Olive Nite
Elemi mágus
Hozzászólások száma : 28
Aye! Pont : 0
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 29
Tartózkodási hely : itt+ott :P
Karakter információ
Céh: Lamia Scale
Szint: 2
Jellem:
 | Tárgy: Olive NJK Pályázatok  Szomb. Szept. 18, 2010 10:43 pm | |
| Nyll Evans
Nem: Férfi
Életkor: nem rég töltötte be a 30-at
Születési dátuma: április 14.
Mágiája: Víz mágia egy kicsivel nagyobb szinten, jég mágiából csak az Ice Make
Klán: Elvileg a Lamia Scale tagja, ugyanis tagságát nem mondta vissza, de nem vesz fel küldetéseket, s bejárni is csak nagyon ritkán szokott.
Mágián kívüli elfoglaltsága: Főszakács saját éttermében.
Küllem: Szőke haj, mely a bal oldalán szemébe lóg, élénk kék szemek. Nyakában rendszerint egy nyakörvet visel, melyet élettársa, Dory, rakott még nyakába. Szereti a sötét ruhákat. Otthon pizsamaként egy alsógatyát, felette egy köntöst, és egy nyuszis mamuszt hord.
Jellem: Az a tipikus lustaság volt mindig is, nehezen képes ezen változtatni, ellenben mennyeien főz, akár percek alatt, bármiből, így otthon ő látja el ezeket a feladatokat, már amikor otthon van. Kisfiát, Axel-t mindennél jobban imádja, és még szerelmét is. Szétszórt kissé, azonban többnyire nyugodt, nehéz felidegesíteni, viszont a maga módján energikus is tud lenni, pláne, ha a kicsivel játszik.
Felszerelés: mindig van nála egy zsebkés, amit azonban még nem volt alkalma használni, és nem is nagyon akarja.
Életem 30 évvel ezelőtt kezdődött, Magnoliának egyik kisutcájában, egy aprócska házban, mi hatalmas kerttel rendelkezett. Édesanyám vajjúdása hosszúra sikerült, így az emberek féltek, hogy nem folyik le a szülés zökkenőmentesen. Ám végül, ijedelmeik ellenére, mint egy teljesen ép és egészséges kisbaba, jöttem a világra. Családom egy teljesen normális família, egy apa, egy anya, és egy kisöccs, Emmett, illetve egy nagymama valamerre messze, egy kisvárosban, de még Fiore határain belül. Rendes neveltetésben részesültem, nem igazán a mágiára tanítottak… amit én nagyon bántam, csak iskolába járattak ikeröcsémmel együtt. Tanulmányaim terén mutatkozott meg lustaságom főként, jegyeim is ugyanolyan lusták voltak…, katonásan 1,2,1,2,1,2,1,2…, nem az volt a baj, hogy hülye lennék, csak az órákon főként aludtam, otthon pedig nem akartam tanulni, inkább játszottam a szomszéd fiúkkal fociztunk, hol meg bújócskáztunk. Öcsém, Emmett jóval okosabbnak bizonyult nálam, s mint oly sok évvel későb ki is derült, nem hiába, hiszen szakmája nem más, mint az orvoslás. Mivel nem eszemről váltam híressé szüleim, beletörődő sóhajukkal adtak helyt kérésemnek, miszerint mágussá váljak egykoron. Apám elindult keresni nekem egy megfelelő mestert, aki majd kitanít valamely mágia alapjaira. Egy vízmágust talált nekem, ki egy Idős férfi volt, már alig élt szegény. Azonban esze, mint a penge, vágott, és ezt a tudást át is adta nekem. Mindent, amit tudott meg tanultam tőle, legalábbis én így gondoltam, ám az öreg varázslatrepertoárja sokkal széleskörűbb volt, és büszke is volt rám. Rengeteget mesélt akkoriban egy bizonyos céhről, melynek anno tagja volt, és míg fiatal volt, S osztályúként ügyködött benne. Nagyon erős volt…, ennek ellenére a halál hamar utolérte szegény párát, és még 3. tanévemben halálos ágyára kísértem utolsó útjára. Szomorúan, kissé könnyes szemmel figyeltem, míg az emberek sírjába emelték. Megfogadtam ott, abban a szent minutumban, hogy elérem az ő szintjét, legalábbis, hasonlóan dicséretes életet fogok élni. A klán, melyről annyit mesélt elérhetőnek bizonyult számomra, mikor apám elküldött otthonról, hogy kamatoztassam is végre képességeimet. Ekkoron nagyjából 16 éves lehettem. A Lamia Scale volt célpontom, a mérföldkő mit mindenképpen el akartam érni, még ha az oly messzinek is tűnt számomra.
Idegesen léptem kapui elé, midőn odabentről részegek örömhangja hallatszott ki. Óvatosan kopogtam be, ám nem vette észre senki, az ajtó elé ültem, vártam, hogy netán valaki kijön és észrevesz…, viszont két egész órás várakozás után, megelégeltem a helyzetet. Idegesen tártam fel a hatalmas kapukat. Minden szem rám szegeződött, míg egy férfi figyelembe se véve engem, tovább mesélte sikeres küldetését.
- Elnézést…, szeretnék belépni a céhbe! – Jelentettem ki, akkor még vékony hangomon.
- Hát, oszt mi a neved, kölyök? – Kérdezte tőlem egy vörös arcú, részeges férfi, ki mellett egy üres boroshordó foglalt helyet, vagyis szerintem üres volt, a férfi homályos tekintetét, és imbolygó helyzetét tekintve.
- Nyll Evans –nek hívnak, uram! – Feleltem idegesen, zavarban, mire egy másik személy, egy nő mellém lépett.
- Ide csak mágusok léphetnek be ^^ - Mondta gúnyosan, mégis kedvesen.
- Én az vagyok. – Néztem rá határozottan. – Víz mágiát használok. – Jelentettem ki a társaság felé fordulva, mire eleinte csak elkerekedtek szemeik, aztán harsonázó nevetésben tört ki mindenki a helyiségben…
Nem tudtam mi volt olyan vicces…, ma sem tudom, azonban annyit voltam ott, hogy lassan már tényleg tagként kezeltek, köszöntek nekem, beszélgetésbe elegyedtek velem. Lassan elérkezett az ideje, hogy felkéréseket vállaljak, és egymagam be is mertem vállalni egy nehezebbet. Liz…, egy mára már halott, idősebb nő, nem hagyta, hogy magam menjek, mert meg akar bizonyosodni képességeim, és állapotom felől, egyszóval túltengett benne az anyai ösztön. Meglepve nézte, hogy bánok el egyes-egyedül a szörnyetegek sokaságával. Water snake-em hosszúra nyúlva metszette keresztbe a rémségeket. Hazafelé úton, egész végig rólam áradozott, és, hogy be szeretne mutatni lányának, ki majd 14 évesen csatlakozik, vagyis hogy ő akkor engedi meg majd neki, hogy csatlakozzon a Lamia Scalehez, ami még két évvel később jön el. Értetlenül bámultam a nőre, ki lányáról is áradozott órák hosszat. Aztán egyszer átvezette a témát arra, hogy engem viszont már most be fog ajánlani a mesternek. Kedves, energikus teremtés volt, én pedig csak mosolyogni tudtam. Hazaérve azonnal kereste a mestert, és mesélt neki, majd nem sokkal később, főnök megkeresett engem.
- Nyll, fiam… Hallottam milyen ügyesen bánsz a mágiáddal, gratulálok. Ezzel elnyerted mindannyiónk bizalmát! És még…, Üdv a klánunkban! – Mosolygott rám.
Azóta eltelt egy év, már teljes jogú tag vagyok a Lamia Scaleben, de egy üresség érzetem támadt. Nem tudtam, miért…, nem is nagyon kerestem az okokat. Egyszer csak Liz egy aranyos, barnahajú lánnyal nem sétált be a klán épületbe. Odakísérte a mesterhez, majd maga ajánlotta, hogy legyen tag. ~ Minden bizonnyal ő Liz-chan lánya ~ Gondoltam magamban, míg a kishölggyel szemeztem. Nagyon tetszetős volt számomra a gyönyörű barna haj, s az élénkzöld szempár. Világos szemeivel szívembe látott, utat nyert oda, én pedig hagytam magam, hogy egyre közelebb kerüljön hozzám. Hasára kérte a jelet, így egy kis sztriptízt rendezhetett előttem, amibe aztán én magam is belepirultam. Őt nem zavarta, csak vidáman mosolygott. Miután ezt lerendezték, a lány anyjához szólt, és mindezt követően felém lépdelt.
- Szia – Mosolygott kedvesen, mire alig tudtam felfogni a helyzetemet, csak szemeibe bámultam, teljesen megigézett. Fel sem tűnt, hogy a lány, tőlem alig másfél fejjel alacsonyabb, az meg pláne nem, hogy van közöttünk nagyjából 4 év korkülönbség. Igen, beleszerettem, már az első pillanattól kezdve ezt éreztem iránta.
- Szervusz. – Nyögtem ki neki egy apró fáziskéséssel, amibe aztán ismételten vörösesre színeződött arcom. – Öhm… Az én nevem Nyll Evans, és a tied?
- Dorothy Alphee a nevem. Örülök Nyll – Mosolygott rám a szépség.
Ezek után állandóan együtt mentünk küldetésekre, s mint megtudtam róla, ő egy növénymágus. Igazán ügyesen bánt saját mágiájával, én pedig csodáltam ezért. Egy idő után elterjedt a pletyka a klánban, hogy mi már egy pár vagyunk, s nem egy jelentéktelen ember terjesztette, hanem méghozzá Liz volt. Liz büszke volt, s már fiának tekintett, sőt, már esküvőnket tervezte, amiről mi már csak akkor tudtunk meg bármit is, mikor a klán már a legény- és leánybúcsúztatónkat szervezte… De mi még csak barátok voltunk. Az más tészta, hogy én tényleg akartam tőle valamit, de nem mertem kezdeményezni, így szépen lefújattuk az egészet.
Később egy küldetésen voltunk. Ismét csak mi ketten, de Dory megsérült. Ápoltam az erdő közepén, fél kómában volt, próbáltam tartani benne a lelket, míg combközepi nyílt sebét próbáltam ellátni.
- Nem lesz bajod. – Hallattam egyre mélyebb és férfiasabb hangomat.
- Nyll…, én most meghalok, ugye? – kérdezte tőlem halálnyugalommal.
- Nem fogsz, mert szeretlek, és nem hagyom, hogy bajod legyen. – Felillantak szemei, kérdően bámult rám velük. Annyira elgyengültem, hogy hagytam, hogy magához közel húzzon, majd megcsókoljon. Erre várt már olyan rég óta, hogy kimondjam mit érzek iránta.
Később meggyógyult, és immáron mondhattak ránk bármit, hogy egy pár vagyunk, hogy szerelmesek, nem érdekelt minket, nyíltan csókolóztunk bárhol, ahol csak szerettük volna, nem is fogtuk vissza magukat.
24 éves is alig voltam, mikor két gyermek az utcán letámadott, hogy legyek a mesterük. Elemi mágiát akartak tanulni, de egyáltalán nem azt, amelyiket én birtokoltam, meg is lepett, hogy miután közöltem velük, én egy vízmágus vagyok, ők nem tántorodtak meg, s továbbra is mesterüknek akartak. Hát belementem a játékba. A fiú, Chris tűzmágiát használt, míg a lány, Olive szélmágiával ügyeskedett. Mindketten nagyon ügyesek voltak, jó eredményekkel vettek minden akadályt, mit eléjük állítottam. Azonban ez nem volt elég. Egyik alkalommal, egy felkérést fogadtunk el így, mi hárman. A szörnyetegek szinte körülvettek minket, minek vége a fiú halála lett. Meg tudtam volna őrülni a belső fájdalomtól, ám próbáltam hűvös maradni, hogy ne szomorítsam tovább a zokogó lányt. Eltemettük közel a városunkhoz. A leányzó nagyon jól viselkedett ezután, tartva bátyjának tett ígéretét, miszerint tovább él majd. Általam kijelölt küldetéseket fogadott el, és végezte is el őket sorra. Igazi dicsőség volt számomra, hogy a tanítványomnak mondhattam, s már átéreztem, mit mesterem abban az időben.
Már rengeteg idő eltelt azóta… 30 éves nagy szamár lettem, s megszületett Dory-val közös gyermekünk, Axel is, s mostanra bizonyossá vált, hogy úton van mégegy gyermek, mely reményeim szerint lány lesz. Közben Dory édesanyja, Liz egy különös betegségben elhunyt. Én magam egy éttermet nyitottam, és már nem nagyon járok a Lamia Scalebe, elvégre nekem itthon van rengeteg dolgom, s a pénzforrás is biztos. Nem életveszélyes. Kisfiammal együtt rengeteget játszhatok, és nem maradok ki napokra, hetekre, olykor hónapokra. Olive még mindig tanul tőlem, s már immáron érdeklődik a víz mágia iránt is, minek külön ürülök, hisz végre van valami értelme, hogy tőlem tanuljon, ne csak a könyvekből.
|
|
