Mei és Noah

Miután befejeződött a harc a Dragon Fang ebédlőjében, Kaito úgy döntött, hogy hazamegy és kipiheni a tegnap estét, én pedig mivel már jól voltam, gondoltam mászkálok kicsit a városban. Néhány kissebb boltba be is mentem, de nem találtam semmi nekm valót, így tovább mentem. Ahogy sétálgattam, megláttam Meido-t, ahogy egy üzletből jön ki és egy szatyor van a kezében. Mivel egy égszerboltból jött kifelé, nem volt nejéz kitalálni, hogy valami kis ékszert vehetett mahának. Intettem neki, de valószínűleg nem vett észre, így tovább sétált és közben nézelődött. Mivel bent a klánházban, még nem nagyon volt alkalmunk beszélgetni, úgy gondoltam, hogy utána megyek és szóbaelegyedek vele. El is indultam utána és gyors léptekkel közeledtem felé. Már csak olyan hét méter választott el tőle, egy fickó hirtelen kikapta a szatyrot a kezéből és at én irányomba kezdett el rohanni. Gondolom láthatta, hogy nem szándékozom kitérni az útjából, így előkapt egy kést a zsebéből és a kést tartó karját felém nyújtva rohant.
- Tünés az útból kölyök. - Mondta rohanás közben, de én csak álltam és vártam, hogy közelebb érjen. Mikör alig egy méter választotta el tőlem, szúrni akart, de én elkaptam a csuklóját, oldalra rántottam a karját és lefejeltem, amitől hátra esett a kést pedig kiejtette a kezéből. Nem úgy nézett k, hogy fel fog állni, így legugoltam és kivettem a kezéből a Mei-től ellopott szatyrot majd felálltam és a fickóra néztem.
- Szánalmas. - Mondtam, majd elindultam Mei irányába. Mikor odaértem odanyújtottam neki a szatyrot.
- Tessék. - Mondtam mosolyogva.
- Köszi. - Mondta szintén mosolyogva, miközben elvette tőlem.
- Semmiség. - Itt egy kis csönd kivetkezett, mert elvesztem a lány tekintetében és kicsit zavarba jöttem, de úgy tűnt vele is haonló dolog történt, mert egy kis pír ült ki az arcára.
- Figyelj... Nem bánnád, ha veled tartanék? - Kérdeztem, miközben zavaromban a tarkómat vakargattam. ~ Mi a fene? Én nem szoktam így zavarba jönni. Hogy tud ilen pillantásokkal rám nézni?. ~ Gondolkodtam, miközben vártam a válaszát.

Mostanában eléggé visszafogtam magam, hogy legyen elég pénzem enni-inni és fedezni az utazási költségeket, ha menni akartam valahova, de úgy döntöttem, hogy egy kis aprósággal meglepem magam..!
Még a klánházban találkoztam egy lánnyal, akitől megkérdezhettem, hogy merre találok itt ékszerest. Készségesen útbaigazítást adott, sőt még mini térképet is rajzolt, hogy véletlenül se tévesszem el ebben a sok utcában. A segítségének hála eljutottam egy ékszereshez, ahol vette magamnak két szép fülbevalót. Vízcseppet mintáznak és az áruk is hívogató volt, így előkaptam a megspórolt pénzt és meg is vettem őket. Mivel nem akartam a boltban felvenni őket, így az eladó adott egy kis szatyrot, amiben haza tudom vinni őket. Igazán nem kellett volna két ilyen kis apróságért, de ha már csak így a kezembe nyomta, nem utasítom el, nemde?
Az utcára kilépve végre fellélegezhettem. Mindig idegesebb vagyok, ha valami újat vásárolok, amivel még nem volt dolgom, de szinte biztos vagyok benne, hogy ez a befektetés megérte és jól áll nekem. :'P
Alig teszek pár lépést, valaki elrohan mellettem és kitépi a kezemből a szatyromat. Már majdnem azon vagyok, hogy előhívjam Lisát, mikor látom, hogy a rabló egyenest Noah felé rohan, aki egy pár mozdulattal a földre küldi.
Az a fiú igazán tudja, hogyan kell lovagiasnak lenni. A bandita lecsapása után a szatyrommal a kezében áll elém.
- Tessék. - mondja mosolyogva, mire én elpirulok.
- Köszi. - mondom, majd a szatyorért nyúlok.
- Semmiség. - válaszolja, mire még csak jobban pirulni kezdek. Eddig még nem is volt időm szemügyre venni a srácot. Így, hogy őrá koncentrálok, mutatja meg csak igazán, hogy mennyire jóképű is valójában.
Mosolygásom közepette a fejem kissé elbillen jobbra, belenézek a fiú szemébe és őszinteséget látok.
- Figyelj... Nem bánnád, ha veled tartanék? - kérdezi a kis szünet után, amire egyszerűen nem lehet nemet mondani, annyira aranyos.
- Igazából, örülnék neki. - válaszlom egy mosoly keretében, majd gyorsan körbetekintek, hogy hova lenne érdemes menni.
Lássuk csak, ékszer megvan... Ó, pár apróság kell még az abcből. Remélem nem fogom untatni Noaht, de az igazat megvallva pontosan ezt akartam tenni a mai napon. Holnap meg jöhet küldetés, vagy akármi...
- Be kell mennünk abba boltba ott! - mutatok a másik oldalon a vegyes áru üzletre, majd Noah felé fordulok egy kérdéssel.
- Amúgy te miért vagy fent a városban? Te is vásárolgatsz?

Noah válasza szerint csak úgy lófrál a városban és mindig ilyen dolgok történnek vele, mint az elmúlt percben. Kicsit talán irigylem, hogy az élete teli van ennyi izgalommal és csak az utcára kell kilépnie hozzá, de se baj, amíg vele vagyok, biztos vagyok enne, hogy én is átélhetek egy csomó izgalmat.
- De sajnos ritkán szerzem vissza ilyen szép lányok táskáját. - mondja, mire kuncogok egyet és így felelek:
- Milyen kedves. - a boltba belépve egyből felkaptam egy kosarat, s Noahval az oldalamon el is kezdtük körbejárni a sorokat. Több helyen is leragadtam, hogy szétnézzek az apróságok között, de örömmel töltött el, hogy a fiút látszólag ez nem zavarja.
~ Szőlőrúzs mindenképpen kell, nem akarom, hogy a szám kicserepesedjen a széltől... ~ Végül is pár perc alatt összeszedtem mindent, amire szükségem van és úgy kalkuláltam, hogy éppen elegendő pénz van nálam.
Fizetés előtt, közben és után folyamatosan ontjuk egymást szöveggel, a bentiek csak úgy lesnek.
- Merre tovább? - kérdezem, mikor kijövünk a boltból és megállunk előtte. Noahnak nem is kell válaszolnia, a hasa jelzést ad, hogy "hami" idő van és a fiú máris meginvitál engem egy ebédlőbe.
- Szívesen mennék, de most költöttem el az utolsó kanyi vasamat... - mondom szégyenkezve.
- Semmi gond. Amúgy is meghívtalak volna. - szabadít fel az égésből, mire én csak egy mosollyal bírok felelni. Ahogy gondoltam, tényleg lovagias. Egy kis időre ismét elmerülünk a másik tekintetében, majd Noah töri meg a csendet.
- Gyere utánam, tudok egy jó kis helyet. - mondja, mire megfogja a kezem és már mutatja is az utat.
~ Milyen kellemes érzés. ~ -tekintek fel a mellettem sétáló fiúra. Nem mondok semmit, csak magamban kuncogok. Talán még sosem éreztem ilyet egy férfi társaságában, de nem akarok szabadulni ettől az érzéstől, így csak mosolygok a nagyvilágba..!

Igyekeztem nem túl nagy léptekkel haladni, hogy Mei tudja tartani a lépést és így sétáltunk úgy öt percig, egymás kezét fogva, közben pedig néha mosolyogva rá néztem, mire ő vissza mosolygott, de semmit nem tudtam mondani. Hamar megérkeztünk az étterem elé és csak ott jutott eszembe, hogy talán máshová kellett volna vinnem, ugyanis itt már megfordultam pár lánnyal.
~ Hát most már mindegy.~ Rántottam meg a vállam, majd elindultam az ajtó felé és kinyitottam Mei előtt az atót és előre engedtem, de közben végig fogtuk egymás kezét. Úgy tűnt, valamiért sem ő nem akarta elengedni az én kezemet, sem én az övét. Mikor beléptünk, egy korombeli pincér srác lépett elénk, akit már jól ismertem, mint ahogy szinte mindenki mást is itt. A pincérek itt olyan 16-17 éves fiúk és lányok és a nagy részükkel elég jóban vagyok.
- Hali Noah. - Köszönt a srác, mikor elénk ért.
- Hali Criss.
- Rég láttalak itt. Már azthittem át pártoltál egy másik étteremhez. - Mondta mosolyogva.
- Ugyan... Sehol máshol nem égetik úgy oda a kaját mint itt. - Feleltem, mire mindketten nevettünk egyet, majd Criss Mei-re nézett.
- Naés ki ez a szépség itt az oldaladon? - Kérdezte mézes mázos hangon.
- Állítsd le magad haver. Ő Mei az egyik klántársam és ebédelni jöttünk, szóval mutathatnál egy asztalt. Mellesleg ha pimaszkodnál vele szétrúgja a segged. Vagy ha ő nem is akkor én. - Mondtam mosolyogva.
- Ugyan...tudod, hogy nem szállok rá mások barátnőjére. - Mndta mosolyogva, miközben ez összefonódott kezeinkre nézett. Mei-el mindketten egymásra pillantottunk és mindekttőnk arcára egy kis pír ült ki.
- Inkább mutasd azt az asztalt. - Mondtam neki, vörösödő fejjel.
- Ok ok. - Mondta, miözben kacagott egyet, majd elvezetett minket egy két személyes asztalhoz, ami az ablak mellett volt. Mikor az asztalunkhoz értünk, még mindig kicsit zavartan egymásra néztünk, majd elengedtük egymás kezét és leültünk egymással szemben. Criss elővette a kis jegyzettömbjét és várta a rendelésünkre, vagyis inkább csak Mei rendelésére.
- Gondolom te a szokásos menüdet kéred. - Mondta nekem.
- Igen...és mellé egy nagy pohár narancslevet.
- Ember...amíg te ide jársz, tuti, hogy nem megyünk csődbe. - Mondta mosolyogva, mire én egy hasonló mosollyal válaszoltam, majd Mei felé fordult.
- Naés a hölgy mit parancsol? - Kérdezte, majd várta Mei válaszát aki ekkor felvette a menüt az asztalról és nézegetni kezdte.

Az étteremig tartó úton többször is egymásra pillantottunk. Minden egyes alkalommal éreztem, hogy az arcom egyre pirosabb lesz és Noah kezét pedig egyre szorosabban fogom. Talán egy kicsit elragadtatom magam, elvégre az is lehet, hogy csak azért fogta meg a kezem, hogy vezessen, vagyis, hogy ne maradjak le. De nem, nem, ez biztos nincs így!
Megérkeztünk az étteremhez, s belépve egy aranyos kis környezet fogadott. Olyan ez a hely, ahova az iskola meg a küldetések, meg az egyéb fárasztó tevékenységek után járnak a fiatalok.
Miért nem lepődök meg, hogy Noaht itt is ismerik? Persze, biztos ide szokott járni sűrűn, azért is ismeri ennyire jól a járást és a pincér sráccal is elkezdenek viccelődni.
Nekem miért nincsenek ilyen jó barátnőim, akikkel csak úgy ellenénk, mint a befőtt? Maaah, ha legközelebb találkozok Metával, egyszerűen letámadom és viszem shoppingolni. Vagy várjunk... Ő tízszer annyit eszik, mint én meg Noaht együtt, kevesebb pénze lehet, mint az ember gondolná, de nem baj, egy fagyira meghívhatom valahova, vagy csak szétnézni, hogy hol és merre milyen új kollekciók vannak.
Noah és a pincér beszélgetése végül átcsap abba, hogy a srác asztalhoz vezet minket és végre leülhetünk. Noah magának szokásosat kéri, mire jön egy újabb frappáns megjegyzés. Elkezd érdekelni, hogy mi is lehet az a szokásos, ami Noah nemsokára magába töm és az is fura, hogy hirtelen szinte minden elkezdett érdekelni, ami vele kapcsolatos.
Mind a ketten rám várnak, hogy mit rendelek és meg gőzerővel lapozom az étlapot, hogy kiválasszak valami fogamra való finomságot, ami nem is valami alamizsna, de nem is kerül olyan sokba. Végül a választás egy adag palacsintára esik, mivel egész megkívántam az édeset is.
A pincér lelép és mi kettesben maradunk Noahval.
- Mi az a szokásos? - teszem fel a kérdést a fiúnak. Természetesen a kajáról beszélek, mert ahogy a pincér említette, vagy nagyon sok minden, vagy nagyon drága dolog lehet.

Mei egy ideig az étlapot lapozgatta, én pedig mosolyogva figyeltem ot. Végul egy adag palacsintát kért, amit Criss gyorsan felírt a kis jegyzettombjére, majd sietve elment a rendelésért, így Mei-el kettesben maradtunk egy kicsit.
- Mi az a szokásos? - Kérdezte kíváncsian.
- Nemsokára meglátod. - Mondtam egy kacsintás kíséretében, mivel hallottam, hogy kozelednek az asztalunkhoz. Elsonek Criss érkezett, aki mosolyogva lerakta Mei elé a palacsintát, elém pedig egy tál spagettit, majd ezután egy pincérno is az asztalunkhoz lépett egy nagy tálcával, tele kajákkal.
- Szia tokfej. rég láttalak.
- Hali Yua... én is téged.
- Amint meghallottam, mit kell kihozni, már tudtam, hogy te rendelted. - Mondta, mikozben lassan elkezdte elém pakolni a kaját, ami a spagetti mellé, még két tál rizsbol, három lazacból, egy csirkébol és egy tál rántottából ált, valamint egy nagy pohár narancslébol.
- Jó étvágyat uram. - mondta poénkodva, majd Mei felé fordult. - Te nem kérsz inni valamit? - kérdezte mosolyogva a lánytó, aki még mindig meglepetten nézte, az elottem tornyosulókajákat. Miután Mei válaszolt neki Yua kicsit kozelebb hajolt hozzá.
- Vigyázz vele... nagy kópé a srác. - Mondta neki mosolyogva és rákacsintott, majd elindult a konyha felé. Utána néztem, hogy ezt most vajon mire mondhatta, de nem mondtam semmit...még a végén elmondaná.
- Nem kell ám rosszra gondolni... csak szeret engem ugratni. - Mentegetoztem, amin a lány elmosolyodott, én pedig teljesen elvarázsolva néztem rá, majd hamar észbe kepatam, de csak anyit tudtam kinyogni, hogy - Jó étvágyat.

- Nemsokára meglátod. - mondja Noah a kérdésemre, amivel sikeresen fel is keltette bennem a kíváncsiságot, sőt még kacsint is egyet, amitől csak növekedett a dolog "misztikuma".
Megérkezik a pincér is, kezében a finom, illatos palacsinta, melynek ízeit szinte már most a számban érzem. Rég ettem palacsintát, mostanában csak a magam által készített levesekre voltam rászokva, de azoknak már úgy is kezdtem unni az ízüket.
Egy pincérnő is megjelenik, aki tömérdek ételt pakol le az asztalra és ahogy az utolsó tálat is elhelyezi, én már csak attól félek, hogy mikor szakad össze ez a roskatag asztal a rengeteg kajától. Van minden, ami szem és szájnak ingere, csak azt tudnám, hogy hogyan fog ez mind beleférni Noahba. Elképesztő, ha ennyit meg tud enni, nekem ennek a negyede is bőven kipukkadást eredményezne.
- Te nem kérsz inni valamit? - kérdezi a pincérnő aranyosan, mire azonnal az itallapot kezdem böngészni. Nincs túlspilázva a dolog.
- Egy kólát kérek, de nem cukormenteset. - mert annak rossz az íze. Cukrosan jó az élet...
- Vigyázz vele... nagy kópé a srác. - súgja szinte a fülembe. Huh, vajon mit érthet ez alatt?
- Nem kell ám rosszra gondolni... csak szeret engem ugratni. - megnyugtató, hogy Noah ennyire érti a pincérnő rejtett megjegyzéseit, biztos régebbről ismerheti, ha ennyire rá van hangolódva a megjegyzéseire.
Elmosolyodok, mire ő megigézve tekint rám. Kellemes, mintha valami tündérkirálylány lennék és a szépségemmel megbabonáznám őt. Haha, habár a tündérektől távol vagyok, nem is kicsit.
- Jó étvágyat! - szólal meg először a fiú, majd én is "Jó étvágyat"- kívánok.
Végre nekikezdünk az evésnek. A gyomrom már szinte korgott az ürességtől, Noah igazi felmentő seregként érkezett ide, vagyis, inkább mint a szőke herceg a lovon, de annyi szent, hogy nagy szerencséje van, amiért nem szőke. Elég ha én az vagyok...
*
Amint az utolsó palacsintát is legyűrtem, elégedetten dőltem hátra a székemben és a számat nyalogattam. Ahhoz képest, hogy nem túl nagy adag a palacsinta, laktató. Nagyon is.
Noah következő ötlete az, hogy igyunk valami kellemesebbet, mint kóla meg narancslé. Rábólintottam, mert hát miért is ne? Újra az itallapra vetettem a szemem, s egy finomnak látszó koktél mellett döntöttem.
- Egy pina colada-t szeretnék. - mondom a pincérlánynak, aki felveszi az enyémet és Noah rendelését is, majd el is indul, hogy kihozza az italokat. Amint elém rakja a szép koktélt, gyorsan bele is iszok.
- Hmm, ez egészen mesés!

Miutan Mei is jó étvágyat kívánt nekem, azonnal hozzá fogtam, az elottem tornyosuló kajahalom eltuntetésének. Nem akartam, hogy Mei egy falán állatnak nézzen, de túl ehes voltam ahhoz, hogy lassan egyek. Amíg Mei a palacsintákra figyelt és azokat eszegette, én turbóra kapcsoltam és úgy tomtm magamba a kaját. Szerencsére Mei nem látta, hogy zabálok, mert mindig mikor rám emelte a tekintetét, lelassítottam és úgy tettem, mintha én is csak nyugisan eszegetnék. ~ Ó igen... micsoda úriember vagyok >.>~

Az evést pont egyszerre fejeztuk be, amin a lány nézett egyet, mivel én kicsivel tovvet rendeltem, mint o. Én csak zavartan, tarkomat vakargatva vigyorogtam, mire o csak kuncogott egyet, aztán kényelmesen hátra dolt a székáben. Amég a az evés fáradalmait pihente ki, az én szemem, a... khom... pólójára tévedt és azt kezdte pásztázni, ahol nem egy szép dologra bukkant, de mikor fejét felemelte és rám nézett, enyhén zavart, voros fejjel elfordítottam kicsit a fejemet.
- Nincs kedved inni valami... kellemesebbet, mint a kóla, vagy a narancslé? - Kérdeztem, miután eltunt a pillnatnyi zavarodottságom. Mei egy pillanatig kérdon nézett, majd rábólintott a dologra és az itallapot kezdte bújni. Amíg o a piák kozott válogatott én intettem, hogy szukségunk lenne egy pincérre és mire oda ért, Mei, mar meg is találta a neki megfelelo italt.
- Egy pina colada-t szeretnék. - Adta le a pincérunknek, amint oda ért.
- Én pedig a szokásosat... Whiskey-t jéggel. - Adtam le én is rendelésem, aztán a pincér lány eltunt, de pár perc múlva vissza is tért az italokkal.
- Hmm, ez egészen mesés! - Mondta Mei, miután belekortyolt.
- Orulok, hogy ízlik. - Mondtam, aztán én is kortyoltam egy nagyot a Whiskeym-bol.

Miutan mindketten kiurítettuk a poharunkat, egy újabb zseniális otletem támadt.
- Nem lenne kedved eljonni velem valahová, ahol kicsit nagyobb az ital választék? - Kérdeztem rá finoman,. hogy nincs e kedve eljonni velem, az egyik kozeli kocsmába ahol folytathatnánk az ismerkedést.