Magánküldetés: A titokzatos levél

Egy ideje meglehetősen egyhangúak lettek a napjaink. Már lassan kezdtem beleunni a semmittevésbe. Már Probulus ügyét is elintéztem. Hála nekem próbaidőre került a klánba. Ennek barátom különösen örült.
Éppen hazafelé tartottunk, mikor újra megszállt az ihlet. Újra volt fantáziám megírni azt a dalt, amit már régóta tervezek. Hogy minél hamarabb hazaérjek megszaporáztam a lépteimet, mert attól tartottam, hogy mire otthon leszek, újra elszáll a fantáziám.
Mikor hazaértünk, egy levél fogadott minket az ajtóban. Elsőre úgy gondoltam, hogy a szél fújhatta ide vagy valaki ide dobta véletlenül. Ezeket a gondolataimat hamar eloszlatta a borítékra írt nevem. A nevem fekete nyomtatott betűkkel állt a borítékom, de címnek vagy bélyegnek nyoma sem volt. Felettébb felkeltette az érdeklődésemet. Azonnal felbontottam a borítékot. Kivettem belőle a benne lévő lapot és olvasni kezdtem a rajta álló szöveget.

"Sagat üzenetet küldött neked. Ha át akarod venni, gyere holnap délben, Era-ba, az északi Nagytemplomba..."

Alig értem a sorok végére és azonnal berohantam a lakásba. Gyorsan összeszedtem a holmimat és azonnal indultam. Az ajtóban Probulus megállított és megkért, hogy hagy tartson velem. Nem volt szívem lepattintani, így rábólintottam.
~Semmi hasznát nem lehet venni a Görcsnek!
~Kitudja, lehet, hogy mégis!
Eleinte vonattal szándékoztunk menni, de az éppen egy jó órás késésben volt. Így amellett döntöttünk, hogy a lehető leggyorsabb hátasokat kibéreljük, és azokkal vágtatunk Era-ba. kettőt-kettőt béreltünk, hogy minél gyorsabban tudjunk haladni, minél kevesebb időveszteséggel. Mivel sajnos Era eléggé messze volt.
Az útból csak annyit érzékeltem, hogy fák, bokrok suhannak el mellettem. A fél táv közelében a hátasok kifáradtak és átváltottunk a pihentekre. A váltás közben eszembe jutott, hogy az egyik legnagyobb kincsemet otthon hagytam. A nagy sietségben a gitáromat az ágyam mellett felejtettem. Órákon keresztül zsörtölődtem rajta. Egészen addig, amíg hátasaink ki nem dőltek.
„Csodálatos! Mind a négy kifáradt! Pedig már alig van húsz kilométer! Habár még van pár óránk.”
Probulus barátom azt tanácsolta, hogy hagyjuk hátra a hátasainkat és induljunk tovább gyalog. Nekem viszont más öltem volt. Ráparancsoltam, hogy pattanjon a hátamra és, majd én lefutom a maradék utat. Így is lett.
Mire megérkeztünk Era-ba teljesen kifáradtam. Szerencsénkre volt még másfél óránk. Hogy mégis kinézzek valahogy, bementünk egy étterembe ahol gyorsan megkajáltunk. utána pedig nekivágtunk megkeresni a Nagytemplomot. Sajnos nem ment olyan, jól ahogyan vártam. Sok-sok percen keresztül csak bolyongtunk mindenfelé, de végül megkérdeztünk egy idegent, aki gyorsan útbaigazított.
A templomhoz csak úgy értünk délre, hogy rohantunk az utolsó két utcán keresztül…

A templom egy robusztus, hét hajós katedrális volt. Az épület vízköpői, démoni ábrái még engemet is megborzongattak. Az egészre még az is rátett egy lapáttal, hogy fekete onyx kőből épültek.
Egy pillanatot sem akartam veszteni. Hamar beléptünk a hatalmas kétszárnyú kapun. Odabent csodálatos festmények, szobrok, gyertyatartó csillárok, szentélyek látványa tárult elénk. Az épület túlsó végében helyezkedett el a főoltár. A falak mentén pedig több kisebb oltár is elhelyezkedett. Ahhoz képest, hogy dél volt, meglehetősen rosszak voltak a fényviszonyok. Félhomály volt és azt is a gyertyáknak köszönhettük. Ezek mellett még rengeteg pad húzódott előttünk.
Rajtunk kívül egyetlen közember sem volt bent. Viszont csuhás papokból volt egy jó pár. Legtöbbjük kezében egy furcsa tárgyat tartott, amit két kézzel fogtak oldalról, alul középütt pedig finom fehér por hullott ki belőle. Kántálva cammogtak és porral csíkot húztak maguk után.
Eleinte nem tudtam mire vélni az egészet. Elgondolkodtam, hogy mégis mit művelhettek. Első gondolatom az volt, hogy bolondok, majd a második pedig az, hogy csak egy szertartás szemtanúja vagyok.
Semerre sem láttam a levél küldőjét. Úgy gondoltam, hogy talán késik, vagy valahonnan megfigyel. Éppen el akartam indulni, körülnézni mikor arra lettem, figyelmes, hogy lábaim nem engedelmeskednek. Rögtön tudtam, hogy mi van a dologban.
~Akármelyikőtök is az, hagyja abba!
~Azt hiszem, hogy ez egyikőnk se.
~Nem bizony! Ez a lehető legrosszabb! Mike megérkezett!
~Ki az a Mike?
~Egy igazi érdektelen punk! Egy rakás gané az egész fickó! Ki nem állhatom!
~Teneked van olyan ember, akit csipázol?
Ekkor hirtelen megindultam a padok felé. Helyet foglaltam, majd hátradőltem és az előttem lévő padra felraktam a lábaimat. Ekkor megértettem, hogy Jimmy mit értett az érdektelen punk alatt.
„Ebből az alakból minden jó modort kivághattak! Ez mégiscsak egy templom! Azt hittem, hogy Jimmy-nél nincs rosszabb, de félek Mike nála is rosszabb lesz a modora miatt.”
Eközben Probulus nekivágott tanulmányozni a templomot. Nem tudta megállni, hogy ne nézzen meg mindent, ami kicsit is idegen és érdekes számára.
Már a sokadik óra telt el, mikor még mindig nem történt semmi. Meguntam az unatkozást és úgy döntöttem csinálok valamit. Megpróbáltam megmozdulni, de nem tudtam.
~Mike! Ideje volna valamit csinálni! Nem gondolod?

~Nem én! Jó itt nekem!
Eközben láttam, hogy Probulus szemügyre veszi a földön lévő különös jeleket. Arca arról árulkodott, hogy valami nincs számára rendben.
„Vajon megint mibe kerültem? Ha annyira fontos az az üzenet minek kellett ide jönnöm? A házamnál nem tudott bevárni az ember? És már több órája kellet volna, hogy találkozzunk, de még mindig sehol! Gyanús ez nekem. Vagy csak én gyártok magamban összeesküvési elméleteket?”
~Ne ijedj meg, ez a mágiám része, Telepátia. Nem tetszik nekem ez a hely és ezek a "szerzetesek". Valami nincs rendben. Teszek pár óvintézkedést, de légy nagyon óvatos!
Egy pillanatra azt hittem, hogy megint felbukkant egy „másikén”, de aztán gyorsan kapcsoltam, hogy csak Probulus volt az. Barátom ezután eltűnt az egyik oszlop mögött. A szerzetesek is elmentek már. Így már abszolút egyedül voltam és magányosan várakoztam. Már-már ijesztő csend költözött a templomba, mikor valaki hirtelen belépett a hatalmas ajtón. Egy köpenyes, csuhás alak volt, aki egyenesen felém indult. Mikor hozzám ért megszólított.
- Gyere, az üzenet már vár rád...
Majd lassan, csoszogva elvezetett a templom közepéig. Ott nekem háttal megállt, és szó nélkül, mozdulatlanul állt.
~Ezekről a csuhásokról ordít, hogy meg akarják magukat veretni!
~Már vártam tőled ezt a megjegyzést.
~Ezzel arra célzol, hogy kiszámítható vagyok?
~Dehogy! Te, drága barátom beszámíthatatlan vagy, nem pedig kiszámítható!
„Vajon miért késett ennyit az alak? És most mire készül? És Probulus hol van ilyen sokáig?”

A férfi nem szólalt semmit perceken keresztül. Már épp megszólítanád mikor észreveszed, hogy körülvettek. A csuhás barátok teljesen körbeálltak titeket. Valamiért nem hallottad és nem érezted a szagukat. Mire észbe kapsz, az előtted álló férfi megpördül a tengelye körül, kezei közt varázserő lilás fényei szikráznak. Mindkét kezét a mellkasodra szorítja, erre minden körülötted álló is varázslatba kezd. Gyorsan reagálsz, már lépnél el de nem tudsz. A csuhások folytonosan feléd áramoltatott varázslata mozdulatlanná tesz, amíg a férfi befejezi a sajátját.
-Mirror Deflection
Hallatszik szájából a varázslat, ami lilás fénnyel borítja be az egész teret. Pár pillanatra teljesen elveszted minden érzékedet, mintha a világ kifordulna a sarkából. Aztán hatalmas fájdalom, fájdalom az elmédben és a lelkedben. Mintha valami kitépne a lelkedből egy darabot.
Mikor újra észleled a körülötted lévő világot, a templom padlóján heversz, támadóidnak semmi nyoma. Viszont valami sokkal furcsább van előtted. Egy pár láb, ami guggolva áll előtted. Felpillantasz és legnagyobb meglepetésedre, te magad guggolsz ott! Kívülről látod a tested, saját magaddal nézel farkasszemet. Azonban, a másik te, valahogy tőled szokatlan módon vigyorog. Gonoszság, vérszomj és őrület villan meg mosolyában.
-Helló, Maxi! Végre felébredtél! Ideje volt már!
Hirtelen megragadja a fejedet és a földbe veri. Majd a fogást megtartva felemel és az egyik oszlophoz csap.
-Jáháhá! Gyerünk! Védekezz Maxi, különbem nem lesz izgi! Nehogy már ilyen gyorsan elverjelek! Gyere! Vár a bunyó! Csodás játék, a nyertes mehet és még több harcot kereshet... -a földről próbálsz épp feltápászkodni, mikor ott terem előtted-...a vesztes pedig meghal...
Ismét felkap, de most magasra a levegőbe hajít. Visszarepülsz a terem közepére, lassan kezded visszanyerni a tested feletti uralmat, no meg persze a fájdalmat is amit ellenfeled okozott. Viszont most végre feltápászkodsz és visszaüthetsz. Kezdődjék a játék!
Ellenfeled varázsereje 500. Pontosan úgy harcol, mint Jimmy tenné (mellesleg Jimmy nem szólal meg benned a varázslat óta) ugyan olyan sárkányölő képességei vannak. A post legyen szép hosszú és kemény csata után egyenlőre patthelyzettel záruljon!

Már kezdtem unni, hogy a férfi percek óta csendben van. Éppen meg akartam szólítani, mikor arra lettem figyelmes, hogy körbevettek. A csuhások teljesen körbeálltak. Különös módon nem éreztem a szagukat, és hangjukat sem hallottam. Mire észbe kaptam az előttem álló különös alak megpördült a tengelye körül, kezei között varázserő lilás fénye szikrázott. Mindkét kezét a mellkasomra szorította, ezzel egy időben mindenki más valamiféle különös varázslatba kezdett. Megpróbáltam gyorsan elugrani, de nem tudtam mozdulni, valami megbénított. Rájöttem, hogy valószínűleg a csuhások varázslata tett mozgásképtelené.
- Mirror Deflection
Hallatszott az előttem álló alak szájából. A varázslat lilás fénnyel borította be az egész teret. Pár pillanatig teljesen elvesztettem minden érzékemet. Hatalmas fájdalom hasított belém. Ez a fájdalom az elmémben és a lelkemben okozott rettenetes, szinte kibírhatatlan kínt. Olyan volt mintha valami kitépett volna egy darabot a lelkemből.
Mikor újra képes voltam érzékelni a körülöttem lévő világot, arra figyeltem fel, hogy a padlón heverek. Támadóimnak semmi nyoma sem volt. De előttem egy valami sokkal furcsább dolog volt. Egy pár láb, ami guggolva állt előttem. Felpillantottam a lábak gazdáira és elképedtem a látványtól. Saját magammal néztem farkasszemet. De az az alak mégsem én voltam. A tekintetéből eszelősség, őrült és vérszomj tükröződött. Mosolyától pedig kirázott a hideg.
- Helló, Maxi! Végre felébredtél! Ideje volt már!
Az idegenén hirtelen megragadta a fejemet és a földbe verte. Majd a fogást megtartva felemelt és az egyik oszlophoz csapott.
-Jáháhá! Gyerünk! Védekezz Maxi, különbem nem lesz izgi! Nehogy már ilyen gyorsan elverjelek! Gyere! Vár a bunyó! Csodás játék, a nyertes mehet és még több harcot kereshet...
A mondókája közben próbáltam feltápászkodni, mikor hirtelen újra előttem termett.
-...a vesztes pedig meghal...
Ismét felkapott az alak, de most magasra a levegőbe hajított. Visszazuhantam a terem közepére. Éreztem, hogy lassan visszanyerem a testem feletti uralmat, de mellé még csatlakozott még az a fájdalom, amit az ellenfelem okozott.
Végre sikerült feltápászkodnom és immáron fel tudtam venni a harcot ellene. A hasonmásom megindult felém, én sem haboztam, rohanni kezdtem felé. Egy jobb egyenessel támadtam felé, de balszerencsémre könnyedén kitért a támadásom elől, én pedig elsuhantam mellette. Ő volt helyzeti előnyben, mivel én még az egyensúlyomat kerestem. Azonnal ki is használta a helyzeti előnyét, pokoli erővel tarkón könyökölt, én pedig a földre rogytam.
„Van egy olyan érzésem, hogy ez nem lesz sétagalopp!”
Mikor megpróbáltam feltápászkodni, hatalmas fájdalom nyilallt belém ott ahol eltalált a könyökével az ellenfelem. Fájdalmamnak köszönhetően megdermedtem és négykézláb bámultam magam elé. Hallottam, hogy ellenfelem, felém fut, de már időm nem volt időm, bármit is tenni. Egy erőteljes rúgással oldalba talált. A rúgásnak akkora ereje volt, hogy csak az egyik oszlop tudott megállítani.
Nem akartam tovább továbbra is én, lenni a bokszzsák, megpróbáltam minél hamarabb felállni. Mikor ellenfelem felé tekintettem láttam, hogy zsebre tett kézzel várja, hogy felálljak és támadjak. Ez volt az a dolog, amitől egyáltalán nem szerettem volna megfosztani. De mikor megindultam volna az irányába, hirtelen fájdalom nyilallt belém, majd vért köhögtem. Hallottam, hogy ellenfelem örül a látottaknak, legalább is hanyag és röpke kacajából erre következtettem.
- Emlékszel még Reigen barátodra? És arra, hogy mit ígértem aznap mikor megismerkedtél vele? Nos, most beváltom azt!
Hitetlenkedve bámultam magam elé a hallottak után. Egyszerűen nem hittem el, hogy ez tényleg Jimmy.
~Mond, hogy nem te vagy az Jimmy!
~Van egy rossz hírem! Jimmy nincs semerre!
~Hát akkor igaz?!
~Nem! Nekem ez sántít! Elvégre mink nem ugyanúgy nézünk, ki mint te! És ha megfigyelted az igazi Jimmy nem szokott ennyire pörögni!
~Akkor meg mi van itt?
~Fogalmam sincs!
Ekkor az állítólagos Jimmy előttem termett és gyomorszájon vágott. Majd megragadott és átdobott a helység másik végébe. Becsapódásom következtében porfelhő kavarodott. Csak ellenfelem halovány körvonalait láttam. Reménykedtem, hogy ő is így van ezzel. Elővettem a láncomat és azzal támadtam felé. De pechemre Jimmy elugrott előle, majd megragadta azt. Kirántott a porfelhőből és ide-oda csapkodni kezdett a földön.
Már éppen, hogy eszméletemnél voltam, mikor elengedtem a láncomat, hogy megmeneküljek. A földbe ismét becsapódtam, de immáron nem jött a folytatás. Megpróbáltam talpra ugorni, ami sikerült is. De ezzel csak annyit értem el, hogy Jimmy karmai közé ugrottam. Ellenfelem ujjai ráfonódtak a nyakamra majd éreztem, hogy lábaim eltávolodnak a talajtól. Megragadtam, a nyakamat szorongató kart, de semmit sem értem el vele. lassan kezdett minden elhomályosodni, mikor összeszedtem magamat és gyomron rúgtam Jimmy-t. Reakcióként azonnal elengedett. Földre érkeztem pillanatában azonnal odébb ugrottam, majd egy pillanatra megpihentem, hogy levegőhöz jussak.
Mellettem az egyik, már megroncsolt, oszlop állt. A lábam előtt megpillantottam egy nagyobb törmelék darabot. A fej méretű kőt egyenesen az ellenfelem irányába rúgtam. Az átkozott játszi könnyedséggel kapta el azt és azonnal felém rontott. A jobb kezében tartotta a követ, amivel támadni készült. A támadása elől azonnal elhajoltam, de rájöttem, hogy pontosan erre számított. A bal lábával fejbe rúgott, majd a kövével egy lefelé irányuló ütéssel a földre parancsolt.
„Ez eszelős! Megállíthatatlan! Olyan mintha előre tudná minden cselekedetemet. Ez valóban Jimmy! Nem tudom legyőzni. Sokkal jobb harcos, mint én!
A földön hevertem. Mozdulatlan voltam. Kapkodtam a levegő után. Arcom már csupa vér volt. Életem pillanatai leperegtek a szemeim előtt.
„A legjobb volna most elaludni és meghalni! Vagy, ha ez egy álom fel kellene belőle ébrednem! Valaki ébresszen már fel ebből a rémálomból! Az egész életem egy rémálom! De nem halhatok meg! Túl kell élnem ezt is, mint az előző csatáimat! Hiszen Sagat és a barátaim várnak rám! Számítanak rám! Nem akarok mindent elveszíteni!”
Jimmy még a hátamra hajította a követ, de közel nem fájt annyira, mint vártam. Új erőre leltem. Talán a villámnál is gyorsabban kirúgtam ellenfelem lábait, aki nagyot nyekkent a földön. Gyorsan felpattantam és mielőtt még felkelt volna fejbe rúgtam az átkozottat. Majd nekiestem a képét püfölni. A sok nagy erejű ütésemnek köszönhetően Jimmy szemöldöke felszakadt, de ez engemet már nem hatott meg. A sokadik tucatnyi ütésem után már lassan kezdett lankadni a figyelmem. Ezt ellenfelem kihasználta és lelökött magáról. Amíg én a földön hevertem felém indult, de megleptem azzal, hogy gyorsan felálltam.
- Látom felszívtad magadat! Ideje volt! –szólt higgadtan, majd egy nagyot hátraszökken és megropogtatta a kezeit.
Válaszképpen én pedig a nyakamat ropogtattam meg, majd egyszerre egymásnak rontottunk. Mind a ketten egy-egy jobb egyenessel próbálkoztunk, de ökleink csak egymást találták el. Azonnal megpróbáltunk a másikba térdelni, de ennek is ugyanaz lett az eredménye, mint az előbb. Harmadjára már fejelni próbáltunk, de ezt is tökéletesen egyszerre sikerült tennünk. Beláttuk, hogy ez így nem lesz jó. Mindketten hátrébb szökkentünk, majd ismét egymásnak rontottunk. Úgy terveztem, hogy majd a lendületemet kihasználva egy rúgással támadok rá.
~Vigyázz! Fel fog ugrani és le akar majd talpalni! Inkább csússz át ő alatt, és azzal helyzeti előnyöd lesz!
~Honnan veszed ezt?
~Már párszor verekedtünk!
Először még vissza akartam kérdezni, hogy mégis hogyan tudnak verekedni, de inkább a harcomra koncentráltam. Megfogadtam Ace tanácsát és térdre rogytam, majd hátra hajoltam és hagytam, hogy a lendületem vigyen tovább. Közben láttam, ahogyan Jimmy éppen átrepül felettem, pontosan úgy ahogyan Ace mondta. Mikor felálltam azonnal felugrottam a levegőbe és egy parádés mozdulattal fejbe rúgtam az eszelőst. Ellenfelemet csak egy oszlop tudta megállítani.
Megfordult a fejemben, hogy használom a mágiámat is, de rájöttem, hogy nem tudnák neki ártani vele, hiszen ugyanazokkal a képességekkel bírunk, és valószínűleg ezért van az, hogy ő sem használja. Ez alatt ellenfelem is felállt egy elégedett hümmögés kíséretében.
- Látom, valaki árulkodik odabent!
Majd hirtelen eltűnt a szemem elől. Nem láttam semerre sem, hiába kapkodtam a tekintetemet mindenfelé. Ekkor az orromat olvadt fém szaga csapta meg. Sejtettem, hogy miről van szó. Felpillantottam a magasba és azt láttam, hogy az egyik csillár éppen felém zuhan rajta Jimmy-vel. Az utolsó pillanatban még sikerült félre bukfencezni. Azonnal felálltam, de már késő volt. A csillár, ami az imént még függőlegesen zuhant most vízszintesen megint felém tartott, de immáron csak karnyújtásnyira volt tőlem. Telibe trafált és a falnak passzírozott.
Rendesen kóválygott a fejem, de erőt vettem magamon és lelöktem az összeroncsolódott csillárt magamról. Mikor Jimmy felé tekintettem csak annyit láttam, hogy most pedig padok tartanak felém. Elugrottam előlük, majd futott. Hallottam, hogy mögöttem egymás után csapódnak be a padok és válnak aprítóssá. Mikor egy pillanatnyi szünetem lett, megragadtam én is egy ép padot és ellenfelem irányába dobtam. Az átkozott kitért előle és folytatta a dobálást, amit immáron én is viszonoztam. Néhány pad a levegőben egymást találta el és szép lassan kezdtek egy apróbb hegyet alkotni, míg a többi mellettünk csapódott be.
Mikor már elfogytak a környékünkről a padok Jimmy elővette a láncát és támadott vele.
~Vigyázz! Nem a nyakadra fog menni, mint az elsőre tűnni fog! Hanem a testedre akarja rácsavarni!
A felém tartó lánc vége pontosan a nyakam felé tartott, de nem mozdultam. Hirtelen a lánc hullámozni kezdett. Minden erőmmel a lánc mozgásának kiszámítására törekedtem. Majd mikor sikerült, elkaptam azt. A lánc rátekeredett a jobb karomra. Jimmy-t megelőzve felém rántottam. A rántásom olyan erejű volt, hogy Jimmy is felém repült. Mikor már csak egy féllépésnyire volt, arcon találtam egy lefelé irányuló, bivalyerős ütéssel. Ellenfelem azonnal padlót fogott, de rögtön talpra is ugrott és lendületből állon rúgott. Magasra emelkedtem a levegőben, annyira, hogy a plafont már majdnem sikerült megérintenem. Zuhanás közben lepillantottam, hogy mégis hová fogok érkezni és láttam, hogy a padokból készült hegyre fogok érkezni. A landolásom tökéletesre sikerült. Talpra érkeztem a rakás tetejére, ami tökéletesen elviselte a súlyomat.
Jimmy odalent állt, én pedig fent a padrakás tetején. Egymást méregettük. Mindketten a levegőért kapkodtunk, már megfáradtunk, de talán még ellenfelem jobban bírta a gyűrődést. Miközben egymással farkasszemet néztünk, tudtuk, hogy csatánknak talán döntő pillanata érkezett el. Jimmy rohanni kezdett felém, majd a felém rugaszkodott. Én olyan erővel rugaszkodtam el a padhegy tetejéről, hogy az menten összeomlott. Egymás irányába tartottunk, és mindketten egy jobbegyenessel készültünk eldönteni a párbajunkat. Ám, mindkettőnk találata pontos volt, tökéletesen arcon találtunk egymást. Jimmy és én a padok közé zuhantunk.
Mindketten fel akartunk állni. egyikünknek sem ment igazán. Fél térden álltunk mind a ketten. kapkodtuk a levegőt. Arcunkat izzadsággal keveredett vér borította. Egymásnak akartunk rontani, de még mindketten az erőtartalékainkat gyűjtöttük, hogy végre tényleg leszámoljunk egymással.

Már éppen készültünk újra egymásnak rontani mikor észrevettük, hogy a csilláról leesett gyertyák egyike begyújtotta a szerzetesek által szétszórt port. Mivel a porból a templom majdnem minden szegletében volt, minden beborítottak az apró tűzcsíkok. Jimmy felnevetett, majd a hozzá közel lévő lángokat megragadta és a szájába tömte. tudtam, hogy ettől új erőre fog kapni, így én is követtem a példáját. Mikor végeztünk az evéssel újra szemtől szemben álltunk egymással.
- El sem hiszed milyen rég vártam egy lehetőségre, hogy kiszabadulhassak onnan, testet öltsek és veled bunyózhassak! Hát adjuk meg a módját egy szép halállal! A tiéddel!
- Nekem ez fordítva jobban tetszene!
~Ez nem lehet ő! Az apró részletek nem stimmelnek!
Jimmy lángba borította karjait és megindult felém. Válaszképpen én is lángba borítottam mindkét kezemet. Mikor már karnyújtásnyira volt tőlem, egy bal egyenessel támadott felém. Jobb kezemmel elkaptam az öklét és nem engedtem el. Válaszképpen a jobb kezével támadott. Ezt a támadását is hárítottam, ugyanúgy, mint az előzőt. Jimmy elmosolyodott, majd lángra lobbantotta a lábait is és gyomron térdelt. Fájdalmamban azonnal eleresztettem mindkét kezét és térdre rogytam miközben a hasamat fogtam.
- Tudod, nagyon örülök, hogy veled küzdhetek. De rettentően elszomorít, hogy ilyen gyenge vagy! Odabentről jobbnak tűntél!
Mondandója után oldalirányból fejbe rúgott. Egyenesen a padok közé repültem. A hatalmas rúgás ellenére nem vesztettem el az eszméletemet. megráztam magamat, majd felálltam. Felgyújtottam a körülöttem lévő padokat és Jimmy irányába rúgtam őket. Az átkozott az összest kikerülte vagy szétütötte. Már csak alig párdarab padom maradt, mikor eszembe jutott valami. A lehető leggyorsabban ellenfelem felé hajítottam a maradékot, de az utolsó takarásában én is érkeztem mögöttük. Jimmy szétütötte a padot, ami takart, de arra nem számított, hogy a takarásában én érkeztem. A meglepetés erejét kihasználva lángoló lábaimmal a képébe talpaltam. Az eszelős messzire szállt, én pedig azonnal utána rohantam és kezelésbe vettem az arcát, mialatt ő a földön hevet. De sokáig ez nem tartott, hiába térdeltem rajta, Jimmy játszi könnyedséggel felállt velem együtt. Megragadta a torkomat. A szabadulás reményében megpróbáltam gyomron rúgni, de immáron könnyedén hárította azt a kezével.
- Kétszer ugyanazzal nem tudsz meglepni! És most büntetek érte!
Olyan erővel passzírozott a földbe, hogy egy méretes kráter keletkezett a padlóban. Még időm sem volt felállni, megragadott és felállított majd egy pokoli erejű bal horoggal a magasba repített. Odafent erőm sem volt kinyitni a szememet, annyit éreztem, hogy egy lánc a derekamra fonódik, és hatalmas sebességgel húz lefelé. óriási erővel csapódtam a földbe, egy pillanatra talán el is veszítettem az eszméletemet. Csodálkoztam, hogy Jimmy most nem támadott azonnal. Felálltam és gyorsan körülnéztem, és arra lettem figyelmes, hogy az egyik oszlop éppen felém dőlt. Gyorsan lángra robbantottam a kezemet és hatalmas erővel belecsaptam az oszlopba, ami kisebb-nagyobb törmelékdarabokra esett szét. Meglepetésemre az oszlop mögött Jimmy érkezett. Időm már nem volt reagálni. Jimmy lángoló kezével arcon talált, majd azonnal oldalba rúgott. Ismételten padlót fogtam. A kínálkozó alkalmat ellenfelem azonnal kihasználta és megragadott. Alaposan bepörgetett, majd az egyik, még ép oszlop irányába dobott. Magatehetetlenül csapódtam be, csodálkoztam, hogy egyáltalán még eszméletemnél vagyok, de ekkor balsejtelmű morajlást hallottam. Felnéztem és láttam, hogy az oszlop éppen készül rám dőlni. Már esélyem sem volt elugrani. Még annyit láttam, hogy Jimmy felvillan felettem és az oszlop törmelékdarabok képében hullik az arcomba.
Mindenem fájt. Nem láttam semmit. Nem hallottam semmit. Egyedül voltam a törmelékek alatt.
„Ez túl sok nekem! Nem bírok el velem! Már a halál küszöbén állok. Ha most elaludnék, végem lenne… Most élem át életem egyik legrosszabb rémálmát! Nem tudok tenni semmit! Jimmy mindig is jobb volt nálam a harcokban… Apa, Sagat, Arthur, Reigen, Probulus! Ennyi volt függöny! Vagy mégsem! Én nem halok meg így itt! Itt és most NEM! Ezt is túlélem valahogyan!”
Erőt vettem magamon, és újra előhívtam a lángjaimat. Egésztestemet beborították. Pokoli vadsággal ficánkoltam. Majd minden erőmet összeszedve felálltam és szétlöktem a felettem tornyosuló törmeléket.
- Még nincs vége!
- Reméltem is! Túl rövid lett volna.
Jimmy felé rontottam, és eszeveszett tempóban zajló ütésekkel záporoztuk egymást. Több száz ütést zúdítottunk egymásra, de egyikünk sem adta meg magát. Mind a ketten tökéletesen álltunk a másik ütéseit. Ám, egyszer csak elkaptam Jimmy mindkét öklét, és azonnal gyomron térdeltem, a lángoló lábammal. Várakozásaimmal ellentétben ellenfelem nem rogyott össze csak hátrébb lépett és egyik kezével a hasát fogta. Gyorsan utána ugrottam és egy felfelé irányuló rúgással álcsúcson találtam. Az átkozott felrepült a magasba. Előrántottam a láncomat és elkaptam vele. lefelé rántottam, majd alá szaladtam, és mikor elérkezett a megfelelő pillanat felfelé rúgtam egyet. Tökéletesen sikerült gerincen találnom, ellenfelemet. mikor földre ért hagytam, hogy felálljon. De mikor talpra állt azonnal egy jobb egyenessel képen találtam. Az ütésem következtében Jimmy elszállt az egyik oszlop irányába. De amíg a levegőben repült utána rohantam és megragadtam a bokályát. visszarántottam és lángoló jobb kezemmel ismételten arcon találtam. Földbe csapódásakor egy kráter keletkezett alatta. Megvártam, amíg megpróbál felállni.
- Úgy látom, kezded ellesni a trükkjeimet. De közel nem olyan jók, mintha én csinálnám!
Eltűnt a szemem elől. Legközelebb már akkor láttam, mikor előttem állt és a fejemet fogta, majd fejbe térdelt. Semmire sem volt időm. Ujjai ismét a nyakamra fonódtak. Éreztem, hogy lábam megint távolodik a talajtól. Majd hirtelen a gyomromba pokoli fájdalom nyilallt, amit még több másik is követett. Végül Jimmy eldobott. Csak a templom fala tudott megállítani, azon is hatalmas repedés futott végig becsapódásom pillanatában.
Mikor felnéztem láttam, hogy ellenségem, felém tart. Arca és teste jelentős részét vér borította. De még sugárzott belőle, hogy bőven van ereje folytatni. Előttem pár lépéssel megállt, és méregetni kezdett. Rávigyorogtam, majd lángba borítottam a jobb karomat. Egy hatalmasat csaptam a falba, és válaszul a magasból egy óriási darab vált ki, ami éppen Jimmy-re zuhant.
„Vége! Ennyi! Győztem!”
Már éppen fellélegeztem, mikor jimmy felállt a rázuhan fallal együtt. Magasan a feje fölött tartotta, majd eldobta azt valamerre és leült a földre. Egymástól alig pár méterre ültünk. Méregettük egymást. Láttam, hogy ellenfelemnek az előbb rázuhanó fal alaposan betett. De viszont én sem tudtam kihasználni a lehetőségemet, mert már élni is nehezemre esett. Kiolvastuk egymás szeméből, hogy tartunk egy szusszanásnyi szünetet és egymásnak rontunk újra a maradék energiánkat is bevetve, és aki talpon marad, az győz.

Mindkettőtökön egyértelműen látszik, sokat vesz ki belőletek ez a csata. Bár Jimmy valahogy jobban élvezi, mint te. Ültök egymással szemben, szaporán veszitek a levegőt. Jimmy vigyorog, szemében lángol a vágy, hogy még keményebb küzdelmeket találjon. Pár csöndben eltelt pillanat után, erőt vesz magán és feltápászkodik. Eközben te is talpra állhatsz. Egyik kezével meg kell támaszkodnia, az egyik roncs padon, ami mellette fekszik, hogy meg tudjon állni.
-Ideje lenne végre végezni –lihegi, majd egy határozott mozdulattal fellöki magát és sikerül egyensúlyát megtartva megmaradni két lábon –mivel ilyen jó ellenfél voltál –folytatja –megtisztellek azzal a keggyel, hogy teljesen megsemmisítő halálod lesz –bal kezével oldalra nyúl, lángba borítja azt és a másik kezével formázni, kezdi a lángokat.
-Fire Dragon Glaive
Kezében egy lángokból formált óriási lándzsát tartott. Kihúzta magát, megropogtatta csontjait. Vigyorogva forgatta meg egyszer-kétszer a lándzsát.
-Nos, Maxi. Készülj.
És akkor elrugaszkodott. A másodperc tört része alatt, a fejed körül érezted az áramló mágia szagát és a fejedben hirtelen ott termett néhány új információ. A templom másik végében, van egy oltár, amiben egy csapda van. Oda kell elvezetned az ellenfeled és győztél. Fogalmad sincs, hogy honnan tudod ezt, vagy, hogy miért, csak azt tudod, hogy meg kell tenned. Már csak az a kérdés sikerül-e…

Már mindkettőnkről messziről látszott, hogy a harcunk rengeteget vett ki belőlünk. Bár Jimmy, talán jobban bírta a gyűrődést. Láttam az arcán, hogy kifejezetten élvezi a bunyónkat, ami már számomra kezdett végtelen hosszúnak tűnni. Jimmy démoni módon mosolygott és a szeméből kiolvasható volt, hogy vágyik egy ennél is keményebb harc után. Pár csendes perc után erőt vett magán és feltápászkodott. Közben persze én is felálltam. Jimmy az egyik kezével megtámaszkodik a mellette lévő összetört padon.
- Ideje lenne végre végezni. – lihegte, majd egy határozott mozdulattal fellökte magát, és sikerült neki egyensúlyát megőrizve két lábon megállnia. –mivel ilyen jó ellenfél voltál –folytatta –megtisztellek azzal a keggyel, hogy teljesen megsemmisítő halálod lesz –bal kezével oldalra nyúlt, lángba borította azt és a másik kezével formázni, kezdte a lángokat.
-Fire Dragon Glaive
Kezében egy lángokból formált óriási lándzsát tartott. Kihúzta magát, megropogtatta csontjait. Majd vigyorogva megforgatta egyszer-kétszer a lándzsát.
„Ilyent honnan tud? Hiszen én…”
-Nos, Maxi. Készülj.
És akkor elrugaszkodott. Egy pillantásnyi idő alatt a fejem körül éreztem a mágia felém áramló szagát. Fejemben hirtelen teljesen új információk jelentek meg. Fogalma sem volt, hogy mégis honnan jöttek, de örültem nekik. A templom másik végében volt egy oltár, amiben egy csapda volt.
Közben Jimmy vészesen közeledett és már erőm alig volt, hogy kitérjek.
~AAACE!
Hirtelen testemben megújult erő áradt szét. mozdulni nem tudtam, ami annak volt a jele, hogy valamelyikük odabentről akcióba lendült. Már majdnem éreztem Jimmy leheletét az arcomon, annyira közel volt. Az utolsó utáni pillanatban egy erőtelje hátra szaltóval elugrottam. Ugrásom akkora volt, hogy egészen a mögöttem lévő falra ugrottam. Onnan azon nyomban elrugaszkodtam és a megmaradt padok közé érkeztem. Jimmy azonnal utánam rontott. Hidegvérrel takarította el maga elől a padmaradványokat. Én pedig higgadtan vártam a megfelelő pillanatot, ami el is érkezett. Jimmy pontosan háttal volt nekem és fogalma sem volt, hogy mögötte voltam. Kiugrottam a rejtekemből és ellenfelemet páros lábbal hátba talpaltam, aki azonnal hasra vágódott, de lándzsáját nem ejtett ki a kezéből. Hangos kacagás kíséretében újra felállt az eszelős
- Ace! Hát nem volt elég a múltkori verés? Repetát kérsz?
- Nem! Most éppen én, intézlek el tégedet, drága barátom!
Jimmy előrántotta láncát és azonnal elkapott vele, majd maga felé rántott vele. Esélyem sem volt szabadulni. Hogy elkerüljem lándzsáját tettem pár kétségbeesettnek tűnő mozdulatot és így csak súrolta a jobb vállamat. De mivel Jimmy nem számított rá, hogy elvéti a célpontját, tökéletes alkalmam nyílt a támadásra. Lendületemet kihasználva mellkason fejeltem, aminek következtében hátra hőkölt. A pillanatnyi szünetben gyorsan kiszabadultam a láncból. Ekkor már Jimmy újra felém tartott. Megpróbáltam elugrani előle, de az utolsó pillanatban még elkapta a bokámat. Meglengetett a levegőben, majd a földre sújtott velem mit, azt a kalapácsokkal szokták. Hatalmasat nyekkentem. Azt hittem, hogy itt végem, de Ace ereje még itt nem fogyott el.
Mikor Jimmy újra mega akart lengetni a levegőben, a szabad lábammal arcon rúgtam és azonnal elengedett. Azonnal folytattam a támadás sorozatomat és egy jobb horgot is bevittem. Majd amíg ellenfelem a szédülősével foglalkozott rohanni kezdtem az oltár irányába. Félúton voltam mikor Jimmy hirtelen előttem termet és készült egy bal egyenest bevinni. Még annyi lélekjelenlétem volt, hogy elkapjam a karját és fenékre huppanjak. A lendületemnek hála átcsusszantam a lábai között, de mivel fogtam a kezét így rántottam magammal. Hatalmasat csattant a földön. Egy pillanatig azt hittem, hogy a nyaka is kitört, de csalódnom kellett.
Azonnal talpra állt és a lándzsájával egy oldalirányú támadással oldalba kapott. A terem fala felé repültem, de a becsapódásomat elodáztam azzal, hogy talpal érkeztem a falra és visszalöktem magamat ellenfelem irányába. Megpróbáltam kihasználni a plusz sebességemet, egy erős támadás formájában, de Jimmy jobb volt nálam. Egy lefelé irányuló rúgással, derékba törte a támadásomat. Alaposan megszédültem, forgott velem az egész világ. Jimmy megragadta fejemet és a földhöz csapta többször is egymás után. Végül úgy menekültem meg, hogy valahogyan sikerült a hajába belekapaszkodnom és a földre rántottam a csúf ábrázatát. Azonnal elengedett. A lehetőséget kihasználva felálltam és újra rohanni kezdte az oltár felé. Már csak pár lépésre voltam tőle, mikor hátulról Jimmy megragadott és a magasba dobott.
- Látom magadban még hülyébb, vagy mint idebent! A levegő az én harcterem!
- Ace, azt hiszed én erre nem gondoltam?
Jimmy a lándzsáját felém hajította, majd a láncával magához rántott egy nagyjából ép padot és meglengette azt, mit, holmi bunkósbotot. A lándzsát sikerült kikerülnöm, de a vádlimat így is súrolta.
Zuhantam Jimmy felé és nem tudtam elkerülni, ha módosítottam a pályámon azonnal alám szaladt. Behunytam szemeimet és készültem, hogy egy hatalmas pofont fogok kapni attól a padtól, amit éppen Jimmy szorongat.
„Ezt még valahogyan ki kell bírnom!”
Nem csalódtam. Tényleg hatalmas pofont kaptam. Egyenesen az oltár mögé repültem. Jimmy pedig lassan komótosan utánam sétált. Hogy lásson is engemet felugrott az oltár tetejére…

Jimmy újra kezébe teremtette a lándzsáját.
- Ideje lesz már végre befejezni! –morogta idegesen.
- Pedig eddig azt hittem, hogy élvezed az egészet.
Jimmy felemelte a lándzsáját és akkor fénynyalábok törtek elő az oltár alól, kör alakban. Egy átlátszó fényoszlopot formáztak, ami pontosan akkora volt, hogy ellenfelem ne tudjon mozdulni tőle. Szinte már-már földöntúli üvöltésbe kezd. dühében egész teste lángra lobbant. Szerencsémre a lángokat a varázscsapda elnyomta. Megkönnyebbülve felsóhajtottam. Az oltár alól ekkor Probulus bukkant elő, fülig érő mosollyal az arcán.
- Működött a csapdám és hála az égnek, az Információ megosztó varázs is időben odaért hozzád! Ez visszatartja egy ideig, addig kitalálhatunk valamit...
Már lassan kezdtem megnyugodni, mikor észrevettem, hogy Jimmy a csapdában akkora dühvel tombol, hogy a csapda alig bírja visszatartani.
- Nyugalom, nem elég erős, hogy megtörje...remélem. –szólt Probulus bizonytalan hangon.
Éppen vissza akartam kérdezni, mikor egy nem várt dolog történt. Jimmy bal kezével, lassan erőlködve, ordítva a csapda, égető fájdalmától, kinyúlt a fényen kívülre. Felfelé hajlította, és belemarkolt a fénybe. Majd lángokba borítva magát, dühös és fájdalmas ordítással, szorításával szétroppantotta az erős varázsfalat. Keze szinte könyökéig elégett, ezért másik kezével megfogta és egyszerűen letépte. Arcán a düh, az őrület sötétje látszódott.
„Na, most vagyunk nagyon nagy bajban!”
Probulus reflexszerűen hátrébb ment, átengedve nekem a teret. Jimmy még pár szívdobbanásig fújtatott, majd felém rontott. Az egész teste lángokban úszott.
Nem is volt más eszemben csak annyi, hogy kitérjek előle.
~Nyugi még itt vagyok! Segítek!
Felszökkentem a magasba, de Jimmy hihetetlenül gyors volt. A magasban pontosan velem szemben volt. Megpróbáltam megütni, de még mielőtt célt értem volna gyomorszájon térdelt. A magasból úgy hullottam alá, mint egy kavics tette volna. Azonnal felnyitottam a szememet, hogy lássam, mégis mire számíthatok. Jimmy pontosan a gyomorszájamat nézte ki érkezési pontjának. Nem sikerült félre gurulnom. Az érkezés pillanatában úgy éreztem, hogy kiköpöm a belső szerveimet, de szerencsémre nem így lett. A fájdalomtól viszont nem tudtam semmit sem tenni, csak kínok között fetrengtem a földön.
Jimmy egy szem kezével megragadta a bokámat és ide-oda csapkodni kezdett a földön. Megpróbáltam szabadulni, de egyszerűen már nem volt erőm. A sokadik csattanásom után Jimmy megunta a játékot. Meglengetett a levegőben, majd elképzelhetetlen gyorsasággal bepörgetett és végül elengedett. Röptömből csak annyit fogtam fel, hogy már az orrommal súrolom a falat. Mikor újra felnyitottam a szememet erőteljesen forgott körülöttem a világ, ami már egyébként is el volt mosódva előttem. Mikor kezdett minden lelassulni felültem és abban a pillanatban vért köhögtem fel. Éreztem, hogy az orromból is ömlik a vér. Jimmy irányába néztem. Az arcáról leírhatatlanul vad érzelmek tükröződtek. Akárki látta volna azt az arcot menten összevizelte volna magát.
Karommal megtöröltem a homlokom és éreztem, hogy a bőr rajt már erőteljesen libeg. Ránéztem a karomra, amivel az előbb még a homlokom, töröltem. Egy rosszízű mosoly kíséretében konstatáltam, hogy karom csupa vér lett.
Felálltam, és éreztem, hogy Ace megpróbálja átvenni a stafétabotot. Egyáltalán nem ellenkeztem. Arcomon azonnal mosoly jelent meg, az a tipikus Ace fajta.
- Drága barátom! Itt és most, vége lesz mindennek!
Jimmy csak egy gyilkos pillantást vetett rám, majd a következő pillanatban már előttem volt és a nyakamat szorongatta. Nem adott időt semmiféle reakcióra. Azonnal a földbe döngölt. Feltápászkodásom közben erőteljesen fejbe rúgott, amitől összerogytam. Odasétált hozzám, majd felém hajolt. Farkasszemet néztünk egymással, de nem szóltunk egy szót sem. Tudtuk, hogy a másik mire gondolhat. Ez alatt a mosoly még mindig az arcomon volt.
Jimmy dühében újra lángokba borult. De immáron olyan gigászi méreteket öltöttek a lángjai, hogy több méteres körzetében minden éghető dolog azonnal eléget. Amíg ő dühöngött én ravasz módon megpróbáltam arcon talpalni. Sikerrel is jártam, de Jimmy faarccal bámult tovább, mintha semmi sem történt volna. Egy halovány mosolyt villantott rám, majd ő talpalt képen. Egy pillanatra azt hittem, hogy azonnal végem. De ezt is kibírtam.
Jimmy torkon ragadott és talpra állított, majd azonnal arcon talált a megmaradt karjával. Újra megszédültem, de most gyorsan kitisztította a fejemet a gyomorszájamba érkező találat. Fájdalmamban térdre rogytam. Jimmy ekkor már mögöttem volt és egy lefelé irányított ollózó rúgással telibe trafált.
Már-már erő nélkül feltápászkodtam. Ekkor megláttam Jimmy-t magam előtt, aki éppen a leszakított csillárból tépett ki egy darabot. Gyorsan egyenesre formálta, majd felém rontott vele. Elugrottam a szúrás elől, de csak félig jártam sikerrel. A támadás nem a mellkasomat érte, hanem a jobb vállamat döfte keresztül. Jimmy rögvest kirántotta belőlem a fegyverét és újra támadni készült.
~Ebből elegem van! Nem igaz, hogy nekem kell jönnöm! Hogy lehettek ilyen bénák? Ketten nem bírtok el egy félkarúval?
Ellenfelem döfését megfogtam, majd annyira felforrósítottam a fémet, hogy az azonnal elolvadt. Talpra pattantam és azonnal állcsúcson rúgtam az ellenfelemet. Ebből már annyival többet érzett, hogy elfordította a fejét. Mikor újra felém fordult lenyalta a szája szélén csordogáló vért és felém támadott egy jobb egyenessel. A támadását elkaptam, majd felemeltem a magasba és készültem vele a földre sújtani. De Jimmy valamit csinált, amitől kibillentem az egyensúlyomból és én is vele együtt arccal a földbe csapódtam.
Szinte egyszerre mindketten felpattantunk. Lángokba borítottuk a karunkat és egymás felé rontottunk. Ökleink találkoztak félúton. Én ekkor kihasználtam, hogy megvan mind a két kezem és egy sunyi bal horoggal eltaláltam ellenfelemet, aki felemelkedett a levegőbe.
~Azt hiszem jobb lesz, ha együtt dolgozunk mind a hárman!
~Felőlem.
Jimmy után ugrottam és a felette egy elegáns ollózó mozdulattal gyomorszájon találtam, és azonnal visszafelé kezdett zuhanni. Zuhanásom közben kinyújtottam a lángoló karomat felé és azzal találtam újra telibe.
A földre érve azonnal hátrébb szökkentem. Meglepetésre Jimmy még ezek után is könnyedén talpra ugrott és aljas módon szembe köpött a vérrel keveredett nyálával. Gyorsan a szememhez kaptam, hogy kitöröljem azt, de mire végeztem már elkéstem. Jimmy már előttem volt, valamiféleképpen a kezeimet összekötözte a láncával és rombológolyóként csapdosni kezdett velem mindenfelé. A kisebb oltárok mindegyikét szétzúzta velem. Probulus-t is megpróbálta eltalálni velem, de barátom mindig el tudott ugrani. Még a falaknak is gyakran nekivágott, amik vagy megrepedtek, vagy pedig átrepültem rajtuk. Szerencsémre ellenfelem elkövetett egy hibát. Az egyik oszlopot vette velem célba és még volt annyi lélekjelenlétem, hogy annyira módosítsam a pályámat, hogy az oszlop mellé érkezzek. gyorsan tettem egy kört az oszlop körül és így mikor Jimmy megpróbált visszarántani nem sikerült neki. Időt nyertem, hogy kiszabadítsam magamat, ami rövid időn belül sikerült is. De mire kiszabadultam már Jimmy felém tartott. Az utolsó pillanatban még félre sikerült ugranom a támadása elől.
Mikor Jimmy ismételten felém kezdett rohanni megpillantottam magam előtt pár törmelékdarabot, amik fejméretűek voltak vagy nagyobbak. Azonnal a felém tartó eszelős irányába kezdtem rugdosni a kődarabokat. Ravasz módon egyet elindítottam térd magasságba is. Jimmy az összeesett kikerülte kivéve azt, amit térdmagasságban indítottam útra. Az eltrafálta a bal térdét. Hallottam, ahogyan a szikladarab összeroncsolta a térdét. Hátborzongató volt már hallani, és ég emellett láttam is. A látványtól elborzadtam.
Jimmy összecsuklott, mint valami rongybaba, de egy hang sem hagyta el a torkát. Tudtam, hogy ez a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy vége legyen a csatánknak. Odasétáltam mellé. Mikor észrevett démoni mosoly villant fel az arcán, majd a lábamba döfött egy tőr nagyságú vasdarabot. Fájdalmamban felordítottam és a sebemhez kaptam. Jimmy azonnal ágyékon ütött. A fájdalomtól azonnal összerogytam. Láttam, hogy Jimmy megpróbál felállni, de nem ment neki. Már csak a jobb keze és a jobb lába volt ép. Esélye sem volt felkelni.
- Igaz, hogy a fájdalmat nem érzed, de attól ugyanolyan súlyos számodra mindenféle sérülés akárcsak nekem!
Összeszedtem magamat és kihúztam a lábamból a fémdarabot. Egy pár pillanatig méregettem, majd hidegvérrel Jimmy nyakába szúrtam a hegyét.
~Mit csináltok?! Egy karcolás nem foglya megölni!
~Ez halálbiztos karcolás! Csak nézd!
Láttam, hogy Jimmy teste már vérben úszik. A nyakán ronda belső vérzést fedeztem fel. Tudtam, hogy az a karcolás egy olyan ütőeret kaphatott el, hogy az eszelős már menthetetlen volt.
~Ez egy nagyon jó kis trükk! Az áldozat szinte nem is érek semmi! Megmukkannia sincs ideje! A vér olyan gyorsan folyik szét a sebből, hogy befelé is jut belőle!
~Hé, te kivagy?
Választ már nem kaptam. Csak ott álltam a vértócsa közepén a hulla felett. Beleborzongtam az egészbe, hogy saját hullámmal nézek farkasszemet. De gondolataimból gyorsan kiragadt a csizmák kopogásának hangja, ami éppen közeledett felém.

A hang irányába akartam nézni, de éreztem, hogy Ace és a többiek a háttérbe húzódnak és a maradék csöpp erőm is elszáll. Összerogytam akárcsak egy rongybaba. A fáradságomnak köszönhetően egy cseppnyi fájdalmat sem éreztem. Az egész testem el volt zsibbadva. Próbáltam volna mozogni, de végtagjaim nem reagáltak az akaratomra, de szemeimen keresztül még mindig láttam a külvilágot. Halk, tompa puffanásokat valamint motyogásokat hallottam. Ekkor valakit megpillantottam. A szőrös arcot hamar felismertem. Probulus volt az. De még valaki volt mellette, lehajolt hozzám és mondott valamit. Sajnos nem értettem belőle semmit, csak annyit láttam, hogy mozog a szája. Egy kicsit megerőltettem magamat és őt is felismertem, Erik volt az. Abban a pillanatban teljesen megnyugodtam. Tudtam, ha van olyan személy, akiben megbízhatok és tud rajtam segíteni az ő lesz. Megragadott és megrázott. Úgy tűnt, hogy valamit kiabált, de még mindig nem értettem egy árva betűt sem. Egy pillanatra úgy tűnt, hogy mondott valamit Probulus-nak aki ezt követően azonnal elszaladt. Erik felemelt, majd óvatosan a hátára vett, mintha egy darab zsák lettem volna. Mikor rohanni kezdett velem kifelé, úgy tűnt számomra, hogy az idő lelassult. Mikor kiértünk a templomból, láttam, hogy az egész épület omladozott és lángolt.
Éppen lefelé tartottunk a lépcsőn, mikor a különös alak, aki Jimmy-t kiengedte, kilépett az épületből. Engemet nézett. Lehajtotta a csuklyáját, majd az est sötétjében felcsapó lángok megvilágították az arcát. Marcus volt az. A látványától megborzongtam. Az arca nem olyan volt, mint régen mikor még boldogok voltunk. Most komor, meggyötört, de valahogy mégis érzéstelen volt.
„Szóval te voltál az! De miért? Mit akarsz te ennyire tőlem? Mit ártottunk mi neked? És honnan tudsz Jimmy-ről?”
Alig értem a gondolataim végére mikor, elfogyott az utolsó csepp erőm is, és a sötétség elnyelt…
Mikor újra magamhoz tértem már a klánom gyengélkedőjének egyik ágyában találtam magamat. Probulus az ágyam mellett ált és aggódó arccal tekintett rám. A körülményekhez képest meglehetősen erősnek éreztem magamat.
- Amit látod, ezt is túléltük!
- Végre, hogy felébredtél!
- El sem hiszed, hogy mekkora galibát okoztál! –köszöntött Erik egy a fejemre mért hatalmas ütéssel.
- Normális vagy?! Nem látod, hogy éppen lábadozom?
- Látom, már hőbörögni van erőd! Nem értem, hogy Sagat miért nem inkább a Fairy Tail-be tetetett be. Sokkal testhezállóbb lenne neked! Mégis ez hogyan képzelhetted? Egyedül elmész egy névtelen levél feladójához?! Meg vagy te hibbanva?
- Már elnézést, de én is ott voltam!
- Hát megbocsáss, de amint észrevettem te nem sokat tudtál rajta segíteni!
Pár pillanatra síri csend támadt. Ennek örültem, mert már kezdte a fülemet bántani Erik ordibálása. Probulus arcán látszódott, hogy lenne mondanivalója, de inkább magában tartotta, majd sarkon fordult és elviharzott.
- Ez most mire volt jó?
- Ne próbáld elterelni a témát! Van róla fogalmad, hogy mekkora galibát okoztál a klán számára? Leromboltad a nagy katedrálist.
- Szóval összeomlott…
- Neked csak ennyit jelent az egész? Szerintem el sem tudod képzelni, hogy ez most mekkora balhét jelent a klán számára! Annyi a szerencséd van, hogy a mester nem tud idejönni, a te általad felhalmozott gondok miatt!
- Akkor most tekintsem magamat szerencsésnek?
- Hát én a helyedben nagyon tepernék, hogy a klán jó hírét visszaállítsam, a klán házban pedig lapulnék. Sagat pedig elsüllyedne szégyenében, ha itt volna! Mégis hogyan lehet ennyire felelőtlen?
Látszott Erik arcán, hogy még lenne mondanivalója, de inkább ő is gyorsan távozott.
~Na! Végre elment! Már kezdett az agyamra menni!
~Hú, tényleg! Srácok, köszönöm a segítségeteket!
~Mire is?
~MIIIIII?! TE NEM MEGHALTÁL?
~A vigyori elmesélt mindent, de én ezekből semmire sem emlékszem!
Pár pillanatig még ki voltam akadva, de utána inkább megbeszéltem a dolgokat a srácokkal, de semmi hasznosra nem jutottunk. A különös beszélgetésünk után pedig elszunyókáltam.
Mikor újra felébredtem, Probulus ismételten az ágyam mellett volt. Lábadozásom alatt ezután egy pillanatra sem hagyott magamra. A lábadozásomat alaposan felgyorsította a lángkúra, amin átestem.
„Miért van ez így velem? Az első küldetésemet elbuktam és majdnem otthagytam a fogamat! Most meg a klán hírnevét romboltam le!”
Egy nap elteltével kiderült, hogy a levél feladójának és a holtestemnek nyoma veszett. Ezek a dolgok szöget ütöttek a fejembe. Nem bírtam a kíváncsiságommal. Talpra pattantam és egyenesen a mesterhez mentem. Az ajtaján mindenféle kopogás nélkül berontottam.
- Mi a fene az a Mirror Deflection?
Előttem állt Erik és a mester. Látszólag valami titkos dologról beszélhettek, mert megérkezésemre mindketten elnémultak. Goldmine és Erik nem a lehető leg barátságosan tekintettek rám, de én eltökélt voltam. Reméltem, hogy a mester valószínűleg tud valamiben segíteni…