Akuri Senshi (javított)

Név: Akuri Senshi
Nem: Férfi
Kor: 18
Mágia: Lőfegyver mágia
Klán: Blackened Tears

Kinézet: Fehér hosszú haját copfban hordja, fején kalap. Orránál egy heg, amelyet egy küldetése során szerzett. 181 cm-es magasságával átlagosnak mondható, eléggé vékony testalkatú ám izmos a folyamatos edzése miatt.

Jellem: Kifejezetten hűvös természetű, nem túl sok dolog tudja érdekelni, leginkább csak akkor beszél, ha muszáj vagy a munkája megköveteli. Ami fent tudja tartani az érdeklődését, az leginkább a különféle lőfegyverek, hisz ilyenekkel nőtt fel.

Felszerelés: A lazább öltözékek híve ami mellől az ujjatlan kesztyűje és a kalapja nem maradhatnak el. Legtöbbször eléggé szedett-vetettnek tűnhet és nem a visszafogottabb ruhák híve, még sem mondható feltűnőnek.

Előtörténet: Szinte mióta az eszemet tudom egy, a környéken rettegett, banda tagjaként éltem. Állítólag a szüleim ott hagytak a házunkban menekülés közben, amikor meghallották a banda közelettét a falunk fele, az egyik női szolga pedig megsajnált, és az ő épségét nem féltve megvédett, nehogy megöljenek. Így nevelkedtem itt fel elég durva körülmények között. Őszintén szólva én nem tudom, hogy ebből mi igaz és mi a hazugság, de nem is érdekel. A bandában kevés volt a mágus, leginkább csak hétköznapi emberek voltak, engem viszont egy, ez a kevés mágus közül vett oltalma alá és tanított meg a lőfegyver mágia használatára. Na jó, túlzás, hogy az oltalma alá vett, a hosszú évek során amíg tanított, nem volt egy kedve szava vagy pillantása felém. Szigorúan vette a tanítást és, ha valamit nem sikerült az általa megszabott időn belül megtanulnom, akkor vagy megvert, vagy egy elég erős büntetést szabott ki rám, látszott, hogy kegyetlen az élet minden területén és szereti a pontosságot. Ezek a körülmények között, és a többiek esetleges nevetésén rajtam, tanultam meg a lőfegyver mágia alapjait. Innen leginkább a fegyverforgatást kellett elsajátítanom, ami az elején nem ment túlzottan, ám a szigorú edzésterv miatt sikerült ez is, na meg a menetközbeni "ösztönző" büntetésekkel. Amint megtanultam jobban forgatni a fegyvert már elvittek magukkal fosztogatásokra, esetleg kissebb csoportos munkákra. Annak hála, hogy ezt ilyen korán elkezdték nálam, szinte minden, ezekhez a feladatokhoz, felesleges érzelmet kiöltek belőlem. Nem éreztem szánalmat a védtelenek leölésekor, nem volt bűntudatom sem a sok kezem által meghalt ember iránt sem. Idővel egyre komolyabb feladatokat is vállaltunk, sőt, a mágusok még bérgyilkolást is csináltak felkérésre, amikre olykor magukkal is vittek, hogy megkönnyítsem a dolgukat. Soha nem azért, hogy hátha tanulhatok én is belőlük valamit, ám ennek ellenére a folyamatos harcoktól egyre jobbak lettek a fegyverforgatási képességeim. Egy napon én is kaptam egy felkérést, hogy öljek meg egy embert, egy, a környéken, fontos gyár főnökét. Senki sem bízott benne, hogy egyedül sikerülhet, ám ez valahogy hidegen hagyott. Nem azért voltam velük, mert szerettem őket, vagy éppen, mert lett volna valami kötődésem hozzájuk, annál is inkább, mert ez sokkal egyszerűbb volt, mint magamnak munkát keresni és abból megélni. Tehát felkerekedtem, hogy megcsináljam az első egyedüli bérgyilkos küldetésem. Elértem a célszemély házához, ami eléggé nagy volt, így valószínűleg több cége is lehet, így több szempontból is jól járhat a felkérőm, ám ezzel nem törődtem. Ekkor egy robbanás hallatszott a ház túloldalából, és az őrök nagyrésze arra sietett.
-Itt az esélyem! - mondtam magamnak, majd még ennyi hagyta el a szám – Ex-Quip: Magic Gun.
Ezzel meg is indultam a kapu fele, ahol a két őrből már csak 1 állt, ami nem akadály számomra, könnyedén végeztem vele két lövéssel. Az udvaron még belefutottam néhány őrbe, ám mivel velük is egyesével találkoztam nem esett nehezemre átvergődnöm rajtuk. Amint beértem a házba meg kellett lepődnöm, szinte teljesen üres volt. Haladtam lassan fel a lépcsőn, amerre nagy eséllyel található volt a célszemély szobája, de erre már nem olyan látvány fogadott aminek örülni tudtam volna. Hullák sorakoztak mindenhol, így meg kellett állapítanom egy szomorú tényt, nagy eséllyel megelőzött valaki vagy valakik, így igyekezni kezdtem. Jópár szobába benyitottam, mire végre megtaláltam azt a szobát, amit kerestem, ám meg kellett állapítanom, hogy elkéstem. Vérben fürdött a célpont a földön, mellette egy férfi épp törölte a véres kését, majd amikor felfigyelt arra, hogy beléptem, csak ennyit mondott:
-Bocs kölyök, de már elkéstél. Nem tudtad megvédeni. - majd elengedett ezzel egy széles mosolyt.
-Nem is állt szándékomban megvédeni. Nekem is az volt a feladatom, hogy végezzek vele, ám ez így lehetetlen. - közöltem vele hidegen.
-Te is meg akartad ölni?! - lepődött meg a férfi – Ezek szerint többen is ugyan azt a feladatot kaptuk. Sajnálom kölyök, de ő az enyém lett, menj haza és sírj egy sort a szüleidnek.
Erre a mondatára nem tudtam visszafogni magam, erőteljesen elkezdtem nevetni.
-Mi olyan vicces?! - kérdezte erőszakosan a férfi.
-Igazából, csak azon gondolkoztam, hogy úgy elfogadják-e a feladatot, mint elvégzettet, ha veled végzek először. - mondtam, miközben a nevetést visszafolytottam egy erőteljes vigyorgásba.
-Kezet próbálnál emelni a Blackened Tears egyik tagjára? Te teljesen meghibbantál, kölyök?! - kérdezte a férfi egy eléggé magabiztos hangon.
-Blackened Tears? Az meg mi? - hagyta el ez a kérdés a szám, amire a férfi elnevette magát.
-Az egyik legkegyetlenebb sötét céh, ami megtalálható Fioréban! - mondta magabiztosan.
-Óóó, csakugyan?! - kérdeztem most már ismét egy széles mosollyal az arcomon. - Akkor igazán mesélhetnél még nekem erről a Blackened Tearsről. - majd ezzel a lendülettel meglőttem a férfi karját, ami határozottan meglepte.
Még így is, hogy egyik karját nem tudta használni, ez volt életem egyik legnehezebb harca. Kiderült, hogy a férfi tűzmágus volt, és egy kézzel is kifejezetten jól tudott harcolni, nem egyszer centimétereken múlott, hogy megmaradjon a karom vagy a lábam, ám sikerült végül legyőznöm, és miközben a földön feküdt kikérdeztem a Blackened Tearsről. Elég érdekes dolgokat mondott, amik felkeltették az érdeklődésem. Szabadon lenni úgy, hogy amikor kifogyóban vagy a pénzből, vagy olyan kedved támad, akkor felveszel egy küldetést ami neked tetszik annyi kikötéssel, hogy kegyelmet senkinek sem szabad mutatni, aki útjában áll a küldetésnek azt meg kell ölni. Azt is megtudtam, hogy az összes tagnak van egy fekete kendője, amin egy fehér könnycsepp van, emellett kiszedtem a férfiból, hogy merre van a klánház. Ezután végeztem vele, elszedtem a vérben ázott kendőjét és útnak indultam a klánházuk fele, ami szerencsére nem volt annyira távol attól a háztól ahol megöltem a férfit. Amikor oda értem, amelyik helyet mondta a férfi, egy tetőtöl alapig fekete épület magaslott előttem, amit a legtöbb ember első benyomásra ijesztőnek talált volna, ám engem sokkalta inkább csábított, mint elriasztott. Beléptem a fekete ajtón, amire majdnem mindenki felém fordult.
-A klánmestert keresem! - kiáltottam el magam, amire egy férfi előrébb lépett. Lehetett 25 talán, ám határozott megjelenése volt.
-Enoch Mester nincs itt. Mit akarsz itt, kölyök? - mondta ezt egy elég flegma hangnemben.
-Csatlakozni a klánba. - közöltem határozottan, amire a férfi felnevetett.
-Csatlakozni? Egy olyan kölyök, mint te?! Öltél már meg egyáltalán valakit?
-Ez elég jó válasz? - dobtam a férfi felé a Blackened Tearses kendőt, amiről még mindig folyt a vér.
-Ezt hol szerezted? - kérdezte most már némiképp idegesen.
-Innen délkeletre botlottam bele egy férfibe, megölte azt, akit a küldetés alapján meg kellett volna ölnöm, így nekem csak ő maradt. - majd ezt hallatán a férfi felnevetett.
-Akkor ezekszerint csak utolérte Sanchot a vég. Mindig is túl puhánynak éreztem ide. - nevetett a férfi. - Jól van kölyök, ez eléggé meggyőző volt arról, hogy alkalmas lennél közénk. Hogy hívnak?
-Akoru Senshi.
-Akkor, Senshi, üdv a klánban. - majd ezzel kihúzott a zsebéből egy ugyan olyan fekete kendőt, mint amilyet én is oda dobtam felé, csak az tiszta vér volt.

Jelentem írtam egy másik előtörténetet, ami remélhetőleg már megfelelő

Köföntem, igyekezni fogok.