Történelem testközelből (Hana, Lonen Sing, Ovan Sanddigger)

Dolgos mindennapjaitok során a következő kiírás kerül elétek.
„Fiore polgárai!
A történelmi tanszék lelkes önkénteseket keres egy felfedező körútra, mely a történelem régmúlt kincseit kutatja! Minden egyes részvevő jutalomban részesül az elvégzett munka után, a részletekért keressék fel Onibus-ban lévő irodánkat!

Kafka professzor”

Mivel nem is tűnik nehéznek, és a pénz is jól jönne, ezért bevállaljátok. Onibus-ba érve csak pár ember lézeng a kétemeletes fehér épület előtt. Őket egy szőke titkárnő igyekszik rendszerezni, hogy mindenki be tudjon jutni Kafka professzorhoz.

Ha akartok, találkozhattok is útközben.

Postotok addig tartson, hogy beálltok a sorba!

Zajos reggelre ébredtem. Persze a reggelek mindig zajosak, de ez különleges volt, már ami a zaj erejét illeti. Nem volt sok kedvem a klánházban maradni, és mivel szép idő volt elindultam egy kis túrára. Huzamosabb ideje vagyok céhtag, meguntam már a város utcáit, házait, és egyéb tulajdonságát, és egyébként is, túl nagy ez a város nekem. Elindultam az állomás felé, de útközben még beugrottam a pékségbe reggeliért, ami most frissen sült cipóból és tepertős pogácsából állt. A pogácsákat már az állomáson morzsoltam el, megadva ezzel a takarítók aznapi munkáját, majd dolgom végeztével egy kisvárosba, Onibusba, vettem jegyet. Mint mondjak, nem nyűgözött le első látásra, túl sok az ember. Viszont erdő az nincs. Teljes 25 percem ment rá, mire sikerült találnom zöld helyet, a város geometria középpontjában elterülő, még tóval is felszerelt parkot. Egy kikövezett, kanyargós út szolgált az emberek közlekedéséül, ezért ezt elkerültem, és mivel fűre lépni tilos tábla se volt, ezért nyugodt szívvel tehettem meg. Miután kacsáztattam egy sor követ, megjegyzem kevés sikerrel, letelepedtem egy fa alá, az úthoz közel. Egy ideig elnézegettem egy, a madaraknak búzamagot vagy hasonlót szóró öregasszonyt, aztán kellemes álomba merültem.
Kisebb hangzavarra ébredtem, egy nagyobb csapat ember, talán turisták, mentek el előttem. Nem foglalkoztam velük, de mivel már nem bírtam visszaaludni tovább néztem az embereket. Figyelmemet egy kislány köti le, aki össze-vissza nézelődik, mintha nem találná a helyét. Idegesnek látszik. Végül lehajol, és egy papírt emel fel a földről, amit a csapat turista közül ejthetett le valaki. A papíron valami írás áll, de a lány csak forgatja-forgatja, nem tud mit kezdeni vele. Be kell valljam, megszántam. Odabattyogok hozzá, és megérintem a vállát, amitől ugrik egyet előre, aztán hátrafordul.
- Szia! Szükséged van segítségre?
- E-elnézést, ez tudja hogy micsoda? - kérdi félénken, miközben felém tartja a lapot.
Kikapom a kezéből, és gyorsan átfutok rajta. Egy küldetés leírása az, és pont ebben a városban van a megbízó.
- Persze hogy tudom. - válaszolom neki, és szóról szóra felolvasom a szöveget.
- „Fiore polgárai!
A történelmi tanszék lelkes önkénteseket keres egy felfedező körútra, mely a történelem régmúlt kincseit kutatja! Minden egyes részvevő jutalomban részesül az elvégzett munka után, a részletekért keressék fel Onibus-ban lévő irodánkat!
Kafka professzor”
- Így megfelel? – kérdezem.
A lányon látszik, hogy nem érti, de a kérdésre felemeli a fejét, és így szól.
- Köszönöm, tehát felfedező körút! Érdekes dolog lehet. Azt nem tudja, hogy micsoda az a történelmi tanszék és az Onibus?
Ledöbbent a lány tudatlansága, nagyot csapok a homlokomra, és belekezdek a magyarázatba.
- Onibus a város, ahol vagyunk, a történelmi tanszék pedig.... – mondanám tovább, de látom, hogy szegény nem érti, ezért más jut eszembe. Úgyse voltam már egy ideje küldetésen, ez meg könnyűnek ígérkezik.
- Tudod mit? Gyere velem, úgyis oda megyek. – mondom neki.
- Pont oda? Megtenné?
Nem tudom, hogyan hozom magam ilyen hülye helyzetekbe, de ha már belefogtam, akkor be is kéne fejeznem.
- Mondtam, hogy úgyis oda megyek. Miért is ne jöhetnél velem?
- Az nagyon jó lenne! – lelkesedik fel.
- Engem úgy hívnak Hana, majdnem elfelejtettem. Akkor tényleg el tud vinni oda?
- Tényleg el tudlak vinni. Egyébként Ovan Sanddigger vagyok.
- Mármint te? Maga? Akarom mondani így hívják? – mondja, miközben összevissza kapkod és hadar.
- Nem hallottam még ilyen hosszú nevet!
~ Én meg nem láttam még ilyen értetlen kislányt, ezzel kvittek vagyunk.
- Ez esetben hívj, ahogy akarsz. – ajánlom fel lehetőség gyanánt.
- Ovan a rövidebb rész, az jó lesz. Tehát megmutatja, vagyis megmutatod, hogy hol van ez? – mutat a hirdetésre.
~ Ennek nincs rövidtávú memóriája?!? Ahhh.
- Persze, gyere utánam. – azzal fogom magam és elindulok, de időnként hátranézek, hátha elfelejtett követni.
Egy kellemes séta után megérkezünk az épület elé, de hogy egyértelműbb legyen, rámutatok.
- Ez lenne az.
- Itt lesz a felfedező körút? - kérdez rá a nyilvánvalóra
- Innen fog indulni. – mondom neki.
- Valóban? És kit kell megkeresni?
- Valami Kafka professzort.
- Kafka professzor? Neki is hosszú neve van! – jelenti ki, mire újra a homlokomra csapok.
- Ezt miért csináltad? Mégis valami baj van? Szúnyog?
- Igen, nagyon szerethetik a vérem.
- Amúgy maradj csak mellettem, akkor meglesz a professzor. – mondom, mivel úgyis vállalom a küldetést.
- Furcsa. Itt ebben a... a városban engem még egy sem csípett meg!
- Úgy tűnik vonzom a parazitákat.
- Helyi fajták lehetnek. – mondja eltűnődve, én meg örülök, hogy nem értette a célzást.
- Tehát bemegyünk?
- Hát szerintem oda kéne mennünk. – mutatok rá egy kialakulóban lévő sorra. A lány is meglátja a sort, így hát elindulok, és engem követve ő is beáll a sorba.

Ez volt tehát a város. Nagy házak, nagy utcák, nagy terek, és sok-sok változatos ember. Hana még sosem járt ilyen helyen, amikor ma korábban megérkezett, megijedt attól hogy ez a sok utca és ház nem akart elfogyni az ő falulátáshoz szokott szemei számára. Most már új ruhában kóborolt a város utcáin, forgolódva ide-oda amerre éppen ment, megbámulva rengeteg új csodát. Ám lassan a csodából is sok lett, a levegő nem volt kellemes és a sok változatos szín is elkábította. Egy padra ült le rövid ideig pihentetni lábait, nézte a járókelőket és még mindig nehezen hitte el. Végül tovább állt, mostanra már kicsit szorongva az idegen világtól

Ám hamarosan egy egészen más területre tévedt, ismerősebb és barátságosabb volt. Fák és bokrok, zöld fű, egy park volt. Újult erővel és kíváncsisággal sietett be a természetesebb kisugárzású környezetbe, amit a számtalan erre járó embernek sem sikerült elfeketítenie. Így hát a parkban kezdett sétálni fel és alá, lényegében céltalanul, vissza fordulva valahányszor a zöld terület határára ért. Új világ ide vagy oda, most ezt a maréknyi kis területet szerette volna bejárni

A nagy kikapcsolódás közepette felkeltette figyelmét egy papír amit a szellő fújdogált a gyalogúton, lehajolt hát érte és szemügyre vette. Arca szinte azonnal savanyúvá vált: betűk és betűk és betűk, hatalmas és kibogozhatatlan halmazba szórva mit a lány szemei és feje képtelen volt rendszerezni. Egy mintázat volt itt, egy másik ott, és fent egy színesebb - nem látván soha azelőtt még egyetemi jelvényt. Forgatni kezdte hát próbálva kitalálni, vajon miféle papíros lehetett az - mindhiába. Ekkor valami a vállára telepedett, mitől ösztönösen előre szökkent, s csak e pillanatnyi rémületet követően fordult csak meg, egy férfit fedezve fel
- Szia! - köszöntötte az idegen - Szükséged van segítségre?
Egy pillanatig tanácstalanul nézte a férfit, ám ahogy lassan eljutott elméjéig annak kérdése, rápillantott a papírra majd közelebb lépve oda nyújtotta neki
- E-elnézést - kezdte dadogva és kissé félénken, de nyomban össze szedte magát legalább annyira hogy tisztán tudja folytatni - ez tudja hogy micsoda?
Ő egy gyors mozdulattal vette át tőle, majd vette ismét - ezúttal szemügyre. Nyomban úgy tűnt hogy ő bizony megértette
- Persze hogy tudom - mondta az, és el is kezdte felolvasni Hanának, aki a legvégére a sok furcsa szó miatt már nem is igazán figyelt. Tehát valamiféle felfedező útról volt szó, ami sikeresen elragadta a figyelmét. Biztosan sok új dolgot láthatna ott
- Így megfelel? - tette még hozzá az idegen
- Köszönöm! - bólintott, majd nem tudván tovább magában tartani izgatottságát folytatta - tehát felfedező körút! Érdekes dolog lehet - alig fejezte be, kíváncsiságától hajtva máris hozzá tette - Azt nem tudja, hogy micsoda az a történelmi tanszék és az Onibus?
A férfi furcsa módon arcon csapta magát
- Onibus a város, ahol vagyunk, a történelmi tanszék pedig.... - ám magyarázatát hirtelen félbe szakította, sikeresen terelve el róla Hana figyelmét - Tudod mit? Gyere velem, úgyis oda megyek
A lány meglepődött a híren, nem igazán számított erre a fejleményre
- Pont oda? - kapott levegőért - Megtenné?
- Mondtam, hogy úgy is oda megyek - erősítette az meg - Miért is ne jöhetnél velem?
- Az nagyon jó kenne! - rezzent meg lelkesen, majd hirtelen gondolattól hajtva folytatta - Engem úgy hívnak Hana, majdnem elfelejtettem. Akkor tényleg el tud vinni oda?
- Tényleg el tudlak vinni - erősítette meg ismét, majd be mutatkozott - Egyébként Ovan Sanddigger vagyok
- Mármint te? Maga? - hadarta össze-vissza - Akarom mondani így hívják? Nem hallottam még ilyen hosszú nevet!
- Ez esetben hívj, ahogy akarsz - javasolta az
- Ovan a rövidebb rész - vágta rá Hana rövid gondolkodás után - az jó lesz. Tehát megmutatja, vagyis megmutatod, hogy hol van ez? - mutatott a hirdetésre, az izgatottságtól nem eszmélve fel hogy már többször is rákérdezett
- Persze, gyere utánam
- Köszönöm - bólintott, ám egy pillanatra földbe gyökerezett lábakkal nézett utána. Azonban a pillanatnyi zavarodottság elszállt, és utána futott. Amikor beérte, felzárkózott mellé és igyekezett tartani vele a lépést

Néha-néha megtorpanva egy-egy körbe pillantásra végül odaért ő is önkéntes vezetőjével, aki egy előttük emelkedő nagy épületre mutatott
- Ez lenne az
Hana felnézett az építményre majd Ovanra
- Itt lesz a felfedező körút?
- Innen fog indulni
- Valóban? És kit kell megkeresni?
- Valami Kafka professzort
Hana a "Kafka professzort" szintén hosszú névnek találta, most hogy másodjára meg is hallotta azt
- Kafka professzor? - ismételte el szóban - Neki is hosszú neve van!
Ovan ismét arcon csapta magát, és Hanának úgy tűnt talán egy szúnyog csíphette meg. Igaz, a városban neki még nem volt szerencséje hozzájuk
- Ezt miért csináltad? Mégis valami baj van? Szúnyog?
- Igen, nagyon szerethetik a vérem - válaszolta - Amúgy maradj csak mellettem, akkor meglesz a professzor
Azonban Hana esze még mindig a szúnyogokon járt
- Furcsa - tűnődött - Itt ebben a... a városban engem még egy sem csípett meg!
- Úgy tűnik vonzom a parazitákat
- Helyi fajták lehetnek – vélte a lány, majd vissza tért a valóságba - Tehát bemegyünk?
- Hát szerintem oda kéne mennünk - mutatott egy emberekből álló sorra
Hana bólintott, mire Ovan elindult vele a nyomában

Rosszul indult a napom, mert úgymond bal lábbal keltem és 7 óra táján. Mivel a céhházban voltam valahonnan egy hang hallatszott.
- Jó reggelt. Hozhatok valamit? - Mondta a hang ami ezek szerint Miráé volt.
- Egy kis kávé jól esne. Köszi Mira. –Válaszoltam.
- Máris hozom Lonen. – Mondta Mira kedves hanggal.
A székbe roskadva megittam a kávémat amitől azonnal felfrissültem.
- Köszi Mira a kávét. - Szólaltam meg úgy, hogy Mira meghallja.
Azzal elindultam az ajtó felé mikor kalandvágyam lett. Az ajtó felé vezető útról eltérve a küldetés tábla felé vettem az irányt.
- Kaland, kaland, kaland... - Futottam át gyorsan a táblát.
- Ez jó lesz. Egy felfedező körút és itt lesz Onibusban az iroda előtt. Oda könnyen eljutok egy kis vonatozással.
Azzal letéptem a küldetést és elindultam a vonathoz. Az utcákon nem volt valami nagy forgalom. Néha kutyák ugatása és olykor emberek hangja hallatszott. Még a boltba se voltak, így könnyedén megvettem a reggelire való almámat.
Mikor kiértem a megállóhoz megvettem a jegyemet, ahol szóltak, hogy siessek, mert mindjárt indul a vonatom. Gyorsan felültem a vonatra és ahogy a jegyadó néni mondta mindjárt indult a vonat. Útközben elfogyasztottam az almámat és gyönyörködtem a tájban. Amikor a vonat megérkezett Onibusba az iroda elé siettem. Az iroda előtt nem volt valami nagy sor, de őket is egy titkárnő rendezte el. Valami a fejembe azt súgta álljak be a sorba. Az ösztönömre hallgatva beálltam a sorba.

A titkárnő egy csoportba terel hármotokat. Látszólag rendszer nélkül szedegeti össze az embereket, majd bevezeti őket a folyosón látható hat iroda egyikébe. Odabent egy ritkás, őszes hajú alacsony emberke vár titeket egy asztal mögött.
- Jónapot kívánok! Kafka professzor vagyok, az intézmény vezetője! Önök a szerencsések, hogy elkísérhetnek engem egy expedícióra a Keleti Erdők mélyére! – int felétek. – Persze fáradozásaikat bőségesen megjutalmazzuk! A titkárnőm, majd elkíséri önöket a szállásukra, ahol aludhatnak a holnapi indulásig! – bocsát el titeket.
Odakint már vár rátok a nő, aki felvezet titeket az emeletre, ahol külön szobákat kaptok. Este kaptok tisztességes vacsorát, majd másnap reggelit. Az épület kertjében lévő medencében meleg forrásvíz van, ezt is igénybe vehetitek, ha akarjátok.

Postotok addig tartson, hogy másnap reggel találkoztok az öreg proffal az épület előtt!

Akkor lássuk a tényeket:
Adok magamnak három napot, hogy eldöntsem, hogy lezárom e ezt a küldit. Addig lehet esetleg puhítani.

Kilépek a küldetésből.

Én meg zárom!

» Lonen Sing
» Lonen Sing
» Ovan Sanddigger
» Ovan Sanddigger
» Ovan Sanddigger