Daudy Arizan

Az nap furán ébredtem. Röviddel ébredés előtt, mintha egy csuklyás fejforma folt úszott volna be látóterem sötét szegletéből. A látvány megragadt tudatom peremén és ébredésem után természetes reakcióként keresni kezdtem valami mozgolódás után környezetemben. A látvány visszarántott a realitásba. Valami sötét, mocskos, sárban tocsogó, és igencsak szűk sikátorban találtam magam. Pörögtek agytekervényeim, fogalmam sem volt, hogyan kerülhettem erre a számomra ismeretlen helyre. Az elmerengés a fejfájáson kívül, nem sok eredménnyel járt. Csupán néhány szórvány emlék maradt meg a tegnap történtekről.
Bobbal, gyerekkori barátommal lassan már szokásossá váló ivó mulatságot rendeztünk. Arra még halványan emlékeztem, hogy Bob valami új, ütős anyagot szedett elő, öltözéke valamelyik rejtett belsőzsebéből, és ragaszkodott hozzá, hogy szívjak egy nagy adagot belőle. Mit volt mit tenni, engedtem a kísértésnek és kipróbáltam .
Ez volt a hiba, valamint minden problémám forrása. Ettől a pillanattól kezdve emlékeim színes kavalkáddá keveredtek, amiből nem tudtam semmit kivenni. Kivételt képezett a néha felbukkanó, táncoló rózsaszín sárkány, aki vagy ami az egyik asztalról a másikra szökdécselve kacsingatott felém.
Következő tisztának mondható emlékem az-az elmosódott paca volt amit félálomban láttam. Megunva a töprengést nekiálltam feltápászkodni. Lábaimat szinte egyáltalán nem éreztem. Mintha két fapálcikára támaszkodva egyensúlyoztam volna a levegőben. Ez az érzés annyira elterelte környezetemről figyelmemet, hogy nem vettem észre azt a rudat, ami éppen a fejem felett meredt ki az épület falából. A keletkezett koppanást valószínűleg a város másik oldalán is hallották, én pedig már majdnem azt hittem megtanultam valami időmágiát, és hirtelen beesteledett, majd előjöttek a csillagok.
Az ütközést követően azon nyomban vissza is ültem kezdeti pozíciómba. Eltelt néhány perc mire a fájdalom elegendő mértékben alább hagyott ahhoz, hogy ismét megpróbálkozzam a felkeléssel. A biztonság kedvéért legalább egy métert kúsztam arrébb, hogy biztosan ne találjak ismét egy az előző csőhöz hasonló akadályt.
Ezúttal sikerrel jártam lábaimba vissza tért a vér és beütött fejem sem sajgott már annyira. Mivel az elsődleges műveletet sikerült végrehajtanom nekiállhattam ruháim leporolásának. Ideje is volt mivel mikor elkezdtem leporolni magam a felkavart port, még egy kisebb sivatag is megirigyelhette volna.
A porfelhőn keresztül, elindultam a sikátor kijárata felé. Közben ügyeltem nehogy ismét valami kiálló tárgy miatt a fejem bánja.
Ez rendben is volt így csak ezzel pont a lábam elé nem sikerült kellően összpontosítani. Egy vizesebb részhez érve talpam elvesztette tartását és azzal a lendülettel hátamon landolva, vagy két métert csúsztam előre. Ennél jobb kezdést el se tudtam képzelni ennek a napnak. Gondoltam magamban miközben kétperces várakozás után, sajgó háttal tápászkodtam fel a sáros talajról.
Valami távoli zaj ragadt ki merengésemből, miközben sáros ruháimban megindultam ismét utamon a sikátor közelebbi kijárata felé. Az utcával átellenes oldalon, egy a jelenlegihez hasonló kis utca nyílott. Ha mondhatom a jelenleginél is sötétebb, tele árnyékokkal. A szokatlan hangok valahonnan abból az irányból jöttek.
Mikor kissé alaposabban odanéztem egy csillogó szempárra lettem figyelmes ami egy fura idegen arcának része volt. Az idegen egy sötét csuklyás öltözéket viselt ami szinte teljesen beleolvasztotta a kicsiny sikátor árnyaiba. Éppen csak akkor volt észrevehető, mikor kissé megmozdult, s szemei megcsillantak a csekély fényben. A csuklyás jelenés nem lehetett magasabb 150 centinél, és testtartásából ítélve púpos is volt. Éppen valamit keresett, a lába előtt babrált valamit a szemétkupacban, és közben motyogott valamit amiből csak egy-egy szót tudtam kivenni.
-Mejje ... meginty ... nyem ...nyem... phee.
- Ahogy kiléptem a sikátor falai közül valamit meghalhatott, mert befejezte kutakodását és felemelte fejét. Kissé furán nézett rám aztán közelebb húzódott, s ezáltal kilépett a fénybe.
Arca felületét mindenütt varrásnyomok rondították.
Még közelebb húzódott és hirtelen felismerés csillogott felemás szemeiben.
Szemei mintha egyenként más-más emberé lennének, mindkét szeme más-más szinű volt, s mintha nem igazén tudna parancsolni nekik mint egy kaméleon forogtak össze vissza. Majd hirtelen rám szegeződtek kissé kancsallá téve az összképet.
- Őny lennye assz? Assz nem lehetységessz. Hiszen már työbb minty tyíssz esztyendeje nyem leljük önty.
– Itt kissé elgondolkozott majd mégjobban kidülledtek kancsal szemei.
- De bissztyoszan ön assz, nincs kétyszég afelőll, mindenhonnan megiszmerném. Meftyerem, háty végre előkerülty.
– Itt megcsuklott a hangja és utolsó szavával egy nagy adag nyálat bocsátott útjára felém.
Meglepetésemben megszólalni sem tudtam. Vajon honnan ismerhet ez az alak, és mért nevez a mesterének. Biztosan valami félreértés lehet.
Az alak eközben, levetette magát a lábaim elé és elkezdte csókolgatni a cipőimet.
- Haggya abba, ... thee... ezt nem hiszem el. Abbahagyná végre. Ki maga egyáltalán, nem tudom miről beszél, szerintem összetéveszt valakivel. – Mondtam neki miközben próbáltam elszakítani cipőimtől.
- Pe-pe de hissz nem izmer meg én vatyok assz Igor?! Hát nem emlékszig jám? - Kérdezte és mielőtt válaszolhattam volna már folytatta is mondandóját.
- Bizstosz vatyok bennye, hoty öny az. Nyem tyugyom méjt nyem ismej fel, gye biztyosan öny az. A mestyer bisztyos nagyoty kapotty a fejéje és azé vany ez. – Itt kicsit ismét elrévedt és szemei golyóztak mint a búgócsiga, majd ismét megszólalt.
- Bisztyoszan amnésziáty, vaty valami haszonjó, hogy nyem emjékszik. – Végre csöndben maradt. Nedves beszédével egyrészt cipőmet szinte átáztatta, másrészt pedig sipító fura hangjával már őrület közeli állapotba kergetett. Mintha elgondolkozott volna valamin, s közben arcomat fürkészte, fura összhatást alkotva a szemernyi értelem szikrája nélkül groteszk arcvonásaiban. Majd hirtelen mintha eszébe jutott volna valami nagyon fontos, megfordult visszatért a sötét utcácska széléhez és keresni kezdett valamit a piszokban.
- Meje lehet, ejöbb még meg volty. – Ahogy kotorászott előbukkant egy feketedő kicsinyke ujj.
– Megy isz vany. Máj hiányzoty. – Majd gyors mozdulattal ráhelyezte kezén tátongó helyére és szemmel nem látható gyorsasággal, valamiféle cérna segítségével pillanatok alatt visszavarrta kezére.
Csodával határos módon még mozgatni is tudta utána a felhelyezett testrészt.
- Családi öjökség Apámé vojty. – Elmosolyodott majd röfögésre emlékeztető hangokat hallatott erősen foghíjas rágói között.
- Nagyszerű – Válaszoltam színlelt érdeklődéssel. Viszont maga a szituáció felkeltette figyelmemet. Kíváncsi lettem, hogy ugyan ki lehet ez az ismeretlen alak és ki az aki ennyire hasonlít rám. Ez okból Rábeszéltem Igort arra, hogy egy társammal másnap reggel a város szélén találkozunk.
Miután ezt megbeszéltük Igor megfordult és felszívódott a kicsiny sikátor árnyékaiban. Én pedig elindultam abba az irányba ahol klánházunk tartózkodási pontját véltem, Bobot keresve akiben legjobban megbíztam.