Seraphine Mortalité

Név: Seraphine Mortalité

Nem: nő

Életkor: 19

Mágia: Nekromancia

(Sötét) Klán: Skull Order

Kinézet: link

Felszerelés: Az övére egy táska van akasztva, amiben eszközeit hordja. Ezek között fellelhető kukri kés, szikék, olló, géz, csipesz, csontfűrész, fogó, és fém karók, valamit egy ehhez pont megfelelő kalapács.

Jellem: Sariel a mindene. Nem érdekli semmi más, csak hogy feltámassza Sariel-t és ha kell akár a világ összes emberét megöli ehhez. Az eszközök közül nem válogat.

Előtörténet:
Hogy hol születtem? Nem számít. Kik voltak a szüleim? Lényegtelen. Az életem? Értelmetlen. Csak egy dolog fontos, csak egyetlen egy valaki. Sariel. Számomra ő volt az alfa és az ómega. Ő volt az életem. Már nem is emlékszem pontosan mikor ismertem meg, de az érzésre igen. Abban a pillanatban beleszerettem. A szerelem később már fanatikus imádatba torkollott. Sariel egy nagyon okos, intelligens és elbűvölő férfi volt. Jártas a tudományokban a mágiában. Minden sikeres volt és nagyszabású céljai voltok. Örültem, hogy mellette lehetek és támogathatom. Mindenben a jót kereste. Állandóan az emberiségen akart segíteni, hogy majd valami világmegrendítőt alkot, ami jobbá teszi mások életét. Ó, Sariel, miért kellett ilyen vágyakat hajkurásznod? Akkor még nem foglalkoztam ezzel. Csak az volt a fontos, hogy mindent megtegyek érte. Szerettem és még most is.

Sosem felejtem el február másodikát. Azt a szörnyű napot, ami mindent tönkre tett.
Bekopogtattam Sariel dolgozó szobájába.
- Gyere nyugodtan.
Beléptem az ajtón és odasétáltam mellé, majd letettem az asztalra a tálcát.
- Meghoztam a kávét. Néha azért neked is pihenned kéne, Sariel. – szóltam oda neki mosolyogva. Abbahagyta az írást és fölkelt.
- Lehet, hogy igazad van.
Levette a szemüvegét és letette az asztalra. Szőke haját hátul összefogva hordta, csak egy két picike garázda tincs nem ért el hátra, azok a homlokára lógtak, de ettől csak még fessebb volt a kinézete. Mint mindig, most is elegánsan öltözött. Odajött hozzám, szorosan átkarolt és csókot lehelt a számra. Ó istenem, ha tudtam volna mi lesz, nem engedtem volna el soha többet. Örökre abban a pillanatban maradtam volna.
Elengedett és töltött magának egy csészével.
- Fekete?
- Igen, két cukorral, ahogy szereted.
Elmosolyodott.
- Köszönöm, Seraphine. Mindig olyan figyelmes vagy.
Ilyemkor mindig elpirultam, mint valami kislány. Gyorsan fölhoztam valami tématerelést.
- M…Még mindig azon az új energiaforráson dolgozol?
Ha munkáról kérdeztem, mindig úgy fellelkesült, így volt ez most is.
- Oh, igen. Megnézed?
Kedvesen bólintottam neki. Ő letette a csészéjét a tálcára, majd megfogta a kezemet és elvezetett egy asztalhoz, amin valami tárgy volt letakarva. Fölemelte róla a leplet és egy kis izzó gömb vált láthatóvá alatta, ahogy valami különös fém üvegburában lebeg. Sariel nekiállt magyarázni a működését és az elkészítési folyamatát, amiből persze én semmit nem értettem, de ittam minden szavát. Annyira szerettem a hangját. Mindig úgy megnyugtatott. Talán még az érintésénél is jobban hiányzik a hangja.
Miközben beszélt észrevettem, hogy a gömb mintha változni kezdett volna. A belsejében fura pulzálás indult meg és a külsejének a színe is pár árnyalatnyit sötétedni kezdett.
- Ö… - utáltam félbeszakítani a mondandóját, sőt talán ez volt az első, de valahogy úgy érzetem, ez annyira furcsa, hogy muszáj rákérdeznem – Ez normális, hogy ilyen?
Sariel abbahagyta a magyarázatot és a gömbre tekintett, majd elkerekedett a szeme.
- Jaj ne…
A következő események olyan gyorsan történtek, hogy alig bírtam felfogni. A gömb megrepedt és izzó fénysugár szabadult fel. Sariel mágiával eltaszított magától és az ajtó felé repített. A gömb felrobbant és szabadjára engedte az energiát, amit tárolt. Mielőtt még elájultam volna Sariel felé kapálóztam és a nevét sikítoztam, aztán elsötétült minden.

- Sariel! – kiáltottam és ültem fel az ágyon lihegve. Körbe néztem egy fehér kórteremben voltam. Egy fehér köpenyes alak állt mellettem és nyugtatni próbált, aztán magyarázott valamit a kezemről, de nem érdekelt, csak egy valami volt fontos.
- Hol van Sariel?! Ő jól van ugye?
A férfi csak lesütötte a szemét és némán állt.
- HOL VAN SARIEL!!!!!! SARIEL!!!!!! – sikoltásom végig zengte az egész kórházat.

Az embereket hibáztattam Sariel haláláért. Miattuk halt meg, mert annyira segíteni akart nekik. Meggyűlöltem őket. Amennyire szerettem Sariel-t, legalább annyira gyűlöltem ezek után a többi embert. Sosem tudtam feldolgozni ezt a történést.
Hallottam egy tiltott mágiáról, ami a holtakkal foglalkozik. Elkezdtem érdeklődni a nekromancia után. Elhatároztam, hogy visszahozom az életbe Sariel-t, és minden olyan lesz, mint régen. Évekig tanultam, mire elsajátítottam egy alap szinten. Mellette az emberi test rejtelmeibe és betekintettem.
Mikor elérkezettnek láttam az időt elmentem a temetőbe és kiástam Sariel sírját. Felnyitottam a koporsót és ott volt ő.
- Ó Sariel. Szerelmem.
A csontváz mozogni kezdett és felkelt a koporsóból, aztán átölelt.
- Ez még csak a kezdet. Ígérem később teljesen a régi önmagad leszel, kedvesem…

- Ez lenne a Skull Order? – néztem az előttem lévő házra – Szánalmas. Bocsánat Sariel, de ideiglenesen szükségünk van rájuk.
Oldalra néztem az elegánsan fölöltöztet Sariel csontvázára. Talán választ vártam tőle, de a csontváz csak némán meredt előre. Miért is csinált volna bármit is magától? Csak egy báb, amit én irányítok és azt tesz, amit én akarok. De nem sokáig lesz, hamarosan újra önmagad leszel Sariel.
Leugrottunk a háztetőről és odasétáltunk az ajtóhoz, majd berúgtam azt. A zár könnyen megadta magát és bevágódott az ajtó, amin aztán beléptünk. Bent nem sokan voltak, talán két-három tucat ember. Mindenki megállt és ránk bámult.
- Ez a Skull Order?! – kérdeztem hangosan.
- Igen, az bizony! Mit akarsz itt? Bajt ke…
- Csatlakozni! – vágtam a szavába. Néhányan egymásra néztek. Látszódott rajtuk a meglepődöttség. Végül jobbra mellettem egy fiatal srác szólalt meg.
- És miből gondolod, hogy beveszünk?
Határozottan odasétált elém és a képembe bámult vigyorogva.
- Mi van, ha „tele vagyunk”?
Sariel abban a pillanatban mögötte termett és lefogta. Én addig hátranyúltam és előhúztam egy ollót, amit a szemébe döftem. A másik kezemmel pedig egy kukri kést húztam elő és elvágtam a torkát. Vér spriccelt az arcomra, de nem érdekelt. Sariel elengedte az élettelen testet, ami a földre hullott vértócsát termelve maga alá. Eltettem a kést, majd lehajoltam és az ollómért.
- Akkor most már van hely.
Hátul egy férfi fölkelt és nagyot nevetett.
- Pontosan ilyen emberekre van szükségünk.
Sátáni nevetése végig zengte a házat…