Red és Alice: Na, kibe botlottam bele?

Már alig vártam, hogy láthassam Era-t. Rettentően szerettem volna már látni már a Mágikus Tanács központjának városát, de eddig a rengeteg teendőm miatt nem volt időm megejteni egy látogatást a városba. Bár ezuttal is dolgom volt, de a munka közben így is volt időm bámészkodni. Egy ember az egyik étteremben azt mondta, hogy egy mágus részegen teljesen kifosztotta, úgy elverte szerencsejátékban, hogy majdnem a gatyáját is elnyerte tőle, de aztán kiderült, hogy csalt, aztán meg meglépet és ez mind Era-ban történt. Azonnal volt egy olyan érzésem, hogy Kurk-ről lehet szó, ezért vettem a cuccom és elutaztam a tett helyszínére. Jó félórás kóborlás után megtaláltam a kocsmát, ahol a férfit majdnem kifosztották. Besétáltam és azonnal a pulthoz mentem és alaposan kikérdeztem, még fényképet is mutattam arról, akit kerestem.
- Igen, azt hiszem ő volt az. Bár nem ez a ruha volt rajta azt hiszem. De lehet, hogy csak rosszul emlékszem. Az biztos, hogy láttam már a képét... de lehet, hogy mégse... vagy talán... nagyon régen valamikor is láthattam... de az is lehet, hogy...
- Jaj, fogja már be! - Kiáltottam rá a férfira, kezdtem ideges lenni. - Látta vagy sem?
- Igen, azt hiszem ő az. Bár nem ez a ruha volt rajta azt hiszem....- Kezdte megint, mire én megragadtam a férfi mellényét és megemeltem egy kicsit. Kezdett felhúzni a fickó.
- Látta, vagy sem... ?- Hörögtem. A férfi meg csak mosolygott és válaszolt.
- Igen, azt hiszem ő az...- Elengedtem a férfit és ütemesen elkezdtem verni a fejemet a pultba.
- Egy italt? - Kérdezte a férfi, és felém nyújtott egy kávénak tűnő valamit. Én legszívesebben belefojtottam volna a löttybe, s már mozdultam is, hogy szívem vágyát teljesítsem, amikor egy fiatal nő jött a konyhából oda a férfihoz.
- Sajnálom, ez a férfi nem dolgozik itt... kicsit zakkant a szentem, de jó ember.
Hirtelen nem igen tudtam mit mondani, úgyhogy neki is feltettem a kérdéseimet, mire a nő vidáman felelt.
- Áh, igen, járt itt. Nagyjából négy napja.
- És hol van?
- Úgy emlékszem azt mondta, hogy másnap megy tovább, tehát, ha minden igaz, már nincs a városban.
- Remek... azért köszönöm. - Sóhajtottam lemondóan és kisétáltam a kocsmából. Lehajtott fejjel kullogtam az utcán, és azt se tudtam, hogy most mit s csinálhatnék. A pénzem elfogyott, vagyis a visszautat legjobb esetben is gyalog kellet megtennem.
Valakinek nekimentem véletlenül, de olyan erővel, hogy mind a ketten felborultunk.
- Bocsánat!
Amikor felnéztem, hogy lássam, kitől kérek elnézést, egy fiúval találtam magam szemben.

/ Bocsi, de ennél jobbat nem tudtam kitalálni /

Korán reggel elindultam Erába, olyan sok mindent hallottam róla és még nem volt alkalmam ellátogatni. Gyönyörű város volt, úgy tudtam, hogy itt volt a mágia tanács székhelye. Mivel kellemes idő volt, és rengeteg fagylaltost láttam, úgy döntöttem, hogy eszek egyet. Leültem az egyik padra és elmajszoltam közben pedig figyeltem a gyerekeket, amikor az egyik fejen vágott egy labdával.
- Bocsánat, bácsi!- jött oda hozzám, nagyon aranyos volt, kis barna göndör fürtjei a szemébe lógtak.
- Semmi baj, öcsi, de nem vagyok én bácsi, a nevem Red, és téged hogy hívnak???- közben odaadtam neki a labdát
- A nevem Christofer, köszönöm szépen, csókolom!- ment el még mindig azt hiszi, hogy öreg vagyok, mondjuk hozzá képest igen.
Továbbindultam a boltok felé, keresni valami elfoglaltságot, mert nem tudtam mivel eltölteni az időmet. Mikor elmentem az egyik bolt előtt, észrevettem, hogy az egy könyves bolt, be is mentem és kerestem egy kényelmes helyet és letelepedtem olvasgatni kicsit. Eléggé nehezen telt az idő, már a 2. könyvnél tartottam, amikor az óra elütötte a tizenkettőt. Úgy döntöttem, hogy elmegyek enni valamit, mivel már a hasam is eléggé korgott, próbáltam emlékezni, hogy láttam-e idefelé jövet valami éttermet, de csak kocsmákra emlékszem.
Elkezdtem visszafelé sétálni, majd mikor egy kocsma elé értem, egy hölgy nekem jött. Valószínűleg magába volt zárkózva.
- Bocsánat! –mondta.
- Semmi gond, miért vagy ilyen szomorú? –nem bírtam ki, hogy ne kérdezzek rá.

- Semmi gond, miért vagy ilyen szomorú? - Mondta. Kicsit meglepődtem, hogy ilyen gyorsan kiszúrta, hogy a hangulatom nincs a toppon, sok embernek eltartott volna egy darabig.
-Öhm, semmi komoly, csak nincs valami jó napom. – felálltam és felé tartottam a kezem, hogy segítsek neki felállni. Amikor már mind a ketten sikeresen feltápászkodtunk, akkor vettem csak észre, hogy elég fiatal. Csak pár évvel lehetett nálam fiatalabb. Ekkor hangos gyomorkorgást hallottam felőle. Ezután az enyém is jó hangosan megszólalt.
- Ha nem tartasz tolakodónak megkérdezhetem, hogy hova tartottál? – Reméltem, hogy egy étterembe, bár pénzem az úgyse volt, a szagokkal meg nem lakhattam jól. Lemondóan dugtam zsebre a kezem, amikor valami fémes dolgot éreztem a bőrömön. Kivettem és nagy örömmel vettem, hogy mégis van pénzem. Utazni ennyivel nem tudtam, nem lett volna rá elég, de egy fogásra pont elég volt egy étteremben.

-Öhm, semmi komoly, csak nincs valami jó napom.
Mondta, majd megkordult mindkettőnk gyomra, mi tagadás, jól esett volna egy kis ennivaló. - Ha nem tartasz tolakodónak megkérdezhetem, hogy hova tartottál? - kérdezte, ebben semmi személysértőt nem találtam, és mivel még nem volt semmi ötletem, hogy merre is menjek, gondoltam elhívom valahová.
- Hát még eddig semmi ötletem nem volt.... -kezdtem bele - Egyébként a nevem Red, Red Walter, és ha van kedved ehetnénk együtt valamit, ha már a hasunk mindkettőnknek üres.
Mutatkoztam be, és kíváncsian néztem rá és vártam a válaszát, hogy van-e kedve velem jönni. Egyre jobban gyarapodik az ismeretségi köröm, mostanság azon gondolkodom, hogy csatlakozok egy klánba.
- Had kérdezzem meg, klántag vagy valamelyik céhben???

- Hát még eddig semmi ötletem nem volt.... Egyébként a nevem Red, Red Walter, és ha van kedved ehetnénk együtt
valamit, ha már a hasunk mindkettőnknek üres. Had kérdezzem meg, klántag vagy valamelyik céhben???
- Alice, örülök, hogy megismerhetlek! -Mutatkoztam be én is a fiúnak.- Szívesen veled tartanék és az előbbi hangokból ítélve ránk is férne valami étel, mielőtt mind a ketten a padlón kötünk ki az éhségtől. – Feleltem neki. - Amúgy igen, tagja vagyok a Quatro Cerberus-nak. – Húztam ki magam büszkén. Mindig is büszke voltam, hogy a tagja lehetek a klánnak, s ennek megfelelően terjesztem is az igét, de azt sem akartam, hogy nagyképűnek, vagy felvágósnak nézzen, szóval csak alig észrevehető büszkeséggel mondtam az utolsó mondatot ki.
- Nos, akkor mehetünk? - Kérdeztem, közben elindultam előre, de aztán megfordultam, hogy lássam jön-e.
-Amúgy te ismersz egy jó helyet, Mert én most vagyok itt először, két lépés és eltévedek, szóval nem is értem, miért indultam el. – Vigyorogtam el magam.

- Alice, örülök, hogy megismerhetlek!- mutatkozott be ő is.
Megtudtam, hogy a Quatro Cerberusnak a tagja és azt is, hogy büszke rá.
- Nos, akkor mehetünk?
Együtt mentünk, keresni egy jó szállodát, igaz egyikőnk sem volt jártas ebben a városban, de nem sok keresgélés után ráakadtunk egy számunkra tökéletesre. Nem volt túl drága, sem túl olcsó, a szobafoglalását Alice-re hagytam, mivel a nők általában az ilyenekhez jobban értenek.
- Üdvözölöm önöket!- köszöntött a recepciós minket.
- Jó napot! –köszöntünk kórusban.
- Segíthetek valamiben? – kicsit furcsa kérdés volt, mivel mi másért is jöttünk volna ide, ha nem egy szobát foglalni.
- Szeretnénk egy két ágyas szobát kivenni, ma vacsorát is kérnénk illetve holnap reggelit. –beszélt Alice helyettem, mint aki naponta ezt csinálja.
- Rendben van. –megfordult a hölgy, majd egy kis kampóról leakasztott egy kulcsot. –Á, igen. A 19-es, parancsoljon!
- Köszönjük, viszlát!
- Viszlát.
Mikor kiléptünk a szállodából, egyből elkezdtem gondolkodni, hogy merre kellene továbbmenni. Rengeteg minden volt a fejemben, talán a fürdő, vagy esetleg valami sétáló utcára kellett volna elmenni.

- Nos, akkor mehetünk? - Kérdezte, s miután bólintottam együtt mentünk keresni egy jó szállodát, ahol tudnánk enni is valamit. Még nem volt ebben a városban egyikünk sem, így egy kicsit nehezebb volt eligazodni, de komolyabb erőfeszítés nélkül ( szinte szembejött velünk, mi meg csak épp nem fejeltük meg a cégtáblát ) találtunk egy nekünk való (olcsó). A szobafoglalást én intéztem.
- Üdvözölöm önöket! - Üdvözölt minket a recepciós.
- Jó napot! – Feleltük egyszerre.
- Segíthetek valamiben?
- Szeretnénk egy két ágyas szobát kivenni, ma vacsorát is kérnénk illetve holnap reggelit. – Regéltem el, hogy miben segíthet nekünk.
- Rendben van. – Megfordult és leakasztott egy kicsi aranyozott kulcsot egy kampóról. –Á, igen. A 19-es, parancsoljon!
- Köszönjük, viszlát!
- Viszlát.
Elhagytuk a szállodát, Red nagyon csöndes volt, s én is azon gondolkodtam, hogy mit is csinálhatnánk most, főleg mivel nekem már nem volt pénzem, ezért végül megkérdeztem.
-Nem lenne kedved megnézni velem a Mágikus Tanács székházát? Én mindig is kíváncsi voltam rá.

- Persze, hogy volna, de remélem te, tudod, az oda vezető utat, mert nekem fogalmam sincs róla.
Amint kijutottunk a szabad ég alá, Alice egy magas épület felé mutatott a távolban. Majd elindultunk annak az épületnek az irányába. Útközben megálltunk fagyizni meghívtam Alicet.
- Kérsz fagyit?- kérdeztem meg udvariasan. – Meghívlak!
Ő kikérte magának a sajátját, rengeteg választék volt, nekem mégis az egyszerű csoki és a vanília volt a kedvencem.
- Egy csokit és egy vaníliát. – mondtam az eladónak, ami utána Alice kikérte a saját adagját, majd fizettem. Leültünk egy padra, hogy békésen meg tudjuk enni a fagylaltot, szép idő volt egy kis szabadtéri programhoz. Mikor elfogyasztottuk az adagunkat mentünk tovább a Tanács székhelyéhez. Gyönyörű volt Era, rengeteg ember szebbnél szebb házak és épületek, és a szökőkutak, amiben megannyi kisgyerek játszadozott. Kezdtem egyre vidámabb lenni és már a mosolyt nem lehetett levakarni az arcomról.

- Persze, hogy volna, de remélem te, tudod, az oda vezető utat, mert nekem fogalmam sincs róla.
Valójában abban a pillanatban fogalmam se volt, hogy merre is kéne indulnunk, hisz még soha nem voltam itt, de amikor kiértünk az utcára, már annál magabiztosabb voltam. Nem messze tőlünk a háza felett lehetett látni a tanács székházának tornyait.
Ott a célunk! - Gondoltam magamban vidáman, miközben a hatalmas épületre mutattam és elindultunk abba az irányba. Útközben megálltunk e gy fagyira is, mivel Red meghívott, udvariasan. Én készségesen belementem, elég meleg volt az idő.
- Egy csokit és egy vaníliát. – Adta le a rendelését, a fagylaltárusnak Red, majd egy rövid gondolkodási idő után választottam én is.
- Akkor én pedig… Karamella és citrom.
Amikor megkaptuk a fagyinkat leültünk egy padra, ahol kényelmesen meg tudtuk enni a fagyinkat. Red láthatóan kezdett jobb kedvre derülni, s mire észbe kaptam már én is elég vidám hangulatban voltam.
Miután végeztünk tovább indultunk a Tanács székház felé. Körülöttünk az emberek békésen sétálgattak, vásárolgattak, vagy éppen a kisgyerekek a szökőkutakban pancsokoltak vidáman.
Miközben a többi embert figyeltem egyre közelebb értünk az úti célunkhoz.
-És te tagja vagy valamilyen céhnek? - Jutott eszembe, hogy ő is ezt kérdezte tőlem, de engem is érdekelt volna, hogy ő tagja-e egynek. – És amúgy te miért vagy itt? Ha nem tolakodó a kérdésem…

Miután megkaptam a fagyimat Alice is rendelt magának.
- Akkor én pedig… Karamella és citrom.
A karamella is jó választás volt, azért is oda voltam, meg vissza. Azután leültünk egy padra és ez a kis nyalánkság teljesen felderített és társamnak is kezdett kividulni a kedve. Szép idő volt az édesség is megfelelő volt és a társaság is szuper. Megettük az adagunkat és tovább indultunk a Tanács székháza felé, már majdnem ott voltunk.
-És te tagja vagy valamilyen céhnek? És amúgy te miért vagy itt? Ha nem tolakodó a kérdésem…
- Hát még egyelőre egyik céhnek sem, nemrégen döntöttem el, hogy a Fairy Tailhez szeretnék csatlakozni. Eredetileg csak nézelődni, azonban régóta szeretném felkutatni a családomat. Régen, még kicsi koromban elválasztottak a testvéreimtől, mert a szüleim eladósodtak és minket is, eladtak. – itt Alicenek elakadt a lélegzete, és kíváncsian figyelt tovább. – Egyetlen egy név, amire emlékszek az pedig, Sophy. Nem tudom, hogy néz ki, de a nevén elindulhatok, mikor idejöttem ebbe a városba hallottam egy lányról, aki mágus, de az óta sem tudtam meg többet. Szeretek sok helyet bejárni, hátha találok valakit, akit ismertem régen. Nah jó, elég belőlem ennyi, most te mesélsz magadról!!
Mosolygok a lányra, aki viszonozza, majd belekezd a mondókájába.

- Hát még egyelőre egyik céhnek sem, nemrégen döntöttem el, hogy a Fairy Tailhez szeretnék csatlakozni. Eredetileg csak nézelődni, azonban régóta szeretném felkutatni a családomat. Régen, még kicsi koromban elválasztottak a testvéreimtől, mert a szüleim eladósodtak és minket is, eladtak. – Elakadt a lélegzetem is. El se tudtam képzelni, hogy létezik ilyen. - Egyetlen egy név, amire emlékszek az pedig, Sophy. Nem tudom, hogy néz ki, de a nevén elindulhatok, mikor idejöttem ebbe a városba hallottam egy lányról, aki mágus, de az óta sem tudtam meg többet. Szeretek sok helyet bejárni, hátha találok valakit, akit ismertem régen. Nah jó, elég belőlem ennyi, most te mesélsz magadról!!- Mosolyogva nézett rám, mintha az előbbi amit mondott, nem lett volna borzasztó.
-Sophy?.... – Valahogyan derengett, hogy már hallottam ezt a nevet valahol. – Sophy…Sophy…. valahol már valakitől én is tuti hallottam ezt a nevet, de sajnos nem emlékszem. Lehet, hogy csak én emlékszem rosszul… - nem akartam hamis reményeket belé ültetni, ezért váltottam.
Hát én Hargeonban éltem jó darabig, a nevelő szüleimmel. Ott volt egy mesterem, aki egyszer csak olajra lépett, és egy levélből úgy értesültem, hogy Fioreban van, de mire odaértem, már elhagyta a várost. Ott találkoztam valakivel, akinek hála most a Quatro Cerberus tagja vagyok. Azóta is a mesteremet keresem, és nemrég egy embertől hallottam egy fickóról, akinek a leírása nagyon hasonlított a mesteremre. De persze mire ideértem, már elpucolt, szóval megint vakvágányon járok.-Magamba roskadva nyalogattam ezután pár percig még a fagyimat.
Az most sem említettem, hogy semmire sem emlékszem abból, ami 6 éves korom előtt történt, és hogy milyen körülmények között találkoztam Duke-al és Louis-el.
Még így is jobban jártam, mint ő... - Gondoltam szomorúan. Borzasztó volt belegondolni, hogy nem csak én, hanem még rengeteg más ember érezte magát rosszul, vesztette el fontos hozzátartozóját, meg hasonlók.

Nem igazán rendített meg a saját történetem, rengetegszer elmeséltem már. Mivel nem volt sok emlékem a múltamról ezért nem fájt annyira. Csak családra vágytam.
-Sophy?....- gondolkodik kicsit, majd folytatja. – Sophy…Sophy…. valahol már valakitől én is tuti hallottam ezt a nevet, de sajnos nem emlékszem. Lehet, hogy csak én emlékszem rosszul… Hát én Hargeonban éltem jó darabig, a nevelő szüleimmel. Ott volt egy mesterem, aki egyszer csak olajra lépett, és egy levélből úgy értesültem, hogy Fioreban van, de mire odaértem, már elhagyta a várost. Ott találkoztam valakivel, akinek hála most a Quatro Cerberus tagja vagyok. Azóta is a mesteremet keresem, és nemrég egy embertől hallottam egy fickóról, akinek a leírása nagyon hasonlított a mesteremre. De persze mire ideértem, már elpucolt, szóval megint vakvágányon járok.
- Értem, hát akkor neked se volt kellemes életed. – jegyzem meg csendben.
Megérkeztünk a tanács elé. Hatalmas volt az épület, mint óriás a csöppnyi emberek között.
- Jó nagy. Most hogyan tovább?? –fordulok a lányhoz, kicsit hunyorogva mivel a nap a szemembe sütött. Még mindig azon gondolkodok, hogy milyen rossz volt mindkettőnknek.

//bocsi a késői posztért, ami elég gyenge lett :SS //

- Értem, hát akkor neked se volt kellemes életed. - Jegyezte meg Red, amire egy kicsit elgondolkoztam. Nem éreztem nehéznek az életemet. Sőt, kimondottan boldog életem volt, az már egy másik történet, hogy egy bizonyos személy hibájából, elég zűrössé váltak a mindennapjaim, bár még ezt sem bánta, hisz így jó sok új ismerősöm lett. Bár meglehet, csak én nem érzem a helyzetemet nehéznek.
Eközben megérkeztünk a Mágikus Tanács székháza elé. A hatalmas épület elképesztő volt így élőben. Amennyire csak tudtam, hátra hajtottam a fejem, hogy az egész hatalmas és gyönyörű épületet szemügyre tudjam venni, de a nap pont a szemünkbe sütött, emiatt még így sem láttam rendesen mindent, amit akartam.
- Jó nagy. Most hogyan tovább?? – Kérdezte Red, mire újra felé fordultam.
-Nekem nincs ötletem. Igazából ez volt az egyetlen hely, amit minden áron meg akartam nézni. Most te válassz. Rajtad a sor. – Adtam át a választás lehetőségét Rednek.

Kicsit gondolkodok, ha már itt vagyunk feleslegesen, ne menjünk haza, amíg alaposan körbe nem nézünk. Forgattam a fejemet, hátha a közelben van egy újságárus, mert jó lett volna egy prospektus, amiben benne vannak a látni valók. Pár méterrel arrébb volt is egy.
- Gyere. – mondom a lánynak, majd megfogom a kezét és elhúzom magammal az újságosig.
Amikor odaérek, nézelődni kezdek, Alice pedig nem érti, mit keresek, majd kis keresgélés után megtalálom, amit kerestem. Megfogom, majd ránézek az újság árusra.
- Szabad?- kérdezem meg udvariasan, mivel csak bele szeretnék nézni.
- Természetesen. – válaszolja az árus, majd egy bólintással megköszönöm.
Alice csak furán néz rám, én odalépek mellé, és lapozgatni kezdem az újságot. Sok dolgot meg tudtunk volna nézni, volt vidámpark, cirkusz, Múzeum, fürdő. A Múzeum volt a legszimpatikusabb, éppen dinoszauruszokról volt kiállítás.
- Mit szólnál A Múzeumhoz?? Vagy az túl tudományos??
Elkezdi olvasni a leírást, és úgy tűnik neki is, tetszik a dínós kiállítás és nem is volt messze a múzeum gyalog is hamar odaérünk.
- Nem hittem volna, hogy téged is érdekelnek a dinoszauruszok. – mondom, miközben elindulunk a kiállításra.
Amikor odaérünk, hatalmas sor kígyózik az épület ajtajában.
- Biztos be akarunk menni??
Alice csak bólint, majd beállunk a sorba. Bő fél óra mire bejutunk a kasszáig, ahol tájékoztatást kapunk, hogy azért van ekkora sor, mert most ingyen be lehet menni.
- De jóó! Ezt megúsztuk fizetés nélkül. – mondom boldogan.

- Gyere. – Mondta egy kis idő után, miután körbenézett a környéken. Megfogta a kezemet és elhúzott egy újságoshoz. Nem húzattam magam, én ajánlottam fel, hogy most ő választhat, meg kíváncsi voltam, hogy mit talált ki. Kicsit meg is lepett, hogy egy újságoshoz mentünk. Red valamit keresett, talán valami újságot, vagy napi lapot, nem nagyon tudtam, de hamarosan kiderült megtalálnia, amit keresett.
- Szabad? – Kérdezte meg udvariasan az eladónőt, aki kedvesen igent mondott neki.
Kicsit furcsán néztem Redre, nem nagyon tudtam, hogy mit tervez. Talán észre is vette, hogy nem értem most mit szeretne, mert odalépett mellém, és elkezdte lapozgatni az újságot, ami érdekesebbnél érdekesebb helyeket mutatott, be, így már értettem is, hogy miért választotta Red ezt az újságot.
- Mit szólnál A Múzeumhoz?? Vagy az túl tudományos?? – Kérdezte.
Elkezdtem olvasni a leírást. A múzeumban, amit Red választott valami dinoszaurusz kiállítás volt éppen. Ilyen kiállításon nagyon régen nem voltam, így nagyon megtetszett nekem az ötlet, bele is mentem, hogy menjünk el, és nézzük meg. A múzeum közel volt, hamar odaérhettünk.
- Nem hittem volna, hogy téged is érdekelnek a dinoszauruszok. – Mondta Red amin elmosolyodtam. Közben elértünk a múzeumhoz, ami előtt egy elég hosszú sorban álltak az emberek.
- Biztos be akarunk menni??
Nekem se fűlött hozzá a fogam, hogy még órákig itt ácsingózzunk, de bólintottam, hogy maradjunk, hiszen jobb helyet már nem néztünk az újságba, úgyse lett volna más hely, ahova mehettünk volna. Nagyjából fél óra múlva el is jutottunk a kasszához, ahol elmondták, azért vannak ebnyien, mert ma ingyen be lehetett menni, megnézni a kiállítást.
- De jóó! Ezt megúsztuk fizetés nélkül.
- Igen, ez tényleg jó.
Megvettük a jegyeket, és bementünk a hatalmas múzeumba. A teremben rengeteg ember volt, és mind a kiállítás óriási, és apró dinoszauruszait nézték. A múzeumban több kisebb terem volt, ahol a kiállítás darabjait elhelyezték. Magasan volt a mennyezet, gyönyörű freskókkal tele volt festve, a falak és a tartóoszlopok aranybarna márványból voltak, a padló pedig valamivel sötétebb márványból. A hely hatalmas ablakain könnyedén tört utat magának a napfény, még lámpára sem volt szükség.
Reddel bementünk a hozzánk legközelebb lévő kisebb helyiségbe, ahol több kisebb példányt állítottak ki, köztük volt Edmontonia, amit sikerült egyedül felismernem. Ekkor hangos sikolyt hallottunk meg nagyjából két teremmel arrébb.
- Pont mikor azt hinné az ember, hogy ez a nap nem romolhatna el. – Dünnyögtem, és gyorsan a hang irányába siettünk. Amit láttunk eléggé fejbe vágott minket szó szerint, ugyanis a teremben kiállított Tirex csontváz magától mozgott, és pont megfordult, amikor beértünk a terembe a fark csontjaival lendületből kaszált el minket.

/ Remélem nem baj, hogy ezt bele raktam, gondoltam, ne laposodjon el az ismerkedés /

A jegymegvétel után bementünk a Múzeumba, ami hatalmas volt. Rengeteg festmény a falon, szinte mindenhol értékes vázák, és emléktárgyak, amik el voltak kerítve, hogy nehogy valaki hozzájuk érjen. Több termet be lehetett járni, a legtöbben nagyság illetve csoport szerint voltak összecsoportosítva a dinoszauruszok. Minden remekül összepasszolt, a padló a falak a festmények és a szobrok is. Akármelyik szobába léptünk megnyugtató érzés töltött el, a kinti melegebb idő ellenére itt kellemesen hideg volt, légkondicionáltak voltak a helyiségek. Először egy kis helyiséget céloztunk meg Aliccel, amiben kisebbfajta dinók voltak, közülük nem ismertem fel egyet sem, csak ráfogni tudtam, hogy melyik-melyik lehetett, aztán mikor megnéztük a leírást vagy jót tippeltem vagy nem. Egyszer csak arra figyeltünk fel, hogy sikítozást hallunk a mellettünk lévő teremből.
- Pont mikor azt hinné az ember, hogy ez a nap nem romolhatna el. –szólal meg Alice zsörtölődve, de igaza van. Amikor már azt hinnénk, hogy jó eseménytelen és kellemes napunk lesz, beüt a ménkű. El sem tudtam képzelni, mi lehet egy ilyen békés helyen a baj, és miért támadt ekkora felhajtás. Amikor átléptünk a másik szobába egy Trex szabályosan életre kel, láttuk mozogni a csontvázait és ráadásul még a szeme is világított, sok mindent megéltünk már úgy gondolom, de ez tényleg túlzás. Melyik örült állat lehetett, aki életre keltett egy dinoszauruszt??!! Még csak gondolkodni se volt időnk, mert az életre kelt szörny a farkát, amint beléptünk a helyiségbe azonnal nekünk vágta. Pár méterrel arrébb a földre estünk, ami nem volt fájdalmas csak még mindig furcsán néztünk, hogy mi történhetett. Odamentem egy lányhoz, - hát pár évvel lehetett idősebb, mint én vagy Alice-, hogy megkérdezzem, mi is történt.
- Te tudod mi történt?? – kérdezem meg.
- Fogalmam sincs, egyszer csak elkezdett mozogni.
- Köszii.
Ezután az „állat” randalírozni kezdett az összes teremben, szinte majdnem mindent bejárt, senki se tudta megállítani. Az volt a fura, hogy miután végig járt mindent és sok valakit megrémített az egyik hatalmas ablakot kitörve távozott. Azt nem tudom, hogy akik az utcán látták távozni mit szóltak hozzá, de A Múzeum fontosabb volt. Hamar vizsgálgatni kezdték a megmaradt csontokat, csontvázakat, ha maradtak egyáltalán. Hatalmas munka lesz összeszedni és újra összerakni a csontokat, ezért mindenkit kiküldtek, de mi Aliccel bent maradtunk és próbáltunk segíteni valamit.

Miután nagy nehezen feltápászkodtunk a földről, Red azonnal odasietett az egyik lányhoz, hogy megkérdezze, mi történt, tud e valamit, hogy mitől kellhetett életre az értékes, a múzeum számára nélkülözhetetlen lelet. Én ezalatt próbáltam elérni, hogy az ne tudjon átmenni más helyiségekbe, nehogy valami mást is tönkre tegyen. Azonban sajnos nem voltam valami sikeres, mert nem akartam kárt tenni benne, nem mertem mágiát alkalmazni ellene, de így meg rám is veszélyt jelentet a lelet. De mit tehettem mást, két kézzel, és teljes mellszélességgel próbáltam a dinoszauruszt akadályozni, de hiába kaptam el a lábát, a hatalmas életre kelt kiállítási darab simán tovább csörtetett, velem a lábán. A második helyiség után inkább úgy döntöttem, hogy nem potyázom tovább simán lepottyantam a dinoszaurusz lábáról, és visszamentem Redékhez. A dinoszaurusz hamarosan végig nézte a kiállítás többi darabját, majd az ablakon át távozva hagyta el a múzeumot, s miivel ablakot nem tudott nyitni, simán kitörte azt. Szívesen utána mentem volna, hátha megtalálom az okát, hogy miért kelt életre, de ekkor pillantásom a helyiségre esett, ami tele volt a szétesett csontvázak darabjaival, meg pár bútor is összetört. Red és én ottmaradtunk, hogy segítünk nekik összetenni a leleteket, de miután a puzzle e formájához egyikünk sem értett, s miután sikerült három különböző leletből egyet összetenni, rövid úton megszabadultak tőlünk.
- Szerintem keressük meg az elszabadult csontkollekciót, és hozzuk vissza. – Ajánlottam Rednek ezt a lehetőséget, amibe ő belement.
Nem volt nehéz a nyomára akadni, mivel csak a közelben lévőket kellett megkérdezni, nem láttak e a közelben sétálgatni egy dinoszaurusz csontvázat, és mivel ez a jelenség nem túl gyakori, nem állt fent a veszélye, hogy rossz lelet nyomába eredünk.

- Szerintem keressük meg az elszabadult csontkollekciót, és hozzuk vissza.
Én csak bólintottam, igaz még nem tudtam rájönni, hogy is tudnánk visszahozni. Könnyű volt a nyomára bukkanni, az emberektől kérdezgettünk, és szinte látszott merre ment, mivel a nyomában rombolás volt. A csontkollekció egyenesen egy távoli hegy felé tartott, ahol nem tudom mi lehetett, és mire kell akárkinek is a Trex, de tuti valami furcsa dologra. Mi is egyenesen a hegyhez mentünk, nem igazán akart egyikőnk sem mágiát használni, de máshogy nem fogjuk tudni megfékezni ez a hatalmas monstrumot. Az egyik utcában, megláttam egy bérelhető járművet, odamentünk és inkább azzal mentünk tovább, mert ha gyalogolunk egy rész, sose érünk oda, sőt mi több mire odaérünk nem lesz lábunk. Így gyorsabb iramban tudtunk haladni. Amikor már csak pár kilométerre jártunk a hegy lábától megpillantottunk egy barlangot, amin a Trex pontosan befért. Háromnegyed óra utazás után végre felállhattam és kinyújtóztathattam a lábaimat. A barlang fala nem volt kivilágítva, nem sok mindent láttunk, így csak tyúklépésben haladhattunk előre.
- Szerinted mit találunk itt?? –teszem fel az első kérdést ami eszembe jut, amikor valami furcsa mozgó dologra ráléptem és egyből éreztem, hogy az egy patkány.
- Vigyázz, egerek. –szólok oda Alicnek

A dinoszaurusz csontváz egy elég távoli hegy felé vette az irányt, s elég nagy volt a valószínűsége, hogy nem a hegyi panoráma érdekelte őt. Akárki irányította is a csontvázat, az a hegy irányában lehetett. Bár abban nem lehettünk biztosak, hogy valaki az irányítása alá vonta a csontokat, de ez tűnt a legvalószínűbbnek. Mi is a hegy felé vettük a menetirányt, bár a gyaloglás gondolata egyáltalán nem dobott fel, de szerencsére Red meglátott egy bérelhető járművet, és azzal mentünk el, a hegy lábától azonban pár kilométerre megálltunk, mert egy barlangot pillantottunk meg, amin a csontváz könnyedén beférhetett. Odabent nagyon sötét volt, lassan haladtunk, azt se tudtuk, hogy merre, nem egyszer sikerült a kanyaroknál frontálisan találkoznom a barlang falával.
- Szerinted mit találunk itt?? – Kérdezte Red, de mielőtt válaszolhattam volna, valami puhára ráléptem, ami halk cincogó hangot hallatott.
- Vigyázz, egerek.
- Igen, észrevettem. - Motyogtam, miután a lábammal egy erőteljes rúgással irányba küldtem a mozdulatlan, valószínűleg eszméletlen patkányt.
Ezután csöndben haladtunk tovább. Úgy két óra, és harminckét kanyar után végre kiértünk a barlangból.
A hegy belsejében lehettünk, nem tudhattuk pontosan, én azt gondoltam, hogy ott lehetünk. Ami leginkább erre következtetett az, az volt, hogy a plafon olyan magasan volt, hogy nem is lehetett már látni, mivel oda már nem tettek semmit sem, ami megvilágíthatta volna, de a plafon még így is látványosan szűkült felfelé. Körbe egy lépcsősor vezetett felfelé, s a falból több ajtó is nyílt. Mielőtt még igazán szemügyre vehettük volna, a helyet, megpillantottuk a csontvázat a lépcső aljától fél méterre. Mellette több más holmi is hevert a földön. Festmények, vázák, díszes tálak, és még több ezekhez hasonló, jó réginek tűnő tárgy.
- Figyelj, ezek szerintem elég sokat érhetnek. – Kezdtem, miközben szemügyre vettem az egyik festményt. – Lehet, elhamarkodott ítéletnek hangzik, de szerintem ezeket ellopták, és ki tudja már, hogy mióta keresik őket. – Körbenéztem, de az egész hely kihaltnak tűt, egy lelket sem láttam, csak a falakra szerelt fáklyák fényében kísértetiesen mozgó árnyékunk volt az, ami egy pillanatra megtévesztett engem.
- Szerintem ha felmegyünk a felelőst is megtalálhatjuk. Szerinted?

Alice egy könnyebb mozdulattal alréb rúgja a lába alatt lévő patkány, majd tovább megyünk. Ezután bekövetkezett a csend, semmi hangot nem halottunk és nem is beszélgettünk, az út elég kanyargós volt, már majdhogynem szédültem. Azután valami fura helyre érkeztünk, talán még a barlang része volt, de nem tudtuk eldönteni, mivel a plafont nem láttuk, mert már korom sötét volt fent. Fura hely volt, felfelé lépcsősor vezetett, és a falból nyíltak ki az ajtók, amik különös képet festettek. Megtaláltuk a csontvázat, ami már tényleg csak egy rakat csontnak nézett ki, mivel nem volt se egyben és még csak nem is mozgott. Rengeteg tárgyat fedeztünk fel, vázák, festmények, szobrok, edények. Úgy tűnt mind értékes lehet, de ezt látásból nem tudhattuk.
- Figyelj, ezek szerintem elég sokat érhetnek. – mondja ki Alice a gondolataimat.
- Szerintem is. Bár nem tudhatjuk így, de kezdeni kell valamit velük, nem maradhatnak itt, ki tudja, ki lopta el őket.
Amíg kicsit nézelődtünk még, hátha találunk valami jelet, de nem találtunk. Majd Alice a fejét a lépcső felé fordul, és ezt mondja:
- Szerintem ha felmegyünk a felelőst is megtalálhatjuk. Szerinted?
- Menjünk.
Elszántan mentünk fel a lépcsőn, mit sem sejtve mit találunk fent, vagy éppen kicsodát. A lépcső tetejére érve eldöntöttük, hogy az össze ajtó mögé benézünk, összesen volt belőlük 10 darab. Nem váltunk szét, ha együtt voltunk nagyobb volt a túlélés esélye. Az első ajtó mögött csak poros székek és egy asztal állt a szoba legközepén, elég furcsa volt. A másodikban könyvek voltak, olyan, mint valami könyvtárszerűség.
- Nah, lássuk mit látunk a 3. ajtó mögött. – mondom, mert eddig semmi para nem volt az egészben.
Feltéptem a harmadik ajtót, koromsötétség. Beljebb megyek a szobába, de valamin megcsúszok és lezuhanok egy lyukba. Több percig csúszok valami hideg csúzda szerűségen.
- Reeeed!! – Hallom, ahogy Alice fentről kiabál utánam.
Amikor leértem elég fura helyre jutottam, út föld volt és egyetlen egy fáklya világított.
- Jól vagyok. – szólok fel.

- Menjünk. – Egyezett bele Red a javaslatomba.
Mindenre felkészülve meneteltünk fel a lépcsőn, bár azt se tudtuk, mit fogunk ott fent találni, nem tudtuk, hogy mire számíthatunk, mit rejtenek az ajtók. Kicsit nyomasztó volt, hogy nem tudtunk azt se, hogy ki állhat a dolgok mögött.
Jobb ötletünk nem volt, megegyeztünk, hogy minden ajtót kinyitunk, amihez elérünk. Ez ugyan egy kicsit veszélyes húzás, de végül is minket sem ejtettek a fejünkre. Összesen tíz ajtót kellett átnéznünk, reméltem, hogy ez a szép kerek, szimpatikus szám nem fog számunkra nem várt, kellemetlen akadályokat elénk állítani.
Az első ajtó mögött, egy poros szék, meg egy asztal volt. A másodi ajtó mögött valami könyvtár szerű helyiség volt. Már egyáltalán nem aggódtam, hogy valami baj történhet sőt, kedvem támadt volna bemenni a szobába, és elolvasgatni pár órát. Vágyakozva néztem a könyvekre, majd végül lemondóan csuktam be az ajtót.
- Nah, lássuk, mit látunk a 3. ajtó mögött. – Mondta Red, és kinyitotta a harmadik ajtót, de odabent olyan sötét volt, hogy nem lehetett semmit sem látni, nem is lepődtem meg, hogy közelebb lépett, hogy jobban lásson. Az már annál inkább, hogy hirtelen a teste eltűnt egy mély lyukban.
- Reeeed!! – Kiáltottam aggodalommal, és némi meglepettséggel utána, letérdeltem a lyuk mellé, és benéztem, de olyan sötét volt, hogy nem láttam őt.
- Jól vagyok. – Kiáltott fel Red, amitől legalább megnyugodtam.
- Lemegyek én is! – Kiáltottam le, és már le is ugrottam a lyukba. Kemény puffanással landoltam a kemény földön, és amikor felnéztem egy elég különös helyre érkeztem. Red már állt, gyorsan én is feltápászkodtam.
- Szerintem menjünk azon az úton. Van egy érzésem, hogy még ennél is érdekesebb helyre fogunk kilyukadni.
Elindultunk az úton egyenesen. Elszórva volt még a falón több fáklya is, de olyannyira elszórtan, hogy elég hatalmas foltokban csak a fekete semmit láttuk, még egymást sem tudtuk volna megtalálni, még ha szembe állunk egymással, akkor sem.
Az út egyszer csak elkezdett felfelé emelkedni, és lassan már olyan meredek volt, hogy kénytelenek voltunk négykézláb menni. én mentem elől, , hogy némi fényt szolgáltassak kis lángokkal. Ez azért is volt fontos, mert hiába haladtunk felfelé, nem úgy nézett ki, mintha felettünk lett volna egy lyuk, amin ki tudunk mászni, ezért arra saccoltam, hogy lesz valahol egy csapóajtó, amit egyikünk sem akart lefejelni. Nem tévedtem, jó negyedóra felfelé mászás után, megláttam valami falapot a fejünk felett. Amikor közelebb értünk, megemeltük a falapot. Halvány fény szűrődött be a csapóajtón, de mielőtt még kimásztunk volna, ismeretlen hangok ütötték meg a fülünket.

- Lemegyek én is! – hallom a lyuk tetejéről Alice hangját, ami halk vízhangot vet lent. Nagy nehezen felálltam, lesöpörtem magam, amikor Alice is leérkezik és ő is ugyan így tesz.
- Szerintem menjünk azon az úton. Van egy érzésem, hogy még ennél is érdekesebb helyre fogunk kilyukadni.
- Rendben, vajon mi rejlik még itt?? – kérdezem választ nem várva.
A világítás körülbelül olyan volt mintha vak sötétben mentünk volna, e fáklyák csak részlegesen világították meg a barlangot.
Egy idő után vészesen felfelé kellett mászni, amit kicsit furcsálltam is. Alice ment elől, kicsit furcsa volt négykézláb menni előre felé, néha megcsúsztunk egy kicsit hátra iramodtunk, de mentünk tovább. Nem tudom mennyit sétáltunk, de nem tűnt úgy mintha lenne kijárat, amíg nem Alice fel nem fedezett egy csapóajtót, kicsit kikukucskáltunk, amikor halvány fény szűrődött be a lyukon és még egy kis friss levegő is. Amikor valami zajt halottunk becsuktuk, hogy ha valaki olyan, aki nem szívlel minket, ne vegye észre, hogy ott vagyunk. Kicsit hallgatóztunk és kiderült, hogy amit hallunk léptek zaja. Amikor Alice ismét felnyitotta az ajtót körülnézett, hogy nem lát e senkit, majd kimásztunk. Furcsa módon egy másik barlangba értünk, ahol rengeteg ponyva volt, nem tudtuk megnézni mi van alatta, mert ismét léptek zaja ütötte meg a fejünket. Gyorsan behúzódtunk egy sötét helyre, ahol nem vesznek minket észre. A léptek két férfitől származtak, az egyik egy vékony és magas férfi volt, akinek szakálla és kissé elálló fülei voltak, amíg a másik egy alacsony és kövérkésebb, kopasz férfi volt.

A hangokra ijedten csuktuk vissza a csapóajtót, ami nem sokkal később megnyikordult a ránehezedő súlytól, amikor is valaki rálépett. Léptek zaját hallottuk nemrég. Némi por szállt le a falécekből tákolt csapóajtó rései között. Mind a ketten rátapasztottuk a fél fülünket a falapra, hogy jobban halljuk, ami odafent történik,s mikor a léptek zaja elhalkult, résnyire nyitottam az ajtót, és körbekémleltem, hogy egyedül vagyunk-e. A környéken egy lelket sem láttam, így kitártam a csapóajtót, s mind felmásztunk a barlangba, ami tele volt ponyvákkal, amik különböző dolgokat fedtek le, de nem volt lehetőségünk megnézni, hogy mi van alattuk, mert újra közeledő léptek zaját verték vissza a barlang nedves, és rögös falai. Amilyen gyorsan csak tudtunk, behúzódtunk egy sarokba, a ponyvák rejtekébe, ahonnan mindent láthattunk, és hallhattunk, de minket nem lehetett észrevenni.
Két férfi jött: Az egyik vékony volt és magas, a fülei nevetségesen elálltak, s emellé még szakálla is volt. A társa szinte az ellentéte volt, kövér volt, kopasz, és alacsony.
- Mint gondolsz, a főnök mit fog legközelebb ellopni? – Kérdezte a kis köpcös nagy vigyorral az arcán.
- Fogalmam sincs. De a mait, azt nem fogja tudni túlszárnyalni. Eddig mindig sikerült neki, de egy ilyet… végül is egy egész csontvázat hozott ide mágiával, ráadásul teljesen olyan volt, mintha a lelet teljesen magától újjá éledt volna, és magától jött volna. Lemerném fogadni, hogy a népek a városban most teljesen be vannak tojva. Röhejes ostoba bamba bagázs. – felelt a magas férfi és magas hangon felnevetett.
- Amúgy hol van most a főnök?
- Ki tudja, talán az „ irodában” vagy hol…te voltál már bent?
- Soha. Még benézni sem merek oda. Azonnal kicsinálna.
Újjabb közeledő lépteket hallhattunk, és egy újabb alak jelent meg. Ezúttal egy alacsony maszkos fiú volt az.
- A főnök hív titeket az irodában vár rátok. – Mondta gúnyosan.

A férfi a társával beszélgetett, mi pedig kihallgattuk.
- Mint gondolsz, a főnök mit fog legközelebb ellopni?
- Fogalmam sincs. De a mait, azt nem fogja tudni túlszárnyalni. Eddig mindig sikerült neki, de egy ilyet… végül is egy egész csontvázat hozott ide mágiával, ráadásul teljesen olyan volt, mintha a lelet teljesen magától újjá éledt volna, és magától jött volna. Lemerném fogadni, hogy a népek a városban most teljesen be vannak tojva. Röhejes ostoba bamba bagázs.
~Chöö… vajon ha ő látna egy ilyet, milyen képet vágna. ~ Dörmögök csak magamban.
- Amúgy hol van most a főnök?
- Ki tudja, talán az „ irodában” vagy hol…te voltál már bent?
- Soha. Még benézni sem merek oda. Azonnal kicsinálna.
Hamarosan léptek zaját halljuk, egy sokkal alacsonyabb fiú lép oda hozzájuk, akinek az arcát kék színű maszk takarta el, a hangja pedig elég vékony volt, egy fiúéhoz képest.
- A főnök hív titeket az irodában vár rátok. – mondja a másik kettőnek.
Azzal mindhárman elindultak az irodába, a két férfinek elég rémült volt az arca, most már kezdett engem is érdekelni, hogy mi van abban az irodának nevezett helyiségben.
- Mi lenne ha megnéznénk mi is, mi is az-az úgy nevezett iroda??? Meg, hogy miért tartanak ennyire attól a helytől?? – súgom oda Alice-nek.
- Rendben.
Azzal kiléptünk a lepel alól, miután biztosak voltunk, abba, hogy senki sem lát minket. Szépen lassan araszoltunk előre a „folyosón”, mivel ha lebuktunk volna, biztos nem lett volna a dolognak jó vége. Talán felakasztanának, vagy valami rosszabb. Hideg volt a lélegzetünket is lehetett látni, egyszer valami furcsa morgós hang ütötte meg a fülünket. Célba értünk, de akiket követtük elvesztettük szemünk elől. Egy hatalmas nagy ajtó előtt egy szunyókáló kutya feküdt, akinek éles karmai voltak és valószínűleg, ha egy rossz mozdulatot teszünk, meghall minket és végünk. Bár a kutyának lánc lógott a nyakában, de ki tudja milyen erős a fenevad. Sajnos nem láttuk, hogy mit tettek az állattal, hogy odébb állt. Úgy döntöttünk, hogy várunk még egy darabig és hátha jön valaki, aki bemegy az ajtón. Senki nem jött. Jó fél óra után, egy másik férfi lépteit hallottuk meg, aki jó nagy ívben elkerülte az ajtót. Azaz ötletem támadt, hogy letámadjuk és kivallatjuk, hogy-hogy lehet a kutyát eltenni a lábunk alól.
Halkan a férfi mögé osontam, a tenyerembe csúsztattam egy kártyát majd a torkához szorítottam közben, pedig befogtam a száját, hogy ne tudjon ordítani. Alice-nek a dolga pedig a vallatás volt.