Nightyngale Abyss

Cressida városa kihalt, és elmaradott hely volt. Mikor Nightyngale megérkezett, sorra záródtak be előtte az ajtók, és aki csak tehette, még időben bemenekült szegényes kis házába, vagy a legközelebbi boltba. Úgy tűnt, nem igazán szívlelték a látogatókat, s a fagyos hangulatot szinte tapintani lehetett.

Tíz perc lassú robogás után a lány végre egy forgalmasabb térre ért, ahol az emberek inkább elkerülték őt, de nem hagyták félbe mindennapi teendőiket azért, hogy egy idegen elől elrejtőzzenek. Mágikus eszközök, vagy lakrimák sehol sem voltak, s az arra tévedő gyerekek csodálattal bámulták a kétkerekűt, amit immár teljes magabiztossággal vezetett. Egy kocsma előtt parkolta le motorját, melynek kopott táblájáról nem lehetett már leolvasni a nevet. Kissé vonakodva tért be az épületbe, de információt kellett szereznie az Ezerarcú Démonról. A kocsmáros szívélyesen köszöntötte, és felvette a rendelését, ami csak egy csésze forró, fekete tea volt.

- Az Ezerarcú Démon érdekelne. – tért a lényegre, mikor megérkezett a rendelése. A férfi kezében megremegett a csésze, és dühösen csapta le az italt az asztalra.

- Maga már a második a hónapban, aki efelől érdeklődik, de az előző csapat sem járt sikerrel. Maguk átutazók nem érthetik azt, amit mi átélünk itt minden nap. Maguk nem láthatják Őt. – mondta, majd mindenféle magyarázat nélkül hátat fordított, és visszatért a pult mögé poharakat fényesíteni.

- Kilenc éve… már nagyon régen volt… de nem járt erre egy idős férfi? – kérdezte Nightyngale, miközben szúrós tekintettel szuggerálta a kocsmárost.

- Nagyon rég volt már… De azt hiszem volt egy ilyen fazon. Nagyon bogaras alak volt, és hát kevesen ismerik a történetet az itt lakókon kívül… Egyszer volt itt, azóta nem láttam.

- Merre van a temető?

- Az északkeleti városrészben, magas kerítéssel és falakkal körbezárva. Nem ajánlom, hogy oda menjen. De úgyis azt fogja tenni.

Nightyngale bólintott, majd visszavitte csészéjét a pultra, megköszönte az információt, és kilépett a hűvös, őszi városba. Motorjára pattant, és lassú tempóban átszelte a várost, nagyjából tartva az északkeleti irányt. A távolban egy templom tornyai magasodtak, s ahogy közelebb ért, kivehetővé vált a kőfal, amiről a kocsmáros említést tett. Megint leparkolta járművét, és immár gyalogszerrel közelítette meg a romos kápolnát. Az éjszaka közben ránehezedett a szürke kisvárosra, a közeli paplak ablakában is fény gyulladt. Gondolkodás nélkül arra fordult, és határozottan bekopogott a vastag tölgyajtón. Egy perc múlva egy negyvenes éveiben járó férfi dugta ki a fejét a résnyire nyitott ajtón.  

- Ki az, és mit akar az est sötétjében? – kérdezte meglepően mély hangon.

- A nevem Nightyngale Abyss. – válaszolt a lány. – Az Ezerarcú Démon kriptáját keresem.

- Azoknak a társa, akik három hete jártak erre? – kérdezte gyanakvóan.

- Ha Shiina Kaoriról és barátairól van szó, akkor sajnos azt kell mondjam, hogy nem vagyok a társuk, de ők tájékoztattak arról, hogy démoni jelenlét gyanúja áll fenn ezen a helyen.

A férfi végre teljesen kitárta az ajtót, és beinvitálta a lányt a kis épületbe. Egyszerű polgári öltözéket viselt, és semmi jelét nem mutatta annak, hogy a templom papja lenne.

- Naito Walker vagyok. – mutatkozott be egy meghajlással. – Kérlek, csatlakozz hozzám egy forró kakaóra, és meséd el, mi a célod azzal, hogy idejöttél!

Egy kis nappaliba vezette őt a férfi, ahol hellyel kínálta, majd pár percre eltűnt egy másik helyiségben. Két bögre forró kakaóval, és némi édes házi keksszel tért vissza, és mosolyogva ült le a lánnyal szemben.

- Kilenc éve a tanítóm, Mester elindult felkeresni az Ezerarcú Démont. Azóta se tért vissza. Nemrég találkoztam Shiina Kaorival, aki elmondta, hogy pletykák szerint itt lakozik a sátánfajzat. Az igazságot keresem.

- Kaori… napokig vendégeskedtek nálam, de képtelenek voltak bejutni a kriptába…. De egy valamire rájöttek. Mielőtt elmentek, megfejtettek néhány rúnát, ami a bejárat köveibe volt vésve. Talán te értelmezni tudod…

Egy papírdarabot vett elő a zsebébe rejtett noteszéből, majd komoly tekintettel átnyújtotta a lánynak.

„A Mindent Látó Szem felnyitja a Démon Kapuját.”

Nightyngale meglepetten olvasta a feliratot, és ösztönösen a szeméhez nyúlt. Naito észrevette a mozdulatot, és közelebb húzódott hozzá.

- Tehát tényleg érted. A sors kereke talán a találkozásotokkal újra beindult. Kérlek, mondd el, mi az a Mindent Látó Szem!

Nightyngale fontolgatta egy darabig, hogy megossza-e az igazságot a férfivel, de szívében nem volt bizalmatlanság, ezért belekezdett a magyarázatba.

- Mester kilenc éve egy aranykötésű varázskönyvből szerezte meg a térképet, ami feltehetőleg ide vezette. A kötetben összetett varázs-formulák szerepeltek, egy igen érdekes mágiához. A Mindent Látó Szem, vagy egyszerűen csak Szem Mágia tana szerepelt benne. Én birtokában vagyok ennek a tudásnak. Szinte biztos vagyok benne, hogy be tudok jutni a kriptába. Vezess oda, Naito!

Nightyngale nagyon izgatott volt. Teste felhevült, és izgalmában szíve hevesen vert. Ritka volt számára ez az érzés, de most nagyon jól esett neki. A férfi kabátot húzott, és az előszobából leemelt két olajlámpást, és az egyiket a lánynak adta. Fürge lépekkel haladtak a sírok és szobrok között. A kőfal párszáz méter után hegyes végű vaskerítéssé változott, és a növények is vadul fonták körbe a régebbi nyugvóhelyeket. A távolban a sötétség egy hatalmas épület formájában sűrűsödött össze, mérete vetekedett a temploméval, de azzal ellentétben baljóslatú aurát öntött magából. Naito megtorpant, úgy tűnt, nem akar, vagy nem tud tovább jönni.

- Én eddig tudtalak kísérni. Ennél közelebb nem merészkedek a kriptához. Sok szerencsét. Remélem megtalálod, amit keresel.

Nightyngale egy pillanatra a kripta felé fordult, majd újra hátranézett, de a férfi már nem volt ott. Eltűnt, mint a kámfor.

A masszív kőépület sötétsége még az éjszakánál is mélyebb volt, a csillagok s a Hold fénye nem sütött le rá. Nightyngale lámpása is mintha veszített volna látótávolságából, de egyelőre még kitartott. Rúnákkal telerótt gránittömb állta a lány útját. Percekig vizsgálta az írásokat, és szimbólumokat, de végül rálelt egy kicsiny lakrimára, nagyjából szemmagasságban.

- Dark Eyes. – aktiválta egyik alap szemmágiáját a lány. A lakrima felizzott, és a gránitkapu nyikorogva kitárult. Végtelen sötétség fogadta odabent, de nem okozott problémát. Egy teljesen üres teremben találta magát, ahol csak kósza pókhálók jelezték, hogy nem teljesen kihalt a hely. Középen, három démoni alakú szobor tövében, egy széles csigalépcső indult. A Nightyngale eltompította a lámpás lángját, és óvatosan megindult a lefelé vezető lépcsőn. Háromszázharminchárom lépcsőfok után megérkezett egy kisebb csarnokba, ahol szörnyű látvány fogadta.

A lépcsőhöz közel kifacsart pozíciókban furcsán kiszáradt hullák feküdtek. Közelebbről megvizsgálva őket, nyilvánvalóvá vált, hogy nem természetes folyadékhiány okozta vesztüket. A testeken több helyütt apró lyukak tátongtak, egy csoportban öt darab. Úgy tűnt, mintha valaki tűhegyes körmökkel mély sebet ejtett volna rajzuk, és kivéreztette őket.

Nightyngale egyre beljebb haladt, s ekkor tekintetét egy ismerős ékszer csillanása vonzotta magára. Egy megaszalódott testen köves berakású arany gyűrű ékeskedett. A lány most már képes volt beazonosítani az immár gyenge mágiát, ami belőle szivárgott. A Vonzalom Pillantásával teljesen megegyező erő volt, s Nightyngale tudta, hogy ez a Mester tulajdona volt, és hogy valószínűleg ezzel jutott be kilenc éve a gránitkapun. Az ősz szakáll még az aszott testen is felismerhető volt, s keze még mindig egy éles, rúnákkal telerótt ezüst tőrt markolt. Valódi harcra alkalmatlannak tűnt, s a lány úgy vélte, rituális célt szolgálhat. Ahogy kiszabadította markából a fegyvert, s lehúzta gyűrűjét, a holttest megmozdult, s ruhájából egy papírdarab hullott ki. A lámpás gyenge fénye megvilágította a térképet, mely egyenest ide vezetett. A lap szélei a Mester írásával voltak telefirkálva, de Nightyngale szeme egyetlen szópáron akadt meg.

„Take Over” – olvasta a szöveget. Utána apróbb betűkkel következett a mágia leírása, és kivitelezésének módszere.

- Eleget nézelődtél már? – kérdezte egy gyermeki hang gonoszan a csarnok másik végéből. Ahogy megszólalt, gyertyák fénye gyulladt szerte a falakon, és megvilágította a termet. A kiszáradt hullákon túl egy hatalmas csonthalom feküdt, melynek tetején, egy trón szerű ülésen egy fehér bőrű, fehér hajú lány ücsörgött. Fejéből hatalmas, csavargó szarvak nyúltak ki.

- Nem hiszem el, hogy ezek a semmirekellő férgek már számolni sem tudnak! – mondta panaszkodva, miközben felpattant helyéről, és hatalmas fekete angyalszárnyakat növesztett a hátából. – Még egy hétig emésztenem kell az előző szűzlányt, hogy értelme legyen elfogyasztani a következőt.

Lassú csapásokkal landolt a földön, és kopogó cipőjében, kecsesen lépkedve közeledett Nightyngalehez. A lány védekező pozíciót vett fel, az ezüst tőrt pedig övébe tűzte. A lámpást azonban nem engedte el, és óvatosan nagyobb lángra tette.

- Hummm… - hangosan szimatolni kezdett, majd felháborodva kiáltott Nightyngalere. – Még csak nem is vagy szűz! Hogy jutottál be, miii? Mondd el, vagy most azonnal véged.

A fehér lány kezét maga elé emelte, és megmutatta hosszú, hegyes karmait.

- Mindent Látó Szem. – válaszolt tömören a harcra kész Nightyngale. Hangos kacaj volt a válasz.

- Nincs nálad kellő erősségű lakrima, így feltételezem te magad használtad a mágiát. Igencsak figyelemre méltó. – egy pillanatra elgondolkodott, majd vidáman folytatta. – Elismerem a képességeid, ember lány! Én, Cressida, a Kortalan Démon megengedem, hogy emberi szolgám legyél.

- Soha. – válaszolt Nightyngale. Bár még nem tudta, hogy milyen tat szánt neki a sors, abban biztos volt, hogy nem fog semmilyen démont szolgálni. Elhatározta, hogy ő fog uralkodni a démoni erők fölött, és hogy ez a nő lesz az első, akitől elveszi az erejét. Ahogy felmérte az ellenfelét, tudta, hogy nagy eséllyel győzedelmeskedhet. Mágikus kisugárzása csekély volt, és leginkább a hasa környékén koncentrálódott az erő. A démon állítása szerint még egy hét visszavolt az emésztésből, ezért valószínűleg most nem tudja teljes erejét előhívni, és testfelépítése is gyengeségre utalt. Az egyetlen problémát a repülésre képes szárnyak, és a hosszú karmai jelentették.

A démon hangos kacajba kezdett, majd hangja hirtelen elhalt, s a visszhangok is elnémultak. Már csak pár méter választotta el őt Nightyngaletől.

- Tehát te is csak egy kihívó vagy, mint azok a szánalmas férfiak, akik végül mind az áldozataimmá váltak. De az ízük… borzalmas… talán belőled még tudnék falatozni. – a démon megnyalta szája szélét és támadásba lendült. Hihetetlen sebességgel közelített a lányhoz, és egy pillanat alatt előtte termett. Kezével széles ívben suhintott, de Nightyngale még időben hátraugrott a támadás elől.

- Nem is rossz, de vajon képes vagy-e ezt a sebességet hosszú távon fenntartani? Egy démonnal állsz szemben, ne feledd!

Hatalmas szárnyaival a levegőbe emelkedett, hogy a zuhanás sebességével csapjon le áldozatára. Hangos kiáltással vetette magát pozícióba, és vészesen közeledett a lányhoz. Nightyngale azonban a tökéletes pillanatra várt, hogy akcióba lépjen. Elérkezett az idő, és karjával nagy lendületet vett, majd elhajította az olajlámpást. A borítóüveg széttört a démon koponyáját, a szétfröccsenő olaj pedig beterítette haját, arcát, és a bal szárnyát, a tűz pedig szinte azonnal átterjedt a kiömlő folyadékra. Éteri sikítás rázta meg a csarnokot, de akárhogy is kapkodott a démon, képtelen volt eloltani a lángokat.

- Legközelebb egyél kevesebbet, és időben emészd meg a főfogást. – lépett a visító démon mellé a lány. – Ha a teljes erőddel támadsz rám, esélyem se lett volna.

A démon szeme őrülten csillant fel, és hirtelen felpattant, kezével a lány szívét célozva előre szúrt. Nightyngale szerencsére még időben arrébb csusszant, de érezte, ahogy éles karmok hatolnak át bal vállán. Felszisszent a fájdalomtól, majd hátratántorodott, és a fenekére esett. Övéből kicsusszant az ezüst tőr, és rászorított markolatára. Még egyszer utoljára erőt vett magán, felkelt, és támadásba lendült. A lángoló démon lassan reagált, és több rúgást is beengedett, s végül ő volt az, aki a földre került. Fél arcáról leégett a hús, egyik szárnyán már ép toll nem akadt, s haja is leperzselődött fejéről. Visítása már nem csak a fájdalom kifejezése volt, egykori szépségét siratta, s az őrület is magával ragadta. Nightyngale a szívébe vágta a rituális tőrt, és a démon örökre elcsendesedett.

A lány nem tudta, hogy a harc után mennyi ideig volt eszméletlen, de mikor felébredt, válla még mindig ugyanúgy sajgott, és lassan szivárgott a vére a lyukakból. Ruhájából egy darabot leszakítva próbálta elkötni a sebet, de rájött, hogy ez egy kézzel nem sikerülne neki. Visszatűzte övébe az ezüsttőrt, majd közelebb húzódott a démonhoz. Megragadta a szárnyait, és gyenge hangon a sötétségbe suttogta a varázsszavakat.

- Take Over… - érezte, ahogy mágikus erő sugárzik a testébe, és pár másodperc elteltével furcsa nyomást érzett a hátán. Ruhája kiszakadt a lapockái környékén, és egy pár fekete angyalszárny nőtt ki belőle. Szinte alig volt súlya, s úgy érezte, hogy most könnyedén felreppenhetne az égbe. De előtte még más feladat várt rá. Szárnyai segítségével talpra állt, és lassú léptekkel Mester holttestéhez ért. Fél kézzel lehajolt érte, és átkarolta a kiszáradt testet, ami nagy szerencséjére nem foszlott darabokra. Néhány bátortalan csapás után végül nagy nehezen a levegőbe emelkedett, és a széles csigalépcső mentén elindult a felszín irányába. Ahogy kiért a kriptából, már meg sem lepődött azon, ami odakint várta. Számított valami hasonlóra.

Az épületet több száz humanoid lény vette körül. Egyesek lángoltak, mások körül megfagyott a levegő, míg megint mások csak annyiban tértek el az átlag embertől, hogy fejükön kos vagy bika szarva ékeskedett. Egy hegyes fülű, kék bőrű, villás farkú férfi lépett elő közülük. Egyetlen bőr nadrágot viselt csupán, de vonásaiban felismerhető volt Naito Walker alakja.

- Ezt mire véljem, Naito? – kérdezett a lány fenyegetően.

- Mi vagyunk az Ezerarcú Démon. – szólalt meg egyszerre számtalan hang, mely úgy rezgett, mintha a túlvilágról beszélnének. A kék pap kivált a tömegből.

- Cressida immár háromszáz éve zárt minket a város területén belülre. – kezdett bele mondandójába Naito a mély hangján. – S te megszabadítottál minket tőle. Köszönjük neked, Nightyngale Abyss.
A teljes sereglet a földre borult a lány előtt. Nem igazán értette, hogy mi történt, de úgy tűnt, most nem fenyegeti közvetlen életveszély. A démonok utat nyitottak előtte, és Naito, valamint egy furcsa, félig majom, félig ember teremtmény, akinek olyan haja volt, mint a kocsmárosnak, intett neki, hogy kövessék. Nigthtyngale óvatosan a földre tette Mester holttestét, és egyik leszakadt ruhadarabjával elfedte arcát. Szárnyainak mágiáját megszüntetve végül a két férfi után indult. Amint elérték azt a pontot, ahol korábban elvált a paptól, a démonok hirtelen megint emberi alakot vettek fel. Mielőtt a lány bármit mondott volna, jelezték, hogy várjon, és a paplakba terelték. Pár perc múlva újabb adag forró kakaót szorongatott kezei közt.

- Az Ezerarcú Démon Légió. – mondta a kocsmáros. – Ezek vagyunk mi. Számtalan embert megöltünk régen, de az már a múlté. Elárultunk a többi légiót és ebbe világba menekültünk. Mióta megtapasztaltuk, milyen az emberi lét, megváltoztunk.

- Eleinte csak a páran voltunk. – vette át a szót Naito. – A háború során rengeteg embert ejtettünk foglyul, és a vezetőink látva őket, irigykedni kezdtek az emberek számtalan érzelmére. A démonokban csak gyűlölet, pusztítási vágy, irigység és gonoszság lakozik. Olyanok akartunk lenni, mint ti, emberek. Hogy uralni tudjuk a sorsunk.

- Ezért a legerősebb démonok kifejlesztettek egy mágiát, ami képes külsőre emberré formálni. A lelkünk azonban továbbra is csak a pusztításra vágyott. Ekkor jutott eszükbe, hogy ha elveszik a mágikus erőt tőlünk, talán megváltozunk.

- Igazuk lett. De a démon urak nem akartak lemondani a hatalomról. Mi, akik már kezdtünk emberré válni, nem vágytunk többé az erőnkre. A halhatatlanság nekünk bőven elég volt. A képességeinket a kriptába zártuk, és aki azokat őrizte, nem más volt, mint

- Cressida. – vágott közbe Nightyngale. Kezdett neki összeállni a kép. A férfiak bólintottak.

- A többi démon úr mély álomba szenderült, hogy csak akkor ébresszék fel őket, ha megtaláltuk a tökéletes mágikus formulát az emberré váláshoz. Ez lett volna Cressida feladata, de miután lezárta a nagyurak kriptáját, beindult az ő saját kis terve.

- Sokakat lemészárolt közülünk… Gyengék voltunk emberként, és tehetetlenek. Cressida olyan mágiákkal sújtott minket, amik megakadályozták, hogy elhagyjuk a várost. Csak néhányan mehettek el, havonta egyszer, hogy valahonnan egy feláldozható szűz lányt keressenek, akit ő aztán élve felfalhat.

- Ha nem hoztunk neki emberi húst, akkor közülünk választott ki valakit. – a kocsmáros keze ökölbe szorult, és gyűlölet izzott szemeiben. Bizonyára elvesztett valakit, aki fontos volt neki.

- Szerencséd volt, hogy nemrég kapott táplálékot. Ha akkor találkozol vele, amikor megemészti az áldozatát, esélyed se lett volna. Amikor Kaori és társai itt voltak, biztosak voltunk benne, hogy megtörik Cressida hatalmát. De nem tudtak bejutni, pedig az a Kuroyasha könnyűszerrel legyőzhette volna azt a szukát.

- És hogyhogy most megint emberi formában vagytok? Nem úgy volt, hogy megtört az ereje?

- Az ő ereje csak arra terjedt ki, hogy bezárjon minket a városba. Az emberi formánk bele van kódolva a testünkbe, és immáron bármikor felölthetjük a városon kívül. A város határain belül azonban csak ebben a formában létezhetünk. Meg hát, elég kényelmes viselet. – Naito kacsintott, és meghúzta a saját kakaóját.

- Cressida miért nem akart emberré válni? – kérdezte Nightyngale. Még mindig sok olyan részlet volt, amit nem igazán értett.

- Régen nem volt erősebb nálunk egy leheletnyivel sem. De az áldozatok vére és húsa megerősítette. Hatalmas mágikus erőt rejt egy szűzlány teste, még azoké is, akik nem varázslók. Nem véletlenül ajánlják fel őket az isteneknek sok kultúrában.

A lány elgondolkodott kicsit, és arra jutott, hogy sok hasznot húzhatna ezekből a démonokból.
- Mit akartok tőlem, mit tegyek a továbbiakban? Mi lesz veletek ezután? – kérdezte végül.

- Először is szeretnénk meghálálni a segítséged. Addig maradhatsz itt, ameddig csak jól érzed magad, és ha bármiben segítségedre lehetünk, hát megtesszük, amit kérsz. Egyébként meg végre beindíthatjuk a kereskedelmet a környező településekkel. Meglehetősen jó vadászok vagyunk, és a vadhús sokat ér. Mellesleg nekünk maximum havonta van szükségünk valódi élelemre … és nem feltétlenül szűz lányok vérére.  – tett hozzá nevetve Naito.

- Ez esetben… - állt fel Nightyngale a helyéről, és arcán egy enyhe vigyor jelent meg. – Adjátok nekem az erőtöket.

Nightyngale az éjszakát a paplakban töltötte. A démon-emberek ünnepeltek. A temető fölött repkedtek, mágikus harcot vívtak egymással, és minden egyes percét kiélvezték szabadságuknak. Másnap a lány csendes szertartást rendezett mesterének, és megkérte a város lakóit, hogy takarítsák ki a kriptát, és a többi holttestet, valamint a szűz lányok maradványait helyezzék tömegsírba. Egész nap folytak a munkálatok, miközben néhányan a szomszédos falvakba igyekeztek, hogy elterjesszék a hírt, miszerint Cressida felszabadult, és új nevet választott magának. A lakók vidáman, élettel telve kezdtek bele a házak kicsinosításába, sokan fát vágtak a közeli erdőkben, míg mások vadászni indultak. Végre felpezsdült az élet, és mindenki fényes jövőt látott maga előtt.

Nightyngale elhatározta, hogy beköltözik az egyik üres házba, és a démon-emberek szívesen vállalták az épület és a bútorzat felújítását. Amíg új lakására várt, a lány elsajátította az első démoni átalakulásokat, szárnyainak használatát pedig már mesterfokra fejlesztette. A repülés utáni vágy minden leszállás után újra feltört benne, de nem érdekelte, hogy teljesen leszívja varázserejét. Végre talált valamit, amiben a saját érzelmei nyilvánultak meg. Egy hét után Nightyngale végre elfoglalhatta lakását, és kimerülten dőlt bele saját ágyába.

Night Glade városa a fénykorába lépett.

Nightyngale a verandán üldögélt, és nézte, ahogy a gyerekek Starwinggel játszadoznak. A lány eltűnődött, hogy az ember testű démonok nászából született játszadozó ifjak minek is számítanak valójában; embernek vagy démonnak. Ahogy őket figyelte, nem különböztek azoktól, akikkel valaha egy iskolába járt. Ha azonban összetűzés volt közöttük, hirtelen elvadult minden, és eszméletlen csetepatéba kezdtek. Ilyenkor a szülők, bármely másik emberhez hasonlóan szétszedték őket, de tekintetükben harci vágy égett. Bár évszázadok óta nem keveredtek konfliktusba az emberekkel, ez nem jelentette azt, hogy megszűntek önmaguk lenni, hiszen mégis csak egy démonlégió katonái voltak azelőtt. A heves tűz azonban hamar kiégett szemükben.

A lány gondolatait egy kedves látogató törte meg, bár megjelenése általában feladattal párosult. Xingzhe, a kocsmáros bőrbe bújt majomdémon állt előtte, kezét tördelve.

- Mit szeretnél, Xing? – kérdezte a lány gyanakodva.

- Nos, Nighty… Emlékszel, amikor múlt héten új sör szállítmány érkezett? – kérdezte idegesen mosolyogva. A lány bólintott.

- És… emlékszel arra a pompás kézműves gyümölcsös sörre, ami teljesen kiütött? – Nightyngale megint bólintott, de kezdett nagyon gyanakodni.

- Az az igazság, hogy az nem a környékről származik… hanem egyenesen Boscoból. Amit múltkor rendeltem, az csak kíváncsiságból volt, és már el is fogyott… Mindenkinek az kell, követelik, hogy minél hamarabb legyen újra a kínálatban.

- Térj a lényegre, Xing. – mondta fáradtan a lány, mert már tudta, mi vár rá.

- Ilyen szállítmány csak egy hónap múlva jön újra errefelé, de van más megoldás is… Már mindent elintéztem… csak ide kellene hozni… Hargeonból.

Nightyngale dühödten pattant fel a helyéről, hiszen tudta, milyen messze van a kikötőváros. A férfi hátratántorodott, de tartotta magát. Úgy tűnt, még nem fejezte be a mondandóját.

- Persze nem szívességet kérek… Vedd ezt amolyan küldetésnek… mint amikre a céhes mágusok szoktak menni. A jutalmad egy egész hordónyi sör lesz! És Shazz is veled tart!

A lány haragja azonnal lecsillapodott, és tekintete felvillanyozódott. Végiggondolva, nem is tűnt rossz ötletnek, hogy egy kicsit utazzon, nézelődjön az országban, majd jutalmul ingyen igyon egy hétig Xing kocsmájában.

- Egy hét múlva érkezik egy hajó Boscoból, ami tele lesz a szállítmánnyal. Szeretném, ha mielőbb visszatérnél vele. Már intéztem szállást is az útra, és Hargeonban is. Tényleg csak át kell venni, és elhozni a hordókat. Úgy intéztem, hogy legyen pár napod várost is nézni…

- Mikor induljak? – kérdezte a lány a legrosszabbra számítva. A távolságot figyelembe véve, legalább két napot kellett csak az utazással töltenie. Ha még körül is akar nézni a városban, akkor az ideális indulási időpont…

- Egy órád van… Kulcs, és útiterv. Shazz már útra kész. - mondta a férfi, és zsebéből egy összegyűrt fecnit vett elő, valamint egy lakrimát, mely egy mágikus járműnek lehetett az indítókulcsa.

- Egy kérdésem lenne már csak… - mondta a lány nagyot sóhajtva. – Miért én?

- Ugye tudod, hogy nemrég vásároltam egy fagyasztó-lakrimával hűtött mágikus kisteherautót… Egyébként a neve IceyDudu, már rá is írtam az oldalára, de az igazat megvallva még nem igazán szelídítettem meg. Az egész városban csak te tudsz vezetni. ÉS rajtad kívül senki sem ismeri az országot…

Nightyngale egy percig gondolkodott, majd bólintott. A kereskedők eddig minden alkalommal idelátogattak, hogy eladják portékájukat, vagy esetleg vásároljanak. Most, hogy Night Glade kapui kitárultak, egy egész világ várt a démon-emberekre, hogy felfedezzék. Immáron mindent latba vetve kelhettek versenyre a többi faluval a turisztikailag legvonzóbb település éves díjáért. A városka lakói pedig nagyon is komolyan gondolták a dolgot. Mindent megtettek azért, hogy az eddig szellemvárosnak hitt Cressidából a virágzó Night Glade legyen.

Mióta a lány ide költözött, rengeteg változást tapasztalt meg. Az első, és legjelentősebb természetesen az épületeken látszott meg. A régi lakhelyek, melyek roskadoztak saját súlyuk alatt, kemény munkával meg lettek erősítve, a korhadó gerendákat kicserélték, a kitört ablakok helyett újakat tettek a keretekbe. Minden házat, még a lakatlanokat is, kifestettek, és nem csak fehérre. A virágok összes pasztell színében pompáztak az egyszerű, de annál otthonosabb lakok. A város képe azonban még véletlenül sem tűnt giccsesnek, vagy letúlzottnak.

A felújításokat felügyelő démon-ember nagy figyelmet fordított az összhangra. Ha valaki az égből csodálta a látképet, láthatta, hogy sugár irányban terjednek a vadvirágok színei végig a lakások falain. A külső kerületek persze még most is átépítés és felújítás alatt álltak, de ha egy idetévedő látogató betért a városba, olyan érzése támadt, mintha egy hatalmas réten lenne. A látvány kiegészítésére Naito, az éjféreg, gondosan ápolt virágok tucatjait ültette az utak mentén elhelyezett faládákba. Az illatok és színek harmóniája tökéletes volt, senki sem gondolta volna, hogy ezt a kisvárost démonok lakják. Az üres épületeket egyelőre nem használták, de ha a turisták felfedezik a várost, üzletek, éttermek, és fogadók üzemeltetését tervezték.

Night Glade azonban alapvetően nem arra fordította a figyelmet, hogy nappali csodát varázsoljon maga köré. Bár egyedülálló látképe kimagaslott a környéken található falvak szürkeségéből, a démonok, lévén a sötétség teremtményei, bár ember testükben megszokták a nappali életmódot, mégis csak jobban szerették az éjszaka leplét. Nightyngale, a helyiekhez hasonlóan, imádta, amikor a nap elbújt a láthatár mögött, és sötétség szállt a városra. Ilyenkor ugyanis olybá tűnt, egy másik világ veszi át az uralmat az utcákon. A fények, és ragyogás világa. A házak színével harmonizáló lakrima-lámpák gyengéden ontották magukból a közvilágítást. Mint száz tündér, úgy lebegtek a fényfoltok, és ragyogták be az épületek falait, és a macskakövet.

Az egyik legfontosabb feladat azonban a város kultúrájának kialakítása volt. Találniuk kellett valami egyedi terméket vagy szolgáltatást, amivel könnyedén jellemezni lehet a települést, és nem csak az ideérkezők vihetik haza szuvenírként, de fő kereskedelmi bevételüket is jelentheti. A közeli falvak mind kiemelkedőek voltak az általuk kiválasztott különlegességben. Volt, ahol gyönyörű hímzést, máshol kerámiákat gyártottak, egyes helyek kiemelkedő minőségű gyümölcsöket, sajtokat, vagy éppen borokat kínáltak. A mezőgazdaság és állattenyésztés azonban egyáltalán nem volt képben, tekintve, hogy a démonok sosem tanulták meg, hogy ez miként is működik. A lakrimákhoz, fegyverkészítéshez, és még az alkímiához is sokan értettek, de ezek költséges szakmák voltak, és egy átlagos turistát amúgy sem érdekeltek, a város pénze pedig legnagyobb részben a felújítási munkálatokra ment el.

Olyasvalami kellett, ami bárki számára értéket képviselhet. A vadászat bizonyult a leginkább testhez álló feladatnak. Az állatoknak nem csak a húsát, de szőrméjét, bőrét, csontjait is fel tudták használni. Szervezetten, és fegyelmezetten tanultak bele a cserzés, a kikészítés, és a feldolgozás fortélyaiba, ahogy ez egy ex katonai légiótól elvárható volt. Néhányan a vadhús elkészítésének művészetébe vetették bele magukat, hogy saját, különleges kulináris értékeket alakítsanak ki maguknak. Voltak olyanok is, akik a csontokat vették kezelésbe. Az agancs trófeák mellett kürtök, hajdíszek, gombok és egyéb dísztárgyak legyártása volt a cél.

Mindent egybe vetve a démon-emberek teljes erővel harcoltak azért, hogy felvirágozzon kis városkájuk. Jól szervezett munkájuk során rengeteg újdonságot tanultak, kézügyességüket és technikájukat a tapasztalat csiszolta. Egy hosszú, fárasztó nap után rengetegen tértek be Xingzhe kocsmájába, ami olyan forgalmat jelentett számára, mellyel már igen nehezen tudta tartani a lépést az árukészlet. Bár a férfi már beszerezte a beszállításhoz szükséges mágikus járművet, még nem sajátította el annak irányítását. Mivel az elzártság már évszázadok óta jellemezte a ki helyet, Nightyngalen kívül senki sem ismerte igazán a külvilágot, így másra nem lehetett számítani egyelőre. A kocsmáros persze nem akart örökké a lányra támaszkodni, ezért felvett maga mellé egy segédet, Shazz’cey-t, aki egy jég elementális démon volt valódi alakjában. A fiú az igen kevés második generációs démon-ember egyike volt, tehát ő már itt látta meg a napvilágot, az akkori Cressidában. Kora körülbelül kétszáz év lehetett, de nem tűnt többnek 18-nál. Démonalakja nem tükrözte elementális formáját, mert mikor anyja testében fejlődött, és megszületett, végig emberi alakban volt. A fiú ereje azonban kivételes volt. Mivel ő nem vett részt azon a rituálén, mely során az első generációs lakosok hatalmuk nagy részét elzárták, ő az ifjú démonok teljes erejével bírt.

A hófehér hajú, kissé napbarnított bőrű fiú egy hatalmas mágikus jármű mellett várakozott Nightyngalere. A lány Arxyll társaságában érkezett meg az IceyDuduhoz, ami egy furcsa kinézetű teherautó volt. Hátsó részén lakrimák sokasága volt beépítve, melyek valószínűleg a hűtésért voltak felelősek, bár most nem tűntek aktívnak. Ahogy a két démon-ifjú tekintete találkozott, egy pillanatig elmélyedten figyelték egymást, majd mindketten szégyenkezve kapták oldalra a fejüket. Nightyngalenek mintha fel se tűnt volna az előbbi jelenet, folytatta útját a jármű felé, hogy végre útnak induljanak.

- Te vezetsz, Shazz. – adta ki a lány az utasítást, mire a fiú meglepetten bólintott. Az autó elején most ketten kuporogtak, mögöttük egy kis ládába zsúfolva minden szükséges úti kellékkel. Úgy tűnt, Xingzhe most nem búcsúztatja el őket, ezért csak intettek Arxyllnak és elindultak a poros főutcán.

Shazz szorosan tartotta az irányítókart, miközben a mágia-elnyelő pánt Nihtyngale karjára volt csatolva. A fiú feszültsége tapintható volt, ezért a lány csak lassan adagolta a mágikus erejét, hogy ne kényszerítse nagy sebességre a járművet. Shazz minden egyes buckánál, és úthibánál félrerántotta a kormánykart, de ilyenkor Nightyngale egy határozott mozdulattal újra pályára állította az autót. Nem volt egyszerű feladat szinkronban maradni, de végül egy óra bukdácsolás után Shazz feszültsége enyhült, és úgy tűnt, kész arra, hogy kicsit felgyorsítsanak.

Nightyngale végül további három óra múlva megálljt parancsolt, és átvette a teljes irányítást, mert látta a fiún, hogy már nem képes az útra koncentrálni. Bár mágikus ereje már fogytán volt, egy darabig még ki kellett tartania, ugyanis még nem érték el az első megállóhelyet, ahol Xingzhe szerint meleg vacsora és kényelmes ágy várta őket. Végül Crocustól nem messze, egy út menti fogadóhoz értek, mely a Vándor Kecske fantázianevet viselte. A kimerült páros több másik mágikus jármű és ló nélküli szekér mellé parkolta az autót, majd személyes holmijukat magukkal cipelve beléptek a háromemeletes épületbe. A benti nyüzsgés leírhatatlan volt, de egy felszolgálólány azonnal fogadta őket, és miután bemutatkoztak, egy foglalt asztalhoz kísérte őket, csomagjaikat pedig egy fiúra bízta, aki elszaladt velük az emelet irányába. A páros meglepetten hagyta, hogy kiszolgálják őket, majd egy pohár frissítő limonádé után megérkezett az étlap. A kínálat nem volt túl nagy, de a fáradt vendégeknek nem is volt kedve túl sokáig böngészni, az első szimpatikus ételre böktek, mire a felszolgálólány mosolyogva közölte, hogy mindössze húsz perc múlva már érkezik is a rendelés.

Bár Nightyngale és Shazz nem tudták, de a Vándor Kecske a kereskedők és áruszállítók egyik legkedveltebb pihenőhelye volt. A régen kocsmaként funkcionáló viskó mára étteremmé, és hotellé nőtte ki magát, harminc vendégszobával, melyek mind praktikusak, de kényelmesek voltak, egy őrzött parkolóval, istállóval és tizenhét fős személyzettel. Főképp családi vállalkozás volt, de ekkora forgalomnál már néhány fiatalt is foglalkoztattak, akik lelkesen végezték munkájukat.

A páros, mialatt a vacsorájára várt, éles szemmel fürkészte a duruzsoló vendégsereget. Főleg férfiak voltak itt, akik úgy tűnt, mind ismerik egymást, és kedélyesen társalogtak mérsékelt mennyiségű alkohol fogyasztása közben. Külön feltűnt a lánynak, hogy senki sem issza magát a földig, és ez annak volt betudható, hogy az utakon igencsak oda kellett figyelni, még egy lovas szekér hajtójának is, hát még egy mágikus jármű sofőrjének. Ekkor egy vidám tekintetű, középmagas, apró pocakos férfi bukkant fel a lány látóterében, aki három kis korsó sörrel közeledett. Nyakában, kezén, és ujjain különböző lakrimákkal ékesített csecsebecsék lógtak, bár öltözéke nem sugallt gazdagságot.

- Jó estét kívánok kisasszony, és fiatalúr! Ritkán látni errefelé ilyen ifjú sofőröket! Csatlakozhatnék esetleg a társaságukhoz? – kérdezte, ahogy már odahúzott magának egy széket, és helyet is foglalt. Nightyngale biccentett, remélve, hogy talán mesél valamit a férfi neki erről az igen különleges, életteli helyről.

- A nevem Nightyngale Abyss. A társam pedig Shazz. önben kit tisztelhetünk?

- Óh, hát persze, elfelejtettem bemutatkozni! Roger Nash, mágikus kamion sofőr! Az Utak Királya! – hangosan nevetett, majd rá akart húzni sörére, de megdermedt a mozdulat felénél, és másik kezével a fejére csapott. – Azért hoztam ezeket, hogy koccintsunk a megismerkedésre, hát erre nem megfeledkezek önökről? Tessék, tessék, az újaknak ingyen szolgáltatás! – kacsintott egyet, és poharát emelve várta a reakciót.

Nightyngale már nyúlt volna saját italáért, ám Shazz kezével megálljt parancsolt neki. A lány meglepett tekintetét kerülve gyorsan a zsebébe túrt, és két apró, láncon csüngő lakrimát szedett elő, melyeket az italaikba lógatott. Pár pillanat múlva, mivel semmi sem történt, kivette őket, és bólintott.

- Sosem lehetünk elég óvatosak. – fűzte hozzá, miközben megragadta korsóját.

- A fiúnak igaza van! Ha jól látom, az egy méregérzékelő lakrima, ami felragyog, ha ártó főzet van az ételben vagy italban! A kisasszony szerencsés, hogy ilyen óvatos útitársa van, sajnos az utakon megeshet, hogy egy másik kereskedő kirabol minket. – egy pillanatra elsötétedett tekintete, majd újra felragyogott, és végre mindhárman magasba emelték kupáikat, és koccintottak a megismerkedésükre. A habzó sör könnyedén csúszott egy ilyen hosszú nap után.

- Elnézését kérem, amiért Shazz gyanúsította önt. Nem a személye ellen szólt, de most már bánom, hogy minden előkészület nélkül akartam meginni, amivel megkínált. Nemrég volt egy kis problémám egy hasonló eset miatt, s mégis óvatlan voltam… - mondta Nightyngale.

- Nincs baj, kisasszony! Egyáltalán nem sértettek meg, hiszen hasonló esetben én is így teszek. Persze a Vándor Kecskében sosem szolgálnak fel mérget, nincs ennék megbízhatóbb hely az utak vándorainak. – kacsintott egyet, majd nagyot kortyolt italából, és folytatta. – Megkérdezhetem, hogy merre tartanak, és mégis milyen ügyben?

- Természetesen. – bólintott a lány. – Hargeonba megyünk, hogy egy Boscoi sör szállítmányt vegyünk át. Pár nap múlva érkezik a szállítmány, és egy kis városnézést is beiktatunk Shazzal.

- Micsoda véletlen! – csillant fel a férfi szeme. – Holnap reggel én is Hargeon felé veszem az irányt, bár én pont hogy szállítmányt viszek oda. Ha esetleg lenne kedvük velem tartani, hajlandó lennék lelassítani a járművemet, hogy a szekerük tudja tartani velem a lépést, hiszen egy ilyen gyönyörű nő társasága számomra mindig élvezet!

- Köszönöm a bókot. – mosolyodott el a lány, majd egy arcpirosodást produkált. Ennyi év színészkedés után, ez nem esett nehezére.

- Miért gondolja, hogy szekérrel vagyunk? – kérdezett vissza a fiú, akit annyira nem érdekelt a bók.

- Hiszen egy lakrimájuk sincsen, ami segítené a vezetést! – nevetett elképedve a férfi miközben felmutatta karpereceit és gyűrűit, majd megint nagyot kortyolt söréből.

- Pedig mágikus járművel érkeztünk. – mondta szemrebbenés nélkül Nightyngale, mire a férfi alig tudta visszatartani a szájából előtörné készülő sört, majd a nagy erőlködésben félrenyelte azt. Percekig köhögött, miközben Shazz óvatosan veregette a hátát, hátha segít valamit. Nem segített. Mikor végre alábbhagyott a roham, a férfi nagy levegőt vett, és lehalkította a hangját, úgy folytatta a beszélgetést.

- Maguk mágusok? – kérdezte.

- Én az vagyok. – válaszolt Nightyngale. Úgy vélte, nem kell senkinek tudni, hogy Shazz is bír mágikus erővel, hiszen ez növelné a démon lebukásának esélyét.

- Egy mágus miért fanyalodna puszta szállítmányozási munkára? – kérdezett megint döbbenten a férfi. Úgy tűnt, lehetetlenség, hogy egy varázsló ilyen munkát végezzen, pedig a mágikus járműveket ők vezették a leghatékonyabban.

- Szívesség a főnökének. – mutatott a lány Shazzra.

Ebben a pillanatban azonban két hatalmas hamburgerrel a kezében megérkezett a felszolgálólány, és feltálalta a vacsorát. Kedves mosolya egy pillanat alatt megváltozott, mikor tekintete Rogerre tévedt.

- Rog, már megint az újoncokat molesztálod? – kérdezte baráti nevetéssel, majd a páros felé fordult, és suttogni kezdett. – Nagyon vigyázzanak vele, mert hajlamos 0-24-ben beszélni azokhoz, akikkel együtt utazik. Nem ajánlom a társaságát. Ha meglátják legközelebb, fussanak!

- Annie, ez nem szép tőled! Végre találtam magamnak társaságot! – de a férfi szavai hamarosan belevesztek a háttérzajba, ahogy az Annie nevű felszolgálólány a fülénél fogva elrángatta őt az asztaltól, hogy ne zaklathassa tovább a látszólag kimerült párost. Nightyngale és Shazz halvány mosolyt váltottak, majd nekiláttak a vacsorának.

A vacsora után gyorsan jóéjszakát kívántak egymásnak, és egy inas vezetésével felvonultak kijelölt szálláshelyeikre. Nightyngale szobája nem volt túl tágas, mindössze egy éjjeliszekrény, egy ágy és egy nagy, álló tükör fért el benne. Ablakán kitekintve a parkoló tárult szemei elé, ahol hamar kiszúrta az IceyDudut. Kis szobájából keskeny ajtó nyílt a fürdőbe, ahol gyorsan lezuhanyozott, majd miután megtörölgette magát, belebújt a frissen vetett ágyba. Az álom szinte azonnal magával ragadta, és egészen reggelig nyugodtan aludt.

Gyengéd kopogás hangjára ébredt. Hamar kikászálódott az ágyból, és ajtót nyitott. Shazz várta őt indulásra készen. A lány gyorsan összekapta magát, a tükörben leellenőrizte kinézetét, majd követte a fiút az étterembe, ahol ő már a reggelijét fogyasztotta Roger társaságában. A férfi vidáman integetett neki, majd udvariasan kihúzta neki a széket, megvárta, míg helyet foglal, majd betolta, hogy kényelmesen elférjen az asztalnál. Nightyngale mosollyal jutalmazta a kedvességet. A tegnapi felszolgálólány üdvözölte őt, és kávéval kínálta, majd felsorolta az aznapi reggeli lehetőségeit. Nightyngale egyszerű vajas pirítóst kért, valamint tejet a kávéjához, amit hamarosan meg is kapott.

A gyors reggeli után, mely hihetetlen energia bomba volt a lány számára, Annie minden figyelmeztetése ellenére, végül Roger társaságában indultak útnak mágikus járműveiken. A férfi szállítmányát nem látták, de tekintve, hogy a kamion felől nem áradt mágikus erő, feltételezni lehetett, hogy nem romlandó áru rejlik benne. Amíg Nightyngale felkészült az indulásra, Shazz elintézte a pénzügyeket, és a Xingzhe által rendelkezésére bocsájtott pénzből kifizette az igénybe vett szolgáltatásokat.

A nap nyugodtan telt, ahogy kényelmes tempóban haladtak a négyszekérnyi széles úton. Roger tényleg képes volt folyamatosan beszélni, de a páros ezt nem bánta, hiszen rengeteg érdekességet mesélt a szállítmányozók forgalmas életéről. Több kisebb pihenőt is tartottak, dél körül pedig nyugodt körülmények között megebédeltek. Mivel Nightyngale és Shazz nem készültek étellel, a jó kedélyű kamionos osztotta meg velük szendvicsekből álló ebédjét. Az út minősége, a vidám társaság, és a rendszeres pihenők megtették hatásukat.

Mikor Nightyngale délután megszimatolta a tenger illatát a levegőben, egyáltalán nem érezte magát kimerültnek, pedig sokkal nagyobb utat tettek meg, mint az előző nap. Bizsergő izgatottság lett úrrá rajta, ahogy a kikötőváros felé közeledtek. Bár már volt erre korábban a színházi társulattal, akkor nem volt lehetősége körbenézni, és megismerni az élettől vibráló várost. Kicsit nagyobb löketet adott mágikus erejéből a járműbe, ami ettől hirtelen felgyorsult, és pillanatok alatt lehagyta Roger járművét. A férfi utána kiáltott, de már nem számított. Hargeon épületei egyre élesebben rajzolódtak ki a távolban, és nem sokkal később a mezők helyét végre átvette a város nyüzsgése.

Karakterek:

Mindössze két nap telt el azóta, hogy Nightyngale felszabadította a démonok városát. A helyiek hamar berendeztek neki egy ideiglenes szállást, de már a nagyobb felújítások is kezdetét vették. Mindenkinek eltökélt célja volt, hogy egy élettel teli, virágzó települést varázsoljanak a szellemvárosból. Hogy hősüknek megköszönjék tetteit, egy asszisztenst neveztek ki mellé, aki minden nap minden órájában csak a lány szavait leste.

- Nightyngale-sama! – kiáltotta a hang, majd előbukkant a távolban egy hozzá tartozó alak is. – Naito-san hívat téged!

A lány aki közeledett, egy tűz elementál volt emberi alakjában. Rendezetlen haja lile fürtökben keretezte kedves arcát, szeme pedig olyan kék volt, mint maga az éjszaka. Bár ártatlan gyermeknek tűnt csupán, Nightyngale tudta, hogy a többi lakosnál nagyobb hatalom birtokában van. Nem értette igazán, ezért végre rákérdezett a furcsaságra. Arxyll válasza azonban mindennél jobban meglepte.

- Óh, én második generációs cressidai démon vagyok. Nem vagyunk sokan, de a felmenőinknél nagyobb erő van birtokunkban jelenleg.

- Ez mégis hogy lehetséges? Hiszen ők sokkal nagyobb tapasztalattal rendelkeznek! A ti erőtök nem lett elzárva?

A lány megrázta a fejét, miközben ruganyos léptekkel sétált Nightyngale mellett.

- Az erő elzárását úgy képzeld el, mintha elhasználnád a varázserőd, de nem tér vissza. Az első generáció tagjai egy-egy lakrimába ültették az erejüket, amit pedig a katakombák mélyén zártak el… Mi, második generációsok, bár szüleink valódi hatalmát nem érjük el, jelenleg sokkal erősebbek vagyunk. Ha mind összefogunk, könnyedén legyőzhettük volna Cressidát, de sajnos a városból nem tudtunk kijutni, így közel kerülni a kriptájához… Az a nősténydémon okos volt, semmit sem bízott a véletlenre. A te megjelenésed egy csodával ért fel.

- És Naito mégis mit akar tőlem? – kérdezte Nightyngale érdeklődve. Még nem pihente ki magát a nemrégiben történt csata után, ezért nagyon vonzónak találta a kényelmes ágyát, melyet ott kellett hagynia.

- Többek között ezért vagyok én is itt! – húzta ki magát büszkén a lány. – Adunk neked néhány mágiát… Bár bevallom, nem mindet lesz könnyű megszerezni, ugyanis már attól megsérülhetsz, hogy pusztán megérintesz minket…

- Ezt hogy érted? – kérdezte végül a meglepett Nightyngale, de a másik lány csak titokzatosan mosolygott, és nem mondott semmit.

A hosszú séta azonban a továbbiakban sem telt szótlanul. Arxyll szüntelenül sorolta a démonok megjelenési formáit, és képességeit, miközben Nightyngale ámulattal hallgatta szavait. Sosem gondolta volna, hogy ilyen széles repertoárral bírnak a démoni faj képviselői. Elementálok, rovar-szerű lények, állatokból eredeztethető fajok mind megtalálhatóak voltak közöttük, nem beszélve a magasabb rangú egyedekről, akik a sok éves tapasztalatszerzés után a démonúr szintre emelkedtek.

- Van a városban olyan, aki elérte a démonúr szintet? – vágott közbe egy kérdést a kíváncsi lány.

- Xingzhe, a kocsmáros, és Naito-sama igen közel álltak a felemelkedéshez, de mielőtt ez megtörtént volna, feladták az erejüket, és idejöttek. – mondta a lány megvonva vállát. – Cressida pedig már elérte azt az erőt, de a hatalom utáni vágya végül a vesztébe taszította.

- A kocsmáros és Naito? – döbbent meg Nightyngale. Bár a „pap” irányából már korábban is érzékelte a vezetők auráját, a kocsmáros közel sem tűnt olyan jelentős személyiségnek számára.

- Xingzhe… ő egy kicsit más, mint mi. Neki a gonoszság leginkább mások szívatásában merült ki, még démonként is. Csak azért ölt, mert azt parancsolták neki. Sokkal jobban szeret szívózni, mint bármelyik másik helyi… Hiszen, mégis csak tiszta vérű majomdémon.

- Nem igazán értem, hogy mit jelent a tiszta vérűség…

- Olyasvalaki, aki Majom Démon Király egyenes ági leszármazottja. – magyarázta a lány, ám ekkor végre feltűnt előttük a takaros kis templom körvonala, és Naito fogadta őket integetve.

- Üdvözlet önöknek, hölgyeim! Arxyll kedves, innentől átveszem Nightyngale vezetésének tisztjét, kérlek, te szaladj előre a megbeszélt helyre. – mondta a férfi kedvesen a lányok felé fordulva. Arxyll bólintott, majd elszaladt a kripta irányába.

- Naito, most mégis mi fog történni? – kérdezte Nightyngale a férfit, aki a temető irányába terelte.

- Felmérjük a jelenlegi képességeid, és azokhoz mérten megajándékozunk olyan erőkkel, melyeket kordában tudsz tartani. – válaszolt a férfi nemes egyszerűséggel.

- A képességeim alapján kordában tudok tartani? És ez a felmérés hogyan fog történni?

- Egyszerűen! – csapta össze kezeit a férfi vidáman. – Természetesen harcolnod kell az egyik társunkkal!

A lány meglepetten nézett a férfira. Még a repülést sem sikerült teljesen elsajátítania, pedig nagyon lelkesen gyakorolt hatalmas hollószárnyaival. Hogy újabb képességekre tegyen szert, még teljesen elképzelhetetlen volt számára.

- Én még nem vagyok erre kész… hisz repülni sem tudok…

- Óh, ezek sokkal könnyebb képességek lesznek. Meglátod, jó móka lesz. Természetesen most nem élet-halál harcot kell vívnod, de azért jobb, ha nem veszed félvállról a harcot.

- Miért kéne nekem harcolni? – kérdezett vissza Nightyngale.

- Erre a választ neked kell megtalálni. – válaszolt sejtelmesen Naito.

Nigthyngale úgy vélte, hogy most még elkíséri a férfit, de ha nem tetszik neki, amit felkínálnak, akkor otthagyja az egészet. Végül is, senki sem kényszeríthette arra, hogy harcoljon. A továbbiakban egyikük sem szólalt meg a kriptához vezető úton, melynek ajtaja tárva nyitva fogadta az érkezőket. Az előcsarnokot a festett üvegablakokon beszűrődő fény világította meg, mely most színes táncot járt a padlón és a falakon. A lépcsőt letakarították, és Cressida egykori lakhelyére érve egy sokkal kevésbé visszataszító látvány fogadta őt, mint mikor először ide érkezett. A csonthalmokat eltűntették, a hullákat eltemették, a padlót és a falakat megszabadították az odaszáradt vértől, és szőnyegekkel, falikárpitokkal takarták el a lemoshatatlan foltokat. A halál szaga még nem tűnt el, de erős illatú füstölőkkel próbálták elnyomni maradványait. A falakon melegen, és hívogatóan égtek a gyertyák, melyek sejtelmes fénybe borították a helyet. Ahol azelőtt Cressida trónszéke állt, most egy hatalmas boltív rajzolódott ki, mely egy keskeny folyosóra vezetett. Nightyngale csodálkozva haladt végig a termen, és kíváncsian ment tovább a katakombák mélye felé. Itt-ott ajtók nyíltak jobbra és balra, némelyek mögül beszéd hangja is kiszűrődött.

- Újra igénybe vettük a laboratóriumokat, hogy folytathassuk az emberré válás legtökéletesebb módjának kutatását. – magyarázta Naito, mikor észrevette a lány csodálkozó tekintetét.

- Mégis milyen kutatásokat végeztek? – kérdezte a lány, miközben egy félig nyitva felejtett ajtón kukkantott be.

- Növények, bájitalok, mágikus erejű ékkövek, rúnák, varázstárgyak, és lakrimák tanulmányozása. – sorolta a férfi, miközben óvatosan maga után húzta a lányt egyre inkább közelítve a folyosó vége felé.

Nightyngale ekkor furcsa vonzást érzett. Lerázva magáról a férfi kezét, hosszú lépésekkel indult meg a legutolsó, és legdíszesebb ajtó irányába. A többitől eltérően, ez valamilyen különleges fémből készült, díszes domborművei ezernyi démon képét formálták. Kilincs nem volt rajta, de a lány biztos volt benne, hogy ki tudja tárni a kaput. Kezét már ráillesztette a furcsán meleg fémre, de arra már nem volt lehetősége, hogy belökje az ajtót. Egy villás farok tekeredett köré, és nagy lendülettel rántotta őt hátra, majd három és fél fordulat után Naito kezében landolt.

- Egyelőre nem engedhetlek a nagyurak kriptájába. – mondta szigorúan a férfi, miközben visszahúzta farkát, megszabadítva a lányt a szorításából.

- Mégis kik ők, Naito? Kiket védesz ennyire féltő tisztelettel? – kérdezte Nightyngale.

- Albeito, a Nyálka Kiránynő. Gaxoz'ohr, a Rovar Démon Király, Jaxor, a Halál Démon Király. Irthan, a Sárkány Király. Khali, a Pengék Letaszított Királynője. Merenilith, a Szent Démon… És mindenki felett… Nagraxx, a Démon Isten. Ők a mi uraink. Ők az Ezerarcú Démon Légió urai, akik a halandó életre vágynak. Most mély álomban várják, hogy végre megtaláljuk a módját, hogy emberré váljanak, de az idő még nem jött el. Még nem nyithatjuk fel a kriptát, mert akkor megindul az ébredés, és nem akarjuk megtapasztalni a démonurak haragját, amiért nem sikerült teljesítenünk a feladatunkat.

A férfi tekintete még sosem volt ilyen sötét, mint most, és szavai súlyosan nehezedtek a lány vállára. Bele se mert gondolni, hogy egy ajtó kinyitásával ekkora bajt hozhat a démon-emberekre.

- Én… azt hittem itt vannak a lakrimák, melyek az erőtöket rejtik… Hiszen olyan hatalmas energia árad a kapu mögül, ami nem lehet csupán hét démoné… - válaszolt Nightyngale, miközben taktikusan elhátrált az ajtótól, mely még most is csábította őt. A férfi meglepett tekintettel nézett a lányra, majd bólintott.

- Nos, ez pontosan így van. A lakrimák, melyek az erőnket rejtik, segítenek abba, hogy a démonurak álma zavartalan legyen. Ezért is van az, hogy nem szerezhetjük vissza egykori hatalmunkat… De hidd el, még így lesz számodra méltó ellenfél. – válaszolt Naito, miközben a folyosón található utolsó faajtó felé irányította a lányt. A szoba, amibe érkeztek, igencsak tágas volt, belmagassága legalább 5 méter magasba nyúlt. Egy kisebb csoport démon fogadta az érkezőket. Nightyngale ismerte őket, de ebben az alakjukban még sosem találkozott velük. Naito boldogan mutatta be az egybegyűlteket a lánynak.

- A lángoló hölgy Arxyll, teljes szépségében. A fagyos tekintetű úriember Shazz’cey. Mindketten igen nemes ősökkel rendelkeznek, fajtájuk legkiválóbbjai. Ma ők lesznek a bíráid, valamint jómagam.

Nightyngale sosem gondolta volna, hogy Arxyll valódi formájában ilyen gyönyörű, és csábító nő. Teste olyan volt, mint egy forrongó vulkán, kezein éles, és látszólag forró karmok várták áldozatukat. Hosszú farka ostorként tekeredett mögötte, végén aprócska láng égett. Nőies idomai, és a testén néha előbukkanó tüskék, valamint a fejéből kiálló csavaros szarvak félelmetes megjelenést kölcsönöztek neki. Szárnyai, bár nem voltak túl nagyok, úgy tűnt, nem is mozognak, hogy a levegőben tartsák a lányt, valószínűleg a tűz karakterisztikája miatt ez a fajta repülés inkább a levitációhoz volt hasonlatos.

A mellette álló férfi egyáltalán nem hasonlított emberi alakjára. Shazz’cey fiúként egy vékony, ezüstös hajú tizenéves testét viselte, ám démoni formája nagyon eltért ettől. Izomzata megnőtt, testét vékony jégréteg borította be. Kezein vastag jégtüskék álltak egybe egy páncélkesztyűvé, hátából pedig két jégkígyó indult, melyek közrefogták testét. Természetellenesen kéken világító szemei kíváncsian méregették az ember lányt.

- Végül, de nem utolsó sorban, egy kedves barátom, Rorx! Ő lesz ma az ellenfeled! – mutatta be a harmadik démont. A férfi közel sem nyújtott olyan elképesztő látványt, mint a fiatalok, és akkora mágikus erő sem sugárzott felőle. Kedvesen meghajolt a lány előtt, és megcsóválta szürke farkát. Szemei vörös rubinként ragyogták be a sötétséget, végtagjain pedig csak két-két furcsa, vaskos ujj volt. Oldalán egy veszélyesnek tűnő szablya állt harcra készen.

- Még mindig nem értem, hogy miért kéne nekem bárkivel harcolnom… - mondta Nightyngale közömbösen. Egyelőre még semmi sem motiválta, de leginkább ahhoz nem volt kedve, hogy megsérüljön.

- A jutalom, melyet előkészítettünk neked, hatalom. Hatalom, melyre szükséged lehet, ha meg akarod ismerni a világot. A hatalom azonban felelősséggel is jár, nem adhatjuk olyan kezébe, aki képtelen a megfelelő használatra.

- És milyen hatalomról beszéltek? – kérdezte a lány egyre inkább küzdve a türelmetlenségével.

- A pokol lángja a démonvilág negyedik szintjéről... – emelte fel kezét Arxyll, melyben vörösen izzó láng gyulladt.

- … és a démonvilág ötödik szintjének fagyasztó érintése. – folytatta Shazz’cey, aki kezét felemelve megfagyasztotta még a levegőt is markában.

Nightyngale nagyot nyelt. A vágy a lelkében egyre csak növekedett. Meg akarta ismerni a világot, melynek része, és a demonstrált képességeket is igen vonzónak találta. Rorxot végigmérve úgy ítélte meg, hogy nem lehet valami túl erős ellenfél, ezért eddigi tartózkodó viselkedése hamar elmúlt, és enyhe harci láz vette át a helyét.

- Pokoli láng, és fagyasztó érintés… Ez egészen szimpatikusan hangzik… - mondta a lány, miközben közelebb lépett leendő ellenfeléhez.

- Csak nem elbíztad magad, Nightyngale? – kérdezte gúnyosan Naito, miközben a fal mellé hátrált, hogy ne kerüljön a harc útjába.

- A kisasszony minden bizonnyal azt hiszi, könnyű falat leszek számára! – nevetett fel Rorx.

Nightyngale magában igazat adott neki, de már nem törődött senkivel. Lelki szemei előtt önmagát látta lángoló, majd fagyhozó kézzel, és ez éppen elég ösztönzés volt neki arra, hogy harcba szálljon egy alacsonyrendű manódémonnal.  Kezeit maga elé emelve vette fel a megszokott harci pozícióját, és kis ugrásokkal mozgásba lendült, hogy felkészítse testét az összecsapásra.

Rorx hangosan felnevetett, és szablyáját elhajítva ő is hasonló pozíciót vett fel. Rövid ideig szemeztek egymással, majd a démon, aki alacsonyabb volt a lánynál, támadásba lendült. Meglepő gyorsasággal, és ügyességgel ugrott a lány magasságába, és egész csípőjének erejét belevitte első oldalsó rúgásába. Nightyngale nem tudta követni a mozdulatot, mindössze annyi telt tőle, hogy karjait a célzott testrész elé rántsa, ezzel hárítva a támadást. A rúgás ereje azonban még így is feldöntötte egyensúlyát, és a lány esetlenül landolt a földön, s mindössze feneke fogta fel a durva érkezést.

- Óh, szóval így állunk! – kiáltott fel dühösen a lány, miközben felpattant. Alábecsülte ellenfelét, és ez két sajgó alkarba, valamint egy fájós fenékbe került neki. Ha Rorx magánál tartotta volna a szablyáját, akkor most az életével fizetett volna arroganciájáért.

- Bár eleinte azt hittem, hogy Cressidánnak csak a szárnyát másoltam le, tegnap, mikor felöltöttem magamra a formáját, valami más is megváltozott rajtam. Vajon a szárnyak nélkül is elő tudom hívni azt az erőt? – váltott vissza Nightyngale a tőle megszokott monoton hangnemre, miközben a karjait forgatta maga előtt. Ekkor különös változás ment végbe az említett végtagokon. Bőre elfeketedett és megkeményedett, körmei megnyúltak, és kiélesedtek.

- Cressida karjai… - hallotta Naito hangját, melyben meglepetéssel vegyes elismerés csendült.

Nightyngale újonnan feléledt harci kedvével rontott rá az alacsony termetű ellenfelére. Karjaival vadul csapkodott, de Rorx ördögi ügyességgel táncolt el csapásai elől. Percekig járták a félelmetes haláltáncot, de a harc kimenetele még nem dőlt el. A lány lassan megelégelte a helyzetet, és vad csapásai mellett rúgásokat is bevetett. A manódémonnak immár ideje sem volt arra, hogy támadjon, a védekezés teljesen lefoglalta. Végül először gyomorszájba, majd a fejére is bekapott egy erős rúgást, és lihegve elterült a földön. Nightyngale ráült a hasára, és kezeit megragadva diadalmasan felkiáltott.

- Take Over!

A lány a győzelem mámorában szinte extázisban élvezte, ahogy elszipolyozza az erőt harcképtelenné tett ellenfelétől. Nightyngale érezte, ahogy bőre megkeményedik, figyelte, kezei furcsa mancsokká alakulnak, és egy gyíkfarok is előbújt a feneke fölül.

- Hát ez a forma visszataszító! – adott hangot elégedetlenségének, miközben felkelt a legyőzött Rorxról.

- Bocsá’ meg szép leány… nem mindenki lehet olyan bájos démonhölgy, mint a kedves Arxyll. – válaszolt a legyengült manódémon, miközben Naito felsegítette őt.

- Hihetetlen, milyen gyorsan alkalmazkodsz a démoni mágiához! – kiáltott fel elismerően Naito. – Mindössze pár napja tanultad meg ezt a mágiát, mégis elképesztő vele a kompatibilitásod! Már teljesen át tudtad venni Rorx alakját, ami nem tartozik az alapok közé! Azt hiszem, nyugodtan rád bízhatjuk az ifjak erejét! Arxyll, Shazz, ha volnátok szívesek!

Arxyll tapsolva lebegett Nightyngale mellé, ami kegyetlen démoni alakjához nem igazán illett, miközben a fiú szemében is némi elismerés csillant. Egymásra pillantottak, és vonakodva bár, de összekulcsolták kezeiket.

- Most, Nightyngale, amíg még visszatartják egymás erejét! – ösztökélte Naito a lányt, akinek hamar leesett a sietség oka. Azzal, hogy a fiatalok megfogták egymás kezét, kioltották, vagy legalábbis valamilyen mértékben mérsékelték egymás erejét, hogy Nightyngale át tudja venni mágiájukat.

Először Arxyll karját szorította meg. Perzselte, égette, de a lány nem engedett. Képes volt bármire, hogy megszerezze magának a tűzdémon erejét. Mikor úgy érezte, hogy teljesen feltöltődött a lány varázserejével, hólyagos kezeit gyorsan Shazz fagyos karjára helyezte. Eleinte megkönnyebbülés volt számára a hűsítő érzés, de pár pillanat múlva a fagypontalatti hőmérséklet miatt vékony fagyréteg kezdett a végtagjaira átterjedni. Az erő átvétele szinte a végtelenségig húzódott Nightyngale számára, majd végre elengedte fiút. Megkönnyebbült sóhajjal nézett fel a fiatalokra, akiken meglátszott, hogy erejük egy részét kiszipolyozták belőlük, ám ez az ő esetükben később vissza fog térni, nem úgy mint az első generációs démonoknál, akik talán örökre búcsút mondhattak a lakrimába ültetett varázserejüknek.

- Gratulálok, Nightyngale-sama! Mutasd meg, mire vagy képes!

A lány minden erejét beleadta a megszállásba, ám mindössze arra volt képes, hogy kezeire megidézze a furcsa, páncélszerű szilárd magma-bőrt, és néhány lángnyelvet formáljon karmai között. A démonjéggel ugyanez volt a helyzet; csakis a karjait borította be a kristályos páncél. Annyit azonban sikerült elérnie, hogy a kettő mágiát egyszerre használja, olyan módon, hogy egyik kezére lángoló magmát, míg másikra fagyasztó jeget varázsolt.

- Talán a teljes forma felvételéhez még gyakorolnod kell. – vonta meg a vállát Naito, aki már így is megfelelőnek ítélte meg Nightyngale aznapi teljesítményét.

A lány lemondóan bólintott, de miután megszüntette a Take Over varázslatot, fájdalmasan felszisszentett. Égési és fagyási sérülései még azután sem gyógyultak be, hogy kezeit már nem sebezhették meg a démoni elemek.

A fárasztó harc, és az egymás után többször is használt megszállás varázslat teljesen kimerítette a lányt. A katakombákból kivezető úton fájdalmai nem enyhültek, és a hosszadalmas hazafelé tartó séta sem segített rajta. Úgy dőlt ágyába, mint egy zsák, ám továbbra sem lehetett nyugta. Kopogtattak ajtaján.

- Nightyngale-sama… - bújt be a szobába félénken Arxyll, immár emberi formáját viselve.

- Fáradt vagyok, hagyjatok pihenni. – válaszolt a lány, miközben magára húzta vastag paplanját.

- Óh, akkor ezt vehetem úgy, hogy nincs szüksége a sebgyógyító varázskenőcsünkre? – kérdezte huncutul a démonlány, mire Nightyngale azonnal felpattant ágyából, és várakozóan vetette magát a lány elé.

Arxyll mosolyogva kenegette a feltartott tenyereket, miközben az alakváltó a simogató, hűsítő érzést élvezte. Nightyngale végre belesüllyedhetett az ágyába, és elmerülhetett démon-mentes álmaiban.

A Holdon nagy volt a nyüzsgés. Nyúlfülű férfiak és nők szaladgáltak házról házra, hogy tovább vigyék a hírt, az istennő jóslatot adott nekik. Hosszú évek óta nem volt erre példa, ezért most mindenki hallani akarta a Hold Asszonyának szavait. Volt azonban egyvalaki, akit nem igazán érdekelt semmilyen jóslat, csak a puha ágya, mely átkarolta őt ezen a hűvös, holdi hajnalon.

- Kurousagi! Mennünk kell! A Hold Asszonya jóslattal adományozott meg minket! – hallotta az említett leány testvérének hívó szavait. Az ágy azonban nem engedte. A kötelessége most nem számított, hiszen olyan korai volt még az idő.

- Ku-ro-u-sa-gi!

Most már közelebbről szólt a fenyegető férfihang, majd a következő pillanatban egy ellentmondást nem tűrő erő lerántotta róla takaróját.

- Shiroooo… Hagyj még egy kicsit. Az öregek várhatnak…

- Kuro! Nekünk, névteleneknek az első sorban a helyünk! Öltözz, és indulunk!

Kurousagi végre kinyitotta álmos szemeit, és feltekintett bátyjára. Shirousagi teljes öltözékben, és kalapban volt már, vörös szemei szinte átszúrták a pizsamás lány tekintetét. A lustaság végre összeszedte lelkierejét, és súlyos léptekkel a tükör elé kullogott. Hosszú, kék haja, és fülei rendezetlenül, és igen furcsa pózban álltak, halványpiros szemei alatt pedig csúnya karikák éktelenkedtek. Egy rövid „meh” elmormogása után apró kezeivel arcára csapott, és kihúzta magát.

- Hold ereje, mely testemben lakozik! Előhívlak, sebesség, mellyel megáldottak! – mondta lelkesen a varázsszavakat, minek hatására haja rózsaszínbe váltott. A következő pillanatban rendezett ruhában, kifésült hajjal, és büszkén a plafon felé meredő fülekkel állt testvére elé.

- Kurousagi… - fogta a fejét Shirousagi. – Igazán nem kellene az Istennő által ránk ruházott hatalmat öltözködésre használni…

- Miért? – pislogott ártatlan mosollyal a lány testvérére, miközben már szobája ablakában készült elrugaszkodni onnan.

- És tanuld meg használni az ajtót! – kiáltott utána Shirousagi, de a lány nem hallhatta. Addigra már rég a templom felé ugrált hosszú, erős lábainak minden erejét latba vetve.

A fiú azonban nem hagyta ennyiben. Az emeletről lerohant a földszintre, és a bejárati ajtón kilépve a húgához hasonló szavakat mormolt el. Haja aranyszínbe váltott, majd szemmel követhetetlen sebességgel indult meg a templom felé. A következő minutumban már Kurousagi vállát koppintotta meg, aki meglepve vesztette el egyensúlyát, és egy közeli ház oldalát bezúzva esett orra. A lakás tulaja már rég a főtemplomnál volt, de a testvérpár még így is szégyenkezve rohant tovább úti céljához. A szertartás már kezdetét vette, e szerencsére csak az unalmas bevezető beszédekről maradtak le, de azért a sorok közt settenkedve is sikerült magukra felhívni a figyelmet. A számukra kijelölt helyekhez érve végül kicsit megnyugodhattak, és tekintetüket az öregre vetették, aki már lassan végzett a magyarázattal.

- Most, hogy mindenki egybegyűlt… - szúrós tekintetét a fiatalokra szegezte, akik leszegték fejüket, de nagy füleikkel azért odafigyeltek – Hallgassuk meg Chang’e holdistennő jóslatát.
A templom előtti téren néma csend lett úrrá. Az istennő mindent átható hangja szeretettel simogatta hírnökeit, a holdnyulakat.

- A démonok urai ébredeznek, és sötétség hordái fenyegetik a világot! A névtelen gyermek csillaga lehull a földre, hogy megóvja az ezerarcú leányt! A küldetés veszte a hold hírnökeinek végét jelenti! Lépj elő, kiválasztott! Szólítalak, Kurousagi!

Minden jelenlévő a későn érkező lány felé fordította tekintetét. Ahogy elhalt az istennő melegséget adó hangja, úgy a hangulat is fagyossá vált. Nem bíztak a gyermekben, bár ereje kimagasló volt, még a holdnyulak között is, személyisége nem felelt meg elvárásaiknak. Azonban mindenki tudta, hogy az istennő döntése megkérdőjelezhetetlen, és bölcs, ezért félre kellett tenniük előítéleteiket, és rábízni sorsukat Kurousagira. A lány persze még náluk is jobban ledöbbent. Nem gondolta volna, hogy ő lesz a következő kiválasztott, hiszen ő a legfiatalabb névtelenek egyike. Nem akarta még elhagyni a holdat, hogy csak száz év múlva térhessen vissza szeretteihez. A szíve ellenkezett, de esze belátta, hogy nincs mit tennie, ezért tett pár lépést előre.

- Kurousagi! A Hold Asszonya téged választott, ezért egy órán belül megkezdjük a felkészítésed az utazásra! Ennyi időd van arra, hogy búcsút mondj szeretteidnek!

A lány bólintott, majd meghajolt az öreg előtt, és testvéréhez fordult. Shiro tekintete tökéletesen tükrözte a lány vegyes érzéseit, izgatottság, félelem, szomorúság és aggodalom váltakozott lelkükben. Kurusagi egy hirtelen ötlettől vezérelve a fiú nyakába ugrott, és szorosan átölelték egymást. Száz év, bár a huldnyulak léptékével nézve csak egy pillanat volt csupán, mégis hosszú időnek ígérkezett, távol a szeretteitől. Az oszladozó tömegből két alak vált ki, egy világoskék hajú férfi, és egy hófehér loknis nő. A testvérek szülei büszke mosollyal léptek lányukhoz.

- Kurousagi! – szólalt meg anyjuk. – Annyira büszke vagyok rád! Végre kiérdemelted, hogy elnevezzenek! Annyira kíváncsi vagyok, hogy az ember hogy fog hívni téged!

- Remélem a bátyád nem bánja, hogy te lettél kiválasztva… Óh, emlékszem, amikor én kerültem le a földre… Tökéletes páros voltunk a védencemmel, bár ő már legalább háromszáz éve halott…

- Apám, én csak azt bánom, hogy ily hosszú ideig nem láthatom húgomat… Rendben leszel, Kurousagi?

- Persze… - válaszolt a lány nem túl meggyőzően. Egyelőre még nem sikerült teljesen feldolgozni a valóságot.

- Nos, mivel te lettél a kiválasztott… - fogta meg kezét édesanyja – Úgy illik, hogy fejedelmi lakomát tartsunk távozásod alkalmából. Sietnünk kell, mert csak egy óránk van, gyerünk gyerekek, indulás a BunBun étterembe!

Mindenki meglepve nézett az anyára, aki a legkiválóbb éttermet tűzte ki ma célul. Az utolsó közös ebéd hamar eltelt, és Kurousagi megint a templom előtt találta magát, ahol már szertartásos öltözékben vártak rá az öregek. Még egyszer hátrafordult, és megölelte szüleit és testvérét, majd többet hátra sem tekintve rohant be az épületbe, miközben könnyes szemeit dörzsölgette.

Kurousagi az oltáron feküdt, és a plafont bámulta. Körülötte az öregek varázsigéket mormoltak, miközben számtalan rúnát rajzoltak fel a levegőbe. A lány érezte, ahogy testéből a mágikus erő eltűnik. Tudta jól, hogy ez vár rá, hiszen a Earthlanden teljesen más törvények vonatkoznak a varázserőre, s új testre volt szüksége, hogy ott túlélje a körülményeket. Ezt az új testet azonban, a mostanihoz hasonló módon, először meg kell edzeni, hogy elbírja azt a hatalmas erőt, amivel eredetileg rendelkezett. Egyre gyengébbnek és tehetetlenebbnek érezte magát, ahogy átformálódott alakja. Ha kívülről szemlélte volna az átalakulást, azt látta volna, ahogy gyermekké válik, majd egy apró bolyhos nyuszivá alakul, és kifejezetten aranyosnak találta volna magát. Hátán egy alig észrevehető mágikus pecsét tűnt fel, de a sűrű, kékesfekete bunda most eltakarta azt. Mikor az alakváltás befejeződött, az öregek egy újabb mágiát hoztak létre, mely körbeölelte, és kemény burokba vonta a kis testet. A tojás felkészült arra, hogy a földre küldjék.

A templom előtti téren újra összegyűlt a tömeg. Eljött az idő, hogy leküldjék a gyermeket védencéhez. Kurousagi családja az első sorból figyelte, ahogy a gyermek egy erős mágia hatására kitör a Hold gravitációs teréből, átlép az emberi világgal összeköttetést létesítő portálon, és megkezdi útját védencéhez. Ekkor az istennő hangja, eddig példa nélküli módon újra felcsendült…


Kurousaginak fogalma sem volt róla, hogy mi történt vele az elmúlt órákban. Elzárva a külvilágtól várakozott, hogy végre a holdfény a saját bőrét simogassa. Tudta, hogy van valaki mellette, és bár kissé fenyegetve érezte magát, egyelőre a kemény héjú tojás biztonságát élvezte. Ez a nyugalom azonban hamar elillant, amikor a burok elkezdett felrepedezni. Idegen beszéd hangjai ütötték meg aranyos füleit, ahogy egyre több rés keletkezett védelmén. Az izgatottság még úgy is érezhető volt, hogy a nyuszi nem értette a furcsa szavakat. Most egy újabb hang csatlakozott, és ekkor bevillant a lányba egy gondolat. Igen, ez a védencem hangja. Kíváncsian próbálta elősegíteni a burok feltörését, lábaival a falakat püfölte. Eddig tartott a védelem, egy utolsó rúgás hatására a tojás darabjaira hullott, és egy nyuszi bukkant elő belőle, aki kíváncsi halvány vörös szemével a hangok forrását kereste. Éjszaka volt, és a telihold ragyogása betöltötte az égboltot. Kurousagi érezte, ahogy elönti őt az erő. Nem tudta, mennyi idő telt el azóta, hogy elbúcsúzott a családjától, de ez nem is igazán számított. Megkezdődött száz éves szolgálata. Ekkor valami megragadta apró testét, és a magasba emelte. Tekintete egy gyönyörű zöld szempárral találkozott, melyet kecses arc egészített ki, vörös fürtökkel keretezve. Áh, ez a védencem arca.

- Egy nyuszi? – hallotta a nő szavait, de jelentésüket nem igazán értette.

- Egy nyuszi?! Uhhm… nyusziiiii… - jött a következő hang, mely éhségről árulkodott. A halvány vörös tekintetek a forrást keresték, és hamar rá is leltek. Egy rézvörös hajú, rókafülű lány meredt rá kerek szemekkel, és úgy tűnt, apró nyálcsepp csordul le szája sarkából. Kurousagi ösztönösen pánikba esett, és izgágán próbált a zöldszemű nő kezei közül menekülni.

- Csillapítsd az ösztöneid, Eclair! – hallotta az ellentmondást nem tűrő hangot védence felől.

- De… de… Nightyngale-sama… A nyulak a nyamm… prédáink. A génjeimben van, hogy vágyakozzak utána…

- Ez mágikus nyuszi, nem látod? A holdfényben kéken ragyog a bundája! Ha nem mész befelé a szobádba, akkor nem ehetsz vacsorát, értem? – folytatta a szigorú hang, mire a rókalány lemondóan kullogott be az erkélyajtón. Kurousaginak végre volt egy kis ideje körbepislantani, és rájött, hogy a zöldszemű egy puha kanapén ül egy kőből és fából emelt takaros épület erkélyén. A nő végre elengedte a bolyhos nyuszit, és lerakta maga mellé.

- Helló nyuszika! – szólalt meg kedvesen. – A nevem Nightyngale. Úgy sejtem, igen különleges teremtmény vagy. Látom a szemeden az intelligenciát.

Kurousagi nem tudott válaszolni, hisz nem is értette igazán, mit mond neki a nő, de tudta, hogy szándékai semmiképp sem ellenségesek.

- Nightyngale. Night-yn-gale. Nightyngale. – mosolygott a nő, miközben magára mutogatott. Tehát Nightyngale a neve. Vajon mit jelenthet? Míg Krousagi ezen gondolkodott, a nő kedvesen simogatni kezdte a puha bundájú nyuszit, aki élvezettel szuszogott a gyengéd kezek alatt. Nemsokára az álmok mezején ugrabugrált.



A reggel simogatóan ébresztette fel a bundás kis teremtményt, aki immár egy kényelmes hálószobában volt egy puha párnára fektetve. Nightyngale nem volt sehol, ám ekkor nyílt az ajtó, és egy rókalány lépett be rajta, akin látszott az elfojtott feszültség.

- Nyuszi-chan, meghoztam a reggelid. Viszlát! – mondta, miközben egy tányér friss zöldséget rakott Kurousagi elé, majd kiviharzott a szobából. A nyuszi hamar nekiállt a reggelinek, hiszen nem is tudta, milyen régen nem evett már. A ropogós zöldségek íze merőben eltért attól, amit a csillaglelkek világának Hold nevű bolygóján evett, de frissességük és zamatuk elnyerte a lány tetszését.

Kicsit később ütemes dörgésre lett figyelmes az ajtó felől. Ösztöneire hallgatva az ágy alá bújt, védelmet keresve, mikor több perc dörömbölés után egy szárnyas szörnyeteg törte be a falapot. Kurousagi ijedtében akkorát ugrott, hogy beverte apró buksiját az ágyaljába, és egy pillanatra kábán figyelte, ahogy a furcsa lény bereppen a szobába. A nyúl nem ismerte őt, és nem tudhatta, micsoda, de az oroszlántestű, denevérszárnyú, nála legalább kétszer nagyobb lény mindenképp fenyegetést jelentett számára. Starwing, mert így hívták a teremtményt, kifinomult szaglását követve hamar rálelt a rejtőzködő prédára. Kurousaginak cselekednie kellett, így hát nagy ugrásokkal az ajtó felé vetődött, majd a lépcsőn bukdácsolva végre elért az alsó szintre. Nyomában a szörnyeteg nem hagyta magát lerázni, de a nyúl bebújt egy bútor alá, így nem érhette el őt karmaival.

A rókalány a dörömbölés és felfordulás hangjaira előtört a konyhából, és meglepve tapasztalta, hogy az állatok éppen bújócskáznak, őt pedig kihagyják a mókából. Kezében egy lapos serpenyővel hadonászni kezdett Starwing felé, miközben teljes erejéből kiáltozott.

- Nightyngale-sama! Hol vagy ilyenkor, amikor kellenél? Nyuszi-chan megszökött, és Starwing üldözi! Elég legyen Starry! Hess, süvíts innen! Menj már, te kópé!

De Starwing nem tágított. Egy serpenyőnél nagyobb erejű ütésekkel is volt már dolga, így nem igazán zavartatta magát, és tudta, hogy Eclair, a rókalány úgysem fogja őt bántani. A kiáltozásra még valaki az épülethez érkezett, aki kopogás nélkül nyitott be az előszobába, ahol a komikus jelenet már a csúcsponthoz közelített. Kurousagi ezt kihasználva ugrott néhányat, és máris a friss, őszi levegőre jutott.

- Arxyll, ne hagyd, hogy elfusson! – kiáltott fel Eclair, mikor észrevette a menekülő teremtményt.

- Mi? Hogy? Mi történik? – próbált bekapcsolódni az újonnan érkező, de zavarában hagyta elslisszanni maga mellett a nyulat.

- Fogd le Starwinget, majd én visszahozom a fincsi vacs… a nyulat! – mondta mindenre elszántan Ekki, és serpenyőjét elhajítva kirohant az utcára. A kereszteződésnél még látta elrohanni a kis kékesfekete testet, ezért gyorsan utána vetődött.

Kurousagi még sosem rettegett ennyire. Otthon, a Holdon, bár a legfiatalabbak közé tartozott, sokan zseninek tartották hatalmas ereje és gyorsasága miatt. Itt azonban ez semmit sem jelentett. Earthlanden egyelőre csak egy egyszerű nyúl volt, aki csak egy kevéske mágikus erővel bírt csupán. Most úgy érezte, menekülnie kell, és nyúlösztönei azt súgták, Nightyngale nem lehet túl messze. Követte megérzését, de közben a rókalány szagát is megérezte, aki már majdnem utolérte. Kurousaginak nem volt ideje hátrapillantani, nem kockáztathatta meg, hogy vacsora legyen belőle, mielőtt még bármit is tehetne védencéért.

- Megállj! – hallotta a róka kiáltását maga mögött, de nem volt kedve engedelmeskedni. – Megígérem, hogy nem eszlek meg!

Még mit nem! Nem fogok hinni neked… Várjunk csak, én értem, amit mond? Kurousagi megtorpant, ám ez végzetes hibának bizonyult. Eclair nem tudott ilyen hirtelen lefékezni, és, hogy elkerülje a nyuszival való ütközést, inkább elesett a saját lábaiban. Kecses ívben repült két métert, majd arccal a földbe csapódott egy nyekkenés kíséretében.

A távolban újabb üldözők bukkantak elő. Nyilvánvalóvá vált, hogy Arxyll nem tudta visszatartani Starwinget, aki a nyuszi selymesen simogató illatát követve hamar beérte a többieket, miközben a démon lány utána rohant lihegve. Kurousagi az újabb fenyegetést megérezve tovább rohant abba az irányba, amerre védencét sejtette. Már igen hosszú ideje volt a teljes pánik állapotában, és az utcákon ugrálva kezdett belefáradni a folyamatos menekülésbe. Átkozta magát, és jelenlegi tehetetlenségét, hiszen tudta, hogy valódi formájában könnyedén harcképtelenné tehetné üldözőit. Amikor erre gondolt, hirtelen úgy érezte, hogy elég ereje van ahhoz, hogy emberi formát vegyen fel, ezért megtorpant, és üldözői felé fordult. Starwing már nagyon közel repült hozzá, mögötte Arxyll, kissé lemaradva pedig a vörös fejű rókalány, Eclair követte őket.

- Megállll! – kiáltott fel gyermeki hangon a nyuszi, akit a következő pillanatban ezüstszínű ragyogás vett körbe, és egy rózsaszín hajú, nyuszifülű kislány alakját vette fel. Az üldöző sereglet azonnal megtorpant. A gyönyörű varázslat és a szuper-aranyos kislány megjelenése mindenkit ledöbbentett.

- Eh? Eh, ez meg kicsoda? Eeeeh? – kiáltott fel az utolsónak érkező Eclair.

- Kurousagi! Megáll! Naitingel! Naitingel! – válaszolt a nyuszi gyermek. Egyelőre még nem tudta magát tökéletesen kifejezni, de a szavak immár könnyen formálódtak ajkain.

- Óh, mi ez a nagy kavalkád itt, gyerekek? – került elő Kurousagi háta mögül Nightyngale, mire mindenki felé fordult. A nyuszi lány is meglepetten pördült meg, de nem szokott hozzá még ehhez az apró testhez, ezért túl sok erőt vitt a mozdulatba, megpördült tengelye körül, majd fenékre esett.

- Naitingel! Naitingel! – kiáltotta boldogan, és széttárta karjait. Nightyngale egy pillanatig szemlélte a kislányt, majd lehajolt hozzá, és karjába vette. Kurousagi újra gyermeknek érezte magát, a nő testének melegsége anyjának szerető ölelését idézte fel benne.

- Nem hiszlek el titeket… nem elég, hogy Eclair, de még Starwing is nyúlpörköltre vágyik? Arxyll, legalább te tehettél volna valamit, hogy megállítsd őket…

- Nagyon sajnálom, Nightyngale-sama. – hajtotta le a fejét Arxyll. Starwing is landolt a földön, és nagy szemekkel esedezett gazdája bocsánatáért. Eclair pedig… poros ruhában, vörösre horzsolt végtagokkal, és könnyes szemekkel tekintett fel lehajtott fülei alól.

- Így már nem is tűnik olyan finomnak. – morogta meghunyászkodva a rókalány.

- Kurousagi nem finom! Nem pörkölt! – fordult hátra a gyermek. Nightyngale végül elengedte a lányt, és lerakta a földre, majd újra társaihoz fordult.

- Otthon majd mindenről részletesen beszámoltok… - sóhajtott, majd megragadta a nyuszifülű kislány kezét. – Kényelmes neked ez az alak, Kurousagi? Ha szeretnéd, tudlak a kezemben vinni nyuszi formában.

- Kurousagi nyuszi. – válaszolt gyermeteg hangon, és egy fényjelenség kíséretében újra a bolyhos, kékesfekete nyúl alakját vette fel. Nightyngale óvó karjaiban végre megszűnt a veszély, mely a róka és a szárnyas szörnyeteg felől érkezett.

Mire visszaértek a feldúlt házba, már jócskán ebédidő közeledett. Kurousagira való tekintettel aznap nem szolgáltak fel az ebédlőasztalnál húst, mindössze Starwingnek jutott némi maradék pörkölt malac. Az erejétől megfosztott mantikór a többiektől kicsit távol játszott ételével, míg a hölgyek körbeülték az étkezőasztalt.

- Szóval Kurousagi… Milyen gyorsan leszel felnőtt? – kérdezte Nightyngale, miután Eclair és Arxyll befejezték a magyarázkodást.

- Kurousagi sok mágia bádá bumm. Nagy lány. – válaszolt a gyermek, miközben éppen csokoládét majszolt.

- Humm… és honnan szerzed a varázserőd?

- Holdfény. – mutatott az égre apró kezeivel, majd kuncogni kezdett. – És csoki.

- Mivel már így is elég nagy lány vagy, és a házban van pár felesleges szoba… Azt hiszem, adhatok neked egy saját hálót, ha szeretnéd.

Kurousagi egy percig gondolkodott, majd a rókára és a falatozó mantikórra tekintett.

- Ők jönnek szoba? – kérdezte aggódva. A lány attól tartott, hogy ha álmában nyusziként rátörnének, talán nem tudna elmenekülni.

- Meg tudom oldani, hogy csak mi ketten jussunk be az ajtódon. – mosolygott a lány a nyúlfülű gyermekre.

- Holdfény?

- Lesz egy szép nagy ablakod, amin beengedheted a hold sugarait.

- Jó-jó! – kiáltott fel boldogan a gyermek, miközben fel-le ugrált székén, nyuszifülei pedig vele együtt rugóztak. Nightyngale mosolyogva hirdette ki az ebéd végét, Eclair elkezdte eltakarítani a maradványokat, Arxyll pedig visszatért a lakrima üzletbe, hogy felmérje a raktár készleteit. Starwing egy kényelmes fotelba fészkelte magát szokásos délutáni pihenőjére, így a ház úrnője kettesben maradt a nyuszival a délutánra. Nightyngale próbálta a lehető legtöbbet megtudni a gyermek származásáról, miközben a nyelvre tanítgatta őt, ám az apró test nem sokáig bírta. Kurousagi hamar álomba szenderült, és visszatért pihe puha testébe. Nightyngalenek így sokkal könnyebb dolga volt, amikor felvitte őt az új hálószobájába, és egy pecsét-mágiával lezárta az ajtót, hogy az éhes ragadozók ne tudjanak betörni hozzá.

Kurousagi a kimerítő nap után éjszaka ébredt fel új ágyában. A széthúzott függönyök beengedték a hold ragyogását, és az apró test magába szívta a simogató fény erejét. A nyuszi megigazgatta kékesfekete, ragyogó bundáját, és újra álomra hajtotta a fejét, immár teljes nyugalomban, és biztonságban.

VÉGE

U.i.:
Kaland Kurousagi szemszögéből, az összes VE mehet hozzá, nekem meg Ekkinek nem kell Előzménye és következménye a familiárisom előtörténete.

Eclair kezdte élvezni a munkáját. Mint rangidős, joga volt parancsokat osztogatni a nála fiatalabbnak tűnő Kurousaginak, és Nightyngale még azt is elérte Starwingnél, hogy ő is hallgasson a rókalányra. Új pozíciója, a főcselédi rang rengeteg előnnyel járt, bár továbbra is elvárták tőle, hogy legalább tessék-lássék módon, de takarítson, vagy éppen készítsen vacsorát a teljes céh részére.
Épp egy ilyen alibi-takarítás közepette figyelt fel a cselédek mestere egy idegen ember illatára, majd a hangja is követte. Egy közeli folyosón lehetett, valószínűleg Karna társaságában.
- Az az ázott kutya… kit hozott ide? – morgolódott magában halkan a lány, miközben a hangok forrása felé közelített.
- Ó, ha tetszik, pakolj be nyugodtan, a kulcsot pedig vedd ki a kilincsből magadnak. – hallotta Karna hangját immár teljesen kivehetően. A lány fejében gyorsan lepörgött a valószínű események láncolata, és tudta jól, hogy nem engedheti, hogy bekövetkezzenek. Ezen a szinten a szobák többsége lakatlan volt, és már igen rég nem lettek kitakarítva. Eljött hát a cselekvés ideje.
- Megáááááááállj! - kiáltott fel a folyosó végéről szigorúan, mire az idegen egy pillanatra megugrott, de Eclair máris folytatta.  - Csak nem gondoltad, hogy elő-takarítás nélkül beköltözhetsz egy szobába?
Eclair fülei az égnek eredtek, vadul csapkodó farka pedig még hosszú cselédruhája alól is többször előbukkant. Az idegen, egy igen csinos, fiatal lány, érdeklődve fordult felé, majd a rókalány tisztes távot tartva megtorpant előtte.
- Öm... – kezdte megszeppenve az idegen. - Elnézést kérek...?
- Ó, szia Eclair. - fordult felé Karna - Ő az a rókalány, akiről meséltem. Aki hercegnőnek hiszi magát. – tette hozzá.
- Humu. - bólintott a rókalány határozottan, majd hosszú szoknyáját megemelve enyhén pukedlizett az eddig ismeretlen lány felé, majd a farkaskölyök felé tekintett. - Szia Karna. Nem hercegnő vagyok, hanem a leendő klán vezér a Rókák Nemzetségéből.... - bosszankodott, majd újra a jövevény felé fordult. -  A nevem Eclair, a lusta... khm.... csodálatos Nightyngale-SAMA által kinevezett főcseléd. A ház túl nagy ahhoz, hogy minden szobát állandóan takarítsunk, ezért az üres helyiségeket csak ritkán vesszük a kezeink közé. Azt hiszem, a kisasszony sem örülne, ha egy – mondatát félbeszakítva megremegett a közelgő gondolatra - undorító, szőrös, izgő-mozgó pókokkal teli, poros helyiségbe kellene beköltöznie.
- Aria Hillen vagyok, örülök a találkozásnak – hajolt meg az új lány is. - Alakváltó mágus vagyok. És nem... nem lenne ínyemre. Egy kicsit sem...
- De az oylan, mint a hercegnő, nem? Jeanne mesélt a hercegnőkről, és ők sose takarítanak mások után azokban a történetekben... Nem szép dolog hazudni. - szólt közbe csodálkozva Karna. A naivsága még mindig elképesztette Eclairt, aki csak remélte, hogy Jeanne nem fog több ostobaságot tkmálni a kölyökfarkas édes fejecskéjébe.
- Jeanne... őt inkább hagyjuk. Ami pedig a cselédséget illeti... elvesztettem egy csatát, és most Nigthyngale- SAMA uralja az életem, de biztos vagyok benne, hogy ez is a fejlődésemet fogja szolgálni. – mondta élesen Karna szavaira reagálva, majd hátat fordított nekik, hogy magához hívja beosztottját. Ordítása az egész épületet bezengte. - KU-RO-U-SA-GIIIII!
- Most... mi történik? – hallatszott Aria hangja, aki még nem igazán tudta követni a céhben zajló zavaros eseményeket.
- Kurosagi... Áááá, nem szabad megéreznem a szagát. – mondta kétségbeesetten a farkas, és már el is tűnt az előcsarnokba vezető folyosón.
- Karna? Hé! Mi történt? – szólt utána Aria, ám választ már nem kapott tőle.
Néhány pillanat múlva azonban hatalmas ugrásokkal megérkezett Kurousagi, aki először kékesfekete szőrű nyúlként szökellt a folyosón, majd reptében átalakulva cselédruhás kislányként landolt a várakozó hölgyek előtt.
- I-i-igen? – kérdezte remegve a nyuszifülű lány, majd miután meglátta Ariát, egy nagy ugrással máris egy váza mögé pattant, hogy elrejtőzhessen az idegen elől. Az új lány zavartan nézett körbe, de nem kapott magyarázatot a furcsa jelenségre, ezért inkább ő kezdeményezett.
- Szia – köszöntötte őt Aria.
- Karna, visszajöhetsz... ember formában van. Te meg gyere már elő, hát nem látod, hogy új lakónk van? – bosszankodott Eclair.
- De de de... azt mondta, hogy főzni fog valamit... Karna meg... hogy nyers húst akar... - ellenkezett a nyuszilány, miközben fülei a fejéhez lapultak, és azok mögül tekintett ki kerek szemeivel.
- Te és azok az átkozott nagy füleid. - rázta a fejét Eclair. - Hányszor megmondtam már, hogy Nightyngale-sama megtiltotta mindenkinek, hogy megegyünk?
- Nem állt szándékomban nyúlhúst vagy bármi hasonlót készíteni... főleg nem belőled – biztosította a lány kezét felemelve, majd legyezve vele egy kicsit, elterelve a sötét gondolatokat.
- Bizti-biztos? – kérdezett vissza Kurousagi, miközben kidugta fejét a váza mögül.
- Igen - felelte komolyan Aria.
- Sajnos még nekem is nehéz uralkodnom az ősi ösztöneimen, ha megérzem Kurosagi szagát... – érkezett vissza Karna lelapított fülekkel. - A vadonra emlékeztet, és az a mágikus aroma hozzá... Felettébb nagy próbája ez az akaratnak.
- Ka... - nyelt egyet a kislány - Karna-sama! – hajolt meg sietve - És Aria-sama... bocsánat, én hallgatóztam... De nem direkt, csak nagyok a füleim! – folytatta mentegetőzve sűrű hajolgatások közepette.
- Ő itt Kurousagi, a vészhelyzeti ételtartalékunk. - mutatta be Eclair immár unott hangon, mire Kurousagi azonnal felfújta magát, ám nem szólt közbe.
- Ételtartaléknak lenni egy igen felelősségteljes és fontos feladat – jegyezte meg rezzenéstelen arccal Aria - És semmi gond. Nem volt szó olyasmiről, amiről nem tudhatnál, ne aggódj.
- Én az orrommal vagyok így... Akkor is működik, amikor nem kellene. Rád valamiért különösen érzékeny, amikor a viccesebb alakodban vagy... – magyarázta Karna. Kurousagi élete már eddig sem volt könnyű Starwing és Eclair miatt, de Karna jelenléte újabb kihívást jelentett. A nyuszilányban egyre erősödött a vágy, hogy hatalmat szerezzen magának. Ám ennek még nem jött el az ideje, most más kötelességei voltak.
- Most hogy megbeszéltük, jöhet a takarítás. Kurousagi! Takarítsd ki a szobát, söpörd fel az erkélyt, sikáld le a tükröt, az ablakokat, a szoba csak úgy ragyogjon! Aria-sama megérdemli, hogy egy tiszta szobába költözzön be! – jött az utasítás Eclairtől.
- Ezt mind egyedül? – kérdezett vissza megszeppenve.
- Igen, és a fürdőt is sikáld fel hozzá. – válaszolt szigorúan a főcseléd.
- De. Én... - könnyek gyűltek a kislány szemébe....
- Ó. Most úgy viselkedsz, mint a hercegnők Jeanne történeteiben. - szólt közbe Karna kerek szemekkel.
- Nem muszáj egyedül csinálnod - jegyezte me Aria. - Miután végigjártam az épületet, besegíthetek...
Eclair egy szigorú pillantást vetett Karna felé majd még egyszer Kurousagihoz fordult, miközben a szoknyája alól egy teljes takarytószetett varázsolt elő.
- Oh... be akarsz állni te is a cselédek közé? – villantotta tekintetét a rókalány Aria felé.
- Nem igazán - emelte fel a kezét védekezően az érintett. - Én inkább a konyhában vagyok otthon, a takarítás egy más téma...
- Óh, a főzés is általában a mi feladatunk. – húzódott közelebb Eclair.
- Nos... abban szívesen besegítek, bármikor, vagy akár át is veszem tőletek – távolodott el a közeledő rókától az újlány. - De azért erős lenne azt mondani, hogy be szeretnék állni a cselédek közé.
- Humh. –húzta fel fitos orrát Eclair, miközben visszavett a közeledéséből, és elvigyorodott. - Nemsokára úgyis érkezik az erősítés.
A lány óvatosan beterelgette a sorsába beletörődött Kurousagit a szobába, majd egy portalanításra használt eszközt vett elő szoknyája alól.
- Azt hiszem a szobád ezzel végül is megvan... - pillantott Kurosagi után Karna - Kitartást a munkához, Kurosagi. Igazsággal a szívedben takaríts!
- Köszönöm a segítséget – mosolygott Kurousagi felé Aria.
A gyermek, sorsába beletörődve kezdett bele a munkába. Tudta, ha méltó bánásmódra vágyik, akkor kénytelen lesz mindent bele adni, és a lehető leghamarabb a legnagyobb erőre szert tenni.
- És most merre? – kérdezte kíváncsian az új lány.
- Ha érdekel, Nightyngale-SAMA lent van. - szólt közbe Eclair, aki már egy porolóval a kezében hadonászott a váza körül, mintha tisztítgatná.
- Ó rendben, akkor megnézzük majd a pincehelyiséget is. - bólintott Karna - Az emeleteken jobbára csak mások szobái vannak, szóval akkor folytassuk a földszinttel, ott van pár érdekesebb helyiség is még, majd utána lemegyünk az épület alá.
- Akkor később még találkozunk. Jó munkát!
Aria még egyszer hátra fordult, és búcsút intett a lányoknak. Kurousagi egy utolsó sóhajjal búcsúzott, és teljes gőzzel belevágott a munkába. Eclair meghajolt, majd visszatért alibi-munkájához.  

***

Nightyngale hamar otthonosan berendezkedett új lakhelyén, bár szobáját többnyire csak alvásra használta. A nő ideje nagy részét a pince egyik nagyobb helyiségében töltötte, ahol igen jól felszerelt lakrima-műhelyt rendezett be magának, mely minden kényelmi igényét is kielégítette. A könyvtárból kölcsönvett régi, vaskos kötetek, a szomszéd pincéből eltulajdonított finom borok társasága, valamint az eldugott hely csendje nyugalommal töltötte el a mostanában kalandos életű mágust.
Miután megbizonyosodott róla, hogy fogadott gyermekei nekiláttak a napi munkájuknak, ő is belevetette magát a lakrima-gyártásba. Bár sajnálta Kurousagit, Nightyngale fontosnak tartotta, hogy a szeleburdi lány tiszteletet tanuljon, és úgy vélte, a cseléd munka ebben igen nagy segítségére lehet. Csak reménykedett benne, hogy Eclair nem fog minden munkát a nyuszira sózni, de azért volt még valami a tarsolyában, hogy némi terhet levegyen a hold gyermekének válláról.
- Olyan régóta benned van már az a lakrima, de nem mertem használni még soha… Vajon megbízhatok Najra munkájában? – fordult a lány a mini-mantikórjához, Starwinghez, aki éppen nyugodtan pihent az orvosi ágyon, mely a tágas helyiség egyik sarkában volt berendezve. A nap folyamán gazdája számtalan vizsgálatot végzett el rajta, hogy megbizonyosodjon róla, az állatnak nem jelentene gondot a második transzformációja. Nightyngale most pihenésképp borozgatott, és épp egy transzformációs lakrimát töltött fel varázslattal, amikor vendégek érkeztek hozzá.
- Gyere csak! – invitálta be az érkezőket, akik udvarias kopogtatás után benyitottak műhelyébe. Karna és egy idegen lány lépett be az ajtón. Az ismeretlen egy pillanat alatt körbejáratta a tekintetét a műszerek, könyvek és jegyzetek rengetegén, szinte átsiklott a lakrimákkal teli dobozok fölött, és végül s denevérszárnyú macskán állapodott meg a szeme.  Starwing megemelte aranyos fejét, és érdeklődve pillantott a jövevények felé.
- Szia – köszönt a lány, aki gyorsan elkapta a fejét a teremtményről.
- Szia Natingel. – bújt be mellette Karna is. - Szia Starwing...  Jól vagy...?
- Hello fiatalok! - üdvözölte őket a nő, miközben rendes ülő pozícióba vágta magát, gyorsan lekapva lábait az asztalról, melyen eddig pihentette őket. - Starwingnek semmi baja. Kicsit fejlesztettem... a képességeit. Nemsokára meglátjátok, de meglepetés lesz. – ravaszul elvigyorodott, majd az idegenhez fordult. - Téged még nem ismerlek... – pattant fel a fotelből, és pár lépés után megragadta a lány kezét, majd határozottan megrázta. - Nightyngale Abyss vagyok, lakrimakészítő mester és nem utolsó sorban alakváltó.
- Aria Hillen – mutatkozott be, majd kissé elmosolyodott - Én is alakváltó vagyok, Divine Soul mágus. Most érkeztem, Karna éppen körbevezet engem. Ő... kicsoda vagy micsoda? – érdeklődött, miközben Nightyngale válla fölött megint Starwingre pillantott.
- Divine Soul? Wahahaha. Akkor nem vagyunk egymással kompatibilisek. - nevetett fel a nő és arrébb hessegette az érkezőket, hogy utat engedjenek neki a folyosóra. - Starwing kedves, mutassuk meg neki, hogy miből faragtak.
A macsksa-denevér nehézkes szárnycsapásokkal követte Nightyngalet a folyosóra, ahol azért volt elég hely a közelgő átváltozásra.
- Egy transzformációs lakrimát kombináltam egy felettébb erős mágikus katalizátorral, és Starwing lélekszilánkjával, amiket némi segítséggel a testébe ültettem. Bár nem tudom, hogy ez mond-e nektek valamit... Szóval a lényeg az, hogy képes vagyok parancsszavakkal korlátozni, vagy éppen megnövelni eme bájos teremtmény mágikus erejét, és emellett még a fizikai alakját is. - magyarázta a nő közben, és végigmutatott a macska testén, kiemelve a türkiz lakrimát a lény homlokán.
- Nekem semmit nem mond... – ismerte el Aria.
- Manticore Transformation. - hangzott el a parancsszó, mire nagy mennyiségű mágikus erő szabadult fel, és a kis teremtmény helyén egy teljesen kifejlett, hatalmas, és igen félelmetes mantikór jelent meg. Testén és szárnyain a bele ültetett lakrimák mérgezése miatt türkiz foltok terjedtek szét, de úgy tűnt, ez nem jelent hátrányt számára.
- Ó... ez az első, hogy ilyet látok. Nem rossz – ismerte el Aria.
- Hűűűű... Én is ilyen nagy akarok lenni. – ámult el Karna, aki ösztönösen hátrébb lépett a teremtménytől. Nightyngale szeretettel végigsimította Starwing hátát, majd a homlokából kidudorodó apró lakrimára koppintott, melynek hatására a teremtmény újra macska méretűvé zsugorodott.
- Nem tudom, hogy leszel-e ekkora, de biztos nagyra fogsz nőni. – mosolygott a farkaskölyökre közben Nightyngale.
- Szerintem ne legyél ekkora. Nem támogatom – jegyezte meg Aria - Nem tudnák akkora nyers húst csinálni neked, ami elég lenne.
- Nyers húst csinálni? Starwing magának vadászik... egyszer elmehetnél vele te is, Karna. A vadászat a véredben van. – fűzte hozzá a nő.
- Igaz lehet.... Mindig elfog valami különös érzés, amikor megérzem Kurosagi szagát nyusziként. – elmélkedett a kölyökfarkas - De Jeanne olyan finom nyers húst csinál... És kifésüli a bundám... De a vadászat izgalmas lehet... Nehéz választani két világ közt, azt hiszem.
- Attól tartok Kurousa nem vacsora, de a hegyen sok vad él - nevetett halkan Nightyngale.
- Szegény lányt már kezdem sajnálni. De úgy is felfoghatod, mint egy erőpróba – nézett le Karnára az új lány. - Ha elég erős vagy, uralkodni tudsz az ösztöneiden. Vagy elfutni, mint korábban...
- Ohh, találkoztatok vele?
- Igen. Éppen a szobámat takarítja...
- Szerencsére hamar átváltozott, így nem volt szükség erőpróbára...
- Hahahaha- nevetett a nő hangosan. - Biztos egyedül takarít szegényem... De hát ő akart segíteni... No de térjünk az üzletre... Aria kedves, ha bármilyen lakrimára szükséged lenne, nálam kedvezményesen beszerezheted. Céhtagoknak mindig szívesen dolgozok. – mondta egy kereskedő hanghordozását magára öltve.
- Köszönöm, észben tartom - bólintott - Valószínűleg nemsokára lesz is rá szükségem... – mondta elgondolkodva, majd Kurousagi témájára váltott. - Az Eclairrel folytatt beszélgetésük alapján igencsak nagy a valószínűsége, hogy magára maradt. Mindig ő csinálja az ilyesmit? Próbálom megjegyezni, hogy kinek mi a dolga vagy a megszokott feladata... de elég sok az ismeretlen arc jelen pillanatban. Azt már tudom, hogy hozzád miben fordulhatok.
- Óh hát igen, Eclair nem szeret takarítani, de muszáj neki... a nagymelós dolgokat mindig Kurousagira passzolja... Ha takarítani kell, inkább a rókát keresd fel, mert akkor nem miattad fogja elbőgni magát a nyuszim. – vigyorgott Nightyngale - Főzni egyik se tud rendesen, de Eclair egyre jobb benne. Ha éhes vagy, majd ő megcsinálja, a mosogatást viszont megint csak Usaginak passzolja...
- A főzés ilyen nehéz volna? Akkor Jeanne tényleg olyan különleges, mint állítja... - bólintott egyet Karna. - De az jó, ha egyre többen leszünk, akik értenek hozzá.
- Arra nem lesz szükség, a főzésben jó vagyok. Három évig tanonc voltam egy vendéglátó főszakácsa mellett. Amennyiben nem próbálnak parancsolgatni nekem, azzal sincs bajom, hogy másokra is főzzek. Bár a mosogatást én is inkább elpasszolnám valakinek... – ismerte el Aria. - Egyszer majd megkérem ezt a bizonyos Jeanne-t, hogy segítsen be nekem, ha ennyire jó.
- Óh, biztos vagyok benne, hogy nagy segítségedre lesz. - nevetett Nightyngale arra gondolva, hogy Jeanne mennyire le fog bőgni Aria előtt. A sok nevetés nem volt jellemző a nőre, de ezen a napon különösen jó kedélyű volt, bár lehet, hogy az ízes óbor is sokat lendített a hangulatán.
- Bizony, szerintem még neked is tud majd új dolgokat mutatni. - mosolygott büszkén Karna.
- Abban biztos vagyok – válaszolt hasonló mosollyal, ám szarkasztikus éllel Aria.
- Te tudsz főzni? – kérdezte hirtelen Aria Nightyngalet.
- Nyers húsban én is jó vagyok. - válaszolt egy bólintással. - De egy töltött pulyka sem okoz gondot.
- Úgy látom, nyers hús terén erős a mezőny – mosolygott tovább Aria, immár egyre felszabadultabban - Most hogy mondod, töltött pulykát régen ettem...  
- Sajnos, ha rajtam múlik, nem is mostanában fogsz... - válaszolt fél mosollyal Nightynngale - Egy elég fontos kutatás közepén járok, így ha nem gond, visszatérnék a műhelybe, hogy folytassam. - sóhajtott egyet, majd meghajolt és visszasétált a szobába, miközben maga előtt terelgette Starwinget. - Óh, és majd elfelejtettem... Üdv, a griffek között.
- Köszönöm. Sok sikert a kutatáshoz, később találkozunk - intett felé Aria. Az ajtó becsukódott Nightyngale mögött, aki visszatért eddigi tevékenységéhez, a borozáshoz, és lakrima-gyártáshoz, míg Starwing folytatta a szundikálást.

***

Néhány nappal később

Csendesen teltek a mindennapok a Griffek céhházában. Nightnygale, mint mindig, most is a pincében gubbasztott, és kis műhelyében kutatta a lakrimák titkait. Eclair hősiesen felügyelte Kurousagi fejlődését, aki egyre ügyesebben bánt a seprűvel és a felmosóronggyal. Úgy tűnt, lassan végeznek a földszint kitakarításával, így Eclair unott hangulatban már csak ímmel-ámmal törölgette az asztalokat és polcokat, amik mellett éppen elhaladt.
- Megjöttem... - hallatszott a bejárat felől Aria hangja, majd alakja is megjelent a nappali ajtajában. - Ó, sziasztok.
Kimerült sóhajtással emelte le válláról táskáját, melyből egy igen érdekes valami bukkant elő.
- Üdv itthon. - vetette oda fél vállról Eclair, akiről szinte sütött az unalom. A táska tartalmát megpillantva azonban némi érdeklődés csillant fel tekintetében.
- Mit hoztál? – kérdezte kicsit közelebb húzódva. Kurousagi közben motyogva köszöntötte az érkezőt, és még meg is hajolt, bár mozdulatain látszott a fáradtság.
- Látom Kurousagi munkában van, mint mindig – mosolygott felé Aria, majd egy tojást emelt ki táskájából. - Egy nagy és szerintem ritka tojást.
- Oh... - közeledett felé érdeklődve a róka, majd a nyuszi is közelebb sompolygott - Kurousagi is valami hasonlóban érkezett. Tudod, mi lehet?
- Tényleg? Nem is tudtam –pislogott meglepve a lány az első kijelentést hallva. - Hát... fogalmam sincs. Gondoltam, megérdeklődöm a többieket, beleértve titeket is, hogy van-e bármi ötletetek.
- Mi nem ilyenből születünk... - szólt közbe a nyuszi lány, hogy tisztázza az esetleges félreértéseket. - Nekünk a tojás forma ahhoz a transzformációhoz kell, hogy a testünk alkalmazkodni tudjon Earthland körülményeihez. Akik már jártak ebben a világban, azt mesélik, hogy a mágikus lények tojásból kelnek ki. Még az emlősök is. Furcsa dolog, de a mágia már csak ilyen.
- Ez érdekes... Máris megtudtam valami újat - mosolyodott el Aria. - Nem tudjátok, mennyi idő, amíg egy ilyen kikel? Vagy ez fajonként változik?
- Egyedenként. – folytatta Kurousagi olyan hangon, mely nem illett annyira kislányos megjelenéséhez.  - A mágikus erejükkel együtt fejlődnek...  Én is hasonlóképp alkalmazkodok... Minél több mágiát szívok magamba, annál gyorsabban fogom elérni a felnőtt alakom.
- Akkor nemsokára igazi nagylány leszel. Azután talán Karna se fog lehetséges élelemként tekinteni rád – jegyezte meg a lány pimaszu - De tényleg tájékozott vagy, ez nagy segítség. Van esetleg bármi más tipped, mihez kezdjek vele? Hogy kell egy ilyet nevelni? Nem terveztem gyereket venni magam mellé, de ragaszkodott hozzám...
- Karna itt van? - rezzent meg a nyuszi a kölyökfarkas nevét hallva, és azonnal eltűnt korábbi komolysága - Izé... Hát nem gyerek... Inkább állat... Csak később varázsolni is tud majd, meg ilyesmi. De Karna hol van?
- A hátad mögött – jött a válasz.
- Eeeek. – ugrott fel a kislány, de hátrafordulva nem látott ott senkit, ezért kicsit megnyugodva, de bosszúsan folytatta  - Ezt miért kellett?
- Sajnálom, nem hagyhattam ki – szabadkozott mosolyogva Aria. - Bocsánatkérésem jeléül ma én csinálom a vacsorát, és megmondhatod, mit szeretnél.
- Tényleg? Ez szuper! Csokis répatortát szeretnék és tejszínhabot! És salátát! Eclair állandóan hús salátát csinál, úgyhogy az ne legyen benne! - ugrált nevetve a nyuszi, akiből a korábbi morcosság azonnal eltűnt.
- Megjegyezve és megígérve - bólintott. - Megérdemled a sok segítségért. Köszönöm. Eclair, te esetleg szeretnél valamit, vagy mindegy?
Nyúlgerincet sütve. – jelentette ki vigyorogva, miközben Kurousagit szuggerálta. Eclairről fontos tudni, hogy sosem szerette, ha egy beszélgetésből kihagyják őt. Ez most sem volt másképp, ezért nem bírta ki, hogy ne szóljon valami gonoszat a számára tudálékos nyuszi felé irányítva szavait. A kislány egy kicsit összerezzent, majd durcásan hátat fordított a zsarnoknak, aki mindezt élvezettel figyelte, és gonoszan kuncogott tovább.
- Nem áll felhasználható nyúl rendelkezésre, sajnálom. Kérlek válassz valami mást.
- Néhanapján a saláta is megteszi. – vonta meg a vállát végül Eclair.
- Remek. Akkor ezt megbeszéltük. Úgy egy óra múlva tervezek nekiállni. Addig is, van valami ötletetek, merre lelhetem Karnát?
- Biztos pillangókat kerget a kertben. – gúnyolódott Eclair gonoszan.
- Az egész aranyos lenne ...  –válaszolt Aria - Kár, hogy a Hakobe hegyen vagyunk, itt nincsenek pillangók. Hát mindegy, annyira csak nem lesz nehéz megtalálnom. Köszönöm a segítséget, és hajrá a takarítással... Kurousagi.
- Köszönöm... – sóhajtott egyet a lány, majd visszatért a takarításhoz.
- Sok sikert a kereséshez - búcsúzott Eclair.
- Köszönöm. Akkor majd később - biccentett egyet, majd hátrahagyva a cselédeket, Aria eltűnt a hatalmas kastély labirintusában.

***

Nightyngale, mint mindig, most is a munkájába mélyedt. A démonok kutatása immár szinte teljesen háttérbe szorult a lakrimológia mellett. A könyvtár temérdek kötete megfelelő alapot biztosított a nőnek ahhoz, hogy elkezdje kidolgozni saját mágikus kristályainak tulajdonságait. Nightyngale már a kopogásáról felismerte az érkezőt, és hívogatóan szólt neki.
- Gyere.
- Szia. Nem zavarok? – kérdezte Aria, aki kezében egy igencsak méretes, különleges mintázatú tojást tartogatott. Nightyngale azonnal félretette a könyvet, amibe eddig belemerült. A jövevény érdekesebbnek tűnt.
- Dehogy, gyere csak. – mondta neki újra, majd a tojásra tekintve folytatta - Mid van?
- Ma elmentem az egyik közeli városba fűszereket venni, és a végén ezt is kaptam bónuszba - mutatta fel a tojást. - Gondoltam megkérdezlek téged is, hátha tudod, mi ez, vagy tudsz valami tanácsot adni.
- Úgy látom, ez egy mágikus állat tojása. Ha hozzád került, valószínűleg kompatibilis veled. Ilyenkor familiárisnak is szokták nevezni őket... Mármint, ha egy mágus neveli fel, vagy veszi magához... A könyvtárban van néhány érdekes könyv mágikus lényekről, ha érdekel a nevelésük. – magyarázta Nightyngale, aki az utóbbi időben eléggé elmélyedt a könyvek csodáiban.
- Remek, akkor lesz honnan elindulnom - mosolyodott el kicsit Aria. - Kurousagi mondta, hogy ő is így kezdte. Nagyon kíváncsi vagyok, mi lesz belőle, de ötletem sincs. Karnát kerestem, hátha tudna segíteni, de amikor kell akkor sosincs kéznél… - sóhajtott.
- Miért pont Karnára van szükséged? – kérdezett vissza Nightyngale.
- Nincs különösebb oka... csak jó a szaglása. Gondoltam, hátha felismeri a szagát és tud tippet adni, mi lehet benne - magyarázta a tojást simogatva. - Meg egyébként is biztos örülne, hogy lesz egy új játszópajtása... ugyan Kurousagi is itt van, de vele elég érdekes a viszonyuk.
Nightyngale egy pillanatra meglepődött, hiszen ha jobban megfigyelte a tojást, neki majdnem egyértelműnek tűnt, hogy köze lehet a farkaskölyökhöz. A mintázata kifejezetten hasonlított a Karna bundájához…
-  A szaglása? Én azt hittem, hogy a sejtésed vezet hozzá. Ezek a motívumok a tojáson eléggé hasonlítanak Karna szőrének mintázatára.
- Ó, hát. Ez nekem eszembe se jutott – ismerte el a tojást bámulva. - De most hogy mondod, tényleg. Így még eggyel több okom van arra, hogy zargassam. De már az egész épületet körbejártam kétszer... lassan kezdem azt hinni, hogy nincs is itthon - sóhajt
- A kertet próbáltad? Az is lehet, hogy a környező erdőben bóklászik... ha kivárod a vacsoraidőt, addigra biztos előkerül. Tudod, a nyers hús... – mondta Nightyngale immár vigyorogva. Karna naivitása mindig megmosolyogtatta.
- A kertet még nem, pedig Eclair is megjegyezte, hogy lehet, éppen pillangókat kerget – mosolyodott el Aria is. - Na igen, a nyers hús... és annak a nagy rejtélye. Kíváncsi vagyok ki lesz az a kegyetlen, aki egyszer leleplezi előtte az igazságot.
- Azt hiszem, Starwing. Mostanában állandóan Karna körül legyeskedik, hogy elkísérje egy vadászatra. A kölyök egyszer úgyis beadja a derekát, és mikor a zsákmány elfogyasztására kerül a sor... Nos, igen. Az lesz Jeanne bukásának ideje.
- Megnézném azt a jelenetet és a következményeket - biccentett mosolyogva Aria, majd elfintorodott. - Jeanne... igaz is, most itthon van a kis hercegnő...
- Úgy sejtem, nem különösebben kedveled őt... – őuhatolózott Nightyngale.
- Hát... az első benyomás nem volt a legjobb - ismerte el. - Azok alapján, ahogy Karna mesélt róla, egy kedves, aranyos kislányt vártam. Ezzel szemben mindent kaptam, de azt nem. De, ha itt kötött ki, valahol biztos kell lennie egy rejtett jó oldalának is... valahol mélyen... nagyon mélyen.
- Hát... Ceurral jött... Ő meg egy elég fura alak... Jeanne egy tipikus hercegnő... ebben kicsit olyan, mint Eclair. Karna egész aranyosra sikerült, bár valószínűleg ez nem kettejük érdeme. Hát, fura társaság, de ebben a világban kinek nincs legalább egy kis defektje?
- Az is igaz. Mondjuk, Eclairt még mindig aranyosabbnak találom, mint Jeanne-t. Bár a legszeretetreméltóbb akkor is Kurousagi – folytatta Aria elgondolkodva - Ceur... tőle kiráz a hideg, bár ebben valószínűleg az is közrejátszik, hogy amikor merő véletlenből megmentették az életem, lemészárolt egy egész sötét céhet egyedül. Karna mellette valahogy... nem illik a képbe, azt hiszem. A defekttel kapcsolatban pedig, te még egész normálisnak tűnsz – mosolygott kedvesen - Bár van egy olyan érzésem, hogy ez csak a látszat...
- Hah, normális... - nevetett fel gúnyosan Nighty - Talán a lányok hatása. Az életem kezd egyenesbe jönni, bár aki olyan mágiát használ, mint én, nem lehet normális.
- Alakvátókként már csak ilyenek vagyunk, nincs mit tenni. De örülök, ha te úgy érzed, jó helyed van itt. Amikor a mesterem mesélt erről a céhről, egy sokkal rémisztőbb helyre számítottam. Remélem ez a vakarcs se fog túl sok gondot okozni – fejezte be a tojást óvatosan megkoppintva.
- Hát azt nem garantálhatom. Viszont ha feszült vagy, szívesen megiszok veled bármikor egy üveg bort. Kiváló évjáratok vannak a borospincében elraktározva. -  ajánlkozott a nő, és már fejben azt fontolgatta, hogy melyik palackot bontsa meg a legközelebb.
- Köszönöm az ajánlatot, de azt hiszem jobb, ha nem élek vele –válaszolt Aria, és úgy tűnt, a mosolya kissé erőltetetté vált. - Bár nincs kizárva, hogy te nagyon jól szórakoznál rajtam. A mai napig nem tudom mit csináltam akkor – szünetet tartott, és a hajába túrt. -, de egyszer a mesterem mellett berúgtam mindössze egy pohár után. A rákövetkező napon megtiltotta, hogy hátralévő életemben egyszer is újra alkohol kerüljön a kezem közé, de sose mondta meg, hogy mire vetemedtem pontosan.
Nightyngale nem bírta megállnai. Mindig is az a fajta volt, aki ha akart valamit, azt valamilyen úton módon végül úgyis elérte. Szerette a kihívásokat, és most úgy érezte, ez neki szól.
- Óh, pedig nagyon kíváncsi lennék. – vigyorgott gonoszan.
- Azt hiszem most épp jól megvágtam a fát magam alatt... – Aria arca rezzenéstelen maradt - Na, mindegy. Majd, ha egyszer annyira kikészülök, hogy be akarok rúgni és hülyét csinálni magamból, téged foglak megkeresni partnernek.
- Már nagyon várom. – mosolygott továbbra is gonoszan Nightyngale. - Most jut eszembe... a mágiáink ellentétei egymásnak... Nem lenne kedved valamikor kipróbálni a gyakorlótermet? Csak te és én, és egy jó kis csetepaté.
- Jól hangzik – válaszolt Aria őszinte lelkesedéssel. - A mai küldetésem is annyira unalmas volt, hogy úgy érzem, kezdek berozsdásodni. Rég volt már, hogy egy alakváltó mágus ellen harcoltam... ráadásul akkor ugyanolyan típusú mágiánk volt. Állok elébe!
- És ha már itt tartunk, lehetne tétje is a dolognak... – folytatta a nő.
- Most már nem hangzik olyan jól, hogy sejtem, mire megy ki a játék, de halljam a tétet.
- A vesztes teljesíti a győztes egy darab kívánságát. – válaszolt Nightyngale egyszerűen.
- Nem tudom kell-e ez nekem... - gondolkodott el egy pillanatra a kihívott fél, ám nem visszakozott. - de egyszer élünk. Legyen.
- Igen! - nevetett fel Nightyngale lelkesen. Nem csak egy izgalmas harcra számíthatott, hanem egy igen mókás afterpartyra is. - Már csak egy időpont kell... Ohohohooo, nagyon várom.
Telepatikus lakrimával ellátott fülbevalóját megkoccintva aktiválta a mágiát, és azonnal csatornát nyitott Eclairhez.
- Eclair, nézd meg mikor szabad a gyakorlóterem... Igen, most azonnal... Légy szíves... Köszönöm.
- Úgy vélem, sok szabad időpont lesz. – fordult vissza Ariához. - Nekem bármi megfelel. Eclairnél megtalálod majd a listát, nyugodtan válassz olyat, ami neked a legjobb.
- Ez a fokú lelkesedés igencsak rossz előérzetet kelt bennem – sóhajtott fel a lány félmosollyal az arcán. - Rendben, akkor a konyha felé menet elkapom Eclairt is és egyeztetek vele. Nem hiszem, hogy halaszhatatlan dolgom lenne az elkövetkező napokban, úgyhogy majd jelentkezek.
Aria végül távozott a szobából, hogy befejezze kutatását Karna után. Nightyngale arcáról azonban még percekig nem tűnt el a gonosz vigyor. Nem csak egy izgalmas testedzésre számíthatott, hanem egy szórakoztató ivászatra is utána.

VÉGE

Spoiler:

A nightglade-i temető mélyén a démonok titkos kriptájának sötét folyosóin két alak beszélgetett. A legtöbben már elhagyták a kutatólaborokat, és a halk szavak elvesztek a sötétségben. Egy masszív ajtó előtt álltak, melyet már négyszáz éve nem nyitott ki senki.
- Kass'gahr-sama, továbbra sem tartom jó ötletnek, hogy megbontsuk az egységet… -a aggodalmaskodott a kisebb alak, egy nő.
- Hallgassss! Nem Cresssida az egyetlen áruló! Naito és Xingzhe, meg a kisss kompániájuk, akik nem akarják felébreszteni urainkat… Tudom, hogy Krysssstal már négyssszáz éve rájött a emberi transsszformáció tökéletesssítésssének módjára. Csak ez az egy oka lehet annak, hogy krissstályba zárta magát… hogy mi ne tudjuk meg. – sziszegte haragosan a másik hang, ami egy csuklyás férfihoz tartozott.
- Én értem, tényleg… de kétlem, hogy bárki is fel tudná ébreszteni Krystalt! –ellenkezett a nő.
- Naito fel tudja, hiszen az ő szeretője volt! Undorító, hogy fekhet össze bárki egy kísérleti patkánnyal? Még akkor is, ha olyan erős, mint Krystal… De ha kinyitjuk a kaput, és visszaszerezzük a saját lakrimáinkat, kénytelenek lesznek felkelteni a nőt, hogy pótolja a kristályokat, amik mély álomban tartják az urainkat. És akkor… akkor kényszeríthetjük, hogy adja vissza nekünk a teljes hatalmunkat… és megtarthatjuk az emberi alakunkat is. Nem lesz senki ezen a földön, aki ellenállhat erőnknek!
- Kass’gahr-sama… kérlek. Én nem vagyok ennyire biztos abban, hogy a terved véghez tudjuk vinni…
- Csendet, Najra! Csak tedd a dolgod! Nyisd ki az ajtót. A beszélgetés ideje lejárt. Azonnal cselekednünk kell!

Najra megrezzent, de engedelmeskedett. A köpenye alól egy apró, összetett szerkezet került elő, mely leginkább egy kulcsra hasonlított. Több kis méretű lakrima alkotta a magját, melyek különböző fényben ragyogtak a réz foglalatban. A domborműves ajtón nem volt kulcslyuk, ám Najra szerkezete sem volt teljesen kulcs. A mágikus pecséttörő még a legösszetettebb védelmeket is képes volt felülírni, így utat engedve a betörőknek. A tolvajkulcs aktiválásra készen állt. Egy remegő kéz emelte a magasba, hogy kitárja az ajtót. A lakrimák benne felragyogtak, melynek hatására eddig láthatatlan pecsétek körvonalazódtak a levegőben. A nő egymás után törte fel a jeleket, melyek vibrálni kezdtek, majd szertefoszlottak. Több perces vesződés után végre minden pecsét eltűnt, és a kilincs nélküli ajtó résnyire kitárult. A két alak egy pillanatnyi habozás után betolta az ajtót, majd belépett a koromsötét terembe.

***

Xingzhe összerezzent. Az eddig zajos kocsmában hirtelen minden beszélgetésnek vége szakadt. Nem volt olyan mulatozó, akit elkerült volna ez az érzés. Még Nightyngale is, aki éppen csak kezdett belekóstolni a démonok mágiájába, tudta, hogy valami olyasmi történt, ami gyökeresen megváltoztat mindent. A némaságot hirtelen suttogás váltotta fel. A nő hallgatózott, de csak foszlányok jutottak el a füléig.

- A pecsét… kitárult… a démonurak ereje… visszatér a hatalmunk… - hallotta innen-onnan, és kezdte megérteni, milyen események láncolata kezdődött el ezen a holdfényes éjszakán. Xingzhe közben kiviharzott a kocsmából, magára hagyva a rémült és izgatott vendégeit. Nightyngalet hajtotta a kíváncsisága, ezért azonnal felpattant, és köpenyét vállára vetve utána iramodott.
Az utcán néhány zavarodott kíváncsiskodó bukkant elő, de úgy tűnt, senki sem tudja, mit kellene cselekednie. Nightyngale elhaladt saját háza előtt, ahonnan egy kíváncsi rókafülű lány arca bukkant elő.
- Nightyngale-sama! Mi történik? Egyik pillanatban még salátát gyártok a nyúlnak, aztán bumm, letaglóz ez a brutális mágikus erő…
- Fogalmam sincs, Ekki, de maradj itt, és vigyázz Kurousagira és Starwingre. Én addig megpróbálom kideríteni, hogy mi folyik itt.
A rókalány bólintott, majd visszarohant a házba, miközben Nightyngale habozás nélkül a temető felé vette az irányt.

Célja felé közeledve egyre kevesebben merészkedtek elő biztonságot nyújtó otthonukból, ám már távolról kivehetővé vált, hogy Naito házikójában nagy a nyüzsgés. A következő pillanatban a férfi hirtelen megjelent előtte, és karjait széttárva útját állta.
- Itt most nem tehetsz semmit, Nightyngale. Fordulj vissza, és várd, amíg szólunk. Lehetséges, hogy kénytelenek lesztek elhagyni a várost… - magyarázta a férfi, ám az okokra nem tért ki, és úgy tűnt, nem is akarta beavatni az embert a démonok dolgaiba.
- Legalább magyarázd el, hogy mi történik! Úgy tűnik, mindenki tudja, mi folyik itt, csak én nem…
- Nekem erre most nincs időm… Elárultak minket. Megint. Kinyitották a Démonurak kriptáját, és elvittek a lakrimák közül kettőt. Amiben az erőnk nagy része el van zárva, érted? Lehet, hogy az uraink felébrednek… lehet, hogy nem. De legalább tudjuk, kit kell keresnünk a segítségért. – Naito idegesen a temető felé fordult, majd vissza a nőhöz. – Mindenesetre, ebből inkább maradj ki. A te érdekedben.
A következő pillanatban a férfi köddé vált, magára hagyva az értetlenül álldogáló nőt. Nightyngale azonban nem az a fajta volt, aki hagyta magát irányítani. Ha a kripta felé venné az irányt, azonnal elkapná őt Naito, de akadtak még a városban szövetségesei. Gyors hátraarc után megindult a kis utcák labirintusában, hogy felkeresse asszisztensét, Arxyllt.

A lányt az otthonában találta, de hívására azonnal előmerészkedett onnan. A tűzdémon azok közé tartozott, akik csak szüleik legendáiból ismerték a Démonurakat.
- Arxyll, mi történik? – tette fel élesen a kérdést Nightyngale köntörfalazás nélkül.
- Én… nem igazán tudom, hogy szabad-e… - próbált elhúzódni a lány, de a nő megragadta a karját, és magához húzta.
- Szabad. Annyival tartozik a város, hogy legalább beavassatok az ilyen krízishelyzetekbe…
Arxyll rövid gondolkozás után végül kelletlenül bólintott.
- Valaki feltörte a Démonurak Kriptáját őrző pecséteket…. pedig hidd el, rengeteg volt belőle. Állítólag két lakrimát is elvittek, amibe az Ezerarcú Démonlégió korábbi embereinek a mágikus ereje el volt zárva. Valószínűleg a sajátjaikat vitték el, de nem lehet tudni.
- Ha hiányzik két kristály… Lehetséges, hogy felébrednek a démonurak, ugye? – kérdezte Nightyngale a nyilvánvalót. A tűzdémon bólintott. – Ki lehetett az elkövető.
- Valaki, aki ért a pecsétekhez, és a lakrimákhoz. – húzta el a száját Arxyll.
- Najra… - idézte fel a nőt Nightyngale. A démon, aki képes volt a mantikórjából házimacskát varázsolni, és aki a lakrima-osztály vezetőjeként tevékenykedett a városban. Arxyll ismét csak bólintott egyet. Ebben a mozdulatban minden aggodalmát sikerült belesűrítenie.
- Naito-sama azt mondta… van valaki, aki segíthet. – folytatta Nightyngale, bár ezt inkább magának mondta, mint a lánynak. Arxyll azonban hirtelen meglepetten kapta a szája elé apró, kecses kezeit.
- Mit tudsz erről, Arxyll? – húzta fel szemöldökét a nő gyanakodva.
- A katakombákban van egy személy, aki a kezdetektől fogva mély álomban pihen. A pletykák szerint Naito szeretője volt… Egy gyönyörű, de furcsa démon, aki Najra-sama előtt a lakrima-osztály vezetője volt…
- Krystal. – vágott közbe Nightyngale.
- Egyedül Naito-sama ismeri a felébresztésének titkát…

Ebben a pillanatban egy hatalmas robbanás zaja rázta meg az egész várost, majd utána újra csend telepedett a környékre. A temető irányából sűrű füst szállt fel, a következő pillanatban pedig Naito jelent meg a lányok előtt.
- Sajnálom Nightyngale, de el kell mennetek… Neked, Starwingnek, Eclairnek és Kurousaginak is.
- Mi történt? – kérdezte némi idegességgel a hangjában Nightyngale.
- Albeito-sama… felébredt.
- Albeito? Az meg ki? Az egyik démonuratok? – kérdezte Nightyngale, bár úgy tűnt, tudja a választ.
- A Hetedik. Még ködös a tudata, de a robbanás bizonyítja, hogy nem éppen a legjobb a hangulata. Ha rájön, hogy emberek élnek közöttünk, nem biztos, hogy megmarad ép eszénél. Tűnjetek innen, a holmitokkal pedig ne foglalkozzatok, majd utánatok küldjük. Van hova mennetek, hiszen a céhed tárt karokkal vár titeket. – sürgette őt Naito jelentőségteljes hangnemben.
- A lányok nem fognak örülni. Főleg Kurousagi, aki csak tegnapelőtt jött közénk. – húzta el a száját Nightyngale kelletlenül, bár tudta, hogy van ráció Naito szavaiban. – És mi lesz Krystallal?
- Tehát tudsz róla? – sóhajtott a démonférfi. – Felébresztettem. Amint lenyugtatjuk Albeito-sama-t, Krystal nekilát kipótolni a védelmi kört, és újra lepecsételjük a bejáratot. Egyelőre ennyit tehetünk… De ha Albeito átveszi az irányítást, nekünk már nem lesz szavunk. A jelenlegi erőnkkel… nem tudnánk ellene semmit tenni.
- Szerezd vissza az erőd, Naito. – bíztatta Nightyngale, az utolsó reményébe kapaszkodva. Nem akart elmenni, még akkor sem ha a Soaring Gryphon céhházában jutott nekik hely.
- Nem lehet. Az én lakrimám a zárókő. A nélkül összeomlik minden.
Nightyngale lemondóan sóhajtott, majd bólintott.

Naito megragadta, és a következő pillanatban együtt váltak köddé az értetlenül ácsorgó Arxyll előtt. Nightyngale azelőtt még sosem teleportált. A felkavaró érzések közepette környezete mindössze egy szinte érzékelhetetlen minutumig lángoló pokollá változott. A perzselő tűz érzése hamar eltűnt, és máris saját otthona előtt tántorgott, mintha épp egy dorbézolással eltöltött éjszaka után érkezett volna haza. Lányai, és háziállata már egy gyorsan összepakolt csomaggal a kezükben vártak a bejáratnál, arcukra rettegés ült ki.
- Nightyngale-sama… - nézett rá remegve Eclair, majd a démoni alakját viselő Naito-ra mutatott. – Ez meg micsoda? Idejött az előbb, és azt parancsolta, hogy pakoljuk össze a fontos dolgaink, és készítsük elő a motorod… Mi folyik itt?
- Naitingeeeel! – jött egy gyermeteg sírás a nő derekának tájékáról, majd apró kezek meglepően erős szorítását érezte csípőjén.
-Eclair, ez itt drága barátom, Naito. Ülj fel a motorra, és szorítsd magadhoz erősen Starwinget. Cicám, te pedig nyugodt maradj, különben baj lesz. Majd később elmagyarázok mindent. Kurousagi, nyugodj meg kérlek. A legjobb lesz, ha most visszaváltozol, úgy könnyebben tudunk utazni. A cél, a Hakobe-hegy…. Hú, de utálok fázni.
Nightyngale szavaiban nem volt határozatlanság. Két gyermek életéért volt most felelős, ezért nem mutathatott gyengeséget, pedig érezte a fenyegetést, mely a temető felől sugárzott. A hatalmas erő, mely felszabadult, ott vibrált a levegőben. Tudta, hogy ez az Albeito nevű személy nem valami kispályás démon, mint azok, akikkel eddig találkozott. Ereje talán Ceur hatalmával vetekedhetett volna, bár első érzésre még nála is hatalmasabbnak tűnt. Ideje volt menekülni.
- Naito, amint tudsz, jelentkezz. Hamar vissza akarok térni ide, érted? Nekem ez az otthonom. Segítek, amiben csak tudok. – fordult a nő barátjához. Bár csak nemrég érkezett a városba, rengeteg barátot szerzett. Az élete Nightglade városával együtt virágzott fel. Nem akarta mindezt veszni hagyni. A férfi bólintott, majd a következő pillanatban eltűnt, mint a kámfor. A nő sietve pattant fel Eclair elé, majd megvárta, amíg apró, fekete bolyhos nyuszija az ölébe pattan. Minden mágikus erejét beleadva indította be a járművet, és szédítő sebességre kapcsolva pillanatok alatt maguk mögött hagyták a várost.

A zsibongó, kaotikus várost a néma, és már-már halottnak tűnő pusztaság váltotta fel. A sötétségben egyetlen motor száguldott, rajta négy utassal. Ám arra nem számítottak, ami hamarosan bekövetkezett. A kihaltnak hitt úton egyetlen alak formálódott ki. Nightyngale azonban már túl későn vette észre őt, annak ellenére, hogy mágikusan felerősítette látótávolságát és éjszakai látást is varázsolt magának. A hirtelen fékezés következtében a motor oldalra dőlt. Mintha lelassult volna előtte a világ, Nightyngale gondolkodás nélkül cselekedett. Az ölében pihenő nyulat a levegőbe hajította, ahol az ösztönösen menekülő Starwing már szárnyait kitárva próbálta megtalálni egyensúlyát. Az állat erős mancsával megragadta a nyulat, aki rémülten próbált menekülni, és még nem sikerült felfognia, hogy ez a túlélésének egyetlen esélye. A nő maga megpördült tengelye körül, és a sikítozó Eclairt magához ölelve elrugaszkodott a veszett motorról. Az út menti fűbe érkezve egymást szorítva gurultak métereket, míg végre megállapodtak egy helyben. Nightyngalenek azonban nem volt ideje arra, hogy sajgó oldalával foglalkozzon. Azonnal felpattant, és elkapta az apró nyuszit, akit Starwing kegyesen nem falt fel. Az állat azonnal gyermeki alakot vett fel, és rettegve próbálta átölelni a nőt, aki a biztonságot jelentette számára. Erre azonban nem került sor. Nightyngale óvatosan továbbhajította a kis testet a lassan magához térő Eclair felé, hogy ő foglalkozzon vele. A következő pillanatban sötét angyalszárnyak bontakoztak ki lapockáiból, kezei elfeketedtek, és éles karmok nőttek rajtuk. Néhány pillanat múlva már a balestet okozó alak előtt állt. Már az esés közben felismerte a nőt, aki veszélybe sodorta családját és nemrég az egész életét.

- Najra… - szólította meg a magányos démont. A nő megfordult. Tekintete nyúzott volt, félelem és szenvedés jelei látszottak mozdulatain. Nightyngallel szembesülve akadozva mert csak megszólalni, de végül erőt vett magán, és megtörten beszélni kezdett.
- Sa… sajnálom, Nightyngale. Nem tehettem mást… Engedelmeskednem kellett.
- Kinek engedelmeskedtél, áruló? – kérdezett vissza ordítva az alakváltó.
- Nem mondhatom el. Megölne. Én… én nem vagyok áruló. – mentegetőzött az összetört nősténydémon. – Az áruló Xingzhe… és Naito. A mi vezetőink a Démonurak, nem az a két gyenge mihaszna!
- Nem csak a démontársaidat árultad el, de engem is. Tönkretetted az idilli életem. Nézz rá arra a két reszkető gyermekre! Megfizetsz! Megfizetsz az árulásodért, és magamévá teszem az erőd!
A démonnak már nem jutott ideje arra, hogy válaszoljon. Nightyngale máris gyors mozdulatokkal sorozni kezdte őt, vadul tépve a levegőt, ahogy Najra kikerülte a támadásokat. Az alakváltó, érzékelve, hogy  csapásai nem érnek célt, taktikát, és formát cserélt. Tűzdémonként folytatta az ütéseket, de végül egy újabb technikát is bevetett.
- Spirit Blast! – kiáltotta, minek hatására egy tűzlabda hagyta el bal karját. A várt pusztít hatás azonban elmaradt. Najra előtt egy vízpajzs materializálódott, mely felfogta a támadást, és annak hatására szinte azonnal elpárolgott.
- Vízmágia? Hát legyen! Amaterasu! – kiáltotta újonnan, és egy pusztító pecsétet formált ujjaival, mely azonnal nekiindult, hogy elvégezze dolgát. Najra azonban kikerülte a támadást.
- Hagyd abba Nightyngale! Ezzel már nem érsz el semmit! Ami már megtörtént, megtörtént. Nem tudsz legyőzni, ember! – kiáltotta egyre idegesebben Najra, aki még nem volt hajlandó eddig visszatámadni.
- Kuss legyen, Démon! – ordított vissza az érintett, és aktiválta a szemében rejtőző parancsot. Najra egy pillanatra elhallgatott, majd lerázta magáról a varázslat hatását és végre felvette démoni alakját.
- Ennyi. A türelmem eddig tartott, ember. Te sem vagy más, mint a többi. Azt hiszitek, olyan hatalmasok vagytok, de erőtök lopott varázslatokból és szánalmas, félresikerül igékből fakad. Meg se közelítitek a mi tudásunkat. Bármit is tettél értünk azelőtt, most már látom, nem lehet rád észérvekkel hatni, hiszen meg sem hallgatsz. Eljött az idő. Eljött a bukásod ideje.

Najra köpenye alól egy tenyérnyi, kéken és türkizszínben izzó lakrimát vett elő. Éles karmait végighúzta rajta, melynek hatására a levegőben különös mintázatok ragyogtak fel. Csendes mormogása az éjszaka némaságában szinte ordításnak tűnt. Nightyngale nem tudott a közelébe férkőzni, a szimbólumok összefonódtak, és pajzsot alkottak a nő körül, akinek teste a lakrimával együtt lüktetni kezdett. Hangja sikításba fordult át. A ragyogás betöltötte az éjszakát, és egy pillanatig elvakított mindenkit, aki a furcsa jelenséget figyelte. A fényjelenség nemsokára elhalványult, majd megszűnt. Najra magabiztosan lépett egyet Nightyngale felé, majd könnyedén megemelte egyik karját. A mozdulat hatására egy vízostor materializálódott kezében, melyet lendületesen meglendített, és megtáncoltatott maga körül. Nightyngale érezte, hogy minden páratartalom eltűnik a levegőből, de tudta, hogy nem az ő tüze okozza a szárazságot. Najra lopta el a nedvességet, és hajtotta saját szolgálatába. A démon arcán hatalom ittas vigyor terült szét. Felnevetett, majd ostorát Nightyngale felé irányította. A lány, bár próbált kitérni, mit sem tehetett ekkora mágikus erő ellen.

Najra felszabadította a rejtett hatalmát, mely újra eggyé vált vele. Testén a kék és lila pikkelyek ragyogtak a csillagok és a hold fényében. Haja az izzó mágikus erőtől magától lebegett. Szépsége felülmúlt minden emberi bájt. Egy igazi démon állt most Nightyngale előtt, egy démon, aki készen állt arra, hogy rázúdítsa újonnan visszaszerzett hatalmát. Az alakváltó az ostorcsapás hatására tíz métert repült hátra, varázslata pedig szinte azonnal szertefoszlott. Remegve terült szét a földön, próbált felkelni, de nem ment neki. Érezte, hogy Najra bármelyik pillanatban beviheti a végső döfést. A pusztaság felé fordult, ahol a lányokat sejtette, azonban nem látott ott senkit. Visszanézett a halálhozója felé, ám valami egészen meglepő jelenség tárult elé.

Egy hatalmas mantikór tárta szét türkizpettyes szárnyait, ezzel eltakarva a nőt támadójától. Mellette két oldalt egy tinédzser, valamint egy gyermek álltak, kezeiket széttárva, hogy ezzel is védelmezzék Nightyngalet.
- Menj el, Najra-sama. Senki sem fog követni, csak hagyj minket, kérlek! – kiáltotta Eclair remegő hangon, tettetett határozottsággal.
- Ha kell, az életem árán is megvédelmezem Nightyngalet! – így a másik germek, akinek ebben a pillanatban egyáltalán nem érződött hangján, hogy mindössze néhány éves az emberi alakja.
- Gyerekek… - nyögte a védelmezett nő ernyedten. A motoros baleset és a démon pusztító támadása megtette hatását. Nightyngale ájultan esett össze, és a világ számára megszűnt létezni.

Nightyngale nyugtalanul forgolódott kanapéján. A műhely sötétje körbeölelte őt, míg a hideg kőfalak csak úgy ontották magukból a hideget. A nő azonban nem fázott, tőle nem messze egy vörösen izzó lakrima kellemes hőmérsékletre melegítette a kis szobát. Bár sokat volt a pincehelyiségben, alvásra általában saját ágyát használta a kastély második emeletén, most azonban olyan hirtelen ragadta el az álomvilág, hogy nem maradt ereje felkelni a kanapéról. Nyugtalansága egyre csak fokozódott. Múltba veszett jelenetek bontakoztak ki az álmok kavalkádjából, olyan emlékek melyekre a nő, aki a Nightyngale nevet viselte, nem akart emlékezni, de elfeledni sem merte őket…


Komor, téli éjszaka az utcán, hó öleli körbe, sehol egy lélek. Apró kezeit összedörzsöli és rájuk lehel, de a hideg már belopta magát ruhái alá. A sikátor sötétjéből egy férfi alakja válik ki, arcát csuklya takarja. Kinyújtja hosszú karját a lány felé, aki utána nyúl. Az idegen nagy erővel felrántja őt, s a lendület szinte repíti őt. Testmeleg köpeny borul a gyermekre, aki feltekint megmentőjére. Az arca helyén azonban ürességet lát csupán, ami szép lassan őt is beszippantja. Szédül, de az örvény nem ereszti. A lány eltűnik a végtelen viharban.


- Cassandra, figyelsz egyáltalán? - kérdezi dühösen egy nő, miközben a karját szorítja, és magához rántja. A lány meglepetten néz fel, és nevelőanyját látja. Deliah Maevis szigorú szeme szinte átfúrja a tekintetét, de hősiesen állja azt, és végül a nő elfordul.

- Akkor elmondom újra. - sóhajt nevelőanyja, és előröl kezdi a magyarázatot. - A szépség fegyver. Szerencsédre neked ebből bőven jutott, úgyhogy emiatt nem kell aggódnod. Van azonban még egy fegyvere a nőknek… valami, ami sokkal halálosabb, és még egy csúf asszony is el tudja ssjátítani. Kérdezd meg, hogy mi az!

Cassandra habozik, mert tudja jól a választ. Nem gyermek, már nagyon régen nem az. Nevelőanyja azonban összehúzott szemöldökkel várja, hogy megszólaljon, így hát eleget tesz kérésének.

- Mi a nők leghalálosabb fegyvere?

- A testünk és a mozdulataink! A tánc, melyet elsajátítottál, csupán a kezdet. Az első felvonás. A legfontosabb azonban a mű csúcspontja. Meg kell tanulnod, hogyan juttass el oda valakit!
Cassandra nagyot nyelt. Tudta, hová fog kilyukadni Deliah, de egyáltalán nem várta ezt a beszélgetést.

- Gondolom szűz vagy… - vált a lényegre nevelőanyja. Cassandra lesüti szemeit és megrázza a fejét, mire a nő szemei elkerekenek.

- Beszélj! - követeli a magyarázatot.

- Még elég fiatal voltam… utcagyerek. El akartam valamit lopni, de elkaptak. Büntetésül két testőr megerőszakolt. Akkor még nem tudtam, hogy ez pontosan mi volt, csak annyit, hogy fájt. Nagyon fájt…

- Nos, megígérem, hogy többet nem fog fájni! - érinti meg a nevelt lányát gyengéden a nő. Cassandra könnyektől csillogó szemmel tekint fel rá, de a szigorú arc helyén csak ürességet lát. Az ürességet, mely beszippantja és nem engedi menekülni.


Cassandra egy sikátorban áll nevelőanyja oldalán, aki egy teljesen jelentéktelen kinézetű ajtón kopogtat. Pár pillanat múlva nyílik a bejárat, és egy mosolygós lány bukkan elő mögüle. Arca megpillantva az érkezőket felderül, és vidáman betessékeli őket. Szinte átlátszó, bő selyemruhája fellibben, ahogy lendületesen megfordul, és láttatni engedi formás fenekét.

- Deliah asszony! És a színész lányka! Micsoda öröm, micsoda megtiszteltetés! - csipogja vidáman. - máris szólok a nagyasszonynak! Ez csodálatos!

- Köszönöm Laria! Egyébként remélem, hogy ma este szabad vagy! Szükségünk lesz rád! - mosolyog vissza Deliah.

- Hogy rám? - kerekednek el a lány szépséges szemei. - Köszönöm, köszönöm! Sietek vissza!
Laria sűrű hajolgatás közben végül eltűnik rgy folyosó kanyarulatában, magukra hagyva a vendégeket. Az előtér, ahol várakoznak, meglepően tágas, és elegánsan berendezett szalonra emlékeztet. Deliah int lányának, hogy vegye le kabátját, és foglaljon helyet. Percek telnek el némaságba burkolózva, majd Laria érkezik vissza mosolyogva.

- A nagyasszony fogadja önt, Deliah asszony! - hajol meg a lány, ám közben lopva Cassandrát figyeli.

- Te is gyere velem, Laria. Cassandra addig majd olvasgat valamit…

Cassandra magára marad, így hát anyja tanácsát megfogadva elővesz egy könyvet, mely több rövid színdarabot tartalmaz. Már éppen elmélyedne az olvasmányban, amikor kopogtatnak. Lopva körbenéz, de senki sem érkezik, hogy ajtót nyisson, de odakint kitartóan verik az ajtót. Cassandra végül elhatározza magát, felkel a kanapéról, és ajtót nyit. Egy elképesztően jóképű, húszas éveinek elején járó férfi áll odakint, gyengéd mosolya elkápráztatja a fiatal lányt. Az idegen némileg meglepődik Cassandra jelenlétén, de nem zavartatja magát, és az ámuló lány mellett belép az előtérbe.

- Még nem ismerjük egymást, kisasszony! A nevem Caeleb Waldstein. Felüdülés egy ilyen tiszta tekintetű hölggyel találkozni. - hajol meg, miközben hangja édes mézként simogatja Cassandrát.

- Cassandra Maeve. - mutatkozik be a lány felocsúdva, és ő is meghajol.

- Ha nem sértődik meg kisasszony, mit keres egy feltörekvő színész palánta ezen a helyen?

- Az igazat megvallva, nem vagyok benne biztos, hogy ez miféle hely… - húzta meg a vállát elpirulva a lány. Azelőtt még sosem ismerte fel senki, így igen meglepődött az úriember éleslátásán.

- Egy bordély. - hallja a lány maga mögött egy nő szúrós hangját. - Ne is figyeljen rá, Caeleb. Deliahval jött, de valószínűleg el is fog menni nemsokára.

- Melinda, kedves! Ön ma is olyan gyönyörű, mint a csillagos éjszaka! - hajol meg Caeleb a nő felé. Cassandra is érdeklődve fordul meg, és a látvány magával ragadja. Melinda tökéletes testén vékony, mályvaszínű selyemcsík fut körbe, mely csak ott takarja, ahol feltétlenül szükséges. Koromfekete haja kacér loknikban hull alá, éles, világoskék szemei pedig igézően tekintenek a férfira.

- Már nagyon vártam! Kérem, kövessen, jó uram!

Caeleb még egyszer utoljára meghajol Cassandra előtt, majd Melindát követve eltűnik egy záródó ajtó mögött. A lány még percekig bámul a távozók után, és próbálja megemészteni a történteket. Mit keres ő egy bordélyban? Ki ez a titokzatos, csodálatos férfi? Miért ismeri mindenki a nevelőanyját? Gondolatai azonban nem jutnak ennél tovább. Deliah és Laria alakja jelenik meg az elmélkedő lány előtt.

- Egy hétig itt kell maradnod, majd a következő hónapokban itt töltened a szabadidőd. A lányok meg fognak tanítani arra, hogy hogyan használd a tested fegyverként. Ígérem, nem fog fájni. Laria jó mestered lesz.

- De… anyám? - lép közelebb a nőhöz Cassandra elkeseredetten, de az int neki, hogy ne közelítsen.

- Ne nehezítsd meg a dogom! Ígérem, jól fogod magad érezni! És nem kell férfihoz érned… egyelőre. Viszlát egy hét múlva!

A nő elfordult és kabátját magára kapva elsietett, és hátra se nézve kilépett a bejárati ajtón. Cassandrában még megmaradt nevelőanyja minden szava, de nem sok ideje maradt gondolkozni. Laria hasngjára feleszmélt döbbenetéből.

- Gyere Cass! Ugye nem baj, ha Cassnek hívlak? Deliah szerint minél előbb el kell kezdeni a tanításodat, így rögtön neki is állunk. - a lány ajtót nyit. Tágas, otthonos szobába látványa fogadja a lányt, melynek közepén hatalmas baldachinos ágy fekszik. Laria tesz-vesz, miközben arról csacsog, hogy mi vár rájuk a közeljövőben. Cassandra nem érti, hogy lehet ezekről a dolgokról ilyen könnyedén beszélni, de aztán egy idő után megvilágosodik. Laria valószínűleg már kislány kora óta ezt csinálja. Neki ez oly természetes, mint saját magának a színészkedés. Úgy tűnt, leendő tanítója elkdészült teendőivel. Egy pillanatra némaság borult rájuk.

- Cass, tudom, hogy ez az egész most neked nagyon furcsa, de nem kell félned. Semmi olyan nem fog történni, ami neked rossz lehet. Bízz meg bennem, kérlek…

- Oké, megbízok benned. - bólint a lány határozottan, és leül az ágy szélére.

Laria letérdel elé. Gyengéden lehúzza cipőjét és harisnyáját, úgy, hogy szinte hozzá sem ér testéhez. Szoknyája következik, majd pedig blúza. Cassandra izgatott, de nem tudja miért, hiszen az óvatos kezek egyszer sem érintették testét. A lány egyre közelebb hajol hozzá, Cass pedig ösztönösen hátrálni kezd. Hamar eléri azonban az ágy támláját, és észreveszi, hogy időközben az alsóneműje is eltűnt róla.

- Gyönyörű vagy, Cass. A szemed, az ajkaid, és a hajad… a tested pedig, bár még nem teljes, már láttatni engedi leendő női idomaid… Ha úgy könnyebb, becsukhatod a szemed. - mosolyog rá Laria, miközben gyengéden suttog neki. Cassandra lehunyja szemeit, és vár. A gyengés kezek végigsimítják testét, majd arcát, s végül ajkainál állapodnak meg. Az érintés helyét azonban valami más veszi át. Cassandra tudja mi ez. Bár most először érzi valakinek puha, és nedves ajkát a sajátján, tudja jól, hogy ez egy csók. Laria enyhén kinyitja száját és Cass követi példáját. A lány nyelve gyengéden behatol, kezei pedig domborulatait simogatják. Egy levegővételnyi szünet közben Cass kinyitja szemeit, de nem Laria néz le rá. Egy meztelen test és egy üres arc figyeli őt. A sötét végtelen, ami magával ragadja.


Egy férfi ül Cassandra mellett, és derekára teszi kezét.

- Ugyan Caeleb, nem kell ilyen óvatosnak lenned. Mindketten tudjuk, miként kaptad ezt a lehetőséget. - húzódik közelebb Cassandra, egy fiatal nő minden bájával és magabiztosságával.

- Egy nő mindig megérdemli a gyengédséget, Cass. Mindegy mi az ára. Másképp anyád a közeledbe se engedne.

- Ez igaz. - húzza el a száját a lány, miközben kezét a férfi combjára helyezi. - Mondd csak Caeleb, mennyit fizettél anyámnak ezért az éjszakáért?

- Többet, mint amennyit ki merek mondani, de kevesebbet, mint amennyit valójában érsz.

- Hah. És mi lesz Melindával? - húzódik a fiatal nő még közelebb a férfihoz.

- Nos, amíg Deliahnak fizetek, rá már nem marad pénzem… most csak a tiéd vagyok.

- Mióta megláttalak, azóta várom, hogy ezt mondd. - mosolyog a nő, majd egészen közel húzódik, és egy határozott mozdulattal leteperi a férfit és vadul fölé kerekedik.

- Whoa whoa whoa! - nevet a férfi, és magához húzza Cassandrát. Csókja heves és izgató, kemény, és férfias, pont olyan, amilyennek a fiatal nő elképzelte. Szinte pillanatok alatt megszabadulnak ruháiktól, és bár úgy tűnik, a lány irányít, máris Caeleb kerül felülre, és a hosszú előjátékot mellőzve magáévá teszi a nőt. Cassandra csukott szemmel élvezi a gyönyör hullámait, és hallgatja, ahogy a férfi élvezettel lihegi nevét.

- Cassandra… Cassandra… Cassandra… Cass… gale… Nightyngale!

A nő szemei kipattannak, és egy másik arc tekint le rá. Nem Caeleb, hanem valaki, akit csak a jövőben ismer meg. Egy fiú arca, kinek szép vonalai mögött egy démon bújik meg. Mozdulatai tapasztalatlanok, mégis erőteljesek, valószínűleg a benne rejlő szörnyetegnek köszönhetően.

- Nightyngale-sama! Nighty, Nighty! - kiáltja, miközben folytatja. A nő lelöki magáról, és fölé kerekedik, hogy ő irányítson. Az élvezet újra arra kényszeríti, hogy lehunyja szemeit. Mikor kinyitja, már más figyeli őt. Egy rúnalovag, akivel északon harcolt vállt vállnak vetve. A férfi tekintete zavart, de nem hagyja abba a ritmikus mozgást. Nightyngale pislant egyet, s megint mást ölel. Akárhányszor feltekint, újabb barát, vagy éppen ellenség képe jelenik meg előtte. Különböznek egymástól, semmi sem köti őket össze. A nő nem tekint rájuk lehetséges szeretőként, mégis itt vannak, és őt kényeztetik egymás után újra meg újra egy végtelen aktusban. Rádöbben, hogy valami mégis közös a férfiakban. Egyikük sem ismeri a régi énjeit, csakis Nightyngalet.

- Nightyngale! - hallja nevét újra, és kinyitja szemeit. Most Naito fekszik rajta, s mindketten érzik, ez az utolsó kör. A vízszintes tánc a végére ér, s egymásba fonódva engednek a kéjnek.


Az éjszaka sötétjét természetellenes világítás vette át. Már nem az ágyban feküdtek, és meztelenségüket kényelmes ruhákkal takarták.

- Mi ez az egész Naito? - kérdezte a nő számon kérően.

- Nem kockáztathattam meg, hogy lakrimafonon keresselek meg… ez tűnt a leggyorsabb módszernek.

- Az, hogy belépsz az álmaimba és megbirizgálod őket, sokkal jobb döntés, ugye?

- Nem állt szándékunkban, hogy minden férfival szinkronizáljuk az álmaid… Helia egyszerűen túl erős az emberi tudatnak...

- Várjál, szinkronizálni? Ez azt jelenti, hogy minden egyes férfi ismerősöm azt álmodta, hogy velem szeretkezik? – folytatta a lány immár némi idegességgel a hangjában.

- Lehetséges… valószínű… minden bizonnyal… - nyögte ki végül Naito az igazat. – De valószínűleg álomnak hiszik majd csupán…

- Naito… - kezdte fenyegetően Nightyngale, de a férfi közbevágott.

- Amikor ekkora távolságot átívelő telepátiáról van szó, sajnos történhetnek ilyen balesetek…

A nő végül széttárta karjait, és sóhajtott. Nem volt kedve vitatkozni, és valójában kezdte érdekelni, hogy Naito milyen hírekkel érkezett hozzá.

- Mik a fejlemények? – kérdezte rövid hatásszünet után.

- Albeito-sama hosszú álma véget ért. Egy ideig eltartott, míg visszanyeri önmagát, az első pár napban számtalan társunkat megsebesítette… néhányan sajnos meg is haltak a sebesüléseikben… De nem hibáztathatjuk az úrnőt, hiszen egy igen szép álmából riasztottuk fel… legalábbis ő ezt mondta…

- Nem mintha ti tettétek volna tönkre a szundikálását… - vágott közbe Nightyngale.

- Az én felelősségem, hogy hagytam ezt megtörténni. Krystal egyelőre helyrehozta a mágikus kört, ami a többieket mély álomban tartja, de nem tudjuk, meddig bírja… sajnos nem megfelelő a mágia-ellátás, bár Albeito-sama állandóan a saját erejét felhasználva táplálja a kört.

- Humm… ez kedves tőle. Vajon miért akarja álomban tartani a társait? – elmélkedett Nightyngale hangosan.

- Mert ők még nálam is morcibbak tudnak lenni, ha feleslegesen keltik fel őket. – szólt közbe egy idegen hang. A fényáradatból egy igen különös külsejű nő vált ki. Alakja és domborulatai csábítóan hatottak volna bármely férfira, hosszú, kékes fekete haja egészen a derekáig ért. Meztelennek tűnt, de mégsem volt az. Mintha teste részét képezné, valami furcsa nyálkás, fekete folyadék fonta körbe, eltakarva intim részeit. Hangja olyan volt, mint a méz, aki csak meghallotta, úgy érezte, mintha valaki kedvesen simogatná dobhártyáit.

- Nightyngale, bemutatnám neked kedves Úrnőnket, Albeito-samat. – hajolt meg a férfi az érkező előtt, gyengéd csókot lehelve nyálkás kezére.

- Őh… üdv az álmomban, remélem élvezte a korábbi műsort! – hajolt meg kissé vonakodva Nightyngale is.

- Óh, nagyon élveztem! Maga aztán ért az örömszerzéshez… ember létére. – mosolygott Albeito, majd édes hangon felkacagott. – Naito volt olyan kedves, és beavatott az elmúlt párszáz év eseményeibe, külön figyelmet szentelve az utolsó pár hónapnak, melynek ön is részese volt. Köszönöm, hogy felszabadította az embereim, ezzel újabb lendületet adva a kutatásunknak.

A nő enyhén megdöntötte fejét, majd mosolyogva még közelebb lépett. Nightyngale mellé érve kíváncsian végigfuttatta tekintetét az emberen, aki megmentette a népét.

- Semmiség volt… a puszta szerencsének köszönhettem csak, hogy végezni tudtam Cressidával.

- Minden bizonnyal. – bólintott Albeito. – Azonban… azt hallottam, az ereje már elegendő ahhoz, hogy néhány alsóbb rendű, valamint fiatalabb démonnal elbánjon. Pont ezért szeretném, ha demonstrálná képességeit előttem.

- Nekem ebből mi hasznom származna? – kérdezett vissza Nightyngale rezzenéstelen arccal, miközben a démon, a testéről levált nyálkás csápokkal éppen őt simogatta
.
- Nightyngale! – szólt rá élesen Naito, ám úrnője csendre intette. Bár hosszú évszázadok teltek el, úgy tűnt, a férfi még mindig tiszteli a démont, aki egykoron a felettese volt.

- A jutalom minden előadónak jár, legyen az zenész, artista, vagy udvari bolond.  Ha testzik az előadása, talán hajlandó leszek önnel megosztani az erőmet… Kíváncsi vagyok, mire képes ez a különleges mágia, amit használ…

- Albeito-sama ön túlzottan nagylelkű. Bár Nightyngale az utóbbi időben jelentős erőre tett szert, még nem lenne képes az ön formáját és mágiáit elsajátítani.

- Amíg nem próbáljuk meg, nem tudhatjuk. – válaszolt egyszerre a két nő. Egymásra tekintettek, és mindketten elmosolyodtak; úgy tűnt elhatározásra jutottak. Bár Nightyngale nem volt benne biztos, hogy az Albeito nevű nősténydémon mire képes, a rangja és a Naito által mutatott tisztelet nagy erőt sejtetett.

- Nos, kedves Nightyngale, úgy látom egészen hasonló a gondolkodásunk.Remélem, amint ideje engedi, ellátogat újra a csodás Nightglade városába! További szép álmokat!

Ezzel a démonnő hátat fordított Nightyngalenek, és a végtelen fénybe lépve elhagyta az álomvilágot.

- Nos, ezennel hivatalosan is hazarendeltek… - mosolyodott el Naito. A nő bólintott, de nem szólt semmit. – Azt hiszem, ideje nekem is indulni… Köszönöm… khm… az álmot, amit adtál nekem.

- Krystal nem lesz féltékeny?  - kacsintott a távozni készülő férfira, aki utoljára visszafordult felé. Tekintetében szomorúság vegyült az örömmel, mégis ami a legjobban kitűnt belőle, az a magány volt. Nightyngale nem tudta hová tenni ezt a nagyon emberi kifejezést, melyet a démon mutatott neki, ezért csak intett, és figyelte, ahogy a férfit magába nyeli a fényáradat.

- Nah ha ez egy álom, akkor ideje folytatni… - vigyorgott kacérul a nő, mire újra a régi hálószobájában találta magát. Számtalan férfi várt rá, mindenki ott volt egyszerre, de mégsem. Ám ő most csak egyvalakire vágyott… Ágyára lehuppanva újra elmerült Caeleb karjai között.



Az időváltás direkt volt, több okból is. Kipróbáltam milyen jelen időben írni, de azért ezzel próbáltam érzékeltetni a valóság és a tudatos cselekvések, valamint az álom és a tudatalatti közötti különséget.



Karakterek

Albeito, a Nyálka Királynő: Az Ezerarcú Démonlégió urai között rangban és erőben a hetedik. Bár képességeiről eddig nem sokat tudni, annyi bizonyos, hogy emberei tisztelik őt, még ha nem is rettegnek tőle.

Spoiler:

Helia, a Moly Démon: A légió egykori legerősebb telepatája, aki az álmok segítségével képes bárkivel kapcsolatot teremteni, legyen az bármilyen messze tőle. Emellett mágiája az illúziók teremtését is magába foglalja, valamint képes bárkit álomba szenderíteni.

Krystal, a Lakrima Démon: Krystal egy titokzatos démon, aki nagy tehetséget mutat Lakrimák létrehozására. Ez nem csak azt jelenti, hogy a lakrimatudomány élvonalában jár, hanem testéből képes nyers lakrimákat létrehozni. Nagyon hasznos képesség, azt meg kell hagyni.

Nightyngale naplója – 379. bejegyzés

„Mi a lélek? Nekem mint Sátán-lélek mágia használónak ezt igazán tudnom kellene, pedig a mágia formulái tanult motívumokon nyugszanak, és a mélyebb megértéshez magasabb szintű tudás kell. Ahhoz, hogy kifejlesszek valami újat, át kell látnom a lélek valódi mivoltát. Amikor a varázslatommal átveszem egy démon tulajdonságait, gyakran a személyiségjegyei és beleivódnak a testembe. ÉN uralkodok, én vagyok a főnök, de érzem azt a kis hangot a fejemben, am akár az ő tudatának a lenyomata is lehet. A formáim nagy részét élő démonok ajándékozták nekem, a képességeim csupán másolatai annak, amire ők képesek. Egy démonnal azonban már végeztem. Cressida. Az ő erejét halála pillanatában oroztam el tőle. Vajon a lelke is itt lakozik bennem, vagy a varázserejének karakterisztikája? A lelkének lenyomata, vagy a tudata is? Ha átvenném a teljes alakját, vajon egy idő után megpróbálná átvenni az uralmat felettem? Vagy már rég a részemet képezi, csak nem vettem észre? Önmagam vagyok még, vagy már magam is egy démon vagyok? Vajon ezek releváns kérdések, vagy csupán filozófiai ömlengés valamiről, amit sosem érthetek meg?

A lélek megértése nélkül nem biztos, hogy folytatni tudom a mágiám elmélyítését, és a lakrimák készítését.  A kutatásom egy egyelőre áthághatatlannak tűnő akadályba ütközött, pedig tudom, hogy a módszer, melyet keresek, létezik.

A Karreigh kastélyban, Katarina Wolf kutatási anyagai közt már láttam a lélek lakrimába zárásának módszerét, ám akkor még nem értettem a tudomány jelrendszerét, és azóta a Mágustanács kipucolta a helyet, Wolfot, és a gyerekeket pedig elszállították valahová, ahol én nem érhetem el őket. Talán Ava segíthetne, bár mióta találkoztunk az árvaháznál, nem kerestem a társaságát. A beszivárgást is fontolgatom, de egyelőre még nem sikerült feltérképeznem a Mágustanács épületeit, és ha esetleg Ava meglát… előle nem rejthet el semmilyen transzformáció. Nightglade-ben szívesen látnak, ám a lakrima-kutató részlegük vezetősége nem akarja rám bízni tudását, pedig tudom, hogy ők is képesek a lelkek kristályba zárására.

A léleklenyomatok elhelyezése lakrimában már-már gyerekjátéknak tűnik az új kihívás mellett. Nem tudom, hogy haladhatnék tovább. Talán a kísérletezés lenne a legcélravezetőbb, ám egyelőre ezt próbálom elhalasztani. Temérdek lélektani könyvet olvastam, de senki sem tudja a választ arra, hogy mi is igazából a lélek, hol rejtőzik, vagy egyáltalán létezik-e. A lélek-lenyomat a gondolataink, varázserőnk, és biológiai jellemzőink eltárolása csupán, vagy valami egészen más, transzcendens dolog? Meg kell értenem a lélek működését ahhoz, hogy tovább jussak.

A legjobb esélyem, Ceur kis fruskája, Jeanne lett volna, de mentorával együtt eltűntek, pedig reméltem, hogy a lány segíthet megérteni a Mágustanács működését, és kitalálni, hogy mely szervezeti egységbe érdemes beszivárogni. Kénytelen leszek hazatérni, hogy a démonok segítségét kérjem, de vajon mit kell majd tennem azért, hogy átadják a tudásukat? Vajon tartanak attól, hogy ember vagyok? Mit fog szólni hozzám az új vezetőjük, Albeito? Úgy tűnik, ő is szeretne nyitni az emberi világ felé, de a tekintetében mégis van valami… Démoni. Persze hogy van, hát démon. Mindenesetre meg kell próbálnom. Egyelőre ez tűnik az egyetlen esélyemnek.”


Nightyngale félretette tollát, és hátradőlt kényelmes karosszékében. Egy ideje már szokásává vált gondolatainak lejegyzése, mégis volt az egészben valami idegen érzés is számára. Miután papírra vetette elmélkedését, kicsit olyan volt számára, mintha már nem csak a sajátja lenne, pedig tudta, hogy pecsét mágiáját, mellyel a könyvet védte, nem sokan tudnák feltörni.  A nő most nem megszokott pincehelyiségében volt, hanem a hálószobájában. Még nem volt késő, azonban az utóbbi időben nagyon megterhelte a munka, és érezte, hogy az álmok világa is nemsokára magával ragadja őt ezen a meleg, tavaszi napon. Az erélyajtaja nyitva állt, beengedve a nyár hírnökeként érkező szellőt, mely gyengéden simogatta az arcát. Ahogy Nightyngale kitekintett az éjszakai égboltra, a Hold majdhogynem teljes dicsőségében tekintett le rá.

- Nemsokára telihold, huh… - elmélkedett hangosan. – Kurousagi a hónap ezen szakaszában mindig ugrásszerűen megerősödik… Te is érzed, ugye, Starwing?

Az erkélyen ekkor egy hatalmas mantikór landolt, pofájában egy őzsuta tetemével. A vacsoráját a földre dobta, majd határozottan megindult a nő felé. Míg beért a szobába, gyors átalakuláson ment keresztül. Büszke sörénye hosszú, fényes tincsekké vált, arca emberi formát öltött, mellső mancsai karokká, a hátsók pedig kecses lábakká váltak. Egy pillanatig meztelen volt, de Nightyngale lakrima-praktikáinak köszönhetően egy csinos cseléd-ruha is felkerült rá a semmiből előbukkanva.

- Nemsokára erősebb lesz az emberi formámnál, és akkor… Akkor többé nem lehet belőle vacsora.

- Soha nem lehet belőle vacsora. – válaszolt Nightnygale kissé bosszúsan, de érezhető szeretettel a hangjában.

- Igenis, Nightyngale-sama. – hajolt meg mosolyogva a mantikór-ember, kinek transzformációja nem sikerült teljesre, ugyanis bőrhártyás, türkizpöttyös szárnyai, nagy fülei, skorpiófarka, és szőrös végtagjai hamar elárulták, hogy ő bizony nem született teljesen humanoidnak.

- Látom, sikeres volt a vadászat. – bökött a nő az erkélyen felejtett zsákmányra. – Azért majd takaríts el magad után, ha lehet…

- Mindenképpen. – jött a megnyugtató válasz a tetszetős szörnyetegtől.

Odakint közben éles villám hasított az égbe, melyet azonnal mély mennydörgés követett. A dolognak azonban erőteljes mágia szaga volt.

- Eclair éppen a mágiáit gyakorolja. Mikor elindultam, még csak szikrákat varázsolt, de azt hiszem ezzel most felemésztette az összes maradék varázserejét. Az égett mágia illata… – magyarázta Starwing megfigyeléseit, miközben emberi orrával vadul szimatolt.

- Égett mágia? Ez érdekes megfogalmazás. Kurousagival mi a helyzet? Holdazik? – érdeklődött Nightyngale. Teljesen megbízott Starwingben, mióta sikerült belőle előhívni emberi formáját, és végre emberi nyelven tudtak kommunikálni. Azóta megtiltotta neki, hogy megegye a holdnyulat, sőt, a mantikór volt felelős azért, hogy figyelje a lányok fejlődését, és viselkedését.

- Megettem. – mondta rezzenéstelen arccal Starwing, mire mindketten elnevették magukat. – Az erkélyén tartózkodik, és ragyog a szőrméje. Gondolom, ez magába foglalja a „holdazás” fogalmát.

- Teljes mértékben. – bólintott Nightyngale, majd akkorát ásított, hogy átharaphatta volna vele a kint fekvő őztetem torkát. – Mára nekem ennyi. Szólj kérlek a lányoknak, hogy csomagoljanak, mert holnap visszamegyünk Nightglade-be. – A mantikór arca rezzenéstelen maradt, de füleinek eszeveszett ficánkolása jelezte, hogy a hír örömmel tölti el. - Megtennéd, hogy összepakolsz nekem is?

- Természetesen… - mondta, miközben azt figyelte, ahogy gazdája bekúszik ágyába. – Nightyngale-sama… - szólította meg még utoljára bátortalanul a nőt.

- Hm? – kérdezett vissza Nightyngale, aki már egy kispárnába temette arcát alvásra készülve.

- Én is mehetek? – kérdezte reménykedve a mantikór lány.

- Persze, hogy jössz. Ez nem volt kérdés. – mosolygott rá még utoljára a nő, majd elmerült a puha párnák, és meleg takarók világába.

Starwing még egyszer mosolyogva hátrapillantott gazdájára, majd bolyhos kölyökmantikór formáját magára öltve kiröppent az erkélyajtón, hátrahagyva a finom, friss őztetemet.


Harc a legjobb helyért

Eclair és Kurousagi nem kifejezetten voltak oda a mágikus járművekkel való közlekedési módokért, Starwng pedig mindig is a repülés híve volt. Akadtak is így problémák az utasok elosztását illetően, de fél óra veszekedés után a lányok végre dűlőre jutottak.

- Kurousagi! Kihívlak egy egy párbajra! A vesztes fog Nightyngale-el utazni azon a szörnyű szerkezeten, míg a győztes Starwing hátán lovagolhat!

- Engem erről senki sem kérdezett meg… - szólt közbe az említett mantikór lány, de a két tini azonnal csendre utasította szúrós tekintetével.

- Esélyed sincs ellenem, rókuci! – hergelte őt Kurousag, aki már küzdőállásba vágta magát, és ütemesen pattogni kezdett.

- Csak gyorsan rendezzétek le a dolgot, még ma el akarok indulni. – sóhajtott Nightyngale, ám közben ő is érdeklődve várta, milyen kimenetele lesz a csatának. Remélte, hogy nem fajulnak el a dolgok, de azért készenlétbe helyezett pár mágiát, hogy ha kell, azonnal tudjon cselekedni.

- Csak hogy tudd, Kuro, hetek óta edzek, és tegnap egy vastag tölgyet is kettészeltem a villámommal! – nagyzolt Eclair, miközben kezei körül szikrázni kezdett a felgyülemlett mágikus erő.

- Csak hogy tudd, Ekki, egész éjszaka a hold fényében fürödtem, és erősebb vagyok, mint valaha! – vágott vissza a nyuszilány, akinek fülei most feszülten meredtek az égbe.

Kurousagi körbepattogta ellenfelét, de Eclair egy pillanatra sem vette le róla tekintetét. Feltartott kézzel, és hosszú léptekkel követte a nyuszi mozgását. Mindketten csak a megfelelő pillanatra vártak.

- Moon Power! – kiáltott Kurousagi, mire haja és fülének színe rózsaszínbe csapott át – Moon Speed! – kiláltott megint. Azonban Eclair sem volt tétlen.

- Wind Blades! – kiáltott a rókalány, és karjaival pengeéles lökéshullámot indított ellenfele irányába. Kurousagi meglepettnek tűnt; azt hitte Eclair villámokkal fog támadni, ezért arra készült fel lelkileg. Az utolsó pillanatban azonban sikerül kikerülnie a szinte láthatatlan pengéket. Kiélezett reflexei, és érzékei megmentették a kudarctól. Azonnal ellentámadásba lendült. Pillanatok alatt lecsökkentette a kettejük közötti távolságot, már csak majdnem karnyújtásnyira volt ellenfelétől, de úgy döntött, ütés helyett most egy oldalsó rúgással ostromozza meg a rókalányt. Eclair viszont résen volt.

- Storm Wall! – kiáltott, miközben hátrálni próbált. – Háhá! Most én jövök! Lightning Bolt!

A veszélyes mágia cikázva közelített a holdnyúl felé, aki ugyan megsemmisítette a mágikus akadályt, de kibillentette őt egyensúlyából is.

- Moon Shield! – mondta ki a varázsszavakat az utolsó pillanatban a lány, mire a kezében egy fénylő pajzs materializálódott. Egy kósza szikra azonban kissé megpörkölte az egyik fülét, ami nem fért be a pajzs fizikai védelme mögé, és a fájdalom feldühítette a holdnyulat. – Moon Spear!

A kezében feltűnő fénylándzsa még szinte ki sem alakult teljesen, már el is hajította azt Eclair irányába. A rókalányba belehasított a félelem, és a felismerés – ez a lándzsa akár meg is ölheti őt. Leblokkolt, és képtelen volt megmozdulni. Abban sem volt biztos, hogy az ő mágikus akadályai fel tudják-e fogni a nála erősebb máguslány támadását. Szemeit becsukva meghunyászkodott, és várta, hogy a lándzsa elérje őt. A végtelennek tűnő pillanat azonban elmúlt. Félve nyitotta ki először egyik, majd másik szemét is. Nightyngale állt közte és Kurousagi között, a nő fekete, démoni kezében a még mindig fényesen ragyogó lándzsa. Összeszorította markát, és a lándzsa egy éles hang kíséretében kettétört, majd apró fény-részecskékre bomlott, melyek aztán szertefoszlottak a kora délelőtti napsütésben.

- Azzal a villámmal és a lándzsával megölhettétek volna egymást. – szólt hozzájuk kimérten, szigorú hangon a nő. – Csalódtam bennetek. Nem tisztelitek a másik erejét és képességeit, és ezzel veszélyeztetitek egymást és magatokat is. Irányítsátok az érzelmeitek, különben sosem fogtok nyerni. – Sóhajtott egyet, majd folytatta. – Eclair, te utazol Starwingen, és közben figyeled a környéket. Háborúban állunk, és nem tudni, mikor és hol támad az ellenség. Kurousagi, te pedig nem maradhatsz emberi formában. A kosaradban fogsz utazni.

Úgy tűnt, a holdnyúl ellenkezne, de Nightyngale tekintete belé fojtotta a szót. Egyetlen további mukkanás nélkül pakolták fel táskáikat a mágikus motorbiciklire, majd mindenki elfoglalta a helyét, és elindultak oda, ahol nem is olyan régen minden elkezdődött.


Hazaút

Az utazás eseménytelenül telt. Körülbelül félúton jártak, amikor a délután utolérte őket, és Nightyngale kifogyott az erre szánt varázserőből, Starwing pedig már nehézkesen repült extra terhe miatt. Úgy döntöttek hát, hogy letáboroznak, és a szabad ég alatt töltik a nap hátralevő részét és az éjszakát. A feladatokat felosztották egymás között; Nightyngale tűzifát gyűjtött, és tüzet gyújtott, Eclair előkészítette a vacsorához az alapanyagokat, Kurousagi felállította a sátrat, és mágikus hálózsákokat terített ki benne, Starwing pedig elment, hogy vadásszon valami húst magának, és ragadozó lelkű társainak. A mantikór fél óra múlva két megtermett fácánnal tért vissza.

- Láttam pár szaftos nyuszit, de úgy gondoltam, ízléstelen lenne őket most felszolgálni. – mondta, miután emberibb alakra váltott, és nekilátott a madarak feldolgozásának. Kurousagi közben fintorgott, majd durcásan arrébb vonult, hogy még véletlenül se kelljen éreznie az elhullott állatok szagát.

Nemsokára a két fácán már egy nyárson forgott, és ínycsiklandó illata messzire szállt a mezőn. Az éjszaka még nem szállt le, de már kezdett sötétedni, és hűlni a levegő, így a kis csapat közelebb húzódott a tűzhöz. Kurousagi látszólag gyomorforgatónak találta a sült húst, így gyorsan befalta előre elkészített vegyes salátáját, majd egy dugi-csokit elmajszolva bebújt a sátorba, és kis kosarában gombóccá gömbölyödve álomra hajtotta fejét.

- A fácán nemsokára kész lesz. Azt hiszem én is alszok, mert már kezdem érezni a végtagjaimon a kimerültséget. – állt fel Starwing, majd illendően meghajolt.

- Te nem eszel? – kérdezett vissza Eclair.

- Tegnap megettem egy egész őzsutát. Most legalább egy hétig jól elleszek, de köszönöm a kérdésed. – válaszolt egyszerű nemességgel a mantikór lány.

- Jó éjt! – biccentett Nightyngale.

Starwing eredeti, mantikór alakját felvéve kicsit távolabb húzódott tőlük. Nightyngale tudta, hogy kis kedvence éberen alszik, ezért ő majd nyugodt álomra hajthatja a fejét. Az erdei állatok a mantikór közelébe sem merészkedtek, az emberek pedig talán még több félelemmel tekintettek e különös állatra. Pár perc múlva tényleg ropogós bőrű, teljesen átsült fácánokat húztak le a nyársról. Eclair és Nightyngale közösen fogyasztottak el egy fél fácánt, a maradékot pedig gondosan becsomagolták, és elpakolták, hogy senkinek se keltse fel az érdeklődését a finom sült illata. Csemdben nézték a tüzet és a csillagokat felváltva. A tiszta éjszakán néhány kusza hullócsillag is feltűnt. Nightngale elgondolkodott, hogy vajon van-e köztük olyan, mint Kurousagi, de végül elvetette az elképzelést.

- Khm. – köszörülte meg a torkát Eclair. – Sajnálom, hogy túlzásba estem, és hogy feladtam a harcot. Holnap átengedem a helyet Kurousaginak…

- Hagyd. Így sokkal praktikusabb az utazás. Menj aludni, holnap szeretnék korán indulni.

Eclair bólintott, majd eltűnt a sátor paravánja mögött. Nightyngale még dobott pár vastag faágat a tűzre, de tudta, hogy nem fog egész éjszaka kitartani, ahhoz állandóan táplálni kellene. Végül ő is bebújt a sátorba, és hálózsákjában elhelyezkedve lehunyta a szemét. Az otthon melegét áldó tűzről álmodott.


Otthon, édes…

- Xing… - rontott be a Demon Skull kocsmába kimerülten Nightyngale, a bent tartózkodók megdöbbenésére. – Boscoit… most…

- Nightyngale? – kapta fel a fejét a megszólított csapos, aki meglátva a nőt, széles vigyorra húzta a száját. – Üdv itthon!

- A lányok az agyamra mentek… - kezdett bele a panaszáradatba a nő, miközben mosolyogva intett ismerőseinek. – Tegnap még nem beszéltek egymással, ma meg végig ordították az utat, úgy, hogy Eclair a levegőben volt, Kurousagi pedig mögöttem a motoron. Ezek őrültek, vagy mi?

- Csak nők… - szólt be a kocsma egyik törzsvendége morogva.

- Lehet benne valami… - bólogatott Nightyngale is mindenki meglepetésére, majd a férfi felé fordult gyilkos vigyort villantva neki. – Bár nem hiszem, hogy jogod van megítélni a nőket.

A férfi erre teljes tüdejéből nevetni kezdett, majd az egész kocsma csatlakozott hozzá, és még Nightyngale is mosolygott. Tudta jól, hogy a többség, még úgy is, hogy erejük az elmúlt évszázadokban megcsappant, könnyedén leteríthetné őt egyetlen mágikus támadással. A köztük kialakult bizalom, és kölcsönös tisztelet azonban nem múlt el. Nightyngale örült, hogy végre megszabadulhat a mágusokkal teli céhétől, és visszatérhet démoni ivócimboráihoz. Hogy melyik banda volt kattantabb, azt még nem tudta eldönteni, de abban biztos volt, hogy a démonokkal sokkal izgalmasabb egy átmulatott éjszaka.

Miután Nightyngale kipihente úti fáradalmait, felkerekedett, hogy megkeresse a templom és a temető őrét. Naito azonban nem volt megszokott helyén, ezért a nő tovább ment az ominózus kripta felé, ahol a démonok titkos kutatásai folytak. Odalent már nem fogadták kitörő lelkesedéssel, de nem is állították meg, hogy bemenjen a központi lakrima-kutató laborba. Odabent kisebb tömeg fogadta, azonban az első dolog, ami felkeltette a figyelmét, az az ominózus kristály hiánya volt, melyben korábban egy démon alakja foglalt helyet.

- Nightyngale? – fordult felé egy férfi, akit legalább ismert. Naito démoni alakját viselte, és már oda is teleportált mellé, hogy üdvözölje. A többieket azonban méég nem ismerte ilyen közelről.

- Pont jókor érkeztél… Legutolsó találkozásunk nem volt túlzottan örömteli, de végre rendeződtek a dolgok a városban. Meséltem már az új vezetőnkről, ugye? Találkoztál is vele egy álom-üzenetben, ha jól emlékszem.

- Oh, tényleg… - mondta a nő, miközben alaposabban is szemügyre vette a helyiség legkarizmatikusabb jelenségét. Sugárzott belőle a mágikus erő, és folyt belőle a trutyi. A nőről valami furcsa, fekete váladék csöpögött, mely nyúlt, rugózott testének minden porcikáján, mégsem csöppent le soha a talajra.  – Albeito, ugye?

- Szóval te vagy Cressida örököse? Nightyngale…  Élőben szebb vagy. – kérdezte  miközben közelebb lépett. Csúszott? Az N betűket furcsán, nyálkásan ejtette, mintah a foga közé ragadt volna valami… iszap.

- Örökös? – mondta megilletődötten, némileg megrettenve a megszólított. – Inkább a gyilkosa…

- Meglátjuk… meglátjuk. – mondta, miközben már egészen közel ért, és végre teljesen emberi alakot öltött. Démonnak túlvilági szépség volt, de embernek egyszerűen gyönyörű. Hollófekete haja kecses arcot, és elegánsan ívelt, vörös szemeket keretezett. Alakja olyan sima, s bőre látszólag olyan puha volt, hogy egy férfi helyben elolvadt volna tőle, s dús keblei még Nightyngale tekintetét is megragadták egy pillanatra.

- Öhm… - igazgatta idegesen nem létező nyakkendőjét Naito – Őt pedig már láttad is élőben… A menyasszonyom… Krystal.

- A menyasszonyod, igen… – motyogta Nightyngale, miközben kezet rázott a démonnal, akinek hosszú, hegyes szarva majdnem felnyársalta őt, mikor meghajolt előtte. – A kristályban… Te voltál a kristályban…

- A védelmi mechanizmusom Cressida ellen. Nem hagyhattam, hogy megszerezze magának a tudásom. – magyarázta az alacsony nő tárgyilagosan. Hegyes fülei, és nagy, zöld szemei kifejezetten aranyos külsőt adtak neki, extravagáns, kék, lila és sárga színben játszó ruhái pedig tovább fokozták a kislányos megjelenést. Kék haját dupla lófarokba fogta, s bár fejbúbján még selymes szálak ragyogtak, ahogy egyre elvékonyodtak hajszálai, úgy kristályos formát vettek fel, egybe olvadtak, és ragyogó lakrimákat alkottak.

- Ő pedig…? – nyújtózkodott Nightyngale az egyetlen teljesen emberi megjelenésű személy felé kukucskálva, aki nem mozdult korábbi helyéről.

- Ő Derek. – szögezte le anyai büszkeséggel a hangjában Albeito – A homonculusom. Még nem ébredt teljesen öntudatra, nem forrt ki a személyisége, de szerintem pár nap, és olyan lesz, mint egy normál ember. Ő a kis lélek-kísérletünk.

- Lélek? – hökkent meg Nightyngale. Elég nagy véletlen kell ahhoz, hogy Nightglade vezető lakrimológusa is épp azt kutassa, amit ő.

- Az emberi lélek teremthető, vagy adott egy lélek, mely a test keletkezésekor elfoglalja abban a helyét. Vajon a démonoknak van lelke? A démoni és az emberi lélek megegyezik? – sorolta Krystal továbbra is tárgyilagos hangon. – A személyiséget a testben lakozó lélek alakítja ki, vagy a külső hatások, a környezet, oktatás, társadalmi elhelyezkedés? Ezekre a kérdésekre keressük alapvetően a választ.

- Hát nem izgalmas? Ez a kutatás segíthet abban, hogy a valaha élt legerősebb mágusok legyünk. Ember mágusok, emberi lélekkel és emberi érzelmekkel. Nem démonok… - csatlakozott Albeito jóval lelkesebben. – Nem kitaszítottak, akiket megvet a világ minden népe… Nem a pusztítás eszközei… Hatalmas, erős emberek, akik uralkodnak, akiket imádnak... Egy igazi… királynő.

Nightyngale hirtelen nem tudta mit reagáljon Albeito kinyilatkoztatására. Nem akart félelmet mutatni, de egy pillanatra összeszorult a szíve. A démonok vezérei nem tettek le a hatalomról, csak még többre vágynak. Hatalomra az érzelmeik fölött, az erejük fölött, és úgy tűnik, az emberek fölött.

Nightyngale reményei, amilyen gyorsan jöttek, oly hamar el is illantak. A démonok a lélek rejtelmeit kutatják, hogy aztán azt kihasználhassák, és talán ő az egyetlen ember, aki megakadályozhatja őket. Lelkében új elhatározás lángja lobbant fel.

Nightyngale naplója – 380. bejegyzés


Krystal elmélete a lélekről sok kérdést megmagyaráz, de néhányat fel is vet. Szerinte a lélek a mágia és a öntudat egysége, mely a halottból hátramarad, és egy bizonyos idő után a fizikai síkot maga mögött hagyva az asztrális síkba tér meg. Egy teremtmény, mely tudatára ébred, és testét átjárja az eternano, lélekkel rendelkezik. Megtörténhet, hogy egy-egy lélek hosszabb időn keresztül - teste pusztulása után is akár – hosszabb időn keresztül a fizikai síkon tartózkodik. Ez azután újra meg újra testet ölthet, reinkarnálódhat. A lélek, mely felülkerekedett az emberi léten, az asztrális síkon egyesül a többi lélekkel, vagy megtartja individualitását, ez esetben viszont szellemnek nevezzük a létformáját.

Krystal, a kutatásai során eddig mindössze egyetlen olyan mágiaformával találkozott, mely bizonyíthatóan lehetővé teszi a lelkek érzékelését. Ez pedig a Soul Take Over Mágia. Én magam minden alakváltó tudásomat a mesteremtől tanultam, és a Take Over is az ő hagyatéka volt, sosem mélyedtem el ezen mágia ágazatban. A lakrima-démon által azonban némi betekintést nyertem a saját mágiám elméletébe. A Take Over alapvetően egy olyan ágazat, ahol a használó a lélek önmagába fogadásával képes annak mágikus lenyomatát átültetni alakváltó képességeibe, ezáltal az elhunyt mágiáját és fizikai jellemzőit felhasználni. Szerinte arra is megvan az esély, hogy ha magas szinten űzném ezt a mágia formát, megtanulnám érzékelni a démonok, szörnyetegek, de még akár az emberek lelkét is. Arra azonban, hogy egy teljes lélek elfogyasztása, magamba olvasztása milyen hatással lenne rám, nem tudott választ adni.

Mindezidáig a démonok önként adták át nekem tudásukat, és én mindössze lemásoltam, megtanultam azt. Krystal azonban ezt a tudást nem a Take Overnek tulajdonítja, hanem az egyetlen démonnak, akivel valaha végeztem; Cressidának. Az, hogy akkor végezni tudtam vele, mindössze a véletlenek szerencsés egybeesésének volt köszönhető. A fekete démon hatalma tízszeresen túlszárnyalta az enyémet, ám táplálkozási rituáléja lekötötte ereje nagy részét, ezért képes voltam vele felvenni a harcot. Ám akkor, mikor megöltem őt, nem csak a varázslatait tettem magamévá. Öntudatlanul, de elszívtam a lelkét, ami most valószínűleg itt van bennem, és csak arra vár, hogy egyszer előhívjam. Valami azonban mindig visszatartott attól, hogy felvegyem Cressida teljes alakját, pedig tudtam, képes lennék rá.

Krystal magyarázata azonban még nem ért véget. A tudás, amit megszereztem a démon barátaimtól nem csak a Take overnek volt köszönhető, hanem Cressida saját mágiájának is. Az a nő azért volt olyan félelmetes uralkodó az elmúlt évszázadokban, mert minden egyes démon mágiáját ismerte. Nem feltétlenül tudta azt használni, de megértette az alattvalói képességei mögött rejlő mechanizmust. Cressida mágiája a mágia ismerete, analizálása, és elemeire bontása volt, legyen az emberi, démoni vagy angyali eredetű. Magic Break. Ezt a mágiát szívtam magamba az ő lelkével, és tudat alatt ezt használtam arra, hogy eltanuljam a többiek varázslatait. Ha fizikai kontaktust létesítek egy démonnak, lélek lenyomatot tudok róla venni. Az alakváltó mágiámmal együttműködve képes vagyok magamévá tenni a démonok varázslatait, és fizikai előnyeit, hála a transzformációmnak és az ő mélyre ható tudásának. Ezért tudom megtanulni a varázslatokat anélkül, hogy elfogyasztanám a démonok lelkét.

Azonban ha ez nem lett volna elég, Krystal újabb elmélettel állt elő. Azt mondta, hogy képes lennék elfogyasztani akár egy emberi lelket is. Ő ezt Human Soul Take Overnek nevezte, mert az elméletei szerint az emberi és démoni lélek jellegüket tekintve megegyezik. Ha megölök egy embert, képes vagyok elfogyasztani és magamba olvasztani a lelkét, és akár a mágiáját is használhatom. Tudományosan felkeltette az érdeklődésem a téma, ám morálisan még most is némileg zavarba hoz. Azonban ez a gondolat egy kérdést is felvetett bennem. A démonokat akkor csak a kinézetük különbözteti meg tőlünk? Krystal azonban már készen állt a válasszal.

A démonok teste egy börtön, melynek mélyén a lélek kifacsarodik, szenved, és egy idő után öntudatuk eltorzul. A testbe pusztítási vágy van kódolva, gyűlölet, és harag, mely minden feltörekvő pozitív érzést elnyom. Ez az abnormalitás egy része a mágiában rejlik, ezért mikor a démonok emberi életre és érzésekre vágytak, ez volt az első dolog, amit Krystal elnyomott bennül a lakrima tudományának segítségével. Elzárta varázserejük egy részét, elszakította a test – mágia – és öntudat egységét, majd a testet és az öntudatot újra egyesítette, a mágiát pedig gúzsba kötötte. Az, hogy elsősorban miért kezdett el emberi érzelmek után vágyakozni az Ezerarcú Démonlégió, sajnos nem derült ki, ám Albeito korábbi kinyilatkoztatása elég vészjóslónak tűnt. Az ő erejét nem fogta gúzsba semmi. Az ember-démonok jelenlegi vezére még mindig egy tiszta vérű, kifacsart öntudatú démon.

Végül eljutottunk a lélek lakrimába zárásának módszeréhez is. Krystal elmondta, hogy számtalan démon lelkét zárták már be valamilyen varázstárgyba, melynek legtöbbször a fókusza egy lakrima. Volt rá alkalom, hogy emberek, máskor pedig magasabb rangú démonok zárták a büntetésre ítélt lelkeket örök fogságukba. Krystal készséggel nyújtotta át azt a két formulát, melyre szükségem volt: léleklenyomat és lélek-lakrima formulák. Maga a technika nem bonyolult, bár igen nagy precizitást és szakértelmet igényel, a démonok között pedig kifejezetten gyakran alkalmazott művelet.

Megszereztem, amire szükségem volt, ám Albeito szavai továbbra is aggasztóak. Remélem, képes leszek megállítani a démonnőt tervei végrehajtásában. A városban most mindenki a tavaszi fesztiválra készül, nem tudom, hogy mi a céljuk az ünnepséggel, de azt hiszem a polgármesternő szándékai nem teljesen tisztességesek. Egyelőre kivárom a fesztivált, és kiderítem, mi rejlik a háttérben.



Találkozó délidőben

Delet ütött az öreg templomi harang, miközben Nightyngale és lánykái ebédhez készülődtek. Amint az utolsó kongásnak is elült a visszhangja, kopogtatásra lettek figyelmesek. Eclair és Kurousagi összenéztek, úgy tűnt, egyiküknek sem akaródzik megmozdulni, hogy ajtót nyissanak. Végül Starwing röppent a bejárathoz, aki éppen szárnyas macska alakjában várta nyers szarvashús adagját, mely mostanában a kedvenc eledele volt.

- Hello Starwing! – üdvözölte őt egy ismerős férfi, miközben gyengéden végigsimított a mantikór fején.

- Áh, Naito! Nem vártam látogatót, de ha gondolod, csatlakozhatsz hozzánk! – köszönt neki Nightyngale a konyhából kikukucskálva. Naito azonban kedvesen rázta a fejét, visszautasítva a csábító ajánlatot.

- Sajnos egy komoly ügyben kellett felkeresnünk téged, és attól tartok, nem fog tetszeni, amit mondanunk kell.

- Unk? Ki van még itt? – kérdezett vissza meglepetten Nightyngale. Ekkor Naito mögül egy ismerős leány lépett elő. Arxyll, Nightyngale asszisztense, aki a lakrima-üzlete fenntartásáért is felelős volt.

- Nightyngale-sama… Azt hiszem, nagy bajt kavartam…

A nő gyorsan átadta fakanalát Eclairnek, aki szívesebben hallgatózott volna, de ezzel az egyszerű mozdulattal a konyhába száműzték. Starwinggel közösen a vendégeket gyorsan a nappaliba terelték, és helyet foglaltak a kényelmes kanapékon.

- Mi történt, Arxyll? – kérdezte Nightyngale aggodalommal a hangjában.

- Pár napja idegen emberek jöttek az üzletbe, és mindenféléről kérdezősködtek… Hogy mit árusítunk, van-e engedélyünk, ki az üzletvezető. Persze semmi hibát nem találtak a papírmunkában, de aztán mutattak rólad egy képet, és szerintem erős igazság-mágiát használtak rajtam, mert elmondtam nekik, hogy te vagy a főnök. Kérdezték, hogy hol vagy, de akkor érkezett meg Shazz, és ez valószínűleg kizökkentette a mágusukat, és véget ért a bűvölet… Naito azt mondta, hogy a Tanács emberei lehettek… - magyarázta kapkodva, és látszott, hogy szemeiben már könnyek gyűlnek.

- Tehát tudják a nevem és ismerik az arcom… de semmi vádjuk nincs ellenem, és azt sem tudják, hogy hol vagyok. – foglalta össze Nightyngale az elhangzottakat.

- Uhumm. – szipogott a lány immáron egy zsebkendőt szorongatva. – De miért keresnek téged? Mit akarhatnak tőled?

- Azt hiszem, ehhez köze van a nővéremnek. Tavaly összefutottam vele a Karreigh kastélynál… Reméltem, hogy nem jut el idáig a keresésemben…

- A fesztiválon az őrök céhes mágusok lesznek, és a mi önkénteseink, de nem kizárható, hogy a rúnalovagok is visszatérnek. – csatlakozott Naito is a beszélgetésbe.

- Humm… - gondolkodott el Nightyngale – Ha akarnak tőlem valamit, előbb-utóbb úgyis megtalálnak. Dolgoztam már a mágustanácsnak a háborúban, így hivatalos iratok is vannak rólam… Azt, hogy tagja vagyok egy semleges céhnek, szerencsére nem tudhatják…

- Nem lehetsz benne biztos… Ezek az emberek bármit megtesznek akár egy csepp információért is. – ellenkezett Naito.

- Mindezek ellenére maradok. Nem fosztom meg a lányokat egy kis kikapcsolódástól, és én is szeretnék szert tenni a kiírt jutalmakra! – határozott végül a nő, majd folytatta. – Ha már a fesztiválnál tartunk…

- Khm. – köszörülte meg a torkát Naito. – Arxyll, talán jobb lenne, ha te és Starwing kimennétek segíteni Eclairnek.

A lány úgy tűnt, először ellenkezni akar, de a férfi tekintetét látva végül bólintott, és még mindig könnyes szemeit törölgetve kivonult a konyhába Starwing nyomában.

- Kíváncsi vagy, hogy mik Albeito szándékai. – mondta Naito. A nő bólintott.

- A tavalyi mágusverseny idején ő még sehol sem volt, s most kvázi folytatná a hagyományt… Azok, amiket a találkozásunkkor mondott… Nem tudom Naito, nem bízok benne. – magyarázta Nightyngale szinte suttogva.

- Albeito nem őrült, de ízig-vérig démon. Kordában tartja az éhségét, de már nem sokáig fogja magát türtőztetni. A többi démonúrhoz hasonlóan ő is hatalomra szomjazik. A démonokat felsőbbrendűnek teremtették az embernél, mégis számtalan mágus kerekedett már felül rajzunk. Az úrnő tudni akarja, mitől lesznek az emberek ennyire erősek. Látni akarja, hogyan szórakoztok, hogyan versengtek, és miként harcoltok. Fel akarja mérni az ország erőviszonyait. Még nem fog lépni… Van egy terve, hogy megszerezze a hatalmat, és ennek sajnos mi is részesei vagyunk. Xing, Krystal, én… és még te is. – mondta tompa hangon, pedig tudta, hogy Nightyngale háza védett, és még Albeito maga sem tudna betörni a korábban felállított mágikus akadályokon.

- A hangod azt sugallja, hogy nem értesz vele egyet. – vetette fel a nő.

- Talán az elmúlt évszázadok emberibbé formáltak, mint hittem… - vont vállat a férfi mosolyogva.

- És mi a terv? – kérdezte Nightyngale ám a férfi a fejét rázta.

- Csak ő tudja, de annyi biztos, hogy a többi démonúr egyelőre nem szerepel benne.

- A fesztiválon… fog történni valami? – adott hangot aggodalmának a nő.

- Biztos lehetsz benne, ezért résen kell lenned. Talán észre se fogjuk venni, de valami biztos lesz. Pont ezért… szükségünk lesz két személynek segítségére. Ennek sem fogsz örülni.

- Ki vele! Ne kímélj! – mondta Nightyngale, és ültében kihúzta magát, hogy jelezze, felkészült a rossz hírekre.

- Az egyik egy démonmanó, nevezett Blazifer. – mondta, miközben egy apró, ósdi, de díszesen megmunkált kötésű könyvet húzott elő zakója alól. – Különleges hatalommal bír, de démon, még féldémon is képtelen előhívni őt a könyvéből.

Nightyngale átvette a kötetet, és elolvasta a feliratot rajta: „Blazifer, a démontűz”.

- Emberi vér és mágia kell a megidézéséhez. Szerződést kell vele kötnöd. – magyarázta Naito.

- Mégis ki ez? Mire képes? Mi hasznom van az egészből? – kérdezte Nightyngale, aki nem kifejezetten volt oda azért, ha megmondták neki, kinek adja el a lelkét.

- Ha elolvasod a könyvet, megtudod. Minden le van írva benne. Viszont nem ő az egyetlen….

- Kitalálom. Szükségünk lesz Cressida lelkére. – jelentette ki Nightyngale, aki már egy ideje sejtette, hogy a férfi mire akar kitérni. Naito végül kelletlenül bólintott.

- Az ő ereje… elengedhetetlen ahhoz, hogy megakadályozzuk Albeito terveit.

- Tudtam, hogy egyszer eljön ez a nap… Elő kell hívnom a teljes alakját, ugye?

Naito csendben bólintott.

- Mi fog történni velem? – kérdezte Nightyngale, némi félelemmel a hangjában.

- Nem tudom. De ott leszünk melletted.



Blazifer, a démontűz


Nightyngale új könyvét bújta. Az olvasmány, ahhoz képest, hogy egy démon megidézéséről szólt, igen könnyednek bizonyult, mintha csak egy legendát olvasott volna. A leírtak alapján a rituálét éjfélkor hajtotta végre. Semmilyen idéző körre nem volt szüksége, hisz maga a könyv szolgáltatta a kaput a démon lelkéhez. A gerincen és a borítón egy cizellált fém csat futott körbe, melynek dísze egy apró, lángvörös lakrima volt. Ebben rejtőzött, immár négy évszázada a démonmanó lelke. A nő végül egy éles szertartási tőrrel felvágta ujjbegyét, és mindössze 7 csepp vérrel itatta meg a kötet sárga lapjait. Egy pillanatig nem történt semmi, majd a száraz pergamen hirtelen fellobbant, és a lángnyelvekből egy tenyérnyi nagyságú tűzdémon-manó vált ki. Alakja maga az örökkön változó tűz volt, szemei kéken izzottak, és szája gonosz vigyort formált.

- Ki kívánja felszabadítani a démontüzet? – kérdezte színpadiasan mély hangon a lánglény.

- A nevem Nightyngale, és nem felszabadítani akarlak, hanem alkut kötni veled!

- Igen, érzem, hogy kevés az erőd ahhoz, hogy felszabadíts. – mondta a démon immár társalgási hangnemben, érezhetően kissé csüggedten, mivel továbbra is a könyv rabja marad. – Az átok, mellyel sújtottak, megköveteli, hogy alkut kössek bárkivel, ki vért áldoz nekem. Nightyngale, ugye? Mit tudsz felajánlani nekem szolgálatomért?

- Saját varázserőm egy részét, és elpusztított ellenségeim szívét. – válaszolta a nő. A könyvből kiderült, hogy Blazifer tápláléka a tiszta varázserő mellett az emberi szív, mely mágikus erővel tölti fel. Persze kedvenc csemegéje a szűz lányok szíve, ám Nightyngale nem kívánta feláldozni egyetlen ártatlan életét sem a démon előtt.

- Fair ajánlatnak tűnik. – bólintott lobogva a tűzdémon. – Ismered az erőim, hisz olvastad a könyvem. Ha bármikor szükséged van rám, hívj, és megjelenek előtted!

- Szavadon foglak, Blazifer.

- Jah és hagyd ezt a Blaziferezést! Rémesen hosszú név, és ostobán hangzik. A nevem Blaz. – mondta a démonmanó szinte dühösen, majd választ sem várva szertefoszlott a levegőben, némi apró szemcséjű hamut hagyva maga után.

- Nah ezzel megvolnánk… - mondta Nightyngale, miközben összecsukta a kis kötetet, és elmélyesztette táskájában.

Odakint magasan járt a hold, úgy tűnt, vad vihar közeledik, de a nő házának védelmében nem foglalkozott a kinti világ viszontagságaival. Pizsamáját magára öltve bebújt hívogató ágyikójába, és álomra hajtotta fejét. A következő nap újabb, és sokkal nagyobb kihívás várt rá.



Cressida


Nightyngale rettegett. Bár nem mutatta jelét félelemnek, szívét mintha valami szét akarta volna marcangolni. Nightgladetől nem messze, egy tiszta vizű patak mellett állították fel kis táborukat, ahol Cressida megidézésére készültek. Xingzhe, Naito, Krystal, Shazz’cey és Arxyll állták körbe, mindegyikük előtt egy vibráló lakrimával, mely azért volt felelős, hogy ha esetleg a démon lelke felül kerekedne Nightyngale tudatán, ne tudjon senkit megtámadni, ők viszont könnyedén hatástalanítani tudják őt. Kicsit távolabb három félig-állati lány várakozott aggódó tekintettel. A nap pályája csúcsát járta, és mindenki felkészültnek érezte magát. A résztvevők összepillantottak, majd komoly tekintettel bólintottak.

- Akkor kezdjük! – szállt be egy határozott felkiáltással Nightyngale is. Életében először előhívta az általa elfogyasztott démon lelkét. – Demon Soul Take Over: Cressida!

A változás azonnal elkezdődött, én Nightyngale fájdalomtól túlterhelve üvöltött. Először bőre váltott szinte hulla fehérbe, majd haja is követte. Szemei kipattantak, íriszének vörös izzása szinte égette azt, ki rátekintett. Körmei megnyúltak, megerősödtek, éles, végzetes fegyverré váltak. Arcának vonásai megfiatalodtak, csavaros szarvai kitörtek koponyájából, és olybá tűnt, mintha maga Cressida állna a csapat körül. A változás azonban még nem ért véget. A fehér kezek megfeketedtek, páncélszerű, szarus bőr képződött rajta. Lábai patákká alakultak, és hosszú bojtos farka nőtt, közben pedig lapockáinál fekete angyalszárnyak törtek elő belőle. Nightyngale maga sosem látta a néhai démon teljes alakját, ám a többiek mind összerezzentek a félelemtől. Immár tagadhatatlan volt, hogy az átalakulás teljes mértékben véget ért. Nighytngale összeroskadt, fekete szárnyai ráborultak, s szinte teljes testét eltakarták.

- Nightyngale! – rohant oda hozzá a nő három lánykája aggódva, ám a démon-emberek megálljt parancsoltak nekik, mielőtt beléphettek volna a kristályok által bezárt ötszög hatóterületére.

- Még nem tudjuk, hogy képes-e kontrollálni a démont! – szólt rájuk Xingzhe figyelmeztetően. – Amíg nem bizonyosodtunk meg róla, hogy ki uralja a testet, nem mozdulunk.

Eclair végül könnyeivel küzdve bólintott, és Kurousagit megragadva hátrébb húzódott. Starwing reménykedve figyelte gazdáját, majd mantikór alakjára váltva meghátrált, védekezően a két fiatal lány elé telepedve. Ekkor a lakrimák közepéről harsány nevetés hangzott fel. Mindenki tudta, hogy ez nem Nightyngale hangja.

- Oly régóta suttogom a fülébe, hogy öltse magára az alakom, és végül a drága barátai azok, akik meggyőzik! Igen nagylelkűek vagytok, hogy segítettetek! – kiáltott fel Cressida, miközben kitárta szárnyait, és elegánsan felkelt a földről. – Óh, Krystal kedves! Hát felkeltettek? Szépet álmodtál, csipkerózsika? Tudtam én, hogy Naito ki tud oszedni a kristályodból, de sosem volt hajlandó nekem engedelmeskedni…

Krystal elfordult, de a helyén maradt. Cressida a lakrimák fogságában volt, és a kristálydémon megbízott saját tudományában.

- Nightyngale-sama! Térj észhez! Egyszer már legyőzted őt, most is képes leszel rá! – kiáltott rá Shazz’cey, aki rettegését legyőzve végre képes volt megszólalni.

- Fiú! Hogy merészelsz azon az átkozott néven szólítani?! – fordult hozzá dühösen a démon. Egy ugrással előtte termett, meg akarta ragadni, de az eddig láthatatlan ketrec most vad szikrázás közepette visszafogta a támadást. A fiú hátralépett, és majdnem elesett, de az utolsó pillanatban visszaszerezte egyensúlyát, és megtorpant. Cressida közben fájdalmasan visított, mert a lakrimák minden ereje arra irányult, hogy őt odabent tartsák. Újra összeroskadt, miközben kezével a jégdémon irányába nyúlt, tekintete zavart, és megfáradt volt.

- Shazz… - lihegte egy hang, Nightyngale hangja. A következő pillanatban azonban újra gyűlölet lobbant szemeiben, és nekitámadt a fiúnak. Az elektromos kerítés sem tartotta vissza, és a bestia ordítva tört ki a körülötte meghasadó kristályok fogságából. Megragadta a démonfiút, és oly könnyedén hajította őt el, mintha csak egy gyenge fűszál lenne. Cressida elszabadult.


Nightyngale a végtelen sötétségben lebegett. Letekintett testére, mely most rubint és smaragd színben ragyogott. Azt hitte egyedül van, de tévedett. A testéből kibocsátott fény egy ponton nem világította meg a végtelent. Amikor jobban megfigyelte, észrevette, hogy egy szárnyas humanoid alakja veszik el a sötétségben. Nightyngale hamar rájött, kivel áll szemben.

- Te már halott vagy! Én uralkodok feletted! – mondta parancsolóan.

- Halott? A lelkem még életben van. A tested erővel és mágiával táplálja. Sosem halok meg… - válaszolt Cressida éles gúnnyal.

- Tévedsz. A lelked már felemésztette a mágiám. Ami megmaradt belőled, az csupán az öntudatod maradéka. Enyém a varázserőd, és enyém minden tudásod. – mondta szenvtelenül Nightyngale, miközben egyre közeledett a sötétség forrásához.

- Nem! Én uralkodok a tested fölött! Végzek mindenkivel, akit fontos számodra! A fiúnak már vége, most jöhetnek a sipítozó kislányaid! – ellenkezett a hang, mely a végtelen tér minden pontjáról szólt hozzá.

Nightyngale azonban megállíthatatlan volt. Megragadta az eddig testetlennek tűnő sötétséget, és a saját ragyogó testébe olvasztotta.


A látomás hirtelen ért véget. Nightyngale fekete kezei egy izmos, szőrös testet tartottak a magasban. A nő azonban magához tért, és óvatosan, gyengéd mozdulatokkal a földre helyezte a mantikór testét. Társai, akik az előbb még támadó mágiáik elsütésére készültek, most hátrébb léptek.

- Minden rendben. – nyugtatta meg őket a nő fáradt hangon. – Én vagyok az. – szünetet tartott, miközben a jégdémont kereste. Shazz egy fa tövében feküdt ájultan, de mellkasa ütemesen mozgott fel és le. Nightyngale egy mosollyal nyugtázta, hogy nem esett senkinek komolyabb baja, majd fáradtan rogyott össze, és mély álomba zuhant.

I. rész
II. rész

Nightyngale nem várta meg, hogy Ava belekezdjen egy érzelmekkel dúsított beszédbe arról, mennyire hiányzott neki testvére. Készen állt arra hogy múltját maga mögött hagyja, de testvére csak nem engedte el őt oly könnyen. Arra azonban egyáltalán nem volt szüksége, hogy visszarántsa őt abba a depressziós korszakba, amikor a szülei elhagyták és kirekesztették őt. A vállára nehezedő gondolatokat gyorsan elhessegette, majd a hátsó ajtón keresztül Starwinget felmarkolva elhagyta az épületet. Felszerelésének nagy részét hátrahagyta egy levél kíséretében - nem akarta elszalasztani a lehetőséget, hogy Marieval találkozzon, és egyébként is csak némi friss levegőre volt szüksége. A naplementében ragyogó márvány épületek szinte megbabonázták a nőt. A csípős szellő segített megtisztítani a zavaros gondolatait, és észre sem vette az idő múlását. Starwing hűségesen követte őt, apró szárnyas macska formájában néha körberepülte gazdáját, máskor egy-egy madár után vetődött, de végül mindig visszatért a nőhöz. Már ki tudja mióta lehettek úton, és Nightyngale már nem figyelte merre viszi a lába, mikor kis társa beleszimatolt a levegőbe, és felborzolódott szőrével jelezte, hogy valami oda nem illő szag keltette fel érdeklődését.
- Követnek minket? - kérdezte a nő végigsimítva az állat bundáját, mire társa biccentett.
Bár ebben a formában Starwing nem tudott pontos leírást adni, Nightyngale sejtette, hogy ki lehet titkos megfigyelőjük. Mintha mi sem történt volna, mentek tovább, immár odafigyelve környezetükre. Egy sűrűbben lakott területre értek, ahol többszintes, de igen leromlott állapotú házak sorakoztak egymás mellett, szűk, sötét sikátorokat létrehozva. Egy ilyen utcába fordultak be; Starwing megbújt egy farakás rejtekében, míg Nightyngale láthatatlanságot öltött magára.
- Tessék, most elvesztettük őket… utálom az ilyen labirintus-szerű helyeket… - nyögött fel az egyik nem túl tapasztalt kém, miközben az utcát fürkészte. Rókafarkát idegesen lengette, fülei pedig a környező neszekre figyelmesen meg-megremegtek.
- Szerintem meg leráztak… tuti, hogy észrevettek minket. - válaszolt neki fojtott hangon társa, aki nyuszifüleivel pásztázta a sikátort. - Nagy bajban leszünk, én mondom.
- Nem mintha ellenkeztél volna, mikor mondtam, hogy kövessük őket… - vágott rá dühösen az előző.
- Nagy bajban vagytok. - lépett elő láthatalanságából Nightyngale- Nehéz megérteni, ha azt mondom, hogy otthon maradtok, ugye? Egyedül akartam elintézni a saját, személyes problémámat, de ez titeket cseppet sem zavart abban, hogy kövessetek.
- Nightyn… - próbált megszólalni KUrousagi, nyúl füleit a magasba tartva, de a nő csendre intette.
- Mindegy, hisz itt vagytok már… Starwing, előbújhatsz te is. - a kis szárnyas jószág boldogan ugrott elő rejtekéből, szinte letámadta szeretetével a rókalányt, majd a nyuszihoz is hozzá dörgölőzött.
- De hol van az az itt? - kérdezte Eclaire, a mantikórt simogatva, aki közben hátára fekve várta a pocak-dögönyözést. Valami rossz érzés kerített hatalmába, ahogy a sikátor egyre inkább sötétségbe borult az eltűnő nap hatására.
- Fogalmam sincs… - gondolkozott el Nightyngale - Nem figyeltem merre visz a léptem… de most, hogy így mondjátok… valamit érzek…
A lányoknak nem kellett sokáig várnia arra, hogy kiderüljön a válasz kérdésükre. Sötét árnyak léptek elő a sikátor két végén, elzárva a közvetlen menekülési utakat. Az épületek tetején hasonló jelenések tűntek elő. A nap lenyugvó fényei még megvilágították őket, ám köpenyeik elrejtették identitásukat. Egy alak vált ki az egyik földi csapatból, és határozottan előrelépett. Nightyngale érezte, hogy bármikor végezhetne a csapat nagy részévell, ám a lányok épségéért nem mert felelősséget vállalni. Starwing emberi alakot öltve a nővel védelmező állást vett fel, Kurousagit és Eclairet közrefogva.
- Rossz helyre tévedtél, ember! - köpött a földre a titokzatos alak, aki feléjük haladt. Hangja alapján fiatal férfi lehetett, beszéde erőt, és számítást sejtetett. Csuklyáját levetve egy hanjuu karakterisztikája vált láthatóvá. Hófehér, hosszú haja, vörös szeme, és hegyes füle, nemes, mégis kissé vadállatias külsőt kölcsönzött neki. Fenyegető auráját csak erősítette a keze ügyében lévő katana, mely maga is hatalmas mágikus erőt rejtett.
- Youko-niisama? - lépett előre Eclaire. A férfi egy pillanatra megtorpant, tekintete zavartságot tükrözött, de hamar összeszedte magát, és számító mosolyra húzta száját.
- Ekki-ojousama. - hajolt meg színpadiasan a lány előtt. - Sokáig voltál távol a családtól.
- Akárcsak te, niisama. - válaszolt határozottan a lány. Teljesen megváltozott a személyisége, és kiállása. Bátran nézett farkasszemet a nála idősebb, és egyértelműen erősebb férfival, ám úgy tűnt a hanjuu társadalomban betöltött rangja miatt a Youko nevű fehér rókától megkövetelhette a neki járó tiszteletet.
- Jelenléted sok mindent megváltoztat. Kérlek kövess, van valaki, aki szívesen találkozna veled. - újabb meghajlás után hátat fordított a csapatnak, és oda sem pillantva elindult. Ekki Nightyngalere pillantott, aki bólintott, így a rókalány vezetésével megindultak a férfi után. A rájuk telepedő feszültség csökkent, de a nő érezte, hogy nem bíznak meg bennük, és főleg pedig benne. Kurousagi és Starwing hanjuukra hasonlító külseje miatt a csuklyás alakok kevésbé voltak velük szemben gyanakvók, ám Nightyngale teljesen emberi külseje miatt úgy tűnt, veszélyforrásnak tekintik őt. Egyre sötétebb sikátorokon vezették őket keresztül, mígnem egy jó állapotban lévő épülethez nem értek.Vezetőjük beterelte őket a bejárati ajtón, majd egy fogadóterembe jutottak, mely minden pompával fel volt szerelve, annak ellenére, hogy a bútorok és díszek mind kissé ütött-kopottnak tűntek. Egy lány várt rájuk odabent. Testalkata alapján nem lehetett sokkal idősebb Eclairenél, ám szemében különös szomorúság és bölcsesség csillogott. Talán leginkább élettapasztalatnak lehetett nevezni. Fülei farkaséra hasonlítottak, fekete haja lófarokban hullott alá, bőre pedig tejeskávéra emlékeztetett.
- Ekki? - csillant fel a lány szeme, gyermeki örömmel. - Ekki, hogy kerülsz ide? - majd tovább úszott tekintete és megakadt Nightyngale-en. - És mit keres veled ez a szörnyeteg?
- Blaire! - mosolyodott el a rókalány, és lendületből odaugrott régi ismerőséhez, és szeretettel megragadta kezeit. A lány azonban lerázta őt magáról, és hátralépett, a korábbi öröm pedig hamar dühös köddé vált a bölcs szemeiben.
- Miféle bűbájjal édesgetted magadhoz a nővéremet, ember? - kérdezte fenyegetően, és Nightyngale érezte, hogy a fiatal nő hatalmas mágikus erőt összpontosít magában.
- Eclaire mindössze elveszített egy fogadást, és most az én szolgálatomban áll. - válaszolt félelem nélkül a nő, és ő maga is harci helyzetbe állt, készen bármilyen támadásra. Starwing és Kurousagi zavartan pislogott a három nőre, de ők is harcra készültek; hogy megvédelmezzék magukat és bajtársaikat.
- Elég legyen! - kiáltott fel Eclaire, hatalmas elektromos kisülést indítva magából. - Mi folyik itt Blaire? Mit keres itt Youko? Mi bajotok az emberekkel és kifejezetten miért nevezitek Nightyngale-t démonnak?
Technikailag van igazság az állításukban. - vonta meg a vállát az említett nő, ezzel kiérdemelve Eclaire dühös pilantását.
- Ez a szörnyeteg elrabolta az egyik emberem! Ne tagadd, ugyanilyen lenyomata volt az elkövetőnek! - válaszolt kiabálva a farkaslány.
- Az lehetetlen! - ellenkezett Kurousagi. Blaire végigmérte őt, majd szeme meglepetten kerekedett ki.
- Te nem közénk való vagy, s mégis…. A Hold erejét érzem benned.
- A Holdistennő gyermeke vagyok, Kurousagi. Küldetésem Nightyngale védelmezése, kinek ereje a világot befolyásoló jó szolgálatában áll.
- Kurousagi, azért ne vigyük túlzásba. - szólt rá szeretetteljesen a nő a holdnyúlra, majd vendéglátójukhoz fordult. - A nevem Nightyngale Abyss. Érdekelne, hogy pontosan mivel vádoltok? Rendelkezésetekre állok mindenben, amiben csak tudok, hiszen úgy veszem le, Eclaire fontos számodra, Blaire.
- Te pedig… Eclaire számára… és a Holdistennő áldása vigyáz rád. Mégis, ugyanazt a mágiát érzem felőled, mint a szörnyetegé, mely elrabolta társainkat.
- Részletezd.
- Három napja behatolókat érzékeltünk a területünkön. Furcsa mágikus erőt sugároztak, olyat, melyet még sosem éreztünk. Három képzett árnyjárót küldtünk rájuk, csak egy tért vissza, aki leadta a jelentését, majd elájult, és azóta sem ébredt fel.
- Mégis mi folyik itt Balire? Mi az hogy terület, kik azok az árnyjárók? - szólt közbe Eclaire.
- Mi vagyunk a Véres Karom. - állt fel büszkén Blaire. - A hanjuu lázadás harcosai, árnyjárók, kik az éj leple alatt őrzikk társainkat ebben a mocskos világban, ahol megvetnek és gyűlölnek minket. Mi vagyunk azok, kik érvényesítik a vezetőnk akaratát.
- Aki pedig? - kérdezett gyanakodva Eclaire. Nem ilyen radikálisnak ismerte a barátnőjét, és félelem kezdett lelkére telepedni.
- Az apám, Kurt, aki a Fekete Farkasok Alfája. - válaszolt, bár hangja kissé megremegett. Talán félelem lehetett, Nightyngale nem igazán tudta hova tenni, de érezhető volt, a lány nem teljesen elégedett apjával.
- Blaire… Az apád eldobott téged… Most mégis miért követed őt ilyen vakon? - csattant fel Eclaire.
- Ekki Ojousama… lépett elő a háttérből Youko. - Ez most nem a családi drámák ideje. Hanjuu fivéreink bajban vannak, és úgy vélem a vörös démon tud valamit.
- Köszönöm, kedves Youko. - villantott rá szívélyes mosolyt Nightyngale, miközben kényelmesen elhelyezkedett az egyik karosszékben. - Kezd összeállni a kép. Nemrég néhány ember is eltűnt az otthonomból. Valószínűleg ugyanaz a tettes… valaki, aki egy hatalmas kígyó alakját viseli, ha nem tévedek.
- Ezt eddig még nem mondtuk… - dőlt előre Blaire gyanakodva. - Honnan tudod?
- Ha hozzám hasonló a mágikus ereje, csakis ő lehetett. Kassh’gar, egy renegád démon… bár, inkább ő az, aki igaz természetét követi, és a barátaim a furcsák. Röviden, úgy vélem Kassh’gar az emberi varázserő határait keresi… az emberi alak előnyeit… Úgy vélem a hanjuu test működése és eredete is felkeltette az érdeklődését. A Mágus Tanács megbízásából a napokban egy áldozatot fogok megvizsgálni. Ha esetleg vethetnék egy pillantást az árnyjáróra, talán tudnék rajta segíteni.
- Nem bízok meg benned, démon… De a Holdistennő és Eclaire valamit mégis lát benned. És a Mágus Tanács?
- Besegítek nekik… személyes okokból.- válaszolt kelletlenül Nightyngale, ezzel lányait is meglepve.
- Korrupt szervezet… de ott is vannak egyenes emberek. A Rúnalovagok az ellenségeink. Többnyire. - húzta a száját a farkaslány is.
- Bellamy a Rúnalovagoknál szolgál, nem? - kapta fel a fejét Eclaire, bekapcsolódva a beszélgetésbe.
- Az egyetlen, akiben megbízok. - vonta meg a vállát Blaire.
- Tehát akkor megtekinthetem az áldozatot? - vette át a beszélgetés vezetését Nightyngale. Blaire végül nehezen, de beleegyezett abba, hogy a nő megvizsgálhassa az árnyjárót.
Egy jól kivilágított szobába vezették az épület első emeletén. Odabent egy aggódó macska-hanjuu ápolgatta meglehetősen házias módszerekkel az eszméletlenül fekvő férfit, aki hozzá hasonló állati jegyekkel bírt. Nightyngale gyengéden a nő vállára helyezte kezét, akit a hirtelen emberi érintés szinte halálra rémített, és rettegő tekintettel hátrált be egy közeli sarokba. A démonnő különböző lakrimákat szedett elő, melyeket a férfi testén helyezett el. Diagnózisát nemsokára meg is kapta; a férfi - szinte még fiú, véralvadásgátló mérget kapott, és csak a csodának köszönhette, hogy mélyen a húsába fúródó karmolásain keresztül még nem vérzett el.
- Véralvadásgátló mérget kapott… Most már biztos, hogy Kassh’gar az elkövető. Gyógyítható, de nekem nincsenek meg a megfelelő eszközeim jelenleg. Azt mondtad, hogy van egy Rúnalovag barátod? - fordult a farkaslányhoz.
- A testvérem. - vetette oda Blaire. - Mert?
- Nekik minden ismert gyógyszer a rendelkezésükre áll. A véralvadást segítő szereket viszonylag egyszerűen be tudják szerezni.
A lány bólintott, majd elhagyta a szobát, valószínűleg azért, hogy kapcsolatba lépjen testvérével. Youko elvezette a csapatot egy másik szobába, ahol teát, illetve némi aprósüteményt szolgáltak fel nekik.
- Youko, ugye? Remélem nem lesz harag köztük a továbbiakban. - próbált meg békét teremteni Nightyngale.
- A fogadtatásod ellenére segítőkésznek bizonyultál. Nem értelek téged… ember létedre segítesz nekünk. Ember létedre egy hanjuu vezért oltalmazol. Ember létedre démonokkal paktálsz. Nem így ismertem meg a fajtád.
- Megszoktam, hogy sehol sem várnak tárt karokkal… Nem érdekelnek a világ dolgai, de ami előttem van, azt szeretem tisztán, és őszintén elintézni. Kassh’gar pedig az elintézendők listáján igen előkelő helyet foglal el.
- Chi. - szisszent fel a férfi széles mosolyra húzva száját. - Ha előtted lenne a véres hanjuu lázadás, talán sikerülne jó döntést hoznod…
- Talán… bár nem látom értelmét a véres leszámolásnak, a történelmetekkel sem vagyok tisztában. A történelemleckét azonban elhalasztanám, ha nem probléma. Még vissza kell érnem a kedves szállásadómhoz, aki minden bizonnyal már utánam küldte a rúnalovagokat…
- Hát ilyen fontos személy vagy az emberek közt? - kérdezte őszinte meglepetéssel a hangjában a hanjuu férfi.
- Nem én… a drága nővérem. - Nightyngale a lányokhoz fordult. - Maradjatok itt éjszakára. Holnap este értetek jövök.
Választ sem várva megfordult, kitárta az ablakot, és kiugrott rajta. Démoni szárnyai az utolsó pillanatban nyíltak ki, felemelve őt az éjszakai égboltra. A város utcáinak fénye kirajzolta a magasból a térképet, és viszonylag gyorsan sikerült belőnie tartózkodási helyét és úticélját.
Starwing pillanatokon belül csatlakozott hozzá, majd az utcákat kikerülve a magasból közelítették meg Ava otthonát. A nő már aggódva várta hazatérésüket, s bár úgy tűnt, lennének bőven kérdései, végül nem tette fel azokat. Némán vacsoráztak meg, egyszerű ételeket ettek, sajtot, sonkát, és némi friss kenyeret, majd mindenki visszavonult éjszakára. Nightyngale órákig álmatlanul forgolódott a hosszú nap eseményei után, mígnem végül bizonytalan szendergésbe merült.
A reggel nehezen akart eljönni. Nightyngale félálomban még hallotta, ahogy testvére megeteti a környékbeli macskákat, és Starwinget, aki azonban nemsokára visszatért hozzá, és egy gombócba formálva testét, elfoglalta méltó helyét a nő karjai közt. A mantikór dorombolása végre álomba ringatta a nyughatatlan Nightyngalet, de pihenése nem tartott sokáig. Ava keltette, ideje volt meglátogatni az árvákat. Gyors reggeli után már a Rúnalovagok által fentartott intézménybe siettek, ahol mindössze egy rövid beszélgetést engedtek meg a gyerekek megmentőjének. A nő lelke megnyugodott, tudta, hogy az árvák legalább biztonságban vannak, és nem kísérleteznek rajtuk embertelen körülmények között. A munka, amire elkötelezte magát, azonban nem várt. Már a mágikus járművön ültek testvérével, mikor a nő hírt kapott. Előkerült a harmadik áldozat is; itt Erában.
- Nos, úgy tűnik a balhé mindig megtalál engem… - sóhajtott Nightyngale széttárt karokkal.
Korábbi célállomásuk helyett Erában maradtak, és egyenesen a Mágus Tanács központjába mentek, ahol már várták őket. Több réteg ellenőrzésen keresztül kellett átvergődniük magukat, mire végre bejutottak a laborítóriumba, ahol már orvosok és lakrimakutatók várták őket.
- Hátrébb, félnótások! - utasította a férfiakat Nightyngale, akik felháborodottságukban meg se tudtak szólalni. Ava azonban intett nekik, s bár kelletlenül, de végül engedelmeskedtek.
- Mit látsz?
- Ugyanazt, amit a Karreigh kastélyban… Tudtam, hogy van összefüggés… Ez a technika azonban sokkal fejlettebb, és szofisztikáltabb. A kínzások jelei egyértelműek, de ahhoz, hogy többet tudjak, fel kell nyitnom a testet.
- Ez hallatlan! Csak úgy betipeg ide ez a nő, inzultál minket, majd meg akarja műteni a páciensünk. Azonnali eltávolítást kérek!
Nightyngale dühösen fordult hátra az orvos irányába, aki felháborodását fejezte ki ellene. Mindössze egy pillanatra öltötte magára Cressida démoni alakját, de az elég volt arra, hogy megfélemlítsen mindenkit a teremben - még Ava is hátrahőkölt egy pillanatra, és azonnal védelmi mágiákat kezdett felrajzolni maga elé.
- Haha! Ennyit a bizalomról. - nevetett fel szarkasztikusan Nightyngale, immár emberi alakját visszaöltve, újra a páciense felé fordulva. Mágikus szemeit aktiválva a férfi testébe ültetve összesen öt lakrimát látott, melyek a testben pentagramot formáltak. Azt azonban így nem tudta megállapítani, hogy milyen mélyen vannak a szövetekbe ágyazva, és hogy mivel járna eltávolításuk.
- Adjatok egy szikét, vagy a körmeimmel fogom felvágni a szerencsétlent. - mordult a főorvosnak tűnő, korábban igen arrogáns személyre.
A férfi egy pillanatnyi döbbenet után egy tálcányi eszközt tolt elé, Nightyngale pedig azonnal bele is kezdett a műveletbe. Nem tartott sokáig a műtét; szerencsére könnyen hozzáférhető helyeken voltak a lakrimák, és a korábbi sebhelyeket kellett csupán felnyitnia. Hamar rájött azonban, hogy a kristályok eltávolítása az alany életébe kerülne. Egy mágikus segédeszköz segítségével bezárta a sebet, és elfordult az eszméletlen testtől.
- Uraim, önöké a terep. - adta át a helyét a nő, majd Avat maga után vonszolva elhagyta a műtőt.
- Mit láttál, Nighty? - kérdezte izgatottan a nő.
- Nem sok jót. Démoni erővel átitatott lakrimát ültettek a testébe. Az egyik a szívébe van ágyazva, mágiával. Orvostechnikai eszközökkel nem lehet eltávolítani… és a Fiorében ismeret varázslatok egyikével sem. A fickó fizikailag fel fog épülni, a kérdés az, hogy miként használja majd a démoni erőt, ami benne van, és hogy a kínzás milyen pszichológiai sebeket ejtett rajta. Ha a lakrimák és a terror eltorzítja a személyiségét, akkor meg kell ölnötök. Abban a néhány kis kristályban olyan erők vannak, amiket el sem tudtok képzelni. Talán az lenne a legegyszerűbb, ha most végeznétek vele, bár, sejtem ,hogy inkább megfigyelés alatt akarjátok majd tartani.
- Ez tényleg nem sok jót ígér… - gondolkodott el Ava.
- Nemsokára megírom neked a teljes jelentésem, hogy legyen honnan elindulniuk ezeknek a majmoknak.
- Nighty, ne légy oly arrogáns. Ők Fiore legjobbjai a szakmájukban. - próbálta nyugtatni a nőt testvére.
- Akkor az ország bizony nagy bajban van, testvérem. Olyan erők jönnek, amiket nem tudunk felfogni, és hidd el, aki ezt csinálta, nagyon közel jár a céljához.
- És mi lenne a célja?
- Hatalom, mi más? - nevetett fel Nightyngale. - Ha a démoni erőket sikeresen bele tudják ültetni egy emberi testbe, vajon mi lehet a következő lépés?
- Irányítani őket? - kérdezett vissza Ava, Nightyngale azonban a fejét rázta.
- A lakrima pentagram ötödik csúcsa, mely a szívbe volt ágyazva… Egy lélekszilánk helye. A kristály maga üres volt, csupán az erő kiteljesedését és az eternano áramlását szolgálta. Első ránézésre legalább is. De alapos megfigyelés után… Ez lesz a központi kristály, ahova a démon a saját, vagy társai lelkét ültetheti. És ha átveszi a hatalmat a test fölött, akkor nem lesz olyan mágia, mely ki tudja szűrni, hogy varázshasználó emberről, vagy démonról van-e szó.
A folyosóra nyomasztó csend telepedett. Ava-n látszott, hogy viharos gondolatok cikáznak az agyában, és valószínűleg nem csak a sajátja. A Tanács telepatikus hálózata igen hatékony eszköznek bizonyult ilyen esetekben.
- Ha ezzel megvolnánk… van még pár elintézendő dolgom.
Ava felpillantott, úgy tűnt, rövidre zárta beszélgetését kollégáival.
- A Véres Karommal? - kérdezett vissza gyanakodva.
- Humm. Sejtettem, hogy nem olyan könnyű lerázni a figyelő szemeid. ÚGy tűnik személyes kapcsolata van velük az egyik pártfogoltamnak. Nem tervezem, hogy belefolyok a harcokba… Egy dolgot azonban tudnod kell… Nemrég tőlük is elraboltak két hanjuut. Az ő testfelépítésük sokkal kívánatosabb a démonoknak. Emberi külső, némi extrával. Valószínűleg kompatibilisebb is egy démonlélek egy hanjuu testtel.
- Legalább nem együtt dolgoznak. - mutatott rá Ava.
- Démonok, emberekkel? Ugyan. Ez… csak néhány bolond álma volt, mely összedőlni látszik. - motyogta maga elé Nightyngale.
- Hogy mondod? - kérdezett vissza testvére.
- Semmi. Mennem kell. - fordult el a nő testvérétől.
- Csatlakozz a Tanácshoz, testvérem! - nyúlt utána Ava, és megragadta csuklóját.
- Nem, köszi. Szeretem a szabadságom… talán majd egyszer. De ha kellek, megtalálsz. Csáó tesó.
Nightyngale hátra sem fordulva viharzott ki a Tanács épületéből. Kellemetlenül érezte magát a megannyi védelmi és korlátozó bűbáj szorításában. Korábbi transzformációját sem direkt vetette le; az epületet behálózó rúnák voltak azok, melyek szorításának nem tudott ellenálni, pedig Cressida alakjában taán pontosan meg tudta volna állapítani, hogyan áágyazták be a szívbe a mágiát, és talán még meg is tudta volna azt szüntetni, felszabadítva ezzel a férfit a démoni erők hatalma alól.
Odakint Starwing és Hannes lovag várta. A fréfinél egy csomag volt, a jutalmával megtömve. Átvette azt, majd felültek egy mágikus járműre, és elindultak a városközpont irányába.
- Hannes… nem ismersz véletlenül egy Bellamy nevű lovagot? - kérdezte Nightyngale, a tegnapi beszélgetésre emlékezve.
- Úh, Bellamy Drake parancsnok nálam sokkal magasabb rangú tiszt. A Hírszerzési Egység egyik parancsnoka, felettem járt az Akadémián…
- Szeretnék találkozni vele, ha esetleg megoldható. Ava tudta nélkül.
- Talán… a régi ismertségre hivatkozva. - válaszolt vonakodva.
- Mondd neki kérlek, hogy egy közös ismerősünk ügyében keresem. A neve Eclaire, a Kitsune Klán örököse.
- Átadom. - bólintott a rúnalovag, majd elmélyedt gondolataiban. Úgy tűnt, neki nem ment olyan egyszerűen a telepatikus kommunikáció, mint Avanak.
- Fontos lehet neki ez az Eclaire hölgy. - mondta gondolataiból felocsúdva a Hannes. - A nevét említve azonnal belement a találkozóba. Déután 5-kor vár téged teára a Delirium Cafeé-ban. Nos, hová vihetlek addig is.
- Már nem sok időnk van addig. Velem tartasz egy sétára esetleg egy, a kávézóhoz közeli parkban?
- Amíg Erában tartózkodsz, én vagyok megbízva a… az őrzéseddel.
- A felügyeletemmel. - nevetett Nightyngale. - Nem veszem magamra… a tegnapi eltűnésem után biztos voltam benne, hogy Ava rajtam akarja tartani a szemét.
A parkban tett séta nem tartott sokáig. Családok, kutyások és gyerekek százai nyüzsögtek a hatalmas fák árnyékában. A romantika most elmaradt, de Nightyngale úgy érezte, a férfiben egy jó barát személyét lelte meg. Korábbi oktatása lévén remélte, hogy találnak egy csendesebb zugot, ahol elmerülhetnek egymásban, de sajnos időszűkében erre nem volt lehetőségük. Nightyngalet már várta a délutáni randevúja.

Megjegyzés:

A Soaring Gryphon épülete csendes magányba burkolózott. A hatalmas kastélyt nem arra a körülbelül 10 főre tervezték, akik általában ott töltötték idejüket, s a termek kihasználatlanságtól kongtak. Nightyngale magához hívta lánykáit, akik eddig a házat takarították. Csak négyen voltak a tágas szalonban, és érezni lehetett az atmoszférában a komoly feszültséget. Úgy tűnt, Nightyngale fontos bejelentésre hívta össze a csapatot.
- Eljött az idő, hogy kisegítsük Nightglade lakóit... Nem akarok senkit sem kényszeríteni semmire, de talán én vagyok a egyetlen, aki segíteni tud Kass’gahr áldozatainak. A technológia amivel beültette a lakrimákat a testükbe, hasonlít arra, ahogy a modern sárkányölőket gyártják...
- Hogy miket? - kérdezett vissza meglepetten Eclaire.
- Sárkányölőket. Nem tudom, honnan szereznek ilyen erős mágiával átitatott lakrimákat, de van egy technika, amivel beültetik ezeket emberek testébe, felruházva őket a sárkányok erejével. Kass’gahr egészen hasonló technológiát használt, csak különböző démoni lakrimákat ültetett a testekbe. Úgy láttam, Kass’gahr technikája kifinomultabb, mint az embereké, és már nagyon közel jár ahhoz, hogy a saját lelkét is egy emberbe ültesse, ezzel átvéve felette az irányítást.
- És mi mégis mit tehetnénk? - kérdezte Kurousagi őszinte aggodalommal a hangjában.
- Helia nemrég jelezte, hogy megtalálták Najra nyomait Magnoliától nem messze. Ő pedig elvezethet minket a drága főnökéhez. - magyarázta a nő.
- Najra... biztos vagy benne, hogy készen állsz megmérkőzni vele? - kérdezte Eclaire, immár ő is mély aggodalommal.
- Tény, hogy egyszer már majdnem végzett velem... de erősebb lettem... és ti is. Biztos vagyok benne, hogy meg tudunk vele küzdeni. Kass’gahr azonban már más kérdés. Naito elmondása szerint nagyon erős démonról van szó... és a mérge halálos lehet. Félek, szükségünk lesz segítségre. Ava-t nem akarom bevonni, nem bízok a rúnalovagokban, főleg nem a lakrima kutatóikban. Hogy egy démonnak eszébe jut emberekbe lakrimát ültetni, hát legyen. Hogy egy szociopata boszorkány gyerekekbe ültet lakrimát, megmutatja, hogy az emberek is ugyanolyan kegyetlenségre képesek. Ha a Tanács kezébe kerül Kass’gahr kutatása, ki tudja mire lennének képesek... Legjobb, ha keresünk egy szövetségest, aki elég erős ahhoz, hogy szembeszálljon a kígyódémonnal, és persze van, ami motiválja is őt.
- Hát nem tudom, talán Bellamy segíthetne... - említette meg Eclair fogadott bátyját.
- Ő is a Mágus Tanács embere, bármennyire is közel áll hozzánk... Nem tudhatjuk, őt magát kik figyelik meg. Nem akarok kockáztatni. A legjobb lenne, ha Griffek közül találnánk valakit. Aki elég erős, és talán nyerhet is ebből a társulásból... Valaki, akivel már korábban is üzleteltünk.
- Ki...? - kezdte Eclaire, majd egy sejtés betolakodott a tudatába, és kényelmes foteléből felpattanva heves tiltakozásba kezdett. - Nem! Azt biztos, hogy nem... Vele együtt jár az a bosszantó rémes nőszemély is... Soha... Amúgy sem motiválja őt semmi! Az kizárt! Nightyngale, kérlek ne!
- Attól tartok, nincs más választásunk... - vonta meg a vállát a nő, és érezte, hogy már nem kell sokáig várnia a segítségre.
Nightyngale érezte Ceur jelenlétét, és tudta, hogy a sárkányölő minden elhangzott mondatát meghallhatja, ha ő úgy akarja. A férfi kisvártatva meg is érkezett a szomszédos szobából, s bár nem egyenesen feléjük tartott, a nő tudta, hogy a maga furcsa módján mintha felkeltette volna az érdeklődését a korábbi beszélgetés.
- Óh, hello Ceur... Épp rólad beszéltünk... - szólította meg Nightyngale kissé zavartan.
- Óh... - fordult feléjük a férfi. - Mondhatni hallottam pár részletet a szomszédos teremből... Próbáltam nem hallgatózni, de a sárkánylakrima rész elég érdekes volt.
- Óh, ez megkönnyíti a dolgokat. Azt hiszem mindkettőnk számára nyereséges lenne ez az együttműködés. Pontosan miért is érdekel a lakrima? - kérdezte Nightyngale. Kifejezetten örült a lehetőségnek, hogy nem kell mindent újra elmondania, és talán Ceur is hasznot húzhat a közös kalandból. Az pedig, hogy Jeanne nem volt itt, megkönnyebbülést jelentett neki és Eclairenek is.
- Hallottam ezt-azt a sárkánylakrimák hatásait illetően. - magyarázott a sárkányölő, miközben elfoglalta helyét a fotelegyüttes közepén, és beszélő szobor módjára folytatta - Sárkányölőket csinálnak az átlagemberekből, de ha valakit egy sárkány már kitanított, úgy számára újabb elemet biztosítanak ezek a kristályok. Próbáltam már felkutatni hasonlót, de viszonylag ritkának számítanak.
- És baromi drága hozzájutni az alapanyagokhoz, és a szükséges formulákhoz... - panaszkodott Nightyngale, miközben igen lelkesen gesztikulált. - De ha bejutok Kasshgar laborjába... Ott minden adott egy jó kis sárkány lakrimához, ebben biztos vagyok... Az a tudás, aminek birtokában van, igen csábító... Persze ő rosszul használja. A sárkány lakrima beültetése bonyolult feladat. Erában már volt lehetőségem tanulmányozni, de nagyon kevesen vállalkoznak ilyen műtétre...
- Be kell valljam, csábító a gondolat, hogy a meglévő elemem mellé egy másikat szerezzek... A korábban hallottak alapján az alku rám eső fele annyi volna, hogy megöljem ezt a Kasshgar nevű démont.
- Lényegében... - Nightyngale elgondolkodott egy pillanatra. Nem volt biztos benne, hogy démon barátai kihallgatás nélkül Kassh'gar halálát kívánná, de most nem volt idő elmélkedésre. - Igen. Te pedig egy sárkány lakrimát szeretnél magadnak, ugye?
- Igen. - bólintott Ceur. Tárgyilagos hangneme nem változott, és csakis Nightyngalehez intézte szavait. - Ha a beültetést is vállalod, még jobb.
- Pontosan milyen elemre gondoltál?
- Hm.... Őszintén szólva úgy voltam vele, hogyha egyszer találok egy ilyen lakrimát, kihozom belőle a legtöbbet elemtől függetlenül. - elmélkedett Ceur. - De ha már fennáll a választás luxusa, hozzá kell tennem, hogy a legtöbb elem elég nehezen lenne kombinálható az árnyékkal, vagy egyenesen gyengítené azt. Ugyanakkor pár rúnalovag aktában utánaolvastam, hogy a korábbi Oracion Seis nevű céh egyik tagja lakrimával kreált méreg-sárkányölő volt. Az az elem tökéletes volna. - válaszolt. Nightyngale meglepetten hallgatta a férfit, aki várakozásai ellenére igen sokat tudott beszélni.
- Méreg? Tökéletes! - csillant fel Nighty tekintete - Kasshgar egy kígyódémon, tudniillik. Kétlem hogy bármilyen más elem érdekelné...
- Ez igencsak leegyszerűsíti a dolgokat... Mikor kezdjük a vadászatot?
- Hamarosan. A legjobb lenne, ha még ma el tudnánk indulni. - majd egy pillanatra elbizonytalanodott - Jeanne és Karna is velünk tart?
- Nem. Jeanne hamarosan küldetésre indul az Akadémián keresztül, Karna pedig valószínűleg azért nincs a közelben, mert biztos távból el akarja kísérni. - válaszolt Ceur Nighty, de különösebben Eclaire nagy megkönnyebbülésére - Ha nincs más, akkor felkészülök az útra. Pár óra múlva a kastély előtt leszek.
- Lényegre törő, ezt szeretem. Ott találkozunk. - kacsintott Nighty a férfira, majd felpattant, és megindult szobájába felkészülni. Eclaire és Kurousagi hűségesen követték őt, miközben magukban örvendeztek, hogy nem kell a rémes nőszeméllyel együtt utazgatniuk.
A lányok hamar összepakoltak, Nighty pedig megtervezte útjukat. Naito korábban megajándékozta őt egy transzporter lakrimával, mely abban segítette, hogy teleportálása során további utasokat vigyen magával. A férfi figyelmeztette, hogy csak egyszer használható az eszköz, és csak végső esetben használja, de a nő tudta, hogy most nem késlekedhet. Még ma éjjel le kellett csapniuk Kassh'garr-ra.
- Nightyngale... -szólította meg Kurosagi a gondolataiba mélyedő nőt. - Ma éjjel...
- Ma éjjel telihold lesz. - bólintott a nő komolyan. - Számítok rád, Kurousagi.
Nemsokára mindenki befejezte a pakolást. Nightyngale a kastély előtt, a Hakobe-hegy örök hótakaróján meditálva koncentrált célpontjára. Az éjféreg alakját viselte, mely egyik legerősebb démoni formája, és teleportálásra is képes. Arany páncélján megcsillantak a délután szikrázó napsugarai. Két leánykája rohant le a lépcsőn a felszereléseikkel, és céltudatosan megragadták egyik háromujjú mancsát. Ceur is megjelent végül, és Nightyngale vigyorogva nyújtotta ki felé másik kezét. A férfi egy pillanatig habozott, majd ő is bekapcsolódott a körbe.
- Az első mindig kellemetlen. - vigyorgott a nő, majd a következő pillanatban már ott sem voltak. Célpontjuktól nem messze, egy sűrű erdőbe érkeztek. Nightyngale érezte, hogy a lakrima, melyet zsebébe helyezett, elveszti mágikus töltését, és ő maga is nehezen szedte a levegőt.
- Még sosem teleportáltam nálam ennyi erősebb mágust... - motyogta Nightyngale, ahogy éjféreg alakját levetve térdre rogyott. Eclaire és Kurousagi nem kifejezetten élvezték első útjukat a sötét dimenzión keresztül, és ők maguk is összeestek.
- Nos, a vonatozásnál jóval kellemesebb volt... - mondta a férfi egy közeli fának dőlve. - Hmmm.... Keressünk egy fogadót az éjszakára? - kérdezte meglepő előzékenységgel. - A teleportálás miatt amúgy is spóroltunk minimum egy fél napot.
- Nem nem... Csak egy órát kell pihennem, és enni valamit... Ma éjjel telihold lesz, ezt a lehetőséget meg kell ragadnunk... - magyarázta Nightyngale, miközben összeszedte magát a földről.
- A telihold jó nekünk? - érdeklődött Ceur. - És mi az első lépésünk?
- Mint már mondtam: Kaja. Tudok egy jó helyet... - vigyorogta Nightyngale, a férfi korábbi kérdését figyelmen kívül hagyva.
- Nincs ellenemre.... Tudtok járni? - kérdezte a férfi, megint csak meglepve a jelenlévőket.
- Óh, hát nem lenne ellenemre, ha a karodban cipelnél, mint egy hercegnőt... - vigyorgott Nightyngale újra, reménykedve, hogy zavarba hozhatja a sárkányölőt. Eclaire és Kurousagi pironkodva pislogtak, leginkább egymás tekintetében keresve a magyarázatot a nő viselkedésére.
- Ha szükséges, cipelhetlek titeket. - ajánlotta fel végül a férfi.
- Te egyáltalán nem vagy szórakoztató... - morgott Nighty, elhessegetve az ajánlatot. Gonosz terve most kudarcot vallott, de még nem adta fel örökre.
- Ti is tudtok járni? - fordult Ceur a két fiatalabb lányhoz.
- Persze. - duzzogott Eclaire, miközben Kurousagi hevesen bólogatott, nyúlfülei pedig vadul lengedeztek ennek hatására.
Nemsokára beértek a városba, ahol egy előkelő étteremben már törzsvendégként fogadták Nightyngalet és társait. A nő pizzát, lánykái tortát, a férfi pedig - újabb meglepetést okozva - csokis palacsintatortát rendelt. A lányok magukban csacsogtak, és A démoni alakváltó egy darabig mosolyogva figyelte őket. Emlékezett még, mikor nem is olyan régen köztük sem volt ilyen nagy a béke. Most azonban legjobb barátnőkként csevegtek a legtriviálisabb dolgokról is. Nightyngale közben próbált Ceurral társalogni, ám nem sok információt sikerült belőle kihúznia. A délután lassan estébe fordult, és a csapat útnak indult a szörnyűségek felé.
A nagy lakoma után a hölgyek és a sárkányölő némi kajakómával, de harcra készen indultak a vízdémon után.
- Najra nyomaira nem messze innen találtak rá, egy tó mellett. Ideje indulnunk... - magyarázta Nightyngale, miközben gyorsabb ütemre ösztönözte társait, majd Ceurhoz fordult. - A nyomolvasáshoz nem igazán értek, de úgy rémlik, te kifejezetten jó vagy benne.
- Egy démon elég sok természetellenes nyomot hagyhat maga után a tó környékén... - vetette oda egyértelmű megfigyelését a férfi.
- Talán mágikus lenyomatokat... de hónapok óta keressük őket, és ez az első biztos nyom... értenek a nyomaik eltüntetéséhez. És Najra, ha akarja, kinézetre nem különbözik egy egyszerű embertől. - magyarázta Eclaire némi izgatott feszültséggel hangjában.
- Meglátjuk, mennyire értenek hozzá, ha a tóhoz értünk. - válaszolt érdektelenül a férfi.
Nightyngale csak nevetett a szóváltáson, Kurousagi pedig fejét fogta. Nem igazán értették, hogy miért kekeckedik a rókalány a sárkányölővel, de csak szimplán elkönyvelték őt kattantnak. Az út hátralevő részében már nem igazán csevegtek, a lányok egyébként is sülve főve együtt voltak, Ceur pedig nem volt túlságosan kommunikatív. Így hát, miközben lebukott a hold, a csendes csipet csapat elérkezett a viszonylag kis méretű, de annál tisztább vizű tóhoz. A gonosz jelenlétének nem sok nyoma volt, egyszerű horgásztőnek tűnt csupán a hely, melyet egy teljesen átlagos tisztás és erdő vett körbe. Ha Nightyngale nem tudta volna, hogy mire számíthatnak, meg se fordult volna a fejében, hogy itt démonok munkálkodnak. A velük tartó férfi azonban nem tétovázott, egyenest a vízhez sétált, és ujját belemártva, mintát vett a folyadékból. A két tinilány egymással összenézve kifejezte meglepetését, de Nightyngale úgy tűnt, teljes mértékben megbízott a férfi képességeiben, annak ellenére, hogy nem találta túlságosan kívánatosnak a tó vizének elfogyasztását.
- Ew? - szólalt meg undorodva a nő. - Ebbe halak pisilnek és kakilnak, ugye vágod?
- Igen. De most már azt is vágom, hogyha bármi mágikus eredetű van a környéken, az a vízfelszín alatt lesz, nem pedig akörül. - válaszolt a férfi teljes nyugalommal. Nightyngale elégedetlenül húzta el a száját. Kezdte idegesíteni, hogy semmivel sem lehet érzelmi reakciót kiváltani a férfiból, aki azonban mindenféle megjegyzés nélkül ledobta magáról súlyos páncélját. A csajbanda várta, hogy tovább vetkőzzön, de végül trikója és nadrágja rajta maradt, ezzel némileg eloszlatva reményeiket a várva várt vetkőzőshowra. A férfi pillanatok alatt eltűnt víztükör alatt.
- Oooké? - pislogott Eclair meglepetten. - Eddig minden szuper, de mi lesz most?
- Keres nekünk egy utat... valamerre. Úgy tűnik Najra valamilyen föld alatti barlangban húzta meg magát, ami rossz esetben teljesen a víz alatt van. Jó esetben talán kapunk levegőt.
- Nem szeretek vizes lenni. - hisztizett a rókalány, miközben farkát simogatta. - Nehezen szárad meg a farkam.
- Ugyan már, majd rásegítesz egy kis szélmágiával. - vigasztalta őt Kurousagi, megsimogatva a lány rókafüleinek tövét. Nightyngale elgondolkodva meredt a nyugodtnak tűnő tófelszínre, ahonnan nemsokára előbukkant a sárkányölő.
- Van egy rész, ahol az oxigén sokkal szabadabban jár, mint a víztömeg más területein. Szerintem van ott egy mesterséges járat, vagy valami barlangrendszer. - magyarázta a férfi nagy levegőt véve.
- Várjatok itt. - szólt a nő lányainak, miközben felvetette magára a vízdémon formáját, majd egy fejessel beugrott ő is a tóba.
- Najra valahogy így fog kinézni, mint most én. - magyarázta kinézetét Ceurnak, miközben közelebb úszott hozzá. - Odavezetsz?
A férfi mindössze bólintott, majd újra elmerült a víz alatt. Viszonylag gyorsan haladt az ellenálló közegben is, ám Nightyngale démoni alakjának ez cseppet sem jelentett kihívást. A korlátozott levegő miatt sem aggódott, mert kopoltyúi segítették az oxigén bejutását szervezetébe. Szinte pillanatok alatt eljutottak egy víz alatti járathoz, mely az ismeretlen be vezetett tovább.
~ Tovább megyünk? - szólította meg a férfit telepatikusan a nő.
~ Menjünk. - felelte a sárkányölő, gondolataiban is oly egyhangúan, mint párbeszédeik során.
A járatot különböző hínárok és növények lepték el, és természetellenes fény áramlott be a járaton keresztül. Nemsokára egy tágas barlangban bukkantak ki, ahol Ceur ismét levegőhöz juthatott. A falakat hosszú sorokban felrajzolt rúnák lepték el, és a furcsa fényforrást is ezek szolgáltatták. Nightyngale, immáron emberi alakban, telepatikus úton jelzett a lányoknak, hogy milyen irányba tudnak maguk is eljutni a barlanghoz, és még a várható úszási időtartamról is tájékoztatta őket.


- Valami nem stimmel. - jegyezte meg Eclair a levegőbe szimatolva. - Mintha figyelnének.
- Én nem érzek semmit. - szimatolt Kurousagi, majd fülét hegyezte. - Nem, nincs itt senki.
- Meg mertem volna esküdni rá... - válaszolt a rókalány, miközben a környező erdőséget fürkészte. A szeme sarkából, mintha valami apró, kékes fénnyel ragyogó kísértetet pillantott volna meg, de az egész oly hirtelen történt, hogy nem is igazából tudatosult benne mindez.
~ Hello, csajok! Találtunk egy nyílást, ami egy barlangba vezet. Az útvonalat feltöltöttem a tudatotokba, körülbelül két perc alatt ideértek... ~ hallották a lányok Nightyngale telepatikus üzenetét.
~ Ugh, tudtam hogy vizes leszek. ~ válaszolt nyűgösen Eclair, miközben ledobta felsőruházatát. Kurousagi bundás alakot öltött magára, nyúlként egyébként is gyorsabban mozgott.
- Gyerünk, Eclair, tudom, hogy nem szereted, de most már ha itt vagyunk, ne futamodj meg... - noszogatta társának nyűglődését látva Kurousagi.
~ Indulunk, Nightynale. ~ jelentette a holdnyúl, majd beugrott a vízbe. Persze a rókalány sem akart lemaradni, és bár vacogva, de bevetette magát egy egészségesen csattanós hassassal a tóba...


Miután tájékoztatta lánykáit a rájuk váró pancsiról, Nightyngale nekilátott, hogy tanulmányozza a védelmi rúnákat, melyek körbefonták a démon barlangját. Najra kifinomult tudománya azonban nem okozott különösebb gondot a nőnek, mindössze időbe telt neki, hogy feltűnés nélkül átírja azt. Fénytollát előkapva oldaltáskájából már neki is állt a kódtörésnek, figyelmen kívül hagyva Eclair nyűglődését. Miközben a nő elmerült a rúnamágiában, a kis hölgyek is megérkeztek, megrázva magukat, hogy lehető legtöbb víztől szabaduljanak meg. Eclair kisebb szélrohammal sújtotta magát, hogy legalább ne ázott kutya módra kelljen a nyirkos barlangban várakoznia, és még Kurousaginak is nyújtott némi szárítkozási lehetőséget, bár a holdnyúl bundája úgy tűnt, hatékony vízlepergető volt, így nem igényelt hosszadalmas odafigyelést.
- Oké, most már be tudunk menni anélkül, hogy észrevennének. - sóhajtotta Nightyngale megkönnyebülve, hogy az első akadályon túljutottak. - Lányok, ti maradjatok le egy kicsit, oké?
- De Nightyngale! - próbált ellenkezni Eclair, ám most nem volt helye a hisztinek, és Nightyngale mindössze egy szúrós tekintettel elhallgattatta őt. Egy utolsó sort írt fel a rúnák közé, mely biztosította, hogy engedélye nélkül más ne hagyhassa el a barlangot, majd az általa feltárt bejárat irányába vetette magát, ahol Ceur átment szimatoló detektívbe.
- Ez a hely mágikus sebektől bűzlik... - jegyezte meg. - Felvágott és összevarrt hús, amit varázslatok égettek át...
Eclaire, kinek szimata ugyancsak kifejezetten érzékeny volt, idegesen bólintott. Nem tetszett neki túlzottan a hely, de már kezdte megszokni, hogy őt sosem kérdezi senki a véleményéről. A férfi azonban nem várt, elindult a kivilágítatlan járatban. A csapatból különösebben senkit sem zavart a sötétség, mindenkinek megvolt a saját módszere arra, hogy fényforrás nélkül is biztonsággal mozogjanak bármilyen terepen. Nightyngale éjszakai látását ötvözte a varázslátással, mely most kifejezetten hatékonynak bizonyult. Érezte, hogy Najra nincs egyedül, de áldozatai - bár nagyon hasonlítottak arra, kit Erában vizsgált - valahogy mágikusan életben tartott emberek voltak csupán.
- Najra és... az áldozatai... nagyon közel vannak. - suttogta a nő az előtte haladó férfi irányába. Nem is kellett soká várni, mire feltűnt előttük a kiszélesedő barlangban a vízdémon. Körülötte egy tucat ágyon emberi testek feküdtek, melyeknek irányából halvány életerő szivárgott. Najra, mit sem tudva arról, hogy Nightyngale feltörte védelmi rendszerét, éppen egy lakrimán keresztül társalgott valakivel. A vörös hajú ember helyén immáron egy kék bőrű démon állt - Nighty egy percet sem habozott, hogy megtámadja ellenségét. A következő pillanatban már a démon előtt termet, kit nyakánál megragadva emelt a magasba. Najra azonban látszólag nem esett kétségbe, és még utolsó pillanatban felkapott egy lakrimát asztaláról. Pikkelyes kezei rászorítottak az apró kristályra, mely kisebb robbanással semmisült meg markában. Nightyngale, kit eddig a korábbi megaláztatásának sérelme vezetett, feleszmélt a mágikus kisülés hatására, és visszahőkölt, ezzel egy lélegzetvételnyi időt adva a démonnak. Háromszázhatvan fokos látásának köszönhetően észlelte, hogy mögötte kisebb harc veszi kezdetét az eddig eszméletlen emberek, és Ceur, valamint a bestiális lányainak részvételével.
- Bazdmeg, te gyáva féreg! - ordított Nightyngale dühösen a démonra.
- Ne játszd az ártatlant, ahogy látom, te is hoztál némi segítséget. - válaszolt Najra. Nightyngale inkább nem állt le most vele vitatkozni, hisz egyénként sem ez volt a célja. Nem akarta azt sem, hogy a nő eltérítse őt céljától, és egyébként sem akarta túlságosan elhúzni a harcot. A vízdémon azonban előnyben volt, a barlanon keresztül egy apró patak csörgedezett, mely valószínűleg a tóba torkollott valahol. A kifogyhatatlan forrásból táplálkozott a szörnyeteg mágiája, és vadul irányította ellenfele irányába a vízcsóvát. Először ostorként próbálta megbéklyózni Nightyngalet, ám amikor az ördögi fürgeséggel tért ki előle, taktikát váltott. Hegyes lövedékekként záporoztak az alakváltóra a támadások, néha egy egy apró lakrima kristályt rejtve, mely a nő mellé érve kisebb lökéshullámot gerjesztve robbant fel. Nightyngale az első néhányat még kikerülte, azonban ellenfele hamar kiszámította mozgását, és az az egyik robbanás egyenest nekihajította a sziklafalnak. Egy hirtelen ötlettől vezérelve a majomdémon alakját öltötte magára.
- Naito, és Xing? Itt nem tudnak megvédeni! Ez az én birodalmam! - kacagott fel a vízdémon, és egy kisebb szökőárat idézett meg, mellyel a falhoz szögezte Nightyngalet.
- Óh hát pedig úgy néz ki, mégis csak vigyáznak rám. - válaszolt a nő, egyenesen a démon fülébe ordítva. Kezében egy mágikus botot megpörgetve csapott le ellenfelére, aki meglepetten esett össze a nehéz fémmel bevont fegyver ütése alatt. A tsunami, amilyen gyorsan jött, oly hamar foszlott szét, hatalmas pocsolyát hagyva maga után. Nightyngale, aki a falnak szegeződött eddig, végre levegőhöz jutott. Klónja, aki leütötte a vízdémont, most vad harcba gabalyodott vele, mert bár a meglepetés ereje hatásosnak bizonyult, mégsem volt elég. Másik hasonmása felsegítette őt, majd belevetette magát a harcba, és végül az eredeti Nightyngale is csatlakozott hozzájuk. Najra már majdnem felnyársalta egyik másolatát, mikor az alakváltó megszüntette varázslatát. A lendülettől a vízdémon előrebukott, és ezt a lehetőséget Nighty sem hagyhatta ki.
- Amaterasu! - kiáltotta el magát a nő, és egy fejnagyságú mágikus gömböt indított ellenfele irányába. Najra későn reagált, és már nem tudott kitérni a varázslat elől. A becsapódástól eszméletét vesztette, de Nightyngale hamar felpofozta őt kábulatából. Szemei az igazságot követelték, és Najra nem tudott neki ellenállni...


- Zombiiiik! - sikított fel Eclair, meglátva a furcsán feléjük közelítő embereket.
- Dehogy, csak irányítják őket. - szólt rá Kurousagi. Úgy tűnt, mindössze ketten támadtak rájuk, a többsége az alanyoknak Ceur körül tobzódott, aki már bele is kezdett aprításukba.
A holdnyúl érezte a telihold erejét magában, talán volt valahol egy rész, mely az égboltra tekintett, és így eljuthatott hozzá a holdistennő simogatása. Fénylő pajzsát és fegyverét megidézve vetette rá magát az első harcosra, ki feléjük közelített. Tudta, hogy nincs bennük jószándék, de leginkább semmilyen gondolat. Nem fogta magát vissza, de nem is akart végzetes sebet ejteni ellenfelén. Gyorsaságát és erejét vette igénybe. Pajzsával a férfi tűzgolyóit hárította, lándzsájával pedig inkább lecsapott ellenfelére, minthogy szúrásra használta volna.
Küzdelme azonban elhúzódott, mert fél szemmel Eclair mozdulatait követte. A lány egy pecsétmágussal harcolt, aki folyamatosan tiszta mágiából felépített gömbökkel záporozta őt. A róka szélpengéi és villámai fennakadtak a lilás színben ragyogó pajzson. Kusrousagi egy nagy ugrással társa mellett termett. Mágikus erejét összegyűjtve, és lándzsájába fókuszálva elhajította azt egyenest a védelmi mágia irányába. A fegyver belefúródott a mágikus akadályba, melyen először repedések jelentek meg, majd a semmibe foszlott.
- Most bénítsd meg! - kiáltotta a rókalánynak, aki nem habozott. Villámait egy bénító csapásba sűrítette, és letaglózta az immár védelem nélkül maradt ellenfelét. A holdnyúl közben a tűzmágushoz fordult, aki közben elegendő időt kapott arra, hogy egy nagyobb erejű tűzvihart idézzen meg maga elé.
- Úh-oooh! - döbbent le Kurousagi. Eszébe sem jutott, hogy ellenfele ilyen szintű mágia birtokában volt. Sebtében idézett maga elé egy újabb pajzsot, és ahogy megindult felé a támadás, a földbe vágta azt, és mögé kuporodott. Az első pajzs fény-részecskékre hullva semmisült meg, a második viszont felfogta a varázslatot. Ekkor Eclair lépett a tűzmágus mellé, és előző bénító varázslatával őt is semlegesítette.
- A Letaglózó Eclair ím megmenti a fűben kuporgó nyuszit! - kiáltott fel diadalittasan a rókalány. Kurousagi megkönnyebbülve sóhajtott, elengedve maga mellett a másik lány megjegyzéseit. Felpattant helyéről és döbbenten tekintett végig a csatatéren. Pusztítás, és vér mindenütt. Ceur nem kímélte áldozatait...


- Hol van Kass'gahr? - követelte a választ Nightyngale. Szeme mágikus színekben szikrázott, megbabonázva a démont. Senki sem tudott hazudni neki.
- Magnoliában, a város alatti csatornarendszerben építette ki a főhadiszállását. - válaszolt Najra gúnyosan, tudatában annak, hogy milyen módszerrel vallatja őt Nightyngale. - Azon belül... nem tudom, de már biztos tárt karokkal vár titeket, hiszen az előbb éppen vele csevegtem. Remélem jót úszkáltok majd az emberi fekáliában!
- Én is. - válaszolt Nighty érdektelenséget tettetve.
- Mit akarsz vele tenni? - kapcsolódott be a kellemes csevejbe Ceur.
- Én... - Nightyngale egy pillanatra ledermedt. Erre nem gondolt korábban, minden olyan gyorsan történt. A csatatéren végignézve magában elszörnyedt. Nem irtózott a halál gondolatától, de Ceur pusztítása kegyetlen és kíméletlen volt. - Van túlélő?
A remény utolsó szikráit kereste. Ártatlan embereket tett bábjaivá a démon, akit anno hagyott elmenekülni. Úgy érezte, mindaz, mi velük történt az ő inkompetenciájának és gyengeségének szövődménye.
- Nem hinném... - felelte Ceur, miközben a bestia brigádot szemlélte.
- Mi nem végeztünk velük, csak kiütöttük őket. - magyarázta Kurousagi, Nightyngale megkönnyebbülésére.
- Akkor kettő... és Najra. - gondolkodott el a nő. - Átadhatjuk őket a nővéremnek. Talán ők tudnak rajtuk segíteni, Najra pedig... A démonok dolga.
Ceur csak bólintott, bár látszott rajta, hogy nem ezt tartotta a legcélravezetőbb megoldásnak. Nightyngale egyik karperecéből egy lakrima-tábla pattant ki, melyen keresztül értesítette testvérét, és démon társait az eseményekről. Mire azonban az érintettek a tóhoz értek, a Soaring Gryphon démonvadász különítménye már Magnolia csatornáit járta...
A csatornákat, melyek, ha a hölgyeket kérdezi valaki, nem voltak éppen a legjobb állapotban. El tudtak volna képzelni kellemesebb időtöltést is, mint az éjszaka közepén a komótosan hömpölygő szennyvíz mellett sétálgatni. A sárkányölő vezetésével lényegében teljes némaságban követték a labirintus szerű útvonalon a démon nyomait. A férfi minden elágazásnál megállt egy pillanatra; hallgatózott, és a falakat vizsgálta. Szaglását a lehetőségekhez mérten kímélte; vastag sállal tekerte magát körbe, hogy a csatorna bűzét elűzze. Eclair arcára az első pillanattól kiült az undor egyértelmű jele, Kurousagi viszont hősiesen tűrte a szagorgiát, Nightyngale pedig egyszerűen ignorálta az érzést, több-kevesebb sikerrel. A nyomkeresés nem tűnt olyan sikeresnek, mint először remélték. Eclaire nemtetszését fejezte ki, részletesen kielemezve a szagok forrását, illetve, ha ez nem lett volna elég, minden mellettük eliszkoló patkány és csúszómászó igen heves érzelmi reakciót váltott ki belőle.
- Már negyed órája kóválygunk a bűzben... - hisztizett újfent a rókalány. - Ott vagyunk már?
- Igen, mindjárt ott vagyunk... - válaszolt a sárkányölő, hatalmas türelemről téve tanúbizonyságot.
- Tudja, hogy jövünk. - horkant fel Nightyngale. - A francba, ez valami riasztó lakrima...
A falon egy különleges kisugárzású kristály villogott, és Nightyngale biztos volt benne, hogy nem csak vizuális jelet ad, hanem valamilyen módon telepatikusan is riasztja ellenségüket. A nő jobb karját a fekete démon ereje járta át, és darabokra törte vele a kristályt, ám tudta, hogy mindez már későn történt.Ceur nem várt hát tovább; azonnal árnyékká válva a célpontjuk után eredt. A démoni alakváltó sem tétlenkedett, hisz már ő is érezte Kassh’gar jelenlétét. Az éjféreg alakját magára öltve egyenest az események közepébe teleportált, egy víztisztító telepre.
A démon már várta érkezésüket; egy maximálisra töltött mágikus ágyúval a karjai között. A szörnyeteg kígyószerű, több méter hosszú farka izmos felsőtestben és szörnyű fejben végződött. Méregfogai agyarakként villogtak, kezein hosszú karmok éktelenkedtek. Nightynek azonban már nem maradt ideje arra, hogy ellenfelét stírölje; az ágyú elsülni készült. Az energia, amely összpontosult benne, érezhetően minden eddigi ellenfelénél nagyobb pusztító erővel rendelkezett. Az egyik katalizátor gyűrűjét aktiválva, pecsétmágiája sokszorosára növekedett. Még időben sikerült maga köré rajzolnia a jeleket, melyek az általa ismert legerősebb védelmi varázslatot idézték meg. Testét három oszlop által alkotott energiapajzs vette körbe, mely a támadás teljes erejét elnyelte, majd elenyészett az is. Nemsokára Kurousagi is befutott, szinte hangsebességgel érkezve. Teste a Holdistennő áldása által szinte ragyogott a telihold fénye alatt. A pecsét, mely kordában tartotta szinte isteni hatalmát, most egy kis időre feloldódott, ám tudatában volt annak, hogy ez egy rövidebb ideig korlátozni fogja majd erejét. Nightyngale elámult a lány képességein, melyek most messze felülmúlták azt, amire ő maga valaha is képesnek érezte magát. Töprengeni azonban nem volt ideje, meg kellett találnia mielőbb Kassh’gar laboratóriumát. Az motoszkált a fejében, hogy a démon elővigyázatosságból több aknát és időzített robbanó tölteteket is elhelyezett a területen, főleg annak céljából, hogy megsemmisítse kutatásait. Eclairrel telepatikus kapcsolatot létesített, és útba igazította a szennyvíztisztítóhoz. Mindössze egy perc múlva megjelent mellette a lihegő rókalány. A harc kezdett intenzívebbé válni, Nighty pedig sorra deaktiválta a védelmi pecséteket, melyek a démon laborját védték. Nemsokára betört a rendszerbe, és egy egyszerű berendezésű helyiségre bukkant, mely lakrimákkal és tervrajzokkal volt telepakolva. Mindössze egyetlen ágynak jutott hely odabent, és úgy tűnt, nem a kígyódémon sajátja volt, s senki sem használta már hosszú ideje. A nőnek azonban nem jutott ideje további kutakodásra. Mágikus érzékeire olyan sötét erő nehezedett, mely szinte elnyomta gondolatait, és őt magát is a sötétségbe akarta rántani. Eclair az ágynak dőlt, és úgy tűnt, mintha több ezer kiló súlya nehezedett volna vállára. Akaraterejüket összeszedve léptek ki az épületből, hogy megtalálják a gonosz erő forrását, de arra nem számítottak, ami odakint fogadta őket.


Kurousagi a harctérre érve azonnal bekapcsolódott a csatába. A sárkányölő támadása messzire söpörte a meglepett démont, Kurousagi pedig a becsapódás helyszínére érve azonnal visszarúgta hozzá a szörny testét. Ceur tovább püfölte a lényt, ám Kassh’gar sem volt tétlen. Hegyes méregkörömben végződő farkával támadta a férfit, aki azonban elég gyorsan reagált, így mindössze megkarcolta őt a veszélyes testrész. Ezután a mágus tőből kitépte a szörnyeteg kezét, ami furcsa, zöldes váladékot engedett magából. Úgy tűnt, ez egyiküket sem tántorította el céljától, és a harc csak még hevesebben folytatódott. Kassh’gar ordításával savas gázfelhőt idézett maga köré. Kurousagi a távolból figyelte az eseményeket; öszteni óvatosságra intették a harcban. Lándzsáit ördögi gyorsasággal idézte, hogy az ellenség irányába hajítsa, ám a ködfelhő nem akart feloszlani, és ez nehezítette a célzást is. Ceur ekkor a földtől elrugaszkodva egy bestiális üvöltéssel elsöpörte még a kígyódémon mérgének legkisebb maradványait is. Ereje felhasította a szörnyeteg pikkelyeit, aki erre robbanó lakrimák záporával válaszolt. Úgy tűnt, Kurousagit nem tekintette különösebb fenyegetésnek, és inkább a sárkányölővel volt elfoglalva. Néhány kósza lakrima a nyúl-lány felé röppent, de ragyogó pajzsa felfogta a direkt támadásokat, kirobbanó sebessége pedig segített elkerülni a területi sebzéseket. Azonban, miután Ceurt sikerült lelassítani a szörnynek, végül mégiscsak a holdnyulat vette célba. Rettenetes gyorsasággal közelítette meg Kurousagit, akinek pajzsa a következő pillanatban már Kassh’gar szorítása alatt tört apró darabokra. Az utolsó pillanatban a lány még képes volt lándzsáját a démon kígyófarkába mélyeszteni, ám a rém felülkerekedett rajta.
- Ne merészelj megfeledkezni rólam, halandó. - dübörgött Ceur parancsoló hangja, magára vonva a démon figyelmét. - Kurousaginak lényegében fájdalmat okozott a férfi hangja, de legalább megszabadult támadójától, és visszavonulót fújt. A sárkányölő testét árnyékok fonták körbe, félelmetes külsőt biztosítva neki. A levegőbe felugorva egy árnypengével szelte át a teret, melyet azonban Kassh’gar valamelyik védelmi lakrimája felfogott, mielőtt teljesen átszelte volna egyre gyengülő testét. Mindeközben a démon néhány robbanó lakrimája is elérte Ceurt, melyeknek hatására a férfi becsapódott a talajba a Kassh’gar mellé. Ez ellenség, talán utolsó erejét felhasználva számtalan kígyót idézett meg valamilyen igen szörnyű létsíkról. Óriáskígyók, mérges kígyók, kobrák és viperák százai törtek elő az izzó pecsétekből. Kurousagi elszánta szelte maga körül támadóinak seregét. Egy óriáskígyó tekeredett lábára, és spirálozva kúszott fel testén, miközben viperák ostromolták pajzsát. Lándzsájával széles ívekben suhintptt, egyszerre több állat fejét elválasztva hosszú testétől, a lények azonban ostromolták. Nagy ugrásokkal menekült, hogy kitérjen a kígyók útjából, agy némi előnyhöz, és egy szusszanásnyi pihenőhöz jutva. Ekkor azonban úgy érezte, ereje meggyengül. A hold fénye már nem simogatta, bár tudta, hogy istennője nem hagyta cserbe, mégis a sötétség járta át lényét. Az égre tekintve Ceur helyett egy szörnyeteget látott. Ereje minden eddigi elképzelését túlszárnyalta, és sötét tekintetétől a holdnyúl remegve rogyott a földre.
- Az ellenállásod irritál, démon! Isteneid és teremtőid félték a fajtámat egykoron... - süvítette túlvilági hangon a sárkányölő. Több volt már embernél. Több volt sárkányál. Valami egészen más létsík szülöttének tűnt.
- Nem tudom hány tucatnyi módosító-kristályod van, de nem számít. Ha a te világod szabályai szerint nem ölhetlek meg, átviszlek olyanba, ahol az enyémek érvényesek... - a férfi szavaira a világ monokrómba fordult. Kurousagi látta, ahogy nem messze tőle Nightyngale és Eclaire tántorognak ki a víztisztító telep kis melléképületéből, mely valaha egy iroda lehetett. Mindannyian érezték ezt a pusztító erőt, mely nem evilágból származott, s mindannyian rettegték azt.
- Death Dragon's Shadow World - a rém suttogása a tér minden pontján érthetőn és tisztán süvített végig. Egy pillanat alatt a földön termett Kassh’gar teste mellett. A félelem a sokat tapasztalt démont is lefagyasztotta, és immáron képtelen volt cselekedni. Ceur csapása végigszelte testét, és az ellenségük teste kinyúlt mellettük, és többé nem is mozdult.


Nightyngale felocsúdott a félelem elnyomásából. Bár nem volt tanúja a teljes harcnak, nagyjából figyelemmel követte a mágikus erők változását. A világ végül visszatért az éjszaka színeibe, és társai is kezdtek magukhoz térni. Eclairen erőt vett az aggodalom. A csata végeztével úgy tűnt, a férfi újra önmaga, és ösztönösen megiramodott felé. Talán a bajtársi hűség volt az, mely megmozdult benne, Nightyngale nem tudta pontosan. A nő kezében egy gyűrött lakrima formulát szorongatott, és egy apró kristályt, melyben hatalmas erő lakozott. Megtalálta azt, amiért Ceur érkezett, ám a kristály még nem volt teljes.
- Ceur? - kérdezte a rókalány még futtában. - Baromira befosattál!  Jól vagy? - kérdezte kissé nyersen. Talán nem a legköltőibb megfogalmazása volt aggodalmainak, de érzései őszinték voltak. A gyermeki naivitás még ott motoszkált benne. A férfi közben megpróbált egy lépést tenni a társaság felé, de megbotlott saját lábában, és majdnem előrebukott. Nightyngale közben kipattintott egy lakrimát különleges karkötőjéből, és a kígyódémon testébe vágta azt. Fénytollával egy formula képleteit és mintáit rajzolta teste felé, ezzel bebörtönözve a szörnyeteg lelkét. A műveletet most először hajtotta végre, de biztos volt benne, hogy sikerrel járt. Érezte, ahogy a legyengült mágikus energiák elhagyják a démon testét és elfoglalják örök helyüket a lakrimában. Ekkor szeme sarkából meglátta, ahogy az elpusztíthatatlannak hitt férfi összeesik, és arccal a földnek kiterül korábbi áldozata mellett.
- Óh, most komolyan? - fejezte ki meglepettségét Nightyngale, miközben az immár lakott lélek lakrimát visszapattintotta karkötőjébe - Kell elsősegély, vagy jóllaksz a sötétséggel?
A férfi azonban nem tudott felelni. Az árnyak szép lassan kúsztak irányába, és úgy tűnt, szép lassan magához tér a harci kábulatból. Eclaire aggódva térdelt mellette, de figyelmét megosztotta a férfi, és Kurousagi között, aki közben egy helyes kisnyuszi képében befészkelte magát a lány ölébe. A rókalány szeretetteljesen simogatta társát, ami kissé megnyugtatta háborgó érzéseit.
- A kimerültségem ezzel elmúlt.... de a mérgek hatása elég kellemetlen... - válaszolt a sárkányölő. ó
- Hmm... nem vagyok a mérgek szakértője... de talán... bár ez jelenlegi állapotodban őrültség lenne... - elmélkedett Nightyngale, miközben a formulát és kristályát szorongatva vizsgálta a férfit. - ... de nem tudom, van-e más lehetőségünk....
- Ha a lakrimára gondolsz, láss hozzá... - vetette közbe Ceur a nő gondolataiba látva.
- Ha belehalsz, nem vállalok felelősséget! - válaszolt Nightyngale, némi félelemmel hangjában - És ne haragudj ezért…
A nő tudta, hogy a sárkányölő testét saját erejéből nem tudná megemelni, ezért a bikadémon alakját magára öltve felkapta a férfi testét, és megindult vele Kassh’gar korábbi műhelye felé.
Ezt követően Nightyngale nőies testén állatias izmok lettek úrrá, ahogy az alakváltó magára öltötte egy bikaszarvas, nagytestű démon formáját.
A nő immáron könnyedén felemelte a páncélos férfit, s úgy lépdelt vele a közeli épület irányába, mintha egy törékeny porcelánbabát hordozna karjaiban. Ceur szótlanul tűrte a szállítást, hiszen amúgy sem volt ereje magától eljutni az épületig. Odabent gyengéden lehelyezte a testet az ágyra, és kis kutakodás után démonpálinkát kerített elő egy ismerős rekeszből. Az erős ital Nightglade büszkesége volt, és a nő tisztában volt vele, hogy Kassh’gar nem vetette meg az alkoholt. Reményei, miszerint a hímdémon itt is tartott magánál néhány üveggel belőle, szerencsére beigazolódtak, így legalább volt valami, amivel érzéstelenítheti némileg betegét. Bele is kortyolt kicsit, és a jól ismert ízkavalkád fogadta. Talán még honvágya is volt, bár ez az érzés számára olya ismeretlen volt még nem is olyan rég.
- Kurvára fog fájni, ugyanis Kassh'gar nem tart magánál érzéstelenítőt... De pálinkát igen. - nyújtotta a férfi felé az áttetsző folyadékot - Megkóstoltam, nem mérgező.... - vigyorgott.
- További inzultálás következik... le kell vennem a páncélod. - közölte Nightyngale, és már bele is kezdett páciensének levetkőztetésébe. - És a felsőd... És ha már itt vagyunk, nagyjából mindent, hogy megtisztítsuk a sebeket.
A férfi immáron egyetlen alsóneműben hevert az asztalon. A sebeket Eclaire gyakorlott mozdulatokkal tisztította meg. Nem először segédkezett Nightyngale mellett, és remélte, hogy a későbbiekben orvosi tudományát is eltanulhatja tőle. Mindössze pár percbe telt, hogy befejezze a lakrimát, melyet a kígyódémon készletei között talált. Villámgyorsan átfutotta még egyszer a lakrimához fűzött feljegyzést.

“A keleti erdők mélyén fellelt méreg-sárkánygyík testéből kinyert mágikus energia a sárkányölőkéhez hasonlatos varázserőt rejt. A kísérletek, és a Mágus Tanácsa feljegyzései alapján a megfelelő formula használatával ez az erő fokozható, és egy humanoid lény testébe ültetve a méreg sárkányölő képességekkel ruházza fel az alanyt. “

Nightyngale egy kupac nyers és specifikus képességekkel felruházott lakrimát gyűjtött össze, melyeket körbe helyezett el az asztalon. Kezeit selyemkesztyű védte, hisz némely kristály lélekhez kötött jellege miatt nem érinthette meg azt közvetlenül. A középpontban a méreg-gyík lakrimája kapott helyet. Fény tollával lemásolta a formulát, melynek szimbólumai a külső kristályoktól a központi varázskőig futottak. Úgy tűnt, a recept hatásos. A lakrimák egyszrre izzottak fel, és szinte látni lehetett, ahogy a központi kristályban összpontosul minden erő. A démoni alakváltó elégedett volt az eredménnyel, és örömmel látta, hogy Eclaire közben éppen befejezte a sebek fertőtlenítését, és még néhány orvosi eszközt is előkapart valahonnan. Nighty hálás volt a lány segítségéért, és feljegyezte magának, hogy oktassa őt ki az orvoslás alapjait tekintve.
Egy üveg démonpálinka már elfogyasztásra került, de Nightyngale újabb adagot hozott, mert tudta, most mi következik. Kezeit először fertőtlenítette a szesszel, az ágy mellé helyezte a maradékot, majd tenyerét a rókalány felé nyújtotta, aki óvatosan egy éles szikét helyezett kezébe. Gyors mozdulattal vágta fel a férfi testét, bár tudta, nem ez lesz a legfájdalmasabb része az operációnak.
- Tessék, igyál még egy kicsit. - mondta Nighty, miközben szó szerint páciense szájába nyomta a flaskát, aki még utoljára ráhúzott az italra.
- Csipeszt. - utasította Eclairet, aki szorgosan cserélte a vágóeszközt egy csipeszre. Ceur még tartotta magát, de ekkor eszméletét elragadta a fájdalom mélysége.
A hölgyek egy picit fellélegezhettek. Miközben Eclaire folyamatosan a férfi életjeleit figyelte, Nightyngale a lakrimát helyezte el a sárkányölő testében. Figyelnie kellett arra, hogy a létfontosságú szervek működését ne nehezítse a beültetett idegen testtel, és természetesen arra is, hogy az apró kristály ne türemkedjen ki a testből. A szegycsont alatt, a tüdőkamrák között akarta elhelyezni, ez viszont precizitást és odafigyelést követelt meg tőle. Fogalma sem volt róla, hogy milyen régóta tartott már a műtét, de Eclair többször is gyengéden letörölgette homlokáról az izzadtságcseppeket, míg műtéti eszközeit a lehetőségekhez mérten tisztán tartotta. Nighty kezei szinte tocsogtak a vérben, és az általa viselt tiszta selyemkendő már rég átázott. Erős szövetek fonták körbe a ragyogó kristályt, és úgy tűnt, mintha ereje lassan szétáradt volna a sárkányölő testében. Nighty mindössze egy apró mosolyt engedett meg magának, majd eszközeit Eclaire fémtálcájára dobva nagyot sóhajtott.
- Tűt és cérnát, kérlek. - mondta kissé megkönnyebbülten, és átvette a felé nyújtott eszközt. A mágikus tű szinte magától siklott végig a mellkasi seben. A cérna ea felszívódó tapusú eszköz volt, és valamilyen gyógyító bájitallal lehetett bevonva, mert úgy tűnt, mintha máris megkezdődött volna a seb beforrása. Nightyngale vette a fáradtságot, hogy lakrima tabletjén keresztül értesítse nővérét az eseményekről, és megkérje, hogy szóljon Ceur csatlósának, az elviselhetetlen Jeanne-nak. A nőnek mindössze arra maradt ideje, hogy kezeit megtisztítsa a vértől, Eclaire pedig közben páciensük mellkasát vette kezei alá. A démoni alakváltó még összevarrt a férfi testén néhány nagyobb sérülést, ám meglepődve látta, ahogy az magához tér egy pillanatra. Mintha megérezte volna, hogy társai érkeznek. A következő pillanatban kicsapódott az ajtó, és Jeanne, valamint Karna lépett be rajta. A lányon undor, zaklatottság, félelem, düh, és megannyi más érzelem szinte egy szempillantás alatt suhant át.
- Jeanne... - szólította meg őt Eclair együttérzően. A lány azonban úgy tűnt, tudomást sem vett róla. Karna közben gazdájához poroszkált, és olybá tűnt, mintha arcát szimatolná az élet jelei után kutatva.
- Életben van. - magyarázta Nightyngale. - De a démon mérgei túl soknak bizonyultak. Ahogy kérte, a testébe ültettem a méreg sárkányölő lakrimát, de nem garantálhatom, hogy ez azonnal megtisztítja a testét... Még sose hajtottam végre ilyen műtétet.
Úgy tűnt, a lány nem igazán volt a helyzet magaslatán. Értetlenül pislogott, és látszott rajta, hogy felfoghatatlannak tartja az előtte kibontakozó eseményeket. Ceur sebezhetősége megrémítette őt. Nightyngale azonban mindenképp be akarta őket avatni az eseményekbe, főleg azokba, melyek a sárkányölő viselkedését magyarázhatták. Remélte, hogy tudnak némi információt szolgáltatni számára a férfi követői.
- Miért....? - lépett közelebb csigatempóban az eszméletlen testhez Jeanne - Ez teljesen .... lehetetlen... Ez nem történhetett meg…
- Megtörtént, és rendben lesz minden. - próbálta nyugtatni az idegösszeomlás szélén táncoló lányt Nightyngale - Valamit azonban el kell mondanom.... - majd mély levegőt vett, és folytatta. - A harc közben Ceur... valaki más volt. Nem igazán értem, miért követitek, de ez a ti dolgotok. Mindenesetre elég félelmetes volt. Túlvilági, szinte... démoni.
Jeanne őrültként vetette magát Nighty felé. A nő kissé kizökkent egyensúlyából, de az ágy szélének támaszkodva hamar visszanyerte azt. A lány püfölni kezdte a mellkasát, ám eredménytelenül. Nightyngale emberi alakjában is erősebb volt az átlagnál, és még mágikus tartalékai sem hagyták cserben.
- Hagyd abba, Jeanne... - szólt rá a lányra szomorúan Karna.
Eclaire harcba lendült volna, de Nightyngle egy intéssel jelezte, hogy nincs szüksége segítségre. Kurousagi közben a harctól kimerülve kuporgott nem messze a kibontakozó drámai jelenet színterétől. Szeme értelemtől csillogott, de látszott rajta, hogy csak akaratereje tartotta ébren, és az sem bírta már tovább. Lapos pislogások közepette elszenderült a holdleány.
- Még el sem kezdtem! - ordított közben Jeanne most a farkaskölyköt kiszemelve dühe áldozatául. Figyelme azonban hamar visszafordult Nightyra, aki minden problémájának okozója volt. - Miért? Miért történt ez? Nincs senki, aki ezt tudná tenni Ceur-samával! SENKI! Elmegy veled valamerre, és mégis ez a vége? - sikítozásai közben már levegőt is elfelejtett venni a lány, de ez nem állította meg abban, hogy kiadja magából dühét. - SENKI! SENKI! SENKI! - rekedtsége ugyan tompította hangerejét, de a gyűlölet csak úgy áradt belőle.. - Majd még van pofád odavetni, hogy nem érted, miért követjük?! Mit tettél vele? Hátba szúrtad? Elárultad? Csapdába csaltad?
Ezt már Nightyngale sem tűrte nyugton. Az ingerküszöbe igen magas volt, de hogy árulással és hátba szúrással vádolják, már neki is sok volt. Az őszinteség számára a legfontosabb erény volt, melyhez tartotta magát. Mindez azonban Ceurról nem volt elmondható. ÉRezte azt is, ahogy mágia formálódik a hisztérikus lány tenyerén, és fel akart készülni annak őrült támadására. Öklét összeszorítva aktiválta alakváltó mágiákra kifejlesztett specifikus katalizátor gyűrűjét, ami felpezsdítette varázserejét. Deumos rettenetes alakját magára öltve még több erő szállta meg testét. Most már biztonságban érezte magát és társait is.
- Árulással merészelsz gyanúsítani? - ordított a lányra dühtől telve. - Ha nem értesítelek, most nem itt lennél kicsilány, hanem otthon csücsülnél, anélkül, hogy bármit is tudnál az egész csetepatéról. Hát ki kell ábrándítsalak, Ceur sem legyőzhetetlen, és igen kevésen múlt, hogy otthagyja a fél fogát, de tartoztam neki, mert segített eltenni láb alól Fiore egyik legveszélyesebb démonját... Bár... kezdek attól félni, hogy egy még erősebbet hoztam létre... - mondta, miközben lehalkította hangját. - ... úgyhogy... ha bármit tudsz arról, hogy mi lakozik ennek az embernek a testében, azt MOST AZONNAL MONDD EL.
Az igazság tekintete csalhatatlan volt. Démoni formájának köszönhetően ereje felülmúlta a telepata lány mágikus akadályait, és az kinyögte válaszát.
- Nem tudom...
Jeanne azonban megszeppenése után ellentámadásba lendült. Nightyngale tudatát szörnyű hangok kezdték tépni, melyek bár fizikailag nem okoztak sérülést, az elméjét megterhelték. Nem telt bele sok időbe, míg eleredt az orra vére, ám tartásából nem engedett. A tudati gátját áttörheti a csitri, de az akaratát nem fogja olyan könnyen adni.
- ÁLLJATOK MEG! - kiáltotta Karna Jeanne és Nightyngle közé szökkenve, fellobbantva lángjait. - Ennek semmi értelme!
A Nightyngale tudatára ható mágia megszűnt, a nő azonban nem adta jelét annak, hogy megkönnyebbült volna. Karna közbelépése miatt azonban nagyon hálás volt, és újfent megfogalmazódott benne, hogy mit keres egy ilyen tiszta szívű lény az önkényesen magát Halál Sárkányölőnek nevező, érzelemmentes szociopata oldalán. Jeanne közben éáthatatlanná vált, ezért Nightyngale is visszavonulót fújt, és emberi alakját vette magára. Lányai azonban jól ismerték gondolatait. Mind tudták, hogy amivel szembe kerültek, az nem egy e létsík-beli teremtmény volt. Az egyetlen lehetőségük arra, hogy megtartsák szövetségeseiket az volt, hogy beszámoljanak arról, amit láttak. Az őszinteség doktrínája ezt követelte tőlük.
- A szemei olyanok voltak, mint a legmélyebb sötétség. - lépett előre Eclair remegve.  - A testét sötétség vonta körbe... nem természetes. Úgy beszélt magáról, mintha halhatatlan lenne, de senki sem az. A hangja meg egyenesen olyan volt, mintha egy másik létsíkról szólna.
- Biztos vagy benne, hogy nem csak valami árnyék-sárkányölő mágia volt? Néha olyanokat csinál Ceur, ami engem is meglep, pedig én már viszonylag régóta látom őt harcok közben... - próbált értelmet keresni a káoszban a sulekk. Karna naivitása kezdte kicsit bosszantani Nightyngalet, aki úgy érezte, Ceur különösen tehetséges abban, hogy a legnagyobb balekokat gyűjtse maga köré, hűségüket elnyerve. Jeanne közben előbukkant, és monoton mozdulatokkal elkezdte összegyűjteni Ceur holmijáz.
- Karna... nem. - felelt Nighty úgy, mintha egy gyermekkel beszélne. - Nem most jöttem le a falvédőről. Tudok egyet s mást a mágiáról, és annak a korlátairól. Az egész felnőtt életem azzal töltöttem, hogy ezt kutattam. Szóval... gondolkozzatok el azon, amit mondtam.
- Megpróbálom... - válaszolta Karna.
Tekintete mintha elrévedt volna kis időre. Gazdája mellé a padlóra telepedett, és úgy tűnt, mintha elmélyedve töprengene a hallottakon. Jeanne közben az ágy szélére telepedett, ás Ceur kezét szorongatta, mintha az segítené felépülését. Nightyngale ráhagyta. Inkább felrajzolt a szobába néhány mágia blokkoló rúnát, hogy megvédje a társaságot az instabil lány esetleges következő kitörésétől. Miután ezt befejezte, még utoljára megszólalt.
- Ha stabilizálódott az állapota, hazavihetjük a Hakobe hegyre. - fordult a gyászolók felé, majd belevetette magát a kígyódémon jegyzeteibe. Nemsokára elhagyta az épületet, hogy találkozzon nővérével. Ava mindössze néhány rúnalovagot hozott magával, és gyorsan beszámolt arról, hogy mi történt a tóparton talált két kísérleti alannyal, akiket Najra felügyelt. Ezután Kassh’gar tetemét vizsgálták meg. Nightyngale eltávolította méregfogait és méregmirigyét, és el is rejtette azokat táskájában. Ahhoz nem sok kedve volt, hogy megnyúzza a kígyódémont, és egyébként sem tűnt úgy, mintha túl szép táska lenne belőle; túl sok sebhely volt rajta. A Rúnalovagok végül eltávolították a tetemet, majd elmentek, enyhe utalást téve arra, hogy remélhetőleg reggel, mikor visszatérnek, már nem találják itt a csapatot. Nighty visszatért a változatlan szobába,és hosszú órák teltek el néma csöndben. Eclaire és Kurousagi közben összekuporodtak, és Nightyngale mellett merültek álomba. A nő egy percre sem hunyta le a szemét, annyira megbabonázták a különleges képletek, melyeket a laboratóriumban talált. Rálelt a riasztó lakrima receptjére is, de sok olyat talált, melyet már látott használatban a démon társainál, illetve ő maga is használt, de elkészítésük módszerét nem ismerte. Nemsokára azonban letelt az idejük. Lányait és Karnát felébresztve értesítette a társaságot az indulásról. Nemoksára elhagyták az épületet, mely szinte teljesen ki lett fosztva, és Nightyngale még egy utolsó robbanó lakrima segítségével a démon jelenlétének minden nyomát eltűntette…

THE END.. OR IS IT?

Úgy éreztem, mintha követnének. Mióta Magnoliában jártunk levadászni a kígyódémont, nem bírtam szabadulni az érzéstől. Kurousa nyugtatása immár nem ért semmit, mégis megpróbált némi kikapcsolódásra kényszeríteni.
Shirotsume mellett jártunk, megszokott erdei sétánkat tettük, melyet mindig beiktattunk egy kellemes gyógyító fürdő után. Az esti holdfényben a lány haja kékesen ragyogott; eddig fel sem figyeltem rá, hogy milyen gyönyörűen selymes, és káprázatos volt. Furcsa páros lehettünk, egy róka hercegnő és a holdistennő lapátfülű gyermeke, de nem zavartattuk magunk különösebben. Az elmúlt időkben olyan sok minden történt, annyi csatát és háborút éltünk át együtt Nightyngalet követve, hogy megtanultuk tisztelni egymást.
- Kurousa, esküszöm, hogy követnek. - súgtam a lányhoz hajolva. Különös, nyomasztó érzés volt, de mindig csak a szemem sarkából láttam valami felfoghatatlant.
- Én csak az erdei állatok zaját hallom. - válaszolt halkan a nyúl, miközben meg-megrándult szőrös füle. Milyen aranyos volt, legszívesebben megvakargattam volna, de megint ott láttam a szemem sarkában azt a valamit. Utána fordultam hát, és futásnak eredte, ahogy a lábam bírta. Kurousagi könnyedén tartotta a velem a lépést, s bár tekintetében aggodalom tükröződött, nem mondott semmit, csak csendben követett. Nemsokára azonban már fogalmam sem volt arról, hogy merre menjek. Mintha körbe-körbe kergettem volna a titokzatos lényt, de sosem értem utol.
- Őh, Ekki? - szólított meg kissé zavartan Kurousagi.
- Hm? - kérdeztem vissza, miközben az éjszakai erdőt pásztáztam.
- Azt hiszem, eltévedtünk. - jelentette ki társam. Őszintén? Nem voltam meglepve. Gondolkodás nélkül rohangáltunk össze vissza, most tényleg, mit várt?
- Meg tudnád nézni, hogy merre van a város? - kérdeztem egy vaskosabb, magas fa felé pillantva. Kurousagi vigyorogva szalutált, és néhány hosszú ugrás után már a lombkorona fölött járt. Ekkor újra megpillantottam azt a valamit, ami eddig követett, és gondolkodás nélkül nyomába eredtem. Az aljnövényzet néha megpróbálta ugyan utamat állni, de valamilyen végtelenül szerencsés módon loholásom nem végződött pofáraeséssel. Nemsokára egy halvány kékes ragyogású élőlény került a látóterem közepébe - immáron nem csak a perifériámban láttam a kis teremtményt. Talán egy percig követtem őt, mikor végül szökellve szembefordult velem. A világ legédesebb kölyökrókája előtt landoltam - a gyors fékezés következtében a csodálatos, és egyáltalán nem túlméretezett fenekemre huppanva. Jeanne mindig is egy hiszits, undok kis dög volt, de hogy az én gyönyörű alfelemet méltassa, az már túlzás!
- Kitsune Zoku no Ekki - vakkantott a kis szellemróka vékony, kedves hangon. - Apád üzenetét hozom. Elérted a beavatási kort. Az idei ceremónia Fanghill dombján kerül megrendezésre, a 47. Újnapkor, melyen megöröklöd a család védelmező szellemének címerét. A megjelenés kötelező, ellenkező esetben a család kiutasít köréből, és nem vezetheted majd klánod soha.
- És ezt miért nem tudtad elmondani korábban? - dühöngtem. Nem elég, hogy kitagadással fenyeget a kis szaros, de még hetekig is elhúzta ezt a közjátékot.
- Az üzenet csak neked szól, és nem akartam megzavarni a vadászatod. - válaszolt ártatlanul a szellemlény. Hogy mi? Ezért ez már kezdett több lenni a soknál...
- Vadászat? Kurousagi egy humanoid lény, a barátom, nem vacsora! - keltem ki magamból. Pedig már azt hittem, túlvagyok a dühkitöréseken, de ez a kis pimasz róka nagyon könnyen rátapintott a fájdalmas pontokra.
- Elnézésedet kérem. Apád utasított, hogy csakis te lehetsz jelen, amikor átadom az üzenetet. Nem mintha más hallana, vagy látna engem. Privát hírnök vagyok. - mintha büszkén kihúzta volna magát a kis szaros. Legalább a házi szellemek még örömet leltek a szolgálatban.
- Egyébként… hogy hívnak? - kérdeztem végül kissé megenyhülve.
- Kohaku! - válaszolt büszkén a róka. - És az a feladatom, hogy elkísérjelek, és védelmezzelek utadon, Ekki-sama!
- Te kihez beszélsz? - kérdezte meglepetten Kurousagi, miközben egy közeli fáról leugrott mellém. - És mégis miért futottál el? Alig találtalak meg!
- Ne haragudj… - nyögtem, miközben felé fordultam. Kohaku közben köddé vált. Úgy tűnt, nem szívlelte mások jelenlétét. - Nem képzelődtem, Kurousa… apám a család egyik védelmező szellemét küldte utánam, hogy hazahívjon. Muszáj mennem… és egyedül.
- Esélytelen. - vágta rá a nyuszi, és végigsimította arcom. - Vigyázunk egymásra, nem?
Szóhoz sem tudtam jutni. Nem is értettem, hogy miért zakatol a szívem Kurousa érintésének hatására. Minden porcikám megremegett, és a lelkem mélyén kívántam simítását. A lány azonban, mintha tudatára ébredne cselekedetének, hirtelen visszarántotta kezét, és elfordult. Éreztem, hogy közben felforrósodott az arcom; valószínűleg rákvörössé váltam.
- Mikor indulunk? - kérdezte társam, még mindig hátat fordítva nekem.
- A 47. Újnapkor van a beavatási ceremónia, ami azt jelenti, hogy ha jól számolom, ma van vasárnap és… a 6… - szemeim a felismeréstől kipattantak. - Körülbelül nyolc óránk van odaérni! Az Újnap… Hétfő! És ez lesz az év 47. hétfője!
Oké, kezdtem kiakadni. Komolyan, ha egyszer ez a kis szőrmók materializálódik előttem, én megfojtom. Komolyan eddig kellett várni, amikor már majdnem két hete érzem a jelenlétét? És most meg teljesen elrejtőzött az asztrális síkon, mert nem akar Kurousagi társaságában lenni. Ki ne akarna az ő társaságában lenni? Hiszen olyan csodás személy! Khm. Remek barát. Mindig segít rajtam, és vigyáz rám, és cserébe én is odafigyelek rá. Ha ez nem lenne elég, olyan kedves mindenkivel! Még azt az idegesítő tevepatát is elviseli… meg hát, engem is. Azért belátom, sok türelem kell hozzám néha…
- Ekki? - pislogott rám Kurousagi aggódva. Jól van na, kicsit elméláztam, de totálisan az ő hibája!
- Bocsi, kicsit elvesztem a gondolataimban. - válaszoltam, miközben fülem mögé tűrtem egy kósza tincset. Táskámból azonnal előkotortam archívum tabletem, hogy a tömegközlekedési menetrendeket csekkoljam.
- Innen Fressia Town mágikus postakocsival egy óra… Onnan városközi vonat járat megy Erába, a menetidő pedig kettő óra. Ott kénytelenek leszünk magitaxit bérelni, mert Lupinas felé ilyenkor már nem jár vonat. Körülbelül NightGlade a legközelebbi behatárolható város Fanghillhez, ott pedig… Naito biztos segít.
- És mikor kell indulnunk, hogy a postakocsinál legyünk? - kérdezte kíváncsian a táblára pillantva a nyuszilány. Arca veszélyesen közel került hozzám, és szinte a nyakamon éreztem lélegzetét. Haja lehullott izmos válláról, és akaratlanul is beleszimatoltam. Az illata olyan volt, akár a hűs éjszakai fenyőerdőé, mégis valami nagyon otthonos, szívmelengető érzést keltett bennem.
- Tíz perc múlva indul a következő. - válaszoltam gépiesen, miközben elmerültem Kurousagi csodás illatában. - Legalább fél óra sétára vagyunk a várostól. Esélytelen, hogy elérjük a kocsit, akkor viszont biztos nem jutunk haza időben…
- Miii? - pattant fel társam. Eltávolodott tőlem, és türelmetlen toporzékolásba kezdett. - Holdistennő áldd meg gyermeked, s adj erőt hosszú utamon!
Gyönyörű kék haja rózsaszínbe fordult át. Világos, az éjszaka csípő hidegétől pirospozsgás bőréhez ez a szín is tökéletesen illett, úgy nézett ki, mint egy puha, bolyhos vattacukor. Ekkor azonban sikerült teljesen meglepnie. Kérdés nélkül megragadta derekam, és magához rántott, majd felkapott a földről, és térdhajlatomban biztosította a testem. Tabletemet is majdnem elejtettem a meglepettségtől, de Kurousa egy gyors mozdulattal elkapta, és visszacsúsztatta táskámba.
- Ha elég gyorsan futok, hamar odaérünk… - mondta, miközben elfordította rólam tekintetét. Várjunk csak, miért tűnik úgy, hogy arca most élénkebb színű, mint a haja? Talán… zavarban van?
- O...oké. - válaszoltam kissé dadogva.
Korábban csak Nighty cipelt hasonlóképp, akkor is csak azért, mert annyira kimerültem egy harci tréning során, hogy mozdulni sem bírtam. Ez azonban most más volt. Kurousa érintése óvatos, szinte gyengéd volt, és már meg is indultunk az erdő fái között cikázva. Rózsaszín haja és tapsifülei hátracsapódva lebegtek. Tekintete elszántságot tükrözött, arca pedig még mindig kicsit piroskás volt. A fákat nagyon hamar felváltotta a város forgataga előttünk. Úgy tűnt, társam célravezetőbbnek tartotta, ha a háztetőkön keresztül közelítjük meg a postakocsi-állomást, tekintve, hogy a tömegen keresztültörni igen veszélyes, és lassú lett volna. Nagyon gyorsan értünk célunkhoz, ahol Kurousagi gyengéden letett a földre, én pedig Nightytól kapott zsebpénzemmel gyorsan ki is fizettem két személyre a jegyet. Szerencsére a körülbelül 8 személyes mágikus járművön még pont akadt nekünk is hely, hiszen igen kevesen utaztak ilyen későn. Nemsokára már csendesen zötykölődtünk a postakocsi leghátsó két ülésén. Úgy tűnt, a holdnyúl még nem nyerte vissza teljesen erejét, melyet a Kassh’gar elleni harcban kimerített, így hamar elnyomta őt az álom, és az eszköz ritmikus mozgása. Buksija álmosan pottyant vállamra. Reflexeim azt súgták, hogy taszítsam el magamtól, a testi érintkezés ciki, és zavarbaejtő, de a szívem megfékezett. Egyik kezem automatikusan megindult a selymes hajkorona irányába, majd némi hezitálás után végre végigsimítottam azt. Tapintása még illatánál is csodásabb volt. Mintha minden hajszála kézzel sodort selyemszálból készült volna, szinte egy pillanat alatt átcsusszant ujjaim között. Saját tetteimtől megrettenve rántottam el koszos mancsom, és inkább az ablak felé fordultam, hogy az éjszakai tájat csodáljam…


A postakocsis zötyögés utána a vonat immáron könnyedén siklott pályáján. Nem értettem, Ceur miért nem kedveli ezt a közlekedési eszközt, de Nighty szerint ez az érzékenység amolyan sárkányölő-betegeség volt. Kurousagi ezt az utat is végigaludta. Most nem a vállamon hajtotta álomra fejét, hanem a velem szembeni többszemélyes ülésen nyúlt el. A fülkében egyedül voltunk, így bőven akadt időm arra, hogy gyakoroljam, mit mondok majd apámnak, amikor megjelenek előtte azután, hogy majdnem három évig haza se dugtam az orrom. Gondolataim és tekintetem azonban minduntalan az igazak álmát alvó holdnyúlra tévedt. Furcsa volt őt így látni. A lány általában éjszaka aktívabb volt, és napközben szunyókált. Most végre lehetőségem nyílt megcsodálni tökéletes alakját. Nyusziorra néha-néha megmozdult, mintha viszketne, vagy kis bajuszait keresné, melyek emberi alakjában eltűntek arcáról. Nem sokat mozgolódott, főleg az oldalán aludt, viszont körülbelül az út felénél hátat fordított nekem. Miután a haja is olyan selymesnek bizonyult, kíváncsi voltam rá, hogy a lány szoknyája alatt rejtőző farkinca mennyire lehet bolyhos. Lopakodva közeledtem hozzá, hosszú másodpercekig elhúzva a kétlépésnyi távolságot. A vonat zötyögésének ritmusát követve elcsúsztattam rakott szoknyáját, ami alól a harisnyával fedett lábak tövében, két kis kerek domb között előbukkant egy sötétkék bolyhos pompon. Kinyúltam felé, és gyengéden megsimítottam. Az érzés leírhatatlan volt. Felforrósodott az egész testem, és megremegtem. Olyan érzelmek kavarogtak bennem, melyek eddig számomra ismeretlenek voltak, és őszintén, meg is rémítettek. A bűnös kezemre meredve húzódtam vissza saját oldalamra. Fogalmam sem volt, miért tettem, amit tettem, de már késő volt megbánni. Ami megtörtént, megtörtént, senki sem tud róla, és nem is fog soha. Lakrimatabletemet kapartam hát elő, és az üres képernyőben bámultam saját elszörnyedt képmásom, amíg meg nem érkeztünk a fővárosba...

Kurousagi lapátfülei csalhatatlanok voltak. Eclair mozdulatait nem fedte el a vonat zötyögése, és mozdulatai nyilvánvalóak voltak a lány számára. A hanjuu érintése meglepetésként érte, de furcsa örömmel, zavarodottsággal, kíváncsisággal és élvezettel töltötte el. Magában hálát adott a holdistennőnek, hogy most senki sem látja vörös tűztől égő arcocskáját.


Az éjszaka közepén magitaxit szerezni nem volt egyszerű feladat, de szerencsére az akaraterőm törhetetlen volt. Folyamatosan azt vártam, hogy Kohaku mikor bukkan elő, de a rókaszellem nem adta jelét annak, hogy a közelemben lenne. Ennyit arról, hogy segíti az utam és megvédelmez. Már csak négy óránk volt odaérni a semmi közepére, és a taxisok nem vállaltak városon kívüli utazást. Egy óra kutatás után végül egy igen furcsa kinézetű pasas bevállalta, hogy elvisz minket Nightglade-ig. Eszközét mágiával töltött lakrimák működtették, és úgy tűnt, nincs túl sok varázserő a testében. Az fickó alapvetően úgy nézett ki, mint valami sorozatgyilkos, de más választásunk nem nagyon volt. Már túl kevés időnk volt ahhoz, hogy odaérjünk Fanghillre. Az éjszaka lassan hajnalba fordult, a szertartás pedig a nap első sugarainál kellett, hogy kezdődjön. Már félúton voltunk a démonok városa felé, amikor a fickó egy fás ligetbe fordult a megszokott útirány helyett.
- Uram, elnézést, Mr Heidegger. Azt hiszem rossz irányba fordult be…
- Óh, nem angyalom, a legjobb helyen járunk! - válaszolt a férfi gonosz mosollyal. A jármű azonnal leállt, és a fák takarásából két hasonlóan szimpatikus fickó bukkant elő.
- Ekki, vigyázz! - kiáltotta társam, miközben rám vetette magát. Egy tűzgolyó hasított el fölöttünk, a következő pillanatban pedig Kurousagi lendülete a földre sodort minket. A lány gyors imát mormolt istennőjéhez, és jobb kezében máris megjelent lándzsája, bal alkarjára pedig egy mágikus pajzs csatolódott. Heidegger közben rejtett varázserejét felfedve két méregtől csöpögő mágikus tőrt idézett magának, társai pedig megindultak felénk. Jobbra valószínűleg a tűzmágus foglalt helyet, balra tőlünk azonban még nem tudtuk, hogy kivel és milyen mágiával állunk szemben. Közben a fák közül újabb és újabb rosszarcú, leginkább kitaszított sötét céheseknek tűnő alakok tűntek elő. A zajok a környéken felerősödtek, és olyan volt, mintha Kurousagi már belevetette volna magát a csatába. Valami azonban nem stimmelt. Ahogy emlékeztem, errefelé régebben nem is volt soha ilyen erdő, a fák pedig legalább százévesnek tűntek. A harmadik közben felém közelített, míg társam egyedül vívott harcot számtalan mágussal.
- Gyere szépséges lány… Bárcsak lompos farkadat cirógathatnám… óh és azok a fülek… biztos érzékenyek nagyon. Hát nem gondolod, hogy csodálatos pár lennénk?
- De… ha jobban belegondolok, elég jóképű vagy. - válaszoltam, és kinyúltam felé. Miért? Egyáltalán nem volt jóképű… legalábbis általában így gondoltam volna. Valami mégis volt benne, ami nagyon sármossá tette. Talán a rókaszerű szeme. Már csak néhány lépés választott el életem szerelmétől. Hosszú körmeivel kinyúlt felém, ravasz tekintetében pedig önelégültség csillogott. Várjunk csak! Körmök! És ravasz tekintet! És mióta tetszenek nekem az ekkora orrú férfiak? Nem… ez az egész. A fák, az emberek, ez a pasi is… Hát persze! Nem gondolták, hogy megérdemlem a családi címert! Apám nem bízott az erőmben! De most megmutatom nekik! Jobb tenyerem kitárva elkiáltottam magam a rókaszemű férfi irányába.
- ZAP! - a parancsszó hatására kezemből cikázó villámok vágtak ellenfelem arcába. A következő pillanatban az erdő és a banditák, ahogy voltak, eltűntek. A magitaxi helyén családom címerével ellátott hintó állt. A férfi, akit pedig lebénítottam, most egészen más alakban kuporodott a földön.
- Sokat fejlődtél, ojou-sama! - mondta a takaros, fekete kontyot viselő nő, ahogy felemelkedett megalázó pozíciójából. Közben Kurousagi is észrevette, hogy eddig mindössze illúziókkal harcolt, és pajzsát maga elé tartva elém állt, hogy mindkettőnket védelmezze.
- Mio. Tudhattam volna. - üdvözöltem a nőt kicsit vigyorogva. Korábbi nevelőnőm, a művészetekben és illúziómágiákban képzett házi szellemünk, a háromfarkú rókadémon, Mio állt előttünk. Kihívó ruházata nem sokat változott, mióta utoljára találkoztunk, és jobban odafigyelve éreztem, ahogy apám ereje táplálja a nő materiális testét ahhoz, hogy ezen a létsíkon maradhasson.
- Minden rendben, Kurousa… - intettem barátnőmnek, aki erre megszüntette varázslatait. Egy apró lépést tett hátra, hogy mellettem legyen, de látszott rajta, hogy nem bízik a jövevényben.
- Kiálltad a próbát, úrnőm! - hajtott fejet színpadiasan, majd Kurousagi irányába biccentett. - És a társad is. Kohaku már tájékoztatta édesapád az érkezésetekről. Foglaljatok helyet a hintóban! Elviszlek titeket Fanghillre.
A holdnyuszit úgy kellett berángatni a járműbe, mert nem volt meggyőződve róla, hogy elmúlt a veszély. Sajnos, nagyon is igaza volt, mert nemsokára apám elé kellett állnom…

TO BE CONTINOUED...
(Bocsi, hogy nem vártam meg az előző értékelést, de bele szeretnék férni a havi 2 kalandba )

A főszereplőnk Atalanta