Magánküldetés: Egyszer volt hol nem... (Daudy Arizan, Yagura, Bob Kingston)

Unalmasan telnek mostanság a napjaim a Céhben. Sajnos nem mindig van számomra alkalmas megbízás, ezért sokat tartózkodok otthon. A hangulatom is gyakran eléggé nyomott, néha már a sírás környékez, de egyszerűen nem tudom mitől. Régen volt már, hogy Lana távozott a Céhből, a „mentőakció” sem sikerült, de ez az egész akkor is régen volt már. Tehát nem tudom miért lehet, hogy rossz kedvem van.
Ezt már a Céh mestere is észrevette és elbeszélgetett velem. Azonban nem igazán tudtuk kideríteni mi van velem. Végül abban maradtunk, hogy Magnóliába megyek kikapcsolódni egy kicsit. A Kardia Katerdrálisban úgyis valamilyen zenés vallásos ünnepséget tartanak. Mivel az egyházat nem ismerem, ezért nagyon jó alkalom lehet arra, hogy megismerjem azt. Így kerültem hát Magnólia városába.
Ahogy sétálok az utcákon, egy férfira leszek figyelmes, aki éppen szónoklatot tart. Érdeklődve sétálok oda, keresztül furakodok a tömegen és az 1. sorból figyelem.
- Egyszer volt, hol nem volt, a kurta farkú Vulkan túr, a Galuna szigeten is túl volt egyszer egy ország, Fiore. Ebben az országban élet egyszer egy fiatal fiú. A fiú születése után nőtt és nőtt, tanult ás okult, egyre eszesebb és eszesebb lett, ahogy múlton múlott az idő vele együtt. A fiúból fiatal, a fiatalból férfi vált a férfi mesterséget tanult, mesterséget gyakorolt és mesterségből élt. Mesterember lévén hamar megtalálta az élet értelmét is, a szerelmet, az éltető erőt, az örökkévalóság ígéretét. Egy nő tette jobb emberré, jobb férfivá. Egy nő mellett lett belőle több, újabb gyermek, fiú és lány, kisded és csecsemő. Szűkölködnie nem kellett, mindent megkapott, amire szükség volt habár sosem kért és sosem sokat. Élete alkonyán is hű volt, hű önmagához és életéhez. Mikor elérkezett az idő boldogan és teljesen távozott a világból. Ennek a férfinak az élete a mi történetünkben…! Nem játszik semmilyen szerepet sem!
Eléggé vicces a jelenet, bár annyira nem élvezem, hogy megtapsoljam, amikor szünetet tart. Még szerencse, mert mások sem tapsolják meg. Kissé kellemetlenül éreztem volna magam, ha egyedül nekem tetszik. Majd befejezi a mutatványát:
- Fiore mágusai halljátok szavamat! A rejtélyek sejtelmesek a lányok pedig túlzottan kedvesek jöjjetek, hát és találjátok meg az értékes kincseket! Csak merjetek belépni, betérni és behatolni a kastélyba melynek neve…!
Hatalmas füsttel zárta a beszédjét, majd eltűnt. Viszont hátra hagyott egy térképet. Azonnal kiválok a tömegből és odamegyek, hogy megnézzem. Saját kezűleg rajzolta valaki, ennél még én is jobban rajzolok. A kalandvágy viszont azonnal elkap. Nagyon jó lenne kideríteni, mégis milyen kincset rejtegetnek itt, vagy hogy egyáltalán miért akarják ide csalogatni az embereket.

Bob vörös szemekkel, támolyogva csoszogott Magnolia valamelyik nevenincs sikátorjában. Olykor nekiment egy falnak - ilyenkor hörrentett egyet és arrébb lépett, egyenesen bele a másik falba.
Bő egy napja érkezett a magnoliai Fűszer- és Virágfesztiválra, de sajnos helyben kellett megtudnia, hogy ilyen rendezvény nem létezik. Pedig halványan emlékezett hogy valakinek kifizette a helypénzt egy standra, ahol árulhatta volna a növényeit. Na de aztán előző este ott volt az a jó kis zugkocsma, ami kárpótolta mindenért. Kedves bár halvány emlékei voltak a Lily nevű hölgyszemélyről, aki határozottan homokórára emlékeztette hősünket. Persze nagy valószínűséggel ezt csak az olcsó sör és a toccsanó pöffeteg keveréke okozta. Egyébként az is lehet hogy Marisnak hívták, és a homokóra csak valami mutogatással kapcsolatos hülye fogadás emléke. Az utókor alighanem sosem fogja megtudni az igazságot.
Egyébként is, Bobot ez most nem érdekelte. Nemrégiben megéhezett és evett az egyik szép piros kalapos gombából, amiből mindig volt nála egy-két fej. Ez a másnapossággal kombinálva agysejtek ezreinek pusztulását jelentette. Ha ezt hős mágusunk tudja, még az sem érdekelte volna. Életveszélyben volt.
- Nincs - hörögte, fél kézzel az egyik falat támasztva. - Nyufi, te tudod hol lehet? - kérdezte a mellette ücsörgő lila pöttyös nyulat.
Az csak kacagott egy harsányat, majd egy durranás kíséretében eltűnt, apró háromszögletű szendvicseket hagyva maga után. Bob felemelt egyet.
- Nincs szalvéta - mondta megvetően, majd átdobta a válla felett.
Továbbindult, a haldoklók utolsó, elkeseredett erejével. Mint valami hatalmas gőzfelhő tompította el egyébként sem zseniális elméjét a szenvedés.
Bágyadtan előkaparta az egyik zacskó szárított pöndörmaszlagot, sóvárogva nézegette, gondolt egyet, marokba kapta és meggyújtotta. Üvöltve hajította el a parázsló masszát.
Bob kezdte nagyon meggyűlölni Magnoliát. Nem elég hogy elmaradt a fesztivál, de az istenért nem talál papírt.

Pár perc kóválygás és néhány észre se vett poszter, szórólap, levélkupac és bontatlan cigarettapapír után végre kiért valamelyik főútra. Éppen csak bele nem rúgott a raklapokból összetákolt színpadba. Nyomorult helyzete ellenére felröhögött a színpad tetjén pózoló fickó kinézetén.
- Ilyet még nem pipáltam - vigyorgott szélesen, és a zsebébe nyúlt egy cigiért. Elkomorodott, amikor rájött hogy még mindig nincs papírja. Dühösen arrébb rúgott egy elejtett pipát, majd zsebre vágta a kezét és komoran bámulta a színpadon ugrándozó fickót.
- ... nem játszik semmilyen szerepet sem!
Bob csak bámult, nézte a fickót.
- Akkor minek mondtad el? - dünnyögte. - Hé haver - fordult egy elegánsan dohányzó, bár szamárfejű úriemberhez, - van egy papírod vagy valami?
A szamár-ember nem válaszolt. Valószínűleg azért nem, mert ha nem Bob szemén, hanem egy ép tudatállapotú emberén keresztül nézzük, akkor egy egyszerű gesztenyesütő kályháról van szó.
- Egy papírt szeretnék - ismételte türelmesen, és tekintete pont ekkor tévedt a színpadra, ahol egy pukkanás és, Bob elmeállapotának köszönhetően, egy villanófénygyár éves termelésének megfelelő fénytechnika kíséretében eltűnt a fickó.
- Papír - hörögte. Kicsit össze volt firkálva a lap ami a színész helyén maradt, de Bobot ez nem tántorította el. Útközben belenyúlt szütyőjébe, és előrántott egy nagyobb vászonzacskót. Valami két férfi ott álldogált a papír körül, de ezeket csak félrelökte, majd mesterien végighintette a pöndörmaszlagot a papíron és már tekerte is. Tűzért nyúlt, és feltűnt neki, hogy az egyik idegeskedő fickó feltűnően hasonlít Daudyra, csak annak nem volt két egérfül a fején.
- Bob barátom szerintem jobban járunk ha nem azt használod – mondta, és itt Bobnak kicsit meg kellett erőltetnie az agyát... alighanem Daudy. Egy adag cigipapír landolt az ölében, amire azonnal rárabolt.
- Az a papirost pedig kérlek add nekem. Kíváncsi vagyok mi az a firka rajta. Ha már itt tartunk, pöffenteni valót adhatsz nekem is.
Bob még mindig zavarban hagyta, hogy Daudy kicsúsztassa ujjai körül a papírt. Végül feladta azon töprengését, hogy Daudy mikor növesztett egérfüleket, majd kiráncigált egy vékony papírt a kis papírtokból. Sikeresen eltépte, úgyhogy kapkodva nyúlt egy másik után, majd villámgyors mozdulatokkal megtöltötte és már rá is gyújtott.
- Asszem Bob piknikezni megyünk. Megnézzük mit akart a nagyid.
Bob megrántotta a vállát, vigyorgott egyet, majd dobott egy szál cigit Mickey egérnek.