Magánküldetés: Csonka éji álom (Cecil Weber, Kevin McBride, Caddis Fell, Imolatus, Ilaszior)

Imolatus lehunyta a szemét, és próbálta nem elképzelni azokat a borzalmas kísérleteket, amelyekhez nemsokára testközelből lesz szerencséje. Meglepve tapasztalta, hogy a kötelei meglazultak, és újra mozgatni tudja a karjait. Valószínűleg most fognak belegyömöszölni abba a szerkezetbe. Vagy levágják a testrészeim. Esetleg kivéreztetnek…
Mivel még mindig nem történt semmi, kénytelen volt óvatosan rásandítani a két laborpatkányra. Alig akarta elhinni, de úgy tűnt, nem akarják őt bántani. Lehet, hogy megesett rajtuk a szívük?
- Ezt meg miért? – kérdezte bizonytalanul. Az egyik idegen azonban leintette. Igen tekintélyes orra volt, pont, mint a mesebeli igazságos királynak. A társa sem volt egy férfiszépség, olyan bozontos szemöldöke volt, mintha a bajusza irányt tévesztett volna, és a homlokán nőtt volna ki. A mágus rengeteg sztereotípiát hallott már a párkeresési kudarcok elől a laboroséletbe menekült emberekről, de így szemtől szembe állva velük lassan kezdett hinni nekik. Ki tudja, lehet, hogy őket is belezsarolta ebbe a helyzetbe a két repedtsarkú szivola?
- A Titán Nosetól jöttünk. Mágusok vagyunk, segíteni akarunk .
- Uhh - ennyit az elméletéről. Úgy tűnik két beépített emberrel van dolguk. A helyzet abszurditása azonban kétségbevonhatatlan. Hát hol találkoznának egy másik céh embereivel, mint a lehető legszorultabb helyzetben? Persze ő sem most landolt ezen a síkon. Az majd még elválik, hogy hisz-e nekik. Átmenetileg azért úgy tett, mintha elhitte volna ezt a hihetetlen mesét. Tekintetével ide-oda bökött, ezzel kérdezve szavak nélkül: akkor most mi lesz?
- Hát… - Bozontot valamiért szórakoztatta a helyzet. Persze, nem őt alázták meg és fenyegették azzal, hogy kipreparált szobadíszt csinálna belőle. Mivel úgy tűnik a szőrös védangyalaik nem vették a lapot, úgy döntött kicsit besegít nekik felfogni a helyzet komolyságát.
- Most komolyan, mi a volt a nagy terv? Vagy nektek ez a hobbitok, hogy bajba jutott mágusokon segítetek? – suttogta, remélve hogy kellően leplezte a gúnyt a hangjában, hogy ne kötözzék meg újra.
- Hé, kis ember, egyelőre nekünk köszönheted az életed világos? Ha mi nem ütjük le a dokikat és vesszük fel az alakjukat, akkor ti már a boncasztalon fekszetek! – förmedt rá a karvalyorrú fószer. Látszólag ő volt a rangidős. Imolatus újraértékelte a helyzetét, és hangnemet változtatott.
- Jójó, ne haragudj. De téged is kikészítene, ha egy zsákban cipelnének oda, ahol egy démonimádó őrült elevenen meg akar nyúzatni.
- Démonimádó? – kérdezte a két gyászhuszár. Ezek aztán tényleg képben vannak. Ezek után tényleg azt várják, hogy higgye el: ők egy legális céh titkos ügynökei, amikor halvány fogalmuk sincs arról mi folyik itt?
- Micsoda? – Bozont szemei kigúvadtak erre az infóra, mintha most tudta volna meg, hogy nyert a Fiore Nemzeti Lottón. - A testnedveittekkel? Nem mondod komolyan hogy... meg... megerőszakoltak? – hihetetlen ez az alak. Valahol odakint szabadon járkál egy dühöngő őrült, és ő meg ilyen jelentéktelen részleteken akadnak fent?
[color=yellow]- Nos, igazság szerint próbálkoztak vele. Meglepően kellemesen csinálják, higgy nekem – a fiú el sem hitte, hogy válaszol erre a kérdésre. Jobban belegondolva azt is alig hitte el, hogy ekkora ziccert kihagyott. Vannak, akik érzéstelenítést kérnek fogfájás előtt, hogy kellemes legyen az élmény. Ő még be is verte valamijét, hogy jobban fájjon.
Karvaly úr türelme szemmel láthatólag igen limitált volt, társa lelkes empirizmusát egy tockossal helyre tette.
- Elég ebből az undormányból! – mondja olyan arccal, mint aki az almába harapás után szembesül egy fél kukac látványával. De minek kérdeznek, ha nem kíváncsiak a válaszra? Ezek lehet, hogy tényleg nem tudósok.
- Hogy kerültetek ide? - a fiú kicsit bizakodni kezdett, így hát előkotorta a zsebéből a cetlit, amin a küldetésük volt.
- Meghívtak minket – mutatta nekik a cédulát, mint detektív a végső bizonyítékot Mustár ezredes bűnössége mellett. - Ám kiderült, hogy az egész egy átverés. Két szőke démonita elkábított minket, majd a két fogdmegjükkel, akiket ti is láttatok, idecipeltettek minket.
- Egy áll küldetés? Szőke démon, már mint lány? – Bozontnak szüksége volt némi időre, hogy megeméssze ezt a rengeteg bonyolult információt. Vajon attól lett ilyen dús bozontos szemöldöke, hogy folyton a homlokát dörzsölgette értetlenségében?
- Igen, igen, vedd már fel a lépést. Két szőke, nagymellű lány volt hivatott elcsavarni azoknak a fejét, akik bedőltek a küldetésnek. Mit olyan nehéz ebben megérteni? – pirított rá Imolatus. Sose tudta megállni, hogy ne kezdje el froclizni az ilyen amatőr gondolatzsonglőröket. Odahaza volt erre egy mondás: kéri magának az ostort. Közben a két ál-tudós összenézett.
- Hát én most már semmit nem értek – vonogatta vállát az együgyű alak. Szemmel láthatólag ez nem volt újdonság. Tipikusan az az alak, akinek még a gyerekzár is ördöglakat. A jóval rátermettebb társát biztos azért rendelték mellé, nehogy elkószáljon, vagy kárt tegyen magában. Karvaly úr mély levegőt vett, majd szépen tagoltan, hogy amaz is megértse, elmagyarázta:
- Azt akarja ezzel mondani, hogy nem erre számítottunk – Imolatus sem két ilyen tutyimutyi alakra számított, amikor megmentőért imádkozott. Közben Ilaszior nekiállt tornázni. Erre nem talált alkalmasabb időpontot. Hősünk komolyan elgondolkozott azon, hogy rajta kívül van-e a teremben normális ember. Talán a nagyorrúban van még remény.
- Miért, ti is erre a küldetésre jöttetek? – próbált kétségbeesetten valamilyen értelmes információt kinyerni a két idegenből.
- Mi nem találkoztunk ilyen küldetéssel még. Egy férfit keresünk, az ő nyomán jutottunk el idáig.
- Az előző munkánk egy városban zajlott, ahol felfedeztünk egy kísérleti labort, mondjuk már csak egy nagy adag törmelék van belőle. De a férfit nem tudtuk elkapni . Elméletileg valahol itt kéne lenni – tette hozzá a csekély értelmű társa, tanúbizonyságát téve, hogy ő is tud értelmes dolgokat mondani. Nem is olyan rossz ez a gondolkodás, ha az ember egyszer belejön.
- Ezen kívül két nevünk van még Katei és Annie. Nem ismerősek nektek? – a felismerés villámként csapott Imolatusba. Végre egy nyelvet beszélnek!
- De. Egy szőke testvérpár, akik a szado-mazót szeretik, de csak mazo nélkül – a nagy lelkesedés közben elfelejtette, hogy hülyékkel van dolga, és mielőtt még megint mély zavarba taszítaná szegény kocatudósokat, ezért tárgyilagosabb hangnemre váltott.
- Igen, ők kábítottak el minket. Úgy hírlik erős mágusok. A főnökük pedig egy bizonyos Z, ő felelős a kísérletekért, amellyel egy démont akarnak feltámasztani – így visszagondolva nem biztos, hogy Z-nek hívták a pasast. Az biztos, hogy valamilyen betű volt. Mindegy. Nem mintha ezzel az infóval sokat segített volna a két állítólagos céhtagnak.
- Z? Róla még nem hallottunk. Démont? Ez furcsa, a férfi, akit üldözünk valami világ békét említett.
- Igen, mint említettem, ő a démont feltámasztva akar világvégét elhozni. Ezért mondtam rá, hogy őrült – ezeknek az alakoknak mindent kétszer kell elmagyarázni? A társaik vajon hogy bírják elviselni őket?
- Hát egy démon felhasználásával.... vagy várj csak akkor lehet erre kell neki a hadsereg! – eszmélt fel a sasorrú fószer.
- Mi van? – értetlenkedett a változatosság kedvéért a társa.
- Világbékét nem lehet csak úgy puffra varázsolni, talán ki akarja kényszeríteni a vilábékét és ezért kell neki a démon is meg a hadsereg – hadarta izgatottan, majd olyan diadalmasan nézett rájuk, mint aki most fedezte fel a spanyolviaszt. Sajnos a felismerésével egyedül volt, mindenki más értetlenül meredt rá.
- Most rajtam van a kérdezés sora. Milyen hadsereg?
- A pasi valami vírust akart kifejleszteni, hogy hadsereget hozhasson létre – magyarázta türelmesen Karvaly Úr. Látszott, hogy hozzá volt szokva az óvó bácsi szerepéhez.
- Ja, volt szerencsénk egy fertőzötthöz. Maradjunk annyiban, hogy nem szeretnék még egyel össze futni – ha a harci tudása az értelmi képességével egyenrangú, akkor neki még egy halott Slaad is kihívást jelenthet.
- De a vírus még nem tökéletes, mert az alanyok egy idő után bele halnak, ezért tovább kell fejleszteni csak ugye mi ebben meggátoltuk. Azért keressük, mert ha sikerrel járnak, akkor azt hiszem az egész ország nagy bajban lenne.
- Így már kezdem érteni a dolgot. Valószínűleg ez is csak egy újabb kutatólabor lesz, ahová begyűjtik a tesztalanyokat. Ám azért, hogy ne vonják magukra a figyelmet, nem a városiakat rabolják el, hanem gyanútlan mágusokat csalnak ide egy hamis küldetéssel. Végtére is a helyiek közül kinek hiányozna néhány idegen eltűnése? – rakta össze a kirakós darabjait Imolatus. Hősünk kezdte magát elemében érezni. Mindig is rajongott a szövevényes detektív sztorikért. Habár nem gondolta volna, hogy egyszer benne találja magát valamelyikben.
- Így van, de ez a Z mindenképpen érdekel. Gondolom akkor azért hoztak ide, hogy megkapjátok a szérumot – Imolatusnak eszébe jutott a két csőlakó, akik elborzadva meséltek a rájuk váró szörnyűségekről.
- Valószínű. Viszont elég a csevegésből. Mi legyen a következő lépés? – most, hogy felderítették a háttérben folyó piszkos ügyleteket, a fiú elérkezettnek látta az időt, hogy a távozás gyors mezejére lépjenek.
- Hát elsőként is ki kellene innen jutnunk – mondta Mr. Evidens. Miért, talán valaki szeretne itt maradni, és bevárni az ellenséget?
- Láttatok valamit az útból? – érdeklődött Bozont. A férfi egy mesehősre emlékeztette Imolatust, aki hasonló néven futott, és a rejtvénymegoldó képessége is ugyanekkora volt. Viszont valamiért még mindig nehezére esett megbízni bennük, hiszen alig tudott róluk valamit. Ezt számon is kérte rajtuk.
- Már megbocsássatok, eddig együttműködtünk veletek, mert nem ártottatok nekünk, pedig lett volna rá alkalmatok. Ha viszont azt szeretnétek, hogy veletek tartsunk és segítsünk, kicsit több bizonyítékot kell adnotok a szavatoknál – mondta határozottan. Magabiztos fellépése és makacssága szemel láthatólag bökte Karvaly csőrét, aki dühösen ki is fakadt.
- Még is milyen bizonyítékra gondolsz? Mondtam már, hogy Yuzuha vagyok a Titán Nose-ból. Itt a céh jelem! – azzal felrántotta a ruhájának ujját, felfedve egy igen szőrös alkart. Ha azon valaha is volt, céhpecsét, azt már réges-rég benőtte a dzsungel.
- Úúú, ezt a szőrös kart látva elszállt minden kételyem! – gúnyolódott Imolatus, és ájtatos képpel meghajolt előttük. Meglepő módon most Bozont volt a helyzet magaslatán.
- Öm Yuzuha te most férfi vagy – jegyezte meg félszegen. - Tudod az alakváltó lakrimával fel vettük a két doki alakját – ezek szerint nem így néznek ki valójában. Sőt, az egyikük lány. Méghozzá egy olyan lány, aki előbb parancsolgat, és utána gondolkodik. Karvaly úrnőt a beismerés (és a szégyen) mindenesetre elpirulásra késztette.
- Öhm figyelj... őő nem tudom, hogy hívnak, de higgy nekünk. Ha ellenetek lennénk, nem szabadítanánk ki és nem mondanánk el ennyi mindent – esdekelt Bozont. Társ(nője) még mindig nem tudott szóhoz jutni. Imolatus lélekben a fejét csóválta. Nagyon veszélyes helyzetben voltak. Ha meggondolatlanul, naivan cselekszik, könnyen egy lombikban találhatja magát. Vagy ami még rosszabb, fertőzött szörnnyé válik. Akkor aztán oda szép angyalmágusi karrier! Azonban azt súgták neki az ösztönei, hogy ha átmenetileg is, de működjön együtt ezzel a két alakkal. Végtére is egyvalami kiderült a beszélgetésük alatt: hogy tudósnak túlságosan ostobák.
- Nos, rendben. Akkor viszont döntsük el, merre megyünk. Amúgy van még talonban olyan átváltoztató lakrima?
- Csak ennyi volt nálunk. Meg találtunk abban a szobában még hármat, de fogalmunk sincs mire jók – akkor jobb, ha nem rajtuk próbálják ki. Imolatusnak nem nagyon fűlött a foga kísérleti egeret játszani.
Mielőtt azonban válaszolhatott volna, kopogtattak az ajtón. Úgy tűnik, nem várt látogatóik lesznek. Remélhetőleg nem az ikrek, belőlük már így is épp elege volt…