Rouuro Kao és Kuudo

Tárgy: Rouuro Kao és Kuudo Csüt. Feb. 24, 2011 9:52 pm

A jeges hó minden perccel egyre jobban és erősebben verte a szintre roppanásig fagyott kőpárkányt ami alatt a repedésben meghúzhattam magamat egy viszonylag szélvédett helyre. Azt hittem, hogy az éjszakát, de legalább a vihart átvészelem majd a hasadékban, azonban a hófúvás és az egyre vizesebb-fagyos csapadék csak erősödött. Az összes fellelhető fát összehordtam már a környékről, és a saját égethető és nem fontos holmimat is elégettem már. Attól féltem, halálra fagyok, ha nem változik az időjárás, vagy nem történik semmi.
Erre tévedőkre nem számíthattam. Tudtam, hogy a kolostoron kívül nincs a magashegységben semmi és a kolostor is önellátó, senki sem jön erre és a szerzetesek sem jönnek el innen, így amikor a szélfúvás visítása elült, és az utolsó jeges csattanás elült előttem a hegyi út kövén futólépésben indultam neki a tovább vezető útnak.
A tagjaim mintha életre keltek volna, csöppet megmelegedtem a futástól, azonban az előttem lecsapó orkánerejű légáramlatot sosem tudtam volna megjósolni előre. A szél a hegyoldalról lesöpörte a fagyasztóan hideg jeges takarót, ami fél méteres magasságban ellepett mindent előttem és mögöttem, a takarót bortó jég pedig számtalan helyen horzsolt és vágott sebet a bal oldalamon, amikor rám is zúdult az áradatból.
Alig álltam le, félig elborulva és megragadva a hótömegben, máris csípni kezdett a hideg, és egyre jobban éreztem, hogy még élek. Valamiért ez talpra állított, és futásnak eredtem. Géberedő, fájdalmát-érzéseit veszítő lábaimmal gázolva a leomlott hóban már-már vakon, csak a konok kitartásomban mentem előre, amíg egyszer csak megszűnt előttem a hideg akadály, és a lábaim újra könnyen rakhattam egyik a másik után. Újra futólépésre váltottam, és a homályosodó látásommal, kavargó érzéseimmel csak meneteltem előre a már nem is lényeges cél felé. Tudtam, hogy lábaimmal néha megbicsaklok, de ár nem éreztem semmit, és ilyenkor csak megrántottam magamat, hogy újra helyesen lépjek, és tudtam, hogy a néhai megbicsaklásaimban apró kavicsok megrepedező palánkok hullnak alá, engem pedig a ki tudja milyen leheletnyi szerencse tart a szakadék peremén. Nem is tudtam mit kezdeni ezzel sem, az életem megmenekülése sem volt már elég stimuláló, elég felrázó ahhoz, hogy felfogjam, hogy végül persze ennek a szerencsének is vége esett...

Nem tudom miért, vagy hogy mikor, de sikerült felállnom. Azt sem vettem észre, hogy egyáltalán eszméletlen voltam-e, de a hirtelen jött öntudatom azt mondatta velem, hogy az önkívület amiben voltam nem múlhatott el csak úgy. Nem találtam válasz a kérdésemre, de azt tudtam, hogy miért éreztem jobban magamat. Meleg volt, azaz akkor gondolom csupán jóval közelebb volt az olvadáshoz hőmérséklet, mint azelőtt, mert egy enyhe fuvallatot is sikerült hidegnek éreznem. A hó amiben feküdtem valószínűleg megmentette az életemet, egy jókora kupacra zuhanva szinte bajom sem esett, de a kupac szemmel láthatólag csak egy újabb hatalmas isteni szerencse forrása lehetett, hiszen ültömben is szemmel látható mértékben olvadt és zuhant össze, és még mielőtt észbe kaptam volna a hóréteg alattam is megrogyott, majd eltűntem a fehér medence alján.

Sikerült újra felébrednem, de ezúttal már nem voltam olyan szerencsés mint ezidáig. A fenekem sajgott, és a lábam is kiment. Ráállni sem bírtam volna, de szerencsémre erre nem is volt szükség. A fehérlő táj után feketének tűnő, szabályos kőhasadékokból álló falú terem ahol voltam csepergő hangjátékot adott a tiszteletemre, és tágas medencéjében gőzölgött a titokzatos módon itt levő víz. Nem kérettem magam, nem is volt miért, ledobtam a fagyos ruhákat végre és elmerültem a forró vízben - ami nem is ment olyan gyorsan, ahogyan szerettem volna - és nem is tudom már milyen hosszan, talán két három órán át feküdtem félálomban a tavacska partjánál.
Ahogy így kialudtam, kipihentem magam, egyre inkább kezdtem magamat otthon érezni a helyen. Megvacsoráztam és a ruháimat is kiterítettem a padló száraz részeire, majd vissza is csobbantam a vízbe, és rá is jöttem, hogy teli hassal bizony azonnal menni fog az elalvás, sőt már éreztem is ahogyan a szemem leragad, és az álom át is veszi a valóság helyét. Tudtam, hogy álmodok, legalább is úgy gondoltam, hogy csak az álmomban hallhatom, amint egy apró kis jószág kopog a ketrece rácsain, miközben semmi más nem jut el a fülemig.
Ki is nyitottam a szemem, de a koppanást még mindig hallottam. A füleim a vízben folyamatosan várták a halk kis jelet, és az mindig érkezett is. Türelmetlenül úsztam beljebb és merültem a víz alá, hogy ott aztán a víz alján egy megcsillanó pont legyen az egyetlen támpontom. Egy jó nagy levegővétel után rúgtam le magam a vízbe, és a pár méter mélyen levő hasadékhoz úsztam, ahonnan folyamatosan buborékok törtek elő. A rendezett kis sorokban feltörő levegőbuborékok sora mellett, a hasadék szélére erősítve egy fémszerkezet állt. A furcsa szerkezetet közelítve ugrásszerűen nőtt a hőmérséklet, majd amikor megpróbáltam megérinteni azt, csupán érintettem a feltörő áramlatot és a kézfejem bőre azonnal égetően fájt és megpirosodott tőle. A légszomj is irritálni kezdett, így egy utolsó próbálkozásként a hasadéktól távoli végénél fogtam meg a fémszerkezet buráját tartó kart, hogy elmozdítsam. A kezem azonnal megégett a forró fém érintésében, én pedig félrenyeltem egy nagy adagot ijedtségemben, amikor a félrebillenő bura alól feltört egy jókora légbuborék.
Köhögve és vizet hányva csapódtam ki a fejszínre, majd jó pár percig ziháltam fájlalva a tüdőmet, mire észrevettem, hogy valami van mellettem, ami a sötét kőzettől eltérő, szinte világos, márványos-homokbarna színekben pompázott. Az apróság kerek volt, akár egy tojás, és amikor felé nyúltam nagyot lendült a kezem felé, mire én módszeresen bepánikoltam, és kirúgtam magam a vízből, az apró kis jószágot beljebb lökve a vízbe. Persze azonnal lecsillapodtam, nem is tudtam, hogy egy olyan apróság mit árthatna nekem, de mégis zavart valami. Visszarákoltam a vízbe és még gondolkodtam azon, hogy lemerüljek-e megkeresni, de mire dönthettem volna a tojás már újra a parton volt, és megállapodott mellettem.
Nem tudtam mit kezdjek vele, ezért amikor megéreztem a hűvös légáramlatot kívülről és felálltam, hogy induljak tovább, még nem is nyúltam hozzá. Felöltöztem, és bebugyoláltam magamat, majd amikor úgy gondoltam végre indulásra kész vagyok visszamentem a tojásért, de az már sehol se volt. Azt hittem visszament a víz aljára, de amikor a teremből kivezető egyetlen hasadékba léptem, egy kis koppanás hangjára fordítottam vissza a fejemet. A tojás ott volt mögöttem, és éppen vészesen felgyorsult a lépcsőzetesen repedezett sziklákon amikor sikerült elkapnom.
A markomban tartott apróság nem reagált semmit, nem mozgott, nem kopogott, és nem is éreztem felőle semmit, de vártam, hátha valami történik.
Semmi sem történt.
Végül egy vállrándítással az ingem alá dugtam a kis tojást, és az út hátralevő részében ott is tartottam, mind a kolostorba menet, mind hazafelé a Farkasok Házába tartva, akkor már az Arcanummal a kezeim között. Ezek után talán nem is csoda, ha akkor nem is maradt a figyelmem középpontjában a tojás. Egy kristályburkot vontam köré, és a nyakamba akasztottam, vagy sokszor még csak nem is volt nálam amikor az Arcanum titkait fedeztem fel magamnak a birtokon.
Egyetlen egyszer került újra szóba maga a tojás, és az is csupán akkor, amikor az ősöreg mágushoz mentem le újra a Farkasok Házának a tömlöcébe. Az öreg azóta sem halt meg, és már senki sem tudja hány éves, de a tudása különösen nagy, éppen ezért szerettem lejárni hozzá az Arcanumról beszélgetni. Az egyik beszélgetésünk alkalmával látta meg a nyakamban lógó kristályba zárt tojást, és kérdezgetni kezdett felőle, majd amikor elmondtam neki a történetét, csupán elgondolkodott. A folyton fecsegő mágusra ez nem volt jellemző, így megpróbáltam faggatni, de végül is csak annyit sikerült kiszedni belőle, hogy az ilyen tojások számára a melegség nem az igazi létszükség és még csak nem is mágia az ami felkelti a bennük alvó lényt, hanem egy olyan erő, ami a mágiánál is hatalmasabb.

Egyenlőre a mágia egy magas ágát sem vagyok képes megtalálni, sőt szerintem még mindig a közelében sem járok, így, szégyen vagy nem, azóta sem törődtem a mágiánál hatalmasabb erők felkutatásával...

Név: Kuudo
Faj: Ásóbagoly

Leírás:
Alig nagyobb, mint 3 centiméteres apró tojás formájában találtam meg, amin sziklaszínű véletlenszerű motívumok vannak. A tojás mozog és mintha kommunikálna kopogásával és mocorgásával, csak néha kezd el aktívkodni.
Kuudo a kikelése után lassú fejlődésbe kezd, aminek kezdettől fogva része a beszédkészsége is. Teste soha sem nő maroknyinál nagyobbra, és repülésre természetes illetve mágikus módon is képes lesz.

Tárgy: Re: Rouuro Kao és Kuudo Szomb. Márc. 05, 2011 7:50 pm

Egyenlőre elutasítom a pályázatod, mégpedig maga az állat miatt. Az opciók a következők. Lehet egy egyszerű Ásóbagoly fajú állat familiárisod. Az állat familiárisok mágikus lények így egyértelmű, hogy a tojásuk is valamilyen szinten mágikus erővel bírnak de ennek semmilyen effektív hatása nincs, valamint mágiát csak tanulni képes, alaphelyzetben nem lehet nekik, valamint ugyan úgy csak bizonyos kortól kezdve. Ha ragaszkodsz ezekhez a speckó varázslatokhoz akkor meg dolgozz ki egy külön fajt (ezt mint egy rendes mágia pályázatot küld el, kidolgozva, formázva) de akkor térjen el még legalább külsőben is egy átlagos bagoly familiáristól. Ezért egyenlőre nem fogadom el.

Tárgy: Re: Rouuro Kao és Kuudo Kedd Márc. 08, 2011 3:52 am

Akkor a bagolyka csupán egy állati familiáris lesz, és majd később tanul illetve alkot mágiákat magának...

Spoiler:

Tárgy: Re: Rouuro Kao és Kuudo Kedd Márc. 08, 2011 7:22 am

Ez esetben az elfogadva! Az ár 25. 000 gyémánt!

» Kuudo
» Rouuro Kao
» Rouuro Kao
» Rouuro Kao
» Rouuro Kao