Itachi Sadamesu

Tárgy: Itachi Sadamesu Kedd Feb. 22, 2011 1:06 pm

I. Fejezet
Drum Legendája

Zötykölődve haladt a kis szénát szállító szekér a latyakos úton, s jómagam kényelmesen feküdtem a boglya tetején, bámulva a felhők lassú vánszorgását. Hosszú út vár rám hazáig, de egyáltalán nem bántam, mert jó volt végre kicsit távol lenni a civilizációtól, és közönséges emberként eltölteni ezt a pár napot. Nehezen ismertem be magamnak, de a mesterrel eltöltött éveim, sokkal nyugodtabbak voltak, mint a jelenlegi korszakom.
- Az idő mindig megszépíti a dolgokat mi?... - motyogtam halkan magam elé, miközben az elmúlt évek emlékein rágódtam. Gondolatmenetemből egy hangos reccsenés zökkentett ki, majd azt követően azon kaptam magam, hogy orral előre, a sárban találtam magam. Szitkozódva tápászkodtam fel, s néztem meg mi volt ennek az oka. A jobb hátsó kerék tengelyestől kitört, és ahogy a szekér hátulja a földdel találkozott, ledobott magáról.
A gazda szövege mellett, az én szitkozódásom olybá tűnt, mint ha egy csecsemő beszélni próbált volna. Hatalmasat rúgott bele a kitört kerékbe, de az csúnyán vissza harapott. Nagyjából letöröltem képemről a sarat, majd a lábát fájlaló gazdához sétáltam.
- Öreg, tudok valamit segíteni? -kérdeztem előzékenyen.
Az ősz férfi fájdalommal, és dühvel vegyes arckifejezéssel bámult rám.
- Azt a hétcázát, ebbe a nyomorult kerékbe! Ha csak nem tudol idevarázsolni egy újat, nem hiszem fiam. -mondta az öreg.
- Milyen messze van a legközelebbi település? -kérdeztem fanyarul.
- Hát, úgy egy óra gyalog, de nem hagyhatom itt a szekeret. -mondta.
- Bízza ide, majd elmegyek, és küldök segítséget - mondtam kedvesen, önfeláldozóan.
- Tedd azt fiam, számítok rád.
- A hosszú út előtt kaphatnék még abból a csoda főzetből, öreg? Ki vagyok száradva.
- Szolgáld ki magad fiam, ott van az ülés alatt, de csak csínnyán, mert az kemény pálinka - mondta mosolyogva.
Biccentettem az öregnek, hogy megértettem, s már kaptam is rá az itókára. Szó szerint végigmarta a torkom, ahogy meghúztam. Könnybe lábadt szemmel köszöntem meg, majd csavartam vissza a kupakot.
- Megyek öreg... Köhöm - krákogtam egyet, majdnemhogy köpni nyelni nem tudtam. Rég volt már részem ilyen erős italhoz, s bevallom, kissé el is szoktam már a rövidtől.
Intettem az öregnek, majd elindultam a sáros úton a város felé, segítségért...

... Lassan feltűntek a település házainak körvonalai. Ahogy egyre közelebb értem, elképedve bámultam a rengeteg, sürgő forgó embert. Meglepődtem a dolgon, soha sem gondoltam volna, hogy itt a semmi közepén egy aprócska faluban, ekkora élet, zsongás lehet. A legtöbben nem tűntek helybelinek, de úgy voltam vele, inkább nem érdeklődöm meg, ki miért van itt, elvégre az túl fárasztó lett volna. Átverekedtem magam a szorgoskodó tömegen, s felkerestem egy szakembert, aki segédkezhet majd az öregnek. Szerencsém volt, hamar ráakadtam a megfelelő szakemberre, és egy kisebb köteg bankót a kezébe nyomva, már felpakolva indult is az embereivel segíteni.
Megérdeklődtem a mesterembertől, mielőtt elment, hogy merre találok itt valami étterem félét, szerencsémre készségesen elmagyarázta, hol találom meg Bocskor Bill éttermét. Hálásan megköszöntem a segítségét, majd zsebre vágtam kezeim, és lassan eldöcögtem a kajáldáig. Mint a város többi részén, az üzletben is rengetegen voltak. Unott arccal bandukoltam oda a pulthoz.
- Jó napot uram, mivel szolgálhatok? -kérdezte az egyik alkalmazott.
- Paprikás krumplival, meg egy jó pofa sörrel -közöltem rendelésem, majd helyet kerestem magamnak az egyik üres asztalnál.
Néhány perc múlva feltűnt a pincér, az italommal.
- Parancsoljon uram, az ételére egy kicsit várni kell. -mondta miközben lerakta elém a sört.
- Túlélem -válaszoltam egykedvűen, és belekortyoltam az italba.
Durván fél óra múlva kihozták a kaját is, amivel végre megtölthettem korgó pocakomat. A mellettem lévő asztalnál, egy tíz fős társaság hangoskodott, ami némi információval kecsegtetett a helyi dolgokról.
- Azok az ostoba tudósok! Hülyeség volt a részükről így neki vágni.
- Jah... nem valószínű, hogy élve rájuk találnak valaha.
- Tényleg azt hitték, hogy majd meghalunk velük, elég ostobák voltak.- nevetett egy másik
- De legalább a pénzük már biztonságban van - röhögött egy harmadik, s közben egy erszényt dobálgatott egyik kezéből a másikba.
A következő pillanatban, egy barna hajú, durván tíz évesnek kinéző kislány rohant be a helyiségbe, és állt meg a hangoskodók asztala előtt.
- Kérem, segítsenek, hozzák vissza a papát és a mamát. -könyörgött a gyerek.
- Takarodj innen te kis taknyos- lökte meg durván a lányt, aki ettől a valagára huppant.
- Könyörgöm -szipogott - hozzák vissza őket.
- Fogd fel, hogy a szüleidnek már rég vége. -mondta, majd hüvelyk ujját jelzésképpen elhúzta a torka előtt. - Kampec, és most tűnj innen, mielőtt megjárod.
Egyáltalán nem tetszett a hangnem, ahogy a gyerekkel beszéltek, de látva, hogy a gyermek sírva kiszalad az épületből, annyiba hagytam a dolgot, elvégre nem szükséges beleütnöm az orrom mások ügyeibe. Emlékeztettem magam, hogy jelenleg mint egyszerű utazó vagyok itt, távol a munkámtól. Épp elég bajba sodródtam a legutolsó feladatom során. Talán ha nem dől romba a templom, akkor még a jutalmat is megkaptam volna. Elkeseredetten gondoltam bele, hogy az elvégzett küldetésért járó pénzem oda kellett adnom az atyának kárpótlásul, amikor nem is az én saram volt az egész, hanem az az átkozott földmágusé. A szívem belesajdult, hogy a semmiért dolgoztam olyan keményen. Egyáltalán nem vigasztalt, hogy a teremtő fényében sütkérezhetek nemes adományom miatt. Átkozott pap...
Az asztalra dobtam a fogyasztás árát, majd elhagytam az éttermet. Az imént kirohant leányzó, a bejárat mellett ülve sírdogált.
Itachi, nem a te dolgod, ne üsd bele az orrodat, megvannak a magad problémái - hangzott fel a belső hang. Tudtam, hogy hallgatnom kellett volna rá, de mégsem tettem.
Leguggoltam a gyermek mellé, és legkedvesebb ábrázatomat magamra erőltetve, megkérdeztem mi a baja.
- Ejnye-ejnye, ne itasd az egereket kölyök, miért lógatod úgy az orrod? -kérdeztem kedvesen.
A kislány könnybe lábadt, zöld szemeivel bámult rám.
- A papa és a mama -szipogott- tíz napja felmentek a hegyre, és nem jöttek vissza.
- Értem, ne aggódj, nem hiszem, hogy bajuk esett -próbáltam megnyugtatni.
- De-de ott tele van szörnyekkel -kezdett vitatkozni a lány - hiányoznak.
Egy alacsony, szikár férfi jelent meg a hátam mögött.
- Uram, ha jól sejtem, ön mágus -kezdte - Lenne egy megbízásom önnek.
Vállam felett hátranézve vettem szemügyre a pasast.
- Mit akar? -kérdeztem flegmán.
A férfi, kezében kalapjának szegélyét gyűrögette, mire végre megszólalt.
- Nem itt kellene megbeszélnünk. Azt javaslom, vonuljunk el valami nyugodtabb helyre.
- Nem dolgozom. Szabadságon vagyok -feleltem neki egyértelműen, elutasítóan.
- Kérem, úgy hiszem az uram ajánlata elég kecsegtető, hogy legalább meghallgasson -erősködött.
Egy kósza pillanatig megrágtam a dolgot, majd rábólintottam.
- Rendben, de nem garantálom, hogy elvállalom.
- Köszönöm, erre tessék -invitált maga után.
A kölyök sírógörcse közepette szemlélte végig az eseményeket, majd mikor elindultam volna, megmarkolta a pulóverem alját.
- Bácsi - nagyot szívott az orrával - hozza vissza a mamáékat, fizetek érte -mondta, és előhalászott a zsebéből néhány érmét, és cukorkát.
- Ezt mind magának adom, ha segít - nézett rám könyörgő szemekkel.
Nem tudtam mit feleljek, de megsajnáltam a kislányt.
- Ejnye-ejnye, már megint mire vállalkoztam -motyogtam magam elé, majd ismét leguggoltam a kislány elé.
- Nem ígérhetek semmit, de ha élnek visszahozom őket - mondtam mosolyogva.
A lány örömében a nyakamba ugrott, s értetlenül néztem ki a fejemből.
- Jól van na, elég lesz már. - fejtettem le kis ujjacskáit a nyakamból. - Mi a papád és a mamád neve?
- Carmen Flochart, és William Flochart. Én Mary vagyok -mutatkozott be.
- Uram, ha megbocsát, nem érek rá egész nap itt ácsorogni - mondta az idegen fazon.
Dühösen bámultam hátra rá, majd elköszöntem a gyerektől mondván, hogy vissza hozom a szüleit.
Az alacsony termetű férfi mellék utcák során vezetett végig, mire végre megállt egy lelakott kis viskó előtt.
- Megjöttünk - mondta - Idebent minden részletet elmondok. - s már lépett is be...

...
- Bizonyára hallotta már Drum, az iszákos legendáját - kezdte a férfi, miután helyet foglaltunk.
Próbáltam felidézni, hogy valaha is hallottam volna ezt a legendát, de egyáltalán nem volt ismerős, ezért jeleztem neki, hogy világosítson fel.
- A legenda szerint Drum, másik nevén az Iszákos, egy országszerte elismert, kitűnő szeszfőző mester volt. Az istenek felkeresték egyszer, hogy készítsen nekik egy bizonyos italt, amit manapság csak úgy neveznek, hogy a Nektár. Szóval elkészítette nekik, de ahelyett, hogy a megállapodás szerint átadta volna a nektárt, és annak receptjét, Drum inkább elrejtette azt, hataloméhsége miatt. Aki iszik a folyadékból, állítólag olyan erőre tesz szert, ami vetekedik az istenekével. A mester megtartotta magának a titkot, feldühítve ezzel az égieket, s azok jutalmul árulásáért az alvilágba száműzték mindörökre. A legenda szerint, Drum elrejtette a receptet a titkos laborjában, ami csak arra vár, hogy egy arra érdemes személy rátaláljon.
- Elég nagy baromságnak hangzik - közöltem véleményem, miközben az államat vakargattam.
- Úgy egy hete, egy elismert tudós, név szerint Jack Benzema, kijelentette, hogy Drum az iszákos valóban élt, és talált nyomokat, a titkos labor hollétéről is. Szerinte a falu melletti erdőségben, esetleg az erdő mellett elterülő hegyoldalon van. Sok tudós, és szerencsevadász szállta meg a falut, akik mind a receptet akarják.
- Térjen a tárgyra! - szólítottam fel határozottan.
A férfi alaposan megdörzsölte a kezét, és türelmetlenül folytatta.
- A gazdám, azt szeretné, ha gondoskodna róla, hogy a szerencse vadászok ne érjék el a céljukat.
- Tehát azt kéri tőlem, hogy vonjak ki minden versenytársat a forgalomból?
- Pontosan. 500.000 gyémántot fizetnénk önnek, abban az esetben, ha elvállalná a munkát.
- A Flochart családról mit tud? - tettem fel az egyértelmű kérdést. Az a gyanúm volt, hogy ennek a férfinak közvetve is, de benne volt a keze az eltűnésükben.
- Oh, ők csak egyszerű történészek voltak. Nyilván meghaltak már az erdőben. Mint tudja, elég veszélyes hely lett az utóbbi időben a terület. Aki képzett kíséret nélkül vág neki az útnak, az könnyen ott hagyhatja a fogát. - mosolyodott el.
- Gondolom gondoskodott róla, hogy a kíséretük ne tartson velük -utaltam az étteremben hangoskodó bagázsra.
- Természetesen, jelenleg ők is a gazdámnak dolgoznak.
- Nem vállalom - közöltem döntésemet, majd kiszálltam a karosszékből, és megindultam a kijárat felé.
- Miért nem? Kevesli az összeget?
Hűvös pillantást vetettem felé, majd elmagyaráztam neki miért tagadtam meg a munkát.
- Nem dolgozom becstelen embereknek -feleltem, majd elhagytam a vityilót.
Mancsaimat zsebemben pihentetve jártam körbe az üzleteket, tovább kérdezősködve a lány szülei után. Egyelőre nem sok jóval kecsegtetett a dolog, az emberek elmondása szerint, manapság nem ment ritkaság számba, ha eltűnt, vagy meghalt egy-két ember odakint, elvégre felelőtlenség megfelelő védelem nélkül útnak indulni.
Kezdett sötétedni, így arra jutottam, hogy keresek valami szállást, és majd másnap indulok a keresésükre. Sikerült némi információt szerezni, merre mehettek, de biztosat nem tudott senki. Álmosan kerestem fel az első utamba akadó szállót. Szerencsémre volt még szabad szobájuk, ráadásul elég olcsón meg is úsztam a dolgot.
Másnap reggel korán ébredtem, szerettem volna már túl lenni az egész ügyön. A begyűjtött információ töredékek kevésnek bizonyultak, így elhatároztam, hogy az ex-kíséretük tagjait is kifaggatom, ők nyilván többet tudnak a dologról, mint bárki más. Egy nagyot húztam a feneketlen kulacsból, mielőtt neki indultam volna a felkutatásukra. Számításba vettem az összes lehetséges helyet, ahol rájuk akadhatok, így először a legnyilvánvalóbbal kezdtem, a kocsmával. Elvégre mit csinál egy felbérelt verőlegény, mikor nincs semmi feladata? Vagy örömlányokkal kéjeleg valahol, vagy leissza magát a sárga földig. Az ilyen embereknél ez így megy manapság, így első utam a helyi krimóba vezetett.
A hely hangulata fagyossá vált, mikor beléptem. A bent tartózkodó férfiak többsége elég veszélyes figurának nézett ki, de azért látni lehetett jámbor tudós féléket is.
- Üdv! -köszöntem hangosan.
Vizslató szemek bámultak rám úgy, mintha maga az ördög tette volna be a lábát. Alapos körülnézés után, a jobb hátsó saroknál megpillantottam a keresett társaságot.
Végig gyalogoltam a gyanakvó emberek között, majd megálltam a pultnál.
- Egy korsóval -feleltem a csaposnak.
A férfi szó nélkül teljesítette a kérésemet, s miután elém tolta a kívánt frissítőt, lassan felhajtottam. Kezdett ingerelni a beállt csend, így mikor végre kiittam az utolsó kortyig, rácsaptam korsómat a pult lapjára.
- Még egyet! -jelentettem ki, amire már megváltozott az emberek hozzá állása felém.
Nyilván elfogadták a tényt, hogy csak inni jöttem be, mert újra hangos duruzsolás csapta meg a fülem. Mindenki folytatta azt, amit azelőtt csinált, hogy megérkeztem volna.
- Elnézést, de minden új emberrel ezt csinálják, aki betéved ide? -kérdeztem kíváncsian, miközben félig a korsómban voltam.
- Csak a mágusokkal -mutatott a nyakamon lévő pecsétre.
- Nem kedvelik itt a mágusokat?
- Senkit nem kedvelnek, aki elveheti tőlük a megbízásukat. -válaszolta hanyagul, ahogy tovább folytatta a félbehagyott mosogatást.
- Tud valamit arról a társaságról, akik ott ülnek hátul a sarokban? -biccentettem a keresett férfiak felé.
A csapos unottan nézett feléjük, majd közelebb hajolt, és halkabban kezdett el beszélni.
- Azok veszélyes alakok, a Flochart család bérelte fel őket, de két nappal, miután elindultak felkeresni a szeszfőzdét, a házaspár nélkül jöttek vissza. Azt rebesgetik egyesek, hogy lepaktáltak egy gazdag kereskedővel, és kivonták a forgalomból a két történészt.
- Értem -motyogtam vissza halkan, majd átnyújtottam egy kevés gyémántot a segítségéért, na meg persze az italokért.
- Ezt nem tőlem hallotta -közölte, miközben elrakta az összeget.
Biccentettem felé, hogy megértettem, majd a sörömmel karöltve megindultam az asztaluk felé. Azok vígan kártyáztak, és vedeltek, mikor az asztaluk mellé értem.
- Kellemes napot uraim, szabad ez a hely? -mutattam az egyik üres szék felé.
Alaposan végigmértek, majd hidegen közölték, hogy húzzak el a francba. Válaszképp megrázogattam pénzes szütyőmet, ami jobb belátásra bírta őket.
- Na, ülj le fajankó -morgott az egyik.
Csendben helyet foglaltam, és az asztalra tettem a kupát.
- Némi információra lenne szükségem uraim -közöltem velük tárgyilagosan.
Azok ostobán néztek rám, majd az egyik kijelentette, hogy jó pénzért bármit.
- Értem. Tehát akkor alaposan megfizették önöket, azért, hogy végezzenek a két történésszel. - mondtam ki egyértelműen a dolgot.
Azok dühösen pattantak fel a helyükről, olybá tűnt, nem fogják annyiban hagyni a dolgot. A félszemű, hatalmasat krákogott, és undorító taknyos nyálát beleköpte a korsómba.
- Cöh... -rándult meg az arcom a dolog láttán.
- Szóval azzal gyanúsítasz, hogy megöltük azt a kettőt?
- Azzal. -néztem vissza rá, hűvös, gyilkos tekintettel - Most pedig el fogják mondani hol találom meg a testeket.
- Na ne nevettess minket kis mitugrász. Még ha mágus is vagy, légy tisztában az erőviszonyokkal.
- Igen, mi tízen vagyunk, te egyedül. Jobban teszed, ha elkotródsz, mielőtt véletlen te is eltűnnél, akárcsak Flochart, és a kedves felesége!
- Jó szajha volt meg kell hagyni, olyan kis hevesen ellenkezett -villogtatta ki sárga fogait egy másik.
Ahogy fizikai erőmből tellett, azzal a lendülettel vágtam lágyékon a mellettem állót, aki a fájdalomtól nyomban összegörnyedt. Felpattantam a helyemről, és átkulcsolva a fejét, izomból orrba térdeltem, ami után előre bucskázva terült el a padlón. A mögöttem lévő nyomban rám vetette magát, de őt könnyen le tudtam fegyverezni, ahogy hátra lendítettem könyökömet, az szitkozódva kapott a szemébe szitkozódva. A többiek egyként ugrottak rám, és terítettek le. Ott ütöttek, ahol értek.
- Lightning Fist! - hangoztattam el az igét, amitől jobb öklöm előtt parányi, egyre erősödő méretű szikrák kezdtek táncolni, s az így felhalmozott energiával, sikerült lábon ütnöm az egyik támadót, aki a támadás hatására megrázkódott, és kábán dőlt le rólam. A többiek meghökkenve ugrottak le rólam, és értetlenül bámulták a társukat.
Nagy nehezen sikerült feltápászkodnom, aztán felkészültem a következő támadásomra. Azok a kezdeti ijedtségük után talán még nagyobb haragra gerjedtek mint ezelőtt, s kirántották késeiket az övükből. Az egyik döfött, de már nem volt ideje betalálni, mivel egy orbitális méretű, fekete árnyék ököl csapta állon, amitől jó két métert bucskázott hátra eszméletlenül.
- Ex-Quip: Magic Sword!
Kezem előtt felizzott a sárga mágikus kör, s lassan materializálódott belőle a kardom. Meglepődve figyelték az eseményt. Rámarkoltam a markolatra, és támadó felállást vettem fel. Azok dühösen, haragtól izzó tekintettel bámultak rám.
- Uraim, legyenek jó fiúk, és mondják el szépen hol vannak a történészek. -közöltem halálos hanglejtésben. Felkészültem rá, hogy a legtöbbjüket levágom.
- Eltemettük őket az erdőben, soha nem találsz rájuk -vihogott az egyik.
Izzó gyűlölettel rontottam a maradéknak.

Tíz perccel később, vértől vöröslő képpel sétáltam ki a krimóból. Sajnáltam, hogy nekem kell közölnöm a gyermekkel a rossz híreket. Kicsit fájt, hogy ígéretem ellenére, nem tudtam biztonságban vissza hozni őket, ezért lelkifurdalás gyötört. Néhány pillanat múlva egy csapat katona tűnt fel, akik futólépésben álltak meg előttem, lándzsáikat nekem szegezve.
- Ott vannak bent, akiket el kellene fogniuk. - közöltem fáradtan, ahogy az elvert bagázsra célozgattam. Kissé sajnáltam, hogy nem végeztem velük, pedig jócskán megérdemelték volna. Az elkövetkező néhány órában, a helyi őrség szállásán adtam elő a teljes történetet, kezdetben nem nagyon akarták elhinni, de mikor elmondtam, hogy a Titan Nose kötelékébe tartozok, szabadon engedtek, és hálásan megköszönték segítségemet. Amazokat kivallatták, de csak a holtestek helyét tudták meg, a megbízó kilétét azonban nem. A legkényelmetlenebb dolog a világon, mikor el kell mondanod egy gyereknek, hogy nincsenek többé szülei. Nehezen estem túl a dolgon, és kényelmetlenül néztem, ahogy a szerencsétlen leány sírva omlik a nagynénje karjaiba. Úgy éreztem egy darabka belőlem elszakadt tőlem, így a lelkem egy darabja nélkül kerestem fel ismételten a szállót, és hajtottam álomra fejem.

Tárgy: Re: Itachi Sadamesu Vas. Feb. 27, 2011 9:27 pm

Na hát akkor Itachi, te lennél a következő a listámon. Elsőként is szeretném figyelmed, hogy megtaláltam a neten az Ita Ita című nagy sikerű könyvet mely most akciós áron csak 34 Usa Dollár! Remélem nem hagyod ki ezt a kedvező ajánlatot! xD

A kalandoddal kapcsolatban, pedig. Terjedelemben megfelelt a követelményeknek, kreativitásában is megfelelőnek találtam. A színezés is szép munka, látni rajta hogy igényes és sokat törődtél vele, valamint a helyesírási hibákból se nagyon találtam benne. De azért lenne néhány észrevételem ha nem haragszol meg. Néhol túl gyorsan váltasz helyszínt, szerintem néhány mondatot / 2-3/ írhatsz ilyenkor hogy ne legyen túl éles a váltás, valamint apró megfogalmazásokra hívnám fel a figyelmed. Például aki ilyen sok pénzt ajánl az nem egy vityillóban lakik vélhetőleg, mondjuk ilyenkor használhatsz egy másik szót, mondjuk ez egy kukacoskodó megjegyzés volt. Razz

Összességében viszont megfelelt az elvárásoknak így hát ELFOGADOM!!! jutalmad pedig nem kevesebb mint 200VE

Tárgy: Re: Itachi Sadamesu Szomb. Júl. 23, 2011 5:01 pm

Hosszú az út
I. Fejezet
Semmi sem egyszerű

Borongós nap volt, végre kiengedett a szobámból az orvos. A csontjaim nagyrészt beforrtak, így néhány kisebb karcolástól eltekintve nem volt nagyobb bajom. Utáltam a dokit, a gyógyulásom idejére eltiltott a cefrétől. Nem tudom mi volt rosszabb, a törött bordák okozta kín, vagy a szesz hiánya, de tény, hogy nem álltam a helyzet magaslatán, mert a bácsikám szó szerint betartatta velem a diétát és minden mást, amit az orvos meghagyott. Nagyon-nagyon régóta nem volt már rá példa, hogy hetekig teljesen józan lettem volna. Az első pár nap volt a legrosszabb. Enyhe remegés, néha görcsök, és olykor hallucináció kerített hatalmába. A folyamatos szárazság érzésének nyomán, már-már hajlamos lettem volna az öngyilkosságra, ha nem kötöztek volna az ágyhoz. Lassan két hónapja nem ittam. Már elfelejtettem milyen érzés lehet, mikor a frissítő hideg sör végigbucskázik a torkomon, mikor a rum forrósága felmelegíti a mellkasom. Lassan végig csörtettem a folyosón, egyenesen a kocsma pultjáig. zenei aláfestés
- Üdv Ursula, igazán csinos vagy ma - köszöntöttem a nagydarab randa medveszerű Óriást. - Lehet itt valamit inni?
A nőszemély, alaposan végigmért, nyilván azon gondolkodott, hogy mitől lettem hozzá hirtelen ilyen kedves.
- Úgy látszik beléd vertek egy kis jó modort -felelte szárazan. - Serlon azt mondta, nem adhatok neked semmit.
- Ne légy ilyen kegyetlen -kezdtem- tudom, hogy a múltban nem jöttünk ki jól, de itt az idő ezen változtatni - próbáltam elásni a csatabárdot.
- Úgy látszik, tényleg jót tett neked, hogy elagyaltak. - felelte már kissé felengedve.
- Akkor kérhetek egy sört? -kérdeztem nyájasan.
- Nem. Nem adok neked semmit - felelte ridegen. - Nem felejtettem el, a gúnyos megjegyzéseidet, és a sértegetéseidet.
- Megváltoztam az elmúlt időszakban, míg az ágyat nyomtam, volt időm gondolkodni a dolgokon. Tényleg sajnálom. Szeretném, ha barátok lehetnénk. -hazudtam, a célom eléréséért.
Az asszony alaposan elgondolkodott a dolgon, majd mélyen a szemembe nézett.
- Komolyan gondolod? -kérdezte bizonytalanul.
"Átkozott boszorka, az istenért kéreted magad" -szidtam magamban.
- Természetesen. Ráébredtem, hogy te igazából egy kedves nő vagy, és csak az én goromba természetemnek köszönhető, hogy így alakultak köztünk a dolgok.
- Hmm... Bizonyítsd be, hogy komolyak a szándékaid. Egy hétig te takarítod a krimót, és akkor elfogadom a bocsánat kérésed. - szabta meg feltételeit.
- Cöh... boszorkány... - fakadtam ki, és azzal a lendülettel kibotorkáltam az épületből.
Kiérve a kocsmából, azonnal számba vettem a lehetőségeimet.
- Bertrand bárja... hmm... túl messze van... Fred krimója... onnan kitiltottak... -erősen járattam agytekervényeimet, hogy melyik hely esik legközelebb hozzám, ahova még be is engednek.
- Nincs mese... marad a klánház -törődtem bele elszontyolodva.
Zsebre dugott kezekkel indultam neki az útnak. Menet közben eszembe jutott a Cyclops eye-os férfi, aki majdnem megfosztott az életemtől. Gyenge voltam, még csak megsebezni sem voltam képes. Nem. Még mindig gyenge vagyok...
Bosszantott a tehetetlenségem, és az ágyban fekve megfogadtam, hogy ezentúl mindent bele fogok adni, és addig nem fogok nyugodni, míg el nem rendezem vele ezt az ügyet.
- Legközelebb legyőzlek Faustus Rahl. -motyogtam magam elé. - Erre megesküszök.
A gondolat, hogy a gyengeségem miatt veszélybe került az én, és a hozzám közel állók élete, kínzó érzést hagyott maga után. Elhatároztam, hogy keményen fogok tanulni, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy erőhöz jussak. Nem fogom hagyni többé, hogy a szemem láttára bántsák a barátaimat.
Mire észbe kaptam, már a klánház bejárata előtt ácsorogtam. Egy pillanatig vonakodtam tőle, hogy benyissak-e, hisz a szégyenérzetem hevesen dolgozott bennem. Féltem, hogy megvetnek majd azért, mert nem voltam képes megvédeni a klánt. Habár sok üdvözlő kártyát és virágot kaptam, amikben taglalták, hogy várják felépülésemet, de úgy éreztem, ezt csak puszta formalitásból küldték. Nem tudtam, hogy nézzek ezek után a szemükbe.
Végül kitártam az ajtót, és átléptem a küszöböt. A tagok, szokásos napi teendőiket végezték, mintha nem is lett volna semmi incidens. Néhány asztal felől önfeledt röhögést hallottam, mások meg a küldetés fal előtt stresszeltek, melyik feladatot vállalják el. Mintha semmi sem változott volna. Mintha minden feledésbe merült volna.
- Itachi, üdv itthon! - hallottam Ayumi vidám hangját. - Hogy érzed magad? Tudod az orvos nem engedett be minket hozzád. -kezdett bele szabadkozásába.
Kedvesen csendre intettem.
- Köszönöm, jól vagyok, jó látni, hogy nem esett semmi bajod -feleltem halkan.
- Itaaaa -hallottam a nevem, majd egy pillanattal később, Mei vetődött a nyakamba, majdnem felborítva engem.
- Óvatosan tsh... még nem forrtak be a csontok teljesen - intettem nyugalomra a lányt.
- Azt hittem már soha nem fogsz felkelni! Többet ne hozd így ránk a frászt - szidott le, kissé elpityeregve magát.
Megnyugtatásképp magamhoz öleltem, majd halkan a fülébe súgtam.
- Tölts egy sört, és kutya bajom sem lesz.
Erre már elmosolyodott, és elsietett a pult irányába. Megható volt, ahogy a társaim, a klánom egyként üdvözöltek, és gratuláltak felépülésemhez.
- Azt hittem beadod a kulcsot, kölyök -felelte Darren. - Szívből örülünk, hogy jól vagy.
Nem győzködtem köszönetet mondani, a sok kedves embernek.
- Látom te is jól vagy. -válaszoltam.
-Áh csak könnyebb sérüléseket szenvedtem, messze nem jártam olyan pórul, mint te. -felelte immár nevetve.
- Örülök. De ha megbocsátotok, vár rám a pultnál egy korsó - mondtam a többieknek, miután észrevettem Mei magasra nyújtott kezében a kupát. A többiek jóízűt kacagtak ezen. Hirtelen olyan mámor kerített hatalmába, amit már régen nem éreztem. Az édes alkohol vonzott magához. El nem mondhatom, mennyire vágytam már rá. Remegő kezekkel nyúltam érte, ez egyrészt az elvonási tünetek hatására volt, másrészt meg az izgalommal vegyes örömtől. Végül a kezeim közé került. Úgy tartottam , markoltam, mintha felbecsülhetetlen kincs került volna a karmaimba. Kezem kissé megremegett, ahogy a számhoz emeltem a korsót. Végül gyorsan legurítottam, és szinte újjászületve csaptam a pultra az üres kupát jelezve, hogy töltsék tele. A nap hátra levő részében, felszabadultan iszogattam a többiekkel, és hallgattam kalandjaikat...

Arra ébredtem, hogy valaki hevesen rázza a vállam. Szemeim lassan nyíltak ki, a másnaposság jelei igencsak meglátszhattak rajtam. Az utóbbi időben elszoktam a piától, így természetes, hogy nem voltam éppen csúcsformában. Lassan felemeltem a fejem az asztalról, majd a zaklató fél felé fordítottam azt.
- James, mi a fenét akarsz? -kérdeztem egy hatalmas ásítással karöltve. - Hagyj aludni még egy kicsit. -próbáltam elhessegetni.
- Nem lehet Itachi-kun. A mester beszélni szeretne veled.
Meghűlt bennem hirtelen a vér.
- Azonnal megyek -feleltem kissé éberebben, de a fejem még hevesen zakatolt.
Nagy nehezen feltápászkodtam az asztaltól, majd elindultam James után. Lassan, kissé kábán másztam meg az emeletre vezető lépcsőt. Elhaladva a könyvtár mellett, majd a következő sarkon befordulva, szembe találkoztam a mester irodájának ajtajával.
- Menj, csak menj, már vár rád -mondta a szőke mágus siettetve, azzal elviharzott.
Kopp* Kopp*
Kopogtam az ajtón.
- Fáradj beljebb -jött a válasz.
Óvatosan nyitottam be, nem tudtam mire számítsak.
- Örülök, hogy felépültél. -kezdett bele mondandójába. - Kérlek foglalj helyet -mutatott az asztalával szemben lévő egyik székre.
Leheveredtem hát az ülőalkalmatosságra, majd Chronaios tekintetét kerülve vizslattam a helységet, elvégre nem sűrűn jár itt az ember.
- Lenne egy megbízásom neked.
- Nem haragszik rám? Nem azért hivatott, hogy elküldjön? -özönlöttek belőlem a kérdések. Az öreg csak elmosolyodott, majd csendre intett.
- Nincs okom haragudni rád. Egyikőtökre sem. -kezdte - Büszke vagyok rá, hogy ilyen fiaim és lányaim vannak, mint ti... De most nem azért hívattalak, hogy mindezt elmondjam. Mivel részese voltál az incidensnek, tisztában kell vele lenned, hogy nem vehetjük félvállra ezt a fenyegetés.
Csendben bólintottam, immár megkönnyebbülten, hogy a mester nem haragszik rám azért, mert elbuktam.
- Intézkedéseket tettem az ügyben, és még továbbiakra van szükség. Ezt az ügyet meg kell oldanunk, minél előbb.
- Értem, de mit tehetnék én? Legutóbb is csúfos kudarcot vallottam -tettem hozzá halkabb hangvételben.
- Azt szeretném, ha átadnád ezt a levelet Thrallgrimnak. -csúsztatott elém egy borítékot.
- MI?! ÉN?! SOHA! - pattantam ki a székből felháborodva, s hirtelen elszállt minden bódultságom.
- Kérlek nyugodj meg, és ülj vissza. - Néhány pillanatig még remegtem a dühtől, a mester nevének említése nyomán, aztán ráeszmélve kifakadásomra, kényelmetlenül, de végül visszaültem a karos székbe.
- Tisztában vagyok vele, hogy nem kedveled őt.
- Az nem kifejezés. -morogtam kedvetlenül.
- Mindazon által, úgy gondolom, neked van a legnagyobb esélyed rá, hogy megtaláld, és kézbesítsd neki ezt az üzenetet. Vissza kell térnie, amilyen gyorsan csak lehetséges.
- Vissza utasítom. A mester egy szadista vadállat.
- Értsd meg, ez most fontos. Tedd félre a személyes érzéseidet, és tedd meg amit kértem.
Egy hangos sóhajjal adtam a tudtára, hogy felfogtam, nincs választásom.
- Azt sem tudom, hol van most.
- Legutóbb Aniborban látták. Kezd a keresést ott.
- Nagyszerű... Az ország másik végében. Ez jellemző... máris indulok... -fejlehorgasztva vágtam zsebre a levelet, és hagytam el az irodát...

Mindent, amire csak szükségem lehet az út során, belehajítottam újonnan vásárolt hátizsákomba. Megcsapoltam a kocsma egyik rumoshordóját, hogy legyen elég muníció a későbbiekben, így már nyugodtan indulhattam útnak. Erősen reménykedtem benne, hogy minél előbb megtalálom Thrallgrim mestert, és letudhatom ezt a terhet. Ironikus, hisz a számomra legjobban gyűlölt embert készültem most felkeresni. Halkan kulcsra zártam szobám ajtaját, és szinte osonva haladtam végig a kijáratig. Még nem kelt fel a nap, így biztos lehettem benne, hogy senki, még csak meg sem neszeli, hogy elmentem. Nem akartam szétkürtölni új küldetésemet, ráadásul a többiek együttérzésére sem voltam kíváncsi. Megigazítottam a táska pántjait, majd elindultam az állomás felé. Furcsállottam, hogy ilyenkor már látni lehet embereket az utcákon, akik vagy alvászavarral küszködhettek, vagy ilyen korán kezdtek neki a munkának, magam sem tudtam, de mindenesetre érdekes megfigyelésnek bizonyult. A már jól ismert állomásra betérve, meglepően meleg környezet fogadott. Itt már kora reggel befűtötték a helységet, hogy a váróteremben senkinek ne kelljen fagyoskodnia, elvégre igen hűvös időjárás uralkodik mostanában a városban, ezzel is tudtunkra adja a természet, hogy belekezdtünk a téli időszakba. A terem falára illesztett, hatalmas órára pillantottam.
- Öt perc múlva fél öt -jegyeztem meg magamnak, azzal elindultam a vágányokhoz.
A vonatom már ott várakozott az indulásra, és meglepően sokan készülődtek elhagyni vele a várost. Felszálltam rá, és az első üres helyre ledobtam hátizsákom, és letelepedtem.
A vonat lassan megindult, én pedig az ablakon keresztül bámultam a fokozatosan eltűnő épületeket. A jármű megállás nélkül robogott egész nap, s a fárasztó utazást kihasználva, ismét volt időm tanulmányozni a villám mágiával foglalkozó könyvet, amit még a bácsikámtól kaptam. Szerencsémre, a vonat egyenesen Aniborba tartott, igaz, közben rendszerint megállt az útba eső városokban. Hosszú napokig voltam kénytelen a vagonban eltölteni minden időm, ami testileg és szellemileg is teljesen kimerített.
- Anibor állomás - hangzott fel, a rég várt név.
Kinyújtóztattam elfáradt ízületeim, és a táskám vállamra kapva elhagytam végre a szerelvényt. A nap hét ágra sütött odakint, és viszonylag kellemes idő uralkodott a télhez képest.
- Hol is kezdjem a kutatást... -töprengtem el hangosan. - Azt hiszem a legjobb lesz, ha felkeresem a legközelebbi információs egységet. -határoztam el a dolgot.
Végig kérdezgettem mindenkit arról, hol találok egy kocsmát, majd miután útba igazítottak, nem késlekedtem, gyorsan felkerestem azt. A város nem volt túl nagy, legalábbis megfigyeléseim alapján, és a beszerzett térkép is erről árulkodott. Minden esetre azt megtudtam, hogy egy fejlődő ipari településen kötöttem ki. Nagy nehezen ráakadtam az első egységre, amin egy érdekes cégér hirdette a helyet.
"Utolsó esély"
- Milyen ostoba név egy kocsmának... - az ajtóhoz érve, annak ablakán egy ennél is furcsább felhívás díszelgett.
- Térj be, vagy mindketten meghalunk... Te szomjan, én éhen...
Elég érdekes helynek tűnt kívülről, már a neve, és a szlogenje is azt sugallta, hogy nem épp egy barátságos helyre készülök belépni. Az ajtó kitárult, én pedig szép komótosan beléptem az intézménybe. Meghökkentem, ahogy végigmértem a terepet, mivel igényesen dekorált falak, újnak tűnő juharfa asztalok, és székek tömkelege éreztette az emberrel: a legjobb helyre jött. Az emberek vígan beszélgettek, s közben iszogattak egymással, így hamar változtattam az álláspontomon. A hely kiváló,a tulajnak viszont beteg humora lehet. A kezdeti döbbenetemből kiszakadva, azonnal a pult irányába indultam, ahol kényelmesen letelepedtem az egyik bárszékre.
- Jó napot, mit adhatok? -kérdezte egy kiöltözött, oldalra fésült hajú magas illető.
- Napot' -köszöntöttem - Egy korsó világost, meg némi információt -csúsztattam neki egy nagyobb címletű bankót.
A férfi felkapta a pénzt, majd a falon függő polcról lekapott egy korsót, és színültig töltötte sörrel.
- Parancsoljon. -rakta elém a kincset.
- Egy Thrallgrim nevezetű illetőt keresek. Nagydarab, idősebb férfi. -kezdtem, majd belekortyoltam a sárga nedűbe.
- Thrallgrim? Hmm... lássuk csak, maga nyilván azt a mágust keresi, aki elintézte a városiakat zaklató Toscan-t.
- Toscan? -kérdeztem értetlenül.
- Egy emberevő szörnyeteg. De az a férfi jutányos áron kiiktatta a veszélyforrást.
- Itt van még a városban?
- Tudtommal néhány napja tovább állt. Azt hiszem Garnola felé vette az irányt.
- Köszönöm - húztam le a korsó tartalmát. - Nem tudja véletlen, mikor megy oda legközelebb vonat?
- Garnolában nincs vasút. Oda csak gyalogosan, illetve valamilyen közlekedő eszközzel juthat el. Minden pénteken megy oda postakocsi.
- Köszönöm, de nem várhatok péntekig -feleltem, majd elköszöntem a kocsmárostól.
A nap további részében fuvart próbáltam keríteni magamnak, de nem jártam sikerrel. Végül találtam egy boltot, ahol Mágikus járművek értékesítésével, és javításával foglalkoznak. Próbáltam győzködni az eladót, hogy adjon bérbe egy kocsit, de az nem hajlott az egyezségre.
- Nézze, nekem fontos lenne minél előbb eljutnom Garnolába.
- Nem érdekel, nem adunk bérbe semmit. -erősködött az ipse.
- Mennyibe kerül a legolcsóbb jármű?
- 150.000 gyémánt. Jó kis kocsi. a legújabb fejlesztésű SE csatlakozóval van ellátva, ezenfelül a kényelme elsőosztályú, és..
- Nincs valami olcsóbb? -kérdeztem kissé kiakadva.
- Kocsi nincs.
- Nekem megfelel egy tragacs is. -szabadkoztam. - Nincs 150.000 gyémántom.
- Hát, ha olcsóbbat akar, akkor csak motor jöhet szóba.
- Motor? -kérdeztem immár érdeklődve.
- Lightning XD763-as van csak jelenleg raktáron. Jó kis gép. Mindössze 95.000 gyémánt csak.
Az ajánlatot még mindig sokalltam, és roppantul idegesített az eladó hozzáállása a dologhoz. Végül belementem, hogy megpillantsam a kínálatot.
Egy fekete kétkerekűhöz vezetett, és előadta a szokásos "vedd meg mert e nélkül nem tudsz élni" szövegét, amit kétkedve hallgattam végig.
- 50.000 - mondtam ki az összeget határozottam.
- 90
- 55
- az túl kevés. 85-ért megkapja
- 60 ezer, és megveszem.
- jó, látom maga nem tágít, csak ma, 80-ért a magáé lehet.
- Nincs alku. Annyit nem fogok kiadni ezért az ócska vasért. -jelentettem ki, majd hátat fordítottam a férfinak, és elindultam kifelé.
- Várjon! - szólt utánam.
Érdektelenül fordultam vissza, mit akar még tőlem ez az ember. Nem fűlött a fogam a további alkudozáshoz, és már magamban el is határoztam, hogy gyalog megyek.
- 79.000 -ért a magáé.
Egy pillanatig elgondolkodtam a dolgon, míg végül megszólaltam:
- 65 ezer, és megveszem!
- 75, de ez az utolsó ajánlatom! -jelentette ki nyomatékosan. Tudtam, hogy ez alá nem fog menni, bármivel próbálkozok is.
- Megegyeztünk -nyújtottam felé a tenyerem.
Mit mondjak, sokba került nekem, de legalább nem kell gyalogosan közlekednem a továbbiakban, ráadásul ezen túl nem lesz szükség rá, hogy a kényelmetlen, lassú vonaton rójam a kilómétereket. Megelégedetten robogtam ki új szerzeményemmel az üzletből, és hajtottam el a drága jószággal, Garnolába...

...Az út nem volt valami sima, a földesút minősége sokszor késztetett lassításra, olykor kerülőre, és még a VE csatlakozó is okozott némi kellemetlenséget. Még nem szoktam meg teljesen, de ettől függetlenül örültem, hogy nem kell kutyagolnom Garnoláig. A nap már elhagyta a horizontot, s helyére a Hold pofátlankodott. Kezdtem már kimerülni, hiszen az út alatt elég sok varázserőm felemésztettem, így örültem volna már egy kényelmesebb ágynak, ahol kipihenhetem magam. A kilómétereket csak úgy faltam az újonnan vásárolt géppel, de ez mégsem töltött el elégedettséggel. Sosem rajongtam az utazásokért, de ha nincs választása az embernek, kénytelen menni.
Hamarosan fények villantak fel a látóhatárban, s ahogy közeledtem, ráeszméltem, hogy nemsokára elérem a célom...
Végül berobogtam a kisváros csendes utcáiba, ahol az egyetlen zajforrást maga a motorom szolgáltatta. A lakrimalámpák, miket elhelyeztek az utcákban, elég fényt szolgáltattak, hogy az emberek este is közlekedhessenek, de ettől független egy teremtett lélek sem mászkált kint. A legtöbb épületnél még fény szűrődött ki az ablakokon át, így biztosra vettem, hogy még nincs olyan késő, hogy mindenki aludni térjen. Hamar ráakadtam egy egységre...
Egy laza lábmozdulattal sztenderre állítottam a gépet a kocsma bejárata előtt, majd a kulcsot eltávolítva a tankon lévő önindítóból, s gyorsan lefejtve karomról a csatlakozót, beballagtam a kocsmába. A jelenlévők nem sok figyelmet fordítottak rám, amit őszintén szólva nem is bántam. Zsebembe süllyesztettem a kulcsot, majd átverekedve magam a tömegen, kikötöttem a pultnál. Jó hangulat uralkodott, a zongorista szüntelenül nyúzta hangszerét, miközben egy szőke, szemrevaló fehérnép fehérneműben vonaglott, és énekelt a zongora tetején. Alaposan körbejárattam tekintetem, és hamar levontam a következtetést, hogy egy nudibárban kötöttem ki. Talán onnan jöttem rá a dologra, hogy a pincérnők fedetlen keblekkel, egy szál bugyiban rohangálva szolgálták ki a boldog, kiéhezett, szomjas vendégeket vagy esetleg onnan, hogy a másik színpadból kiálló rúdon egy meztelen hölgy lejtett erotikus táncot a hálás közönségnek. Néha láttam, hogy egy-egy alulöltözött hölgy, karon fogva cipelte fel áldozatát az emeletre, s nyilván nem sakkozással tervezik elütni az időt. Tisztában voltam vele, hogy a legjobb helyen járok, ha a mestert akarom megtalálni. Thrallgrim a pia mellett a nőket szerette a legjobban, s az ilyen jellegű kalandjai miatt gyakran tűnt el napokra.
Kényelmesen helyet foglaltam a bárszéken, s könyökömmel kitámasztottam a fejem, ahogy a pultra dőltem. Arcomon izzadtságcseppek gyöngyöződtek, egyrészt a magas hőmérséklet, másrészt a fáradtság miatt. Túl sok energiát pazaroltam el az út során, és ez most kezdett megmutatkozni. Még igencsak meg kell tapasztalnom, mekkora sebesség mellett a legideálisabb a fogyasztás.
A félmeztelen, bájos csaposlány egy kedves mosoly kíséretében vette fel rendelésem. Fáradt voltam, és iszonyúan kínzott már a szomjúság. Ahogy a csinos nő visszatért az italommal, hálásan néztem rá, majd egy kis borravalót is hozzácsaptam az ital árához, és aztán mohón kiittam a korsó tartalmát. Valamennyire felfrissültem, hála a hideg maláta levesnek. Néhány pillanat múlva, egy csinos, kívánatos fekete hajú nő telepedett le mellém, elég sokat sejtető ruhában. A ruha sokat sejtetett, de mégis sokat takart. Önkéntelenül is eljátszottam a gondolattal, mi mindent tudnék kezdeni, ha kettesben maradnánk, de aztán hamar kivertem a fejemből a bűnös gondolatokat, elvégre most nem szórakozni jöttem. Felkeltem előbbi ülőhelyemről, és körbekérdezősködtem, nem e látták a mesteremet. Persze mindig részletes személyleírást adtam, de hiába. Senki sem látta. Bánatosan telepedtem vissza korábbi helyemre, amit szerencsére nem bitorolt el senki. A hölgy még mindig ott ült, és valami színes koktélt iszogatott.
- Szeretnék kivenni egy szobát - szóltam oda a korántsem prűd pincérnőnek.
- Sajnálom uram, de már nincs szabad szobánk. Talán Bulldog Bill tavernájában még akad szállás. Csak menjen feljebb az utcán, hamar megtalálja -felelte kedvesen.
Megköszöntem a segítségét, majd csendben távoztam. Kint már elég hűvösre fordult az idő, így kicsit feljebb húztam a cipzárt, majd a motort magára hagyva elindultam gyalog az úton. A pincérnőnek igaza volt, mert három házzal odébb megtaláltam a szállót. A taverna eléggé le volt amortizálva, de ez mit sem számított, ha tető kerül a fejem fölé. Abban a percben, mikor belöktem a lengőajtót, a népes társaság elhallgatott, és gyanúsan, rosszallóan méregetett.
A bámészkodókkal mit sem törődve sétáltam oda a pulthoz, és adtam elő a szobára való igényemet.
- Parancsoljon - nyújtott át egy kulcsot - még valamit?
- Egy korsó sört.
A csapos bólintott, majd kitöltötte a habzó italt. Lassan kortyolgattam, éreztem, hogy a fejembe száll a cefre. Rég volt már ilyen. A hosszú lábadozásnak hála teljesen elszoktam már az alkoholtól.
Néhány pillanat múlva megjelent az ajtóban a szexi fekete, akit nemrég még a nudibárban láttam, és ismételten letelepedett mellém. Formás lábait keresztbe vetette, és közben folyamatosan bámult.
- Segíthetek? -kérdeztem tőle, miután már kezdett egy kicsit irritálni, hogy folyamatosan engem néz.
A nő válasz helyett elkezdte simogatni a combomat az ágyékom mellett.
- Mit gondolsz? -nézett rám pajkosan.
- Azt hiszem igen -mosolyodtam el, majd felhajtottam a maradék italomat.
Egyértelműen a tudtomra adta, hogy mit akar. Nem vonakodtam. Nem akartam vonakodni. Hamar elvonultunk szobára, a többi maradjon a négy fal között.

...Másnap reggel...

Kipihenten ültem fel az ágy szélére, cseppet sem meglepődve, hogy alkalmi partnerem, akinek még a nevét sem tudom, már nem tartózkodik a szobában. Mindenesetre jó volt a közérzetem, s a hangulatom is. Hamar felpattantam, és letusoltam, hiszen a szobához járt egy mosdó, meg egy zuhanyzó is.
Miután végeztem a tisztálkodással, hamar magamra kaptam ruháimat, hogy mielőbb folytathassam a mester keresését. Dühösen vettem észre, hogy a nadrágom könnyebb volt mint általában. Hamar átkutattam a zsebeit, és dühösen vettem észre, hogy hiányzik a pénzes erszényem, a rumosflaskám, és a motor kulcsa.
- Az az átkozott ribanc kirabolt - fakadtam ki dühösen, mikor kopogtattak az ajtón.
Ahogy kinyitottam, egy hatalmas ököl csapódott a képembe, amitől egyből a padlón találtam magam. Fájdalomtól elgyötört arccal simogattam elzsibbadt államat. Még csak a feltápászkodással sem kellett bajlódnom, hála az engem pillanatok alatt talpra állító fiatelembereknek.
- Most megdöglesz! -közölte vicsorogva egy magas, erős csontozatú úriember, és már lendítette is az öklét.
Latba vetettem minden ügyességemet, hogy kicsusszanjak a két gorilla szorításából, és így ne kelljen egy újabb ütést elviselnem, de minden próbálkozásom hiábavaló volt. A nagydarab fickó ökle keményen belemélyedt a gyomromba. A szemeim kidülledtek, számból nyállal keveredett vér röppent szerteszét. Egy halk nyögésre tellett tőlem, ahogy belém szorult a levegő. A férfi, mint aki rákapott a drogra, úgy püfölt egyre erősebben, aztán úgy a tizedik után tartott egy kis szünetet.
- Na akkor barátocskám, most elmondod nekem, hol bujkál a tettestársad. Vissza akarom kapni a pénzemet, és hidd el, jobban jársz ha beszélsz.
Kellett nekem egy kis idő, mire elég erőt vettem magamon, hogy szólásra nyissam a szám.
- Fé-félre érted -suttogtam.
- Igazán?! - kérdezte gúnyosan.
Az ökle most a gyomrom helyett bal orcámon csattant. Egy pillanatra elsötétült előttem a világ, a hangok amúgy hangos morajlása most nem volt több egy körülöttem szárnyaló légy zúgásánál.
Az idegen belemarkolt a hajamba, és maga felé fordította a fejem.
- Nem vagyok egy türelmes ember, úgyhogy jobb ha beszélsz. Ha érted amit mondok, pislants.
Természetesen megtettem amit kért, s ezután az ágyra hajítottak, és vártak, amíg egy kicsit összeszedem magam. Néhány perc pihenőidő után, újra tisztán láttam, és már felkészültem a harcra.
- Lightning Bolt! - sziszegtem, és kezem a verőember felé emeltem, s ahogy feltűnt a tenyerem előtt a sárga mágikus kör, egy gyengébb villámnyaláb vágta a falhoz az illetőt.
A másik kettő dermedten állt, és bámult. Egyiknek sem akarózott, hogy nekem rontsanak. Lassan felálltam az ágyról, és dühösen mértem fel a három férfit. A verőember erősen dörzsölgette a halántékát, majd rám nézett.
- Szóval te egy mágus vagy - állt fel lassan - Így már kicsit megváltoztak az erőviszonyok. Szerintem egyezzünk meg. Te elárulod hol a nő, és a pénzem, akkor nem verünk laposra.
- Nagy szavak ezek egy olyantól, akit épp most csapott a falhoz egy kósza kis szikra. Ez csak egy is ízelítő volt az erőmből. Ha a teljes mágikus hatalmamat bevetem, te már nem élnél. Most pedig, tisztázzuk a félreértést. Attól tartok én kétszeresen lettem áldozat. Egyrészt engem is kirabolt, másrészt meg jól elcsúfítottatok. -közöltem fájdalmasan.
- Mit hadoválsz? - kérdezte a férfi értetlenül - Nem te vagy az egész hátterében?
- Szerinted most itt beszélgetnénk ezek után? -kérdeztem dühösen.
- Lehet, hogy igazad van. Ez esetben elnézésedet kell kérjük a durva fogadtatásért. Brolyk vagyok, ők ketten meg az testvéreim, Steve és John. - nyújtotta felém a kezét.
- Itachi Sadamesu, a Titan Nose mágusa - feleltem, de a békejobbot nem fogadtam el.
Miután így összeismerkedtünk, elmeséltük egymásnak kivel mi történt, néhány kancsó sör mellett, aztán megegyeztünk, hogy a nő előkerítésének ügyében összedolgozunk. Arcomat folyamatosan jegeltem, hiszen eléggé felpuffadt a sok ütés okán. Az egész napunk arra ment rá, hogy tűvé tettük érte a várost, de hiába.
- Mond csak, téged hol csípett fel? -kérdeztem tőle ismét, mikor magam elé terítettem a helyi térképet.
- Itt -mutatott egy pontra, amit bekarikáztam, majd a nudibár környékével is ugyan így tettem.
- Mennyi szórakozó egység van még a városban?
- Ezeken kívül még négy. Itt és itt -mutatott a térképen az adott helyekre.
- Tökéletes. Mi is négyen vagyunk. Ezeken a helyeken fog újra lecsapni szerintem.
- Nem hiszem, mert itt - bökött ismét a térképre - rabolta ki az öreg Dullahamet. Itt pedig, a Karcsit.
- Szóval két hely marad, ha azt feltételezzük, nem tér vissza kétszer ugyan arra a helyre.
- Csak egy - szólalt meg James - mivel a Kék Mókus most átalakítás miatt zárva van, úgyhogy csak a Hempergőre és környékére kell lekorlátozni a keresést.
Egyetértően bólintottam, majd a 3 testvérrel elindultunk a hempergő irányába. Menet közben megtudtam, hogy a többi kocsmába Brolyk kihelyezte néhány emberét, így ha meglátják, azonnal elfogják.
Jó néhány órát várakoztunk elrejtőzve, mígnem feltűnt a nő, ahogy számítottunk rá. Hamar elfogtuk, és kivallattuk. Megtudtuk, hogy nem önszántából csinálja, hanem egy férfi kényszeríti, de minket nem hatott meg túlzottan. Követeltük vissza azt, ami a miénk. A nő kétségbeesésében elvezetett a búvóhelyre, ahol minden szajrét őrzött. Velük együtt a motoromat is. Miután vissza vettem azt ami az enyém, a hatóságokra bíztam a nő további sorsát, illetve a munkaadójának elkapását. Az illetékesektől megkérdezve azt az információt kaptam, hogy a mester tegnap reggel hagyta el a várost, és úgy tudják Hargeon felé tart. Az új információ birtokában én sem tétlenkedtem sokáig, rápattantam a kétkerekűre, és elhagytam a várost.

Tárgy: Re: Itachi Sadamesu Hétf. Júl. 25, 2011 6:11 pm

Bajos Megbízás, avagy új barátságok köttetnek

Unottan bandukoltam Magnólia utcáin, miközben a térképet fürkésztem. Eltévedtem. Órák óta bolyongtam, mire rájöttem, hogy rossz térképet hoztam magammal. Unalmas, és lehangoló volt, egész nap a város utcáin bóklászni. Az amúgy sem éppen kis település soha nem tartozott a kedvenceim közé. Végül megunva balszerencsémet, megkérdeztem egy helyi kölyköt, hol találhatom meg a Fairy Tail klánépületét.
- Hát, izé... 100 gyémántért megmondom. -vigyorgott, a kis béka.
- Cöh... kapsz kétszázat, ha oda vezetsz- közöltem a kis ficsúrral.
A fiú boldogságtól sugárzó arccal egyezett bele. Végülis, sokkal praktikusabb volt némi aprópénzt szánni a tájékozódásra, mintha a fél várost idegesítő kérdezgetésekkel zaklattam volna. A sok kanyargós utca után, végre kivezetett a főútra.
- Parancsoljon, ha ezen az úton végig megy, pontosan ott fog kilyukadni. -mutatott a céh irányába.
Biccentettem a kölyök felé, hogy értem, majd a kezébe nyomtam a megbeszélt összeget. Egyedül folytattam tovább, és rettentő mód idegesítőnek találtam az utcai forgalmat, és az emberek okozta tumultust. Meglepően, mióta nem hordom a hátamon Thrallgrim mester ajándékát, nem-igen tartják a távolságot tőlem az emberek. Ilyenkor hiányzik az a durung nagy kard. Mire végre átjutottam minden akadályon, szó szerint elegem volt az egészből. Nem vágytam másra, csak egy hordó sörre, amit az asztalomnál szerettem volna elfogyasztani, magányosan. Hamarosan megpillantottam az épületet, kétség sem férhetett hozzá, hogy a megfelelő helyen jártam. A hatalmas cégéren ott virágzott a tündérek neve, és címere.
- Na végre... Azt hittem sose találom meg... -fortyogtam magamban...

Előzmény
"- Ita-kun, nem vállalsz megbízást? -kérdezte James sejtelmes mosollyal.
Lassan levettem a lábaimat az asztalról, majd a végtagok előbbi helyére letettem az üres korsóm.
- Nem - feleltem válaszképp - Arashi és a bohóc küldetésen vannak. Fárasztó lenne egyedül elmenni. -válaszoltam lustán, miközben jeleztem Meinek, hozzon még egyet.
- Ez esetben, lenne egy potom megbízás. Semmi fárasztó dolog. - kezdett bele.
Nem szerettem Jamest, mert csak akkor állt szóba velem, ha akart valamit. Tisztában vagyok vele, hogy elfoglalt a klán ügyei miatt, de akkor is kirázott a hideg, ha hozzám szólt. Mindig érezhető volt a hangjában, a "most befoglak munkára" terve.
- Nem vállalom -feleltem visszautasítóan.
Egy percig még bámult rám, aztán folytatta:
- Ita-kun, el kéne vinni ezt a levelet Magnóliába, a Fairy Tail céhházába.
- Visszautasítom, nem érdekel. - közöltem határozottan.
- Ez esetben meg kell Mei-t kérnem, hogy egy ideig ne szolgáljon ki. Elvégre szép kis számlát halmoztál már fel. - folytatta álszent kedveskedéssel.
Végigmértem a férfit, majd egy apró mosoly ült ki arcomra.
- Tegnap kifizettem - tettem hozzá önelégülten - Nem fogsz meg.
James nem adta fel, okos, fondorlatos egy róka volt.
- De a mait még nem rendezted. Gondolom nem örülnél neki, ha nem ihatnál hitelbe többet - mosolyodott el.
- Cöh... ez zsarolás... add ide azt a nyamvadt levelet... "

Megálltam az ajtó előtt. Odabentről, heves csatározás hangjai ütötték meg a fülemet. Nagy levegőt vettem, majd lenyomva a kilincset, kitártam az ajtót. Ekkora tömegverekedést sem láttam még. A nők a férfiakat püfölték, a férfiak egymást, kész káosz volt az egész. Mintha csak a régi Aszonybosszantó képe tárult volna elém.
- Üd... - köszöntem volna, amikor egy váza vágódott egyenesen a képembe.
A találattól hanyat vágódtam, és néhány percig a földön feküdve gondolkodtam el a dolgon, hogy ezt most mégis miért kaphattam, de nem találtam értelmes magyarázatot a történtekre.
A váza elég erősen vágodott nekem, aminek nyomán megeredt az orrom vére, de szerencsére nem éreztem fájdalmat. Az arcom erősen zsibbadt. Készültem volna feltápászkodni mikor egy aggódó tekintetű, fekete hajú lány jelent meg felettem.
- Bocsi -kezdte a lány - Natsu hibája, ő hajolt el. Azért egyben vagy?
- Persze -válaszoltam kedvtelenül, elvégre nem olyan egyszerű vidámnak tettetni magad egy agresszív vázával való találkozás után.
Előzékenyen átnyújtott egy zsepit, amit azon nyomban nyomtam is az orromra.
- Kösz.
- Még nem láttalak errefelé -jegyezte meg, miközben egy felé repülő korsó elől tért ki.
Végig mértem a lányt, majd a zsebkendő miatt, kicsit orrhangon válaszoltam neki.
- Nem ide tartozom. A Titan Nose tagja vagyok -mutattam rá a nyakam jobb oldalán díszelgő pecsétre.
- Az elég messze van. Shirotsumeban, ugye? Egyébként Cassidy Angel vagyok, és bocs még egyszer a vázáért -nevetett zavarában.
- Itachi Sadamesu - mutatkoztam be, majd az orrom egy reccsenést követve, vissza került a helyére.
- Túlélem, ne törődj vele - legyintettem az esetre. - Lehet itt valamit inni? -tettem fel az engem leginkább foglalkoztató kérdést a lánynak.
Felálltam, majd letekintettem a nálam alacsonyabb leányzóra.
- Tessék - nyújtottam felé, a zsebemből időközben előhalászott levelet. - Ez Makarov mesternek jött.
Kissé meglepődött a boríték láttán, de aztán válaszolt a korábban feltett kérdésemre.
- Egyébként persze. Ott van Mirajane - biccentett a fehér hajú pultos lány felé, aki fülig érő mosollyal intett vissza. - Nála azt kérsz, amit akarsz.
Egy bólintással jeleztem, hogy értem, majd a vértől átázott zsebkendőt orromhoz nyomva megindultam a pult irányába.
- 'napot -köszöntem egykedvűen - valami erőset - kértem meg a szép pultoslányt, majd az asztalra csúsztattam egy kis pénzt. Ahogy kézhez kaptam az italt, tétovázás nélkül hajtottam fel. Miután leraktam a feles poharat, meglepődve figyeltem az orvtámadó lányt, aki csendben bámult. Kissé kínosnak éreztem a dolgot, így megszólaltam.
- Itt mindig ilyen szívélyesen fogadják a vendéget? -kérdeztem kissé unottan - Vagy csak a hírvivőnek ajándékoztok vázát?
A lány meglepődött arcát bámulva, feltűnt, hogy egy elég szép teremtéssel van dolgom. Bár a vázás incidens miatt kissé félelmetesnek hatott, azért reménykedtem benne, hogy nem fog megsértődni a kérdéseim miatt, és nem nyom a képembe egy korsót, vagy ezúttal valami hatalmasabbat.
Kérdésemre teljesen ledöbbent, legalábbis ránézésre. Őszintén megvallva, kissé mulattatott a reakciója, bár ezt nem fejeztem ki.
- Tessék, Cassy – tett le elé kedvesen egy pohár fekete löttyöt a pincérnő.
A biztonság kedvéért felkészültem egy esetleges támadó reakcióra, de ezzel csak a lány jókedvének felkorbácsolását sikerült elérnem.
- Nyugi, nem áll szándékomban a fejedhez vágni – mondta, majd belekortyolt a gyanús italba - Egyébként igen. Te még jól jártál, volt olyan, akit egy félbetört asztal tarolt el. Meg olyan is, akit szembetalálkozott egy kisebb székkel…
Eléggé meglepett a dolog, nem hittem volna, hogy ilyen kellemetlen üdvözlési forma alakult ki a klánban, ám azért örültem, hogy csak egy kerámiával lepett meg, nem pedig egy egész asztallal, vagy mit ad isten egy egész szekrénnyel.
- Halál komoly - bizonygatta nekem - Úgyhogy örülj, hogy csak az orrod bánta -mosolygott vidáman.
Nem kételkedtem a szavában a vázás incidens után, őszintén szólva nem is mertem. Végül alaposan megrágtam a dolgot magamban, majd kedvesen megpróbáltam tovább vinni a beszélgetést.
- Azt hiszem egy cipőben járunk - közöltem egy halvány mosoly kíséretében. - A nagybátyám kocsmája is ilyen kaliberű hely volt. Kellemetlen, de mindig rám hárult az a hálátlan feladat, hogy rendet tegyek a rendbontók között.
A lány ledermedt arca láttán akaratlanul is, de elnevettem magam.
- Hölgyem, -szóltam az ezüsthajú alkalmazotthoz - Kérnék a harcias kisasszonynak még egyet abból a löttyből, és egy sört. - adtam le a rendelést, majd átnyújtottam neki a fogyasztást rendező összeget.
- Cassy, ugye? - kérdeztem a lányhoz vissza fordulva. - Kedvellek. -közöltem vele nyíltan - Szólíts ezentúl Itának.
Kevés olyan embert ismerek, akivel szívesen töltöm együtt az időmet. Ez a lány az orvtámadás óta folyamatosan meglep és mulattat, ezért úgy éreztem szeretném jobban megismerni. Elvégre ma már nem megy vonat Shirotsumébe, így van egy kis fölösleges időm.
- Oké, Ita – válaszolta vidáman. – Kösz a meghívást!
Egy biccentéssel válaszoltam, majd felhajtottam az aranysárga kesernyés italt. Jól eső érzéssel töltött el, ahogy végig haladt a torkomon, és megtalálta helyét a gyomromban. Ennél igazán nincs semmi jobb, komolyan.
- Amúgy azt hiszem, én is kedvellek – válaszolta kivirulva. – Nincs kedved körülnézni a városban? – ajánlotta. – Szívesen körbevezetlek. Vagy hamarosan megy a vonatod?
Egy pillanatig haboztam a válasszal, hiszen át kellett gondolnom a dolgot.
- Ma nem indul vonat vissza, így itt ragadtam. -feleltem, majd a lány felé fordultam. - Örömömre szolgál, hogy elfogadhatom ajánlatod. -válaszoltam, majd feltápászkodtam a helyemről, indulásra készen.
- Igazán nem vetném meg, ha tudnál mutatni nekem egy szállót - tettem hozzá kedvesen.
- Bízd ide, egy csomó van a környéken! – mosolyogta, ahogy hátratáncolt.
Lassan elindultunk a kijárat felé, de hóbortos pillanatában ügyesen megcsúszott a küszöbön, és látványosan hanyat vágódott. Egy halovány félmosolyt eresztettem meg a látványra, és már siettem is, hogy felsegítsem.
- Megvagyok, semmiség! - szabadkozott, és gyorsan felpattant, mielőtt segédkezet nyújthattam volna.
Nyilván kínosnak érezte egy kicsit a dolgot, de szerintem nem volt az, hisz ilyen mindenkivel megesik. Gyorsan leporolta magát, és mintha semmi se történt volna, búcsúzott el ideiglenesen a többiektől. Normál tempóban vezetett végig a városon, Bőséges információ áradattal kellett megküzdenem, s lassan kezdtem már az elhangzottak alapján ismerni a várost, mintha mindig itt éltem volna. Ahogy haladtunk lefelé a lejtőn, feltűnt, hogy a lánynak valami nem tetszik, ezt egyrészt szakadozott mondataiból, másrészt abból következtethettem, hogy idegesen nézegetett jobbra. Nem tudtam mi a problémája, vagy mi a furcsa viselkedésének mozgatórugója, de inkább nem kérdeztem rá, lehet, hogy csak én képzeltem be a dolgot. Ahogy lefordultunk egy kisebb mellékutcára, hogy lerövidítsük az utat, három, zilált külsejű fazon állított meg minket.
- Uram, hölgyem -kezdte a középső - Én és a barátaim úgy gondoljuk, hogy megoszthatnák a vagyonukat a nincstelenekkel - mondta burkolt fenyegetésként. Cassy kissé meghökkent, de ez inkább volt betudható a meglepettségnek, mintsem az ijedtségnek.
A bal szélső fogatlan, mocsokban úszó férfi, egy széles mosolyt vetett Cassyre, biztos voltam benne, hogy elég pofátlan, perverz gondolatok járhattak a fejében. Óvatosan hátra pillantottam, hogy megtudjam, nincs-e civil, aki belekeveredne-e, de ehelyett még két gyanús alak jelent meg, és zárta el a "vészkijáratot".
- Azt hiszem uraim, rossz fába vágták a fejszéiket. - közöltem velük határozottan. - Talán jobb lenne ha odébb állnának, mielőtt elfajulnának a dolgok.
Az öt tagú társaság zabolátlan röhögésbe kezdett.
- Én a maga helyében magam miatt aggódnék - közölte, majd előrántotta kését.
A többiek követték példáját.
- Cassy, ha óhajtod, rád hagyom a hátsó kettőt, de ha nem akarod össze piszkolni velük a kezed, hagyd csak rám - mondtam komolyan a lánynak, miközben felizzott alattam a hatalmas sárga mágikus pecsét.
Felkészültem rá, hogy mind egy szálig eltakarítsam az útból az akadályt.
- Viccelsz? Én soha nem maradok ki egy bunyóból sem! – válaszlta vigyorogva. – Akkor hajrá! Hadd szóljon!
Egy halovány mosoly kíséretében engedtem szabadjára a megzabolázott mágikus energiáim.
- Lightning Bolt! -hangzott fel az ige, és egy gyors villanás közepette csapott bele a középsőbe a nyaláb. Az néhány métert repült hátra, mielőtt kidőlt volna.
- Egy megvan. - feleltem közönyösen, amikor az egyik támadó mellettem vágódott be a ládák sűrűjébe. - Kettő -javítottam ki magam mosolyogva, ahogy a lány bravúrosan elintézte ellenfelét.
- Lightning Fist! - gyűjtöttem össze az elektromosságot jobb öklöm körül.
A jobb szélső nem tétlenkedett, azonnal szúrt a késével, de egy könnyed mozdulattal kikerültem, és teljes fizikai erőmmel csaptam orcán az így védtelenné vált férfit. Meglepődve, majd erős rángatózás kíséretében csapódott neki a szemközti falnak, s kezdtem kissé aggódni, hogy túl sok energiát fektettem bele a varázslatba. Az illető a falnak csattanva terült el eszméletlenül a földön. A perverz alak sem tétlenkedett, amint feleszmélt mi is történik körülötte, azon nyomban rám vetette magát. Egy gyors mozdulattal elléptem előle, majd erősen rámarkolva bal kezére, egy ügyes mozdulattal csavartam rajta egyet, amitől a férfi éktelen, fájdalomtól vegyes dühvel ordított fel. Szabad kezével, benne a késsel, próbált meg felém szúrni, de ezzel csak azt érte el, hogy mielőtt elért volna a kés éle, karját elengedve hirtelen a földre vetettem magam, és egy félkörös mozdulattal kirúgtam a lábait alóla. Az undorító alak dühösen ugrott fel a földről, és támadott újra, de már késő volt.
- Lightning Bolt!- suttogtam.
A villám egy szempillantás alatt találkozott a támadóval, és ütötte neki az egyik épület falának.
- Azt hiszem meg is vagyunk – hallottam hátam mögül a lány bársonyos hangját. – Ez gyors volt.
Egy egyszerű bólintással értettem egyet vele, és még utoljára végignéztem a kiütött ellenfeleimen.
- Azt hi... -kezdtem volna, amikor dühös ordításra lettem figyelmes magam mögött, ami belém fojtotta a szót.
- Ne bízd el magad! Ide a pénzt, vagy átvágom a csaj torkát! -követelőzött.
Immár dühösen fordultam hátra. A koszos csavargó kést szegezett Cassy nyakához. Szegény lány elég rosszul nézett ki, bár én sem lennék jobban, ha egy ilyen mocskos, talán még életében nem tisztálkodott férfi karmai között lennék.
- Engedd el, akkor talán hagylak elmenni - mondtam neki hűvös hanglejtéssel.
- Előbb a pénzt! - erősködött.
Számba vettem az összes lehetőséget, amivel úgy intézhetem el a férfit, hogy az újdonsült idegenvezetőmet ne érje bántódás.
Lassan kivettem zsebemből a kis barna bőrerszényt, és a férfi jobb oldala mellé hajítottam úgy, hogy eléggé ki kelljen nyújtózkodnia érte. Egy bátorító mosolyt eresztettem meg a lány felé, s összpontosítottam az erszényre. A férfi, még mindig erősen tartva Cassy-t, óvatosan lehajolt, és ahogy kinyúlt az erszényért, bezárult a csapda.
- Freeze!- üvöltöttem dühödten. A férfi vaskos kezét odafagyasztottam a pénzes zacskómmal együtt a földhöz, így nem igen tudott semerre sem szökni. Kétségbeesetten engedte el a lányt, aki azonnal tisztes távolságba került tőle, s az így felszabadult kezével próbált segíteni magán, de hiába. A jég szerkezete nem adta meg magát egykönnyen, még úgy sem, hogy a késével próbálta lefaragni a fagyott vizet.
- Lightning Bolt! - nyújtottam felé tenyeremet, ahogy tiszta célpontot nyújtott.
A férfi megbicsaklott, és önkéntelenül az arcához kapott, elengedve így a lányt, aki azonnal tisztes távolságba került tőle.
- Cassy, húzódj félre! - parancsoltam rá. - Lightning Bolt!
A gyengébb villámnyaláb telibe találta, s a férfi a fájdalomtól nagyot szisszent, majd eszméletlenül csúszott néhány métert a hideg macska köveken, miután megszüntettem a jégmágia hatását.
- Jól vagy? -tettem a mágus társam vállára a kezem, miután visszavettem az elejtett erszényemet. - Nem esett bajod?
- Nem… azt hiszem, megvagyok. Bár enyhén kerülget a rókázhatnék – sóhajtotta. – Bocs de le kell ülnöm egy kicsit.
Válaszképp megértően bólintottam egyet, Azt követően Lábai összecsúsztak, és lehuppant a kőre.
- Ember, levegő… El sem hiszem – vett egy mély lélegzetet. – Azt hittem, megfulladok. Köszönöm szépen – mosolyodott el – Megmentettél. Jövök neked eggyel. remélem, most már zökkenőmentesen jutunk el a szállodába.
- Én is remélem. Amúgy meg én tartozom neked, mert vetted a fáradtságot és segítesz nekem -válaszoltam egy kedves mosollyal az arcomon, majd segítő kezet nyújtottam a lánynak.
- Nem hiszem, hogy további problémákba ütköznénk a továbbiakban -nyugtatgattam a lányt.
Elképesztett nyugodtsága, és az, hogy milyen higgadtan viselkedett az egész kis kellemetlen csetepaté alatt. Jobb idegenvezetőt keresve sem találhattam volna.
Hamar túltette magát az eseten, így nyugodtan folytathattuk utunkat. Jóízűen hallgattam ahogy mesélt, és mesélt, és mesélt, s olykor-olykor elvesztettem a fonalat, de ez nem szegte kedvem a társaságától. Mulatságos lány, meg kell hagyni. Mit ne mondjak, jól esett volna már egy kiadós alvás, a mai nap hosszú fáradalmai után.
- Nos, mégiscsak ideértünk valahogy - mosolygott életvidáman. - Azért kár, hogy holnap már mész is. Remélem, nem mentem nagyon az agyadra. Egyszer szívesen elmennék veled egy küldetésre. Ó, és nagy esély van rá, hogy hamarosan én fogok Shirotsuméban kikötni. Magamat ismerve nem sokáig húzom büntetés nélkül - mosolygott. - Na, de inkább befogom a számat, és hagylak válaszolni.
Végigmértem a lányt, és kedvesen válaszoltam.
- Jól éreztem magam a társaságodban, persze a vázát leszámítva - mosolyodtam el a kellemetlen emléken. -Ha netán nálunk jársz, ajánlom magam szolgálatodra, keress fel bármikor. Remélem hamarosan újra találkozunk.
Egy csókot leheltem a lány homlokára, majd elindultam befelé a fogadóba.
- A legjobbakat! - intettem még hátra, mielőtt eltűntem az ajtó mögött.

Tárgy: Re: Itachi Sadamesu Kedd Júl. 26, 2011 10:17 am

Bajos Megbízás, avagy új barátságok köttetnek kalandodat értékelném előbb, mert Cassyét már értékeltem. A másik kalandod jövhéten kerül terítékre az új hónapban Smile

.
Nya tehát szép munka, van kreativitásod, az látszik, bár fogalmazásilag itt-ott akadnak hibácskák. Na nem akkorák, hogy megakadályozzanak egy szaftos 300 VE kiosztásában, de ezekre figyelni köll. Mindenesetre grat, szép munka!

Tárgy: Re: Itachi Sadamesu Csüt. Aug. 18, 2011 7:40 pm

Délutáni sörözés

Fütyörészve, zsebre dugott mancsokkal sétáltam végig a végeláthatatlan, emberektől zsúfolt utcán. Hangulatom nem lehetett ennél jobb, hiszen éppen most fejeztem be egy megbízást, így dugig volt tömve a zsebem gyémánttal. Most, hogy már nem tartoztam a bácsikámnak, arra költhettem a pénzem amire csak akartam, ezt hívom én szabadságnak. Szóval ott tartottam, hogy bőszen sétálgattam vígan az utcán, egyenesen a Bűn barlang nevezetű szolid kis kocsma irányába, hogy megünnepeljem ezt a jól sikerült napot, s közben akaratlanul is azon gondolkodtam, miért hívják azt a helyet úgy, ahogy, hiszen még bőven a nyugis krimók skáláján belül volt rangsorolva. Az utca végén, végre elém tárult a hangulatos kis zug bejáratának látványa. A fütyörészést abba hagyva, komolyra vettem a figurát, hisz innen már csak a mérhetetlen szomjúság vezérelt, amit csillapítani kellett minél előbb. A zsebemben lapuló kis pénzes zacskó csak úgy csörgött, jelezve ezzel, hogy túl sokan vannak odabent. Mint úri ember, és mint a szegény, éhező kocsma tulajdonosok irgalmas szamaritánusa jól tudtam, hogy a pénzem, és az üzletvezető problémáját is orvosolnom kell, így azon nyomban berobogtam a szerény kis épületbe. Semmi jellegzetessége nem volt a helynek, de különösen nem zavart a dolog, így annyiban is hagytam a szemlélődést. A pult irányába meredve, lassan, férfias kecsességgel baktattam a pulthoz.
- Üdv! - köszöntöttem közönyös hanggal a csapost. - egy korsóval a legjobb hordóból - adtam ki büszkén az utasítást.
A csapos fülig érő szájjal rohant be a mögötte lévő lengő ajtón, nyilván megérezte a pénz mámorító szagát. Bár nekem csak egy eszköznek számított, amit kénytelen voltam beszerezni céljaim megvalósításáért, de ezekért a célokért örömmel költöttem el.
A csapos néhány perc múlva egy korsóval tért vissza és tolta elém. A sör habját mindig utáltam, ő volt a szükséges rossz, ezért ujjammal lekanalaztam, majd mohón felhajtottam. Messze kellemesebb ízt nyújtott, mint amikhez szoktam, és tisztában voltam vele, hogy mélyen bele kell majd nyúlnom a zsebembe, de mint mondtam, a célokért áldozni kell.
- Még egyet! -csaptam neki a pultnak a csetrest, aztán amint a férfi ismét eltűnt, kényelembe helyeztem magam a bárszéken. A következőt is felhajtottam, és mohón vágyakoztam a következőre. Már a negyediknél járhattam, amikor a csapos szó nélkül otthagyott, és valami csinos fehérnép szolgálatába állt. Megakadt a szemem a lányon, s bár kissé megorroltam a csaposra, hogy csak úgy szó nélkül faképnél hagyott üres korsóimmal egyetemben, azért valahol legbelül, nagyon-nagyon mélyen, mégis megértettem.
- Mit hozhatok a szép hölgynek? - kérdezte mézes mázosan.
A lány hezitált, innen úgy tűnt, nem sűrűn jár ilyen helyekre, de azért csak-csak kinyögte mit szeretne.
- Hozzon egy sört! - válaszolta.
Örültem, hogy végre elhatározta magát és rendelt, mert nem tudtam meddig bírom még ki az üres korsók társaságában. Ahogy a csapos beállt a csapoló mögé, és kiszolgálta a lányt, már beleunva a várakozásba, közelebb toltam az egyik üres edényt a férfi felé. Amaz vette a lapot, és máris hozta az újabbat. Ezt is felhajtottam gyorsan, és végre az égető szomjúságom lecsillapodott. Mindenesetre felkészülve, a csapos már hozta is a következőt. Ehhez már lassan, sörivós tempóban láttam neki, és kiélvezve az ízét kortyoltam bele egy nagyot. Magam elé tettem a mahagóni lapra, és önkéntelenül is, de még egyszer meglestem magamnak a lányt. Tátott szájjal bámult, mint valami cirkuszi majmot, de szerencsére volt benne annyi tisztelet, hogy mikor észrevett, gyorsan becsukta azt, de még így is tisztán látszott rajta a döbbenet, bár nem tudtam mire fel.
- Valami baj van, hölgyem? -kérdeztem kíváncsian, majd elkaptam a félig üres kancsót, és átsétáltam a lány melletti székhez.
- A nevem Itachi - mutatkoztam be előzékenyen. - Tehetek önért valamit?
- Atsui. – biccentett felém, majd folytatta. – Bocs, hogy megbámultalak. Nem ülsz le? – ajánlotta figyelmembe a mellette lévő üres széket – Szóval elnézést, nem akartalak zavarba hozni, már ha egyáltalán zavarba jöttél… csak nem láttam még senkit, aki ilyen tempóban tudná magába önteni az alkoholt. - kortyolt egyet, majd kedvesen mosolygott.
Ha nem ajánlotta volna fel, akkor is betelepedtem volna mellé, hiszen nem kenyerem az ácsorgás.
- Nem történt semmi -feleltem neki vissza mosolyogva. - Gondolom nem sűrűn jársz ilyen helyekre - vontam le a következést úrhölgyi kinézetének köszönhetően.
- A sör az ember egyetlen vígasza, reménysége - kezdtem bele a magyarázatba - feltölt, ellazít, és a legutóbbi munkám eléggé megterhelő volt, ennek tudható be a szomjúságom - közöltem vele, és reméltem így enyhíteni tudtam kívánságát.
- Nyilván van valami oka, hogy most itt ül. Ha netán szüksége lenne egy mágus segítségére, ajánlom magam figyelmébe.
- Óó.. szóval te mágus vagy? – kérdezte meglepetten – Na és tagja vagy valamilyen varázslócéhnek? – érdeklődte, miközben apró fintorral bele ivott a korsó tartalmába.
Nyugodtan szemléltem az eseményt, ahogy a korty lassan végigcsúszik a selymes nyakán, majd a látványtól úgy beindultam, hogy azon nyomban én is a magamévá akartam tenni. Mármint a sört, ezért gyorsan követtem példáját, meghúztam a kupát.
Kissé elkeseredve vettem észre, hogy üres. Lecsaptam a pultra, és intettem a pincérnek, hogy még kettő rendel.
- A Titan Nose berkein belül munkálkodom - válaszoltam a rendelésem közepette. - Kegyed mivel foglalkozik? Már ha nem sértem meg a kérdéssel. -érdeklődtem kultúráltan.
- Te mit gondolsz, mivel foglalkozom? - kérdezte kíváncsian, miközben elém tolták az új korsót.
Lassan megragadtam fülénél, és belekortyoltam, miközben morfondíroztam a válasz lehetőségeim között. Sosem szerettem, ha kerülgetjük a forró kását. Leraktam az italt a pultra, és a nő szemeibe néztem.
- A drága ruháiból adódóan arra következtetek, hogy ön nemesi, vagy újgazdag családból származik, és vígan eléldegél az apja pénzéből -jelentettem ki, egyértelműen a gondolataimat. - Viszont, ha ez tényleg így van, akkor nem értem mit keresne egy úrilány egy ilyen lepukkadt kocsmában. - ekkor hirtelen a csapos felé tekintettem - Már bocsánat. - szóltam oda neki bűnbánóan.
Egy percig bámultam a lányt, majd mivel nem válaszolt, folytattam.
- Tehát, igazam van? - kérdeztem kissé vidámabban, kíváncsian várva következtetésem eredményét, majd ismét számhoz emeltem a kupát.
- Nos azzal még én sem egészen vagyok tisztában, hogy mit keresek itt, de az biztos, hogy nem vagyok se gazdag, se úrilány, éppen ellenkezőleg. Bár az igaz, hogy a ruhám elég drága volt.- ejtett meg egy félmosolyt, miközben a ruháját babrálta - Engedd meg, hogy újra bemutatkozzam. A nevem Atsui Orestes, és a Blue Pegasus mágusa vagyok. Ez.. - összecsípte a ruhát a lábán. - ez mondhatni a munkaruhám. - mosolygott. - Nem akartalak bolonddá tenni, csak kíváncsi voltam mi a véleményed rólam, anélkül, hogy tudnád ki vagyok. Elnézést. Engesztelésül szívesen fizetném neked a következő kört.
Alaposan szemügyre vettem a leányzót. Egyáltalán nem voltam dühös, mi több, még úgy ahogy kezdtem jól szórakozni.
- Semmi gond, nem történt semmi. Elvégre csak kíváncsi voltál a véleményemre -eresztettem meg egy bátorító mosolyt - Az italt elfogadom, amennyiben kegyed velem iszik. De szerintem még ráérünk bőven azzal az itallal, mert így is nehézkesen csúszik, ahogy látom - mutattam a korsójára vidáman.
Intettem a csaposnak, aki készségesen állt a rendelkezésemre, miután kiszolgált egy öreg alkoholistát.
- Mivel szolgálhatok? -kérdezte nyájasan.
- Hmm... van citrom leve?
- Van. - bólintott a csapos.
- Akkor egy 3/1-es citromos sört kérnék. -jelentettem ki.
A férfi hamar munkának látott, de elég értetlen pofát vágott. Nem nagyon értette, miért akarom tönkre tenni a sört.
- Parancsoljon. -tolta elém a korsót, aztán a kezébe nyomtam az árát, és vissza fordultam a kis tündérkéhez.
- Ezt kóstold meg - toltam elé a korsót - csak bátran - noszogattam, ahogy észrevettem, hogy savanyú képet vág az ital felé. - Ízleni fog, rajta. Nálunk a nők ezt szokták inni. Magam nem szeretem, mert a citrom elrontja a sör kesernyés ízét. Rajta, ne húzd már a szád - nógattam mosolyogva.
A lány végre felengedett, és kis visszakozás után megkóstolta a kotyvalékot. Egy apró mosollyal nyugtáztam sikeremet.
- Ez sokkal kedvemre valóbb. - fordult felém mosolyogva. - Cserélünk? - kérdezte, majd elém tolta az ő italát, válaszra sem várva. Egy aprót bólintottam, elismerésül, ahogy rám tukmálta a sörét, ellentmondást nem tűrően. Ez a cselekedete igencsak tetszetős volt.
- Szóval Titan Nose. Az Shirotsume-ben van, ugye?
- Így van. -értettem egyet.
- Egyszer találkoztam egy Arashi nevű tűzmágussal, aki szintén a Titan Nose-ból jött. Nem ismered véletlen? -tette fel a kérdést, és újabb kortyot engedett lecsúszni a torkán.
Egy pillanatig elcsodálkoztam rajta, hogy ismeri a társam, majd mielőtt válaszoltam volna, követtem jó példáját, és én is kortyoltam egyet a sörből, majd visszatettem az itókát a pultra.
- Hmm... tűzmágus? - kérdeztem vissza inkább magamnak mint neki. - Minő véletlen, éppen így hívják a társamat -feleltem egy félmosollyal.
Igazán kíváncsi lennék Yuzu reakciójára, ha megtudná, hogy Arashi ilyen csinos hölgyekkel találkozgat. Már a gondolat is vidámmá tett, hogy milyen jelenet lenne belőle. De elvégre jó cimborám, így természetesen inkább magamban tartom ezt az információt.
- Szóval találkoztatok. Én viszont rajtad kívül még sosem találkoztam a Blue Pegasus-ból senkivel sem, viszont a mesteretek hírneve elég messzire elér. -vigyorogtam Atsuira. - Tényleg olyan magának való, fura figura? Érted mire gondolok - kacsintottam felé.
- Ki tudja mi igazából a lényeg? -kérdeztem elgondolkodva szavain. - Elvégre nem ítélkezhetsz az emberek felett ránézésre. - emeltem a korsót kiszáradt ajkamhoz.
- Azért ha módomban áll, én messzire elkerülöm azt az embert. Sok mindent hallottam már, ami elég okot ad, hogy ne kerüljek a közelébe. De inkább váltsunk témát. Sokáig maradsz a városban? Vagy esetleg csak átutazóban? -kérdeztem kissé vígan.
Több mindenre voltam kíváncsi, de nem szokásom kérdések armadájával lerohanni az embert. Néha a túl sok beszéd több kárt okoz, mintha csak hallgatna az ember.
- Csapos, még egyet a hölgynek. - intettem a férfinek, miközben hevesen bólogatva hallgattam a lány ittlétének okait.

Érdeklődve hallgattam végig mondandóját, mikor váratlanul kérdésekkel kezdett bombázni. Egy percig elgondolkozdtam, hogyan is kezdjek neki, aztán szólásra nyitottam a számat.
- A küldetés nem volt valami nagy eresztés, viszonylag könnyű pénzszerzési lehetőség volt. Egy ötfős bandát kellett elfognom, akik azzal töltötték a minden napjaikat, hogy a gyanútlan túristákat fosztottak ki, majd jól helyben hagyták őket. Az elfogásukért járó jutalom elég méltányos volt, ahhoz képest, hogy a bandában csak egy mágus volt, és az sem valami nagy eresztés. Amúgy meg a reggeli vonatra váltottam jegyet, szóval még bőven ráérek. -fejeztem be, majd intettem a csaposnak, hogy hozzon még egy kört.
Egy pillanatig bámultam a lányt, de aztán folytattam:
- Nem tudok mesélni magamról semmi érdekeset. Lényegében annyi, hogy a Titan Nose mágusa vagyok, a nagybátyám egy sikeres kocsmát vezet, amihez idő közben hozzácsapódott egy kisebb szálló is az utazók számára. Dióhéjban ennyi. Most mesélj te, miért pont a Blue Pegasushoz csapódtál? -kérdeztem kíváncsian, s közben fürkésztem a lány reakcióit.
Csendben, figyelmesen hallgattam a lányt, s közben elgondolkoztam, mennyire más életünk volt. Én soha nem rendelkeztem szülőkkel, az egyetlen rokonom Serlon bácsikám volt, és mágiát is azért taníttatott, mert a többi mesterembertől még a tanításom első hetében megléptem. Vele ellentétben én több normális foglalkozásba belekóstoltam, amiknek se szeri se száma, aztán azért kötöttem ki a mágiánál, mert egy kegyetlen szadista rabszolgahajcsár emberhez küldött. Pff... Micsoda életutam volt az övéhez képest. Felocsúdtam, mikor a mágiámról kérdezett.
- Hmmm... én az elemi mágiákban vagyok jártas. Leginkább a villám elem áll hozzám a legközelebb, de konyítok valamennyit a víz, és jég mágiához is. Tudom kissé érdekesen hangzik, de az alkotó, és a pusztító mágia egész jól kiegészítik egymást - feleltem egykedvűen.
Mivel észre vettem, hogy kiürült a pohara, ezért gyorsan felhajtottam az enyémet is, majd a csapos felé fordultam, aki idő közben lecserélődött.
- Maga kicsoda? -kérdeztem az új csapost.
- Elnézést uram, de Edwardsnak lejárt mára a munkaideje, és én veszem át a helyét. Mivel szolgálhatok?
- Egy korsóval nekem, és a hölgynek egy korsó citromos sört adjon.
A férfi szorgosan neki látott, én pedig vissza fordultam Atsuihoz.
- Még kezdő vagyok a mágusmesterségben, így ne várj túl sokat személyemtől - közöltem vele, mire kiadták az italokat.
Nagy kortyokban láttam neki, s amint láttam, Atsui is beleivott a sajátjába. Gondoltam alkotok neki valami kis apróságot, példának okáért egy jégvirágot, de ahogy felemeltem a kezem, és a mágiámhoz nyúltam, hirtelen összemosódott előttem a kép. Szédültem, forgott velem a világ, és jól tudtam, hogy még ehhez az állapothoz nem ittam eleget. Kérdőn néztem a csaposra.
- Mi a fenét rakott bele? -kérdeztem még utolsó energiámmal, majd leborultam a székről, és agyamra sötét lepel ereszkedett...

... Erősen másnaposnak éreztem magam, mikor felpattantak szemhéjaim. Hunyorogva néztem körbe, és próbáltan felfogni, hol, s miért vagyok. Megpróbálkoztam a mozgással, de azon kaptam magam, hogy egy székhez vagyok kötözve. Ahogy felmértem a helyzetet, feltűnt, hogy a székemhez egy másik szék van kötve, háttal nekem. Azonnal lecsapott a felismerés, hogy Atsuit is elrabolták.
- Hol a fenében vagyunk? Mi történt? - érdeklődtem, erős fejfájásommal viaskodva. - Atsui, jól vagy? -próbáltam ébresztgetni a lányt, és megérdeklődni az állapotát.
A kötelek nagyon szorosak voltak, és akárhogy próbáltam a mágiámhoz nyúlni, mindig falba ütköztem, mintha valaki elzárta volna azt. Nem kellett sokat rágódnom rajta, hogy valószínűleg a kötélnek köszönhetjük-e hatást.
Erősen próbáltam szabadulni kötelékeimből, de ezzel csak annyit értem el, hogy csuklóimból vér fakadt. Hamarosan megjelentek vendéglátóink, ahogy várható volt, egy köpcös fazon, két durung testőrrel. Csendben figyeltem őket, s vártam a mondandójukat, ami nyilván volt, ha már kaját nem igen hoztak. Végül a kis köpcös köhigcsélt egyet, és mutogatott, mint valami kerge marha, mire egy pillanat múlva, Ácu mellém termett, egy gorilla társaságában.
- Óó így mindjárt jobb. – elégedetten járatta rajtunk tekintetét.
- Mit akarnak tőlünk? – kérdezte ingerülten Ácu.
- Itt most csak én beszélek, kislány! Világos? - fejtette ki kívánságát az illető, majd egy gorilla gondosan elhallgattatta Ácut.
Jobbnak láttam csendben maradni, és kivárni.
- Ne erőlködjenek, amíg a kötél magukon van, nem férnek hozzá a mágiájukhoz. - kezdte - Eredetileg csak a Titan Nose-os idiótáért mentünk, de így két legyet ütünk egy csapásra. Szép nap ez a mai, nem igaz? És hogy a kérdésére is válaszoljak, ellopjuk a varázserejüket, illetve mindenüket, amit pénzzé lehet tenni, ami az önök számára a sajnálatos halált jelenti. -tört ki eszeveszett nevetésben.
- A belsőszerveink, és a mágiánk ki kristályosítása megéri? Ha vadászni fognak rátok a barátaink, csúnya véget fogtok érni. Márpedig vadászni fognak, és ha megtalálnak, abban nem lesz köszönet. A szervkereskedelem nem hoz annyit, amennyiből fel tudnátok bérelni egy egész céhet a védelmetekre. -feleltem fenyegetően, bár ez nem hatotta meg túlzottan a férfit.
- Ostoba kis pondró! Már csak a fejeden lévő vérdíjból többet kaszálunk, mint a testetekből, de ha már a kezünkben vagytok, akkor annyi pénzt sajtolunk ki, amennyit csak tudunk - röhögött ismét disznó módjára.
- Vérdíj van a fejemen? - kérdeztem hitetlenkedve.
- Hehe, a céhed összes tagjának fején vérdíj van - mosolygott büszkén.
- Ki tűzte ki a vérdíjakat? - puhatolóztam, bár sejtettem már a választ.
- A Cyclops Eye sokat fizet a fejetekért. Nagyon szeretnék, ha nem lennétek. - mosolygott tovább, majd oda sétált hozzám, és a hajamat megmarkolva fejemet hátra húzta.
- Elvághatnám a torkotokat itt és most, de sajnos a mágiátok miatt élve van szükségem mind kettőtökre. Pedig úgy hallgatnám halálhörgéseteket. - tört ismét őrült kacajba.
Miután sikerült befejeznie a röhögést, intett a két gorillának, hogy kövessék. A testőrök székestől felkaptak minket, majd néhány szobán át, egy nagyobb, műtőszerű helyiségnem helyeztek el ismét.
- Mindjárt megkezdjük a folyamatot, egy pillanatig se aggódjatok. Higyjetek nekem, roppant fájdalmas lesz, de nem fogtok belehalni. Élve szedjük ki a szerveiteket.
Néhány pillanat múlva, két, műtéthez beöltözött, vézna fazon jelent meg, akik valami mágikus kört rajzoltak krétával a műtőasztalra. Az asztalon, négy bilincs tartózkodott, amit gondosan hozzá rögzítettek, valamint az asztal mellett, egy kisebb kocsi állt, amin tucatnyi orvosi szerszám hevert. A hentesek, befejezték az előkészületeket, majd két injekciós tűvel közeledtek felénk.
- Mit akarnak azokkal?!?!?!
- Nyugalom, csak egy kis altató. Végig fogják aludni az egészet. - közölte az egyik orvos.
A kis köpcös főkolompos hamar kinyitotta a száját, és elégedetlenkedett.
- Mégis mi a fenét képzelnek? Altatásról szó sem lehet. Hallani akarom, ahogy visítanak fájdalmukban.
- Ha eszméletüknél maradnak, belehalnak. A szívüknek még dobognia kell, mikor kioperáljuk őket, mert egy halott szívért senki nem fizet.
A köpcös elégedetlenül hagyta el a helyiséget. A dokik beadták nekem az altatót, majd mély álomba szenderültem.

Lassan ébredeztem, s olyan elgyengültnek éreztem magam, mint még soha. Nem tudtam mozogni egyáltalán, bár ahogy néztem, ez nem is számított sokat, hiszen újra a régi szobában, a megszokott székhez voltam kötözve, mellettem Ácuval.
- Ro... ro..rohadékok! -préseltem ki magamból a szót nagy nehezen, de ennél többre nem futotta erőmből. Ácu velem szembe volt ültetve, és ő sem nézett ki túl fényesen. Sajnálattal néztem a lányra, bűntudatom volt, hogy miattam került ekkora slamasztikába. Szerettem volna bocsánatáért esedezni, de egy szó sem jött ki a számból. Kábultan bámultam magam elé, minden reményem szertefoszlott a menekülésre. Még ha el is oldoznának, akkor sem tudnék menni sehova, így beletörődve sorsomba, aludtam el újra.
Mikor legközelebb magamhoz tértem, ismét a műtő asztalon feküdtem, de ezúttal nem kötöztek le, viszont beadtak valamit, amitől zsibbadt az egész testem. Idegesen bámultam bele a fejem fölött világító lámpákba, majd fejemet nehézkesen forgatva Ácut kerestem tekintetemmel. Imádkoztam az épségéért.
- Szikét -hangzott fel egy ismerős hang, majd a fejem felett átadták neki az eszközt.
Bár zsibbadt az egész testem, még így is éreztem egy kis fájdalmat, ahogy a hasamon egy bemetszést csinált a hideg szikével. A doktor már éppen készült egy újabb, vágást ejteni testemen, amikor hirtelen valaki berúgta a műtő ajtaját, és egy tucat lovag rohant be kivont karddal.
- Mindenki le van tartóztatva! -hallatszott egy érdes, kemény hang, majd a következő pillanatban, két lovag termett mellettem.
- Uram, minden rendben van? -kérdezte az egyik aggódó tekintettel.
- Me-mentsék meg - préseltem ki magamból a a mondatot, Ácura célozva.
- Minden rendben, bevisszük a kórházba. A hölgynek kutya baja. -felelte, majd finoman egy hordágyra fektettek, majd ismételten elaludtam.
Egy hatalmas ásítással egybekötve ébredtem. Még nem voltam túl jól, hiszen a mellkasomon lévő sebhely viszketett, de ugyanakkor fájt még. Fogalmam sem volt róla, hogy mióta feküdhettem, de még mindig erőtlennek éreztem magam. Nagyon úgy festett a helyzet, hogy még egy darabig nem leszek képes felkelni. Végig néztem a fehér kórtermen, ami nem szolgált semmi luxussal. Az ablakon beszűrődött a felkelő nap fénye, s bevilágította a helyiséget. Az ágyam mellett egy fehér éjjeli szekrény virított, amin a személyes tárgyaim pihentek, az összehajtogatott ruháimmal egyetemben. Próbáltam felülni, de sikertelenül. Nem volt még elég erőm hozzá. Az ajkam kicserepesedett a szárazságtól, de sajnos nem értem el az éjjeliszekrényen pihenő kulacsomat. Két-három lépésnyire egy másik ágyat helyeztek el, ahol a nemrég megismert máguslány pihent édesdeden. Örömmel konstatáltam, hogy biztonságban van, és aránylag egész jó bőrben. Nem akartam felébreszteni, így csak csendben bámultam, ahogy egyenletesen szuszog. Nyilván nyugodt álma van. Percekkel később egy nővér nyitott be a szobába, kezében egy tálcával.
- Jó reggelt - szólalt meg kedvesen, majd beljebb sétált, és lerakta az ágyam szélére a tálcát, amin két gőzölgő teásbögre, és egy-egy fehér kis pirula kapott helyet.
- Jó reggelt - válaszoltam erőtlenül, s közben az ápolónőt bámultam.
- Be kell venniük a gyógyszereiket - közölte, és már nyújtotta felém az egyik bögrét, és az egyik gyógyszert.
- Köszönöm, de kihagyom. - utasítottam el fintorogva - Számomra egyetlen orvosság létezik. Adja kérem ide a laposüveget - nyújtottam felé remegő kezem.
A nővér helytelenítőleg megrázta a fejét, és közölte, hogy nem lehet.
- Meg akar ölni? - tettem fel kérdésem szemrehányóan.
- A laposüveg tartalma nem gyógyír. Vegye szépen be a gyógyszerét, és igya meg a teáját -erősködött a némber.
- Egy frászt. Maga meg akar mérgezni. Adja már ide azt az átkozott kulacsot, és egykettőre rendbe jövök -erősködtem, s a nővér már kezdett volna vitába szállni velem, amikor mozgolódás támadt a szomszédos ágyon.
Azonnal odafordítottuk a tekintetünket. Ácu ébredezett, s hatalmas nyújtózkodása után felpattantak szemhéjai, és ő is értetlenül pislogott körbe.
- Jó reggelt - szólalt meg a nővér kedvesen, és engem magamra hagyva, átült a szomszédos ágyra - hoztam önnek teát, és némi gyógyszert, örülnék ha maga nem makacskodna, és elfogyasztaná ezeket.
- Jó reggelt! – tolta magát feljebb az ágyban Ácu, hogy ülő helyzetbe kerüljön. – A teát megköszönöm, - átvette a bögrét. – de a gyógyszert nem veszem be.
- De hát ez orvosság, hölgyem. Ettől jobban érzi majd magát. – magyarázkodott a nővérke.
- Elhiszem, de nem veszek be semmit, amiről nem tudom, hogy micsoda.
- De kérem, ez egy kórház, én csak Önöknek akarok jót.
- Sajnálom, akkor sem fogadom el. Talán rosszul neveltek. – mosolygott a bögrébe.
- Ez felháborító. Most azonnal szólok a főorvosnak - fakadt ki a nővér, majd elhagyta durcásan a kórtermet.
Nem nagyon törődtem vele, inkább ácu felé fordítottam a tekintetem, aki sokkal jobb állapotban volt mint én.
- Örülök, hogy jobban vagy. Sajnálom, hogy bajba sodortalak - suttogtam, megbánóan - Remélem meg tudsz bocsátani.
- Ugyan, nincs miért. Nem hibáztatlak, örülök, hogy nem esett bajod neked sem. – válaszul egy biztató mosolyt is küldött felém, de ettől még nem éreztem magam jobban.
- Kérhetnék egy szívességet? Ha nem túlságosan megterhelő feladat, oda tudnád adni azt a laposüveget az éjjeli szekrényről?
- Persze. - felelte, és átnyújtotta a kulacsomat.
- Hálás köszönet - mondtam kicsit felvidulva, és mohón letekertem a kupakot, majd jó nagyot húztam az itókából, ami egyből kifejtette a hatását, és máris jobban éreztem magam.
Miután visszacsavartam az üveg szájára a kupakot, ismét Ácu felé fordítottam a tekintetemet.
- Hogy érzed magad? - tettem fel a kérdést, s mikor a lány válaszolhatott volna, a főorvos, és a nővér lépett be a szobába.
- Hmm... Látom mind a ketten felébredtek. Hölgyem, maga akár már ma hazamehet, tekintve a csodálatos felgyógyulására - fordult Ácu felé. - Maga viszont még egy ideig itt marad, mivel a sebe még nem gyógyult meg teljesen, és veszélyes lenne így mászkálnia - nézett felém, aztán miután befejezte, meg sem várta, a válaszunkat, és elviharzott.
- Úgy látszik te már ma haza mehetsz. Ennek örülök -feleltem kedvesen, ahogy a lányra néztem.
- Ez valóban jó hír. Bár szívem szerint inkább megvárnám, amíg te is felépülsz. – mosolygott. - De így is napok óta vissza kellett volna érnem a céhbe, félek Bob Mester már utánam küldött egy egész hadsereget. – kuncogott. – Mellesleg.. mi volt ez az egész? Miért van a fejeden vérdíj?
- Úgy látszik a Cyclops Eye ott akar beleköpni a levesünkbe, ahol tud. Mihamarabb értesítenem kell ezekről a mestert, és a többieket is. - feleltem baljóslatúan, majd mosolyogva fordultam vissza a lányhoz - Emiatt nem kell aggódnod, csak egy apró kellemetlenség, amit a céhem el tud rendezni egyedül is.
- Értem. Azért ha szükséged van segítségre, keress meg. Erről a kis „incidensről” pedig feltétlenül beszámolok a Mesternek.
- Ahogy gondolod, de ez személyes ügye a céhemnek, amit nekünk kell lerendeznünk. A mestered nyilván tud a két céh ellentétéről. - sóhajtottam fel - De ha nem haragszol meg, én most lefeküdnék, pihennem kell. Ha nem lennél itt, mire felébredek, akkor örülök, hogy megismerhettelek, és biztonságos hazautat kívánok, és remélem a legközelebbi találkozásunkkor nem fog történni semmi baj. - fejeztem be, majd behunytam a szemem, s elnyomott az álom.

Tárgy: Re: Itachi Sadamesu Csüt. Aug. 18, 2011 11:18 pm

Hmm, mindenképpen dicséretet érdemelsz munkádért. Szép kidolgozott igényes és kalandban sincs hiány , jutalmad 300 VE

Tárgy: Re: Itachi Sadamesu Szer. Aug. 31, 2011 8:11 pm

Titan Nose Krónikák - Őszköszöntő fesztivál

/Arashival közös munka, egy kész játék átdolgozása, időrendben régi történet/
Azért, hogy mindenki értse, honnan ered eme kis történetünk, parancsoljatok, az előzménye Itt tekinthető meg.

Fáradtan, teljesen másnaposan nyitottam be a Titan Nose székházába. Ahogy körbe tekintettem feltűnt, hogy alig tartózkodnak bent néhányan.
- Jó reggelt! -köszöntem, majd odasétáltam a pulthoz, némi információért.
- Szia Ita, jobban vagy már? -kérdezte Mei mosolyogva, miközben valami papírt olvasgatott.
- Fogjuk rá - morogtam válaszképp. -Hol vannak a többiek?
- Az Őszköszöntő fesztiválra készülnek, már a parkban próbálnak az esti ünnepségre. -mondta úgy, mintha ez mindenkinek természetes lett volna. Értetlenül vizslattam a lány gyönyörű arcát, mire ő elmagyarázta, hogy ezt nekem is tudnom kéne, de tegnap Arashiék úgy vonszoltak haza, mert a sárga földig ittam magam, és valószínűleg ez miatt van emlékezet kiesésem.
- Ilyen történt? -kérdeztem ziláltan. - Akkor elmesélnéd nekem az egészet?
- Ejh... rendben van. A klán minden évben részt vesz az őszköszöntőn, mágikus bemutatót tartva, és az ünnepség megkoronázásaként egy koncerttel kedveskedünk a városnak. Egész héten erre készültünk, és most mindenki kint van a parkban, hogy össze állítsák a színpadot, illetve nézelődnek a bazársorokban, egyszóval akik nem dolgoznak, azok élvezik a fesztivált.
Az a néhány ember aki még az épületben tartózkodik, Chronaios mesternek segít összeszedni, és kicipelni mindazt, ami itt lett felejtve. Különben is, ha már itt vagy, te is hasznossá tehetnéd magad, vidd ki a raktárban lévő söröshordókat a kint álló szekerekhez.
- Nagyszerű... tudod, hogy utálom ezeket az eseményeket... -mondtam lehangolódva, majd neki álltam a kétkezi munkának.
Ahogy kigurítgattam a hordókat, össze találkoztam két csapattársammal, akik valamiféle tűzijátékos dobozokat cipelgettek.
- Látom, ti is be lettetek fogva - mondtam lehangoltan.
- Igen, de mindjárt kész vagyunk - felelte Arashi, majd kivitte az utolsó dobozát Gon társaságában.
Rühelltem Gon képét, ennek ellenére mégis egy csapatban mászkáltunk. Ahogy kigurítgattam a hordókat, felfigyeltem, hogy már mindenki végzett feladatával, és békésen pihengetnek ahelyett, hogy inkább segítenének. Mindenesetre 2 hordóval később én is befejeztem a rabszolga munkát, majd letelepedtem a többiek mellé az asztalukhoz. Szó mi szó, nem voltam valami felhőtlenül jókedvemben, az egész nap rosszul indult, s ráadásul még itt van ez az átkozott fesztivál is. Magamban morogtam, mígnem egy korsó került a látóterembe, ami kissé javított a kedély állapotomon. Ahogy körbenéztem a társaságon, mindenki előtt volt valami lötty, de egyedül előttem és Gon előtt találhattunk tisztességes italt.
-Végre egy korsó hideg sör. Már alig vártam, főleg mi után megkóstoltam a raktárban azt az elöregedett csokipénzt. -lelkendezett a Bohóc, mire mindenki harsány nevetésbe tört ki, kivéve én, mert nekem csak egy harsány mosolyra futotta.
-Igyunk arra, hogy végre kész vagyunk! - mondta Arashi és felemelte poharát mire koccintottunk.
Már türelmetlenül vártam erre az eseményre, s ahogy a korsók, illetve a poharak egymásnak ütődtek, már hajtottam is fel az én részemet. Miután kiittam az utolsó cseppig, megkönnyebbülten ellazultam, s kényelmesen elnyúltam a székben. Mindenki beszélgetni kezdett, én viszont csak csendben hallgattam, ahogy a lányok a legújabb divatról, társaim pedig Arashi legutóbbi kalandjáról beszélgettek. Unottan bámultam a plafonon lévő terebélyes pókhálót, s azon elmélkedtem, milyen jó is volna pókként élni. Egész nap csak henyélnie kell, hiszen a háló elintézi neki a piszkos munkát. Néhány pillanat múlva, arra lettem figyelmes, hogy a társaság elcsendesül, és a bejárat felé szegezik tekintetüket, így hát én is oda pillantottam. Öt alak álldogált az ajtónál, talpig fekete köpenyben, és fekete csuklya takarta arcukat. A középső alak előre lépett, majd megszólalt.
- Hol van Chronaios? -kérdezte komoly, mély hangjával.
Mindenki az udvariatlan fickókat nézte, majd Mei megszólalt.
- A mester jelenleg nincs itt, de hamarosan vissza ér -közölte velük kedvesen.
- Megvárjuk! -mondta az előző hang.
- Szórakozzunk el addig ezekkel, -lépett elő egy másik- Öljük meg mind! -kezdett őrült vihogásba az illető.
A többiek mind elfogadták a javaslatot, majd hosszas pillantást vetettek ránk, nyilván azon gondolkodhattak, ki fog kivel harcba szállni.
Ez már egy kicsit sok volt, látszólag nem csak engem dühítettek fel, hanem a többieket is, Gon például olyan gyorsan pattant fel a székből, hogy szemmel alig lehetett követni. Nem tudtam eldönteni ábrázatáról, hogy dühös, vagy csak izgatott, a valószínűleg elkerülhetetlen harctól. Őszintén szólva, semmi harci kedvem nem volt, már tényleg bántam, hogy felkeltem ma, hisz az öt ismeretlen alakról lerítt, hogy holmi szavakkal nem lehet őket elzavarni.
- Nincs mit tenni, túlerőben vannak- mondtam egykedvűen - Gondolom Bohóc, te kettőt akarsz -húztam mosolyra a számat. Ebben a pillanatban, az emelet felől hangokat hallottunk, s meglepődve vettem észre, hogy Darren és James caplat le a lépcsőn, díszítési vitát folytatva. Minden tekintet rájuk szegeződött, elég kellemetlen perceket okozva ezzel nekünk. Mi itt ádáz harcra készülünk, ezek meg idejönnek, és arról vitatkoznak, hogy melyik virág hol állna szépen. Mei odaszaladt hozzájuk, és gyorsan elmagyarázta a dolgokat, mire értetlenül pislogtak, majd az új jövevényeket bámulták.
- Elég a beszédből, itt az ideje hogy meghaljatok - mondta ismét a középső.
- A démont bízzátok ránk - bökött Arashi a vihorászó őrültre - Már van egy kis tapasztalatunk az ilyesmiben.
Egy laza biccentéssel jeleztem, hogy tegyen úgy, ahogy jónak látja.
-Démon?- kérdeztem meglepetten, majd alaposan végig mértem a kiszemeltjüket - Ha ennyire akarod, a tiéd lehet.
- Nem lenne igazságos, ha kettő harcolna egy ellen, nem igaz? - mondta a második alak, aki az imént lépett társa mellé.
Egy aprócska mosoly jelent meg a szám szélén, ahogy Jamesnek és Darrennek magyarázták a helyzetet a többiek.
- Ayumi, Mei!- szólítottam a két hölgyeményt, kedvesen. - Kérlek szóljatok a mesternek és a többieknek, amíg mi eliszogatunk a vendégekkel - fejeztem be komoran.
Egyáltalán nem fűlött a fogam hozzájuk, teljesen olyanok voltak, mint azok a bajkeverők, akik a hajdani Asszonybosszantóban keresték a bajt, jónéhány kupányi szesztől felfűtve.
- Mégis, ezt hogyan tegyük, amikor elállják az utunkat? - kérdezte Ayumi felháborodva.
- Majd én utat török - felelte Gon arrogáns vigyorral a képén.
Ahogy végignéztem a társaságon, feltűnt, hogy az egyikőjüknek igen Nőies alakja van.
- Bízzátok rám azt a két új fiút... -mutatott James felé - Megmutatom nekik mi az a rettegés... ehehe - Hátborzongató kacaj tört ki belőle, ami rekedtes hangjához tökéletesen illett a hölgyhöz, aztán már száguldott is Darrenék felé.
- Minerva, légy velük kedves - mondta mély hangján az eddig vezérfigurának kinéző középső alak - Faustus, te gondoskodj arról a beképzelt kis csótányról, meg a társáról, addig én foglalkozom a két hölggyel.
- Egy frászt! Ne parancsolgass nekem Darek, nem vagy a főnököm -vágott vissza a Faustusnak nevezett illető.
Gon egy percet sem várt tovább, azonnal egy tűzgömböt lőtt Faustus felé, én pedig egy villámot eresztettem rá a másik megmaradt tagra, s közben Mei-ékre kiabáltam, hogy fussanak. A kis cselünk bevált, ügyesen eltereltük a figyelmüket, ámbár egy karcolást sem sikerült okoznunk nekik, mindössze annyit értünk el, hogy kihoztuk őket a sodrukból.
- INTÉZD EL ŐKET FAUST! - üvöltötte dühösen Darek - Azt a két ribancot pedig bízd rám, gondoskodok róla, hogy ne értesíthessék a többieket - húzódott immár mosolyra a szája, s azzal a lendülettel kiviharzott a teremből. Gon gondolkodás nélkül utána rohant.
- Cöh... nagyszerű... -törődtem bele a Bohóc önkényes magán akciójába- Izé, Faustus ugye? Mit szólnál hozzá, ha egy sör mellett megbeszélnénk ezt az egész dolgot? Szerintem megoldhatjuk a dolgot békésen is -próbálkoztam a helyzet nyugodt elrendezésével, bár a barátom arckifejezését látva, nem sok sikerrel.
- Ne szórakozz velem, kölyök. Nem jópofizni jöttem. Kibelezlek, aztán folytatom azokkal az árulókkal.
Nem vettem le róla a tekintetemet, s felidéztem az első varázsigét, amit hasznosnak véltem a jelenlegi helyzetben.
"A Bohóc támadása semmit nem ért ellene, nem vehetem félválról ezt az embert, valamit sürgősen ki kell találnom" - agyam pörgött, s a megoldáson tűnődtem, feszesen figyelve mit lép Faust.
- Ex-Quip: Magic Sword- hangzott el ajkamról, az idéző ige. Narancssárga mágikus kör jelent meg alattam, majd egy kard alakja kezdett kirajzolódni előttem komótosan. Ahogy teljes valója a mi terünkbe került, megmarkoltam, s támadásra készen szegeztem ellenfelemre.
- Há, azt hittem valami eredetibbet találsz ki... cöh... de ha játszani akarsz, hát állok elébe - mondta kissé csalódott hangsúlyban, majd öklét belecsapta nyitott tenyerébe.
-Ice Make: Sword! - hangzottak el a szavak, kemény, eltökélt hangnemben - KEZDJÜK! - ripakodott rám, miután ő is felvette harci pózát.
Nem tétováztam. Azon nyomban rárontottam, s teljes erőmből próbáltam lesújtani a koponyájára, de nem voltam elég gyors. Kardjával hárította, ezzel kibillentve engem egy kicsit az egyensúlyomból. Nem adtam fel. Egy suhintás jobbról, majd balról, aztán szúrás, ezek elől mindig hátrébb ugrott, olykor hárított s fokozatosan szorítottam a sarok felé.
" Miért nem támad? Miért olyan az arckifejezése, mint aki unatkozik? Lebecsül engem, nem vesz komolyan" -elemeztem a jégmágust, vagdalkozás közben. Mindeközben hallottam a hátam mögött csatázó barátaim hangját, olykor üvöltéseiket. Kezdtem mérges lenni és szerettem volna letudni ezt az alakot, hogy segíthessek társaimnak.
A következő pillanatban, a kardom kirepült a kezemből, s beleállt a szomszédos márványfalba.
- Mi a... - nem volt időm többet mondani, a levegőbe emelkedett a testem, és nagy erővel csapódott neki a falnak.
Levegőért kapkodtam, az ütés erejétől belém szorult az oxigén. Az oldalam rendkívül fájt, s éreztem, hogy bal kezem sem nagyon tudom mozgatni, fejemből vér szivárgott, s csorgott le az államig, ahonnan cseppenként hullott a földre. Egy pillanatig nem tudtam hol vagyok, csak az égő fájdalom volt, ami kizárt minden mást elmémből.
A szőke férfi lassan közeledett felém, szánakozó, fagyos pillantást vetve rám. Nagy nehezen sikerült feltápászkodnom, de egyensúlyom nem nyertem vissza, ezért a simára csiszolt, fehér márványnak vetettem hátamat, majd ellenfelem felé irányítottam ökölbe zárt kezemet, s szabadon engedtem bódult dühömet.
- Lightning Bolt - suttogtam, erőtlen hangon. Kezemből hatalmas robajjal csapott ki egy kékes-fehér villámnyaláb és süvített el ellenfelem feje mellett, becsapódva a szemközti falba, egy nagyobb lyukat ütve rajta.
- Le-lehetetlen, nem véthettem el... - suttogtam, majd erőtlenül a földre rogytam.
- Gyenge vagy! - mondta szánakozva, az immár előttem tornyosuló szőke szörnyeteg- Ez minden amire képes a Titan Nose? Szánalmas! Talán Zero azért árult el minket, mert megszánta alantas mivoltotokat? Nem számít, ő is meg fog halni hamarosan.
- K-ki vagy te? - kérdeztem erőtlenül. A fejem zúgott, s a vér már belefolyt a szemembe is. Éreztem, hogy a fokozatos vérveszteség legyengít, s tudtam, már nem maradok sokáig eszméletemnél.
- Faustus Rahl vagyok, a Cyclops Eye tagja, a 4-es számú, de ez számodra már úgyis mindegy-mutatkozott be. - Most pedig nézz rám, és könyörögj a nyomorult életedért! - parancsolta, enyhe gúnnyal a hangjában. - RAJTA!!!
" Végem, meg fogok halni. Nem, nem lehet itt vége, nem halhatok meg, még nem! Még annyi minden van, amit meg szeretnék tenni, nem érhet itt véget! Valamit ki kell találnom! Nem fogok itt megdögleni, ennek a nyomorultnak a jóvoltából"
Kétségbeesetten kerestem valami kapaszkodót, valami menekülési lehetőséget, de a testem nem engedelmeskedett, nem volt elég erőm már. Utolsó, kétségbeesett próbálkozásom is sikertelen lett, nem tudtam rálőni ellenfelemre még egy villámot, mivel amint nagy nehezen, keserves kínok között felé emeltem kezem, egy láthatatlan kéz ismét elkapott, és a szemközti falnak hajított, olyan erővel, hogy éreztem, az ütközés közben eltört több csontom is. Rongybabaként hullottam a hideg padlóra, s erőteljesen köhögtem fel vérem. Nem tudtam megmozdulni, már az nagyobb csodának számított, hogy nem haltam bele az újabb találkozásba a masszív szerkezettel.
- MI LESZ MÁR? KÖNYÖRÖGJ TE FÉREG! - ordított idegesen Rahl.
Nyilván egy korábbi harc miatt volt összeégve a fél arca, de ahogy a méregtől elváltozott képpel bámult rám, sebhelytől eltorzultan, szörnyetegként hatott dühös pillantása.
-sssoha... - erőltettem ki magamból a szavakat.
-Te akartad, ég veled! Gravity Attraction! - szálltak messze a szavak, s én már csak annyit érzékeltem a külvilágból, hogy egyenesen Faust felé repült a falba fúródott kardom. Egy könnyed mozdulattal elkapta, majd oda sétált hozzám, s a penge hegyét torkomnak szegezte. A légzésem lassú, vontatott volt, s már felkészültem a halálra. Az éles fegyvert hegyével lefelé felemelte, hogy teljes erejével átdöfhesse testemet. Még egy utolsó mély lélegzetet vettem, s behunytam szemeim, felkészülve a halálra. A kegyelemdöfés elmaradt, szemhéjamon keresztül, áthatoló fény mart szemeimbe, szörnyű robajjal megtöltve a termet. Aztán felpillantottam, s láttam, hogy a győztes fél szitkozódva dörzsölgeti a szemét, majd a bejárat felé fordította fejét.
Chronaios mester állt ott, dühtől vörös arccal.
Minden porcikám fájt, s akárhogy próbálkoztam a talpra kecmergéssel, sehogy sem sikerült. A próbálkozástól belém hasító kín szöges ostorként vájt sérült végtagjaimba. Nehezen, de sikerült kitörölnöm szememből a vért, és kényszeríteni magam, hogy eszméletemnél maradjak. Minden erőmmel azon voltam, hogy elvonszoljam magam a legközelebbi falhoz, hátha a szilárd felület segítségével képes leszek talpra állni. A mester és ellenfelei nagy csatát vívhattak, bár nem láttam, de a robbanások, a mágiák összecsapása keltette erőhullámok tisztán érthetően ezt tanúsították. Szerettem volna segíteni a mesternek, de jól tudtam azt is, még ha erőm teljében lennék, akkor is csak útban lennék az öregnek. Még soha nem éreztem magam ilyen tehetetlennek, gyengének, kiszolgáltatottnak. Hallottam a Cyclops Eye mágusainak dühös ordításait, éreztem a belőlük kitörő varázslatok erejét, s a mester tiszta mágiájának rezgését. Ez a harc, olyan szinten mozgott, amit még eddig elképzelni sem tudtam volna soha. Reménykedtem benne, hogy a többieknek nem esett baja, és abban is, hogy Chronaios hamarosan befejezi a csatát a rohadékokkal. Nem törődve földi porhüvelyem szenvedéseivel, kúsztam tovább a fal irányába.
- Már csak néhány méter... - sziszegtem magamnak összeszorított foggal.
Nem volt elég erőm, hogy tovább kússzak. Dühösen, kimerülten fordultam vissza hátamra, s kerestem tekintetemmel társaim.
Darren és James a lépcsőktől nem messze feküdt, a mozgolódásukból ítélve még életben voltak, ennek örültem. Arashi-t és Yuzut sehol sem láttam, és ez kissé feszültté tett. Győzködtem magam, hogy semmi bajuk nem esett, nyilván csak fedezékbe vonultak, azért nem találom őket.
A bestia egy sűrű, fekete nyalábot okádott a semmibe, ami fülsiketítő robajjal csapódott be a baloldalamon lévő falba, nem kis lyukat ütve belé. Egy pillanatig, elkerekedett szemmel bámultam az átlyukasztott márványt.
Ezt a szörnyeteget akarta elintézni Arashi, és Yuzuha? - Már nem voltam teljesen bizonyos épségükben. A további küzdelmet is hitetlenkedve néztem, és tisztán látható volt, hogy nem bírnak az öreg mesterrel. Egy halovány mosoly kúszott ajkamra, belegondolva, hogy a szemetek el lesznek takarítva a föld színéről. A mestert nem fogjátok tudni legyőzni... Valami oknál fogva sem én, sem Darrenék nem voltak veszélyben. A mester gondosan harcolt, s közben kínosan ügyelt rá, hogy ne kerüljünk bele a csatába. Legszívesebben felkaptam volna azt a kettőt, és kirohantam volna az épületből, hogy az aggastyán szabadon harcolhasson, minden erejét bevetve, de mozdulni is alig bírtam. Tekintetem újra a harcolók felé vetettem, akik egyként akartak rárontani a mesterre, aztán néma csend, és mozdulatlanság. Faust és a többiek csendben, mozdulatlanul álltak.
- Végre... - lihegett Chronaios - eltartott egy darabig ennyi mágiát előkészíteni. -lehetett hallani a hangját.
Az általában kedves férfi hirtelen a földre esett, s az általa megfagyasztott tér újra mozgásba lendült. Rémülten figyeltem az eseményt, nem értettem mi történhetett, ennyitől még nem dőlhetett ki az öreg. Az öt támadásai telibe találták a mestert.
- MESTER! -hallottam Arashi üvöltését, ami kissé felderített.
Még él...
Aggódva bámultam a támadás következtében feltörő porfelhőt, ahol Chronaios sebesült alakja tűnt fel.
- Azt hittem ennél nagyobb ellenállást tanúsítasz majd... az az időmegállítós trükk nem is volt rossz, olyan jól elrejtetted, hogy az utolsó pillanatig észre se vettem. Hála Stalker mérgének nem volt elég időd befejezni a dolgot. Most pedig meg fogsz halni, a beteg, eltorzult ideáljaiddal együtt. Leszámolunk a múlttal... a Cyclops Eye hatalmasabb lesz még a Tartarosnál is!
- Hatalmas...? Ugyan, mi fogalmatok lehet a hatalomról nektek, sötétben bujkálóknak, saját lelkükön csámcsogó sakáloknak? Képesek vagytok néhány gyémántért hátba döfni a társaitokat, ostoba hatalomhajhászásra, gyilkolásra, bosszúra használjátok a mágiátokat... és még te beszélsz nekem hatalomról?
- Igaza volt Balzar mesternek... öregkorodra teljesen meghülyültél.
- A mágia a lélek erejéből ered... de persze ezt ti soha nem fogjátok megérteni. Raizen, Jason... már vártalak titeket. - fejezte be halkan Chronaios.
Meglepett a mester szavai, s mikor kimondta a két nevet, hitetlenkedve bámultam a bejárati ajtó felé. Tényleg ott ált a két mágus, teljes életnagyságban. Feszült figyelemmel vártam mi fog következni, de felcsillant szememben a győzelem szikrája.
Tudtam, ha ők itt vannak, nem lesz semmi gond.
- Mester, innen átvesszük. Csak dőlj hátra, és élvezd a műsort - közölte Jason, komoly ábrázattal, kezében a kullancsával.
Raizen lépett előre, kinek arca halálos nyugalmat tükrözött. Még sosem láttam ilyennek, már a megjelenésével félelmet keltett bennem. A máskor vidám, visszahúzódó mágust, mintha teljesen kicserélték volna. Vonásaiban nyoma sem volt érzelemnek.
- Zero... nem vártunk ilyen hamar. Végülis jobb így, legalább két legyet üthetünk egycsapásra. - vigyorgott önelégülten.
- Kezet emeltetek a céhemre, a barátaimra, és a mesteremre. - sétált lassan, higgadtan Darek felé - Nem fogok megbocsátani nektek.
- Csak elvégezzük azt a munkát, amit neked kellett volna - szólt közbe a csuklyás nő.- Talán még a mester elnézi neked ezt a kis botlást, ha itt és most megölöd ezeket a korcsokat.
Raizen megállt, és szúrós tekintettel nézett nőre.
- Nem foglak elengedni titeket élve, Minerva. Soha többé nem fogom hagyni, hogy akár egy újjal is a Titan Nose-hoz érjetek.
- Oh, miért nem meséled el a te hőn szeretett "barátaidnak" hogyan verted át őket, és mérgezted a mesterüket egész idő alatt? Mond csak el nekik, mi volt a feladatod. MI LESZ?! - fakadt ki a nő.
- Rai... miről beszél? - kérdezte értetlenül Jason.
Az árnymágus kissé leszegett fejjel bámult a mesterre, jobb kezét Chronaios vállára téve.
- Sajnálom... mindent el fogok mondani, ha végeztem velük. Kérlek addig bízzatok meg bennem -közölte, majd valamit átnyújtott az öregnek. - Ezt igya meg, semlegesíti a mérget.
- Elég a beszédből. Itt az idő, hogy eltakarítsuk a szemetet az útból. -türelmetlenkedett a jégmágus. - Ice Make: Cannon!
- Lightning Ball!
- Water Spit! - hangzottak egymás után az igék. A támadások egyként záporoztak az állítólagos Zero felé. Ebben a pillanatban Jason odacsapott a húrok közé.
- Riposting Shadows! - Raizen árnyai kiemelkedtek a padlóból, és éhes szörnyetegként vetették magukat a felé irányuló mágiákra, vissza fordítva azokat a tulajdonos felé, mindezt egy másodperc törtrésze alatt.
Szinte fel sem tudtam fogni mi történt, már azt láttam, hogy a csuklyás nő jó tíz métert repült és ért keményen földet.
- ÁTKOZOTT! - hallottam Rahl üvöltését, ahogy vértől vöröslő testtel feltápászkodott a földről.
Stalker könnyedén elkerülte a támadást, és vicsorogva kezdett bele varázslata kibontakoztatásának. A démon a semmiből előtűnve jelent meg az állítólagos áruló előtt, hatalmas karmos mancsát csapásra emelve. Az árnymágus világító jobb kezét a szörnyeteg mellkasának nyomta, mielőtt az lecsaphatott volna, s a következő pillanatban a bestia, mint ha csak egy egyszerű ágyúgolyót lőnének ki, csapódott neki a két lépcső közötti falnak.
- Jason, kérlek gondoskodj a többiek biztonságáról, ezeket én elintézem.
- Azon vagyok - biccentett a hang mágus, majd hirtelen Minerva jelent meg az éppen mágikus zenét játszó Yoshinobu előtt, Yuzuhával a karjaiban,s óvatosan letette őt a padlón helyet foglaló Chronaios mester mellé.
Nem tudtam mire vélni a látottakat, csak annyit fogtam fel belőle, hogy Jason teljes beleéléssel játszik, az ellenség pedig odavitte hozzá a lányt. Kellett némi idő, mire ráeszméltem, mi is történik valójában. "Hallottam már erről a mágiáról... a zenéjével irányítja azt a nőtt... szóval rákényszeríti, hogy tegye azt amit ő akar..."
Láttam, hogy hihetetlen gyorsan rohan el, majd ismét elvesztettem szem elől. Nemsokára rá Arashival jelent meg, s vele is úgy tett, ahogy Yuzuval. Megnyugodtam, hogy mindketten jól vannak. Ha mondtak is valamit, azt nem hallhattam, mivel a zene elnyomta a hangokat.
A méregkeverő támadása eltalálta Zerot, aki ennek következtében gomolygó fekete füstté oszlott, s a következő secundumban megjelent a támadó háta mögött. A férfinak nem volt ideje védekezni, Rai fénygömbje erősen csapódott bele a hátába, s repítette a szemközti, még épen maradt asztalok közé. Időközben James és Darren is a többi sérült mellett feküdt a mesternél. Látszólag a társait egy cseppet sem érdekelte a maszkos állapota, éppen eléggé el voltak foglalva az állítólagos árulóval. Tisztán látszott, hogy hamarosan vége szakad a harcnak.
Minerva jelent meg előttem, s biztos voltam benne, hogy engem is oda fog vinni a többiekhez. Kellemes érzéssel töltött el a tudat, hogy az ellenség akarata ellenére helyez minket biztonságba. Már éppen hajolt le értem, amikor egy energianyaláb csapott belé, és döntötte le a lábáról. Darek nagy valószínűséggel szándékosan támadta meg a nőt.
- ÁTKOZOTT RIBANC!!!! MI A FENÉT MŰVELSZ? - harsogta túl Jason játékát. .
A hölgy teste a támadás hatásától rángatózott néhány pillanatig, majd mikor abba maradt a támadás eme mellékhatása, felállt a földről, s odasétált hozzám, mintha mi sem történt volna. Darek megelőzte, s egy könnyed mozdulattal rántott fel a földről a galléromnál fogva, majd mikor már viszonylag egyenesbe voltam, hátam mellkasához húzta, és torkomnál fogva tartott szorosan.
- ROHADÉKOK! MINDENKI FEJEZZE BE, VAGY A KÖLYÖK MEGHAL! -üvöltötte ellentmondást nem tűrően.
Nem tudtam mozdulni, így csak tehetetlenül tűrtem, hogy túszként, és rosszabb esetben pajzsként használ. Jason arca dühtől vöröslött, s látszott rajta, hogy kényszerítenie kell magát, hogy ujjait levegye a húrokról. A zene elállt. Raizen lába alatt is megszűnt a hatalmas aranyszínű mágikus pecsét, eltüntetve ezzel az éppen kibontakozó varázslatot.
- Faust, Minerva, fogjátok Stalkert és tűnjetek innen. Frenzied, ez rád is vonatkozik. - mondta parancsolóan.
- De hát...
- ELÉG! Vesztésre állunk, ez tisztán látszik. - fordult a sérült Cyclopszosok felé, aztán az árnymágusra tekintett - Zero, ma te nyertél, de ne vonj le ebből téves következtetést. Csupán kedvezőtlenek lettek a körülmények, így jobbnak látjuk a távozást. Legközelebb nem fogunk megkímélni senkit. - közölte, miközben a többiek egy hatalmas lyukat ütve a falban, elmenekültek rajta.
- Engedd el, Darek! Nem kérem még egyszer.
- Hmm... lássuk csak... Nem! Ti szépen megvárjátok amíg Frenziedék eltűnnek, aztán vissza kaphatjátok talán. - kis hatás szünetet tartott, majd folytatta -Régen nem voltál ilyen könyörületes Zero. Ha emlékeim nem csalnak sosem zavartattad magad egy-két társad elvesztése miatt.
- Nem vagytok a társaim, soha nem is voltatok.
Minden erőmmel azon voltam, hogy kicsikarjak magamból legalább egy villámot, amivel elintézhetném a rohadékot, de képtelen voltam rá. Néhány apró szikránál nem futotta többre. Fájdalmas beletörődés volt részemről, hogy miattam menekülhettek el az ellenségeink.
- Ö-öljétek meg. Nem menekülhet - sziszegtem a két talpon lévő mágusnak.
- De kis önfeláldozó valaki - erősített a szorításán - Azt hiszem elég ideig élveztük egymás társaságát. Viszont látásra - mondta mosolyogva a férfi - Express Mirror!
Egy nagy, díszes ezüstkeretes tükör materializálódott mögöttünk, majd azon kaptam magam, hogy elengedte a torkomat, és nagy erővel taszított előre.
Rai még azelőtt elkapott, hogy megcsókoltam volna a padlót. A férfi beleugrott a tükörbe, és eltűnt. Jason erőteljesen csapott oda a húroknak, s az ebből keletkezett mágikus rezgés következtében szilánkokra tört a tükör.
- Minden rendben lesz - mondta, majd óvatosan lefektetett a földre. - Nincs értelme követni őket, már messze járnak. A sebesültek ellátása jelenleg nagyobb prioritást élvez amúgy is. -közölte immár a megszokott kedves arcával, és valami fiolát markolászva elindult Yuzuék felé...

Pillanatokkal később, az elmém megadta magát, s szemeim lecsukódtak. Menedéket találtam az eszméletlenség mélységeiben. Sokáig lábadoztam, s hogy mi történt mindezek után, csak jóval később tudtam meg...

Minerva
Darek
Faustus Rahl

Legyetek szívesek, most nem kihagyni a másik kalandomat. Köszönöm Razz

Tárgy: Re: Itachi Sadamesu Hétf. Szept. 05, 2011 10:23 pm

Eddigi pálya futásom során mind összesen kétszer találkoztam ilyen kiemelkedő munkával. Egyszerűen letaglózott, és minden várakozásom felül múlta! Gratulálok jutalmad: 300 VE + 75VE bonusz

Szép munka, nagyon kreatív! Jutalmad: 300 VE

A bírálatok a július és augusztusi postokra vonatkoznak!

» Itachi sadamesu
» Itachi Sadamesu
» Itachi Sadamesu
» Itachi Sadamesu
» A bánya (Arashi Nagao, Daudy Arizan, Eigo Haruki, Kitaszított, Itachi Sadamesu)