Nightyngale Abyss

Jelige: Második lehetőség program
Régi karakter neve: Shiina Kaori
Szint: 5
Varázserő: 5600
Mágiára költött pénz: 1.735.000 gyémánt
Felszerelés, amit átadok: Magic Motorcycle / Mágikus Motor /  


Név: Nightyngale Abyss (Születési neve: Aislin Marble)
Faj ember
Nem: nő
Életkor: 22

Szint: 4
Osztály: C
Varázserő: 4200

Személyiség: Nightyngale jelenleg a helyét keresi a világban. A sok elnyomás miatt több különböző szerepet vett fel élete során, mindig azt, amit épp elvártak tőle. Most végre a maga ura, azt teszi, amit a szíve diktál neki, és felfedezi a világot. Mindezek ellenére van pár dolog, ami biztos pont az életében. Imád olvasni, és motorozni. Az állatokat szereti, nem szívesen veszi el saját kezűleg az életüket. Mivel élete második felében megszokta a luxust, szeret abban élni, de nem érdekli az sem, ha a földön kell aludnia.

Jellem: Semleges

Kinézet: Alakváltó tudását már magas szintre fejlesztette, ezért senki sem tudja, hogy ilyen az igazi alakja. Általában egy hosszú, vörös hajú, smaragdzöld szemű lány képében jelenik meg mások előtt. Alkata arányos, 180 centi fölötti testmagasságú, vékony, de izmos. Öltözéke változó, általában bőrruhát visel, ami a motorozás miatt vált elengedhetetlenné.

Céh: –

Mágia: Alakváltó mágia, Szem mágia

• Transform / Basic Level (50.000)
  
• Intermediate Level (150.000)
  
• Advanced Level (300.000)
  
• Eye Magic (50.000)
  
• Far Sight (50.000)
  
• Dark Eyes (50.000)
  
• Glimpse of Affection (150.000)
  
• Pusztakezes Harcmodor (25.000)
  
• Zsebmetszés (75.000)
  
• Mágikus Jármű Vezetés (150.000)
  

Összesen mágiára költött pénz: 1.050.000 gyémánt

Felszerelés: Magic Motorcycle / Mágikus Motor /  

Vagyon: 685.000 gyémánt


Előtörténet:

Aislin Marble

Aislin mindig is másvalaki akart lenni.

Ez a gondolat volt az első emléke gyerekkorából. Bár mindössze pár perc választotta őt el ikernővérétől, örökké csak második volt. Ava volt a szépség, tisztaság, tehetség, talpraesettség, és a vidámság. Aislin az átlagos arc, az örökké piszkos csavargó, lassú tanuló, esetlen, jellegtelen kistestvér. Bármivel próbálkoztak, legyen az játék, tanulás, vagy segítség a házimunkában, Aislin mindig lemaradt a zseniális nővéréhez képest.

A lányok hét évesek voltak, amikor szüleik, Rhandy és Sandra eldöntötték, hogy Ava-t mágusnak taníttatják ki. Bár a család jól megélt az apa varázskütyü-boltjának bevételeiből, arra nem futotta, hogy a fiatalabb gyereküket is ilyen magas színvonalú oktatásban részesítsék, ezért őt a városi általános iskolába íratták be.

Az első osztály tele volt Aislinhez hasonló gyerekekkel. A többség kicsi volt, gyenge, és nem igazán érdekelte a tanulás. A tanító mindent megpróbált, de soha senki sem figyelt rá, kivéve egyetlen kicsiny lányt, aki a terem leghátsó sarkában ült. Vele azonban még ő sem törődött. Aislin csak itta a korosodó hölgy szavait a betűkről, számokról, mesékről és a mágia mindennapi emberek számára is elérhető csodáiról. Egyik féléves feladatuk az volt, hogy tanuljanak meg egy egyszerű színdarabot, az Állatok királysága című, rövid történetet. A főszerepeket a leghangosabb és legerőszakosabb gyerekek játszották, de Aislin olyan átéléssel adta elő egyetlen mondatát a próbák alatt, hogy olyankor mindenki más elhallgatott egy pillanatra. Amikor ez a röpke idő lejárt, a gyerekek és a tanítónő újra megfeledkeztek a lányról, de őt ez egyáltalán nem zavarta.

A bemutatón Aislin, a kisegér egy szempillantásnyi ideig az iskola sztárja volt. Bármelyik szülő büszke lett volna egy ilyen tehetségre, kivéve Rhandy és Sandra. Ők el se jöttek megnézni a színdarabot. Valaki azonban felfigyelt rá. Egyik osztálytársa, Pierre, aki híres volt arról, hogy igen gyakran bajba került az iskolában, és azon kívül is. Tervei voltak a csendes, magába forduló kislánnyal, aki valaki más akart lenni. Pierre már eldöntötte, hogy ki legyen. Egyik nap tanítás után végre elszánta magát, hogy cselekedjen. A ruhájánál fogva megragadta a lányt, és a hátsó udvar egy eldugott szegletébe rángatta. Több diák és tanár is szemtanúja volt az eseményeknek, de vagy nem érdekelte őket, vagy egyszerűen csak úgy tettek, mint aki nem lát semmit, hiszen Pierre nem csak önmaga, de apja, egy  helyi orgazda miatt is igen figyelemre méltó háttérrel rendelkezett.

- Te mostantól a szolgám leszel, és azt játszod el, amit én mondok neked! – hangzott el a parancs a fiú szájából. Egy madár röppent fel egy közeli fa lomkoronájából, szárnyainak csapkodása betöltötte a pillanatnyi csendet. Aislin még sosem volt ilyen boldog, mint most. Még akkor sem érzett ekkora örömöt, amikor a színpadon állt, s mindenki lélegzet visszafojtva hallgatta őt. Úgy gondolta, hogy most végre valakinek szüksége van rá, és hogy valaki más lehet. Attól a naptól fogva ő lett a Szürke Egér.


Szürke Egér

A gyermekévek gyorsan teltek, és a Szürke Egér gyorsabb, ügyesebb, és kicsit talán erősebb is lett. Nap mint nap a város utcáit járta, és a Pierre által rábízott feladatokat végezte el. Eleinte elég volt az, hogy a fiút követte, aki iskola után körbejárta az utcákon csavargó gyerekeket, és móresre tanította őket. Kis idő után a fiú arra utasította, hogy csatlakozzon hozzá, és vegyen részt ő is a verekedésben. Szürke Egér nem értette, hogy miért kell bántania valakit, aki nem okozott neki bajt, de amikor visszaszólt Pierrnek, az mindig egy hatalmas nyaklevessel jutalmazta, ezért néhány ilyen esemény után a lány is megtanulta a leckét. Onnantól kezdve már ő is úgy ütötte, rúgta a nála kisebbeket, vagy éppen nagyobbakat, ahogy csak erejéből telt. Sokan visszaütöttek, de Szürke Egér onnantól csak még vehemensebben támadott. Nem lelt élvezetet az erőszakban, de megtette, mert ez volt a szerepe. Ha Pierre arra utasította, hogy nevessen, akkor nevetett, és eljátszotta, hogy örömmel vesz részt a verekedésben. Azután már utasítás se kellett, a lány tudta, mikor kell nevetnie, mikor pedig gonosz dolgokat mondani, hogy ezzel gazdája kedvére tegyen. Pontosan olyan volt, amilyennek őt a fiú megálmodta. Otthon azonban még mindig Aislin volt, az esetlen, gyenge, kisebb testvér. Iskola utáni tevékenységeiről senki sem beszélt, mert csak az áldozatok, Pierre és néhány kóbor macska számolhatott volna be arról, hogy mi történik az eldugott utcák macskakövein. Szülei és Ava nem tudtak délutáni tevékenységeiről, egyszerűen csak elkönyvelték őt egy semmirekellő csavargónak. Aislin úgy gondolta, jól van ez így, és játszotta tovább a szerepét.

Pierrenek a verekedés hamar unalmassá vált, ezért új játékot talált ki Szürke Egér számára. A fiú kicsi volt, és fürge, ezért könnyedén elcsent ezt-azt az utcai árusok portékáiból. A lány megfigyelte a tolvaj összes mozdulatát, majd mikor eljött az idő, ő is akcióba lendült, hogy elterelje a felnőttek figyelmét Pierre akciójáról. Egy átlagos kisasszonyka volt; fodros ruhája, melyet nővérétől csent el, és ártatlan tekintete senkiben sem keltett gyanút. A boltosok örömmel segítettek a kedves, udvarias vendégüknek a megfelelő portéka kiválasztásában, aki egy rövid ideig megbabonázta őket csillogó szemével. Szürke Egér sokszor tényleg vágyott egyes tárgyakra, de pénze nem volt, ezért mindig vásárlás nélkül búcsúzott el a mosolygós eladóktól. Sajnos azonban a város nem volt olyan nagy, és a tulajoknak nem volt vaj a fülük mögött, ezért egy idő után rájöttek a turpisságra, a pletykák pedig gyorsan szárnyra kaptak, miután egy ószeres kutyája vette őt üldözőbe az egyik tolvajlás során, ami miatt a bajkeverő párosnak egy ideig visszavonulót kellett fújni. Addig, csak hogy elüssék unalmas óráikat, visszatértek a gyerekek terrorizálásához, és Szürke Egér az általa megformált undok lány karakteréhez.

Ahogy szépen lassan elcsitultak a dolgok a kereskedők között, s tavasz lassan nyárba fordult, Pierre egy újabb mókával lepte meg társát. Kihasználva, hogy Szürke Egér arca és ruházata teljesen jellegtelen, valamint hogy az elmúlt időszakban mindketten gyorsabbak, és rafináltabbak lettek, a fiú versenyt hirdetett. Az ószerestől elcsent aranykötésű könyvet ajánlotta fel a győzedelmeskedőnek, annak biztos tudatában, hogy ő lesz a kihívás nyertese. A feladat nem volt egyszerű, de Szürke Egér örömmel fogadta, mert végre egyenrangú tagja volt kis csapatuknak. Ehhez mérten a lány úgy döntött, alakít kicsit a karakteren, amit Pierre előtt játszik. A fiúhoz hasonló élces humort vett magára, viszont minden cselekedetét alaposan megfontolta, hogy eredményes lehessen a versenyben. A határidő egy év volt, addig mindent bele kellett adnia, hogy ne okozzon csalódást társának. A versenyszám pedig zsebtolvajlás. Aki a legnagyobb értékű zsákmányt tudja begyűjteni, az győz, és övé lesz az aranyban pompázó díj.

Szürke Egér most először érzett izgalmat az életében. Mindig is azt tanulta, hogy lopni rossz dolog, de ugyanúgy az volt a verekedés és az is, hogy segített Pierrnek elcsenni néhány dolgot. A lány nem azért volt izgatott, mert olyan dolgot tett, ami tilos volt. Mióta társa először felpofozta, fokozatosan rájött, hogy egy kedves mosollyal, ártatlanul csillogó szemekkel és néhány ügyesen forgatott szóval bármely jó érzésű embert meg lehet téveszteni. Nem, az ok, amiért most hevesebben vert a szíve, az a szemei előtt lebegő cél volt, az aranykötésű könyv. Eltűnődött rajta, hogy vajon mi lehet benne, s milyen izgalmakat rejtenek a megsárgult lapok. Szürke Egér sosem hagyott fel az olvasással, még akkor sem, amikor lefekvés idő után ért haza a délutáni kalandjaiból. Olyankor elvett egy ragyogó lakrimát az otthoni raktárból, és annak fényénél vetetette magát bele a könyvek csodálatos világába. Az iskola könyvtára bár igen kicsiny, és szegényes volt, bőven elég érdekességet rejtegetett egy mindenre nyitott kislánynak, ám az aranykötésű könyvhöz mérhető szépségű kötetet sehol máshol nem látott még.

Szürke Egér nem akarta elkapkodni a zsákmányszerzést. Ahhoz, hogy a leghatékonyabban, és veszélyek nélkül szerezzen elég kincset magának, nem volt elég, hogy össze-vissza rohangált városban, és találomra kiválasztott emberektől csente el tarisznyáját úgy, ahogy azt Pierre csinálta. A lány sokáig figyelte a fiú tevékenykedéseit, eltanulta a mozdulatokat tőle, és a levegőben ismételgette újra meg újra. Közben az áldozatokat is jól megvizsgálta. Némelyek egyszerű ruhát viseltek, míg mások színes, csillogó öltözékekben járták a várost.

A nap végén Pierre mindig eldicsekedett az aznapi keresetével, így Szürke Egér könnyedén ki tudta következtetni, hogy milyen azoknak a megjelenése, akik potenciálisan több pénzt hordanak maguknál. A fiú azonban nem volt mindenható. Sokszor nyakon csípték, és elvették nehéz munkával megkaparintott zsákmányát, néha még meg is verték. Ha ez történt, Pierre a város egyik másik kerületében folytatta a tolvajlást. Szürke Egér azonban mindenhová követte, és tisztes távolságból elemezte minden lépését. Nem sok idő kellett ahhoz, hogy a lányban rögződjenek a mozdulatok, de a levegő testetlen volt, ezért nem jelentett kihívást.

A város nyüzsgött az élettől, a kereskedelem virágzott, és az év folyamán több izgalmas fesztivál is odavonzotta a turistákat. Szürke Egér belevetette magát a tömegbe, hogy kipróbálja az ismert mozdulatokat, ám egyelőre még nem élesben gyakorolt. Ha valakinek a jobb oldalán volt a tarsolya, azt úgy közelítette meg, mintha a bal lenne a célpontja. Ha valaki a bal kezén viselt gyűrűt, úgy tett, mintha a jobbról akarná elcsenni. Hetek teltek el így, de a lány sosem került bajba, mert ha elkapták, csak bocsánatot kért áldozatától, amiért nekiment, majd miután gyanakvó tekintettel végigtapogatták értékeiket, morcos tekintettel elengedték őt. Szürke Egér persze sosem felejtette el, hogy gyakran váltson területet, ezzel csökkentve esélyét a lebukásra.

Beköszöntött az ősz, s a város meghirdette éves szüreti fesztiválját. Ez volt az egyik legforgalmasabb időszak az itt lakók életében, mert a helyi bor igencsak ízletes volt, s nagy népszerűségnek örvendett a királyság egész területén. Ilyenkor a gazdag kereskedők és turisták mellett számtalan borkedvelő is a városba látogatott, tökéletes prédát szolgáltatva a rablóknak és tolvajoknak. Szürke Egér úgy vélte, elérkezett a pillanat, amikor kipróbálja a tudását. A fesztivál első reggelén, mikor még csak szállingóztak az érdeklődők, a lány már ki is szemelte első áldozatát. A testes férfi színes ruhákat viselt, ám visszafogott kialakítása, és az arany ékszerek hiánya arra engedett következtetni, hogy nem túl gazdag úr az illető, azonban most magasabb körökbe próbál eljutni, ezért öltözékét ahhoz a társadalmi réteghez igazította. Szürke Egér azt gondolta, hogy egy feltörekvő kereskedő lehet, aki azért jött, hogy új üzleti kapcsolatokat hozzon létre a városban. A lány hosszú ideig követte a nézelődő férfit árnyékról árnyékra surranva, s úgy tűnt, senki sem védelmezi őt. Mikor már lényegesen nagyobb volt a forgatag, az utca leánya akcióba lendült. Csak egy gyors kézmozdulat volt, s a férfi ezüstgyűrűje már Szürke Egér markában pihent.

A sok gyakorlás végre meghozta gyümölcsét. Könnyedén suhant tovább az emberek között, néha egy-egy karkötőtől, gyűrűtől, vagy éppen tarisznyától megszabadítva a bámészkodókat. Egy idő után visszavonulót fújt, gyorsan hazaszaladt, és elrejtette a szobájában a zsákmányt. A délután azonban még tárt karokkal várta őt, s tudta, ahogy a nap egyre lejjebb ereszkedik a nyugati horizonton, úgy egyre könnyebb lesz a részeg mámorban úszó fesztiválozóktól elcsenni értékeiket. Szürke egér néhány nap alatt szép kis vagyonra tett szert, s a szobájának több apróbb szegletébe rejtette el a kincseket, hogy ha esetleg egyik rejtekhelye lelepleződne, ne veszítsen el mindent egyszerre. Akkor még nem tudta, hogy ilyenekre a felnőttek sem gyakran gondolnak, és sokan vesznek rajta az ilyen ballépéseken.

***

A lány sosem volt buta, bármit is mondtak szülei. Mióta Pierre felkarolta, és az utca törvényeire kezdte tanítgatni, a világ kinyílt az eddig zárkózott könyvmoly előtt. A gyerekeknek szóló kötetekben sosem volt szó verekedésről vagy lopásról, s Aislin azt hitte, az az életmód tőle oly távol áll, mint maga a mágia. Persze ez sem volt igaz. A mágia tobzódott benne, s csak arra várt, hogy a megfelelő formulák elősegítsék lelkének kivetülését. Talán kijelenthetnénk, hogy senki sem vette észre benne ezt a rejtett tehetséget, hiszen mindig testvérének árnyékában kellett élnie, de nem ez volt az igazság. Ava, a nővére tudta, hogy milyen erő bujkál benne, nem volt rossz lány, s bár le nem nézte testvérét, úgy vélte, jobb mindkettejüknek, ha megfelelő távolságot tartanak, talán pont azért, mert annyira ellentétes világban éltek.

Mikorra az ikrek elérték a tíz éves kort, Ava készen állt arra, hogy egy magasabb szintű mágusiskolába kerüljön, Aislin pedig Szürke Egérként hírhedt tolvajjá nőtte ki magát. Otthon továbbra is csak a kisebb testvér volt, de az utcán egész sok csavargó és rosszarcú fickó hallotta már ezt a nevet. Február volt, amikor a Mágustanács emberei kopogtattak az ajtón, hogy elkísérjék Ava-t az új iskolájába. A család kedves kis búcsúebédet szervezett a kis üdvöskének, meghívták rá a kedves szomszédokat is, és fennhangon mondogatták mindenkinek, hogy milyen büszkék az ő zseniális gyermekükre. Aislin végig a háttérben volt, s senki sem szólt hozzá, csak nővérével váltott néhány röpke pillantást, aki sajnálkozva tekintett rá. Kora délután véget ért a kis kerti parti, amikor kopogtattak a főbejárt ajtaján. Aislin volt a legközelebb, s csak ő hallotta meg a nagy zenebona és kényszeredett nevetések között, így ő nyitott ajtót.

- Ava Marble? – kérdezte fennhangon egy hatalmas, őszülő férfi kihívó páncélzatban. A lány egy pillanatig gondolkodott, majd igennel válaszolt. Felöltötte magára nővére kedves mosolyát, és felkapta az előszobába készített utazótáskát. A férfi kérdés nélkül karon ragadta és egy hintó felé vezette, ám ekkor kíváncsi fejek bukkantak elő a házból. A turpisságra fény derült, és Aislin a porban landolt, mikor a a páncélos undorodva a földre taszította. Végül Avaval együtt ő is eltűnt a távolban, de a hátramaradt kislány szülei immár nem foglalkoztak vele. Szégyent hozott rájuk az egész vendégsereg előtt, ezért büntetésből soha többet nem szóltak hozzá, csak ha valami miatt meg kellett szidni.

A lány, aki régen gyakran véresen és piszkosan járt haza, immáron csak nyűg volt a szülők hátán. Aislin sejtette, hogy eddig csak azért nem dobták ki otthonról, mert nővére titokban védelmezte őt, de innentől már semmi jóra nem számíthatott. Pierrel kötött egyezsége lassan a végéhez közeledett, s azt remélte, addig még hazatérhet a ház biztonságába. Valamiért az volt az érzése, ha megszerzi a könyvet, minden eddigi problémája megoldódik, és onnantól boldog életet fog élni, bármit is jelentsen az.

***

Beköszöntött a tavasz. A zsákmány összemérésének ideje elérkezett, és Szürke Egér még egy utolsó lopásra készült a kereskedők utcájában. Egy jól öltözött, hosszú, fehér szakállú férfi rótta az üzleteket, köpenye alatt tömött tarisznya dudorodott. A lány szeme viszont a ráncos mutatóujjon viselt ékköves arany gyűrűn akadt meg. Első pillanattól kezdve, hogy rátekintett, szinte hipnotizálta egy megmagyarázhatatlan érzés, s az egész teste furcsán bizsergett tőle. A vállalkozás kockázatos volt, mert nem volt olyan nagy tömeg, de a lány most először vonzalmat érzett valami felé, és képtelen volt ellenszegülni a vágynak. Pillanatok alatt az öreg mellett termett, s már érezte az arany hidegségét apró kezei között, mikor egy erős kéz szorította meg csuklóját, és a magasba emelte. A férfi szeme csillogott a felismeréstől, s úgy tűnt élvezi a helyzetet, Szürke Egér azonban nem érzett félelmet, azonnal felvette Ava legkedvesebb arcát és hangját, majd bocsánatkérően magyarázkodott.

- A megtévesztés mesterét nem tudod átverni. – szólalt meg az öreg, s a lány kikerekedett szemekkel követte figyelemmel, ahogy a hórihorgas orr pisze leány nózivá változott, a szakáll visszabújt az immár sima bőrbe, és az egész alak összetöpörödött. Szürke Egér a tökéletes hasonmásával nézett farkasszemet. A férfi beszélni kezdett, de a lány zavarában nem tudott mit kezdeni a helyzettel. Majd amikor a test átalakult kismadárrá, macskává, majd végül egy hatalmas ebbé, megértette mi történt. Ez a valaki, már régóta figyelte őt, és már azt is tudta, miért. Aislinban megvolt a vágy, hogy valaki más legyen, és az erő benne rejlett, az öreg pedig már régóta keresett megfelelő személyt arra, hogy alakváltó tudományát tovább örökítse. De nem ez volt az egyetlen ok, amiért a férfi felfedte magát; szüksége volt arra az arany kötésű könyvre, melyet egyszer már majdnem megkaparintott, ám a gyerekek végül elhalászták előle. Tudta jól, hogy kinél van, de még legerősebb alakváltásával se lett volna képes megszerezni Pierre otthonából. A férfi végül átadta gyűrűjét a lánynak, és utasította, hogy ha megnyeri a versenyt, azonnal hozza el neki a könyvet, és akkor megtanítja az alakváltás alapjaira. A lány minden vágya az volt, hogy megtanulja ezt a különleges mágiát, ezért kérdés nélkül igent mondott.

Eljött az értékelés pillanata. Látszatra Szürke Egér kincsei nagyobb kupacot tettek ki, és fényesebben is ragyogtak, de ez nem volt elég. A fiú háttere miatt a sötét sikátorban meghúzódó kis üzlet tulajdonosa nem tehetett mást, mint hogy Pierre-t nyilvánította győztesnek. A diadalmas gúnyolódás persze nem maradt el, pedig mindketten tudták, hogy a lány volt az eredményesebb. Szürke Egér lesújtva ballagott vissza az öregemberhez, aki most éppen az utca sarkán koldult. A férfi azonban nem kezdett dühöngeni, ahogy azt Szürke Egér várta, csak lemondóan bólintott, és gondolataiba mélyedt. Fél óra múltán aztán felpattantak ráncos szemhéjai, és ajkai széles vigyorra húzódtak. A terv elkészült, és már csak a kivitelezés volt hátra.

- Holnaptól iskola helyett hozzám fogsz járni, délutánonként pedig a kis barátodat kell megfigyelned. Ha minden jól megy, egy év, és megszerezzük a könyvet. Mostantól hívj Mesternek, te pedig Tanítvány leszel! – mondta az öreg, majd elvezette a lányt koszos kis otthonához. Aislin az arcán enyhe fél mosollyal tért haza, ahol szülei egy darab kenyeret hagytak neki az asztalon, de ők maguk nem voltak sehol. Az este hamar elillant, s Tanítvány üde tekintettel fordult jobbra a főutcán. Az iskola balra lett volna.


Tanítvány

Tanítvány egy teljesen új személyiség volt. Szorgalmas, lelkes, és kitartó lány volt, aki a Mester minden utasítását teljesítette. Az öreg rengeteg könyvet elolvastatott vele, de ezt se Tanítvány, se Aislin, sem pedig Szürke Egér nem bánta. A könyvek mindig is közelebb álltak a szívéhez, mint az emberek. A lány itta az öreg minden szavát, de az oktatás nem csak elméleti részből állt. Mester fontosnak tartotta, hogy önvédelmi és harci technikákat is megtanítson Tanítványnak, ezért gyakran keveredtek ökölharcba, s a férfi mindig más alakban támadott, hogy többféle ellenséget is megtanuljon kezelni diákja. A kis test szépen lassan megerősödött a mindennapos kiképzéstől, s délutánra teljesen kimerült, pedig a legnagyobb munka csak akkor kezdődött. Minden részletre odafigyelve, a mozdulatoktól kezdve a hanghordozásig és a használt szavakig, meg kellett tanulnia, hogyan viselkedik Pierre. A fiú közben egy teljes bandát gyűjtött maga köré, akiket Tanítvány nem ismert, és szerepe a kis bűnöző bandában lecsökkent. Mindenki azt hitte, hogy csak egy gyenge lány, és senki sem gondolta volna, hogy milyen képességekkel rendelkezik.

A verekedés, a kisebbek terrorizálása és a lopás immár rendszeres programmá vált. A kölykök nem jártak iskolába, és reggeltől estig csak az utcán csavarogtak, a lány pedig már alig tudta tartani velük a lépést a kimerítő délelőttök miatt. De Tanítvány nem adta fel. Elérkezett a nyári szünet, Ava hazatért, így Aislinnak minden nap valami más ötlettel kellett előállnia, hogy miért nincs otthon délelőttönként. Testvére rosszallóan csóválta a fejét, de szüleik örültek, hogy megszabadulnak a vakarcstól, ezért soha egyetlen nap gyakorlást sem kellett kihagynia.

Telt az idő, s az ősz beköszöntével a lány arra eszmélt, hogy nincs már hova hazamennie. Egyik nap, mikor már lenyugvóban volt a nap, egy láda várta őt a bejárati ajtajuknál. Belekukkantott, és rájött, hogy saját ruhái, ágyneműje, néhány könyve, és pár iskolai felszerelése van belegyömöszölve, valamint egy nagy vekni kenyér. Az utolsó étel, amit szüleitől kapott.

- A nővéred tandíja drágult. – hallotta anyja hangját, aki a résnyire nyitott ajtón kukucskált ki. – Nem tudunk eltartani egy hozzád hasonló semmirekellő kölyköt. Menj isten hírével, és legyél, ami lenni akarsz.

Az ajtó becsapódott, és többé nem nyílt ki. Aislin tudta, hogy ha Ava itthon lenne, megvédené, de nővére most valahol messze éppen varázsolni tanult. A lány nem tudta hová mehetne, Mester otthona egy embernek is szűkös volt, Pierrere pedig nem számíthatott, mert még egy gyerek sem járt náluk. A kicsi gyermek fogta a hatalmas ládát, és a városközpont felé indult vele. Egy csatornaaljban húzta meg magát, és kényelmes kis fészket alakított ki a ruháiból, és ágyneműjéből. Letörte a kenyerének csücskét, és csendben falatozni kezdett, miközben rákezdett a hűvös, őszi eső. Egy könnycsepp gurult végig a kipirosodott arcon, de Aislin nem tudta mire vélni, ezért gyorsan letörölgette, és az esőcseppek ütemes ropogását figyelve elszenderült.

A tél nem kegyelmezett, de a sors kereke beindult, és Aislin egyik reggel arra ébredt, hogy Pierre figyeli őt aggódó arccal. A fiú elmondta neki, hogy az apja egyik embere látta meg őt a városban hó alá temetve, és mivel tudta, hogy a fiatalúr egyik barátjáról van szó, azonnal értesítette főnökét, aki Pierre nyaggatására engedélyezte, hogy befogadják egy éjszakára a lányt. Tanítvány tudta, hogy eljött az ő ideje, az egyetlen esély, hogy megszerezze mesterének az aranykötésű könyvet.

Mikor a fiú elszaladt a reggeliért, a lány kutatni kezdett a szobában, és hamar meg is lelte a keresett tárgyat. Kíváncsian belekukkantott, és mivel már sokat tanult a mágiáról, tudta, hogy ez a könyv egy különleges varázstudomány leírását tartalmazza. Áhítattal mélyedt el a szavak tengerében, és csak akkor eszmélt, amikor hosszú hajánál fogva valaki lerántotta a földre. Tanítvány még sosem látta Pierret ilyen dühösnek, a szemében őrület csillant, és csak tépte a lány haját, ahogy csak bírta. A könyv kihullott kezei közül, ruhái cafatokban hullottak a földre, de a legnagyobb fájdalom a lelkét szaggatta. A fiú kiabált vele, szapulta, és hálátlan szukának nevezte, ám ekkor nagydarab férfiak rontottak be, és lerángatták az őrültet a meztelen lányról.

Aislin korán érő típus volt, és alakja már nőiesedett, formás kis mellei hívogatóan meredtek az égnek. A férfiak megragadták a kislányt, egy másik szobába vitték, és olyan dolgokat műveltek vele, amikről azt sem tudta, hogy micsoda. Csak a fájdalom maradt meg, és az a szörnyű íz, amit a szájában érzett. Véresen, és meztelenül andalgott a téli havazás közepén, míg egyszer csak a Mester háza előtt találta magát. Tanítvány az ajtónak dőlt, és összeesett.

Attól a naptól kezdve Tanítvány a Mesterrel élt. A telet az öreg tartalékaiból vészelték át, de amint elmúlt a fagy, a lány visszatért az utcákra, hogy ételt és pénzt lopjon maguknak. Többé azonban nem hasonlított Aislinre vagy Szürke Egérre. Tehetsége kétségtelen volt, s immár úgy formálta arcvonásait, ahogy kedve tartotta. Egy hosszú év alatt olyan erőre tett szert, amire sok felnőtt csak áhítozik. Mester, bár sosem mondta ki, büszke volt a lányra, de leginkább magára, amiért rálelt erre a kivételes erejű gyermekre. Már csak egy valami hiányzott az életéből, de legalább már tudta, hogyan szerezheti meg. Csak ki kellett használnia Tanítványt.

Pierre a bandájával a belváros sikátoraiban terrorizált éppen egy náluk jóval fiatalabb lányt. Ekkor egy hatalmas férfi, a fiú apjának egyik embere csörtetett be az utcába, megragadta a karját, és az otthonuk felé ráncigálta. Mikor egy kihalt zsákutcába értek, a nagydarab fickó fokozatosan összement, és egy kislánnyá változott. Szürke Egér állt most a helyén, és érzelemmentes tekintettel nézett fel a nála magasabb gyerekre, akit megbénított a döbbenet. Ezt kihasználva a lány először gyomorszájon rúgta, majd közelebb lépett, és bal kezével megragadta a ruháját, jobb karja viszont lendületet vett, és öklével szétzúzta az arcot. Még pár ütés kellett csak, és a fiú véresen nyekegett a földön. Szürke Egér alakot váltott, megkötözte áldozatát, és immár Pierre képében indult tovább az orgazda házához. Senki sem kérdőjelezte meg jogosultságát arra, hogy bemenjen. Határozottan, a fiú mozdulataival vágott át az előkerten, majd a lakásba érve először a konyhát célozta meg. Szerencsére nem volt ott senki, ezért egy zsákba annyi kolbászt, sonkát, és zöldséget és édességet tömött bele, amennyit nem szégyellt, majd végre felkereste a fiú szobáját.

Az aranykötésű könyv ugyanott volt, ahol egy éve, csak ki kellet nyújtania a kezét, hogy elérje, és megkaparintsa. Elrejtette hát azt is a zsákban, és lelépett, mielőtt valaki megkérdezné, hogy miért van nála egy ekkora zsák. Amint biztonságos távolba ért, levetette alakját, és csak szaladt a Mester házáig. Lihegve dobta le a zsákmányát, és büszkén nyújtotta át a könyvet az öregnek, aki fellapozta, és egy térképet vett ki belőle, mely valószínűleg már régóta el volt rejtve oda. A díszes kötetet visszahajította a lánynak, aki azonnal belevetette magát az olvasásba.

- Ezerarcú Démon… Satan Soul… - hallotta a lány a Mester motyogását, miközben a papírt tanulmányozta. Miután végzett, gondosan összehajtotta, zsebre tette, és egy utazótáskát vett elő szekrényének mélyéből. Búcsúzóul csak annyit mondott, hogy míg vissza nem tér, a lány nyugodtan használja ezt a házat, és hogy minden nap gyakorolja az alakváltást és a verekedést. Egy pillanat alatt eltűnt a távolban.

Tanítvány két évig várta a Mester visszatérését, de csak nem bukkant fel. Ezalatt apró holmik lopkodásából, és eladásából tartotta fenn magát, és minden nap kihívott valakit harcolni a helyi keményfiúk, vagy éppen Pierre bandájának tagjai közül. Sosem ugyanabban az alakban jelent meg, és a lány lassan azt is elfelejtette, hogy milyen az eredeti arca, hogy lány-e vagy fiú, és hogy ezernyi neve közül melyik a valódi. Tanítvány már nem volt önmaga, s végre minden nap valaki más lehetett.

Egy nap egy utazó színház érkezett a városba. Az emberek napokig csak az előadásról tudtak beszélni, majd szárnyra kapott egy olyan pletyka, miszerint felvételt hirdetnek a társulatba. Tanítvány ezt meghallva bizsergést érzett a mellkasában, s zakatoló szívét csak akkor tudta lenyugtatni, amikor ellátogatott a hatalmas sátorhoz, ahol az emberek hosszú sorokban kígyóztak, hogy végre részt vehessenek a meghallgatáson. A lány türelmesen várt sorára, és mindössze fél óra elteltével sorra került.

- Színész szeretnék lenni. A nevemre már nem emlékszem. – mondta érzelmek nélkül, mikor arra kérték, hogy mutatkozzon be. Kinevették, és elküldték, de nem adta fel, újra beállt a sorba. Haja színét felélénkítette, gubancait kifésülte, ruháját leporolta, és rövid várakozás után újra belépett a sátorba.

- Színész akarok lenni. Nincs nevem. – mondta akaratosan. A bizottság zavartan pislogott, de végül megint elküldték őt. Tanítvány nem érezte a megalázottságot, elhatározása csak még erősebben lüktetett a szívében. Harmadszor is beállt a sorba, és harmadszor is belépett a sátorba. Haja hófehéren csillogott, sápadt bőre törékenységet sugárzott. Vörös szemei azonban rubintként ragyogtak a félhomályos paravánok alatt.

- Színész leszek! – mondta határozottan. Hangja az egész sátrat megremegtette, pedig normális hangerővel beszélt. Kitárta karjait.  – Nincs szükségem névre!

Szemben vele két férfi és egy nő ült. Arcukon verejtékcseppek jelentek meg, a lány elhatározása még őket is megrémítette. Tudták, ha képes rájuk ilyen hatást gyakorolni, akkor egy egyszerű embert könnyedén megbabonázhat.

- Hol vannak a szüleid? Ilyen fiatal lányt csak az ő beleegyezésükkel vehetünk be a társulatba. – állt fel helyéről a fekete hajú nő.

- Nincsenek. Két éve egyedül élek. – válaszolt Tanítvány. Hangja zengett a sátorban, s rövid susmorgás után a bizottság beleegyezett, hogy felveszik a lányt társulatukba. A nő előrelépett, és a vállára tette a kezét.

- Örökbe kell fogadjalak, hogy a társulat tagja lehess, de ehhez szükséged lesz egy névre. Mit szólnál ahhoz, hogy Cassandra? Cassandra Maevis.

A lány bólintott, s ezzel kezdetét vette élete eddigi legnagyobb kalandja.


Cassandra Maevis

Cassandra színművész oktatói szigorúak és kegyetlenek voltak. A fekete hajú nő, Deliah Maevis, az új anyja megtanította arra, hogyan kell a színpadon mozogni és táncolni. Az egyik férfi, aki Herold Dust néven mutatkozott be, színművészetet, drámát, hangképzést, zenét és éneklést tanított neki. Hamar ráérzett a hegedűművészetre, bár sosem lett mestere az eszköznek. Éteri hangja csodálatosan egészítette ki a vonós hangszer dallamait. Cassandra azonban még nem állt készen arra, hogy színpadra lépjen. Edwin Green, egy szemüveges, fontoskodó férfi megtanította arra, hogyan kell beszélnie az emberekkel, újságírókkal, és hogy milyen etikett szabályokat kell betartani a nemesek jelenlétekor. Első szerepét tizenhat évesen kapta, és hamar kiderült, hogy a társulat megfogta az isten lábát a lánnyal. A legnagyobb bevételt mindig akkor szerezték, amikor Cassandra főszerepet játszott, s így hamar az ország szerte legkeresettebb vándorló színházává nőtték ki magukat. A lány rengeteg fontos emberrel találkozott, s óvták, mint egy kincset. Minden riporter vele akart interjút készíteni, de ideje úgy be volt táblázva, hogy csak igen keveseknek adatott meg ez a kiváltság.

Cassandra azonban nem volt boldog. Mágikus képességét még Deliah előtt is titkolta, s egyetlen szórakozása az volt, amikor az aranyborítós könyvét olvasgatta. Hosszú gyakorlás után végre képes volt aktiválni második mágiáját, melyet a kötet a Mindent Látó Szem varázslatának nevezett. A lány képessé vált arra, hogy a sötétben lásson, hogy a legnagyobb messzeségben is meglásson apró részleteket, és hogy egy pillantásával vonzalmat ébresszen másokban. A szem mágia azonban ennél sokkal többet tartogatott számára, de az évek során mágiája berozsdásodott, és már lassabban tanult. Túl régóta volt ugyanabban a formában, s már túl sokat játszotta Cassandra szerepét. A színpad azonban mindig magával ragadta, szerepei egy kis kikapcsolódást nyújtottak számára, a felkészülés pedig a legcsodálatosabb dolog volt, amit átélt. Ilyenkor napokra, sőt hetekre bezárkózott mágikus lakókocsijába, hogy a karaktert tanulmányozza, és beleélje magát a szerepbe. Az alaposság, és tökéletesség volt Cassandra egyik védjegye, és legnagyobb ereje.

Hét év telt el, mióta a lány elhagyta szülővárosát. Arcát, és munkásságát az egész Fiore királyságban ismerték, de Cassandra kezdte elveszíteni érdeklődését a színházban. A hercegnő és a démon című darab premierje után, mely eladási rekordokat döntött, a lány fogta legfontosabb értékeit, és anélkül, hogy bárkinek szólt volna, elindult keletre. Követte az utat, éjszakánként megállt egy szállodában, vagy kisebb fogadóban, és alakját megváltoztatva nyugodtam megvacsorázott, és békésen elaludt. Nem tudta, mi vezeti, s csak ment, követte a megérzéseit. Az út elkeskenyedett, és a távolban egy mágikus motorbicikli hangja rázta meg a csendet. Cassandra pár perc alatt közelebb ért, de nem volt kedve emberekkel találkozni, ezért egy facsoport mögül szemlélte meg a furcsa kompániát.

Egy magas, hosszú, lilás-fekete hajú nő próbálta mágikus járművét az erdőbe tolni, de a kövek és gyökerek nem engedték. Ő akarok lenni, gondolta Cassandra elképedve a lány szépségén, és tovább figyelte a társaságot. Mellette egy két méter magas tigris vakarózott, és úgy tűnt, már nagyon unja, hogy nem tudják folytatni útjukat. Két férfi is velük tartott, az egyik teljesen feketébe volt öltözve, míg a másik fehér öltözéket viselt, melyen arany szegélyek csillogtak. Úgy tűnt, ők jól szórakoznak a nő szenvedésén, és eszük ágában sem volt segíteni, s inkább arról próbálták őt meggyőzni, hogy hagyja hátra a járművet.

- Nem hiszem el, hogy képtelen vagyok a dimenzió hasadékomba tuszkolni ez a hatalmas szart! – rúgott bele mérgesen a vasparipába, majd a fájdalomtól felordított, és mérgesen a földre huppant.

- Ki van ott? – kérdezett élesen, miközben arra a facsoportra tekintett, ahol Cassandra megbújt. A lány sóhajtott egyet, és előlépett a rejtekéből.

- Cassandra Maeve. – válaszolt, bár nem volt benne biztos, hogy ez az igazság.

- Áh, a szupersztár színész. – csillant a felismerés a lány szemében. Végül intett, hogy csatlakozzon hozzájuk, mert a fiúk elkezdték uzsonnájukat majszolni. Bemutatkoztak egymásnak, és a nő, aki Shiina Kaorinak nevezte magát, örömmel kezdett fecsegni arról, hogy kik ők, és mit keresnek errefelé.

- Azt mondták, valami Ezerarcú Démon lakozik Cressida város temetőjének egyik kriptájában, de az egész kamu volt. És Cressida Fiore legnyugatibb városa! Ennyit utazni a semmiért… még egy béna talizmánt se találtunk, nem hogy démont… Szóval most visszatérünk a kis templomunkba, aztán majd tovább utazunk keletre, túl az országhatáron – fejezte be a lány, miközben egy hatalmas szendvicset tuszkolt bele a szájába élvezettel. Cassandrában egy nyugtalanító érzés kelt életre, mintha már hallotta volna ezt a nevet. Kifaggatta, hogy pontosan hol van ez a város, és a nevezetes kripta, majd mikor Kaori végzett a mondandójával, összeszedte magát, hogy tovább induljanak.

- Aaaah, mi legyen ezzel a motorral? – kérdezte fennhangon, és még egyszer belerúgott, de csak úgy tessék-lássék módon.

- Esetleg odaadhatnád neki. – mutatott Cassandrára a sötét ruhás férfi, aki Kuroyasha néven mutatkozott be. Kaori úgy tűnt nem szívesen válik meg járművétől, de jelen helyzetben nem volt más választása. Egy apró karikáról láncon függő vörös lakrima lógott le, ez volt a motor indítókulcsa. A lány kezébe nyomta a kis csecsebecsét, és szigorúan megígértette vele, hogy ha visszatér Fiorébe, megkeresi, és visszakéri a motorját. Cassandra bólintott, de gondolatai már rég a távoli nyugaton jártak. Gyors búcsút intettek egymásnak, de mielőtt eltűntek volna az erdő sűrűjében, Kaori még visszafordult.

- Ki vagy te? – kérdezte komoly hangnemben.

- Cassandra Maeve. – válaszolt zavartan a lány.

- Biztos vagy benne? – húzta fel a szemöldökét Kaori, majd hátat fordított, és beleveszett a fák rengetegébe.

Cassandra igazat adott a különös lánynak. Ő már többé nem ezt a szerepet játszotta. Új személyiséget kellett találnia, és új nevet felvenni. Egy fülemüle csicsergése vetett véget elmélkedésének. Felpattant a mágikus motorbiciklire, majd ahogy beindította, átváltoztatta arcát, haját, szemeit, és egész öltözékét. Hosszú, vörös hajába belekapott a szél, miközben smaragdzöld szemei az utat fürkészték.

- Nightyngale… - ízlelgette a szót. Tetszett neki. Életében először ő választotta meg a saját nevét. Életében először ő dönthette el, hogy kivé akar válni, s életében először volt úti célja. Nigthyngale élete csak most vette kezdetét.

Shiina Kaori
Fegyvermágia
Dimension Warp 0
Ex-quip: Two-handed Swords 0
Dual Wield 50000
Weapon Moving 50000
Empower weapon 50000
Crescent Slash 50000
Great Crescent Slash 50000
Ex-quip: One-handed Swords 50000
Ex-quip: Polearms 50000
Steel Katana / Masamune 5000
Steel Katana / Shirogane 5000
Ex-Quip: Zansatsusha 180000
Zansatsusha no Kiba 60000
Steel Bisento *2 10000
Fighting Bo *2 10000
Steel Halberd 5000
Steel Spear 5000
Steel Nodachi *2 10000
Előtörténet (együtt a három) 100000
Ex-Quip: Táncoló Penge, Kagura
Ex-Quip: Kaori#07
Ex-Quip: Hikari and Kuragari
Orient Solid Script
Orient Solid Script 50000
貫 (Kan) / Szúrás / 50000
防 (Bou) / Védelem / 150000
加沙 (Kasha) / Kasha / 500000
6th Sense
Magical Bond 55000
Magical Thought 165000
Általános jártasságok
1. jártasság: Orvoslás 25000

Összesen 1735000


Nightyngale Abyss
Alakváltó varázslatok
Transform / Basic Level 50000
Intermediate Level 150000
Advanced Level 300000
Szem mágia
Eye Magic 50000
Far Sight 50000
Dark Eyes 50000
Glimpse of Affection 150000
Általános ismeretek
Pusztakezes Harcmodor 25000
Zsebmetszés 75000
Mágikus Jármű Vezetés 150000

Összesen 1050000


Különbözet 685000

Varázserő
Szint 5 Szorzó 4
VE 5600 0,75 4200

Szavak száma 4000