A Kulcsok Őre (Miranda Skyfire, Den Starkiller, Tiffany Nysen)

- Attól függ, ki keresi, szépfiú! – Feleli a lány mosolyogva.
- Nos... én. Nem elég? – Kérdezek rá nevetgélve.
- Á, ne butáskodj. A főnök fontos ember. Nem beszélhetsz vele csak úgy... – Magyarázza kedélyesen.
- Értem... Mond csak, te mit tudsz a mágusokról?
- Nos... néha megfordul errefelé egy-kettő. De miért kérdezed. Tán nem csak te is egy mágus vagy? – Kérdez rá sejtelmes mosollyal.
- Nos... igen. – Felelem vigyorogva, majd a tenyeremben egy vörös, rubintra emlékezető kristálycsillagot hozok létre.
A mutatós kis kreálmányom körül összefonom az ujjaimat, majd több ezernyi kis fénylő szemcsévé redukálom. Azok összefüggően kisuhannak a tenyeremből, majd a lány előtti pulton, egy kis szív formájában ismét összeállnak.
- Hű! – Mondja nagyra tárt szemekkel.
- Habár... ez nem nagy kunszt. – Teszem hozzá, majd egy csettintéssel szilánkosra töröm a kristályszivet. – Csak alapfokú elemi manipuláció...
- Ha te mondod... és milyen ügyben keresnéd a főnökünket?
- A céhem megbízásából vagyok itt. Egy olyan ajánlatunk volna a számára, mely mindkét fél számára előnyös lenne.
- És pontosan melyik céh tagja vagy?
- Az titok... – Felelem sejtelmesen vigyorogva.
- Na, mond eeeeeel... – Kérlel, szavait elnyújtva.
- Gyere közelebb, és megsúgom.
- Rendicsek.
A lány közelebb lép, én odahajolok hozzá, majd miután tenyeremmel biztosítom a hang elakadását, két szót súgok a fülébe. – Blue Pegasus.
- Kiááá! Gondolhattam volna. – Tör ki üdvrivalgásban a pultos lány. – Megyek, azonnal szólok Jimmy-nek. Hé, Jessy, szórakoztasd egy kicsit a fiút. – Kiált oda egyik kollegájának, majd felsuhan a közeli lépcsőn.
A lenge ruházatú hölgyemény nem is várat sokáig, azonnal megindul felém, miközben én visszaülök a pult előtti székemre. Mosolyogva elém sétál, majd formás kis hátsóját rázva szórakoztat, míg én elemelek a pultról egy alkoholos üveget. ~ Ó, igen, ezt meg tudnám szokni... és, ha belegondolok, hogy ezelőtt még sose voltam ilyen helyeken...
Persze, akadnak vendégek akik kissé féltékenykedve veszik tudomásul, hogy nekem „házhoz jön” a szórakoztatás, de hát, aki tud az tud. Vigyorogva a számhoz emelem az üveget, majd belekortyolok… ~ Franc ez túl erős. – Fut át az agyamon, majd fuldokolva kiköhögöm az égető nedűt.
A táncos lány kacarászva elkönyveli bénaságomat, de szerencsémre megjön a megmentőm, a pultos tündérke személyében.
- Kövess, szépfiú. Jimmy fogad téged. – Mondja a lány mosolyogva, majd egy két ajtós szekrény kíséretében elindulunk az emeletre.
A lépcsőn felsétálva, egy hosszú folyosóra érkezünk, ahol aztán az öltönyös kísérőnk kinyit egy ajtót a számunkra.
Az ajtó mögött egy igencsak tágas szoba lapul meg, közepén több bőrkanapéval, két táncos lánnyal, és további két termetes, öltönyben megjelent alakkal.
Az egyik bőrkanapén, igencsak kényelemes pózban díszelgő alak üdvözöl, valószínűleg ő lesz Foltos Jimmy.
- Rachel mondta, hogy beszélni szeretnél velem. Miben állhatok a híres Blue Pegasus szolgálatára? – Kérdezi mosolyogva.
- Nos, a Blue Pegasus-éra semmivel… - Mondom vigyorogva, majd hirtelen előrántom az egyik stukkerem, és a minket felkísérő gorilla állkapcsához nyomom. – Ellenben, egy Grimore Heart-es gyereknek, alias nekem, volna pár kérdése… *durr* - Meghúzom a ravaszt, és a mágikus lövedék, függőlegesen átszakítva a férfi koponyáját, becsapódik a mennyezetbe.
A gorilla élettelenül földre zuhanó teste, ráébreszti két kollegáját arra, hogy lépni kéne, de már túl későn. A köztünk lévő jelentős távolságot kihasználva, még azelőtt lelövöm őket, hogy egyáltalán elindulhatnának az irányomba. Az egyiknek a fejét lyukasztom át, majd a kezemet a másik alak irányába rántva, gyomron lövöm azt. A fénylő kis lövedékek könnyedén átrágják magukat az emberi testen, melyek az élettől elhagyatottan porba hullanak, majd saját vérükbe fagynak.
- Uppszi…. megcsúszott az ujjam. Megesik, ha ideges vagyok. – Jelentem ki vigyorogva, majd a rémült lányokra nézek. – Nyugalom, hölgyeim, nőket nem bántok… bár, Jimmy barátom, veled lehet, hogy kivételt teszek, ha nem csicseregsz.
Mielőtt helyet foglalnék az egyik bőrkanapén, Jimmy-vel szemben, még kristálymágiával kibiztosítom az ajtó nyílászáróit, hogy senki se járkálhasson se ki, se be.
- Franc… mit akarsz tőlem? – Kérdez rá rémülten, miközben helyet foglalok a vele szemben lévő bőrkanapén.
- Játszani… egy jó játékot. A játék címe, hogy „mindenki azt teszi, amit én mondok”. Jimmy, te szépen kiköhögöd, mit tudsz Babylon-ról, ti ketten táncoljatok tovább, te pedig, Rachel drága, masszírozd meg a vállamat. – Osztom ki vigyorogva az utasításokat, miközben pisztolyomat ide-oda rángatom a levegőben.
- Babylon-ról… nem értelek… - Tereli a szót félénken Jimmy.
- Nem vagy te juhász, ne terelj. Tudok róla, hogy kapcsolatban állsz vele… persze, ha mindenképp utánuk akarsz menni, rajtam ne múljon. – Mutatok kaján vigyorral a halott biztonságiakra, majd a lányokra nézek. – Na, Rachel, mi lesz a masszással? Nem kell félni… mindig állom a szavam, nőket nem ölök. – Győzködöm vigyorogva a lányt.
- Babylon… okés… bevallom, tudok szolgálni róla pár hasznos infóval… de kérlek, ne ölj meg… - Kezd bele Jimmy a mondókájába.
- Azt majd meglátjuk… beszélj.
Közben örömmel állapítom meg, hogy a bájos pultos lány hozzákezdett a vállaim kényeztetéséhez, aminek hatására teljesen ellazulok, és bizsergető érzés fut végig az egész testemen.
- Nos... ha dolgod van Babylon-al, tudom, hol találhatod meg. Holnap lesz itt a városban egy rendezvény, ő is ott lesz. Bár... nagyon ügyelni fognak a biztonságra. Meghívó nélkül nem juthatsz be...
- Gondolom, neked akad egy pár raktáron...
- Nos... igen. Van két meghívóm, a szekrény fiókjában. Ide is hozom őket, ha megengeded...
- Héhéhé, ülj vissza. – Fékezem le a fickót, majd az egyik táncos lány felé biccentek.
A csajszi veszi a lapot, elő dúrja a fiókból a két meghívót, majd a kezembe adja őket.
- Remek... nos, akkor meg is volnánk. – Jelentem ki vigyorogva.
- És... és velem mi le- - Kérdezné Jimmy, de szava elakad, ugyanis hirtelen belenyomom a szájába a mágikus stukkerem.
- Pusztulsz. – Felelem neki, miközben arcom őrült grimaszba torzul, majd meghúzom a ravaszt. ~ A kulcsaimról úgy se tudott volna semmit se mondani, felesleges lett volna azokról kérdezni.
A lövedék, Jimmy tarkóját átfúrva, a falba csapódik... mondanom se kell, hogy a fickó azonnal meghal.
Rachel sikolt egyet, majd eltávolodik tőlem.
- Így jár mindenki, aki a kulcsaimmal szórakozik. – Jelentem ki ingerülten, majd az ablakhoz sétálok.
Azzal, hogy Jimmy-t elhallgatattam, azt is bebiztosítottam, hogy Babylon ne szerezhessen tudomást arról, hogy holnap hívatlan vendégek is lesznek a rendezvényen. Persze, talán jobb lenne kinyírni a csajokat is... sőt, igazából az lenne a legbiztosabb, ha mindenkit kinyírnék a nudibárban... de már harcolni se szeretek nők ellen, a megölésük meg végképp nem megy. Hiába, igazi gentleman vagyok. Na meg, különben is, a szavamat adtam, hogy nekik nem esik bántódásuk.
Így hát, nincs is más dolgom, mint jó szokásomhoz híven, az ablakon keresztül távozzam, két meghívó büszke tulajdonosaként. A földet érésem után, laza gyerek révén megpördítem a mágikus stukkerem, visszacsapom pisztolytáskájába, majd csuklyámat a fejemre hajtva, visszasétálok a városba.
Utam ahhoz a fogadóhoz vezet, amit Tiffany-val találkozási pontnak jelöltünk ki. Mivel a szívem vajból van, úgy döntöttem, felajánlom majd neki az egyik meghívót.
~ Már nem kell soká várnotok... – Gondolom magamban, miközben az éjszakai égbolton ékeskedő Spica-ra, a Virgo csillagkép legfényesebb csillagára tekintek.

A fogadóhoz megérkezve, először odabent nézek körül, de mikor elkönyvelem, hogy itt bizony egy pokrócot nyelt, rózsaszínhajú lány sincs, rájövök, hogy Tiffany még nem érkezett meg.
Így tehát nincs is más dolgom, mint odakint megvárni... vagy legalábbis, várni rá egy ideig, aztán, ha nem jön, majd megoldom magam az ügyet...
Végül is, kb. 20 pernyi ácsorgás után kiszúrok egy, a Hold fényét visszatükröző, rózsaszín kobakot, ami felém közeledik.
- Nagyon remélem, hogy van valamid, Szürkefejű! – Vágja hozzám köszönésképp, bár szó-mi szó, halottam már szebbet is. ~ Akkor már legalább fehér, vagy valami... de ne szürke...
- Nos, mint az várható volt, sikerrel jártam. Vérem és verítékem nem kímélve megtudtam, hogy hol lesz Babylon holnap. Egy rendezvényen, amire történetesen még két meghívóm is van. – Közlöm a dolgot vigyorogva, de olyan szinten rájátszva, hogy már szinte én magam is elhiszem a saját hülyeségeimet... - Na, ki a király?
- Ha azt várod, hogy a lábaid elé bomoljak a nagyszerűségedről áradozva, felejtsd el. – Kapja ki a meghívót a kezemből. - Én szereztem anyagi támogatást a megbízómtól és némi erősítést a zsaruktól, bár utóbbi csapda is lehet ismerve Babylon befolyását. Oh, és a pasas mágikus tárgyakat gyűjt, szóval biztosan nála vannak a kulcsaink.
- Arról én is értesültem, hogy a rendőrség nem tiszta... sőt, még zsoldosakra is számíthatunk ellenlábasokként. – Kommentálom kedvtelenül az elhangzottakat. – De, legalább lesz mit ölni. – Fűzöm hozzá megújult vigyorral.
- Kövess, nem messze innen van egy középkategóriás szálloda, ott ingyen megszállhatunk. Azért ne vidd túlzásba a dorbézolást. – Közli Tiffany, majd válaszra nem várva elindul.
- Szoktam én olyat? – Kérdezek vissza ironikusan, majd követem a lányt.
~ Végül is, annak örülök, hogy Tiffany szerzett ingyen szálást, hisz minden, amiben benne van az „ingyen” szócska, már csak jó lehet... Mindazonáltal, elég nehéz alkalmazkodni ehhez a főnökösködő stílusához. Még a hegyi villában sikerült úgy-ahogy a kezemben tartanom az irányítást, de mostanra az már teljesen kicsúszott a kezemből... pedig, nem csináltam most se rosszul a dolgomat. – Futnak át agyamon a gondolatok, miközben a Holdfényes éjszakán megérkezünk Tiffany szállodájába.
Odabent sikerül elintéznie, hogy én is ingyen megszállhassak, amiben igazándiból egy percig se kételkedtem, az lepett volna meg, ha ilyen beállítottsággal, mint amilyen neki van, kudarcot vall.
Miután ez megvan, szét vállunk, én pedig az étkezde felé veszem az irányt. Mivel ingyen ehetek, nem szalaszthatom el az alkalmat, hogy kipróbáljam a helyi csoki nevezetességeket. Az evészet után, beugrik, hogy én nemrég fürödtem, szóval már nincs is más dolgom, minthogy a szobámban nekicsapódjak az ágyamnak, és meghódítsam Álomország távoli mezőit.

A reggel eljövetelével, Napunk korai sugarai is egyre inkább felerősödnek, mígnem teljesen elárasszák fényükkel a szobámat.
Meglepően jól aludtam ahhoz képest, hogy még mindig nincsenek meg a kulcsaim... Ugyanakkor, egész jól zártuk a tegnapot, hiszen tudjuk, hogy hol lesz Babylon, és azt is tudjuk, hogyan férkőzhetünk a közelébe... ez pedig elég sok energiát kivett belőlem.
~ Bár, a mai nap, még a tegnapinál is jóval nehezebbnek ígérkezik. – Állapítom meg, majd felpattanok az ágyamról, hiszen nincs vesztegetnivaló időnk.
Miután magamra kapok pár ruhát, azonnal nyakamba veszem a várost, hiszen több dolgom is van ott. Először is, nem ártana megvizsgálni a meghívón feltüntetett helyszínt, hiszen most még jobban fel tudom mérni a terepet, mint este, amikor tele lesz őrökkel a hely... legalábbis, ezt gondoltam, amíg meg nem érkeztem az estély színteréül szolgáló kaszinóhoz.
Az esemény kezdetéig még több óra van hátra, de máris biztonságiak hada ellenőriz mindent... biztonságiak, akik mindenhol ott vannak. Még a kéményeken keresztül se osonhatnék be, hiszen a tetőket is őrzik. Persze, megoldható lenne, hogy egy-két őrnek „véletlenül” nyoma vesszen a nagy készülődésben... de, annál még a meghívós módszer is egyszerűbb. Ahhoz „csak” valami elegáns ruhára, egy kis színjátékra, és Tiffany meggyőzésére van szükség.
~ Kezdjük a legkönnyebbel. – Határozom el magamban, majd visszasétálok a főutcákra.
Eléggé korán van még, de ennek ellenére, a város főtere már most is zsúfoltig van emberekkel. Sokan csak céltalanul kóvályognak, de akadnak olyanok is, akik vásárolni igyekeznek, avagy éppen a ma este esedékes, nem mindennapi eseményről beszélgetnek.
Miután kinézek magamnak egy szimpatikus ruhaboltot, - melynek jól néz ki a kisegítője – hozzá is látok az estélyi öltönyöm kiválasztásához. Persze, elgondolni könnyebb, mint kivitelezni...
Igazság szerint, egyáltalán nem értek az ilyen dolgokhoz. Nagyon ritkán hordok ilyesmit, nem járok olyan helyekre, ahol elvárnák az ehhez hasonló öltözéket... vagy, úgyis mondhatnánk, hogy az áldozataimnak mindegy, milyen ruha van rajtam.
Ám szerencsémre a kisegítő csajszinak is feltűnik tehetetlenségem, és mosolyogva odajön hozzám.
- Segíthetek? – Kérdez rá a nyilvánvalóra.
- Nos... igen. A ma esti rendezvényre volna szükségem egy elegáns ruhára. – Felelem zavarodottan mosolyogva.
- Te meg vagy hívva az estélyre? – Lelkesedik fel. – Nos... azt hiszem, a legjobb az lesz, ha valami sötétebb öltönyt keresünk neked. A hajad és szemeid színe eléggé egzotikus, ritkán látni hasonlót... a világos színű ruhákba túlságosan beleolvadnának, ellenben egy éjfekete öltöny gyönyörűen kiemelné őket. – Kezd el túrni a ruhák között.
Végül is, a lány segítségével sikerül kiválasztanom egy megfelelő felsőt, hozzá tartozó nyakkendővel, inggel, és passzolós nadrággal; amik még a próbafülkés szemlén is megállták a helyüket.
- Ezeket kérném. – Nyújtom oda újdonsült ruháimat az eladónak.
- 15. 000 gyémánt lesz. – Mondja halálos nyugalommal, miután elpakolta a cuccaimat.
Persze, az ár hallatán, nekem még a lélegzetem is eláll... ennyiért, már majdnem kapok egy gyengébb kulcsot is, nemhogy pár göncöt... őrület... mondanom sem kell, hogy közel sincs nálam ennyi pénz.
Ugyanakkor tudom, hogy honnan szerezzek. Ez a hely, csak úgy hemzseg a gazdagabbnál gazdagabb fazonoktól, nincs is más dolgom, mint feltűnésmentesen elvenni valamelyiktől a pénzét.
- Egy pillanat... a próbafülkében hagytam a pénzemet. – Adom be a pénztárosnak, majd visszasétálok az említett alkalmatosságokhoz.
Gyorsan körbenézve megállapítom, hogy a személyzet összes tagja máshol van, így hozzá is foghatok az én kis akciómhoz.
- Crystal Make! – Sziszegem, majd jobb csuklómra egy apró, kiálló pengét kreálok.
Mivel hallom, hogy az egyik fülkében épp öltöznek, óvatosan besurranok oda, majd, mikor az ott lévő férfi kiszúr a tükörben, bal kezemmel gyors befogom a száját, és apró kristálypengémet a torkába mélyítem. Olyasmi ez, mint mikor egy disznót véreztetnek ki... áldozatom eleinte még rúgkapál a karjaimban, de hamarost elveszíti az eszméletét, miközben torkából kiszivárog forró vére. Ekkor óvatosan a földre helyezem holttestét, majd kizsebelem.
Talán kicsit kegyetlennek tűnhet ez a módszer, de nem engedhetem meg magamnak, hogy hibázzak. Hisz, ha csak leütöttem volna a férfit, fennállt volna annak a veszélye, hogy az estélyen felismer, és lebuktat.
Miután áldozatom ruháiban megtörlöm a véres csuklómat, körültekintően elhagyom a fülkét, majd a pénztárhoz siettek, remélve, hogy még egy ideig senkinek se fog feltűnni legújabb ténykedésem.
- Elnézést a fennakadásért, tessék. – Adok át 15. 000 gyémántot a pénztárosnak, újonnan szervált vagyonomból, majd a ruháimmal együtt távozom.

A fogadóba visszaérve, azonnal beötlik a kérdés, hogy vajon Tiffany felfogta e, nekünk mi lesz a dolgunk este... A meghívók egy pár részére szólnak, így külön-külön nem juthatunk be velük. Együtt kell mennünk, a papírokon szereplő házaspárt alakítva. De, hogy őszinte legyek, fogalmam sincs, ezt ő hogyan fogja lereagálni.
Úgy döntök, hogy inkább nem beszélek vele, csak feltűnik neki, hogy a meghívója „Mrs. Lovegood” névre szól... így mindkettőnknek könnyebb lesz.
A szobámban viszonylag hamar átöltözök, egyedül a nyakkendővel akadnak nehézségeim, de azt is sikerül leküzdenem... úgy-ahogy.
Őszintén szólva, elég hülyén érzem magam ebben a szerkóban, de nincs mit tenni, csak így férkőzhetünk Babylon, és a kulcsaink közelébe.
Úgy tűnik, ezt Tiffany is hasonlóképpen gondolja, hiszen délután ő is előkerül, egy elegáns estélyi ruhában. Egyikünket se ejtették a fejére, szó nélkül is fel tudjuk mérni kínos helyzetünket, és ennek megfelelően el is indulunk a kaszinó felé.
Utunk eleinte csendesen telik, bár szívesen cukkolnám Tiffany-t, de inkább hagyom, hiszen még így is kétséges, hogy milyen színjátékot fog nyújtani, nemhogy még fel is mérgeljem előtte...
Mindazonáltal, egy idő után már kezd zavarni a nagy csend, így rákérdezek arra, ami már akkor is szemet szúrt, mikor a fogadóban találkoztunk.
- Amúgy, miért bíbelődsz azzal a katanával? Ha olyan lesz a helyzet, simán kreálhatok neked egy kristálykardot. – Fordulok felé.
- Nézd, jó neked, hogy tudsz másmilyen mágiát is használni, de én a kulcsaim nélkül nem tudom használni a varázserőm. Csak úgy tudok hasznos lenni, ha van nálam valami fegyver, egy idegen karddal a kezemben pedig nem tudnék maximálisan koncentrálni. Ennyi. – Feleli ingerülten.
- Értem... – Fordítom vissza a fejem.
Ezután már nem telik sok időbe, és elérjük az est színhelyét. A bejáratnál már ott sorakoznak a vendégek, elegánsabbnál elegánsabb gúnyáikban. Mi is beállunk a sorba, és bár elég sokan vagyunk, meglepően gyorsan haladunk. Amikor már csak páran vannak előttünk, rá is jövök, hogy miért. A biztonságiak nem motoznak meg senkit, mindössze egy lakrimát húznak végig a meghívótokon, és, ha az nem jelez ki semmit, már mehetnek is be.
- Üdvözlöm önöket. A meghívóikat, ha szabad. – Köszönt minket az egyik ajtónál álló.
- Tessék. – Mutatjuk fel a meghívóinkat.
- Köszönöm. És most a biztonsági ellenőrzés, ne aggódjanak, hamar túlesünk rajta. – Húzza el előttünk a lakrimát.
Mivel a mágikus eszköz nem jelzett ki semmit, jogosan hihetnénk, hogy szabad az utunk befelé, ám ez nem így van...
- Elnézést, de azt nem viheti be. – Mutat a biztonsági Tiffany katanájára.
- Tudtam, hogy baj lesz ebből... – Sóhajtok fel. – Kérem, nézzék el neki. Az én kis drágám megszállott fegyvermániás, még az ágyból is úgy kellett száműznöm a kardot... ha értik mire gondolok. Háháhá! – Röhögök, mint egy idióta, majd kissé magamhoz ölelem a lányt.
Persze, Tiffany nem igazán díjazza a kis színjátékom, ha nézéssel ölni lehetne, már a pokol mélyén fortyognék. De végül is, hála előadásomnak, és egy szerencsés véletlennek, beengednek minket.
- Engedd be őket Tom, a vendégek listáján is fel van tüntetve megjegyzésként, hogy Mrs. Lovegood híres fegyvergyűjtő. Nem lesz gubanc. – Szól oda egy öltönyös alak az őrnek.
- Elnézést a kellemetlenségért! Érezzék jól magukat. – Enged utunkra minket.
Odabent már nagyban folyik az élet, persze, az az igazi nagybetűs. A drága ruhakölteményekben megjelenő hölgyek, elegáns táncot lejtenek párjaikkal a tánctéren, mindehhez a zenét pedig hivatásos élőzenekar szolgáltatja. A kerek asztalokon szépen sorakoznak a porcelánedények, rajtuk megannyi ételkülönlegességgel, köztük ínycsiklandozó csokoládéval. Már pont célba is venném a fenséges édességet, amikor pár vendég megszólít minket.
- Önök Lovegood-ék ugye? Gratulálok a közelgő esküvőjükhöz. – Jön oda hozzánk egy kontyos nőszemély.
- Igen, sok boldogságot! Na és, hova mennek nászútra? – Követi őt párja is, egy kopaszodó férfi személyében.
A kérdés elég váratlanul ér minket, de legalább annyit sikerül leszűrnöm a dologból, hogy álneveink ellenére, még nem házasodtunk össze... ami elég fontos infó, a későbbi alakítások szempontjából.
- Köszönjük! A nászút... nos... még nem döntöttünk, de valami külföldi ország lesz a dologból... – Felelem egy zavarodott vigyorral.
- Igazából nekem az Akane Resort is megfelelne, ő ragaszkodik valami különlegesebb helyhez. – Bök oldalba Tiffany, miközben ő is felvesz egy művigyort.
Ám, faggatóink itt nem állnak le, szinte mindent tudni akarnak... és számuk is egyre csak nő, zavarodottságommal együtt. Eleinte még próbálok válaszolgatni kérdéseikre, de egyáltalán nem vagyok hozzászokva az ilyesmihez... érzem, hogy egyre nehezebben kapom a levegőt, arcom égni kezd, és a látásom is elhalványul kissé. Valamit csinálnom kell, vagy itt leszek rosszul...
- CSOKI! – Szakítom meg hirtelen a felénk áradó kérdések sorozatát, majd az említett édesség felé veszem az irányt.
Sebesen az asztalhoz rohanok, majd, miközben falatozni kezdek, kicsit jobban felmérem a terepet. Tiffany-t elég nagy pácban hagytam, de hát ilyen ez, ő még mindig jobban bírja ezt, mint én.
A csokoládévaj édes íze tölti meg számat, miközben egy jóval kellemetlenebb felismerés fut végig elmémen, a bálpultra pillantva... Vörös Henry. És nem csak ő...
Az egyik pókerasztalra tekintve, egy másik ismerős alakot is kiszúrok. Bár, a múltkor nem láttam ki belőle sokat, de azok alapján, ő lesz Babylon...
~ Jobb lesz, ha ezt Tiffany-val is megosztom. – Határozom el magam, majd visszasétálok a lányhoz, aki közben már ügyesen lerázta magáról faggatóit.
- Hé! - Hajolok oda Tiffany-hoz. - Ő ott a főgané, Babylon, személyesen. – Biccentek fejemmel az említett alak irányába.
- Nagyszerű, ezek szerint ismered. Akkor jobb ha te nem is mész a közelébe, különben kapásból lebukunk. – Reagálja le morcosan.
Végül is, van abban valami, amit mond. Nem lenne túl jó, ha máris lebuknánk... de valamit lépnünk kell.

Az est, már megszokott medrében folyik tovább, amikor is Tiffany úgy dönt, hogy próbára teszi szerencséjét, és csatlakozik a Babylon-al pókerező társasághoz. Mivel engem rögvest kiszúrna alvilági barátunk, nem tarthatok a „feleségemmel”, ki egyenesen az ördög szájába sétál... ~ Most azért kicsit bánom, hogy nem vettem Urtear-től pár különórát, alakváltás terén.
Míg ideiglenes partnerem csatlakozik a kártyások népes táborához, én leginkább a biztonságiak megfigyelésével ütöm el időmet. Hamar rájövök, hogy a kaszinó minden egyes szegletét éber gorillák vigyázzák, akik parancsszóra, ölebek módjára letepernének bárkit... és sajnos, több mint valószínű, hogy ez a bizonyos parancsszó Babylon szájából a legmeggyőzőbb számukra. Mindazonáltal, a mit sem sejtő meghívottakat nem zavarja a rengeteg öltönyös felülvigyázó, ők ugyanúgy táncolnak, esznek-isznak, dorbézolnak különböző szerencsejátékokkal, mintha csak maguk lennének ezen az eseményen.
Időközben, számomra igencsak meglepő módon, jó néhány vendég Babylon pókerasztalához gyűlt, hogy nyomon követhessék Tiffany játékát. Nincs túl nehéz dolguk, hiszen már alig néhányan vannak játékban, a tétek egekbe szökéséből kifolyólag. ~ Bár fogalmam sincs, hol tanult meg így pókerezni Tiffany...
Ám gyorsan jött hírnevének hirtelen véget vetett egy számomra ismeretlen alak, amikor asztalukhoz leülve mondott valamit Babylon-nak, aki azonnal ölebeihez fordult segítségért. Henry-nek se kell több, nagy hévvel a tömegbe veti magát, kezében egy karddal hadonászva, hogy ő is Tiffany életére törhessen. Persze, én se csak dísznek vagyok itt...
- Crystal Make: Sword! – Kreálok egy kristálykardot jobb karomba, majd én is az emberáradat közé vetem magam.
A rémült vendégek sikoltásai elfojtják sebes lépteim hangját, így Henry már csak akkor vesz tudomást a jelenlétemről, mikor már csak pár lépésnyire vagyok tőle. Meglepett arccal fordul felém, amikor is, hirtelen rászorítok a fegyverét tartó csuklójára, majd zavarodottságát kihasználva, tövig belenyomom kristálypengém a felkarjába. Mágikus fegyverem könnyedén átszakítja Henry húsát, és izomszöveteit, aki mindezt egy fájdalmas ordítással vezeti le. Az önelégültségtől megzabolázva nyomom arcomat képébe, s vigyoromat olyan szélesre húzom, hogy az már szinte fáj.
- Jobban jártatok volna, ha egyszerűen csak kifizettek. Ezek után bármit is tesztek, bármit is vágtok hozzá... ez a démon addig nem fog nyugodni, míg nem látja lábai előtt heverni a vérbe fagyott hullátokat. – Közlöm vele eszelősen.
Henry válasza egy riadt arckifejezésben merül ki, mire én kitépem karjából pengémet, majd újabb csapásra emelem azt... ám ekkor, egy tompa érzés, villámcsapásként hasít keresztül a gerincemen, a következő pillanatban pedig már a földön találom magam, négykézlábra rogyva.
A csattanásból, és a szanaszét repkedő faszilánkokból, nem nehéz összeraknom, hogy az egyik biztonsági, egy széket vert szét a hátamon. A földön újabb hang csendül fel füleimben, mégpedig kulcscsörrenések zaja. Fejemet azonnal a zörrenések irányába fordítom, és ekkor tűnik fel, hogy a padlón egy rakás ezüst, és 3 aranykulcs hever gazdátlanul.
Hogy miképp kerültek oda a csillagkulcsok, arról fogalmam sincs, de szerencsémre, bárkinél is voltak az enyémek, nem szedte le őket fémkarikájukról, így egy könnyed suhintással magamhoz vehetem azt, rajta Pegasus ezüstös, és Virgo aranyozott kulcsával. A többi kulcs, több mint valószínű, hogy Tiffany és Miranda tulajdonát képezik, és mivel ez nem épp a legmegfelelőbb alkalom a lopkodásra, inkább hagyom őket, majd a „jótevőmet” veszem kezelésbe.
Henry vérével átitatott pengémet, melyet még mindig a jobb karomban szorongatok, 180 fokban megpördítek tenyeremben, majd az ismét lecsapni készülő biztonsági gyomrába szúrom. Teste az enyémmel ellentétes irányba mozogva hullik a porba, miközben én feltápászkodok.
A kaszinóban körbetekintve, jól látszik, hogy a vendégek java már elmenekült, akárcsak a sérült Henry és Babylon is. Tiffany-n és rajtam kívül, már csak a kismillió öltönyös gorilla van jelen, akik nem haboznak az életünkre törni.
Nyakkendőmet kioldom, s az öltönyömmel együtt a padlóra hajítom őket, hiszen egy ingben jóval könnyebb mozogni, mint egy komplett, estélyi ruhaszettben.
- Crystal Make: Sword! – Materizálok egy vörös kristálypengét a bal karomba is.
Kardjaimat kitárva várok ellenfeleim rohamára, kik vehemensen bele is fognak akciójukba. Az első próbálkozó nagy lendületét, és hatalmas testét kihasználva próbál földre teperni, ám én kitérek útjából, s bal pengémet hátulról a gerincébe mélyítem, miközben jobb párjával keresztülmetszem egy ugyancsak leteperni kívánó kollegája nyakát. Közben feltűnik, hogy a terem végénél, az egyik gorilla már mágikus pisztolyát igazgatja, így nagy sebességgel megindulok az irányába.
Utamat ugyan próbálja gátolni egy munkatársa, ám nem jár sok sikerrel, hisz lendületből hasfalába vágom pengém markolatát, majd előrebukó testébe belemélyítem kardom, mintha csak egy asztalba szúrnám bele. Az így keletkezett forgópontot kihasználva, pördülök egyet ellenfelembe mélyített fegyverem tengelye körül, és az így keletkezett lendületet kihasználva, egészen a fegyveres biztonságiig hajítom másik pengémet.
A dobásom nem volt túl pontos, hisz mindösszesen a férfi vállába állt bele kardom, ám egy csettintéssel sikerül azt úgy elemeire robbantanom, hogy az szabályos tűpárnát csináljon szerencsétlenből.
- Crystal Make: Sword! – Pótlom elhajított halálosztóm.
A lőfegyveres veszélyforrás ugyan megszűnt, de mire észbe kapok, a szélrózsa minden irányából biztonságiak vetik rám magukat. Eleinte ugyan próbálom levagdosni őket magamról, de pengéim lendülete egy idő után elhal betontestű ellenfeleim izmaiban, miközben folyamatosan ütéseket mérnek rám. Hol tompa, hol égető fájdalom hasít a testembe, melyek folyamatos áradata lassan térdre kényszerít, és víziómat is egyre inkább elhomályosítják.
Ám még mielőtt elveszíteném eszméletem, ablaktörések hangja zengi be a kaszinót, s az egész helységet egyenruhások lepik el. Viszonylag gyorsan felülkerekednek a már igencsak megritkított gorillákon, s rólam is leszedik a biztonságiakat. Ugyanakkor, én nem igazán örvendezek a szemeim elé táruló kép láttán, hisz ez egy tipikus „cseberből vederbe” helyzet számomra.
Eszem ágában sincs feloldani a varázspengéimet összetartó mágiát, helyette inkább, sebzett vadállatéhoz hasonló tekintettel nézek a rendőrparancsnokra. Vörös szemeimet az övéibe fúrom, miközben, egyébként világos ingemről csordogálni kezd ellenfeleim bordó vére.

- Utánuk! Nem hagyhatjuk meglépni őket! – Vezeti le dühét a rendőrparancsnok egy asztalon. – Őrmester! Maga pár emberrel itt marad a foglyokkal, mi pedig folytatjuk az üldözést!
Mihelyst a beosztottja egy biccentéssel jelzi, hogy tudomásul vette az utasítást, ránk szegezi tekintetét.
- Gondolom ti is el akarjátok kapni őket, nemde? – Teszi fel az egyértelmű kérdést. – Starkiller, te meg ne fossál! Jelenleg az én céljaimat szolgálod, ezért futni hagylak!
- Cöh, legfeljebb én hagyhatlak futni téged... – Oszlatom szét büszkén, ugyanakkor megkönnyebbülten varázspengéimet.
Azzal el is hagyjuk azt est helyszínéül szolgáló kaszinót, és a kint várakozó, mágikus rendőrautókkal rögvest Babylon-ék nyomába eredünk. A járműbe, amibe én szálltam be, rajtam kívül három zsaru foglal helyet, akik egy kommunikációs lakrimán keresztül kapják az utasításokat parancsnokuktól.
- Minden egységnek, cél a közeli Okuri villa! Minden nyom arra utal, hogy oda menekült a három jómadár. – Zengi be a kocsit a férfi hangja.
Sofőrünknek se kell több, azonnal tövig nyomja a gázt, és a többi járművel egyetemben, megindulnak az említett épület irányába. A csiszorgó autógumik nyomában szabályosan felizzik az út, és rövid időn belül el is érjük állomásunkat.
Bár a monumentális épület előtt már kezdetét vette a védelmi vonal kiépítése, lendületünkből eredően, nem okoz különösebb gondot átgázolni a kezdetleges barikádon. Járművünk ablakait lehúzzák, az engem kísérő rendőrök pedig habozás nélkül tüzet nyitnak, az így felszabaduló lőréseken keresztül. A mágikus fénynyalábok szabályosan lekaszálják a bérenceket, bár legtöbbjük csak megsérül, de nem egy leli köztük halálát az Okuri villa előtt.
- Crystal Make: Sword! – Nyújtom ki én is karomat a saját ablakomon.
Úgy kaszálom le az utamba kerülő zsoldost, mintha csak egy lovag lennék, ki páncélozott harci ménesén vágtat a csatába. Hála félköríves vágásomnak, ellenfelem vére robbanásszerűen csapódik fel a jármű oldalára, mielőtt még, a többi rendőrautóval egyetemben lefékeznénk az épület főbejáratánál.
A kocsiajtók szinte egyszerre nyílnak ki mindenhol, s az egész osztag egy emberré válva töri fel az előrenyomulásunkat megfékező kaput. A villa hatalmas előcsarnokába beérve, mindenki nagy meglepetésére, nem őrök hada fogad minket, mindösszesen egy férfi, aki olyan halálos nyugalommal áll a fényesre csiszolt padlón, mintha sérthetetlen lenne... márpedig, senki sem az.
- Bárki is legyen ő, majd mi elintézzük... – Közlöm szándékom a rendőrparancsnokkal.
- Rendben. Mi pedig biztosítjuk a villát. – Néz az emberei felé. – 1-es osztag, a 3-as osztaggal együtt a keleti szárnyat kapja meg, a többiek velem jönnek a nyugati részbe! Mozgás-mozgás! – Azzal szét is oszolnak, és már csak hárman maradunk a tágas aulában.
Olybá tűnik, ideiglenes szövetségem, melyet Tiffany-val kötöttem, egy kissé tovább fog tartani, mint azt eredetileg terveztem. Ugyanakkor, az előttünk álló férfi nagyon magabiztosnak tűnik, rajta kívül pedig még itt rejtőzik valahol Henry és Babylon is, így mindkettőnknek az lesz a legjobb, ha nem egymáson, hanem inkább rajtuk vezetjük le haragunkat.
Helyzetünket szavak nélkül is képesek vagyunk mérlegelni, és hamarost, egy háromszög alakzatot alakítunk ki elhelyezkedésünkkel az előtérben. Tiffany és én egyvonalban, a másiknak nagy teret hagyva közelítjük meg a férfit, aki egy tapodtat se mozdul helyéről.
Az események alakulásából nem nehéz rájönnöm, hogy ideiglenes társam, és önhitt ellenfelünk ismerik egymást, bár, nincs túl sok kedvem végighallgatni bájcsevejüket. Gyorsan végezni akarok vele, hogy elintézhessem végre azokat, akikre igazán fáj már a fogam, Henry-t és Babylon-t.
~ Kezdjük hát... – Emelem fel, még korábban megidézett pengémet az arcom vonalába.
Támasztólábam hátrébb csúsztatom a padlózaton, és már pont lendületet vennék magamon, amikor is a férfi, egy teljesen váratlan húzással rukkol elő. Két csillagkulcsot vesz ujjai közé, melyek közül az egyiket nagyon is jól ismerem...
- Cseléd kapuja, tárulj hívásomra! – Járja át fejemet a hang.
A férfi aranykulcsának nyomában menten alakot ölt a bonyolult szerkezetű mágikus pecsét, s hamarost előlép Ő is...
A fémláncok csörgése, szemeinek mélysége, tincseinek élénk ragyogása... minden egyezik. Ajkaim zártságát hamar kitárja a megdöbbenés, mely egész valómat átjárja, mintha csak egy jeges pengét szúrnának a szívembe, ami az egész létezésem megfagyasztja...
Kapkodva, remegő kézzel kapok Virgo kulcsa után, melyet nemrég szereztem vissza.
- Szűz kapuja, nyílj meg!
Hatalmas kő esik le a szívemről, mikor szemeit előtt megjelenik még egy Virgo, aki jól láthatóan nekem engedelmeskedik... ez kizárja annak az esélyét, hogy csak pár hamisítványt sikerült visszaszereznünk, miközben ez a jómadár, valamilyen módon szerződést kötött a csillagszellemeinkkel.
Ugyanakkor, dühöm még csak most kezd kiteljesedni iránta... eddig csak egy szokványos ellenfélként tekintettem erre a férfira, akit gyorsan el kell intézni, hogy továbbléphessek. Most viszont, már biztosan tudom... meg fogom ölni. Idegesen összeszorítom bal öklömet, miközben érzem, hogy pupilláim összeszűkülnek, s fejemet elönti a vér. Csak egy Virgo van, ő pedig az enyém... fogalmam sincs, hogy hajthatott végre ilyesmit, de egy biztos... ezért vesznie kell.
- Miben lehetek szolgálatodra; csodálatos, mindenható démonkirály? – Fordul felém Virgo.
- Bármi is az... pusztítsd el! – Mutatok vérben forgó szemekkel a másik Virgo-ra.
- Ahogy kívánod. – Hajol meg zodiákus csillagszellemem.
- Ne okozz csalódást nekem, Virgo! – Szól a férfi, csillagszelleméhez.
- Értettem, mester! – Feleli neki, s ezen szavak hallatán, még inkább elborul az elmém.
Senkinek se fogom eltűrni, hogy Virgo-t pattogtassa... azt csakis ÉN tehetem meg... még akkor is, ha ez nem az igazi. Ő az enyém, senki másé... és ez így is fog maradni!
Fél szemmel látom, hogy közben Tiffany-nak is társasága akadt, Cetus másolatának személyében...
Elérkezettnek látom az alkalmat, hogy megkezdjem offenzívám. Kristálypengém magam elé szegezve, vehemens rohamot indítok a férfi ellen, ám a Virgo másolat rögvest elém veti magát. Mindazonáltal, jómagam rózsaszínhajú védelmezője se tétlenkedik, egy ügyes mozdulattal félrelöki utamból képmását. Heves közelharc bontakozik ki köztük, ökleik csattanásainak, és láncaik csörgésének a hangja hamar megtölti az aulát. Mindazonáltal, egyikük se tud a másik felé kerekedni, teljesen kiegyenlített a kettejük közti küzdelem.
- Virgo, zárd el! – Ordítok oda neki, miközben megpróbálom megközelíteni jelenlegi legfőbb ellenfelünket.
- Spica Lock! – Visszhangzik a támadás neve.
Az előcsarnok kicsempézett talapzata több ponton is felhasad, majd jókora földdarabok vállnak ki belőle, melyek közbefogják a Virgo másolatot, így csapdába ejtve őt.
- Remek! – Rohamozom meg vigyorogva a férfit.
Már alig pár méter választ el minket, amikor kellemetlen nyomás csapja meg a gyomrom, s egy égető érzés fut végig a testemen... csillagszellemem másolata hamarabb kiszabadult, mint azt gondoltuk volna, és egy, a hasfalamra mért ütéssel fékezte meg támadásom.
Bár lábaim kissé meginognak az öklös nyomán, pengémet, melyet végig a jobb karomban szorongattam, nem ejtettem el... mindazonáltal, képtelen vagyok ellentámadást kezdeményezni Virgo ellen. Tudom, hogy nem ő az eredeti... de pont úgy néz ki, mint az én Virgo-m... egyszerűen nem tudnám megsebezni, nem visz rá a lélek... fura, de nekem is van olyan. Főleg, ha róla, vagy a kulcsaimról van szó...
Fogsorom összeszorításával, s egy keserves grimasszal vezetem le tehetetlenségem, amikor is, leghűbb társam hirtelen berobban elém, és a földbe döngöli képmásának arcát.
A padló újbóli felrepedésével egyidőben, rakétaként robban ki testem, hogy végre levághassam a hamisítót.
- Ne is álmodj róla, kisfiam. – Nyúl vigyorogva övéhez, egy újabb kulcsért.
- Azt már nem! – Hajítom bele tenyerébe vöröses kristálypengém.
A kard éle teljesen beleáll a férfi kézfejébe, aki egy fájdalmas ordítás kíséretében elejti az aranyló eszközt. Mindeközben, Tiffany és csillagszelleme is győzedelmeskedett, amire is ellenfelünk aggodalmaskodva feléjük fordul, miközben kitépi fegyveremet tenyeréből.
Kihasználva, hogy másfele koncentrál, testemmel előredűlve becsúszok elé, és megadom neki az első, egyben utolsó csapást.
- Crystal Make! – Vonom be jobb felkarom érdes kristályréteggel.
Kicsit behátrálok, majd tenyeremmel átdöföm a férfi mellkasát, s egészen könyökömig belefúrom a végtagom. Torkából azon nyomban felszalad vére, mely végül a vállamra csapódik ki. Vigyorogva vájkálom a férfi testét, majd mikor ráunok a dologra, hirtelen kirántom belőle karomat, s rámarkolok az arcára. Kaján vigyorral a füle mellé tolom arcomat, s beteges hangon közlöm vele a tényeket...
- Ő az enyém... ezt jól jegyezd meg! – S azzal, elkristályosodott végtagomon lendületet véve, földbe passzírozom a fickó arcát.
Undorodva nézek a tenyeremre, melyen szétkenődtek a férfi szemgolyói, agyvelője, és még ki tudja mije...
Rögvest fel is oldom mágiámat, s a vöröses, zseléállagú folyadékkal együtt, a nem kívánatos elemek is lecsorognak karomról. Mindazonáltal, még a vértől átitatott ingembe is megtörlöm felkaromat, majd a padlóra hajítóm, az egyébként elegáns ruhadarabot.
Mikor megfordulok, hogy körbenézzek, Virgo már egy új felsőt nyújt át nekem, olyat, amilyet szinte mindig hordani szoktam. Fekete, kapucnis, ujjatlan felső, vörös szegélyekkel... kíváncsi vagyok, mennyi van neki ebből a saját világában. Mindenesetre, örömmel elfogadom tőle a ruhadarabot.
- Röstellem, hogy elveszítettem a kulcsaitokat. – Kérek tőle elnézést, miközben felhúzom a cipzáram.
- Ezek szerint meg fogsz büntetni?
- Ööö... félreérted... – Mosolyodok el. – Mindazonáltal, elég különös, hogy ilyen mágia is létezik, amivel lemásolhatták a kulcsainkat... nem hittem volna, hogy ez lehetséges.
- Olybá tűnik, hogy valamiféle ritka, különös varázslatot használhattak. Talán hasonlót, mint a céhedben oly sokan.
- Lehetséges... majd egyszer megkérdezem erről Hades mestert, ha lesz rá alkalmam. Ugyanakkor... – Emelem le a férfi holttestéről kulcscsomóját. - ... jobb, ha ezek elpusztulnak. Crytsal Make: Sword! – Azzal fel is hajítom a kulcsokat, majd, mielőtt visszaeshetnének, egy függőleges vágással szilánkjaikra vágom őket.
- Ebben az épületben, még két mágus jelenlétét érzem. – Jelenti ki Virgo.
- Valószínűleg Henry-ék azok. Oda tudsz vezetni minket?
- Természetesen. – Hajol meg, s azzal futásnak is eredne, ám én megállítom.
- Virgo! – Vigyorgok rá, majd szabad kezemet pacsira emelem. – Jó ismét látni téged.
Csillagszellemem eleinte kissé tétovázik ugyan, de végül is belecsap a tenyerembe, majd végérvényesen megindulunk a varázserő forrása felé.
Lábaink alatt gyorsan váltogatják egymást a kusza, és túldíszített folyosók, mígnem egy igencsak eldugott, ugyanakkor tágas szoba, zárt ajtaja elé érünk.
Utunk közben egy őrrel se találkoztunk, ezt valószínűleg a rendőrök ténykedésének tudhatjuk be. Ugyanakkor, világosan látszik, hogy ezt a helységet még nem találták meg, ám, talán jobb is így... hacsak nincs köztük mágus, nem sok esélyük lenne Henry-ék ellen. Sőt, mivel Virgo két varázsló jelenlétét érezte, nagy a valószínűsége, hogy Babylon is konyít a mágiához...
- Ez lesz az. – Mutat Virgo a zárt bejáratra, amit én azon nyomban fel is hasítok kristálykardommal.
Odabent Babylon-on és Henry-n kívül, még hat biztonsági tanyázik, kik jöttünket látva, rögtön az életünkre törnek. Ugyanakkor, nem járnak sok sikerrel, hisz a hozzám legközelebb álló bérenc fejébe mentem beleállítom pengémet, egy másikat Virgo üt ki, a maradékot pedig hamar földre küldi Tiffany csápos segítője.
A kalapos balfácán karját ugyan bekötözték, de még mindig jól látszik az a mély seb, melyet nemrég ejtettem rajta, így őt inkább Tiffany-ra hagyom, én pedig Babylon-t közelítem meg. Eleinte csak kör alakban kerülgetjük egymást, miközben lebonyolítunk egy gyors eszmecserét.
- Mondanám, hogy add fel, hisz nincs hová futnod, de azt hiszem, ezen a ponton, már édes mindegy mit csinálsz... hisz mindenképp meg foglak ölni.
- Nagy a szád, mint mindig, Starkiller. – Vigyorodik el. – Bár, hogy őszinte legyek, meg kéne dicsérnem téged, amiért ilyen messzire jutottál a börtönből. Nem hittem volna, hogy ennyi gond lesz veled, miután átcsapunk a lécen...
- Elég lett volna erre ránéznetek, hogy rájöjjetek, velem csak a gond lesz, ha átvertek. – Emelem magam elé a jobb karomat, a vállamon ékeskedő Grimore Heart szimbólummal. – Nem véletlenül tartanak minket Fiore legerősebb sötét céhének. Bár igaz, hogy újonc vagyok, de egy hozzád hasonló ellen, még én is több mint elegendő leszek.
- Hozzám hasonló? Bánt, hogy így lenézel... hidd el, nem a semmiért tettem szert ekkora befolyásra, és vagyonra. Értem a dolgom...
- Akárcsak én. – Veszem fel szokásos vigyorom. – Crystal Make: Sword!
- Ice Make: Sword!
Varázspengéink szikrázó összecsendülése jelzi, hogy lezárult a kettőnk közti beszélgetés. Gyors ütésváltás veszi kezdetét köztem, és Babylon közt, bár, nem áll túl jól a szénám. Jóval fáradtabb vagyok, mint ő, és már a testem se sértetlen, így hamar hátrálásra kényszerít. Sőt, igazság szerint, van egy olyan érzésem, hogy kardjának a szerkezete is jóval stabilabb, mint az enyémé. Miután hárítok egy csapását, sebesen visszahúzza pengéjét, majd egy gyorsan kivitelezett döféssel célozza meg arcomat. Szerencsére, sikerül időben elhajlítanom fejemet, így csak pár hajszálam látja kárát a szúrásnak, ugyanakkor, Babylon nem áll le.
- Ice Make: Hammer!
Fejem felet egy hatalmas jégkalapács ölt alakot, mely rögvest rám is zúdul. Mindazonáltal, hála annak, hogy gyorsan oldalra csapom testem, sikerül ezt a támadást is kivédenem, majd kihasználva ellenfelem pillanatnyi zavarát, gyors ellentámadásba kezdek. Felsőtestem előrebillentve szökkenek elé, majd szabad kezemmel rámarkolok fegyverének az élére, hogy azzal ne tudjon védekezni, s így mérek csapást a nyakára. Ám sajna, tervem kudarcba fullad...
- Ice Make: Shield! – Mágiájának nyomán, egy kis átmérőjű, ugyanakkor meglepően erős jégszilánk materizálódik feje mellet, mely megakasztja pengémet. – Túl átlátszó volt.
Rögvest ki is rántja pengéjét a tenyeremből, melynek hatására az teljesen felszakad, s vérem, kis gejzírként spriccel ki belőle. Előnyét kihasználva, felemeli kardját, s felkészül vele a végső csapásra...
- Valamit elfelejtettét. – Vigyorgok a képébe.
Mihelyst befejezem mondatom, Virgo rakétaként robban be Babylon háta mögé, majd egy, a nyakára mért rúgással, mentem padlóra is küldi a férfit. Testének nyekkenésével egyidőben markolok rá fegyveremre, majd rögvest át is döföm azt, fekvő ellenfelem nyakán, még mielőtt feltápászkodhatna.
Lihegve állok fel az elvérző holttest mellől, s örömmel nyugtázom, hogy Henry is harcképtelené vállt időközben, hála Tiffany-nak.
- Nem is rossz. – Vigyorgok a lányra. – De még nincs vége! Üdvözlöm Babylon-t! – S azzal, a teljesen ledemonstrált Henry fejébe hajítom a pengét, mely főnökének az életét is kioltotta.
- Most van vége...