Shiina Kaori

Ni csak, ki... varázsol???

- Nem! - közöltem Richarddal keményen. - Nincs az a csoda, ami rávenne, hogy egy gyerekre vigyázzak!
- Ugyan már Kaori, te akartad, hogy segítsek munkát keresni! Az unokahúgom barátnőjének a testvérének a lányairól lenne szó! Mindössze 3 és 7 évesek! A szüleiknek házassági évfordulója lesz...
- Menjél inkább te! Richard, én semmit sem értek a gyerekekhez! Azt se tudom, hogy mit szeretnek csinálni!
- Majd most megtanulod! Nekem amúgy is itt kell lennem, mert a... a mester valamilyen feladatot akar adni, amit csak én végezhetek el... - győzködött tovább, ám látszott rajta, hogy rejteget valamit - Kérlek! Ma is te aludtál a legtovább, és már elhappolták a küldetéseket. Csak egy éjszakáról lenne szó!
- Áááh, rendben. - adtam meg magam. Richard elég meggyőzően tud nézni, ha akar. - De remélem jól fizetnek!
- Óh, biztosan... Végül is, az övéké a város legmenőbb étterme...
- Add ide azt a lapot! - kaptam ki a kezéből a papírt, amire a cím és a megbízók neve volt felírva. - Megyek is, aztán holnap reggel kiadós reggeli várjon ám! - morogtam, és elindultam a kijárat felé.
- Jövök neked eggyel! - kiáltott utánam némi megkönnyebbüléssel a hangjában.

Nem tartott soká megtalálnom megbízóim házát, ami magasan kiemelkedett a többi épület közül. A sok kisebb kertes ház közé volt bezsúfolva, és látszott, hogy a tulajdonosokat rengeteg szeretet fűzte a környékhez, tekintve hogy nem akarták elhagyni otthonukat, ezért inkább a család bővülésével további emeleteket húztak a meglévő földszintre. A takaros kis előkertben hiperaktív kutyus rohangált körbe-körbe farkát kergetve. Becsöngettem a kapun, mire egy nyúzott női fej jelent meg a bejárati ajtó kis ablakában. Egy pillanatra eltűnt az arc, kiáltásokat hallottam, majd kitárult az ajtó, és egy csinos, tip-top hölgy lépett ki rajta. Ugyanazok az arcvonánok látszottak rajta, mint azon aki az ablakon át kukkolt, ám ő mégis frissebbnek és élettelibbnek tűnt, mint előzőleg.
- Jó napot! Richard küldött... - mondtam, mire a nő megszaporázta lépteit és kitárta előttem a kaput.
- Gyere csak, gyere, annyira örülök, hogy sikerült idetalálnod! Nem gondoltam volna, hogy Richard egy ilyen fiatal lányt küld, de hát biztos nagyon megbízik benned.
A nő befelé terelgetett, s a szűk előszobába érve átestünk egy gyors bemutatkozáson is. A családfő is megjelent két hatalmas bőröndöt húzva maga után, amiken két szőke kislány kapaszkodott.
- A férjem Georg, és a két lányom Nil és Riri. - és sorban rámutatott az említettekre. - Akkor mi indulunk is, jó munkát, holnap reggel jövünk! - mondta a ház asszonya, majd egy egy cuppanós csókot nyomott lányai arcára és már spurizott ki a házas pár az utcára, ahol egy mágikus járgány várta őket. A lányok integetve búcsúztak szüleiktől, a kicsi Riri még sírva is fakadt.
- Hallgattasd el! - ordított rám a nagyobb testvér, Nil. Nagy nehezen betereltem a lányokat a házba, ahol felkaptam a kis Ririt, de ő nem volt hajlandó abbahagyni a sírást. A hétéves felszaladt az emeletre, mondván, hogy megy a játszóba, én pedig kettesben maradtam a még mindig pityergő kisebbel. Fogalmam se volt, hogyan kell bánni a gyerekekkel, de szerencsére egy kis kávézóasztalon ráleltem a legnagyobb értékre: az édesanya levelére a teendőkről.
"Ha Riri sír, öntsd le egy pohár vízzel, ettől mindig megnyugszik, szereti is, és elkezd játszani."
Kicsit furcsálltam a dolgot, de egy próbát megért. Takaros kis konyhájuk volt, rengeteg szakácskönyvvel és több tűzhellyel. Gyorsan töltöttem egy pohár langyos vizet, és kissé ódzkodva a következményektől, lefröcsköltem vele a kislányt. Egy pillanatra úgy tűnt, a helyzet rosszabbodni fog, ám ekkor valami kifejezetten különös dolog történt. Tényleg játszani kezdett a vízzel, de nem akárhogy. A kis hajáról legördülő cseppek bolondos táncba kezdtek, ahogy ő a kezével irányította őket. Többször elvesztette a kontrollt, de ilyenkor egy kis idő elteltével újra sikerült életre kelteni a vizet.
- Vízmágus... Micsoda tehetség... - suttogtam magam elé, ahogy a lánykát figyeltem.
- Nil gyere le! - kiáltottam neki. - A húgod valami elképesztőt művel, ezt látnod kell!
Az emeletről nem jött válasz. A kislány tovább folytatta a játékot és boldogan kacagott rám.
- Nézd, nézd! - nevetett, és a vizet pici golyókká formázta, majd elindította felém. Az apró lövedékek célt találtak, bármennyire is ki akartam őket kerülni. Éreztem, ahogy a hideg víz végigfolyik a tarkómon - ez a kis dög még hátulról is küldött egy támadást!
- Mit kell látnom? - hallottam magam mögött Nil hangját. - Azt ahogyan a húgom megszégyenít? Buta boszorkány! - Megfordultam, és Nil állt mögöttem durcásan. - Most kezdhetem előröl az egész kártyaváramat! Undok banya!
A lány viselkedése kissé meglepett, de nem mutathattam gyengeséget.
- Nem beszélhetsz így velem, kislány! - léptem feléje egyet, erre ő hátrált két lépést és valamiért a zsebébe nyúlt.
- Te sem velem, boszorkány. - Mondta és elhajított felém egy kártyalapot. Most már résen voltam, és könnyedén kikerültem az első gyenge támadását. - Riri! Lődd már le ezt a banyát!
Ezen felkiáltásra a kislány is támadásba lendült. Édesen nevetett és közben sorozatban lövöldözte felém az apró golyókat. Kártyából is egyre több repült felém. Nem hagyhattam, hogy ők kerüljenek fölénybe, pár pár gyors lépéssel Nil mögé kerültem, és hátulról karjait lefogva kivettem a még megmaradt kártyáit a kezéből.
- Mit csinálsz, te banya? - kiáltott és kapálózni kezdett. Elengedtem a karjait és hagytam, hogy szembeforduljon velem.
- Nézzétek meg a fel fordulást, amit csináltatok! - szóltam rájuk. Már a kicsi Riri sem kacagott, érezte, hogy valami baj van.
- Ni mondta... Ni a hibás... Én nem csináltam semmit... - Mondta a kislány és nővérére mutogatott.
- Te is ugyanúgy csináltad! - mondta a nagyobb.
- Elég legyen! - szóltam közbe. - Nil, a kártyáid nálam maradnak, Riri, te pedig csak akkor kapsz vizet, ha szomjas vagy. Üljetek le az asztalhoz, amíg rendet rakok, és csinálok valamit enni.
Egy gyors pakolás és felmosás után kenyeret, sajtot, szalámit és zöldségeket vettem elő. Elkészítettem pár aranyos szendvicset, és leraktam az asztalra, ahol a két apró gyerekkel találtam magam szemben. Nil dühösen nézett engem, Riri pedig a sírás határán járt. Leültem, és kinéztem az ablakon. Már sötétedett, aminek nagyon örültem, ugyanis ez azt jelentette, hogy lassan ideje a gyerkőcöket ágyba dugni. Mély levegőt vettem és belekezdtem a szónoklatomba.
- Egyétek meg a vacsorát! - mondtam nekik kedvesen. A kicsik lemondóan álltak neki enni, majd miután befejezték, úgy éreztem, ideje kioktatni őket.
- Ilyet többet nem csinálhattok!
- Nem Riri a hibás... - mondta a kicsi és sírva fakadt.
- Nem is én! - szólt a nagyobb.
- Olyan erőtök van, ami felelősséggel jár. Nem szabad butaságokra használni! Nil, te érettebb vagy a korodnál, tudom, hogy tisztában vagy a képességeiddel. Riri, te pedig... nem szabad vízzel lövöldözni az embereket, mert nem mindenki szereti. Te se örülnél, ha sárral megdobálnának... - A két kislány bociszemekkel nézett rám, mint akik semmit se csináltak. - Ígérjétek meg, hogy mostantól jó kislányok lesztek!
- Megígérjük. - mondták egyszerre a lányok.
- Akkor... - mosolyodtam el - mehetünk is pancsolni és fogat mosni!
Riri szeme felcsillant és gyorsan felmászott a lépcsőn. Nil lemondóan ment utána.
- Nil... - szólítottam meg, és feléje nyújtottam a pakliját. - Ezt visszaadom. Vigyázz a hugicádra, rendben?
Valamit dörmögött a kislány és kivette a kezemből a paklit, majd elszaladt a fürdőszoba felé.

A fürdő hatalmas volt. A két lány egyszerre pancsolt a forró vízben, Riri körül szinte táncot járt a víz. Nil segített megfürdetni kishúgát, így hamar végeztünk a fürdés procedúrájával. A fogmosás is hasonlóan gyorsan ment, mindketten már nagyon önállóan tisztálkodtak.
- Nagyon ügyesek vagytok. - jegyeztem meg. Nil szájából még csöpögött a fogkrém, de válaszolt.
- Anyáék nem tudnak segíteni... Mindig nagyon elfoglaltak.
Ekkor kezdtem megérteni a furcsaságokat, hogy miért s hogyan alakult ki a lányoknál a mágia, és miért ilyen önállók. És azt is kezdtem megérteni, hogy miért viselkednek mindenkivel ilyen elutasítóan.
- Ideje lefeküdni! - mondtam, és kitereltem a tiszta lányokat a fürdőből.
Külön szobában aludtak, először Ririt fektettem le.
- Kérek vizet! - mondta a kicsi.
- Most már késő van, Riri! Ha most iszol, be fogsz pisilni!
- Riri... mindig bepisil... - mondta kicsit szégyenkezve. - De anya ad nekem innit! Kérek inni!
- Nem kapsz, és hidd el nekem, ma este nem fogsz bepisilni. Bízz bennem. - mosolyogtam rá, majd betakargattam és az ajtót résnyire nyitva hagyva lekapcsoltam a lámpát.
Nil már az ágyában feküdt lekapcsolt lámpa mellett. Jó éjszakát kívántam neki, majd lementem és elpakoltam a vacsora maradványait. A lányok anyjának írtam egy hosszú levelet az élményeimről, és hogy a lányok mit éreznek. Ennél többet nem tehettem értük. Kissé elbóbiskoltam, mikor kint robogás hangjára lettem figyelmes. Nem is aludhattam keveset, hiszen a faliórára tekintve láttam, hogy már hét óra lesz lassan.
Nyílt az ajtó, és a két szülő lépett be óvatosan a lakásba. Meglepve konstatálták, hogy minden a helyén van, és minden rendben van.
- Jó reggelt! A gyerekek még alszanak, s nekem ideje visszamennem a klánba. - mondtam nekik gyorsan.
- Köszönjük a segítséget, kisasszony! - mondta az asszony kissé gyanakvóan, és egy pénzzel tömött borítékot nyomott a kezembe.
- A gyerekeiknek nagyon hiányoztak. Ezt pedig kérem olvassa el - mondtam, és az anya felé nyújtottam az éjszaka megírt terebélyes levelet. - Viszlát.

A klánházba érve síri csend fogadott. Még korán volt ahhoz, hogy elkezdődjön az élet nálunk. Richard a pult mögött volt már, és mintha csak rám várt volna.
- Shiina! - üdvözölt zavart mosollyal az arcán.
- Hozd azt a reggelit, vagy téged eszlek meg! - mondtam.
Richard széles vigyorral az arcán letette elém egy tálcán a reggelimet, én pedig némán nekiálltam az étkezésnek.
~Nem is volt olyan rossz ez a babysitterkedés...~ Nevettem magamban visszagondolva az elmúlt fél napra...