Noah Senshi

Csak egy átlagos nap. A szokásos ébredés, a szokásos reggeli teendőkkel és szokás szerint most sincs semmi kaja a hűtőben. Amint bevásárolok, valaki mindig jön és megfalja. Már lassan egy hete nem voltam semmilyen küldetésen és még csak bunyóba sem keveredtem egy jóideje. ~ Úgy tűnik, kezdek elpunnyadni. Nem ártana már valami jó kis kaland, mert ebbe a semmittevésbe beleőrülök.~ Gondoltam, miközben bevágtam az üres hűtő ajtaját és unottan indultam vissza a szobám felé, hogy felöltözzek és lemenjek a klánházba kajolni valamit.

Miután gyorsan magamra kaptam ruháimat, el is indultam volna, de a lakásom ajtajánál valami megállított. Egy fehér boríték volt az ajtóra ragasztva az elején egy érdekes jellel.
Ezzel : http://t1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRzpyn-YA4Qpv123ScDjiK0T7uPQX8xTsnhR2J5Bh0KrtX8cp8w&t=1
Mivel az érdekes jel felett a nevem is ott virított, biztos voltam benne, hogy nekem szánta valaki. Hamar letéptem az ajtóról és miután felbontottam egy levelet találtam benne, amit nekem címeztek.

Mr. Senshi.

Felfigyeltünk az ön mágikus tevékenységeire és szeretnénk, ha csatlakozna kötelékünkhöz, de előbb ki kell állnia néhány próbát. Választási lehetősége NINCS. Amennyiben nem hajlandó kiállni, avagy nem állja ki a próbát a megadott időkorláton belül, akkor azért egy bizonyos Zariin Meido nevezetű hölgy az életével fizet. A levél olvasása után 10 perce van, hogy eljusson egy bizonyos helyszínre, ahol további utasításokkal látjuk el. - A levélen semmilyen aláírás nem volt, csak ugyan az a fekete főnixre hasonlító jel, ami a borítékon is díszelgett.
- Mei... - az egészből szinte csak annyit fogtam fel, hogy ha nem teszem meg, amit ezek akarnak, akkor neki vége. Persze nem lehettem teljesen biztos abban, hogy nem e csak blöffölnek, de nem kockáztathattam. Az egyetlen gond már csak az volt, hogy nem írták le, hová is kell mennem. Alig, hogy ezen kezdtem el bosszankodni, történt valami. A kezemben lévő papír vörösen világítani kezdett és lassan apró darabokra szakadt. A vörösen izzó papírdarabok a fejem felett kezdtek el kör alakban keringeni és hamarosan egy mágikus kör alakját vették fel. A kör lassan fentről lefelé, úgymond beszkennelt, majd csak úgy eltűnt a semmibe. Nem tudtam mi történt, de ez után hirtelen egy sáv jelent meg a fejem fölött, ami lassan tölteni kezdett. Mikor betöltött, szinte robbanás szerűen, áradt agyamba az információ. Hirtelen tudtam, hogy hová kell mennem, sőt még egy útvonal is ki volt jelölve, hogy merre mennyek. Az útvonal persze mind Mei házát, mind a Dragon Fang klánházat nagy ívben elkerülte és a város azon környékén kellett keresztül mennem, ahol nincs hiány banditákból és egyéb rossz arcú alakokból. Ja igen... bónusznak még kaptam a fejem felé egy mini digitális órát, ami 10 perctől számolt vissza, hogy mindig pontosan tudjam, mennyi időm maradt még hátra, hogy befejezzem a kis próbájukat.
- A francba. - Mondtam dühösen, majd az ajtótól megindulva az ablak felé vettem az irányt. Tudniillik, mivel az emeleten laktam így gyorsabban kijutottam, mintha még lépcsőztem volna és most minden perc számított. De csak miután kiugrottam az ablakon gondoltam bele, hogy az érkezés lehet, hogy kissé fájni fog, de a a szerencsém, szerencsére nem hagyott el. Viszont valaki mást nagyon is. Egy éppen arra kószáló biciklis fogta fel az esésemet, így komolyabb bajom nem lett, ahogy szerencsére a landoló párnámul szolgáló srácnak sem. Amint földet értem, azonnal fel is ugrottam a földről, amilyen gyorsan csak tudtam és futásnak eredtem.
- Bocsi. - Kiáltottam hátra a srácnak, rohanás közben.

Olyan sebességgel futottam, amire nem is tudtam, hogy képes vagyok. minden erőmmel a futásra koncentráltam és úgy tűnt, hogy sikerül majd időben oda érnem, hiszen még csak 4 perc telt el, de már a táv felén túl is voltam. De ekkor hirtelen sok apró csillogó valamit láttam meg szemből, felém közeledni, amik mint később kiderült több apró, éles kristályszilánk volt. Fel is nyársaltak volna, de szerencsére még időben kapcsoltam.
- Water Snake, Freeze. - Mondtam ki gyorsan a két mágia nevét. Először két vízkígyót hoztam létre, melyeket magam köré tekertem, majd megfagyasztottam őket, így egyfajta pajzsot létre hozva magam körül. Nem sokon múlott, hogy eltaláljanak, mivel több kristályszilánk is a fagyott vízkígyók belsejében volt megakadva. A többi apró kristály csak simán széttört a rögtönzött kígyós pajzsomon, ebből pedig tudtam, hogy ellenfelem alacsonyabb szinten áll mint én, hiszen a kristályai sokkal gyengébbek voltak az én jegemnél. Miután leolvasztottam magamról a jeget felálltam és velem szemben egy csuklyás, arcát sállal takaró, tőlem valamivel magasabb, nem túl barátságosnak tűnő fickó állt, talpig feketében.
- Tűnj innen. Nincs most időm veled foglalkozni. Sietnem kell. -ordítottam rá.
- Tudom. - Válaszolt röviden. - Cristal Make - Fist. - Ordította el mágiája nevét, mire öklét szürkés színű kristályok vonták be és azonnal támadásba lendült. Ütései elől sikeresen el tudtam ugrani, de ahová ütött, ott az ütés mindig egy kisebb krátert robbantott. Nem tudtam mit csináljak, ezért csak ugráltam a támadásai elől, de eközben egyre jobban lefáradtam és az időm is egyre csak fogyott. ~ Basszus... nincs most erre időm. Ha nem sietek Mei...~ Nem is akartam bele gondolni, mi lesz vele, ha igaz amit mondtak.
Water Snake. - Üvöltöttem megint és a kígyót, mint egy lövedéket dobtam a fickó felé, aki kristály öklével védte ki azt, mire a kígyó felrobbant és mindent beterített vízzel. ~ Hehe... már tudom, hogy tegyelek hidegre.~ A sötét fickót folyamatosan vízkígyókkal kezdtem dobálni, melyeket ő folyamatosan szét is ütött, csak úgy mint az előbb.
- Nem látod, hogy ennek semmi értelme? Az idő fogytán, a kis barátnőd pedig hamarosan meg fog halni. - Mondta és közben a hangjából semmilyen érzés nem jött. Mintha csak egy érzések nélküli kavics mondta volna az előbb elhangzott szavakat.
- FOGD BE A POFÁÁÁD !!! - Ordítottam rá dühösen és felé indultam. Kezemet ütésre lendítettem, mely elől elhajolt, aztán teljes erejéből gyomron vágott. Az ütés hatására egy kis vért köptem és egy hatalmasat üvöltöttem.
- Chö... elképzelésem sincs, miét akarhattak téged a rendbe. Egy gyenge kis szemét vagy. Akár csak a klán, ahová tartozol.
- Tudod... fingom nincs, hogy milyen rendről, vagy miről beszélsz... - Kezdtem bele halkan. - De engem és a klánomat szemétnek nevezni, nagy hoba barátom... mert ez a szemét most szétrúgja a tetves seggedet. - Emeltem fel egy dühös tekintettel a fejemet és elkaptam a karját, amin lógtam.
- Freeze. - Mondtam ki a ismét a varázslat nevét, mire a fickón a ruhája kő kemény jéggé dermedt és mozdulni sem tudott.
- Ezt meg... hagy a francba tudtál...? - Nézett rám értetlenkedő tekintettel.
- Nem volt nehéz. Annyira el voltál szállva magadtól, hogy semmit nem érnek ellened a "gyenge" kis kígyóim, hogy észre sem veted, hogy minden egyes alkalommal, mikor szétütöttél egyet, fokozatosan beterítettek vízzel és annyira átázott a ruhád, hogy teljesen rátapadt a testedre. Most pedig ahogy megfagyasztottam... szerintem már ki tudod találni. - Itt kezemmel kicsit megpaskolgattam a fejét.- Szívesen darabokra tördelnélek, de nincs most több időm arra, hogy veled szórakozzak. - Mondtam, majd nyomban futásnak eredtem, mert már alig 3 percem volt, hogy elérjek a megadott helyre.

Út közben még pár gyengébb banditával össze akadtam, de az előző ellenfelemhez képest labdába sem rúgtak. Valójában... igazán meg sem kellett állnom, hogy taccsra tegyem őket. Mivel az időm már eléggé fogytán volt, minden erőmet lábaimba irányítva futottam, ahogy csak a lábam bírta. Utam ki vezetett a városból, be a város mellett elterülő erdőbe, ahol több kisebb ösvényen haladtam tovább. HA nem lett volna az a térkép a fejemben, akkor bizony nagy bajban lettem volna ezeken az össze vissza kis erdei utakon, de így nem volt különösebb gond. A lényeg, hogy végül pont időre oda értem, amiben az is szerepet játszott, hogy egy nagyobb lejtőn megbotlottam és mivel elég nagy sebességgel gurultam lefelé nyertem egy kis időt... meg pár zúzódást is szereztem. A célpont ahová el kellett jutnom, nem volt más, mint egy bazi nagy szikla az erdő közepén, melynek a tetején egy pohár volt, alatta egy kis levéllel, melyen csak egy rövid üzenet állt. "Igyál meg." A kimerültségtől lihegve és kicsit remegő kézzel emeltem le a poharat a szikláról. Miután kicsit jobban szemügyre vettem, a poharat, az aljában ugyan azt a fekete főnixet ábrázoló jelet láttam meg, mint ami a levélen és a borítékon is volt. Kicsit bele szimatoltam a pohárba és grimaszt vágva tartottam el magamtól, a benne lévő büdös löttyel együtt. Végül azonban erőt véve magamon, befogtam az orromat és leöntöttem torkomon az átlátszó folyadékot, mely ahogy leszaladt nyelőcsövemen, mintha végig égette volna. A poharat leejtve a fűbe hirtelen a torkomhoz kaptam. ~Ez meg mi a szar volt?~ Kérdeztem magamtól, de hamarosan a belülről mardosó fájdalom helyét, valami furcsa bódulat vett át. Olyan volt, mintha egy kocsma egész italkészletét egy magam ittam volna meg. Kábultan emeltem kezemet a fejem mellé, mutató ujjamat felemelve, aztán kinyújtottam előre a karomat.
- Csaposkám... még egy ilyet. - Mondtam borgőzös hangon, majd oldalra dőlve kiterültem a földön. Nehezen vettem a levegőt és eléggé homályosan láttam, valamint a hallásom is rendesen bezavarodott. Hamarosan négy láb lépett oda mellém, és röviden beszélgettek fölöttem valamiről. Nem igazán értettem belőle semmit. úgy tűnik nem beszélek lábul, de hamarosan, lassan el is sétáltak mellőlem. Éreztem, ahogy valaki megfogja a két karomat, valaki pedig a lábaimmal végzi el ugyan ezt a műveletet és elindulnak velem valamerre. Az utolsó dolog amire emlékszem, hogy egy kisebb barlang felé visznek, ahová még mielőtt bevittek volna, elvesztettem az eszméletem.

Mikor magamhoz tértem, egy sötét szobában, egy eléggé kényelmetlen ágyon ébredtem és amiatt a lötty miatt,amit megittam, még mindig kicsit kábának éreztem magam.
Hamarosan olyan hangot hallottam, mintha egy kulcsot fordítanának el egy ajtóban, majd valahol velem szemben egy ajtó nyílt ki, nagy nyikorgások közepette. Az ajtón eléggé erotikus fény áradt be azért egy kicsit hunyorítva néztem a sötét alakra, aki közben megjelent az ajtóban.
- Kelj fel. - Mondta egy ismerős hang röviden, mire lassan feltápászkodtam az ágyról és kicsit szédelegve megindultam a sötét alak felé. ~ Na ez meg ki a hóhér... és hol a francban vagyok? ~ Kérdeztem magamtól, miközben az ajtó felé lépkedtem.

Az idegen elállt az ajtóból, hogy ki tudjak menni, ideiglenes szálláshelyemről. Mikor kiléptem, egy hosszú, szépen kidolgozott folyosón találtam magam és végig, több az én "szobám" ajtajához hasonló vasajtót láttam. Ahogy szemem körbe forgattam az egy barlang belsejében kidolgozott, boltíves folyosón, melyet végig fáklyák világítottak meg, szemem a smasszerra tévedt, aki kiengedett és rájöttem, hogy miért is volt ilyen ismerős a hangja. Az arcát még most is sál takarta, de így is könnyen felismertem a fickót, akivel nemrég volt egy fagyos kis találkám.
- Nocsak, kiolvadtál? - Kérdeztem tőle vigyorogva, mire csak össze húzta a szemöldökét és hátat fordított nekem. ~ Szép... az ember csak érdeklődik valaki hogylétéről, aki ki akarta nyírni, erre az bedurcizik...~
- Kövess. - Mondta, majd nagy léptekkel elindult. Mivel azt sem igazán tudtam, hogy merre vagyok, így hát úgy döntöttem követem és amíg az úti célunk felé haladunk, megpróbálom kifaggatni.
- Hol vagyok? - Kérdeztem, de semmi válasz nem érkezett.
- Hová megyünk?
- Hamarosan megtudod. - Érkezett végre egy válasz.
- Mei merre van?
- Ha azt teszed, amit mondunk, semmi baja nem lesz... vagy nem akkora. - Mondta és a végén agy apró, gonosz kuncogást hallatott. Lépteimet kicsit meggyorsírva, két lépésből mellette álltam. Hirtelen megragadtam tarkóját és kirúgva alóla a lábát arccal beleküldtem a talajba. Felém eső kezére izomból rátérdeltem, miközben fejét is folyamatosa tovább nyomtam bele a földbe és lassan oda hajoltam hozzá.
- Ha csak egy haja szálas is meggörbül... esküszöm, hogy mindenkit megölök, aki benne van ebben.. és veled fogom kezdeni, vicces fiú. - Ssuttogtam halkan a fülébe, aztán elengedtem. Ő ezután morogva felkelt a földről és miután kicsit leporolta magát, tovább indult előttem.
Hamarosan egy hatalmas vas ajtóhoz értünk, mely magától kinyílt előttünk, amint oda értünk. Az ajtón betekintve egy hatalmas, teljesen üres csarnokot láttam meg. A fickót követve beljebb léptem. A termet fentről egy nagy fénygömb világította meg, így a látási viszonyokkal nem volt gond. A terem falai teljesen simák voltak és azon kívül, amin bejöttünk, semmilyen más kijárat nem volt. Viszont volt egy hatalmas átlátszó ablak, olyan 10 méter magasan a terem falában, mely mögött három fekete köpenyes, maszkos fickó állt. Két magasabb, köztük pedig egy alacsonyabb, akinek a kezében egy bot volt, amire támaszkodott.
- Hol vagyunk?
- A következő próbád helyszínén. - A válasz érdekes módon nem az eddigi idegenvezetőm szájából érkezett, hanem az egyik maszkostól, akik az ablakszerűség mögött álltak.
- Rou... köszönjük. Te most elmehetsz. - Szólalt meg újra a hang, mire a mellettem álló fickó bólintott egyet, majd lelépett.
- Hé... Ti ott... milyen próbáról lenne szó? - Kérdeztem a maszkosoktól, mire azok egymásra néztek.
- Meg kell küzdened az egyik emberünkkel. - elelte ismét ugyan az, aki eddig beszélt közülük. ~ Már megint? ~
- Ha legyőztem, elengeditek Mei-t és elmehetük?
- Igen.
- Amúgy... mik ezek a próbák... miért nekem kell ezeket csinálni? - Kérdeztem meg, amire már rég kíváncsi voltam.
- Ha legyőzted az ellenfeled, minden kérdésedre válaszolunk.
- Rendben. De hol az az ellenfél? - Kérdeztem, mire valaki megkocogtatta a vállamat.
- Itt mögötted. - Szólt egy hang, mire hátra fordultam, de semmi mást nem láttam, csak egy öklöt, amit hamarosan érezhettem is az arcomon. Az ütés hatására a földön kötöttem ki, majd fejemet kicsit megrázva néztem fel ellenfelemre. Egy szőke hajú, zöld szemű, magasságra kb. akkora, mint én, lenyalt hajú srác állt előttem. ~ Jézus, ez a fej... ~ Ez volt az első gondolat, ami átfutott agyamon.
- Felétek így szokás köszönni? - Dörgöltem meg az állam, ahol az ütés elkapott, miközben felálltam.
- Ha úgy köszöntem volna... már nem élnél. - Válaszolta, miközben egy gonosz vigyor jelent meg az arcán, amit ezzel a hajzattal kombinálva egyszerűen nem tudtam komolyan venni.
- Akkor felétek kevesen lakhattak... vagy csak ritkán taliztatok. - Mondtam, mire elkezdett nevetni, mintha egy jó viccet hallott volna és én is csatlakoztam hozzá a nevetésben, mire hirtelen, erősebben, mint az előbb, ismét megütött és megint leültem.
- Na most köszöntem. - Felelte komoly hangon. Ez meg olyan magas labda volt, hogy nem bírtam megállni, hogy le ne üssem.
- De még mindig élek... buktaaaaaa. - Mondtam, a végét szinte énekelve, mire a srác fején egy ér kezdett el erőteljesen lüktetni és zihálva kezdte venni a levegőt.
- Most véged... Ice Make: Lance - Ordította el magát, mire egy jégből készült lándzsa jelent meg a kezében, mellyel azonnal felém szúrt. Lábaimmal meglökve magam, végig gördültem a hátamon, majd végül kezeimre támaszkodva kitoltam magam, így kézen állásból figyeltem, ahogy a dárda, nem messze az arcomtól a földbe fúródik a fickó pedig csak pislogva néz rám, hogy most mi van.
- Hát öreg... ezt bebuktad. - Mondtam vigyorogva, majd először jobb, aztán bal lábammal is arcon rúgtam, mire dárdáját elengedve hátra esett. Gyorsan guggolásba ugrottam, majd a kiszedtem a dárdát a földből és felé indultam.
- Nincs veled bajom... de csak akkor adjátok vissza Mei-t, ha legyőztelek. Szóval bye bye. - Mondtam és a dárda nyelével egy ütést indítottam a feje felé, hogy kiüssem.
- Ice Make: Claws. - Mondta ki a varázslat nevét, mire mindkét kezén, jégből készült karmok jelentek meg és feje elé tartva azokat, kivédte csapásomat. Mikor kivédte a támadást, egy kicsit hátrébb ugrottam. Ezalatt ő is felugrott a földről és farkasszemet nézve egymással, kezdtünk lassan körbe, körbe sétálni és néztük, hogy melyikünk támad előbb.
Hirtelen, szinte egyszerre, mindketten támadásba lendültünk. A kezemben lévő dárdával indítottam felé csapást, mire egyik kezén lévő karmait, maga elé emelve védett ki, ezalatt a másik kezén lévő karmokkal indított támadást. A dárda nyelét, két karom közé illesztve állítottam meg és nagy erővel lefejeltem a srácot. Erre kicsit hátrált, majd megrázta a fejét és újra támadásba lendült. A bal kezén lévő karmokkal indított támadást, egyenesen a fejem irányába, mire kezét a dárdával félre lökve hárítottam, de nem adta fel. Jobbjával átnyúlva balja felett, majdnem sikerült telibe kapnia a vállamat, de az utolsó pillanatban sikerült kitérnem előle és csak egy pár, nem túl mély vágás keletkezett vállamon. ~ Bakker... na jó, ideje lesz befejezni. ~ Gondoltam, ahogy hátrébb ugrottam és a sebemre néztem. Hirtelen ismét támadásba lendültem, de erre ellenfelem olyat tett, amire végképp nem számítottam. Kezeiről eltüntette a karmokat és halál nyugodtan várta érkezésemet. Nem tudtam, mire készülhet, de nem is érdekelt... csak véget akartam vetni ennek a harcnak, hogy megmenthessem Meit.
Mikor a srác felé szúrtam, ami elől egy gyors mozdulattal kitért és olyan dolgot tett, amit még most is alig tudok felfogni.
- Ice Manipulation. - Mondta, mire a jégdárda meghajlott és a kezeim köré tekerte azt. ~ Ez meg mi a fene? Ilyen mágiáról, még csak nem is hallottam.~ Néztem ellenfelemre elkerekedett szemekkel, aki eközben egy jót nevetett rajtam.
- Ice Handcuffs. - Mondta ki az újabb mágia nevét, mire a kezeim körül ismét megkeményedett a jég és nem engedte, hogy kezeimet mozgassam. Hiába is próbáltam szétszakítani a bilincseket, a kemény jeget, nem tudtam széttörni, amit ellenfelem is pontosan tudott és nem is habozott a támadással, már érkezett is a következő ütése.
- Milyen kár, hogy kezek nélkül nem igazán tudod használni a mágiádat nem igaz? - Kérdezte egy gonosz vigyorral az arcán, miközben még egy ütést bevitt.
- Ha nem lennél ennyire lekötve, talán még esélyed is lenne ellenem. - Nevette el magát, saját béna poénján, mire csak fapofával néztem rá.
- Gratulálok... ezt mind egyedül találtad ki? -.- . - Kérdeztem, mire megint ideges lett.
- Te nem tudod, mikor kell befogni? - Kérdezte és lábát fejem felé lendítette. Karjaimat fejem elé emeltem, mire zsenikém az általa kezemre tett, kőkemény jég bilincsbe rúgott és a találkozó által kiváltott fájdalmakat, pár igen illetlen szóval kísérte. Mivel én tök udvarias gyerek vagyok, nem hagyhattam, hogy a jelenlétemben tovább káromkodjon és a jég bilincsek finoman arcon legyintettem, amitől két métert repült hátra, majd nagy puffanással érkezett a földre. A földről dühösen felugorva, újabb lándzsát alkotott, majd vérben forgó, dühös tekintettel rontott nekem. A srác orrából, szinte ömlött a vér, hála előbbi ütésemnek. Gondoltam, hogy ha közelebb ér, majd letörölgetem neki egy kicsit a bilinccsel, de erre nem volt időm. Ellenfelem a dühtől új erőre kapva, hihetetlen sebességgel indította meg felém támadásait én pedig alig tudtam elkerülni azokat.
Egy két kisebb vágást és karcolást össze szedtem ugyan, de szerencsére komolyabban nem tudott megsebezni. Viszont, már kezdtem nagyon kifáradni és nem tudtam, meddig bírom még elkerülni támadásait. ~ Bakker... ha tudnám használni a kezeimet... Valahogy meg kéne lepnem és kiütni de gyorsan, különben felnyársal. ~
- Megvan... - Mondtam halkan, mialatt elkerültem az újabb csapást, és már indítottam is az ellen csapást.
- Water Snake. - Mondtam ki a mágia nevét, mire megidéztem egy vízkígyót, melyet a nyelvemmel irányítottam. Ellenfelem döbbent tekintete arra engedett következtetni, hogy valóban sikerült meglepnem, amit ki is használtam. A kígyóval erőteljesen arcon vágtam, mire hátrált, majd mikor hozzá vágtam a kígyót, leült a földre, lándzsáját pedig kiejtette kezéből. A levegőbe ugorva, páros lábbal a gyomrába tapostam, majd mielőtt megnyikkanhatott volna, egy erőset rásóztam a fejére, a még indig kezeimen lévő bilincsel, melytől eszméletét veztette. Lihegve néztem egy darabig, hogy ha mégis megmozdulna még, üssek rajta egyet, de már nem igazán mozgott. Fáradtan dobtam le magam a földre és vigyorogva néztem fel a mennyezetre. ~ Győztem. ~

- Gratulálunk. - Szólalt meg egy hang, mire felkaptam a fejem. A három maszkos állt előttem, akik mindeddig a mögött a hatalmas ablakszerűség előtt álltak.
- Nem mindennapi küzdelmet láttunk. Nagyon leleményesen használod a mágiádat és...
- Hol van Mei? - Szakítottam félbe, mire a három maszkos egymásra nézett.
- Otthon.
- Mivan? - Kérdeztem, miközben felkeltem a földről.
- Egész végig otthon volt. Soha nem is volt a fogjunk és semmit nem is tud erről az egészről. - Felelte, mire nem tudtam, örüljek e, vagy ideges legyek. Egyrészt örültem annak, hogy Mei biztonságban van és semmi baja, másrészt utálom, ha átvernek.
- Az egész emberrablás mesét, csak azért találtuk ki, hogy bele menj a próbákba és hogy minden erőddel harcolj.
- Mégis mire volt ez jó nektek?
- Ki akartuk deríteni, alkalmas vagy e arra, hogy felvegyünk a rendbe. - Mondta és ahogy beszélt, egyre inkább olyan érzésem volt, hogy ismerem ezt a hangot.
- Miféle rendbe?
- A fekete Főnix rendbe. Évszázadok óta foglalkozunk különböző, különleges mágiák begyüjtésével, kifejlesztésével és tanulmányozásával, majd ezeket feljegyezzük, az utókor számára. Az ice manipulation is ilyen mágia, amit Gon használt ellened a harcban. Jut is eszembe. - Mondta, mire kezét a jég bilincsem felé emelte. tenyeréből halvány fény tört elő, a jég pedig lassan leolvadt kezeimről.
- Jó kis trükkök. - Mondtam mosolyogva. - Naés miért akarjátok, hogy én is a rend tagja legyek?
- Egyrészt, mert sok jót hallottunk rólad, másrészt, mert gondoltuk ideje, hogy részese légy a családi titoknak. - Mondta egy szintén ismerős, vidám, öreges hang, mire nem tudtam mit mondani, csak elkerekedett szemekkel néztem, hogy mi van. A két magasabb fickó a középen álló alacsonyabbra nézett, majd mindhárman felém fordultak és lassan levették a maszkjaikat, én pedig... hát... beszartam.

- Papi? Mester? Apa? O.O - Néztem döbbenten az előttem álló két családtagomra és mesteremre.
- Ezt... te... hogy? Áááá.. Anya tud erről?
- Te viccelsz öcsi? Anyád előbb volt tag, mint az apád, pedig ő a rend vezetőjének a fia. - Mondta a nagyapám vigyorogva.
- Mi van? De hát anya nem is használ mágiát.
- Mondjuk úgy, hogy nem szokványos mágiát használ. - Mondta az apám, nálam pedig még mindig képzavar volt.
- Ne tátsd már a szád, inkább azt mond, van e kedved csatlakozni, mert ha nem, akkor gyorsan töröljük a memód és pá. Bár jól gondold meg... nem semmi kislányok vannak a kötelékünkben. - Súgta a végét oda nekem a nagyapám. ~ Vén perverz... nem értem, miért mondják, hogy teljesen olyan vagyok, mint ő, de azért bírom az öreget. (meg amit mondott is jól hangzik) ~
- Asszem.. jah. Csatlakozok. - Mondtam, mire mesterem vállamra tette a kezét, ahol a Dragon Fang jele van és miután elvette onnan tenyerét, egy nagy főnix ábra volt a vállamon, melynek szívénél a Dragon Fang jele volt, majd a főnix lassan elhalványodott.
- Mostantól közénk tartozol. Ha bármikor segítségre van szükséged bármiben, hozzánk bármikor fordulhatsz. Ja és nyugi... ez nem számít klánárulásnak. Olyan, mintha egy kutatócsoport tagja lennél. - Felelte mesterem, majd vissza lépett nagyapám baljára.
- Üdvözlünk, a Fekete Főnix rendben.

[/center]

- Noaaah.. hallod, kelj már fel. - Hallottam halkan a hangokat és úgy éreztem valaki rángat. - Ember. Két tízes épp itt röpizik az ablak előtt.
- Szivatsz?! - Pattantak fel szemeim és ugrottam ki az ágyból az ablakhoz sietve, ám ez a művelet sem jött össze, mivel a lábam köré csavarodott lepedőnek hála az első lépés után befejeltem a parkettát.
- Igen. A harmadikon laksz te nagyon zseni... szerinted, hogy röpiznének csajok az ablak előtt?
- Volt már rá példa. O.o - Néztem a mellettem álló nagyjából korombéli srácra, akivel a rendben haverkodtam össze, miután oda kerültem.
- Azt meg mégis, ho... mindegy, nem akarom tudni. Öltözz, a nagyapád már mindenütt keresett. Mégis hová a fenébe léptél le egyetlen szó nélkül?
- Jaaa, csak nőnapot ünnepeltem. - Keltem fel végre a földről és nyújtóztam egyet, majd a gatyámat kezdtem keresni.
- Egy hétig?!! - Emelte meg kicsit hangját, miközben kérdőn nézett rám.
- Sok nő van ám - Világosítottam fel, mire inkább nem válaszolt semmit, én viszont megtaláltam ruháimat a fotelban ledobva.
- Velük mi legyen? - Kérdezte a fürdő ajtajában állva, mire elindultam felé.
- Kikkel? - Kérdésemre nem kellett válaszolnia, mert ahogy mellé értem, megláttam két dögi csajt, ahogy a fürdőkádban egyikük félmeztelenül, másikuk fehérneműben, egymáson fekve békésen aludtak.
- Zsííííír - Vigyorodtam el. - Pacsi? - Emeltem jobb kezem a magasba, mire csak vállamra tette egyik kezét és annyit mondott, "te hülye vagy." A következő pillanatban a rendben, nagyapám irodája előtt találtuk magunkat... igen, kis barátom kinek neve Haito, egy tér mágus és épp az előbb teleportált velem együtt. Úgy elkezdtem szédülni, mintha feles egybe lecsúszott volna -hehe, leírtam, hogy segg - és ezt követően felültem volna egy körhintára.
- Hmm.. elfelejtettem volna mondani, hogy ne vegyél levegőt? - Vigyorgott rám, mire - mivel még beszélni nem nagyon tudtam - Bal karom felemelve és középső ujjam határozottan kinyújtva jeleztem, mit gondolok, amin ő csak elnevette magát. Amíg én a falnak dőlve, mélyeket lélegezve próbáltam megállítani a körülöttem forgó világot, Haito bekopogott nagyapám irodájának ajtaján.
- Gyere. - Hallatszott bentről az invitálás, mire az ajtók szinte maguktól kinyíltak a fiú előtt.
- Ááá.. Haito, örülök, hogy visszatértél. Sikerült megtalálnod azt a hülyét? - Hangzott fel egyből a papi kérdése, ahogy megtalálta, mire a következő pillanatban én támolyogtam be látóterébe, nem túl stabilan, így válaszolva kérésére.
- Részeg?
- Nem... úgy tűnik rosszul bírja a teleportálást. - Mosolyodott el halványan... szerintem épp azt forgatta a fejében, hogy néha csak úgy heccből ezt fogja velem csinálni >.>
- Értem... Köszönöm, most elmehetsz. - Mondta, mire Haito csak meghajolt, aztán hátrálva elhagyta a termet. - Te pedig gyere végre ide. - Intézte ezúttal hozzám szavait. Miután sikerült elérnem hatalmas, díszes íróasztalát, melyen rengeteg papír tornyosult, leültem az azzal szemben lévő székre.
- Mondtam, hogy leülhetsz? - Húzta fel szemöldökét, mire hallva morcos hangját, inkább felálltam. - Oké. most már leülhetsz. - Mosolyodott el az öreg, mire én magamban kezdtem morgolódni.
- Nézd papi, én sajnálom, hogy egy szó nélkül eltűntem, de... - Kezdtem bele, ám nagyapám félbeszakított.
- Óóó, dehogy sajnálod... majd ha megkaptad a büntetést.
- Büntetést? Szobafogságot kapok, vagy mi?
- Nem egészen, ám mielőtt erre rátérnénk, szeretnék bemutatni valakit. - Mutatott karjával oldalra, én pedig fejemmel követtem annak irányát. A fal mellett, egy aranyos lány ... Barna cipők, fekete combig érő harisnya, piros, kockás miniszoknya, és egy fehér ing. Csak ezek a ruhadarabok rejtették el, még így is csodás testét, egyedül az nem volt tiszta, hogy nem vettem eddig észre.
- A neve Asuna. - mutatta be a lányt, aki lassan közelebb lépdelt, mire én magamban kuncogni kezdtem. ~ A... suna...~ ezt látva nagyapám, kicsit megköszörülte a torkát.
- Mint már említettem, a neve Asuna. - Emelte fel kissé hangját, mire kitört belőlem a nevetés. Papinak már egy ér kezdett egyre hevesebben lüktetni homlokán, mire idegesen jobb lábával nagyot dobbantott. A következő pialatban, egy kőoszlop ugrott elő a földből, ami egyenesen homlokomat vette célba, majd ahogy betalált visszahúzódott oda, ahonnan kiugrott.
- Au... - csak ennyit tudtam kinyögni, ahogy a székkel lassan hátra dőltem és elterültem a földön.
- Jól vagy? - Lépett felém a lány csillogó szemekkel jobb kezét finoman arca elé emelve. ~ Kawaiiii ~ Visszhangzott fejemben, amíg szemeim kicsit odébb nem kalandoztak a vörös ruhadarab alá.
- Ez selyem ugye? - Kérdeztem, ahogy egy apró vércsík gördült végig arcomon, mely orromból indult. Erre a lány arca teljesen elvörösödött.
- PERVERZ!! - Kiáltotta még ezt is aranyosan, ahogy jobb lábát meglendítette. Ez után olyan történt, amire egyáltalán nem számítottam. Az egy dolog, hogy megrúgott, erre számítottam, csak arra nem, hogy a rúgás ereje ekkora lesz, hogy a szoba másik felébe repít. Én még rég a fájdalomtól görnyedeztem, mikor a lány ismét felém indult és valahogy az volt az érzésem, nem felsegíteni akar. Épp, hogy sikerült elugranom következő ütése elől, ami nem kis meglepetésemre, kisebb kráter keletkezett ökle nyomán a földben, ott ahol nemrég feküdtem. Ezek után meg sem próbáltam beleállni ütéseibe, minden erőmmel azon voltam, hogy elkerüljem azokat.
- Papi... mi a fene folyik itt? - Hangzott kicsit kétségbeesetten a kérdésem, ahogy az ütések és rúgások elől tértem ki. Kicsit fura volt... a lány szeméből eltűnt az a csillogás, mely korábban megbabonázott és csak üres tekintetével találtam szemben magam.
- Nos ő lenne az új mestered. - Mondta, mire megálltam és döbbenten felé fordultam.
- Az új micsodám? - A következő pillanatban egy hatalmas erejű ütést érezhettem arcomban, ami egyenesen a papi könyvespolcába repített.
- A mestered. Egy ritka és különleges mágiát használ, amivel izmainak erejét akár tíz, hússzorosára is képes növelni. Az egyik legerősebb közelharci mágia, melyet ismerünk, azonban ha túlerőlteti, akár napokra is eszméletét vesztheti.
- Kezdte magyarázni, én pedig épp pár nagyobb könyvet dobtam a lányhoz, hátha lelassítják, és az egyik jól irányzott dobás fejbe kapta és pár pillanatra a földre küldte.
- Na és miért akar kinyírni?
- Nos... Asunanak a különleges mágiája mellett egy érdekes, ritka betegsége is van. - Folytatta, de én a név hallatán ismét kicsit nevetni kezdtem.
- Neked meg mégis mi a fene bajod van?
- Semmi.. különleges betegség, figyelek. - Közben keresgéltem, mivel lassíthatnám még Asunát, mikor ismét talpra állt.
- Ugyan ez helyzettől változik, de ha valaki.... Azt a vázát ne dob.. - Ne dobd el, mert majd száz éves, mondta volna, de addigra már Asuna ökle zúzta apró, kis, induri pinduri darabkákra.
- Bocsesz - Vigyorogtam tarkóm vakargatva.
- Mindegy. - Sóhajtotta. - Bukj le. - Hangzott a megmentő tanács, melyre gondolkodás nélkül hallgattam és így el is kerültem Asuna pusztító öklének erejét... így ehelyett térdének pusztító ereje nyomott orrba és küldött neki a falnak.
- Hol is tartottam? Jah igen. Igaz, hogy helyzet függő is, de ha valaki nagyon feldühíti, vagy túlzottan zavarba hozza, elveszti a fejét és mintha egy másik személy lenne, neki esik annak, aki megsértette. Ez utoljára öt éve esett meg, de neked sikerült öt perc alatt kihozni belőle... - Míg burkolt szidalmát hallgattam, két vízkígyót idéztem és fontam körbe a lány testén, hátha sikerül megfékeznem... hát nem. Hogy a kígyók egybe maradjanak, fognom kellett őket és mivel köré voltak tekerve... egyszerűen forogni kezdett, a kígyókkal együtt engem is magával rántva, így enyhén olyan volt, mintha ringispilen lennék. Hogy kiszabaduljak saját mágiám fogságából, megszüntettem azt, ám így csak annyit értem el, hogy hála a lendületnek, tovább repültem, egyenesen neki az ajtónak, ami nagyot reccsent hátam mögött.
- Valami ötlet, hogyan állítsam le? - Ráztam meg kicsit fejemet, hogy a szédülés okozta kettős látás is tova szálljon, mint én nemrégiben, ám erre Papi csak fejét kezdte vakargatni.
- Hmm... vagy minden ereje elfogy, ám az nem valószínű, mert eléggé túlteng benne a mágikus erő... vagy elkap és addig ver, amíg mozogsz, bár abba lehet, hogy belehalsz. - Hát úgy őszintén szólva, nem igazán tetszett a lehetőség, amit felvázolt...
- Papi... - Mondtam pár oktávval magasabban, mint általában és a kétségbeesés is érezhető volt hangomon.
- Jólvan, mindjárt kitalálok valamit. Addig fuss.
- Fussak?
- Igen... már így is eléggé szétbarmoltátok az irodámat. ~ Ceh jellemző. Az egy szem, szeretni való, kedves, jóképű, aranyos, laza, szerény unokája élete veszélyben, erre az irodája miatt aggódik. ~ Gondoltam, ám hamar nyitottam is az ajtót és menekülőre fogtam, ahogy megláttam, Asuna ismét támadásba lendül. Egy olyan helyre kellett terelnem, ahol nem nagyon tud tönkreverni semmit, valamint ahhoz is elég nagy a hely, hogy el tudjam kerülni a támadásait. Egyetlen ilyen helyről tudtam és az az edző terem volt, ahol első idelátogatásom alkalmával "vizsgáztattak." A cél megvolt, így már csak el kellett jutnom odáig... valójában gondoltam rá, hogy egy jégkarddal neki mehetnék, de nem tudtam, mire képes még azzal a mágiával, nem mellesleg megölni sem akartam a lányt.
Egy élesebb kanyar bevétele után, megfordultam és a mágiámmal vékony jégréteget idéztem a földre. A hatás nem maradt el. Asuna nemhogy nem tudta bevenni a kanyart, de olyan gyorsan csúszott tovább, hogy felfogni sem volt ideje, mi történik. Ilyen apró kis trükkökkel sikerült lelassítanom, míg végül el nem értem az uticélt. Még vártam, hogy ellenfelem befusson, kicsit előkészültem a harcra. Öt vízgömböt hoztam létre, melyeket magam előtt lebegtettem és vártam. Amint feltűnt az ajtóban, A gömbökből hármat jéggé változtattam és két vízkígyó segítségé nagy sebességgel Asuna felé indítottam őket, majd a két kígyót is a gömbök után dobtam, mint valami lövedékeket. Ahogy vártam, ezekkel csak kicsit tudtam lelassítani. A jéggömböket pár ütéssel apró, fehéren csillogó jégporrá amortizálta, egyedül a két vízkígyóból készített lövegékemtől hátrált pár lépést, melyek a golyók árnyékából érkezve kicsit meglepték. Ezalatt, én a még két, mindig előttem lebegő vízgömbbe dugtam ökölbe szorított kezeimmel és Freeze mágiámmal ráfagyasztottam őket, mint valami jégből készült boxkesztyűket. Egy pillanatig sem habozva, én is támadásba lendültem. Arc, gyomor, arc... ütéseim sorozatosan követték egymást és mind betalált. Végül egy erősebb ütésem erejétől kicsit hátrébb repülve elterült a földön, ám nem telt sok időbe, hogy ismét felálljon. Apró mosoly jelent meg ajkait, ahogy letörölte róluk, a vékony csíkban csordogáló vért.
- Óóó... basszus. - Látszólag ütéseimnek nem lett komolyabb hatása, ám mintha feltüzeltem volna harci kedvét. Nagyobb lendülettel rontott nekem, mint eddig bármikor... még elfuthattam volna, de őszintén meg kell valljam, nekem is egyre szórakoztatóbb lett a harc, így inkább én is megindultam felé. Ökleinket magasba emelve, ütésre indítottuk, és ahogy találkoztak, mindkettőnk testét átjárta az ütés által keltett lökéshullám, amitől mindketten hátrébb csúsztunk. Ez még egy dolog, de az én kezemen darabokra tört a kemény jég, és kizártnak tűnt, hogy egy ilyen ütést újból kibírjak ép bőrrel. Mire újba támadásba lendült, mindkét karomat, végig vízzel borítottam be, majd megfagyasztva azokat, magam elé keresztbe tartva pajzsként használtam. Az ütés ereje hatalmas volt, elég sok erőt vihetett bele... de a testem hála előbbi rögtönzött akciómnak, nem sérült komolyabban, viszont a falnak repültem. Már imádkoztam, hogy a Papi megjelenjen, mert kezdtem elfáradni és kifogyni a mágikus erőmből is, ellenfelem ezzel szemben, épphogy csak lihegett. ~ Még egy kicsit... ~ Erőltettem meg magam, hogy felálljak. Eljött az ideje, hogy megpróbáljak valamit, amit még csak nemrégiben kezdtem kifejleszteni és sok erőmbe is kerül. Mindkét kezemre vízkígyókat idéztem, és azok belsejében formáltam jégkardot. Az ellenfél ezt nem láthatta, így ezt a két mágiát ötvözve egy veszélyesebb támadást kaptunk, ámbátor... sokkal több mágikus erő kellett hozzá, hisz mégis csak két különböző mágiát használtam egy időben. Miután eldobtam őket, ellenfelem azt hitte, ismét csak vízzel találja szemben magát, ám hamar rájött, hogy téved. Az elsőt sikeresen kikerülte, viszont súrolta, a kard pedig vékony vágást ejtett karján, amin megdöbbent, ám a másodig elől már nem tudott kitérni, így az egyenesen vállába fúródott. Nem akartam én bántani, de valahogy muszáj volt lelassítanom, vagy megfékeznem, amíg így meg van kattanva. Hangos kiáltása jelezte, mikor a hideg jég keresztül hatol bőrén, aztán... hát enyhén megdöbbentem.
- Mi a fenét csinálsz te barom...?!! - Ordított rám, jelét sem mutatva eddigi zombiszerű viselkedésének, a legelején megismert szégyenlős kislányénak meg pláne.
- Most mivan? - Kérdeztem nagyokat pislogva.
- Szép volt gyerekek... bár meglepett, hogy Noah meg tudott sebezni. - Nézett a lányra nagyapám, akit nem is láttam, mikor lépett be a küzdelem helyszínére.
- Nem tudott volna... csak nem számítottam rá, hogy ez a kis hülye ilyenekkel próbálkozik. - Húzta ki vállából a kardot.
- Igen... néha engem is meglep, mikre képes. De ne nyafogj... két nap múlva nyoma sem lesz annak a sebnek, ismerve milyen gyorsan gyógyulsz.
- Igen, de... - kezdett volna bele, de már nem bírtam.
- HÉ!! - Kiáltottam el magam. - Mégis mi a fene folyik itt? - Kérdeztem újból, mert semmit nem értettem.
- Egy kis lecke. Mivel szó nélkül ellógtál, így semmibe véve engem és az edzésem, gondoltam megleckéztetlek kicsit és megkértem Asunát, hogy segítsen ebben.
- Akkor nincs is semmilyen...
- Nincs semmilyen betegsége.
- És akkor ő nem is..
- Dee, szerintem a végén tényleg meg akart ölni. - Válaszolta meg kérdéseimet, mielőtt teljesen kimondhattam volna azokat. A lány eközben felállt és vállát fogva nagyapám mellé sétált.
- Még valami?
- Hmm... már csak egy. - Gondolkodtam el kicsit.
- Igen?
- Most komolyan Asunának hívják? - Kezdtem el nevetni, mire nagyapám mellkasából egy megadó sóhaj szakadt fel.
- Asuna...
- Ezer örömmel mester. - Hangzott el a rövid párbeszéd és a következő pillanatban már érezhettem is a reptető pofont arcomon, melynek ereje ismételten a falig kísért.
- Azt akartam kérni, menj a gyengélkedőre... de ez sem volt rossz. Ja és Noah... holnap várlak ugyanitt reggel hétkor, hogy megkapd a büntetésed is.
- Óóóó, remek... - Mondtam halkan, ahogy lassan lecsukódtak szemeim és szép álmaim kezdődtek, melynek központi témája Asuna selyem ruhadarabja volt... azért csak történt ma jó is

Mint a legtöbb történet, ez is unalmasan indult. Kelés, reggeli, alvás, kelés, ebéd... egy átlagos pihenőnap legfontosabb momentumai, melyeket szigorúan betartottam, hiszen ha már csináljuk, akkor csináljuk jól, nemde?
Az ebéd után úgy gondoltam sétálok kicsit nyugisan a városban, hogy meglegyen az aznapi testmozgás is és ne puhuljak el annyira. Az utcára kilépve egy kósza szellő kapott a hajamba, így belőve azt egy király pózba, szóval már az indulásom is csupa jóval kecsegtetett.
Ahogy sétálgattam, hirtelen hangoskodásra lettem figyelmes és ahogy az emberek odébb álltak egy srácot láttam meg felém rohanni, akit két fickó üldözött. A fiú elég érdekesen nézett ki. Hosszú, vöröses-barnás haja hátul lófarokba volt fogva és úgy tűnt, finom szabású öltönyt visel. A körülbelül velem egy magas és látszólag egyidős fiút két ugyanolyan, troll fejű, egyforma öltönyben és napszemüvegben feszítő, ránézésre egy agysejten osztozó páros üldözte irányomba. Még teljesen észhez sem kaptam, mikor a srác beugrott a hátam mögé és a vállam fölött figyelte a két lihegő hústornyot, akik velem szemben álltak meg. Megpróbáltam jobbra állni el előlük, de a hátam mögött védelmet kereső személy és a velem szemben állók is úgy követtek, mint mágnest a fém egy lapon keresztül.
- Add át nekünk azt a fiút. A főnök el akar vele beszélgetni. - Szólalt meg az egyik kolosszus hangjának mély basszusán és úgy tűnt szavait hozzám intézi.
- Ha nem lenne a főnökötök, ti sem mernétek így szórakozni velem, degeneráltak. - Szólalt meg egy hang mögülem, mire a két ősembernek idegesbe rándult az arca.
- Megtennéd, hogy nem a hátam mögül ordibálsz ilyeneket? -- fordultam hátra kicsit rémülten, látván az öltönyösök reakcióját.
- Ugyan... ezek nem mernek tenni semmit. Főleg, hogy ott jön a főnökük. - Mutatott a gorillák mögé, mire azok velem együtt abba az irányba fordultak, ám senki olyat nem láttam, aki csak egy kicsit is azt az érzetet keltette volna bennem, hogy valakinek a főnöke. Miután csak egy seregnyi döbbent arccal találtam szemben magam, visszafordultam a fiúhoz, ám már nem volt ott. Láttam, ahogy veszettül rohan az embereket kerülgetve, ami még nem is zavart volna, ha a hátam mögött a két fickó nem mordult volna fel, s szemükből nem az a cél tükröződött volna, hogy ha más nincs, engem fognak magukkal vinni. Ezt mi sem jelezte jobban, minthogy már kaptak is felém, s csak reflexeimnek hála sikerült kicsúsznom túlméretezett markaik támadása elől, majd egy már adott sémát követve én is futásnak eredtem. [color=cyan]~ Szabadnap. Csak egyszer szeretnék egy szabadnapot, hogy ne akarjanak kinyírni ~ [color=white]Bosszankodtam magamban a kialakult helyzet miatt, mialatt beértem a nemrég még mögöttem bujdosó srácot.
[color=cyan]- Kérlek, mondd, hogy van valami terved, hogy rázzuk le őket! [color=white]- mondtam lihegve, ahogy immár mellette futottam.
- Az volt a terv, hogy megpattanok amíg veled foglalkoznak, de úgy tűnik ügyesebb vagy mint az elsőre látszik. - - felelte, mitől ugyan enyhén ellenszenvessé vált a srác, de jobban lekötött a hátunk mögül érkező dübörgés, mely a mamlaszok lépteinek zaja volt, jelezvén, hogy üldözőbe vettek minket. Gyorsabbnak gyorsabbak voltunk hála kisebb termetünknek, azonban arra nem számítottam, hogy a fickók...
- Ex- quip: pisols - igen, ebből már gondolom kiderült, hogy a fickók mágusok. Az egyikük legalábbis biztosan az volt, mert a másik aki eddig meg sem szólalt, ugyanúgy futott tovább mellette. Mindegy is. . A lényeg, hogy bár nem engem célzott be és a mellettem rohanó egyén nem nőtt túlságosan szívemhez ezalatt a röpke maraton alatt, azonban nem szívesen hagyom, hogy megöljenek valakit, főleg ha azt a Papi is megtudhatja, és a végén megpróbál kiképezni, hogy golyóálló legyek.
Na, a lényeg, hogy mikor a pisztoly elsült, rávetettem magam a srácra, így belökve őt egy szűk mellékutcába, melyet épp elértünk, s így még épp időben tűntünk el a golyó útjából. A földön gurultunk egy keveset, majd a lendületből nem vesztve szinte semmit, talpra álltunk, s tovább folytattuk a rohanást.
- Kösz.. - nyögte ki a hálálkodó szót, s hangjában érezhető volt a hála és a megdöbbenés érdekes keveréke.
- Utánam. - feleltem válaszul, ahogy át is vettem a vezetést, hogy követni tudjon. Szerencsére szinte úgy ismertem a várost mint a tenyerem, így még pár ilyen mellékutcán áthaladva, leráztuk üldözőinket, s megmentettemet egyenesen egy étteremig vezettem, mely mondhatni a törzshelyem volt.
- Szia Noah, régen láttalak errefelé. Csak nem harizol rám? - Kérdezte a már jól ismert pincérlány, könnybe lábadt kiskutya szemekkel. ~ Olyan aranyos... ~
- Ugyan... - Legyintettem. - Csak mostanában elég sok volt a meló és nem volt időm beugrani.
- Gonosz. - Fonta keresztbe karjait, s húzta fel orrát, mintha tényleg haragudna, de csak míg fel nem fogta, hogy nem egyedül vagyok, s végig nem mérte kísérőmet is.
- Na és ki a barátod? Olyan arii. - Folytatta a telt keblekkel megáldott szőke leányzó, az előbbi sértett játéknak jelét sem mutatva.
- A nevem Tom és nem mondanám, hogy barátok lennénk. Valójában csak nemrég futottunk össze. - Válaszolt helyettem a kérdésre, ami nem is volt gond, mivel eddig a pillanatig lövésem se volt mi lehet a neve.
- Nocsak... csak nem egy újabb futó kaland? - Fordult felém Mia -mert így hívták - mire enyhén kiakadtam. - Hát már a férfiak sincsenek előled biztonságban, te szenya? És ráadásul egyből a jóképűbbeket nyúlod le, ez nem fair! - Kezdett már-már sírva dörömbölni a mellkasomon apró kezeivel, mire egy enyhét rásóztam a fejére.
- Ne légy hülye. Csak meg akarták ölni és megmentettem. Mellesleg nem lenne neked jobb dolgod is, mint az én szexuális életemmel foglalkozni? - Mutattam az étterem belsőbb része felé, ahol az asztaloknál ülve néhányan felénk fordultak a hallottak miatt, a többiek pedig az éhségtől kopogó szemmel ültek asztalaik felett, várva a kis pincérhölgyet, aki már most elfelejtette a rendelések felét. Ha nem lett volna olyan kis aranyos, már rég kirúgták volna, de ilyen pofival esélyt sem adott az embereknek, hogy haragudjanak rá.
- Igazad van. - csapott a markába és megindult a konyha felé, ám félúton megállt és visszafordult. - De azért szemmel tartalak ám titeket. - Tűnt el ezzel a végszóval a konyha ajtaja mögött, én pedig egy fájdalmas sóhaj után, mint egy rendes törzsvendég, egy asztalhoz kísértem Tomot. Tudtam, hová üljünk, ahol senki nem hallgathatja ki a beszélgetésünket, így ettől nem is tartva estem neki kérdéseimmel, amint helyet foglaltunk.
Bár eltartott egy ideig, míg rávettem, hogy beszéljen, de végül mindent elmondott, figyelembe véve akkori helyzetét. Kiderült, hogy a város egy nagykutyája akarja elkapni, hogy betartson rajta egy tartozást.
- Rendes szakmám nem igazán van. Szerencsejátékokból, főképp kártyázásból keresem a kenyerem, s lévén elég szerencsés vagyok ez jól is megy. Azonban nemrégiben megbetegedett az édesanyám, az ő fizetése és az én bevételem pedig együtt sem fedezték az orvosi költségeket, no meg persze a húgomról is gondoskodni kell, hisz még alig nyolc éves. Végül egyik ismerősöm hozott össze ezzel az emberrel nagyjából egy éve. Megadta a pénzt, amire szükségem volt, az anyám meggyógyult, azonban a kölcsönt azóta sem tudtam visszafizetni, hála a kamatoknak, melyeket napi szinten rak rá az összegre. - Sorolta a történéseket, majd egy kis szünetet tartva, kortyolt az előtte lévő italból, melyet nemrégiben Mia hozott neki. - A családomat sikerült biztonságos helyre juttatnom, s én is csak azért vagyok még itt, mert volt még egy kis elintézni valóm itt. Most viszont hogy az emberei rám találtak, kizárt hogy élve elhagyjam ezt a várost. - Fejezte be végül a kis történtet, mely eléggé elgondolkodtatott. Sok kérdés merült fel bennem a sztori kapcsán, ám biztos voltam benne, hogy ezekre nem válaszol, vagy kitérő választ kapok, így nem is faggattam. Úgy tűnt, szavai őszinték és semmi hátsószándék nincs benne, csak szeretné elhagyni ezt a várost, hogy a rossz emlékeket hátrahagyva boldogan élhessen a családjával.
- Rendben van, segítek neked. - Mondtam mosolyogva, ahogy átgondoltam a dolgokat.
- Micsoda? Miért? - Nézett rám kíváncsi tekintettel.
- Őszintének tűnsz, meghívtál egy pohár narancslére. Meg persze unatkozom is, és mivel Mia kihallgatta az egész beszélgetést a saját síromat ásnám azzal, ha hagynálak csak úgy elmenni egymagad. - mondtam, mire a lány valóban előugrott egy közeli dísznövény mögül. Arcán látszott, ideges, hogy kiszúrtam. Tom a kis jelenetre először csak elmosolyodott, végül elfogadta a segítségem.

Igaza volt. A várost szinte minden oldalról lezárták az előbbi két öltönyöshöz hasonló alakok, és az utcákon is elég sokan kóboroltak. Mi a tetőkön ugrálva próbáltunk feltűnésmentesen közlekedni, ami sikerült is. Biztonságos lehetőséget azonban a város elhagyására nem igazán találtunk. Sajnos a vonatállomás sem jöhetett szóba, hisz nem meglepő módon ott is elég sok akadt üldözőinkből, így már csak egy megoldás maradt.

Pár perccel később.

- A csatorna? Miért pont a csatornán át kell menekülnünk? - Kérdezte Tom, ahogy a föld alatti csatornarendszerekben sétálgatva próbáltunk kiutat keresni a városból.
- Mit panaszkodsz? Téged üldöznek, és nem valószínű, hogy itt keresnének. - Feleltem. - Mellesleg ez csak a vizet hivatott eljuttatni a városba, szóval tényleg nem értem mit panaszkodsz. -világítottam arcába a zseblámpával, melyet Mia adott nekem, mielőtt lemásztunk volna a föld alá. Az egész olyan volt, mint egy hatalmas alagút; két oldalán egy- egy keskeny rész húzódott, melyek tökéletesen alkalmasak voltak arra, hogy akár két ember is nyugodtan sétálgasson rajta egymás mellett, s ezek közt folyt a víz, egy kitudja milyen mély mederben, mely egy gyűjtőbe vezetett, ahonnan a várost ellátták, s egy folyó mellékágából érkezett.
Nem telt bele sok idő, míg kijutottunk a szabadba, ám ott nem kis meglepetés várt ránk. Egy tíz-tizenöt fős öltönyös csapattal találtuk szemben magunkat. Mindegyikük kezében kardok és pisztolyok voltak, amiből az jött le, hogy mind fegyvermágusok lehettek, és csak reménykedhettem, hogy nem túl erősek.

- Húzódj hátrébb... - Szóltam Tomra, majd behunytam a szemem. Nem szokásom, de most alaposan végiggondoltam, mit fogok tenni, így mikor szemeimet újból kinyitottam, azonnal támadásba is lendültem.
- Akkor ugorjunk neki. - ugrottam vigyorogva a legközelebbi fickó felé, kinek még ideje is alig volt felfogni a dolgot, mikor két talpam már az arcában volt. Napszemüvege finoman sötétített kontaktlencsévé alakult a rúgás erejétől, én pedig egy elegáns hátra szaltóval jutalmaztam közönségem, ahogy elrugaszkodtam a fickó arcáról. Még a levegőből indítottam támadást a két mágus ellen, akik idő közben befogtak fegyvereikkel. Két vízkígyót idéztem, melyből fejenként kaptak egyet-egyet öltönyös barátaim. Ezek épp eléggé kiütötték őket ahhoz, hogy landolásom semmi ne zavarhassa meg, s tovább folytathassam a támadást.
- Úgy tűnik ez nem lesz valami hosszú harc. - Néztem körbe. A Papi elmebeteg támadásaihoz, na meg Asuna múltkori kis akciójához az ilyen dolgok már lassan tényleg gyerekjátéknak tűntek. Legalábbis ezt gondoltam.
- Igazad van, már vége is. - Szólalt meg egy hang a hátam mögül, mire megfordulva egy fegyver csövével találtam szemben magam. ~ Ó basszus... ma 2-kor randim lett volna azzal a bögyös vörössel és tök kiment a fejemből. Ha meg nem találok ki valamit, mindjárt be is megy valami a fejembe. ~ Futott át agyamon, talán utolsó gondolatmenetem, és őszintén nem tudtam, egy dühös lány, vagy egy fejlövés rosszabb. Talán az utóbbinak hamarabb vége, és kevesebbet... Á, mindegy, még megbántok valakit. Na meg, hogy mindenkit megnyugtassak természetesen nem haltam meg, csodás életem bámulatos főszereplőjének is vége lett volna, az meg milyen már, nem?
Szóval a sztorira visszakanyarodva, már azt hittem, jön a "Bumm a fejbe", mikor is egy treff ász repült egyenesen a velem szemben lévő pisztoly csövébe. Valami azt súgta, jobb, ha odébb állok, s mint kiderült, igazam lett. Alig hogy hátrébb ugrottam pár métert, a fegyver felrobbant a fickó kezében, s az abból fejébe szálló repeszek végeztek is vele. Szemeimmel elszántan kutattam megmentőm után, s nem kis meglepetést okozott, mikor Tomot láttam meg ujjai közt egy- egy kártyával és egy elégedett vigyorral az arcán.
- Kvittek vagyunk. - Mondta vigyorogva, mire én csak enyhén bamba tekintettel meredtem rá... majd csak simán szokásos mosolyom jelent meg arcomon.
- Nagyon úgy tűnik. - Vigyorogtam megmentőmre. - Csak úgy mellékesen... Mikor akartad közölni, hogy te is mágus vagy?
- Nos, nem kérdezted. Ha nem lennél ilyen béna, akkor nem is kellett volna mágiához nyúlni, szóval… - Magyarázta, ahogy lassú léptekkel megindult felém, s amint befejezte, pont mellém ért.
- Értem. Úgy tűnik nem lehet egykönnyen kiismerni.
- Ahogyan téged sem. Nem hittem volna, hogy ilyen erős vagy. - Folytatta, mire egy pillanatig kérdőn néztem rá, de végül inkább hagytam. További szájtépés helyett inkább az ellenfelekre koncentráltunk, s így egyesített erővel ugrottunk nekik.
Mint az már az előzményekből kiderült, nem voltak túl erősek, így a létszámfölénnyel sem mentek túl sokra, szóval nem is tartott sokáig, míg legyőztük őket. Míg én a folytatásban jégkarmaimat élesítettem meg egy-egy öltönyös figurán, Tom saját mágiáját használva irtotta a csapat másik felét, így innentől már nem részletezném a harc unalmasabb momentumait. Őszintén megvallva, kicsit csalódott voltam, hogy ez a kis kaland nem hozott számomra több harcot, ám ezek sem csak erről szólnak nemde? Legalább nem unatkoztam és talán egy új barátra is szert tettem.
- Hát, azt hiszem ennyi volt. - Mondta, ahogy a körülöttünk fekvő, eszméletlenek halma felett nyújtózkodott egyet.
- Úgy tűnik. De jó móka volt.
- Móka? - Nézett rám kérdőn pár pillanatig, majd vigyorogva folytatta. - Tényleg nem volt rossz.
- Mond csak, amit a családodról és az adósságról mondtál, az igaz volt? - kérdeztem egy rövidebb, beálló csendet megszakítva.
-Rajtad múlik, hiszel-e nekem, avagy sem. Viszont lassan indulnom kellene, mielőtt rám eresztenek egy újabb csapatot. - Tért vissza a korábban megismert nyugodt stílusához.
- Talán igazad van. Nekem is be kell még cserkésznem egy elszalasztott randit. - Feleltem kicsit elgondolkodva, mire elnevette magát.
- Érdekes srác vagy te Noah. Talán még összefutunk. - Nyújtotta felém kezét.
- Talán.. - Fogtam vele kezet vigyorogva, majd egy intéssel elindult, én pedig hátat fordítva neki az ellenkező irányba indultam, vissza a városba.

"Létezik egy régi legenda egy hercegnőről s egy lovagról, kiknek már neveik is régmúlt homályba vesztek. A lovagnak egy feladata volt, mióta gyerekként a kastélyhoz került, mint tanonc, ami nem volt más, mint vigyázni a kis hercegnőre, ha pedig a sors úgy hozta volna, saját életét is fel kellett volna áldoznia érte.
Az évek lassan teltek, s a gyerekek is lassan felcseperedtek. A lovagunk és a hercegnő hamar a legjobb barátok, majd az idő múlásával annál is többek lettek. Szerelmüket ugyan titokban kellett tartaniuk, de az érzés ettől még ugyanúgy létezett, s mindkettejük szíve a másikért dobogott. Még így titokban is boldogan éltek, egészen egy bizonyos napig. A lovagnak életében először új feladata lett. A királyt kellett elkísérnie egy béketárgyalásra, mint testőr, lévén ő volt az egyik legjobban képzett harcos, s így bármennyire is fájt is neki, életében talán először magára kellett hagynia szerelmét egy rövid időre. Ám nem sejthette azt, mi hamarosan történt.
Alig félúton jártak, mikor rémisztő hírt kaptak, s azonnal visszafordultak, ám már késő volt.
Mint kiderült, az egész béketárgyalás csupán csapda volt, hogy a király, s annak legjobb katonái elhagyják otthonukat, s így az ellenség egyszerűbben megtámadhassa a kastélyt. Az ott maradt őrök keményen harcoltak, s az ellenség támadását nagyrészt sikerült visszaverniük, míg a király vissza nem ért csapataival. Így a várat végül meg tudták menteni, de valamihez már túl késő volt."
Nagyapám ezzel csukta be a megviseltnek, elég öregnek látszó könyvet, melynek kopottas fedelén még látszott az egykor ott ékeskedő, aranyszínű díszítés.
- Sajnos a hercegnő is az ellenség áldozatául esett, több szolgálójával együtt, kik menteni próbálták. A lovag ezután teljesen beleőrült szerelme elvesztésébe és magát hibáztatta a történtek miatt. Egyéb már nincs róla feljegyezve... - Fejezte be Papi saját szavaival a kis történetet.
- Miért mesélted ezt most el nekem? - Néztem rá kérdőn, mialatt ő velem szemben ült kényelmesnek látszó bőr székében, hatalmas, szépen megmunkált íróasztala mögött, szemeit pedig le sem vette a kopottas könyv borítójáról, melyben csak az isten tudja miféle történetek szerepelhettek még.
- Azért, mert ez az alaptudás mindenképp szükséges a következő küldetésedhez. - Nézett fel lassan zöld szemeivel, melyek kísértetiesen emlékeztettek saját szempáromra.
- Miféle küldetésről? - Kérdeztem még kíváncsibb ábrázattal. Már megint kitalált nekem valami érdekes feladatot, ami két dolgot jelentett mindig. Az első, hogy kemény harcokra kell felkészülnöm és valószínűleg életveszélyre.. a másik, hogy eszméletlen jó mókának nézek elébe..
- Nagyon úgy tűnik, hogy a lovag, akiről az imént meséltem neked, nem tudott beletörődni a hercegnő halálába, és azóta is nyugtalan. - Tartott egy rövid szünetet, mialatt székét hátrébb tolva felállt, s a méretes könyvvel kezében megindult az egyik könyvespolc felé, hogy a régi történetek értékes gyűjteményét visszahelyezze kiérdemelt helyére, megannyi mesés iromány közé. ~ Bezzeg én a porn... izé.. erotikusabb magazinjaimat el kell dugjam a matrac alá >-< ~
- Nemrég jelentették, hogy a lovagunk szelleme felébredhetett egy hosszabb álmából és elrabolt egy lányt a kastélytól nem messze eső faluból, aki a hírek szerint megtévesztően hasonlít a hercegnőre. Már többen próbálták kiszabadítani, de a lovag vagy végzett velük, vagy elzárta őket a várbörtönben. Légy óvatos. - Tudta le ennyivel a dolgot, én pedig kicsit kiakadtam. Nem hittem abban. hogy ez mese, főleg, hogy anno Firmmel és ShiKával majdnem kinyírt minket egy hercegnő szelleme egy barlangban... Végül csak felálltam és nagyapámnak hátat fordítva, irodája ajtaja felé vettem az irányt, hogy elhagyhassam a helységet, azonban nagyapám még akart valamit.
- Hé, Noah! Ezt most az egyszer vedd komolyan. Nem olyan küldetés, mint amilyeneken eddig jártál, ha nem vigyázol, könnyedén véged lehet. - Intézte hozzám ezeket a szavakat olyan komolysággal, amilyet tőle még nem tapasztaltam, s ez megrémített. Ezt azonban eszem ágába sem volt kimutatni, így szokásos mosolyommal arcomon feleltem.
- Ne aggódj Papi, én minden küldetést komolyan veszek. - Közöltem vele, mire látván magabiztosságom, ő is megengedett magának egy halvány mosolyt, őszes bajsza árnyékában.

A Rend elhagyása után, azonnal vonatra szálltam, tatyómmal a vállamon, melybe pár hasznos cuccot dobáltam bele még otthon, s úgy indultam el az isten háta mögötti faluhoz.. Valójában ott a vonat meg sem állt, így az ahhoz legközelebb eső megállótól még négy kilométert kellett gyakorolnom az erdőben, s már sötétedett, mire odaértem. Lépteimet megszaporázva még időben elértem a kis falut, bár még így is majdnem eltévedtem párszor, hála pár régi, szűk csapásnak, melyek könnyedén tévutakra vezethetik az embert, ha elbambul. A falulakói furcsán méregettek és bizalmatlanul közeledtek felém mindaddig, míg el nem mondtam, ki vagyok, s mi céllal érkeztem. Páran ugyan még ezután is kételkedtek szándékaimban, viszont a többség örült annak, hogy segítség érkezett. Felajánlottak szállást, ételt és egyebeket is, de nem volt túl sok kedvem ott maradni, bármilyen kedves légkör uralkodott is a horror regényekbe illő falu körül. Úgy gondoltam, elébe megyek a dolgoknak, és nagyapám intése ellenére fejjel megyek a falnak, mint általában. A kastély ijesztően tornyosult az erdő mélyére rejtett kis falucska fölé, a holdból érkező kevéske, sápatag fényt is ellopva előle, melynek utcáit így csak a lámpások fénye éltette éjszaka. A falusiak figyelmeztetése és ajánlatai ellenére, miszerint páran velem tartanak, egyedül indultam a komor épület irányába. Ha nem volt muszáj, nem szívesen kockáztattam volna még több ember biztonságát. Az is épp elég volt, hogy egy lány fogságban van, s már többeket megöltek. Mivel részét képezte a kis településnek, nem telt el sok idő, míg elértem a kastély bejáratát, egyszerűen csak a kertjén - mely inkább emlékeztetett egy parkra - kellett átverekednem magam. A hatalmas, elegánsan, vassal díszített fa ajtókon nem láttam sok értelmét kopogni, így simán benyitottam. Az ajtó hatalmas nyikorgások közepette tárult ki előttem, mely elég nagy zajt keltett, ripityára zúzva az addig ott uralkodó, gyönyörű, megnyugtató, de mégis ijesztő csöndet. Az ajtók mögött egy hatalmas, teremben - bár talán a csarnok szó megfelelőbb lenne a leírására, na mindegy - , szóval egy hatalmas teremben találtam magam. Velem szemben két lépcsősor futott felfelé, középen egy részen összeérve, egy hatalmas ablak alatt, melyen a sápadag holdfény pont bevilágított egy egyenes szakaszt előttem, majd attól a résztől újból szétválva haladtak tovább a lépcsősorok. Csak két lépéssel mentem beljebb az épületbe, mielőtt elordítottam volna magam.
- HÉÉÉÉ!! - Hangom az ódon falakról visszaverődve visszhangozta be talán az egész kastélyt, s vártam hogy történjen valami. Valami, ami nem is maradt el.
- Miért ordibálsz fiú? - Hangzott fel egy színtelen, s élettelen hang, mire fejemet felkapva az ablak alatt megpillantottam a lovagot.nTestét egy különös páncél takarta, egyedül arca látszott ki belőle, melyen látni lehetett bőrének fakó, szürkés színét, mire a hold fényjátéka csak jobban rásegített.
- Mert nincs csengőtök, fingani pedig nem volt szívem. - Feleltem értelmetlen kérdésére értelmetlen válasszal. - Természetesen azért, hogy előmássz. -válaszoltam tőlem nem megszokott komoly tekintettel, ám ő csak ugyanolyan egyhangú arccal és semmitmondó tekintettel nézett rám, mint eddig.
- Te is a hercegnőért jöttél?
- Nem egészen.. - Feleltem, mire először csaltam egy kis érzelmet arcára, mi nem volt más, mint egy kis meglepettség. - Úgy tudom az életedet tetted fel a hercegnő védelmére, így egy alkut ajánlok...
- Mire gondolsz? - Kérdezett vissza alig hallhatóan.
- Ha legyőzlek téged, elengeded a hercegnőt. - álltam elő ajánlatommal, mire egy rövidebb ideig néma csönd borult kis társalgásunkra mintegy pihenő gyanánt.
- Mi lesz, ha elveszted a harcot? - Kérdezett vissza végül, mire csak halványan elmosolyodtam.
- Az már rajtad áll... - Kúszott végig karomon egy vízkígyó, majd ahogy tenyeremhez ért, lassan egy elegáns kard formáját vette fel, melyet megfagyasztva alkottam meg fegyveremet. - Ice Sword.
- Hmm... érdekes fiú vagy te. indult lefelé a lépcsőn lassú léptekkel, keze körül pedig szürkés füst jelent meg, majd lassan formát öltve egy szemkápráztató és egyben fenyegető, fekete pengéjű kard materializálódott kezében.- Mi a neved?
- Noah Senshi. - Feleltem kérdésére, mire nem kis meglepődöttségemre hirtelen megtorpant és egy pillanatig, mintha rémülten nézett volna maga elé.
- Az lehetetlen. - mondta végül és tovább haladt. Ezt nem tudtam mire vélni, de inkább nem is törődtem vele. Kivártam, míg a két lépcsősor közé érve velem szemben megáll és felkészül az összecsapásra. Fét perc farkasszemezés után végül meguntam, s teljes erőmből rontottam neki. Meg sem mozdult egészen addig, míg kardommal csapást nem indítottam felé, mire egy egyszerű mozdulattal maga elé emelve kardját hárított. Újabb és újabb támadások követték egymást, de egy helyben állva hárította mindet, amin már kezdtem eléggé felhúzni magam.
- Támadj! - Kiáltottam rá, ahogy újabb csapást indítottam felé, mire... olyan dolog történt, amire egyáltalán nem számítottam. Mintha teste csak füstből lett volna, úgy bomlott semmivé kardom csapásától, ám mivel fizikai testét már nem érte, a lendület magával rántott, s alig tudtam talpon maradni.
- Túl heves vagy és kapkodsz. Engem így sosem leszel képes legyőzni. - Hallottam az üres szavakat, s úgy tűnt tanácsokat oszt, amit nem tudtam mire vélni. Hirtelen fordultam felé, hogy ismét szembe kerüljek vele, de az egyetlen, amit sikerült elérnem az annyi volt, hogy ahogy én fordultam, ő úgy vágott fejbe szabályosan kardja markolatával. Az ütés erejétől végül a földön kötöttem ki és eléggé szédültem is.
- Te nem vagy Senshi... - ezen négy szó teljesen ledöbbentett. Nem értettem, miért mondja ezt. Hogy értette, hogy nem vagyok Senshi, és miért beszélt úgy, mintha tudna valamit a családomról? Ezeket a kérdéseket sajnos már nem tudtam neki feltenni, mivel egy újabb ütést indított fejem irányába, mely ahogy betalált, rögvest eszméletem vesztettem, s a kard okozta kongás mellett, csak egy mondattól visszhangzott tudatalattim minden egyes szeglete... "Te nem vagy Senshi..."