Jonathan McWilliams

Egy nemesi családban születtem Fiore királyság egyik nagyvárosában, Magnoliában. Édesapám a városi tanács tagja, befolyásos ember. Édesanyám pedig az egyik gazdag család sarja, nagyszerű asszony. A város szélén helyezkedett el rezidenciánk, a McWilliams család ősi kúriája. Itt töltöttem boldog gyermekéveimet. Nagyapám esti mesékkel szórakoztatott, kalandokkal teli csodás történetek voltak. Mindig végighallgattam őket, és közben szeme csillogott a vágytól, hogy én is efféle kalandok nyomába eredjek.
8 éves lehettem, mikor egyik délután apám hazaérkezett a munkából. Anyám forró csókkal üdvözölte és előkészítettem számára a fürdőt. Én hozzáfutottam, megöleltem és így szóltam hozzá:
- Édesapám, Édesapám! Ha felnövök, a kalandozás lesz az életem. Pont mint a Nagypapa történeteinek főszereplőre, én is szabad leszek.
Ekkor kaptam első atyai pofonomat. Mérges tekintetét még ma is fel tudom eleveníteni. Könnyeim egyből kicsordultak. Mogorván szólt hozzám:
- Még mit nem. Úgy hittem jól neveltelek. Gyermeteg álmokat kergetsz, holott tanulnod kéne. Eridj fiam, ne is lássalak!
Sírva rohantam el a szobámba és egy hétig nem voltam hajlandó kijönni onnan. Egy erős elhatározás körvonalazódott fejemben. Amint elérem a 16. életévemet, megszököm innen.
Ezt így is tettem. 16. születésnapomon szüleim nagy ramazúrit csaptak. Ott volt mindenki, aki volt valaki. Nagy volt a nyüzsgés. Míg szüleim a vendégekkel foglalatoskodtak, én beszöktem apám szobájába. A széfből felmarkoltam némi pénzt, amivel egy ideig kihúzhatom, valamint egy furcsa botot is találtam. Ekkor megmozdult a kilincs. Ijedtemben zsebre vágtam a botot és elbújtam az asztal alá. Apám volt az, a szivargyűjteményét mutatta meg az egyik kollégájának. A hosszú mese alatt én majdnem elaludtam, de végül távoztak. Ezek után szobám felé vettem az irányt. A szobámban bezárkózva készültem a már hónapokkal előtte megtervezett szökést. Egyszerű terv volt. Kötelet leeresztve az ablakból lemásztam, majd a hátsó kerten át észrevétlenül juthattam ki. Hál’ Istennek senkibe sem futottam bele. Így történt hát, hogy kijutottam a nagyvilágba.
Első utam Hargeonba vitt. A kikötőben szereztem munkát. Rakodómunkásként kerestem kenyeremet. Esténként sokszor kalandoztam ebben a gyönyörű városban. A nap, mikor mesteremmel találkoztam, is így kezdődött. Éppen a kikötői fogadóból jöttem ki, mikor egy öregemberbe ütköztem.
- Nagyon sajnálom, uram. Nem láttam, hogy épp jön. Jól van?
- Néha a lábad elé nézhetnél fiam - szólt rám a bohókás öregember. - De mivel jó napom van, elnézem neked.
Elvigyorodott és belépett az ivóba. Nem kerítettem nagy feneket az ügynek, tovább baktattam. Gondoltam teszek egy sétát a kellemes nyári melegben. Lágy szél fújt. Már épp sétám végén voltam, mikor a szél megváltozott. Valahogy olyan más volt. Körbenéztem és a vízparton megpillantottam az öreget. Valami furcsa mozdulatsort gyakorolt. Közelebb léptem és megszólítottam az agg urat.
- Jó estét uram! Emlékszik rám?
- Persze. Az óvatlan fiúcska az ivóból. Miben segíthetek?
- Ne vegye tolakodásnak, de mi ez a furcsa mozgás, amivel megváltoztatja a szelet?
- Ohó, fiacskám, ezt nem a mozdulat teszi. Ez kérlek színtiszta mágia. A mozgás csak ráadás, hogy karban tartsam a testem - vihogott.
- Értem. Nem tanítaná meg nekem is?
- Szóval tanulni akarsz? Hát legyen ifjú harcos, megtanítom neked a szelek mágiáját. De figyelmeztetlek, nem lesz könnyű dolgod.
Így történt, hogy a vén Johnson pártfogoltságába kerültem. Az iszákos öreg mindent megtanított nekem. Közben én a ház körül segítettem neki. Szép napok voltak azok. Állandóan bohóckodott az öreg, és én nem álltam meg, hogy ne mosolyodjak el rajta. Rengeteget köszönhetek neki.
3 év elteltével minden tudását átadta és útjaink elváltak. Nehéz volt elválnom az öregtől, kit apámként tiszteltem és volt egy olyan érzésem, hogy ő is a fiát látta bennem. A következő állomásom Oshibana városába vezetett. Lassan már másfél éve tengetem itt napjaimat. Ez idő alatt küldetéseket vállalva pénzt spóroltam, bár lustaságom lévén mostanság csak csatangolok a városban és szórakozás után kutatok. De lassan kifogyok pénzemből, így újra itt az ideje egy küldetésnek…