Zack Redheart

Bébicsősz rosszfiúk
I. fejezet – találkozás az ikrekkel.

Az egész dolog, hogy egy léghajó fedélzetén élek, eszem, alszom, az első napokban meglehetősen izgalmas volt. Legalábbis addig, míg a haverom bemutatta az egész járgányt, leszámítva a Grimore Heart elitjét. Heten voltak, és valami über béna névvel illették magukat, valahogy el is képzeltem őket, mint idétlen feszülős antiszuperhős ruhában feszítenek valami hasonlóan idétlen háttér előtt. A gondolat valami perverz élvezetet csalt elő bennem mindig, hiszen mindig a fejemet rázva kellett kiürítenem a fejemből. Mindenesetre azt a Meldy nevű porcelánbabát igencsak elkaptam volna, ha lett volna rá alkalmam, mindjárt nem lett volna olyan unalmas az utazás, és az ötletet továbbra is fenntartom.
Reggeli előtt kimentem a hajó fedélzetére, illetve a tatra a gitárommal meg a fülhallgatómmal. Ez volt az a hely, ami legtávolabb volt az alvókörletektől, úgyhogy nyugodtan szorongathattam kedvesem nyakát, miközben a testén járattam a jobb kezemet minden egyes zugát bejárva, szíve minden húrjába belecsapva. Először is kikerestem az egyik kedvenc számomat a fülesből, és elindítottam. Tudniillik egy gitárszóló se tökéletes, ha nincs mögötte zenekar, és igaz csak én hallottam egyelőre, tökéletesen megfelelt. Az igazat megvallva már egy ideje tervezem azt is, hogy a léghajót telecsempészem bazinagy hangfalakkal, és zenés ébresztőt csinálok az egész céhnek. Persze csak a porcelánbaba meghódítása után.
A húrok közé csaptam, és hagytam, hogy átvegye a testem felett az irányítást a zene, illetve az, hogy játszok. Nem kellett hallanom a gitárom hangját, elég volt az, hogy az eredeti zenét hallottam a fülemben, kaptam elég dicséretet a sulimban, hogy tudjam, jól játszok. Ezt pedig minden nagyképűség nélkül mondhattam. Magamban dúdolva a szöveget tudtam, hogy lassan a szólóhoz közeledek, térdre vágódtam, és úgy nyüstöltem a húrokat, néha már elnyomva a fülesem hangját, pedig csonkra volt húzva az is.
- Hey mama, look at me! I’m ont he way to the promised land! I’M ON THE HIGHWAY TO HELL! – kiáltottam önkívületi állapotban, amikor újra a refrénhez ért a szám, és a lezáró akkordokat egy lángcsóvával toldottam meg a hajó elé. – Yeah! – kiáltottam, és elgondolkodtam… ~Pokol. Ott jó meleg lehet, tuti tele van tűzzel.~ Lehajtottam a nyakamba a fejhallgatót, és meghajoltam nem létező közönségem előtt. Tapsolást hallottam hátulról a hajó felől, és megpördültem, de nem láttam senkit, csak az éppen elfelé sétáló Meldyt háttal nekem, és persze egy hosszú lépcsővel lentebb, a hajó fedélzetén.
- Tyűha, micsoda lökhárítók. – füttyentettem egyet, de nem valószínű, hogy hallotta. Mindenesetre úgy döntöttem, hogy reggelre elég lesz a zenéből, legalábbis egyelőre, úgyhogy az arcomba hulló hajamba túrva hátra, illetve oldalra csaptam azt, és elindultam a kantinba kajálni.
Mindent összevetve, és persze az unalmat leszámítva a hajónak ez volt az egyetlen gyengéje. Mármint a koszt. Az iskola menzája se volt kutya, de azért ez viszi a pálmát. Kelletlenül tömtem a fejembe a megsemmisítésre elém rakott adagot, amikor megjelent Den barátom.
- Csá Zack! – szólt már a kantin másik végéből, mire én kirúgtam magam mellett egy széket, és kisvártatva le is ült. Megforgattam még párszor a számban a falatot, mielőtt köszöntem volna.
- Reggelt!
- Ezt csekkold le! – tolt elém egy képet, ami igazándiból nem érdekelt volna, ha nem két ilyen jó nő pózolt volna rajta, amilyen. A meglepetéstől félrenyeltem, aztán pár köhögés után éreztem, hogy nem sikerül felhozni, kinyitottam a számat, és egy lángnyelvet a leküldve gondoskodtam róla, hogy a falat szénné égjen, aztán hamar egy kis vizet küldtem utána. No, nem azért, mert meleg lett volna, a tűzmágusokra nem hat a saját lángjuk, hanem mocskosul keserű íze volt. Mondjuk, tudnék vitatkozni, hogy az eredetié jobb lett volna.
- Váúúúú… nem rossz. De kik is ők pontosan? – söpörtem oldalra a tányért, és kezembe vettem a fotót.
- Az ügyfeleink. Minket kértek fel rá, hogy védjük meg őket. – magyarázott Den.
- Minket? De az ilyesmikkel a legális klánokat szokták nyaggatni, nem? – húztam fel a szemöldökömet. ~Mindenesetre a fekete ruhás nagyon babán néz ki, úgyhogy Meldy ezennel tépj sorszámot, bébi!~
- De, bizony őket. Habár... ők valamiért minket választottak. Biztos meg volt rá az okuk... szóval tuti érdekes lesz a dolog.
- Végül is, égethető anyag is lesz tutira. Szóval, menjek veled? – ~ kezdjük az égetést mindjárt például a kislány falatnyi ruhájával a padlón. ~
- Ezért vagyok itt. Szedelőzködj, fél óra múlva indul a Pegasus féle taxi.
- Rendben... De a fekete az enyém. – több se kellett, az asztalt felrúgva a széket felborítva hagytam ott a kantinban Dent.
- Okés, a másik amúgy is problémásabbnak tűnik... és én csípem a problémás nőket. – szólt még mielőtt bevágtam magam mögött az ajtót.
Sok cuccom nem is volt. A bőrdzsekim, a gitárom hevedere, egy táska, amibe belevágtam a fülesem, meg némi kaját egy doboz sörrel, és indulásra készen vágtattam lefelé Denhez a megbeszélt helyre.
A haverom megidézte a lovát, amivel egyszer már találkoztam, és meglehetősen nyafogós természetnek tűnt, nem is igazán szerettem. Folyton azon verte a nyálát, hogy milyen helyeken idézik meg, és hogy az egyáltalán nem illik a szépségéhez. No meg most azt is szóvá tette, hogy kettőnket egyszerre szállítson. Hosszú vitába keveredett ló és gazdája, aztán bevillant a szöszi ikerpár képe, és döntöttem…
- Fire Magic. – csettintettem egyet, és az ujjam hegyén egy vékonyka kis láng lobogott jó arasznyi magasan. A ló felém fordította a tekintetét, és belement a szállítmányozási feladatba. – Ezt már szeretem. – vigyorodtam el.
Felmásztunk a ló hátára és kiröppentünk a nyílt égre, egy tiszteletkör után a hajó körüli pályáról Erát céloztuk meg. Rövid hang nélküli utazás után megpróbáltam felébreszteni a beszélgetést.
- Egyébként merre megyünk?
- Nem nézted a fénykép hátulját? – kérdezte Den nyelvhegyről.
- Nem, valahogy az eleje érdekesebb volt. – válaszoltam hasonló cinikus hangnemben.
- Végül is, van benne valami. – vigyorgott. – De a lényeg, hogy egy Era közelében található villába kell mennünk. Ott várnak ránk a megbízóink. – magyarázott.
- Era… az szép, nagyváros. Gyönyörűen festene vörösen izzó lángcsóvák tengerében. – mosolyodtam el és már fel is tűnt a láthatáron a város, én pedig leküzdhetetlen vágyat éreztem az ellen, hogy megidézzek egy tűzgolyót, és csak úgy, csukott szemmel a város közepébe vágjam. El is jutottam addig, hogy megformáztam a golyót, de már nem dobtam el. Azonnal lebuktunk volna. Viszont legalább nem kellett kabátot meg hasonlót hordanom, mint Dennek, hogy ne vegyék észre a tetoválást. A klán logóját a szívem fölé kértem.
Elhagyva a város légterét a ló parancsot kap, hogy szálljon le.
- Nem lenne egyszerűbb, ha egyből a villánál szállnánk le? – kérdezem a sofőrt, már nem azért, mert okoskodni akarok, hanem mert ésszerűbb.
- De... Egyszerűbbnek egyszerűbb lenne. Viszont... nem bízok meg a munkaadóinkban. Nem kell tudniuk, hogy csillagkulcsaim vannak, azt pedig pláne nem, hogy mifélék. Ne fedjük fel előttük idejekorán a trükkjeinket. És különben is, egy kis gyaloglás nem árthat.
- Tiszta sor. ~na, végre az az idegesítő ló is elhúzott.~
Egyre bentebb hatoltunk az erdőben, ahol az elvárható madárcsicsergés is megvolt, amit igazándiból nem rosszallottam, csupán egyetlen dolog miatt fürkésztem a minél nagyobb, kövérebb madarakat, mert a fényképen felbuzdulva csapot-papot otthagyva rohantam el a kantinból, persze közel sem jóllakva. Lassan viszont kezd eluralkodni rajtunk valami ismeretlen érzés, amit eddig soha nem éreztem, ez pedig a gyanakvás. Minden kis neszre felfigyelünk, szinte a hátamban érzem a tekintetét, csak nem tudom kinek. Egyszer csak egy hatalmas reccsenésre leszünk figyelmesek, és megpördülünk. Egy, a hang méretéhez hasonló ág állapodott meg a földön.
- Mögötted! – kiált Den.
- Dehogy öttem. ~ Milyen hülye tájszólás ez? ~ – hajolok le, mire egy vaskos férfi alkar nyúl át felettem, de hála a társam éberségének elkapja azt, és felettem átemelve a földhöz vágja, majd egy kristálypengével már végezni készülne vele, amikor az ráfog Den kezére, és elhajítja a megtermett fickó.
Nem habozott, azonnal felpattant, és felém vetette magát, záporoztak az ütései, amivel jobbára csak a felső testemet illetve a fejemet célozta, de folyamatosan hátráltam, így sikerült őket kikerülni, majd jobb lábamra támaszkodva körbepördülök, megpróbálva kisöpörni alóla a lábat, ám megakad az oszlopszerű végtagban az enyém. Ekkor érkezik Den a pengéjével, amit a tag puszta kézzel megállít, társam pedig eredménytelenül vágott bele a gyomrába. Az ütés után szinte hallani véltem a kondulást. ~Ezt nevezem én vas gyomornak.~
A fickó csapásra emeli a kezét, miközben olyan erővel szorít rá Den karjára, hogy hallani, hogy a kristálypenge összeroppan a szorítás alatt. Nekem sem kellett több.
- Hé, tapló! Fire Ball! – csaptam képen egy tűzlabdával, leégetve a fél arcát. – A haveromat csak én bánthatom, értve? Bolond vagy, hogy azt hitted, hogy egyedül legyőzhetszkettőnket! Szénné foglak égetni! Fire Magic! – egy tökéletes gömb alakú tűzgolyót formázok a kezemben, úgy összesűrítve a varázserőt benne, hogy megtöréskor akkorát szóljon, hogy minimum csontok törjenek a robbanástól. A fickó viszont minden lelki erejét összekapva felordít, és a fák közül egy medve üvöltése verődik vissza.
- Ezek szerint állati megszállás mágiát használ. mégpedig medvéét, ezért olyan mocskosul erős és szívós. – magyaráz Den miközben feláll.
- Teszek rá! Ugyanúgy ég az is, mint a többi! Fire Magic! – kiáltok, és egy újabb, bár lazább szerkezetű tűzlabdát formálok a másik kezembe.
- Ki mondta, hogy egyedül vagyok? – kérdez vigyorogva. ~Úgy tűnik, az arca másik felét is le kellett volna égetnem…~
Den és én is megpördülünk, ahogy egy suhanó hangot hoz felénk a szél. A hang gazdája pedig egy tömör vízpenge, ami éppen lenyakazni készül minket. Az előbb legyártott, préselt mágikus erővel rendelkező tűzlabdát bele is vágtam, mire az párává vált. Aztán persze feltűnik a vízmágus is, aki magas, vékony, hajában festett csíkok vannak, rózsaszín ingjétől és fehér nadrágjától a hideg ráz, nem is beszélve az idióta csillag alakú napszemüvegéről, meg a sok gyűrűs kezéről.
- Raven Tail… - kezdi el Den, de meg se várom, míg folytatja., nekiugrok az újonnan érkezett tagnap.
- Fire Magic! – kiáltom, és mindkét öklömet lángokkal vonom be a még el nem dobott tűzgolyót szétszedve.
- Szia, drága, - kuncog, miközben elhajol az első ütésemtől, de a lendületet kihasználva fél lábra állva mellkason rúgtam.
- Water Magic! – kiáltott, és a körülötte lévő párából egy újabb, az előzőhöz hasonló vízpengét repített felém.
- Fire Magic! – szóltam, és magam elé egy lángnyelvet idéztem, amiben mindkét mágia semmivé vált.
- Jajj, olyan izé vagy! – koncugja.
- Jobb, ha nem húzol fel, mert a seggedig tépem az arcod mielőtt spanglit csavarok a rózsaszín ingedből! Fireball! Fireball! – kiáltom, és gyors egymásutánban felé dobok két golyót, ám a tag hamar reagált, az egész teste köré vízburkot emelt, és a labdáim semmivé lettek. Ezután az egész víztömeget rám zúdítja, még mielőtt akármit is tudnék tenni. Az egész testemet bevonja a réteg, összeszorítom a fogaimat, befogom az orromat, hogy még csak véletlenül se tudjon bejutni a tüdőmbe, de ha így folytatja, megfulladok. Jobb kezét csapásra emelve egy újabb vízpengét formáz, és felém dobja. Minden erőmet összeszedve oldalra vetődök, és elkerülöm. A fickó toporzékolva kiabál:
- Nem igaz! Hogy lehetsz ennyire rossz fiú?!
Köhögök egyet, kettőt, örülök, hogy egyáltalán levegőhöz jutottam a vízburok után. Csak ekkor veszem észre, hogy Dent éppen úgy gyomron vágták, hogy métereket emelkedett a levegőben. Földet érve feltápászkodik, és szintén köhög.
- Zack, cseréljünk ellenfelet! – kiáltott, én pedig csak bólintottam. Apró, szinte láthatatlan lángokat eresztettem ki a testem minden pontján, hogy megszáradjon a még vizes bőrfelület. Den felugrott, és futásnak eredt a tag felé, én ugyanezt tettem a medve kinézetű félig égett pofájú állat felé.
Tervem nem igazán volt, inkább csak az indulat vezérelt erre az őrült, öngyilkosnak ígérkező rohamra. Felugorva ütést akartam mérni a fickó fejére, de ő a levegőben elkapott fél kézzel a karomnál fogva, körülölelt hátulról, és karomat leszorítva elkezdett szorítani.
- Az utolsó szuszt is kipréselem belőled kölyök! – sziszegte a fogai közt a fülembe.
Minden izmomat megfeszítettem, de ez ellen az állat ellen nem sokat értek, sőt, úgy konkrétan semmit. Az alkarjaimat elkezdtem beerőltetni a szorító kezei alá, és lángokkal vontam be őket, hogy fájdalmában engedjen a szorításon. Habár nem volt elég ahhoz, hogy elengedjen, de lazult annyira, hogy szét tudjam feszíteni egy szusszanásnyi időre.
- Fire Magic! – nyögtem, és képzeletem előtt megjelent a koncert, ahol tűzálló ruhában benzinnel lelocsoltan állok, kezemben a gitárom, és lángra lobban az egész testem a szóló alatt. – Fire Magic! – kiáltottam most már, és az egész testemet lángokkal borítottam be.
A fickón minden ruha meggyulladt, és azonnal el is engedett ordítva. Megpördülve egy hatalmas, lángoló szörnyeteg jutott eszembe, de nem igazán érdekelt.
- Fireball, Fireball, Fireball! – kiáltottam folyamatosan, és olyan gyorsan soroztam a gyomrát a golyókkal, amilyen gyorsan csak tudtam. A tag csak ordított, ezt megunva pedig a szólítójára csaptam lángoló öklömmel. – Kussoljál már be, ’csög!
Egy nagy pukkanással eldőlt, én pedig diadalittasan megtámasztottam jobb lábamat a hátán, miközben Dent néztem. Összefontam magam előtt a karjaimat, és szélesre húztam a vigyort a számon, amikor végzett.
- Lesz mit magyaráznia a munkaadónknak...
- És, ha nem fog tetszeni a magyarázata... ő lesz a következő, aki kigyullad.
Elindultunk hát megkeresni a villát, ami rövid gyaloglás után már látható is volt. Ugyanaz a fennhéjázó szépségmániás tervezőnek nevezett senki munkája lehet, mint a mi házunk, hiszen hasonló elemeket véltem felfedezni benne. Végül is abban maradtunk, hogy leküzdöm az undoromat, és én csöngetek.
Egy tipikus inas kinézetű fickó fogad minket, amitől legszívesebben hánynék. Nem tudom miért, mióta elkerültem otthonról az után, hogy rám támadt a nagybátyám mindent rühelltem, ami a fényűzéssel kapcsolatos. Porig kéne égetni ezt az egész hóbelevancot is.
Hagytam Dent érvényesülni, elvégre szépen beszélni még mindig ő tud jobban. Az inas elmondta, hogy az imént talált fickók a terv részei voltak, illetve, a megmérettetésé, hogy melyik céh alkalmasabb-e a munka elvégzésére. ~Érdekes, én kb lesz.rom, hogy melyik céh tagja, ha a fejemet akarja akár Meldyt is gyújtósként használnám. ~ Gondolkodok el, majd a komornyik közli, hogy a két szőkeség nekünk szurkolt. ~Na, tessék, mekkora ász vagyok, még nem is láttak minket, máris sínen vagyunk.~ Aztán azt mondja, várjuk meg így, csapzottan a hölgyeket, ő pedig lelécel.
- Helyes. Maga inas, hát inaljon! – szólok utána, remélve, hogy meg is hallja, aztán rövid időn belül megérkezik a két szépség is, illetve, megjelennek a lépcső tetején. ~Kíváncsi vagyok, vajon milyen „védelemről” van szó… Mert, ha a lepedőakrobatika edzéseknél kell biztonsági emberként szerepelni, örömmel vállalom…~


Den Starkillerrel együtt dolgozzuk ki, ugyanaz a sztori, külön perspektívából.