Den vs. Rane - Volt, nincs falu

- Richard, elegem van a küldetésekből! - emeltem fel a fejemet a pultról. - Mikor mehetek szabadságra? - Arisa egyetértően sziszegett a vállamon. A Quatro Cerberusban mindenki annyi küldetést vállalt el az utóbbi hetekben, amennyit csak tudott, hogy egy barátságos versenyt nyerjünk a Blue Pegasus ellen, minek lényege az volt, hogy "Ki tud több pénzt összegyűjteni minél rövidebb idő alatt?" Az utóbbi két hétben egy tonna küldetést vállaltam el, hogy besegítsek, de a magasabb szintű mágusok segítettek igazán.
- Most. A versenynek két napja vége. Mi nyertünk. - válaszolta kissé mérgesen a pultos. Mivel senki sem maradt itt inni, nem ment annyira a bolt, mint szokott.
- Mivaan?! Erről nekem senki sem szólt? - háborodtam fel.
- Úgy tűnik.
Egy utamba kerülő széket felrúgva indultam kifelé. Pattanásig feszült voltam, és lassan azt kívántam, bárcsak sörfőző lennék vagy rendezvényszervező, biztosan kevesebb lenne a problémám... Vagy átvehettem volna a szüleim kocsmáját. Bár, Richard sem tűnik mindig boldognak.
Hazaérve fogtam egy térképet, és szétterítettem az asztalon, majd leszedtem az azonnal rásikló familiárisom. A tökéletes megoldás egy szép hely kiválasztására: egy kis jégszilánk feldobása, ami fáj, ha eltalál. Oda megyek, ahova az becsapódik! Izgatottan vártam, hogy hová vet majd a szerencse. Pénzem egyelőre volt elég, hála a küldetéseknek.
Végül a sors úgy akarta, hogy egy kisebb faluba vetődjek: név szerint Caret-be. Egy könyvet fellapozva megtudtam, mi érdekes van a környéken: semmi. De nem múzeumlátogatást terveztem, egyszerűen pihenni akartam, amire meg is felelt ez a nagyjából 2-300 fős lélekszámú hely. A könyv szerint finomak a sajtok, így tudtam, az étellel kapcsolatban nem lesz bajom.
Felpakolva indultam meg a vonathoz, majd el is szunyókáltam, kisebb-nagyobb időtartamokra, hiszen Arisa gyakorlatilag óránként felkeltett - éhes volt a drága. Egyik etetés közben vettem észre, hogy már majdnem elhagytuk a célállomást. Egy nagy ugrással oldottam meg a kérdést - át a lehúzott ablak helyén. Néhány gurulás múltán térdre értem, majd megsimogattam Arisa fejét, aki nem értette, hogy mi is történik éppen.
- Ezt hívják gyors döntésnek. - magyaráztam neki, majd megigazítva az oldaltáskám, nekiindultam a falu egyetlen fogadójának. Legnagyobb megdöbbenésemre kitörő örömmel fogadtak - mint megtudtam, ritka látogatók errefelé a mágusok.
Egy szó, mint száz, kezdeti félénkségemet letörte a gyorsan növekvő mennyiségű alkohol, és órákon belül már a falu lakóinak apraja-nagyja be is mutatkozott nekem, kezdve az öt éves kislányoktól a falu száz éves vénjéig.
- Azt nem, Arisa! - kiáltottam fel, mikor a kígyó lekúszva a vállamról a sör felé vette az irányt. - Majd ha nagyobb leszel! - vettem el előle, amit egy mérges pillantással honorált. Habár csak nemrég kelt ki, kifejezetten okosnak tűnt, és arckifejezéséből sokat le tudtam olvasni, habár beszélni nem tudott. A telepátia viszont nem tűnt egyelőre működőképesnek - talán nem vagyunk eléggé egymásra hangolva? Talán túl fiatal Arisa egymáshoz? Mindegy is... Majd később kialakul.
A következő nap is hasonló hangulatban telt. Lassan-lassan megjegyeztem a lakók nevét is, de azt is, hogy itt valamiért mindenki jobban bírja a sört, mint az átlag.. Rajtam kívül. Este gyakorlatilag mattrészegen feküdtem be az ágyamba, és eldöntöttem, hogy holnap már valami produktívat is fogok tenni... Mondjuk napozom, vagy beszélgetek Arisával. Sajnos kissé elhanyagoltam őt, amiért furdalt is a lelkiismeret, habár úgy tűnt, ő nem bánja. Amíg megkapta a kajáját... Arról azonnal leszoktattam, hogy harapással próbálja felhívni az etetésre a figyelmemet, így maradt a csuklószorítás. Egy utolsó falat hús után becsuktam a szemem, és egy pillanat alatt elaludtam...
Reggel valamilyen neszre keltem, ami gyorsan erősödött. Sikítássá, üvöltéssé, és égő fa ropogásává. Másnaposságnak nyoma sem volt rajtam, amikor repülőrajttal érkeztem az ablakhoz. És amit az utcán láttam...
- Ice Make: Claws. - idéztem meg a karmokat a kezemre. Arisa elfoglalta szokott helyét a vállamon, de most kivételesen letettem a földre.
- Most nem. Baj van. - mondtam, és kiugrottam az ablakon a szürke hajú, kaszás őrült felé..

Élesen izzó szikrák fényjátéka, s csattanások fel-felcsendülő ritmikus áriája dominálja a sötét kis termet, melyben két mindenre elszánt harcos vívja ádáz, véget nem érő küzdelmét… Íriszeikben mélyről áradó csataláz ég, s egy biztos… egyiküknél se jöhet szóba a meghátrálás gondolata sem…
- Na jó, feladom… - Zihálom, s hagyom, had kényszerítsen térdre a bennem lángoló fáradtság.
- Ideje volt. – Rajzolódik ki Laura öntelt vigyora. – Akkor, ahogy megbeszéltük… - Nyújtja át nekem a cetlit.
- Igen… a vesztesé a megbízás. – Sóhajtok fel. ~ Nincs mit tenni… nem sok kedvem volt hozzá, de ez van. – Veszem el tőle a papirost.
Az ujjaim szorításában pihenő felkérés nem véletlenül képezte verekedés tárgyát… egy hihetetlenül érdektelen, s végtelenül unalmas feladatra kéri fel céhünket sorai közt. Caret falva szálkává érett egy közeli nemes szemében, kinek megtagadták a védelmi pénz fizetését… ő persze nyomban egy sötét céh szolgáltatásait vette igénybe. A mester eredetileg Laurát és engem akart kiküldeni, a település móresre tanítása végett, ám egy ilyesfajta feladathoz úgy véltük, bőven elegendő, ha csak egyikőnk megy… és sajna én húztam a rövidebbet.
Kedvtelenül kecmergek fel léghajónk tetőterére, ahol gyorsan meg is állapodok szárnyas paripám ezüstös kulcsánál.
- Pegasus kapuja, nyílj meg! – Gravírozok egy fénynyalábot a térbe.
- Miért hívtál, Den? – Lépdel elő csillagszellemem a körülötte táncoló fények báljából.
- Hát, hogy megvitassuk a világ nagy dolgait, megnézzünk egy mozilakrimát, kibeszéljük a nőügyeket… na de komolyan, szerinted?! El szeretném hagyni a céhházat, egy küldetés miatt.
- Már egy pillanatra megijedtem… - Sóhajt fel. - Legyen, bár remélem nem egy csata kellős közepére akarsz navigálni… - Nyögi ki a végszavakat, mire én vigyorogva felpattanok a hátára.
Felhők egész kavalkádját szeljük végig mitológiai paripámmal, mikor is kirajzolódik alattunk Caret látképe. Maga a falvacska kicsi, a civilizációtól viszonylag elzárva művelik telkeiket az itt szorgoskodó lakosok. Őszintén szólva, nem érzek irántuk semmi ellenszenvet… de a munka, az munka.
Unottan érünk földet, majd miután elbúcsúzok Pegasustól, zsebre tett karokkal lépdelek be a fából faricskált kuckók által közrezárt, szabad térre. Öltözködésemmel, s a hátamon csillogó kaszával rögvest magamra vonom a lakosok figyelmét, kiknek hamarosan a félelem is odvat ás szemeikbe.
- Na akkor, kezdjük… - Ásítok fel. – Jetblack Fire Ball! – Hajítom a lángtöltetet a legközelebbi épületbe, melynek egy pontja rögvest szilánkosra is hasad a robbanástól.
A mindeddig csak bámészkodó falusiak közt menten kitör a pánik, s fejvesztetten, fülsüketítő ordibálásokat hallatva rohanni kezdenek.
Én szép nyugodtan folytatom, amit megkezdtem, mígnem egy különös látványra leszek figyelmes. A füstből egy zöldhajú srác robban ki, karjain jégkarmokkal, arcán pedig elszánt tekintettel.
- Egy mágus? – Vágom bele vigyorogva kaszámat a földbe, majd háttal nekidőlök. – Talán mégsem lesz olyan uncsi ez a kiruccanás, mint azt gondoltam. – Nyújtom ki ráérősen jobb karom az irányába. – Jetblack Fire Magic!
Az éjfekete tűz makacs démonként fonja rá magát a fiú testére, s vele együtt, egy jó öt méteres körzetben mindent lángra lobbant. ~ Kíváncsi vagyok, hogy ezt túléli-e… - Dugom vissza tenyerem a zsebembe, s magabiztosan visszadőlök fegyverem nyelére.

De nem jutok sokáig. mivel nagyjából felém fordulva kezdett el tűzgolyókat lőni, azonnal észrevett. Arcán egy pillanatra meglepődést, utána boldog mosolyt láttam feltűnni. Kaszáját a földbe szúrta, majd háttal nekidőlt, felém nézve. Nyugodtan kinyújtotta felém a kezét, és...
Körülöttem a világ fekete lángokba borult. Éreztem, ahogy ruhám is lángolni kezd. Fájdalmas üvöltés hagyta el a torkom, de mágiám azonnal működésbe lépett, jeges hideget idézve körém.
- Ice Make: Ice Cube. - suttogtam, és egy jókora jégkocka jelent meg a kezemben. Nagyjából pontos ötletem volt, hogy hol van a srác - és indult is a lövedék, én meg a másik irányba. Ki akartam jutni a kohóból, ami folyamatosan szívta el a varázserőmet.
A lövés talált, a koppanásból ítélve, majd nem sokkal utána kialudt a fekete lángtenger.
Körbenéztem. Alig pár perce érkezett meg a mágus, és az épületek feléből már füst gomolygott, az utcák elnéptelenedtek, leszámítva minket kettőnket és néhány, már halott falusit. Sokan már a falun kívüli erdőben rohantak, de valami furcsa volt. Ahhoz képest kevesen voltak, mintha a föld nyelte volna el őket.. A továbbra is vigyorgó, habár a fején világoslila dudorral virító sráchoz fordultam.
- Remélem, jól szórakozol.. - mondtam dühösen.
- Mondhatni... valamivel el kell ütni az időt, ha rossz napja van az embernek. - nézett rám egy kissé megváltozott mosollyal. Ezt biztosan tükör előtt gyakorolta, annyira kiszámítottan irritáló volt.
- Lennének pedig ötleteim...
Két Freeze-t eresztettem meg felé, de mindkettőt a levegőben elkapta egy tűzgolyó, amivel ki is oltotta őket a mágus, és érdeklődve nézte, hogy mihez fogok kezdeni. A közelharcot egyelőre nem akartam erőltetni, a kasza meglehetősen abba a kategóriába esett, amik ellen nem voltak jók a karmok. Úgyhogy inkább alaposabban megnéztem magamnak, miközben azon gondolkoztam, mitévő legyek. Az ezüstszínű hajon kívül a legszembetűnőbb ismertetőjele a Grimmoire Hearth logója volt a vállán. És ami nagyobb probléma volt: még mindig teljesen frissnek nézett ki, sőt, mintha unatkozott volna, ami nagyon nem jó egy csata közepén.
- Ice Cube! - mondtam, elszánva magam a támadásra, mikor egy tűzgolyó repült felém. Nagyjából félúton találkozhatott az emberfej méretű gömb és a kocka, gőzfelhőben oltva ki egymást. Látva ellenfelem, hogy közelharcra kerül a sor, felkapta kaszáját, és lendületet vett egy vágáshoz.
- Ice Make: Stairs! - jelent meg a kasza és énközöttem egy lépcső, arra hivatva, hogy megakadjon benne a fegyver. De amiben egy átlagos fegyver megakadt volna, alig lassulva vágta át a lépcsőt. Mindkét kezemmel eltaláltam a lapját, a fejem fölé lökve a pengét. Mordulva konstatáltam, hogy megmenekültem, de offenzívám kudarcba fulladt. A fickó eközben visszanyerte egyensúlyát, és újra felém szállt a gyilokszerszám, ezúttal alulról.
Egy lépéssel közelebb kerültem a sötét céh mágusához, és rátapostam a fegyver nyelére. A cipőmön levő szögek miatt a nyél beakadt, és egyelőre csapdába esett. Meglepetésemre nem rángatni kezdte a fegyvert, hanem elengedte, és újabb tűzgolyók jelentek meg kezében.
- Jetblack Fire Ball! - célzott be közvetlen közelről. Kezeim fagyot kezdtek sugározni, ahogy felkészültem, hogy kivédjem a forróságot. Remélem, elég lesz...

Bár bízom lángjaim sikerében, azok éjfekete börtönében egy hirtelen villanás kelt új fényt életre. Mielőtt bármit is reagálhatnék, már homlokomon érzem a jéghideg faggyal járó fájdalmat, mely valószínűleg a srác egy mágiájának köszönhető.
Pillanatnyi zavarom is elég tűzbörtönöm összeomlásához, a találat helyén keletkező duzzanatról nem is beszélve. ~ Valami tompával lőtt rám…
Mindeközben a településről rémült hangyák módjára kezdenek kiözönleni az emberek, leginkább a közeli vadonba összpontosítva menekülésük irányát. Ugyanakkor jó páran közülük más megoldást választanak, egyesével eltűnnek valahol… bár nem mintha különösebben érdekelne. Rájuk ijesztek azzal, hogy porig alázom ezt a majmot, és mát itt sem vagyok.
- Remélem, jól szórakozol... – Rivall rám haragtól fűtött ellenfelem.
- Mondhatni... valamivel el kell ütni az időt, ha rossz napja van az embernek. – Vigyorgom le megmozdulását.
- Lennének pedig ötleteim... – Veti fel. ~ Hidd el, nekem is…
Újabb próbálkozásaival kísérel meg feltérképezni, melyek folyamán újfent jégalkotó mágiájára támaszkodik. Többször is igyekszik a levegő megfagyasztásával a közelembe férkőzni, ám tűzgolyóim játszi könnyedséggel zúzzák szerte fagyos mágiáit. Sikertelensége már-már komédiákba illő, ám hősünk nem adja fel… ő tovább küzd a falu érdekeiért. Ideje megmutatni a mi kis lovagunknak, milyen az, amikor a jó fiút tiporják a porba.
- Ice Cube! – Indítja meg legújabb rohamát, melyet egy lángtöltettel próbálok lassítani.
A két ősi elem a levegőben összeütközve oltja ki társát, utat engedve a zöldhajúnak terve folytatásához.
- Ice Make: Stairs! – A talajból hirtelen egy jéglépcső tör elő, tökéletes elrugaszkodót nyújtva játszótársamnak.
Persze, mivel ezt a mérkőzést is ketten játsszák, nem hagyom, hogy minden az elképzelései szerint folyjék medrében. Kaszámmal tüstént átvágom legújabb kreálmányát, hisz hiába a mágikus elem, csillagfegyverem úgy átvágja annak szerkezetét, mintha csak üvegből volna.
A srác ugyanakkor nem esik kétségbe, pengém lapjára érkezve átdobja magát a talajra, s következő vágásom megelőzéseként még rá is tapos a Starsplint fémnyelére. ~ Ám kérdés, hogy melyikünk is került így csapdába…?
- Jetblack Fire Ball! – Teremtek egy újabb koromsötét tűzgolyót tenyerem vonalán, melyet már közvetlen közelről hajítok ellenfelemre.
A mágus még megpróbál védekezni kezei környékének elfagyasztásával, ám mind az idő rövidsége, mint támadásom hatalmas hőfoka, s lendülete ellene dolgozik.
Egy mérsékelt ordítást hallatva a zöldhajú hamar hátra is zúg, majd még ülőhelyzetében a felkarjain keletkezett égési sérülésekre mered.
Egy pillanatot sem vesztegetve utána szökkenek, majd még mielőtt bármit is reagálhatna, röptömben kigyújtom pár méteres sugarát. Mivel ezúttal fogalma sincs landolási helyzetemről, ellentámadás helyett inkább a gyors kiugrással próbálkozik. Persze, én már a tűzgyűrűn kívül várom őt, kaszámat a törzséhez szegezve.
- Tegyük fel, hogy most haltál meg először. – Kezdek bele mondandómba. – Mivel elég kezdőnek tűnsz, mind tapasztalat, mind mágikus erő terén, na meg én amúgy is ilyen menő vagyok, adok egy kis előnyt. Kapsz három életnyi ajándékot. Azaz, csak negyedjére foglak megölni igazán. – Lépek hátra mosolyogva, miközben lecsatolom övemről zodiákusom. – Persze, mindehhez felfedem előtted az igazi mágiám, hisz én már csak ilyen jó fej vagyok. Szűz kapuja, nyílj meg!
Hívásomra a cselédruhás lány hamarosan elő is lép a megidézésével járó, élénk fényjátékból. Illedelmesen meghajlásra emeli fejét, ezzel szélnek ajánlva rózsaszín tincseit.
- Miféle büntetés vár rám, Starkiller kapitány?
- Én inkább játéknak nevezném. – Javítom ki a csillagszellemet. – Tudod, épp egy mókás harc kellős közepén vagyok. Azt szeretném, hogy megsemmisítsd a mi kis hősünket, még kétszer. De az életét ne vedd el egyik alkalommal sem, azt hagyd csak rám.
- Ahogy kívánod…