Sophie Black

Tárgy: Sophie Black Hétf. Júl. 18, 2011 9:24 pm

Rémes álmaim vannak manapság, és meglehetősen keveset is alszok, sőt, ha lehet azt mondani egyre kevesebbet. Ez csak egy ideje van így, egy bizonyos levél érkezése óta, amit vagy két hete dobhattak be a postaládámba. Valami kihívás szerűség volt, egy fekete lapon, fehér írással, és egy fehér esőcsepp-, vagy könnycseppféleséggel díszítésként, benne nem állt semmi különösebb dolog. Csak, hogy ki akar hívni az illető, meg, hogy nem csíp, persze a nevét valamiért lehagyta, és volt annyira béna is, hogy se időpontot, se helyszínt nem írt mellé. Így egy kicsit gáz, de nem tudtam elmenni, pedig nagyon szívesen szétvertem volna, ha ez a kívánsága, mert időm, mint a tenger, játszani meg szeretek.
A csengőm megszólal, s ennek hála fel is riadok, bár tegyük hozzá nem is aludtam. Mamuszban és egyetlen száll köntösben lépdelek az ajtóm elé, ugyan a lábaim nem nagyon akarnak engedelmeskedni. Kinyitom, és ismételten a postás bácsi vigyorog rám.
- Levele jött!
- Megint?
- Minden bizonnyal valami hódolója akadt, hölgyem. – A perverz Postás bácsi végigtekint rajtam, mert ugye a köntös majdnem leesik, megkötni is épp, hogy csak megkötöttem, mert siettem, amennyire csak tudtam.
- Tévedés uram… nem hódoló… ellenkező eset, egy utáló. Sajna van belőlük is.
- Áh, akkor azt hiszem, egy hölgy lesz, akinek elszerette a párját.
- Efelől is kétségeim vannak.
- Nekem nem, de mennem kell, még sok levelet kell kikézbesítenem. – Ezzel búcsúzik is a postás bácsi, én pedig magam mögött becsukva az ajtót a nappaliba totyogok.
Leülök az egyik székre, és olvasni kezdem a levelet, ami megint ugyanúgy néz ki, mint az előző, csak most az áll benne, hogy miért nem mentem el. Bár immáron írt egy monogramot, és azt is, hogy most akkor hol is találkozzunk pontosan, mellé pedig a szöveg:

Nem jöttél el, csak nem betojtál?! Kapsz még egy lehetőséget:
Legyél a Magnolia melletti erdőben lévő dojoban, pontosan 6-kor. Ne merészelj késni, Sophy Walter!

A.P.

Furcsa nőies kézírása van a kihívómnak, nem mellesleg tudja a nevemet is, de én az övét még mindig nem. Nos, nincs nagyon sok más lehetőségem, minthogy elfogadjam, és meg is jelenjek.
Vacsora után átöltözök, magamra veszek egy strapabíró fekete rövidnadrágot, és egy kék ujjatlan felsőt, hatalmas, fekete Fairy tail jellel az elején, ezt még valamikor a szuvenír boltból szereztem, hozzájuk pedig egy egyszerű tornacipőt veszek, lévén ez egy csata lesz, és bármikor tönkretehetném őket. A hajamat felkötöm, nehogy véletlen is útba legyen, és minden lehetőségre felkészülve, az övembe csúsztatok két tőrt. Végül, mihelyst mindezekkel végzek, elindulok az erdőbe.
Olyan 5 óra körül lehet, amikor az erdő peremére érek, már csak azért is érkezek hamarabb, mert hatalmas rengetegről van szó, sok-sok fura teremtménnyel, és még életemben nem láttam benne dojot, szóval a keresés egy ideig el fog tartani.
Lassan vörösesbe vált az égbolt színezete, mikor végre fellelem a kis faépítményt, hamarosan hat lesz. A shoji ajtókat félrehúzva egy hatalmas terem terül elém, kicsit olyan érzésem van, mintha küzdőtérnek lenne csak előkészítve. A túl oldalon egy hosszú, sötétkék hajú valaki térdepelt, nekem háttal.
- Hát eljöttél, Sophy Walter… - Hallottam a lány hangját.
- Az első levélre nem írtad rá a helyszínt és az időpontot.
- EHH?! – Felpattan és bámul rám értetlenül, mintha nem is tudta volna.
- Nem ír-
- MINDEGY! – Kiabál le. - Nos… akkor küzdj az életedért! Lupus kapuja! – Felemelt egy ezüst kulcsot, és megnyitotta annak a kapuját.
- Előbb nem mondanád el, hogy mi bajod van velem? – Közben előtűnik a nyers külsejű, szőrös, de mégis emberi kiállással rendelkező Lupus és felvonyít.
- Mit érdekel az téged? Úgyis meg fogsz halni. – Böki hozzám lenézőn, aztán gonosz vigyor ül arcára. – Támadd! – S a farkas vonyít ismét, majd neki iramodik.
- Leo Kapuja, tárulj! – Megjelenik oroszlánom szokásos öltönyében, felméri a helyzetet, ám ekkor hirtelen kap egy ütést, ami inkább suhintás volt Lupus részéről a karmaival.
- Regulus! – A fény mágia eleinte csak elvakította az ölebet, majd egy oroszlánképű ököl képen találta.
- A nevedet sem árulod el?
- Avril. Lupus, harapj! – És a farkas belemar Leo karjába.
- LOKI! – Aggódtok miatta, nem sokszor kap be ekkora harapást, bár most is csak felcisszen, mégis úgy érzem, oda kell rohannom, amit meg is teszek.
- Maradj ott! – Rivall rám, mire én visszahőkölök.
Leo karját még mindig szorongatja állkapcsával a farkas, de mindeközben Leo már véresre ütötte annak a fejét, s ahogy elnézem ellenfelem aggódó ábrázatát, a csillaglélek nem sokáig húzza már.
- Lupus, vissza! – Zárja be a kapuját.
- Mi? – Nézem nagyot, hogy lehet ilyet is, közben odarohanok Leohoz. – Jól vagy? – Kérdezem tőle, és a sebére pillantok, ami nem kicsit vérzik.
- Lynx kapuja, tárulj! – kiáltja Avril, amire felpillantok, de a következő pillanatban én magam kapok be egy egyhatalmas ütést, és száguldok egyenesen a shoji ajtóknak, amik szépen be is törnek, én pedig egyenest a dojo előtti fának esek. Nagyot nyekkenek, de a szememet továbbra is nyitva próbálom tartani, ha mást nem, legalább az egyiket. Hunyorogva figyelem, mi történik, bár csak annyit látok, hogy Leo megragadta már a hiúz nyakát, és egy Regulussal kicsit eltaszítja magától.
Lassan megpróbálok feltápászkodni, de mintha az egyik karom eltört volna, pontosan az, amelyiken régebben egy töltény is áthatolt. Kicsit szédelgek, karomon folyik végig a vér, ezalatt látom, hogy Leo minden tőle telhetőt megtesz, hogy Lynx következő támadása ne engem érjen. Az azonban minden áron felém akar haladni, és Loki is csak éppen vissza tudja fogni.
- Nem bántod Sophyt! – Kiáltja el magát, és egy erőteljes ütéssel gyomorszájon húzza a hiúzt, aki ettől összegörnyed, a vicc, hogy ekkor már szinte előttem álltak. Lynx távozik a csillaglelkek világába, ezzel Avrilt eléggé sarokba szorítottuk.
- Lupus! – Hívja ismét a régi lelket, aki még mindig csurom véresen, de már kicsit bekötözgetve érkezik a csata mezőre.
- Mi van megint? – Néz Avrilra, aki kétségbeesetten mondja neki, hogy Lynxet egy kicsit lezúzta Leo, amiért engem ennyire bántani mert.
- Loki… Artiste-tal megoldjuk ezt… te menj csak pihenni. – Nem próbál ellenkezni, magától visszamegy a csillaglelkek világába, eztán előveszem a kulcsaim közül Pictorét.
- Festő kapuja! – A farkas megindul felénk, s a művész úr megjelenik.
- Mademoiselleee, maga csurom véér! – Néz rám, valahogy irtózik tőle, nem szereti a vért, bár szerintem azért, mert azzal összemocskolhatja magát.
- Ne foglalkozzon ezzel, kérem, fessen egy… egy valamit farkasember ellen. – Rám néz, majd vissza az őrülten felénk közelítő állatra, aztán úgy dönt, fest egy kardot számomra. Az a mázlim, hogy tulajdonképpen balkezes vagyok, és a jobb kezemet érő sérülés nem sokban hátráltat. Megragadtam a kardot és a farkas felé csaptam, aki ettől meghátrált cseppet.
- Mi van már? TÁMADJ! –Hallatszik mögüle Avril hangja, aki megelégelve, hogy a Farkas nem akar belerohanni a kardomba, saját fakardjával iramodik neki, hogy ő maga vessen véget az életemnek. Lupus mögül kiugorva ront rám, azonban a kardot hirtelen lendítve meggátolom őt a merényletben.
- Még mindig nem mondod el, miért akarsz megölni? – Kérdezem a lányt, akinek a kardja az enyémnek feszül, elmosolyodik, és erősebben nyomja a pengét.
- Nem? – Meg is feledkeztem a farkasról, aki immáron, hogy nem tartom felé a kardot, nyugodtan támadni merészelne, persze, csak akkor, ha Pictor hagyná. Ugyanis festőm, önkényesen festett egy ajándék dobozhoz, vagy játékhoz hasonlatos kockát, amit a farkas kezébe nyom, az pedig pislog, hogy miért kattog ez a valami. Tik… Tak. Az utolsó kattanás, a fedő felpattan, egy bohóc ugrik ki, kezében egy tőrt tart, és karon szúrja a farkast, ezalatt a festő tovább ügyködik, alkot két hatalmas tigrist, hogy Lupus ellen menjenek. Azonban ennek kezdem egyre jobban érezni a hatását, és biztos Pictor is látja, hogy a palettájáról vészesen fogynak már a színek, bár… még bírom, csak a karom ne lüktetne.
- Elmondhatom éppen… de csak ha te győzöl. – Mindketten hátra ugrunk, és ismét egymásnak esünk, de ezt a fakard már nem bírja, és egy kisebb karcolást ejtek Avril hasán, de tényleg csak kicsit. Ő neki iramodik, hogy a terem másik végéből egy valódi katanát hozzon, s azzal támadjon rám. A két penge, most már egy azon szinten van, s csapódnak egymásnak. Valahogy érzem, hogy ő sokkal tapasztaltabb kardforgató, mint én, aki csak csapkod a levegőbe, de mégis, csak sikerül lépést tartanom vele.
Pictor végül úgy dönt, hogy nem húzza tovább az időt, és fogyasztja a varázserőmet, egyetlen egy ecsetvonással, és persze a fekete festékek segítségével a farkas szemeit összepacskolja, az pedig nagyot vonyít fel, hogy nem lát semmit, majd eltűnik.
- Monsieur! – Tudja, mire gondolok, és a tigriseknek csettint, hogy segítsenek nekem.
- Szóval egyedül már nem mered? – Kérdezi Avril, aki ide-oda pislog, hol az egyik cicára, hol a másikra. Ismét hátrébb ugrik, majd teljes erőből akar nekem rontani a katanával, de az egyik tigris oldalról ráveti magát, még mielőtt átdöfhetné bármimet is. A fegyver kiesik a kezéből, a jószág pedig lefogja.
- Most akkor… szépen mond el, miért is hívtál ki. – Szegeztem felé a kardomat.
- Csak akkor, ha utána megölsz.
- Nem ígérhetem, de meglátjuk, mit tehetek érte.
- Tudod, Blackened tears tagként akartam volna bizonyítani annak a személynek, akire felnézek. De folyton csak azt hallottam, hogy a húga így, a húga úgy. Szerelmes voltam belé, de ő visszautasított, azt mondta, legyek legalább olyan erős, mint az ő drága húgocskája. Így aztán… muszáj voltam összemérni vele az erőmet… És nyert. – Vért köhög fel, nem láttam, hogy volt egy vágásom, ami ennyire mélyre hatolt volna. – Lupus, és Lynx legyen a tied, ha már én úgyis meghalok, ne kerüljenek rossz személyhez. – Az egyik Cica a szájába veszi a kulcscsomót, és felém tartja, bár én inkább csak a lányt nézem, aki lassan, lehunyja a szemeit. – Remélem… Ace boldog lesz… - Többet nem hallottam a hangját. Elástam volna a hullát magam is, de az ájulás kerülgetett, és a karomat is kezdtem egyre jobban érezni. Kicsit sok vért veszíthettem.
Pictor tigrisei vontatták ki a tetemet, majd a festő egy halom földet festett rá virágokkal, illetve nekem egy szabályos gézt a karomra, hogy ne legyen bajom, miután itt hagy. Az egyik tigris hátára rakott, ami visszavitt Magnoliába, egyenesen haza.

Nagyjából két héttel később:
- Egész szépen összeforrt a karod. – Mondja Mira, miközben épp a céhben vagyunk, a pihenő szobában, és egy ágyon ülve épp a karomat próbálgatom.
- Kétségkívül.
- De miért nem mondod el még mindig, hogy mi is történt?
- Mondtam már, sikerült bevágnom az egyik szekrénybe otthon, és eltört. – Nem mondtam el nekik, hogy volt egy kihívóm, és hogy véletlen megöltem, holott nem állt volna szándékomban. – Végre újra vállalhatok felkéréseket. – Mosolygok, de megérzem zsebemben a két kulcsot, amit Avriltól kaptam.
- Köszönöm, Mirajane. – Huppanok le az ágyról. – Még van dolgom, de később lehet, beugrok. – Ezzel távozok is, majd haza megyek, és szerződést kötök Lynxel, másnap pedig Lupussal, akik kicsit nyűgösek rám, azért ahogy küzdöttem ellenük, de elfogadtak végül.

Tárgy: Re: Sophie Black Szomb. Júl. 23, 2011 7:42 pm

Leszámítva egy két fogalmazási malűrt, nincs gondom vele. Jutalmad: 300 VE

Tárgy: Re: Sophie Black Kedd Júl. 26, 2011 3:36 pm

Rane-nel közösen írunk munka&kaland kombót, s ez annak az egyik szilánkja lenne.

Idegesítő egy hétvége, nem egy novícius nézett ki magának, hogy parancsolgasson nekem, de mégis, az egyiknek sikerült a nyakamba sózni egy gyerekrablást. Igen, azt… tudja szinte mindenki, hogy nem szeretem a gyerekeket, és ez nem is fog változni, de akkor is… képes rám bízni ilyen feladatot. Isten igazából, kicsit több dolgom lenne, mint csak elrabolni egy bőgőmasinát. Vigyáznom kéne rá, amíg a megrendelő meg nem érkezik, ez pedig a lehető legnagyobb gond, probléma, vagy nevezhetem katasztrófának akár, ami velem történt, történhetett. Nos, így történt:

- Stella… ~ Már ő is így hív?o.o ~ ez a felkérés…
„Mélyen tisztelt mágus, aki most olvassa ezt. A feladata, hogy egy gyereket elhozzon nekem a megbízható szállítómtól. 250.000 gyémántot fizetek…”
- Ennek maximum az 1/5ét kaphatod meg…
~ Persze… rám bízza a melót, erre még nem is kapok teljes fizetést. ~ Olvasom tovább.
„… Ha többnyire gyógyuló sebekkel képes elhozni a gyereket. A címek:
- Hargeon, Pokol utca 50. melletti sikátor. – Itt vegye fel.
- Hosenka, Gyermeknapi fesztivál, 10.-én este hétkor, egy takoyakis stand mögött. A pénzt az egyik futárom kézbesítené.
Donatien Nye”

- Nem áll módodban visszautasítani, ugyanis már küldtem egy levelet neki ez ügyben. - Még be is zavart a mesterhez, aki furcsállotta, hogy alig tértem vissza, de máris egy újabb küldetést akasztottak a nyakamba, azonban áldását adta rám, és megint megkaptam tőle, hogy szégyenben ne hagyjam a céhet.

Így aztán, mit volt lehetőségem tenni, elfogadtam, most pedig egy másik csempész szekéren csücsülök, egy hordóban, amit Hargeonba címezett valami ismerőse Joshnak, hisz ő nem tud írni.
Joshnak is csak ilyen hülyeségek jutnak eszébe, de az fel se merül az apró kobakjában, hogy, mint hordót, görgetni fognak. Márpedig igenis görgettek, jobbra meg balra, meg fel, sőt, amikor épp rakodtak ki, még lefele is. Örültem, hogy nem rókáztam a 10. fordulatnál, de ekkor a fejem tetejére állítottak valahol, és kénytelen voltam eldönteni magam, aztán meg kirúgni a fedelet. Csak annyi volt a baj, hogy éppen akkor voltak a helyiségben.
- He?
- Ez meg? A hordóban egy csaj volt?
- Kis potyautas!!! Kapjátok el!!!
Hátrébb lépdelnék, de falnak ütközök, amikor feltűnik, hogy a fickóknál kések, és bokszerek, de még baseballütők is vannak, nem habozok a kulcscsomómért nyúlni.
- Lupus Kapuja, Tárulj! – Megjelent a farkas, de ki is küldött, hogy ne lássam, amit művel.

- Melyik p*csetlen f*szfej akar előbb megdögleni?! – Csillannak fel Lupus szemei. Ő az a csillaglélek, akire mindig rá lehet bízni a véres munkát, Avril kezei között egész jól megtanulta, milyen a halálra menő küzdelem. Utasítások nélkül is tökéletes gyilkosnak minősül, nekem csak itt kell tartani, ő pedig dolgozik… Bár… azért a perverz és bunkó oldalát nem szeretem.
Egy csatakiáltás hangzik el a baseballütős fickótól, s megiramodik, egyenesen Loup felé, aki oda se néz, de öklével a fegyvert elsodorja, majd mikor visszalendíti a karját, elég mélyen felmetszi a fickó mellkasát. Abból nagyot fröccsen a vér, s az áldozat máris a földön vív haláltusát.
- Ki szeretne még meghalni? – Szemfogait megcsillantva némelyek a hátsó ajtót választják távozásul, azonban maradtak még benn, akiknek nagyon a begyében volt a farkasember. Egy bokszeres neki ront, s a gyomrába öklöz a fegyverrel, míg farkasom csak meggörnyed cseppet, megragadja a fickót hátulról, és oldalra lendíti a falnak, meg az azon lógó tárgyaknak, melyek kellemetlenül hatolnak be néhol a fickó testébe, vagy zúzzák meg cseppet. Aztán a farkas, mivel még nem eresztette, így ismét lendít rajta, s most egészen az ablakig, meg az épület melletti kukáig meg se állt a hapek.
Ekkor telt be a pohár a többinek, és mind elmenekült, volt egy olyan is, aki a felőlem lévő ajtón távozott. Úgy megijedt tőlem, hogy egy másik irányba akart volna rohanni, de ott éppen egy villanypózna várt rá, s ütötte ki teljesen.

Pár perc múlva nyílik az ajtó, kiszűrődik a fény, ami a lámpára loccsanó vérnek hála vöröses árnyalatot kapott. Loup bundája se sötétbarnának tűnik, hanem inkább pirosasnak, meg az alvad vérnek hála, barnásnak, feketésnek.
- Megdöglöttek, meg a puhányok elmenekültek.
- Láttam, összefutottam eggyel - Mutatok a villanypóznánál fekvő egyedre. - Ügyes vagy! – Nyújtózok, hogy megsimogassam a pofiját. Ő elvigyorodik, aztán eltűnik. – Nos… az lesz az az épület… Azt hiszem. – Nézek a térképre, amit nem sokkal korábban előkotortam, és egyeztettem az utcát.
Hatalmas faborítású ház, és egy már lerobbant kocsma közötti szűk sikátorba szólt a meghívóm. A fémajtó elé lépegetek, egyik kezemben az óvatosság kedvéért már előre szorongatom Leo kulcsát, míg a másikat kopogtatásra emelem.
- Ki a fészkes fene jön ilyenkor? – Igen… már sötét van, és égnek az utcai lámpák, ha jól saccolom az időpontot, akkor éjfél lesz majd hamarosan. Közben a bentről kiszűrődött hang tulajdonosa nyitja az ajtót.
- Ki vagy te, Csaje? – Néz rám felvont… várjunk… ~ ÖSSZE VAN NŐVE A SZEMÖLDÖKE?! O.O Ésésés…. Egy homlok pánt van rajta, amúgy meg… BATÁRNAGY MIKROFON FEJE VAN!!! ~ Egy kicsit megtorpantam a szokatlan Afro külsőtől, de amint észhez kaptam kirebegtem a választ.
- A gyerekért jöttem, amelyiket Hosenkába kell szállítani.
- Ááh.. szóval Blackened Tears? – Megemelte a sálamat, hogy lássa a könnycseppet, majd maga után hívott.
- Ő az? – Nézek rémülten a pasira, mert előttem egy ketrec áll, ő meg nem megy tovább. A ketrecen egy vörös hajú lány ült, a nyakán nyakörvvel, és karpereccel, meg lábpereccel… amik mint a fickó ecsetelte a varázserejét zárják el, amúgy valamivel erősebbnek mondják nálam. Vagyis… majdnem novícius szintűnek Blackened Tears mércében.
- Nesze.. a kúcs. De aztán ne add oda neki! Akkéne kiszabadújon. – Furán beszél az tény… de… Egy csillaglélekmágus veszítsen el egy kulcsot? Olyan nincs. Ráakasztottam ezt a vörös, szokatlan külsejű kulcsot a csomómra, a gyerek szeme pedig felcsillant.
- Szeretnéd, mi? – Felnézett rám, de csak egy érzelemmentes arc fogadta. - Vannak hasonló emlékeim korábbról, amikor én ültem a ketrecben, még mielőtt a cirkuszba kerültem volna, és tudom, ő most mennyire gyűlölhet engem, meg mindenkit. Én akkor üvöltöttem volna, aztán persze, türelmes voltam.
Az Afro kinyitotta a ketrec ajtaját, és beküldött engem, hogy megnézzük mennyire fogad szót.
- Gyere! – Egy semleges hang, ami kijött a számon, de a sarokban ülő gyerek csak elrántotta a fejét rá. – Hidd el, én akarom ezt csinálni a legkevésbé… ha szó nélkül jössz velem, akkor mesélek majd. Meg kapsz kaját a hajón, amilyet szeretnél. Úgyhogy gyere! – Feltápászkodik.
- Ho-Honnan tudjam, hogy megbízhatok benned?
- Nem kell. Bármikor megölhetlek, akárcsak ebben a világban bárki. – Összerezzent, aztán követett kifelé. A nyakörvhöz, ami rajta volt, csatoltunk egy pórázt, ami nagyjából 2 méterre engedte elkószálni. Persze… lánc póráz, kellemetlen, de ez van, sima kutya pórázzal nem jutnánk fél méterre se és már kergethetném.
- Van itt egy szoba, ablak nélkül, zárható ajtóval. Ott szájjatok meg a jánnyal. Két ágyas, masszív fal. – Mivel most nem megy hajó, muszáj voltam elfogadni… de megfordult a fejemben, hogy akkor miért szedtük ki a ketrecből.

A szoba… Kicsi volt, de a lehető legtávolabb volt a két ágy, vagy 3-4 méter különbség megvolt köztük. Az ágyak vasszerkezetesek voltak. A hapi ránk zárta az ajtót, reggel hétkor nyitja majd. Felültem az én ágyamra, a lány viszont csak állt az ajtó előtt.
- Ülj le, vagy pihenj… Holnap nagy lesz a nyüzsgés, és el fogsz fáradni.
- Miért aggódsz miattam? – Bámul rám.
- Mert… nem akarlak vonszolni. Amúgy, mi a neved?
- Carmin.
- Sophie.
- Azt mondtad mesélsz… Most jó? Nem tudnék aludni úgyse. – Ő is leült az ágyára, és ezt a távot meg se szegtük. Hogy biztosítsa, most nem szökik meg, a láncát ki is kötötte az ágyhoz.
- 5 éves voltam, a szüleim eladtak a testvéreimmel együtt. Ugyanilyen ketrecben voltam, annyi különbséggel, hogy legalább 5-6 másik, idegen gyerekkel összezárva, és nem ismertem a mágiát se. Aztán… Egy cirkuszhoz kerültem, de onnan megszöktem egy évvel később… Akinek most szállítalak… egész jó árat fizet érted, de persze nem nekem, alap esetben nem érné meg a feladat nekem, de a felettesem szavát nem szeghetem meg. Ha elszöknél, elkaplak. Ha támadnál… egész sok lehetőségem van védekezni, és a felkérésben az állt, hogy viszonylag gyógyuló sebeket ejthetek. A végtagjaidat eltörhetem nyugodtan, pár hónap alatt kezelik. Persze… csak akkor, ha ellenállsz.
- Értem.
- Mesélsz magadról te is?
- Közel 10 éves vagyok… és sajnos többre nem emlékszem. Mostanában az a szokás, ha jól hallottam vissza, hogy a csempészett gyerekek memóriáját valami úton módon le jelszavazzák. Azt hiszem Archivum mágia. Vicces, de csak a múltamra nem emlékszem, a mágiahasználat megy.
- Én nem bántam volna meg, ha akkor mindent elfelejtek.
- Miért?
- Ilyen szülőkkel? Akik önszántukból adnak el… csak úgy? Tartozásuk volt oké… De k*va keveset kaptak értem meg a testvéreimért.
- Részvét. Én… ha ilyenek lennének az enyémek, és szabad lennék, lehet, lemészárolnám őket.
- Szóval egy kicsi szadista hajlam van benned is… nem is lennél olyan rossz a Céhünkbe.
- Céh?
- Mágus céhek védik az országot… de… én nem ilyenhez tartozom. Én egy sötét céh tagja vagyok, törvényen kívüliek vagyunk. Alig egy hónapja, még egy legális céhben rontottam a levegőt, csak hát… lejárt a szerződésem, meguntam, meg… véletlen a mostani „társammal” kinyírtuk két régi céhtársamat. … Most aludjunk, mindketten fáradtak leszünk, pedig Hosenkában ilyenkor nagy a felhajtás.

Reggel, az Afro fickó kelt minket, engem viszonylag normálisan csak megrázogat, míg Carmint kirángatja az ágyból.
- Hé Cafka!! KEJJÉ! – A szorításának erejét csak a lány visításából érezhettem, de elég volt, hogy a fickó mögé kerüljek csak úgy, s a fekete tőrömet… ha nem is a nyakának, de a férfiasságának szegezzem.
- Szerintem fájna, ha levágnám… Ereszd el! – Eleinte nem akarta, de a tőrt egyre közelebb emelve, s már-már megbökve odalenn, feladta.
- A hajó nemsoká indul! – Rebegi rémülten, Carmin pedig eloldozza a láncát az ágytól.
- Indulunk! – A kikötőig meg se álltunk, és fel se tűnt, hogy a láncát nem is fogom, de mégis követ.

- Ez lenne az a hajó… ~ Nem lehetett volna valami szebb? Ez olyan, mint egy halászhajó… ~ És tényleg olyan volt, de azt mondta a kapitánya, hogy egész gyors a kicsike, sok hajót leelőzött már, amik pedig egész új gyártmánynak számítottak. Meg saccolta, hogy durván 10-re már ott is leszünk, valami jó szélirány miatt. De közben leesett nekem, hogy én tengeri beteg vagyok, mily csoda, azonnal, mint valami kiteregetett ruha akadtam fel a ladik korlátjára.
~ Még jó, hogy Carmin nem látja… Nem lesz ez így jó >.< ~ Ott fenn lógva egész gyorsan eltelt ez a röpke két-két és fél óra, fogalmam se volt a gyerkőc addig mit csinálhatott, talán csak ült, de egy szavát se hallottam egész út alatt, s mindaddig, míg meg nem érkezett a hajó
Ahogy épp sétáltunk le a hajóról, elgondolkodtam, hogy milyen anya lennék… nos, milyen jó, hogy még egy darabig nem kell majd ilyesmin aggódnom, mert sajnos arra jutottam, hogy a legrosszabb anyák listáján lennék, aki csak úgy megfeledkezik a gyerekről, még akkor is, ha nem is a sajátja, meg, ha csak egy napig kéne rá vigyáznia.
Végül, mivel már tényleg Hosenkában voltunk, azonban még mindig reggel 10 volt csak, mintsem már este hét, így úgy gondoltuk, benézünk a fesztiválra, még mielőtt megkezdődnének Carmin rabévei.

Tárgy: Re: Sophie Black Csüt. Júl. 28, 2011 10:20 am

Érdekes sztori, nem rossz munka, bár helyesírásilag jó lenne odafigyelni itt-ott. Oké, tudom én, hogy ha az embert elragadja a hév és az alkotási kényszer, akkor megfeledkezik magáról, és olyat ír, ami később furán adja ki magát, még ha az adott pillanatban tök logikusnak hangzik is... de azért óvatosan! Tartalmilag azonban nincs hiba, szóval dobok is neked 300 VE-t! Kapd el!

Tárgy: Re: Sophie Black Hétf. Aug. 22, 2011 11:31 am

(Tartalmazhat nem valós elemeket is, mivel ez egy álom)

Csütörtök reggel, kidob az ágy, ahogy szokott, mintha mindig is ő kényszerített volna arra, hogy munkát vállaljak el, hisz rettegésben élek miatta. Folyton folyvást a földön kötök ki minden ok nélkül, pedig hozzátenném, hogy igenis mindig rendben tartottam, felkelés után – persze, ami a földön történt állandóan-, mindig rendesen beágyaltam, egyetlen gyűrődés sem látszott rajta. Hetente, vagy két-háromhetente - attól függ, mennyit voltam távol felkérések miatt-, kimostam az ágyneműt, teregettem. Sőt! Még az ágy alól is kisöpörtem a port, koszt, meg mindent, ami ott található, és pedig… nem csekély tárgyat hagyott az elődöm alatta. Még a második takarítás során is találtam olyat a drága ágyam alatt, ami méreteiben sem csekély, ököl nagyságú, s legutóbb elkerülte a figyelmemet. Csak tudnám, hogy’.
Végül is - az ágy túltaglalva, mert nem ez az egyetlen problémám, most nézzetek rám-, körülöttem tekereg a szőnyeg, és a fejemhez vágja, hogy én nem szeretem, és hogy mindig porba tiprom az érzéseit. De félbeszakít a magyarázkodásban a csörömpölés hang, mely kintről jön. Az ebédlőből elém ugrált valamennyi tányér, kanál, villa s kés, melyeket eddigi itt tartózkodásom alatt használtam. Köntösömet megragadja egy szemtelen kancsó, s kirángat az emlegetett ebédlőbe. Valamelyik nap, hogy soros voltam a folyosó takarításában, összefutottam három tárggyal is, méghozzá a parfissal, a felmosó ronggyal, és a vödörrel, melyből a vizet öntöttem a padlóra. Nos, az utóbbi hatalmas lendületet véve egy székről a fejemen landol, s nem látok semmit sem, a parfis és a rongy, meg a rongy tartóbotja megragadja a karomat, s egyenesen az egyik asztalhoz rángatnak, majd ezt követően egy székbe kényszerítenek. A vödör leugrik a fejemről és elém tárul egy asztalka. Azonban a hely, már teljesen más, nem a Blackened Tears szálláshelyén vagyunk, hanem valami erdőben, egy hatalmas asztalnál, melynek terítékei ciánban, s annak árnyalataiban pompáznak. Asztaltársaságom egész hangos társaság, előttem ordítoznak, s dobálják egymást süteményekkel. Egyik egy öregebb nyúl, másik egy aprócska egér. A harmadik csak úgy elugrál mögöttem, majd felhuppan az egyik székre.
- Idő van? – Kérdezi az öregebb nyuszi elnyújtva a kérdést, egyik szemöldökét felvonva a fehér nyúlra.
- NEM! Ez a baj!! Idő nincs!! – Hadarja gyorsan a rémült állat, majd felugrik az asztalra, s hirtelen minden terítéken átugorva elém kerül.
- Ez ki? – Kérdezi engem szimatolva.
- Hát nem az Alice, az biztos… - Válaszolja az egérke, miközben a hatalmas kancsóból magának próbál tölteni. Egy kicsi mellé, egy kicsi bele, nem is nagyon izgatja, hanem akkor lerakja a kancsót, s jól meghúzza a csészét.
- Alice? – Kérdésemre nem jön válasz, pedig ismerek én Alicet, ha azon múlna még meg is keresném nekik.
- Teát? – Néz rám az öregebbik tapsifüles, én pedig bólintok. Az önt egy csészébe valami kék löttyöt, ami legkevésbé teára hasonlít, majd felém nyújtja egy tálcán a csészét… vagyis csészéket, mert azon több is volt. – Válasszon, hölgyem! – Sunyi tekintete mögött bohókás természet lapul meg, vagy csak kitolna velem, hogy nem én vagyok az az Alice, s engem már el is akarnának tenni az útból?
- Mi van, ha nem abból a csészéből iszok, amelyikben a „tea” van? – Kételkedek bennük teljesen jogosan, hisz… azért az ember nem minden nap találkozik beszélő rágcsálókkal.
- Megtudja, ha nem azt a csészét veszi el. – Hatalmas kék szemeimmel végig követem a nyuszit, míg én magam egy csészét leemelek a sok közül. Ebben is kék folyadék van, de még milyen kék… egyszer cián, egyszer sötét, csak úgy váltogatja.
~ Áh… szerintem ez rossz csésze volt >.<”” ~ Ám én, a kis naiv, még így is belekortyoltam.
Hirtelen megmordult a pocim, és a nyuszik mintha kisebbeknek tűntek volna, meg még a köntösöm is összement.
- Pech… De legalább ízlett?? – Most, hogy mondja, semmilyen ízt nem éreztem, csak, hogy valami folyik le a torkomon.
- Ühm… igen, egész finom, kérhetnék még egy csészével?
- Csak tessék! – Nyújtja felém ismét a tálcát, amin most rengeteg színes folyadékkal teli csésze van. Persze, a kék löttynek hűlt helye, viszont cserébe van hupilila, türkiz, narancssárga, rózsaszín, meg valami hangulatváltós színű is. Egye fene, talán a hangulatváltós akkorára változtat, amekkora én szeretnék lenni. Felemelem a csészét, s beleszürcsölök. Ennek most dinnye íze volt, s nagyot is néztem, akkor hirtelen összementem a valós méretem felére, a széken még a lábam se ért le, hajam színe sárgára váltott, s hosszú manószerű füleim nőttek. A hangom elvékonyodott, mint amikor héliumot szív az ember. Szemeimnek épp horizontként szolgál az asztal, az égből pedig az óriás fehér nyuszi, meg a kisegér bámul.
- Mi az, mit néztek? >.< - Tudom, hogy eddig se voltam nagy, de ez a közel nyolcvan centis magasság igazán hamar kikészített.
- Sütit? – Tart elém a nyuszi egy tálca süteményt, azok meg mind másmilyenek voltak. Az italokhoz hasonlóan egész vegyes színarzenált vonultattak fel, s még a minták is igen egyedire sikeredtek. Egy nagyobbacska szív formájút emeltem le róla, persze csak két kézzel, mert máshogy meg se tudtam emelni. Aprót haraptam bele, s már szenderegtem is.

Egy házban ébredtem a kanapén. Kicsiny szoba volt, három irányba egy-egy ajtó, a negyedikben egy ablak, azon vörös függönyök. Nem sok bútort láttam. A kanapémon kívül még volt egy óriási etető, meg egy kis asztal velem szemben. Az ablakban tükröződött képmásom, s úgy tűnt, a hajam és a fülem visszaállt már az eredetibe, azonban mivel arányosan változtak méreteim, nem tudtam megállapítani, hogy én magam most az eredeti méretemben vagyok, vagy ugyanúgy 80 centisen bámulom ezt az aránytalan világot.
Időközben, míg aludtam, valakinek gondja volt arra, hogy átöltöztessen, a köntösöm pedig valamerre eltűnt az idő homályában.
- Valaki szórakozik velem. – Néztem körbe ismét, s álltam fel az eddig olyan kényelmes helyemről. Aztán elkezdett sírni. Az óriásbébi, akit észre se vettem az etetőben, most bömböl, az anyja kell neki. Hatalmas cumija, mint valami bomba zuhan le az égből, s talál engem majdnem fejen. A nyál róla loccsan, s máris összekoszoltam a szép új ruhámat. Az egyik ajtó kitárul, s egy velem egyforma nagy nő szalad be rajta, fején egy hatalmas tállal, melyben valószínűleg étel van. Az etető mellé érve gólyalábakra emelkedik, s a hatalmas kanállal, amit eddig nem is tudom, hogy nem vettem észre, hogy nála volt, elkezdi adagolni a gyereknek a bébi tápot. Az persze visszautasítja, így még egy bomba zuhan felém, ámbár most volt annyi eszem, hogy vetődjek, célom pedig a kanapé mögötti kis zug volt, hogy még véletlen se legyek hatósugarában ennek a törpe hadi fegyvernek
- Elnézést!! – Kukucskálok ki a bútor felett, a nő pedig hirtelen hadarni kezd.
- Nem látod, hogy sír a gyerek? Várjál, majd kapsz te is enni!!
- De én nem vagyok éhes. Néni, merre van a kijárat? – Le se néz rám, folytatja, amit csinál, közben pedig tovább hadar.
- Menj ki a jobb oldali ajtón! – Megindulok jobbra. – nem, mégsem, inkább a bal oldalin…! – 180°os fordulat. – ÁH! Mégsem, menj ki ott, ahol én jöttem be! – Megindulok arra, s mikor már nyitnám az ajtót, meghallom, hogy odafenn mormog valamit a nő magában. – Amúgy… lehet mégis a jobb ajtó lesz az.
- Döntse már el >.<”!!
- Jó… akkor menj a bal oldali ajtón! – Odalépdelek az ajtóhoz, még visszanézve sunyi pillantást vetek a nőre, aki nem is figyel, csak az utolsó kanál kaját adja a gyereknek, aki már abbahagyta a bőgést, és nyugodtan eszik.
Emelném a kezem, hogy a kilincset elérjem, ám ekkor lendül az egész, engem orron vágva. Mire észbe kapok a fehér, zsebórás nyúl ugrál körbe-körbe, és valamit zagyvál össze megint az időről. Aztán megragadja a kezem, mintha az előbb nem ő vágott volna orrba az ajtóval, és kirángat a jobb oldalin. Valami kert félébe csöppenhettem, mert mindenhol fejem nagyságú virágok, és levelek voltak és ösvények, sövények, kapuk… meg táblák, amik inkább csak nyílformájukkal mutatták az utat, sem mint rajtuk instrukciókkal.
Egy egész pofás ültetvényhez értem, megálltam szétnézni, meg közben eszembe jutott, hogy kell a nyuszi, mivel ő itt tudja a járást én meg nem.
- Nyuuusziiiiiii!!!!! – Kiáltom el magam.
- Ne üvölts már! Hogy nem hagyod a virágot aludni >.>! – Szól rám az egyik virág, én pedig olyannyira megijedek, hogy a földre ülök, és tágra nyílt szemekkel kérdezek.
- Ki volt az?! – megragadok egy kapát a földről, ami csak úgy a kezem ügyébe akadt hirtelen – Kapa van nálam és nem félek használni!!! – Ekkor vettem észre, hogy nem más szólított le, mint egy virág.
- Nemár… tudsz beszélni? – Ezt a meglepetést. Most komolyan, utálom a növényeket, de ennek a példánynak még nagy is a szája.
- Már hogyne tudnék, hogy ennyit se tudjon egy ember, az szégyen! – Olt engem folyamatosan, és nem kicsit kezd is elegem lenni belőle, pedig még csak most kezdtünk beszélgetni.
- Bocsmár, hogy az otthoni dudváim nem beszédesek.
- Dudvák? Örülj, hogy nincs lábam, különben most bajod esne. Még hogy dudvák…
- Igenis dudvák, semmi hasznuk nincs. Este ők is ugyanúgy levegőt esznek, mint az emberek.
- Látom te se tanultál herbalizmust.
- Dehogyisnem! … Csak mivel nem használtam bő két éve, így elfelejtettem. – Tény, hogy a nagyanyó igenis megtanított egy-két dologra anno méregkeverésből, de már annyira rég volt, hogy mind egy szálig kiment a fejemből, pedig ha még tudnám, akkor most lehet, lenne nálam valami lötty, amivel kiirthatnám ezt a nagyszájú gyomot. Mondjuk… az előbb még egy száll köntösben voltam, úgyhogy kétlem, hogy nagy véletlen akadt volna egyetlen is nálam.
- Óóó valaki gyorsan felejt.
~ Azért ilyen köcsög növényeket nem felejtek el gyorsan >.> pláne, hogy nem sokkal találkozok. ~
- Cehh… jobb ha minél hamarabb megyek, mert úgy tűnik, valaki nem jó társaság. Megyek is, még mielőtt olyat teszek ezzel a kapával, amit megbánnék. – Hátat fordítottam neki, közben elhajítottam a kezemből a kapát, és mentem tovább. Éreztem a hátamon, hogy most sok-sok dudva néz rám, meg, ha van nyelvük, akkor ki is nyújtják, de kit izgatnak.
~ Annyi a gond, hogy a kulcsaim otthon maradtak… Húú basszuuus ezután Artiste úgy le fog szidni. Előre félek T_T ~ Megyek tovább. Ekkor pedig elugrál előttem a nyuszi.
- Sietek!! Vigyázat!! Utat a nyuszinaak!! – És egy gyökér útját állja, fel is botlik benne. Orra esik, de rögtön fel is pattan, és szalad. – Késő! Késő! Késő!!
- Nyusziúúúúúr!!!!
- Elkésem, kérem ne tartson fel!!! – Kiált hátra, én meg csak nézek, de legalább észrevett, azonban nem tartott sokáig, máris megint eltűnt a szemem elől, én pedig meglepődve bámulok körbe. Elém tárul négy ösvény, mindegyik egy-egy égtáj felé mutat, és úgyszintén mutat feléjük egy-egy tábla is.
- Pöttöm falva… ~ Hmm, ha még 80 centi vagyok, akkor ott otthonosan elhelyezkedhetnék. ~
De nem, nem akarok törpékkel találkozni, inkább egy másik táblához szökdelek. – Bogár falva… BOGÁRFALVA? … előbb a pindurpandúrok most meg ez, nagyon kész ez a világ. – Egy másik tábla szépen gondozott sövény peremű útra mutat, s a kövek között egyetlen szál gaz se nőtt. Az új információk azt mondják, erre van a Szobor kert, és a Szörp-szökőkút, de előbb a Végtelen útvesztő következik.
- Szomjas lettem. – Húzom félre a számat, hisz az útvesztő nem tetszik a térképen, de ahhoz, hogy a szörphöz jussak, elengedhetetlen átmennem ott is. Végig megyek a kis úton, de szétnézni nem tudok a sövényektől… túl pici vagyok még mindig, azok meg csak úgy magasodnak felém. Egyszer csak a sövény ösvény elkezdett kanyarogni, úgy éreztem már bőven az útvesztőben vagyok, ezért megpróbáltam visszamenni ott ahol jöttem, de a kijáratot nem leltem.
- Ááááhhhhh~ - Ülök le a földre, amikor már lejártam a lábamat, s esteledni látszott volna.
~ Most mit csináljak? ~ Körbenéztem, aztán eszembe jutott, hogy mi lenne, ha felmásznék a sövényre. Így aztán, elkezdtem mászni, csak sajnálatos módon, a szoknyám már az elején beakadt egy ágba, úgy hogy sikeresen landoltam a földön.
- Fenébe >.<!!! – Felálltam leporoltam magam, majd ismét bepróbálkoztam a növényzetnél. Most nem akadtam be, azonban a tetejét elzárta tőlem egy akadály, olyasmi volt, mint a pecsét mágia, de ebben a világban ez az első mágikus jelenség, amit láttam, és felismertem volna. A növesztő italt, meg a zsugorító sütit nem tudtam hova rakni, hogy milyen varázslatok lehetnek, herbalizmusban nem igazán találkoztam ilyesmivel régen, vagy csak épp nem figyeltem eléggé, fogalmam sincs, de tényleg nem rémlik. De, ha mégis mindez valóság, akkor Leo értem jön, ha bajban vagyok, reményeim szerint még akkor is, mikor a kulcsa nincs nálam.
Hirtelen valami félbeszakította egyhangú monológomat, melyet önnön lényemmel folytattam, lévén eddig senki se maradt társaságomban addig, amíg Ő. Azonban most, kaptam egy új lényt beszélgetőpartnernek, valamit, ami láthatatlan, s csak úgy csiklandozza orromat a szőrös testrésze, melyet előtte lóbál.
- Merre mész? - Egy férfi hangja tartozott hozzá. Kezeimet a fejem felé emeltem, hogy megérinthessem a láthatatlan lényt, de az egész csupa szőr volt. Aztán, mint egy traktor dorombolni kezdett, s azt hiszem ezt követően leugrott egyenesen elém. A semmiben felnyílt egy szem, aztán még egy, de bandzsított. Az írisze a jobboldali szemnek csak úgy járt fel le, míg a másik, mintha hintázott volna, aztán pislantott mindkettő és egyenesen felém néztek.
- Nos, merre is mész? – Húzódik el egy száj a szempár alatt, cápáéhoz hasonlatos fogak sorakoznak benne, de nem támad, csak vigyorog.
- A Szobortkertbe tartok.
- Pedig a Kalapos* rád vár.
- Kalapos?
- Sajnálatos módon, még sokáig kell várnia, hogy megérkezz.
- De ki ez a „Kalapos”?
- Beceneve a Sálas* is.
- HE?!?
- ZAVAR, HOGY SZERETI A TÉLI RUHÁKAT?!?! – Förmed rám a macska, mikor az egész teste láthatóvá válik, s lila tigris csíkok jelennek meg a bundáján, ami élénk pink volt. De így, most már nagyon hasonlít egy nagyszájú macskára, pizsamában.
- … Mi a valódi neve?
- Hívhatod Mérgesnek is.
- Ez a valódi? Mérges Kalapos, becenevén Sálas?
- Nem… Ezek mind becenevek, a valódit majd elmondja Ő.
- És… Hol van ez a Mérges, Sálas, Kalapos Ő?
- Amerre az ujjam mutat, találd meg a helyes utat. – Csak sajnos ahány ujja volt, annyi irányba mutatott.
- Melyik ujjad mutat jó irányba?
Szó nélkül eltűnt, de ugyanakkor ajtók nyíltak a sövényen, elsötétedett minden, s tető emelkedett hirtelen A plafonból csillárok nőttek ki, mindegyiken minimum száz égő volt, Az ajtókra meg - melyek mögött nem ösvények vannak már, hanem egyszerű csíkos tapétás falak -, kitömött állatok fejei nőttek, mindegyiken sállal meg kalappal, meg okuláréval a jobb szemüknél, aranyos aranyláncok lógnak róluk, s hajlanak vissza a trófea fatámlájára, az állat névtáblája mellé. Körbejártam a teremben, majd feltűnt egy trófea, illetve csak a helye, ahol lógott helyette felakasztva egy kalap, körbetekerve két-három sállal is, csíkossal, csillagossal, színessel, meg fekete-fehérrel. Hirtelenjében a nyuszi hangja töri meg a csendet, ahogy megint ordítja, hogy elkésett, és hogy a vacsora már elkezdődött. Az előbb megfigyelt ajtó "kutyabejáratán" bukfencezett be, miután engem félre lökött.
- Ízlésficam… Giccs ez az egész álom. ~ De fogadok, itt kell bemennem nekem is. ~
Rátettem a kezem a nagy, gömbkilincsre, s elfordítottam azt, az pedig, mint ahogy ez a fajta szokta, nagyot kattant. Az ajtó egész réginek tűnt, és annak megfelelően nyikordult is meg, sőt, utána egy darabig csengett is a fülem. A visszhangnak köszönhetően össze is zavarodtam rendesen. Sötét van, nem látok semmit. Megindulok előre, de belebotlok egy székbe.
- Bocsánat! – Rezzenek meg, s csak aztán tudatosul, hogy bocsánatot kértem egy tárgytól. Azért annyira meg se lep, elvégre ebbe az egészbe tárgyak rángattak, mert ha az ágy nem hajít ki, meg a szőnyeg nem kap el, no meg ha a takarító felszerelés nem akart volna belerángatni mindebbe, még mindig mélyen aluszikálnék a Blackened Tears átmeneti szálláshelyén, de az is lehet, hogy rég egy küldetésen lennék, vagy már végeztem is volna vele, és akkor már lehetne egy normális lakhelyem Stygnában. Ehelyett most egy székhez beszélek, lassan megbomlik az elmém…
- Ki van itt? – Egy ismerős hang üti meg a fülem, de a tulajdonosának arca nem jut eszembe.
- Sophie. Hát maga ki? – Egy pár gyertya lángja fellobban az asztalterítéken, feltűnik, hogy az öltözékem megváltozott. Feltekintek, s a hosszú asztal másik végében a férfi ült, kalap volt a fején, s nyakában a hiányzó trófeáéhoz hasonló sálak sorakoztak, egyetlen egyet kivéve, amelyik a Blackened Tears jelét hordta, s csak egy egyszerű sál volt, mindeközben a hófehér nyuszi öntött neki a kancsóból.
~ Végre valami érdekes. ~ Halvány emlékképek ugrottak be a tegnapról, és arról, hogy Josh elrángatott a céhépület elé, mert hírt kapott, hogy a „haverja” visszajött egy küldetésből, és nagyon várta már, hogy hozzon neki sütit.
- Nos, én… ~ IGEN!!! Végre válaszol!!! ~*.*~ ~ Csillannak fel a szemeim hirtelen, és várom, hogy mit mond. – Lényegtelen, hogy én ki vagyok, de nem kéne már felébrednie, kisasszony?
- Ön az első, aki mióta itt vagyok, észrevette, hogy ez nem valós világ.
- Persze, hogy nem, ilyen sületlenségeket csak álmodni tudnak az emberek.
- És nem tudod, hogy tudnék felébredni véletlen?
- Nos, tessék. – előbb jó néhány tányér bukkan fel előttem, majd azokon, mint a gombák, úgy nőnek ki sütemények is. – Válassz!
- Nem kérek több süteményt, el fogok hízni. – Bámulok a hosszú asztal másik végére, s közben óriásit kordul a gyomrom. – Hehehehee~ - kínos kacaj, ami felcsendül, s csak egy alig észrevehető mosoly rá a válasz. – Ha eszek egyet, kijutok?
- Ha abban van a halálos méreg, igen.
- MIII?!?!
- Meg kell halnod az álomban, ha ott fel akarsz ébredni.
Elkezdem csipkedni a karomat, hátha az segít, de semmi hatása nem volt, éreztem a fájdalmat ugyan, de felkelni nem tudtam.
- A többi pedig elváltoztat.
- Csodás. – Egyet az ajkaimhoz emeltem, de hogy a hatás minél minimálisabb legyen, csak éppen hogy megnyaltam. Hirtelen az összes ujjam a kézfejeimen megnyúlik legalább húsz centisre.
- Ez nem az! – S a tányért félre tolom, egy másikat pedig magam elé húzok. Habos, krémes, epres sütemény volt rajta, teljesen más színekben. A tányér fekete volt, az eper lila, a tejszínhab ciánkék, a krém és a tészta pedig narancssárga.
- Ez nem romlott véletlen? – Néztem a házigazdára, de ő csak elmosolyodott és megrázta a fejét. Emelem a villát, és azzal lekanyarítok egy keveset a habból, majd lenyalom róla. A hajam begöndörödött, és hatalmas piros orrom nőtt, akár a bohócoknak. A hangom is olyanná vált, mintha héliumot szívtam volna.
- Baahh… - Kissé orrhangú volt a sóhajom, míg eljátszottam ugyanezt még kéttányérnyi sütivel. Az egyik krémes roló volt, annak hála a lábaim gumiszerűek lettek, a másik gyümölcskosár, s ennek köszönhettem, hogy madárfészek nőtt a fejem tetejére, egy csirkével - aminek nyúl fülei vannak, bár lehet, inkább ürgéére hasonlít, mert csak egy pohárból látom tükröződni -, meg még láttam pár tojást is. ~ Áhá! Csirkecsőrűrágcsáló!! ~
- Hahaa nagyon vicces. – Osztom le a velem szemben ült embert, aki perpillanat már a földön fetreng a röhögéstől, és minden bizonnyal tiszta könny a szeme, meg csak úgy csapkodja mellé a padlót. – De komolyan… milyen varázssüti növeszt a fejemre nyucsirgét (Nyúl+csirke+ürge)? … Na de, csak egy sütemény maradt, remélem jól szórakoztál, és hogy legközelebb valami kevésbé idegroncsoló álomban viszontlátlak még. – Azzal a villámat emeltem is, s egy egész nagy falatot utaztattam rajta a szám irányába, ám még mielőtt célba érhetett volna, egy kéz elkapta az enyémet, kivette belőle a villát, és egy száj rátapadt az enyéimre. Feltárultak szemeim hirtelen, és a plafont láttam magam előtt, meg előtte még két szempárt – egy pirosat meg egy zöldet -, bámulni rám.
- Felkelt! – Ugrált Josh örömében, a másik fickó pedig csak felsóhajtott.
- Miért ilyen nagy csoda?
- Háhá, Mérges* sütijei nem egy embert altattak már el végleg. Bár nekem is csak most reggelre esett le, hogy ti tegnap találkoztatok, és hogy ő mindenkinek ad a halálos sütijeiből első találkozást követően.
- Mérges? – Déja vu érzetem támadt ezügyben, mintha már elhangzott volna a közelmúltban ez a szó, méghozzá, valami hasonló személlyel kapcsolatban.
- De mond, Stella~~ Mit álmodtál? – És akkor bevillan, hogy kicsoda az a Mérges, hogy ugyanaz, mint a Kalapos, meg Sálas. Aki velem szemben ült a hosszú asztalnál, és talán ugyanaz, akinek a csókjára keltem.
- Josh... Nagyon sok hülyeséget, hülyeséggel keverve. ... Mi a neved? – Kénytelen vagyok egyenesen tőle megkérdezni, elvégre Josh mindig mindenkit a becenevén szólít, vagy talán nem is tudja a valódi nevünket.
- Neo Toxic, de csak Toxy a hölgyeknek. – Mosolyodik el a fiú, de hirtelenjében erős orvérzés kapta el; csak úgy patakokban ömlött az orrából. Eleinte értetlenül bámultam rá, hogy vajon mitől, de amint észrevettem, hogy hálóingem egész sokat hagy látszani mellkasomból, hozzávágtam egy-egy párnát a fiúkhoz, ordítottam, hogy „Tűnés!!!”, majd mikor már kimentek, felöltöztem.

* Mérges becenevet, és az álomban elhangzó többit is, mind Josh aggatta Neo Toxic-ra.

Tárgy: Re: Sophie Black Szer. Aug. 24, 2011 8:42 pm

Annyi álmokkal kapcsolatos könyvet olvastam meg filmet néztem mostanában, hogy ezen a kalandon majdnem összehaltam magam Very Happy

. Félreértés ne essék, szép munka, meg vagy dícsérve, a befejezés is tetszik XD! Megkapod a 300 Ve jutalmad, hisz igazán kiérdemelted!

Tárgy: Re: Sophie Black Szomb. Szept. 17, 2011 11:52 pm

Elnézést, Valami közbejött, és más felhasználási módját találtam ennek a kalandnak >.< Bocsánat Erzaaa >.<

Tárgy: Re: Sophie Black Pént. Szept. 30, 2011 11:37 pm

A helyzet az hogy a színezés egy alap követelmény a kalandok írásánál, nálad viszont több helyen maradt ki színezés emiatt kalandod jelenleg elutasítom kérlek javítsd!

» Sophie Black
» Sophie Black
» Sophie Black
» Sophie Black
» Minette - Sophie Black Csatlós pályázata