Mona Okami Familiáris pályázata: Noir

Név: Noir (e. Noár)
Faj: Sulekk/ Lángfarkas
Neme: hím

Sztori:
Hetek óta jártam a városokat és erdőket, de nem találtam meg a tojást; a pénzre is ügyelnem kellett, a fontosabb dolgokra tartalékoltam. Egy Selva nevű faluban jártam, ami a Hakobe hegyek lábánál fekszik, mikor az hallottam, itt szoktak adni-venni
familiáris tojásokat. Nem is kellett több egyből bementem egy fogadóba, és kivettem egy szobát.A szállásnak otthonos hangulata volt, jól éreztem itt magam. Csak az a lépcső ne lenne ott!!! Két napig nem találtam semmi különöset. A pénzem fogyóban volt, így a helyi
árusoknak vadásztam le különböző vadakat, hogy pénzt, vagy élelmet kaphassak érte. Az emberek hálásak voltak, hiszen így időt és energiát spóroltam nekik, és nekem is megérte. Nem tudhatták, hogy nekem az ilyen állatok elejtése semmiségnek
számít, a mágiát is gyakoroltam, és egyre jobban tudom irányítani az erőmet.

- Jó reggelt Mona! - köszönt reggel a fogadós felesége.
- Jó reggelt Lizbeth asszony!
- Mit csinálsz ilyen korán? Megint vadászatra mégy? - mosolygott rám kedvesen.
- Igen asszonyom. - mondtam.
- Nem hoznál nekem két nyulat és egy vaddisznót, másfél hetet levonnék a bérleti díjadból! - kecsegtetően hangzott, de nem tudom lesz-e rá időm.
- Természetesen asszonyom! Hozok ha lesz rá időm! - vigyorodtam el kedvesen, majd még mielőtt kiléptem volna az ajtón, utánam kiabált.
- Járj szerencsével, kedvesem!
- Köszönöm!

Hajnal volt még, mikor elindultam. Alig volt fény az erdőben, ami nekem nem okozott különösebb gondot, hiszen Ty-jal sokat vadásztunk éjszaka. Mára nem volt túl sok rendelésem, de az egyikért messzire kellett menni; egy kereskedő zergét kért, ami csak fent, a hegyekben él. Rövid mérlegelés után úgy döntöttem, az lesz az utolsó, mivel még vissza kell mennem a fogadóba a megfelelő felszerelésekért. Egy óra múlva meg volt Lizbeth asszony két nyula, valamint három őz és egy fácán, ezek után már csak két vaddisznó maradt. Egy óra múlva meg volt Lizbeth asszony két nyula, valamint három őz és egy fácán. Ezek után már csak két vaddisznó maradt. Az egyiknek gyorsan a nyomára bukkantam és beértem, de nagyon sokáig kellett hajtani, mire kifáradt. Mikor leterítettem, szíven szúrtam. Ez volt a legkíméletesebb módszer, amit ismertem az élet kiontására. Ilyenkor jó hasznát vettem a csont tőrömnek, amivel a művelet gyorsan és tisztán ment.
A másik vaddisznót sokáig kerestem, de utolérni se volt egyszerű. Aztán mikor megtaláltam ez is megfuttatott rendesen, nehogy már könnyű dolgom legyen.... Ezek turbó gombát reggeliztek, vagy mi a szösz?! Mikor mindegyik megvolt, elrejtettem őket a szokásos helyre (egy öreg fa odva, ami körülbelül barlang méretű) . A fácánnal, a két nyúllal meg egy őzzel vissza indultam a faluba, hogy Leadjam őket a megrendelőknek. Mikor a nyulakat visszavittem a fogadóba, Aron, a fogadós is bent volt.

- Jó napot Mona! Mi járatban itt tíz órakor? Ilyenkor még nem szoktál visszajönni... - vont kérdőre Aron.
- Jó reggelt Aron! Meghoztam Lizbeth asszony két nyulát, amit kért. - jelentettem ki közömbösen és oda nyújtottam az állatokat.
- Ó, nagyon köszönöm! - mondta, és fülig érő szájjal bevitte a konyhába. Mikor vissza jött azt kérdezte:
- Kérsz valamit kedvesem? Biztos megint agyon hajtottad magad....
- Csak egy kulcs vizet kérnék. - nyújtottam oda üres kulacsomat - Nem, ma kimondottan keveset kértek. - mondtam és belegondoltam milyen is volt mikor túlhajtottam magam. Turista szezon volt és mindenkinek szarvas, őz meg vaddisznó hús kellett. De volt egy eset mikor medvét kértek!
- Parancsolj kedvesem! -nyújtotta oda az üveget amit megfogtam és már indultam is vissza a többi zsákmányért.

Az állatok még ott voltak, de hogy is mentek volna el, hiszen már nem is élnek.
A két őzbak következett, amikkel ismét a város felé vettem az irányt, majd jött az egyik, aztán a másik vaddisznó.
Amit a fogadóba vittem, annak nagyon örült Aron. Kiderült, hogy sokan csak azért foglaltak asztalt, mert hallották, hogy ma friss disznópecsenye lesz. Én is ettem egy adagot, majd felmentem a szobámba és összeszedtem a holmikat, amik a hegyi úthoz kellettek. Csomagoltam meleg ruhát, ételt és teát egy termoszban. Raktam be még távcsövet és egy csákányt, de most nem húztam cipőt, hanem vastag bőrt tekertem a lábamra. Ezt jóval kényelmesebbnek találtam, mint az emberek által használt cipőket, bakancsokat. Másfél hónap alatt még nehezemre esett az emberi normák megszokása.
Két és fél órába telt, mire az út felét megtettem. Itt már jóval hidegebb volt és a hó is szállingózni kezdett, így felvettem még egy réteg ruhát. Úgy ezer méter után találtam az első zerge nyomokat. Nehéz volt követni őket, hiszen a hó ebben a magasságban már szakadt és elfedte a nyomokat. Igyekeznem kellett, ha a nap folyamán vissza akartam térni a faluba. Háromnegyed óra múltán a távcsővel megpillantottam az első zergéket. Három volt. A kost szemeltem ki, hiszen az volt a legnagyobb és többet is kapok érte. Halkan elindultam, bár vigyáznom kellett hiszen itt már minden inkább jég mint hó. Az újabb huszonöt méter megtétele után hatalmas reccsenést hallottam. Hátra néztem és láttam, hogy a hegyszélén a jég kettérepedt. Majd a repedés hirtelen "szaladni" kezdett. Egyre közeledett így jobbnak láttam menteni az életemet, mint azt a hülye kecskét üldözni.Szaladtam ahogy csak bírtam, de megcsúsztam. Ekkorra utolért a repedés és beszakadt alattam a jég. Az utolsó pillanatban elkaptam egy kiálló szikla peremét, de nem bírtam felhúzni magam, már teljesen átfagytam. Még egyszer megpróbáltam felhúzni magam, ekkor azonban a szikla megrepedt, és ketté tört.
-Kjáááááá~~!!! - sikítottam zuhanás közben, majd mikor földet értem minden elsötétült....
Mikor magamhoz tértem, egy széles szikla "folyosón" találtam magam. Úgy nézem a zuhanással sikeresen betörtem a plafont, ami jégből állt, és a földre estem. Feltápászkodtam és körül néztem. A lélegzetem is elállt! Egy kész polcrendszer volt körülöttem, tele familiáris tojásokkal, amik méret és állati formájuk szerint kategorizálva voltak. Ámultam és bámultam mikor körbenéztem a sorok között.Mikor eszembe jutott hogy hátha...! Gyorsan keresgélni kezdtem...
Állat alakúak ; Farkas félék- megvan!!! gondoltam magamban. Már csak megkellet keresni a "nagy" feliratot. Megtaláltam azt a sort is és a vége felé ott volt! Ott volt a tojás amit hetekig kerestem! Az utolsó emlékem arról, hogy volt családom. Gyorsan felkaptam és megvizsgáltam. Hál'istennek tökéletesen ép volt. Mikor megöleltem, moccant egyet, mintha megismert volna és örülne nekem.
- Nem lesz semmi baj! - suttogtam és beletettem a táskámba. Ittam pár kortyot a teából, hogy felmelegedjek. Gondolom ez valami csempész barlang, és ezeket a tojásokat eladnák "feketén". Ekkor hirtelen fény gyúlt, az addig sötét helyiségekben és lépteket hallottam. Gyorsan elrejtőztem.

- Láttad az új szállítmányt? Sok különlegesség van benne az egész ország területéről.
- Igen láttam. Főleg a Sulekk és a Silvernight tojásokon lepődtem meg. De érkezett egy lopott Homunculus is.
- Megint sokat kaszálunk. Láttad azt a furcsa tojást?
[colro=brown]-Melyiket?[/color]
-A feketét. Azt a Sulekk tojást ami tegnap érkezett. - ezek az én testvéremről beszélnek?! De legalább tudom, hogy nincsen itt régóta.
- Még nem. Tényleg fekete? De akkor a kölyök is fekete lesz nem? - fekete? De hisz Ty is majdnem fehér volt, Miron pedig száz százalékig! Hogy lehet fekete?!
- Pontosan. Duplájáért adhatjuk! Megnézed?
- Persze. -csak ekkor kapcsoltam, hogy ezek felém tartanak. Gyorsan menekülnöm kéne.

Felálltam és elsomfordáltam az általam "kialakított" vészkijáraton. De nem voltam elég halk és észrevettek.

- Ki van ott?! Igazold magad!

Szólt a parancs de nem érdekel, inkább futásnak eredtem és kiugrottam a felszínre. Még utólag hallottam egy : "Tolvaj! Azonnal utána!" kiáltást, de nem néztem hátra, nem mertem, csak futottam ahogy a lábam bírta. Az út visszafelé feleannyi ideig tartott. Mikor leértem a hegy lábához elszaladtam a rejtekhelyig és leültem pihenni. Alig kaptam levegőt. Még életemben nem rohantam ennyire. Ki ittam a fél termoszt és ettem egy keveset. Ott voltam még úgy...10 percet, mikor lépteket hallottam. Úristen! Ezek beértek?! Kérdeztem magamtól. Úgy döntöttem a táskám a tojással együtt itt hagyom. Kimentem körül nézni és akkor...

- Ott van! Kapjátok el! -rohant felém három férfi és megpróbáltak elkapni. Az elsőt egy kanyarban a visszacsapódó ággal ütöttem ki, de a következő, már nehezebb tészta volt. Egy fa mögé rejtőztem, és mikor odaért egy jobb, majd egy bal egyenessel találta szemben magát. A harmadikkal volt a legtöbb gond. Megragadta a bal kezemet és kicsavarta; eközben én előhívtam lángjaim, de a fájdalomtól el is tűntek azonnal. Ekkor a csontom roppant, a fájdalom végighasított, elsikítottam magam.
-Kjáááá~!
- Látod? Így járnak a tolvajok! - mondta széles, elégedett vigyorral és csavart még a kezemen. Már nem számított semmilyen ellen állásra hiszen lángjaim is kialudtak, de rosszul gondolta. A lábam lendült és egy elég érzékeny helyen találtam el, természetesen véletlen. "Pedig a bokáját céloztam"...
- Áááá~! Te kis...! - Térdre rogyott és ordítozott. Még egyszer a jobb kezemmel bevertem neki és ettől már az orra is betört.

Mikor láttam, hogy nem igen kelnek fel a következő 15 percben, vissza siettem a tojásért, hogy minél hamarabb elhúzhassak a faluból. Futás közben szemrevételeztem a karomat, de úgy ítéltem, jobb lesz orvoshoz fordulni. A barlangban mielőtt felkaptam a táskámat, leellenőriztem minden rendben van-e. A tojás ép volt, úgy hogy megnyugodtam. Negyed óráig tartott az út vissza felé. Siettem, hiszen nem tudhattam mikor kelnek fel és erednek a nyomomba. Visszamentem a fogadóba, ahol szerencsére senkinek nem tűnt fel, hogy majd fél napig nem voltam itt a vadászat után. (vadászat után általában pihenek egy napot...) Felsiettem a szobámba és minden cuccomat összepakoltam úgy, hogy a tojásnak ne essen baja. Bezártam az ajtót és lesiettem a földszintre. A lépcsőnél megtorpantam egy percre, de nem gondolkodtam sokáig hiszen most a gyorsaságon múlott minden. Lizbeth asszony ott állt a pultnál és adta le a rendeléseket a konyhára, valamint fogadta a vendégeket. Oda siettem leadni a kulcsot.

- Köszönöm a vendég látást, de sajnos úgy alakult, hogy tovább kell állnom! - mosolyogtam rá. Keserű mosoly volt...
- Biztos vagy benne? - kérdezte szomorúan
- Igen.
[colro=darkred]- Hozok egy kis ennivalót! A többi település nagyon messze van![/color] - még mielőtt mondhattam volna, hogy: "Nem szükséges, de azért köszönöm!", be sietett a konyhába és csomagolt nekem útravalót. Szerencsére a horzsolások nem tűntek fel neki, hisz az nálam minden napos. A törött karomat pedig megpróbáltam úgy tartani, hogy ne látszódjon a törés ....
- Itt is vagyok kedvesem! Tessék! - nyújtotta oda az ételt és egy kis zsákocskát.
- De asszonyom én ezt...
- Semmi de! Ha már nem vonhatom le a bérleti díjból, akkor kifizetem a húst. - mosolygott rám és elment.
- Viszlát! - szóltam még vissza utoljára...

Nagyon örültem, hogy végre újra "együtt a család" és nem igazán kell többet aggódnom. Úgy döntöttem a legközelebbi városban megszállok egy időre és rendbe rakatom a kezemet is. Két napig tartott mire elértem a következő várost. Nem is tudtam mi minden vár ott rám....