Kato vs Roha - A tengerparti ramazuli (ellenőrizhető)

Ahogyan azt Froozer javasolta, valóban elmentem kicsit kiszellőztetni a fejemet, természetesen az ő társaságában. Szükség is volt már rá, hogy egy kicsit kiszellőztessem a fejemet, noha ez igencsak nehezen akaródzott a jelenlegi helyzetemben.
- Mond csak, miért is kell nekem mindenáron szabadságra mennem? – kérdeztem kelletlenül.
- Már megmondta nem? Azért, mert ha tiszta fejjel akarsz gondolkozni, akkor az érzelmeidet vissza kell fognod, vagy legalábbis háttérbe szorítanod. Ehhez pedig a te helyzetedben idő kell. – mondta, mint egy kis tanár bácsi.
- Egek… tudom, hogy már elmondtad, hogy hogyan lett belőled ekkora okos tojás, de akkor is nehéz elhinnem.
- Ugyan már, nem hogy örülnél, hogy van aki segít neked! – korholt.
- Igaz, felejtsd is el! – vágtam rá gyorsan, nehogy megsértődjön, és inkább csendben bandukoltunk tovább.
Már napok teltek el a haláleset óta, és körülöttem a helyzet igencsak nyugodt volt, mégsem tudtam lecsillapodni ilyen gyorsan. Továbbra sem tudtam feldolgozni a tényt, hogy az egyetlen élő ember, akiben megbíztam, akivel örömmel voltam együtt, sőt mi több, akit szerettem, az nincs többé.
Egy tengerparti kisvárost szemeltünk ki uticélunknak, és szokásosan gyalogszerrel mentünk el odáig.
Az első fogadóba betérve azonnal egy sört meg némi kaját kértem, no meg persze egy adag húst Froozernek is.
- Mondja csak, van szabad szobájuk? – érdeklődtem a pultostól, aki a tulaj is volt egyben.
- Szerencséje van, egy még akad. – felelte kedélyesen. – Szeretné netán kivenni? – kérdezte meg kicsivel később, látva, hogy nem szólok semmit.
- Ja... igen, szeretném. Elnézést, elkalandoztam. – mentegetőztem, mivel szinte meg sem hallottam a mondatait, úgy kavargott a fejemben a sok gondolat.
Miután megalkudtunk az árban is, és letettem némi előleget, megkaptam a szoba kulcsait, és felmentem az emeletre, ahol volt. Ledobva a cuccomat, csak elheveredtem az ágyon, és a kezeimmel a fejemet megtámasztva, s a lábaimat keresztbe vetve bámultam a plafont egy hatalmas sóhajtást követően.
- Jaj, ne már, ennyi erővel maradhattunk volna abban a barlangban is, nem kellett volna még a szobáért is fizetni. – akadékoskodott Froozer. – Nem azért javasoltam, hogy jöjjünk ide, mert azt akartam, hogy itt depizz tovább, hanem azért, hogy végre összeszedd magad! – mondta parancsolón.
- És mégis hogyan képzelted ezt mester? – kérdeztem gúnyosan.
- Kelj fel egy kettő, irány a strand! A nap meg a víz majd jót fog tenni hidd el! – biztatott.
- Ha ennyire ragaszkodsz hozzá. – húztam el a számat.
Nem voltam hozzászokva ehhez a helyzethez. Még hogy Froozer dirigáljon nekem? Sosem gondoltam volna ilyenekre.
Tehát, végül a strandon kötöttünk ki, és bár megszabadultam a ruháim nagy részétől, mégis hosszúnadrágban és pólóban maradtam, mellőzve a köpenyt.
- Miért kell nekem mindig belemennem az ilyen idióta ötletekbe? – szidtam saját magam hangosan.
- Mi az, hogy idióta? Inkább, mint már mondtam, köszönd meg szépen, hogy én legalább törődöm veled!
- Na jól van, nem vagyok már kisbaba, tudok magamról is gondoskodni! – jelentettem ki határozottan.
Eközben viszont, a kocsmáros szavaival ellentétben, most meghallottam egy beszélgetésfoszlányt, amit nagyon nem kellett volna:
- Láttátok tegnap azt a vöröset? Milyen teste volt! – mondta kéjencen az egyik srác a mellette sétáló másik kettőnek.
- Láttam, de az a kis szöszi sem volt semmi. Aranyos pofija volt, csak kár hogy volt vele más is. Simán felcsalogattam volna a lakásomra. – kontrázott rá a másikuk.
- Na jó, nekem ennyi elég volt a strandból. – gondoltam, és már éppen elsétáltam volna, de pechemre a szobám pont abba az irányba volt, amerről ők hárman is jöttek, tehát feléjük kellett mennem.
- Igazából sok jó csaj volt, de azért nem kellene ennyire durván. – szólalt meg végül a harmadik is, végre kissé kevésbé bosszantóan számomra, de jelenleg mégsem bírta a fülem a témát.
- Ugyan már. Valld be, hogy az a cuki rózsaszín hajú bejött neked. Izzott köztetek a levegő, és nem hiszem el, ha letagadod!
- Nem tagadom, csak nem vagyok ennek a híve, amit ti csináltok. – felelte.
- Ugyan már, tudjuk, hogy simán meghúztad volna, ha van lehetőséged és merszed hozzá.
Pont ekkor értem melléjük, és akkor beütött a villám, vagy minek is hívjam, nos, az egyikük belém jött. Persze nem fájt vagy ilyesmi, de további agresszióra ösztönzött, és amikor a delikvens még meg is szólalt, akkor már megpecsételődött a dolgok további folyása:
- Lássá' má' a szemedtől! – mondta, és sugárzott belőle, hogy nem teljesen józan.
Itt elszakadt a cérna, és egyetlen villanás alatt megragadtam a fickó torkát.
Körülöttünk a homokot pedig a szél segítségével elkezdtem egy kör mentén felkavarni. Ez egyrészt segített kissé lekötni a figyelmemet, hogy ne csináljak hirtelen hülyeséget, másfelől pedig kevéske védelmet is nyújtott a kíváncsi szemek elől, bár csak a távolban levő nézőktől takart el minket.
- Jobb lenne, ha most már végre befognád azt a nagy pofádat! - mondtam sötéten, és dühösen.
- Ejj, mondtam, hogy ne rohanj mindig fejjel a falnak nem? Bár... lehet, hogy a te esetedben jobban járunk, hogy ha levezeted a feszültséget, mint sem a pihenéssel. - mondta elgondolkodva, végül szinte csak magának Froozer.
- Hé, hé, hé, nyugi! – próbált meg csillapodásra bírni az egyikük, aki fegyvert rántott ellenem, és a torkomnak szegezte a furcsa lándzsaféleséget.
- Heh, tehát mágus vagy mi?... Remek, akkor legalább nem lesz olyan érzésem, hogy végtelen embereket öltem meg. Viszont nem veled van dolgom, hanem ezzel a kettővel is. - mondtam teljes nyugalommal. - Te most még elmehetsz. – ajánlottam fel neki, mivel az ő beszéde nem dühített fel, csak a társaié, és ennyire már tudtam tisztán gondolkodni.
- Nem akart rosszat. Kicsit még ki van a tegnap miatt, és amúgy is az egyik haverom. - mondta szinte kikérve magának a történteket.
Megidéztem két zombi katonát, melyek a fegyvereiket a harcos torkának szegezték, így némileg patthelyzetbe kerülve, bár mivel éreztem a mágikus erőnk közti különbséget, nem aggódtam túlságosan.
- Utoljára mondom: Tűnj innét vagy velük pusztulsz! - mondtam hangosan.

Volt egy komoly melóm nemrég, ahol majdnem ott hagytam a fogam. Egy hajszálon múlt, hogy nem maradtam ott örökre, és tértem át a másvilág végtelen idejébe. De mivel ez nem így lett, és sikeresen elintéztem a melót és a feladatot, megkaptam a jutalmam, és élő állapotom egy ünnepléssel koronáztuk meg a haverokkal. Csak a szokásos, nálam kezdtünk, aztán elindultunk, és az emlékek szépen lassan homályosodni kezdtek, míg végül semmi nem maradt.
A következő kép, amire emlékszem, hogy az ágyam lábát bámulom. Ebből kikövetkeztetem, hogy valószínűleg a földön aludtam, és ezt meg is erősíti az enyhe fájdalom, ami a hátamba állt be. Nagy nehezen feltápászkodtam, és mikor körül néztem, kellett két-három perc, mire felfogtam, hogy mi is a szitu.
~ Mi a fene történt? – megdörzsöltem a halántékom, majd szépen felkiabáltam mindenkit.
- Ébresztő van srácok! – szépen lassan mind a ketten, gondolom, azok, akik itt maradtak, felemelték a fejüket, de látszott rajtuk, hogy igen keményen kómás állapotban vannak még most is.
- Majdnem elment a nap. Takarítás, aztán jó lenne egy kicsit kiheverni a tegnapot is. – szépen lassan mindenkinek sikerül összekapnia magát.
- Szellőztessünk, menjünk le a tenger partra. A sós levegő tuti, hogy rögtön kitisztít. – veti fel egyikük. Bólintok, és nem tartom rossz ötletnek. Összerakunk valami alaki rendet, hogy úgy nézzen ki a lakás, mint egy lakás, és elindulunk a víz mellé.
- Azért jó volt ez a parti tegnap. Élveztem, és nem utolsó sorban Kato is életben van még. Tesó, az a meló nem lehetett semmi. – vetette fel Frost.
- Na igen, és elég sokan is jöttek el, jó sok pia, és mellé jó csajok. Kato, minden tiszteletem a tied. Nem is tudtam, hogy ilyen csajok is vannak az ismeretségi körödben. – zavartan elmosolyodtam. Nagyon könnyen beszéltek, de én nem voltam az a típus, aki úgy váltogatja a csajokat, mint más az alsóját, és ilyenkor inkább csöndben maradtam és bárgyún vigyorogtam.
- Láttátok tegnap azt a vöröset? Milyen teste volt! – folytatták a megmaradt emlékek felidézését, miközben lazán sétáltunk a parton.
- Láttam, de az a kis szöszi sem volt semmi. Aranyos pofija volt, csak kár hogy volt vele más is. Simán felcsalogattam volna a lakásomra. – kontrázott a másik.
- Igazából sok jó csaj volt, de azért nem kellene ennyire durván. – ezt leszámítva csöndben baktattam mellettük, mire én is témába kerültem, pedig nagyon reménykedtem, hogy erre nem emlékeznek majd.
- Ugyan már. Valld be, hogy az a cuki rózsaszín hajú bejött neked. Izzott köztetek a levegő, és nem hiszem el, ha letagadod! – elvörösödtem, mert sajnos ez annyira igaz volt, mint hogy mi most itt sétálunk a tenger parton, hárman.
- Nem tagadom, csak nem vagyok ennek a híve, amit ti csináltok. – folytatta a szúrkálódást. Egy srác ért közel hozzánk. Eddig csak a sziluettjére figyeltem fel, de ahogy közelebb ért, valahogy ismerősnek tűnt, de ennyire hirtelen, ilyen állapotban nem tudtam beazonosítani, hogy hol láttam már.
- Ugyan már, tudjuk, hogy simán meghúztad volna, ha van lehetőséged és merszed hozzá. – ekkor ért mellénk, közben az agyam próbálta behatárolni, de per pillanat az agyam maga is be volt határolva, nem kicsit. Valahogy nem volt jó színben, és sajnos, pechünkre, ez hamar ki is derült. Frost neki ment a srácnak, és nem is nagyon sajnálkozott rajta.
- Lássá' má' a szemedtől! – volt egy olyan érzésem, hogy ebből semmi jó nem fog kisülni. És így is lett. A srác egy mozdulattal megragadta Frost torkát. A homok kavarogni kezdett körülötte, bár a szél nem fújt, és amúgy is túl szabályos volt ahhoz, hogy így nézzen ki. Ez egy dologra engedett következtetni: mágus.
- Jobb lenne, ha most már végre befognád azt a nagy pofádat! – nem volt túl barátságos, de nem kellett volna ennyire durván bánnia Frost-tal, egy ilyen apróság miatt.
- Ejj, mondtam, hogy ne rohanj mindig fejjel a falnak nem? Bár... lehet, hogy a te esetedben jobban járunk, hogy ha levezeted a feszültséget, mint sem a pihenéssel. – hallottam egy másik hangot, és nem sokára megpillantottam egy farkast. Elmulatoztam volna, de a helyzet nem úgy adta, hogy megdögönyözzem az állatot.
- Hé, hé, hé, nyugi! – próbáltam csitítani, és ezzel egy időben meg is idéztem a khukri-t, amit a torkának is szegeztem. Lehet, hogy én is elhamarkodottan döntöttem, de most ez tűnt a legjobb megoldásnak. A khukri-ra felkapta a fejét, úgy látszik felkeltettem az érdeklődését, és hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó vagy sem.
- Heh, tehát mágus vagy mi? Remek, akkor legalább nem lesz olyan érzésem, hogy védtelen embereket öltem meg. Viszont nem veled van dolgom, hanem ezzel a kettővel is. – mondta teljes nyugalommal. Felhúztam a szemöldököm, ezt azért csak nem engedhetem meg. Nem tudom, hogy mi a frászkarika baja lehet, de egy kicsit túlreagálja a dolgot. Szerintem.
- Te most még elmehetsz. – na azt már nem, én sem ma jöttem le a falvédőről, és a khukri-t se nagyon akaródzik elvennem a torkától, remélve, hogy így elengedi a srácot.
- Nem akart rosszat. Kicsit még ki van a tegnap miatt, és amúgy is az egyik haverom. – próbálom kimenteni, és az biztos, hogy ezután Frost nagyon sokkal fog tartozni nekem. Nem szólt egy szót sem, két rothadó test jelent meg a semmiből, és a torkomnak szegezték fegyvereiket. Ez így nagyon nem oké. Eddig valamivel előnyben voltam, mert akármennyire is nagy a varázsereje, biztos, nagyobb, mint az enyém, a hirtelen torok átvágás ellen nem tudott volna mit tenni, egészen idáig. Pech, de ez van.
- Utoljára mondom: Tűnj innét vagy velük pusztulsz! – mondta hangosan, már-már kiáltva. Valahogy nem akartam cserbenhagyni a srácokat, legyenek akármekkora taplók is néha, a barátok fontosak számomra, és ha kell, akkor most felmosatom magammal a padlót, illetve a tenger partot.
- Felejtsd el! – kontráztam, és nyeltem egy nagyot.

- Felejtsd el! - vágta rá.
- Szóval nem tágítasz. - sóhajtottam egy nagyok, majd újabb tíz csontvázat idéztem meg. - Ezeket rátok bízom! - utasítottam őket, és a két foglyot, magukkal cipelve a háttérbe húzódtak, hogy nyugodtan tudjak harcolni.
- Ezt egy kicsit soknak gondolom. Te nem? – ellenkezett az immáron ellenfelemmé vált srác.
Valóban kicsit túlzásnak tűnhetett egy avatatlan szemnek, hogy két, mágiára képtelen emberre tíz őrt állítsak, de biztos voltam benne, hogy ennyi erőlekötéssel is könnyedén nyerhetek, főleg, hogy még Froozer is velem volt.
- Miről beszélsz? - kérdeztem végül vissza kissé higgadtabban, hogy a két idióta végre befogta a száját.
- Arról, hogy túlreagálod. Figyi, nem tudom, mi a frász bajod van, de sosem gondoltam volna, hogy minden ok nélkül így nekünk esel! – válaszolta.
- Ok nélkül? - mosolyodtam el a fél ajkammal, és felhúztam a szemöldököm. - Okot éppenséggel adtak a nekiesésnek. - mutattam a két foglyomra. - Magyarázkodni meg nem fogok neked.
- Biztos, hogy nem kéne inkább lelépnünk? - szólt közbe Froozer.
- Nem! - vágtam rá azonnal és ellentmondást nem tűrően.
- Pedig jobban járnál, ha az állatkádra hallgatnál. – helyeselt az ellenség is.
- Úgy gondolod? Akkor gyere és bizonyítsd be, hogy tévedtem! - mondtam, miközben körülbelül harminc-negyven centire emelkedtem a talajtól a lebegéssel.
- Ez nem csalás? - tette fel mosolyogva a kérdést.
- Cserébe hagyom, hogy te támadj elsőként. Gyere, amivel csak akarsz! – ajánlottam fel neki.
Froozer csak mellettem állt, nem mozdult sehová. Tisztában volt vele, hogy felesleges bármit is tennie a kérésem nélkül, hiszen nem egy harcomat látta már.
- Ha elviszed innen ezeket a rothadó talpnyalókat, akkor beszélhetünk a dologról. – célzott a két hullámra, akik a torkának szegezték fegyvereiket.
- Igaz is, amíg itt vannak, nem sokat tudsz csinálni. - ismertem el kissé szórakozottan. - De ha már ennyire védted azokat a férgeket, akkor rajtad vezetem le elsőként a dühömet. Szóval nem akarom, hogy gyorsan és könnyen meghalj. - mondtam, majd csettintettem egyet, mire a két csatlósom egyszerűen visszahúzta a fegyvereit, és követte a többieket az őrzésre.
- Dühöd? Komolyan ránk vagy dühös? Szerintem túlértékeled ezt a dolgot. – veszekedett tovább.
Ettől csak még mérgesebb lettem. Bár a haragom gyorsan ki szokott szállni a fejemből, gyorsan fel is lehetett húzni.
- Ha nem, hát nem. - vontam meg a vállam, és egy Dark Blast-ot eresztettem meg felé, mint egy jelzés gyanánt, hogy végre kezdjük el a harcot.
A fegyverét íjra cserélte, miután kikerülte a támadásom, és azzal kezdett rám lövöldözni. Természetesen nem ijedtem meg egy ilyen erőtlen ellencsapástól, és el sem mozdulva a helyemről, egy Storm Wall-lal védtem ki az összes lövedéket.
- Ha az ellenfeled felajánlja a kezdés lehetőségét, legközelebb fogadd el, különben így jársz! – okítottam tovább.
A mozdulataiból és a reakciójukból, valamint a támadási stílusából egyértelműen látszott, hogy nem túlságosan tapasztalt a csatatéren, így, ha csak nem történik valami csoda, esélytelen, hogy legyőzzön.
- Nem mindig olyan jó az. – közölte ridegen, és újabb nyilakkal támadt, amint leeresztettem a szélfalat magam előtt.
- Egek, ez a kölyök tényleg kiborít. – gondoltam morgolódva, s simán kikerülgettem a repülésem közben a nyílvesszőket, mivel nem voltak elég gyorsak ahhoz, hogy lépést tartsanak velem. - Ha harc, hát legyen harc, nem igaz? - mondtam, majd egy fokozattal feljebb kapcsoltam, és a Dark Delete-tel támadtam.
Bár meg kellett hagynom, hogy egészen jó érzékkel próbálta meg kikerülni a rohamom, de néhány találatot így is bekapott.
- Mi a fene ez? – kérdezte, miközben talpra kecmergett. - Ezt még ízlelgetnem kell kicsit. – motyogta tovább, majd újra nyilazni kezdett.
- Jó ég, ez így unalmasabb lesz, mint elsőre gondoltam. – morogtam magamban. - Bár, ha ízlelgetni akar, kaphat még belőle. - mosolyogtam. - Ugyan az, mint az előbb, csak éppen tömegesen. - magyaráztam, miközben unott képpel ismét Storm Wall-t húztam magam elé. – Nem baj ha tudja, hiszen nem jelent veszélyt. – gondoltam. - De ha jobbat nem tudsz, akkor egyszerűen ráhagylak a szolgáimra, én pedig foglalkozom a másikakkal. – mondtam, hiszen egy egyszerű öld meg parancs, meg egy tucatnyi hulla könnyedén felért volna a fegyvermágussal, legalábbis abból kiindulva, amit eddig láttam.
- Te most velem küzdesz nem? Miért mindig a szolgák? Elég gyáva lehetsz, hogy egy csapat hulla mögé rejtőzöl. – próbált felhúzni, ami kicsit sikerült is neki, de átláttam a tervén.
- Gyáva? - nevettem egy nagyot. - Tudod, hogy az ember mérges, te meg még teszel rá egy lapáttal? Fura egy figura vagy te. - mosolyogtam még mindig. - Ha akarnám, egy szemvillanás alatt végezhetnék veled. – szembesítettem a valósággal, hiszen nem hazudtam, tényleg ekkora különbséget éreztem a varázserőnk közt.
Egy pillanatra megtorpant, majd megint csak beszélni kezdett:
- Nem csak gyáva, még öntelt hólyag is. Remek párosítás hapsikám. – hergelt még tovább, de a fejem sikeresen tiszta maradt, az ölni akarás vette át minden más helyét. - És akkor miért nem tetted még meg eddig? – faggatott tovább.
Leereszkedem a földre, és egy Dead Spike-ot idéztem meg, melyet a földbe szúrtam.
- Akkor most adok egy kis ízelítőt abból, hogy mire is vagyok képes. - mondtam, és leoldottam a kardom a hátamról, majd egy villanás alatt ott teremtem ellenfelem előtt, hála a Shadowstep-nek, a megcéloztam a lábát a kardommal.
- Ennek a földbe szúrásnak mi értelme volt? – kérdezte, de akkor jelentem meg előtte, így nem volt szinte semmire sem ideje, bár nagy csodálatomra mégis kikerülte a csapásomat. - Közelharc? Legyen! – váltott vissza ismét az eredeti fegyverére, amivel még az imént azt hitte, hogy sarokba szorított.
Fém karmokat teremtettem a kezemre, és azzal védtem a csapást, miközben a kardommal előre szúrtam. Természetesen a földbe szúrt lándzsának is meg volt a maga szerepe, de ezt nem akartam megosztani vele. Bár megint csak nem tudtam megsebezni, de legalább az ingét megvágtam.
- Hé, ez nem volt olcsó. Jössz egy inggel, tökfej! – mérgelődött.
- Ostoba amatőr! Azt gondolja, hogy még van esélye győzni… látszik, hogy még nagyon is kezdő. – elemeztem a szituációt, hiszen, bár komolyabb mágiákat használtam, még mindig csak játszadoztam vele.
Egy pillanatra megint igen közel ugrottam hozzá, egészen annyira, mint az iménti megjelenésemnél, majd egy kis fekete füst kíséretében visszatértem a dárdám árnyékára.
- Nem vagy valami jó préda. - mondtam kiábrándultan, majd újabb tíz élőholtat idéztem meg, melyből kettő azonnal négykézlábra ereszkedett, én pedig elfoglaltam a hátukon az ülőhelyet.
- Ez most komoly? Rothadó szolgák, akik akár a ló szerepét is eljátsszák? Ember, neked nem volt gyerek szobád, vagy mi? – gúnyolódott tovább, de nem érdekelt, mivel tudtam a mögöttes szándékot, vagy legalábbis sejtettem.
Akár csak egy tábornok, aki a dombtetőn helyet foglalva irányítja csapatait, én is úgy ültem ott rezzenéstelen arccal, és utasítottam a harcosaim:
- Végezzetek vele gyorsan és fájdalmasan. – hangzott a parancsom.
Eközben Froozer, aki nem avatkozott közbe, most odasétált hozzám. A zombik, akiket kiküldtem, a személyes irányításom nélkül is képesek voltak végezni a fegyveressel, legalábbis én így véltem, tehát nyugodtan beszédbe elegyedtem a farkassal.
- Miért kell ez a nagy felhajtás? – korholt a társam.
- Ugyan már, miről beszélsz? Csak pár hullát idéztem meg, semmi több. – mondtam dacosan.
- Persze, persze… - kétkedett. – De nem is a hullákkal van bajom, hanem ezzel az egész harccal. Miért húztad fel magad ennyire?
- Te nem hallottad? És nem is láttad? – fakadtam ki.
- Mégis mi a csudát? – értetlenkedett.
- Azt, amiről beszéltek, meg azt, hogy belém jött az a seggfej. – lettem ismét ideges, mert eszembe jutott minden és újra felpörgette az agyvizem.
- Hallottam is, meg láttam is, de ez még nem olyan indok, amiért ki kéne végezni három embert, akik közül ráadásul egy még mágus is. Mi lesz, ha elkapnak ezért? – aggodalmaskodott Froo.
- Mi a fenéért kell ezt? Gyáva vagy, ha még ellenem sem mersz kiállni, aki láthatólag jóval alacsonyabb szinten van nálad. – hallottam közben a nyikhaj szavait, de nem különösebben érdekeltek, egyszerűen beszélgettem tovább.
- Nem fognak elkapni. Még mielőtt a törvény emberei ideérhetnének, én már árkon, bokron túl leszek. – nyugtattam meg.
- Ehj, te sosem változol. – ingatta a fejét.
- Talán valami gondod van? – néztem rá szúrósan.
- Semmi, semmi. – hunyta le a szemeit. – Rendben, intézd, ahogy akarod, nem szólok bele többet. – adta be a derekát.
- Ezt értékelem. – mosolyodtam el. – Viszont a végső csapásnál számítok a te villámaidra is, ha nem előbb! – tájékoztattam a komámat.

- Szóval nem tágítasz. – hallom, ahogy egy csalódott sóhaj hagyja el a száját, de ezzel sajnos képtelen vagyok szinte bármit is kezdeni.
- Ezeket rátok bízom! utasította a rothadó szolgáit, akik elvonszolták a barátaimat, és mivel engem is lefoglaltak, nem tehettem semmit. Vagy átverekszem magam ezeken a nyomorultakon, és a gazdájukon, vagy nem tudom mi fog történni, de azt nem kéne megvárni.
- Ezt egy kicsit soknak gondolom. Te nem? – próbáltam jobb belátásra bírni, de szerintem ez nem igen fog menni, azt hiszem. Valami nagyon nem tetszett nekem a dologban. Volt egy olyan sejtésem, hogy erősebb, mint én, mert máskülönben miért hagyna kint ennyi mindent, amit a saját varázserejéből hozott létre? Ennek így semmi értelme nem lenne, hacsak nincs akkora ereje, hogy simán kibírja.
- Miről beszélsz? – kérdezett vissza, némiképp higgadtabb hangnemben, ami már egy jó jel volt.
- Arról, hogy túlreagálod. Figyi, nem tudom, mi a frász bajod van, de sosem gondoltam volna, hogy minden ok nélkül így nekünk esel! – vágtam vissza.
- Ok nélkül? – elmosolyodik, de ez olyan „nem tetszik ez nekem” mosoly. - Okot éppenséggel adtak a nekiesésnek. – mutat a sakkban tartott barátaimra.
~ Ne aggódjatok, hamar lerendezem, és mehetünk. – néztem rájuk.
- Magyarázkodni meg nem fogok neked. – fejezte be, amit mondani akart, bár már tudtam, hogy ezután mi következik, valahogy akartam is, meg nem is.
~ Jól megcsináltad, Kato, gratulálok. Gyökér. – hallottam a belső hangom, és egyáltalán nem tetszett, ahogy felesel.
- Biztos, hogy nem kéne inkább lelépnünk? – szólt közbe a társa, és én egyetértően bólogattam a kérdésére.
- Nem! – vágta rá szinte rögtön, és ellentmondást nem tűrő hangon. Kár, pedig akkor megúszhattuk volna mindketten sebek és harc nélkül. De így nem marad más hátra, mint előre.
- Pedig jobban járnál, ha az állatkádra hallgatnál. – próbáltam én is meggyőzni, de látszólag hajthatatlan volt.
- Úgy gondolod? Akkor gyere és bizonyítsd be, hogy tévedtem! – alig fejezte be a mondatot, már el is emelkedett a földtől, és lebegni kezdett.
- Ez nem csalás? – kérdeztem mosolyogva tőle.
- Cserébe hagyom, hogy te támadj elsőként. Gyere, amivel csak akarsz! – felajánlotta az elsőbbség lehetőségét, de nekem egy ilyen alaktól, köszönöm, de nem kell. Majd ha tisztességesen képes bánni az emberrel, akkor talán lehet szó róla, hogy elfogadok bármit is tőle, de ez még nem az a pillanat.
- Ha elviszed innen ezeket a rothadó talpnyalókat, akkor beszélhetünk a dologról. – böktem a fejemmel jobbra, majd balra, ahol a két oldalamon a két rothadó hullája állta el az utam. Elég büdösek voltak, mit ne mondjak. Miért nem tartósítja őket, vagy ilyesmi?
- Igaz is, amíg itt vannak, nem sokat tudsz csinálni. – ismételte szórakozottan, és ez kevésbé tetszett. Valahogy nem voltam oda a hirtelen ugrálásokért a jellemében, egyszer dühös és letépi a fejem, máskor pedig szórakozott, és ördögi vigyorától sz@rom össze magam.
- De ha már ennyire védted azokat a férgeket, akkor rajtad vezetem le elsőként a dühömet. Szóval nem akarom, hogy gyorsan és könnyen meghalj. – még jó, abban mi lenne az élvezet? Csettintett egyet, mire a mellettem álló két hulla-tag elindult, hogy csatlakozzanak a rothadó társaikhoz, és sakkban tartsák a barátaimat.
- Dühöd? Komolyan ránk vagy dühös? Szerintem túlértékeled ezt a dolgot. – háborodtam fel, hisz azért ez elég kemény dolog.
- Ha nem, hát nem. – vonta meg a vállát, és már meg is indított egy támadást. Valami fura sötét lövedék, amilyennel még nem igen volt dolgom, de nem kecsegtetett semmi jóval. Sikerült elkerülnöm, de csak épphogy, majd a Khukrit az Íjra cseréltem, hisz botor dolog lenne a közelébe menni, mikor ilyen erős, és ilyen mágiái vannak, én meg szívok két fegyverrel a tarsolyomban. Totál szívás. Rálőttem három nyilat, de mintha a csiga lassúsággal mozogtak volna a számára, ugyanis seperc alatt felhúzott maga elé egy Storm Wallt, amivel szinte minden támadásom eltérítette.
- Ha az ellenfeled felajánlja a kezdés lehetőségét, legközelebb fogadd el, különben így jársz! – próbált kiokítani, de rühellem, ha kioktatnak, így most engem is feldühített egy kicsit. Lehet, hogy kezdő vagyok, és még gyengébb, mint ő, de nem hülye.
- Nem mindig olyan jó az. – közöltem vele ridegen, majd újabb két nyilat indítottam meg, amint leengedte a védelmét, bár nem sokat számított, mert játszi könnyedséggel kerülte el az összes nyilamat. Azt hittem, hogy sosem fogom tudni eltalálni, de ami késik, nem múlik.
- Ha harc, hát legyen harc, nem igaz? – mondta, majd rögtön ezután egy újabb, számomra ismeretlen támadással rukkolt elő, ami sok apró gömbből állt. Nagyjából olyan volt, mint ez előző, csak piciben, és több is volt belőle. A legjobb tudásom szerint próbáltam kikerülni őket, de sok találatot kaptam, és hanyatt vágódtam. Sosem találkoztam még ilyen mágiával, és furcsa is volt.
- Mi a fene ez? – kérdeztem, miközben próbáltam talpra imádkozni magam. - Ezt még ízlelgetnem kell kicsit. – folytattam, majd a nyilakkal tovább tüzeltem rá, ami legalább annyira elég volt, hogy néha-néha kitérjen, ez pedig tökéletes arra, hogy odébb álljak, és máshonnan lőjek rá, remélve, hogy egy legalább majd eltalálja.
- Ugyan az, mint az előbb, csak éppen tömegesen – aha, így már mindjárt más. Unott arccal ismét felvont maga elé egy Storm Wallt.
- De ha jobbat nem tudsz, akkor egyszerűen ráhagylak a szolgáimra, én pedig foglalkozom a másikakkal.
- Te most velem küzdesz nem? Miért mindig a szolgák? Elég gyáva lehetsz, hogy egy csapat hulla mögé rejtőzöl. – vágtam vissza, és bár tudtam, hogy fel akar hergelni, ami némiképp sikerült is, de akkor adjuk meg a módját, és dolgoztassuk meg e téren.
- Gyáva? – felnevet, és így még magabiztosabbnak tűnik, mint eddig bármikor.
- Tudod, hogy az ember mérges, te meg még teszel rá egy lapáttal? Fura egy figura vagy te. – még mindig ott volt az az önelégült mosoly az arcán. Egyébiránt pedig, ezt már sokan mondták, de tőle kicsit furán hangzott. - Ha akarnám, egy szemvillanás alatt végezhetnék veled. – aha, mintha ezt nem tudnám magamtól is.
- Nem csak gyáva, még öntelt hólyag is. Remek párosítás hapsikám. – folytattam tovább, bár lehet, hogy most túllőttem a célon, de ez sem érdekel különösebben.
- És akkor miért nem tetted még meg eddig? – tettem fel az újabb kérdést, mert tényleg érdekelt, hogy minek játszadozik, mint macska az egérrel. Végre leszáll a földre, de ami ekkor következik, az a valaha látott legundorítóbb dolog. A saját önnön kezéből előhúz egy dárdát, ami ha jól látom csontból készült. Azért ez elég bizarr, és nem sok kell, hogy kidobjam a reggelim.
~ Haver, ez undorító! – nem mondom ki hangosan, mert félek, ha megteszem, tuti, hogy megszületik az első kis rókám.
- Akkor most adok egy kis ízelítőt abból, hogy mire is vagyok képes. – szerintem épp eleget láttam, azt hiszem. Leoldotta a kardját a hátáról, majd fekete füstté robbant szét, ám mielőtt örvendezni kezdtem volna, hogy megfutamodott, előttem termett és a lábamat célozta meg a kardjával.
- Ennek a földbe szúrásnak mi értelme volt? – álltam értetlenül a dolog előtt, ám így is utolsó pillanatban sikerült ellépnem, különben már a fél lábam nem lenne meg.
- Közelharc? Legyen! – az Íjat ismét a Khukrira cseréltem, és így már közelharci fegyverrel állok ki vele. Nem sokat vártam, rögtön megindítottam egy csapást, de a kezeire teremtett karmokkal blokkolta, miközben az ő kardjával előre szúrt. Épphogy elhaladt mellettem, de az oldalamat súrolta, és felszakította az ingemet.
- Hé, ez nem volt olcsó. Jössz egy inggel, tökfej! – mérgelődtem. Ismét előttem termett, majd újabb adag fekete füstté bomlott szét, és viszatért a kiinduló pontjához.
- Nem vagy valami jó préda. – ezután tíz újabb rothadó szolgát hívott fel maga mellé, ezekből kettő szinte azonnal négykézlábra ereszkedett, ő pedig felült az egyik hátukra.
- Ez most komoly? Rothadó szolgák, akik akár a ló szerepét is eljátsszák? Ember, neked nem volt gyerek szobád, vagy mi? – gúnyolódtam, de ahogy látom igencsak hidegen hagyja. Végülis, engem sem érdekelne.
- Végezzetek vele gyorsan és fájdalmasan. – adta ki a parancsot a szolgáinak, akik rögtön meg is indultak irányomba. Innentől már nem igen figyeltem rá, a zombi serege valahogy jobban lefoglalt, de még hallottam, hogy az állatkájával beszél valamiről. Nos, és teljesen az állat pártját fogom, és azt mondom, hogy lépjenek le, mert ennek semmi értelme nincsen.
- Mi a fenéért kell ezt? Gyáva vagy, ha még ellenem sem mersz kiállni, aki láthatólag jóval alacsonyabb szinten van nálad. – kiáltottam oda, de látszólag nem érdekelte, az állat haverjával beszélt még mindig folyamatosan. A zombijaira ki kell találnom valamit, mert nem lesz jó vége. Ismét az Íjra cseréltem a fegyverem, és próbáltam a lehető legtöbb zombit a földhöz szögezni a nyilakkal.

Miközben én a farkasommal tárgyaltam, azalatt a fegyvermágus a nyilaival a földhöz szegezte a hullámit, amit el kellett ismernem, hogy nem is olyan rossz gondolat, de ellenem vajmi keveset érhetett el vele.
- Na akkor fejezzük be ezt a szánalmas kakaskodást! - álltam fel a rögtönzött székemről, majd csettintettem egyet az ujjaimmal, csak úgy a hatás végett, és felszereltem a leszegezett harcosaimat a Demonic Power-rel.
Így könnyedén ki tudtak szabadulni a nyilak képezte csapdából.
- Előbb kivégzem azt a két idiótát, aztán foglalkozom veled is. - folytattam fennhangon, miközben máris felém hozták a zombik a foglyokat, akik eddig csak a perifériáról figyelték a történéseket.
- Még mindig nem zizzentél le a témáról? Saját magad alacsonyítod le azzal, hogy ilyen zombi izék mögé bújsz. – hergelt megint, de már nem érdekelt.
Tudtam, hogy csakis azért mondja, hogy ne bántsam a barátait. Azonban ez most engem nem érdekelt. Olyan helyre tévedtek, ahová nem kellett volna, és olyat tettek, amivel megpecsételték a saját sorsukat: felbőszítettek!
- Magamat alacsonyítom le? - nevettem fel harsányan. - Mondd csak öcskös! Ha egy szúnyog megcsíp, vajon nem csak az egyik kezedet mozdítod-e azért, hogy lecsapd? Miért próbálnál meg teljes erőddel harcolni egy szúnyoggal szemben? Vagy nincs igazam? – kérdeztem vissza.
- Most komolyan? Ilyen...hülye példát hozol fel? A szúnyogok amúgy sem szeretik a vérem, szóval ilyen téren nincs félni valóm. – vicceskedett.
- Te vagy a szúnyog te félnótás! – világosítottam fel, mivel úgy ítéltem, hogy kissé lassú lehet a felfogása, vagy ha nem, akkor nem akarja megérteni a célzást.
- Na, na, na, álljunk csak meg! Tudtommal ugyanolyan mágus vagyok, mint te. Most vagy te is szúnyog vagy, ahogy a többi mágus, vagy valamit nagyon elnéztél. – magyarázta.
Már a feltételezés is vicces volt, hogy ugyan olyan mágusok lennénk én, mint ő, figyelembe véve, hogy mekkora erőkülönbség volt kettőnk között.
- Istenek az egekben, már ha vagytok, mit vétettem, hogy úton útfélen ilyen barmokkal kell, hogy találkozzak? - néztem fel az égre. - Froozer! Azt használjuk, amit gyakoroltunk! - utasítottam a társamat, a zombik pedig kör alakba rendeződtek, hogy ne tudjon menekülni. - Ti pedig végezzetek azzal a kettővel! - parancsoltam a foglároknak, akik azonnal kardot is rántottak, én pedig egy szempillantás alatt ellenfelemhez mentem az árnyékok segítségével, és nem gyengébb támadást vetettem be, mint a Dark Capriccio-t.
A szavaimon csak mosolygott, de amikor már Froozert is bevontam, már megijedt. A kezében lévő íjjal viszont nem rám célzott, hanem azokra a zombikra, akiket a kivégzésre utasítottam, ezzel pedig számára is szinte végzetes hibát követett el, hiszen az áthatoló mágiám könnyedén kettészelhette volna, ha úgy akarom, de nem akartam. Noha az ellenfelem volt, és védte azt a másik kettőt, rá nem haragudtam, szóval életben hagytam, és úgy irányítottam a Dark Capriccio-t, hogy csak az oldalát szakítsa fel, így harcképtelenné téve. A sebesülésétől pedig a földre rogyott fél térdre, majd térdre, ahol pedig próbálta a kezét rászorítva elállítani a vérzést, több-kevesebb sikerrel.
- És itt a vége! - kiáltottam, és Froozer lecsapott a villámtámadásával az ellenfelem háta mögül, miközben a kardok is lesújtottak mögöttem, még ha egy két nyilat be is kaptak a szolgáim, akik ítélkeztek.
A torkokat átvágva a vérző és élettelen testek a part homokjába hullottak, akárcsak a lesokkolt harcos, és immáron vége volt a közelemnek.
- Mocsok. – hörögte még a fogai között, de ennek már nem volt semmi jelentősége.
Ugyan próbált még feltápászkodni, de már nem volt ereje hozzá.
- Megfizettek ezért! – mondta még egyszer utoljára, majd a familiárisommal együtt elhagytam a terepet, még mielőtt a rendfenntartók megérkezhettek volna.

Néhány oszladozó tetemet sikerült leszögeznem. Sejtettem, hogy nem tart majd soká, de a tudat, hogy legalább ezzel lelassíthatom őket, kicsit megnyugtatott.
- Na akkor fejezzük be ezt a szánalmas kakaskodást – felállt a hullákból épített trónusáról, közben csettintett egyet, bár nem hiszem, hogy ennek lett volna vajmi különösebb funkciója, ám ahogy ennek az egyszerű mozdulatsornak vége lett, a hullái úgy húzták át magukon a nyílvesszőket, mintha azok soha ott sem lettek volna. Sóhajtottam egy nagyot.
~ Remek. – gondolatban még a fejemet is megráztam kissé.
- Előbb kivégzem azt a két idiótát, aztán foglalkozom veled is. – ühüm, na ezt nem kellett volna. Igazából vegyes érzésekkel álltam a dolgok elébe, ugyanis ott motoszkált a tehetetlenség érzése, mert hát valljuk be, ez ellen az állat ellen én tehetetlen voltam.
- Még mindig nem zizzentél le a témáról? Saját magad alacsonyítod le azzal, hogy ilyen zombi izék mögé bújsz. – próbáltam tovább húzni az idegeit, hátha akkor inkább engem vesz elő elsőként, így nyerhetek némi időt, bár a hullái miatt kötve hiszem, hogy ennek lenne értelme.
- Magamat alacsonyítom le? – harsányan felnevetett, de ebben volt valami nem evilági, szinte már ördögi, démoni nevetés volt. Számomra legalábbis, ebben a helyzetben meg főleg. - Mondd csak öcskös! Ha egy szúnyog megcsíp, vajon nem csak az egyik kezedet mozdítod-e azért, hogy lecsapd? Miért próbálnál meg teljes erőddel harcolni egy szúnyoggal szemben? Vagy nincs igazam? – mivan?! Próbáltam felfogni, amit mondott, de kellett hozzá egy kis idő.
- Most komolyan? Ilyen...hülye példát hozol fel? A szúnyogok amúgy sem szeretik a vérem, szóval ilyen téren nincs félni valóm. – vágtam vissza kicsit humorosan.
- Te vagy a szúnyog te félnótás! – ja, hogy úgy. Az mindjárt más. Na persze, még mit nem.
- Na, na, na, álljunk csak meg! Tudtommal ugyanolyan mágus vagyok, mint te. Most vagy te is szúnyog vagy, ahogy a többi mágus, vagy valamit nagyon elnéztél. – próbáltam belemagyarázni, és remélem veszi a lapot.
- Istenek az egekben, már ha vagytok, mit vétettem, hogy úton útfélen ilyen barmokkal kell, hogy találkozzak? – felnézett az égre.
- Nem tudom, haver, de eléggé belenyúltál a tutiba. – súgtam magam elé, csak úgy magamnak.
- Froozer! Azt használjuk, amit gyakoroltunk! – erre a zombijai rögtön fél kör alakba rendeződtek. Körbe néztem, de egyik oldalról ő meg a farkasa, a másikról meg a rothadt sereg. Bezártak, tipikus csapda, de ezt nem gondoltam volna, hogy ilyen profin kivitelezik.
- Ti pedig végezzetek azzal a kettővel! – a zombik rögtön kardot rántottak, de nem volt időm mélázni. Egy szempillantás alatt előttem termett. Alig láttam. Egyetlen pillanatra, mintha egy dupla sugár lett volna, az egyik egyenesen, a másik pedig körülötte spirálban tekeregve, de olyan közel került hozzám, hogy képtelen voltam bármit is tenni ellene. Felhúztam az íjamat, és két nyílvesszőt lőttem ki a zombikra, akik épp a barátaimat tartották sakkban. És akkor még nem tudtam, de megpecsételtem a saját sorsom. A srác mágiája totál felszakította az oldalam, bár fogalmam sem volt, hogy miért csak ott támadott, hisz ezzel simán kettészelhetett volna keresztbe, és mielőtt bármi történik, ugyanezt megtehette volna hosszába is. Mégis volt egy olyan érzésem, hogy nem szándékozik kinyírni, ezért csak az oldalamat támadta. Harcképtelenné akart tenni, mintha eddig nem lett volna így is harcképtelen ellene. A fájdalom átjárta a testem, és térdre rogytam. Az íjam kiesett a kezemből, és épphogy sikerült megtámaszkodnom. Másik kezemet a sebre szorítottam, hogy kevésbé legyen súlyos a vérveszteség, de ha ez így megy, nem fogom sokáig bírni.
- És itt a vége! – hirtelen sokkoló érzés lett úrrá a hátamon, de nem tudtam, hogy kitől jön, majd rájöttem, hogy a farkast nem láttam. Ő lesz a ludas. Ettől végleg elment az energiám, és hasra rogytam, ám ezzel a villámtámadással egy időben a zombi szolgák fegyverei is lesújtottak. A torkokat találták el, így, bár nem tiszte, legalább gyors és lehetőleg fájdalommentes volt a dolog.
- Mocsok! – szűrtem ki az utolsó energia tartalékaimból a fogaim közül. Képtelen voltam feldolgozni, hogy a szemem láttára, ilyen tehetetlen állapotban történt mindez.
- Megfizettek ezért! – még megpróbáltam felállni, de már annyi erőm sem volt, hogy legalább a hátamra forduljak, hogy ne menjen tele a seb az oldalamon homokkal, bár már valószínűleg mindegy volt. Még mielőtt bárki megérkezhetett volna, mindannyian elhagyták a tengerpart helyszínét, én pedig szépen lassan, a vérveszteségből származó ájultságnak adtam át a tudatom.