A Vér szava - 2. csapat - Rane Iceclaw, Pandora Crusader, Ovan Sanddigger, Eric Drawen

Sorrend egyenlőre nem meghatározott, így kérem mindenki legyen rugalmas!

Ti négyen az általatok meghatározott helyről elindultok a sötét torony felé. Gyalog teszitek meg az utat, át kell vágnotok árkon bokron, míg végül a fák egyre ritkábbak lesznek, és a buja aljnövényzetet kopár sziklaföld váltja fel. Minél közelebb értek a toronyhoz, az ég színe annál erősebb változáson megy keresztül. A szürkés-kékes égbolt smaragd zöldre vált át, a felhők pedig beteges fekete színt kapnak. Folyamatosan suttogásokat hallotok mindenfelől, de nem tudtok konkrét forrást meghatározni neki.
Külön irányokból közeledtek, de látjátok hogy még jópáran veletek tartanak, ezt tetszésetek szerint reagáljátok le. Ha akarjátok összeállhattok a többiekkel, de legyen akárhogy is, a toronyhoz egyre közelebb értek.
Mindannyiótokat egyszerre lep meg az ellenség. A föld alól eltorzult humanoidok másznak elő, hörögve és ordibálva csoszognak felétek. Mindannyiótok kap a nyakába ezekből a dögökből 3-at fejenként, mindegyiküknek 100-as a VE-je. Körülöttetek több mágus is harcol a szörnyetegekkel, de ti a magatok dolgával foglalkozzatok. Postotok addig tartson, amíg megölitek az utolsó rémséget is!

Ha lehet, postoljatok minél előbb, határidő: szombat!

A torony emelkedésének estéjén éppen a céhházban verekedett a baráti társasággal. Nagyon jól érezte magát, bár a levegőben érezhető volt a különös, szokatlan feszültség. Mikor a föld megmozdult, éppen egy kisebb ember rakás alján volt, de persze könnyedén kiásta magát, hatalmas termetének köszönhetően. A mozgás megérzésekor, felegyenesedett, és a többiek csüngtek rajta, úgy fülelt. Még mindig rajta lógott az egyik haverja, mikor kirohant az épületből, és meglátta a hatalmas tornyot. Némán bámulták a többiek vele együtt. Másnap, már rögtön be indult a céhek közötti forródrót, majd össze állt egy kis csapat, kideríteni kitörtént. Eric legnagyobb meglepetésére, ő is bekerült a csapatba, pedig még csak kezdő mágus. Minden esetre, ha a mágikus ereje nem is nagy, a fizikai ereje nagy segítség lehet. Azért mégis csak 120kg-nyi tömény izom. A céhházból indult másnap útjára, a tornyot becélozva. Menet közben, rengeteg bámészkodót látott, még olyan is volt, aki bizonytalan léptekkel elindult a jelenség felé. Eric a szokásos sötét zöld kungfu ruhájában volt, és a hosszú, befonott haja lobogott utána. Hátán a tokjába csúsztatva a machete, alkarján és lábszárán, pedig a fém súlyok halkan csörögtek. Így haladt a városban, nem kis feltűnést keltve, bár ezt Magnolia lakói megszokhatták. A Fairy Tail tagjai, egytől egyik különc emberek. Végül ki ért a város szélére, és ott megállt egy pillanatra, azon gondolkodva, hogyan, és merre tovább. Végül az egyenes tovább haladás mellett döntött, és hosszú lépteivel megindult célja felé. Vastag, terepre való csizma szerű fekete lábbelit vett föl, mivel tudta, hogy a mai nap kalandokban gazdag lesz. Mikor egy bozótosabb részhez ért, hátranyúlt, és előhúzta machetéjét, és irtani kezdte a növényzetet, hogy könnyű átjutást biztosítson magának. Ahogy közeledett a toronyhoz, úgy egyre furcsább színe lett az égnek, végül átment egészen élénk smaragd zöldbe, a felhők pedig fekete színt öltöttek magukra. Furcsa, baljóslatú sugdolózást halott, minden irányból. A szavakat nem lehetett megérteni, és kellemetlen érzés kerítette uralmába. Egy váratlan pillanatban, három zombinak kinéző lény mászott ki a földből Eric lábai előtt. Egy apró szökkenéssel távolodott el tőlük, persze egy ekkor emberné az apró szökkenés egy átlagos erejű ember ugrása. Így elég távol került a zombiféléktől, hogy felmérje a terepet. Látta, hogy a torony közelében, más mágusok is harcolnak ezekkel a lényekkel, így vállat vont, és kapásból fejbe rúgta az egyiket. A rúgás hatására, a torz humanoid neki repült a másik kettőnek, és ledöntötte őket a lábukról. Ezt kihasználva. Eric magasról rá ugrott, az egyik fejére, aminek hatására, hangos reccsenéssel szét loccsant. A másik kettőre, már nem jutott ideje, mivel azok máris felé csoszogtak. Újabb apró szökkenés, és megint egy rúgás. Most nem feküdtek el a zombik, de Ericnek nem is kellett több annál, hogy megtántorodjanak. Előrántotta a machetéjét, és egy suhintással le metszette mind kettő fejét. Letörölte a fegyvert, és elrakta, majd körül nézett. Látta amint egy mágus a zombikat püföli. Mintha boxolna, olyan harci stílust használt, de hatékonynak bizonyult, mivel gond nélkül végzett az ellenfeleivel. Megindult az ismeretlen mágus felé, hogy beszéljen vele, hátha okosabb lesz valamivel.
-Szevasz.- Szólítja meg lazán, a mágust.

Szerdai napi program: bevásárlás Magnolia piacán. A szép időre való tekintettel úgy döntöttem, beiktatok egy kirándulást, ezért mindent elhoztam a céhházból. Természetesen csak a saját felszerelésem. Másé már nem férne be.
Miután letudtam a pakolást, és Paralus tojását is elhelyeztem a kellően kipárnázott hátizsákomban, csendben kilopóztam a még csendes klánházból, és felültem a hajnali vonatra. Éltem egyik legjobb utazása volt, sehol senki ember fia, és ettől arra az elhatározásra jutottam, hogy máskor is a hajnali vonatra fogok szállni. Magnolia egy korán reggel egész szép látványt nyújt, úgyhogy kóválygom egy ideig. Nem tudom hogyan történt, de annyira elszaladt az idő, hogy a sötétség kezdte beborítani az eget, pedig én alig vettem valamit. Határozottan menetelek a zöldséges felé, de történik valami. A föld enyhén megremeg, majd ezt követően vérfagyasztó sikítás hangzik fel. Nem is egy emberé, hanem mintha több százan kiáltottak volna fel ugyanabban a pillanatban. A hang és a földrengés egyre erősödött, aztán hirtelen elhalt, és az utcákra teljes, kellemetlen csend borult.
Mindennek nem szenteltem különösebb figyelmet, fontosabb volt a bevásárlás, és egy bizonyos zöldség. Ostoba voltam. Ott álltam teljesen bénán, tátott szájjal néztem a zöldséges előtti táblát:

KATASZTRÓFAVESZÉLY MIATT ZÁRVA

- A fészkes fene essen bele! Nincs is több ren... - fordultam elfelé. - ...gés.
- Egy istenverte torony áll ki a hegyekből! Ha emiatt nem ehetek uborkát, akkor már nem fog sokáig ott állni! - kiáltom az ijesztő színt felvett égnek, előkapom a homokfutómat, és szélsebesen megindulok a torony felé. Útközben elszáguldók jónéhány bámészkodó vagy kétségbeesett polgár mellett, de azok rám se hederítenek, így aztán bűntudat nélkül lökhetem el őket az útból. Sietek is, az ég egyre furcsább színt vesz, ahogy haladok. Aggódom emiatt, elvégre mi van akkor, ha tönkreteszi a termést? Na annak nem lenne jó vége.
Dühösen, uborkafosztás miatti bosszúvágytól hajtva érkezem meg a torony aljához, és csak későn figyelek fel a hangokra. Olyan, mintha suttogás lenne, de nincs forrása. Egyszerre jön mindenhonnan és sehonnan. De mintha más is furcsa lenne, valahogy a fák is, és az egész táj megváltozott, csak nem tudom megmondani, mégis hogyan. Nincs is túl sok időm töprengeni ezen, mert három, elég rossz passzban lévő, humanoid szerű lény bújik elő a föld alól. Kicsit későn jövök rá, hogy valójában zombik, ezért az első támadást a tulajon öklömmel védem ki, képen verem az egyiket. Érdekes módon ez hatásos támadási módnak tűnik ellenük.
~ Ha már ökölharc, akkor legyen stílusos. ~ gondolom, és tüstént homokkesztyűket varázsolok az alkarjaimra, amiket kristályszilánkokkal fűszerezek.
Az első zombi nem tanult a leckéből, újabb pofonért áll sorba, de ezúttal olyat kap, ami garantáltan nem tesz jót neki. Nem fogyaszthat sok kalciumot, mert egyetlen ütéstől lerepül a feje. A második és a harmadik már cselesebb, egyszerre támadnak, és odafigyelnek a karjaimra. Velük szenzációs boxmeccset játszok le, ami végén kettős kiütéssel győzedelmeskedem. Megtisztítom magam a különböző testnedvektől, és indulnék be a toronyba, mikor valaki hozzám szól. Az illetőn jól látszik, hogy mágus, és ő is harcolt a zombikkal. Nyilvánvalóan több mágus is jött a toronyhoz, ez pedig itt biztos a Fairy Tail tagja, a városát védelmezi.
- Szevasz. - köszön rám, amit én szintén egy "szevasz"-szal viszonzok.

- De én nem is tudok lovagolni! - kiabáltam hátra kétségbeesetten, ahogy a ló vágtába váltott, majdnem kilőve engem a nyeregből. A ló tulajdonosa mellettem vágtatott tartalék paripáján, és legyintett.
- Ugyan, nem gond, a szakadéknál nem ez lesz a legnagyobb bajod!
- HOGY MI?! - üvöltöttem fel, ahogy az utolsó bokrokon áttörve megláttam a se széle, se hossza szakadékot. Próbáltam meghúzni a kötőféket, de az nem volt sehol.
- Repülj! - tanácsolta társam, és szavaira lovának véknyából szárnyak nőttek ki. Az enyémből viszont nem. Egy utolsó ugrással a paci beleugrott a szakadékba, én pedig becsuktam a szemem.
Azaz kinyitottam. Csak utólag vettem észre, hogy felültem, és körülnéztem. Magnolia mellett nyomott el az álom, és a kényelmetlen fekhely következtében a rémálom sem kímélt. Meglepődve vettem észre, hogy nem én remegek, hanem a talaj mozog. Egy pillantással arról is meggyőződtem, hogy éjjel van, de tőlem jobbra valamiért sötétebb az ég.. De vajon mi lehet ez? Felkeltem, gyorsan összepakoltam szétszórt cuccaimat, gondosan elhelyeztem a tojást a hátizsákban, és a város felé vettem az irányt, hogy érdeklődjek arról, mi ébresztett fel engem édes (rém)álmomból.
Minél gyorsabban próbáltam odaérni a városhoz, de túl közel kellett elmennem a toronyhoz. Az utórengések még nem szűntek meg teljesen, de egy bokor mögül kiugorva valami más éreztem. Az erdő véget ért, helyette kopár, köves fennsíkra értem. Körülöttem néhány alakot láttam, akik szintén a torony irányába tartottak. Felmeredtem rá. Most már ki tudtam venni az alakját: egy óriási tüske, oldalán sok kis tüskével. Azonban nem tudtam sokkal tovább szemlélődni, mert az utórengés alábbhagyott, és a föld alól több alak vergődött föl, mint a frissen kikelő hullák... A közelemben három ilyen valami jött ki a földből, és felém tartottak. Nem sokat tévedtem, közelebbről régi hulláknak látszottak. Szinte nem is gondolkoztam, már megjelentek a karmok a kezeimen, és a legközelebbi zombira vetettem magam, mielőtt a másik kettő bezavarhatott volna. Egy vágással felhasítottam a mellkasát, de meg sem rezzent, hörögve próbált megharapni. Gyorsan belenyomtam jéggel borított kezem a szájába, amit bátran csócsálhatott volna reggelig.
- Freeze. - szavamra jég vonta be kívül-belül az alak fejét. Kirántottam a kezem, és egyszeren behúztam neki egyet, mire szilánkosra tört a testrész. Egy hang nélkül rogyott össze, de a másik kettő már a nyakamon volt. Hátrébb ugrottam, és az egyik lába alá is lőttem egy Freeze-t. A zombi nem igazán tűnt mozgékonynak, és az egyensúllyal is hadilábon állt, azonnal elesett a földön. Míg megpróbált felkelni, a másikat vettem kezelésbe.
- Freeze! - a jól bevált mágia ismét megtette hatását: a jég a zombi könyökeit, térdeit és bokáit borította be, gyakorlatilag megbénítva. Hiába próbált mozogni, a jég nem tört el, én meg egy vágással lefejezhettem. Vér fröcskölt a karomra és a földre. Enyhe hányinger fogott el, de a harmadikkal is ugyanígy végeztem.
~ Nincs idő a városba menni. Ha ezek megtámadják az embereket, bajban lesznek...

Kevés fegyverem van, ezért úgy döntöttem, hogy körbenézek a városokban, hátha találok valamilyet tetszetős fegyvert. Amerre sétáltam, csak átkozott ruhaboltokat és élelmiszer boltokat láttam. Ezek nagyon engem nem érdekeltek, nem vagyok olyan nagy vásárolgatós típus. Éppen mikor megpillantottam az egyik kovácsüzletet, egy sötét torony emelkedett ki nem messze a földből. A torony körül sötét felhők kezdtek el gyülekezni, és hirtelen eléggé nyomodt lett a hangulat. A városlakók sikoltozva futottak be a házukba, de én inkább meg akartam nézni azt a tornyot, nem ,hogy elbújni előle. Így hát elindultam a torony irányába. Pár perccel később egy sűrű növényzetes helyre kerültem, amin nem nagyon tudtam átérni, ezért a katanámhoz folyamodtam.
-Ölt-vált: Katana! -Kiálltottam, majd meg is jelent az idézett katana amivel elkezdtem vágni a növényzetet. Úgy 5 perccel később kijutottam a Jungel-ből, és egy elég horror filmes táj tárult elém. Valami bajjós suttogást is elkezdtem hallani, de nem értettem mit akar mondani. Amint láttam több mágustársam is eljött erre a helyre, bár nem törődtem velük. Elkezdtem sétálni a torony felé, amikor hirtelen a földből egy zombi kéz nyúlt fel, és elkapta a lábamat. Gyorsan kiszabadítottam magam, majd hátra léptem egyet kettőt, de úgy tűnt még nincs vége. A mocskos zombi idehívta még 2 társát, akik egyből rámtámadtak.
-Ex-Quip: Magic Gun! -Gyorsan átváltottam a katanámat egy pisztolyra, és elkezdtem a zombik fejére célozni...majd TŰZ...Az első zombi agya szétfröccsent amiből én is kaptam egy keveset, de még nem állhattam le. Egyszerre két zombi ugrott rám. Az egyikbe belerúgtam, így ellökve magamtól, a másikat pedig fejbe lőttem.
-Na, márcsak egy.. -Nyugtattam meg magam, majd gyorsan az utolsót is fejbe lőttem.
-Kész! -Mondtam ki a végszót, és elkezdtem sétálni a torony felé. Az út közben belefutottam egy jégmágusba. Nem tűnt valami gyengének, így úgy döntöttem, hogy megkérdezem, nem e állna velem egy csapatba..
-Üdv..nem hiszem, hogy egyedül túlélném ezt a menetet..lenne kedved társulni? Amúgy..Pandora a nevem! -Mosolyogtam rá, bár a mosolyom nem tartott sokáig, csak a kedveség miatt mosolyogtam. Remélem a jégmágus elfogadja az ajánlatomat, különben holnap már nem fogok élni.

//Rane Iceclaw...elkaptalak! XD//

A zombikkal a többi mágusnak sincs különösebb gondja, a mezőn hangos győzelmi kiáltás érkezik mindenfelől, ahogy az élőholtak utolsó képviselője is a földre hullik. Ti is kifújjátok magatokat, megbeszélitek a megbeszélni valót, vagy gyanakodva szemlélitek a többi mágust, ám szavatokba és gondolataitokba egy vérfagyasztó nevetés vág. Nem lehet meghatározni a forrását, nem tudjátok párosítani a fejetekben semmilyen archoz vagy emberhez. Ördögi, brutális, ravasz kacaj ez, mely mindenkinek az elméjét átjárja, egyre hangosodik, majd mikor már szinte elviselhetetlenné válik, hirtelen abbamarad. Ezzel egyidőben a torony felől kilóméterekre is visszhangzó géphangok, nyikorgások és csattanások hallatszódnak, amik a nevetéshez hasonlóan egy pillanat alatt elhalnak. A várt csöndet azonban valami teljesen más váltja fel.
A torony minden szegletéből apró fekete pontok özönlenek ki, mint a méhkasból dühödten kirajzó száz és száz darázs. Az apró pontok mint valami csápok növekszenek kifelé a toronyból, és masszív, átláthatatlan felhővé állnak össze. A felhő a mező felé közeledik, a mágusok nyugtalanul készítik elő varázslataikat.
Valamelyikőtök elborzadva látja, hogy az irdatlan felhőt denevérszárnyas humanoid szörnyetegek teszik ki. Több százan, akár ezren is lehetnek. Ahogy közelednek, a bőr szárnyak csapkodása magává a halál suttogásává válik, a szörnyek izgatott hörgése pedig önmagában is egy átok mindenki számára. A mágusok a mezőn fejvesztve rohannak vissza az erdő felé. A szörnyetegek VE-je fejenként 40 VE, de már lehetnek vagy ezren, és a torony folyamatosan okádja őket magából. A szörnyek: War Imp
És ha ez nem lenne elég, a mező felé a toronytól egy sokkal nagyobb szörny közeledik, talán egy vezér. A szörnynek 1000 VE-je van. Kép: Greater Abomination
Mögöttetek az erdő, a mezőn pedig itt-ott masszívnak tűnő sziklák helyezkednek el. Pár távolsági varázslatokat használó mágus bátran a mezőn marad, hogy szembeszálljanak a hordával. Döntsetek. Futás a biztonságot nyújtó erdő felé, vagy maradtok a mezőn, és szaladtok fedezékbe a horda áradat elől, hogy aztán szembe szálljatok velük a bátor mágusokkal egyetemben? Ha előbbi, akkor megmenekültök ugyan a hordától, de a mezőt elvesztitek. Ha maradtok, akkor talán a harcban felülkeregedhettek, de meg kell védenetek a lövész mágusokat a Greater Abominationtől.
Postotok addig tartson, hogy bemenekültök az erdőbe, vagy a mezőn egy fedezék mögött várjátok, hogy a horda lecsapjon. Nem kötelező csapatban mozogni, a csapat egy része maradhat harcolni is míg a másik inkább menekül, ez csak rajtatok áll!

Nem tudok rögtön szóhoz jutni, mivel a mezőn hatalmas üdvrivalgás tör ki. Egy kisebb csata ért véget, az ellenfél embervesztesége 100 %-os. Amint elhalnak a kiáltások, megszólítom az előttem álló mágust.
- Bocsi, de elmondanád ki is vagy te? - kérdezem tőle.
- Eric vagyok. Nem tudod, mi folyik itt?
- Ömm... lássuk csak. Torony áll ki a hegyből, és közeleg a zombi apokalipszis. Más hírrel nem szolgálhatok.
- Ha már itt tartunk, benned kit tisztelhetek?
- Ovan Sanddigger vagyok a Lamia Scale-ből. Tekints rám szövetségesként. - mutatkozom be.
- Én a Fairy Tailből jöttem. - közli, és kezét nyújtja felém.
Én is hasonlóan teszek, de a kézrázáson kívül másra nem marad időnk. Vérfagyasztó nevetés hangzik fel, és velőig átjár. Valószínűleg a többiek is így vannak ezzel. Nem tudom meghatározni a forrását, egyszerre jön mindenhonnan és sehonnan, ráadásul egyre hangosabb. Már-már fülsüketítő, amikor hirtelen elhal. Egy pillanatig beáll a teljes csend, aztán a toronyból erős, gépies hangok jönnek felénk. Mintha ezer olajozatlan kapu nyílna ki, és pár másodperc múlva kiderül, hogy bizony úgy is van. A halál fekete felhője gomolyog a torony körül, és a mező felé veszi az irányt. Mindenki fut merre lát, az előbb megismert mágust hamar szem elől tévesztem, és késlekedésem miatt majdnem a talajt is. A fekete felhő már ellepte az egész mezőt, és így jól látszik, hogy maga a felhő légyszerű, de sokkal ellenszenvesebb lényekből áll. A testek a barna és a zöld különféle, de minden esetben ronda, árnyalataiban játszik. Gyorsan elbújok az egyik közelben lévő talajmélyedésben, ahonnan jól láthatom mi történik körülöttem. A szörnyek ellepik a mezőt, és köztük egy óriás sétálgat. Bőre szürkés, és arca egy szoborra emlékeztet. Tetszik nekem a fazon, megtaláltam az ellenfelemet.

Mikor levágtam az utolsó zombit, néhány helyen boldog kiáltozást hallottam. Egy körbenézéssel láttam, hogy több mágusnak is meggyűlt a baja a lényekkel, de mindegyikük sikerrel vette az akadályt. Sőt, az egyik még felém is tartott.
- Üdv..nem hiszem, hogy egyedül túlélném ezt a menetet.. lenne kedved társulni? Amúgy..Pandora a nevem! - mosolygott rám egy pillanatra a lány.
- Persze, szívesen. Rane Iceclaw vagyok.- mondtam, és a tornyot kezdtem fürkészni. - Te tudsz vala...
A mondatot már nem bírtam befejezni, az épületből hangos nevetés tört elő, méghozzá nem is a kedvesebb fajtából. Kifejezetten gonosz, amitől felállt a szőr a hátamon, és önkéntelenül is összerezzentem. Mikor már fülsiketítővé és idegölővé kezdett válni, hirtelen elhalt, de a beállt csendnek nem tudtunk örülni. Géphangok törtek fel a toronyból a nevetés helyett, csapódások, nyikorgás, amik szintén ugyanúgy elhallgattak, mint az előbb a kacaj.
~ Na végre. - kezdtem örülni, hogy vége a zajnak, de hirtelen apró pontok jelentek meg a felső szintekről. Egy másodperc múlva mindenhonnan özönleni kezdtek, felhőkben sötétítve el az eget. Szemem sarkából láttam, hogy a mágusok nagy része visszarohant az erdőbe, de néhány mágikus pecsétet is láttam felizzani, amelyekből néhány távolsági mágia röppent a tömeg felé. Sajnos túl közel értek földet ahhoz, hogy kárt tegyenek a hordában. A sereg közepén egy óriási, tüskés lény sétált felénk. Gyorsan beiszkoltam egy nagyobb szikla mögé, úgy választva ki a helyet, hogy Pandora is beférjen mellém, ha maradni akarna.

Végre nyertünk. Mikor már az utolsó dögöt is elintéztük a "csapatunk" győzelmi kiálltásba kezdtek. Én is boldog voltam, hogy végre vége van ezeknek a dögöknek, de tévedtem. Hirtelen egy gonosz kacajt kezdtem hallani, ami felettébb idegesítő volt. Bárhova néztem nem láttam senkit aki röhögött volna. Pár másodperccel később a röhögéshez géphangok is csatlakoztak, majd 1 perccel később a nevetéssel együtt azok is leálltak.
~Vége..~ -Gondoltam magamban, de ismét tévedtem. A torony felől sötét pontok kezdtek felénk repülni. A pisztolyomat a fekete pontok felé irányítottam, de még nem lőttem. A fekete pontokon kívül egy óriási nagy dög is elkezdett felénk jönni, aki csak úgy aprította a népet. Nem volt más választásom, menekülnöm kellett. Rane-val egy szikla mögé futottunk és onnan néztük az eseményeket. Kicsit kényelmetlenül éreztem magam, hogy én itt elbújtam, a többiek pedig harcolnak. Gyorsan elővettem ismét a fegyverem és elkezdtem lőni a fekete szárnyas szörnyekre amik a levegőből csak úgy potyogtak.
-Rane..mond...te nem félsz? -Tettem fel ezt a felettébb egyszerű kérdést, majd közelebb bújtam hozzá.
-Én bevallom, kicsit berezeltem, ilyenekkel még sohasem találkoztam.. -Fejeztem be a mondandómat, majd lőttem tovább a szörnyeket. A többi mágus is hevessen harcolt, és sok mágust meg is öltek. Ahhoz képest, hogy ez az első küldetésem..nagyon durva. És mind ez csak egy olyan torony miatt, ami egy pillanat alatt itt teremt. Vajon honnan jött ez a démoni torony?

Eric Drawen-t kizárom a Vér Szava küldetésből!

Fedezékbe rohantok, és ekkor az irdatlan repülő hadsereg becsapódik a mezőre, méghozzá szó szerint. Egymást tapossák agyon a szörnyűséges démonok, közben pedig a pórul járt mágusokat futás közben zabálják fel. A kövek mögött biztonságban vagytok, de körülöttetek mindenfelé nyüzsögnek a rémisztő szörnyetegek. Aztán a fedezékből és az erdőkből mágusok ordítanak fel.
-Fioréért!!!!
Hirtelen több tucat mágus pattan elő búvóhelyéről, és mágikus támadások százaival terítik be a hatalmas felhőt képező szörnyhordát. A dögök hullanak, mint a legyek! Ti is kiugrotok a fedezéketekből, és belevetitek magatokat a harcba. Több ezren vannak a szörnyek, de buták, és gyengék.
Mikor kiharcoltátok magatokat, az erősebb mágusok pusztításának hatására a repülő szörnyek otthagynak titeket és menekülőre fogják. A raj a levegőben marad, de a mágusok tovább lövik őket. Aztán egy iszonyatos üvöltés szakítja meg a támadásokat, és megérkezik a Greater Abomination. Pár mágus frontálisan neki támad, de a szörny csak megragadja őket hatalmas mancsával, és péppé zúzza őket. Ha ez nem lenne elég, az Abomination mellett kis gyalogos szörnyek közelednek.
A Greater Abomination hozzátok van közelebb, így hát rátok koncentrál. Képességei:

Oblivial Blast: A szörny a földbe csap, aminek hatására a földből lángok csapnak ki a szélrózsa minden irányába.
Spectral Scream: A szörny üvölt egyet, amitől iszonyatos fejfájást éreztek, és a hang még percekig kínoz benneteket.
(!) Armor of the Fallen (!): Ez a legfontosabb képessége! Mikor Ovan, a legerősebb mágus köztetek támadna, az Abomination áthatolhatatlan páncélt von maga köré.

Miközben harcoltok a szörnnyel, egy másik hármas csapat is küzd, de a pajzs miatt a legerősebbikük nem sokra megy. Próbáljátok kikerülni az Abomination támadásait, és keresni gyenge pontot a Fallen páncélon. Ovan meg is találja azt, egy laza lemezt a hátrészen. Rane és Pandora dolga leszedni a páncélt legjobb képességeik szerint, majd Ovannak kell sebet ejtenie a páncél nélkül maradt részen. Mikor ezt megteszi, a páncél többi része is lehull, és a másik küzdő csapat beviszi a végső csapást. Postotok addig tartson, amíg leesik a páncél az Abominationről.

A Greater Abomination alap theme-je: KATT
A Spectral Scream hangját tartalmazó theme: KATT[/color]

HATÁRIDŐ: Jövőhét hétfő (április 18)

A horda eléri a mezőt, és teljesen elfedi azt. Ez egész egy hatalmas doboz szardíniára hasonlít, ahogy mindenki nyomorog. A szörnyek jónéhány szerencsétlenül járt mágus agyontaposnak, de közben ugyanezt teszik a sajátjaikkal is. Kész idióták.
Az óriás is halad, de gyorsan elvesztem szem elől. gyanítom, hogy még a közelemben lehet, és biztos vagyok benne, hogy előbb vagy utóbb, de biztosan bele fogok botlani. Addig viszont semmi kedvem egy helyben ücsörögni, belevetem magam a szárnyas dögök dzsungelébe.
- Rajzás van pajtás! - kiáltom oda a legközelebbinek, mielőtt beleeresztenék egy sorozatot.
Erre felfigyelnek többen is, és hamarosan mind körém tömörülnek Idegesen lecsapom az egyiket, aki ki is múlik, de több helyhez így se jutok. Már az eget se látom. Homok lövedékekkel vágok utat a sűrűben, de nem sikerül kijutnom. Hiába kiabálok, senki nem hallja meg a hangomat a lények szárnycsapdosása miatt, ugyanezért nem hallom a többi mágus hangját se. Reményvesztetten rohangálok a forgatagban, de hirtelen támad egy ment ő ötletem. Előkapom a zsebemből az egyik piacon vásárolt zöldséget, illetve gyümölcsöt: egy fürt bébiparadicsomot. Ledugom őket a földbe, pontosan a kupac fölé állok, és használom a növénymágiám. Először nem történik semmi, aztán a drasztikus változások mennek végbe. Elsőnek egy hatalmas és vastag levél nő ki alattam, amire gyorsan ráállok a mágia folytatása előtt. Bevonom magamat homokburokkal, és kitörést hajtok végre. A növény szára másfél méter vastag, és 30 méter magas lesz. Ott állok a magasban és figyelem a mezőt, amit teljesen elleptek a lények. Az egész mindenség kész káosz. Közel s távol sehol sem lehet látni a talajt, csak az erdő fáinak lombja zöldellik. A torony továbbra is okádja magából a borzalmakat, amik ellen ennyi mágus se megy semmire. Időnkén látni egy-egy felvillanást a felhőben, egy-egy rést, de ezek hamar begyógyulnak. Fentről kristályesőt zúdítok a legyekre, de nem érek vele sokat. Mást nem sokat tehetek, sajnos nem vagyok túl jó az efféle vackok ellen. Így kesergek, de aztán hirtelen ismét meglátom az óriást. Komótosan sétál végig a felhő alatt, úgy látszik időközben felszálltunk. Megvárom, míg közelebb ér, aztán a mélybe vetem magam. Elég sűrű az a nyamvadt felhő, semmi bajom az érkezéskor. Ezt persze nem mondhatja el magáról az a lény, amelyik vitorlázásra használtam. Úgy hiszem, eltörtem a szárnyait.
- Ezt lenyúlom, persze csak ha nem bánod. - mondom a hullának, aki néma marad.
A hallgatás beleegyezést jelent, ezért levagdosom a szárnyait, és felillesztem a saját hátamra, aztán nekivágok az út megtételének. Szemmel az óriást keresem, aki szerencsére nem várat sokat magára. Egy váratlan pillanatban felbukkanok előtte, és egy kicsit felhúzom, legyen még izgalmasabb a harc.
- Hé te barom! - ordítom felé, mire megáll, és rám szegezi a tekintetét.
- Te biztos a legbénább vagy itten. Nézd meg, még nekem is van szárnyam, csak te vagy ilyen kalap szar. Gyere és szerezd, meg ha akarod!
Ez megteszi a hatását, teljesen bedühödik. Probléma viszont, hogy nem ront nekem. Ehelyett hatalmasat üt a talajba, ahonnan, magam se tudom miért, lángnyelvek csapnak föl, és szaladnak szét. Az egyik telibe talál, és hogy a sérülés ne legyen elég, az ütés lökéshulláma nagyot dob rajtam, és félájultan a földre küld. Elhomályosodik a látásom, de hallani még hallok. Szerencsére emberek közelednek felém, és hallani, ahogy rátámadnak az óriásra. Az egyikük hangja nagyon ismerős, de nem jut eszembe, kihez tartozik. Ők is kapnak a lángcsóvákból, de számítanak is rájuk, nem esik nehezükre kikerülni őket.
Sikerült kificamítom a bokám. Mindkettőt egyszerre. Attól tartok nem fogok tudni segíteni nekik. Megpróbálok ismét felállni, de azonnal visszaesem, és rádöbbenek valamire.
~ Fordítva vettem fel a cipőmet!
Sebesen kicserélem őket, és, hogy az óriásnak feltűnjön, hogy még közel sem vagyok halott, egy kristályból készült hosszú, egyenes rudat hajítok felé. terveim szerint fel fogja nyársalni, de nem ez történik. A páncélja mintha mozogna kissé, és ennek eredményeképp a kőkemény kristály apró szilánkokra törik amint hozzáér. Ezen a többiek ugyanannyira meglepőnek, mint én magam, és ebben pillanatban meglátom az ismerős hang tulajdonosát. Rane az, az a jégmágus, aki társam volt, mikor egy sivatagot mentettünk meg. Jó itt viszontlátni, legalábbis élve jó.
A szörnyeteg újabb lángcsóva áradatot zúdít a harcolókra, ezúttal erősebbet az előbbinél. Sikerül eltalálnia őket,de nem okoz súlyos sérülést. Feltűnik, hogy a támadásai erősebbek lettek, és a védelme megezerszereződött. A többiek támadásait is könnyedén visszaveri, sőt, mintha röhögésszerű hangot hallatna közben. Ez egyre erősödik, a végén már szinte fülsüketítő. Nem nevetés volt. A füleimre tapasztom a kezeim, de így is beleőrülök a hangba. Már kezdeném feladni, amikor puska dörren. A szörny elhallgat, és előre mered, azon belül is egy lányra, aki ott füstölgő puskacsővel, és mindenre elszánt tekintettel. Újabb és újabb lövésekkel sorozza meg azt, így a lény kénytelen minden figyelmét rá összpontosítani. Ez időt ad nekem a megfigyelésre, és nem is haszontalanul figyelek. A hátán más az egyik lemez. Vékonynak tűnik, gyengének, és elég nagy a felülete.
- Próbáljátok a hátát, ott lehet vékonyabb a páncél!
Erre aztán megindulnak. Újult erővel ütik-vágják a szörnyet, míg egyszer annak figyelmetlensége miatt Rane-enk sikerül lefagyasztani a testének nagy részét. A puskás sem rest, a kezében egy kard terem, amit sikeres bedug a háti lemez alá. Feszítővasként használja a kardot, és letépi a páncélt. A szörny újra elkezdi hallatni a furcsa hangot, de mielőtt befejezhetné, váratlan csapás éri. A háttérben előkészítettem még egy kristályrudat, várva az alkalmas pillanatra, ami most jött el. Alighogy bevittem a támadást, a lény teste megremeg, és úgy hullnak le róla a páncél darabjai, mint fáról a levelek.

//A szárnyas lényekkel való harc közben ez a zene szól Ovan fülében//

Mikor lőtávolba érkeztek, Pandora azonnal előhívott egy pisztolyt, és a szárnyas lényeket kezdte vele lőni. Sajnos sokat nem ért vele, mindegyik lelőtt szörny helyére három másik repült, a toronyból pedig továbbra is szakadatlanul jött az utánpótlás.
-Rane..mond...te nem félsz? - kérdezte tőlem lövöldözés közben a lány.
-Én bevallom, kicsit berezeltem, ilyenekkel még sohasem találkoztam..
- Hááát... Most vagy bátoríthatlak, vagy bevallhatom, hogy de. Ezek rengetegen vannak.. - néztem fel az égre, ahonnan ebben a pillanatban kezdtek a földre érni a szörnyek. Néhány mágus, aki még nem keresett fedezéket, már nem tudott menekülni, egyszerűen élve falták fel őket a valamik.
-Fioréért!!!! - hallatszott az erdőből a kiáltás. Több tucatnyi mágus ugrott ki a bokrok fedezékéből, és a legkülönfélébb támadások csapódtak bele a rajba. Százával estek el ebben a támadásban, de így sem akartak elfogyni, agyatlanul próbálták elérni a mágusokat.
- Sose leszünk hősök, ha nem indulunk! - mondtam, és apró pecsétek jelentek meg a kezem fölött.
- Freeze! - Tíz-tizenöt imp fagyott meg a varázslat hatására, és zuhanni kezdtek. Az élő lövedékek több társukat is agyonzúzták, mielőtt földet értek volna. Ezzel nem fogok sokra menni. Tömegre ható varázslatot meg még nem ismerek..
Fordulásból rúgtam fejbe egy impet, ami a hátamra akart csimpaszkodni, majd a gyorsan megidézett jégkarmokkal az újabb, fentről érkező ellenfelemet is lekaszaboltam.
- Elfogytok ti valaha? - kiáltottam fel kétségbeesetten, majd ösztöneimnek hála, sikerült elugranom néhány kristályszilánk elől, amelyek így a mellettem vicsorgó lényeket nyársalták fel. Szememet itt az egyre közelebb érő gyalogos valami vonzotta.
- Hé te barom! - hallok egy ordítást. Odakaptam a tekintetem. Hiszen ez Ovan!
- Te biztos a legbénább vagy itten. Nézd meg, még nekem is van szárnyam, csak te vagy ilyen kalap szar. Gyere és szerezd, meg ha akarod!
~ Remek, ha feldühíti, talán meg tudom támadni hátu..
- Ice Make! - a földre helyeztem a kezem, és vastag jégkérget idéztem magam alá. A földből felcsapó lángok még így is a levegőbe repítettek.
Ahogy felkeltem a földről, láttam, hogy Ovan kristályrúddal dobja meg a szörnyet. Ez fájni fog...
Egy pillanatig úgy nézett ki a lény, mintha megolvadt volna a külseje. Lepattant róla a lándzsa, mintha csak gumiból lett volna. Ez... furcsa. Még néhány lépést hátráltam, így az újabb lángcsóváknak csak a szele kapott el, de még így is megpörkölődtem.
A jégkarmokkal ugrottam neki. Gyors volt, de néhány vágást azért sikerült bevinnem. Túl nagy sérülést nem okozhattam, hiszen egyre nagyobb hévvel ütött vissza, majd egy ütése után kénytelen voltam elhátrálni. A lény ekkor nevetni kezdett. Néhány pillanaton belül ez olyan magasságokba csapott, hogy kezemet a fülemre tapasztva is alig bírtam ki a szörnyű zajt. Féltérdre estem, és próbáltam leküzdeni a késztetést, hogy belefúrjam a fejem a földbe.
A zajt aztán egy puskalövés szakította félbe. Minden bizonnyal Pandora volt az, aki szájba találta a szörnyet, és beléfojtotta a szót, de a hasogató fejfájás alig-alig akart enyhülni. Néhány további lövés után a behemót dühösen elüvöltötte magát, és a lány felé vette az irányt.
- Próbáljátok a hátát, ott lehet vékonyabb a páncél!
- Vettem! - mondtam, miután én is észrevettem a vékony páncéllemezt.
Pandorával csapatban kezdtük a lényt aprítani. Megosztottuk a figyelmét, a fegyvermágus karddal, én jéggel támadtuk. Valamiért megvolt benne az a mozdulat, hogy két kézzel összekulcsolva próbált minket megütni. A harmadik próbálkozásnál már felkészülten vártam a támadást, és oldalra ugorva a karjába mélyesztettem a karmokat.
- Freeze! - kiáltottam, és jég futott fel a góliát karján, egészen a nyakáig. A dühödt üvöltést hallva Pandora a háta mögé ugrott, és kardját feszítővasként használva letépte róla a hátpáncélt. A lény kinyitotta a száját, és egy pillanatra ismét feldübörgött a fejemben az idáig elnyomott fejfájás. Mielőtt kiütött volna a hang, Ovan egy kristályrúddal támadta meg, mire vedléshez hasonló sebességgel kezdtek el lepotyogni a páncéldarabok.

A kérdésemre Rane nem valami bíztató szöveget mondott.
- Hááát... Most vagy bátoríthatlak, vagy bevallhatom, hogy de. Ezek rengetegen vannak.. -Ahogyan kimondta, kicsit megijedtem, de azért megnyugtatott ,hogy nem csak én félek. Közben a többi mágus támadásnak indult.
-Fioréért!!!!-Kiáltották együtt. Aztán Rane is megszólalt.
- Sose leszünk hősök, ha nem indulunk!-Mondta, majd elindult. Mivel igaza volt, én is vele mentem, majd elkezdtem lőni a legnagyobb dögöt, bár sokat nem hatott. A szörny körül futkostam, és szinte már az egész táramat kilődtem belé, mikor hirtelen kitártotta a száját, én meg kapva az alkalomra belelődtem.
-Sikerült? -Reménykedtem, de nem. A szörny csak ordított egyet, és utánna harcolt tovább. A harc közben megpillantottam Ovan-t aki az egyik céhtársam volt. Ahogy rápillantottam ő is észrevett és egy remek ötlettel ált elő.
- Próbáljátok a hátát, ott lehet vékonyabb a páncél! -Kiálltotta felém. Én biccentettem egyet, majd átváltottam a pisztolyomat kardra, és Rane-val elkezdtem támadni a hátát. Amikor úgy tűnt, hogy meggyengült, intettem Ovannak, aki egyből rá is támadt egy kristályal. Ezek után az összes "bőr" leesett a szörnyről, amitől sokkal jobban megkönnyebbültem.
-Végre..-Fújtam ki magam, bár még tudtam, hogy nincs vége.

Több támadás is éri az Abominationt, amitől végül földrerogy, kétrét görnyed, majd vakító fényesség tör elő megtépázott testéből. Irtózatos ordítás kíséretében teste szétrobban, de darabjai még földet érésük előtt hamuvá válik. A robbanás még hosszú másodpercekig visszhangzik az erdőkben és a hegyek oldalain. A mezőt mágusok üdvrivalgása tölti meg. Bár sok a sebesült és az elesett, a győzelmi kiáltásokat csak olyan messzire viszi a szél, mint a percekkel ezelőtt elhangzott ördögi kacajt.
Rendbe rakjátok magatokat, kipihenitek az ütközet fáradságait. A mezőn mágusok járkálnak fel s alá, majd észrevesztek egy igencsak feltűnő alakot. Legalább 2 és fél méter magas lehet, vörös-lila-zöld talárja a földet söpri körülötte. Ha a talárja nem lenne eléggé csicsa, akkor citromsárga süvege égeti ki a szemlélődők retináját. Mégis, amennyire ostobán néz ki a fickó, annyira hatalmas mágikus erőt sugároz magából. A többi mágus körülötte sertepertél, ő pedig a torony felé mutogat és közben beszél. Ti is odamentek.
-Ide pedig telepítsenek reflektáló mágiapajzsokat, ha a toronyból valamilyen átok érkezne Magnolia felé!
-Uram, minden létező mágikus pajzsot feltelepítünk, nem lesz ez így sok? - kérdezi egy idősebb, tapasztaltabb mágus.
-Első a biztonság!
-A torony ettől még nem fog eltűnni, és a pajzsok is meggyengülnek ha még egy ilyen hordát kapunk a nyakunkba!
-Így igaz! Éppen ezért pár mágus csoport bemegy, és megtesz mindent, hogy feltárja a torony titkait!
Az egybegyűltekből gondos vizsgálódás és gondolkodás után embereket válogat ki, és csapatokba osztja őket. Titeket hármótokat egy csapatba sorol. Bár megkérdőjelezitek magatokban hogy mégis ki ez és mit utasítgat titeket, de mivel a mezőn lévő minden mágus őt követi, és a belőle áradó szinte tapintható energiák eléggé hatalmasak, így nem vitatkoztok.
Ha valaki problémázik, mert ő magányos farkas és nem akar csapatban dolgozni, arra a fura mágus szigorúan sandít;
-Nincs idő ilyen problémákra! Lehet hogy egész Fiore biztonsága forog kockán!
A többség egyetértően bólogat. A mágus végigmegy a csapatokon, instrukciókat ad. Mikor hozzátok ér, a toronytól nyugatra lévő dombok felé mutat;
-Azoknak a domboknak a belsejében rég lezárt bányák találhatók. Rég üresen állnak, de fürkész mágusaink megállapították, hogy a torony pont a járatokon megy keresztül. Menjetek a bányákba, kövessétek a járatokat a toronyig! Ha van bejárat az épületbe, lépjetek be, de csak ha biztonságos! Ha baj van, omlasszátok be a bányát!
Így hát elindultok. Egy-két óra séta és megbeszélés után eléritek a bánya bejáratát. Nagy tábla emlékezteti a kíváncsiskodókat arra, hogy "A BÁNYA LEZÁRVA! VIGYÁZAT! BALESETVESZÉLY!". Ti persze áttöritek a fa pallókat, amik eltorlaszolják a bánya száját. A járatokon magányos csillék álldogálnak, pókhálók és patkányok kerülnek utatokba. Kis bolyongás után impeket láttok közeledni. 10-en vannak. Ha legyőztétek őket, folytatjátok az utatokat, de lépten nyomon nyakatokba szakad a plafonról egy imp. Végül eléritek a torony oldalát. Fekete acélfal zárja el a járatot előttetek, melynek oldalán tüskés kapu szája nyílik befelé. Odabent átláthatatlan sötétség, és impek hörgése vár rátok. Postotokat addig írjátok, amíg beléptek a kapun...vagy inkább beomlasztjátok a bányát, és nem fedezitek fel a tornyot.

Határidő: Jövőhét szombat, április 30! Itt a szünet, lehet aktívoskodni picit

Mivel itt vannak a vizsgák, érettségik, művészi válságok, és egyéb évvégi teendők, ezért a Vér Szava nagyküldi úgymond le van fagyasztva. Az ír, aki akar, egyenlőre nincs változás egészen május végéig, aztán júniusban aki ráér, azt egy külön csoportba fogom rakni, hogy folytathassák a küldetést, míg az elfoglaltak szünetelnek, és majd később térnek vissza játszani. Aki túl sokáig marad inaktív, az nem fogja végigjátszani a nagyküldit, ellenben megkaphatja ugyanazokat a jutalmakat és élményeket, ha a Vér Szava történet szerint megírja az ő saját szerepét egy kaland formájában!
Egyenlőre ennyit tudok tenni, sok sikert az érettségikhez, vizsgákhoz és egyebekhez, júniusban figyeljétek a topicot, megbeszéljük, ki ér rá és ki nem!

A többiek az immáron csupasz szörnyeteggel foglalkoznak, de nekem nem kell ezt tennem. Úgy érzem már megtettem a magamét, így dolgom végeztével leheveredem a fűben. A szanaszét heverő döglött dögök ellenére nagyon kellemes hely, el tudnám itt tölteni a napomat. Egy-két szárnyas lény elszáll felettem, ezekre Sand Bullett-tel lövöldözöm, jó móka. A förtelem időközben rengeteg támadás áldozata lesz, kétrét görnyed, aztán meghasad. Mintha egy ruhát tépnének szét, csak neki a bőrével történik ugyanez. Vakító fényesség tör elő a testéből, és apró darabokra robban, amik aztán porrá válnak. Hatásvadász egy módja a halálnak, annyi szent. Hatalmasan ordít, mikor felrobban, de mindenki tudja, ez már az utolsó. A robbanás hangja olyan erős, hogy betölti az egész mezőt, és az erdő madarai is felröppennek a hallatán. A jelenlévő mágusok egytől-egyig üdvrivalgásban törnek ki, talán még hangosabbak is az előbbi kiáltásnál. Nincs sok kedvem dicséreteket hallgatni, ezért inkább sétálok egyet, felmérem a helyzetet. Sajnos sok a halott, még több a sebesült, de a mágusok kitartanak, a mások védelme erőt ad nekik. Én magam nem kötődöm az emberekhez, de szerencsére nekem is van kit megvédenem, akkor is, ha még csak egy tojás.
- Te mindig itt leszel nekem, igaz e, Paralus?
Egyetértően hallgat, aztán elcsendesedik, így aztán békén hagyom. A mezőn álldogál egy alak, aki mindegy bizonnyal egy felhőkarcolót választott magának példaképül. Jó két fejjel ráver bármelyik másik mágusra, ha nem többel. Talárja vörös, lila, és zöld színekben pompázik, ezt az összeállítást pedig egy élénksárga süveggel spékelte meg. Valahogy egy gyümölcssalátára emlékeztet. A hogy felé haladok, meghallom, amint parancsolgat a többi mágusnak. Valami fő-főnök, vagy hasonló lehet.
- Ide pedig telepítsenek reflektáló mágiapajzsokat, ha a toronyból valamilyen átok érkezne Magnolia felé!
- Uram, minden létező mágikus pajzsot feltelepítünk, nem lesz ez így sok? - kérdezi tőle egy idős mágus, de az nem enged neki.
- Első a biztonság! - mondja.
- A torony ettől még nem fog eltűnni, és a pajzsok is meggyengülnek, ha még egy ilyen hordát kapunk a nyakunkba!
- Így igaz! Éppen ezért pár mágus csoport bemegy, és megtesz mindent, hogy feltárja a torony titkait!
~ Remek, kell még egy kis akció. - gondolom, amikor körbetekint, és háromfős csapatokra osztja a mezőn lévő mágusokat. Rane, Pandora, és személyem alkot egy csapatot. A vezér mindenkinek osztja a különféle parancsokat, majd mikor hozzánk ér, rámutat a nyugatra lévő dombokra, és így szól.
- Azoknak a domboknak a belsejében rég lezárt bányák találhatók. Rég üresen állnak, de fürkész mágusaink megállapították, hogy a torony pont a járatokon megy keresztül. Menjetek a bányákba, kövessétek a járatokat a toronyig! Ha van bejárat az épületbe, lépjetek be, de csak ha biztonságos! Ha baj van, omlasszátok be a bányát!
Elnézünk a megfelelő irányba, aztán készülődünk az induláshoz. Vezető nélkül persze nincs csapat, arra mindenképp szükségünk lesz. Van önként vállalkozó? Nincs? Ez biztos? Na jól van, akkor elvállalom a feladatot.
- Na akkor emberek, irány nyugat! - kiáltom, és útnak indulok, bár valami fura érzésem van. Keletnek megyek, a fenébe is! Gyorsan megfordulok, és kijavítom tévedésemet.
- Csak ellenőriztem figyeltek e. Első az éberség. - mondom, és ezúttal tényleg a jó irányba indulok el. Egész úton csak az jár a fejembe, hogyan is lehettem ilyen béna. Ha visszaérek a városba, első dolgom lesz beszerezni egy iránytűt. Két óra fárasztó kutyagolás után érkezünk meg a bánya bejáratához. Nem meglepő, hogy le van zárva. Elvégre ki akarna egy szörnyekkel teli bányába bemenni? A tábla is szépen jelzi: A BÁNYA LEZÁRVA! VIGYÁZAT! BALESETVESZÉLY!
Egy egyenes rúgással ajándékozom meg a barlang bejáratát díszítő pallókat, ők fájó lábbal ajándékoznak meg. Úgy sétálok vissza, mintha semmi se történt volna, bár a többiek belül biztos röhögnek most rajtam.
- Talán inkább én, ha megengeded. Éberség! - mondja Rane, és ő is nekiveselkedik a pallóknak, amiket könnyedén sikerül széttörnie. Értetlenül nézem. Lábra gyúr? Növénymágiával növesztek egy kisebb faágat a kinti talajon, majd kitépem azt. Ha egyben marad, majd elültetem. Pókhálók takarítására fogom használni. Ahogy átlépek a széttört pallókon, akkor feltűnik, hogy azok el vannak jegesedve. ~ Csaló! ~ gondolom.
Bent vaksötét van, de szerencsére találtunk pár olajlámpást, és így már láthatjuk, milyen koszos helyre keveredtünk. Csillék és csákányok szanaszét, ráadásul mindent pókháló borít. Jól jön most a faág, bár elég öt perc, és máris úgy néz ki, mint egy morbid vattacukor. Ahogy haladunk egyre beljebb, az előttünk lévő alagútból szárnycsapások zajára figyelünk fel. Pár szerencsétlen imp úgy döntött, hogy keresztezik az utunkat. Rossz döntés. Elég két perc, és mindegyik lyukas, mirelit, felvágott, vagy az alábbiak közül valami keverve. Jó úton haladunk, ez nem kétséges. Néha belebotlunk még egy-egy impbe, és jelzi, hogy közeledünk. Végül elérjük a torony oldalát: egy fekete acélfal, dugig tüskékkel, oldalán egy, ha lehet még tüskésebb, kapuval. Bentről impek hörgése hallatszik. Megérkeztünk.
~ Biztos, hogy van a toronynak más kijárata is. Különben se hagynám, hogy ezek a dögük kijussanak. Menjünk be, és omlasszuk be magunk után.
Ezzel a szándékkal léptem be a kapun, és reméltem társaim is osztják majd a nézetemet.

A páncéldarabok leszakadása után egy szomszédos csoport vette kezelésbe a szörnyet, ami percekkel páncélja után az életét is elvesztette. Megnyugodva dőltem le a földre, ahogy a lény összesett, de korai volt az örömöm. Hirtelen felvillant az ocsmányság, és felrobbant. A lefagyasztott karja épp felém repült. A kezemet fejem fölé emeltem, de a várt mázsás súly helyett csak pernye záporozott rám. Csodálkozva vettem észre, hogy egyben vagyok, sőt, még nagyobb bajom sem esett, leszámítva a köhögést, ami a hamu hibája volt.
A robbanást követő hanghullám egészen Magnoliáig verte fel a madarakat, akikről nem értettem, hogy hogyan maradtak itt az előző falrengető üvöltésektől - nekem még mindig zúgott a fejem. Kicsit megráztam magam, és örömmel konstatáltam, hogy az impek is kezdenek eltakarodni a légtérből.
Sajnos nem mindenki volt olyan szerencsés, mint mi. Jópár testet láttam a földön, amelyek biztosan nem a szárnyasokhoz tartoznak. De legalább visszavertük őket... És ami hab a tortán, még ismerőst sem látok közöttük.
Ahogy körbenéztem a harcmezőn, egy batármagas, szivárványszínű fickót vettem észre, aki elég határozottan adott ki utasításokat mindenkinek, aki a közelében tartózkodott. Épp felénk tartott, és már jobban ki tudtam venni az arcvonásait, és a ruháját. Mint a farsang, tarkabarka színekkel érkezett. Mikor mellém ért, be kellett csuknom egy pillanatra a szemem, hogy pihentessem.
- Ide pedig telepítsenek reflektáló mágiapajzsokat, ha a toronyból valamilyen átok érkezne Magnolia felé! - mutogatott a földre.
- Uram, minden létező mágikus pajzsot feltelepítünk, nem lesz ez így sok? - akadékoskodott egy idősebb mágus mellette.
- Első a biztonság! - mondta.
- A torony ettől még nem fog eltűnni, és a pajzsok is meggyengülnek, ha még egy ilyen hordát kapunk a nyakunkba!
- Így igaz! Éppen ezért pár mágus csoport bemegy, és megtesz mindent, hogy feltárja a torony titkait!
Itt már biztos voltam benne, hogy extra munkát kapunk a nyakunkba, de nem bántam. Amennyiben segítem a torony eltűnését, csak rajta! Hármunkat a pasas egy csoportba osztott, majd instrukciókat adott nekünk.
- Azoknak a domboknak a belsejében rég lezárt bányák találhatók. Rég üresen állnak, de fürkész mágusaink megállapították, hogy a torony pont a járatokon megy keresztül. Menjetek a bányákba, kövessétek a járatokat a toronyig! Ha van bejárat az épületbe, lépjetek be, de csak ha biztonságos! Ha baj van, omlasszátok be a bányát!
- Rendben. - bólintottam a többiek nevében is, majd lelkileg fel is készültünk az indulásra.
- Na akkor emberek, irány nyugat! - vette át Ovan az irányítást, majd teljes nyugalommal elindult kelet felé. Furcsa pillantást váltottunk Pandorával, de még mielőtt szólhattunk volna, megállt, és megfordult.
- Csak ellenőriztem figyeltek e. Első az éberség. - indult el a másik irányba, mi pedig néma csendben utána.
~ Akkor most meg fogunk halni?
Két óra caplatás után meg is érkeztünk a bányához.
- Legalább futóhomok nem volt itt. - emlékeztettem Ovant a sivatagra, amire csak egy morgással felelt.
A bedeszkázott bejáraton egy tábla csüngött.
A BÁNYA LEZÁRVA! VIGYÁZAT! BALESETVESZÉLY!
Minket ez nem igazán hatott meg, legalábbis először Ovant. Izomból belerúgott a fába, majd fájós lábbal jött vissza hozzánk. Komoly ábrázatomat ellenben sikerült megőriznem, mint ahogy neki is büszkeségét, hiszen alig látszott az arcán az atrocitás.
- Talán inkább én, ha megengeded. Éberség! - sétáltam oda én is.
- Freeze! - a fa pillanatokon belül eljegesedett, és így már engedett a rúgásnak. Én mentem előre, Pandora másodiknak, Ovan pedig zárta a sort.
Néhány percen belül már frissen kukázott olajlámpásokat tartottunk kezünkben, és mentünk előre a rozsdás csillék és elhagyott szerszámok között. A homok- és növénymágus egy kis ággal takarította a pókhálókat szemmagasságból, majd később homokkal tisztítgatta az utat, mikor a nyakunkba ugrott egypár szárnyas dög. A jégkarmok és a pisztoly is elég hatásosak voltak, főleg, hogy most már nem tudtak elugrálni előlünk, hiszen manőverezésre nem volt hely.
Az én lámpám épp pislákolni kezdett, mikor megérkeztünk a torony oldalához. Fekete acélfallal álltunk szemben, amiből tüskék álltak ki felénk, mögötte hörgő hangok.
Habozás nélkül léptük át a kaput, készen arra, hogy megöljünk mindent, ami Magnolia békéjét háborgatná.

Pandora Crusader kilépett a küldetésből, Eric Drawen-t pedig nem tudtam elérni, úgyhogy őt kizárom!

Beléptek a torony előcsarnokába. Igazából az egész torony alapzata egészen a közepéig egy hatalmas terem, tele lépcsőkkel, és erkélyekkel. A levegőben vörösen izzó gömbök lebegnek, nyomasztó hangulatot kölcsönözve az eleve nyomasztó kinézetű beltérnek. A falakon félelmetes pofázmányú vízköpők, meggyötört emberekről készült szobrok, és megtépázott, koszos zászló cafatok a falakra szögezve. Megpillantjátok a másik két csoportot akik veletek jöttek. Nincs időtök egymással diskurálni, ugyanis hirtelen a padlóból gusztustalan fröcsögéssel vörös folyadék kezd el feltörni. A szagából rájöttök, hogy ez vér. A terem közepét teljesen megtölti, majd belőle egy alak emelkedik ki. Igencsak baljóslatú az ábrázata, ráadásul mikor teljesen kibújt a vértengerből, vörös szemeivel pásztáz titeket, és rátok villantja agyarszerű szemfogait. Ha ez nem lenne elég, még két ilyen alak érkezik meg, egy páncélos férfi, és egy nő. Mindkettejüknek ugyanaz a vöröses izzás van a szemében, és ugyanolyan furcsa fogai.
A középső, szerényebb öltözetű fickó megszólal;
-Már vártunk titeket, Testvéreim! Csatlakozzatok hozzánk, legyetek ti is Vértestvérek, és borítsunk smaragdvörös köpönyeget az áldott éjszakára! Mert hiszitek vagy sem, új kor jő el! Egy kor, amiben nincs helye a gyengéknek, és a...(kuncogás)...halandóknak... nem kell mást tennetek, mint közénk állni, és megtapasztaljátok az igazi hatalmat és erőt! Mit szóltok?
Valahogy egyikőtöknek sem akaródzik igent mondania, ráadásul mikor csak egyikőtök visszautasítja a dolgot, mind a három alak azonnal dühbe gurul.
-Ha így áll a helyzet, ti is elpusztultok, és táplálni fogjátok a Sötétséget!

Ti rátok a tőrt és kardot forgató hölgyemény támad.
Syrithiat: Kép
Képességek:
Slice Dash: Syrithiat szinte követhetetlen gyorsasággal megjelenik valahol (többnyire mögöttetek), és azonnal lesújt a pengéivel.
Mark of the Night: Syrithiat a pengéivel egy X-et rajzol a levegőbe, ami vörös-fekete masszaként meg is jelenik, majd kilövel valamelyikőtök felé. Ha betalál, szörnyűséges fájdalmat okoz, lebénítja az alanyt, és ideiglenesen megvakítja.
Harc közben a hölgyemény macskaügyességgel kerülgeti a támadásaitokat, főleg Ovanét. Ellenfeletek nem elpusztíthatatlan, de eléggé sok kellemetlenséggel jár, mire megállítjátok. Ha sikerül elkapni valamilyen varázslattal, nem tudja használni a Dash-t, és el sem tud futni. Postotok addig tartson, amíg végeztek a drágasággal. (megjegyzés: halálakor a szerencsétlen fülsüketítő sikollyal elporlad, és csak egy kiszáradt csontváz marad a helyén.)

Mikor átléptük a kaput, Pandora úgy érezte, halaszthatatlan dolga akadt a bányán kívül. Láthatólag megijedt, ami miatt nem is ítéltem el. Búcsút intettünk, és egy batárnagy teremben találtuk magunkat. Elsőként a barlangterem méretei nyűgöztek le, majd a kialakításán is megakadt a szemem. Rengeteg lépcsősor vezetett fel valahová, feltehetőleg erkélyekhez, amelyek néhány méterrel fölöttünk néztek le ránk. A világításról vörösen izzó, lebegő gömbök gondoskodtak, kísérteties árnyékokat vetve a földre. Az árnyékokat egy beteg elme szobrai alkották: vízköpők, melyek emberi holttesteken álltak, és ezen emberek még élő másai. Arckifejezésükből ítélve, a halottak jártak jobban. Egy-egy falrész szabadon maradt ezektől a borzalmaktól, de ott mocskos, szakadt zászlók maradványai lógtak, természetesen vörös színben.
Mozgásra lettem figyelmes. Mikor odakaptam a szemem a terem másik oldalára, megkönnyebbülve láttam, hogy a másik két csoport is megérkezett.
Épp, mikor odaszóltam volna valamelyikükhöz, az előttünk fekvő, mély és széles üregből - feltehetőleg a torony alapjából - valami vörös folyadék kezdett szivárogni, majd bugyogni. Néhány pillanat múlva már a szagával is tele volt a levegő, és bokáig ért a lötty, és gyorsan folyt a középen fekvő mélyedésbe. Undorodva jöttem rá, hogy ez vér. Még néhány szippantás múlva kezdtem rosszul lenni a töménységétől, de addigra már a terem közepe teljesen megtelt. Másodpercek múltak el eseménytelenül, majd gyengén örvényleni kezdett az undormány. Lassan egy alak emelkedett ki belőle. Ördögi vigyorral nézett ránk, felvillantva ezzel szemfogai helyén álló agyarait, és vörösen izzó szemét. Habár, ebben a világításban ezt elég nehéz volt észrevenni. Hasonló módszerrel jelent meg jobb és bal oldalán egy férfi és egy nő. Egyvalami közös volt bennük: a fogaik és a szemük.
Úgy tűnt, az először megjelent fickó volt a vezér, ugyanis ő szólt hozzánk.
-Már vártunk titeket, Testvéreim! Csatlakozzatok hozzánk, legyetek ti is Vértestvérek, és borítsunk smaragdvörös köpönyeget az áldott éjszakára! Mert hiszitek vagy sem, új kor jő el! Egy kor, amiben nincs helye a gyengéknek, és a...- nevette el magát halkan - ...halandóknak... nem kell mást tennetek, mint közénk állni, és megtapasztaljátok az igazi hatalmat és erőt! Mit szóltok?
- Ha ilyen szobrokkal kell együtt élnem, kihagyom a hatalmat.. - mondtam félhangosan, dühösen.
Az alak felém fordult, habár biztos voltam benne, hogy Ovan is alig hallotta a mondatot. Vörös szeme méginkább fellobbant, és kissé barátságosnak tűnő arca eltorzult a dühtől, vele szinte egyszerre a másik kettőé is.
- Ha így áll a helyzet, ti is elpusztultok, és táplálni fogjátok a Sötétséget!
A három alak a három csoport felé indult. Felénk a nő indult, akit csak most volt alkalmam alaposabban megszemlélni. Combmagas, fekete csizma, vállig érő, tüskés kesztyűk, és nagyjából egy darab zászlómaradvány, amit a falról szedhettek le. Ezeknél sokkal jobban érdekelt a kard és a tőr, amit a kezeiben szorongatott, és a gyűlölettel teli arckifejezés, amivel közelített.
- Mondd, hogy ez nem ember. - szóltam Ovanhoz. - A szörnyekkel nincs bajom, de embert nem ölök.
- Akkor verd félholtra, majd én megölöm! - válaszolt nyugodtan a homokmágus.
- Oké... - végülis, az nem én leszek. Próbáltam meggyőzni magam, hogy ilyen szemmel és fogakkal csak nem lehet ember.
- Ice Make: Claws! - készültem fel a harcra. Ovan körül finom szemcsés homok kezdett örvényleni, főleg a kezei körül.
- Slice Dash! - szólalt meg a nő. Egy pillanatra elmosódott a szemem előtt, majd eltűnt. A hátam mögött kis légáramlatot éreztem. Előreugrottam, de még így is éreztem, hogy egy tőr vágja fel a hátam.
~ Mi a...
- Mark of the Night! - hallottam a hátam mögül a hangot. Megpördültem, és épp testközelből figyelhettem meg, hogy szemembe kapom a vörösesfekete masszát, ami a támadásból indult el. Felüvöltöttem, ahogy fájdalom áradt szét minden tagomba. Térdre estem, és próbáltam kirázni a szememből a vörös fényt. Néhány másodpercbe telt, hogy összeszedjem magam.
- Jól vagy? - nézett rám a homokgolyókat lövöldöző Ovan.
- Hogyne... De nem akard, hogy ez betaláljon. Nem érzem úgy, mint aki megsérült, de fáj, és megvakultam egy pár pillanatra. - feltérdeltem, majd dühösen a nőre néztem. Jéggel bevont kezeimmel estem neki, ami ellen először csak tőrrel védekezett. Reménykedtem is benne, a kardok és egyéb hosszúfegyverek ellen kevésbé voltam felkészülve, mint a rövidek ellen. Nem volt alkalmam gyakorolni. Egy pillanatra meglepetést láttam az arcán, majd felemelte a kardot is. Gyors ütemben szorultam vissza, de Ovan ott volt a sarkamban.
- Sand Bullet! - célozta be ellenfelünket néhány homoklövedékkel.
- Slice Dash! - ugrott el előlem szinte követhetetlen sebességgel a nő, és partnerem mögött jelent meg.
- Sand Shell! - kapcsolt be egy védelmi varázslatot. Homok vette körül, ami felfogta a neki szánt dupla szúrást. De amint megfordult, hogy ellentámadásba lendüljön, a hölgy azonnal elugrott onnan. Mintha tőle félne, vagy nem akarna közelében lenni...
- Freeze! - lőttem el egy fagyasztást, de csak a kardja hegyét találtam el, úgy futott el a támadás elől.
~ Le kéne lassítani... - néztem, ahogy Ovannal kezdett közelharcba.
- Úgy tűnik, téged inkább figyel, mint engem. El tudnád terelni a figyelmét egy percre? - kérdeztem a homokmágust, aki épp egy rúgást kapott be a gyomrába a hölgyeménytől.
- A figyelmét? Épp elég bajom van vele! Sand Bullet! - lihegett Ovan.
- Legyen, megpróbálom. De siess! - egy pillanat alatt homokfelhő terített be minket hármunkat. Alig láttam valamit, de ezzel nem én voltam egyedül. De amíg Ovan területén vagyunk, ez mindegy is...
Letérdeltem a földre, és kezeimet a földre raktam. Lassan jég terjedt a kezeimből koncentrikus körben, majd...
- Ice Make! - teremtettem jeget a padlóra. Vékony volt, épp annyira, hogy csúszós legyen másoknak, de nem elviselhetetlen, hacsak nem akarnak rohanni. Nekem viszont ideális.
- Kész vagyok! - kiáltottam, mire kissé lelohadt a vihar. Ovan és a nő elég megviselt állapotban voltak, és egy pillanatig mindketten döbbenten próbálgatták a jeget maguk alatt.
- Ezen rohanj. - vigyorogtam, és a nő felé futottam. Semmi gondom nem volt a jéggel, legfeljebb az, hogy rengeteg energiát vett ki belőlem a mágia, többet, mint az Ice Make: Floor, ha megtanultam volna. Nem is volt tökéletes, tenyérnyi helyeken voltak helyek, ahol nem sikerült a fagyasztás. De jobb, mint a semmi..
- Sand Bullet!
- Freeze!
A csaj megpróbálta kikerülni, de szerencsétlen módon megcsúszott a jégen. Mindkét varázslat a nő egy-egy lábát találta el, sikolyt váltva ki a célpontból. Nagyszerű!
~ Most már csak az a Jelizé maradt...
- Mark of the Night! - lőtt ki mindkettőnk felé egyet az előbb már megtapasztalt mágiából. Én a hasamra vetettem magam, de most Ovan ellen dolgozott a mágiám. Felpattantam, és a nőre támadtam, mielőtt a tehetetlen mágus ellen fordulhatott volna. Mint az őrült, vagdostam felé, és néhány kisebb vágáson kívül nem kaptam be semmit, ellenben a csúszkáló nő több, mélyebbet is kapott. Majd Ovan is feléledt. Ezt akkor vettem észre, amikor legalább öt golyó találta el a nő fejét, szép lyukakat hagyva benne. A halál ezen módja nem akadályozta meg abban, hogy egy fülrepesztő sikítással tegyen pontot pályafutása végére, majd egy villanás következtében csontvázzá porladjon. Egy törött koponyájú csontvázzá.

A szűk bányajárat egy meglehetősen nagy, és sötét stílusú terembe vezetett minket. Egyszerre volt lenyűgöző és rémisztő, vagy rémisztően lenyűgöző, egykutya. Pandora nem bírta idegekkel, és gyorsan elszelelt. Annyi baj legyen. Én a magam részéről a termet vizsgáltam. Marha magas, sok lépcső a fitnesz kedvelőinek, lebegő gömbök szemgyönyörködtetésre, és furcsa szobrok a látogatók ijesztgetésére. Jópofa hely.
Időközben két másik csoport is megérkezett, ők szintúgy leragadtak a terem megcsodálásában. A szobrok olyan gyanúsak nekem. Azok, azok.. azok emberek?!? Ilyen nincs, nincs!
Hirtelen egy kisebb rázkódás történik és vöröses folyadék tör fel a terem padlójából. Sűrűn folyó, mélyvörös árnyalatú, kellemetlen szagú undormány. Ez vér. Egy pillanat múlva már bokáig ér, és mozogni kezd a folyadék. Egy alak válik ki belőle, de nem egyszerűen kiemelkedik, inkább olyan, mintha magából a vérből állt volna össze. Fekete talárt visel, amit számomra ismeretlen szimbólumok díszítenek. Szemfogai hegyesek, akár egy vadállatnak, és ránk vicsorítja őket. Nem tudom megítélni, hogy vajon a tudatánál van e, vagy valami sötét mágia tartja a befolyása alatt. A vér újra mocorogni kezd, és még két alak emelkedik ki belőle, szintúgy parázsló tekintetekkel és hegyes szemfogakkal. Egyikük egy agyonpáncélozott férfi felszarvazott sisakkal és tüskés kecskekoponyával a hasán. A másikuk egy szintén furcsa viselettel rendelkező nő. Karján és lábán kiálló részekkel rendelkező páncélt visel, és van egy hasznavehetetlen mellvértje. Ruha címen egy olyan vörös függönyt hord, amit az itteni falakon bárki felfedezhet. Az először érkezett férfi megszólal, ezek szerint magánál van.
- Már vártunk titeket, Testvéreim! Csatlakozzatok hozzánk, legyetek ti is Vértestvérek, és borítsunk smaragdvörös köpönyeget az áldott éjszakára! Mert hiszitek vagy sem, új kor jő el! Egy kor, amiben nincs helye a gyengéknek, és a... - kezdett kuncogásba - ...halandóknak... nem kell mást tennetek, mint közénk állni, és megtapasztaljátok az igazi hatalmat és erőt! Mit szóltok?
~ Na persze, halhatatlanok vagytok. Csak addig vagytok halhatatlanok, amíg nem bocsátkoztok harcba velem!
A vezér mintha olvasna a gondolataimban, szeme lángra lobban, arca egy torz szörnyteg képét veszi fel. A másik kettő is bedühödik.
- Ha így áll a helyzet, ti is elpusztultok, és táplálni fogjátok a Sötétséget! - mondja a vezér, és ezek hárman rárontanak a teremben lévő mágusokra, felénk a nő indul. Lassan, magabiztosan halad előre, és jól rámarkol két fegyveré, egy kardra és egy tőrre.
- Mondd, hogy ez nem ember. -szól hozzám Rane, úgy látszik nem szeret öldökölni, akármilyen ellenfélről van szó. - A szörnyekkel nincs bajom, de embert nem ölök.
- Akkor verd félholtra, majd én megölöm! - adom ki a választ. Így legalább egyenlő munkát végzünk.
- Sand Magic! - kezdek bele a mágiába. A varázshomok fokozatosan előtűnik a semmiből, és körülöttem kezd el keringeni. A kezeim köré gyűjtöm a nagyját, és látom, hogy már rane is felszerelkezett a jól ismert jégkarmokkal.
- Slice Dash! - kiált fel a nő, és eltűnik, mintha köddé vált volna. Semmi zaj, vagy mozgás. Idegesen kapkodom körbe a fejem, és meglátom, amint hirtelen felbukkan Rane mögött, és tőrével felhasítja a hátát.
- Mark of the Night!
- Sand bullet! - kiáltom gyorsan, de már késő. Hiába találom el a nőt, Rane már bekapta a támadást. Az arcához kap, fájdalmasan felkiált és a földre rogy. Nem tudom, mi lehetett az a támadás, de nagyon veszélyesnek látszik. Újabb sorozatot eresztek a nőbe, de ő mind elől elugrik, relflexei már meghaladják az emberi mértéket. Viszont van egy előnye ennek a játszadozásnak, Rane-nek van ideje magához térni.
- Jól vagy?
- Hogyne... De nem akard, hogy ez betaláljon. Nem érzem úgy, mint aki megsérült, de fáj, és megvakultam egy pár pillanatra. - mondja, és karmaival a nőre támad, aki ugrálás helyett már a tőrével vidi ki ezeket. Egy darabig egyenlő a küzdelem, de amint a nő a kardhoz nyúl, Rane visszaszorul.
- Sand Bullet! - indítom útnak a mentővarázslatot, de már késő.
- Slice Dash! - ugrik el, és már mögöttem is van.
- Sand Shell! - kiáltom még épp időben. A vastag homokréteg felfogja a támadást, és ellentámadásra is lehetőséget ad. Áttörök a homok alktta falon, de ellenfelem is résen van, és elugrik a támadás elől, aztán hátrébb megy.
- Freeze! - küld neki egy fagyasztást Rane, de a nő ez elől is kitér, és hirtelen nekem ront. Sajnos nem vagyok túl jó közelharcban, így kénytelen vagyok meghátrálni. A homokom vészesen fogy.
- Úgy tűnik, téged inkább figyel, mint engem. El tudnád terelni a figyelmét egy percre? - kérdi, mintha csak jókedvemből játszadoznék a ribanccal.
- A figyelmét? Épp elég bajom van vele! Sand Bullet! - küldöm a varázsigét, de a nő megint kikerüli.
- Legyen, megpróbálom. De siess! - kiáltom, és abban a pillanatban felhasználom az összes homokomat, beterítem az egész teret. Bár az én látótávolságom is csökken, legalább a nő össze van zavarodva. Hirtelen egy döfést érzek az egyik oldalamon, de mire lecsap, már csak a levegőt szelem át.
- Még csiszolatlan vagy, de ne aggódj! Sand magic! - kiáltom, és a homok eszeveszett forgásba kezd, majd össze-vissza csavarodik. A sivatagi sziklákat is simára csiszolja ez a vihar, izzó szemű barátunknak se adok túl sok esélyt.
- Kész vagyok! - kiabál Rane, amire eltüntetem a homokot. Alatt friss, vastag jégpadló van. Értem én az ötlet lényegét, csakhogy én se tudok futni jégen. A jégmágus egyenesen a nőnek rohant, és egyszerre sütöttem el vele a mágiám.
- Freeze!
- Sand bullet!
Mindkettőt a nő lábát találta el, aki erre sikolyra fakadt. Nem is tudtam, hogy egy halhatatlan képes ilyesmire. Szóval mégse annyira nagy szám Vértestvérnek lenni.
- Mark of the Night! - repült a gonosz mágia, ezúttal felém. Nem tudtam kikerülni, a jég megakadályozott. Pokoli kínt éreztem, ahogy betalált. Összeszorított fogakkal görnyedtem, és próbáltam elviselni a fájdalmat, abban reménykedve, hogy Rane majd tesz valamit. Hallottam, ahogy a nőszemély pengéi csattannak a jégen. Nagy nehezen feltápászkodtam, és mikor látásom elégnek bizonyult, hogy meg tudjam különböztetni a két harcoló közül melyik az ellenfelem, akkor beleeresztettem egy sorozatot. A nő hirtelen megállt, majd dobhártyaszaggató sikítás kíséretében lebomlott a bőre. Aztán az izma, belső szerveim, és minden egyéb, csak egy csontváz maradt utána. A mi harcunk ezennel véget ért.

A Küldetés itt folytatódik: https://fairytailszj.forumotion.com/t1226-ver-szava-zaras-leena-adelus-morningway-akuri-senhsi-shiina-kaori-rane-iceclaw-ovan-sandinger#12256

» Vér Szava - Zárás (Leena, Adelus Morningway, Akuri Senhsi, Shiina Kaori, Rane Iceclaw, Ovan Sandinger)
» Eric Drawen
» Eric Drawen
» Pandora Crusader
» Pandora Crusader