Den Starkiller

Éppen egy nagy tó mellett elterülő városban vásárolok, - ne is kérdezzétek, hogy mit... – amikor egy érdekes felhívásra leszek figyelmes.


~ Ez király, könnyedén bezsebelhetek egy rakás zsét. Ráadásul, pont ma lesz ez az egész, simán benevezhetek. ~ Gondolom magamban, majd célba veszem a polgármesteri hivatalt.
Habár, durván 7 és fél rongyom van, nem akarom ilyesmire pazarolni, mint holmi nevezési díj. Azt hiszem, maradok a jól bevált, régi módszernél.
Az utcákon sétálgatva kiszúrok egy fazont, aki az öltözködéséből ítélve a verseny miatt van itt. ~ Meg is van az áldozatom...
- Elnézést, uram! – Szólítom meg.
- Segíthetek, fiam?
- Igen, kérem. Megtudná mondani, hogyan juthatok el a polgármesteri hivatalhoz? – Kérdezem tőle mosolyogva.
- Persze, én is arra tartok, kövess nyugodtan. – Feleli, majd el is indul.
Mikor egy elhagyatott kis zugon keresztül rövidítünk, elérkezettnek látom az időt, hogy akcióba lépjek.
- Zsupsz. - Mondom, miközben tenyéréllel ráütök a férfi nyakára.
A fickó eszméletét veszti, majd a porba hullik.
- Köszönöm a segítséget. – Mondom mosolyogva, miközben lecsatolom az övéről a pénzes szütyőjét.
Számításaim ezúttal bejönnek, a kis bőrzacskóban kereken 5000 gyémánt csörög.
Nincs is más dolgom, folytatom utam a polgármesteri hivatalhoz.
Az épületbe belépve, nem nehéz kiszúrnom a jelentkezőknek számára elkülönített kis helységet, ahol egy jól öltözött, öregedő úr fogad.
- Üdvözlöm, ifjú. Netán a verseny érdekelné? – Kérdez rá, miután belépek a terembe.
- Üdv! Igen, amiatt vagyok itt. Na meg, természetesen a jutalomért. – Felelem neki.
- Háhá, meghiszem azt. És mond csak, hogy hívnak? – Folytatja jókedélyűen a kérdezősködést.
Az úr kérdése eleinte ledöbbent, de mikor ezen túlteszem magam, beállok egy hősies pózba, majd magasztos hangnemen bemutatkozok.
- Hogy ki vagyok? Hogy ÉN ki vagyok? Hát még nem hallott rólam? Én vagyok a kalóz mészáros, Hargeon rubint szemű megmentője, a kapitányok példaképe, a matrózlányok álma, a hajók minden vágya, aki-
- Hé, hé, elég! A nevedet mond. – Szakít félbe a jegyző.
- Cöh, így bánni egy hírességgel... Starkiller kapitány. – Felelem neki sértődötten.
- Rendben... és most a nevezési költséget, ha szabad. – Mondja, miközben kitölt a nevemre egy dokumentumot.
- Tessék. – Mondom, majd átadom neki a lopott szütyőt.
Miután az úr megszámolja a pénzt, átadja a jelentkezési lapot, majd sok szerencsét kíván, és elválnak útjaink.

A tó partjánál már rengeteg kíváncsiskodó fürkészi a még csendesen ringatózó vitorlásokat, miközben egy nagy pódiumon, maga a polgármester készül az esemény felkomponálására.
Ahogy elnézem, összesen 4 vitorlást készítettek fel, ami azt jelenti, hogy három vetélytársam lesz. A mólóhoz leérve, odaadom a biztonságiaknak a jelentkezési lapom, így ők elkísérnek az egyik, még gazdátlan hajóhoz.
A hajón már két fiatal fiú tesz-vesz, amikor én a fedélzetére lépek.
- Szóval te vagy az egyik induló? – Kérdez rá az egyik srác, amikor észrevesz.
- Igen, de nektek csak Starkiller kapitány. Ajánlom, hogy pontosan kövessétek az utasításaimat, ha veszítünk, az csak a ti hibátokból származhat. – Közlöm velük, majd a kormánykerék felé veszem az irányt.
A hajó nem túl nagy, fadeszkás fedélzetén hamar megtalálom a kormányt, miközben a két segítőm a vitorlát kezdi igazgatni. Hamar indulásara kész állapotba hozzák a vitorlást, habár, először még meg kell várnunk, amíg a polgármester hivatalosan megindítja a versenyt.
Miután látja, hogy mind a 4 hajó felkészült az indulásra, megkezdi az esemény felkomponálását, kihangosítója segítségével.
- Nagy örömmel köszöntök minden kedves egybegyültet, és természetesen a bátor jelentkezőket is. Én, mint Lakefort város polgármestere, ezennel büszkén bemutatom városunk negyedik, már-már hagyományosnak számító vitorlás versenyét. A verseny győztese az lesz, aki a legrövidebb időn belül átér a tó másik partjára, a dolog hitelességét az a két jegyző biztosítja, akik már a túlparton várakoznak. – Ezen a ponton egy kis szünetet tart, és tekintetével átfut az egyvonalban ringatózó vitorlásokon. – A versenyzőink név szerint: Hullámheveder Henry, Ikerszivaros Iliász, Tengelyszemű Tézeusz és Starkiller kapitány. Kezdhetitek a versenyt.
Több se kell, azonnal elvágom a kötelet, ami a kis mólóhoz rögzíti a hajónkat, majd visszarohanok a kormányhoz.
Eleinte a négy hajó egyvonalban halad, átlagos szél fúj, még irányváltoztatásra se volt szükség.
~ De ez így nem mehet sokáig, és addig kéne lépnem, amíg még a közelemben vannak. – Ezen gondolatoktól vezérelve, vigyorogva rárántok a kormányra.
- Hé! Mit művelsz?! – Förmed rám az egyik segítőm.
- Megnyerem a versenyt. Ne szóljatok közbe, már mondtam! – Felelem neki ingerülten, majd visszafordítom a fejem.
A hajó orrával a legközelebbi ellenséges vitorlás felé fordul, akinek a kapitánya próbál kitérni, de ezzel csak súlyosbítja a helyzetet.
- Mit csinálsz, te őrült? – Ordít át a vitorlásomra.
- Uhehehehehe. – Röhögöm ki, csípőre támasztott kezekkel.
A vitorlás eleje fel is szakítja a közeli hajó oldalát, mígnem mindkét tengerjáró lendületét veszti. Ezt kihasználva, a vitorlás orrához futok, átszökkenek a másik hajóra, majd onnan is kiugrok.
- Crystal Make! – Mondom esés közben, és egy kristálylapot materizálok a víz felszínén.
Ezt a kristálylapot a varázserőmmel mozgatva, szörfözéshez hasonló mozgással közelítem meg a legközelebbi vitorlást, majd felugrok rá.
A fedélzetre egy bukfencelésre emlékeztető mozdulattal érkezek, de nem igazán örülnek nekem.
- Engem nem vonsz ki olyan könnyen a forgalomból... – Fenyegetőzik morcosan a vitorlás gorilla alkatú kapitánya, miközben felém közelít.
Hamar elém is ér, és egy öklössel veszi célba a fejemet, ám én arrébb hajolok, és a karjánál alányúlva egyenesen a vízbe hajítom.
- Na, könnyítsünk a súlyon, dobjuk ki a szemetet. – Mondom, miközben vigyorogva a két kisegítőre nézek, akik ezen a hajón is jelen vannak.
A két fiút megragadom a csuklójuknál fogva, majd pár pördítés után, ők is más színben látják már a tengert... na meg vizesebben.
Ezzel együtt már csak két vitorlás maradt versenyben, de a másik hajó sajnos már túl messze távolodott tőlem.
- Igaz, nem értek olyan sokat a hajókhoz, de csalni nagyon jól tudok... – Sziszegem a kormánykerék előtt, majd lecsatolom Virgo kulcsát az övemről. – Szűz kapuja, nyílj meg!
Kedvenc csillaglelkem hamar felel a hívásomra, vakító fények sugarából előlépve.
- Mit tehetek érted; csodálatos, mindenható démonkirály?
- Üdv, Virgo! Első kérésem: amikor hajón vagyunk, szólíts Starkiller kapitánynak.
- Értettem, Starkiller kapitány.
- Remek. Látod ott azt a hajót? El tudod sülyeszteni? – Kérdezek rá mosolyogva, miközben az utolsó ellenséges vitorlás irányába mutatok.
- Megteszem, ami a képességeimből telik. – Feleli a szokásos arckifejezésével, majd beleugrik a tóba.
Virgo gyors tempóban úszik az előttünk haladó vitorlás irányába, majd egy kisebb örvényt keltve, szokásos fúrómozdulatával meglékeli azt.
Ezen a ponton a verseny már eldőlt, hiszen csak az én hajóm mozgásképes.
Virgo hamarosan visszatér a vitorlásra, én pedig egy széles vigyorral üdvözlöm őt.
- Remekül csináltad, Virgo.
- És a büntetésem?
- Büntetés... érd be ezzel. – Felelem neki, miközben mosolyogva hozzádörgölődzök.
Mivel, a miénk az egyetlen épen maradt vitorlás, már csak idő kérdése, hogy megnyerjük a versenyt.
Mikor a tó másik oldalára érünk, Virgo-t a nyakamba veszem, és diadalittasan leugrok a vitorlásról. A parton már két jegyző vár ránk, egyik a jutalmat szorongatja kezében.
- Üdv! Mi nyertünk, kérem a jutalmat. – Üdvözlöm őket mosolyogva.
- Ööö... attól tartok, több szabályt is megszegtek. Ki kell zárnunk magukat. – Feleli az egyik jegyző, miközben a fejét csóválja.
- Miféle szabályokat? – Kérdezek rá értetlenül.
- Nos... először is, az a lány nem vehetett volna részt a versenyen. A vitorláson csak a kapitány, és a város által mellé rendelt segítők indulhatnak.
- A hangsúly az induláson van uraim. Virgo nem indult a versenyen... a közepén csatlakozott be. Nézzék csak meg a regisztrációs papírokon, nem volt velem az induláskor. – Magyarázom, miközben mutogatok az ujjammal.
- Na de... a mágiahasználatra vonatkozó szabályt is megszegte.
- Én ugyan nem. Csak Virgo használt mágiát, nem igaz? – Kérdezek rá, miközben felnézek a nyakamban ülő lányra.
Virgo nem felel, hiszen nyílván való, hogy többször is használtam mágiát a verseny során, és nem akar beköpni, viszont hazudni se szeretne.
- Ááá... mindegy, nincs ehhez türelmem. – Mondom ingerülten, majd mindkét öklömet kinyújtva, egyszerre leütöm a két jegyzőt.
A pénzes szütyő felrepül a levegőbe, majd amikor zuhanni kezd, egyenesen a markomba pottyan. Súlyról ítélve, nem rossz kis zsákmány ez.
- Na, mit gondolsz, Virgo? Remek kapitány vagyok, nemde? - Kérdezek rá, miközben dobálgatom a kis pénzes bőrzsákot.
- Nos, ha nem is a hagyományos értelemben vett módon vagy jó kapitány, a célod mindenképp elérted. Azt hiszem, mondhatjuk úgy, hogy egyedi vagy. - Feleli Virgo.
- Hát, valahogy úgy. - Teszem hozzá széles vigyorral, majd rákérdezek. - És mond csak, van még kedved egy kicsit ebben a világban maradni? Ehetnénk valamit a dicsőséges, mindenki mást beárnyékoló győzelmünk örömére.
- Ha úgy kívánod, természetesen maradok. Viszont, azt meg kell kérdeznem, hogy szükséges ily módon közlekednünk? Az én dolgom a mesterem segítése, nem az, hogy a saját súlyommal terheljem.
- Ó, ugyan, elég nagy baj lenne, ha egy hozzád hasonló lányt se bírnék már el. Vedd úgy, hogy jelenleg ezzel segítesz. Persze, ha nincs már kedved maradni, nyugodtan elmehetsz.
- Nem, természetesen maradok, ha így szeretnéd... viszont, az érdekelne, hogy ezért is fog járni büntetés?
- Háháháhá. A szokásos, mi? - Kérdezek rá nevetgélve, majd folytatom. - De, azt hiszem, ez egy tökéletes lezárása volt, egy tökéletes napnak. Itt az ideje hazamenni... – Jelentem ki vigyorogva, miközben Virgo-val a nyakamban megindulok a lemenő nap irányába...

Az éjszaka folyamán lehűlt vállamon meleg tapintás fut keresztül, ez a különös érzés pedig elég ahhoz, hogy félbeszakítsa álmatlan pihenésem.
- Den! Ébresztő! – Csendül fel füleimben az ismerős hang. - Remélem nem hitted, hogy ilyen könnyen lerázhatsz. Szedd össze magad, mert még sok dolgunk van.
Szemhéjaimat lassan felnyitom, majd amikor valamelyest hozzászokok a tűző napfényhez, kitekintek fehér csuklyám alól.
- Éhes vagyok...
- Gondoltam, hogy nem fogsz bemenni egyik helyi kocsmába sem vacsoráért. – Közli jókedélyűen, majd táskájának tartalmából megoszt velem egy adagnyi sült húst, valamint egy kis kenyeret.
- Óóó, király. - Tárom nagyra szemeimet, melyekből menten eltűnik a fáradtság. - Köszönöm.
Kapucnimat lehúzom fejemről, majd gyors munkával semmivé redukálom reggelimet. Szó mi szó, éhségtől égető gyomromnak igazi megváltás az étel, máris nagyobb kedvvel vágok neki az újabb napnak. Egy kattintással magamra erősítem a Starsplint tartóövét, majd zsebemből előhalászom azt a kendőt, melyet még tegnap este hozott nekem Virgo, amolyan kiegészítőként a ruhához. Gondolom, alapvetően nyakdíszként volna használatos, de nem hiszem, hogy túl jól állna. Egy kötésként sokkal több hasznát vehetem, így legalább az óvatlan szemek elől fedve lesz céhem szimbóluma.
- Honnan van ez az új ruha? – Kérdez rá értetlenül Atsui.
- Ó, ez? A csillagszellemek világából. Elég sok stílusos darabja van Virgo-nak.
- Nahát. Csak úgy hoz neked új göncöket egy másik dimenzióból I-ingyen? – Arckifejezéséből jól leolvasható, hogy ez a téma különösen érdekli, hisz az ingyen ruha az ő céhükben valami olyasmit jelenthet, mint nálunk egy kulcs Lord Zeref felébresztéséhez. Pláne még, ha azt nézzük, hogy leghűbb társam szinte bármilyen fazonú öltözéket képes a tulajdonosa rendelkezésére bocsájtani, annak ízlésétől függően...
- Persze. A csillagszellemek szemében nincs értéke a pénznek. Bár Virgo kissé különös eset, ha valami jót tesz velem, ösztönszerűen büntetést vár cserébe...
- Büntetést? Furcsa lány... Bár összeilletek.. – Mosolyogja Atsui.
- Nos, igen. Bár, nem mintha rájöttem volna már, miféle büntetést akar magának... így inkább hárítom a témát, amikor szóba kerül. - Felelem zavarodott arccal, majd felnézek az égre. - De azt hiszem, igazad van. Hálás vagyok, hogy szerződést köthettem vele. – Kis szünetet tartok, majd felteszem azt a kérdést, melynek mindenképp el kell hangoznia, még mielőtt elindulhatnánk. - És most, merre?
- Meg kell találnunk a skorpió-jeles fickók céhét. Némi unszolásra biztos megered majd a nyelvük. – Sejtelmes mosolya jelzi, hogy megvannak már a maga elképzelései... - Te tudsz róluk valamit?
- Sajna nem sokat... - Kezdek bele egykedvűen mondókámba. - Manapság rengeteg sötét céh van, melyek közül sokan elbuknak ugyan, de menten újabbak lépnek a helyükbe. Képtelenség fejben tartani őket... De annyi bizonyos, hogy nem lehetnek túl erősek, hisz akkor már hallottam volna róluk.
- Értem. Nos akkor nem marad más, minthogy elmegyünk az őrsre, ahol tegnap leadtam őket, és megkérdezzük a rúnalovagokat, hogy sikerült-e valamit kiszedniük abból a csürhéből. Vélemény?
- Rúnalovagok? - Kérdezek vissza meglepetten. - Nem hiszem, hogy túlzottan örülnének nekem...
- A céhpecséted le van takarva, annyira meg nem lehetsz "népszerű", hogy rögtön felismerjék az arcod. – Mondandóját befejezvén szemeivel az arcomat kezdi pásztázni, ami őszintén szólva kissé zavaró, így inkább félrenézek, majd én is kifejtem a véleményem.
- Nos, sajna már volt dolgom egy-két képviselőjükkel. Bár... azt hiszem, igazad van. Ha pedig börtönbe zárnának, majd Virgo kiment.
- Reméljük arra nem kerül sor. Mindenesetre majd én beszélek, te csak figyelj az információkra. Mellesleg én leszek a garancia, hogy ne legyen okuk gyanakodni. – Mutat rá Pegasus-os szimbólumára. - Akkor mehetünk?
Egy bólintással felelek, majd el is indulunk a város egy kellemesebb negyede felé. A szürke létközösséget viszonylag hamar magunk mögött hagyjuk, s ismét az a nyüzsgő, élettel teli kép rajzolódik ki a szemeim előtt, melyhez már tegnap reggel is volt szerencsém, mikor még idejöttem. Gondolataimat az életvidám, iskolába induló gyerek robajába temetem, mígnem Atsui visszarángat a valóságba.
- Sajnálom, hogy tegnap veszekedtünk. Sajnálom, ha esetleg megbántottalak valamivel, nem állt szándékomban.
Kissé meglep bocsánatkérése, hisz számomra már megszokott, hogy vitába keveredek valakivel a céhemből, majd szó nélkül szemet hunyunk felette. Bár, a kiiktatós rész kissé fájt, de nem vettem magamra a tegnapit.
- Nem tesz semmit. Bááár kissé zavar, miszerint az a fickó elbüszkélkedhet majd vele, hogy túlélte a találkát egy Grimore Heart taggal, de azt hiszem túlélem... - Felelem vigyorogva.
Azzal tovább is halladunk, mígnem látósugarunkba kerül a rúnalovagok kirendeltségének helyi, komor épülete.
- Itt is vagyunk. – Mutat rá Atsui a bejáratra.
Ő láthatóan már minden további nélkül be is menne, nekem azonban támad pár kétségem afelől, hogy ez a terv zökkenőmentesen működni fog. Kissé unottan az égre tekintek, s mérlegelni kezdem lehetőségeinket.
- Nos, azt hiszem a biztonság kedvéért csinálok magunknak egy B tervet. – Jelentem ki, miután megfogant bennem egy több szempontból is hasznos elképzelés.
- Hmm?
- Szűz kapuja, nyílj meg! – Csillagszellemem nem várat sokáig, mágikus pecsétje után hamarosan az ő teste is alakot ölt, majd szokásához híven egy színpadias meghajlással üdvözöl.
Kényelmes tempóban mellé sétálok, s a füléhez hajolva közlöm vele elképzeléseimet.
- Virgo, kérlek hatolj be az itteni kirendeltség raktárába, majd amikor érzed, hogy szükségem lesz rá, aktiváld a tűzriasztót. Ezen felül, szeretném még, ha megfújnál egy adagnyi robbanó lakrimát, jó hasznát vehetnénk a későbbiekben.
- Értettem. – Válasza után mágikus ütvefúróra emlékeztető kopácsolás zendül fel füleimben, társam pedig eltűnik a kikövezett járda alatt megbúvó anyaföldben.
- Mit tervezel? – Von kérdőre Atsui.
- Az meglepetés lesz.
- Remek. De ugye nem kell a tegnapi kakaskodást újrakezdenünk?
- Tán meghalnak páran, de ilyen áldozatra hajlandó vagyok. – Felelem szándékosan eldramatizált hangszínen, majd ismét a kék égboltra tekintek, mintha csak arra várnék, hogy tiszta tükrén egy hirtelen jött villámcsapás törjön át, mely kiemelhetné létezésem a nyüzsgő város vérkeringéséből.
Atsui mindösszesen egy mély sóhajtással díjazza eposzokba illő monológom, és ismételten az őrs felé veszi az irányt. A helyőrség bejáratát két lovag vigyázza, kik kötelességüknek eleget téve felszólítják társamat, hogy adja le nekik fegyverét.
- Jó napot. A fegyvereiket le kell adniuk, nem vihetik be a kapitányságra.
Ő kissé kelletlenül, de eleget tesz a kérésnek, így már indulnánk is tovább, ám az őrök még mindig nem nyitnak nekünk utat. Bár már sejtem mi lehet a problémájuk, nem szívesen adnám át nekik Virgo ajándékát.
- Hé. – Bökdös meg Atsui. – Add nekik oda a kaszát! Hallod? Add oda neki! Majd visszakapod kifelé menet.
Végül is egy nagy sóhajtás kíséretében kioldom a tartóöv csatját, majd savanyú ábrázattal átnyújtom nekik kaszámat. Odabent egy irodához kísérnek minket, ahol a kirendeltségért felelős parancsnok fogadja duónkat.
- Jó napot! – Köszönti őt társam.
- Jó napot! Áá kisasszony, újra körünkben? Tegnap nagyon jó szolgálatot tett azoknak a gazfickóknak az elkapásával. Ma miben segíthetek?
Én mindeközben megpróbálok figyelni az elhangzottakra, ám az idegen környezet nem gyakorol túl jó hatást a közérzetemre, akárcsak a viselkedésemre sem...
- Nos, pont a tegnapi foglyokkal kapcsolatban lenne pár kérdésem.
- Hallgatom.
- Kihallgatták őket?
- Természetesen.
- Készült erről valamiféle jegyzőkönyv?
- Igen. Mindig készül.
- Értem. Megnézhetnénk?
- Ezek bizalmas dokumentumok. Komoly indok kell, hogy civileknek kiadjuk.
- Nos, mint azt már észrevehette a Blue Pegasus céh tagja vagyok, és a tegnap ÁLTALAM elkapott bűnözők, egy sötét céh mágusai.
- Igen, tudom.
- Szükségem lenne a céhükkel kapcsolatos információkra, hogy felkutassam, és kiiktassam azt a bandát.
- Hmm… ez érthető. – Ekkor elővesz fiókjából egy brossurát, majd megindul fele társam irányába. - Mi lenne, ha esetleg néhány lovag is Önökkel tartana? – Visszakozik az utolsó pillanatban.
~ Na ne... ismerem a módszereiket, ezek képesek bejelenteni, hogy támadnak, mielőtt megrohamoznák az épületet. Épp emiatt vesztettek el egy hadseregnyi embert a Seven Kin ellenében, azon a bizonyos alvilági gyűlésen. De semmiből se tanulnak... ha pedig a hangosbemondón kimondják, miszerint offenzívára készülnek, az egész csőcselék szétválik, elrohannak, mi pedig kezdhetünk mindent elölről. – Fut át agyamon a lehető legrosszabb jövőkép, amire már Virgo-nak is eszmélnie kell, aki jelen pillanatban valószínűleg az aurám változásit figyeli.
- Nem hinném, hogy jó ötlet. Tudja minél többen vagyunk, annál nagyobb a lebukás veszélye.
- Úgy érti, a rúnalovagok nem képesek az együttműködésre?
- Én nem ezt mondtam. – Mihelyst folytatná Atsui a magyarázkodást, a tervem beindul, s felszólal a tűzriasztó.
- TŰZ VAN!! – A kapitány csapot-papot ott hagyva rohanni kezd a kijárat felé, majd minket is felszólít ugyanerre. – JÖJJENEK GYORSAN! KIFELÉ MINDENKI AZ ÉPÜLETBŐL!!
Atsui menten utána lohol, ám nekem még más dolgom van. Vigyorogva a gazdáját vesztett dokumentumhoz sétálok, és egy könnyed mozdulattal elemelem a padlóról. Továbbra is nyugodt tempóban hagyom el az épületet, majd amikor kiszúrom társam alakját, magammal rántom egy közeli kis sikátorba.
- Mi az? – Kérdez rá, majd átnyújtja nekem a Starsplint-et, melyet úgy tűnik sikerült összeszednie valahol.
- Tádám! – Mutatom fel neki vigyorogva az ellopott dokumentációt. – Már csak ki kell szednünk belőlük, ami nekünk kell.
- Te aztán nem vagy semmi. – Nevet fel. – Na és hol van Virgo?
- Bármelyik pillanatban megérkezhet. Csak mondtam neki, hogy miután végez odabent, hozzon még pár szuvenírt magával, amik majd a hasznunkra válhatnak. – Épp hogy befejezem a mondatom, pár lépésnyire tőlünk felszakad a talaj, s Virgo tör elő belőle, majd egy méretes faládát húz ki a felszínre.
- Meghoztam, amit kértél, Starkiller kapitány. – Jelenti ki szokásos stílusában.
- Remek, a hadsereg számlájára szép kis tűzijátékot csapunk majd. – Szemeimmel fürkészni kezdem az apró kis betűk tengerét, hátha valami hasznosra bukkanok.
Elég sok, számunkra felesleges infót tartalmaz a feljegyzés, ám egy névnél fennakad a tekintetem.
- Itt ír valami Glazewald-ról… az tudod merre van? – Kérdezek rá.
- Igen. Glazewald a neve a várostól keletre fekvő erdőségnek, voltam már ott többször is. Bár igazából csak az Obake-tóig mentem fel. Ha arrafelé van a céhházuk, az egészen biztos, hogy a tavon túl van. Nem ír valami konkrétumot? – Kérdez vissza Atsui, mire visszabújok a sorok közé, ám nem járok túl sok sikerrel.
- Nem túl sokat… Ezt is nehezen szedték ki belőlük, további kihallgatásokra ma került volna sor. – Sóhajtunk fel egyként. – Azt hiszem nekünk kell felkutatnunk, merre is rejtőznek pontosan…
- Akkor jobb, ha már most elindulunk, amíg világos van. A tó nagyjából fél óra séta, utána viszont csak a szerencsénkben bízhatunk, vagy esetleg a csillagszellemeid mágikus érzékeiben.
- Nos igen, Virgo sok szempontból hasznos lehet még számunkra. – Mosolygok a rózsaszín hajú lányra. – Akkor mutatod az utad?
- Igen. Gyertek!
Atsui kérésének eleget téve követjük őt, s hamarosan át is lépjük a település határát. Lábaink nyomán a kikövezett úthálózat zöld, természetes aljnövényzetté alakul, melyet virágok sokszínű palettája ékesít. Kisvártatva az első fák is feltűnnek előttünk, melyek minden bizonnyal a Glazewald birodalmának peremét hivatottak jelölni.
Az erdőségbe besétálva nem nehéz rájönnöm, honnan kaphatta ez a hely a nevét, hisz a lábaink alatt elterülő avart gyönyörű, aranysárga színekbe festik a lombkoronák levelei közt átszűrődő fénysugarak, s rávilágítanak ezen létközösség láncszemeire. A talaj mentén apró kis rágcsálók futkorásznak, míg a száraz gallyakon trónoló énekesmadarak új áriát kavarnak a szálingózó szélbe.
Mikor egy erdei tavacskához érkezünk, Atsui elérkezettnek látja az alkalmat, hogy megpihenjen, s átgondoljon pár dolgot. Én Virgo-ra tekintek, ám még mielőtt megkérdezném tőle az útirányt, sokkal jobb ötletem támad. Vigyorogva a napfény szikráiban úszó víztükör pereméhez sétálok, majd tenyereimmel tölcsért formálva merítek annak forrásából, s Atsui arcába csapom a hideg folyadékot. A látványtól menthetetlenül úrrá lesz rajtam a nevetés, ám hamar rájövök, hogy a lány már kevésbé találja mókásnak a helyzetet, így gyilkos tekintete elől csillagszellemem szavaiban keresek menedéket.
- Mit gondolsz Virgo, merre kéne mennünk?
- Arról különösen nagy energiakoncentrációt érzek. – Bök rá egy kis ösvényre.
- Akkor induljunk! – Jelentem ki a lehető legkomolyabban, majd előrerohanva megpróbálok kikerülni a veszélyeztetett zónából, mely jelenleg Atsui 3 méteres sugarát jelenti.
Az ösvény mentén haladva a környezet egyre komorabb lesz, ugyanakkor társam kedélyei is fokozatosan lecsillapodnak, ahogy kiélezettebbé válik helyzetünk.
Végül is, körülbelül egy órai gyaloglást követően rálelünk egy eldugott, ám annál nagyobb faépületre, melynek sötét kisugárzása tökéletesen beleillik az azt körülvevő, kiszáradt, éjfekete fák látképébe.
- Nos igen, ezeknek a névtelen is sötét céheknek nincs pénzük egy olyan menő főhadiszállásra, mint amilyen a miénk is. – Jelentem ki szórakozottan, majd Virgo felé fordulok. – Ásd alá az alapzatot kérlek, a robbanó lakrimák segítségével. A bejárat másfél méteres sugarát hagyd tisztán, azon kívül mindent fedjen majd le az aknák hatósugara. Ha kész vagy, gyere vissza, és a jelemre indítsd be a láncreakciót.
- Értettem. – Jelenti ki Virgo, majd a bombákkal megrakott ládával együtt beleássa magát a talajba.
Alig telik el negyed óra, csillagszellemem már üres kézzel tér vissza, és biccentésével jelzi, hogy indulhat az akció.
- Akkor kezdhetjük is. – Vigyorgok rá Atsui-ra. – Akik kijutnak az épületből, azokat rád hagyom.
- Rendben. Azért próbálj meg nem vérfürdőt rendezni, ha nem muszáj.
- Szoktam én olyat?
- Mindegy… - Legyint le. - Csak óvatosan!
Fülig érő szájjal közelítem meg a céhház korhadt faajtaját, majd egy határozott rúgással kitépem azt helyéről. A bent ücsörgő díszes társaság megdöbbenten vesz tudomást érkezésemről, ám egyelőre még nem lépnek semmit se. Hogy stílusos legyen az előadásom, bal karomat a zsebembe dugom, majd jobb tenyeremből egy kis pisztolyt formálva mutatok rá a küldetésfal előtt lebzselő csőcselékre.
- Üdv hulladékok! Den Starkiller vagyok, a Grimore Heart-ból, és azért jöttem, hogy kicsináljalak titeket! – Konstatálom vigyorogva a tényeket.
Választ nem kapok, ám a bamba fejek erdejéből azt veszem ki, nem igazán veszik komolyan a helyzetet. Végül is, az egyik keménykötésű fickó megunja a tétlenkedést, majd ingerülten megiramodik felém.
- Megjött a reggelim. – Ropogtatja ujjperceit, ahogy egyre közelebb ér hozzám.
- Bumm! – Rántom hátra jobb karomat, mellyel egy lőfegyvert imitáltam.
A varjúk károgását menten heves lökéshullám töri meg, mely térdre kényszeríti a több emeletes épületet. A robbanáshullám kiszakítja helyükről a tartógerendákat, szétszedi a falakat, s lángtengerbe borítja azok maradványait. Bár én nem vagyok benne az epicentrumban, a hő engem is megcsap, s egy-két deszka el is talál. Az egyik ilyen faszilánk az arcomat hasítja végig, egy kisebb vágást ejtve azon, melyből menten csordogálni kezd forró vérem. Nyelvemmel belenyalok a sebbe, majd démoni arckifejezéssel tekintek rá a szemeim elé tárulkozó, ámulatba ejtő látványra. Karjaimat kitárom, majd érzelmeimnek utat engedve, az ég irányába mozdítom felsőtestem.
- Uheheheheheheheeeeeeeeeeeeee!
Nem habozok sokat, kaszámmal utat vágok magamnak a még viszonylag stabil első szinten, túlélők után kutatva. A kideszkázott padló csak úgy hemzseg az összeégett hulláktól, ám néhol még mocorog egy-két, végletekig elgyengült mágus. Az egyik ilyen férfi épp támasztékot próbál találni véres karja számára, melynek segítségével volna esélye talpra állni. Cipőimmel keresztültopogok az elszenesedett testeken, majd egy elegáns mozdulattal elválasztom a szerencsétlen fejét, nyakától. Bordó vére egészen a vállamig csapódik fel, s kellemes forrósággal itatja át azt. Következő áldozatom a lángokban égő pultról próbálja leemelni elgyengült felsőtestét, ám még mielőtt sikerrel járhatna, úgy átszúrom a hátát fegyverem éles végű nyelével, mintha csak egy zsák liszt volna.
Ajkaim eszelős vigyort gravíroznak arcomra, miközben beteges kuncogásom a tűz égető forróságával eggyé válva tölti meg a céhház egyben maradt részét. Szemeimmel a következő túlélő után kezdek keresgélni, ám egy kétségbeesett kiabálás valamelyest visszarángatja a valóságba elmémet, melyet már teljesen megfertőzött az a vérszomj, ami talán a lényem igazi, fedetlen valója.
- Ááááállj leeeee!
Homályos víziómban Fabia teste ölt alakot, aki pár mágussal egyetemben, viszonylag épen megúszta a robbanást. Vérvörösen izzó szempáromat a tekintetébe fúrom, s bár próbálja leplezni, arcáról félelem tükröződik. Talán a társaik vére, mely a sajátommal keveredve csordogál az arcomról, s a testem egyéb részeiről; talán a lángok szikráiban égő, démoni íriszem; esetleg a mélyről jövő vérszomjat tükröző, pokoli vigyorom... vagy talán mindezek összessége plántál igazi, csontig hatoló félelmet ellenfeleim szívébe.
Végül is a Fabia mögött álló három férfi megtörik, s riadtan kirontanak az épületből, így magára hagyva a lányt, akin egyre inkább úrrá lesz a kétségbeesés.
- Erről van szó... imádom az ilyen arcokat. – Jelentem ki már-már megszállott hangnemben.
- T... t... Rohadj meg, te démon! – Lódul meg az irányomba. - Ex-Quip: Magic Scythe!
Újdonsült kaszáját felém lendíti, s mivel én azt blokkolom sajátommal, a két fegyver egy erős lökéshullámot kavarva kioltja a másik lendületét, így elindítva harcunkat.
Ellenfelem koordinálatlan, pánikot tükröző mozgásából jól látszik, hogy nem teljesen ura érzelmeinek, amiből könnyedén előnyt kovácsolhatok. Karját idegesen visszarántja, majd újult lendülettel csap az irányomba, ám fegyverének pályája könnyedén leírható, így egy egyszerű mozdulattal kitérek annak útjából, majd megragadom csuklóját, s magam felé rántom testét. Homlokommal az arcába fejelek, és az így megingott lányt egy rúgással a közeli tartóoszlopnak repítem, ami egy fájdalmas nyögéssel meg is adja magát. Az épület már nem húzza soká, egy perc se kell és teljesen összeomlik.
Ám Fabia még nem adja fel, egy faszilánkot felém rúgva próbálja meg gyengíteni védelmem, majd ismét megiramodik az irányomba. A deszkamaradvány röppályájának irányából elrántom arcomat, majd a Starsplint–et egy 360 fokos szögben megpördítve belevágok a lány felsőtestébe, kinek mozgását tökéletesen kiszámíthatóvá tette elkeseredett csatakiáltása. Mágikus kaszája apró, aranysárgán fénylő szemcsékké válva eltűnik dimenziókból, majd erőtlenül előre bukik.
Fegyveremet visszacsatolom a hátamra, s leguggolok a vérző Fabia mellé.
- Tudod, ezen a világon akkor hozod meg életed legfontosabb döntését, amikor eldöntöd, kinek az oldalára állsz. Te rossz döntést hoztál... ám ezt még nem érezted át kellőkép. De majd átfogod. – Vigyorgok rá, majd felemelem a lány testét.
A céhház peremére érkezve kirúgom annak szétkorhadt falát, és kisétálok a szabadba. A ruhám több helyen átszakadt, elég sok rajtam a vér, és azt hiszem egy-két könnyebb égési sérülést is sikerült beszereznem. Mindazonáltal, az akció sikeres volt.
A romos épületen kívül feltűnik, hogy Atsui foglyul ejtette a szökni próbáló férfiakat, így odasétálok hozzájuk, majd az avarra fektetem Fabia testét.
- Vele együtt négy foglyunk van... mindenki más meghalt. – Jelentem ki a lánynak.
- Jól vagy? – Kérdez rá Atsui, miközben lekezeli Fabia sérülését.
- Jaja, megvagyok. Bár kissé sajnálom, hogy el kellett pusztítanom az épületet, mielőtt kipucolhattam volna. – Felelem, majd tekintetemmel Virgo után kezdek keresgélni.
Csillagszellemem nem is várat sokáig, nagy hévvel elém veti magát, mihelyst megérzi, hogy szükségem van rá.
- Virgo, mentsd ki kérlek az egyben maradt értékeket a romok közül.
- Értettem. – Színpadiasan meghajol, majd ismételten a talajba fúrja testét.
Alig telik bele pár percbe, hogy átkutassa a romokat, s vissza is tér hozzám, kezében egy különböző drágakövekkel teli kis bőrszütyővel.
- A robbanások és az azt követő lángok szinte mindent felemésztettek, de egy széfben erre bukkantam. – Jelenti, mielőtt átveszem tőle ajándékát.
- Hé te! – Rugdossa meg Atsui hirtelen az egyik foglyot. – Tudsz már beszélni?
- I-igen..
- Remek. Mielőtt leadunk a rúnalovagoknak, csicsereghetnél nekünk erről a Ren Deamon nevű emberről, akitől a megbízást kaptátok a mágusok begyűjtésére.
- Azt lesheted. Nem mondok nektek semmit! Phö – Ereszt útjára egy nyáltöltetet.
- Hmm.. Den, tiéd a pálya. De ne fröcskölj össze mindent a vérével.. – Adja át nekem a stafétát, társam.
- Okés. – Felelem, majd kaszámmal hirtelen a férfi felé suhintok, s mindösszesen egy hajszálnyi távolságot hagyok annak pengéje, és az ő nyaka közt. - Kezdj bele ismét.
- Jól van, jól van beszélek csak szólj ennek az őrültnek! – Kérleli kétségbeesetten társamat, aki vigyorogva előrelép.
- Hát lehet, hogy őrült, de nagyon meggyőző tud lenni. – Paskolja meg a hátamat. – Tehát, mesélj mit tudsz?
- Ma reggel a mesterrel közösen elmentek a közeli temetőbe. Bár azt nem tudom, mit terveznek, nem avattak be minket… De őrültek vagytok, ha odamentek. Nem tudjátok legyőzni a mestert. – Nyögi ki végül.
~ Temető? Remek… utálom őket. Akárcsak a nekromantákat is. Gusztustalanok, semmi közük a mágiaművészetek alvilágának gyönyörűségéhez. De hogy azzal vádoljon, miszerint semmi esélyem valaki ellen… halnia kell. – Ösztöneimnek engedve egykedvűen meglendítem fegyverem, hogy lefejezhessem a fickót, ám Atsui megragadja a karomat, mielőtt még kivitelezhetném tervem.
- Nem szabad.. – Jelenti ki.
- De kár. – Csatolom vissza csalódottan a Starsplint-et helyére.
- Menjünk, adjuk le ezeket a kapitányságon, aztán sötétedés után keressük meg őket a temetőben. Azt hiszem tudom, hol bujkálhatnak.
- Rendben.
Azzal vissza is fordultunk a város felé, ahol társam leadta a négy jómadarat a rúnalovagok helyi kirendeltségén. Út közben egész jó mókának bizonyult pöckölgetni a kaszám élét, s látni, hogy minden egyes csattanásnál egyként rezzen fel az általam terelt, három idióta.
Amíg le nem száll az éjszaka Atsui lakásán pihenjük ki a nappal fáradalmait, ám mihelyst felragyog fegyverem pengéje a csillagok fényében, ismét kezdetét veszi a vérontás…

Spoiler:

Álcázott Támadás

- Megértetted a feladatod, ifjú csillagmágus? – Hades mester mély hangja úgy kong vissza a sötét terem falairól, mintha csak harci dobok bőrfedelébe ütközne.
Minden szegletben árnyak lapulnak, szürke takarójukkal elfedve a megannyi rejtőzködő szempárt. Merthogy többen is vannak a magas csarnokban. Ám a félhomály sápadt fénye csakis céhünk alapítójának robosztus alakját hajlandó körvonalazni előttem.
- Értem, mester. – Biccentek szavaim nyomatékosítása végett. – De hadd kérdezzem meg, miért olyan fontos nekünk az a kötet? Hiszen még mi sem támadunk meg jó ok nélkül törvényes céheket, ennyire nyíltan pedig kiváltképp nem.
- Ó, csakugyan. – Az aggastyán magasba emeli egy ujját. – Először is, a könyvvel való céljaim nem tartoznak rád. Legyen elég annyi, hogy mindnyájunk javát szolgálja majd a birtoklása. Másodszor… - Ekkor már két vaskos ujj mered a boltozatra. – A támadás nem lesz nyílt. Úgy kell intéznetek, hogy mikor megérkeznek a Tanács ölebei, egy rablótámadás helyszíne fogadja őket.
- Intéznünk… ? – Kérdőjelezem meg a többes szám használatát.
- Pontosan. – Hajtja pihenésre öklét Hades. – Egy külsős megbízott is harcba száll ügyünkért. Ám ő veled ellentétben inkább az ármánykodás, mintsem a pusztítás mestere. Jól kiegészítetek majd egymást.
- Összetettebb lesz ez a megbízás, mint gondoltam.
- Az könnyen meglehet. Ha pusztán csak lerohannánk a kúriát, túl sok nyomot kínálnánk ellenlábasainknak. Márpedig ezúttal egyet sem találhatnak. – A mindeddig kimért hangsúlyhoz parancsoló él párosul. – Nincs túlélő, nincs épen maradt feljegyzés, és nem hagytok mágiára utaló jelet a munkátok után.
- Igyekszem észben tartani. A leendő segítőm is osztozik a vén csataló és pereputtya sorsán?
- Nem. Ő túléli, és gondoskodsz a jutalmáról. Olyan mesterség birtokában van, amely a jövőben is megkönnyítheti ügyleteinket. Badarság lenne elidegenítenünk magunktól, vagy idejekorán megszabadulni tőle.
- De mégis ki ez az alak, hogy rábízzuk céhünk ügyeit? És miből fizethetném ki, ha én is csak a hajón kapom kézhez a jussom? – Tárom szét karjaimat.
- Ó, egy igazi sarlatánnal lesz dolgod. Bár ő jóval több a szakma közönséges képviselőinél. Saját varázserejét keveri halálhozó főzeteibe. Emellett, furfangos mint a sok telet megélt rókák. – Baritonja ezúttal már lágy ütemben kel táncra a rideg levegővel. – Ami a jutalmát illeti, Arcadius birtoka majd biztosítja számára. Tucatnyi értékes ingóságot kimenthettek onnan, mielőtt távoztok. Az így befolyt összeg egy része pedig a doktorunkhoz kerülhet.
- És a maradék képezi az én munkabérem.
- Részben. Ugyanakkor, ha az előírásaimnak megfelelően elvégzed a megbízásom, a rablásból származó gyémántjaid eltörpülnek majd az én fizetségem árnyékában. A zsákmány felosztásával csak megelőzzük a felesleges kérdéseket segítőd részéről.
- Értem. Egyéb tudnivaló?
- A szóban forgó kúria felderítése mostanra megtörtént. Mondanom sem kell, hogy mindezt kinek köszönhetjük. – Egy legyintés jelzi, miszerint ideje elindulnom a kijárat felé. – Menj hát, a térképet odakint kapod meg. – A hallottakat gyors meghajlással veszem tudomásul, majd magam mögött hagyom a csarnokot.

Sötét felhők hajóznak az égen, széltépte vitorláikkal megfojtva a csillagok fényét. S nem csak szürkeséget bocsátanak a világra. A zivatar, és szél, melyet kavarnak, azt az érzést keltik bennem, mintha csak egy vízesés vonalán körözgetnénk csillagszellememmel. Pedig egyenesen halladunk, hulló nyalábként átszelve a fekete fátyolt.
- Utálok viharban utazni, Den. – Ordítja Pegasus, miközben hevesen csapkod szárnyaival. – Nem fo… bír… - Próbálom kivenni szavait, de a felleghajtó kámzsája csak még tovább tarkítja a vad légáramlatok süvítését.
- Már nincs sok! Tarts ki! – Kiáltok az éjszakába.
Talán tucatnyi perc se telik el, mikor hátasom patái tompán koppannak a minket fogadó macskaköveken. Az égszakadás ugyan nem enged dühéből, a szilárd talajon mindez már jóval kevésbé érezteti hatását.
- Szép munka. Most már megpihenhetsz. – Simogatom végig szellemem sörényét, mely teljesen csomóssá lett az esővíztől.
- Vigyázz magadra. – Azzal Pegasus a fent ragyogó testvéreinek apró másaivá válik, s visszatér övéi közé.
Ami engem illet, Fiore egy ritkán lakott területére érkeztem. Apró falvacska mentén építette birtokát a nyugalmazott Quatro mágus, nyílván a zavartalan aranyévei reményében. ~ Hát, nem fogja megkapni őket…
Roskadozó késdobáló bújik meg az égszakadás függönyében, Kapzsi Pávián névre keresztelve. Külleméből ítélve tisztes ember nem menne a közelébe, de talán pont ezért is lapul meg árnyékában leendő társam batárja.
"Dr Orson van der Hobbelheim, orvosságos ember és füvészmester, minden nyavalya ellensége, minden becsületes ember gyógyírt hozó barátja!" – Csábítja az érdeklődőket eme felirat, a „jó orvos” átázott faajtaja felett. Határozottan megdübögtetem a nyirkos deszkákat, miközben ismét felidézem az utólagos eligazításomon halottakat. ~ A jelszó egy mondat, ami magába foglalja a négy őselemet. A válaszban pedig szerepelnie kell legalább három csillagképnek. Ki talál ki ilyesmit…?
Hamarosan résnyire nyílik a bejárat, kiengedve a bentről áradó fény, s melegség egy töredékét.
- Üdvözlöm "doktor". – Köszöntöm az ajtót szorongató árnyat. - Hideg ez a vizes, esős éjszaka, sártengerré változtatja a földet. Ez a batár szélvédett helynek tűnik, még ha a tűz melegével nem is szolgálhat, felteszem. Bemehetnék? – Kérdésemre egy biccentés érkezik helyeslésül, majd felszabadul előttem a befelé vezető út.
A ropogó lángok tüstént fel is fedik vendéglátóm alakját, mely be kell valljam, váratlan meglepetésként szolgál. Bár csuklya takarja arcom valamennyi rezdülését, még azon keresztül is elfojtom megilletődöttségemet. Hisz még a nálam többet látottakat is lefagyaszthatja egy olyan test, mit így elnyűtt a mérgek sok éven át való használata.
A férfi ugyan rétegesen öltözködik, minél többet árnyékolva magából, nem leplezheti pergamenszáraz, egészségtelenül száraz bőrét, annak kígyószerű ereivel, s kékes duzzanataival. Szemei egyszínűen sárgák, rég kihunytak belőle az emberi fények. Mindemellett hatalmas termettel büszkélkedhet, ahhoz illő súly kíséretével. ~ De ezen hamar túl kell tennem magam. A külcsíny lényegtelen a feladatunk szempontjából. Nem kell bárdok szájára illő arc ahhoz, hogy jól végezze a háttérmunkát. Sőt… ha ilyen megjelenéssel is képes boldogulni ebben az előítéletekkel megfertőzött világban, az nem kis agyafúrtságra utal.
- Kerüljön csak beljebb, fiatal barátom. – Szólal meg immáron a füvesember. - Valóban, a mai éjjel mintha egyenesen a vízöntő zúdítaná ránk az égi áldást, még a skorpiók sem merészkednek elő kövek alól. Van idebenn egy fióksárkány, minek melege átjárja majd, s akad a vacsoráról maradt rákokból is...
Szavait hallva elégedetten lépek be apró birodalmába, melynek határait fiolák, folyadékoktól telt üvegcsék, különböző maradványok, gyökerek, füvek, s megannyi, számomra ismeretlen alkalmatosság rendezetlen sokasága szegélyezi. A kellemes hőnek engedve gyorsan megszabadulok kámzsás köpenyemtől, majd megállapodom az egyik széknél.
- A nevem, bár gondolom ha látta a kocsim oldalát nem lepi meg: Orson van der Hobbelheim. Örvendek. – Mutatkozik be a kisebbfajta labor büszke tulajdonosa, s maga is leül.
- Az enyém Kiril. – Teszek eleget az udvariasság alapelveinek, de a biztonság kedvéért csak álnevet használva.
- Üdvözlöm a szállásomon. – Fújja ki magát, így erőt véve az előttünk álló társulás megvitatásához. - Nos lássuk csak, lássuk. A megkeresés eleddig felderítésre szólt egy környékbeli kúria kapcsán, amelyben egy visszavonult mágus él, korábban a Quatro Cerberus elismert tagja. Elvégeztem a munkámat természetesen, de egyúttal úgy informáltak: Ön fog további információkkal szolgálni a feladatomról... és a fizetségemről. – Ó igen, ezzel rátérünk a kényes témára.
- Való igaz. Az információkra egy rablás előkészítése miatt volt szükség. A kúriában találhatóak olyan tárgyak, amelyekre mindenképp szert kell tennem. Az ezen felüli értéktárgyak, és egyéb ingóságok osztozkodás tárgyát képezik, tehát nem kell aggódnia, csinos juttatásokra számíthat. – Próbálom elosztani a jutalma körül forgó kételyeit. - És mondja csak, pontosan mit sikerült megtudnia?
- Ezt még részletesebben is tisztázzuk a beszélgetés végén természetesen. – Recsegi száraz baritonján, majd fél pernyi gondolkodást követően. - De akkor belekezdek: A kúriában többször is megfordultam az elmúlt héten, mint orvos. Régi építésű, masszív terméskő falakkal és cseréptetővel. Nagyobb termőföld tartozik hozzá, ahol elsősorban béresek dolgoznak, de kisebb mértékben vannak állandó alkalmazottak is. Némelyek... hogy is mondjam, azt hiszem beszédesebbek annál, ami az uruk egészségére még nem tekinthető károsnak... Állandóan őrzi az épületet 24 főnyi őrség. Nem épp elit katonák, de azért úgy hírlik megállják a helyüket nagyjából. Láncing, egyenes kard, alabárd. A szokványos fegyverzet. Magát az épületet és a hozzá tartozó, de vele össze nem épített két melléképületet, egy istállót illetve egy magtárat, hogy pontos legyek, fal veszi körül, de a kapu nyitva áll a vándorok előtt, akik rangjuktól és vagyonuktól függően az épületen belül a cselédszálláson vagy a vendégszobák egyikében kerülnek elhelyezésre. A kúria udvarában álló kerekes kút és az esővízgyűjtó ciszterna képezi a vízellátás biztosítását, a mezőkön még több gémes kút az állatok részére. Előre látóan történt némi baleset... ha innen akarnánk megfogni az épület védőit, a ciszternába komolyabb mennyiségű só került. Jelenleg ihatatlan a vize. Jártam az épületben is, az emeleten van a házigazda lakosztálya, a folyosó legvégén, balra. A bálterem a földszinten található, ott van némi érték, azt hiszem. Persze, ha talál rá vevőt, akkor esetleg a szintén az emeleten jobbra az első ajtó mögötti kiterjedt könyvtárban is találni néhány igazi ritkaságot, jártam ott. A cselédszállás a földszinten van a megfáradt egyszerű vándoroknak, ami ebből lényeges: egy hátsó ajtó vezet ki onnan az udvar végébe, ahol nincs megvilágítás, legfeljebb a holdfény. A magtár jelenleg tele van, oda gyűjtöttek az eső elől minden olyan terményt, szalmát, szénát, gabonát, aminek a nagy nedvesség árthat. Ezzel összeépített az istálló, amelyben két tucat hátas és igavonó található. – Újabb szünet következik a figyelemre méltó előadás után, melyet a pipafüst örömei édesítenek meg informátorom számára. - A gazdának vendégei vannak. Egy idősebb nő és egy középkorú férfi. Mindketten talárt, illetve azt hiszem az enyémhez hasonló mágusköpenyt viseltek. Az egyik pletykás cselédlány a kezelése alatt elmesélte, hogy a férfi homlokán olyan különös tetoválás van, ami az ura alkarján is. Ugyanez a szimbólum az idősebb nő köpenyén is megtalálható felhímezve. – Ekkor mélyen az enyémbe fúrja saját, fakó tekintetét… nem véletlenül. Ez az eddigi legfontosabb hír.
Mágusok tanyáznak a vénembernél. ~ Csak véletlen volna? Vagy ő hívta őket? Ki tudja… nem számít, a terv marad. Több lesz a kellemetlen tényező ezáltal, de ezt nem mutathatom ki a férfinak. Maradj magabiztos…
- Ezek szerint számítanak ránk... Helyes-helyes, hisz pont így az érdekes, nemde? – Nevetek fel szelíden, kifejezve látszólagos lenézésem jövendő ellenfeleink irányába. - Azt kell mondjam, hogy remek munkát végzett. Ilyen alapos felderítést böszmeség lenne nem kihasználni. Az esőzést is könnyűszerrel a hasznunkra fordíthatjuk... – Ezúttal engem állítanak meg gondolataim béklyói, de hamar eldöntöm, miszerint nekem is ki kell tárnom a kártyáimat. - Mondhatni, ők itt a "csapatunk". Bár azt hiszem, valós hasznát csak Perseusnak fogjuk venni. – Kocogtatom meg az érintetett. - Kitűnő kardforgató ő, az átlagosan képzett katonák számára gyakorlóbábúnak érnek fel. Pegasus haszna a gyors közlekedésben, míg Monocerosé a mágikus erő érzékelésében merül ki. És ne feledjük, hogy az egyik legősibb elem is a mi oldalunkra boríthatja a mérleg nyelvét... – Amolyan erőbemutatóként, egy apró villanás idejéig fekete lángköpenybe öltöztetem a körülöttünk lévő oxigén egy töredékét. - Ugyanakkor, szeretném, ha az eset egy átlagos rablótámadásnak tűnne. Minél kevesebb mágiára utaló nyomot hagyunk magunk után, annál jobb. Ezek alapján, volna valami konkrét elképzelése a támadás kivitelezésével kapcsolatban?
Orson ismét súlyos tokájára helyezi tenyerét, s magába roskadva csámcsog az elhangzottakon, valamint azok képi világán. ~ Az erőmet mérlegeli vajon? Vagy azon, miként szőhetné bele azokat előzetes elképzelései hálójába? Ki tudja? Nem számít…
- Azt hiszem igen, meg lehet oldani kevés mágiával, vagy annak alkalmazása nélkül. –Sziszegi végül, lassú bólogatással kísérve mindezt. - Bár pár órával időigényesebb... – Hanyag legyintésem jelzi, hogy mindez kis ár a hatékonyságért. - Nos az esélyeket könnyen a mi oldalunkra billenthetem még jobban, ha kedvenc "gyermekeim" egyikét segítségül hívom. Pontosabban hívja Ön. – Ezen a ponton ismerhetem meg a segítőm legveszélyesebb fegyvernemét, a halálos mérgek formájában. Köntösének belső zsebéből húzza elő a fiolát, mely egy dobás után az ujjaim közt landol. - Méreg. Semmi igazán veszélyes. Nem halálos, vagy ilyesmi, de a legalattomosabbak egyike. Elgyengíti a szervezet ellenállását a betegségekkel szemben. Ilyen időjárás mellett ha valaki... egy kellően kreatív valaki – Céloz személyemre. - megszállna a cselédszálláson két éjszakára és első éjjel beleönti ezt feltűnés nélkül az udvaron a kútba... Nos a következő napra mindenki lázas beteg lesz, aki iszik abból a kútból. Gyengítik az őrök mennyiségét és rövidítik a szolgálatukat, hogy pihenni tudjanak. A betegek lassabbak, gyengébbek és figyelmetlenebbek. Mint legközelebbi orvosért, hozzám küldenek... Rengeteg kedves kis készítményem van még a számukra. Vérzékenység... Patakokban folyó éltető vér a sebekből, miket elállítani nem, legfeljebb a végtaggal együtt elszorítani lehet. Ennél többre nem lesz szüksége Perseusnak, azok alapján amiket tanulmányaimban hallottam a csillaglelkekről. Éjszaka tűz... tűz a magtárban. A szalma lángra lobban, a lángok elterjednek. Át az istállóra. A megvadult lovak, a lángok okozta káoszban majd minden épkézláb ember menteni indul. Egy jól irányzott tűzgolyó vagy néhány jókor, jó helyen megfűrészelt gerenda és... akik ott vannak mind meghalnak. Tüzet előidézni nem nehéz. A cselédszállás hátsó kijáratán át kilopakodik, vagy én is megoldom akár taplóval ha kell. Utána már csak az épület van hátra... A nehezét a három mágus jelenti. – Na igen… egy triónyi harcedzett varázslóba még az én fejszém is beletörhet, a megfelelő előkészületek nélkül. - Igen... Utánuk néztem, végighallgattam a pletykákat. Próbáltam csak a biztosakra menni. Az úrról persze sok történet van, a kalandjairól... "hőstetteiről". A kristályok és a fény uralma ezekben visszatérő elem. A tetovált homlokúról egy katona azt mondta, látta fegyverrel gyakorolni az udvaron. A semmiből húzott elő ehhez egy buzogányt. Mindketten tudjuk ez mit jelent. A nő teljesen sötét ló...
Mikor vendéglátóm mondandója végéhez ér, őszinte hálát vallok magamban Hades előrelátásért, hogy mellém rendelte őt. Ördöngös agyjárása, és kotyvalékainak ármánya nélkül szinte teljesen kivitelezhetetlen volna sikerre vinnem a támadást, melyet még rablódúlás fátyla mögé is kell rejtenem.
- Őszintén megvallom, hogy nem vagyok jártas a toxikológiában. De bízom a szer... "jótékony" hatásában. – Rejtem el felleghajtómban az üvegcsét.
- A mágusok az igazi szálkák a szemünkben, ez tény. De bízom benne, hogy a... "kicsikéinek" gondoskodása kellőképp legyengíti őket majd ahhoz, hogy egymagamban felvehessem hármójukkal a versenyt. – Állok fel, készen az indulásra. - Mindent egybevéve, tetszik a terve. A cselédszállóban megszállva, hamarosan hozzá is látok az előkészületekhez. Számítok az érkezésére, ha eljön az idő.
Hevességemen már nem osztozik partnerem, inkább csak lassú megálljt int tenyerével.
- Ne olyan hevesen barátom. Számíthat az érkezésemre, de csak ha megállapodunk a részletekről... fizetség tekintetében. – Ismerteti velem aggodalmainak forrását… no igen, újfent az ördögi anyagiak.- Nem kétlem, hogy kettőnk közül Ön járja mélyebben a mágia ösvényeit, ezért nem tiltakozom az ellen, hogy az oroszlánrésze a zsákmánynak az Öné legyen. Meg az a valami, legyen az bármi, ami valójában érdekli. De a Quatro Cerberus által tisztelt, annak volt tagja, a gróf mágus és két feltehetően aktív Quatro Cerberus tag megtámadásában és meggyilkolásában való segédkezés... Ez komoly dolog, főképp egy olyan embernek, aki nem számíthat egy céh védelmére és befolyására sajnos. Éppen ezért igényt tartok a megszerzendő értékek egyharmadára. – Íriszei ekkor teljesen újfajta kisugárzást kölcsönöznek a férfi számára, ki félredobja eddigi meghunyászkodó természetét, s kemény gyakorlatossággal ragaszkodik részesedéséhez.
Parancsaimnak megfelelően kissé rájátszom a nehezen megkapható társ szerepére, ám rövidesen rábólintok a megítélt arányokra.
- Legyen hát... Elismerem, hogy a háttérben végzett tevékenykedése nélkül jóval kevesebb eséllyel vágnék neki ennek a megbízásnak. Siker esetén magáé lesz a zsákmány egyharmada. – Biztosítom Orsont, ki az elhangzottakra egy váratlan lépéssel reagál.
Közelebb lépve hozzám, egy újabb, az előzőhöz hasonlatos fiolát varázsol elő köpenyének rejtekéből.
- Akkor, most, hogy tényleg megállapodtunk, inkább használja ezt. A másik üvegcse felnyitása... legalábbis kellemetlen lenne Önre nézve. – Közli farkasvigyorral, megdöbbenésem minden pillanatát kiélvezve. - Szeretem biztosítani magam. Az én helyzetemben muszáj is. Ezt csak öntse a kútba, más szakértelmet nem igényel. Ha keresnek mint orvost a kúriából, már tudni fogom, hogy elkezdtük az akciót. – Nyújtja felém „kicsikéjét”.
Szinte lassítva látom a karjának minden mozzanatát, még a szívem is csak fele olyan sebesen dobog, mint az egészséges volna. ~ Hiszen ezzel a húzással könnyedén megölhetett volna, ha nem kedvének megfelelően alakul üzletünk. Még mindig túl naiv vagyok, különösen a nálam gyengébbek irányába. Abba a hitbe ringatom magam, hogy képtelenek ártani nekem… és tessék. Nagyon ügyes, kedves Orson. Nagyon ügyes…
Bárhogy is, elrakom az üvegcsét, majd sebesen távozom a batárból. Már csak léptében rántom magamra csuklyás kabátom, s ismét kilépek a viharos éjszakába.

Még mindig csak egy távoli kép a hajnali pirkadat, mikor megérkezem Arcadius félreeső kúriájához. Orson leírása minden részletében megállja a helyét, cseréptetős épületek merednek rám az őket gyűrűző falak mögül.
Ahogy a kapuhoz lépek, egy hórihorgas, csenevész szakállú strázsás szólít meg, földhöz koppantva alabárdját.
- Mi szél fújta ide e kései órán a fiatal urat?
Mivel kulcsaim még az avatatlan szemek számára is értékesnek tűnnek, alaposan elrejtem őket utazótáskámban, emellett csuklyám is lekanyarintottam arcomról már erre jövet, hogy minél kevesebb gyanút keltsek a ház népében. ~ Persze, a haj és szemszínem még így is elég kirívó, de még mindig jobb, mintha kaszámmal a hátamon érkeztem volna.
- Vándordiák vagyok jó uram, szállás reményében járultam ide. – Felelem tisztelettudóan, hangomba alaposan belecsempészve fáradtságom. – Úgy hírlik errefelé, a nagybecsű Arcadius nem sajnálja még a fedél nélküli kéregetőktől sem a cselédszállást, így reméltem, hogy én is elaludhatnék itt két éjszakát, kipihenve utam megpróbáltatásait.
- No biz nagyurunk kegyes, de úgy ám. – Vigyorodik el büszkén az ajtónálló. – De attúl minket még nem díszbábúkként tart, efelől kétség ne gyötörje. Nem hajthatunk be bárki messziről gyütt senki fiát csak úgy, hisz ki tudja miféle enyveskezű haramia fattya. Mondja csak, mi ukból koptatja az országutat?
- Tanítóim tűzték ki célul Hargeon méltán híres kikötővárosát, hogy ott érdemben is kitanulhassam a kereskedelmi számvetést. – Rögtönözöm gyors válaszom.
- Na uszt mír nem lovon kűdtek? Nem volna kicsinység gyorsabb, s lábkímélőbb a vándorlás?
- Iskolánkat nem támogatja annyi arannyal az állam, hogy minden diáknak hátast tartsanak, jó uram.
- Vagy úgye… - Kezdi rágcsálni nyelvét, mintha csak őrölgetni akarná szavait, mielőtt kiköpi őket. – Rendben, eridj be! A cselédszállás a nagy épület alsószintjén van, oda vigyen a lábad. – Így is teszek, ám alig megyek el mellette, mikor a strázsa utánam vakkant. – Várj csak! Írni-olvasni osztan tudol –e?
- Természetesen. – Biccentek.
- No akkor, sikáld le magadról a szennyet, kérj betevűt, s miután kipihented magad, keresd fel Redmon gabonamestert a magtárnál. Lássuk egy kis hasznod is, míg itten vagy. – Ismét csak fejet hajtok, majd végre utószó nélkül betérhetek ideiglenes szállásomra.
Annak elvárhatóan, szerény körülmények fogadnak a cselédlakban, de legalább rajtam kívül csak a dolgozói ranglétra alsó lépcsőfoka tartózkodik itt, nincs más jövevény. Mindezt könnyű leszűrnöm az ágytámlákra akasztott ruhákból. ~ Így jóval könnyebb lesz mozgolódnom a következő éj leple alatt. Ó, ha tudná az a féleszű kutya a kapunál, hogy kit engedett be ura házába…
Alig pár órányi alvást tudhatok magam mögött a reggeli haddelhadd kezdetekor. Engem ugyan nem ébreszt senki, mégis képtelen volnék tovább pihenni, miközben a szomszédos szobákban, és a mi többágyas helységünkben is munkába hajtják szolgálóikat a házvezetők. Így hát, választásom nem lévén én is kikászálódom nyughelyem öleléséből…
Az étkezdében a hajnalihoz hasonló, szegényes étekkel várnak, de legalább meleg, s a léghajó kosztjával még ez is felveszi a versenyt. Mindezek után pedig megkezdődnek az unalmas, végtelenbe nyúló órák…
Naphosszat másolom a magtár számvetőjének iratait, kereskedelmi, s egyéb haszoncélokból. Úgy folynak össze szemeimben a növények és vetőmagjaik mennyiségéről, állatszaporulatról, valamint az idei termés várható hozamáról szóló adatok, mintha csak a Fiorét keblére ölelő óceán végtelen egysíkúságát pásztáznám. És akkor még nem is beszéltem a napszámosok bérnaplójáról… ~ Mindez pedig milyen felesleges. Két nap múlva valamennyi feljegyzés a lángok játékszerévé válik.
Fáradtan, pihenésre szomjazva köszönt rám az éj. De nem engedhetek még az álmok világából áradó, csábító éneknek, mik a fejemben zengnek. Hisz most kell hozzálátnom valódi feladataimhoz.
Az itt eltöltött óráim alatt volt időm felfedezni azt a hátsó kijáratot, melyről Orson is mesélt. Bizonyára a cselédek számára van fenntartva, elvégre, ha alkonyat után megszomjaznának, anélkül meríthetnek a kerti ciszternából, hogy végigtrappolnának az épületen, megzavarva uraik nyugalmát. Hála mindennek, gyerekjátéknak bizonyul megfertőznöm a kúria legfőbb vízforrását, kétesen sötét mérgemmel.
A Holdfény szívesen járná tovább ezüstös táncát a kiürült fiolán, ám én elhamvasztom azt, a legapróbb hibaszázalékot is kiküszöbölve. ~ Ez simán ment. A deszka elfűrészelése már több bonyodalommal járhat.
Előzetes terveink alapján a pajtához vezet utam, melynek ajtaját egy őr vigyázza. Talán az éjszakai fásultság is közrejátszik, de meglepően könnyen beenged, miután megemlítem, hogy fel kell mérnem a takarmány állapotát Redmon utasítására. ~ Remélem nem fogja ezt visszakérdezni az illetőtől…
A csűrben a nyugtalan lovak tucatjával nyerítenek ki karámjaik mögül, ők talán megérzik a bennem nyugvó, ellenséges szándékot. Ez ugyanakkor egy cseppet sem nyugtalanít, hisz a javamat szolgálja. Miután kölcsönveszem az egyik fűrészt a szerszámos pultról, anélkül meggyengíthetem vele a cölöpöket, hogy aggódnom kellene a zajok miatt. A gerendák tompa sírását könnyűszerrel elnyomja a hátasok jajveszékelése, amit a tunya strázsás figyelmen kívül hagy. ~ Valószínűleg akkor sem érdekelné jobban, ha kipihentebb volna, hisz a lovak természetüknél fogva rosszalják lakhelyükön az idegeneket.
Dolgom végeztével már én is megajándékozom magam az alvás kényelmével, s reménykedem benne, hogy a szer minél hamarabb kifejti hatását.
Bár a tudat, hogy következő napom sem lesz eseményektől dúsabb a kúriában kétségtelenül ég bennem, mégis egyre türelmetlenebbül figyelem a lassan vánszorgó faliórák mutatóit, míg ujjaim alatt egyre csak teremnek a számok. Egyetlen örömöm a köhögcsélő, sokszor még el is szédülő bolondokban lelem, kik már mind ittak a fertőzött vízből. Én ugyan csak a saját készleteimet fogyasztom a mérgezés óta, igyekszem hasonló tüneteket színlelni mások közelében, eloszlatva a felesleges gyanakvást. Hasztalan görnyedésessel töltött robotolásom pedig akkor válik a legédesebbé, mikor füleimbe jut, hogy küldönc indult a „nagy tudású Orson doktorért”…

Déltájt írhatunk talán, mikor a kúria betegeinek reménysége beteszi vaskos lábait a birtokra. Nagy örömmel, s mosolygós arcok armadájával fogadják a füvesembert, mit sem sejtve valódi szándékairól. Én magam csak kedélyesen kisétálok a magtárhoz, majd szokatlan lelkesedéssel látok neki az utolsó, másolással végig sínylődött délutánnak.
Az est eljövetele már narancsszínűvé festi az égboltot, mikor harsányan bekopogok terebélyes társam szobájába. Mérgektől élettelenné lett szemeiben halvány fáradtság tükröződik, de bólintásával jelzi, miszerint felkészült arra, ami előttünk áll. A megbízás legvégső, és legfontosabb pontjára: ki kell irtanunk minden élőt, aki később továbbadhatná mesénket.
- Perseus kapuja: nyílj meg! – Suttogom magamnak, miként meglendítem a győzelmünket jelképező ezüstkulcsot.
Bár az ablakok csukva vannak, mégis feltámad a szél, átjárót szakítva a két világ képlékeny határvonalára. Halványkék fények ragyognak fel, hogy életet formálhassanak csillagszellemem szilaj alakjába. Az aranyszőke hajú, mélyen bíborvörös szempárral megáldott férfi nem várat soká magára, harcra készen jelentkezik a szolgálatra. Ezüstös mellvértje tompán tükrözi a gyenge sugarakat, míg rúnákkal ékesített ikerpengéi a félhomályban is csillagként világítanak.
- Merre vagyunk, főnök? – Tekint körbe, mielőtt tekintete rajtam állapodna meg.
- Ellenséges területen. Jópár őr gátolja a célunkat, de se ők, se a legfőbb szálkákat jelentő mágusok sincsenek már épp csúcsformában... a lényeg, hogy meg kell szereznünk valamit, és ehhez halniuk kell. – Ismertetem vele a körülményeket.
- Úgy hangzik, mint egy tipikus rutinmunka....
- Ha minden jól megy, nem is lesz több annál – Helyeslem a felvetést. - Ugyanakkor, szeretném, ha az eset rablótámadásnak tűnne egy esetleges kivizsgálás esetén, szóval ne kíméld az őröket...
- Ezt mondanod sem kellett volna... – Adja tudtomra, sokat sejtető vigyor kíséretében.

Beszédünk végeztével Orson a kissé korhadt ajtóhoz totyog, majd magához ragadja a szót.
- Pár percet vehet csak igénybe, utána fertályóra mire kellően sokan gyűlnek oda. Addigra készen kell állnotok. – Közli velünk elképzeléseit a pajta felgyújtásáról, majd minél több áldozatot követelő ledöntéséről kapcsolatban.
Szótlan helyeslésünket követően magunkra hagy minket, hogy belefeledkezhessünk a vihar előtti csendbe.
Perseus ugyan nem tudja pontosan, mire is várunk, ám jó katonához illően mégsem kérdez rá a részletekre. Tudja, hogy minden kellő információt megosztottam vele.
Az így kialakult nyugalmat sikítások, egy hatalmas puffanás, valamint a ropogó tűz gyászos szimfóniája szakítja meg. Összedőlt a pajta. ~ Kellő pánik alakult ki ahhoz, hogy lecsapjunk az összezavarodott, és betegségtől szenvedő kúriára.
- Indulunk. – Jelentem ki, mire a kardforgató velem egyként áll fel, majd lép ki a szobából.
Kimért tempóban haladunk, mikor a folyosón megpillant minket egy ideges, parancsait szitkokként szóró strázsa.
- Hát te meg mit keresel itt?! – Mered rám. – A tűznél kellett volna…. Hékás! Ki ez a fura szerzet az oldala… – Idáig jut, mikor a „fura szerzet” pengéje a lecsapó darázs gyorsaságával fúródik torkába.
Persze, egy ilyen gyilkosság nem várt személytől jött támadásra utalhat, s ezt csillagszellemem is tudja. Épp ezért belegravíroz még két vágást a holttest mellkasába.
Mindez már feltűnik az épületben maradt szolgálóknak, akik tehetetlen kisegerek módjára bezárkóznak a hozzájuk legközelebb fekvő helységekbe.
Perseus rögvest berúgja az egyik faajtót, s életre kelti a halál áriáját. Eközben én lecsatolom a halott katona övéről másfélkezes hosszúkardját, ha már kaszámat nem hoztam magammal. ~ Bár nem vagyok szakértője a fegyvernemnek, a pánikba esett, betegségtől gyötört emberek életfonalainak még ezzel is könnyedén véget vethetek.
Így hát bele is vetjük magunkat a véres munkába, mit puszta kezeinkkel kell bevégeznünk. Az a kevés őrszem, ki túlélte a pajtával történteket, könnyű prédának bizonyul az ikerpengék ellenében. Bár szinte valamennyi szolgáló könyörög az életéért, nem osztunk kegyelmet. Jómagam ugyan nem végzek a nőkkel, de azt a pár pillanatot, mit így nyernek, hamar elveszi tőlük kardmesterem.
Az egyetlen jelentősebb összetűzésre akkor kerül sor a személyzettel, mikor már Arcadius nagyterme előtt félkörbe fog minket féltucatnyi katona; valószínűleg az utolsó túlélők.
Az ikerpengés csillagszellem kiismerhetetlenül táncolgat az alabárdhegyek gyűrűjében, néha megkocogtatva egy-egy szálfegyvert saját acéljával. A kóstolgatásnak az egyik, fertőzése okán kapkodós strázsás vet véget, mikor a kelleténél jobban előretolja fegyverét. Az ügyetlen szúrás természetesen célt téveszt, s az így kialakult résen a vadmacskák ügyességével ugrik be Perseus az alakzat közé. Egy lélegzetvételnyi idő alatt négyet vág le a meglepett katonák közül. A megmaradt páros földre ejti alabárdját, s kardjaik után nyúlnak, de mindhiába. Csillagszellemem könnyedén félrecsúsztatja védelmüket, majd jól irányzott döfésekkel a túlvilágra küldi őket. Nem maradt más hátra, mint a holttesteken átgázolva, a ház urának színe elé járulni.
Hosszas munkával kiszőtt, gazdagon mintázott faliszőnyegek; ezüstös berakású, sokgyertás fali csillár; díszesen faragott fenyőbútorok… megannyi elem, melyeknek fényűzése elkülöníti ezt a lakosztályt az általam használt cselédszállás egyszerűségétől.
A három mágus már harcra készen áll a szoba végén elterülő, lakkozott dolgozóasztal körül, talán épp indulni készültek, hogy felderítsék, mi történik a birtokon… nos, ezzel már elkéstek mostanra.
- Te vagy felelős a történtekért? – Bár nem láttam még Arcadiust itt létem során, kétségkívül ő szólít meg az erős kisugárzású, aggastyán férfi képében. – A hirtelen jött vírus sem a véletlen játékszere volt? Egy csafka színjáték ré… - Hiába azonban a tiszteletparancsoló kiállás, őt is elérte a kórság. Szavai elakadnak, mikor tenyerével elfojtja a köhögéshullámát. – Miért… miért csinálod ezt? Ki vagy te egyáltalán? – A veterán két társa csak csendben figyel, ámbár szemeik alapján ők is hiénaként szomjazzák a válaszokat.
Csillagszellemem már épp beszélni készülne helyettem, mire én egy karlendítéssel jelzem, hogy ne tegye. ~ Hiszen talán még ebben a pillanatban is van valahol egy lakrimájuk, amivel közvetítik, vagy épp rögzítik az itt történteket. Nem fedhetjük fel magunkat, még most sem.
- Az lényegtelen, Arcadius úr. Egy rablóbanda bérelt fel, hogy ne legyenek védtelenek a kúria mágusaival szemben, hisz azok még legyengülten is veszélyesek lehetnek a varázstudatlan harcos számára. Rendes körülmények között, betegségükre való tekintettel felajánlanám a megadás lehetőségét, ám nem áll módomban túlélőket hagyni. Ideje meghalniuk. – Lobbantok lángra tenyerem felett egy éjfekete tűzgolyót.
- Azt majd meglátjuk, kölyök. – Az egykori Quatro Cerberus tag ujjai közt egy halványzöld kristálykard formálódik eggyé, míg vendégei felveszik alapállásukat.
A kezdeményezést a kopasz férfi ragadja magához, miután egy buzogányt előrántva köztes teréből, nagy lendülettel nekünk ront.
- Tele van hézagokkal… - Állapítja meg Perseus.
- Tudom. – Hajítom lángtöltetem a fegyvermágusnak.
Ellenfelünk ugyan hárítja a támadást, sokat veszít sebességéből, így kiszolgáltatva magát további tűzlabdáimnak.
- Preassure Bomb! – Ordítja közbe a lila köpenyes nő, térhajlításával védve társát.
Mindez viszont vajmi kevésnek bizonyul, mikor már kardmesterem is ráveti magát a kiszolgáltatott férfira. Pár vágás erejéig sikerül hárítgatnia az ikerpengék táncát, de alig fél perc után kirepül ökléből a nehéz buzogány, mellkasát pedig felhasítja egy x alakú vágás. ~ Tényleg nagyon rossz formában vannak… Orson nem viccel a mérgeivel kapcsolatban.
Arcadius próbált volna közbelépni, de már későn ér a védencéhez. Mikor ez neki is feltűnik, esztelen futás helyett stabil védekező állást vesz fel, mit kiegészít az egyre csak hátráló térmágus segítsége.
- Ne rohanj bele Perseus. Túl sok ütésed peregne le a… - Befejezni már nem tudom, hála egy vakító erejű fényrobbanásnak.
A világ teljes egészében elfehéredik, még a hangok is jelentősen eltompulnak. Ösztönszerűen magam elé rántom a korábban lopott, egyszerű acélkardot, de már késő. Egyszerre több érzés csapódik öntudatlan testembe. Derekamat karok ragadják meg, így visszarántva, míg homlokomba éles, égető fájdalom hasít. Ezután a padlóra esek, s elmémet az alig kivehető fémes csörömpölés tölti meg, mely pengék párviadalára utalhat.
Vízióm kitisztulásával együtt tudatosulnak bennem a történtek. A veterán valószínűleg megvágta a homlokom, de Perseus megmentett. Most pedig egymással harcolnak, kardot kardnak vetve… de a végkimenetel nem kétséges. Sem kora, sem egészségi állapota nem kedvez Arcadius-nak. Nehezen zihálva hátrál, szinte már várva a kegyelemdöfésre… a fényrobbanás, s az, hogy engem, mint idézőt elpusztít vele… igen, valószínűleg az volt az utolsó terve.
- Jetblack Fire Magic! – Gyújtom ki a figyelmetlen mágus ruházatát, ki már csak a tépő lángok kínjaira eszmél fel.
Csillagszellemem mellém sétál, miközben óvatosan felállok, s körbetekintek csataterünkön. ~ Kettő ezzel elintézve… de vajon hová lett a nő?
Belső kérdésemre hamar meglelem a választ Orson alakjában, ki véres tőrével, féltérdre ereszkedve biccent felénk, elégedetten tudatosítva bennünk gyilkosságát. Ezzel vége van…
- Ez elég könnyen ment. – Ásítja el magát kardforgató társam, kin csak egy-két hajszálvékony karcolás árulkodik az összetűzésről.
- A méregnek köszönhetjük. – Bólintok a füvesemberre. – Állni alig tudtak a lábukon, nemhogy harcolni. Ha megfigyelted, csak nagyon kezdetleges varázslatokra volt energiájuk, és azok is teljesen kifárasztották őket.
- Na igen, ritkán látni egy fegyvermágust ennyire pocsék mozgással.
- Azt hiszem, a mágikus erővel vegyített mérgeket senkinek sem ajánlatos alábecsülnie…
A szóban forgó keverék atyja csak felemás mosollyal hallgatja beszélgetésünket, majd dolgát jól elvégezvén, leindul összegyűjteni a bálterem értékeit. Mi is hasonlóképp teszünk, ám minket nem az anyagi ingóságok érdekelnek, hanem a kötet, mely a védtelenül maradt könyvtárban vár új gazdájára…

Állott izzadtságszag; csótányoktól elnyűtt, korhadt faberendezés; valamint szegényes italokkal megszórt asztalok fogadnak a Kapzsi Páviánban. Persze, egy ilyen kisváros félreeső késdobálójában nem lehet különbre számítani.
- Ó, a nagyságos mágus úr megérkezett. – Toporzékol elém egy piszkos ruházatú férfi, feltehetően a hely tulajdonosa. – Hallom remek munkát végzett. Bárki is küldte, biztos elégedett lesz a teljesítményével, és hogy ilyen remek… - Egy intéssel beléfojtom a szót, nehogy túltöltse a gyomrom.
Felesleges szócséplés helyett inkább megkeresem az emeleti fürdőt, mely ugyan egy értelmes ember vágyai között sem szerepelne, ám nekem most megfelel. Az ütött - kopott helység is ugyanolyan vizet ad, mint bármely másik, ez pedig most elegendő fáradt, vértől mocskos testemnek.
Valamelyest felfrissülten térek vissza az előcsarnokba, ahol Orson már előkészítette az egykori kúriából összeharácsolt vagyont. Kifejezéstelen arccal állapodom meg a kerek asztalnál, várva, hogy megkezdődjön a színjáték egy újabb felvonása.
- Nos a munka azt hiszem véget ért. – Szólal meg halkan munkatársam, miután megtömködte pipáját.- Vagy volna még itt valami? Lássuk csak... hmm... óh, igen! A fizetség kérdése. Remélem tartja magát az alkuhoz, Kiril mester.
- "Ami szóval kötetett, azt tett meg ne szakítsa. Ki másokat elárul, maga is árulás tüzében fog elvészni." – Szavalom el a Grimoire varázskönyv egy idézetét, ahhoz illő hangszínen.- Talán maga nem ismeri, de ez pár sor volt egy szövegből, amivel még a régebbi időkben kötötték magukhoz szellemeiket a csillagmágusok. Lényeg, ami lényeg, magáé a pénz egyharmada, ahogy megegyeztünk. Rendelkezzen vele belátása szerint.
Hogyan is szeghetném meg az alkum, miközben ez számomra csak egy kis előleg, amolyan jutalék a valódi fizetségem előtt. Amennyire megkönnyítette feladatom, legszívesebben felállnék, s itt hagynám a férfit a teljes összeggel. De mint mondtam, a színjátéknak ez is csak egy újabb felvonása…
- Érdekes. – Emészti meg szavaimat.- Nem, nem ismertem a szövegrészletet, ha őszinte akarok lenni. Ami inkább furcsa, hogy a méregkeverőket soha nem kötötte ilyes fajta szabály, vagy erkölcsi útmutató. Általában nem is szokott érdekelni és megpróbálnám megszerezni az egész pénzt "kicsikéim" egyikével. Most... mégsem próbáltam meg ilyesmit. Fogalmam sincs ki maga, vagy kit képvisel Kiril mester. Ha őszinte akarok lenni, azt hiszem: jobb is így nekem. De az ösztöneim azt súgják: sem magával, sem azzal, aki Ön mögött áll, nem akarok ujjat húzni. Ami nem jelenti azt, hogy máskor ne lennék kész újra a szolgálatára állni, ha tudok, kifejezetten jövedelmező Önnel üzletet kötni. – Nevet fel jókedélyűen, hiszen végre eltulajdoníthatja jól megérdemelt jussát. - Ha megfelelő áfiumra van szüksége, vagy ilyesmi.. Keressen fel nyugodtan. – Nyújt kezet búcsúzásképp. ~ Nos, ha ennyire boldog, talán nem is olyan nagy bűn meghagyni tudatlanságában.
- Van egy olyan érzésem, hogy nem utoljára terelt minket össze a sors... – Rázom meg a húsos végtagot, s magam is feltelepedem az induláshoz.
Persze, a hízelgő pultos tudása még gondot okozhatna a későbbiekben, de abban a megnyugtató tudatban szállok fel Pegasus hátára, hogy a „jó doktor” ezt a szálat sem hagyja elvarratlanul…

Már csak a Holdfény sápadt sugarai nyúlnak be a kísérteties terembe, mikor majd egy napos virrasztás után Hades mester színe elé tárulok. Céhünk alapítója szigorúan méreget, ám hamar meglágyul tekintete, mikor észreveszi az ujjaim közt szorongatott kötetet.
- Látom hát sikerrel jártatok. És én minderről már csak tőled szerzek tudomást, nem valamely informátoromtól. Ez fémjelzi az igazi sikert. – Csettintésére egy kámzsás alak sétál mellém, kezében finom bőrtáskával. – A fizetséged. De mielőtt átvennéd, áruld el nekem: mit gondolsz a volt segítődről? Hasznára lehet még a céhnek a későbbiekben?
- Feltétlen. Önmagában ugyan nem bír jelentős erővel, az igazi értéke másban rejlik. Egy megfelelő társsal nagyon nehéznek ígérkező megbízásokat is könnyűszerrel felgöngyölíthet. Ez történt most is.
- Ó, milyen érdekes. – Hajszálvékony vigyor rajzolódik ki az aggastyán arcán. – Tőled ritkán hallani másokat elismerő szavakat. Nos, talán pont ezért is bízhatom meg bennük. – Legyint a kijárat felé. – Most elmehetsz. Hívatlak, ha ismét szükségem lesz rád. Addig kiélvezheted jutalmad. – Gyors meghajlással veszem tudomásul az utasításokat, majd miután kicserélem a könyvet jussomra, magam mögött hagyom a félhomály uralta csarnokot.
Fáradtan… nagyon fáradtan pihenhetem meg, de ezúttal már saját szobámban, egy egész vagyon tulajdonosaként. ~ Ami Orsont illeti… talán találkozunk még, talán nem. Mindenesetre érdekes volt. A hozzá hasonló embereknek hála, hogy nem unalmas ez a világ.