Éjszakai vadászat avagy mennyire lehet hinni egy részeg meséjének (Lea és Noah)

Varens erre csak gonoszan elmosolyodott, és így máris kitaláltam, bizony van ötlete, nem is akármilyen.
- Csak elgondolkodtam rajta, hogyan úszhatnánk meg az egészet. Elvégre, lássuk be, könnyen lehet, hogy várni fognak ránk a kikötőben - vigyorgott sejtelmesen, ahogy a kikötő felé vette az irányt.
Nem ért meglepetésként, hogy valakik már vártak ránk ott. Történetesen két férfi vitatkozott, elég nagy hévvel. Az egyik ruhája felettébb díszes volt, ez pedig arra utalhatott, hogy nem egy sima közember. Tippelésem szerint talán a város legnemesebb személye lehetett. Varens hangosan odakiáltott nekik, majd ahogy kikötöttünk, rezzenéstelen és bűntudatlan arccal a másik férfi elé sétált, akinek a feje szabályosan vörösödött a méregtől.
- Mégis... – kezdte volna, de barátnőm félbeszakította.
- Uram! A hajóját kalózok rabolták el! Ugyanazok, akik az embereket vitték el késő éjszakánként! De nekünk sikerült megállítanunk őket, szerencsére. Fellopakodtunk a hajóra és kint a vízen megállítottuk őket. – mondta a csillagmágus a lehető legtermészetesebb módon, én pedig csak egy hasonló mosolyt küldtem a férfiak felé.
Ők ledöbbenve pillantottak ránk, miközben Noah eléjük hajította a megkötözött és ájult alakokat. Ez után a tulaj körbenézett a hajón, és amit kicsapott, az nagyobb hiszti volt, mint amit valaha is láttam.
- A...hajóm! Az én gyönyörű Georgiana-m! Tönkretették! – ordította a hajár tépve, és láthatóan a szívroham szélén volt.
Hát igen, ezt nem tudtam letagadni...
- Viszont mindenképpen tartozunk a két hős hölgynek, nem gondolja? - köszörülte meg a torkát a polgármester, mire mindketten rá emeltük a tekintetünket.
- Na de...
- Csak semmi de! A két hölgy megmentette a kikötőnket a kalózbandától, és visszahozta a maga hajóját is! Jutalmat érdemelnek ezért!
Vissza kellett nyelnem egy hatalmas nevetést, és felöltöttem egy meglepett pókerarcot, akárcsak a társam. A polgármester végül egy nagy erszénnyel jutalmazott meg minket, mi pedig hátat fordítottunk a hisztiző és kétségbeesett tulajnak, s neki, majd újra útnak indultunk.
Varens vidáman játszott az erszénnyel, feldobálta a levegőbe, s rám mosolygott.
Elégedetten dobálgattam a súlyos erszényt, majd Leára vigyorogtam.
- Na, így lesz valakiből tökéletes balek! Nem igaz, kicsikém? – mondta, amint megsimogatta a csillagszelleme fejét, aki azonnal a kezéhez dörgölőzött. - És most merre tovább? – pillantott rám érdeklődve.
- Sajnos azt hiszem, nekem mennem kell – sóhajtottam fel csalódottan. – A Mester bármikor magához hívathat, nem szereti a hirtelen kiruccanásokat. Az pedig nem hiányzik, hogy a nyakamba küldjön valakit – mosolyogtam el halványan, majd a zsebembe nyúltam. – Öm… izé… vagyis… én… - hebegtem, majd felé nyújtottam a kezem. – Tessék… ezt… szeretném neked adni – mondtam, ahogy kicsit elvörösödtem, mert még soha egy ember sem volt, akinek ajándékot adtam volna Serra óta, így kissé hülyén éreztem magam. – Nem… nem muszáj viselned. Csak szeretném, ha elfogadnád. Régóta te vagy az első ember… akiről azt merem mondani, hogy a barátom. Kérlek, fogadd el – pillantottam rá, ahogy a vörös kendőt meglebegtette a kezemben a szél. – A… barátságom jeléül szeretném neked adni. Tudom, hülye szokás de… Minden csillagszellememnek adtam már valamit… ők az én legjobb barátaim. Aqulia-nak és Scorpio-nak ugyanilyen kendőt, Vul-on pedig láttad a nyakörvet, Leo Minornak is olyan van. Szeretném… ha elfogadnád. Csak azoknak adok ilyet, akikben igazán megbízok. Remélem, találkozunk még, Noah – biccentettem egy már jóval nagyobb mosollyal. – Igazán jól éreztem magam, végre valakinek ki tudtam önteni a lelkem, tanácsokat kaptam… köszönöm. De tényleg. Nem is tudod, milyen sokat segítettél.

- Sajnos azt hiszem, nekem mennem kell. A Mester bármikor magához hívathat, nem szereti a hirtelen kiruccanásokat. Az pedig nem hiányzik, hogy a nyakamba küldjön valakit – halvány mosolyt villantott fel, majd a zsebébe nyúlt. – Öm… izé… vagyis… én… - csak hebegett, majd felém nyújtotta a kezét. – Tessék… ezt… szeretném neked adni. Nem… nem muszáj viselned. Csak szeretném, ha elfogadnád. Régóta te vagy az első ember… akiről azt merem mondani, hogy a barátom. Kérlek, fogadd el. A… barátságom jeléül szeretném neked adni. Tudom, hülye szokás de… Minden csillagszellememnek adtam már valamit… ők az én legjobb barátaim. Aqulia-nak és Scorpio-nak ugyanilyen kendőt, Vul-on pedig láttad a nyakörvet, Leo Minornak is olyan van. Szeretném… ha elfogadnád. Csak azoknak adok ilyet, akikben igazán megbízok. Remélem, találkozunk még, Noah. Igazán jól éreztem magam, végre valakinek ki tudtam önteni a lelkem, tanácsokat kaptam… köszönöm. De tényleg. Nem is tudod, milyen sokat segítettél.
Elmosolyodtam, és a vörös kendőre néztem, amit a kezében tartott, majd beleborzoltam a hajába.
- Fogadj el még egy utolsó tanácsot: bármit is teszel, sose mondd rá, hogy hülye szokás. Tedd azt, amiben hiszel, és higyj abban, amit teszel, mert minden más csak erő - és időpocsékolás. Szerintem nem hülye szokás, ha megajándékozod a barátaidat - mondtam, és elvettem tőle a vörös kendőt, amit azonnal a bal csuklómra tekertem. - Szívesen segítettem, és remélem, találkozunk még, Leanna.
- Rendben, megfogadom minden tanácsod - biccentett vigyorogva. – A mihamarabbi viszont látásra, reményeim szerint nem éppen egy harc kellős közepén! Még egyszer örök hálám. Szia!
Nehéz szívvel néztem végig, ahogy vidám mosollyal megidézi Aquilát, és a hátára pattan. Búcsút intettem, majd a madár néhány szárnycsapással a levegőbe emelkedett, tett néhány kört a levegőben, majd meglódult az egyik irányba.
Eltüntettem Vulpeculát, majd én is útnak indultam. Tényleg szerettem volna összefutni Leával - csak abban reménykedtem, hogy nem egy csatatéren következik be, egymás ellen, utolsó vérig.

Vége