Dawoon árnyékában

Tárgy: Dawoon árnyékában Vas. Aug. 28, 2011 8:27 pm

-Lesznek idők, amikor úgy érzed nincs tovább, és lesznek idők, amikor úgy érzed, már semmi nincs a hátad mögött. Talán megtapasztalod azt is, milyen ha mindenki eltűnik az életedből, vagy éppen azt, hogy neked kell eltűnnöd.

-Hogy melyik történhet meg? Mindegyik, természetesen. Nincs mód, hogy jósold, se hogy válassz. Emberek, kicsik és nagyok, jelentősek és jelentéktelenek, betegek és egészségesek, férfiak és nők, gyerekek és öregek, BÁRKI. Az élet nem válogat.

-Elkerülni? Lehetetlen.

-Felkészülni? Hasztalan. Mit tennél az ellen, amit nem ismersz, és hogy akadályozod meg azt, amit nem látsz jönni? Nem, Kao, az élet nem olyan kedves, hogy előreengedjen, mielőtt megépíti a gátat, de ezt sokan-sokan elfelejtik, úgy ahogy azt is, hogy örülhetnek, ha nem rájuk épül az akadály.

-Ne értetlenkedj, hiszen tudod te is. Az alkoholista, akinek már mindegy a megvetés, a napi verés, ha elfelejtheti, hogy ki ő és miért iszik, a kurva, aki már elfelejt pénzt kérni, a mákonyszeres, aki a saját családját öli meg az utolsó gyémántért is, a gyilkos, akinek már régen elmosódott a határ a vérben, vagy a pap, aki keserűen issza a misebort, és elfelejti a könyvet. Ismered őket mind, Kao. Azokat, akiket maga alá temetett az élet. Belőlük már kiveszett az, amit mások csupán elfelejtenek, mert természetesnek veszik, amíg eléjük nem gördül egy akadály, és szenvednek mert nem tudják, hogyan kell átugrani az akadályt.

-Egyszerű. Ez a legegyszerűbb dolog az életben Kao. Csak nézz rám, vagy magadra, nézz a testedre, és gondolkozz. Merre néznek a szemeid? Merre néznek a lábfejeid és miért úgy hajlanak a térdeid, ahogy? A kezed mi mindenre képes, és az eszed miért több csupa ösztönöket kontrolláló szervnél? Mindenünk, Kao, MINDENÜNK úgy lett megalkotva, hogy előre nézzünk, előre előre menjünk, és eltakaríthassunk vagy áthidalhassuk magunk előtt bármilyen akadályt.

-Lehetetlen? Olyan nincs. Lehetetlen sem létezik, az csak egy fogalom, amit az ember talált ki, mégpedig az a fajta, aki az élet maga alá temet, aki könnyen felejtette el, hogy miért ember. Te nem tartozol közéjük, mert az én tanítványom vagy, és mert több van benned, mint csak egy könyv, és holmi hátrahagyott tudomány. Nem, Kao. Sose felejts el kételkedni abban, amit más mond, abban, amit akár egy egész világ bélyegez rád, vagy bármire, amivel találkozol. Ismerd meg, olvasd el te, és döntsd el te, mi is az valójában, és látni fogod a saját szemeddel mi az.

-De. Követhetsz. Ha ezt az utat látod magad előtt, kövess. Soha nem kergetlek el, és soha nem foglak kötelezni rá, de tudom, érzem, hogy ez nem az, amit te akarsz. Várj még vele, és meglátod majd, és ha eljön az ideje, majd egymásra nézünk, és kétfelé indulunk. Így megy ez.
Baj nincs azzal, hogy valakivel tartasz, hogy egy irányba megy az utatok, és azzal sincs, ha te magad választod azt az utat, amit más követ, amíg te magad is kémleled azt az utat, és tudod, hogy arra megy, amerre te is akartál. A világ pedig nem végtelen, így sokaknak a szabadok közül ez az út jut, és az igazán készek elfogadják, ugyanúgy, ahogyan a vezetők a saját útjukat.
Éppen ezért, soha ne maradj le, soha ne utasíts el, soha ne ígérj, és soha ne keseregj, vagy félj. Az utak törvényszerűsége, hogy soha sem tartanak örökké, és soha sem egyformák. Találkozol majd emberekkel, akit talán követni akarsz, vagy büszke leszel csupán a nyomában is, míg mások veled lesznek így, és vannak azok, akikkel találkozol majd, és megosztod velük az utat amin mész, ha akarod, ha nem, és aztán letérsz az útról, hogy a sajátodon menj tovább, és akik téged követnek tehetnek ugyanígy, és akik veled tartanak bármikor elköszönhetnek majd.

-Nem dönthetsz mások helyett, Kao. Soha. Nem veheted el senki elől az utat amin taposhat, és nem használhatod más útját kifogásként arra, hogy a sajátodat ne kelljen követned. Nem lehetsz se mártír, se bölcs - mert mi az, ha életedet adod másért, egyért, vagy akár egy millióért, ha a veszted után elvesztik az utat, amit te adtál nekik? Nem, Kao. Ha bölcs akarsz lenni hallgatsz, és nem adsz tanácsot, hanem hagyod, hogy kövessenek, és ha hős akarsz lenni, akkor nem feláldozod magad, hanem csinálsz egy utat, amivel mindenképp túljutsz a mindenki másnak lehetetlenen.
Épp ezért, ha más ad neked utat, vagy te adhatsz másnak utat, akár csak megosztod valakivel azt, soha ne felejts el hálásnak lenni, és soha ne hagyd köszönet nélkül azt, mert egy út nem csupán mindaz amin előre taposol. Az út pora és köve mindaz, amit a rajta járók hozzá adnak. A vágyaik, a könnyeik, a szenvedésük és akár az életük is. Minden, amit ők maguk vittek fel az útra, és nem vittek tovább. Légy hálás az útnak a legkisebb porszeméért is, és csinálj belőle mérföldkövet!

-Hogy csinálhatod ezt mind? Hogy emlékszel erre mindre? Nem kell emlékezni, Kao. Nem kell gondolkozni, és nem kell tervezni az utat. Csak menni kell előre. Előre. Egyenesen előre. Egyenesen előre, akkor is, ha nem látod a végét.

Zihálva kelt fel, míg mellette a lány csendesen aludt, és semmi sem mozgott. A fülében még mindig a két szó hangzott fel újra meg újra, és a szemei égtek. Könny csordult le az arcán, majd lecsöppent a lány arára, és csillagszínű villanásként elfogyott.
- Ne sírj - szólt ki egy közeli álomból a lány, és megszorította az álmában is fogott kezet...

Tárgy: Re: Dawoon árnyékában Szomb. Feb. 11, 2012 11:00 pm

Álom. Újabb álom. Kao újra érezte és tudta, álmodik. Nem kelt fel, nem is volt ébren, nem tudta változtatni mit lát és mit érez, de tudta, hogy valahol mélyen mindennek a tudatában van. Figyelni kezdett, megadta magát az érzésnek, ami egész testében át akarta járni, mintha csak egy ajtót kellett volna kinyitnia, hogy beléphessen az álombeli jelenetbe, amiben már benne volt...

Az izzadtsággal keveredett forró víz gőzölögve párolgott róla. A lány kényszeresen vonaglott, nyöszörgött egy kis kegyelemért, ami nem történt meg. Kao pedig csak nézett. Nézte az arcot, amiben nem csupán a mosolyt, a vágyat látta. Az arc vöröslő pírját, az ajkak mély-rózsaszín ráncait, a csapzott hajat, ami kérlelhetetlenül borzolódott mindenhová, a vízcseppeket amik remegve csillámlottak meg minden mozzanatra, és azokat a szemeket. A szemeket, amiket soha nem feledett el azóta sem, amik mélységében és komolyságában minden egyes pillanat közelebb vitte Kaot ahhoz a reszketeg állapothoz, amit őelőtte sosem ismert. Nem tudta, hogy ez lenne-e a szerelem, sőt attól tartott, nem a szerelem volt, ami magához láncolta. A tekintet nyíltan és üresen adta vissza neki a tényt, hogy ha beléjük néz semmit sem lát, csak önmagát, mint valami üres és semmitmondó külsőt. A lány mégis ezt az ürességet akarta, és a szemeivel mindig kikövetelte magának azt a pillanatot, amikor Kao semmivé vált, a héj lerepedezett, és a szemekben már nem látott viszont semmit. Semmit. A mély sötétségen túl semmit.
Kao érezte a bőrt a kezei alatt. A selymes és puha bőrt, amit talán csak akkor, egyszer érintett meg. Minden érintés beleégett a bőrébe, minden mozzanat, minden rezzenés újabb emlékké vált, amikre Kao már csak várni tudott. Tudta hogy eljönnek. Mind eljött. A lány lábai alá nyúlva felemelte őket, és habár a nyögdécselve küszködő ez ellen tenni akart, Kao feje, mintha ellen sem álltak volna neki, betalált a lábak alá. Nyugalom. Reszketés. Félős pillantások. Az érzések. Az érzések, amik kísértettek újra meg újra. Kao nyelve mindent pontosan újraélt, minden mozdulatot és ízt, miközben az arcán még a vízcseppeket is érezte lefutni...

Kinyitotta a szemét. Mindenét elhasználtnak érezte, mintha nem is aludt volna, és mintha nem is mosdott volna napok óta. A szájában állott íz gyűlt, a szemeiben csipa, könny és ragadós nyák érzett, a ruhái pedig egyszerűen ordítottak bűztől és használtságtól. Ahogy felemelte a fejét, még arra is vigyázott, hogy ne kelljen túl sokat mozognia, egyelőre nem is volt kíváncsi a ropogó tagjaira sem.
Kuudo ott aludt mellette, ez egyszer a kis csőrös is ledőlt a szalmába, és a szárnyait széttárva feküdt a hátán. Kao csak nézett a kis madár felé, csak nézett és gondolkodott. Az agyában zűrzavar volt, és nem értette meg saját magát. Pontosan, mint akkor, vele. Végül fordult egyet, és a táskájába túrt, hogy előhalásszon egy füzetet és egy tollat. Írni kezdett, azonban amikor leírt pár sort, pár csonka, és képtelen sort, rájött, nem is tudta miért írt. Mit írt egyáltalán? A keze elindult, hogy kitépje a lapot.

Mégsem tépte ki. Az a lap is, a többivel együtt, máig is abban a füzetben van...

» Dawoon
» Dawoon
» A háború árnyékában (Nighty, Ceur, Roha, Nick)