Név: Shirk
Nem: Hím
Faj: Gluhar
Fajleírás: Kinézetileg leginkább egy nyúlhoz hasonlítható, amelynek hátsó lábaira támaszkodva körülbelül ötven-hatvan centi a testmagassága (fülét nem számolva), annyi különbséggel, hogy ez egy ragadozó faj. Bundájának színe leginkább fehér, kék, vagy ezen két szín akármilyen kombinációjából áll össze, hála annak, hogy az örök hó fedte vidékeken őshonos csak. A ragadozó mivoltjából fakadóan agresszívak is, amelyet szinte lehetetlen kinevelni belőle. Ritka amikor egy tojásra lelnek, és azt fel is próbálják nevelni, ám ezen példákból kiderült, hogy agresszivitása ellenére igen intelligens állatfaj és könnyen alkalmazkodik az adott szituációhoz. Ennek ellenére a mágia tanulásra nem fogékony, így nehezebb tanítani, mint a többi familiárist, és csak igen korlátozott (három-négy varázslat maximum) számban tudja azt alkalmazni.
Varázserő: 0
Szint: 1 (Tojás)
Küldetések:
-
Kalandok:
-