Akuri Senshi
Fegyver mágus
Hozzászólások száma : 71
Aye! Pont : 0
Join date : 2011. Feb. 04.
Karakter információ
Céh: Blackened Tears
Szint: 2
Jellem:
 | Tárgy: Akuri Senshi  Csüt. Május 19, 2011 11:39 am | |
| Akuri futárszolgálat, avagy a próbatétel Ez a nap is ugyan olyan unalmasnak indult, mint az eddigiek az elmúlt lassan két hétben, amióta a Blackened Tearshez csatlakoztam. A legjelentősebbnek mondható történések egy-két klánon belüli harcot leszámítva az újoncok küldetésigénylése és pár felsőbb rangú ember jelentése volt a küldetésekről, más semmi, így úgy gondoltam ideje az unalmamnak véget vetni és keresek egy küldetést, majd megkérem a Mestert, hogy engedjen el rá. Ezzel a gondolattal a fejemben épp kiléptem a szobámból, amikor szembe futottam a Mesterrel:
-Jó reggelt Mester! - üdvözöltem.
-Áhh, Akuri, jó reggelt neked is! - köszönt. - Pont téged indultalak megkeresni, de így legalább nem kell ezzel fáradoznom. Feladatom volna számodra, el kellene menned Stygna-ba, ahol a kovácstól el kellene hoznod egy apró csomagot nekem. Számítok rád! - jelentette ki a Mestertől megszokott hűvös stílusban.
-Értettem Mester, de lenne ezzel kapcsolatban egy apró kérdésem. Elhozás alatt azt érti, hogy megrendelt csomagért kell mennem, vagy csak bemegyek, elhozom amit kér, ha valaki az utamba állna annak pedig lőttek? - tettem fel a nálunk naivnak tűnő kérdést, csak a Mester megfogalmazása most kétesnek tűnt nekem.
-Most egy előre megbeszélt csomagról van szó, nem hinném, hogy meg akarná akárki is akadályozni, hogy elhozd. A kovácsnak mutasd majd fel a kendőd, tudni fogja egyből, hogy miért mentél. Ja és még valami, azért ne csinálj túl nagy felfordulást, alapvetően azt csinálsz amit akarsz amíg a csomag és a kovács egyben maradnak, de tudod remélem, hogy mivel jár, ha nem marad egyikőjük egészben, főleg a csomagot tekintve. - jelentette ki komoran és tudtam, hogy ezzel a Mester soha nem viccelődik.
-Természetesen tudom, így nem kell félnie, hiba nélkül teljesítem a feladatot, azonnal indulok is. Majd jelentkezem, ha meg lesz a csomag amit kért, addig is viszlát! - majd indultam is a kijárat fele.
A legrövidebb út a klánházunktól Stygnába az az erdőn keresztüli séta volt, így hát egy kis gyalogtúrának indultam, miközben azon agyaltam, hogy hányan köthetnek majd belém a városon belül, mert köztudottan banditák és klán nélküli, nem éppen a jó tetteikről híres, mágusok voltak szinte csak a városban. Még a boltosok, kocsmárosok, kovácsok, szóval mindenki régen olyasmi életet élt, mint én is, így a verekedések és a gyilkolások mindennaposak voltak ott. Egyedüli dolog, ami miatt a Tanács nem tett semmit a város tisztítása miatt, az az volt, hogy túl közel volt határhoz és akár konfliktusok is lehettek volna az országok között, ha nagyobb mennyiségben átszöktek volna a határon, meg hát az sem utolsó szempont, hogy ők itt egymást ölik és lopják meg, nem az ártatlan embereket, így valamennyire még hasznosnak is mondható volt nekik.
Sétám során egy nagyobb tisztáshoz értem, ahol pár ismerős arcot pillantottam meg. Amint észrevették, hogy valaki itt van a közelben egyből fegyvert ragadtak és megindultak felém, ám megálltak amikor észrevették, hogy ki vagyok.
-Hé, Akuri! Te vagy az?! Hát te még élsz?! Már mindenki lemondott rólad a táborban, de még is csak sikerült túlélned azt az előző küldetést! Hol voltál eddig?! - szólalt meg a legmagasabb a három férfi közül.
-Ohh, Charlie! Megjöttetek a portyázásról? Amúgy leginkább lézengek az utóbbi időben. Mentek épp vissza a táborba? - kérdeztem nyugodtan volt társaimtól.
Bár belegondolva a társ egy elég erős kijelentés, alig beszéltem velük, akkor is leginkább ugráltattak, de szerencsére most már nem tehetnek semmi ilyet velem, megszabadultam tőlük ilyen téren.
-Pontosan, épp oda tartunk. Gyere velünk és akkor legalább eldumálunk, volt egy-két érdekes fejlemény a portyázásunk alatt. - hívott magához a férfi, aminél egy jó ötletem támadt és nem bírtam ki egy mosoly nélkül.
Épp megindultam volna feléjük, amikor az egyik hátrébb álló ember hirtelen megszólalt:
-Akuri, állj! Még is milyen kendő van a csuklódon, te kölyök?! Ugye nem az, amire gondolok?! - szólt remegő hangon az egyik férfi Charlie mögül, ha jól emlékszem Lukenak hívták.
-Ohhh, te felismered ezt a kendőt? - kérdeztem vissza érdeklődve.
-A-a-a-az a B-b-blackened Tears embereinek a kendője! Mit keres az rajtad?! Csatlakoztál hozzájuk?! - kérdezte remegő hangon Luke.
-Állj, állj, állj! Luke, mi bajod van neked?! Amúgy meg mi a fene ez a Blackened Tears?! - kérdezte Charlie kissé ingerülten, mert látszott rajta, hogy tényleg nem ért semmit az egészből.
-Te nem tudod mi a Blackened Tears?! - kérdezte Luke csodálkozva. - Az egyik leggonoszabb mágus céh ami van Fioreban. - mondta Charlienak, ám közben le nem vette rólam a szemét, látszott rajta, hogy remeg a félelemtől.
-Igaz ez, hogy ezekhez csatlakoztál, Akuri? - kérdezte Charlie kérdőre vonóan tőlem.
-Ááá, lebuktam! Pedig ki akartam használni, hogy nem tudtok róla és elvezessetek a többiekhez, hogy megköszönjem nekik amit eddig tettek értem. - válaszoltam vigyorogva a három banditára. - Miért kell folyamatosan változtatni a tábor helyét? Így keresgélhetem majd magamtól! Ám ne szomorkodjatok, nem leszek annyira kegyetlen, egyikőtöket élve hagyom, hogy elmondhassa a többieknek a jó hírt, hogy még életben vagyok és nem sokára visszanézek egy röpke látogatásra a táborba! - majd ez a mondat után felnevettem.
-Te teljesen meghibbantál Akuri?! Még hogy pont te ölnél meg minket? Ne nevettess kölyök! Kik tanítottak meg lőni szerinted? - válaszolt teljesen ingerülten Charlie.
-És ahogy a mondás is tartja, a tanítvány idővel túlszárnyalja a mesterét, nekem pedig ehhez nem kellett túl sok idő. - mosolyodtam el ismét, ami láthatóan nem tetszett nekik, ami csak annyiban változtatott a helyzeten, hogy még szélesebb mosoly ült ki az arcomra.
-Most meglakolsz a szemtelenségedért, kölyök! - ordította felém a harmadik férfi, akinek a neve nem jutott eszembe, majd pisztolyt rántott, én ezzel egy időben pedig mormoltam magamban picit, majd megjelent két mágikus pisztoly a kezeimben.
-Hát akkor, viszlát a pokolban! - mondtam ismét egy eszelős vigyor társaságában, majd mellkason lőttem kétszer azt, aki pisztolyt rántott, amire ő lassan összecsuklott csak, mint egy baba, a másik kettő pedig lesokkolódott. - Akkor, melyikőtök akar visszamenni a táborba? - húztam ismét egy ördögi mosolyra a szám.
Luke megpróbált lassan hátrálni, ám hamar hanyatt esett, Charlie pedig némi értetlenkedés után a szemembe nézett.
-Na neked most tényleg véged van kölyök! - ezzel egy időben pedig nyúlt volna a hátán lévő puskáért, ám egy pontos lövéssel ellőttem a kézfejét, amire ő elkezdett ordítani és térdre rogyott.
-Na Charlie, csodás pozícióban vagy! Tudod mit? Ha megcsókolod a csizmám orrát, akkor te lehetsz az, akit futni hagyok! Na, hogy tetszik az ötlet? Szerintem egész tisztességes ajánlat. - vigyorodtam a férfira.
Charlie arcára kétségbeesés ült ki, majd némi hezitálás után közelebb mászott, és elkezdett lehajolni , hogy megcsókolja a csizmám, amire én csak erőből fejbe rúgtam. Ezt ő egy látványos hanyatt eséssel díjazta, majd ismételten kétségbeesetten kezdett el felém nézni némi habogás kíséretében, ám mielőtt akármi értelmeset mondhatott volna én nyitottam szóra a szám.
-Azt hitted, hogy egy ilyen módszerrel mentheted a nyomorult kis életed? Ez még viccnek is rossz, hogy te tényleg bevetted, és mentetted volna a bőröd, Lukeot pedig hagytad volna meghalni! Még a kínzásodtól is elment a kedvem, ennyit ér neked a betyárbecsület, szánalmas! Csatlakozz inkább a bátor kis cimborádhoz a pokolban! - majd ezt követően jó párat lőttem a férfi koponyájába, aki ezt követően már nem mozdult.
Lassan, komótosan oda sétáltam a még mindig földön fekvő és remegő Lukehoz.
-Na akkor, te most szépen célba veszed a tábort, és közlöd, hogy nem sokára meglátogatom őket, világos voltam?! - tettem fel a kérdést, amire a férfi egy alig látható biccentéssel felelt csak.
Ezt követően megfordultam, majd elindultam eredeti célom fele, ám pár lépés után visszafordultam a férfihoz.
-Ja, jut eszembe, elfelejtettem neked szuvenírt adni! - majd ezzel belelőttem kettőt a férfi jobb combjába. - Kellemes utat! - intettem, majd megindultam ismételten Stygna irányába.
A meghitt kis találkozás után mentem tovább az erdőben, fejben viszont már a banditák megölésén jártam, így volt egy mosoly az arcomon ami, akármennyit mentem, nem hervadt le. Miközben így fejben kissé elkalandozva jártam az erdőt vészesen közelítettem Stygna fele.
Már az erdő vége fele járhattam, amikor a szemem sarkából észrevettem valamit, ami vészesen közeledik. Gyorsan hátrébb álltam és a mellettem lévő fába egy dárda állt bele... ami csontokból volt összerakva, így kissé elámultam a dolgon. Akármennyire is kerestem a forrást, aki ezt felém dobta, nem láttam sehol ebben a sötét erdőben, ám a biztonság kedvéért megnyitottam a dimenzió hasadékot, ahol a fegyvereim tároltam, és betettem közéjük ezt a fegyvert, vagy legalábbis annak minősülő csontokat is, és ezzel egy időben megidéztem a két kis hűséges társam is, azaz a pisztolyaim.
-Na gyere elő! Érdekel, hogy ki használja fel mások végtermékeit, hogy itt csontból készült dolgokkal dobálózol. - szólítottam fel a támadóm, ám egy-két percig nem volt senki sehol.
Már kezdtem azt hinni, hogy a sikertelen próbálkozás miatt elfutott, amikor lépteket hallottam a jobb oldalam felől. Amikor oda fordultam egy sápadt férfit láttam, aki mintha kissé vonszolta volna magát.
-Na végre téged is látni lehet! Szóval, minek köszönhetem, hogy az életemre pályázol? Netán valakit véletlenül életben hagytam, és ő felbérelt, hogy bosszuld meg? - kérdeztem kissé flegmán, ám választ nem kaptam, de még a sápadt férfi sem állt meg, csak lassan vonszolta magát felém.
-Igen értelmetlen próbálkozás így rám támadnod, ha csak vonszolni magad, tudod-e?! - kérdeztem ismételten kissé flegmán, ám ugyanaz volt, mint az előbb. Válasz semmi, a férfi pedig csak közeledett felém.
-Na jól van, nem érek rá, szóval bocs haver, de el kell köszönnöm tőled. Szép álmokat! - majd ezzel a mellkasába lőttem kétszer, aki erre kissé hátra hőkölt, de ezt követően mintha semmi sem történet volna jött felém. - Ez meg mi a...?! - lepődtem meg a dolgon, majd ismételten egy csontból készült dárda talált a mellettem lévő fába.
Erőteljesen meglepődtem ettől, hisz nem láttam belőle semmit, így hálát adhattam mindennek, hogy aki dobta, az nem tud célozni. „Na várjunk csak... ez a páros nekem valahonnan nagyon ismerős... csontból készült fegyver, na meg egy érzéketlen akármi... nekromanta mágus? Basszus, ez jó kis testmozgásos móka lesz!” - jöttem rá végül, hogy mi lehetett ez a jelenet eddig, ám most hogy rájöttem, felnevettem.
-Szóval egy kis hullamozgató hülye gyerek érzi magát elég erősnek ahhoz, hogy engem megöljön?! Ez már lassan sértő!
Erre a felszólalásomra az egyik sápadt hulla közelében lévő bokor megrezdült, majd egy tagbaszakadt, rövid vörös hajú férfi jött elő, akinek a kezében egy olyasmi fegyver volt, mint amilyenből kettőt már felém dobott.
-Hát itt az én kis barátom, aki az életemre pályázik! Kár, hogy nem tudsz célozni, akkor már végezhettél is volna az előzővel, na de ilyen is csak egyszer akad! Szóval, minek köszönhetem, hogy rám fáj a fogad? Ki szeretne engem ennyire holtan látni? - tettem fel ismételten a kérdést neki.
-Senki, csak egy helyre pályázom a Blackened Tearsben, és ez a legegyszerűbb út ahhoz, hogy tag lehessek. - mondta komoran a férfi.
-Bocs haver, de ezt a módszert már elhasználtam, keress másikat. Legrosszabb esetben pedig másik embert, a Mesternek kellene vinnem valamit, szóval ez most nem játék téma részemről.
-Majd én elvitetem neki veled, miután megöltelek és a szolgámmá tettelek! - mondta immáron egy kis vigyor kíséretében a férfi.
-Hát hogyne, én is pontosan ettől félek, szóval bocs, de nincs kedvem veled táncolni. - nyögtem oda flegmán, ami mintha parancsszó lett volna arra, hogy a hulla meginduljon felém újdonsült táncpartnerem mellől.
-Nem hagylak ilyen könnyen futni, ne reménykedj! - mondta az iménti vigyor kíséretében, majd ismételten eltűnt az erdőben.
„Remek, egy hullákkal játszó hülye gyerek pályázik rám... Kellett nekem elfogadnom ezt a melót...” - siránkoztam kissé magamban, majd inkább áttértem a táj pásztázására, hátha látok valamit, ám semmi.
Jobbnak láttam, hogy kissé mozogjak, mielőtt még célpontot nyújtok annak a csontdobálónak, így nekiláttam gyakorolni kissé a gátfutást a mi kis harcterünk közvetlen környezetében, amikor hirtelen valami közeledést láttam szemből. Épen hogy félre tudtam hajtani a fejem, meg kissé eldőlni, amikor elsuhant a fejem mellett, a ruhám gallérját is átszedvén, az iménti dárda. „Huh, ez meleg helyzet volt! Minél hamarabb el kellene kapnom azt a kis kretént!” - mormogtam, majd ismét útnak álltam, amikor hirtelen a zombiba botlottam bele. Mivel sokat nem ért, hogy mellkason lőttem, na meg alig fél méterre volt előttem, így nem tétováztam, egyből fejbe rúgtam. Ám ez a hulla erre nem, hogy hanyatt esett, hanem a fél feje nagyjából leszakadt, már csak pár ín tarthatta oda, és az a darab hátra fele lógott.
-Guszta vagy, mit ne mondjak... - mondtam kissé gúnyosan miközben hátra ugrottam egyet, majd elkezdtem lőni a hullát.
Jó néhány találat után végre megállt, majd összerogyott.
-Na akkor kis hullamozgató kretén, a játékszerednek annyi, szóval jobb, ha futni kezdesz! - mondtam egy erősebb hangnemben, csak hogy biztosra menjek, hogy hallja.
Tudtam, hogy futni ettől még nem fog, de felbőszítheti a magabiztosságom annyira, hogy kicsit kevésbé figyeljen az óvatosságra a mozgásakor, akkor pedig már könnyedén elkaphatom.
A számításaim hamar beigazolódtak, hisz egy bokor rezzenését hallottam pár másodperc múlva, amikor pedig abba az irányba lőttem négyszer is, egy huppanásra lettem figyelmes. Mikor odasiettem azt láttam, hogy a vöröske egy fának támaszkodik, nem messze tőle egy dárda hever a földön, ám ő az oldalát fogja.
-Na, csak meg lettél! - örültem meg magamnak.
A megszólalásomra egyből elkezdett a dárda után nyúlni, ám még mielőtt elérte volna ellőttem a kézfejét.
-Nana, ilyet nem játszunk! A rossz fiúcskákat meg kell büntetni, ez köztudott! - vigyorodtam el, amire látszott, hogy a férfi elkezdett pánikolni.
Hebegett-habogott, de értelmes mondat nem jött ki a száján.
-És akkor most jöjjön a büntetés! - mondtam egy nevetés mellett, amire a férfi csak összehúzta magát, ám ez hasztalan volt.
Minden végtagjába sorba belelőttem kettőt, amit követően szinte elterülvén dőlt már csak annak a fatörzsnek. A reakciójának hála egy elégedett mosoly ült ki az arcomra, majd megszüntettem a pisztolyaim itt tartó varázslatot, amire azok eltűntek a kezemből.
-Életben hagysz netán?! Inkább ölj meg, minthogy így kelljen élnem! - mordult rám a férfi.
-Nyugodj meg, nem terveztem, hogy életben hagyjalak! - nevettem fel ismételten, majd előszedtem a férfi dárdáját, amit még korábban tettem a dimenzióhasadékba. - Szép álmokat neked, kis zombipalánta! - majd ezzel beleszúrtam a férfi fejébe a dárdát.
Ezt követően lassan, komótosan vettem a lépteket célom irányába, majd nem sokkal később meg is láthattam azt: Stygna városa látótávolságban! Ugyan az a sötét aura lengett a város körül, mint mindig. Ahogy beértem, ugyan az a látvány fogadott, akárhányszor jöttem ide, olyan emberek lézengtek az utcákon, akik nálam egy szemernyivel sem mondhatók kedvesebbnek, párbajok és verekedések hegyei mindenhol, ha nem lennék most épp egy körúton, talán még le is állnék szórakozni, ám sajna nem tehettem meg most. Továbbra is komótos léptekkel haladtam, immáron konkrétabb célom fele: a kovácsműhely a város közepén.
Ahogy haladtam nézegettem az embereket, az egyik kocsmánál például épp kidobtak valakit az ablakon, de inkább próbáltam a célom fele koncentrálni, mert féltem, hisz akármit is mondott a Mester induláskor, nem mertem megkockáztatni, hogy megvárakoztassam. Így is eleget késlekedtem volt „bajtársaim”, na meg a hülye zombipalánta miatt is. Ahogy így próbáltam elterelni a figyelmem már majdnem túl is mentem a célomon, de még épp időben észbe kaptam. Ahogy bementem fegyverek tömkelegét véltem felfedezni a polcokon. Az ajtó erőteljesen nyikorgott, gondolom részben azért, hogy a kovács is meghallhassa, ha valaki jött netán.
-Ki az és mit akar? Épp dolgozom! - igazolódott be a gyanúm, ahogy egy belső kis szobácska felől jött egy hang.
Nem sokkal később egy férfi jelent meg, aki egy rongyba törölte épp a kezét, majd kérdő tekintetét felém fordította amikor félre dobta a rongyot.
-Szóval, mit akarsz? - ismételte önmagát.
-Enoch Mester küldött egy csomagért. - vágtam oda, miközben mutattam a kezemen lévő kendőt neki.
-Á, szóval te vagy a kis futár, mindjárt hozom a csomagot. - majd ezzel visszament a kis szobába, ahonnan csak némi zörgést lehetett kiszűrni.
Kis idő múlva megjelent a férfi, kezében egy karddal.
-Ez lenne az, amit Enoch kért. A fizetség elintézve már tudtommal, legalábbis remélem, hogy annak a férfinek reszeltek már! Tudsz erről valamit? - nézett rám kérdőn a férfi.
-Fogalmam sincs, hogy milyen megállapodásuk volt a Mesterrel, de ha elküld valakit a csomagért, akkor biztosra veheti, hogy a felkérés teljesítve van.
-Remek, akkor itt a megbeszélt kard, na de most inkább menj vissza a klánházadba, nincs se kedvem, se időm veled társalogni. - zavart ki egyből a műhelyéből a férfi.
A hazautam elég hamar eltelt, főleg annak köszönhetően, hogy szinte végig a kardot nézegettem. Kecses darab volt, ezüst és drágakő berakással, láthatóan erős, mégsem annyira feszes pengével. Hallottam, hogy a Mesternek van ízlése az ilyesmihez, és most ez számomra is beigazolódott.
Szerencsére nem találkoztam nem kívánt emberekkel, sőt senkivel sem vissza úton, így ez a része az útnak könnyebben ment, mint az oda út.
Ahogy beértem a klánházba meg is pillantottam a Mestert, aki épp a lépcsőn ment fel, valószínűleg az irodájába.
-Várjon Mester, meghoztam a csomagot! - futottam utána, aki megfordult, kissé meglepődött arccal.
-Elég hamar visszaértél, Akuri! Ilyen hamar végeztél a nekromantával? - tette fel a kérdést, amit én először nem tudtam hova tenni.
-Ön erről honnan tud, Mester? - kérdeztem a számomra alapvetőt.
-Ő is céhtagságra pályázott, téged pedig még nem tettünk próbára, így gondoltam két legyet üthetünk egy csapásra. A próbatétel sikeres volt részedről ahogy elnézem, a másikkal mi lett?
-Megnézettem mínusz jó pár centi mélységben is vele, hogy milyen a saját fegyvere, tehát vele már nem hinném, hogy találkozna bárki is. - feleltem kissé dicsekedvén.
-Helyes, fő a stílusosság. Na add csak azt a kardot, hadd nézzem meg magamnak, hogy tartottad-e magad ahhoz, amit mondtam. - ezzel kiszedte a kezemből a kardot, kissé szemügyre vette, majd elégedetten biccentett. - Remek, kutya baja, a feladatod és a próbatételed is sikeresnek mondható, úgyhogy üdv a Blackened Tearsben, immáron hivatalosan is! |
|
