Petersen Ruw

Név: Petersen Ruw
Nem: Fiú
Kor: 18
Mágia: Titán Mágia
Céh: Blue Pegasus
Jellem: Ha kérdezik, értelmesen tud válaszolni és társaságban mindenkit meghallgat. Az agresszió és a düh fizikai leadás távol áll tőle, de ha túl sok van benne, akkor egyszerre adja ki magából. Az idegenekkel kedves, nem ítél meg senkit első látásra. Mivel értelmiségi családba nőtt fel, ezért ügyeltek a nevelésére, neki nem esik nehezére kedvesnek és udvariasnak lenni másokkal szemben.
Kinézett: 180-185 cm magas, termetével nem tűnik ki a tömegből. Haja rövid és szemével együtt vöröses színű. Arcán szeplők vannak, teste sovány. Ruházatta: többnyire valamilyen szürke felső és különböző színű farmer nadrágokat szokott cserélgetni magán. A Céh jele a tenyerén található.
Felszerelés: Egy utazótáska, benne a ruházatával és sátrával.



- Apa, kezdhetjük?
- Ha már tudod, hogy mit akarsz, rajtam ne múljon. – az újságot kezéből letéve válaszolt nyugodtan a fiúnak.
- Tudom, tudom! Titán mágia! – mondta lelkesen a fiú.
- És ugyan miért pont azt? – érdeklődött figyelmesen az apuka.
- Mert hatalmas akarok lenni, ha én leszek a legnagyobb, akkor én leszek a legerősebb is. Nem lesz, ki legyőzzön engem! – magyarázta lelkesen a fiú, kezével és lábával kalimpálva az asztalnál.
- Ez nem így működik. – próbálta magyarázni a fiúnak, de ő ügyet sem vettet rá, mert már az anyja felé fordulva, mesélte, hogy miket fog csinálni az erejével.
- Pete. Figyelj ide. – mondta az apuka, miközben két kezével lefogta a fiút. – ez nem így működik...
- Nagy leszek! Nagy leszek! – kiabálta a fiú nagyobb hangerővel, mint az előbb, nem engedte végig mondani az apjának, mit ő elkezdett.
- Ennek magyarázhatok. – sóhajtott beletörődött mosollyal az arcán.
- Úgy hiszem, hogy nincs más választás. – mondta a fiú anyja, miközben felállt és szedte össze a tányérokat az asztalról.
A két szülő mintha egymás szemében látták volna a másik gondolatait, úgy néztek a másikra. A férfi felállt, majd elindult az ajtó felé.
- Gyere velem, Pete. – fordult a fiú felé.
- Rendben Apa. – a fiú leugrott a székről és számára nagy léptekkel elindult az apja után. Mikor utolérte, megfogva a kezét átmentek a nappaliba. A szobába a sárga és a barna összes árnyalata megtalálható volt, de a szoba színei nem ütöttek el egymástól. A falakon polcok, a polcokon könyvek voltak.
- Elsőnek meg kell tanulnod az alapokat. – kezdte az apuka. - Mivel én és az Anyád elemi mágusok vagyunk, így nem sokat, de valamennyit tudunk majd segíteni, a többit a könyvekből, meg más mesterektől kell majd megtanulnod.
- Rendben. – figyelt kíváncsian a fiú.
- Azt hiszem, nincs más hátra, mint elkezdeni. – Azzal a fiú terpeszállásba ugrott és kezét maga elé emelve ökölbe szorította a tenyerét. – Te meg mit csinálsz? – mosolygott az apuka.
- Azt mondtad, hogy kezdhetjük. – nézett értetlenül a kisfiú.
- Igen. – mosolygott tovább. – Ezt mondtam. – Ezt kimondva leültette a fiút az egyik barna fotelbe és a polcról levéve egy tucat könyvet tett az asztalra. – Kezdhetsz olvasni. – nevetett fel és kiment a szobából.

10 éves voltam, mikor az Apukám elkezdett tanítani a mágia használatára. Sokat olvastam, mert mint Apukám is mondta, nem igazán tudtak segíteni, csak az alapokat tanították meg, mert az alakváltás más, mint az elemi mágia.
3 év után rájöttem, hogy a könyvekből nem lehet mindent megtudni és unalmasnak is tartottam az e féle tanulási módot, alakváltással, vagy inkább Titán mágiával foglalkozó tanár pedig nem igazán volt a környékünkön.
Volt egy időszak, mikor gondoltam rá, hogy abba is hagyom és választok más tanulni valót, míg nem egyszer beleolvastam a Heti Mágus című magazinba.
Mint minden számukban, akkor is volt egy fejezett a Fairy Tail céhről, egy interjú Makarov Mesterrel. Úgy igazán nem fogott meg maga a céh és a viselkedésük se, de a Mestert, Makarov Dreyer-t hatalmas mágusnak tartottam. Az interjú után jobban utána jártam a történeteinek és példaképként tekintettem rá, nem is inkább a természete, vagy a viselkedése miatt, hanem a tudása, és hasonló mágiája miatt. Elképesztőnek találtam ekkorra és ilyen fajta erőt. Ekkor ez a pár nap, mialatt a Mesterről olvastam, új erőt adott nekem a folytatáshoz.
Ezek után, 4 év alatt „megtanultam” mindent, mit otthon meg lehetett tanulni. Volt egy időszak mikor egy vándor tanár is elmagyarázott pár fontosabb tudni valót nekem, de szorosabb kapcsolatot vele se alakítottam ki.
Miután átgondoltam, szóltam szüleimnek és a támogatásukkal 18 évesen útnak indultam otthonról, hogy fejlesszem magam és némi tapasztalatra tegyek szert, mivel javítani tudom a képességem.



Éjszaka volt, sötét volt a magaslaton, de a fények tisztán látszódtak fentről, pár kisebb ház világított a völgyben. A sziklafalon ültem, lábamat lógatva annak oldalán az utolsó falatokat ettem a vacsorámból. Hátam mögött a sátor már fel volt építve, egy személyes és a holmimon kívül már más nem igen fért volna be mellém.
- Na, te ki vagy? – érdeklődtem mikor felálltam és megláttam magam mögött egy fiatal lányt, kin csak egy megviselt lepedő volt.
- Lizlet Hargonen. – mutatkozott be kedves hangján. – Maradhatok egy kicsit? – remegő lábbal kérdezte tőlem.
- Csak nyugodtan. – nem tűnt annak a veszélyes alkatnak, ki éjszaka támadna rám. Amint mosolyogva kimondtam, hogy engem nem zavar, rögtön leült a tűz mellé, mi még pislákolt, mert még nem oltottam el.
Mivel a vacsorám már megettem, így nem tudtam neki felajánlani számára semmi ennivalót, de a sátorba bemenve ruhát kerestem elő neki, mit fel tud venni ilyen hűvös éjszaka. A lány meglepődött, hogy idegen létemre ilyen kedves vagyok vele, okom nem volt bántani, segíteni, meg szívesen segítek a bajba jutott lányoknak. Az arcát nézve látszott rajta, hogy élvezte, ahogy az okkersárga farmer és a szürke pulóver csüngött a vékony testén, mivel más nem volt így ezt is örömmel fogatta tőlem.
- És hogy kerülsz te ide? – kérdeztem tőle megtörve a csendet, mi a sátor körül volt.
- Az igazat megvallva egy üzenetet kellet továbbítanom, csak útközbe eltévedtem és megtámadtak az erdőben. – mondta nyugtalanul, még egy kis félelemmel a hangjában. – Haza fele tartottam, mikor megláttalak téged. – várt egy kicsit, majd rám nézett – Köszönöm még egyszer a segítséget. Ismételte sokadjára, nem hitte el, hogy ok nélkül segítek neki.
- Nem tesz semmit, szívesen segítettem. – mondtam mosolyogva, tényleg nem akartam semmit tőle.
- Pedig szívesen meghálálnám. – győzködött, de csóváltam a fejem neki. – Na jó, te mi járatban vagy erre? – kérdezte tőlem beletörődve, hogy nem tud mit ajánlani, hogy meghálálja nekem.
- Van egy Céh a következő városba, oda szeretnék jelentkezni.
- Te egy mágus vagy? – kérdezte tőlem meglepő arccal – De jó, csak azért is tudok segíteni. – mondta magabiztosan nekem.
- Hogy érted?
- Tagja vagyok annak a bizonyos Céhnek, ahova jelentkezni szeretnél. – mondta széles mosollyal, hátát kihúzva büszkén nekem.
- Akkor tényleg tudsz segíteni nekem. –mosolyogtunk egymásra.
Az éjszakát kint töltöttem, mégse hagyhattam, hogy ő aludjon kint. Reggelre felfáztam a hűvös idő miatt, de jól esett látni, hogy a lány jobban van, a tegnap este után.
Mivel az ennivalóm elfogyott, neki meg nem is volt, így reggeli nélkül indultunk tovább.
Útközben kellemesen beszélgettünk. Rengeteget mesélt a múltjáról, elmondta a történetét, hogy hogy került a Céhbe, miután megismerkedett Hibikivel és a Céhben levő mágusokról áradozott sokat, főleg a különc Bob Mesterről. Sok mindent tudott, mivel pultosként dolgozik a Céhben.
Miután megérkeztünk az épületbe, örömmel lökött Bob mester karjai közé, majd megemlítette, hogy megmentettem az életét. Direkt túlzott, hogy lássa, meddig bírom a Mester hálás ölelését.
Miután megemlítettem, hogy jelentkezni akarok a Céhbe, csak annyit kérdezett tőlem, hogy miért? Válaszom röviden annyi volt, hogy: „Mert erős akarok lenni.” Mivel többet nem igazán tudott volna kihúzni belőlem, így még egy ölelés kíséretében örömmel üdvözölt a Céhben, de mielőtt belemerültünk volna a megismerkedésben elküldött minket lefürdeni, mert a pár napos nem mosdás kellemetlenül érződött a testünkön. A bizalmat megadva, még felajánlotta, hogy segít nekem a zuhany alatt, ha szükségem van rá.

Bocsánat a javításért, de az előző történet és a jellem nem illet egymáshoz.