Eigo Haruki

Már egy hete tartott a rossz idő. Minden nap hol esett az eső, hol elállt, de folyamatosan be volt borulva az ég. Nagyon szerettem volna gyakorolni a mágiáimat, de olyan érzést keltett bennem ez az időjárás mintha az életenergiámat szívná el. Szokásos tevékenységem folytattam a klánház főtermében. Ayumi társaságában iszogattam, és amikor Meinek épp nem volt semmi dolga, akkor ő is csatlakozott hozzánk.
- És csak esik, és esik... - mondta fejcsóválva Ayumi.
- Jó lenne ha lenne olyan mágia, ami elűzi ezeket az esőfelhőket az égről.
- Nincs kedvetek egyet pókerezni? - vetette fel az ötletet Mei.
- Miért is ne. - vágtam rá. - De szólok előre, hogy nem hagyom magam. - mosolyodtam el.
A raktárból előhozta a lány a készletet. Kipakolta a pultra, és már ki is osztotta a lapokat. Nem voltam már kezdő ebben a játékban, de valahogy ezen a napon még ez se ment, mivel úgy fél óra alatt elnyerték mindenemet.
- Sorom van. - terítettem ki lapjaimat.
- Nekem pedig egy flush-öm. - folytatta Mei.
- Akkor azt hiszem én nyertem. Full. - mondta Ayumi miközben megmutatta lapjait.
- Úgy tűnik nem is kell, hogy hagyd magad. Anélkül is kiejtettünk. - mosolygott, miközben gúnyosan kinyújtotta a nyelvét.
Nem tudtam mit felelni erre, inkább belekortyoltam a sörömbe. A továbbiakban csak figyeltem ahogy a két lány játszik. Oda-vissza nyerték a játszmákat, de végül Mei került ki győztesen.
- Gratulálok. Hozz nekem még egy sört légyszíves. - mondtam vigyorogva.
- De mivel elvertetek, fizetek nektek is valamit amit kértek.
- Hmm... - kezdte Mei amikor próbált sört csapolni. - Úgy tűnik ez a hordó is kifogyott.
- Kifogyott? Akkor cseréld ki, segítek idehozni a másik hordót. - ajánlottam fel miközben felálltam a székről.
- Nincs másik.
- Micsoda?
- Az meg hogy lehet?
- A beszállítók már jelezték, hogy eltűnt a készletük. Ők se értik, hogyan lehetett ez, de így nem tudtak új árut hozni. Próbáltunk már beszélni több céggel is, de mind azt mondták, hogy nekik is szőrén-szálán eltűnt minden alkohol tartalmú italuk.
- Ez nem jó vicc.
- Nem viccelek. Magad is megnézheted a raktárban.
- Akkor ennek azonnal utána kell járni. Ayumi velem tartasz?
- Persze, hogy megyek.
- Mei, ne aggódj, megoldjuk ezt a problémát.
- Én eddig se aggódtam, csak te. - mondta mosolyogva.
- Meg tudnád adni a címeket, hogy merre találjuk a kifőzdéket amiket felkerestél?
- Ez egy jó ötlet. - jegyeztem meg.
Mei bólintott, majd keresett egy papírt és egy tollat, és gyorsan összeírta a kért címeket. Ayumi eltette a papírt, kimentünk a klánházból, és az első beszállító felé vettük az irányt.
Mivel ez Shirotsumében volt, hamar odaértünk. Egy nagy épület állt előttünk, homlokzatán egy söröskorsó alakú címerrel. Beléptünk a kapun, és rengeteg sör, pálinka és egyéb alkohol főzéséhez szükséges tartályok látványa fogadott minket. Körülbelül akkora lehetett mint a klánházunk főcsarnoka. Nem jártunk még itt ezelőtt, úgyhogy útbaigazításért odamentünk az első emberhez akit megláttunk.
- Üdv. - köszöntem. - Meg tudná mondani, hogy merre találjuk a tulajdonost?
- Jó napot. Természetesen. Felmennek azon a lépcsőn az első emeletre, ott elfordulnak balra, és a folyosó végén a szemközti ajtóra ki lesz írva, hogy iroda.
- Köszönjük.
Követtük az útvonalat amit a munkás megadott, és pontosan ott találtuk a helyiséget ahol annak lennie kellett. Kopogtattam az ajtón.
- Nyitva van. - szólt ki egy hang bentről.
Kinyitottam az ajtót és beléptünk. Tipikus iroda kinézete volt a helyiségnek, és az ajtóval szemben álló íróasztalnál egy középkorú, hosszú, barna hajú férfi ült.
- Jó napot. Miben segíthetek? - kérdezte.
- Üdv. Eigo Haruki vagyok a Titan Nose máguscéhtől. Az alkoholok eltűnése után érdeklődnénk.
- Foglaljanak helyet. - mutatott az asztal előtt álló két székre.
- Köszönjük.
Odaléptünk a székekhez és leültünk, a férfi pedig folytatta.
- Sajnos arról nem tudok sok mindent mondani. Mi sem tudjuk, hogy mi történt. Egy éjszaka alatt eltűnt az összes italunk. A legnagyobb gond az, hogy nem is tudunk újabbat főzni, mert a földeken és a gyümölcsösökben nem még érett be az alapanyag.
- Voltak őrök? Ők sem láttak vagy hallottak semmi furcsát? - kérdezte Ayumi.
- Igen vannak éjjeli őreink. Ők azt mondták, hogy az éjszaka közepén hirtelen erős fény szűrődött ki a tartályokból és amikor belenéztek, mind üres volt. - felelte elkeseredett hangon, majd az asztalára csapott egy jókorát.
- És nem láttak senkit?
- Azt mondták, hogy egy lélek se járt a környéken. Egyébként még nem adtunk fel semmilyen megbízást, csak holnap akartuk szétküldeni a mágus klánoknak. Honnan tudják, mi történt?
- A céhünkben elfogyott minden ital, és sehonnan nem tudtunk újabb készleteket rendelni, mert mindenhonnan eltűnt az alkohol.
- Szóval nem csak innen tűnt el?
- Ide jöttünk először, de majd körbejárjuk a többi céget is, hátha ők többet tudnak.
- Remélem sikerrel járnak. Ha megoldják ezt a problémát akkor megkapják érte a megfelelő jutalmat.
- Köszönjük a segítőkészséget. Viszlát.
Felálltunk, majd elhagytuk az épületet, és rögtön a vasútállomás felé indultunk, hogy megkeressük a következő kifőzdét. Az odaút közben Ayumi azt mondta, hogy Oshibanába kell mennünk, úgyhogy a vasúti pénztárnál kértem is oda két jegyet. Fél órát kellett várnunk a szerelvényre, ezért leültünk egy padra a vágány előtt.
- Eddig nem tudtunk meg sok mindent. Szerinted mi történhetett? - szegezte felém a kérdést Ayumi.
- Fogalmam sincs. Remélem a többi helyen majd többet tudnak segíteni.
A vonat érkezéséig azon töprengtünk mind a ketten, hogy mi történhetett.
- Megjött a vasparipa.
Felszálltunk és kerestünk magunknak egy üres kabint. Nem sokkal a vonat indulása után Ayumi feje a vállamon kötött ki. Elaludt. Nem akartam felébreszteni. Az út során az ablakon keresztül figyeltem a tájat. Egy órás út után végre megérkeztünk.
- Ébresztő. Megjöttünk. - mondtam halkan, nehogy megijedjen.
- Hol vagyunk? - kérdezte miközben egyik szemét dörzsölgette a kezével.
- Oshibanában.
- Húú... Jól elaludtam. Ne haragudj.
- Ne viccelj már, miért haragudnék. - nyugtattam meg egy mosollyal.
- Induljunk a kifőzdéhez.
Leszálltunk a szerelvényről és megkerestük a megadott címet. Ez az épület már akkora volt, hogy az egész klánházunk belefért volna. Itt is megkerestük az épületen belül a tulajdonost, aki nem tudott semmivel se többet mondani, csak ugyanazt amit az előző helyen is hallottunk. Fények, aztán eltűnt minden, és senkit nem láttak a környéken. Nem volt más választásunk, el kellett mennünk a következő helyre, de mivel ránk esteledett, ezért Oshibanában kellett éjszakáznunk. Hosszú út állt még előttünk, úgyhogy a szabadban kerestünk egy helyet ahol átaludhatjuk az éjszakát. Másnap korán keltünk és útnak is indultunk rögtön. Kunugi következett. Onnan elmentünk Onibusba, és végül Magnoliába. Egyik helyen se jutottunk közelebb a megoldáshoz. Már negyedik napja voltunk úton. Kezdett kilátástalanná válni a helyzetünk, és nem is tudtuk, hogy merre folytassuk a keresést az eltűnt alkohol után. Betértünk egy fogadóba, hogy megvacsorázzunk. Nem volt a legjobb hely, de nem akartunk túl sok pénzt költeni, úgyhogy leültünk az egyik asztalhoz, ahová rögtön oda is jött egy pincér.
- Jó estét.
- Üdv. Szeretnék egy korsó sört, és egy tál krumplit dupla adag hússal.
- Én pedig szeretnék egy vegyes salátát.
- Sajnálom, de nincs sörünk.
- Hát persze, el is felejtettem... Akkor egy pohár vizet kérek.
A pincér felírta a rendelést, és már el is viharzott a konyha irányába.
- Mi lesz, ha nem tudjuk megoldani ezt a különös küldetést?
- Akkor, ameddig nem érik be az újabb termés, nem jut senki alkoholhoz. Lehet, hogy ez nem is olyan rossz dolog. - mondta mosolyogva Ayumi.
- Ez nem jó vicc. Egyébként meg nem tudhatjuk, hogy legközelebb is el fog-e tűnni ez a rengeteg ital.
Ekkor odasétált az asztalunkhoz egy eléggé bűnöző kinézetű férfi akinek arca egy kendővel volt eltakarva.
- Úgy hallom, hogy meg akarjátok találni azt aki eltüntette az összes alkoholt. Talán én tudnék segíteni. - mondta halkan.
- Örülnénk neki, ha tudnál valami hasznos információval szolgálni.
- Persze ennek az információnak ára van.
- Nesze, itt van 1000 gyémánt, és most beszélj.
- Azt rebesgetik mostanában az utcákon, hogy felbukkant egy tudós, aki olyan lakrimákat készít, amik magukba szívják az összes alkoholt ötven méretes sugarú körben.
- És hol találjuk ezt a tudóst?
- Erre nem emlékszem... - felelte.
Elé raktam még 1000 gyémántot amit azonnal zsebre is rakott.
- Igen, már emlékszem. A Hakobe-hegy keleti oldalán található a rejtekhelye, egyetlen út vezet oda, így nem lehet eltéveszteni.
Informátorunk hátat fordított, majd távozott a vendéglőből.
- Szerinted igazat mondott? - kérdezte Ayumi.
- Nem tudom, de ez még mindig közelebb vihet a megoldáshoz, mint az eddigi információk, úgyhogy utána kell járnunk.
A lány bólogatással jelezte, hogy egyetért. Pár perc múlva meg is érkezett a vacsora. Evés közben megbeszéltük, hogy másnap reggel rögtön útnak indulunk, hogy minél előbb végezzünk. Amikor befejeztük az étkezést, elmentünk és ismét kerestünk a szabadban egy jó helyet ahol álomra hajthatjuk a fejünket. Minden éjszaka a szabad ég alatt aludtunk, mivel nem volt annyi pénzünk, hogy fedett helyen tölthessük az éjszakát.
Amint felkelt a nap felültünk az első vonatra ami elvitt minket Oshibanába. Hosszú út állt előttünk, úgyhogy a városban felszerelkeztünk élelmiszerekkel és folyadékkal, majd elindultunk az állítólagos rejtekhely felé.
Egy északnak vezető úton indultunk el, és kerestük a helyet ahol nyugat felé kell fordulnunk. Úgy egy óra járás után el is értük a kereszteződést, aminél egy tábla volt „Hakobe-hegy” felirattal. Úgy döntöttünk, hogy azt az utat követjük. Útközben egy erdőn és egy folyón kellett átvágnunk, majd néhány óra gyaloglás után megláttuk a hegy lábát, de a keresett épületnek nyoma sem volt.
- Elengedem Ölyvecskét, hogy körülnézzen a levegőből, hátha onnan talál valamit. - vetette fel az ötletet Ayumi.
- Ez jó ötlet. De, remélem nem feleslegesen jöttünk el idáig.
- Szállj, és keress egy épületet a közelben. - mondta a madarának a lány.
Ayumi karjáról a sólyom azonnal a magasba emelkedett és kémlelte a földet. Hamar el is távolodott annyira, hogy már nem is láttuk.
- Biztos, hogy értette amit mondtál neki?
- Ne mert megkérdőjelezni Ölyvecske intelligenciáját! - förmedt rám Ayumi félelmetes tekintettel.
- N... ne haragudj. Nem úgy értettem.
- Akkor szerencséd van. - mondta miközben arcára mosoly húzódott.
- Tessék, már itt is van. - mutatott az égre, ahol felénk tartott a madár.
Fejünk felett körözött, majd elindult az egyik irányba.
- Menjünk utána, talált valamit.
Gyorsan haladt az ölyv, úgyhogy sietnünk kellett. Úgy egy kilométert tehettünk meg amikor végre megpillantottunk egy épületet. Amikor odaértünk meg kellett állnom egy pillanatra mivel kifogytam a szuszból. Nem voltam hozzászokva ilyen hosszú távok lefutásához, főleg nem ilyen irammal. Ahogy láttam Ayumi se, mivel ő is gyorsan kapkodta a levegőt. Pár perces pihenő után elindultunk az épület bejáratához. Ekkor tűnt csak fel, hogy az épületnek nem volt szokványos a külseje. Fém falai és kör alakja volt, tetején egy kupolával. Egyetlen ajtót láttunk, így azon próbáltunk bejutni. Amikor meg akartam fogni a kilincset, magától kinyílt az ajtó.
- Ez érdekes. Ha itt tényleg ilyen dolgot rejtegetnek akkor miért ennyire védtelen az egész?
- Lehet, hogy ez nem is az az épület, és nem mondott igazat az az idegen a vendéglőben.
- Akkor megkeresem és visszaszerzem a pénzem. Mindenesetre először nézzünk körül bent.
Amint beléptünk mind a ketten, az ajtó máris becsukódott mögöttünk. Fények gyúltak, amik a szemünkbe világítottak. Mivel fénymágus vagyok, engem nem zavart a fény, de Ayumi a karjával próbálta takarni szemeit. Sajnos nem láttam sok mindent mert a terem többi részében sötét volt.
- Végre itt vagytok, már vártalak benneteket. - szólalt meg egy hang.
- Vártál ránk? Ki vagy te?
- Az most nem lényeges. Tudom, hogy azért jöttetek, hogy megakadályozzátok a tervem, de nem fogom hagyni. Muhahahaaaa. - tört ki örült nevetésbe.
- Light Beam. - mondtam el a varázsigét amivel kilőttem a fényszórókat, hogy Ayumi ne vakítsa el a fény, és tudjon ő is harcolni, ha szükséges.
- Light Magic.
Fénymágiámmal a plafonon egy fénygömböt hoztam létre, amivel bevilágítottam az egész termet. Rengeteg gépezet volt a teremben, és annál is több hatalmas lakrima. A helyiség másik végén egy szemüveges, kopaszodó, ősz hajú, férfi ült, aki egy fehér köpenyt viselt. Előtte egy billentyűzet és egy átlátszó monitor lebegett.
- Ez meg mi?
- Archívum mágia. Adatokat gyűjthet be rólunk, és telepátiára is képes vele. - vágta rá Ayumi.
- Szóval ő is egy mágus.
- Hol van a sok alkohol tartalmú ital amit elloptál?
- Ezekben a lakrimákban, amiket itt látsz. De úgy használd legközelebb a mágiád, hogy ha megsérülnek akkor elveszik a tartalmuk.
- Áruld el, hogy hogyan lehet kiszedni ezekből az italokat.
- Rendben. Ezzel a lakrimával... - félbeszakította mondatát és egy pillanatra elhallgatott. - Miket beszélek, majdnem elárultam. De nem hagyom, hogy megszerezzétek. Akkor is végigcsinálom amit elterveztem. Folyamatosan ellopom az összes alkoholt és az emberiség ki fog halni. Muhahahaaaaa. - hangzott el ismét az örült nevetés.
- De az emberek alkohol nélkül is tudnak élni.
- Azt gondolod, hogy elhiszem ezt nektek? Itt az ideje, hogy végezzek veletek.
- Cöh... Azt majd meglátjuk.
A tudós felállt és közben eltűnt előle a varázslata, majd egy lakrimát dobott felénk.
- Knuckle Plant. - reagált Ayumi.
Magokat hajított a földre, majd egy inda nőtt ki onnan aminek a végén egy ököl volt, és eltalálta a felénk repülő lakrimát. Egy nagy robbanás követte az eseményt. Karommal próbáltam eltakarni szemeim, nehogy por menjen bele.
- Robbanó lakrima.
- Ha eltűnik a por, lefogom, te pedig intézd el. - súgta Ayumi.
Egy bólintással jeleztem, hogy értetem. Amint kezdett eloszlani a porfelhő és megláttuk a tudóst, támadásba is lendültünk.
- Grappling Vines. - mondta el a varázsigét a lány.
- Tudom a tervetek. Hasztalan ezzel próbálkoznotok. Az archívum mágiámnak köszönhetően letöltöttem a fejetekből.
Indák nőttek ki a földből, amik a férfira tekeredtek, és így mozdulatlanná tették.
- Light Beam. - indítottam gyorsan egy támadást.
A varázslatom telibe találta a célpontot, aki ki is feküdt.
- Ez egy idióta. Lehet, hogy tudta a tervünk, de valahogy el is kellett volna kerülnie a varázslatainkat. - nevettem el magam.
Ayumi is egy jót kuncogott ezen. Odasétáltam a tudóshoz, és kivettem a zsebéből a lakrimát, amivel ki lehet engedni a többiből az alkoholt. Mivel rengeteg hatalmas lakrima volt, nem tudtuk elvinni magunkkal. Ayumi leírta egy lapra, hogy elfogtuk a tolvajt aki ellopta az alkoholt, és azt is, hogy merre vagyunk. Rákötötte az egerészölyv lábára, és elküldte a madarat a rúnalovagokhoz.
Pár óra elteltével oda is értek és átadtuk nekik a tudóst aki még mindig nem nyerte vissza az eszméletét. Elmagyaráztuk az illetékeseknek, hogy hol az alkohol, és átadtuk nekik a lakrimát amit a tudóstól vettem el.
Nem volt más dolgunk, úgyhogy visszamentünk Oshibanába, onnan pedig vonattal Shirotsuméba. A klánházba visszaérve, odamentünk a pulthoz, mindent elmeséltük Meinek, és megünnepeltük, hogy megoldottuk a rejtélyt. Sör még mindig nem volt, úgyhogy csak valami üdítőt ittunk. Ez után rögtön felmentem az emeletre, és bementem a szobámba aludni. Eléggé fárasztó volt ez a hosszú út, és örültem, hogy végre a saját ágyamban alhatok.
Másnap reggel, mint ahogy minden nap, lementem a főterembe, ahol Mei már serénykedett a pult mögött..
- Üdv.
- Szia. - köszönt kellemes hangján Mei.
- Van már sör?
- Még nincs, de a mai nap folyamán már hoznak.
- Akkor adj valami ihatót légy szíves.
- Még mielőtt elfelejtem. Hoztak nektek valamit reggel. Mindjárt ide is hozom.
- Micsodát? - kérdeztem csodálkozva.
- Tessék. A Shirotsumei beszállítónk hozta. - felelte és közben a kezembe nyomott egy szütyőt.
- A jutalmunk.
A szütyő láttán rögtön mosolyra húzódott a szám. Közben Mei elém rakta az üdítőt amit kértem. Bár az íze nem volt a legjobb, de mivel tudtam, hogy hamarosan már ihatok valami rendes italt is, ez még gyorsan leküzdöttem a torkomon. Nem sokkal később Ayumi is betoppant a klánházba, akinek rögtön oda is adtam a jutalom felét. A lányok rögtön azon tanakodtak, hogy milyen ruhákat és cipőket vehetnének. Ez a téma nem igazán érdekelt engem, így kimentem a klánház udvarára, hogy élvezzem a rég várt napsütést és a jó időt.

- Szia Eigo, gyere ide légy szíves. - szólt Mei, amikor beléptem a klánház ajtaján.
Odamentem a pulthoz, ahol a lány Ayumival és Jamesel cseverészett.
- Sziasztok.
- Szia.
- Hello.
- Ennek a küldetésnek a megbízója, azt mondta, hogy először neked adjam át ezt a felkérést, mert jó munkát végeztél legutóbb. - tolt elém egy papírt.
Felvettem a lapot és elolvastam.

„Szőlő szüreteléséhez, és mágikus bor készítéséhez várjuk egy mágus segítségét, a Shirotsume melletti szőlősbe. A munka elvégzése után nem leszünk szűkmarkúak.”

- Legutóbb is ott voltam küldetésen. - néztem fel mosolyogva a többiekre. - Mei, be is jegyezheted, hogy elvittem.
- Már készen is van, szinte biztosak voltunk benne, hogy elvállalod. - mondta mosolyogva.
- Akkor már itt sem vagyok.
Sietve indultam el a város határához. Kissé feldobta a napom az a tudat, hogy bor készítésében segédkezhetek. Kellett is ez a kis hangulatjavító, mert az időjárás miatt nem volt a legjobb a kedvem. Már hetek óra folyamatosan sütött a nap, de ezen a napon összegyűltek az esőfelhők, és a szél is feltámadt. Az égi áldás nem érkezett még meg szerencsére, és a hőmérséklet is 30 fok körül lehetett, de a levegőben már nagyon érzékelhető volt, hogy hamarosan elkezd esni. Úgy fél óra alatt el is értem a szőlőst, ahol a megbízó már várt rám. Úgy hatan lehettek ott az egyik sor elején, mellettük pedig egy olyan négykerekű jármű, amilyent még sosem láttam. Úgy nézett ki, mint egy hétköznapi mágikus kocsi, de hatalmas kerekei voltak, aminek köszönhetően magasan volt a vezető ülés, és a kerekek között érdekes karok voltak.
- Üdv. - köszöntem.
- Isten hozott Eigo. Reméltem, hogy elvállalod a megbízásomat.
- Hogyne vállaltam volna el, ha másért nem, akkor azért, mert borról van szó. - mondtam mosolyogva.
- Akkor lássunk is hozzá. Menj fel a járműre, van rajta egy SE csatlakozó, használd.
- De nem is láttam még ilyen kocsit, nem tudom hogyan kell irányítani.
- Ne aggódj, csak varázserőt kell adni neki, a többit elvégzi magától.
Felmásztam a jármű oldalára erősített létrán, leültem, és a jobb karomra húztam a csatlakozót. Amint elkezdtem áramoltatni bele a mágiám, a gép elindult, és az első szőlősort vette célba. Pont olyan magas volt, hogy a szőlőtőkék elfértek alatta. Hallottam ahogyan a jármű alatt levő karok is mozgásba lendültek. Hátranéztem és láttam, ahogy mögöttem már ládákba voltak szedve a fürtök, az emberek pedig kivitték azok a sorból és felrakták egy másik járműre. Fél óra alatt le is szedte a gép mind a tíz sorról az összes termést. Amint kiért a sorból a négykerekű, leszedtem a karomról a csatlakozót, és leszálltam a járműről.
- Ezzel meg is vagyunk. Jöhet a következő feladat. - mondta a megbízó.
- És mi lesz az?
- Most leszedtük a fehér szőlőt, úgyhogy jöhet a vörös.
- Akkor szállok is vissza a gépre.
- Azt nem azzal kell szedni. Ez egy különleges fajta. Fogj meg néhány ládát, és kövess.
Felkaptam öt ládát, amik egymásra voltak rakta, és a férfi után mentem.
- Minden tőke alá rakj le egyet. - adta ki az utasítást.
Ezzel a feladattal is hamar végeztünk, és néhány perc múlva ismét mindenki a sor elején állt.
- És most mi következik? - kérdeztem.
- Most várunk. Bármelyik pillanatban elkezdődhet.
- Mi fog elkezdődni?
- Türelem és meglátod.
Figyeltem a szőlősorokat, és vártam, hogy mi fog történni. Néhány perc múlva hirtelen az összes szőlő szinte egyszerre leesett, pontosan bele a ládákba.
- Ez meg mi volt? - kérdeztem meglepődve.
- Most érett be teljesen a szőlő. Ez egy olyan fajta, hogyha beérett, akkor magától leesik a tőkéről.
- Alig várom már, hogy ezekből bor legyen. - mondtam nagy lelkesedéssel.
- Mivel kész vagyunk a szürettel, vihetjük is a pincébe.
Felpakoltuk a ládákat egy négykerekű járműre, és felszálltunk. Mivel az is mágiával működött, a karomra húztam az SE csatlakozót és elindultunk. A dombok felé vezetett a megbízó, amit hamar el is értünk, mivel csak pár száz méterre volt. A domboldal előtt ha jól számoltam, úgy ötven présház lehetett. Kissé le is lassítottam, hogy jobban megszemlélhessem őket. Sokat nem bámészkodhattam, mivel a megbízó máris megállított.
- Álljunk meg, megjöttünk.
Abbahagytam a mágiám áramoltatását a járműbe, ami így megállt. Leszálltunk róla, és mindenki megfogott egy ládát, amíg a megbízó kinyitotta a pincét. Belökte az ajtót és félreállt, jelezve ezzel, hogy bemehetünk. Amikor beléptem elsőnek az tűnt fel, hogy kellemesen hűvös volt bent. Legalább tíz fokkal volt alacsonyabb a hőmérséklet mint kint. Leraktam a ládát, és kicsit körülnéztem. Sok minden volt a helyiségben, szőlőprés, bogyózógép, híbér, többféle borospohár, asztalok, székek, bútorok, hordók, borosüvegek. Egyszóval minden ami a borkészítéshez és fogyasztásához szükséges. Közben a megbízó a présház végéhez sétált, ahol kinyitott egy ajtót, ami a lyukpincébe vezetett. Hirtelen éreztem, hogy kellemes illatok özönlöttek ki onnan. Kimentem egy újabb ládáért a járműhöz, hogy minél előbb bepakoljuk azokat, és utána még ráérek majd körülnézni alaposabban is. Mágusként nem igazán voltam hozzászokva, hogy körülbelül húsz kilós ládákkal rohangáljak, így mire bevittem húszat ezekből, már kissé elfáradtam. Mire végeztünk a bepakolással, a megbízó hozott egy-egy üveg vörös és fehérbort, amit ki is töltött poharakba.
- Mielőtt nekiállunk, kóstoljuk meg a tavalyi termést.
- Ez egy jó ötlet. - mosolyogtam.
A többiek bólintással jelezték egyetértésüket, majd mindenki megragadott egy poharat, amiben fehér bor volt.
- Akkor egészségünkre.
Belekortyoltam a poharamba, és szinte táncot jártak az ízlelőbimbóim a finom nedűtől. Száraz bor volt.
- Ennek remek íze van. Az ilyent bűn lenne fröccsként meginni.
- Ez az egyik évjárat ami a legjobban sikerült. És az idei is remek lesz. De most lássunk is hozzá a munkához. Először a bogyózással kezdünk. Az a gép is mágiával működik csak. Semmit nem kell csinálnod, csak áramoltatni bele a varázserőt, a többit majd megoldjuk mi, és persze a gép.
- Értettem.
Odamentem a bogyózóhoz, és felhúztam a karomra az SE csatlakozót, és ahogy az lenni szokott, amint elkezdtem áramoltatni a mágikus energiát bele, a gép azonnal működésbe lépett. A megbízó odaállított mellé egy kisebb létrát, amire felmászott az egyik férfi, aki öntötte a gépbe a ládák tartalmát, a többiek pedig adogatták neki a ládákat. A gép is egy nagy ládán volt rajta, amibe a szőlőszemek estek, a szerkezet hátulján, pedig a szárak potyogtak ki. Nagy gép volt, és gyorsan is dolgozott, úgyhogy fél óra alatt le is darálta az összes fehér szőlőt. Megszüntettem a mágia áramlását amitől leállt a szerkezet. Ekkor két férfi megfogta felemelte és arrébb mentünk, majd rárakták egy másik ládára ami üres volt. Egy harmadik odahozta mellé a létrát és felment rá. Folytattuk a kék szőlő bogyózását. Mivel ebből kevesebb volt, negyed óra alatt kész lett az is. Leállítottam a gépet, és lecsatoltam magamról az SE csatlakozót. Két férfi leszedte a ládáról a bogyózót, és elkezdték elmosni.
- Most, hogy ez is kész, kóstoljuk meg a vörös bort is. - mondta a megbízó.
Nem kellett kétszer mondania, odamentem és megfogtam az egyik poharat.
- Akkor ismét egészségünkre.
Belekortyoltam. Ez a bor kissé édes volt, és testes, ráadásul még talán az előzőnél is finomabb. Miután mindenki megitta, ismét megszólalt a megbízó.
- Most a kékszőlőt hagyni kell állni pár napig, hogy vörös bort lehessen belőle csinálni, mivel idő kell neki, hogy átvegye a lé a szőlő színét. Ezért most már csak a fehérrel kell foglalkoznunk. De előtte még megmérjünk mindegyiknek a cukorfokát. - mondta, miközben egy henger alakú kis műanyagból elővett egy hőmérőhöz hasonló üveget.
A műanyagot belenyomta a fehérszőlővel teli ládába és teljesen teletöltötte, majd eligazította a szőlők között, úgy, hogy egyenesen álljon, és ne kelljen fogni. Ez után óvatosan belerakta a cukorfokmérőt a műanyagba, ami egy rövid ideig fel-le úszott a lében, majd amikor megállt, le lehetett róla olvasni a fokot.
- 18,5 fokos. Egész jó. - állapította meg.
- Ebből mit lehet megtudni? - kérdeztem.
- Azt, hogy körülbelül milyen lesz a bor alkoholtartalma. Ez 13-14%-os lesz körülbelül.
Kiöntötte a dobozból a levet, és vízzel kicsit átöblögette, majd ugyanezt megcsinálta a kékszőlővel is.
- 19 fokos. Ez is jó lett. Idén is jó évünk van. Bőséges termés volt és a cukorfoka is jó a szőlőnek. Vihetitek a présbe.
Vödrökkel kimerték a fehérszőlőt a ládából és beleöntötték a présbe. A prés kifolyó nyílásánál volt egy vödör, ami ha megtelt elvitték, és beleöntötték a hordókba. Eleinte még gyorsan folyt a lé, aztán amikor kezdett elapadni, odajött hozzám a megbízó.
- Ahogy már sejthetted, ez is varázserővel működik.
Tudtam mi a dolgom, felhúztam a karomra a csatlakozót, és ismét áramoltattam bele a mágikus energiám, amitől a prés beindult és elkezdte kipréselni a szőlőből a levet. Ismét gyorsan kezdett el folyni a lé, és egészen addig kellett működtetnem a gépet, ameddig ki nem folyt az összes. Amikor már nem jött belőle leállítottam a szerkezetet.
- Most kicsit átmozgatjuk a törkölyt és még egyszer lepréseljük. - mondta a megbízó.
Leállítottam a gépet, ők pedig megforgatták a törkölyt, ahogy mondta.
- Mehet.
Ismét elindítottam a prést, amitől újra el kezdett folyni a lé, de már nem annyira mint az elején, és hamar el is fogyott.
- Elég lesz, leállíthatod, ez is készen van.
Ismét leállítottam a gépet, és lecsatoltam magamról az SE csatlakozót.
- Most, hogy ez is készen van, igyunk még egyet.
Odaléptem a poharakhoz, amik ismét tele voltak, úgyhogy megfogtam egyet, és meg is ittam a benne levő vörösbort.
- Megkóstolod a mustot?
- Hogyne kóstolnám.
- Parancsolj. - nyújtott felém egy musttal teli poharat.
Belekortyoltam. Olyan édes íze volt, mint a méznek.
- Ne idd meg az egészet, hacsak nem akarsz holnap egész nap a WC-n fogsz ülni. - mondta, miközben felnevetett.
- Ezt se kell kétszer mondani. - tettem le gyorsan a poharat.
- Készen is vagyunk. Most hagyni kell forrni a bort.
- Örülök, hogy segíthettem, és hogy megnézhettem, hogyan is készül a mágikus bor.
- Én köszönöm a segítséged. Parancsolj itt a jutalmad. - nyomott egy nagy marék gyémántot a kezembe. - És itt van még ez is. Egy-egy üveg fehér és vörösbor. Fogyaszd egészséggel.
- Köszönöm és viszlát. - köszöntem el, miközben átvettem a két üveget.
Visszaindultam a klánházba, hogy megfürödhessek, és kipihenhessem magam, mert a nap folyamán elég sok varázserőt kellett elhasználnom. Siettem visszafelé, mivel még mindig be volt borulva az ég, és nem tudhattam, hogy mikor fog elkezdeni esni az eső. Útközben gyönyörködtem a pincékben és a szőlősorokban, és büszkének éreztem magam, hogy részt vehettem a nemes ital, a bor készítésében.

Álmosan sétáltam Shirotsume főutcáján, a következő küldetésem felé. Hajnali öt órakor kellett felkelnem, mert egy disznóvágásra kerestek segítőt, és korán kezdenek. Nem voltam hozzászokva az ilyen korai keléshez, de mégis elvállaltam, mert sok jót hallottam már a disznóvágásról. Persze nem csak ez miatt döntöttem úgy, hogy elmegyek, hanem a sok alkohol is ösztönzőleg hatott, amit ott ihatok majd. Még a nap se kelt fel, és az idő is eléggé hideg volt, ami szintén nem segített jókedvre derülni. Hamarosan oda is értem a házhoz, ami a megbízást tartalmazó papíron volt. Becsöngettem, amire hamarosan ajtót is nyitott egy kövér nő.
- Jó reggeet', maga biztos a segítő, akit kerestünk.
- Igen. Eigo Haruki vagyok.
- Fáradjon beljebb. - állt félre a bejáratból.
Bár félreállt, mégis alig tudtam bemenni, mivel még így is elállta a fél bejáratot. Beljebb lépve, egyre hangosabban hallottam, hogy már jó páran beszélgettek. Előreengedtem a nőt, hogy mutassa irányt. Egy folyosón vezetett végig, amiből egy ajtó nyílt balra. Bementünk.
- Ki vót' az asszony? Gondolom nem a segítő, mive' nem látom sehó'. - hallottam egy férfi hangját.
- De bizony ő vót' az.
- És akkó' hun' van?
A nő mögött álltam, ami miatt nem láthattak, mivel eltakart. Mielőtt még folytatták volna a találgatást, előreverekedtem magam, hogy én is beléphessek a helyiségbe, és végre észrevegyenek.
- Jó napot, én lennék az. Eigo Haruki vagyok.
- Én vónék' a megbízó vagy, hogy nevezitek ti eztet'.
- Milyen soványka legény vagy te. Esző' te rendesen? - kérdezte egy másik nagy darab nő.
Soványnak egyáltalán nem voltam mondható, már csak azért se mert szépen kidolgozott szálkás izomzatom volt. Ahogy körbenéztem a helyiségben, megértettem miért mondta rám, hogy sovány vagyok. Három férfi és két nő volt a szobában, és mind száz kiló fölött volt. Ezekhez az emberekhez képest képest tényleg sovány voltam. Vagy inkább ők voltak kövérek. A súlyukon kívül, ami még feltűnt, az a tájszólásuk volt, de az nem volt olyan vészes, mivel megértettem, amit mondani akartak.
- Most ne ezze' foglakozzunk', Mos', hogy mindenki itt van, lássunk is hozzá a munkáhó'.
Ekkor egy harmadik nő lépett be, egy tálcával a kezében, amin egy üveg ital volt, és mellette felespoharak.
- No te legény. Oszt bírod-é a jó pálinkát?
- Hogyne bírnám, már alig vártam, hogy igyunk egyet.
- No, akkó' mindenki vegyen e' egy poharat, és igyunk arra, hogy regge' van. Egészség.
Megittam az italt, ami mint kiderült, szilvapálinka volt, ráadásul a jó erős házi fajtából.
- Asszony, fór' má' a víz? - fordult a kövér nő felé.
- Hogyne fórna'.
- Akkó' irány kifelé, nézzük meg a disznót.
A három férfi felállt, és elindultunk az udvarra, amikor megállított az egyik nő.
- Látom nem öltözté' a legjobban. Tessék, húzd fő' ezeket. - nyomott a kezembe egy pár gumicsizmát.
- Köszönöm. - feleltem.
Levettem a cipőimet, és felvettem a csizmákat. Nem voltak túl kényelmesek, és eléggé hideg is volt bennük, de a célnak megfelelt. Kimentem a többiek után, és amint kiléptem az ajtón, rögtön elcsúsztam majdnem, de sikerült megkapaszkodni az ajtóban. Kisebb sártenger volt az egész udvaron, ami bokáig ért, és csúszott is. Ha cipőben mentem volna ki, akkor biztos, hogy nem jutottam volna messzire. A férfiak ott álltak már a disznóól előtt, és rám vártak. Amikor odaértem, megszólalt a megbízó.
- Nézd meg ezt a szép jószágot. Szépen megnőtt.
Odaléptem mellé, és benéztem az ólba. Akkora disznót, mint ami ott feküdt, még életemben nem láttam.
- Hány kiló ez? - kérdeztem meglepetten.
- Olyan 200-250 körű' lehet. Jó sok szalonna lesz belüle'. De most, hogy megnéztük, igyunk erre is.
Kitöltötte a négy adag pálinkát, amit gyorsan meg is ittunk. Ez után elővett valami drótféleséget a zsebéből, aminek az egyik végén egy fogantyú volt, a másik felén pedig egy karika.
- Ez micsoda?
- Ez egy orrfogó. Ezze' fogjuk kihúzni a disznót. Hárman bemegyünk, te meg maj' csukd be az ajtót mögöttünk, és amikó' megfogtuk a disznót, nyissad ki az ajtót.
- Oké, értettem.
Amikor bementek, becsuktam az ajtót, ahogy azt a megbízó mondta. Lassan odamentek az állathoz, ami talán megérezte, hogy nem épp jóindulatból közelítenek felé, és felugrott. Próbálták ráakasztani az orrfogót, de a disznó mindig elkerülte, és arrébb futott amennyire csak tudott. Egyre beljebb terelték, amíg a falhoz nem nyomták, és amikor nem tudott mozdulni gyorsan ráakasztották az orrfogót az orrára. Ekkor hirtelen elkezdett hangosan visítani az állat, de ez nem segített rajta. Kinyitottam az ajtót, és két férfi az orrfogót fogta, és úgy húzta kifelé, a harmadik pedig mögötte állt, és tolta. Hiába próbált az állat minden erejével ellenállni és fékezni, végül sikeresen kihúzták az ólból.
- Add ide azt a pisztolyt gyorsan, ami ott van az ól falán. - kiáltotta oda a megbízó.
Egy henger alakú fémből készült szerkezet volt ott, ami inkább hasonlított egy termoszra, mint egy pisztolyra. Mivel más nem volt mellette, ezért valószínűleg az kellett neki, úgyhogy odavittem gyorsan. Egyik kezével még mindig az orrfogót húzta, a másik kezében pedig az a pisztolynak nevezett valami volt, amit a disznó fejéhez tartott. Megnyomta a kiálló vasat, ami rajta volt, és egy kis pukkanás után az állat hirtelen elhallgatott, és összeesett. A férfi a kezembe nyomta a szerkezetet, miközben a másik lekapcsolta a disznóról az orrfogót. Az állat már nem volt eszméleténél, de még mindig rángatózott.
- Állj hátrébb, nehogy etalájon', me' etörheti' a lábod'.
Úgy éreztem, hogy jobb ha megfogadom a tanácsát, így hát pár lépést eltávolodtam.
- Hogyan működik az a szerkezet, amivel leütötte a disznót? Láttam már jónéhány pisztolyt, de azok nem így néztek ki.
- Népiesen nevezik pisztolynak. Ez egy disznókábító. Látod ezt a csövet a végin'? Ez gyün' ki belőle, ha esütöm', és belefúródik a disznó fejibe'.
Közben odajött az egyik nő, egy tállal a kezében és odaadta az egyik férfinak, aki odarakta az állat nyakához. A harmadik férfi megfogott egy kést, beleszúrta a disznó nyakába, és elvágta, amiből ömleni kezdett a vér. Az egészet a tálba folyatták. Amikor már kezdett kifogyni a vér, a megbízó rátérdelt az állat hasára, és az első lábát elkezdte fel le mozgatni, amitől ismét elkezdett folyni a vörös folyadék. Kis idő után teljesen kivérzett. Ekkor visszaadták a nőnek a tálat, aki ismét bement a házba.
- Akkor most igyunk a szúrásra. - nyomott mindenkinek a kezébe egy poharat a megbízó.
Gyorsan megitta mindenki, és leraktuk a poharakat.
- Most má' te is segíthetsz nekünk. Gyere velem, idehozzuk a teknőt.
Néhány méterrel arrébb állt a fémből készült teknő, állítva nekitámasztva a falnak. Megfogtuk, és odavittük a disznó mellé. Nem kellett sokáig cipelni, de annyira hideg volt a fém, hogy azt hittem lefagynak az ujjaim.
- Hozz ide két téglát onnan a rakásrú'.
Amíg elmentem a téglákért, a teknőbe raktak két szíj alakú valamit, amiknek a két végén fogantyúk voltak. Ez után ketten megdöntötték a teknőt, egy pedig a lábainál fogva belegurította a disznót. Mire visszaértem, készen is voltak. Nem voltam túl gyors, de óvatosan kellett haladnom, nehogy elcsússzak a sárban.
- Támaszd ki mindkét oldalrú', nehogy edűjön'.
Mindkét oldalra odaraktam egy-egy téglát, és ekkor elengedték a teknőt.
- Úgy látom, hogy kezd világosodni. Most igyunk arra, hogy felkelt a nap.
Újabb adag pálinkát ittunk meg. Ez után az egyik férfi odahozott két fémvödröt, amik tele voltak forró vízzel. Ezeket ráöntötte a disznóra. Közben a másik két férfi megfogták a szíjakat, és elkezdték forgatni a disznót, hogy mindenhol érje a víz. Amikor ez is megvolt, az egyik férfi odahozott négy darab kúp alakú fémtárgyat, és mindenkinek adott egyet.
- Fogd meg a kaparót, és csinád' azt amit mi.
Körbeálltuk a teknőt. A három férfi belemártotta a kaparót a teknőbe, és elkezdték gyorsan lekaparni a szőrt az állatról. Nem tűnt valami nehéznek, úgyhogy neki is láttam. Nem volt olyan könnyű, mint amilyennek elsőre tűnt, de mire megszabadították a szőrétől, már kezdtem én is belejönni.
- Gyere velem, idehozzuk a rénfát.
Hogy mit akart odavinni, arról fogalmam se volt, de utánamentem. Egy nagy vasszerkezet előtt megállt, és megfogta. Úgy nézett ki, mint egy háromláb, amit a bográcsozásnál használnak, csak ez sokkal nagyobb volt. Én is megfogtam, felemeltük, és odavittük a teknőhöz. Amikor végre letettük, meg kellett lehelnem a kezeimet, mert ez a fém is jég hideg volt. Ez után felállították a rénfát. A tetején volt egy keresztben fekvő rúd, amit az egyik lábához rögzített tekerővel leengedett az egyik férfi, majdnem egészen a földig. Ezt odahúzták a disznóhoz, ráakasztottak két kampót, és a kampók másik végét a disznó lábába akasztották.
- Most fehúzzuk' a disznót, és amikó' tudod, akkó' húzd ki a teknőt alóla.
Odaálltam a teknő mögé, és vártam, amíg kikerül belőle az állat. Két férfi a lábával támasztotta a rénfát, nehogy kicsússzanak a lábai, a harmadik pedig a tekerő segítségével feltekerte a disznót. Amikor az állatnak már csak a feje volt a teknőben, kihúztam alóla, és félrehúztam.
- Ezzel is megvónánk'. Erre igyunk egyet.
A pálinkák már ki voltak töltve, és meg is ittam a részemet.
Ez után az egyik férfi lepörkölte az állatról a maradék szőrt, és közben leszedték a disznó körmeit. Miután végeztek ezzel, a kezembe nyomtak egy kefét, és egy vödör meleg vizet, amivel le kellett tisztítanom a bőrt. Közben a férfiak a késeket élezték, és amikor végeztem, a megbízó odaállt a disznó hasával szemben, és egy késsel felvágta. Hirtelen iszonyatos bűz csapta meg az orromat, úgyhogy inkább távolabb mentem pár lépést, és onnan figyeltem, hogy mit csinál.
Odavittek mellé egy ládát, amibe beledobta a beleket, és egy másik ládába pedig a belsőségeket rakta. Először a szívet szedte ki, majd kivágta a májat, a veséket, a tüdőt, és végül a gyomrot. Ezt követően megfogott egy bárdot, és kettévágta az állat gerincét, majd elkezdte darabokra szedni a disznót.
- No gyere ide. Fogd meg ezt a lábat, és vidd a házba.
Megfogtam az első lábát, és amikor levágta, bevittem a házba, és leraktam az egyik asztalra, ahová a nők mutatták. Kifelé menet máris jött szembe a másik két férfi. Az egyiknek kezében a másik első láb volt, a másiknál pedig a disznó feje. A következő amit be kellett vinnem az a disznó egyik oldala volt, ami már sokkal nehezebbnek bizonyult. A súlyával még nem is lett volna különösebb gondom, de a csúszós talaj miatt, már majdnem meggyűlt vele a bajom. Miután sikeresen bevittem, indultam volna ki az újabb darabért, de ismét jöttek szembe velem a másik oldallal és a két sonkával, úgyhogy nem maradt már semmi a rénfán. Örültem neki, hogy végre nem kellett kint fagyoskodni a hidegben. Bent levetettem a kabátomat, a gumicsizmát pedig visszacseréltem a cipőmre, amiben jöttem. Odamentem az asztalhoz, ahol már várt a következő kitöltött pálinka. Azt is megittam, de itt már kezdtem érezni, hogy hatnak az italok.
- Tessék, itt egy deszka, és egy kés. Ezeket a húsokat, amik itt vannak előtted, darabód' kis kockákra.
Neki is láttam. Akkor csináltam ilyent először, úgyhogy nem ment valami gyorsan, de igyekeztem amennyire csak tudtam. Mire végeztem az egésszel, a többiek már az összes többi húst feldarabolták, és már a darálót is előkészítették. A darabolás közben elfogyasztott három pálinka se segítette igazán a gyors munkát, úgyhogy érthető is volt.
- No látom te is végezté'. Itt az újabb feladat. Belerakjuk a darálóba a húsokat, te pedig ezze' a fáva' nyomjad bele, hogy ledarája'. - adott a kezembe egy henger alakú fát, ami pontosan beleillett a darálóba.
Ez nem volt nehéz munka, csak egy kissé unalmas, mivel eltartott egy darabig, mire a sok hús le lett darálva. Közben még beszélgetni se lehetett, mert olyan hangos volt a gép. Amikor elfogyott a hús, és készen lettünk, leállítottam a darálót.
- Asszony. Gyere ide, és vigyé' ebbű' a darát' húsbű' a tőtött' káposztáhó', me' be akarjuk keverni kóbásznak'
- Megyek má', megyek má'.
A nő egy nagy tálat telerakott a hússal, mi pedig közben egy újabb pálinkát ittunk meg, de ez már körtés volt, mivel a szilvás időközben elfogyott. Amikor végzett a nő, rakott a húsba, sót, borsot, fokhagymát és köménymagot.
- Állj ide a láda másik végére, és ketten összekeverjük. Csak csinád' úgy, ahogy én.
Ezt még nézni is fárasztó volt, nem hogy csinálni. Azt a nagy mennyiségű húst kézzel forgatni, és keverni, ráadásul gyorsan. A végére már kissé leizzadtam, és el is fáradtam, de végül is sikerült megkeverni.
- Igyunk egyet erre is.
Megittuk a következő felest is, ami után már kezdtem egyre jobban lerészegedni. Ekkor máris jött a következő munka.
- Most megtőtjük' a kóbászt'. Dobád' bele a húst a tőtőbe', addig én idehozom a disznó belit', ami kimostak az asszonyok.
Ekkor eszembe jutott az a büdös szag, amit akkor éreztem, amikor a megbízó felvágta a disznó hasát. Nem volt túl étvágygerjesztő a tudat, hogy abba a büdös bélbe lesz beletöltve a kolbász, de reméltem, hogy jól megmosták. Közben végeztem a kiosztott munkámmal, úgyhogy nekiláthattunk a következőnek.
- Kezd e' lassan tekerni a tőtőt', a többit maj' mi elintézzük.
Elkezdtem csinálni, az utasítás szerint, és szépen haladtunk is a munkával. Amikor kifogyott a töltő, akkor mindig újra raktam bele húst, majd folytattuk. Körülbelül egy óra alatt végeztünk az egésszel. Egy valami volt csak furcsa közben, hogy folyamatosan kóstolták a nyers húst, hogy elég fűszeres-e, vagy kell még belerakni esetleg.
- Most gyühet' a hurka tőtés'. Asszony, hozzátok be a húst. Mi addig iszunk egyet.
A pálinka után behozták a megabált húst, és a belsőségeket. Ezeket is ledaráltuk, majd raktak hozzá rizst, és megfűszerezték. Ezt is össze kellett keverni, majd jöhetett a hurka töltés. Ebből kevesebb volt, így hamarabb is végeztünk.
Ez után se maradhatott el a pálinka, amitől már eléggé jó kedvem lett.
- Akkó' meg is vónánk' a munkáva'. A sütés meg a mosogatás az asszonyok dóga'
- Örülök, hogy segítehem... segíthettem.
- Látom, a pálinka megtette a hatását. - nevettek fel mindannyian.
- Egy kicsit. - mosolyogtam.
- Nem akarsz maradni vacsorára? - kérdezte a nő.
- Könszömö... köszönöm, de nem. Egy falatot se tudnék megenni.
- Akkó' legalább ezt vidd magadda'. - nyújtott át egy szatyrot, amiben becsomagolt ételek voltak.
A sült kolbásztól kezdve, a hurkán át, a töltött káposztáig minden volt benne, amit elkészítettek a húsból.
- Köszönjük a segítséged. Itt a jutalmad. - lépett elém a férfi.
A kezembe nyomott egy pénzes szütyőt, amit zsebre raktam.
- Köszönöm én is. Viszlát.
Kikísértek a házból, majd rögtön elindultam vissza a klánházba. Alig vártam, hogy végre visszaérjek a szobámba, és kialudhassam magam, mivel hosszú volt a nap. Igaz, hogy még csak délután közepe volt, de én már eléggé elfáradtam, és a sok pálinka is fokozta a fáradtságom. A klánházba érve, Mei és a többiek, akik a pultnál ültek, meglátták, hogy nem vagyok már józan, nevettek egy jót. Intettem nekik, majd felkászálódtam a lépcsőn, és a szobámba érve, ledőltem az ágyra, és szinte azonnal el is nyomott az álom.