Eigo Haruki

Egy egyszerű megbízás

Egy forró délután a klánházban ücsörögtem a pultnál, egy korsó hideg sör társaságában. A nagy hőség miatt, mindenki az épületekben húzta meg magát. Nagyon unatkoztam. Bár sokan voltak rajtam kívül a főteremben, mégse tudtam senkivel beszélgetni, mert a fele társaság aludt az asztaloknál, a másik felének pedig semmihez nem volt kedve ebben a forróságban. Mei éppen takarított a raktárban, így vele se tudtam beszélgetésbe elegyedni. Úgy döntöttem elmegyek és megcsinálok valami egyszerűbb munkát. Megittam a söröm és odamentem a küldetéstáblához.
- Ez túl hosszú, ez túl macerás, ez túl olcsó. - jegyeztem meg magamnak miközben válogattam.
- Hmm... egy kereskedőt el kellene kísérni az útján, Shirotsuméból Kunugi városába.
Bár nem ez a volt a legjobban fizető munka, de egyszerűnek tűnt, úgyhogy megmutattam Mei-nek, hogy elfogadom ezt a küldetést, és már indultam is a kereskedőhöz.
Pár perc gyaloglás után elértem az üzletet. Kinyitottam az ajtót és beléptem a helyiségbe.
- Jó napot. - köszöntem.
Egy hátsó ajtóból előjött egy ősz hajú, alacsony, és kissé görnyedten járó öregember.
- Jó napot. Miben segíthetek? - kérdezte.
- A Titan Nose céhtől jöttem, hogy elfogadjam a megbízást.
- Miféle megbízást?
- Ezt. - feleltem, miközben odanyújtottam a papírt, amin a küldetés volt.
- Hmm... lássuk csak...
Egy darabig némán bámulta az öreg, majd megszólalt.
- Nem tudom elolvasni, fel kell vennem a szemüvegem.
Itt már kissé kezdtem elbizonytalanodni, hogy jó helyre jöttem-e egyáltalán.
- Na, így már sokkal jobb. Igen, emlékszem erre. Mit szeretnél?
- Ahogy az a papíron is áll, el kell kísérnem magát Kunugiba.
- Engem? Minek mennék én oda?
Már kezdtem kissé elveszíteni a türelmem, de gyorsan lenyugtattam magam.
- Azt írta erre a lapra, hogy valamit el kell szállítania, és ehhez kellene magának egy mágus aki elkíséri.
- Igen, igen. Néhány festményt és pár szobrot kellene elvinni. Te mágus vagy?
- Igen, az vagyok. - mondtam, miközben megmutattam a vállamon levő Titan Nose szimbólumát.
- Rendben van, akkor kövess.
Kimentünk az utcára és az öreg odasétált egy kisebb szekérhez ami meg volt rakodva és le volt takarva.
- Ez lenne a rakomány. Indulhatunk? - kérdezte, miközben felült a szekérre.
- És hol vannak a lovak?
- Miféle lovak?
- Amik a szekeret fogják húzni.
- Nem kellenek ide lovak. Fiatal vagy tele erővel.
Bár egyértelmű volt, hogy mire akar kilyukadni, de mégse akartam elhinni.
- Azt akarja, hogy ezt én húzzam el? De azt írta, hogy elkísérni kell magát.
- Miért? Gondot jelent? Bezzeg az én időmben, mi magunk húztunk el ennél jóval nagyobb szekereket is.
- Nem, nem gond, elvállaltam, tehát megcsinálom. - vágtam rá gyorsan.
Itt már kezdett bennem túlfeszülni a húr, de mégis beleegyeztem, mivel nem akartam, hogy egy ilyen apróság miatt essen csorba a Titan Nose hírnevén.
Beálltam a szekér elé, összeszedtem minden erőm, és elindultam. Meglepetésemre sokkal könnyebb volt mint az elsőre gondoltam, de tudtam, hogy ez csak egyre nehezebb lesz.
Útközben az öreg folyamatosan mesélt régi történeteket utazásairól, amit eleinte még figyeltem, de később már erőm sem volt figyelni rá, és annyira össze vissza mesélt, hogy már nem is tudtam hol tart. Mesélt egy történetet, majd körülbelül a felénél hirtelen elkezdett mesélni egy másikat, majd egyik pillanatról a másikra egy harmadik történetet is belevett, és egyiknek se volt semmi köze a másikhoz.
Szerencsémre tudtam merre van Kunugi, mert ha ugyanígy magyarázta volna el az utat, ahogy a történeteit mesélte, akkor soha nem értem volna oda.
A nagy hőségben már patakokban folyt rólam a víz, és az erőm kezdett elhagyni, a horizonton pedig már ment le a nap. Akkor megpillantottam végre a várost. Ettől mintha új erőre kaptam volna, beleadtam mindent és olyan gyorsan húztam a szekeret ahogy csak tudtam.
Az épület ahová az árut vinni kellett, a főutcán volt, és pár száz méter után már el is értem a célt.
- Megjöttünk. - mondta az öreg.
- Végre, már nagyon régóta vártam ezt a mondatot. - mondtam miközben leültem a földre, hogy kifújjam magam.
- Azt ne mondd, hogy elfáradtál. Bezzeg az én időmben...
- Nem dehogy. Még tele vagyok energiával. - vágtam közbe, miközben felpattantam, nehogy megint elkezdjen mesélni valamit.
- Megkaphatom a jutalmat? Sürgős dolgom lenne még.
- Köszönöm a segítséget. Parancsolj. - mondta, és közben átadta a pénzt.
- Egy élmény volt. - feleltem.
Sietve elindultam, mintha tényleg sürsőg dolgom lenne, de nem volt, csak nem akartam több időt az öreg társaságában tölteni. Elkezdtem keresni egy helyet ahol aludhatok. Mivel nem akartam elkölteni a jutalmam szállásra, ezért azt választottam, hogy a szabadban éjszakázom. Egy épületben úgyis túl meleg lett volna, a szabadban pedig fújt a hideg szellő. Leheveredtem egy fa tövébe, és a fáradtságtól hamar el is nyomott az álom.
Másnap reggel korán keltem és visszasiettem Shirotsuméba.
Amikor a klánházhoz értem, belöktem az ajtót, és egyből odamentem a pulthoz, ahol Mei és Ayumi éppen valamiről társalogtak.
- Üdv.
- Szia. - köszönt Mei.
- Szia Eigo. - köszönt Ayumi.
- Veled meg mi történt? - kérdezte kissé aggódó arccal.
- Semmi komoly, most elmegyek zuhanyozni, és ha visszajövök elmesélem.
- Mei. - fordultam a másik lány felé. - Kérlek addig rakj ki nekem valami jó kaját és egy hideg sört.
Felmentem az emeletre a szobámba, és miután lezuhanyoztam visszamentem a főterembe. Odasétáltam a pulthoz, ahol már várt az étel és az ital. Leültem és vetettem egy pillantást a lányokra, akik már érdeklődve figyeltek, és várták, hogy elmondjam mi történt velem. Ekkor megnyugodtam, és örültem, hogy végre otthon vagyok. Neki láttam az evésnek, és közben elmeséltem a lányoknak, hogy milyen volt az egyszerűnek tűnő megbízás.

Kutyasétáltatás

A klánházban a küldetéstábla előtt álltam, és kerestem valami megbízást, mivel kezdtem kifogyni a pénzből. Nem sok mindenből válogatni, mert sokat elvállaltak már. Ez még nem is lett volna baj, csakhogy a jobbakat vitték el, és a rosszabbakat hagyták itt. Más választom nem volt, ezek közül kellett keresnem egyet. Pár perc alatt rá is akadtam egy tűrhetőre.
- Kutyasétáltatásra mágust keresek. - olvastam motyogva.
Igaz, hogy nem olyan eget rengetően magas a jutalom, de szeretem a kutyákat, és nem is tűnt túl nehéznek, úgyhogy elvállaltam. A pulthoz léptem, ahol Meinek szóltam, hogy elviszem azt a küldetést, és miután felírt rögtön útnak is indultam. Shirotsuméban volt a megbízó háza, ahová néhány kilométeres séta után meg is érkeztem. Bekopogtam az kapun, és egy sportos alkatú, félmeztelen, 40-es éveiben járó férfi nyitott ajtót.
- Üdv. Eigo Haruki vagyok a Titan Nose máguscéhből. A kutyasétáltatás miatt jöttem.
- Csá. Gyere beljebb.
Beléptem a kapun, és az udvaron rengeteg kutya játszott. Amikor meglátták, hogy jövünk, mindegyik elindult felénk és először a gazdájukat körbeugrálták, majd felém sétáltak. Az egész falka élén egy kis termetű keverék eb haladt. Nőstény, fehér szőrű, barna foltokkal. Egyértelműen az volt a falkavezér. Odajött hozzám, a többi pedig megállt. Körbeszaglászott, majd amikor kellő információt gyűjtött be rólam, és megbizonyosodott, hogy békés szándékkal jöttem, örömében ugrálni kezdett, mire a többi kutya is barátságosan körbeállt. Ekkor a férfi a normális hangerőnél hangosabban megszólalt.
- Pihe. Lábhoz.
A keverék kutya rohant oda elé, és leült. A fickó előhúzott a zsebéből egy pórázt, amiket rákapcsolt az eb nyakörvére. Odavezette az udvar hátsó kapujához, ami mellett egy szekrényből kivett egy hámot, amit ráadott a kutyára.
- Meg is van.
- Megkérdezhetem, hogy miért kértél fel mágusokat a sétáltatáshoz?
- Azért, mert a rengeteg munkám miatt nem tudom elvinni, viszont kell neki a séta. Egyrészt, hogy levezethesse a felesleges energiáját, másrészt pedig formába is kell jönnie, mivel hamarosan versenyre viszem. A mágus kíséret pedig azért kell, mert 100.000 gyémántot ér. Másra nem merem bízni, mert nagy az esélye, hogy valaki megpróbálja ellopni.
- Így már érthető. - nyögtem ki meglepettségemben az ár hallatán.
- Vigyázz rá. És két óra múlva hozd vissza.
- Értem. Ne aggódj, jó kezekben lesz.
Kiléptem a kapun és elindultam Pihével az oldalamon. Jól nevelt volt, mivel nem húzta a pórázt, és szépen haladt a lábam mellett. Gondtalanul zajlott a séta, egy-két kisebb kitérővel, amikor a kutya elvégezte kisebb-nagyobb dolgait. Hamar elszállt a két óra, így elindultam visszafelé, de amikor félúton voltam az eb megállt és elkezdett morogni, majd három, nagydarab férfi ugrott ki a bokrok közül.
- Add át a kutyát és, akkor nem lesz bajod. - mondta az egyik.
- Ti aztán humoros emberek vagytok. - nevettem fel. - Inkább ti vigyázzatok, hogy nektek ne legyen bajotok.
- Jobb lesz ha hallgatsz ránk. - közeledett felém egy másik.
Ahhoz, hogy használhassam a mágiám, mindkét kezemre szükségem volt, viszont nem akartam elengedni a pórázt, nehogy amíg valamelyiket kiiktatom, addig egy másik felkapja a kutyát, és elfusson vele. De nem volt más választásom, ezért próbáltam minél előbb lerendezni a dolgot.
- Light Magic. - mondtam el a varázsigét, amitől egy vakító villanás keletkezett előttem.
A banditák dörzsölgetni kezdték a szemüket, hogy visszanyerjék látásukat. Kapva az alkalmon, folytattam a támadást.
- Light Beam. - lőttem rá egy fénysugarat az egyik fickóra, aki a földre került.
Gyorsan megismételtem a mágiát, a második férfira célozva, aki a társa mellett landolt. A következő pillanatban azt láttam, hogy Pihe ráveti magát az utolsó banditára, és ledönti a lábáról, majd a mellkasán állva, morog rá. Eléggé meglepett, hogy egy ilyen kis termetű állat, hogyan tud egy ekkora embert letaszítani a földre, de így már értettem, hogy miért ő a falkavezér.
- Azt hiszem, jobb lesz ha elhúzzátok a beleteket, mert a végén még nem ússzátok meg élve. - fenyegettem meg őket.
Hatásosnak bizonyult, mivel amilyen gyorsan csak tudtak eliszkoltak ketten. A harmadikat Pihe még mindig ellenőrzés alatt tartotta, aki így nem tudott mozdulni se.
- Pihe, gyere ide. - szólítottam magamhoz.
Szerencsére hallgatott is rám, és odajött hozzám. Amint leszállt a férfiról, az is gyorsan elrohant a társai után.
Megfogtam a pórázt és visszavezettem a kutyát a megbízómhoz.
- Megjöttünk.
- Remek. És, hogy ment?
- Volt egy kisebb fennakadás, mert három bandita el akarta rabolni a kutyát, de gyorsan elintéztem őket. Sőt még a Pihe is elbánt eggyel. - mondtam vigyorogva.
- Úgy tűnik jó ötlet volt mágusra bízni ezt a feladatot. Parancsolj, itt a jutalmad.
- Köszönöm. - mondtam, miközben átvettem tőle a pénzes szütyőt.
Elköszöntem és kimentem az utcára, és visszasiettem a klánházba. Ahogy minden alkalommal, ismét leültem a pulthoz, és kértem Meitől egy hideg korsó sört, közben pedig elmeséltem milyen volt a küldetésem.

A klánházban a pultnál ülve iszogattam egy korsó finom, hideg sört. Éppen kértem volna a következőt, amikor Mei elém rakott egy papírt.
- Találtam egy neked való munkát. - mondta mosolyogva.
Felvettem a lapot, és elkezdtem olvasni.

„Mágust keresünk egy Shirotsume melletti szőlősbe. Kissé elburjánzott a gaz, és egyedül már nem tudjuk kiirtani. Sürgős lenne, különben nem tudunk mágikus bort készíteni az idei évben.”

- Mágikus bor? Ilyenről se hallottam még, de nem hagyhatom, hogy kárba vesszen. - vigyorogtam. - Írd is be, hogy elvittem, és már itt sem vagyok.
- Egy pillanat és kész.
Mei fellapozta a könyvet és bejegyezte, hogy mit vittem el.
- Már indulhatsz is.
- Köszönöm.
Sietve elhagytam a klánház épületét, és rögtön Shirotsume határa felé vettem az irányt. Hét ágra sütött a nap, és nem volt sehol egy felhő az égen. Lágy szellő fújdogált, aminek köszönhetően szinte tökéletes volt az idő, mert így nem volt túl meleg. Az emberek sürögtek-forogtak az utcákon, és látszott rajtuk, hogy vidámak, amiben a jó idő is közrejátszott. Hamar odaértem a város határához, és nem is volt nehéz megtalálni a sok szőlő között azt, amelyiket kerestem. Egy csoport ember állt ott, és valamit nagyon figyeltek. Odamentem hozzájuk, és köszöntem nekik.
- Jó napot.
Nem figyelt rám senki. Arcukon a kétségbeesés látszott csak, és feszülten figyelték a szőlősorokat. Mivel az emberek miatt nem láttam a sorok közé, átverekedtem magam közöttük, hogy az első sorban meg tudjam nézni mi a feszültség oka. Az egyik sorban körülbelül egy méter magas növények voltak, és ránézésre úgy egy tucat lehetett belőlük. A gond az volt, hogy ezek nem hétköznapi gazak. A földben álltak, és mozogtak, de nem tudták a helyüket változtatni. Érezni lehetett a belőlük áradó mágikus energiát.
- Jó napot. - köszöntem még egyszer, de már kicsit hangosabban. - Eigo Haruki vagyok a Titan Nose máguscéhtől, és azt keresem, aki feladta ezt a megbízást. - tartottam a levegőbe a papírt.
- Én lennék az. - mondta a mellettem álló férfi.
- Egy percet se aggódjanak, mindjárt megoldom ezt a problémát. Lépjenek kicsit hátrébb, ha kérhetem.
- Kérem vigyázzon, nehogy baja essen a termésnek.
- Ne aggódjon, nem lesz gond.
- Light Beam. - mondtam el a varázsigét, amitől kezem előtt egy sárga mágikus pecsét jelent meg, és egy fénysugár repült a növények felé.
Hármat találtam el, amitől elhajlottak, és azonnal kiszáradtak. A többi ekkor észrevett, és mind felém fordult.
- Light Beam.
Ezzel is újabb hármat sikerült eltüntetni. Készültem a következő támadásra, de ekkor a földből egy inda tekeredett a lábam köré.
- Mi a franc ez? - lepődtem meg.
A következő pillanatban egy másik inda nőtt ki a földből, aminek a végén egy ököl kinézetű csomó volt. Félre akartam ugrani előle, de nem tudtam, mivel le volt fogva a lábam. Mellkasomon egy ütést éreztem, és mivel nem tudtam hátralépni, elestem. Úgy tűnt, mintha a növények kacagtak volna, bár hangot nem hallattak. Eléggé furcsa volt, de ha mozognak a növények, akkor ilyenen már nem is kellene csodálkoznom, és nem is volt időm ilyenekkel foglalkozni, mert egy újabb inda közeledett felém. Felültem és félrefordítottam a testem, így nem talált el. Kis időt kellett nyernem, ameddig kiszabadítom a lábam.
- Light Magic. - idéztem meg egy vakító villanást.
Rögtön elkezdtem lefeszegetni magamról az indát, és sikerült is, de ekkor a másik lábamra egy újabb tekeredett rá, és mellette pedig célba vett egy ököl alakú is. Szerencsémre ismét el tudtam hajolni előle, de a lábam ismét a földhöz volt láncolva. Meglepődtem, hogy hogyan tudnak még így is célba venni, de aztán eszembe jutott, hogy növények, így nem igazán hat rájuk ilyen formában a fény, és szemük sincs. Nem kerülhettem ki mindig a varázslataikat, ezért támadnom kellett.
- Light Beam. - indítottam egy újabb fénysugarat.
Sikerült eltalálnom még hármat. Szerencsémre rosszul helyezkedtek el, mivel egymás mögött volt mind, és nem is tudtak elmozdulni, így könnyű célpontoknak bizonyultak. Lábamról leszedtem gyorsan a rátekeredett indát, és felálltam. Újra támadtak, de ezúttal egyszerre. Az egyik megpróbált ismét lefogni, a másik kettő pedig megütni. Számítottam már a tekergő indára, ezért félreugrottam, a másik kettő elől pedig leguggoltam, és felettem suhantak el. Felálltam és egy újabb fénysugarat küldtem a gazak felé. Mindhármat eltaláltam, és el is száradtak.
- Ez meg is volna. - fordultam az emberek felé.
- Köszönjük, kimondhatatlanul hálásak vagyunk. Maga nélkül elveszett volna ez a sok termés, ami a megélhetésünket is jelenti. - hálálkodott a megbízó.
- Ugyan, semmiség volt. - legyintettem.
- Parancsoljon, itt a jutalma. - nyújtott oda egy pénzes szütyőt.
- Köszönöm.
- Viszlát.
Rögtön visszaindultam a céhépületbe, hogy megigyak valamit ami lehűt, mert kissé kimelegedtem a harc közben, és meg is kellett ünnepelnem a sikeres munkát. Amikor beléptem az ajtón, Mei meglátott és már töltötte is az aranyló nedűt. Leültem a pulthoz és belekortyoltam a sörbe, közben pedig elmeséltem mi történt a megbízás alatt.