Jason Yoshinobu

Név: Jason Yoshinobu, a Mennydörgés
Nem: Férfi
Kor: 24
Mágia: S-szintű hangmágia, gitárjával kelti életre
Klán: Titan Nose
Kinézet: arányos, szálkásan izmos, középtermetű, fehéres-szőkés hajjal és kék szemekkel. Általában halásznadrágot hord és különböző színű és mintájú pólókat (ez utóbbit játék vagy harc közben gyakran ledobja). Mivel gitárja egyben fegyvere is, ezt tok nélkül, a hátán hordja.
Jellem: új ismerősök számára első benyomásra néha nemtörődömnek és érdektelennek tűnhet, de valójában megbízható, felelősségteljes és barátságos, szereti a klánját. A nők többségével hajlamos elutasítóan bánni, pedig sok rajongója van.
Felszerelés: egy papírköteg kottákkal, egy mágikus basszusgitár ("Kullancs"), hozzá tartozó tisztító és karbantartó felszerelés
Titulus eredete: harcban a mély, dübörgő hangokat használja előszeretettel, akkor is, ha a hangmágia magas hangot követel meg. Egy alkalommal a Rumbling varázslata hatalmas, mennydörgésszerű hangja két kilométeres körzetben mozgásképtelenné tett mindenkit.



Kopp kopp kopp.
Idióták... egy sereg elefánt halkabban csörtet mint ezek...
Kopp kopp...
A sötét sikátorban ugyan semmit sem láttam, de jól hallottam a lépteiket, a szuszogásukat. Hárman vannak. Hátamról előrehúztam gitáromat.
- Pénzt vagy életet! - csillant meg egy pisztoly a gyenge megvilágításban.
- Erre a klisére futotta egyedül?... Requiem - leheltem, miközben játszani kezdtem:

Jason's theme

Végül egy sóhajtással abbahagytam a játékot. Amazok, bár még mindig nem láttam őket, hallottam, hogy erősen zihálnak és szívük majd kiszakad a helyéről, úgy dobog. A szag alapján valamelyik ide is ürített... pfuj. Egy vállrándítás kíséretében visszaakasztottam hátamra a gitárt, és otthagytam őket.


A lemenő nap vörösre festette az eget Shirotsume felett. Az árnyékok megnyúltak, a város elhanyagoltabb részeire már sötétség borult. Az egyik ilyen sikátorból magányos alak lépett ki, kezei zsebre dugva, hátán gitár, léptei határozott célra utaltak. Ahogy a belváros felé haladt, egyre világosabbak lettek az utcák és a terek. Végül elégedetten állt meg és tekintett fel útjának céljára: "Titan Nose" - hírdette a felirat az impozáns épület homlokzatán.
Elégedetten lökte be a kétszárnyú ajtót - odabenn legalább negyven ember beszélgetett, énekelt és nevetett. Elégedetten szívta be az atmoszférát, majd egy lépést tett befelé.
- Szervusztok srácok! - intett a tömegnek, ahogy gyorsan körbehordozta tekintetét.
A hirtelen csendet robbanásszerűen nyomta el a kitörő hangzavar.
- Jason...! ... Hé, Yoshi, visszajöttél...? ... Nyomass valami muzsikát...!
- Persze, igen... szevasz... - próbálkozott az érkező a köszöntések elhárításával - Mester merre van?
- Elszaladt haza egy kicsit, nemsokára visszajön. Milyen volt a küldetésed?
- Huh, ne tudd meg... na majd elmesélem ha megjött az öreg. Elég durva mostanság a déli országrész.
Kis csevely után odasétált a pulthoz.
- Hé, Mei! Látom már egész jól megszoktad az itteni életet - mosolygott a pult mögötti szőke lányra.
- Persze. Mit adhatok, Jason? - mosolygott vissza.
- Hmm... hát, most úgyis el vagyok árasztva lével, legyen mindenkinek egy kör, nekem meg egy gin fizz.
Bejelentését általános örömünnep fogadta. Jason felült a bárszékre, óvatosan letámasztotta szeretett gitárját és a pultra támaszkodva nézett szembe a klánnal. Hazatértem... - mosolyodott el.

Jason másfél évesen került Shirotsume árvaházába. Beszélni még nem tudott, egyetlen szót leszámítva: a 'Jason' nevet ismételgette állandóan. Nevelői, családnevét nem tudván, Jason Yoshinobunak keresztelték. Ahogy teltek az évek, a kis Jason tehetsége minduntalan kiütközött: ha hagytak neki időt, bármilyen hangszeren hihetetlenül jól kezdett játszani. Mindössze hét éves volt, amikor Garryn, a Titan Nose fiatal klánjának tagja a szárnyai alá vette, ám nem sokra rá - számára is érthetetlen okok miatt - el kellett búcsúznia nevelőapjától, és Chronaios, a klán mestere nevelgette tovább az ifjú mágikus tehetségét. Ebből az alkalomból kapta mesterétől első felnőtt hangszerét, egy mágikus basszusgitárt, amit Kullancsnak nevezett el; senki sem tudja, hogy miért éppen ezt a nevet adta neki.
Ahogy teltek az évek, mindenki megkedvelte Jasont, és a csatlakozó új tagokkal is gyorsan összebarátkozott. Tizenöt éves korában már egyedül járt küldetésre, végül tizenkilencedik életévében sikeresen letette az S szinthez szükséges vizsgát. Legutóbbi megbízása egy gyengébb sötét klán kifüstölése volt...


- Hé, csapos... erre van a Goblin Face klánháza...?
- Ssssh... én ezt nem emlegetném a helyében olyan hangosan, úrfi...
Megsajnáltam az öreget, úgyhogy halkabbra vettem a hangomat.
- Merre találom őket? Elég, ha suttogsz.
- Kint a faluszéli erdő közepén... de lehetetlen oda jutni, már messziről észrevesznek és megölnek vagy eladnak rabszolgának - suttogta ide-oda cikázó tekintettel. - Menj innen, amíg nem késő!
- Ne félj öreg... holnaptól nem kell jött-ment sötét mágusokat kiszolgálnod... a Titan Nose gondoskodik róla.
Odadobtam néhány pénzérmét a pultra, majd elindultam az erdőbe. Küldetésem egyszerű volt: egy sötét klánt kellett felhajtanom, ehhez kaptam egy sípot is, ennek a hangja alapján a rúnalovagok majd be tudják mérni a klánház helyzetét, és rajtuk üthetnek.
Egy jó darabig nyomát se láttam emberi tevékenységnek, viszont az egyik fa mögül kilépve hirtelen rábukkantam a rogyadozó, poros viskóra, ami alighanem a sötét mágusok rejtekhelye volt. Még hogy észrevesznek... Amatőrök... - mosolyogtam, ahogy hátamról előrehúztam gitáromat. No, nehogy a Tanács kopói kapják az összes jó falatot...
- Lullaby... - kezdtem egy lágy, mindent átjáró, mélyen zengő nótába. Kis híján megtört a koncentrációm, úgy kellett nevetnem. Ezek horkolnak... - gondoltam, ugyanis a klánház felől számomra jól hallható zajjal aludtak a mágusok.
- Érezzétek magatokat megtisztelve, hogy a kedvenc riffemtől dől romba a viskótok... Scream!
A mélyen búgó, agresszív dallamtól remegni kezdett a ház, majd porfelhő kezdett szivárogni a téglái közül, végül a gonosz mágusok fejére szakadt a ház. A gitár nyakán elnémítottam az utolsó hangot, majd lassan a síp után nyúltam...


- Szóval mester, így történt az egész. Leszámítva a rakás rih... hölgyet, akik út közben rám akartak csimpaszkodni, nem volt semmi nehézség.
- Nagyon jó, Jason. Büszke vagyok rád - mondta Chronaios, amire a hangmágus enyhén zavarba jött.
- Semmiség... - biccentett mesterének, majd leült ahhoz az asztalhoz, amihez nemrég invitálták. Ott éppen a saját hőstetteit mesélték egy újonnan csatlakozott mágusnak - egy megtermett feketének.
- ...na és akkor Jason előkapta a gitárját, és elkezdett játszani... hát látnod kellett volna hogy dőltek jobbra-balra a gyengébb katonák, jó egy kilométer távolságra - hahotázott a mesélő.
- Wicardo, ne mondj ilyeneket, hisz ez nem is igaz...
- Micsoda?! Ott voltam én is!
- Két kilométer is volt az - vigyorgott bele Jason a ginfizzébe.
- Az durva - jegyezte meg az újonc varázsló. - Asszem mi még nem találkoztunk... Bob Kingston.
- Szervusz Bob. Jason Yoshinobu - nyújtott kezet a hangmágus.
- Nagyszerű, jó hogy így összejöttetek - ült le hirtelen Chronaios mester az asztalhoz, mintha csak erre várt volna. - Bobnak csodálatos énekhangja van, és arra gondoltam Jason, hogy az idei Őszköszöntő fesztiválon a szokásos koncertedbe bevehetnéd őt is.
- Igen? Adjatok egy gitárt... - elkapott egy mágikus gitárt, majd próbaképp belepengetett, saját basszusgitárját pedig szintén a nyakába akasztotta. Amikor elégedett volt a hangzással, ismét megszólalt:
- Ezt ismered? - kérdezte, majd rögtön el is kezdte a gitárok nyakán tapogatni a dallamot. Bob szó nélkül csatlakozott az énekkel:
All along the watchtowers
Ahogy elhalkult az utolsó hang is, egy pár pillanatig teljesen néma volt a klánház. A mester hangja és a lelkes kiabálással vegyített tapsvihar törte végül meg a csendet:
- Az idei koncert jobb lesz mint eddig bármelyik. Utána megtartjuk a szokásos kis összejövetelt a parkban, mit szóltok hozzá?
Általános helyeslés fogadta a tervet, mindenki máris arról kezdett beszélgetni, hogy mi lesz a fesztiválon.
- Rai is itt lesz?
- Fogalmam sincs... Raizen éppen küldetésen van, és nem tudom, meddig tart még neki.
- Értem... remélem ő is eljön. Kicsit magányosnak tűnik - mosolygott Jason.
A hangmágus végigfuttatta karját a gitárok nyakán, és végignézett a boldogan beszélgető és nevető gyülekezeten. Igen... valóban hazatértem.