Kuudo

Tárgy: Kuudo Szer. Nov. 09, 2011 7:20 am

A tojás megmoccant. Talán érezte a nap sugarait, amint azok átcsaptak a hegyek oldalain, vagy talán Kao egyre ébredező gondolatai zavarták fel - merthogy Kao szíve egy pillanatra hevesen dobbant. A tengerre készült, egy olyan hajót megtámadni, ahol egy a tengeri lények titkait ismerő mágust kellett hatástalanítania. Nem tudta miért, de a feladata így szólt. A sors érdeked fintora volt, hogy a történetek, amiket sok sok évvel azelőtt istenített, Dawoonnal együtt, és mostanra elfelejtett, maguk kínálták újra fel a lehetőségeiket. A pici tojás megemelkedett, és Kao homlokának koppant.
-Megyünk már... - Mosolygós napkezdés volt. Megint beszélt egy tojáshoz, és megint hagyta, hogy szentimentumok vezessék. Vannak dolgok, amik tényleg változnak, gondolta, és felült. Élvezte a réges-rég át nem élt borzongást, amit a történetek, és Dawoon jelenléte adott neki annak idején, még amikor kölyök volt, álmodozó.
Úgy tűnt, a lelke, ami a kiképzésekor odahagyta a gyermeki vágyakat, vissza akart kapni egy kicsit azokból. Az esze persze a helyén volt; érzékelte a változást, és hagyta, hogy az érzés elmélyüljön. Miért kellett volna visszafognia magát? Kao szabad volt, úgy, ahogyan régen is...
A gondolatai elcsendesedtek, és a borzongás is alább hagyott, Kao végre észrevehette a változást. A mellkasán fekvő medál belsejéből pattogás hallatszott; a tojás héján repedések szaladtak végig, és láthatóan csak arra vártak, hogy szétnyílhassanak végre.
Pont most - kérdezte magától Kao - ennyi év után? - Azonnal eltüntette a kristályt, az aprócska tojás pedig a tenyerére hullt. Meleg volt de nem volt égető, mint minden egyes gondolat, és könnyed volt mint a pihe, nem nehéz, mint amikor a tojás kőként nehezedett Kao gondolataira, és számtalanszor lett volna hely és idő, hogy ottmaradjon valahol. Hát persze. Egyetlen ártatlan léleknek sem kellhetett az az élet, amit ő élt... Addig... Vagy inkább azelőtt?
A sipítás elemi erőként szakította át Kao elkóborolt gondolatait, és egy csapzott apró kis madár vergődött a tenyerén, a saját kis hártyájában, amitől képtelen volt megszabadulni. Nem csoda, gondolta Kao, ki tudja hány évig bírta a hártya és a tojás is, és ki tudja meddig erősödött, amíg most végre sikerült megrepednie valaminek, hogy a kis szerzet kijöhessen végre.
Kao ujjai szépen milliméterével gyűrték le a madárról a hártyát, aki az ujj nyomását érezve nem vesződött tovább, csak várt. Kao fejében visszhangzottan a szavak. Az öreg mágus szavai, ott a pince cellájában, amikor a contos kezek megérintették a tojást, és az öreg elmondta a héj nyitjának titkát. "Az erő, ami hatalmasabb bármilyen mágiánál..." A vágy, hogy szabad lehessen valaki? Az érzés? Érzelmek, talán?
- Hiii - a vékony hang nem éppen olyan volt, amit Kao egy madártól várt. A csipogás helyett mintha csak egy cérnahangú sóhajt hallott volna. Jobban megnézte magának a picinyke állatot, és felfedezte miért is a huhogás. Merthogy a csapzott borzos apró tollak között elvesző kicsiny csőr lefelé kampózott és a nagy szemek a szinte tökéletesen kerek fejen azonnal felismerhetőek voltak; egy bagolyfióka kelt ki a tojásból.

Tárgy: Re: Kuudo Csüt. Nov. 10, 2011 6:20 pm

Kao nem mozdult. Egy jó darabig csak a fikát nézte, majd az eszébe ötlött, hogy anyának kellene lennie, ás elvégeznie amit ekkor kell. Egy tiszta ruhával megtörölgette a picit, és próbálta a borzas kis tollakat a helyükre rakni, de túl sok sikerrel nem járt, így tovább szárítgatta az apróságot, amíg az újra el nem kezdett sipákolni és ezúttal már a teste is rángatózni kezdett. Kao csak figyelni tudott, a pici szárnyak bénán meredtek az ég felé, a kis test pedig kényszeresen rángatózott valamiért. Pár másodperc (vagy perc?) telt el így, mire a kis bagoly végre elért valamit; az egyik lába kikecmergett alóla, és az is kapálózni kezdett.
Kao segíteni akart, de tudta, hogy egy ilyen kicsi madárnál az érintései is túl erősek lehetnek, és összetörhetik azt, így egy műszerész megfigyelésével és óvatosságával közeledett a kis állathoz. Azon gondolkodott, hogy egy madár hogyan segítené a kicsinyét, így végül fel is adta, hogy megfogja a vergődő paróságot, és csak az egyik ujjával ért hozzá. Meglökte kissé. A madárka mintha egy kis lendületet nyert volna, de az nem volt elég, hogy sikerrel járjon, így újra féloldalasan eldőlt. Kao ujja viszont nem hagyta elesni, majd újra tolt rajta egy picit. A másik láb is megjelent, amint a kis madár kiküzdötte azt is maga alól, és a két apró pálcikaláb egyre több és több sikert ért el. Kao, az apróság próbálkozásainak, sikereinek és sikertelenségeinek folyamatában elmerülve nem is vette észre, hogyan múlik az idő. A piinek egyre több sikere volt, és egyre többször emelte fel az aprócska testet a lábaira, azonban ekkor egy új probléma jelentkezett. A lábak nem ismerték az egyensúly fogalmát, mert az izmai nem gyakorolták az állást sem soha. Az elkövetkezendő percek (vagy óra?) alatt felállást felállás követett, és a pici madár egyre-másra tapasztalta meg, hogy milyen nehéz két lábbal a földön állni, előre vagy hátra lépni, és legfőképpen megmaradni álló pozícióban. Kao pedig nem segített neki. Tudta, hogy ha a madár helyesen akarja kitapasztalni az izmai működését, és megtanulni azokat, akkor nem szabad folyamatos segítséget adnia neki, nehogy az hozzászokjon az ilyesmihez. Néha mégis furdalta a vágy, hogy segítsen...

Végül Kao észrevette, hogy a nap eltűnt. A reggeli ébredés még olyan közelinek tűnt, hogy nem is tudta mire vélni a változást, egészen amíg a gyomra meg nem kordult. A kezeiben tartott, már-már magabiztosan topogó pici madá pedig valami hasonlót érezhetett, mert eltopogott Kao hasa felé, és szimplán eldőlt, jókora sipákolásba kezdve. Kao előhalászta az ételeit, és azon morfondírozott, hogy melyik lehet a baglyának illő étel. Végül is a baglyok húsevők, gondolta, így elkezdett a szárított húsból körömhegynyi darabokat leszedegetni. Amint az első darabokat a madár elé tette, az gyengén utánuk kotorászott a csőrével, majd amint ráérzett az ízükre egyre lelkesebben vetette az érkező darabokra magát. Kao, maga is rágva egy jókora darabot, megelégedetten figyelte ahogy a pici eszik és végül újra eldől, egyenesen az álmaiba, majd elkezdte tervezni a következő napját.
Tudta, hogy a madárka rengeteg figyelmet követel majd, de nem is késhetett a munkájával...

» Rouuro Kao
» Rouuro Kao
» Rouuro Kao és Kuudo