Használt/ ismert név: Dead Shadorick
Születési név: Dead Shadow Erick
Nem: Férfi
Életkor: 21 éves
Mágia: Nekromanta mágia
Klán: Egyelőre vándorol
Kinézet: Mindig hordom a csuklyáját, így első benyomásra csak egy ijesztő fehér köpenyes fazon vagyok. Egyébként 210 centiméter magas vagyok, ezüstszürke hajam és fekete szemem van.
Jellem: Könyörtelen gyilkos, ijesztő a kinézetem, ám a tetteim még annál is borzalmasabbak. Nincs szükségem barátokra, konkrét célom sincsen, csak az, hogy én legyek a legerősebb nekromanta a világon. Célom érdekében bárkit eltiprok, aki az utamba áll.
Felszerelés: Egy plusz fehér köpeny, ha esetleg piszkos lenne a másik. Továbbá van egy nyakláncom, melyen van egy medál, amiben a családomról készült egyetlen képet tárolom, és még van egy kardom is a biztonság érdekében.
Előtörténet:
Apa, Anya, John!
Apám egy tehetős varázsló volt, elég sok pénzt keresett a klánban szerzett melókból. Anyám igazi háziasszony volt, mindent megcsinált, amit kellett. Főzött takarított, mosogatott és mi egy más. Mivel az átlagosnál kicsivel gazdagabbak voltunk, nekem jól ment a sorom. Mikor még szüleim éltek nem tartottam igényt barátokra, hiszen három éves koromban gyilkosság áldozatai lettek.
Tisztességes temetést rendeztek nekik, sokan jelen voltak, ám a legtöbbjük rosszakaratú volt. Én egy szörnyű családba csöppentem bele, apám öccse nem volt varázsló, ám mindig is az ő vagyonára fájt a foga. Tekintve, hogy a nevelésemmel együtt a vagyont is megkapta, nagyon örült, na meg a felesége is. Ám ahelyett, hogy a neveltetésemre és hasonló dolgokra költötték volna, engem szinte teljesen magamra utaltak. Csak enni csináltak néha nekem.
Kilencedik születésnapomat csakis egyetlen barátommal ünnepeltem meg. Hozzám hasonlóan ő is árva volt, ám ő jobb neveltetést kapott. A városban rajta kívül senki se állt szóba velem, mert úgy gondolták átkot hordozom szüleim halála miatt. Minden esetre ez Johnt nem érdekelte, ő egyébként is jó gyerek volt. A tortát, melyet azon a napon együtt elfogyasztottunk a szüleitől kérte. Azt mondta, hogy az egyik barátjának a bulijára kell, ami igaz is volt, leszámítva azt a tényt, hogy ez nem buli volt.
Az ünneplés után nem sokkal egyetlen barátomat egy szörnyű baleset érte, ugyanis egy vonat elütötte. De én sosem gondoltam, hogy valóban egy vonat a tettes csak, véleményem szerint valaki kilökte, ám senki nem nyomozott ez ügyben. Ismét egy temetésre kellett elmennem, melyen egy fontos személyt vesztettem el.
A Nekromanta úton
Miután a városban mindenki kiközösített és szúrós szemmel nézett rám, a napom nagy részét a temetőben töltöttem. Ott voltak, azok a személyek, akik fontosak voltak a számomra. A szüleim és az egyetlen barátom.
Tíz évesen szüleimtől pénzt kértem, hogy elmegyek itthonról mágiát tanulni. Nem túl szívesen, de adtak, avval a feltétellel, hogy a kétszeresét hozom vissza hat év múlva. Őszintén szólva eszem ágában se volt visszatérni, de ezt nyilván ők is tudták. „Könnyes” búcsút véve elindultam hosszú utamra.
Először el kellett volna döntenem, hogy mégis milyen mágiát akarok tanulni, ám egyik mágia sem tetszett. Nem tudom miért, de úgy gondoltam egyikhez sincsen tehetségem se a tűzmágiához, se jég alkímiához vagy hasonló dolgokhoz. Ám mégis éreztem, hogy apám nyomdokaiba kell, hogy lépjek. Úgy döntöttem, hogy a szabadidőmet a különféle titkos mágiák tanulmányozásával töltöm. A sok olvasott mágia közül egyik sem fogott meg, ám egyszer olvastam említést egy nekromanta mágiának nevezett dologról. Nem sokat írtak róla, ám mégis megfogott a dolog.
Már meg volt, hogy mit fogok tanulni, ám mestert sehol sem találtam. Látszólag az egész országban csak engem fogott meg a mágiának eme ága, vagy ha volt bárki is, aki értett hozzá, jól titkolta. Mivel jobb dolgom nem volt, úgy döntöttem a testemet edzem, amíg nem bírok mágiát tanulni. Három hosszú éven keresztül edzettem és kerestem a mestert, aki tanítani fog. Végül megtaláltam a tanítómat, aki vállalta a tanításomat.
A férfi, úgy gondolta, hogy először leküzdjük a legtöbb varázsló gyengeségét a fizikai küzdelmet. Egy teljes éven eget rengetően nehéz fizikai munkát végeztetett el velem. Hála az edzésnek a testem jóval erősebb lett, mint egy varázslóé, így akik a fizikai gyengeségre építenek, azok nagyot buknak velem szemben. Minden esetre végül 14 éves koromban kezdtem bele a nekromanta mágia tanulásába.
Irány haza! - A mészárlás és a célom!
Négyévnyi tanulás után végre elmondhattam magamról, hogy valóban egy varázslóvá értem. Ezt még a gőgös mesterem is beismerte. Bár gyakorlatban még mindig nem alkalmaztam, de elméletben már képes voltam rá, így a mesterem utamra engedett. Csak annyi volt a feltétele, hogy senkinek nem mondom el, hogy kitől is tanultam a fekete mágiát, melyet használok.
Első utam a szülővárosomba vezetett, ahol rögtön a temetőt látogattam meg. Talán az volt az én egyetlen és igazi otthonom, a hely ahol a három számomra fontos személy pihen. Több órát töltöttem el ott, majd végül búcsút véve tőlük a nevelőim házába mentem.
Nem várt ott semmiféle kedves fogadtatás vagy hasonló, sokkal inkább érdekelte őket a pénz, mint az, hogy hogyan is vagyok és mi történt velem. Természetesen nem adtam oda a pénzt, így apám szinte a torkomnak ugrott, ám én csak ellöktem magamtól. Nem volt tervben, hogy én végzek vele saját kezűleg, így viszonylag nyugodtan távoztam az ajtón és azt nyitva hagyva beengedtem azt a pár hullát, amelyek pillanatok alatt végeztek a házaspárral. Nem éreztem magamat bűnösnek, amiért mágiámmal végeztem a saját „szüleimmel”, hiszen csak a pénzt látták bennem és nem is törődtek velem. Miután a hullák szétmarcangolták a testüket megszüntettem a varázst és ők is összeestek. A házat átkutatva találtam egy nyakláncot az egyik fiókban. A nyakláncon egy medál lógott, amiben egy kép volt rólam és a szüleimről. Nem tudom miért nem adták ide nekem, de nem is érdekelt, most már az enyém lett.
A mészárlás után természetesen nem maradhattam sokáig, úgyhogy csak a következő városban vásároltam be az apámtól „lopott” pénzből. Vettem egy gyönyörű fehér köpenyt és egy kardot, mellyel nyilván könnyebb dolgom lesz, mint puszta kézzel. Természetesen ezt nem bírtam olyan jól forgatni, ám ha a szolgámmá akarok tenni valakit, ahhoz végeznem kell vele. Úgy döntöttem, hogy egyszer még majd visszatérek szülővárosomba és újraélesztem a családom és egyetlen barátomat. Ám egyelőre ilyen mágiáról nem hallottam, ráadásul biztos nem is könnyű, így először el kell nyernem a legjobb nekromanta címét és utána véghezviszem az álmomat.
Már három éve keresem a hozzám hasonló nekromantákat, azóta rengeteg emberrel kellett végeznem vagy épp csak likvidálni. A lényeg azon volt, hogy méltó volt-e ahhoz hogy végezzek vele.
Szomb. Aug. 14, 2010 5:34 pm
