Reigen Hawkins: Nokinerk febukkanása!

Mit súg a Shugo?
Nokinerk felbukkanása!

Fáradtan értem haza a céhházba. Az edzés szinte minden erőmet leszívta, ezért visszafelé már nem mágiával, hanem egyszerű vonatúttal jöttem. De akármennyire is fáradt voltam, az önelégült vigyort nem lehetett levakarni az arcomról, hisz sikerült elsajátítanom a víz mágiát és így már én is elementalistának számítottam a mágus világban. Ha apa élne, most biztos nagyon büszke lenne rám és az a tudat csak még boldogabbá tett. Beléptem a szobámba és beestem az ágyamba, elterülve a lepedőn. Néhány percnyi fekvés után azonban erőt vettem magamon és a hátamra fordultam, majd lassan, megfontolva még csak véletlenül sem elkapkodva felültem az ágyamon és ásítottam egy nagyot. Beletúrtam a táskámba és kihalásztam belőle a tojást, aztán az éjjeliszekrényemen kialakított párnázott helyére raktam, hogy biztonságban legyen. Mosolyogva megsimogattam a fain kis héját, aztán a testem ólomsúlyúként borult bele az ágyba és azonnal el is nyomott az álom.
Álmomban valósággal újjá éltem a Leena-val való küzdelmemet és újra harcoltunk.

- Sky Dragon Heavenly Blade!
Leena karjait furcsa penge alakú szél borította be és úgy rohant felém. Felugrottam a fáról és megidéztem újra a vízsugarat. A lány felém csapott, de egy ugrással már ki is tértem előle és rajtam volt a sor a támadáson. Ezt ki is használtam és felé csaptam a vizemmel. A szél penge egyszerűen kettémetszette a sugarat. Ennek így már a fele sem volt tréfa. Azonnal hátra szökkentem Leena elől, ő viszont követett és utánam ugrott a levegőbe. Kipótoltam a lemetszett vízsugarat és gumiként felé csaptam vele. Az elsőt sikeresen elkerülte, de a második már mellkason vágta, ahol valószínűleg ugyancsak megjelent a csípést jelző piros folt. Leena visszaért a földre és a mellkasához kapott.
Itt volt az esélyem. A vízsugarammal rácsaptam a karjára és rácsavartam, hogy elrántsam azonban ezúttal Leena erőteljes ellenállást tanúsított. A lábával betámasztotta magát megőrizve az egyensúlyát és a szabad kezével ráfogott a másik alkarjára.
- Na most mi lesz? – kérdezte vigyorogva. Ez egy nagyon jó kérdés volt, mivel én se tudtam. Eléggé patt helyzet volt, így kénytelen voltam elengedni, hogy újra támadhassak, viszont úgy tűnt a lány csak erre várt.
- Sky Dragon Roar!
A tornádó ismét eltalált és messzire repített. Nehézkésen, de felálltam. Éreztem, hogy ez már nem mehet így tovább. Elő kell rukkolnom valami újjal. Ekkor eszembe jutott az a vízmágia, amit Ba’al használt Leena ellen. Lehunytam a szememet és koncentrálni kezdtem. Tudtam, hogy ez most jóval nagyobb lesz, mint az előzőek. Összeérintettem a tenyereim alját és hátrahúztam a kezeimet. Pár másodpercig így álltam és koncentráltam. Végül mikor készvoltam vele, hirtelen kitoltam előre a kezeimet és Leena felé fordítottam a tenyereimet.
- Water Cannon!
A tenyereim előtt egy óriási vízsugár indult meg a lány felé és telibe kapva a néhány méterrel mögötte lévő falhoz passzírozta. A sugár eltűnt Leena pedig levegő után kapkodott. Nyílván a kétoldali ütés, amit a támadásom és a fal okozott kiszorította a levegőt a tüdejéből. Újra megismételtem az előző mozdulatot, azonban most valamivel gyorsabban.
- Water Cannon!
Sajnos már nem szolgálhattam a meglepetés erejével, így Leena számított a támadásomra és fel is készült rá.
- Vernier!
Ellenfelem az eddigi sebességét meghazudtoló módon ugrott a magasba és kerülte ki a lövésemet. Visszaérkezett a földre és felém iramodott. Újabb hatalmas vízsugarat lőttem, rá de bámulatos módon kikerülte, majd előttem nem sokkal a földbe csapott.
- Arms!
A föld megremegett én pedig hátratántorodtam és megszakítottam a mágiámat. Leena elrúgta magát a földtől és egyenesen felém tartott ütésre emelt – valamint széllel borított – kézzel. Hátrahúztam a kezeimet és készültem, hogy közvetlenül közelről fogom elsütni a vízágyúmat.

Hirtelen felébredtem és felpattantam az ágyból.
- Jah, csak álom…
Ásítottam egy nagyot, aztán pedig jólesően nyújtóztam mellé. Felkeltem az ágyról és az ablakhoz sétáltam. Megfogtam a sötétítő függönyt és elhúztam. A vakító napfény retinaégetően csapott a szemembe és felszisszenve oldalra kaptam a fejemet és a szemem elé tettem a kezemet védekezésképpen a fény ellen.
- Áááá! A szemem!
A szobába pillantva megpróbáltam kinyitni a szememet, de csak villogó színes pöttyöket láttam. Elindultam valamerre, de minden létező bútordarabot megtaláltam valamelyik testrészemmel, amit aztán szitkozódások követtek.
Egyszer csak valami zörgést hallottam az ágyam környékéről. Odanéztem, de nem láttam semmit, csak villogó pöttyöket. Megindultam a zaj irányába és vadul kalimpálni kezdtem a kezemmel, hogy ne ütközzek neki semminek, a zaj forrását pedig megtaláljam. A hang egyre közelebbről jött. Előrébb léptem a kezem pedig nekiütközött valaminek és levertem. Egy nehéz tárgy esett a lábamra aztán reccsenés hallatszódott.
Egy hatalmas káromkodás után felkaptam a fájó lábamat és egy lábon ugrálva hátráltam, míg nem felbuktam az ágy szélében és hanyatt estem. A látásom végre kezdett tisztulni, míg egyszer csak el nem jutott arra a szintre, hogy láttam rendesen, csak néhány zöld és lila pötty még a látómezőmben éktelenkedett. Felkeltem és felmértem a helyzetet. A baleset az ágyam mellett történt, viszont a nehéz tárgyat, ami a lábamra esett, sehol sem találtam. Csak tojáshéjat. Hirtelen kétségbeesés kerített hatalmába és azonnal izzadni kezdtem. Hatalmasat nyeltem és félőn felemeltem a tekintetemet az éjjeli szekrényre. A tojásom nem volt ott. A fejemet azonnal elöntötték a rosszabbnál rosszabb elképzelések, hogy mi is történhetett. Végül oldalra nézve megláttam a tojás, ami sértetlenül állt a szoba közepén.
Nagy kő esett le a szívemről és sóhajtottam egyet. Felkeltem és odasétáltam, hogy fölvegyem, de amint megfogtam volna a tojás egyszerűen odébb mászott.
- Mi a…
Nem értettem mi történt, de mivel utána nem mozdult megvontam a vállamat és újra nyúltam érte, hogy megfogjam. A rakoncátlan tojás azonban újra arrébb mászott.
- Na jó most már elég volt. Tessék visszamenni a biztonságos helyedre!
Újra nyúltam felé, de a tojás ekkor felemelkedett és alul két kis hosszúkás tappancs kandikált ki, amik sebes léptekbe kezdtek.
- Hé állj csak meg!
A tojás körbe-körbe kezdett rohangálni én pedig követtem. Egyre nagyobb köröket írt le, míg végül már a szoba peremén szaladtunk. Annyira a tojásra figyeltem, hogy nem vettem észre a fejmagasságban lévő kinyitott szekrényajtót, amit teljes lendülettel megfejeltem. Én dobtam egy hátast, a szekrényajtó becsapódott, a tojás pedig kikanyarodott a szobám résnyire nyitva lévő ajtaján.
Valósággal csillagokat – illetve rohangáló tojásokat – láttam körözni a fejem körül. Pislogtam párat, aztán pedig felpattantam a földről és az ajtóhoz rohantam. Feltéptem és kinéztem rajta a folyosóra. Jobbra és balra néztem, de sehol sem láttam. Kiléptem az ajtón és elindultam balra, de két lépés után megtorpantam.
- Mi van, ha arra ment? – tettem fel a kérdést és gyorsan megfordultam és az ellentétes irányba indultam el, de három lépés után megálltam.
- De lehet, hogy mégis arra ment… - tűnődtem el félhangosan, de a hajamhoz kaptam és belemarkoltam. Így sosem jutok egyről a kettőre. El kell indulnom valamerre.
~ Bízzunk a vakszerencsében.
Becsuktam a szememet és elkezdtem pörögni, amíg annyira el nem szédültem, hogy megfejeltem a falat és el nem borultam a földön. Kinyitottam a szememet és az első irány felé elindultam, amit megláttam. Végig rohantam a folyosón – kicsit persze szédelegve – és a végén jobbra fordultam. Futottam addig, amíg egy kereszteződéshez nem értem. Ott aztán szétnéztem és a bal oldalt nyíló folyosó végén elkaptam a pillantásommal egy fehér ovális valamit, ahogy befordult balra.
- Megvagy!
Utána futottam a baloldali folyosóra és befordultam arra, amerre ő tette. Fogalmam sem volt, hogy képes ilyen sebességre a pici lábaival és a látás hiányával. Még sikerült éppen meglátnom, ahogy letotyog a lépcsőn. Gyorsan utána szaladtam lent viszont már nem láttam sehol sem. Elindultam valamelyik irányba és végül az ebédlőbe lyukadtam ki.
- Nem látott erre jönni valaki egy rohanó tojást?
- Rohanó tojást? Mi az Reigen, megszökött a reggelid? – kérdezte az egyik céhtag, mire mindenki hangos nevetésbe tört ki.
- Hé, ő nem a reggelim. Ő a… - ekkor jöttem rá, hogy nem neveztem el még sehogy se. Úgy voltam vele, ha ki kel a tojásból akkor ráérek nevet adni neki. Mondjuk már félig kikelt hisz a lába kint van és használja is.
- … a tojásom – fejeztem be végül a mondatomat és összefont karral tüntetően hátat fordítottam neki, mire mindenki újra felnevetett. Lassan elcsendesedett az ebédlő, én pedig körbe néztem az egész teremben. Benéztem minden asztal és szék alá. A pult mögé is megpróbáltam bemenni, de Richard meggátolt ebben, viszont teljes bizonyságot adott, hogy nincs ott a tojásom.
- Elhagytad a Shugo tojásod Reigen? – szólalt meg mellőlem Stover.
- Hát nem egészen. Fogta magát és elszaladt.
- Elszaladt? Szóval már ki kelt?
- Még nem, csak a lábai vannak kint.
- Akkor szerencséd van. Viszont én a helyedben nagyon gyorsan előkeríteném.
- Azon vagyok, de miért is?
- Mert, akit először meglát, mikor ki kell, abban fog a feltétel nélkül megbízni. Nevezheted ezt családi kapcsolatnak, vagy feltételnélküli barátságnak. A lényeg viszont az, hogy akit először meglát, azzal alakítja ki ezt a szoros kapcsolatot.
- Basszus!
- Amúgy nem az ott? – kérdezte Stover a kijárat felé bökve és belekortyolt a teájába.
- Hol?
Azonnal odakaptam a fejemet abba az irányba, ahova Stover mutatott. Pont ott totyogott el a tojásom. Lendületesen felpattantam a székről és elsprinteltem odáig, útközben pedig minden útban lévő embert fellöktem. Kivágódtam a kijáraton és végigcsúsztam a földön.
A hallban megpillantottam a tojást, ahogy ott áll középen és a teteje kezd repedezni.
- De édes kis tojás – lépett oda mellé valaki. Nem hagyhattam meg, hogy őt lássa meg először, így drasztikus lépéshez kellett folyamodnom.
- Wind Blast!
Előre bokszoltam a levegőbe és a széllökés telibe kapta a mágust és messzire dobta. A tojás tovább kezdett repedezni és pedig megkezdtem a becserkészést és közelebb kúsztam. A héj fokozatosan repedezni kezdett. Hihetetlen élmény volt ilyen közelről látni egy új élet születését. A tojás teljesen szétrepedt és lehullott a földre. A tojásból pedig előbukkant egy kis szőrmók. Hatalmas gombszemeivel felnézett rám és kalimpálni kezdett a kis kezeivel. Oda nyúltam hozzá és felvettem a csöppséget. Felültem és az ölembe vettem.
- Üdv a világban! – szóltam neki mosolyogva.
- Nerk! – hangzott a válasz.
- Nerk? Szerintem ez túl rövid. Mit szólnál a Nokinerk-hez?
Egy vidám csipogó hang hallatszódott és a kicsi szőrmók belebújt az ölembe.