|
| | | Tabuchi Metarikku |  |
| | |
| Szerző | Üzenet |
|---|
Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Hozzászólások száma : 556
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 26
Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem:
| Tárgy: Tabuchi Metarikku  Szomb. Feb. 05, 2011 1:04 am | |
| Az első nyomok
Riku, megtalállak! Egy átlagos napnak indul a mai, mint mindig... legalábbis indulna. Gondoljon bele akárki, milyen egy átlagos nap a Dragon Fang-ben, egy tegnap esti részeg buli után, amikor lányok vagyunk vagy tizen, a fiúk meg ... a legkevesebb szám is nyolcvan lenne. Ha nincs Sebastian a klánházban, akkor püff.. minden ilyen este egy Armageddon lenne. Még a klánmesterek is beszállnának rázni, amíg Ő csak idegesen törölgeti a poharakat... jellemző.
De térjünk vissza ébredésem pillanatához.
Kábultan kapok a fejemhez, amikor magamhoz térek, már, ha ezt lehet annak nevezni. Csak homályosan látom magam előtt a dolgokat, és szédülök is kicsit. Azok a barmok megint leitattak. Noah-val az élen, aki a két kezében egyszerre fogott 8 üveg sört.. közben Mei-t átkarolta, aki akkorra már egy részeg Lisa volt.. és lefogtak, és leitattak. Utálom a sört.. de meg kellesz szoknom azt a keserű, undorító ízt, ha ezentúl itt fogok éjszakázni.
Végre elkezd kitisztulni a látásom, és mikor magamra nézek, ijedten húzom össze magamon a dzsekimet, mire az egyik férfi klántag füttyent egyet, és egy hatalmas jégtálca kólintja Őt fejbe. Axel is itt van. Majd Ő füttyent egyet elismerően.. erre én elvörösödök, és felhúzom a cipzárt. Azt kell mondjam, semmi sincs rajtam a dzseki alatt... még jó, hogy a gatyám megvan.
- Hiányérzetem van, Axel.. - nyögöm neki a fejemet fogva, a hasamat vakargatva.
- Tényleg, hol a tojgli?
- A tojás! A TOJÁS!! - eszmélek fel, és szinte rögtön felébredek. Hol a francba lehet?! Tudom, hogy behoztam, mert az egyik csaj nem hitte el, hogy tényleg van, de utána... ?
Aggódva tekintek körül, mire friss rántotta illatot érzek. Még ijedtebb tekintettel ugrok a pult felé, ahol Sebastian sütöget, és egy kosárban ott van a tojás is.
- Hé, meg ne főzd! - nyögöm neki sírós hangon, mire Ő elmosolyodik.
- Azért raktam ide a meleg mellé, hogy hamarabb kikeljen. Már egy ideje nálad van, szinte aggaszt, hogy ilyen sokáig gubbaszt ott.
- Olyan sok ideje, he! - húzom fel az orrom, és felkapom a tojást. - 12 napja. Szerintem azért nem ennyi idő átlagosan egy tojás kikelésének ideje...
- Jó, jó, de egy vastömbben találtatok rá! Ki tudja, mióta van ott.. nem záp? Amúgy szívesen, hogy vigyáztam rá. Már rég ott lenne szétplaccsanva, a sok részeg között, ha nem veszem el Tőled. 
- Nem záp, ez biztos. És.. oké, köszi, de én most megyek. Biztos van valami balhé kint, és a tojást szoktatni kell az életmódomhoz. - vigyorgok rá, majd gyöngéden megpaskolom a tojást, és hónom alá kapva elindulok ki a klánházból, minden hozzászólást figyelem nélkül hagyva.
Kint se mondanám, hogy törődnék a külvilággal - eddigi vidám mosolyomat komor arkifejezés váltja fel, és irányt váltok. Elindulok, ki Erából, ki onnan, ahonnan jöttem. Az erdő, a tisztás, ahol nevelkedtem.. és, ahol elvesztettem akkor mindent.
Először a ház felé veszem az irányt, és a tojásomat szorosabban magamhoz ölelem. A banditák itt még mindig folytonosan előbukkannak.. de miért? Mintha vadásznának valamire. Nincs itt már rég semmi, az állatok a Metalicanás eset óta elmentek ebből az erdőből, és amúgy is csak mi laktunk itt... akkor miért vannak még mindig itt? MIÉRT NEM HAGYNAK NEKÜNK NYUGALMAT?!
Ahogy megyek az egyre sűrűbb erdőben, néhol a fák, bokrok megrezdülését hallom. Hol távolról, hol közelről érzem idegenek szagát, hallom a trappoló talpakat, és magamon érzem a fürkésző, lelkem mélyére fúródó tekinteteket.
Egyre rosszabb közérzetem támad.. míg végre odaérek a házhoz, már szinte kiráz a hideg. Benyitok, és borzalmas látvány fogad.. A házat belülről már teljesen benőtte a gyom, mely stabilan kapaszkodik a fa építmény alapjához. ~ Ledőlni nem fog, az biztos. ~
Körülnézek, és próbálom ide-oda tologatni az asztalokat, ám hiába. Inkább a könyvespolcok felé veszem az irányt, az egyetlen hely, amit még nem borít a zöld, természetes takaró. Alig kell egy aprót fújnom a polcok felé, hatalmas por száll fel, amit én köhögéssel díjazok. Ahogy elszáll a por, ujjamat végighúzva a könyveken olvasgatom a címeket. "Mágia gyerekeknek." "Mágia felnőtteknek." "Mit ne csináljon egy mágus." "Főzlecke balfékeknek." "Mi fontos egy lánygyermek neveléskor..."
Néhány könyv olyan nosztalgikus, hogy könnyek szöknek a szemembe. A sírást csak fokozza a következő könyv címe - a királyfi, a királynő, és a rút, gonosz sárkány. Valósággal feltör belőlem a sírás, már-már bőgök, mikor egy szippantásnál lépteket hallok mögülem.
Hátrafordulok, de senkit nem találok magam mögött - és a tojás is ott van még a lábamnál. ~ Hajajj, már képzelődök.. ~
Már épp cipzároznám ki a a dzsekimet, hogy közé és a pólóm közé tegyem a könyvet, de eszembe jut, hogy a pólóm valahol a klán étkezdéjében, vagy talán valamelyik fiúnál van.. Így inkább a hónom alá veszem, majd a tojást is felveszem, és azt átölelve kioldalgok a házból.
- Azok a régi emlékek.. menjünk tovább.. - sóhajtok, majd egy kijárt turistaúton folytatom az utamat.
Az úton a zajok felerősödnek, de cselekmény nem történik. ~ Talán tényleg elmentek a banditák, és lakottabb terület után néztek. ~ Amíg néha a zajok után fordulok, az irányában szinte sose látok semmit, semmit ami említésre méltó lenne. Néha egy-egy nagyobb bogár jelenik meg, jelezve, hogy az élet itt még nem szűnt meg, a fák még éltető, finom nektárját van, aki lecsapolja.
Hamarosan egy tisztás rajzolódik ki előtte - egy tisztás, melyen még 5 ép csontváz, és több maradék csont van szétszóródva, körülöttük pedig sokezer 20-30 centis tűszerű fém van szétszóródva, néhányuknak csontját, vagy koponyáját szúrja át. Testem megborzong, ahogy végignézek a területen, és nem látom a testét, csontját, akármilyét a bátyámnak. Még az is jobb lenne, csak tudjam, hol van, mi lett vele... hogy öröknyugalomra helyezhessem, ha meghalt.. De nem, nem halt, meg, ebben biztos vagyok, és megtalálom.
Ahogy körbe-körbe járok a tisztáson, hátha találok valami nyomot, közeledő lépteket hallok mögülem. Ijedten fordulok hátra, hogy ha kell, akkor gyorsan támadjak, mikor hamarosan halvány, fekete és nyugodtan, lassan közeledő árny rajzolódik ki előttem. Ahogy közelebb ér, mérete nem akar nőni - elég kistermetű lehet a zaklatóm ezek alapján.
Mikor 5 méter távolság van köztünk, megáll. Épp, hogy nem lép ki a napfényes tisztásra, hanem meghúzódik a sötét árnyak között, mindössze apró, barna színű bakancsát látom, és rózsaszín, buggyos nadrágját, melyet sárfoltok tarkítanak. Amikor látom, hogy összehúzza magát, és a két kezét kicsapja maga elé, én összerezzenek, előtte pedig egy olívazöld színű mágikus pecsét jelenik meg. Már épp tátom a számat ellentámadásra, mikor hirtelen a pecsétből apró plüssnyulak kezdenek el ugrálni, majd táncot járni a földön.
- Ez meg mi a franc... - mormogom, miközben felnézek a nyulakról, a lány pedig már nincs a helyén. - Ez meg hová tűnt?
- Szia! - hallok egy vékony, selymes hangot a hátam mögül, mire én ijedten, aprót sikítva felugrok, és lassan megfordulok. - A nevem Amara! Téged hogy hívnak, néni? - néz rám bizonytalanul a lány.
- Először is szögezzük le, hogy nem néni. Másodszor, hívj szépen Tabu-samának. Harmadszor, hogy kerülsz ide?
- Három bácsi hozott innen anyuéktól, még pár hónapja, azt mondták, megtanítanak az igazi életre. - mondja pislogva, majd megrázza kettő sötétlila loboncát. Hatalmas barna bociszemeivel pislog rám, válaszra várva, mire én kicsit leblokkolok, és összegzem az információt.
~ Három férfi.. "elhozta" Őt? Igazi élet? Nem, itt nincs minden rendben... és miért pont az erdőbe? ~
Egyenlőre még kevés volt a gyanú, így a tojást, és a könyvet letettem az egyik csontváz mellé, hogy könnyebben tudjak mozogni, és szabadabban tudjak mutogatni a lánynak.
- .. és hol vannak a "bácsik"? - nézek rá kérdőn, Ő pedig mosolyogva, kuncogva elkezdi magát balra-jobbra rázni, mutatóujját pedig a szájához teszi, mintha gondolkodna. ~ Mi van már ezzel a lánnyal? ~
- Ott. - bök mögém úgy 2 perc múlva, és azt látom, hogy az egyik bandita felkapja a könyvet, a másik a tojást, a harmadik pedig felém céloz egy lángoló nyíllal, majd lő. Ijedten ugrok félre, és nézem, ahogy a nyíl kettétör egy koponyát, majd felgyújtja a fát, amibe belefúródott. Ahogy hátrafordulok, a kislány megint nincs ott - egy álarcos férfi fut helyette az ellenkező irányba, mint a tojásos és könyves fickó. Mérgesen tekintek körbe, ide-oda kapkodva a tekintetem, míg a nyílas csávó röhögve gyújt fel egy újabb nyilat, majd lövi ki felém.
Szinte lassított felvételként nézem, bosszús tekintettel, ahogy a nyíl a fejem felé száguld, majd nehezet sóhajtok, és fémmé alakított karomat, az arcom elé kapom. A tűzes nyíl kettétörve pattan le a kezemről, a férfi pedig ijedten ugrik hátra egy lépést.
- Hé, fiúk! Ez egy mágus! Az ilyen mágus bébiket mi reggelire esszük meg, a makacsabbik felét pedig megerőszakoljuk. - ~ HEEEEEE?! Perverz banda, hogy rohadjanak meg! El se tudom képzelni, ahogy sorra a máguslányokat.. inkább hagyjuk.. ~ - Na, melyiket választod? Leszel ma este a rabszolgám, édes? - kacsint, majd idióta vigyorral pislog rám.
- Előbb borulsz térdre előttem, seggfej! - morgom, majd kinyújtom felé a kezem. - Iron Dragon Club! - ordítom, majd egy hatalmas, növekvő fémrúd trafálja fejbe a banditát, aki pedig eszméletlenül, talán félholtan fekszik. - Örülj, hogy ha nem tört be a koponyád... - mondom gúnyosan, majd előre kezdek el futni, amerre a két fickó ment a tojással, és a könyvemmel. ~ Nem... Őt nem veszed el Tőlem.. se az emlékeimet! Tojgli, régi könyv, nem fogtok bennem csalódni! ~
Szinte örökkévalóságnak tűnik, ahogy futok a fickó felé. Sehogy se kerülök közelebb. ~ Közelebb... közelebb... közelebb.. miért érzem úgy, mintha centikkel se lennék előbb, mint pár méterrel ezelőtt? ~
Hirtelen arra eszmélek, hogy az egyik bandita áll előttem - akinél a könyv van - és Ő egy széllökéssel felszakítja rajtam a dzsekit, majd hátrébb lök. A dzsekin hála istennek csak egy átlóban húzott, de nem teljesen kiszakadt hasadás keletkezik, ám nekem újra muszáj végig mérni a helyzetet, mert ez így nincs rendben. ~ Mióta mágiahasználók a banditák?! A "kislány" alakváltó volt, a nyilas tűzmágus, ez szél, akkor a tojásos.. illúzió lesz, az eddigi távnak jó, ha felét megtettem, amíg Ő már messze jár.. ~
Lassan, remegő térdekkel állok fel, majd leporolom magam. Félreértés ne essék, nem attól remegek, hogy félnék, vagy, hogy máris legyengültem - egyszerűen csak ideges vagyok. Írtó ideges.
- Iron... - kezdem szintén remegő hanggal. - Dragon.. - folytatom, mire az előttem lévő szeme kikeredik.
- JIM! EZ A LÁNY! EZ AZ A LÁNY!!! - ordít hátra ijedt tekintettel, mire az elől futó a tojással lefékez, és megfordul, hogy végignézze a társa elleni támadásom. ~ Ám legyen.. ~
- ROAR! - ordítom a végét, majd a férfi felé hatalmas, fém szilánkokkal teli örvény indul meg. Meg se várom, hogy becsapódjon, írtózatos sebességgel elszáguldok mellette, egyenest a tojást tartó férfi felé, aki az előző jelenetemtől leblokkolt, és a tojást elkezdte elengedni.
Vetődve kapom el az utolsó pillanatban a tojást, majd a fejemmel azzal a lendülettel ki is lököm "Jim" alól a lábát, az pedig kétségbeesetten nyög egyet, mielőtt elesik. A tojást egy kis gödörbe fektetem, amíg a férfinak ráülök a derekára, lefogom a kezeit, és közel hajolok az arcához, egészen addig, amíg minden egyes lélegzetvételemet nem hallja.
- Mit is mondott előbb az a jómadár? - mutatok a fejemmel hátrafelé.
- Te.. Te vagy az a démon, aki körülbelül 10 éve lemészárolta a társaim! Te vagy a sárkány, aki tüskelavinát bocsátott ránk! Aki majdnem engem is megölt, meg azt a fiút, aki a kicsilánnyal volt! A kicsilányt is elvitted magaddal, aztán belebújtál a testébe, igaz?! - kezdi el félve, nagyokat nyelve a mondanivalóját.
- Ami azt illeti.. én vagyok a kicsilány. - vigyorgok rá.
- Nem! Hazudsz!
- Ki tudja jobban, Én vagy Te?! Én vagyok a kicsilány.. a sárkány felnevelt, de nem szállt meg. Viszont mondhatjuk úgy, hogy.. a sárkány bennem él. Egyek vagyunk. - mormogom, majd felülök. - ..és most beszélj. Hol a bátyám?
- Nem mondom meg. - krákog egyet, majd az arcom felé köp, ám én oldalra döntöm a fejem, így a köpet elsüvít mellettem.
- De megmondod, különben.. Iron Dragon Sword.. - emelem fel a jobb karom, ami egy kard alapó láncfűrész alakját veszi el, majd hamarosan annak módjára be is indul.
- Nem tudom, esküszöm, nem tudom! - kezd el vinnyogni. - De túlélte! Bekötözte a sebeit és elhúzott! Ennyit tudok, esküszöm, esküszöm! Nekem családom van, és el kell Őket tartanom! - szöknek könnyek a szemeibe, mire én elhúzom a számat.
- Nem tud meghatni. Mész a sittre, a barátaiddal együtt. - szólok, majd egy ütéssel elkábítom Őt.
A banditák bázisáról már úgy indulok el, hogy hátamon egy táska - benne a visszaszerzett könyv, és a tojgli - és egy hálót húzok magam után, melybe a három legyőzött bandita van becsavarva, kiütve. ~ A negyedik elfutott... de menekülni nem menekül, haragom elől. Egyszer elkapom.. Ő biztos tud valamit.. ~
Hamarosan Era városába érkezek, ahol az emberek félve bújnak párjukhoz, és összesúgnak, ahogy meglátnak. ~ Mi ebben a nagy dolog? ~ A tömeg szétnyílik előttem, ahogy a börtön felé igyekszek, majd az ügyeletes rendőr elé dobom a hálót.
- A mai betevés. - mosolygok. - Az erdőben randalíroztak, kiraboltak, de megbánták, mint látja. Közönséges.. na jó, nem annyira közönséges, mágiahasználó banditák. Vigyázzon velük. Illuzionista, tűz és szélmágusok. Viszlát, biztosúr. - intek hátra, majd kimegyek az őrsről.
Otthon, leülve az ágyra először a tojást veszem elő, és megsimogatom, majd egy puszit adok a tetejére.
- Te aztán kemény tojás leszel, édesem. - suttogom, majd magamhoz ölelem. - Akarod, hogy olvassak esti mesét? - csillan fel a szemem, majd bedugom a takaróm alá, hogy a teteje kilógjon, és előveszem a mesekönyvet.
- Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy meseszép, szőke királynő, akit egy toronyba zártak.. - kezdem el a mesét, ám nem sokáig tudom folytatni, hisz hamarosan álmosan a tojás mellé dőlök, és átkarolva azt elalszok...
// Nem tudom, megoldható-e nálam is az, mint Gab-nál; hogy a tojásom is kapjon VE-t  // |
| | | | Igneel
Ex-mesélő
Hozzászólások száma : 439
Aye! Pont : 12
Join date : 2011. Jan. 25.
Age : 33
| | | | | Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Hozzászólások száma : 556
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 26
Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem:
| | Tárgy: Re: Tabuchi Metarikku Szomb. Feb. 19, 2011 8:04 pm | |
| A kétszínű követ kétszínű követ talál?!
Merre járhatsz? Már vagy 3 napja, hogy elfogtam azokat az istenverte banditákat, de akárhányszor megyek be a rendőrségre, akárhányszor kérdezgetem Őket, sose válaszolnak, vagy sejtelmesen vigyorognak, sugdolóznak, és csak akkor rezzennek össze, ha a rácsra csapok.
A rend főnökét persze ez korántsem érdekli.. Néha felénk-felénk pislant az újságából kilesve, vagy köp egyet a mellette lévő kukába, netán kávét szürcsöl... de nem valami aktív lény, remélem csak akkor ilyen, mikor én itt vagyok, nem nézném jó szemmel, ha ezek itt megszöknének, és megint ott lennék, ahol elkezdtem..
- Lassan vége a látogatási időnek. - mormogja a férfi, majd krákog egyet, és újra beleköp a kukába.. pontosabban mellé. Amint meglátja, ahogy a ferde padlón a kis nyálbuborékok elkezdenek lefele furikázni, érdekfeszítően elmerül eme "versenyben", majd mikor a "versenyzők" kilyukadnak, megrázza az újságot, és újra elmerül benne.
- Maga is tudja, hogy nem látogatni vagyok itt. - forgatom meg a szemem, majd ugyanolyan fenyegető pózt veszek fel, ami eddig is megfigyelhető volt rajtam. - Szóval.. annyit már kiszedtem belőletek, hogy él.. de hova ment?! MERRE?! MI CÉLOKKAL?! - ugrok neki a cellának, miután a banditák röhögni kezdenek. Dühöngve esek neki a rácsoknak, ám mielőtt még ki tudnám azokat tépni, egy figyelmeztető kis villám szökik végig a testemben, majd lehuppanok vissza a kis sámlira, majd a nagy főnökre nézek. Ő épp egy gombról húzza vissza az ujját. ~ Villám lacrimák a rácsokban? ~ járatom a szemem a gomb és a rácsok között. ~ Egy plusz pontot kap a rendőrség a biztonság miatt. ~
A rendőrség csöndbe burkolózik. Némán ülök a rácsok előtt, gyilkos szemeket vetve a három banditára, Ők meg csak sejtelmesen vigyorognak vissza. ~ De.. én úgy emlékeztem, hogy ott azon a csatatéren nem maradt túlélő.. talán Riku, de.. Olyan sok csontváz van ott, és nem hiszem, hogy valaki csak úgy odament volna meghalni oda a többi csontváz közé. Lehet, hogy a banditák oda rakosgatják a hulláikat? Vagy épp a még élő túszokat, akik később meghalnak? Végül is, mintha lett volna egy csontváz kötéllel körbetekerve.. ~
A csönd nem akar szűnni, én pedig már-már kezdem magam kínosan érezni. Én érzem magam kínosan, egy rendőrségen, egy cella előtt. Mit is keresek én itt? Fúú...
A csöndet a rendőrfőnök krákogása, majd köpése töri meg, és ahogy a köpet landol a vödörkében, kicsit összerezzenek a placcsana hangtól, amire már a banditák is megjegyzést tesznek.
- Ugyan, porcelán bébi, ha még ennyitől is megijedsz, nem fogod megtalálni a Negyediket...* Nagy úr Ő ahhoz, hogy holmi csitrik, mint Te, megtalálják Őt, és lealázzák.. mit képzelsz te? - vigyorodik el, majd látom, ahogy a szájában rág valamit, és egy tűz köpet süvít el az arcom mellett.
- .. és miért nem szólítjátok nevét Tudjukkit? - forgatom meg a szemem. - Rendőrfő', turbózza meg kicsit a mágia szipákoló bilincseket, mert az egyikük szószerint ég a mágiától. - most rajtam a sor, hogy összehúzzam a szemem, és sunyin vigyorogjak. Ezaz, Tabu! Jó időben, jó szóvicc, így tovább!
- Azért, mert nem vagyunk méltók rá! - válaszol. - Te se, nehogy azt hidd!
- Oké, ez nekem így túl magas.. azt hiszem, kikapcsolódok valahogy.. - sóhajtok, majd felállok, és kimegyek a rendőrségről, és hazafele veszem az irányt.
Hazamegyek, és sóhajtva ledobom magam a tojás mellé, aki csak csöndben gubbaszt, és mered előle. Legalábbis a két pötty az elején, mintha szemekként fúródnának a pénztárcám felé.. pontosabban, a kis bőrtasak felé, amiben a gyémántjaimat tartom.
- Nem kell ilyen szemrehányóan nézni. Néha Te is beszállhatnál a melóba. - motyogom, miközbe behúzom a nyakam, és járatom a szemem a tojás és a tasak között. - Jól van, jól van, le vagyok égve! Ezt akartad hallani, igaz?! - fakadok ki, majd felpattanok. - Akkor megyek is dolgozni. De nem fogsz itthon punnyadni, jösz velem! - parancsolok a tojásra, aki valahogy nem akaródzik megmozdulni, mire én felpofozom magam. - Tényleg kezdek megőrülni.. egy tojáshoz beszélek.. - temetem az arcomat a kezeim közé, majd inkább előveszem a hátizsákomat, amit berendeztem a tojásnak, és belerakom. - De azért még nem hagylak itt.
Felkapom a táskámat magamra, és elindulok a klán épülete felé. Nagyot sóhajtok.. megint meló, de nincs mit tenni..
A klánházban nagy a nyüzsgés, úgy látszik, mindenkinek elmúlt a másnapossága, és esze águkban sincs küldetésezni, inkább hangos zajukkal próbálják növelni a fejfájásomat. Hogy mitől lett fejfájásom? Út közben túl sok olyan dologra jöttem rá, hogy már az arcom is piros a sok pofontól..
Lomhán odamegyek a küldetésfalhoz, és oda se nézve letépek valamit, majd Sebastian képe elé tolom.
- ELVISZEM! LEFOGLALOM! Vagy ilyesmi, amit ilyenkor mondani szokás.. - próbálom túlordítani a tömeget, kevés sikerrel, de Sebastian először nyugodt fejjel bólint egyet, majd elhidegülve, kerek szemekkel kapja ki a kezemből a lapot. - Veled meg mi van? El akarom vállalni!
- Csak és kizárólag akkor, ha megígéred, hogy vigyázol magadra! - halk, de annál ridegebb hangja csak úgy átsuhan a zajokon, és hirtelen olyan érzésem lesz, mint ha teljes nyugalomban ülnék most. Sebastian hangja még akkor is átmenne minden zajon, ha suttogna.. - Nem véletlenül van kinn hónapok óta ez a küldetés minden klán küldetésfalán, még az illegális klánok is megkapták a küldetést.. de senki se tudta teljesíteni. A követ, akit védeni kell.. nos, valahogy hullanak mellőle az emberek. Nem bízik meg senkiben, de elvárja, hogy benne mindenki megbízzon.. biztos akarod?
- Hát persze! - kapom ki a kezéből a lapot. - Ideje móresre tanítani azt az ürgét, ha eddig senki nem tette. - vonom meg a vállamat, majd zsebrerakom a papírt, és elfutok.
- De megvédeni kell Őt, nem ellátni a baját.. - hallatszódik a távolból Sebastian elhaló hangja, de én nem törődök vele.
~ Hova is kell mennem? Magnolia? ~ előveszem a lapot, majd átfutok rajta párszor. ~ Át kell vezetnem a Keleti erdőkön.. nem vészes! ~
Ásítozva szállok vonatra, és ellentmondást nem tűrően rontok be egy négyszemélyes kabinba. A tojást lerakom egy belső ülésre, én lehuppanok mellé, és a lábamat felteszem az előttem lévő kipárnázott székre. Ez aztán élet..
Furcsa, hogy nem jön ellenőr, bár ennek inkább örülnöm kéne, hisz nem hivatalos jegyet vettem, hogy kihúzzam a pénzből még egy ideig.
Magnolia, Magnolia.. mikor ér már oda a vonat?! Nem úgy emlékeztem volna, mintha ilyen sok ideig kéne utazgatni. Jó, igaz.. nem a gyorsvonatra vettem jegyet, hanem a simára, mert így olcsóbb, de azért.. lehetnénk gyorsabbak..
- Magnolia állomás, leszállás! Magnolia állomás, leszállás! Kérjük kedves utasainkat, hogy akik ide váltottak jegyet rövid időn belül szálljanak le, mert a vonat egy percen belül tovább indul! Magnolia állomás! - ébreszt egy hang. Épp akkor megy el a kabinom előtt egy körülbelül 30 éves, vézna, szőke férfi, kolompot lóbálva a kezében, mire én felkapom a hátizsákot, amiben a tojás rejtőzik, és leszáguldok a vonatról.
Nem, mintha annyi okom lett volna rá.. mert ahogy tovább indult a vonat, már meg is állt, mivel annyit késett, hogy a szembe jövő vonatot elindították, reménykedve, hogy előbb beér, mint ez.. az elkövetkezendő útvonal meg nem annyira biztonságos, hogy egyszerre két lassú, nehéz vonat robogjon rajta, így kénytelen bevárni a szembe jövő vonatot. ~ Szívás.. ~
Ezután a megbízó címét kezdem el kutatni. Valami követséget kell keresnem.. hiszen egy követet kell ide-oda kísérgetni.
Hamarosan meg is találom a követséget, nem kell sokat keresnem - egy nagy, kék, márványlépcsős épület az, melynek tábláját ha jól megfigyelem, valószínűleg még a vonatállomásról is látom. Lehet, hogy nem is a napot láttam csillogni, hanem ezt.
Sóhajtok egyet, majd felcaplatok a lépcsőkön, és újabb sóhajtás. Remegve fogom meg az arany kilincset, melynek illata szinte megbódít.. Ó igen, színarany. Nyugodtan nyomom le a kilincset...
- ITT A HŐS, AKI TELJESÍTI A KÜLDETÉÉÉST! - rontok be nagy hévvel, mire mindenki összerezzen. - HOL A MEGBÍZÓ, AKIT KÍSÉRGETNI KELL?! - folytatom ordítva, és nevetve állapítom meg, hogy az épületben minden visszhangzik. Sznob, öltönyös, többnyire hosszú orrú ősz emberek rendezgetnek mindenféle papírt, beszélgetnek külföldiekkel, tanácskoznak.. legalábbis én ezt tudom leszűrni, mármint, hogy unalmas. Nagyon u-nal-mas. Blöeeee... ha egy ilyen kivénhedt pasit kellesz őrizgetnem, asszem nem kellesz félnem, hogy odaleszek véletlenül. Nem vagyok én olyan mimóza.
Kínos csönd következik, az emberek néha eleresztenek felém egy "Hallatlan! Pimasz kölyök! Mars ki innét, mit képzelsz?" megjegyzést, de amúgy semmit se tesznek, így én újra nagy levegőt veszek, és már készülök a következő kitörésemre.
- HAAH... - csak ennyit tudok kinyögni, mivel valaki hátulról befogja a számat, én meg nem tudom hogy, de félrenyelem a levegőt, így kétségbeesett köhögésbe kezdek, csak azután engedi el a számat a rejtélyes fickó. Még a hátamat is megveregeti, hogy "jobban legyek". Ahogy le vagyok hajolva, látom, ahogy egy fekete lakkcipő kopog elém. - Teee.. - nyögöm, ahogy szép lassan feltápászkodok.
Furcsamód, nem öreg, nem őszhajú, nem hosszú orrú ember áll előttem - hanem egy viszonylag udvariasnak tűnő, húsz, húszonöt év körüli fiatalamber. Szemüvege a fényben csillan egyet, majd mikor teljesen kiegyenesedek, felnézve rá tudom megállapítani, hogy félelmetesen sárga szemei engem pásztáznak végig.
- Sznob. - nyögöm ki az első szó jogán, mire Ő egy egyszerű "szöhh" megjegyzéssel válaszol. - Komolyan, tiszta Sebastian vagy. - mondom, mire Ő hangosan felnevet, és a követségen mindenki elhallgat, csak az Ő kacagása visszhangzik a hatalmas előtérben.
- Sebastian, a jó öreg Sebastian! - törli le a könnycseppeket a szemüvege alól. - Csak nem a konyhamániás, állatkerti ragadozó? - kérdi még mindig fel-fel nevetve.
- De.. azt hiszem.. - bizonytaladok el, mikor az előttem álló ráaggatja az "állatkerti ragadozó" nevet.
- Claude Faustus. - nyújt kezet, a szemüvegét visszatolva az orrára. - Régen iskolatársam volt Sebastian.. kicsit úgy éreztem néha, mintha testvérek lennénk. - néz rám nosztalgikusan, mire odanyújtom a kezem, Ő megragadja, és kezet csókol.
- Igaz, ami igaz, kísértetiesen hasonlítotok... - motyogom, majd elveszem a kezem.
- Abból a suliból vagy senkik kerültek ki, vagy olyanok, akik végül inget, öltönyt kezdtek hordani. - kezd bele. - Én meg ide kerültem ezekhez a .. khmm.. - közel hajol hozzám, majd suttogva folytatja. - összeaszott vénemberekhez. Azóta meg csak úgy záporoznak a banditák felém. - mosolyodik el, mintha ezzel a megjegyzéssel az egóját táplálta volna.
- Inkább ne bonyolódjunk ebbe bele. - szakítom félbe. - Az információk alapján gondolom, Te vagy a megbízó. Kezdjük a legeslegelején. Tabuchi Metarikku. Maga nem bízik meg bennem, Én se magában. Ha nem haragszik, inkább induljunk tovább, nincs kedvem itt szobrozni egy napig, főleg, hogy még egy elég nehéz csomagom is van. - bökök a hátam mögé, pontosabban a táskára, aminek a szíján húzok is egyet a biztonság kedvéért. - Gyorsan szedje össze a holmiját, ami kell.
- Nem kell nekem holmi, így jövök. - mutat végig magán. - Tetszik a hozzáállásod, kislány. - kacsint, majd a vállamra helyezi a kezét, de én kirántom alóla a vállamat, megfordulok, és elindulok ki az épületből. Egy pár lakkcipő idegesítő kopogása jelzi, hogy Claude is jön. ~ Már most utálom Őt.. csak bírjam ki egy egész erdőn keresztül.. jáj! ~
Az erdő bejáratához érve megtorpanok, majd kezemet magabiztosan kicsapom magam mellé, ezáltal Claude egy meglepődött nyögéssel megakad benne. Látom, ide se figyel..
- Jobb lesz, ha innentől meghúzod magad. Értem, hogy a rövidebb utat akartad, meg sietsz de.. - nyelek egyet, és a sötét sűrű felé nézek. - Ha már az életemet kockáztatom érted - csak azért is tegezni foglak, nem érdemled meg, hogy magázzalak - akkor innentől kuss, maradj mellettem, és vigyázz, hova lépsz. Megértetted?!
- Aha, igen, biztos, menjünk már, ne tarts fel! - mintha az idefele tartó út során a modora átment volna egy kis "csiszoláson". Elcseszték a csiszolást..
- Még, hogy én tartalak fel! - tűröm fel a dzseki ujját, és már épp neki esnék, mire hirtelen az egyik lábam alatt beszakad a föld, és én elesek. Claude ezt nevetve könyveli el, mint győzelmet, én meg lassan feltápászkodok, meghúzom a szíjat a táskámon, és elindulok be az erdőbe, néha viszont kénytelen vagyok megállni, hogy Claude beérjen. Nagyon bámészkodós alkat, és rajtam az se segít sokat, hogy amíg Ő minden buckát megúsz, nehogy elessen benne, addig rám néha-néha dőlnek a fák, megint be-beszakad a föld, ilyesmik.. de Ő, ugyan, a természet kis védence..
Az út a sötét erdőben a botlásaimat nem figyelembe véve egész nyugalmasan telik, mikor hirtelen fényt látok meg. ~ Az erdő vége? Máris? ~ Gyorsabb sétálásba kezdek, majd hallom, ahogy Claude is szaporázza a lépteit, és kivételesen nem áll meg bámészkodni, elemezni néhány pitypangot, vagy ilyesmi. A fényre kiérve hirtelen óriásit zakózok, mire felfogom, hogy egy hatalmas kőben estem el, és sok apró, másik kőre érkeztem, ami nem esett jól a mellkasomnak. Ennek a lenyomata megmarad..
Remegő kézzel tolom fel magam ülés helyzetbe, és nézem, ahogy Claude felkap egy gigantikus követ. Ám ez a kő.. izzik.. O.o" és furcsa módon, egyik fele piros, míg a másik zöld színű, és középen egy laza átmenetelnél váltanak a színek pillanatról-pillanatra térfelet. Egyszer ez a piros, egyszer az..
A másik furcsaság az volt, hogy ha Claude dobálta a követ, a levegőben abbahagyta az izzást.. amint elkapta, újra nekikezdett.
~ Mi.. mi ez? ~ nézek előre meglepődötten, mire a követ elkapta a követ, és minden erőlködés híján porrázúzta azt. Ennek következményeképp furcsa érzés kapott el, mintha.. mintha temérdek varázserő tört volna ki a kőből, az egész köves tisztás fényleni kezdett. A kövek ugyanúgy zöld-piros színekben pompáztak, én meg émelyegni kezdtem.. A varázserő egy része erőszakosan próbált belém furakodni, miközben Claude eszeveszetten röhögött.
Szinte a hányinger folytogat, olyan kellemetlen a befelé törekvő erő érzése, és szinte érzem, ahogy a tojásba is beférkőzik, sőt, minden élőlénybe, ami a tisztáson tartózkodik. Ez lehet fa, fű.. A többi kő pedig csak pulzál, löki ki magából a varázserőt, és másét szívja be.
Szinte érzem, ahogy a mágia belőlem nem akar kiszakítódni, annyira belém fúrodott régen, hogy most kegyetlen fájdalommal akar kiszökni, hiába, és a nyomás is nő, ahogy csak jön, jön be a nyers varázserő.. Claude pedig őrülten röhög..
Ahogy beletenyerek egy kavics kupacba, egy csontváz kezét húzom ki onnan, de undorodva el is dobom. ~ Ezért haltak meg.. nem bírták a sok.. varázserőt.. ~
Ahogy újra belemarkolok a kőkupacba, valami furcsát érzek. A kövek mintha mozgolódnának, tömörülnének.. Ijedten kapom ki onnan a kezem, de már késő - pár kő, mintha gyűrűt formálna, majd a még nem teljesen kész gyűrű rámászik az ujjamra, s ott kapcsolódik össze. (Bocsi, ha ez a rész nem tetszik, nem tudtam jobban megfogalmazni TT-TT)
A gyűrű, mintha tovább pumpálná azt a fránya mágikus erőt, mire én az ájulás peremére kerülök. Bosszúsan nézek Claude felé, aki hirtelen egy "varázsfuvallatot meglovagolva" eltűnik, a tisztáson a pulzálás pedig abbamarad. Az újabb hirtelen változás pedig azt eredményezi, hogy elájulok..
Egy kórházban ébredek, nagyokat szuszogva, de a hányinger még mindig nem akar elmúlni. Nyögve ülök fel, ám egy erős kar óvatosan nyom vissza.
- Hol vagyok? - kérdezem.
- Biztonságban. Mellettem. - válaszol az a hang, akinek arcát, személyét és teljes valóját már rég az elmémbe zártam.
- Axel.. mit keresel itt? - nyitom ki a szempilláim. - Nem küldetésen kéne lenned?
- Jah, de amikor hallottam, hogy rosszul vagy, aggódni kezdtem.. Frox meg akkor, mikor meghallotta, hogy a tojásod megrepedt. - szól hősiesen, Frox pedig ugyanilyen büszkén vakkant egyet.
- Meg..megrepedt?! - kerekedik ki a szemem, és a hangom remegni kezd. - Ugye.. azért jól van? Semmi baja? Mi történt vele? Mindent tudni akarok!
- Hé, azért ne aggódj jobban a tojás miatt! Neked sokkal súlyosabbak a sebeid. Mielőtt megkérdeznéd, igen.. ebben is benne voltak a banditák, akikről meséltél.. - sóhajt. - de többet nem árultak el nekem se a követségen, sehol. Az ember, aki megbízott Téged, az pedig soha nem volt követ.. de mivel Te túlélted a merényletét, ezért kénytelen volt megszökni. A követségről az emberek nem tudni, hogy hihették azt, hogy Ő is közülük való..
Újra szólásra nyitnám a számat, de Ő az ujját a számra teszi, és mintha tudná, mit akarok mondani, már válaszol is.
- Amúgy valószínűleg nem sérülés miatt keletkezett a törés a tojáskán.. hanem hamarosan már elkezdhetjük nevelni, ha érted, mire gondolok. - kacsint rám, majd elmosolyodok. - Most itt hagylak titeket pihenni.
- Minket? - nézek oldalra, és magam mellett egy kis ágyon a tojást látom meg betakarva. - Köszönöm..
- Ne nekem köszönd. Valójában a klánból nagyon sokat segítettek.. ahogy Mei és Gab meghallották, hogy eltűntél.. Mei Noah-n keresztül üzent nekem, utána Gab-bal rohantak és átkutatták az egész erdőt, te meg ott voltál.. hát, én már csak akkorra értem ide, mikor beszállítottak a kórházba..
- Nagyon aranyos vagy attól függetlenül.. értem félbehagyni egy jól fizető küldetést..
- Tudod, hogy a sok gyémánt közül te érsz nekem a legtöbbet! - int nekem egyet búcsúzóul, majd tényleg magamra hagy.
Tényleg jól esne egy kis alvás... és utána kezdődne minden előlről - a banditák kergetése, és a cél, hogy ezáltal megtaláljam Rikut..* Hehe, film cím poén xD//Ha elfogadható eme bizarr történet, akkor remélem, hogy a Tojgli is kap megint VE-t >.< vagyis.. szeretném xD// |
| | | | Igneel
Ex-mesélő
Hozzászólások száma : 439
Aye! Pont : 12
Join date : 2011. Jan. 25.
Age : 33
| | | | | Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Hozzászólások száma : 556
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 26
Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem:
| | Tárgy: Re: Tabuchi Metarikku Csüt. Márc. 03, 2011 11:40 pm | |
| Újabb próba…
Ugye csak viccelsz?! - Jó reggelt, álomszuszék. – ébreszt egy fölém nehezedő szőke lobonc. Haja alól csak kéken izzó szemei látszanak, és mint valami reflektor, úgy világítanak rám. Nyöszörögve rebegtetem meg a szempilláimat, mutatva, hogy „oké, már ébren vagyok”.
Miután felfogta a „jelet”, nagy puszit nyomva az arcomra kel fel rólam, majd lököm el magamat az ágytól. Ahogy felülök, jobb karommal az arcomba tenyerelek, majd megfogom az ott leledző hajcsomót, és hátrasimítom.
- Neked is meseszép jó reggelt… - nyöszörgök, és megrázom a fejemet. A hajam az ablakon besütő napfényben mintha aranyszínűre váltana, és a vörös szemem fáradtan csillan fel a reggel sugaraitól.
Sóhajtva fordulok ki az ágyból, majd kelek fel. Nyújtózkodok egy haaaataaalmaaaasaaat, szintén nyöszörögve, majd mosolyogva seprem ki a szemem elől a maradék tincseket. Ahogy Axelre pillantok, először csodálkozva pislogok. ~ Mi van ezzel? ~
A fiú meg csak bámul rám csodálattal, bámul, bámul, bámul… aztán mikor mintha vérezni kezdene az orra. Meglepetten nézek végig magamon, majd miután végeztem az alapos szemlélődéssel közömbös fejjel nézek előre.
- PERVEEEEEERZ!!! – vágok hozzá Axelhez egy, a közelemben lévő széket, miután képes vagyok felfogni a dolgokat.
Hogy a jó dolgú férfije mi a frászt nézett rajtam? Hát azt, hogy az este „valaki” kigombolta az inget, amiben alszok, és így a nyújtózkodásom alatt gond nélkül belátást nyerhetett a Férfiak Paradicsomába.
- Perverz, perverz, perverz! – ugrok rá, majd kezdem el ütögetni, ám Ő még mindig csodálattal bámul engem, hisz a nagy hévben viszont még mindig nem gomboltam vissza az ingemet.
Amit sikerül ezt felfognom, rákvörösen gurulok le Axelról, majd nagyokat nyelve elkezdem visszagombolni az inget. Maga az ing is vörös, mint a szemem, meg mint, most a testem nagy része – így platinaszőke hajam szinte világít.
- Nem tudom, miért kell rejtegetni egy ilyen remekművet. – kel fel Axel a földről, majd kezét úgy formálja, mintha egy gömböt fogna, forgatna. – Tárd ki a világnak! – emeli magasba a kezeit. - … és játsszuk azt, hogy én vagyok a világ. – itt rámenősen meghúzogatja a szemöldökét, ami belőlem azt váltja ki, hogy egy újabb széket vágok hozzá.
Miután részben elkezdek lenyugodni, számon kérem rajta a ruháit, de Ő erre vállat von, és kérdőn megrázza a fejét, mondván, hogy neki sincsenek meg.
- Te könnyen beszélsz, hisz itt laksz! – fakadok ki. – De nekem megint nincs egy normális göncöm se…
- Épp ezért vettem Neked ruhákat! – Mi van? Ja, én is ezt kérdezem. – Tudtam, hogy még párszor el fog jönni ez a pillanat, így pótruhákat vettem a pénzemből! – vigyorog rám, mire én először csak meglepődötten pislogok, majd a nyakába ugrok.
- Köszi, köszi, megmentettél!
… Pár perccel később…
- Te komolyan azt hiszed, hogy én ezt felveszem?! – nézek hol rá, hol a ruhára, hol magamra, meg az ingre, amit nem rég vettem le. Persze félreértés ne essék, természetesen köntös azért van rajtam ^^”.
- Kénytelen vagy. – vigyorog Axel továbbra is, és próbál megnyerően nézni.
- Na… na, jó! – veszem el Tőle a ruhát, majd kiviharzok vele a fürdőbe.
~ Mikre rá nem tud venni engem… ~ Majd ahogy magamra zárom az ajtót, rögtön ledobom magamról a köntöst, és méregetni kezdem a ruhát. ~ Simán elmehetnék ezzel cosplay-kislánynak… ~ Sóhajtok, majd elkezdem magamra venni. ~ … és ebben kell majd küldetéseznem?! Jaj nekem! ~
Ilyen ruhában bicegek ki Axel elé, és gondolom, igen nagy sikere lehet a ruhámnak, hisz Ő továbbra is szélesen vigyorog. Vörösen ölelem át magamat a szellős ruhában, majd mikor elkezdem megszokni, az engem csodáló fiúra meresztem a tekintetem.
- Frox és a tojás hol vannak?
- Tsss… még alszanak. – suttogja, majd az üvegtetejű asztal alá mutat. Látom, ahogy egy összegyűrt pokrócon ott van a tojgli, és Frox pedig rajta fekszik. Nem úgy tűnik, mintha kényelmes lenne neki, de mégis jól érzi ott magát.
- Ohh, értem… azért lassan elindulhatnánk, tudod, egy jó küldetésre, mivel pénzügyileg eléggé meg vagyunk fogyatkozva mindketten. – súgom vissza neki, Ő pedig sóhajtva bólint egyet.
Hamarosan el is kezdünk pakolni, először halkan, nehogy felkeljen Frox, de aztán úgy 5 perc múlva éhes nyöszörgésére leszünk figyelmesek, úgyhogy Axelnak el kell mennie Őt megetetni, addig pedig én tovább pakolok. Kaját, meg legfőképpen elsősegély-készletet. Már megbeszéltük, hogy egy nagyszabású, durva küldetésre fogunk menni, és ebben semmi sem tántoríthat el minket. Bár, elég kockázatos a tojás miatt, mégis… muszáj, mert csak az ilyenekért kapunk nagy pénzt.
Amint Axel végzett Frox megetetésével, én berakom a tojást a táskámba, jól kibélelve, és köré egy szokásos fém réteget húzva – csak egy lyukat hagyok neki felül, hogy ha netán kikelne, akkor legyen hol levegőt vennie.
Rögtön, miután utazótársam is felszerelkezett, és Frox is a táskája tetején csücsült, úgy gondoltuk, ideje indulni, mert ilyenkor a legforgalmasabb a klán, és ilyenkor kapdossák el előlünk a legjobban fizető küldetéseket…
A klánházba érve megfigyelhetjük, hogy tényleg hatalmas a nyüzsgés. Az emberek sorra viszik ki a küldetéseket, vagy éppen térnek vissza egyről. Lemondóan sóhajtok egyet, de Axel biztatón átkarol, és a segítségével át is botladozunk a hihetetlen nagy tömegen, egyenesen a küldetésfalhoz. Ott is tolonganak, én pedig újabb sóhajtások közepette kezdem el járatni a szememet a fárasztóbbnál fárasztóbb küldetéseken.
Axel mellett állva érzem, hogy szinte egyszerre remegünk meg, és kapunk a küldetés felé. Két oldalról megfogva tépjük le a falról, majd futunk vele Sebastianhoz, és egyszerre csapjuk le a pultra a leírást.
- ELVITTÜK! – ordítjuk, majd lihegve egymásra pillantunk. Axel szemei reményt tükröznek, és az enyéim is hasonlót – érdekes, milyen érzelmeket ki tud váltani egy küldetés olvasása. De ez nem akármilyen küldetés. Egy olyan, aminek előzménye sok évvel ezelőtt befolyással lehetett az életünkre – és most, azután az incidens után még több évvel újra befolyásolhatja életünk tovább haladását.
- Haa? De hát ez nagyon veszélyes. – pillant fel a bárpultjából Sebastian.
- A múltkor is ezt mondtad, mégis itt vagyok! – ordítok rá.
- Ja, és kaptál egy szép kis gyűrűt az ujjadra, aminek nem tudjuk, milyen hatása van a testedre, és jó pár hétig kórházban voltál, na meg vegyük figyelembe azt is, hogy a tojás megrepedt. Csupa pozitívum! – tenyerel a pultra Sebastian. – Én tényleg aggódok értetek, nem tudom, miért kell így viselkednetek. Értem én, hogy fiatalság, bolondság, de…
- Inkább jegyezd fel, hogy elvittük. – szakítom félbe, majd összegyűröm a papírt, zsebreteszem, és megfogom Axel kezét, majd magammal rántom. Mindenkit ellökök, aki az utamba áll kifelé, majd az utcán is. Morogva indulok el a vonatállomás felé, majd kikérem a jegyeket…
A vonaton ülve Axel az ujjaival idegesen dobol, én pedig percről percre folyamatosan a küldetést olvasom. ~ Nem lehet… De, mégis lehet! ~ Egyre vidámabb vagyok, ahogy olvasom a leírást, de el-elszontyolodom, vagy sírva fakadok, csak úgy kavarognak bennem az érzelmek, ahogy a gyűrt, régi, égetett papírt szorongatom, olvasgatom.
- Fel… felolvasnád nekem még egyszer, ha megkérlek? – kérdezi zavartan Axel, aki ugyanolyan izgatott, mint én. Nagyot sóhajtok, majd olvasni kezdem.
„Fiore mágusai! Kérem, segítsenek!
Szerény falunkat, amely Web Walley közelében helyezkedik el, szörnyek támadták meg! A sárkányfajzatok – mivel valódi, hamisítatlan sárkányokról van szó! – lelkiismeret nélkül pusztítják a falut, miközben azt hajtogatják, hogy „Meg kell találnom”! Ketten vannak, egyedül nem bírunk velük! – Egy kereskedőasszony.”
- De én ezt nem tudom elhinni… Metalicana nem ilyen volt. Nem volt a legkedvesebb, oké, de azért nem pusztította halomra a házakat, és embereket se ölt…
Az út további része csöndesen, nyugodtan telik. Néha átadogatjuk egymásnak a lapot, fel-felolvassuk, de mikor megunjuk, Axel teszi el a lapot, és utána csak tovább unatkozunk. Nem kell viszont túl sokat várnunk, amíg egy mogorva öregember végigmegy a vonaton kolompolva, azt kiabálva, hogy „Web Valley állomás!”.
A falu, amit ostromolt a két sárkány tényleg nincs túl messze Web Valley-tól, ami azt illeti, egy barlangon át lehet oda eljutni, mint kis átvezető. Felismerni se túl nehéz, mivel éppen, hogy 8-10 ház áll már csak fenn, a többi már füstölögve a földdel egyenlő…
Ahogy a város bejáratához érünk – ahogy vége a barlangnak – egy 50 év körüli asszony kezd el futni felénk, ám útközben elesik. Az esés oka pedig egyszerű – földrengések rázzák meg a földet, ami miatt a legtöbb falusi már rég a pincékben van, csak néhány erősebb férfi, vagy elszántabb asszony kémleli hol az eget, hol a falu mögötti erdőt.
- Végre, végre itt vannak! – köszönt minket nyájas hangon, és egyenként megölel minket. – Érzem rajtatok, hogy mágusok vagytok, bár elég nyers, és állatias mágiátok van. – húzza el a száját, mire mi kérdőn egymásra pillantunk Axellel, de az asszony karon ragad minket, és behúz az egyik, még szép állapotban lévő házba.
- Ho… honnan tudta, hogy mágusok vagyunk? Meg, hogy ilyen nyers, vagy milyen a mágiánk? – kérdez rá Axel, mire én helyeslően bólintok, jelezve, hogy már én is kíváncsi lettem.
- Én egy Seidr mágus vagyok. Képes vagyok látni a lelketeket. – fogja meg a kezemet, és kezdi el simogatni. – Különleges gyűrűd van, hallod-e. Tudod, hogy mire használd?
- Nem, sajnos. Maga netán tudja? Ha igen, magyarázza el, kérem!
- Tss, tss! A sebesültek még alszanak. – mutat körbe, és észreveszem, hogy ez az épület egy kórház. A csekély ellátottság ellenében viszont nagyon gyorsan gyógyulnak az emberek. A földön fekve még így is gyorsan stabilizálódnak, és a szoba sarkaiban mágusok ügyködnek, hogy meggyógyíthassák a betegeket. Mosolyogva integetnek nekünk, mi meg kénytelenek vagyunk visszaintegetni. – Amúgy igen, tudom mire való. Felpezsdíti a testedben a friss, még kihasználatlan varázserőt. Néhányan így szoktak nagyon könnyen új varázslatokat tanulni. Nem kell mélyre ásni, hisz már fenn van a felszínen. – mosolyog. – De csak keveseknek adatik meg, hogy ilyen követ találjanak. Hol szerezted?
- Magam sem tudom. – hazudom, a vállamat megvonva.
- Hé, én látom a lelkedet! Azt is, hogy ha hazudsz.
- Én csak.. nem akarok bajba sodorni másokat, emiatt. – forgatom körbe a gyűrűt. – Elég veszélyes úton szereztem, és én még szerencsével jártam. No de! Halljuk az információkat a küldetésünkről.
- A két sárkány általában napnyugtakor és hajnalban szokott randalírozni. Mindjárt lemegy a nap, úgyhogy készülődjetek. – ekkor a házat egy ordítást rázza meg. – Most!
Ekkor, mint akiknek nincs vesztegetni való ideje – és nem is volt – elindulunk ki a házból, de annyi eszünk nincs, hogy lerakjuk a csomagot. Mikor kiérünk viszont már visszafutni nincs időnk – az ép házakat és búvóhelyeket acél páncélok védik, nekem meg valahogy nincs kedvem átrágna magam rajtuk.
- Frox, vigyázz a tojásra. – súgom neki, majd ezzel leteszem Axel és a saját táskámat egy fa tövébe. – Induljon az ismerkedés! – recsegtetem meg az ujjaimat, majd Axel mellé ugrok. –Axel, Metalicana, Metalicana, Axel… - kezdem, és Axel folytatná a sort, mikor a sárkányok árnyai mögül két torz szörnyeteg ugrik elő.
Méretük tényleg a sárkánnyal egyezik, és részben alakjuk is, legalábbis az árnyak mögül. Az egyik úgy néz ki, mint egy ember, csak teste elmutálódott, míg a másik különböző lények által összerakott… valami.
- Ez nem Metalicana… és a másik se annak tűnik, akiről meséltél! – ugrok félre egy ütés elől, ám a lökéshullám jó pár méterrel odébb repít. ~ Franc! Nagyon gyors! ~
Karmaimat a földbe vájva kapaszkodok meg, mielőtt a sziklába torlódnék, aztán felugorva indítok támadást az emberszerű lény ellen.
- Iron Dragon Roar! – majd a fémes leheletet ráküldöm. Még arra se vagyok hajlandó, hogy tölcsért formáljak a kezeimmel – felesleges egy pontra koncentrálni egy ekkora lénynél, még ezzel is többet érek el. – Iron Dragon Roar! Iron Dragon Roar! IRON DRAGON ROAAAAAR! - hangzik el a mágia neve többször is, és szünet nélkül ostromolom a szörnyet, akiről azt hitték, hogy sárkány… szégyen egy ilyen torzszülöttről azt hinni, hogy olyan csodálatos lény, mint a sárkány!
Ekkor a lény, megelégelve a támadásaimat, egy egyszerű mozdulattal arrébb lök, egyenesen a hegyoldalba, ahonnan kisebb sziklaáradatot magammal hozva csúszok le. Lihegve kapaszkodok meg a térdemben, majd állok fel szép lassan, és Axel felé pillantok, aki nem jár sokkal jobban, Őt is alázza a szörny rendesen. Mikor az emberem – jobban mondva szörnyem – felkiált, egy ismerős hangok csendülnek meg a fejemben.
„- Tabuchi.
- Haa? Mit akarsz megint?
- Később jusson eszedbe, miért nem tanítottam meg neked ezeket a technikákat.
- Na és miért?
- Mert ezeknek a nyitjára neked kellesz rájönnöd. – mordul fel. – Hát erre nem is gondoltál?!
- De igen… bocsánat, Metalicana.”
Továbbra is lihegve nézek fel a szörnyre, aki folyamatosan egyre hangosabbakat ordít, mintha a sebei égnének. Éghetnek is, mivel több helyen elkezdett vérezni.
- Rajtad mutatom majd meg azokat a mágiákat! – ordítok felé, és futni kezdek, ám szédelegve elbotlok. – Iron… - lihegem. – Dragon…
Ekkor minden elsötétül előttem, csak Axel elfojtott ordítását hallom, majd hatalmas lábak lépdelését, vagy talán csak újabb földrengést? Mielőtt teljesen elkábulnék, egy utolsó ordítást hallok, ám ekkor részemről már vége a harcnak…// Mivel ez még nem a „küldetés” vége, ezért úgy, ahogy tudtam, nyitva hagytam. Remélem elfogadható!^^ és, ha szerinted eleget szerepeltettem a tojást, neki is kérek VE-t :3 (nehogy elfelejtse Cobra bácsi xD) // |
| | | | Igneel
Ex-mesélő
Hozzászólások száma : 439
Aye! Pont : 12
Join date : 2011. Jan. 25.
Age : 33
| | | | | Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Hozzászólások száma : 556
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 26
Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem:
| | Tárgy: Re: Tabuchi Metarikku Pént. Júl. 15, 2011 11:45 pm | |
| Szörnyek hálójában
Talán ők azok? A vén házikók egyikében kelek, pontosabban ott, ami kórházként funkcionál. Ahogy kinyitom a szemeimet, szinte rögtön fel is ülök, ám sok helyen éles fájdalmat érzek a testemben. Ezzel mit sem törődve vizslatok körül a szobában először csak a szemeimmel, majd szagolgatni kezdek. Végül, ajkaimat lebiggyesztve rántom balra a fejemet, amitől a mellettem (balra) ülő Axel felriad, és a szívéhez kap.
- Ezt csináld kevesebbszer, ha kérhetem! – veszi le a kezét a mellkasáról, majd közelebb hajol hozzám. - Szóval, jobban vagy?
- Valahogy úgy… Frox, a tojás? Hol vannak?
- Hát, a tojás… az úgy volt, hogy elájultál, a szörnyek elmentek, a tojás felrepedt, és és…
- Mi?! Felrepedt?! Ugye nincs baja, nem halt meg? Szétfolyt?
- Nem, ami azt illeti, kikelt. – dönti oldalra a fejét mosolyogva, majd az ölemre mutat.
Ahogy odakapom a fejemet, rögtön csöndbe maradok. Nem vártam volna, hogy mellettem kibírja, és kikel, hát még azt, hogy egy macska. Egy narancssárga macska.
- Tabu, képzelődsz. Ez nem egy macska. Axel hülyének hisz Téged. Vagy képzelődsz, és hülyének néz Téged. – beszélek magamban, néha nagyokat sóhajtva, miközben a macskáról nem tudom levenni a szememet.
- Nem… tényleg Ő kelt ki a tojásból, akármilyen hihetetlennek is tűnik.
Ezután újra csönd következik, majd lassan végigsimítok a macskán. Majd végignézek magamon, és látom, hogy a testemet többnyire kötések fedik, nem ruha. A karomat végig, a homlokomon is akad, érzem a lábamon is, és az egész mellkasomat azt fedi, jó vastag rétegben. Szóval… van rajtam egy farmer, - átöltöztettek volna? – és a többi az csak kötés. Szuper.
Kifordulok az ágyból, majd felállok, természetesen a macskát ott hagyom az ágyon, hadd pihenjen.
- … és a szörnyek?
- Elmenekültek. – sóhajt fel Axel. – De mivel átaludtál egy egész napot, nem kell félned, hisz úgy fél óra, és már jönnek is. – ekkor hirtelen megremeg a föld, én pedig kis híján kibillenek az egyensúlyomból. – Vagy annyi se.
- Akkor induljunk, elegem van már belőlük! – robbanok ki a házból, Axelt magam után húzva, de ügyelek arra, hogy Frox és a macska benn maradjanak, nem akarom, hogy bajuk essen. Hamarosan a házakra újabb védelem borul, én pedig elszántan nézek a távolba.
- Hamarosan meg kell érkezniük, nem bujkálhatnak örökké.
Így is van, engedelmeskednek nekem, hamarosan hatalmas árnyakat vélek felfedezni, és egyre inkább közelednek. Megfogom a jobb vállamat, majd a kezemet bemelegítésképp forgatni kezdem, és ugyanezt megcsinálom. Már előre izzítom a terveimet a szörnyek ellen, ugyanaz ellen megyek, mint előzőleg. Axel is. Elmondása szerint Ő is szépen lerendezte a szörnyeket, amit el is hiszek… azért belé is szorult erő bőven.
Amint a szörny a támadózónámba kerül, azonnal támadásba lendülök – először csak „laza” támadásokkal, értsd ’Iron Dragon Sword’, és ’Iron Dragon Club’. A tegnapi sérülések úgy látszik, nem nagyon múltak el, így valamivel könnyebb dolgom van.
Ütlegelni kezdem, hol szabad kézzel-lábbal, hol pedig a fém karddal és rúddal. Amíg Ő elszántan próbál kezeivel elkapni, én mindig félre ugrok.
- Iron Dragon Sword, Iron Dragon Sword, Iron Dragon Sword, Iron Dragon Sword! - mondom ki egymás után folyamatosan a mágia nevét, mire mindegyikre valamelyik végtagom változik át. Először a jobb kezem, majd a bal, majd a két lábam is megadja magát.
Való igaz, eléggé lefáraszt ez a kombó, de egy pillanatot se vesztegetek – rögtön pörögni kezdek, ezzel már alapjában félelmetes erővel megyek neki a szörnynek, aki nem pusztán erőfitogtatásból, hanem már fájdalomból ordít fel.
Ekkor aktiválom az úgymond láncfűrész üzemmódot, és úgy folytatom a pörgést. Csodálkozva veszem észre, hogy a szörny mérete… csökkenni kezd. A páncélzat is mintha visszahúzódna, és mikor egy ’Dragon Roar-t küldök felé, mérete alig két méteresre csökken, és egy ember alakját vélem felfedezni a földön ott, ahol az előbb Ő állt. Feloldom a négyszeresen aktivált mágiát, majd a levegőből zuhanórepüléssel érkezem a férfi felé.
- Szóval ti terrorizáltátok a falut? – nézek rá gyilkos tekintettel, mikor lábbal előre megérkezek pont a feje előtt.
- Mi.. mi voltunk. – sóhajt, majd a másik szörny felé néz, aki még hadakozik Axellel, ám ahogy a földön lévő férfire pillant, hamarosan az Ő teste is összemegy, majd egy körülbelül 170 centis nő lesz a helyén.
– Ki akartuk… fosztani.
- Több nem is kell. – szólok, majd kezemmel fém bilincseket kreálva sétálok a háta mögé, és Ax is így tesz a maga túszával, csak az övé nő, és jég bilincsekkel ejti foglyul.
– Most elviszünk Erába, ott a Mágikus Tanács dönt rólatok, hisz mágusok vagytok. Sok jóra azért ne számítsatok. – sóhajtok, majd a férfit megfogom a ruhája szájánál, és a házak felé kezdem húzni.
Furcsamód a házakról elkezd lehúzódni a „fém börtön”, én pedig nyugodt tekintettel sóhajtok egyet. ~ Végre vége… ~ nézem, ahogy kicsapódik az egyik ajtó, és a néni szalad ki rajta. Na jó, nem mondanám, hogy szalad, de azért próbálkozni szabad…
- Megmentettetek minket! - nézett felénk hálásan, én pedig csak zavart tekintettel megvakartam a fejem.
- Semmiség... azt hiszem. - pedig egyáltalán nem volt semmiség, sőt. De ez nem látszott egy gazdag falunak, sőt nem is volt az, szóval enyhe célzásokkal utaltam Axelnak és az öregasszonynak, hogy nem kell nekünk pénz, csak majd fényezzen egy kicsit minket, ha lehet itt-ott, mert máskor lehet jól fog jönni a pénz. Ez viszont egy szegény város, ami azt a kevés pénzét is védelemre költötte… ejnye, ejnye.
Lassan elköszönünk a lakóktól, én pedig nagyot sóhajtva, bágyadt tekintettel nézem a karjaim között elnyúló, lusta, alvó macskát.
- A neve… Tango lesz. *-* - tekintek utazótársaimra csillogó szemekkel.
Axel nagyot sóhajt, majd elmosolyodik, olyan „ezt vártam tőled” mosolyként.
- Most mondd, hogy nem elég jó! – húzom el a számat, és felnevetek. Már hogy ne lenne elég jó, amit én adok a saját macskámnak névként, meg úgy amúgy is.
- De, elég jó. – sóhajt újra, kezd olyan érzésem lenni, hogy ő jobban kifáradt, mint én.
De nem hiszem, hogy így lenne. Hamarosan az én végtagjaim is egyre nehezebbnek hatnak – az meg a másik, hogy most még valakit cipelek a kezemben, egy fiú kismacskát. Akinek végre van gyönyörű neve is… *-*
- … és… rögtön megyünk a céhházba ugye, elújságolni, hogy legyűrtük a két „sárkányt” ugye? – vigyorgok, mire egy szomorkás mosolyt kapok vissza.
Jó, igaz, tényleg jobb lett volna, ha két sárkánnyal álltunk volna szemben. Talán nehezebb lett volna, vagy belehalunk, vagy ilyesmi – legalábbis egy rendes mágus. De hát nem véletlen vagyunk mi, sárkányölők gondolom. Ehelyett ilyen szemetekkel kell foglalkoznunk, mint ezek. Cöhh, komolyan, szégyen!
- Igen, valahogy úgy. Aztán végül is kénytelen leszünk bevallani, hogy csak két simlis volt.. De az is lehet, hogy már rég eljutott a hír oda! – néz rám csodálkozó, megdöbbent fejjel, én pedig elnevetem magam.
- Öt perce, ha elindultunk onnan, azért még a pletyka sem terjed ilyen gyorsan.
- De viszont milyen menőn nézünk már ki kötésekkel! – kezd el pózolni Axel. – Plusz, a sebhelyek bejönnek a csajoknak, szóval…
Idegesen az oldalába könyököltem, mire Ő elégedetlenül felnyögött, én pedig köhintettem egyet.
- Ki mondta, hogy nem rád gondoltam? – pislog ártatlanul, majd átkarol.
Vörös fejjel haladok mellette, és kis némaság következik.
Lenézek Axel lába mellé, mikor látom, hogy Frox mekkora erőfeszítéssel tartja még magát lábon, meg ébren, és szinte húzza, vonszolja magát mellettünk. Egy ideig el nézem a kis róka próbálkozását, „szenvedését”, majd pihent szemekkel a mellettem haladó sárkányölőre emelem a tekintetem.
- Ne kínozd már szegényt. Ő is kivette a részét a harcban, meg ilyenek, szóval igazán tehetnél érte annyit, hogy felveszed a válladra.
A fiú hirtelen megtoppan, a róka ugyanígy tesz, majd hamarosan percekig tartó farkasszemezés jön létre, vagy inkább rókaszemezés. Végül, úgy tűnik, Frox nyer, mivel Axel sóhajtva a kezét nyújtja neki, amin a róka most kivételesen virgoncan ugrál, kapaszkodik fel. Lehet, hogy csak beetetett minket? A kis sunyi…
Hamarosan megérkezünk a céh épülethez, a lábunk majdnem összerogy alattunk, mikor belökném a testemmel az ajtót, mikor Mei rántja be belülről az ajtót, én pedig a lendülettől elesek, és hatalmasat puffanok a céhház étkezőjének parkettáján.
- Bocsi, bocsi! – hallom végre, annyi idő után szelíd hangját. – Igazán nem direkt volt! Nem akartam neked rosszat, de igazán…
- Ugyan, semmiség. – állok fel a segítségével, majd leporolom magam. A cicám ott csüng Frox szájában – aki mint valami gondozó apuka vigyáz rá. Elnevetem magam, majd miután Axel mellém lép, a kisállatok elhagyják a „hordozó” testét, és menedék után néznek.
Ahogy előre pillantok, meg is értem, miért – megannyi klántársunk száguld most felénk, hogy elárasszon kérdésekkel, meg a többivel. Sóhajtva nevetek egyet, majd lehunyom a szemem. Olyan, mintha ott helyben el akarnék aludni… |
| | | | Igneel
Ex-mesélő
Hozzászólások száma : 439
Aye! Pont : 12
Join date : 2011. Jan. 25.
Age : 33
| | Tárgy: Re: Tabuchi Metarikku Vas. Júl. 17, 2011 12:58 pm | |
| ...és el is alszol. Álmaidban egy nagy kövér király kobra tekeredik köréd, a szemedbe néz, úgy megdícsér, hogy a véred is megfagy, aztán felébredsz, és 300 VE-vel gazdagabban találod magad a pihe-puha ágyikóban a melletted szuszogó Tangoval együtt, aki 40 VE-t kap ^^ |
| | | | Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Hozzászólások száma : 556
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 26
Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem:
| | Tárgy: Re: Tabuchi Metarikku Hétf. Júl. 25, 2011 2:27 am | |
| Az evolució elmélete
Azaz Tabu fejlődik... Éjszaka van, elmúlt már éjfél is. Fáradtan kullogok egy erdőben, egy erdőben, ahová Tango immár a lábain ugrálva követ engem, s nem úgy bukdácsolva, mint aki nem rég pottyant ki a tojásból. Igen, mindezek fontos tények, talán nem is lennék itt, ha ezek egyike nem így lenne - de lehet mégis, hisz ez csak egy álom. Épp most is álmodom. De még mikről, ember!
Általában szörnyek ellen vívok haláltusát, vagy megmentem a céhet, netán a világot. Van, hogy nem megmentem, hanem elfoglalom a planétát - de nagyon gyakran vannak rémálmaim is, vagy tanácsadó álmaim. Ezek sokszor szólnak halálról, barátaim halálairól... de a legtöbből nem tanulok, hanem csak jobban rettegek. Hogy elveszíthetek még egy, még több személyt, aki(k) fontos(ak) nekem.
De ez az álom egyikük közül se volt való. Se világmegváltó, se rémes, se valamire tanítanó. Csak egy álom volt, egyszerű álom.
Mikor fáradtan kullogva nekicsapódok valaminek, kezd olyan érzésem lenni, hogy ez az álom is átcsap valami másfajtába, mire hátrébb lépkedek, és felnézek az előttem magasodó alakra. A szeme megcsillan a sötétben, mintha egy macskáé lenne, olyan zavarodott is leszek hirtelen, hogy a színét nem tudom meghatározni. Noha mást igen - haja bozontos, kócos és viszonylag ápolatlan, már-már sörénynek nevezném, és szürkés színe van. Arca szelíd, meggyőző, és mosolyog. Arcának vonalait még a vaksötétben is kiveszem, ruházata egyszerű. Nem sokkal magasabb nálam, mégis nagyon szilárd és erős lábakon áll, olyanokon, mint maga a teste.
Nem volt egy kellemes élmény beleütközni, a homlokom meg is fájdult. De nem ez a lényeg. Szelíden oldalra biccenti a fejét, majd megkerül, és átkarol. Odavezet egy fa tövébe, és leültet, majd újra rám mosolyog.
- Ideje aludnod. Későre jár. - hallom kellemes hangját, és nem értem, miért mondja ezt.
- De hisz én már... alszom.. - nyögöm, és macskám utolsó "vakkantása" után újból elsötétül előttem a világ... és jó ideig nem is tűnik fel benne új alak.
Reggel vízcsobogásra ébredek. Már megszoktam, hogy Tango ébreszt, vagy éppen egy szerencsétlen madár, aki beszorult a szúnyog hálómban...
Gondolkozni kezdek. Az a hülye macska kinyitotta volna a csapot, vagy álmomban én nyitottam ki? Nem, biztos nem.
Lassan kinyitom a szemeimet, s elém tárul a látvány. Gyönyörű zöld fű mindenhol... bár miért lep ez meg? Hisz még bőven nyár van. De víz csobogás? Akkor valami vízesésnél lehetek. Előttem nincs semmi, úgyhogy...
Lassan felállok, és hátrafordulok. Tényleg ott egy vízesés, és fogalmam sincs, hogy került az oda. Vagy hol vagyok.
A víz öblében Tango játszadozik, többnyire le akarja vadászni a vizet, vagy az abban úszó halakat, de van, hogy saját tükörképének esik neki. Nagyon önfeledten szórakozik, de a tekintetem mégis továbbterelődik egy férfira, aki ott gyakorol, felfelé félmeztelenül. Szép ébredés, mondhatom.
A teste éppen, hogy csak szálkás, nálam maximum 10 centivel magasabb, és megkockáztatom, hogy 3 évvel idősebb. A haja... kócos, és szürkés, pont, mint a tegnapinak.
Ahogy felém fordul, megcsillan a szeme, mint a rókáé, vagy macskáé, és a mosolya is ugyanolyan, mint annak, aki tegnap este... "elaltatott."
- Szép jó reggelt, csillagvirág. - dudorászik, és mosolyogva fejest ugrik a vízbe.
Oké, fogjuk rá, hogy stílusos köszöntés. Magamra nézek: egy szakadt trikó van rajtam, meg valami fekete, retkes nadrág, és természetesen mezítláb vagyok. Besétálok a vízbe, nagy bajom úgysem lehet - és felhúzom a víz alól azt, aki valószínűleg idehozott.
- Neked is reggelt. Miért is hoztál ide? - kérdem tőle morcosan, mire ő csak felnevet.
Úgy látszik, ennek a pasinak mániája a nevetés, de nem bánom, én is elmosolyodom kicsit, és az én sajátos vasszigoromból is visszább veszek.
- Azért, ifjú fémmágus - itt kis szünetet tart, mikor látja, hogy elkerekedik a szemem - hogy oktassalak. Üdv az én természetes iskolámban, Tabuchi.
Na jó, most jött el ama pillanat, hogy semmit nem értek. Először is nem vagyok fémmágus, annyi közöm van hozzá, hogy fém, és mágus, de tök más értelemben... Másodszor, akár csak azt, hogy a fémet irányítom, honnan veszi? Harmadszor a nevem, honnan tudja? Negyedszer, mit keresek én itt?T___T
- Tudom, hogy sok kérdésed van számomra. - húzódik el, mikor siralmas arckifejezésem kivetül az elmémből az arcomra is. - De nyugi, mindenre magadtól rájössz majd.
Hmm, igazán kedves. Csak örülnék neki, ha nem fogalmazna ilyen ködösen. Maga lenne a mennyország, basszuskulcs..
A segítségére kikászálódunk a vízből, ő pedig megrázza magát, és felmorran. Kicsit meglepődök, azonban ő egyáltalán nem zavartatja magát, sőt. Mintha meg sem történt volna, vagy éppen teljesen természetes lenne. Inkább rá hagyom ezt a dolgot, felesleges firtatni, ez a személy a rejtélyek emberének mutatja magát.
- Na és most... - kezd el egyik lábáról a másikra ugrálni. - Tanulj, mihaszna kölyök! - emeli elém az ujját, s felém lő. Elég bizarrul hangzik, de ujja előtt egy vasgolyó jelenik meg, melyet felém küld, mintha az ujja pisztoly lenne.
Kicsit meglepődök, de reflexből magam elé kapom a kezem, melyet előtte karddá változtatok. Ahogy becsapódik a golyó, élén kettéhasad, így két oldalról elkerülve engem.
Csupán a meglepődöttségtől, de lihegek, miközben látom, hogy újdonsült "tanárom" mosolyogva, elégedetten bólogat.
- Ügyes, ügyes. De még nem elég jó! - szól, majd öklét hamar bevonja vasréteggel, és felém csap. Alig tudok félreugrani előle, kicsit félő volt, hogy eltalál és ott helyben beveri a fejem.
- Oké, igaz, kicsit túl keményen kezdtük. - sóhajt, majd mintha egy-két réteg levonódna a "kesztyűről", újrakezdjük. Kezemet vasrúddá alakítva védekezek, bár néhol mintha megtörne a védelem, amit egy fájdalmas szisszenéssel nyugtázok, mikor a férfi hirtelen mögém kerül és a hátamra csap.
Hirtelen összecsuklok, testemben szétárad egyfajta meleg, de a rosszabbik fajtából. Felordítok, s számonkérőn ránézek.
- Ezt miért kaptam?! - nyögöm, még mindig a földön fekve, és így pont rálátást nyerek a macskámra, aki lubickol, és lubickol. Nagyon vicces volt látni, ahol néha alábukik, majd vizet köpködve, kicsit levegőért kapkodva felmerül.
- Nem vagy elég fürge, gyors, és elszánt. Így bizony nem viszed sokra, az első komolyabb sötét mágus vagy bandita el fog tenni láb alól. Továbbá, tanulmányoztam a mágiád, míg aludtál, és azt kell mondjam, nagyon egyedi szintre fejlesztetted a fém mágiát. De azt kell mondjam, ez már ósdi - vonja meg a vállát sajnálkozó módon - ami az enyém ellen semmit sem ér. Öreg tanárod lehetett. Ha ráéreznél az új, modern mágia ízére, akkor olyan varázslatokat sajátíthatnál el, amit én sose tudnék, te viszont egyedi módon, kevés varázserő felhasználásával is képes lennél létrehozni. Akár úgy, hogy ölni tudj vele. - komolyodik meg a hangja, majd elmosolyodik.
Lassan, remegve felállok, a testemben még mindig érzem a kínzó fájdalmat, de próbálok fittyet hányni rá. Ha igaza van a pasinak, akkor ezt a mágiát megerősíthetném.
- Próbálj meg az öklödbe sok mágiát sűríteni. - kezdi el az igazi oktatást, valószínűleg olyan... vasöklös cuccot akar nekem tanítani, amit ő is bevetett ellenem. Bólintok, azzal nincs gond, hogy oda mágiát kell irányítani... akkor is azt szoktam mikor be akar verni valakinek a fejét. - Aztán... szűrítsd bele a te saját mágiádat, és próbáld manipulálni. Próbáld a kezed körül megformálni a mágiát - magyaráz, mire én azt teszem, amit ő kér.
Lenézek a kezemre, és látom, ahogy elszürkül, és nehezedik. Ő ezt mosolyogva, bólogatva könyveli el, mint félsikert, mire én felnyögök, és abbahagyom a koncentrációt.
- Ez.. megterhelő, és nehéz... - lihegek, mire ő csak hátbavereget, mondván, gyakoroljam még.
Persze, gyakoroljak egy dolgot, aminek ő elmondja a nyitját, a többit rám hagyja, és van egy napom, hogy minimum eljussak odáig, hogy harcot vívhassak vele egy nálam nem sokkal gyengébb mágussal akár. Klassz. Olyan, mint Metalicana.
De természetesen én, a makacs lány keserves próbálkozásba kezdek. A kezem egyre nehezebbnek érződik, de simán meg tudom tartani, nem arról van szó... Az öklöm nagysága néhol pedig meg is növekszik, s olyankor mintha a súlya egyszerre nőne, és csökkenne.
Néhol már fémes szürkület látszódik az ökleimen, és felnézek az égre. Sötétedik már, ideje belehúzni...
Szégyen, hogy ennyi ideig próbálkozok egy ilyen amatőr mágián. Megköszörülöm a torkom, és elgondolkozom. Jó, azért mégse olyan könnyű, hisz ez tök új, eddig nyers mágiát tanulhattam éveken át egy tapasztalt férfitól.. sárkánytól. De az is rég volt, szerintem rég elfelejtettem, a mágia tanulás lényegét.
Már este van, mikor lényeges eredményt tudok felmutatni ezügyben. Ökleim fémszürkék, kicsit fel is szökék a fém az alkalomra, hogy biztosabban tudjam tartanni ökleimet, ne törjön ki a csuklóm, vagy ilyesmi. Körülbelül másfélszer akkorára nőtt mindkét öklöm, mint normális alakjuk, s viszonylag nehezeknek is mondhatóak.
Ütök egyet a levegőbe, s lám, egész harcképesnek tűnik, mire megint ott terem "tanítóm", kinek szeme színét csak most látom, hogy világít a szeme a sötétben - vörös. Mint az enyém, oly vérvörös, és még fém mágiát is tud, azt hiszem Klón-nak fogom hívni. Úgyse tudom még a nevét.
- Egész jól megfeleltél az elvárásaimnak. - húzza el a száját, de fintorának sarkában ott lapul egy mosoly is. - Szóval visszavárlak. Ez, amit ma tanultál, korántsam tökéletes, sőt, még a kezdő verziónál is rosszabb, de mégis jó, hisz egész gyorsan tanulsz.
Ekkor Tango odaszögdécsel a lábamhoz, majd karmaival felhúzza magát a vállamra. Ekkor "Klón" felkap, és karjaiban odavisz a fa tövéhez, ahol ébredtem.
- Nem sokára találkozunk, Tabuchi. De ideje már aludnod, hisz olyan késő van, s biztos fáradt vagy... - dudorássza a fülembe.
Én pedig Tango macskámmal együtt pedig csak pihegőn bólintunk, és hamarosan megszáll minket az álom, hogy később ágyunkban ébredhessünk fel... |
| | | | Igneel
Ex-mesélő
Hozzászólások száma : 439
Aye! Pont : 12
Join date : 2011. Jan. 25.
Age : 33
| | | | | Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Hozzászólások száma : 556
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 26
Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem:
| | Tárgy: Re: Tabuchi Metarikku Szer. Aug. 10, 2011 9:29 pm | |
| Az evolució folytatódik - Tango betanítása!
Első fejezet
Járás Vigyorogva tartom magam előtt a cicust, aki viszont unott képpel néz vissza rám. Ő, mint, tipikus férfi /fiú/ nem értheti meg, főleg ilyen fiatalon, milyen jót tud tenni egy út Hosenka fürdőibe, szépségszalonjaiba...
Én pedig vidám tekintettel pakolgatok be a kicsi, ám belülről annál tágasabb útitáskámba. Csak váltóruha, törölköző, meg fürdőköpeny kell, más nem nagyon, esetleg pénz, mondjuk abból rahedli. Az értelmes fürdők nagy része igen drága szokott lenni, főleg, ha pihenni is akar az ember az ottani nyüzsgésben. Már pedig rám fért már a pihenés - a sok random dühroham nem véletlen jelentkezhetett nálam, s asszem, kezdek már megőrülni. Úgyhogy, jó ötlet volt Sebastian drágától ez az egy hétre kiruccanás Hosenka városába...
Felrakom a bezárt táskám tetejére Tango-t, majd felveszem a hátamra. Nagyon viccesen nézhet ki hátulról, ahogy az unott képű macsek ül a hátizsákon, én pedig átkelek vele a városon, a pályaudvar felé tartva.
Megveszem a jegyet, majd felülök a vonatra - és hamar be is alszom. A kabinban mellettem ülő néni ébreszt fel, aki szintén az én úti célom felé tart(ott), hogy itt vagyunk, megérkeztünk, Hosenka fürdőrésze már csak pár perc sétára van innét.
Persze, gőzerővel toppanok be a fürdőbe, ahol fürdőjegyet váltok. Nos, igen, tényleg eléggé horribilis árakkal találkozni itt... de legalább megéri! Az egy hetes bérlet kiváltása után egy kis hotelszoba veszem az irányt, ami közvetlen a fürdő mellett helyezkedik el. Ott lepakolok, majd levetkőzök. A kiscica természetesen mereszti rám a szemét, én pedig vörös fejjel olyat rúgok belé, hogy csórikám nyekkenve csúszik le a falról.
- Pe..perverz! - vinnyogom, majd gyorsan magamra kötöm a selyem fürdőköpenyt, s - Tango nélkül, Ő hadd pihenjen, meg amúgy se lehet bevinni őt a fürdőbe - kilépek a folyosóra, és a forró, gőzmedencék felé veszem az irányt.
Rögtön be is ülök egy női fürdőbe, magamról levetve a köpenyt, és elmerülök a forró élvezetekben. Külön a többi csaj klikkektől, egyik sarokban bugyogtatom magam előtt a vizet, és néha nagyokat sóhajtok, majd elmerülök a vízben. Jól kiáztatom a testem, és az idegeim. Tökéletes taktika.
Körülbelül másfél óra után, miután már jól szétáztam, kiszállok a fürdőből, felveszem a köpenyem, és egy italpult felé veszem az irányt. Egy könnyű, finom, de annál jobban ütő kevert italt kérek, és meg is kapom. Kékes színekben pompázik, s a pohárka szélére valami lila gyümölcsöt vágtak.
Szívószállal kezdem kiszivornyázni a mennyei ízeket, és elégedetten nyögök, mikor épp befordulnék a sarkon, és nekiütközök egy viszonylag szilárd testnek, ám ő maga elesik, mikor nekimegyek, persze én csak megtántorodok, az italom meg hála istennek nem borul ki.
A pasi, akinek nekimentem, lehajtja a fejét, és remeg, gondolom nem a félelemtől, hanem mérges. Ismerős a testalkata, a haja fehér.. lehajolok, hogy segítsek, és mikor már rendesen bedőlök, ő felnéz rám, és egyszerre találkozik tekintetünk. A két-két vörös szempár mindkettőnk szemében viszont csillan, és elégedetlenül mordunk, mikor rájövünk, ki is van előttünk.
- Már megint te... - morogjuk, én pedig zavartan kiegyenesedek, és megigazítom magamon a fürdőköpenyt. Félő, hogy mivel csak az takar, belátást nyert "érdekesebb" helyekre - márpedig mára épp elég, ha a macskámnak kitárulkoztam ilyen téren, meg az egész női fürdőnek. - Mit keresel te itt? - kérdem közömbös fejjel, majd lehúzok egy kortyot az italomból.Persze, mit várhatnék erre, ha nem a hisztit. Hiszen mégis csak Den ül előttem…
- Mi az, hogy mit keresek itt? – áll fel. – Először is, valami olyasmit kéne mondanod, hogy „Bocsánat, amiért fellöktelek, nem volt szándékos, csak hát béna vagyok, na meg vak, mint a hadirokkant vakond, nézd el nekem, kérlek…” – sóhajt, én pedig kinyújtom felé az öklömet, és a számat beszédre nyitom, de csak egy apró nyögésre vagyok képes, mire ő rögtön szavamba vág és tovább dumál. – De jó, ha már az illemet nem vágod, akkor had kérdezzem meg, nekem nem szabad itt lennem, vagy mi? Heeee?! – hajol bele az intimszférámba, nyelvét kiöltve. – Sehol se láttam „Dennek belépni tilos!” feliratot. És igen, én is ki szeretnék kapcsolódni néha, tudod, nehéz az élet, ha a hozzád hasonló őrültek vadásznak a magamfajta szelíd lelkekre. Szóval felejtsd el Kukamumus, nem fogok veled szórakozni, jobb dolgom is van. – fordul sarkon, én pedig ott maradok, tök elveszett tekintettel, számat nyitva hagyva, szemeim kikerekedve, és a bal kezemet pedig előretartom, szóval olyan "most-jól-le-leszel-cseszve" pózban állok, mint valami mirelit gyík, mivel úgy ahogy van, lefagytam.
- Eeee.... - ennyit tudok kinyögni, és Den már valahol a házon belül lévő kisfolyosó végén jár, ahol befordul egy fürdőző felé. - Jössz vissza! E-ezt nem hagyom ennyiben! - indulok meg felé futva, bár eleinte kicsit esetlenül, csúszkálva, mivel a sok eszes, akik nem rég jöttek ki a fürdőből, össze-vissza vizezték a padlót.
Körülbelül 3 méterre vagyok Den-től, mikor az kinyitja az ajtót, és valami furcsa, idióta, de ismerős zene hallatszik belülről. Azt látom, ahogy szegénykém szemei kikerekednek, mint valami bagolynak, majd, mint aki sokkot kap, eldől és kinyúl a padlón.
Lefékezek, de épp addig csúszok a padlón, hogy ne essek el Den-ben. Hezitálok egy kicsit, hogy be lessek-e, mi okozta a sokkot, de mindenek előtt szépen lassan elemzem a dolgokat. A zene.. Már a ZENE is eléggé... furcsa volt, és épp, hogy nem táncolt az idegeimen.
Nagyot sóhajtok, majd lassan befordulok a terembe. Nem csak férfi fürdőnek tűnik, vannak itt lányok is, fiúk is, vegyesen. Beöltözve. Latexba. Bilincsekkel, fémmel kivert ékszerekkel...
De a tekintetem középre terelődik, ahol egy szökőkút tetején énekli a dalt, egy... férfi?! Nem tudom eldönteni. Az a beteg külső, vagyis, ahogy kinézett, először lesokkol, még engem is.
Aztán hamarosan röhögésben török ki, és kifordulok a fürdőből, leroskadok a csempére, és öklömmel azt kezdem el ütögetni, miközben már a könnyeim folynak. A lábammal berúgom az ajtót, s megnézem, mi van rá kiírva. Bár minden homályos a könnyek miatt, mégis tisztán kirajzolódnak ezek a betűk - "Fetish Fürdő". Ettől csak még nagyobb röhögésben török ki.
Most vagy Den-nek vannak beteg vágyálmai, és ez még neki is sok volt, vagy csak nem tud olvasni. S még én vagyok a hadirokkant vakond! Asszem lesz mivel cseszegetni.
Ám nem úgy tűnik, hogy eszméleténél tűnik, meg, mintha egy kis vér is folydogálna a fejéből. Na, igen, nem kéne ilyen hirtelen, ilyen súllyal és lendülettel nekivágna a buksinkat a csempéhez, Den baba.
Felállok, és még mindig kicsit nevetve, könnyezve felkapom a vállamra, és elindulok vele a szobám felé. Asszem, ideje leápolni őt. Megint... mennyi gond van ezzel. Vajon ha felhozom neki a latex-csávót, amikor felébred, akkor megint beájul?
Amint beérek, kulcsra zárom az ajtót, és befektetem őt az ágyamba. Persze előtte a feje alá egy törölközőt rakok, nem hiányzik, hogy összevérezze az ágyneműm. Gyorsan kötést, borogatást, vizet keresek, miközben Tango, a macskám már ott nyávog körülöttem.
- Kuss! Ápolónőt játszok! - közlöm vele, bár ezen még én is elnevetem magam. Inkább gyorsan lemosom, lefertőtlenítem Den fejét, majd bekötözöm, és mellérakom az ágyba a borogatást, hogy ha felébredne, és fájna a feje, vagy ilyesmi, odatartsa. Ritka kedves vagyok, cehh!
Majd aztán betakargatom, és leülök az ágy szélére. És várok... és várok...Már kezdek beleunni a várakozásba, és ahogy a szuszókáló Den-t lesem, én is kezdek elálmosodni. Ki is támasztom a fejemet, és először csak unottan, kókadt fejjel nézek a lakrima lejátszók felé. Jó, hogy ilyet is tettek ide. Még egy dolog, amit össze tudok zúzni, mert, hogy ez a szoba nem lesz ép 4 nap múlva, halálbiztosra veszem. De majd csöndben húzok el, nehogy kifizessék velem. Úgyis hamis nevet diktáltam be... Sarah McClane... miket el nem hisznek...
Talán egy kis időre be is alszom, ám rögtön felpattan a szemem, mikor érzékelem, hogy Den mocorog, illetve lassan felül. Mivel eléggé... besüpped az ágy alatta. El is vigyorom sunyiban, asszem, majd kondiztatom őt egy picit, mielőtt beszakadna alatta az ágyam.
- Képzeld Virgo, tök fura álmom volt. - kezdi el, mire én kiegyenesedek, és felé fordulok, nagy szemekkel. Mi? Virgo? Ez azt hiszi, otthon van, vagy mi? ... - A mester adott nekem egy rakás pénzt, amit szabadon elverhettem volna Hosenkában… - szóval így kerül ide. Az a hülye tata rám sózta, biztos itt van elásva a kutya! - De aztán egy fura helyen kötöttem ki, ahol azt énekelte egy csávó, hogy „Ohh you touch my tralala, My ding ding dong” – nyekereg, mire én elengedek egy igen halk kuncogást. – Szörnyű volt… ja, és a legrosszabb, hogy már megint belefutottam abba az idegesítő – fordul felém, miközben az én egyik szemöldököm felpattan, szám sarka remegni kezd, valami ilyesmi fejet vágok. – Heeeeeeeeee?!
Egy ideig, ő a meglepettségtől, én az idegtől lefagyva nézzük egymást. Szemöldököm ugyanolyan helyzetben van, néhol meg-meg remeg, szám sarkát magasabbra húzom, arcom pedig lassan elsötétül, ahogy lehajtom.
- Ideg...esítő? - szinte kirajzolódik valami sötét aura körülöttem, sötét arcomból csak szélesre húzott vigyorom, és vörösen világító szemeim vehetőek ki. - Azt mondod, idegesítő vagyok?! - szorítom hirtelen ökölbe a kezem, majd azzal a lendülettel beverek neki egy olyat, hogy az beépül matracnak.
Viszont azzal a lendülettel, a matrac fel is löki, eléggé gumisnak tűnik, így újra ott van előttem ülőhelyzetben, bár elég kába fejjel, arcán egy nagy piros, szinte füstölő dudorral, amit én varázsoltam oda neki az előbb.
Kábán kidől, ám nem tétovázik - magával ránt engem is, én pedig fölé kerülök, s egymás vállát megragadva kezdünk el "birkózni". Hol egyikünk, hol másikunk van felül, összevissza rángatjuk a másikat, míg én a lábammal kitámasztom őt, és feltolom a magasba, majd vigyorogni kezdek rá.
Aztán a vékony falon kívülről idegesítő, idegtépő "zene" üti meg a fülemet, és szerintem Den is felfigyel rá, mivel eléggé ijedt fejjel kezd el kapálózni, és nyögdösni, hogy "tegyél le, tegyél le!"
A szobába a szökőkúton latexruhás "énekes" ront be, hóna alatt magnóval, és pofáján hatalmas vigyorral, nem törődve azzal, hogy kulcsra volt zárva az ajtó - itt a zárak úgy látszik, semmit sem érnek.
- Hol van az a cukcsi kis fehérke, be akartam invitálni a pártinkbááá! - kérdi, majd ránk pillant. - Már, nem minthá zavarni akarnék! - majd kiszúrja Den-t. - Fehérkee!
A fiú, akit eddig kitámasztottam, nem törődve azzal, hogy nyakát törhetik, lendül előre, egyenesen az ágy mögé, majd térdelő helyzetben odaránt engem a rácshoz, és szorít.
- Védj meg, védj meg, védj meg! - csipogja, mire én a meglepődöttségtől csak pislogni tudok, s a másik szoba felé mutatni.
- Á..át futott oda. - bólintok bizonytalanul, mire a hapi, értetlenkedő fejjel, maga után behajtva az ajtót átcammog a másik szoba felé, mire Den elenged. - Mi volt ez?
- Szerinted? Úgy tűnik, ez az őrült rámkattant... én meg csak nem nyírhatom ki egy nyilvános helyen, szóval valami mást kellett lépnem... - dől neki az ágynak, egy megkönnyebbült sóhaj kíséretében.
- Úgy, hogy engem használsz pajzsnak? Gyáva. - gúnyolódik, majd aggódva veszem észre, hogy Tango, a macsekom becserkészte Den köntöséből kilógó cérnák tömkelegét, és rá is ugrik... Istenem, add, hogy Den eszénél legyen.. vagy, ne legyen...
- Gyáva? Ó, bocsi, akkor legközelebb majd szénné sütöm inkább, ha meglátom, az biztos impozánsabb lesz a számodra... Mi a? - kapja a cica felé a fejét. - Mit csinál ez a dög? Ó, hogy a bőr hűjjön a nyakadra! Jetblack Fi- kezdené, mire én ijedt tekintettel rávetem magam.
- Hé! Ne bántsd Tango-t! Még pici, nem tud semmit az életről, hosszú tanulás vár rá, hosszú élet... - morgom neki, mint valami rossz anya, miközben vállainál leszorítom őt a földre, majd lassan elengedem, de a hasáról nem szállok le.
Ekkor meglátok a szemében valami gyerekes fényt megcsillanni a szemében, és egy apró mosolyt húzódni az arcára, ahogy a macska felé néz.
- Tanulás? Szóval még mit sem tud az élet nagy dolgairól, mi? Há... keresve se találhatna jobb tanárt, NÁLAM! - vigyorodik el fellengzősen, mire én elnevetem magam.
- Hát a latex cuccos éneklős hapi is életképesebb nálad ilyen téren, szerintem.. - vetem neki oda, gúnyos mosollyal.- Ó, igen? Szerintem te meg igazán felvehetnél már végre valamit, mert mindent látok… - mutat rá a melleimre, valami nagyon beteg és nagyon széles vigyorával. Arcom pillanatok alatt változik élénkvörössé, majd az engem épp, hogy takaró szövetet magamhoz szorítom és elrohanok ruhát keresni.
A szekrényben kutatva, azok között a ruhák között, amiket a szálloda ajándékozott nekem, akadt pár... "lehetőség", a rosszabbik fajtából.
A borzalmastól az extrémig szinte minden megtalálható, ami a legtöbb embernek álma. Rémálma. Nem hiszem, hogy ennek a szállodának, és a hozzátartozó fürdőzőnek a tulajdonosai teljesen épek lennének agyilag... Aztán végre sikerül szereznem egy farmergatyát, felsőnek meg valami lenge, nem túl borzalmas, sőt, egész tűrhető fölsőt, és a végeredmény így nézett ki.
... - tud már járni egyáltalán? - hallom Den ordítását. Eddig is kihallatszódott egy kis beszéd, de semmit nem hallottam belőle, ezt már annál inkább. Először kicsit elgondolkozom, mire gondol, aztán bizonytalanul kilépkedek a fürdőszobából, ahol öltöztem, és odatotyogok az immáron előttem guggoló Den-hez.
- Megtisztelő, hogy felnézel rám. - vigyorodok el halványan. - Amúgy nem, nem tud járni. Még pici, és éretlen... a beszéd se megy neki. Akárhogy is próbálkozom, egyedül mindig kudarcba fullad a próbálkozás. Kaensho segítségével eljutottam már odáig, hogy tud pár szót - ami nem csak a vérengzésről, utálkozásról szól... S néha tud bukdácsolni. Ennyi. Meg lehet tanítani egyáltalán egy macskát járni, és beszélni? - nézek rá kérdőn, miközben én is guggolóhelyzetbe ereszkedek.
- Hát persze. - mondja olyan hangsúllyal, mint aki kiképezni szokta a macskákat ilyen dolgokra, majd benyúl a cicus két mellső lába alá, s két lábra állítja. - Járjál!
Nagyon megigéző szemekkel nézi a macskát, aki csak értetlenül pislog. Den koncentráló arcot vág, vagy valami olyasmit, még a nyelvét is kinyújtja a hatás kedvéért, majd lassan elengedi a macskát, aki pár másodpercig úgy is marad - majd a gravitáció megteszi hatását, és leül a földre, én pedig gondterhelten a homlokomra csapok.
- Aha... - nyögöm neki szemrehányóan. - S most?
- Ez különös - néz le Tango-ra tök értelen fejjel, mint aki szerint tényleg az lenne a természetes, hogy parancsszóra már járni kezd. - Elérakunk valamit, amit kedvel, és meghagyjuk, hogy csak két lábon mehet érte, vagy... addig égetem, amíg meg nem tanul járni. - teszi hozzá, mire a szokásos tök őrült tekintetét veszi elő, én pedig úgy leütöm, hogy lefejeli a parkettát a macska előtt.
- Remélem eltört az orrod, vagy vérzik, és nem a parketta reccsent. - morgom, majd a cica felé nézek. - Így kell bánni a tahó, szadista arcokkal, mint Den. - emelem fel őt a köntösének nyakánál, szemben a macskával, aki hirtelen kuncogni kezd. - Látod, szerinte is hülyén nézel ki. - vigyorgok rá, a számat közben gúnyosan elhúzva.
- Áúú... az orrom. - törli le a könyökével a vért, úgy, ahogy.. - Kikérem magamnak, nem is nézek ki hülyén... a vér tök jól passzol a szemeimhez, ha nem tudnád. - beszél sértődött hangon. - De legyen, ha nem díjazod az ötleteimet, akkor mond el te, szerinted mégis mi venné rá arra, hogy két lábra álljon végre?
Ezután kínos csönd következik, az én részemről.
- Hát... őő... - kezdek bele. - mondjuk, meg lehetne fogni a kezét, és járatni őt. Úgy megfogni, mint ahogy te tetted pár perce. - pillantok rá.
- Várj várj, várj! Most ugye nem azt akarod eljátszani, hogy te megfogod az egyik, én meg a másik mancsát, és sétálni kezdük vele, mint valami fogyatékossal? - emeli fel a hangját, és kicsit vékonyabb is lesz ezáltal.
- Nem, dehogyis, akkor túlságosan törődőnek tűnnél, te viszont inkább vagy nem törődöm. - vágok közömbös fejet, majd az ágyba vetem magam. - Szóval, ha már itt tartunk, én álmos vagyok, te meg kialudtad magad, amíg ápoltalak. - hangsúlyozom ki az utolsó szót, majd sóhajtva elfordulok. - Szóval nehéz szívvel, de rádbízom Tango-t. Jó éjt. - alszok el, és nem is esik nehezemre, tényleg fáradt vagyok, és tényleg este van...Álmom elején még hallok valami tompa zajt "kívülről", de nem igazán törődök vele. Álmos vagyok, találkoztam a kretének kreténével, aki nagyon, nagyon lefárasztott. Úgy hogy, igazán megérdemlem az alvást, amíg ő megtanítja járni Tango-t... mert Tango van olyan intelligens, hogy megtanuljon. Kérdés, hogy Den intelligens-e ahhoz, hogy megtanítsa...
Álmom furcsa volt. Magamat láttam benne, 10 évvel vagy még több ezelőtt. Az erdőben sétálgattam, bár nem tudom, melyikben, nem volt ismerős. Szóval, simán lehet, hogy ez azután játszódott, miután már Metalicana elvitt magával, az ismeretlenbe. Bánatosan ültem egy fa tövében, talán sírtam is... nem igazán érzékeltem a hangokat, csak a szélnek fújását, a hangok halk suttogását hallottam. Nagy szomorúságomban nem segített senki, hogy is segíthetett volna - egy erdő közepén voltam, ahová akkor jár az ember, ha szeretne elvonulni. Még a banditák is elkerülték messze ezt a részét az erdőnek, sok volt a vadállat... De akik meg tudták magukat védeni, mágusok, láttam már párat arra. De engem nem bántottak se az állatok, se az emberek. Éreztek rajtam valami ijesztőt, valami rosszat, egy sárkány illatát, s annak védelmező mágiáját. Nem érdekeltek - legalább békén hagytak. De sajnos, ennek eredményeképp, nem is játszottak velem...
Egy nap, mikor megint elszöktem Metalicanától, és leültem a fa tövébe, ahová eddig is. Tudtam, hogy senki nem fog velem játszani... de ez volt az egyetlen hely, ahol nyugalmam lehetett.
S akkor egy fiú tűnt fel a fák között. Nem sokkal lehetett idősebb nálam, de mégis, úgy tűnt, semmi gondja nincs azzal, hogy megvédje magát. Tanulhatott, vagy menekülhetett, biztos ezért járt az erdőben. Mikor meglátott engem, odajött hozzám, köszönt. Ő nem rémült meg a mágiától, vagy bármi mástól. Talán még vonzotta is az erő, a koncentrált mágia.
Játszott velem. Az arcát nem láttam, vagyis nem emlékeztem rá, de arra igen, hogy játszott. Játszott, de egy nap nem jött többé...
Álmomból egy hangos puffanás kelt, amit valószínűleg az ajtó okoz. Hangosat ásítok, miközben feltápászkodok, és kinyitom a szemeimet. Egyenlőre nem igazán látom, hogy mit is kéne látnom - de a levegőbe szippantva érzem, hogy Tango és Den állnak az ajtónál. Ezek nem is itt voltak!? Úristen... na majd elbeszélgetek Den fejével...
Zene csapja meg a fülem, mire kitörlöm az álmot a szemeimből, és az ajtó felé nézek.
A narancssárga macska két lábon áll, fekete, lakkozott bőrdzseki fedi a testét, fejecskéjén pedig szintén fekete napszemüveg díszeleg.
A hatás kedvéért Den még egy kis tüzet is meggyújthatott, mivel fekete lángok táncolnak Tango mögött. Egy kicsit tetszik a narancssárga-fekete párosítás, sőt, igen stílusos, de meg kell ráznom a fejem, hogy felébredjek a kábulatból.
- Bemutatom az új macskád… - lép mellé vigyorogva, mire én egy pillanatra elvesztem az eszméletem, és visszazuhanok az ágyba. Ez már nekem sok(k)...
Persze, nem sokáig tart ez az állapot. Hallom, hogy valaki mellém lépked, és ez a valaki valószínűleg Den - majd, mikor érzem, hogy felém hajol, gyorsan felülök, ezzel lefejelve őt. Telitalálat! Igaz, kicsit megszédülök, de büszkén vigyorogva állapítom meg, hogy tényleg ő az.
- Új szintre fejlesztetted a hülyeségedet, gratulálok. - morgok, majd kibújok a takaróból, s leteszem a lábamat a földre. Mikor újra Tango felé nézek, ugyanúgy néz ki - csak nem szól a zene, nincs tűz mögötte, és bizonytalanul lépked előre, lépked felém. Amikor meglátom, hogy tud járni, még, ha nehézkesen is, könnyek gyűlnek a szemembe, felpattanok, és Den nyakába ugrok, össze meg vissza ölelgetve őt.
- Azta! Szuper vagy! - ölelgetem. - Hogy csináltad? - engedem el, felnézve rá.
- Ugyan, kérlek, semmiség volt. - vigyorog rám. - Meglátta, hogy én milyen menő vagyok, miközben sétálok, és ellenálhatatlan vágyat érzett rá, hogy utánozzon.
- Hát persze, más nem is jöhetett szóba... - mosolyodok el, számat elhúzva. |
| | | | Igneel
Ex-mesélő
Hozzászólások száma : 439
Aye! Pont : 12
Join date : 2011. Jan. 25.
Age : 33
| | Tárgy: Re: Tabuchi Metarikku Vas. Aug. 14, 2011 12:55 pm | |
| Már nem is írok semmiféle dicséretet, kezdek belefáradni... eh, mégis csak muszáj lesz; Szép munka, nem találtam kivetnivalót, és Tango is fejlődik, ahogy kell, így hát te kapsz 300 VE-t, Tango pedig 50-et! |
| | | | Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Hozzászólások száma : 556
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 26
Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem:
| | Tárgy: Re: Tabuchi Metarikku Szomb. Aug. 20, 2011 6:13 pm | |
| Az evolució folytatódik - Tango betanítása!
Második fejezet
Járás - no meg az első szavak! Alig telik el pár másodperc, hogy kimondtam az előző mondatot, új gondolat fogalmazódik a fejemben, és a szemem fel is csillan, mikor úgy döntök, ezt meg is osztom az előttem álló fiúval.
- De tudod mi jön most?
- Hát... ööö... Császárrá koronáztok?
- Nem, annál is jobb! - vigyorodok el. - Beszéd. Pontosabban, hogy ő beszéljen...
Kérdésemre Den kicsit visszafogottabb, bizonytalanabb fejet vág, bár igazán nem értem, miért olyan nagy gond, hogy ha ugrunk egy nagyot, és rögtön beszéltetni kezdjük. Igaz, sose volt a bátyámon kívül mondhatni senki, aki taníthatott volna bármire is, de a bátyám is férfi volt, aki férfi felfogással tanított, szerintem azért is vagyok olyan, amilyen.
- Beszéd? Nem lenne az még kissé korai? Úgy értem, épp csak most tanult meg járni. Szerintem először a lépteit kellene stabilizálnunk… - veti fel az ötletet.
- Jól van.. őő.. stabilizálhatjuk, valami egyszerű és szórakoztató dologgal.. például? – nézek rá kerek szemekkel, hatalmasakat pislogva, és szerintem csak a pislogás akadályozza meg, hogy ne essenek ki a szemeim tartóhelyükről.
- Ez egyszerű… - húzódik fel a szájára egy olyan elszántabb fajta, őrült vigyor. – Megtanítom táncolni…
- Táncolni..? – kerekedik ki még jobban a szemem, amit még én se tudok teljesen, hogy lehetséges, majd visszadőlök az ágyra. - Jó neked, hogy ilyen művelt vagy. Az én tehetségem kihal a keringőnél.
- Nos, akkor te máris műveltebb vagy. Én még sose táncoltam senkivel se. De ez nem gátolhat meg abban, hogy ezt a macsekot megtanítsam rá. - lépked a cicus mellé, majd én a kijelentésén felnevetek.
Kicsit hátrébb csúszok az ágyon, majd nekidőlök a falnak, ami mögöttem van.
- Hogy tervezed, mondd? - mosolygok rájuk, még fogaimat is kivillantva. - Csak, valami értelmes zenére tanítsd, kérlek. - nézek egy pillanatra az ég felé, megpecsételve szavaim súlyát.
- Improvizálni fogok. És ne aggódj, ez a szám tökéletesen illeni fog ehhez az alkalomhoz... - veszi elő a kis zenelejátszóját, és rögtön keresésbe kezd a zeneszámok között.
- Okés, akkor hajrá. – mondom neki, aprót bólintva hozzá. ~ Áldásom rátok... ~
- Rendben, Tango. – lép mögé, majd leguggol, és hátulról megragadja a mancsait. – Érezd a ritmust… - magyarázza neki, és elindítja az általa kiválasztott zeneszámot.
Nos, az egy dolog, hogy a szám igen viccesen indul, de... Den teljes komolysággal kezdi el mozgatni a cicust, aki néha bizonytalanul, és nagyon mókás mozdulatokkal egyedül is meg-meg rázza magát.
Kezeimet a fejem mögé teszem, hogy ne nyomja annyira a kemény fal, miközben Den nagy koncentrációjában még a nyelvét is kiölti néha, de nagyon jól szórakozik, mert nem telik el másfél perc, hogy hamarosan ő is rázni kezdje a testét. Tango is igen ráérezhet a számra, mert Den egyre kevésbé fogja őt, sőt, a két hímnemű egyed tök külön világban táncolnak, Tango ide-oda dülöngélve, de magabiztosan, Den pedig térdre ereszkedve rázza magát.
- She’ll make you take your clothes off and go dancing in the rain! She’ll make you live her crazy life, but she’ll take away your pain! Like a bullet to your brain! Livin la vida loca… - kezdi el hamarosan még énekelni is, ennyire jól szórakozni még nem láttam Den-t. Nagy mosolygásba kezdek, ahogy belegondolok, ha itt ilyen elszabadult, milyen lehet önmagában? A táncikoló, éneklő Den-t szerintem az keltheti fel illúziójából, hogy a zene hamarosan abbamarad, én pedig hangosan nevetek, és már a könnyeimet törölgetem, Tango pedig a zeneszám végén elpilledten huppan le a földre, majd nyúl el azon.
- Oké, akkor most én jövök zene ügyileg. - kapom ki Den kezéből a zenelejátszót, majd egy viszonylag jó hangzású címnél rányomok a lejátszás gombra. - I say disco, you say party...
Mikor elkezdődik a zene, viszonylag lazának tűnik, akkor kezd gyanús lenni, mikor Den feláll, és rázni kezdi magát. Először csak dúdolni kezd, és ide-oda ringatja a testét, de amikor én is rákapok a ritmusra, úgy a 3. refrénnél, már együtt táncolunk, és "éneklünk" torkunk szakadtából.
- I say disco, you say party, disco disco, party party... - ordítjuk, és csodálkozom, hogy miért nem kapcsoltak még le minket csendháborításért. Még...|| Innen kicsit +18 jellegű a dolog, csak azért írom le, nehogy valaki kifejezze nemtetszését, hogy nem lett szólva... (be nem szól, hogy ezt én írom ide XD) úgyhogy csak érett lelkűek és erős idegzetűek olvassák tovább. ||Hiába, gyanúm beigazolódik. Igaz, hogy nem a csendőrség nyit ránk, és egy pillantra meg is nyugodok, mikor látom, hogy csak egy árny rajzolódik ki az előtte berúgott ajtó előtt. Ám mikor látom, hogy Den arcáról lassan lefagy a vigyor, és én is jobban megfigyelem az alakot, és észreveszem, hogy a kezében lévő tárgy bizony nem egyszerű gumibot.
- Jájj drágáim, hállom párty-t csáptátok. Na de nem szeretnék én se kimárádni, ha nem problémá. El is hoztám a barátom is, hogy még jobb legyen a buli… úgy hívom, anál intruder 2000. – tartja maga elé, és már az én arcomra is kiülnek a szörnyülködés jelei. Már nem csak, hogy Den fél, de én féltem Den-t, magam, nem utolsó sorban is Tango eléggé veszélyben van egy ilyen címeres hülye társaságában. S kivételesen nem Den kapja ezt a jelzőt...
- Jetblack Fire Ball! – hajít Den ijedten felé egy tűzgolyót, de a férfi, mint, ha már rutinja lenne ebben, gond nélkül félreugrik. Nem akarom megtudni, milyen partnerei lehettek idáig, és, hogy miért pont Den az új kiszemelte...
- Ná de drágám, nem tudtám, hogy ennyire tüzes vágy… - vigyorog rá továbbra, és egyre betegesebb látványt nyújt, így inkább magamhoz húzom a macskám, és felrakom vállamra.
- Franc! Menekülnünk kell! – hallom Den hangját, hátam mögül, mire hirtelen megragadja a csuklómat, és megránt, amin kicsit meglepődök, de hagyom, hadd húzzon, én pedig futok utána.
Hihetetlen gyorsasággal süvítünk el a perverz pasas mellett, szerintem én nagyjából csak lebegek Den mögött, ő pedig húz a levegőben. Egy-egy pillanatra állunk csak meg, hogy kirúgdalja az utunkat álló ajtókat, de rögtön robog is tovább, mikor hirtelen megállunk, ő pedig lihegve támaszkodik a térdeire.
- Azt hiszem leráztuk...
- Kicsi, s pajkos még őkelme: bele is ült az ölembe. Onnan nézte, mit csinálok: eszem, iszom, majd felállok. A fürdőbe besétálok, s a szappannak… - hallatszódik ki az épületből, mire az én szemem is elkerekedik. Ez már nekem is sok...
Egyszerre kezdünk el futni az utcákon. Mivel én vagyok elől, próbálok utat törni az emberek között a mögöttem futó fiúnak, és hamarosan, sok kanyar, ütközés után lihegve állok meg egy fal mellett.
- Jól kifullasztott ez a hülye állat, téged is? - kérdem, a falba kapaszkodva, hangosan lihegve, verejtékezve. Ez a futás még engem is kifárasztott, főleg, hogy valami szürke, hosszúszárú ruhában vagyok, és tűz a nap. Nagyon kikészítő dolog ebben futni... Hűsölésre vágyva dőlök neki a hideg falnak, és Tango is így tesz, egyenesen hozzásimul. Neki se könnyű az élet, bundában... - Hallod, annyira lefáradtál, hogy meg se szólalsz? - kérdem, miután nem kapok választ. De a lihegést se hallom, és a jelenlétét se érzem. Vagy azt a jellegzetes szagát... hirtelen felpattan a szemem, és ide-oda rántva a fejem figyelem meg, hogy Den sehol sincs.
- Mi a... ez egy rossz vicc, ugye..? - kérdem siránkozva, ám mikor a tömegből nem ugrik elő a keresett személy, lemondóan mordulok fel. - Francba.. francba, francba! - ordítozok, majd dühtől elborulva lököm arrébb az embereket, akik néha káromkodnak, vagy csak tovább mennek. - Den! Hova tűntél?! Mondd, hogy nem vagy ilyen gyenge, hogy elkapott a fickó! Gyerünk már! - ordítozom tovább a tömegben, de hangom csak elveszik a nagy nyüzsgésben. Több perc keresgélés után a többszáz ember előtt borulok térdre, a lehető legnyomorultabb fejet vágva. - Mondd már...
Ülök még ott egy pár percig, mire nyávogásra figyelek fel. Tango előttem áll, és mutogat a kezével... nagyon sajnálkozó, kicsit megvető fejet vág, de nincs mit tenni, felállok, és visszarakom őt a vállamra, és megyek az irányba.
Egy idő után táblákat látok meg, amikre az van kiírva: "Átirányítás a fürdőparadicsomból a szórakozóhelyekre." Tango meg csak nyávog, és mutogat, mire egy kisebb, de annál zsúfoltabb utcába lépünk be.
- Jesszusom... remélem, nem hiába hoztál ide. - sóhajtok, majd mint valami hering vágok át a tömegen, mindhiába. A keresett fiú nem kerül elő, én pedig egyre hisztérikusabban lököm az embereket.
- Adjátok elő nekem! Gyerünk már, tudom, hogy ITT VAN! - ordítozok magamból kikelve, mire az egyik ember belök egy ajtón. Éppen kiugranék, hogy jól leüssem, de Tango a gyenge mancsaival visszatol a földre. Kicsit le is nyugodok - a helyen, ahová kerültem, nyugodt a hangulat. Hűvös van, sötét, kevés ember, és zene... meg emberek éneke.
Ahogy felkelek veszem észre, hogy hol is vagyok. Egy karaoke bar! ~ Tök jó! Ilyen helyen még úgyse voltam! ~ Felpattanok, és már indulnék énekelni, mint aki mindenről elfeledkezett, de a kiscica megrántja a nadrágot tövét, én pedig hátranézek, ki az ablakon.
Egy fehér hajkoronát látok meg, vörös szemekkel, aki kétségbeesett tekintettel fogja a fejét. Visszafutok az ajtóhoz, és rögtön kinyúlok rajta, majd megragadom a fiú ruháját a nyakánál, és berántom az épületbe, mire ő meglepett tekintettel néz rám vissza.
- Tabu? - kérdi, mire én elmosolyodok.
- Miért, kit hittél? Tudnád, mit össze nem kerestelek téged! - nyújtózok ki elégedetten, majd közömbös fejjel hozzáteszem. - Na nem, mintha érdekelt volna, hová keveredtél. Ne hitegesd magad ilyen hiú dolgokkal...
- Cöh, és szerinted engem hol érdekelt, keresel-e, vagy sem... - fordul el tőlem érdektelen arccal. - Egyébként, mi ez a hely?
- Eeez.. egy karaoke bar. Miközben erre jártam, jutottam be ide. Pár "jóakaró" segítségével.. - vonok vállat. - Amúgy meg, mi volt ez a gondolkozó arc, amit kinn vágtál? Rossz nézni, hogy olyan dolgot csinálsz, mint amit nem szoktál... gondolkodni... - vigyorodok el gúnyolódva, az utolsó szót kihangsúlyozva.
- Pedig igenis szoktam gondolkodni... de mindegy is, higgy, amit akarsz... Mit is csinálnak az emberek ezen a helyen? Nem vagyok túl jártas errefelé...
- Nem válaszoltál a kérdésemre, de mindegy is... - sóhajtok fel. ~ S nem is fog.. ~ - De komolyan nem tudod, mit szoktak csinálni egy karaoke bárban? - nézek rá csodálkozva, mire ő pislogva megrázza a fejét. - Azta! Nem baj, még én se voltam ilyen helyen, igazából. Sose volt elég pénzem, meg utazótársam... de most, megmutatom, mi is az a karaoke. Mint látod, emberek énekelnek, egy általuk kiválasztott dalt, általában versenyszerűen. Gondolom, így benne vagy. - nézek rá vigyorogva, a válaszra várva.
Kijelentésemre Den csak kutakodó tekintettel méri végig az előttünk lévő akadályokat, vagyis főként embereket, mire megszólal.
- Nos, igen... azt hiszem, benne vagyok. Bár még sose énekeltem ennyi ember előtt. Mikor jövünk mi?
- Hogy mikor jövünk... – mormogom, majd rögtön meg is ragadom De csuklóját, és elkezdem magam után húzni. Elég egy-két lökés, morgás, vagy ijesztő nézés, az emberek hamar félreállnak, igaz, a karaoke gépek elől nehéz őket kipaterolni, de nem lehetetlen, így sikerül is szerezni egyet. - Most. Válassz! - mutatok a dallista felé, Den felé eleresztve egy mosolyt.
- Látom, nem húzod az időt... - méri fel a kínálatot kicsit zavartan. - Valami duett kellene... ötlet?
- Óó őő.. úú... – nyögöm, miközben erősen és megigézően nézem a listát, hogy mit is lehetne. - Hát.. játsszuk először a legelsőt. Oké?
- Rendben… bár ne várj túl sokat tőlem… - sóhajt bizonytalanul, mire elindítja a számot. - Im at war with the world and they... Try to pull me into the dark... I struggle to find my faith... As Im slippin from your arms… - kezdi el a dalt, majd mikor a gép jelez, hogy én jövök, és kivetiti a szöveget, melyből a betűk, szótagok és szavak lassan átitadnónak egy más színű tintával, és is csatlakozom.
- Its getting harder to stay awake. And my strength is fading fast. You breathe into me at last… - éneklem, a dallamhoz és az ütemhez megfelelő stílusban.
Hamar belemerülünk az éneklésbe, és - bár most nem tombolva, mint a szobában - látszik mindkettőnkön, mennyire élvezzük a helyzetet. Nem is fújolnak nekünk, ez egész jó jel - bár olyan menő embereknek, mint mi, hogy is fújolhatnának. 8-)
Mikor vége a számnak, egy kicsit járatnom kell a nyálat a számban, hogy ne érezzem úgy, mintha nem létezne nyelvem, meg szájüregem.
- Ez egész jó volt… - mondja Den elégedetten, mire én mosolyogva bólintok.
- Akkor toljunk még egyet! – nyúlok a gép felé, de hamar - szó szerint - beárnyékolja valaki a lelkesedésem, valami dagadék, aki azt hiszi, hogy biztos jobb nálunk. Na, pont ezt nem fogom hagyni.
- Lejárt a körötök, most én jövök. - kapja el a csuklómat, mire én összeszorítom a fogaimat, és szemöldökeimet összehúzva pillantok fel rá. Nem kicsit markol rá ez az állat, szerintem ha megerőltetné magát, meg a súlyzóit, pillanat alatt szilánkosra törhetné a csuklóm, még az alkarom is ezzel a lendülettel, de így maximum egy hatalmas lila folttal, és zúzódással fogok holnap kelni. Igaz, ez is "jobb", mint a semmi...
De, ne csak ő legyen agresszív - na meg, azért jöttünk ide, hogy tök jól érezzük magunkat, így másik kezemet magasba lendítem, majd a dagadék hasa felé ütök. Mélyen fúródik a hájpárnái közé a kezem, már azt hiszem, hogy beránt a kocsonyás tengerbe, de szerencsére inkább csak meglepetten elengedi a kezem, majd eltarolva pár embert, felkenődik az épület falára. ~ Szuper, telitalálat. Így kekeckedjen velem a vágóhídra való disznó... ~
- Mint mondtam, jöhet a következő. - fordulok vissza, Den felé.
- Ezek után hülyeség lenne ellenkezni… - indítja el a második számot, majd természeten rögtön bele is kezd. - I'm just a step away. I'm just a breath away. Losing my faith today...
- Falling off the edge today… - kapcsolódok be.
Ez viszonylag gyorsabb szám, mint az előző, így kicsit nehezemre esik tartani a tempót, főleg a hirtelen váltásokkal, hol én jövök, hol Den.
Ehhez képest, ez a szám talán jobban is megy, mint az előző - teljesen beleélem magam a dalba, a szövegbe, néhol észre se veszem, hogy nem éneklek ki hangokat, de szerintem ez a legkevesebb, ami elkövethető egy karaoke duett közben.
- Ez tényleg jó móka. – vigyorodik el Den, miután vége a dalnak. – Bár eléggé kiszáradtam…
- Hát.. igen, az én számban is megszűnt létezni a nedvesség, ne félj. - vonok vállat. - De legalább kiénekeltük magunkat, egy ideig legalábbis. S ha jól láttam, Tango is egész jól szórakozott.. - teszem hozzá, majd vállamra nézek, de a macska nincs ott. Se a hátamon. Se sehol... - Látod valahol ezt a macskát, vagy rá is rátört az eltűnök roham...? - kérdezem Den-től kétségbeesett, elveszett és már-már síró hangon.
- Eltűnt Tango? - kezdi el kapkodni a fejét Den ide-oda, keresve a macskát. - Nem lehet, hogy az ütésednél leszállt rólad véletlen?
- Nem tudom.. nagyon el voltam merülve az éneklésben, mindenben, ki tudja mikor és mi történt vele... - kapom szám elé a kezem, ahogy már üveges szemmel kezdem el kutatni a teremben, hol lehet, majd előre mutatok. - Valaki.. fekete ruhás.. viszi, azt hiszem.. - hüppögöm, mert a gondolatra, hogy egy pillanatra is elveszítsem őt, rögtön sírásra készít, és már homályosan is látok, ami nem túl biztató körülmény, főként, hogy keresni kéne őt.. basszus, de gyenge vagyok...
- Ööö... izééé... ne aggódj, megtaláljuk. - motyogja bizonytalanul, miközben kezének tapintását érzem a fejemen, ahogy nyugtatni próbál. - Tangónak is van varázsereje, így ő majd könnyen rátalál. - csatolja le az egyik ezüstkulcsát. - Egyszarvú kapuja, nyílj meg!
- Oké.. hiszek benned, meg a csillagszellemeidben. - nyögöm alig hallhatóan, nagyon szippantva a levegőbe.
Ahogy a kulcsot maga elé tartja, és lassan, nagy világítás közepette megjelenik a csillagszelleme, megint csak meg kell törölnöm a szemem, hogy lássak is. Hirtelen megdöbbenek, ahogy meglátom a kis egyszarvút, bár már láttam őt egyszer, a második harcunk előtt, de.. azért mégis csak... ~ Többre számítottam... ~
- Bízol bennem...? Ilyennel se vádolnak túl sűrűn... - mosolyodik el, mire én elégedetlen hangon felnyögök, és elfordítom a fejem. Komolyan, kell nekem megszólalni. - Rendben, Monoceros, egy narancsssárga macskát keresünk, aki varázserővel bír. Megtalálod, ugye? - térdel le mellé, megsimogatva őt, mire az állatka felnyerít, vagy nem is tudom mit csinál, de jelez, hogy bizony ő megtalálja.
- Uhm.. és akkor most ő.. meg fogja találni, igaz? - pillantok hol rá, hol a kis egyszarvúra, aki már keresésbe is kezdett.
- Persze. - vigyorodik el újra Den. - A csillagszellemek nagyon érzékenyek a mágikus erőre. Felfoghatod őt egy apró kis radarként, aki kiszűr mindenféle energiát a közelben.
- Oké, akkor.. mehetnénk utána. - mondom, mire ő bólint, és elkezdjük követni a kisállatkát.
Elég durva, kacskaringós úton megyünk, embereken át, az egyszarvú meg csak csörtet előre, hisz az emberek utat engednek egy ilyen cuki, imádnivaló lénynek - aki pedig nem engedne neki utat, Den meggyőzi egy kis tűzzel, csak, hogy megértse a helyzet súlyosságát.
Ahová megyünk, egyre csökken a tömeg, egyre kevesebben vannak, és egyre mogorvább, egyformább és egyszerűbb emberek tűnnek fel, mintha csak egy személyről lennének klónozva, vagy ilyesmi.
De a nagy szürkeségben Monoceros hirtelen odarohan valami nagy, fekete kabátos fickóhoz, kinek karjaiban ott csücsül a virító narancssárga színű Tango - a fekete kabátos pedig, ahogy megfordul, egyértelmű, hogy nem túl régi ismerősünk.
- Óóó, édeskéim! Hát láttam, hogy párty volt! És nem hívtátok! - vág elégedetlen fejet, Den-nel pedig egyszerre dermedünk le. Én a macska miatt, azt hiszem... ő pedig valószínű okokból feltélezhető módon, a "férfitól", akit ő annyira "szeret".
Amíg a macska engem meglátva felnyávog, és kiugrik a hapsi kezéből, Den ezzel egyidőben ereszkedik térdre, mint valami rongybaba, és hajtja le a fejét.
- Nem hiszem, hogy most kéne ezt csinálni.. - sziszegem felé, miközben a macska ráugrik a vállamra, a kis Günther - hívjuk így, olyan szépen illik rá a hangzása - továbbra is elégedetlen fejjel cicceg, majd kezd el Den felé menni. - Den.. hallod, ezt te bánod meg... - sziszegem neki továbbra is, majd ahogy nézem, hogy hol van a kis egyszarvú, aki jól fartájon szúrhatná, nincs sehol. Hát persze, őt csak azért hívta Den, hogy meg legyen a macsek...
- Hát drágám, cicababám, gyere, vár a párty, fiátál még az este! - indul meg nagyobb tempóban Den felé, mire a szemeim kikerekednek, intek Tango-nak, hogy kapaszkodjon, megragadon Den grabancát, felrántom, és elkezdem magam után húzni, a lehető legnagyobb sebességgel. Vissza a szórakozónegyedbe, de még a fürdőzőbe is, ott felkapom a cuccom, és egy másik fürdőző felé veszem az irányt, valami drágább, de őrzöttebb hely felé.
- Egy... beteg... ember.. üldöz - lihegem. - Fel fogják.. ismerni, az biztos.. ne engedjék be.. - mondom az őröknek, majd beviharzok a fürdőbe. Den, aki még mondhatni mindig nincs magánál, csak... lóg a kezemen, kezd magához térni, mikor kiveszek egy szobát, és remegő lábakkal becsoszogok oda.
- Hallod... néha közreműködhetnél, vagy lehetnél aktívabb, ha valaki rád pályázik, és ez neked nem tetszik. - sóhajtom, majd lerogyok az ágyra, Tango pedig leugrik rólam, és a két lábán feláll az ágy támlájára.
- Ti hülyék vagytok. - nyögi ki, életének... legelső összetett mondatát. |
| | | | Erza Scarlet
Ex-mesélő
Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 35
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház
| | Tárgy: Re: Tabuchi Metarikku Szer. Aug. 24, 2011 10:44 pm | |
| Vérnyúl? Nincs neked kicsit horrorisztikus fantáziád? xD Na de ettől eltekintve jutalmad: 300VE és a kis cicus 75VE - vel erősödik |
| | | | Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Hozzászólások száma : 556
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 26
Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem:
| | Tárgy: Re: Tabuchi Metarikku Szomb. Szept. 03, 2011 5:51 pm | |
| Az evolúció elmélete - Tango betanítása!
Harmadik fejezet
Hogyan tovább? Nem titkoljuk egymás előtt meglepődésünket Den-nel, miért is tennénk - ez a hirtelen felszólalás mindkettőnket hirtelen érte. Olyannyira, hogy én még a számat is kitátom csodálatomban.
- Miért is? – szólal meg Den, ami magamhoz térít.
- Nem, te nem csak hülye vagy, várjál. Béna is.. - javítja ki magát a macska, mire halványan elvigyorodom.
- Franc... ennek a macskának nem túl hízelgő a szókincse. Bővítenünk kéne... – ajánlja az ötletet Den, gondolom annak javára, hogy Tango így beszél vele. Kár, pedig nekem kifejezetten tetszik ez a Den-szídó stílus...
- Aha.. bővíthetjük. – mondom, mindenfelé ürességet tükröző arckifejezéssel és hangszinttel.
- Rendben. Akkor mutassuk meg ennek a macskának, hogyan beszélnek az igazán laza arcok... utána persze egy kis műveltségre is nevelhetjük, pár szerepjátékkal. - teszi hozzá Den, mire én egyből felkapom a fejem.
- Nos.. benne vagyok! - pattanok fel, előregondolva, milyen klassz is lesz majd. Újra szórakozhatunk.
- Akkor menjünk… verjünk be pár arcot… csak előtte átöltözök. – teszi hozzá, mert a drága végre rájött, hogy elég régóta csak egy fekete kimono fedi a testét. ~ Barom. ~ Vigyorodom el magamban, miközben várom, hogy átöltözzön.
Nem várat magára sokat, egész stílusos felszereléseben lép ki az öltözőszobából Den, mire int, hogy indulhatunk, én pedig Tango-val az oldalamon feltápászkodok, és Den után eredek.
Kilépve az utcára megállapítom, hogy már sötétedik - ilyen gyorsan eltelne egy nap? Második nap, úgy, hogy Den közelében vagyok... és nem, hogy azt elmondhatom magamról, hogy még élek - de amúgy sincs semmi bajom, sőt, tök jól szórakozom, szuperül érzem magam. Elvétve ránézek Den-re, és vigyorából ítélve, miközben egy sikátor fele közeledünk, megállapítom, hogy ő is jól érezheti magát. Ha nem is ugyanolyan értelemben, mint én...
Amikor belépünk a sikátorba, furcsa, de nem megvetni való zene üti meg a fülemet. Az már inkább szánalomra méltó, ahogy a fiúk, akik körbeveszik a magnót, amiről megy, úgy hallgatják, s dúdolják a dallamot, mintha ez egyfajta himnuszuk lenne.
- Azt ugye kerázzátok, hogy ez itt magánterület? – áll fel rögtön, de vicces módon még a legkisebbik. Épp azt kezdem el kémlelni, hogy ezek mennyivel fiatalabbak lehetnek nálunk, vagy... a jó édes teremtőnk teremtette őket olyan kicsinek, hogy még az 160 akárhány centim is meghaladja az ő méretüket?
- Nem akarom megkérdőjelezni nevelési szokásaidat, de biztos ez a helyes módja Tango tanításának? – reccsenti ki a kezét itt-ott, miközben hatalmas vigyor húzódik arcára, én pedig felkuncogok.
- Tökéletes nevelési módszer. Hiába, az én "fiam"... - sóhajtok fel.
- Ahogy akarod. – majd rögtön el is kapja a pattogó kölyök fejét, és azt közelebbi viszonyba is hozza térdével. Szép kezdés, mondhatom.
A továbbiakban nem törődöm az ő stílusával, azt a hármat kezdem el nézni, akik nagy bizakodva rontanak felém, mire én csak vigyorogva felhúzom a fejem, és a zsebemből kihúzom az egyik kezem.
- Hiba, hogy nem Den-nel kezdtetek ki... - sóhajtok, majd rögtön kinyújtom az egyik öklömet, amibe az első áldozat oly szépen belefut, hogy valami csontja rögtön reccsen is, majd annak rendje-módján kidől.
- Háromból egy. Ugye figyelsz, Tango? - lesek hátra, ő pedig jókedvű fejjel bólint, és mire én visszafordulok, s lendülettel előrehajolok, fejem az egyik fiú öklével koccanok, aki - mikor elveszem a fejem a kezétől - hisztis arcot vág.
- Eltörted.. a-a.. kezem.. - csuklik el a hangja, majd jól gyomorszájon rúgom. Nekem ne csipogjon egy ilyen anyámasszony katonája... istenem, mivé nevelték a mai generációt...
- Naa? Ki a következő? - nézek a harmadikra, aki lába láthatóan még remeg is, amikor rám pillant. Nem tudom.. azt hiszem, joggal mondhatom, hogy szánalmas. Ejnye, ejnye.
Már épp megfordulna, és eliszkolna, mikor én elkapom elől a bő pulóverét, majd magam felé rántom. Remélem, csak képzelődtem, de eme mozdulatra csücsöríteni kezdett - talán azt hitte, hogy... ÁÁÁÁ!
Amint homloka nagy erőkkel az enyémhez ér, és én elengedem ruhájának szorítását, ő rögtön a földre csuklik. Tényleg, nem kell különösebb erőfeszítés ahhoz, hogy elverjen valaki 3 ilyen.. balféket.
- Hú… látom benned aztán elég sok elfojtott agresszió lapul meg. – vigyorog rám Den, mire én elmosolyodom. – De jót is tesz ez néha… - teszi hozzá, mire én elégedetten kinyújtózkodom, majd egy nagyobb szusszanással fújom ki a levegőt.
- Ja. De hallod... ebben a nagy "megerőltetésben" nagyon megéheztem. Meg a karaoke óta nem is ittunk... ez így nem mehet tovább!
- Éhes vagy? - pislog rám. - Rendben, elnézhetünk egy közeli étterembe.
- Éhes hát. - vonom meg a vállam, majd elindulok, és hátranézek. Den is jön, bár ő lassabban, a földet kémlelve... kezét zsebretéve. Alig 10 másodperce, hogy elindultunk, de már most ennyire gondolkodóba esett volna? Talán un minket, vagy mi?
- Én is éhes vagyok. - nyögi be Tango. - Siessünk.
Szaporábbra fogom a lépteimet, aztán kiérve a sikátorból, bevárom Den-t. Kicsit ő is felgyorsult, ám gondolataiban elveszve nagyon el lehet. Viszont most tuti, hogy nem vesztem el őt, így este még nagyobb kínzás lenne őt megkeresni...
Kiérve az immáron kivilágított utcákra, rögtön valami étterem után kezdek kutatni. Meg is találom, az utca másik felén, tehát körülbelül... 6 méterre tőlünk. Rögtön odaszögdelek az étterem elé, és megint... bevárom a mögöttem cammogó fiút, s amint beér, beülünk egy asztalhoz.
~ Legalább itt... felélénkülhetne egy picit. ~ húzom el a számat, mikor az étlapra nézek, és ő is azt kezdi el kémlelni.
Amint a pincér szíveskedik kifáradni hozzánk, a drágább ételek felé kezdek el nézelődni. Nálam nincs pénz, és bár nem úgy ismerem Den-t, mint aki olyan lovagias, hogy fizet nekem, most kénytelen lesz. Mint sötét céhes, felhívni magára a figyelmet... bár igaz, eléggé feltűnőek vagyunk itt, a fürdők paradicsomában.
- Akkor legyen... homár, sültcsirke... na jó, minden hús a lapról, illetve körítésnek jöhet saláta, paradicsom, sajt, ilyenek. Tudja ön a dolgát, biztosan. - mosolygok rá, majd Den felé pillantok. - Te mit kérsz?
- Egy adag rizst kérnék szépen, sült bordával. Meg.. valami desszertet. - nyögi ki végre, mire én mereszteni kezdem a szemeim. ~ Ehh.. szerintem ennél még Tango is többet eszik. ~Még furcsállom egy-két percig, hogy Den miért ilyen étvágytalan, de meglepődöttségemet félbeszakítja, hogy megérkezik az első fogás. Nagyon könnyű kis étek, könnyen csúszik - s ezt be is bizonyítja, mikor én a tányért felemelve a számbacsúsztatom, megrágom, majd gyorsan le is nyelem azt.
Sorban jönnek a fogások, némelyiket kénytelen vagyok kézzel, vagy épp ellenkezőleg, késsel-villával enni, de egy fogás se bírja előttem 5 percnél tovább.
Bár mivel néha félre-léfre tekintek, Den zavart, és egyben meglepődött szemével találkozom, próbálok nem törődni a pillantásaival, ám mikor hamarosan elhúzza a száját, és elém tolja az ételét, melynek alig negyedét sikerült elfogyasztania, rosszalló szemekkel nézek rá.
- Fimmmás mvamgy... (Finnyás vagy) - morgom neki teli szájjal, bár nem hiszem, hogy értené.
- Mondtam már párszor, hogy ne beszélj teli szájjal. - sóhajt.
Ő pedig inkább a vacsora, pontosabban vacsorám további részét úgy tölti el, hogy maga elé mered, vagy rajtam csodálkozik.
Nem tellik el túl sok perc, mire teljesen kivégzem a kaját, és elégedetten, hasamat megsimogatva dőlök hátra, miközben Tango is megette már a maga adagját.. ami többnyire az általam sorakozó kaják még megevetlen sorából való egy tányér valami volt, amit sunyiban evett meg előlem - de annyi baj legyen.
Hamarosan a pincér kijön hozzánk, majd ránéz az asztalra, jegyzetel valamit, s letépi azt, majd felénk tolja - mutatva azt, hogy ez bizony a számla, mert mi se ingyen eszünk.
Den felé fordítom a fejem, és nagyokat pislogok, arra utalva, hogy fizessen ő, Den pedig ennek fényében pedig újra sóhajt, és előveszi a fizetéshez szükséges összeget.
- Ez nagyon jól esett. – nyújtózok ki, miközben elmosolyodom. – És most merre menjünk?
- Nem is tudom… - szólal meg Den elgondolkozva. – Talán megmutathatnám Tangónak még a csillagképeket is, hisz most tökéletes rálátás nyílik mindnyájukra, a városon kívülről. Na meg, a történeteikből még tanulhatna is valamicskét. Ha pedig odafele menet belebotlunk még egy-két utcai bandába… nos, annyi baj legyen. - vigyorodik el, én pedig kuncogni kezdek.
- Ám legyen, ez nem is rossz ötlet. - venném fel vállamra Tango-t, de ő jelezve, hogy már milyen egy önálló macska, felpattan lábaira, s magától indul ki az ajtón. - Nos, akkor.. menjünk utána.
Hamarosan én is, Den is követjük a példáját, és elindulunk ki a fürdők paradicsomából, valami olyan helyre, ahol nem szennyezi fény, vagy füst a sötét eget - valami pusztára mondjuk.
Egy ideig egész nyugodtan megyünk, előttünk persze Tango halad, teljesen magabiztosan, mutogatva, hogy ő milyen egy nagymenő, meg ilyenek. Úgy látszik, eddig is tudott volna beszélni, járni... csak elfolytotta magában a mondanivalóját, és a "menőségét".
Lopva Den felé pillantok. Mégis csak ő vette rá, hogy járjon... bár a beszéd talán már kettőnk érdeme. Újra Tango felé nézek, és vészesen közeledni kezd felénk egy banda - nevetgélve mutogatva Tango-ra, és egyre gyorsítva lépteiket, talán, hogy megszerezzék a kismacskát.
- Den, gyere! - rántom meg a csuklójánál, majd odafutok Tango elé, s megállok előtte. - Tán akartok valamit?
- Igen! Az a kis dög nagyon jól mutatna nálunk.. - nevet fel mögötte egy másik. - KITÖMVE! - majd az egész társaság hahotában tör ki, mire én az előttem állót erőteljesen belefejelek a hasába - hisz csak azt érem fel - de egy rendülésen kívül semmit nem érek el nála, csak azt, hogy egy csitrinek tituál, majd felpofoz.
A nagy lapáttenyere úgy tarol el, hogy szinte elrepülök, nekiesve egy ház kemény tartóoszlopának, s ezzel beverve a fejem. Egy pillanatra elvesztem az eszméletem ennek hatására, ám hamar magamhoz térek - homályos látással, tompa érzékekkel. Franc...
Csak apró lábak topogását hallom magam mellett, meg annak gazdájának apró mancsai érintését a fejemen, miközben a háttérből kisebb összeütközések zaja hallatszódik.
Mire kitisztul a látásom, veszem észre, hogy Tango áll mellettem, aggódó szemeket meresztve rám - Den elől pedig kidől a banda utolsó tagja is, majd felém néz, én pedig felülök.
- Jól.. vagyok.. - állok fel, majd Tango-ra nézek. - Akkor mehetünk, picúr?
- Menjünk! - ugrik fel vigyorogva, majd felzárkózunk Den mellé.
- Na és merre van a városhatár?
- Még pár perc.. - mondja, mire én bólintok, és hamarosan tényleg egyre kevesebb épület mellett haladunk el, és szinte észre se veszem, milyen könnyedén kijutunk a semmi közepére.//Már 4-es szintre léptem, az előző kalandommal, csak a szintcsíkom nem lett átállítva. Kérem, ezt figyelembe véve osztályozzátok a kalandot, és állítsátok át a csíkot.  Köszönöm.// |
| | | | Erza Scarlet
Ex-mesélő
Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 35
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház
| | Tárgy: Re: Tabuchi Metarikku Hétf. Szept. 05, 2011 10:12 pm | |
| Szép munka jutalmad: 400 VE és a kicsi macskusznak meg 100 VE
A bírálat a szeptemberi postra vonatkozik!
A hozzászólást Erza Scarlet összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Szept. 30, 2011 11:43 pm-kor. |
| | | | Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Hozzászólások száma : 556
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 26
Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem:
| | Tárgy: Re: Tabuchi Metarikku Szomb. Szept. 24, 2011 10:19 am | |
| Az evolúció folytatódik - Tango betanítása!
Negyedik fejezet
Csillagnézés Szinte észre se veszem, ahogy körülöttem a fények kihunynak, legalábbis hamarosan nem kísérnek tovább – igaz, ezúttal nem ájulok el, vagy hasonló. A puszta, ahonnan rálátást nyerhetünk a csillagokra… igen, gyönyörű… mind. Annyira sok van belőlük, s mindegyikükhöz fűződik valami történet.
Levetem magam a földre, és Tango is így tesz. Ámulva-bámulva néz felfelé, száját szinte nyitva hagyja, „hadd szellőzzön”, alapon. Sose látta még ilyen tisztán a csillagokat… én is évek óta. Rossz, és jó emlékek szöknek a felszínre… rosszak, hisz elmúltak, de jók, mert Rikuhoz, Metalicanához egyaránt kötődnek… Igaz, nem olyan alapon, hogy mindkettejükkel voltam.
Mikor még együtt voltam bátyámmal, néha ki tudtunk ülni a fűre, megnézni a csillagokat… mindig ott állt mellettem, és mesélt. Fehér haját a szél fújta szerteszét, miközben kék szeme meg-megcsillant a halvány fényben…
Míg Metalicana csak egy csillagképről mesélt, de arról többször. A sárkány csillagképe… gyönyörű, kiemelkedően gyönyörű csillagokból áll össze, így áldhatom magam, milyen tiszteletreméltó faj „leszármazottja” lehetek…
- Nézzétek csak! Ő ott Pegasus. - figyelek fel Den hangjára, miközben végigmutat az égbolton, s ujja egy csillagkép felett áll meg. Kis időbe telik, míg sikerül kiszűrnöm, hol is van Pegasus, de sikerül – Tango pedig száját egyre inkább mosolyra húzva figyeli, mit is mond neki a fiú. – Ő volt az első csillagszellemem… alig voltam tíz éves, amikor megszereztem a kulcsát. – huppan le mellém, és elnyúl a földön, majd én is így teszek. – Az ő története, nos… érdekes. Mielőtt Pegasus csillagképpé vált volna, egy nagy, és nemes harcos partnereként harcolt, még az ősi világban. Már akkor is egy gyönyörű, ám meglepően magasztos, s gőgös teremtés volt, ki még a gazdája szavára se hallgat sokszor. – Kicsit, mintha emlékeztetne egy mellettem fekvő fiúra, hm… - Teste olyan, akárcsak egy lóé, ám szépsége mégse hasonlítható egy evilági állatéhoz sem. Hatalmas, tollakkal fedett szárnyai képessé teszik őt, hogy akarata szerint járhassa az egek végtelen királyságát… ám ez lett félelmének alapja is. – sóhajt fel hirtelen, és hamarosan hangja szomorúbb lesz. – Mint mondtam, a partnere hatalmas harcos volt, akinek híre eljutott a korai világ minden szegletébe. Egyszer még egy olyan fenevad életét is kioltotta Pegasus hátán, amely egy egész országot tartott rettegésben… ám végül a saját önhittsége lett a veszte. Azt hitte, hogy tetteivel már az istenek szintjére emelkedett, és a szárnyas paripa hátán ismét nekivágott az egeknek, a mennyekre áhítozva. Ám kudarcot vallott… egy villámcsapás letaszította őt társáról, majd a porba zuhanva lehelte ki lelkét… Pegasust pedig visszavitték oda, ahol született… a mennyek királyságába. – sóhajt fel Den újból, ám most kicsit nagyobbat, mire én ránézek. Tényleg így lenne? - Talán ezért vált ilyen elővigyázatossá, és tartózkodóvá… Óvakodik a veszélyes helyzetektől, hisz fél, hogy talán a mostani társa is hasonló sorsa juthat… - osztja meg velünk gondolatait, mire én halványan elmosolyodom.
- Pedig téged pont nem kéne félteni, ugye? – nézek fel az égboltra. – Persze, megértem az aggodalmát… Nem jó valaki olyat elveszíteni, aki fontos neked, ezt még én is tudom. – vonom meg a vállamat. – Becsüld meg, hogy ennyire félt. – vigyorgok rá, majd felülök törökülésbe.
Kisebb csend uralkodik el, mire a vigyorom lejjebb szökik, és alsó ajkamat lebiggyesztve fordulok Den felé, majd a még mindig meglepettségtől elámult Tango felé mutatok.
- Na, mi az, ennyi lett volna? Mesélj még, ne mond, hogy csak ezért jöttünk ide! – szólok rá szigorúan, mint valami gyerek, aki fel van háborodva, hogy nem kapta meg arra az estére az esti mese adagját. – Amúgy… nem tudsz esetleg a sárkány képről mondani valamit? – mosolyodok el kínosan, tarkómat vakargatva. – Sajnos, valamiért… amit Metalicana mondott, sehogy sem rémlik… az lenne a csillagkép, ugye? – mutatok fel az égre, oda, ahol a csillagképet sejtem, és remélem, hogy legalább még ez megmaradt az emlékezetemben. Még legalább ennyire bízom magamban.
- Igen, az. – néz oda, ahová mutattam, hogy biztos legyen benne, tényleg az-e. – Szóval róla szeretnétek hallani? Legyen hát. – beszél vigyorogva, mintha csak valami ~50 éves őssámántól hallgatnánk a történetet. – A Draco csillagkép is egy igazán érdekes történettel bír. A legenda szerint a sárkány, amely most az éjszakai égboltot díszíti, egykoron egy hatalmas, százfejű óriásgyík volt, aki az örök élet gyümölcsét őrizte. Ezt a feladatot az ősi világ egy istennője rótta ki rá, aki meghagyta a lénynek, hogy az emberek számára tiltott kertjében óvhatja az almát, szolgálataiért cserébe. A sárkány hűen el is látta kötelességét, ám a végzet őt is utolérte, egy hőspalánta képében. Bár a gyümölcsöt nem sikerült megőriznie, az istennő mégse maradt hálátlan vele szemben, és testét a csillagok közé emelte. – szakítja meg rövid időre beszédét azzal, hogy felül. – Ugyanakkor, hiába volt ez a sárkány hatalmas, és erős, repülni sose tanult meg. Talán ez lett a veszte is… ki tudja… - veszik el újra gondolatai közt a fiú, mire macskám hirtelen felpattan mellőlem a fűből, és elszánt tekintettel a csillagok felé mutat.
- Én nem leszek olyan, mint ő! Én meghódítom a csillagok királyságát. – jelenteti ki, valószínűleg egy hirtelen ötlettől vezérelve, mire hátán narancssárga mágikus kör jelenik meg, s így hamarosan, egy kisebb fényjáték következményeként gyönyörű szárnyak hajtódnak ki a körből, ennek segítségével pedig Tango a magasba emelkedik.
Bár elszántsága, s kitartása kivételes a macskának, a mágiájának fogyó mennyiségével nem tud mit kezdeni, s látom, hogy egyre bizonytalanabbul repül – így kitárom karjaim, majd mikor megszűnik mágiájának hatása, gyengéden húzom őt magamhoz.
- Ez volna a mágiája? – fordul felém lassan Den, szemében ugyanaz a meglepettség tükröződik, mint az enyémben.
- Mágia… én… eddig nem tudtam, hogy a macskák ilyet is tudnak… főleg Tango… – hadarom el gondolataimat a fiúnak.
- Márpedig tudnak… ezek szerint…
- Eddig csak azért néztem hülyén a kóbor macskákra, mert meg voltak tépve. De ha az egyik még repdesni is kezd előttem, én hülyét kapok. – nyögtem fel már csak a gondolattól is, hogy hamarosan kóbor macskák százai kezdenek el repdesni Era felett, hogy aztán leigázhassák a világot a szuper képességeikkel! Na jó, nem kell ez nekem.
- Ne dumáljatok így rólam! Egyértelmű, hogy különleges vagyok, ember! Tojásból keltettél ki, beszélek, és járok. Na meg repülök. Erre egy kóbor macskával hasonlítasz össze?! – hord le hirtelen Tango – igen, beszél, körülbelül 3 órája, és mégis tökéletesen használja a szókincsét, ami eddig kialakult.
- Senki se vitatja, hogy különleges vagy. - ül vissza a fűbe Den, miközben elvigyorodik. – Elvégre tőlem tanultál, nem is lehetnél más… – vág fel azzal, hogy mire tanította Tangót.
- Ceh, te csak azzal a beszédeddel befoghatod. – Emeli tekintetét cicám Den felé, sunyi tekintetét még sunyibb vigyorral ötvözve, a tökéletes, szinte teljesen „Denes” hatásért.
- Beszéd? He? Miről beszél ez? Megrontottad? – nézek hol Denre, hol a macskára, várom, kitől kapok hamarabb magyarázatot. Jesszus, mikről beszélhettek ezek?! Akarom én azt egyáltalán tudni…?
- Semmiről… - mormogja a fiú, miközben ugyanolyan szemeket mereszt Tangóra, mint a macska rá. Micsoda szópárbajok lesznek itt! - Nem fontos, ugye, macsek?
- Aham, persze. – battyog közelebb a macskám Denhez, és látszik, hogy súg valamit a fülébe – hogy mit az viszont számomra rejtély, hisz a macska valamiért olyan hangszinten és halkan beszél, hogy még éles hallásommal se vagyok kiszűrni a beszédét.
- Örülj, hogy motiváltalak, tömpszli. – löki picit arrébb okulásból a macskát, unott arckifejezéssel.
- Mami… izé… Tabuu~, tudod, Den, beszélt rólad, és nem biztos, hogy jót… – Rázza magát előttem a kismacska, ártatlan fejjel.
- Ja, szidtam, mint mindig. Mi rossz van abban? – nevet fel Den, de remegő hangján, és az arckifejezésén látszik, mennyire zavarban is van – és, hogy hazudik.
- Ne hallgass a barmára, ott depizett nekem. – legyint Den felé, nekem pedig a szemeim egyre nagyobbra kerekednek.
- Hem? – nyögöm, annak hiányában, hogy semmi értelmes mondatot nem tudok összehozni a beszélgetés alapján…
- Nem is! – ugrik fel Den. - Ezt különben se azért mondtam, hogy kiadd… – motyogja a fiú a macskának, aki halványan elvigyorodik a beszédén. - Nekem amúgy is mennem kellene lassan… nem érek rá a képzelgéseidre…
- Ne menjél el, mesélj csak! – ugrok fel én is, majd reflexből megragadom a kapucniját. Most már kíváncsivá tettek…
- Nem! – rántja ki magát a szorításomból. - Ez… csak ránk tartozik…
- Okéé… - húzom vissza kezemet csalódottan Den kapucnijától. - Aztán ne panaszkodj, ha egy nap tőle hallom vissza minden panaszod. – sóhajtok.
- Nos, megpróbálok együtt élni ezzel a fenyegetéssel… – jegyzi meg kicsit gúnyosan, majd egy nyugodt sóhaj kíséretében visszafekszik a puha fűre. - Ha jobban belegondolok… én inkább itt éjszakázom. Már rég aludtam idekint.
- Eeh, fel ne fázz. – vonom meg a vállamat, beletörődésem jeléül. - Akkor viszont mi megyünk vissza a szállóba, csak reméld, hogy nem keres rajtam keresztül téged a "haverod", mert a végén még kiadlak neki. – mondom neki „fenyegetőzve”, mire ő szokásosan vigyorogva felmutat a csillagokra.
- Amíg ők itt vannak, nem eshet bajom. – mondja, mire én halkan felnevetek.
- Akkor pedig további jó éjszakát. – köszönök el tőle, kicsit még kuncogva, majd felkapom a fáradt Tangót az ölembe, hogy újra nekivághassak az esti utcáknak.
- Jó éjszakát… vigyázzatok magatokra… - jegyzi még meg halkan, de épp, hogy hallhatóan, mire én elmosolyodom.
Az utcában sétálva újra végigmérem a helyeket – így, hajnal fele a város még szebb, mint mikor jöttünk. Az utcákon tényleg csak szállingóznak az emberek, valószínűleg akik még ilyenkor is talpon maradtak, szórakozóhelyeken játsszák el még a lelküket is. Bár, Akane Resort-ban ez valószínűbb, mint itt, mégis…
Fáradtan megyek be a szállóba, az alvó Tangóval a karjaimban, ahol eredetileg megszálltam – besétálok a szobába, s miután elhelyeztem a kandúrt a ruháim puha tetején, a nyitott szekrényben, én is levetem magam az ágyra, és elgondolkodok rajta, hogyan tovább…// Kérném szépen, hogy Tango is kapjon VE-t, mert előző értékeléseknél előfordult, hogy nem kapott. // |
| | | | Erza Scarlet
Ex-mesélő
Hozzászólások száma : 1289
Aye! Pont : 30
Join date : 2010. Aug. 02.
Age : 35
Tartózkodási hely : Magnólia, céh ház
| | Tárgy: Re: Tabuchi Metarikku Pént. Szept. 30, 2011 11:44 pm | |
| Igazán szép munka, minden elismerésem Jutalmad: 400 VE és a macskuszkának újabb 100 VE |
| | | | Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Hozzászólások száma : 556
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 26
Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem:
| | Tárgy: Re: Tabuchi Metarikku Szomb. Okt. 22, 2011 11:10 pm | |
| Kristálytükör – I. fejezet – Bevezető Miért… miért kell itt lennem? Utálom ezt a helyet. Minden szánalmas tagjával együtt… hogy volt képes ide áthelyezni a mester?
Könnyekkel küszködve, az alsó ajkamat harapdálva bámulok magam elé, magzatpózban fekve az ágyamon. Érzem magamon Tango aggódó tekintetét, és néha hallom nehéz sóhaját. Hozzám szólna, hogy biztató szavakat mondjon nekem, de nem… végül mindig elakad a szava, és beletörődik, hogy itt nem tud segíteni. Senki sem tud segíteni.
Az egyetlen, akiben valami jóérzést is találtam eddig, az a fekete hajú lány… a másik csillagszellemes… a franc a csillagszellemekbe! Den is olyan, amilyen… ő se kíván a céhbe. Velejéig gyűlölhet ő is, de egy fokkal kevésbé, mint a szemetek, mint akiket megöl, hisz én a „barátja” vagyok… FRANC!
Idegesen vágom hozzá a falhoz a párnát, amit eddig szorongattam. Nem bírom ki itt. Igaza volt Dennek… nekem nem itt van a helyem.
Ki tör belőlem a sírás, és a forró könnyek folyamatosan csurognak le az arcomon. Próbálok nem nagy zajt csapni ezzel, és inkább hamar abbahagyni – több-kevesebb sikerrel, de végül, pár percnyi zokogás után abbamarad ez az idegesítő folyamat.
– Tango… mit szólnál, ha kimennénk a tetőre? – pillantok rá, kicsit még mindig hüppögve, ő pedig némán bólint – neki is jót tenne a hideg levegő, én pedig lenyugodnék végre. Nem szabad a nyomorúságra gondolnom… volt ennél rosszabb is, Tabu…
Tango lazán a kabátomra kapaszkodik, mint általában – hajam pedig pont eltakarja őt, így ő nyugodtan, minden terhelés nélkül utazhat rajtam. Hiába, kölcsön kenyér visszajár.
Tetőtér… tetőtér… hol van itt a feljáró?! Megannyi ajtó nyílik, mindenféle terembe, van, ahová négy-öt is nyílik, van, hogy ajtó ajtóhoz vezet! Mi a jó édes…?
Percekig tartó keresgélés után se jutok semmire. Pár ajtó maradhatott ki, amiket nem néztem meg, de őszintén… ki jegyzi meg színre, kilincs formájára, kulcslyuk kinézetére pontosan, melyik ajtó melyik?
Ekkor egy apró segítségforrást látok magam előtt elsuhanni – a nagy, szőke hajzuhatag idegesen mozog fel s alá, mégis, most segítséget kell kérnem tőle.
- Zancrow! – kiáltok utána, mire ő fáradt tekintettel néz rám vissza. Ahogy pislog, szinte hallani, ahogy kopognak a szemei… – Nem tudod, merre van a tetőtér? Fontos dolog miatt…
– A mögötted lévő ajtó… - morogja, majd menne tovább, de hirtelen visszasétál, s szemei ezúttal elszánt csillogással villognak rám. – Talán nem láttad Leannát? Tartozik nekem valamivel. Amihez köze van a tűzhöz! – menti ki magát a helyzetből, őrült vigyorával megfűszerezve a mondandóját. Talán jobb, ha én most rögtön tovább is állok…
– Épp azért megyek fel oda, hogy senkivel se találkozzak. Szóval nem, nem találkoztam vele, de megnézhetnéd, a szobájában mondjuk. Normális emberek ilyenkor alszanak. Bár, ha ezen múlna, most az egész céh ébren lenne…– jegyzem meg az utolsó mondatot szinte csak magamnak.
Rögtön el is indulok fel a tetőtérre, és Tangónak hátrasúgva megállapítom, hogy még mindig köztünk van – nem halt bele a flegma röhögésébe, ez pozitív.
Felérve rögtön lenyomom a kilincset, és kitárom az ajtót – a hűvös, kellemes szellő lágyan hűti le forró testem, főleg arcom, ami előbb még könnyekkel áztatott volt.
De nem tart sokáig örömöm, mikor egy fekete hajú lányt látok meg a korlátra támaszkodva – csak nem őt keresné Zancrow? Már épp leszólnák neki, mikor…
- Nem hittem volna, hogy más is kijár a tetőre – „üdvözöl” mosolyogva, mire biccentek neki. – Egy pillanatra megijedtem, hogy Zancrow az. Nem kéne megtalálnia – jó, akkor mégse szólok neki. Örülj…
Mikor közelebb lépkedek, veszem észre, hogy ismerem ezt a lányt – ő kunyizta el szinte minden másnap Tangót, hogy gyömöszkélje. Ajajj…
– Te sem tudsz aludni talán? Párszor már láttalak a céhben, nem olyan rég csatlakoztál hozzánk, ugye? Amúgy Leanna vagyok, Leanna Darkness. Ha akarsz, szólíthatsz Lea-nak.
- Enyhén nem tudok aludni. – sóhajtok, majd erősen megmarkolom a korlátot. A kezeim nyomán össze is nyomódik, lejjebb süllyed – így inkább hamar abbahagyom a fogását. – Tudom a neved. Mondjuk, nem csodálkozom, ha nem emlékszel rám teljesen. Eléggé jelentéktelen alak vagyok, főleg itt. – állok fel a korlátra, kezeim nyomára, minden különösebb erőfeszítés, vagy halálfélelem nélkül. – Igen, nem vagyok egy túl régi törzstag itt. Nos, Lea, az én nevem Tabuchi Metarikku… - sóhajtok fel újra, ezzel elfojtva egy újabb könnyzáport. Nem kéne ismerkednem, de mégis kell, hisz így szerzek információt a céhről… de a kötelékek… mások kihasználása… - Ha a nevem nem is rémlik teljesen, biztos tudom, hogy van valaki, akiről beugrik az arcom. – vigyorodok el, és a következő, erősebb széllökés jól is jön – a hajam magasra lendíti a vicces hangulatában lévő szellő, ezzel láthatóvá téve gyönyörű, narancssárga macskám, aki lemondó sóhajt hallat, és mivel tudja, hogy így is-úgyis ugyanaz lenne a sorsa, ráugrik Lea fejére, így üdvözölve őt. – Tango biztos rémlik neked! Esetleg még úgy ismerhetsz, ha Den említett, mint az idegesítő, de amúgy nagyon király Tabu. Ja igen, szólíts Tabunak. Vagy Tabu mesternek…– mormogom az utolsó mondatot, amit többnyire nem is gondolok komolyan, de hátha…A lány nagyon megörül a macskának. Először csak a szemeit nyitja nagyra, majd hamarosan az arcizmai is mozgásba lendülnek – szélesre húzza édes mosolyát.
- Tango! – sikkant fel örömében, s azzal a lendülettel le is kapja fejéről az édes macskát, aki kicsit gyilkos tekintet vet rám, hogy ilyen könnyen ellenséges kezek közé juttattam őt. – Köszönöm az macskagyömöszölési lehetőséget, Tabu-mester! – kacsint rám a lány, majd egyik kezével elengedi a macskám, s hirtelen vigyáz állásba csapja magát, miközben tiszteleg egyet, majd leereszti kezét, de egy ideig még egyenesen tartja magát. – Sajnálom, tudtam, hogy ismerlek valahonnan, de a névmemóriám keményen nulla – vallja be a számomra már nyilvánvalóvá vált tényt, miközben Tango simogatásába kezd. – Amúgy, jól sejtem, hogy bánt valami? – kérdezi, mire alig láthatóan, de összerezzenek… én… hát ennyire látszana? – Tudom, elég szar helynek tűnik ez a céh, de igazából nem olyan rossz. Mivel egyszer újonc voltam én is, azt hiszem sejtem, min mehetsz keresztül. Elég nehéz belerázódni ebbe a céhbe, nekem kezdetben kedvem lett volna saját magam megfojtani. – én mást fojtanék meg szívesen, azt, aki ideküldött, az én életem túl drága ehhez… - De egy kis idő után bele lehet rázódni, csak meg kell szokni. Ismered a mondást: vagy megszoksz, vagy megszöksz. Sajnos itt a szökés elég macerás lenne – sóhajt fel még mindig mosolyogva. ~ Ugyan, gyerekjáték innen megszökni ~ tekintek a mélybe, és egy magamnak címzett bólintással jelzem, hogy tényleg így van. – Ne hagyd, hogy összeroppantson ez a hely. Roppantsd inkább te össze, ne hagyd, hogy felülkerekedjenek rajtad a negatív érzelmek! – kezd el bíztatni, mire egy gyenge mosolyt küldök felé. - Denről meg… jó ég, az a gyerek… nagyjából a rémálmom. Igaz, hogy ő hozott a céhbe, de egy alkalmat sem képes kihagyni, hogy beszóljon, igaz azért aláírom, ereje van, és bizonyos dolgokban becsületes tud lenni. Ennek ellenére a véleményem töretlen róla… Ha támadássá alakítaná az egóját, az egész léghajót romba döntené. Halálos fegyvere lenne – nevet fel, és én magasra húzom vigyorom, miközben néhány gondolattal kezdek el játszani. – Amúgy szólj ám, ha zavar, hogy ilyen sokat jár a szám. Csak valahogy te másnak tűnsz, mint a többi marha itt a hajón – biccent felém, miközben megvakarja macskám felé, én pedig unalmamban hintázni kezdek a korláton. Szinte képtelenség, miért nem esek le a mélybe? – Szóval, ha bármiben segítség kell, nyugodtan keress meg, állok szolgálatodra, Tabu-mester – kuncog fel magában, mire én egy nagyot sóhajtok, hogy minden kérdésére és állítására válaszoljak.
– Először is! – kezdek bele mondandómba, felmutatva felé mutatóujjamat. – Az ember lelkét sajnos mindig bántja, mardossa valami, valaki. Főleg egy ilyen léghajón, mint ez! Nekem pedig ebbe ideje beletörődni. – rendezem le gyorsan ezt a témát, majd a mutató mellé kinyújtom középsőujjam is. – Másodszor… ugyan, nem vagyok én olyan tapasztalatlan, mint hiszed. De majd úgyis meglátod, nyugodj meg… - csigázom fel, majd a gyűrűsujjam is csatlakozik kinyújtott két ujjam mellé. – Harmadszor! A saját kezemmel fogom az igám alá hajtani ezt a helyet! – húzom ki magam, pszichopata vigyor kíséretében. Ezekkel a gondolatokkal… ilyen elméletek mellett, egyre jobb kedvem van… – Nem érdemes összeroppantani valami olyat, ami egyszer az enyém lesz. Negyedszer! – nyújtom ki a kisujjam, ezzel felsorakoztatva hüvelykujjam kivételével mindegyiket. – Den. Ugyan, még, hogy ereje van! Ha van kedved, nézd meg, ahogy minden erőfeszítés nélkül verem szét a nagy arcát annak a gyereknek! – fogok rá a felkaromra, az izmaimat tapogatva, mintha csak egy igazi izomkolosszus lennék, akit mindent elsöpör az útjából. Az első kivételével be is teljesült az elmélet.
Izgatottan kezdem el fürkészni az eget, ahogy válaszaimra a lány reakcióját várom, de talán elámult – lehet, túl nagy pofám lenne nekem is? Hiába, túl sok időt töltöttem már feleslegesen Dennel, látszik, hogy megtette a hatását.
– De… miért is jöttél a céhbe? – pislogok rá értetlenül. – Hisz benned még vannak érzelmek…Eleinte remélem, hogy nem kérdésre kérdéssel felel, de meg kéne szoknom, hogy ebben a céhban sajnos nem minden úgy van, ahogy én akarom, sőt… egyre inkább úgy érzem, semmi sem úgy van, ahogy én akarom.
- És, te minek jöttél? Benned is van érzelem – kérdezi, mire én halkan sóhajtok. – Amúgy meg… egyszerűen így adta a sors. A mesteremet, ha félig-meddig véletlenül is, de én öltem meg. – közli velem, és bár viszonylag könnyed hangsúllyal mondja, érződik rajta valami gátlás. – Ezek után nem éreztem nagyon úgy, hogy helyem lenne egy legális céhben. Szeretek utazni is, így egy léghajó jó választásnak tűnt.
Pedig nem volt jó választás… látod, hiba volt…
- Leanna! – hallatszódik Zancrow hangja a feljárat felől, minek hatására a mellettem álló lány belefejel a korlátba. Nos, nem jött be a rejtőzködése. Viszont megint túl sokan vannak körülöttem…
- Végre megvagy! Rohadt életbe már, az egész léghajón kerestelek! – fakad ki a férfi, miközben megragadja Leanna kezét. – Gyerünk, éhes vagyok!
- Nem megyek! – kapaszkodik bele másik karjával a korlátba, így Tango védtelenül huppan a földre, majd sétál alám, s inkább onnan figyeli az eseményeket, unott fejjel.
- Heeee?
- Azt mondtam, nem megyek! Nincs kedvem! – ismétli meg kijelentését, de a sárkányölő nem úgy tűnik, mintha ezt annyira tolerálná. – V… vagyis…
- Ha nem főznél ilyen jól, most helyből szénné égettelek volna – magasodik felé. – Te csak ne szájalj nekem vissza, világos…? – hajol hozzá, mire Leanna megrázkódik. Ejnye… te is a körülmények áldozata lettél ám, kislány.
- I-igen… v-vagyis nem… izé… - dadogja ijedt tekintettel, mire úgy tűnik, Zancrow megelégeli a tökölést. Hamar a vállára kapja a lányt, én pedig felsóhajtok.
Őszintén? Eszem ágában sincs utána menni. Egyrészt, még túl keveset éltem ahhoz, hogy holmi fekete tűz martalékává váljak, másrészt… okos ez a lány, gyorsan ki fog bújni a teendők alól. Remélem.
Gondolataimba feledkezve nézek a csillagos ég felé, átadva testem a szél kecses játékának. Ez hiányzott az életemből… a lágy szellő gyengéd érintése, és a nyugalom. Már jó két, három hónapja nem volt ebben részem, mióta idejöttem. Ezek a percek… kincsek.
– Ez a lány meghülyült. – mormogja Tango az orra alatt, miközben a farkával kapaszkodik a korlátba, s úgy néz lefelé. – Tényleg elszökött. Azt’ most erre rohan…
Ennyit a nyugalomról. Felsóhajtok, és lassan megrecsegtetem a vállaimat. Na, és most mit akar? Repülni?
- Sas kapuja szólítalak, Aqulia! – hallom magam alól Leanna kétségbeesett hadarását. – Később magyarázkodom, csak menj, menj, azonnal!
- Rendben – hallom a másik fél válaszát, aki ezek szerint egy sas…
A sas hátáról felnéz rám, így pár tizedmásodpercig szemezünk is, mire ő elindul a mélybe, de még utánunk ordít.
- Gyertek ti is!
Nem tudom, hogy ő magában hogy gondolta. Végül is, én tudom, hogy tudunk Tangóval repülni, de ő? Fogalma se lehet róla. Nem baj, annál izgalmasabb!
A macskával levetjük magunkat a mélybe, és mondhatni elzuhanunk a lány mellett, aki kétségbeesetten néz ránk, s repül a sassal mellettünk.
– Le fogtok zuhanni! – kiáltja félve, mire én elvigyorodok.
– Ugyan, csak bízz bennem.
Pár pillanatra a lányba fojtom a szót, ám ő kezével felém kap, és úgy látszik, a sas is azon van, hogy én megmeneküljek, ám macskám megragadva karom arrébb ránt.
– Hát nem hallottad? Bízz benne. I. fejezet vége |
| | | | Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Hozzászólások száma : 556
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 26
Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem:
| | Tárgy: Re: Tabuchi Metarikku Szomb. Okt. 22, 2011 11:10 pm | |
| Kristálytükör – II. fejezet Bár lenne még mivel hülyíteni szegény lányt, nem szeretném, ha túlságosan megijedne – és talán így van vele Tango is. Ő azon az elven lehet, hogy jobb nem kísérteni a sorsot, egyszer elkapja őt még a léghajón, és agyonölelgeti, hogy hála istennek, semmi baja nem lett.
Emiatt ereszti ki szárnyait, és csap vele néhányat, hogy stabilan legyen a levegőben, majd megragadja a ruhámat, és engem is megtart, míg nem leérünk a földre. Annál tovább felesleges is lenne…
Bár lehet, későn kapott el a cica, nem túl stabilan, és túl gyorsan repülünk… pardon, zuhanunk a föld felé, és egy hatalmas toppanással érek a földhöz, ami után még rugóznak a lábaim kicsit, miközben Leanna is megérkezik – szintén zuhanva, hatalmas porfelhőt keltve ezzel, ami enyhén köhögésre késztet.
Amint végre készen van a pipere dolgaival, elbúcsúzik a hatalmas sastól, majd nagyot sóhajtva, mosolyogva fordul felénk.
– Jó ég, egy pillanatra komolyan a frászt hoztátok rám. De örülök, hogy nincs bajotok, szépen csőbe húztatok! – nevet fel, mire én is elmosolyodom. – Úgy nézem, titeket igazán nem kell félteni. Egy jó ideig nem kéne visszamennem a céhbe… Zancrow szénné égetne. Amúgy, ha már úgyis itt vagyunk, nincs kedvetek kicsit körülnézni? A múltkor olvastam egy könyven egy közeli kristálybarlangról, elég sok ember tűnt el arrafelé mostanság. Ott van fenn a hegy tetején – mutat fel egy középméretű hegy oldalára, melynek a közepéről már innen látszik, hova is akar eljutni a lány – egy csillogó fényes pont jelzi a kristálybarlang hollétét.
– Ami azt illeti… mehetünk, úgyse lenne semmi dolgom. – vonom meg a vállam, mire ő teljesen fellelkesül, s el is indulunk a barlang szája felé.
Nem is gondoltam, hogy ilyen kínzó feladatba egyezek bele – mivel hosszú, kegyetlen tájon át való sétának állunk neki, csak azért, hogy leküzdhessük a távot. Kiinduló helyünkről, mintha közelebb lett volna a cél…
Néha lihegve állunk le pihenni, hogy aztán pár perc múlva újra nekiindulhassunk. Igazából, nagyjából fél óra múlva érünk el a barlang szájához, nekem mégis hosszú, szörnyű, és fárasztó óráknak látom ezt a 30 percet – soha többé nem hallgatok olyan túraötletre, ami Leanna szájából hangzik el, ez az egy biztos.
– Ott vagyunk máá~r? – nyögünk fel Tangóval egyszerre, mire ledobjuk magunkat, akárhol is vagyunk.
– Ami azt illeti, igen. – közli velünk Lea egy kis szemlélődés után, mire én is kinyitom a bal szemem. Egy barlang hatalmas szája magasodik felém, mintegy úgy téve, mintha én lennék a prédája – először kicsit összerezzenek, majd megnyugodok, hogy ez valójában milyen jó, mert megérkeztünk.
Már a barlang nyílása körben is meg van kristályosodva – s látszódik, belül egyáltalán nincs olyan felület, amit ne fedne kristály. Az egész belső teret fény világítja meg. A hold apró sugarai mindenegyes kristályon megtörnek, s továbbállnak a mellettük lévő, szomszédos kristályokra, így világosságot teremtve ott.
– Nos, akkor mire is várunk? Menjünk be, és nézzük meg, mitől épült ilyen rejtélyesre és magasra az a barlang! – csapok levegőbe az öklömmel, majd feltámaszkodok. Amint felhúzom Tangót is, vele és Leával oldalamon lépek be a barlangba – bár ne tenném ezt…
Még jól felszívom magam levegővel, mielőtt teljesen benn lennék a kristályos vesztőhelyen. Nem mesélt erről Leanna, de ha jól belegondolok, hogy min röhögtek azok a szánalmas emberek… ahogy Tango rám tekint, szinte hallani a gondolatait, de legalábbis ki lehet olvasni a szemeiből. ~ Szörnyű emberek van a céhben, ez tény… de tisztán emlékszem, mikor erről beszéltek. Tisztán emlékszem…
Elhúzom a számat. Eh, ezt nem kéne… Hogy ha tényleg úgy van, ahogy ők mondták, nagy bajban leszünk, bár egy rohadt barlang át ne járjon már az eszemen. Mégis, egyre többet ráz a hideg, ahogy itt vagyok, és Tango is közel húzódik hozzám… fél. Utálja kimutatni mindenkinek, még nekem is, valójában hogy érez, de úgy látszik, erre is sor kerül…
„ – Azaz idióta tudod hová ment küldetésre, Russ?! – nevetett fel a férfi, ahogy újabb korsó sört döntött le a torkán.
– Várj, kitalálom! Hakobe-hegy? Fort Term? – vigyorodott el, teljesen magán kívül, majd rám pillantott. – Nézd, ez a kislány, hogy issza a mondandónk! Hát szeret minket! Hé, ribanc, ide,ide… - vigyorgott továbbra is, mire én egy „tyeh” szócska társaságában elkaptam tekintetem asztaluktól, de tovább hallgatóztam.
– Dehogy! Valami ismeretlen hegyre ment. Tudod, a kristálybarlangba, amit, hű de félnek.
– A világbarma! S még ő volt a társunk, szánalmas! – röhögött fel, és a nyál, mely addig képződött szájában, kisebb zuhatagként tört elő szájából. Csodálatos látvány volt.
– Minden évben, ha nem, hónapban meggyilkolnak ott valakit. De csak azért ilyen ritkán, mert keveset járnak oda, elővigyázatosságból… ki tudja, mi rejtőzik ott! De az a szánalmas férfi csak bemerészkedett oda! Megbánhatta!”
Akárhányszor végignézek a termen, csak ezek a párbeszédek zengnek fejemben. Nem tudom felfogni se azt, hogyan voltak képesek így túllépni egy bajtársuk – valószínűleg – vesztét. De belegondolni abba, hogy mi így bemerészkedtünk az oroszlán barlangjába…
Egy pillanatra megtántorodok, de egy remegő sóhaj kíséretében újra erőt veszek magamon. Nem szabad pont most úgy döntenem, hogy elfutok. Tango már valamivel magabiztosabban járkál mellettem, de lehet az is, hogy csak erőt vett magán – nem tűnhetek gyávának két nő közelében alapon. Hát, ahogy érzi…
Igaz, próbálkozom, de nem tudok sose elnyomni egy idétlen grimaszt, ami annak eredménye, hogy nem akarom azt a görcsös, idióta, félénk fejemet vágni. Amit talán eddig csak 4 ember láthatott igazán… persze az a nyomorult Den is…
Ahogy egyre beljebb haladunk, egy… valami teteme tűnik fel előttünk. Teste már oszlásnak indult, s így tökéletes betekintést nyerhetünk szervezetének belsejébe, már, ami megmaradt belőle. Alvadt vér darabkák hullnak ki, néhol pedig egy-egy fél szerv is kicsusszan. Nem túl finom látvány, valljuk be, de láttam már rosszabbat is – hamar arrébb fordítom tekintetem, próbálok egyáltalán nem rá figyelni, inkább másra koncentrálok. Mondjuk, ezt elég nehéz úgy, hogy csontokban botlasz meg, vagy egy kristályra feltűzdelve egy cuki, holt pofika mereszti rád szemeit – melyek valójában már rég ki lettek kaparva helyükről, így medrük üresen állnak. Lehet, hogy ezt a barlangot emberek használják különleges szeánszokra, kínzásokra, áldozásokra, valami bizarr istennek. De, ha mi leszünk az áldozni való… keressenek jobb hobbit ezek az emberek, például istenítsenek engem.
A kristályokat lassan egyre több vér fedi be, ami bár meg-megcsillan a hold fényén, ennek kárán még is folyamatosan sötétebb lesz a barlangban, egyfajta félhomály.
A nagy mélázásban szinte észre se veszem, hogy egyre kevesebbet roppan alattam a törhető kristály, és egyre kellemetlenebbül sima felszínre érünk. Viszont, mikor meghallom Leanna apró sikkantását, s Tango halk szitkait, jövök rá, már túl késő visszamenni… és csúszni kezdek.
Idegesítő, hepe-hupás, de legalább nem kristályszilánkos járaton csúszunk mind a hárman, és egyre inkább kezd rossz érzésem lenni. Ahogy lejjebb érünk, érződik a vér szaga… halk sikolyt hallok a fejemben, mely erősödni kezd.
„Már késő… hiába fogod a fejed. Hiába akarsz minket kiűzni innét. Itt vagyunk, s a végzeteteket akarjuk.”
Ezeket a mondatokat hallom, hol egybefolyva, hol külön-külön – egyre hangosabban, miközben embertelen ordítás, s női sikolyok társulnak ehhez. Akik itt rejtőznek… embereket gyilkolnak… többen vannak… lenn vannak… és ránk vadásznak!
Ahogy véget ér a „csúszda”, egy hatalmas fal állja utunkat – ez az egyetlen, ami megállít a további csúszásban, és hatalmas sebességgel csapódunk bele. Tango viszonylag tompítani tudja zuhanását szárnyai kieresztésével, de én, és Leanna könyörtelenül tompulunk le az ütközéstől.
– Áh… a rohadt életbe, ez nagyon fájt! – szisszen fel társam, és ahogy földet érek, a hangok abba maradnak… de a rossz érzés nem. Lihegve, könnyekkel küszködve veszek erőt magamon, s fojtok el minden érzést, miközben felnézek. – Mi a… az meg micsoda? – emelem tekintetem a kristályterem közepére. A falak többnyire simák, alig tükröződik róluk valami, néhol szilánkok állnak ki belőlük… de nem ez a lényeg. Hanem a teljesen sima, gyönyörűen tükröződő kristálytükör… hihetetlen…
– Menjünk, és derítsük ki. Ezért jöttünk, nem? – próbálom feloldani gátlásomat „lazaságommal”, de nehezen megy. Azaz érzés…
– Tabu, meg vagy még? – kérdi aggódva macskám, mire én kihúzom magam.
– Hogy ne lennék! - állunk fel, s indulunk el megfontolt léptekkel a tükör felé.
Lassan árnyaink is kirajzolódnak a tükörben, s mire közel érünk, nagyot sóhajtok. Semmi különös, csak egy tükör… bár, kicsit mintha torzul, mutatna minket. Mintha mi lennénk, de mégis, mások… bár lehet, csak a félhomály teszi.
– Hisz itt nincs semmi különös… - fordulnék sarkon, de hirtelen megtorpanok. Nem… pontosan tudom, hogy nem vigyorodtam el. Még csak egy apró mosoly se volt az arcomon azóta, hogy beléptünk ebbe a barlangba. Mégis… tisztán látszik, ahogy a tükörképem pofáján vigyor terül el. Egy olyan vigyor, mikor Den gyilkolásra készül.
Tango, s Leanna is, velem egyetemben, értetlenül lépnek hátra. Mi folyik itt? Mind a három vigyorog? Na meg… mintha… tényleg, mintha teljesen mások lennének.
Tükörképem nevetésre nyitja száját, de először nem jön belőle hang – pár másodperckéséssel érkezik az meg, mintha egy üveg mögül röhögne valaki. A többiek csak sejtelmesen vigyorognak, s a tükör-Tabu kilép helyéről… ahogy kimozdul, úgy változik meg külseje is. Nem teljesen, hisz simán összetévesztenék velem – de tükröződik róla a gonoszság.
Másodjára társam, pontosabban társa jön elő a tükör rejtekéből… mintha csak Tango lenne, átfestve, s sokkal ádázabb tekintettel megajándékozva.
Leanna tükörképe hasonlított legjobban „alkotójára” – de nem értettem, mi folyik itt. Nekik a tükörben a helyük, teljesen úgy kinézve, mint mi… úgy viselkedve, mint mi…
– Aranyaim! Hát itt vagytok, tényleg jöttetek kivégződni? Szar ügy! Személyesen is előttetek, ki az első csapást méri majdan rátok: Tabuchi Firerikku! Féltek már, aranyaim?! – vigyorodik el, feltartva, s lángba borítva bal kezét. Itt meg mi a franc folyik?!
Ugyanaz a hang, mint a gondolataimban… ugyanúgy néz ki, mint én, és… nem… ez nem lehet!
– Milyen szánalmasan néztek ki. Gyengék, eltaposhatóak vagytok! Én, Leanna Lightness vetek majdan véget földi léteteknek, hogy átvegyem helyed. – kacsint Leára, és undorító tekintetétől még én is megrezzenek. Karjaiban hamarosan, szinte a semmiből, egy kard tűnik fel. Fegyvermágus lenne?
– Mreow! Mennyivel kellemesebb itt a levegő! Főleg, hogy ha az előreérzett vér, az ellenség vére borítja be. Kufufufu. – így az imposztor Tango, mely követve az előzőeket, bemutatja mágiáját – fekete tollas szárnyait ereszti ki, és elvigyorodik.
Beférkőztek volna a gondolatainkba… és az életünket akarják?!II. fejezet vége Megj..: Tabuchi Firerikku ötlete Jonathan McWilliams agyából pattant ki, ezúttal is köszönöm neki. ^^ |
| | | | Igneel
Ex-mesélő
Hozzászólások száma : 439
Aye! Pont : 12
Join date : 2011. Jan. 25.
Age : 33
| | Tárgy: Re: Tabuchi Metarikku Hétf. Okt. 24, 2011 11:22 am | |
| Na most én azzal kezdeném, hogy csalódott vagyok... a munkáidban ugyan hiba az nincs, tehát megfelelt a követelményeknek, ellenben egy Tabuchi-hoz képest nekem ez a két munka rettentő kevés...nem egyszerűen rövid, hanem kevés... nem fogok kicsesszinteni veled azzal, hogy megkérlek, hogy ennél többet pls, mert mint mondtam, a munkák amúgy megfelelnek a követelményeknek...
A két kalandért a jutalmad összesen 800 VE, Tangónak pedig 200 VE! |
| | | | Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Hozzászólások száma : 556
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 26
Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem:
| | Tárgy: Re: Tabuchi Metarikku Szomb. Nov. 26, 2011 8:00 pm | |
| Kristálytükör – III. fejezet – Alternatív befejezés ||Előre is elnézést a gyenge minőségért. || – Heeh! Azt hiszitek, hogy ilyen nagy pofával el lehet érni bármit is… - próbálnám minél bátrabbnak hitetni magam, ami nehéz, hogy ha ezekből az izékből árad a varázserő.
– Milyen nagyszájú valaki, ceh! – húzza fel állát hasonmásom. Annyira hasonlít valakire… – Kiverem belőled még a szánalmat is, mielőtt meghalsz…
– Gyere, basszus! Kettőt ütök beléd, a második pedig már csak hullagyalázás lesz! – tartom ki öklöm magam elé.
– Aranyom… - sóhajt fel. – Most komolyan megüsselek, vagy talán összeesnél magadtól is?
– Teee… - mordulok rá, valami szitkot érlelve elmémben, mikor az ellenkező oldalról jött Lea felsóhajt.
– Anyám, meddig folyik még a száj karate?
– Mészárolj! Mészárolj már! Vagy megmondjuk, hogy vagy annyira puhány, mint az a Den gyerek! Kufufufu…
- … mint az a Den gyerek? – nézek rájuk hitetlenül, de nem úgy tűnik, mintha Tango, vagy Leanna nem osztaná a véleményem.
– A céh egyik leglustább, szánalmasabb, gyávább alakja. Mindennap jól esik őt bokszzsáknak használni. – vigyorodik el démoni énem, mire én felröhögök.
– Mindjárt magamtól is helyet cserélek veled. De a lényegre térve… miért is akartok ennyire a helyünkre lépni? Teljesen mások vagytok, feltűnne nekik!
– A tükrön át elég szar az élet, aranyom! S hidd el, mindenre van módszerünk! – gyúl ki jobb karja, majd nekem esik.
Ijedten lépek ki támadása elől, ám ő rögtön megfordul, hátból támad… a fejem is alig tudom visszafordítani, hogy lássam őt, mikor tűzzel bevont ökleivel támad. Először a gerincemet találja el, hogy szépen előre eshessek…
– Te piszok! Meghalsz! – hallatszódik fémes pendülések szimfóniája, miután karomat átalakítottam már jól ismert kardommá. – Kotródj a földemről!
– Földed? – röhög fel visítva, miközben egy lángörvénnyel a falhoz lapít.
– Tudd, hol a helyed! – visszhangozzuk, majd mindkettőnk elereszt egy-egy sárkányordítást. A tűz és a fém harca, mennyiszer volt részem hasonlóban, mikor harcoltam Dennel… így jobban belegondolva, unalmas életük lehet odaát. Nincs egy olyan féreg, hanem ők maguk azok.
A két támadás könnyedén semmisíti meg a másikat, ha így fogunk támadni, akkor senki sem nyerhet… vakpontot kell találnom.
Két harcoló társamra nézek. A macskák általában a levegőben próbálnak megküzdeni, ököllel, vagy épp fejjel… de szomorúan tapasztalom, hogy a tükör által kiküldött ellenség áll nyerésre, és Leanna helyzete sem sokkal biztatóbb. Míg ő próbál minél eredményesebben küzdeni, sajnos nem használ, ha leidéz egy-egy csillaglelket… Lightness játszadozik velük, vagy még azt se, s kettéhasítja őket. Úgy látszik, Leanna kezd összetörni…
– Átkozott! – csap meg a hője tüzéből alkotott ostorának, mielőtt arrébb ugranék előle.
– Torzszülött! – fejelem le vigyorogva. – Kivégzés… - röhögök fel, majd tenyerem gyomrára támasztom. – Iron Dragon’s Lance! – majd a hatalmas lándzsa egészében átszúrja testét… neki itt vége. Felugrom a levegőbe, majd onnan dobom le a lándzsáról, egyenest a földre testét.
Nagy durranás, öröm, duhajkodás. Leanna is már úgy, ahogy – számomra rejtélyes módon – földre gyűrte ellenfelét, egyedül a démoni macska tartja magát. De ő se sokáig…
– Milyen kitartóak! Kufufu.
– Jó lenne, ha most nem dumálnál, használhatatlan dög… - ül fel a szinte félholt tükörkép.
– Még a végén ezek az álnok picsák elbízzák magukat! - köhécseli miss Firerikku… nagyon szívósak ezek az akármik…
Ekkor a macska előtt egy szürkésfekete pecsét jelenik meg, de szinte azon nyomban el is tűnik. Fekete szárnyai leválnak testéről, mintegy mozgó pacává válnak… két-két pacává, mely a két csaj felé veszi az irányt, ezekkel bekötözve sebeiket… MI A JÓ ÉDES…
– Örültök, istenem? Le kellett vernem egy bolhazsákot, be kellett mocskolnom a kezem. Kufufufu. De legalább ti újra talpon lehettek… - nyújtózkodik ki elégedetten az a dög, miközben ellenfeleink felállnak.
– Mi a franc folyik itt?! – Leanna szívemből szól, teljesen ledermedek. Tango a földön, semmit sem tehet… a fekete macsek pedig örömmel dől neki a kristálynak, és nyújtózkodik ki. Lightness, Firerikku… mint akik pillanatokkal előbb léptek volna ki a hatalmas kristálytükörből, vagy csak újjászülettek volna. Egy karcolás sincs rajtuk…
A lyuk, melyből előbb még vér folydogált, most már sehol sincs, beforrott. Ellenfelem újult erővel kel fel, hogy a megtépázott testemen végzetes sebeket ejthessen… társam még rosszabb állapotban van, és azaz egyetlen örömöm, hogy a démoni macska nem akarja ennél jobban megnyirbálni Tangót.
Leanna mögé ugrok, és hátamat az övének simítom. Bár nem erősségem másokkal összedolgozni, együtt harcolni, főleg, ha nálam sokkal gyengébbel kell ezt… de most a szükség megkívánja.
– Váltogatni kell a másikat. – súgom oda neki – bár, ha igaz, hogy a tükörképem is sárkányölő, akkor nem segít rajtunk holmi sugdolózás.
– Rendben. Nálunk erősebbek úgysem lehetnek.
Vagy mégis… egyszeri győzelemmel nem sokat érünk sajnos, hogy ha most már itt állnak előttünk újra, mint valami őrült zombik. Sokkal elszántabbnak tűnnek azok után, hogy egyszer már földre kerültek. Ha Den lány lenne, akkor az előttem lévő személy tökéletesen beillene neki…
– Hé, Denilla, csak akkor vagy kemény, ha a férges dögöd segít?! – mordulok rá vigyorogva, mire ő a beszólást elég dühösen fogadja. Megvan, amit akarok. – Fogadjunk, közvetlen harcnál is inkább őt küldenéd a harcba, mintsem, hogy bibis legyen a kezecskéd!
– Te kis ribanc! – ennyit arról, hogy az aranya vagyok. – Sokkal jobb helyem lesz nekem itt, mint neked!
Szavait nyomatékosítva nekem is ugrik, és úgy hallom, Lightness is akcióba lendül.
– Bocsánat, Lea. – karolok bele a lányba, majd átszökkenek az ő oldalára, míg ő az én helyemet veszi át. A fekete hajú nő, mely előbb még társam felé csapott kardjával, meghökkenve veszi észre a helycserét, de már nincs ideje visszahúzni a kardját. Számmal elkapom, majd magam felé húzva azt lefejelem őt, a fegyvert pedig kettéharapom.
Ezek után nem nehéz a védtelenül maradt, szédelgő nő felé emelnem a lábam, majd a vállánál fogva lerúgni, s így a földhöz szegezni.
– A vállam… eltört… te kis… - lihegi, mire én közömbös tekintettel a gerincébe rúgok még egyet. Vért köhög fel… elveszti az eszméletét. Szánalmas.
Mindeközben, karjaimmal hátulról átkarolt lány elvesztette teste felett az irányítást. Ki volt feszülve egész idő alatt, így nem tudott elővenni egy kulcsot se… akármennyire is keveset ért volna velük.
Leannát óvatosan a földre fektetem, majd vörös íriszeim az utolsó talpon maradt ellenségre szegezem.
– Hát ilyen öröm neked, egy nálad kisebbel végezni? – dünnyögjük egyszerre. Vigyorogva nézzük még egymást pár percig, aztán egyszerre rugaszkodunk el a másik felé.
Míg én fémmel vonom be a lábam, addig ő tűzzel beterített kezét feszíti ki, hogy hárítsa rúgásom. Az erő, ami felszabadul… őrjítő. Irritáló, és közel állok hozzá, hogy elveszítsem a pillanatnyi hidegvérem. Ami pedig senkinek sem lenne jó…
Viszont nem kerülheti el a figyelmem, hogy a kristályok le-letöredeznek, a hatalmas tükörnek is egyik sarkában srégen egy repedés keletkezik. Ezzel egy időben pedig, a tükörképeken is valamilyen formában egy sebhely lesz látható… a macskának a hátán, a fegyvermágusnak a karján, míg a velem farkasszemet néző ellenség arcát szeli ketté egy ronda seb.
Amint pedig ezt észreveszi, szemei kikerekednek, íriszei pedig vészesen kicsinyre húzódnak össze, száját egy vékony vonallá húzva néz rám. Némán emeli fel a másik kezét, majd húz be vele nekem, nekirepítve egy kristályoszlopnak, mely szilánkjaira törik, amint becsapódok.
Arcát fogva rogy térdre, míg a macska dühösen méregeti a tükröt… a fél hulla fegyvermágusnak pedig már úgyis mindegy. ~ Ha nekik az a világba az átjárójuk… az itt tartójuk, a létezésüknek az oka… minél több sebet ejtek ezen a nagy, sima felületen, ők annál gyengébbek lesznek. Aztán, ha megsemmisül…
Szélesre húzom a vigyoromat, majd kelletlenül röhögök fel.
– Végetek, ti szánalmas klónok! Nem, hogy ebben a világban nem fogtok létezni, DE SEHOL SEM!!! – rugaszkodom el a földtől, és egyenesen a tükör felé suhanok. De nem úgy tűnik, mintha tervemet beteljesülni hagyná ez a csitri… száguldás közben elkapja a levegőben a lábam, majd átlendít a súlypontomon, és hagy zuhanni…
– Oh, szóval ennyire meg akarsz halni a valódi végzeted előtt? Ám legyen! Elárulom, hogy engem két olyan férfi edzett, akiknek te nyomukba sem érhetsz… nem érdekel, mi van a te életképtelen világodban… csak az számít, ami itt van! Iron Dragon’s Roar! – ordítok rá, ezzel eltrafálva őt a támadással.
De jelenleg őt nem érdekelheti holmi olyan érzés, mint fájdalom… több sebből vérezve ugrik ki a porfelhőből, majd a levegőből ő is egy ugyanilyen támadással csap le rám. Újra be kell vetnem az ordítást, hogy semlegesíthessem az övét, majd karddá változatott kezemmel vágok felé.
Találat, majdnem sikerült lenyesnem a jobb karját. Ő egész testét lángokkal vonja be, s úgy akarná átfogni a testem, de én még időben kipördülök előle, s a mögötte lévő tükörbe eresztek egy ordítást, melynek hatására elég nagy horpadás keletkezik helyén… ellenfelem vért köhögve omlik össze, és zuhan a földre.
– Te féreg… hát ennyit érne neked egy kettőnk közti küzdelem…? – nyögi.
– Ezt már elcseszted a dögöddel. Nem vagy rá méltó, hogy az erőmet rád pazaroljam… - sóhajtok fel sajnálkozóan, majd a mellettem lévő tükör maradványaira támasztom a kezemet. – Most pedig, tűnj el a föld felszínéről! – kiáltok, s a kezembe, majd azon át vezetve a tükörbe irányítom minden energiám, így összeroppantva nem csak, hogy a sima felületű kristály, de a többi is darabjaira törnek.
Az ellenség… azt hiszem, biztosan mondhatom, immáron halott. Így végignézve a termen, és visszagondolva a bejáratra… hányan mészárolhattak? Vajon saját maguk nyertek, vagy a tükörképek? Hány hamis ember járkálhat a világunkban…
Nem sok időm van ezen tanakodni. A barlang megremeg, és meg is értem, miért. Az összes tartóoszlopot, és egyebet megsemmisítettem. Hátamra kapom az eszméletlen Leannát, majd Tangót, és a „csúszda” felé veszem az irányt, ahonnan jöttünk. Nem tudom, hogyan fogunk feljutni…
Bár a mágia, s a rengések feltépázták a kristályokat a lejáraton, így sokkal könnyebb lehet feljutni, mégis nehéz haladni társaimmal vállamon. A szűk helyiségben még ugrálni sem tudok, és csak remélhetem, hogy nem szakad rám az egész.
Nehézkesen feljutok, és kifelé kezdek el rohanni. A barlang már az összeomlás szélén áll, teljesen kikészítettem, és szerintem a hatalmas mágikus erő is nagy hatással lehetett a természet által létrehozott építményre. Utolsó erőmmel vetülök ki a barlangszájon, végigcsúszva a poron, s megannyi sebet szerezve így… de így még épp sikerül megúszni, hogy ne végezzem bent, úgy, mint a többiek. Holtan.
Köhögve, szédelegve ülök fel, s fektetem egymás mellé Leannát, és Tangót. Felnézve az égre végre tudom, hogy már csak egy dologért aggódhatok… nem azért, hogy meg fognak ölni, nem azért, hogy összelapít valami, vagy a barátaimat ölik meg. Már csupán az jár az agyamban, hogy a francban jutunk vissza a léghajóra… |
| | | | Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Hozzászólások száma : 556
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 26
Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem:
| | Tárgy: Re: Tabuchi Metarikku Kedd Nov. 29, 2011 10:52 pm | |
| Sedric, a naiv tanonc // Közös megegyezés alapján az én szemszögemből. // Vulkánok, tűz földje. Fortyogó gejzírek, lávában tocsogó szakadékok vesznek körül. Utálom, mikor ilyeneket álmodok. Az elemek mindig valamiknek az előjelei. Akár csak, mint mikor az Aréna előtt összecsaptam Dennel…
– A fekete tűz? Mit jelentene? – magasodott felém kacagva Metalicana. – A káosz, az apokalipszis! Ezt jelenti. Sejtem, milyen ember kezében lehet, ha tőlem kérsz segítséget. Az utolsó féreg, aki nem ismer szenvedést…
– Legalább megértő vagy. – sóhajtottam, de nem úgy tűnt, mintha meghatná. Persze, beletrafált a közepébe, de eszem ágában sem volt ezt megmondani… el ne szálljon magától. – Öröm neked mostanság felbukkanni? Kicseszettül öröm lenne bennem, ha tényleg megjelennél, és széttépnél pár embert! Megmutatni Dennek, hogy nem ő a világ közepe! Hogy a mágiánk nem korcs…
– Den? Tán így hívnák azt a tüzes udvarlódat? – öblös, gúnyos kacagás hagyta el a torkát, és csak még jobban tetszett neki, mikor vörösödtem. Pedig csak melegem volt… – De te is tudod, hogy csak a gondolataid kivetülése vagyok. Vagy talán mégse? – húzott fel egy idióta vigyort.
– Utálatos vagy.
– Mennem kell, Tabuchi. – akkor olyan idegenül hangzott a nevem. Olyan hidegül, ismeretlenül. S mintha még visszhangozta is volna, egy dörmögő hang… „Csak nem elfeledkeztél a nevedről?”
A tűztől borított földet egy iszonytató földrengés remegteti meg. De nem Metalicana távozása az oka… ő csak távolodik, míg én idiótán, szomorkásan botorkálva próbálom védeni magamat a haláltól… mind hiába. A föld megnyílik alattam, én pedig komor fejjel hagyom, hogy az izzó folyadék lassan elérje, s feleméssze testem…
Lihegve, verejtékkel kiverve ébredek fel. Kerek szemekkel nézek magam elé, az ajtót pedig valaki türelmetlenül üti. Egyre inkább ritmusra megy, viszont annál inkább idegesítőbb is, amit csinál. Lassan térek magamhoz, nagyokat nyelek, hogy ne legyen teljesen száraz a torkom… hogy szólni is tudjak végre.
– Gyere csak!
– Tabuchi-sama, kérem, Hades mester hívatja. Fontos dologról lenne szó, amit csak Önre mer bízni.
– Fantasztikus… - nyögök fel, és ébredező társaimra nézek. – Hamarosan megyünk.
Még mormog valamit az orra alatt, de aztán bólintva csapja rám az ajtót. Na, igen, befogni valakit, hogy vigyen egy hírt ide, oda, elég gáz tud lenni. Miért is? Mert mi van, ha valaki rajta vezeti le a feszültséget…
Levetem magamról alvó pólómat, egyenesen úgy, hogy az Tango fejére csavarodjon. Engem csak ne lessen meg semmilyen férfi, az után a perverz állat után… Gyorsan magamra kapom blúzomat, kabátom, szoknyám, egyéb kiegészítőim, de még a kalapomat is, mely Viharszakállról maradt meg. Mint a kardom…
– Gyertek ti is, úgy érzem, nélkületek nem lenne izgalmas. S nem is ajánlatos pont titeket egyedül hagyni itt fenn…
Miután ők is csatlakoznak hozzám, unott tekintettel indulok el a terem felé, hol Hades szokott terpeszkedni hatalmas trónján. Egyszer pedig kirúgom alóla azt a trónt, s átveszem helyét… ez pedig nem elég csupán álomnak.
– Mi ügyben hívatott, Hades mester? – hajlok meg enyhén előtte, miközben árnyaktól eltakart arcomon felvillan egy apró vigyor.
– Lehetséges, hogy tudomást szereztünk Zeref egy démonáról. – Zeref? Démon? S pont én? Azt hiszem, Ba’al örülni fog a jelentésnek. – Azt mondják, egy emberi testben van most, és veszélyt jelenthet ránk, hogy ha ezt az embert megölik. Ezért hívattalak téged. Ha Dent küldeném le, egyértelműen vérengzést rendezne. Te képes vagy hidegvérrel, és megfontoltan ölni, vagy ártalmatlanítani. Ezért arra kérlek, hogy élve hozd elém a démont. Onnantól fogva pedig már én fogok vele törődni.
– Ahogy kívánja, Hades mester.
– Egy nagyjából bemért terület felett szállunk most. Nem lehet innen messze az áldozatod, de te úgyis kiszagolod…
Vigyoromat egyre szélesebbre húzom, miközben lassan kiegyenesedek, s a korlátok felé sétálok. Alig kell rápillantanom két társamra, ők már tudják, mi a dolguk… Tango felkapja Melodia apró testét, és repülni kezd vele.
Rászorítok a korlátokra, majd utánuk nézek… annyi ideig nélkülöznöm kellett a mágiát, de végre újra használhatom. Végre új áldozatokra leltem.
Amint látom, hogy társaim közel vannak a földhöz… sóhajtva vetem le magam a léghajó korlátja mögül, hogy élvezhessem pár pillanatig a szél kellemes simogatását, a szellő lágy suttogását…
Persze, ez nem tarthat sokáig. Egy apró suhanás, és Tango mancsainak szorítását érzem hátamon, majd, hogy máris lassabban zuhanunk a föld felé, majd, hogy hamarosan stabilan repülni kezdünk. Már itt megcsap egy perzselő szag, férfiak szaga… Hades nem is mondta, milyen démonnal van dolgom, vagy, hogy kibe van zárva!
De egy démon jelenléte fel kell, hogy tűnjön. Az emberekbe zárt koncentrált, nyers mágikus erő ugyanúgy bennem is meg van, ugyanannyi félelmet kelt… fel tudom ismerni, azt hiszem.
– Tango, Melodia… egy kis csendet kérnék. Azt hiszem, kiszagoltam őt. Vagy őket… - emelem orrom a levegőbe, s amint biztos vagyok dolgomban, csak a fülemet kell hegyeznem.
– Sed. – egy fiú suttogása… aggódást tükröz, nem lehet kétség, valószínűleg nem az erdőben tévedtek el, hanem észrevettek.
– Mit szeretnél? – tényleg ketten vannak.
– Baj van.
– Mi? – fantasztikus, hogy így elbeszélgetnek egymással.
– Földre! – ordítja, mire összerezzenek. Nem ez a legjobb módszer, apafej, hogy valaki elől elrejtsd a tartózkodási helyed. Illetve, egy repdeső könyv… ott lesznek, a bokorban. – Maradj csöndben. – suttog, mit sem sejtve, hogy ez sajnos már rajta nem segíthet.
Ideje közelebb menni. Az előttem álló fára ugrok, majd onnan egyenest a bokor elé, és még jobban szimatolok. Persze, hogy ők azok… hatalmas vigyorom újra kirajzolódik az arcomon.
– Tudjátok, szeretek az étellel játszani. De ha a kaja koszos lesz, akkor felmérgeltek ám! – trappolok a bokor elé.
– Futás. Most! – sugdolóznak, majd hirtelen felpattannak, és futni kezdenek az erdőben. Melyikük lehet a démon? Miért futnak ennyire, komolyan…
– Hiába menekültök, angyalkáim! A sárkány agyara mindenhová elér! – kicsit bennem maradhatott még a Dragon Fanges létem, de így a jó…
– Itt baj lesz, készülj fel öcsi! – kiáltja neki, ahogy egyre jobban kuncogva utánuk vetem magam. Nem fognak sokat érni! Szinte semmi mágiát nem érzékelek a testükből! Gyengék, mint a harmat!
– Gyere! – épp úgy érkezek meg eléjük társaimmal, hogy a fiú fogja a lányka kezét… a csaj, mintha megnőtt volna a mágikus energiája, vagy csak idáig el volt zárva? Oly mindegy, mindenképp kifekszik.
– Milyen édes pár vagytok… te kellesz nekem, ribanc! Melodia, te foglalkozz a kisfiúval. Tango, segítsd Melodiát. – fúrom tekinteteim az övéibe vigyorogva. Két társam szinte fütyörészve indul meg a fiúhoz, míg én vállamat megrecsegtetve készülök fel a „harcra”.
– Én kellenék mi? – vigyorodok el a csaj maga is. Nem tudja, mire vállalkozott azzal, hogy megszületet… – Akkor kapj el! – suhan el mellettem, mire én újabb kuncogásba kezdek. Talán az élet bánt engem ennyire, hogy mindenképp ilyen naiv, gyenge, és tapasztalatlan ellenfelet kapok?
– Fuss csak, fuss! Végtére is… a kajával játszani illetlen, de szórakoztató dolog! – termek egy szempillantás alatt előtte, és tenyeremmel felé csapok, mire ő könnyedén kiterül. Vigyorogva rúgom őt a hátára, majd kezdek el rajta ugrálni. Milyen mókásak ezek a démonok! Milyen gyengék! Milyen… milyen jó őket szétverni...
– Tudom én azt… – szakítja meg elmebeteg elmélkedésemet a kis csitri. – Na ez milyen érzés te vadállat? – markol rá a bokámra. Mintha csak Den tenné ezt, ha még erős hasonlít is… éget. Kellemetlenül felszisszenek, s kirántom lábamat a karmai közül, és arrébb szökkenek. Persze, ő ezt kihasználva már fel is áll, és ide-oda dőlve, szédelegve dől neki egy fának, hogy kiheverhesse előbbi fáradalmait. Jaj, a csata heve. Vigyorogva nézem, mit is tesz. De nem tudok várni… KI AKAROM VÉGEZNI!
– Kesesese…– kezd eljönni az idő, hogy megőrülök. Ezt pedig ez a csitri fogja megszenvedni… milyen „kár”.
Rögtön gyomorszájon vágom a drágát, aki a mögötte lévő fát úgy szeli ketté, mintha csak én harapnék ketté egy csontot… még a reccsenések is hasonlítanak.
– Tabu! – nos, akkor pedig a csaj barátja is rég eszméletlen.
– Jaj, édes, annyi ideig húzod. De gyere csak… a barátod vár! Iron Dragon Scales! – húzom fel a fém pikkelyeket, majd a földön fekvő csajt teljes erőmből felpofozom… aki így csak még jobban beleépül környezetébe, és elveszti az eszméletét.
Kifújom a levegőt, megnyújtózkodok, majd leporolom magamat.
– Itt… végeztünk. Nem volt túl megerőltető, mi?
– Az volt a legijesztőbb, mikor láttam a húsvéti nyuszit meghalni. Borzalmas volt. – borzong meg. Nem igazán akarom tudni, milyen küzdelmek folyhattak le ott… húsvéti nyúl…
– De… amúgy nem. Kifejezetten üdítő volt ez a kiruccanás ide. – ő úis kinyújtózkodik, hogy megpecsételhesse ezt a mondatát.
– Akkor… menjünk fel. Ötlet, hogyan?
– Először felviszem Melt… aztán ezt a két. Fiút?! – néz rájuk. Fiúk? Fiúk. MIVAN?! Értetlenül nézek a csaj helyére, ahol eszméletlenül kéne feküdnie… de csak egy, a barátjához hasonló hapi van ott. Mi történik itt? – Majd aztán téged. A kiscsaj lerugdossa őket a léghajóról, ha megmozdulnak…
S így is történik, Tango először felviszi apró „lányom”, majd a két kis fegyencet, kik hamarosan foglyok lehetnek majd… őszintén, nem akarom elképzelni, hogy Hades mester mit művelhet majd velük. Kínzások? Nem hinném. Ölés? Akkor nem mondta volna, hogy élve hozzam…
A kis macska gyorsan megteszi az oda-vissza távot, de mire elér hozzám, már egészen fáradt.
– Ne aggódj. Ha másért nem, ezért járni fog egy kis megbecsülés neked is… levertétek azt a fiút.
– Igazából, nagyjából olyan erős volt, mint Melodia. Egy kis gombamágia kellett csak neki, és utána egy pöccintés volt szinte…
A léghajón örömmel tapasztalom meg, hogy Melodia vidáman pöckölgeti a két srác félholt, eszméletlen testét. Megragadom mindkettő pulóverét, és a földön magam után húzva őket indulok meg Hades terme felé.
– Meghoztam a démont… meg kell mondjam, nem tudom hirtelen, melyik az. De eredetileg nő volt… aztán fiú… összezavaró… – mormogok értetlenül.
- Meg tetted, amit kértem. A továbbiakban mindkettőt bízd rám.
Semmi dicséret, vagy valami. Hmpf… így teljesítsek valamit a jövőben.
|
| | | | Loki
Mesélő
Hozzászólások száma : 773
Aye! Pont : 63
Join date : 2010. Mar. 24.
Age : 32
| | Tárgy: Re: Tabuchi Metarikku Csüt. Dec. 08, 2011 3:23 pm | |
| Zsenibaba... Mit is mondhatnék? Színezel te itt össze-vissza, hogy a wordöm megbolonduljon. Arról nem is beszélve, hogy az egyik kalandod csak éppen átcsusszan az én fertelmesen nagy elvárásaim között. Mindenesetre a Zsenibaba névtől még nem fosztalak meg, inkább 800 VE-t, és még Tango is kap 160 VE-t! |
| | | | Tabuchi Metarikku
Sárkányölő
Hozzászólások száma : 556
Aye! Pont : 45
Join date : 2010. Oct. 17.
Age : 26
Karakter információ
Céh: Soaring Gryphon
Szint: 14
Jellem:
| | Tárgy: Re: Tabuchi Metarikku Hétf. Dec. 26, 2011 8:17 pm | |
| Bizarr karácsony – Krízishelyzet!
// Jimmy a kalandhoz testét lelkét felajánlotta, így együttműködtem vele! //
Igen… sohasem készültem ilyen dolgokra, egy karácsony előtti éjszakán. Mindig is normálisan akartam eltölteni pont ezt a napot, a szeretet ünnepét… de tizennyolc év alatt egyszer sem! sikerült. Néha sárkányok vittek el, vagy éppen utánuk kutattam, de történt sok más is. S én így nem igazán vártam már annyira ezt a napot…
~ Nem. Egész nap itt fogok feküdni az ágyban, arra kiélezve, hogy ma ne történjen velem semmi rossz. Csak ezt az egy takarót fogom szorongatni. Ezúttal tényleg nem nyitok ajtót senkinek. Nem fog Den se a közelembe jönni. Nem, nem, nem… – Sóhajtok fel. Jó tervnek tűnt még azelőtt, hogy bámuljam a plafont. Igaz, most se különb, de két hosszú perc után kezd monotonná válni, mikor is kopognak. ~ Franc az életbe!
– Ki az? – Morgom, bár sejtem a választ…
– Ó, csak én. – Meglepődtem a hang hallatán, de ahogy körül néztem a szobában, ennek egyre több alapja volt – hű társam sehol sem volt, maximum az ajtó előtt. – Kérlek, gyorsan! Ezaz őrült mikulásruhát akar rám húzni! – Szinte visít, s már ebből tudom, kiről is van. Leanna akcióba lendült volna már reggel?
Lassan felállok, és ajtót nyitok a macskának, aki egy szempillantás alatt a falnak lapulva int, hogy zárjam is vissza azt. Unott fejjel teszek így, majd elindulok vissza az ágyamba.
– Csak ne olyan hevesen. Szerinted miért jártam kinn? – Azt ne mondd, hogy megint az a vén f… – Ba'al üzent Neked. – Amint ezt meghallom, rögtön a macska felé nyúlok, ám elszámítom magam. Kerek szemekkel bukom ki az ágyból, és esek pofára, egyenesen Tango előtt landolva.
– Mit? Mit? Mit? – Szinte pattogok az izgalomtól. Talán visszamehetek a régi céhembe? Habár Leannát nem szívesen hagynám egyedül… Den viszont újra érzelmeit eltakarva intene nekem búcsút, és éldegélné életét. Legalábbis, így lenne valószínűleg…
– Olvasom. – Köszörülte meg torkát. – „ Metarikku. Először azt hittem, teljesen szánalmas, és haszontalan leszel a léghajón eltöltött idő alatt. Nos, azt kell, mondjam, így is lett. Fikarcnyi információval nem tudtál nekem szolgálni sem a céhről, sem a Balam szövetségről. – Ahogy felolvassa ezeket a szavakat, a vér szinte megfagy az ereimben. Hát miről pofázik ez…? – De most kapsz egy újabb lehetőséget, hogy bebizonyítsd, nem vagy teljesen haszontalan, hogy ezen a bolygón élj. A Hakobe-hegységtől nem messze, egy apró falu körzetében tudomást szereztünk egy Oracion Seis tagról. A célod, hogy információt szerezz róla, netán kiiktasd.” Ennyit írt. – Vonja meg a vállát, majd a háta mögé dobja a levelet.
– Mi?! Ez hülye! Kiiktatni egy Oracion Seis tagot, mi? Hát ez valami nagyon durvát szívhatott, miközben a levelet írta! – Horkanok fel, majd egyúttal leporolom magamat, s kiegyenesedek. – Elmegyünk abba a faluba! Felderítjük azt az akárkit, majd aztán nyugodt szívvel távozunk. – Jelentem ki, majd öltözködni kezdek.
A kandúr hamar belenyugszik sorsába, majd egy igényes kis vörös sálat köt a nyaka köré. Ahogy látja, milyen nagy szemekkel pislogok rá, arca lassan kezd olyan színt felvenni, mint maga a sál, és elfordul.
– Mit nézel? Egy tök jó fej valakitől kaptam… – Mormogja. – Induljunk már!
Így is teszünk. Lassan levetjük magunkat a hűvös levegőbe, és Tango néha még meg is jegyzi, hogy majd’ lefagynak a szárnyai. Nem értem, miről beszél? Valamiért nem fázom…
Először a Hakobe-hegység irányába tartunk, én pedig remélem, hogy már ott érezni fogom azt az erőt, amit egy ilyen tag magából kiáraszthat. Vajon milyen mágussal fogok szemben állni? Fegyver, netán csak valami egyszerű tűzmágussal? Kétlem… hiszem, hogy mindegyikük különleges, hisz éppen ezért azok, akik. Erősek, és furcsák a maguk módján…
– Hallod… megint érzem azt a furcsa fickót… aki mindig, ha meglát minket, elgyepál. – Teste remeg, ahogy ezeket a mondatokat kimondja… s ahogy én is jobban kezdek koncentrálni, érzem.
Az a fránya tűzsárkányölő, hát nincs itt neki túl hideg?! Töltené a karácsonyt a trópusi, forró vidékeken!
De nem. Ahogy egyre közelebb érek, tényleg biztossá válik… ő az, akit keresünk, ő azaz Oracion Seis tag, akivel már megannyi alkalomkor találkoztam. Meg fog ölni… Talán éppen Ba'al is ezt akarta. Azért küldött ide, mert tudja, hogy engem utál. Hogy szinte kinézett magának, hogy megölhessen. S most meg is fog történni… fel fog nyársalni…
Mégis, sorsomba beletörődve szállok tovább Tangóval. Talán a kandúr fejében is hasonló játszódhatott le, mint az enyémben, hiszen reménytelen sóhajt hallok irányából. Igen, már biztos vagyok benne – itt a vége.
Bizonytalan léptekkel tapintom ki magam alatt a havat, majd érzem, ahogy Tango letelepszik mellém a hóba, és komor fejjel hó macskát gyárt. Ötletes… Én pedig kutatni kezdek. Nem is kell elindulni, hiszen hamarosan egy mikulássapkás erőbomba csörtet felém vigyorogva. Igen, ez ő lesz…
– Ölj meg hát, hisz ezért küldettem – Tárom ki komoran karjaimat. – Ölj meg hát, hisz ezért teremtettem. Porból lettem, s porrá leszek? Mily szánalmas halál. Okozd hát végzetem, ős sárkányölő. – Hunyom be szememet, és felsóhajtok.
A férfi csak hátrébb lép párat, majd egy hógolyót kezd el gyúrni. Mit gyúrni… ez már sokkal speciálisabb ága ennek a művészetnek. A kész művet persze az arcomba vágja, amit egy fájdalmas szisszenéssel díjazok, s mire felé nézhetnék, már ellök magától.
– Hová lett a tűz, ami eddig ott lángolt benned? – Kérdi, mire én csak kihúzom magamat.
– Kioltották, az életösztöneimmel együtt. Végezz hát ki, ne kímélj! – Majd újra kitárom a karjaimat.
Ahogyan ezt megteszem, rögtön lendületet vesz, ám nem egy halálos támadáshoz, inkább egy hatalmas pofonhoz. Erőtlenül terülök el a hóban, és nézek fel rá.
– Ez meg miféle beszéd te repedtsarkú riherongy?! Gyíkbajnok vagy nem? A te fajtád sorsa az, hogy harcban hősként dögöljön meg, nem pedig az hogy szentimentalista módon dobja fel a pacskert! – Majd több kiló hóval ajándékoz meg. Benne is megvan a karácsonyi szellem.
– Jól van. – Pattanok fel rögtön. – Akkor küzdjünk meg! Küzdjünk, hogy hősként haljak meg! – Pattogok előtte elszántan, és hallom, ahogy Tango halkan felsóhajt.
– Ez a beszéd! – Válaszolja elégedetten, majd egy lánggal bevont ököl már be is villan látóterembe, majd csapódik arcomba. – De ne a bolhazsákodra figyelj!
Valószínűleg nem teljes erejéből üthetett, hiszen még hátra sem estem, maximum egy égett folt lehet most az arcomon.
– Csinálsz is valamit, vagy tapsra vársz? – Emel fel a hajamnál. Nem, azt hiszem, nem jó ötlet megvárni a tapsot.
Magam elé emelem ökleim, majd fémmel vonom be azokat, s azzal próbálok lesújtani, hátha legalább egy kicsit érek ellene. S, nagy meglepődésemre – igen, érek! Folyamatosan sorozom őt, így hamarosan el is enged, és nyögdécselve bukdácsol hátra.
Amint kartávolságon kívülre ér, eszelős mosoly jelenik meg arcán. Ijedten lépek hátrébb. Talán még sem olyan jó ötlet meghalni…? Ám már késő ezen gondolkozni. Karjai lángba borulnak, és gondolom, most kezdődik csak az igazi „játék”.
– Iron Dragon’s Scales. – Úgy vélem, jobb a biztonság, még, ha csak csöppnyit ér is az. – Iron Dragon’s Lance! Demon Logs! – Támadom meg a lándzsákkal, hátha esetleg megkarcolja egy.
Úgy tűnik, sikerült… nagyot nyögve rogy térdre, majd zihálva néz fel rám vissza.
– Cicababám… most, hogy nincs bőr a pofádon, felettébb ocsmány vagy! – Hmm. Mégsem találtam el, mivel a hóna alól kieresztett lándzsa a földön landol. Feláll, majd felém rúg, ám elvéti. Mellém kerül, így sikerül a bal alkarjával a fülemre vágnia…
A fülem eszméletlen mód kezd zúgni, így a szerepek felcserélődnek; most én rogyok térdre, hisz teljesen elvesztem az egyensúlyomat. Miután valamennyire helyreáll, idegesen állok fel, majd vetődöm a férfi felé. Megragadom a vállát, ő pedig a meglepődöttségtől – legalábbis, annak tűnik, hogy attól – hátrazuhan, s vele együtt én is.
Gurulni kezdünk, le a dombról. Próbálok belekapaszkodni, így pedig mint valami kerék buckázunk le a dombokon, majd érünk földet a hóban.
Egy csilli-villi, karácsony hangulatú város áll előttünk. Meglepetten állok fel, majd söpröm le magamról a havat. Cukorbotok, mézeskalács házak, és szép világítás az egész városban, talán a hó sem igazi, hanem valami cukros habból van. Az állam is leesik, ahogy a városkát nézem.
– Létezhet ilyen? – Morgom magamnak, mire Tango mellém száll. Elégedetlen sóhajjal jelzi, hogy nem kéne így „elkóborolnom”, hisz így újra mozogni kell… jajj, csak bele ne haljon.
Ellenfelem csupán megigazítja sapkáját, és szemléli pár másodpercig a helyet, majd ugrándozva, fütyörészve, dúdolászva… és minden egyéb módon kezdi el megközelíteni a várost, mikor hirtelen megáll, és visszarohan értem.
Megragadja a torkomat, s úgy kezd el maga után vonszolni, miközben én reménytelenül vágyakozó tekintettel nyúlok Tango felé, aki csak kedvtelenül sétál utánunk.
– Hé, hé! Engedj el, megyek én a lábamon is! – Fulladozok.
– Akkor tempó! Már régóta keresem ezt a helyet. – Ránt maga elé, majd nevetgélve taszigál előre. Viszont… hógolyózápor fogad minket, nem túl nagy szerencsénkre.
A kellemes fogadtatás miatt hátraesek, és inkább a férfi háta mögé bújok, akinek körzetében szinte minden hógolyó elolvad.
– Mit akarsz te itt?
– Ugyan, mit akar minden normális ember karácsonykor! Hát ünnepelni és ajándékozni! – Nem ismerek rá… ez tényleg azaz az Oracion Seis tag, aki többször is péppé vert? De a golyók kicselezik már a meleget is, így már vagy kettő-három hógolyó is belecsapódik az arcába. – De mégis mi a szar ez?! – Csattan fel dühösen. Ajjaj, bármi van itt, jobban teszik, ha ezt most abbahagyják…
Nincs sokáig nyugtunk. A házakból hamarosan alacsony, nagyjából a térdemig felérő, zöld lények törnek elő – mikulássapkában! Egészen cukinak és undorítónak tűnnek, de sajnos a látszat nem marad meg, lerohanják a várost.
– Valami háborúnak tűnik… – Bújok ki a válla mögül.
– Inkább egy hó csata! – Szinte úgy hangzik, felháborodott, hogy nem hívták őt meg előbb. A kis vergődő szörnyek persze felénk is támadnak – kettő a lábára, kettő a kezére, s egy ötödik a fejét ostromolják. Visítozva, sipítozva, vagy éppen ordítozva kezdik el rángatni a megragadt testrészeket. Legalábbis próbálnák, de egyáltalán nem járnak sikerrel, inkább csak vergődnek a férfin.
– Most nézz rájuk! Hogy bánthatnám őket, hisz olyan aranyosak! – Komolyan, mi lett ezzel?
– Nos, ha te mondod, biztos így van. – Sóhajtok, majd lassan előrelépek a férfi mögül. – De én itt nem látok ajándékokat… csak agresszív pukkancsokat, depressziós szarvasokat, meg egyéb csodákat.
– Nos, akkor mire vársz még? Induljunk tovább! – Kever le nekem egy tockost, ösztönözve, hogy menjek előre. Így is teszek, őt pedig láthatóan nem zavarják a testén vergődő kis apróságok.
A férfi fején ugrándozó, rezgő szörnyecske akarva-akaratlan is megmozdítja sipkáját, gazdájának nem túl nagy örömére… dühödten horkan fel erre az apró változásra is. ~ Még jó, hogy nem értem hozzá… – Rögtön lekapja magáról a lényt, de azzal a lendülettel le is csapja a földre, aki elérve azt hatalmasat nyekken. A társai, nos… ijedten nézik végig a folyamatot, miközben abbahagyják a férfi karjának rázogatását. Amint felfogják, mi is történt vele, riadtan engedik el a végtagokat, majd keresnek menedéket a hóban minél hamarabb…
– Mit akarunk mi itt? Ezek csak egymás vérét szívják! Még, hogy Karácsony… – Morgom magamban az utolsó mondatot.
– Héj! Karácsony a legklasszabb ünnep, ami csak létezik! Kap fel hóna alá, majd tovább halad. – Nézzünk szét! ~ Nem is érdekli, amit mondok!
De oké, inkább beletörődök… a hóna alól nézem az eseményeket, és próbálom mindenben meglátni a pozitívet. Ahogy hátralesek, Tango csak unottan les körbe-körbe, és nagyokat sóhajtozik. Nem élvezi túlzottan…
Bár valljuk be, én sem. A kívülről boldog városnak látszódó hely valójában apró kis terroristákat rejteget magában, mint az előbbi grincsek, akik megtámadták ezt a tagot itt mellettem. De ez még semmi, az előbb említett lények harcban állnak a manókkal, így elég véres küzdelmet alakítanak ki maguk közt. Nagyon, nagyon bizarr számomra, hogy egy békésnek hitt városban folyik a vér!
Körülöttük a szarvasok próbálnak ténykedni, de ahogy elnézem, miattuk csak egyre inkább kezd elfajulni a dolog, mikor kétségbeesett hang üti meg a fülemet.
– Ne, ne! Csak a gombokat ne! Gumicukorból vannak! – Sipítozik, és rögtön odakapom a fejemet. Egy túlméretezett mézeskalács küzd az életéért, miközben vigyorgó hóemberek kínozzák. Kezdem egyre kínosabban érezni magamat ebben a világban, de az O. S. tag mit sem törődve kínommal próbál odamenni a hóemberekhez.
Ők nem igazán értékelik az ismerkedési szándékot… néhányuk kínok kínja közt olvad el, a mézeskalácsok hálájára, mások csak ijedten húzódnak arrébb.
– Menjünk innen, ezek véres háborút vívnak…
– Ugyan, csak játszanak! – Már megértem, mitől olvadoztak annyira a hóemberek. S akkor még ő mondta anno, hogy elég az ömlengésből…
Kutatni kezdünk, legalább úgy látszik, hordozómat egyre jobban érdeklik a dolgok. Az is lehet, hogy egy konkrét dolog érdekelte. De a fő, hogy hamarosan elérve a faluháza elé, ő lazán rúgja be az ajtót. Egy testes, piros ruhás alak ül ott, nagy, fehér szakállal és megfáradt szemekkel. Nem lehet kérdés, ki ő…
– Mikulás!
– Zsákos bácsi! – Ereszt el engem, így sikerül közelebbi viszonyt kialakítanom a padlóval. Tango ennek már jobban örül, kuncogva fordul hátra, és figyeli a történteket.
– H-hó, gyerekek! – Gyerekek? Nem lehet tisztában teljesen a dolgokkal. – Örülök, hogy idetévedt két épeszű ember. Sajnos krízishelyzet van Karácsonyvárosban… – Sóhajt fel. – Háború tört ki, csupa érdektelen okból. Azt hittem, a szeretet ereje képes lesz ezeket megoldani, de tévedtem. – Csóválja meg fejét.
– Mégis milyen okokból? – Grimaszolok. Szeretet ereje… elég bizarrul hangzik. Bár tegyük hozzá, elég klassz lenne egy rózsaszín pusztító sugarat lövöldöző Szeretet-lézer…
– Minden az ajándékgyárból indult. A grincsek és a manók békében dolgoztak, ám tudni kell a grincsekről, milyen ügyetlen lények – folyton-folyvást kiejtették kezükből az értékesebbnél értékesebb ajándékokat, és a manók megharagudtak rájuk. Nem hallgattak rám… kitört a baj. Habár hű rénszarvasaim megpróbáltak enyhíteni a körülményeken, a dolgok egyre jobban elfajultak. A hóemberek is tiltakozni kezdtek hamarosan – hisz ebben a városban is, latba vetve érzéseiket, mindenki a gyermekeikkel játszott. Voltak, akik nagyon feldühödtek, de akadtak, akik „csak” áldozatokat ejtettek manóktól, grincsektől, mézeskalácsoktól. Pedig utóbbi még békés polgárcsoport… ők tényleg csak áldozatok. – Húzza el száját Mikulás, mire én nagyokat pislogok. Mik nem tudnak történni egy ilyen helyen! – De sajnos úgy lesz Karácsony, ha a polgárok nem állnak békében egymással. – Szerintem ez a tény egyenesen lefagyasztotta a mellettem álló férfit.
A hozzászólást Tabuchi Metarikku összesen 4 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jan. 19, 2012 10:40 pm-kor. |
| | | | Ajánlott tartalom
| | Tárgy: Re: Tabuchi Metarikku | |
| |
| | | | | | Tabuchi Metarikku | |
|
Similar topics | |
|
| | Engedélyek ebben a fórumban: | Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
| |
| |
| |
|
