Reigen Hawkins familiáris pályázat - Nokinerk

- Fire Ball!
A tűz labda végig száguldott a havas tájon és mellkason trafálta a Vulcan-t. Ezzel az utolsó szőrös, majomszerű lény is kifeküdt a hóban. Előtte még komoly küzdelem folyamán tizenhatot intéztem el. Nem volt egy könnyű művelet, mikor még mind talpon volt. Meglehetősen alattomos jószágok. Szerencsére, ahogy fogyott a számuk, úgy lett egyre könnyebb a küzdelem is.
- Rendben ez volt az utolsó! - kiáltottam hátra, mire az egyik hóbucka mögül egy ijedt szőrmekucsmás, szakállas fej bukkant elő.
- B-biztos? – kérdezett vissza remegő hangon és elkezdte fixírozni a tájat esetleges Vulcan-ok után kutatva. Én is körbe néztem a biztonság kedvéért, de egyet se láttam talpon. A kiütött testek közül pedig mind meg volt, egy sem hiányzott, így magabiztosan bólintottam a férfinak.
- Ja, nincs több!
Ezt meghallva megkönnyebbülten lélegzett fel és lépett elő a kupac mögül. Meglehetősen testes volt, így csodálkoztam is rajta, hogy volt képes bepasszírozni magát a nála sokkal kisebb ám termetes hóbucka mögé.
Immár határozottan mellém lépdelt és a hágó felé nézett, majd vissza rám és a zsebébe túrt. Némi kutakodás után csilingelő hang kíséretében előhúzott egy kisebb zacskót. A hangból már sejtettem, hogy valószínűleg pénz lesz benne.
- Tessék itt a pénz. A feladatod ezennel véget ért. Nagyon hálás vagyok érte.
Elvettem tőle a pénzt és zsebre vágtam.
- Igazán nincs mit. Ez a munkám, de biztos ne kísérjelek végig? Nem tart nekem semeddig.
- Á, nem kell. Csak a Vulcan-ok miatt nem tudtam itt átmenni már sokadszorra, de így már tiszta az út. Még egyszer köszönöm a segítséget! – kiált visszafelé, mivel a beszéd közben már elindult a hágó felé. Egy darabig még integettem neki, aztán eltűnt a havazásban.
- Ideje indulnom nekem is.
Hátraarcot vágtam és zsebre dugott kézzel elindultam visszafelé. Hideg volt és a hó is esett, ami meglehetősen zavart, mivel a szél minden egyes jéghideg hópelyhet az arcomba fújt. Szerencsémre azonban hamar tovatűntek a sötét hófelhők és kisütött a nap is. A szél erős és hideg fújása is alább hagyott.
Tovább sétáltam lefelé a fehér, hófödte hegyről. Egyre jobban fogyott a hó, amikor egyszer csak alattam már nem hó, hanem jég volt egy hosszú öt-hat méteres szakaszon.
- Ez akkor is itt volt, mikor jöttünk? – tettem fel a költői kérdést. De sajnos nem válaszolt rá senki. Egy részt, mert költői volt, más részt pedig, mert rajtam kívül senki nem volt a közelben.
Lenéztem a jégre és az arcképem tükröződött vissza róla. Beletúrtam a hajamba, hogy még borzoltabbnak tűnjön, aztán pedig megeresztettem egy vigyort.
- Ki ez a jóképű srác?
Abban a pillanatban tükörképemnél a jég megrepedt, majd az egész beszakadt alattam én pedig a mélybe zuhantam. Egy hókupac tompította az esésemet, de amint leérkeztem végig gurultam rajta egyenesen az aljáig, ahol aztán egy jeges vájatban folytattam az utamat egészen addig, amíg egy fal meg nem állított hangos puffanás kíséretében. Nyekeregve terültem el a földön.
- Nem volt jó poén…
Megpróbáltam feltápászkodni, de amint a felegyenesedtem és a jégre léptem ismét dobtam egy hátast. Nyökögve ismét felkeltem és ezúttal már figyelve a jégre óvatosan lépkedtem. Körbe néztem a helyen, ahova csöppentem. Valamiféle földalatti járatban voltam. Talán egy elhagyatott barlang lehetett. Az egyetlen beszűrődő fény az alattam beszakadt jég után keletkezett lyukból szökött be és csillant meg a hó kupac mögötti jégfalon és küldte tovább a fénysugarat egy vele szemben lévő falhoz, ahol megcsillant valami. Közelebb lépkedtem a tömör jégoszlophoz és észrevettem benne valamit. Egy furcsa tojás volt az.
- Szegénykém. Kitojtak, aztán már tojtak rád.
Mindkét kezemben egy tűzgömböt teremtettem és lassan a jéghez nyomtam őket.
- Ne izgulj, mindjárt kiolvasztalak.
A jég csak úgy sistergett. Olyan forrósággal olvasztottam, hogy a vízzé olvadt jégből rögtön gőz lett. Kör-körös mozdulatokkal haladtam a tojás felé és minden oldalról egyaránt bocsájtottam a jégoszlopra a hőt. Végül már csak egy kis jégdarab fogta a vájatban a tojást, amit rögtön el is tüntettem. Azonnal elkaptam a zuhanó tojást és magamhoz szorítottam nehogy elejtsem. Meglehetősen nagy volt. Ahogy átkaroltam és kezeim elcsusszantak egymás mellett csak a könyökömig értek az ujjaim. Hatalmas méretéhez képest a súlya viszont könnyű volt. Olyan öt-hat kilót nyomott körülbelül. Átcsúsztattam az aljára a kezemet és a fejem elé emeltem. Nézegetni kezdtem, majd lerángatva a táskámat a hátamról megpróbáltam belegyömöszölni, de nem fért bele. Előtte kirámoltam inkább belőle a felesleges cuccokat. Ezek között egy pokróc is volt, amibe becsavartam a tojást, majd a maradék holmit – ami kaja volt – megettem. Így már bőven volt helye a tojásnak. Hátamra kaptam a táskát, majd lángot teremtettem a talpam alatt, ami a magasba emelt.
- Menjünk haza. – mondtam hátrafelé nézve a táskámban lévő tojáshoz, majd kiröppentem a barlangból.


Adatok:

Név: Nokinerk
Faj: Shugo
(Leendő) Kinézet: