Ralf Shaw

Tárgy: Ralf Shaw Hétf. Szept. 12, 2011 11:21 pm

Ismert ismeretlen

Ahogy leszállok a vonatról, végignézek a pályaudvaron – a tömegben nehéz lesz kiszúrni valakit, aki ismerheti az utat, ahova a megbízásom szól – s őszintén szólva, nem szeretnék egyedül bolyongani a sivatagban. Ahogy téblábolok egy kicsit, diadalittas mosoly jelenik meg arcomon, amikor kiszúrok egy férfit, aki elvihet a városba. Persze, jó pénzért, hisz ebben a világban az éhenhalásért is fizetni kell – de inkább fizetek neki , minthogy szomjan haljak a forró homokdűnék közt. Előszedtem a papírost, hogy megnézzem a felkérést – igen, Katmariba kell mennem. Azért igazán csatolhattak volna egy térképet a hátoldalra, vagy valami.
- Nocsak, a fiatalúr mi járatban? – kérdezi behízelgő, mézesmázos hangon. Legszívesebben itt és most pofáncsapkodnám párszor, de hát szükségem van rá.
- Katmariba kell eljutnom. Ismered az utat? – mondom, miközben odaadok neki 100 gyémántot. Ismerem a fajtáját, ezek pénzért még a király fanszőreinek számát is tudják. Akkor is, ha ténylegesen nem annyi, mint amit mondanak.
- Hát persze hogy ismerem, fiatalúr. – valósággal fröcsköli a szavakat, szerencsére nem mentem túl közel hozzá. Nem szeretnék felhajtást ekkora tömegben, de ha leköp, én itt és most ölöm meg.
- Kövessen. – int, és elindulunk kifelé az állomásról.

Már jócskán benne járunk a homoktengerben, amikor vezetőm megáll, és alattomosan rámnéz. Azt hiszem sejtem, hogy mi következik.
- Nos, add szépen ide a pénzed, kisköcsög. Nincs mit tenni, csórikámnak csúnya halála lesz, miután elkísért a városba.
- Na idefigyelj, te patkány. Mivel nem ismerem az utat, a sivatag kurvanagy, és ezzel arányos a túlélési esélyem, most az egyszer elnézem ezt az egészet, elvezetsz a városba, és onnan szabadon távozhatsz. Nem öllek meg, de fizetséget se kapsz. És most lódulj. – mondom színtelen hangon, végig a szemébe nézve. A férfi képe kicsit megnyúlik, ahogy felfogja, hogy nem lesz olyan könnyű dolga mint hitte.
- Figyelj, ficsúr. Nem mondom el még egyszer. – próbálkozik ismét, de ekkor egy 001-es formula segítségével gyomron küldöm a tagot.
- Sajnos nincs ennél gyengébb mágiám. – mondom, s hagyom, hadd értse ahogy akarja. Mivel már jócskán benne jártunk a napban, lassan sötétedik, s nekem pihennem kell, úgyhogy intek neki, hogy tábort verünk. Vagyis, büntetésképpen, ő ver tábort, amíg én a vízkészletünket vizsgálom. Szerencsére hoztunk pár liter folyadékot, ám egy része megposhadt, ezt különrakom a többitől, újrarendezve az elosztási viszonyokat. A normális víz az enyém, míg a poshadtat meghagyom a patkánynak. Szó nélkül pihenünk le, s az esti vacsoránál se beszélünk. Másnap reggel viszont döbbenten tapasztalom, hogy a sátramat leszámítva mindent elvitt a rohadék.
- Hogy rohadnál meg te kétszínű kis fasz… sejthettem volna… HOGY LEHETTEM ENNYIRE HÜLYE?! – pár percig ekképp szitkozódom, de aztán átgondolom a dolgot – a hiszti nem old meg semmit, viszont remekül felemészti az energiáim, amikre szükségem lesz, ha túl akarok élni.

Több órás bolyongás után, teljesen kiszáradva – a faszi hagyott egy kulacs vizet, de már rég üresen himbálódzik az övemen – már tévképzetek üldöznek. Először még bedőlök nekik – boldogan futok az oázishoz, ami közelebb érve elpárolog a levegőben, illetve hasonlóképp járok több várossal is, ám a végére már a szokott tempóban közelítem meg a délibábokat, s meg se lepődök, mikor bebizonyosodik a természet szülte átverés.
~Viiiz... csak egy csepp... vizet...~ Gondolom, ahogy a sivatagban bolyongok. Magam előtt meglátok egy kutat, és egy lányt - biztos látomás, tévképzet, az elmém szüleménye. De azért odavánszorogok, s ahogy közeledtem meglepődve tapasztaltam, hogy mégis igaziak mind a ketten - a kút is, és a lány is. Az udvariassággal mit sem törődve hajolok a kút felé, hogy boldogan végre vizet láthassak - majd ihassak. De csalódnom kell...
- Ezt a kibaszást! - kiáltok a kút mélyére teli torokból, ahol vízhangozva hal el a hangom.
- Ö te igazai vagy, vagy csak délibáb? - kérdezi a lány halkan, félénken. Tényleg kezdek megőrülni, egy gyíkot látok a hajából kikukucskálni.
- Amikor utoljára ellenőriztem, még igazi voltam - válaszolom, lemondó sóhajjal a hangomban. Itt fogok szomjan halni, még a kannibalizmus se segít, mert a vér sós. Lerogyok a kút tövébe, és rágyújtok egy cigarettára. Legalább ennyi örömöm legyen.
- - Remélem kijutunk erről az istenverte kopárságról. – mondom, s kifújom a füstöt, miközben felkészülök a halálra.
- Ó, ne haragudj, csak ez a meleg már totál kikészít... - mentegetőzik sorstársam, s ő is mellém telepszik. Hát igen, át tudom érezni a helyzetét.
- Semmi baj. - Nah, azért még van ami meg tud lepni, s ezek közé tartozik a hallucinációnak hitt gyík is, aki megnyalja a fülem. Ezt fel kell írnom valahova, sose hittem volna, hogy egyszer egy gyík – gyík ez egyáltalán? Ahogy jobban megnézem, kaméleonnak saccolom inkább. Szóval, egy kaméleon nyalta meg a fülem. Durva.
- Igazi, mert izzadság íze van. - feleli teljesen közömbösen. A kaméleon. Csak hogy tisztázzuk.
- Oh, köszi, hogy segítesz megállapítani. Már kezdtem kételkedni magamban - próbálom oldani a hangulatot. Közben összeáll bennem a kép, hisz egy egy familiáris, mint Alvin, csak más faj. Látom, hogy a lány morcosan néz a kis lényre, aki viszont szimpatikus nekem, úgyhogy megmentem a leszidástól.
- Amúgy a tiéd is tojásból kelt ki? Nálam is van egy tojás, ha nem főtt még meg ebben az időben. – kérdezem. A rabló érdekes módon semmit nem vitt el, ami a sátramon belül volt, kivéve a bejáratnál elhelyezett vizes palackokat. Talán félt, hogy felébredek.
- Igen, néhány hete. – feleli elmosolyodva. Nah, egy pont nekem, kis sikerélmény halál előtt. - Ha gondolod, megnézhetem, hogy nincs e semmi baja. – ajánlja fel, s én boldogan kapok az alkalmon – amúgy is aggódtam a kis Crutcher miatt.
- Oh, az jó lenne, én nem igazán értek hozzá – mondom, s előveszem Alvin tojását. Tényleg, talán az első dolog a szüleimen kívül, amihez úgy komolyabban ragaszkodom.
- Amúgy Ralf vagyok, céh nélküli. – próbálom meghálálni előre is a segítségét, egy gyors bemutatkozással.
- Leena vagyok a Dragon Fangből – felelti, miközben elveszi tőlem a tojást. Az ölébe helyezi, s fényterápiának veti alá a tojást, majd néhány perc múlva ismét megvizsgálja.
- Tessék, már rendben lesz. - nyújtja vissza, s én boldogan rakom el a táskámba. Nem tudom miért, de megbízok Leenában, s elhiszem amit mond.
- Te mit csinálsz Pas? – kérdezi a táskájában kutató kaméleont szemlélve.
- Megkeresem a térképet, hogy meg nézzük, merre vagyunk a sivatagban. - feleli a kis lény, majd a nyelvével kezdi kihúzni a bizonyos tárgyat. Elmosolyodom a képen, s később amikor megszólal majdnem elnevetem magam. - Segyítynél kityit? - gügyögi Leenának.
- Oh, egy térképpel máris előrébb leszünk. De a kérdés, be tudjuk tájolni azt, hogy mi hol vagyunk? – kérdezem monoton, nem törődöm hangon. Most, hogy nem Alvin a téma, ismét visszacsöppenek az érdektelenségbe. Te jó ég, Alvin! Ha én itt meghalok, ki vigyáz rá? Nem hagyhatom, hogy baja essék, túl kell élnem! - Amúgy jól sejtem, hogy se te, se a familiárisod nem vízmágus, igaz? – kérdezem, nem is igazán reménykedve, csak hogy tisztábban lássam a helyzetet.
- Kaméleon vagyok öcsi. – javít ki a kis lény, majd felugrik a fejembe, és érzem, ahogy megbújik a hajamban.
- Igen a térkép segít, - válaszol nekem, majd amikor a kaméleon befészkeli magát, kicsit erélyesebben szólal meg- de Pascal ilyet nem illik csinálni! - szidja a kis lényt.
- Hagyd csak! – nevetek, hisz nem csak a kis állat, de a túlélés esélye is feldob - Na és, kedves térképes kisasszony, merre a legközelebbi város? - kérdezem Leenát.
- Hm, hát elméletileg - kezdi magyarázni, miközben elmélyülten vizslatja a térképet, az úti célunkat keresve- kelet fele kell menni, vagyis arra! –mutat egyenesen a célpontunk felé. Közben feláll, és leporolja a ruháját.
- Akkor megyünk? – kérdezi, mire én is feltápászkodom. A kis pihenő alatt gyűjtöttem annyi erőt, és lélekjelenlétet, hogy folytatni tudjam az utat.
- Persze, menjünk! – mondom, fejemen a kényelmesen elhelyezkedett kaméleonnal.
A hosszú gyaloglás viszont kezdi ismét elvenni az életenergiám, s ismét a halál gondolata vesz körül. A lépéseim egyre súlyosabbak, a lábaim egyre inkább csak lendülnek, de nem tudom irányítani őket, s a hőségtől hasogat a fejem, szédülök.
- Sajnálom hogy Pas a te fejeden van, bocsi. – pihegi Leena. Most komolyan, az a legnagyobb problémája, hogy nekem hátra kellemetlen a kaméleon?
- Oh, semmi baj, amíg nem nézi bokornak a sok zöldet. – mondom viccelődve, mire ismét egy vigyor a jutalmam. Hát igen, legalább nevetve halunk meg…
A továbbiakban viszont nem beszélünk, tartalékoljuk az energiánk – bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy félek beszélni. Úgy érzem, a nyelvem cseréppé száradt már, s mi van, ha amint mozdítani próbálom, porrá omlik a számban? A torkom is mintha agyagból lenne, minden nyelés fáj, ilyenkor úgy érzem, hogy apró pengéket engedek le a torkomon. S akkor még nem beszéltem a hallucinációkról. A legidegesítőbb mind közül kétségkívül a 2 méter magas, két lábon álló humanoid macska, aki már legalább egy kilométere ugrál előttem, s nyávog. Később a megszokott délibábot látom – egy város, ám ez egyre csak nő, s nem akar eltűnni.
-Bazi nagy ez az izé… – mondom Leenának, tesztelve a város valódiságát. Amikor meglátok egy kutat – magam se tudom hogy, hisz messze vagyunk, messzebb, mint egy normál ember látótávolsága – felülírok minden emberi gondolatot, s egy dologra gondolok, amit el is kiálltok.
- VÍZ!!! – teli erőmből kezdek el futni a kút felé, nem törődve mással. Ahogy rohanok, energiám utolsó tartalékait használva fel, beérek a városba – ekkor már egész biztosra tudom, hogy valódi, hát még jobban szedem a lábam. Közben Leena beér, s valami dalt is hallok, vagyis éneket, de nem foglalkozom mással, csak a kúttal.
- Te is hallod Ralf? – kérdezi Leena, amikor már a kútnál vagyunk, s javában iszok.
- Leena, felőlem a jövő hét is itt tombolhat körülöttem, én most vizet akarok, más nem érdekel! – nyögöm két korty között, s addig iszom a hűs nedvességet, amíg tele nem vagyok.
- Bocsi, illett volna előreengednem téged…- kezdek mentegetőzni, mikor befejeztem az ivást, és átadom Leenának a helyem. Közben nekidőlök a kútnak, ahogy a sivatagban tettem, és immár jóérzéssel gyújtok rá egy cigarettára.
- Ugyan semmi baj, Pas kérsz te is? – nyugtat meg Leena, majd a familiárisához fordulva kérdezi meg a kis bóbiskoló kaméleont, aki válasz nélkül fut gazdájához. El is felejtettem, hogy a hajamban volt. Azonban hamar visszafészkel – úgy tűnik, élvezi a friss, és ápolt hajam. Leena elmegy az ének irányába, én pedig behúzódom a kút melletti ház árnyékába, ahol a kaméleonra vigyázva fekszem el a földön.
- Gyermekeim éltessük a mi fényünkkel és vérünkkel az urunkat, aki majd szeretetével megajándékoz minket, fény vezesse utatok! – sodorja felém a szél a hangot. Rohadt vallás itt is.
- Bugris hívők, adj nekik egy kockacukrot, és mondd azt, hogy lehugyozta az Egy Igaz Isten, megveszik tőled 200.000 gyémántért. – dünnyögöm csukott szemmel - Ismételd végtelenszer, és Próféta leszel, akit az utókor isteníteni fog.
- Igazán sajátos a véleményed mondták már? – kérdezi Leena érdeklődve, viszont érdekes módon nincs él a hangjában.
- Most mit vagy úgy oda?! Ateista srác, te is az vagy. - hallom a hajam irányából.
- Ateista?
- Olyan, aki nem hisz Istenben. – világosítja fel Pascal.
- Te tényleg ateista vagy? – kérdi immáron tőlem.
- Ha az az Isten, akiről szónokolnak, létezne, nem hagyná, hogy sárba tiporják a nevét, és olyan cselekedetek tegyenek a nevében, amikkel csak a romlást hordozzák maguk után. Hiszek abban, hogy van egy nagyobb erő, ami rohadtul kedvel engem, különben már számtalanszor meghaltam volna. De inkább több "istenben" hiszek, mint Az Istenben. És ezek nem megalkottak minket, nem várnak minket odaát, hanem olyanok voltak, mint mi, csak hatalmasabbak, és a haláluk után egy-két kiválasztott útját egyengetik, figyelik, mint élettelen gépek. És ha nem úgy teszünk, ahogy ők jónak tartják, akkor elfordulnak tőlünk, sorsunkra hagynak, vagy dühükben letaszítanak minket. Ebben hiszek – avatom be Leenát életszemléletembe, majd egy ásítás után hozzáteszem, hátha megzavarodott a hosszú beszédtől. - Vagy egyszerűen mondva, nem, nem hiszek Istenben.
- Mondasz valamit - helyesel Leena - Én sem hiszek semmilyen istenben, de ha így belegondolok, nekem is rég halottnak kéne már lennem. És valahogy még is túléltem, de még is azt hiszem, a sorsom én alakítom. Vagy nem tudom... – teljesen összezavarodott szegény lány. Hát igen, nehéz kérdés, amit feltett.
- Mocskos lázadók! Takarodjatok innen! - kiálltja el magát valaki. ~Csak nem hagynak pihenni egy picit? Hát nem értik ezek milyen volt végigvergődni a sivatagon?~
- Te, ezek nekünk kiabálnak? – kérdezem Leenától, majd kinyitom a szemem, és elnézek a hang irányába. - Nyugodtság van, lehet oszolni, nem akarunk bántani senkit, és nem veszünk semmit. – teszem hozzá a biztonság kedvéért. Sosem lehet tudni mikor találkozik az ember házaló ügynökökkel.
- Hát azt hiszem igen. – feleli társam elhűlten. - Elnézést kérek, de nem vagyunk, lázadok vagy mik. Én mágus vagyok - mondja és feláll - egy megbízásra érkeztem a falujukba.
~Tényleg, én is küldetés miatt indultam útnak… vajon hol lehetek? Remélem nem kell átvergődnöm magam ezen a kurva sivatagon még egyszer…~
- Oh, Leena, mi is a hely neve? – kérdezem barátságosan Leenától. Kissé értetlenkedve néz rám vissza, mielőtt válaszolna.
- Ő… Katmari - feleli csodálkozva, mintha fennakadna azon, hogy nem tudom hol vagyok. ~Most komolyan, kettőnk közül kinél van térkép? Akkor honnan tudjam hol vagyok?~
- Fain, ugyan arra a küldetésre jöttünk – nyögöm ki végül, hisz nem hiszem, hogy ezen a helyen egyszerre több feladat is lenne - Mi lenni mágusok, jönni segíteni nektek bugris parasztok. Mi hozni béke és jóság, ti adni nekünk pénz, kaja, szállás. – fordulok az ordibálók felé. Leena hangosan elneveti magát, én pedig visszafekszem.
- Ó elnézést. - szólal meg az egyik munkás - Csak tudják, rengeteg bajunk van a lázadókkal, és nem vagyunk bugris parasztok. – javít ki, de nem igazán érdekel. - De kérem kövessenek, azonnal elvezetem őket a magasságos Atyához. - mondja, és elindul. Kelletlenül kászálódom fel a földről.
Az emberek megbámulnak minket, ami kicsit zavaró, ám rövid úton eljut hozzám egy üveg pálinka – egy asztalról vettem fel, vagy egy lakos kezéből kaptam ki, lényegtelen. Viszont a nedű egész finom, s boldogan ízlelgetem a sétálás közben, egyből jobban szeretem a kis falut. Időközben megérkezünk a templomhoz – rohadt nagy és csicsás, nem az én stílusom.
- Kérlek kövessetek, Morten atya épp ebédel, de azonnal szólok neki. – mondja egy lány, aki a templom ajtajában bukkan fel. Ismét megízlelem a helyi specialitást, s pár pillanatig nézelődök a templomban, de hamar megunom, úgyhogy az üvegre koncentrálok.
- Lee? – szólt meg egyszer csak Pascal. Érdeklődve nézek a lányra, de nem látok rajta semmi furcsaságot.
- Semmi baj Pas, csak elbambultam. – feleli a kaméleonnak, de az nem lehet meggyőzve, mert Leena pontosít előző kijelentésén.
- Jól van na! Csak az a festmény kicsit meg ijesztett.
Időközben bemegyünk egy kisebb folyosóra, így sem én, se a kaméleon nem tudjuk megnézni azt a bizonyos képet. Ahogy bemegyünk egy kisebb helységbe az Ayame nevű lány a türelmünket kéri, kire én nekitámaszkodok a falnak.
- Hát, pénzük az van, meg kell hagyni... rohadt csicsás egy kecó... - mondom mintegy magamnak, mintegy Leenának, miközben meggyújtok egy cigarettát – szarva bele, ha tilos a dohányzás.
- Ja, nem is igazán illik a képbe, nem így néznek ki a falusiak mint akit felvet a pénz. - helyesel Leena - Szerintem nagyon nincs is mivel kereskedniük...
- Nem egyértelmű? - szólal meg Pas - Ez a templom jóval régebbi mint a falu. - mondja kissé tudálékos hangon.
- Na ezt honnan veszed? – fordul hozzá Leena.
- Olvastam, nézd ott fent a sarkot! - mutat rá a kaméleon. - Teljesen más építészeti technika, mint a falu ákom bákom házai, és még mohai is van rajta. Az pedig legalább 30-40 év.
- Még is mióta vagy te építész? - kérdez vissza csípőre tett kézzel Leena, miközben a hajamat bámulja. Elég fura érzés.
- Azóta hogy olvastam. – adja meg a választ a kis állat.
- Mond csak Pas, – szólalok meg, elejét véve a komolyabb vitának - nem olvastál valami jó könyvet a dohánytermesztésről? Érdekelne a téma, ez a rohadt cigaretta a sírba visz, – mondom megjátszott elkeseredéssel, bár a problémám valós. - mocskosul drága.
- De, mit akarsz róla tudni? - kérdezi unott hangon, miközben elhagyja a fészkét.
- Hát, úgy…. mindent. Szeretnék egy kis dohánykertet magamnak, hogy saját terméket szívhassak. – mondom, nem térve ki arra, hogy talán a Luigi féle cigit is termesztenem kéne. Leena nem olyan lánynak tűnik, mint aki megértené az ilyesmit. Miközben ezen gondolkodom, Leenát tanulmányozom - elég szép lány, örülök, hogy összehozott vele a sors. Ha a kis kaméleon még ki is oktat a dohánytermesztésről, na az dupla haszon.
- Csak egy meleg szoba kell napfény pára meg sok locsolás. Ja és mindig forralt vízzel locsold! - mondja Pascal, de mielőtt további instrukciókkal látna el kicsapódik az ajtó, és egy magas keménykötésű férfi lép be hatalmas vörös palásttal hátán, fekete papruhában. Már most utálom a fickót.
- Üdvözöllek titeket gyermekeim, Morten atya vagyok! – szólal meg azzal a tipikus pap féle hanghordozással.
- Szevasz. – mondom, a legkevesebb tiszteletet csempészve hangomba.
- Jó napot Leena vagyok ő pedig Ralf! A megbízásra érkeztünk. – adja a tudtára gyorsan Leena.
- Tudom gyermekem, de meg bocsássatok nekem, ha nem itt beszélnénk? Akadna, némi dolgom út közben elmondok nektek mindent. – feleli azzal a bizonyos hanghordozással. Ellenszenvem egyre csak nő irányába.
- Hát persze, Atyám – mondom, gúnyosan megnyomva az utolsó szót.
- Semmi gond! - feleli szinte rögvest Leena is, és a férfi után indul. A pap végigvezet minket egy folyosón.
- Tudom az út melyen ide értetek viszontagságokkal teli volt, – szólal meg út közben - de kérlek, értsétek meg kételyeimet, és félelem, a helyzetünk súlyos. - mondja szomorúan. Valamiért olyan érzésem van, hogy túljátsza a szerepét. - Falunk kicsi és gyenge, nem bírjuk már sokáig visszatartani a lázadókat.
- Miről lenne szó Atyám? - kérdezi Leena aggódva. Hát igen, úgy tűnik rá épp ellenkező hatással van a fickó.
- Mi a falu lakói istenünkért élünk, és dolgozunk, a fény vezeti utunk, de vannak, akik ezzel nem értenek egyet. Minduntalan ágálnak a fény igazsága ellen és nem félnek erőszakot sem alkalmazni. – panaszkodik a pap.~Nocsak, vannak még normális emberek a faluban?~
- És arra senki sem gondolt, hogy nekik van igazuk, mert ez teljes képtelenség... - szúrom közbe halkan, gúnyosan. Leena erre oldalba bök, mintha arra célozna, hogy hagyjam abba.
- sisss! – súgja halkan. Hát igen, valamelyikünknek igaza kell legyen, s nem bízhatok mindig a megérzéseimben. Adok egy esélyt a papnak.
- Nehéz napok járnak ránk a vizünk elég kevés, keményen kell minden betevő kenyérért dolgoznunk, és a rongálások csak nehezítik napjainkat. Fel kéne keresnetek a lázadókat és megértetni velük, mi utunk a helyes. Én már mindnet meg tettem, de semmi sem hatott. Fáj ezt mondanom és szívem vérzik, de itt már csak az erőszak segíthet.
~Nocsak, kibújt a szög a zsákból! Nem vagy te olyan jólelkű, mint próbálod elhitetni magadról, Atyám.~
- Pontosan mit akart tőlünk Morten atya? – kérdezi Leena pár perc hallgatás után. Nah, talán ő is rájött, hogy a pap nem az a fényes páncélú hős lovag?
- Hogy hittérítők legyünk. – mormolom Leenának, hangomban megvetéssel.
- Azt, hogy ha kell erőszakkal is de hozzátok ide a vezetőjüket, hadd beszéljek vele.
~Aha, beszélni, mi? El tudom képzelni…~
Egy torony tetején fejezzük be túránkat, ahol tökéletesen ellátni egész a horizontig. Ha saját kecóm lesz, akarok egy ilyen tornyot, ahova elvonulhatok elmélkedni, vicces cigit szívni, illetve a felhőket bámulni. Mindig is imádtam a hátamon feküdni, és csak nézni az eget, nem gondolni semmire, csak hagyni, hogy teljen az idő. Jah, ha lesz saját lakásom, tuti lesz egy ilyen tornya.
- Látjátok ott azt romos települést? – kérdezi Morten, megszakítva álmodozásom.
Ott élnek a lázadók! Fáj a szívem ha látom milyen istentelen körülmények között élnek! – mondja megjátszott aggodalommal. Közben ismét feltűnik a színen Ayame.
- Köszönöm gyermekem. – bólint neki Morten, és elveszi az Ayame hozta misesálat.
~Na, a misédet tuti nem nézem végig.~
- Kérlek, siessetek! - néz ránk a pap, s most először nyugtázom elégedetten a szavait – tehát nem kell maradnunk a misére.
- Rendben, estére itt leszünk velük. –biztosítja az atyát Leena, s elindulunk kettesben.
- Ilyen macerás küldetéseknél - mondom Leenának, amikor biztos távolságban vagyunk - mindig arra gondolok, hogy egyszerűbb lenne csak simán elvenni a pénzt. Főleg most, amikor a lázadóknak van igazuk... - Leena megáll egy pillanatra, de úgy teszek, mintha nem venném észre, és rágyújtok. az a rohadt nikotin, egyre jobban a rabja vagyok. Tényleg, nem kérsz egy szálat?
Leena szeme kikerekedik, mintha legalább egy rózsaszín sárkány alakját vettem volna fel.
- Hogy én? – kérdez vissza meglepődve.
- Persze. Nem is a kaméleon... bár, adnék neki is, már csak a poén kedvéért... tényleg, tök vicces lehet egy cigiző kaméleon... – felröhögök a gondolatra, ahogy elképzelem Pascalt egy csíkos kalapban, a kártyaasztalnál, szájában szivar, előtte zsetonok tömkelege… Majd egyszer megtanítom pókerezni.
- Én nem dohányzom, max csak ha csajok is vannak a terepen. - válaszol az említett, és előbújik Leena hajából. Még jobban rám jön a nevetés.
- Hát te itt vagy? – lepődik meg a lány.
- Na ná, még is hol lennék? A mágus Tanácsban? - válaszol Pascal, mire összeáll a tökéletes kép. A mágustanács tornyában, huszonéves csajok, közöttük Pascal egy szivarral a szájában, csíkos kalapban, fekete napszemüvegben. Duuuuuurva.
- Egyébként köszönöm nem. De miből gondolod, hogy a lázadóknak van igazuk? - kérdezi Leena, mielőtt megoszthatnám vele az elképzelésem.
- Afféle megérzés. A papból túlságosan is árad a hite iránti elvakultság, ami - mint a kifejezés utal rá - vakká tesz. - mondom Leenának.
- Persze, lehet, hogy tévedek, - folytatom, mielőtt közbeszólhatna - ezért tartok veled, és folytatom a megbízást. Ha úgy éreztem volna, 100%-osra, hogy a pap a hibás, és téved, ott helyben megölöm.
- Ő... nem vagy te egy kicsit agresszív? – kérdezi, miközben kiérünk a templomból, és elindulunk – remélhetőleg – a jó irányba.
- Inkább lusta, és nem szeretem, ha húszszor kell fordulnom, és a végén nem mentem sehová. – magyarázom.
- Á értem, de tudod, lehet nem is olyan rossz, ha az ember hisz valamiben, ami felette áll, így legalább amikor... - ahogy elkezdi mondani, olyan érzésem van, hogy önmagát győzködi, nem is nekem mondja - amikor nem tudja, mi a helyes út van mire támaszkodnia. Talán... - hangja egyre bizonytalanabb, ő is belátja talán, hogy mekkora marhaság amit mond. ~Most én legyek az, aki elveszi a naivitását?~
- Hát tudod, ennyi erővel fel is dobhatsz egy érmét, és bízhatsz a szerencsében. Én inkább ez a típus vagyok.
- Ez igaz. – mondja, s hallom a hangján, hogy nagyon gondolkodik.
- Nah de hagyjuk a témát, mert a végén lesüllyedek a hívők szintjére, és úgy tűnhet, hogy győzködlek arról, hogy az én nézeteim az igazak! - legyintek, és eldobom a cigarettacsikket.
- Ugyan nem vettem annak! - mosolyog rám Leena.
Egyébként most csak nekem tűnik, hogy mindenkinek be van kötve a keze vagy te is észrevetted? – kérdezi bizonytalanul. Nos, az előző komoly téma után nem várhatja el tőlem, hogy ne vicceljek.
- Hmm... Nézzük csak…- mondom elgondolkodva, miközben látványosan megnézem a saját, és Leena kezét. - A miénk nincs bekötve, úgyhogy ez a mindenkin alapuló állítás téves... - állapítom meg olyan hangsúllyal, mintha azt mondanám, 2+2=4.
- Jó azt én is tudom, de most róluk beszélek te! - vigyorog Leena.
-Hmm... - nézek körbe immár ténylegesen- tényleg, mindegyiknek... hm... nos, tényleg meg kell látogatnunk a lázadókat, addig nem lesz tiszta a kép... de én mondom neked, valami itt bűzlik... - mondom immár komolyan. Nem akarok levonni helytelen következtetéseket, amíg nem világos minden.
- Egyetértek.
Időközben beérünk a romos gettóba, ahova a pap irányított minket. Az egész környék kihalt volt, de úgy éreztem, mintha minden lépésünket figyelné valaki.
~Tudják, hogy jövünk, s valószínűleg azt is, hogy a pap küldött minket. Ha elmondjuk, hogy miért vagyunk itt, és szerencsénk van, azaz nem ölnek meg minket egyből, akkor se engednek a vezetőjükhöz. Ki kell találnom valamit… Leena túl naiv, hogy ilyesmin gondolkodjon, s biztos, hogy egyből elmondaná mért jöttünk. ~ Ahogy gondolkodom, megjelenik előttünk három kigyúrt ember. Biztos a helyi rend fenntartószervezet tagjai. Bekaphatják.
- Takarodjatok innen! – közli a középső csávó, hogy mit kellene tennünk. ~Megfontolandó javaslat, de..~
- Hé hé, jóember, nem kell lőni, meg kell nyugodni!
~ …ugyan mikor cselekedtem utoljára bölcsen?~
Felemelem a kezem, a megadás jeleként . - Nem akarunk mi rosszat!
- Kérem, csak beszélni szeretnénk a vezetőjükkel! Mágusok vagyunk! –mondja Leena, és ő is felemeli a kezét. Hála az égnek nem mondja ki, hogy ki küldött. - Kérem, higgyenek nekünk!
A három kismalac – nem vicc, tényleg rondák – csodálkozva néz ránk, majd egymásra, és megint ránk.
~Segítsek? Mi megadtuk magunkat. Ti leteszitek a fegyvert. Ti elvisztek minket a vezetőtökhöz, akinek feltételezhetően több IQ-ja van, mint nektek összesen. Mi beszélünk vele. Pont.~
- Minek akartok beszélni Shiroval? – szólal meg végül a baloldali bizonytalanul. Nah, most jövök én, és megmentem a helyzetet.
- Hát őőő... izé... van ilyen... Speciális.. izénk, tudjátok... Na, azt akarjuk eladni neki! – mondom nekik, szüneteket hagyva, nehogy túl sok infót kapjanak egyszerre, és összezavarodjanak, aztán a leg probléma mentesebb megoldást válasszák – azaz ránk mutassanak a fegyverek csövével, és meghúzzák a ravaszt.
- Csak beszélni szeretnénk vele, nincsenek ártó szándékaink! – egyszerüsíti le Leena a mondatom. Malackáéknak eltart egy darabig az adatok feldolgozása.
- Jól van kövessetek! – biccent végül a jobboldali.
- Simábban nem is mehetett volna! – mondom büszkén Leenának. A nap hőse díj várományosaként vonulok a három kisdisznó után. Ők nem törődnek velünk, úgy tesznek, mintha felőlük akármerre mehetnénk, de lefogadom, hogy ha az egyik saroknál lefordulnék, még több kismalaccal találnám szembe magam, esetleg egy egész alommal.
- Tegyétek le itt a fegyveriteket! – röffenti az egyikük. Leena átad nekik egy tőrt, majd felém fordulnak, mire én csak megvonom a vállam.
- Nálam csak cigi van, és öngyújtó. – azt persze nem teszem hozzá, hogy ez a kettő nekem fegyver. Bólintanak, majd az egyikük velünk marad, míg a másik kettő bemegy, gondolom jelenteni a gazdának. Vagy dagonyázni a mocsokban.
- Gyertek be! - szólal ki egy erőteljes tónusú hang parancsolóan. Oh, megvan a gazdátok, drága tenyészállataim?
- Mintha tudnánk mást. – dünnyögöm Leenának. Biztosra veszem, hogy ha nem engedelmeskednénk, adnának nekünk 1-1 lapátot, és mutatnák, hogy hol kezdhetünk ásni. Magunknak. Sírt.
Odabent még lerozzantabb a ház, mint kívülről, felszerelve alig van. Egy házalóügynöknek kész paradicsom lenne. A szoba végében ismét három kismalac, s olyan szemmel méregetnek minket, mintha mi lennénk a farkas. Középen pedig egy asztalnál a főnök, a gazda.
- A nevem Shiro. Mit akartok? – kérdi tömören. Arcán egy sebhely húzódik keresztbe, az az igazi jól kinéző harci seb.
- Leena vagyok. – mutatkozik be a lány, bár hangja közel sem olyan, mint amikor velem beszélt – hát még milyen messze áll attól az alárendelt áhítattól, amit a pap irányába mutatott.
- Ralf. Szabad? – kérdezem a fickóéhoz hasonló stílusban, miközben bedobok a számba egy cigit. Választ nem várva rágyújtok, hogy ha kell, legyen katalizátor a támadásomhoz. Határozottan udvariasabb vagyok, mint a templomban – itt legalább megkérdeztem.
- Beszélni szeretnénk veled. – kezdi Leena, de vendéglátónk egyből a szabáva vág.
- Hagy találjam ki az a gyökér küldött. – mondja lenéző hangsúllyal - A válaszom nem!
- Hmm, pedig most tényleg akciósan adjuk, ajándék fogkefével, – mondom nyugodt hangon, előadva a házba érésemkor megfogant tervemet.- és minden 5. eladott termék után akciós nyakörvet adunk ajándékba. A szerencsés századik vásárlónk pedig visszakapja a termék árát!
Leena teljesen összezavarodva, és meglepődve ül, Shiro szemében érdeklődés csillan, én pedig vérbeli házalóügynökként csak nézek, mozdulatlanul.
- Áhhh... – nyög halkan Leena.
- Ja hogy ügynökök vagytok! - kiált fel elégedetten Shiro - Akkor gyertek, csak üljetek le! – immár sokkal kedvesebben, és érdeklődőbben beszél hozzánk. Látom Leenán, hogy nem tudja mit tegyen, de én határozottan, mégis nyugodtan az asztalhoz megyek, és leülök.
- Shiro csak hallgass meg! – szólal meg Leena, tönkretéve a tervem.- Morten atya küldött minket, és békét akar veled kötni. Arra kért, hogy gyere velünk hozzá, hogy meg beszélhessétek a dolgot!
- Biztos, hogy nem a csúcs szuper T8as mega-giga-irha csúzlit akarjuk eladni neki? – szólok közbe értetlenkedve, és csodálkozva nézve Leenának, mintha számomra teljesen új lenne ez a Mortenes dolog. Most magában nagyon utálhat a lány.
- Ehhh, mindjárt eladhatod neki, ha akarod jó? –bíztat Leena, ám hirtelen a már megszokott hang hallatszik Leena hajából.
- Én vennék belőle egyet! - mondja Pascal, aki alighanem rájött mit akarok.
- Jesszus Pas, a szívbajt hozod rám!
- Na most akkor miért jöttetek? - kérdi Shiro ingerülten. Nos igen, úgy tűnik ez a Morten atya tabutéma.
- Azért amit mondtam! – ingerülteskedik Leena- Beszélned kell Morten atyával!
- Nem! – vágja rá szinte azonnal - és ha csak ezért jöttetek el is mehettek.
- Miért nem? - akadékoskodikt Leena, én pedig halál nyugodtan, hátradőlve a székben, élvezem a cigarettám utolsó slukkjait. - Talán tudnátok valami megoldást találni!
- Nah akkor mit szólnátok ehhez – szólt közbe Ralf - ha Shiro beszél Morten atyával, akkor ingyen megkapja a csúzlit, amit 8 napon belül számítunk, természetesen ingyen! – ajánlom fel nagylelkűen, bíztató mosollyal az arcomon. Talán ráharap a csalira, még ha nem is mond most igent.
- Nincs mit beszélnem azzal, rohadékkal! Az az ember tönkre tesz minket! – háborog Shiro.
- Vagy inkább ti őt! – kontráz rá Leena, s úgy tűnik egyre dühösebb. - Az atya elmesélte, hogy folyamatosan támadjátok őt!
- MICSODA? Hát ez szánalmas…– kiált fel Shiro - Még is mond már el mivel szédített meg az a hóhér!
- De hát ő csak segítnie akar! - erősködik Leena, én viszont határozottan kezdem unni ezt a szópárbajt..
- KI FOGJA ÍRTANI A FALUT! – ordít Shiro, és kezével az asztalra csap, mintegy nyomatékosítva szavait.
- MINDEKI KUSSOL ÉS VÉGIGHALLGATJA A MÁSIKAT – kiáltom el magam, megunva a szócsatát, s megelőzve az esetleges üvöltözést. HA Leena teljesen ránk haragítja Shirot, soha többé nem hallgat meg minket, s erőszakkal kel lelvigyük. Az meg túl sok kalamajkát okozna.
- Tehát, Shiro, érdekelne a te álláspontod is. – hangomra higgadtságot erőltetek, és nyugodt arckifejezéssel fordulok Shiro felé.
- De hát Ralf... – szóll közbe Leena, és kezdene akadékoskodni, de megelőzöm.
- Leena, a pap álláspontját hallottuk, most meghallgatjuk a... népét. – mondom szigorúan, és talán most vagyok először igazán komoly és leszánt, mióta megismertem őt. - Vitának nincs helye, és most figyeljünk Shirora.
- Majd ha elmondta, amit akar, döntünk – súgom Leenának, hogy valamelyest lenyugtassam.
- Morten egy hóhér, néhány hónapja érkezett ide, és az óta úgy viselkedik, mint a kis király. Aszály volt, és azt mondta, ha hiszünk az ő istenében eső lesz. Fogalmam sincs hogyan csinálta, de tényleg hatalmas eső volt, három teljes napon keresztül. Először csak az utcán prédikált, aztán hirtelen már a templomban is! - mondja Shiro dühvel a hangjában- Majd kijelentette, aki nem jár el naponta háromszor a templomba az bűnös! Voltatok már azon az isten verte miséjén? - kérdezi tőlünk, mire én nemet intek a fejemmel. - Mielőtt belépsz, vért kell adnod az ő istenének!
- Milyen isten az ilyen? Én nem hittem neki, és egyszer ki figyeltem mit tesz a mise után. A vért a hátsó termekbe vitte, ahol áldozatokat mutatott be, állatokon! – kiáltja teljesen megfeledkezve önmagáról - Talán így kell viselkedni az atyáknak? Patkányokat és kígyókat kell élve kivéreztetnie?
- Valahogy jobban hiszek ennek az embernek, mint az atyának. Ahogy a szemébe nézek, az igazságot látom, nem a hittől elvakult üres szemeket, hanem a tényleges bizonyosságot. Nekem ennyi elég. – mondom Leenára nézve. Igazából, itt és most megölném a fickót, és az ügy le van tudva, a paptól csak a fizetséget kell elkérni, de úgy vélem Leena nem ilyen típusú, s nem akarok vele ellentéteket. Elég szimpatikus kiscsaj.
- Azt állítod, hogy hazudik az Atya, de miből tudjuk, hogy te nem hazudsz? - kérdezi Leena, megtört hangon.
- Ha nem hiszed, hát nézd meg magad ! Egyébként meg ezt mivel magyarázod? - kérdezte és Leena arcába tolta kezeit. A hirtelen mozdulat hatására ösztönösen elkezdem a 002-es formulát, de szerencsére nincs fenyegetés, és a mágiát se vette észre senki. Megszüntetem a félkész pecsétet. - Az én kezeim nincsenek bekötve, sőt itt senki keze nincs bekötve! Mert mi nem adjuk vérünket ennek az örültnek!
- Elhiszem, amit mondasz, de ha hazudsz, magam öllek meg. Leena, gyere, elbeszélgetünk ezzel a... Morten Atyával... – mondom pár perc csöndes gondolkodás után. Leena úgy tesz ahogy kérem, de mozdulatai nem olyanok, mint korábban – mint egy megfáradt öregember, vagy egy lelketlen báb, úgy mozog.
- Ha igazad van... – kezdi rám nézve, de minden bizonnyal Shironak szánva a szavait. ~Valahogy meg kellene nyugtatnom…~
- Gyerünk! …Várj csak, - torpanok meg elgondolkodva- jobb ötletem van. Shiro, van kötszeretek? – fordulok a hős lázadóhoz, kitervelve, hogy adhatnák egy pillanatnyi, sőt, inkább leheletnyi reményt Leenának.
- Van, de nem értem, mire kellene – néz értetlenül.
- Bekötünk vele. A kezed, a lábat, a fejed... Az se baj, ha a ruhádat lecseréled. A fejeden csak a szemed látszódjon ki, meg a szád... nem is, inkább a fél szemed. Odaviszünk a paphoz, hogy kéznél legyél, de nem hagyhatjuk, hogy felismerjen téged. Azt mondjuk, hogy az istene segítségére szorulsz, súlyos beteg vagy, akit vertek a lázadók, és brutálisan bántalmaztak... – magyarázom neki lelkesen, a szemem sarkából Leenát lesve.
~Vajon megragadja ezt a pillanatnyi esélyt, hogy még pár percig reménykedhessen a naív világának igazában?~ Shiro pár percig maga is gondolkodik – biztos nem ezen. Nem tudom, hogy rajtam lát keresztül, vagy csak úgy döntött, hogy belemegy az alkuba, de végül bólint.
- Hm, rendben.
- Na de Shiro! - szólal meg szobába lépésünk óta először a mosogatónál álló lány-
- Nyugalom! Visszajövök! - bíztatja Shiro, és nekifog a vetkőzésnek.
- Akkor addig én kimegyek! - mondja Leena kissé megszeppenve, s én is bólintok szavaira.
- Szerintem én, se kellek, odakint várok rád Leenával.
Ahogy kimegyünk a házból, meglepve tapasztalom, hogy meghűlt a hőmérséklet, s lassan besötétedik. Szívesen megnézném a naplementét a torony tetején, egy üveg bor, és egy cigaretta társaságában. Talán még Leena is velem tarthatna, s viccelődve elfeledtetném vele ezt az egész faszságot.
- Jól vagy? – kérdezem az említettől, aki időközben lerogyott a ház tövébe. Ahogy mellé ülök, vigasztalóan átölelem.
- Hát… nem igazán. – mondja bátortalan hangon.
- Fiatal vagy még, nem láttad, hogy a hit mire képes. Erről beszéltem neked korábban. – mondom, bár magam sem vagyok sokkal idősebb Leenánál.
~Nem mondanám, hogy több mindent láttam mint ő… Viszont sokkal több szenvedést… sokkal több fájdalmat tapasztaltam már meg… nem akarom, hogy belőle is kiölje a naivitást ez a világ. Nem akarom, hogy bárki más átélje azt, amit én…~ A szemem szúrni kezd. Anélkül, hogy a lány észrevenné, kitörlök egy könnycseppet a szemem sarkából.
- Nem az csak... nem értem ezt az egészet! Miért tenne ilyet az az ember? – kérdezi Leena, én pedig megerőltetem a hangom, hogy olyannak hangozzék, mint bármikor.
- Miért ölnéd meg a gonosz mágust, aki megtámadja a céhed? - kérdezem halkan.- Mert a saját erkölcsi morálod ezt diktálja, a meggyőződésed, hogy ez a helyes. Ő pedig az ő eltorzult világában pedig erről győződött meg.
- Erkölcsi morál... - ismétli meg, ízlelgetve a szót. - Van ilyen egyáltalában még a világban? Ha Shironak igaza van, akkor hol van itt az erkölcs?
~Buta lány… épp most válaszoltad meg a saját kérdésed… Shiro pontosan az a fényes páncélú lovag, akinek a papot képzelted. Már csak rá kell jönnöd~
- Ő kiállt az emberekért, és az erkölcsi normáért. Nézz rá, szöges ellentéte a papnak, ő a "pozitív pólus", míg a pap a "negatív".
- Honnan tudod ilyen biztosan? –kérdezi Leena kétségbeesetten.- Mi van ha az egész csak valami... – nem tudja befejezni, nincs hozzá elég ereje. A világ most teljesen a feje tetejére fordulhatott. Közelebb hajolok hozzá.
- Ne emészd magad előre. – súgom a fülébe. – Még semmi nem biztos.
Ekkor kinyílik az ajtó, és kilép a múmiának öltöztetett Shiro. Kissé elhúzom a szám, a kötés teljesen új, hófehér, én a helyükben kissé összekoszoltam volna, talán még egy-két vérfolt is kellett volna, de hát érjük be azzal, amink van. Elindulunk hát a templom felé, s ahogy kiérünk a gettóból, a falusi tömegben találjuk magunkat, ahol mindenki a templomba siet. Kizárom magamból a külvilágot, s a saját gondolataimmal vagyok elfoglalva, amikor Leena hangját hallom.
- Biztos végig akarjuk mi ezt hallgatni?
Kicsit hallgatom az éneket – gondolom erre céloz – majd megrázom a fejem.
- Hát, elég hamisan énekel, ráadásul unalmas is. – mormolom az orrom alatt, mire Leena Shirohóz fordul.
- Te Shiro, azt mondtad te már jártál ott ahol a az Atya fekete mágiát űz, meg tudod mutatni? - kérdezi Leena, s a háttérben rosszallóan húzom össze a szemem.
~Biztos ezt akarod, te lány? Még több bizonyítékot, még több szenvedést? Hát nem fájt eddig is amit tapasztaltál ebben a porfészekben?~
Shiro is bizonytalannak látszik egy pillanatra, de végül bólint, s elindul egy oldalsó ajtó felé.
~Mi van Morten, ennyire biztonságban érzed magad, hogy be se zárod magad után a titkos kis szentélyed?~ – gondolom, amikor Shiro kinyitja az oldalajtót, mi pedig egy szűk folyosón találjuk magunkat.
- Kurva sötét van. – összegzem tömören a szituációt, s felkattintom az öngyújtóm, hogy legalább ennyi világosság legyen.
- Köszi. – szólal meg Leena. Valószínűleg a sötétben feszélyezte érezte magát, ilyen összezavarodott állapotban nem is csodálom.
Pár perc monoton gyaloglás után egy könyvtárszerű helyre érünk – nem akarom tudni, hogy miket tartalmaznak azok a könyvek. Leena csodálkozva, és érdeklődve vizslatja a köteteket, s a kaméleonjának is mond valamit, bár nem hallom. Ezután folytatjuk utunkat, s egy tágas kertbe érünk, a növényekből valami mély harmónia árad, ami megnyugtat kicsit. Ezután egy kisebb palotaszerű építményhez érünk, ami tökéletesen bújt meg a templom árnyékában. Bent egy szokványos előtér fogad minket, s mi szótlanul törünk tovább, a hosszú asztalos ebédlőbe. Ezt már semmiképp sem nevezném szokványosnak, a bútorokat fehér lepellel fedte le valaki, mintha festeni készülnének, míg a falon látható festmények érintetlenül maradtak. Azok a festmények… A leg életszerűbb képek, amiket láttam, mégis, valami nyugtalanít bennük. Ez a szoba szöges ellentéte a kinti kertnek, itt nyugtalanságot, feszültséget érzek.
- Hmm, ezek a képek... lehet mégis jobb lenne a sötét? – mondom ki hangosan a gondolataimat, és kérdőn nézek Leenára. Biztos, hogy őt is frusztrálja a hely, nem lehet csak rám ilyen hatással.
- Hát... Nem tudom. Elég furák. Nem tudom miért, de folyton az oltár mögötti trónos freskó jut róluk eszembe. – mondja Leena elgondolkodva. - Emberek ezek egyáltalán? - kérdezi tőlem, s én is jobban szemügyre veszem a képeket. Nem tetszik ahogy rám néznek a vászonról.
- Elhiszem. – mondom, észre sem véve, hogy egy kérdésre kellett volna válaszolnom. - a láng így kisebb lesz, és épp annyit látunk, hogy hol vannak a lépcsők, a festményeket már nem annyira. – magyarázom a többieknek, miközben lejebb veszem az öngyújtóm fényét. A terem viszont csak rosszabb, az alakok kísérteties kontúrt kapnak, a kinézetük sokkal fenyegetőbb, mintha élveznék, ahogy a sötét körbenyalogatja a vásznat. Mintha megelevenednének…
- Talán mégis jobb így… – mondom gyorsan, és visszaerősítem a lángot.
- Ja, még ha olyan furák is ezek a képek... Most csak én érzem, hogy mindjárt megmozdul vagy te is?
Úgy érzem jobb, ha nem válaszolok. Nem akarok ezekre a képekre gondolni.

Némán haladunk tovább, míg egy kétszárnyú, termetes ajtóhoz nem érünk. Az öngyújtóm gyér fényében nem lehet kivenni a faragott motívumokat, de valahogy jobban örülök neki. Biztosra veszem, hogy legalább olyan, ha nem rosszabb hatást érnének el, mint a korábbi festmények. Shiro viszont gond nélkül odalép, és kitárja előttünk a hangosan nyikorgó ajtót.
Nos, a továbbiakban látottakhoz képest a festmények szivárványos réten szökdelő pónilovat ábrázoló gyerekeknek szánt képek voltak. A helységben immár fáklyákat látunk, s azok gonoszul világítanak meg minden apró részletet. A földön lévő fura motívumokat, amikből szinte tapinthatóan árad a gonoszság, a motívumok által bezárt körben pedig döglött, kivéreztetett állatok, tálak, vagy egy-két helyen könyvek.
- Nah íme, a híres Istenség, kézzel fogható valója. – mondom, s kiköpök a földre egy méretes nyálköteget, ami pont az egyik motívumra esik. Mintha halk sistergés hallatszódna a motívum felé, de biztos csak a képzeletem játszadozik velem…
- Én meg mondtam... De te nem akartál hinni nekem... - válaszol Shiro.
~Számít az, hogy ki, és mit hisz? ~
- MÉG IS KI A FENÉKNEK KÉNE HIGYJEK EZEK UTÁN? - tört ki váratlanufakad ki Leena váratlanul. - Még is mit gondoljak ennyi hazugság után?
Úgy látom elszakadt nála a cérna, idegei csak eddig bírták. Feldúltan járkál körbe a teremben, míg én puszta érdeklődéssel, és nyugodtan nézek körbe. Láttam már döglött állatokat, s öltem is már, nem csak állatot, de embert is. Nem igazán ingat meg a látvány, de úgy nézem Leena teljesen elvesztette a lába alól a talajt. Félek, hogy beleőrül az itt tapasztaltakba. Elindulok felé, hogy vígaszt nyújthassak, hogy kivezessem innen, mielőtt túl sok lesz neki ez az egész, de ekkor megtorpanok
- Lee, ez nem fekete mágia. Ez valami sokkal rosszabb. – suttogja hirtelen Pascal Lee hajából.
- Mit értesz ez alatt? – kérdezi halkan a lány. Ha nem is akarja, hogy halljuk, úgy tűnik nem vette észre, hogy itt vagyok mögötte.
- Ezek a körök… úgy tudom démonidézéshez használják, és az a könyv ott! – nem látom melyikre mutat. - Nagyon nem tetszik nekem.
- Mire gondolsz?
- Nézd azt a képet ott, szinte olyan, mint a freskó az oltár felett.
Leena tanulmányozni kezd egy könyvet – valószínűleg azt, amelyikre Pascal utalt – s én úgy döntöm magára hagyom a familiárisával. Most neki kell értékelnie a helyzetet, magával kell megbeszélje az egészet. Csöndben sétálok a szoba másik felébe, út közben elhaladva Shiro mellett. Bátorítóan megszorítom a vállát, s megyek tovább.
- Döglött állatok.... - mondta egy hangúan - vér, értelmetlen írások... – hallom a hátam mögött, s megfordulva látom, hogy Shiro kezébe nyom egy tálat.
- Igazad van, belátom, de ettől még nem oldódik meg a dolog! Fogd! - utasítja a srácot ellenkezést nem tűrő hangon. - Megmutatjuk másoknak is, és tudni akarom miért tette mindezt.
- Rendben, akkor menjünk! – bólintok, s örülök, hogy elmehetünk innen. Bár nem mutatom, de a szoba aurája fokozatosan legyengít, s rossz tőle a közérzetem. - a legjobb, ha még a misén tudjuk bemutatni.
Némán elindulunk kifelé, de Leena egyszer csak megáll, és visszamegy a könyvért.
- Mi az? – kérdezem a könyvre célozva.
- Gondoltam még egy kis bizonyíték. - feleli tömören, kissé ellenszenvesen. - Úgy nézik igazad volt! – teszi hozzá szemrehányóan.
- Sajnos. – mondom, mielőtt azt hinné, örömet okoz, hogy bebizonyosodott amit mondtam.
- Talán jobb így.... – mondja Leena, s az út hátralevő részében nem szól egy szót se. Szeretnék odaállni mellé, átölelni, és azt mondani, hogy ez az egész csak egy félreértés, hogy neki volt igaza, hogy a pap jó ember, és Shiro csak megjátszotta az egészet. Tényleg szeretném, de nem lehet. Nem tehetem meg, nem fedhetem el a fájó igazságot egy hazugsággal, ahogy a sebet sem lehet begyógyítani azzal, hogy ráhúzunk egy ruhadarabot. A sebeknek idő kell, s a lélek sebeinek még több. A benső fájdalom a legelviselhetetlenebb mind közül…

Tárgy: Re: Ralf Shaw Hétf. Szept. 12, 2011 11:22 pm

Mivel egy posztba nem fért be ezért itt a második része kéretik egy munkának tekinteni (:

Ahogy belépünk a templomba a tömeg a pappal együtt énekel. Az oltáron egy köpenyes alak, kezei egy tálba lógnak, s a csőcselék megkövülten nézi őt és az atyát. Nos, valahogy magunkra kell vonni a figyelmüket, úgyhogy ki is nézem az oltár felett lógó csillárt – nagy, és mivel minden figyelem az oltár felé irányul, tökéletes célpont. A 001-es formulával leverek néhány gyertyát, mire az éneklés abbamarad, és mindenki elnémul. Tökéletes.
- Csiricsáré abalavna tereráré hulejdum! – ordítom el magam, hogy magunkra vonjam a figyelmet. Amikor mindenki ránk néz, nyugodtan fordulok Leenához és Shirohoz.
- Kezdhetitek!
- Morten atya - kiálltja el magát Leena, és egy bátortalan lépést tesz előre- hoztam magának valakit! – Shiro közben leveszi kötéseit. Én pedig… nos, én én vagyok… Azaz elképedésemet szimulálva hangosan elfüttyentem magam.
- Maga itt? – szörnyülködik Morten, s alakjával eltakarja a tálbalógatós alakot.
- Igen itt vagyok és magának ezzel vége! – ordítja Shiro elszántan, mire a tömegben zúgolódás, hangoskodás veszi kezdetét.
- KUSSOL ÉS FIGYEL ! – adom ki az ukázt, majd nyájasan intek Shironak, hogy folytathatja. Időközben a falnak támaszkodom, és rágyújtok.
- Emberek! Figyeljenek rám! Hallgassák meg ezt az embert! - kiálltja Leena esdeklő hangon. - Én.. először nem hittem neki! De most már tudom igazat mondott! Az atya, akit úgy szeretnek nem más mint egy álnok gazember!
- AZ! – nyomatékosítom a lány szavait. Csak a biztonság kedvéért.
- Morten - fordul az emberek felé Shiro - EZ AZ EMBER fekete mágiát űz a templomotokban!
- AZ! – ismétlem magam, miközben ráérősen szívom a cigarettát.
- Mind amit itt láttok csak ámítás! – kiabál Leena.
- SZEMFÉNYVESZTÉS! – tódítom, hisz nem akarok kimaradni.
- Ne higgyetek neki! - próbálja megőrizni tekintélyét a rohadék - Ő már rég a sötétség útját járja ne engedjétek hogy megfertőzze elméletek!
- HAZUDIK! – kiabálom a papra mutatva. - AZ A SÖTÉT AKI MONDJA! – teszem hozzá gyerekesen, s közben magamban vigyorgok. Tetszik ez a szituáció, már meg is feledkeztem a lent látottakról.
- Te vagy aki megfertőzi az Ő ELMÉJÜKET! – Shiro eldobja a tálat, amit még Leena nyomott a kezébe odalent, ám ügyel arra, hogy a közönség is jól láthassa a tartalmát. Ügyes. - ABBAN TÁLBAN MOCSKOS ÁLLATOK SZERVEI VANNAK AMIT DÉMONJAINAK AD MINDEN ESTE!
- Itt van még ez is! – mutatja Leena a könyvet.
~Én miért nem hoztam el semmit? Most ez így tök ciki… vagy dobjam oda a cigim?~
- KÖVEZZÜK MEG! – kiabálom inkább, s látom, hogy a tömegből páran kérdően néznek rám.
~Picsába, hogy nem hoztam fel semmit!~
- ELÉÉÉG! – sikítja a tálas múmia, akiről teljesen megfeledkeztem.
- Hagyjátok abba! - zokogja Ayame – Elég! Ne vegyétek el a hitünk! - kiáltotta.
- Ayame! – botránkozzik meg Shiro, s érzem, hogy bennem is elkezd felmenni a pumpa - Még is mit csinálsz?
- A HITETEK DÉMONOK FELÉ FORDUL NEM ISTENEK FELÉ! – ordítom el magam, s megvetően nézem a naív lányt, aki fel se fogja mi történik körülötte.
- EZ NEM HIT, EZ BŰN! MEGVAKÍTOTT TITEKET EZ A CSELSZÖVŐ, ÉS ELVETTE AZ EMBERISÉGETEKET! BÁBOK VAGYTOK A SÖTÉTSÉG KEZÉBEN!
- Nem.. ez nem lehet igaz.. – nyögi Ayame, én pedig gyilkos tekintettel méregetem Mortent. A szemem sarkából észlelem, hogy Leena odamegy a lányhoz, és a tojásomon alkalmazott kék fényt veti be. Remélem, hogy legalább olyan hatásos lesz, mint Alvin esetében. Odamegyek én is a lányokhoz, s bár nem vagyok orvos, elég egy pillantást vetnem Ayamére.
- Látod – mondom csendesen a lány vérét nézve- majdnem az életed adtad a semmiért. – itt egy sóhajtásnyi szünetet hagyok, majd lemondóan folytatom - - Sőt, ha nem tudunk mit tenni, akkor meghalsz emiatt a szemét miatt. – mondom ki végül. Én speciel nem tudok mást tenni, mint széttárni a karjaim a lány felett, de Leena szerencsére ura a helyzetnek, és a lány már most jobban néz ki, mint mikor ideléptem.
-MÉG IS MIT TETT VELE? – ordít fel Leena mellettem, s sebes léptekkel viharzik Mortenhez.
- Ezt nevezitek ti ATYÁNAK! EZT AZ EMBERT KÖVETITEK?! - löki a hívők elé a papot, s úgy látom hamarosan az életét is elveszi. Nos, én személy szerint boldogan hátradőlve nézném végig a pap halálát. - MÉG IS HOVA TETTÉTEK A JÓZAN ESZETEKET , MIK VAGYTOK TI?
~Birkák. Minden ember birka…~
- Emberek hisznek már nekünk? – kérdezi végül Leena, halk, kérlelő hangon. A teremben senki nem mozdul, mindenki némán, mozdulatlanul áll. Uncsi.
- Amikor apám vezette a falut nem kellett a véreteket adnotok semmiért! Nem kellet megölni ahhoz a húgom, hogy jobb életetek, legyen! MAGATOKBA HIGYJETEK! NE NYOMORULT ISTENEKBEN! – mondja Shiro, mikor odalép Leena mellé, az emberek elé. Én személy szerint halál nyugodtan elvagyok a terem oldalában, a falat támasztva. FELFOGTATÁTOK MÁR VÉGRE?
- - VEZESS TE MINKET! - hallatszódik a tömegből.
~Mint mondtam, minden ember birka, akinek vezető kell… Ha nincs aki megmondja, mit tegyenek, mi a jó nekik, akkor összezavarodnak, és összeomlanak. Szánalmas…~
- Végre valaki gondolkodik. – sóhajtok fel, hisz igaz, hogy lenézem ezeket az embereket, legalább azt tudják, hogy mit akarnak. Morten viszont kihasználta az alkalmat – illetve, csak kihasználná, ugyanis egy hanyag mozdulattal, ám mégis elegánsan gáncsolom ki a mellettem elsietni próbáló atyát. Igaz, esés közben Leena is segít a szerencsétlenen, hisz látszik rajta, mennyire el akar esni, hát nem vagyunk mi kegyetlenek, hogy ne adjunk egy plussz löketet. S az a gyönyörű dallam, ami megszólal, amikor a koponyája találkozik a padlóval – felejthetetlen.
- Én a maga helyében nem mozdulnék! – morogja Leena egy állat gyilkos ösztönével.
- Különben igen fájdalmas halála lesz... Amit majd megörökít a festő, aki kidekorálta a maga kis szentélyét. – toldom meg a lány szavait.
- Vigyük ki, van néhány kérdésem hozzá. – szól Leena, és én boldogan bólintok.
- Rendben. – közben felemelem a földről a férfit, bár elég kényelmetlen, és nehézkes, úgyhogy új ötletem támad.
Tudod- nézek Leenára, amikor már talpra állítottam a papot, s korábban meggyújtott cigarettám füstjére koncentrálok. macerás lenne végig cipelni, nem? – kérdezem ártatlan arccal, és az öklöt formáló füstöt a pap arcába küldöm – egy kiadós ütés erejével, minek következményében az öreg az ajtó felé lódul.
- Rendben! – vigyorog Leena, és egy az én támadásomhoz hasonló erejű széllökettel segíti az atya útját kifelé. Hát nem vagyunk édesek? Szegény, úgyis ki akart menni, mi csak segítünk neki.
- Mi ez? – löki a papnak a könyvet Leena, amikor kijutottunk a friss levegőre.
- Na mi van kisanyám? Hol a fene nagy igazságod? - jön a pimasz válasz, mire elpattan nálam egy húr, és magamról megfeledkezve, mágia helyett a saját öklömmel utasítom rendre a papot, amiken a feje a mögötte álló falon koppan, s a szeme is fennakadnak egy pillanatra. Az én kezem meg piszkosul fáj. Ügyelve arra, hogy amíg Leena a papot nézi elforduljak, és egy hangtalan, fájdalmas AAAAUUUT eresszek meg, ami valamelyest enyhíti a fájdalmat. Na jó, ez kurva nagy hazugság, a kezem ég, lángol, csíp, szúr, FÁJ!
- Válaszoljon! - ordítot Leena, én pedig úgy döntök, nem a legideálisabb pillanat hogy megkérjem, csapasson egy kis kék fényt ide a kezemre. - Milyen könyv ez? Ki írta?
- Heh, úgy se tudnád felfogni! Ez a könyv az övék! – vigyorog egy örült tekintetével Morten.
- Kik azok ők? – kérdez vissza Leena egy inkvizítor rutinjával.
- Heh ott van könyvbe! Olvasd el magad!
- Mocsok te is tudod, hogy nem tudja el olvasni! - hallom találkozásunk óta először az ingerült Pascalt. Nah, ez már tényleg komoly lehet, illene adnom egy újabb ütést a papnak. De ezúttal a füstöt használom, hogy gyomorszájon vágjam a szemétládát.
- Válogasd meg a szavaidat, öcsi. – morgom a papnak.
- Milyen nyelv ez? - veszi át a vallató szerepét a kaméleon.
- Tudni akarod mi? De majd megtudjátok ! – és mániákusan felröhögött - Hamarosan eljön! És akkor mind megbánjátok, hogy egyáltalán betettétek ide a lábaitokat! Könyörögni fogtok az életetekért! - vihogja örült módon. Nah jó, ezzel nem jutunk semmire, ideje komolyabban megütlegelni. Valahol olvastam, hogy az erőszak levezeti a feszültséget, stressz oldó, és remekül átmozgatja az izmokat is. Nos, az utóbbin kívül minden igaznak bizonyul, miközben a füstököllel lecsapok újra, és újra, és újra…
- Kezdem unni…– nézek Leenára közömbösen a sokadik ütés után.
- Én is, azt hiszem, úgy se fogja elmondani…- mondta lemondóan. - Na jó vessünk ennek véget. – lép a paphoz, és tarkónvágja, mire az ájultan rogy össze.
~Azért ennyire nem untam, hé! Akkor már inkább eszméletlenre vertem volna! Már csak pár ütés hiányzott!~
- Na, most mi legyen vele? Hagyjuk itt?
- Az emberek úgyis megölik. Először csak bűnösnek kiáltják ki, aztán csőcselékbe rendeződnek, és a vége a halál. – jelentem ki tárgyilagosan, érzelemmentesen, a pap szétvert testét nézve. Akkor is ráfért volna még egy-két ütés!
- Magammal viszem, a börtön jó hely lesz neki. - jelenti ki Leena, a Könyörületes. Pár ütés még akkor is elfért volna a pap testén…
- Á itt vagytok! – hallom a már megszokott hangot, ahogy Shiro felkiált mögöttünk.
Már mindenhol kerestünk titeket. Csak meg akartam köszönni, hogy segítettek. -mondja hazug mosollyal az arcán - Ha gondoljátok, adhatunk éjszakára szállást, bár ha menni akartok van két lovunk, azzal elég hamar elérhetitek a legközebbi várost.
- Szívesen, Ayamért pedig ne aggódjatok, rendbe fog jönni csak pihenjen sokat. – mondja, és közben Mortent vonszolja a földön. Nem illene segítenem neki?
- Ralf menjünk most? – kérdezi rám nézve, én pedig elgondolkodom a dolgon.
- Én a mostra szavazok! - mondja Pascal, s felnézek az égre. Már besötétedett, és sokáig nem jön fel a nap. Azt hiszem le kell mondanom a torony tetején megdocsált naplementéről, a napfelkeltét pedig nincs türelmem megvárni.
- Én is. Bár, némi pénz nem jönne rosszul. - nézek a falu új urára.
- Ó jó hogy mondod! A falu hálája azért amit értünk tettek! -mondja, és két pénzes zacskót vesz elő, amik közül az egyiket átnyújtja nekem. - A lovaitokat pedig azonnal hozzuk.
- A lovainkat? - kérdezem csodálkozva. Miféle ló? Én gyalog jöttem kéremszépen!
- Hát nem külön lóval mentek?
- Jah, de csak olyanunk nekünk nem volt! – mosolygok bután.
- Azért csodálkozom, hogy most már van. – mondom végül, mire Leena valamiért lenézően méreget. Nem értem miért, tényleg nem volt lovunk, most meg van lovunk, de nekem nem kell ló, nekem pénz kell, cigi, meg egy nő. Na meg alkohol. Jó sok alkohol.

Ahogy felkészülünk az induláshoz, sikerül még pár üveg pálinkát szerezni a falusiaktól, akik boldogan adják, én pedig boldogan fogadom el. Mikor felkészítették a lovainkat, az egyik üveg már jócskán hiányos, én pedig kissé dülöngélve állok a lovam mellé. Szerencsére anélkül, hogy Leenának feltűnne, sikerül 2 falusi segítségével feljutnom a nyeregbe. Húzok még egyet a hiányos üvegből, majd az alján lévő kevés pálinkával átnyújtom az egyik fickónak borravalóként, amiért felsegített a lóra. A második üveget kezdem meg, amikor kivágtatunk a városból.

Tárgy: Re: Ralf Shaw Vas. Szept. 18, 2011 4:06 pm

Szép összjáték, szép munka, 60 000 gyémánt a jutalom, amihez én még hozzácsapnék egy kis plusz jutalmat a terjedelemért és a kivitelezésért, ami így 90 000 gyémánt jutalmat jelent!

» Ralf Shaw
» Ralf Shaw
» Ralf Shaw
» Ralf Shaw - Reigen Hawkins
» Ralf Shaw familiáris pályázata - Alvin