Kaori és a klónok harca

Mivel mostanában elég sok pénzt sikerült összeszednem küldetésekből, végre elmehettem szórakozni Akane Resortba. Már régóta el szerettem volna jutni oda, de anyagi okokból sosem sikerült. Igaz egyszer voltam már, de akkor csak egy küldetés miatt. Most viszont a szórakozáson volt a hangsúly. Egy italos bódé előtt ültem a strandon, kezemben egy korsó sörrel. Az előttem levő asztalon pedig egy napernyő biztosított egy kis árnyékot. Ilyen szép időben, bűn lett volna valami fedett helyre beülni, ráadásul tele volt a hely bikinis nőkkel, sőt még a felszolgálók is ezt a viseletet részesítették előnyben. Úgy éreztem, hogy érdemes volt eljönnöm, sör és csajok, hisz mi kell más egy férfiembernek? Már két korsó sört legurítottam, és intettem a bódé felé, hogy hozzanak még egyet. Már kíváncsi voltam, hogy most melyik felszolgáló nő hozza a hűsítő nedűt, de ekkor az asztalhoz egy férfi érkezett egy tálcával a kezében. Lerakta elém a söröm, és visszament a bódéba.
- Na ilyen az én szerencsém, az egész parton ez lehet az egyetlen férfi felszolgáló, és pont ennek kellett idejönnie. Nem, hogy az egyik fürdőruhás nő hozta volna, ahogy az előző kettőt is. - morogtam magam elé.
Ennyivel le is tudtam a dolgot, mivel volt ennél fontosabb dolgom is. Megfogtam a korsót és belekortyoltam az előttem álló italba. Ebben a melegben esik a legjobban, úgyhogy hamar el is fogyasztottam. Bár a napernyő árnyékában ültem, hirtelen olyan érzésem lett, mintha napon fogyasztottam volna el az eddigi söröket. Hirtelen megszédültem, de ennek még nem tulajdonítottam nagyobb jelentőséget, csak meglepett kissé, mivel jól bírom az alkoholt. Nem sokkal később viszont már úgy éreztem, mintha szét akarna szakadni a testem. A fájdalomtól leestem a székről, és hamar elvesztettem az eszméletem.

Ahogy mindig is mondtam, a borzasztó nyári melegben nincs is jobb, mint... dolgozni. Kissé rosszul érintett, mikor Richard közölte velem, hogy le vagyok maradva küldetésekben, és még az újoncok is szorgalmasabban dolgoznak, mint én. No igen, az utóbbi időben sok mindenen mentem át, ezért szüneteltettem a harcokat és csak a gyakorlással foglalkoztam. Most végre valahára egy olyan munkát fogtam ki, ami jól fizet, és remélhetőleg nem kell senkivel harcolni.
A strandon, ahol >>bikinis<< felszolgálóként dolgoztam, kellemes volt a légkör, a többi felszolgáló pedig örömmel fogadta a segítséget, hisz csúcsszezon volt éppen. Átlagos turisták voltak mindenütt, teljes nyugalomban telt az első délutánom. Ekkor azonban az egyik vendég, aki már harmadik sörét fogyasztotta ebben a rekkenő hőségben, furcsán kezdett el viselkedni. ~ Hát igen, aki nem bírja az alkoholt, az ne igyon sör 38°C-ban... ~ elmélkedtem, ám ekkor a férfi lefordult a székéről, és szétterült a homokban. Azonnal odaszaladtam hozzá, és meglepetésemre a Titan Nose szimbólumát fedeztem fel karján.
- Uram! Uram! Héj, te részeges idióta! - szólítgattam, ám nem úgy tűnt, mintha a férfi magához térne ennyitől. Valami igazán megdöbbentő volt a kinézetében; jobbra-balra megnyúlt a képe és egyre szélesedett mindenhol. ~ Biztos csak a hőség miatt hallucinálok. ~ gondoltam magamban, majd lekevertem egy pofont a férfinak, hátha attól felébred. Ő azonban nem tért magához, ellenben hallucinációm tovább folytatódott, és az idegen egyre szélesedett, és úgy tűnt, mintha kinőtt volna még jó pár végtagja és lassan plusz két fejjel is gyarapodott. Addigra már többen körénk gyűltek, és elszörnyedve figyelték az eseményeket. ~ Akkor mégsem hallucinálok ~ döbbentem rá és pár lépést hátráltam.
- Kérek mindenkit, hogy lépjen hátra legalább három métert! Nem tudom mi történik, de veszélyesnek tűnik! - utasítottam a bámészkodókat.
Ekkor végre befejeződött a különös esemény, és mindenki néma csendben konstatálta, hogy a férfiből immár három volt, s a két klón tökéletes mása volt az eredetinek. Mindhárman kezdtek ébredezni...

Lassan kinyitottam szemeimet, és először egy gyönyörű bikinis csajt láttam magam előtt, pár méterrel. Tökéletes alakját remekül kiemelte a kétrészes narancssárga fürdőruha, derékig érő, lila haja pedig fényesen csillogott ahogyan a nap sugarai megvilágították.
- Hol vagyok? A mennyországban? - kérdeztem, miközben lassan feltápászkodtam.
Leporoltam magam, és már teljesen észhez tértem, de furcsa érzésem volt. Mintha nem lennék önmagam. Ez után észrevettem, hogy egy nagy tömeg áll körülöttünk, és döbbenten néztek rám. Végignéztem magamon, de semmi szokatlant nem láttam, így elsőre nem értettem, mi váltotta ki bennük a döbbenetet. Körbenéztem, és ekkor láttam csak meg, hogy ott áll mögöttem két fickó, és ráadásul mindkettő én voltam. Nem értettem, miért van belőlem három.
- Jól megüthetett ez a három sör. Már magamból is hármat látok.
Nem éreztem, hogy be lennék rúgva, de még csak azt sem, hogy egy kicsit is a fejembe szállt volna az alkohol. Akármennyire is furcsa volt, úgy tűnt, hogy tényleg három van belőlem. Egymással szemben álltunk és figyeltem a másik két énemet. Teljes egészében kiköpött másaim, ugyanaz a testalkat, ugyanazok az arcvonások, ruhák, haj, minden ugyanolyan volt. Nem értettem, hogyan lehet ez.
- Ti meg kik vagytok? - kérdeztem.
- Én Eigo vagyok.
- Nem, én vagyok Eigo.
- Igazából én vagyok Eigo, de így nem jutunk előrébb. Valaki biztos szívatni akar, és felbérelt titeket, ti pedig alakváltók vagytok és fel tudjátok venni az alakom.
- Én fénymágus vagyok.
- És én is.
- Ez egyre kevésbé vicces. Most már áruljátok el, hogy kik vagytok. - jelentettem ki kissé ingerültebben.
- Mondtam már, hogy Eigo vagyok.
- Én vagyok Eigo.
- Hát jó, ti akartátok, akkor majd máshogy bírlak szóra titeket.
- Csak a végén nehogy ti gyertek ki ebből rosszul.
- Hiába jár a szátok, mindkettőtöket eltiporlak.
- Light Magic. - mondtam el a varázsigét amitől egy vakító villanás jelent meg előttem.
Az emberek fejvesztve rohantak el a harc kezdete láttán. Csak egy valaki maradt ott, a bikinis pincérlány, akit megláttam miután magamhoz tértem.
Nem tudtam miért idegesedtem fel ilyen hamar, és azt sem, hogy miért támadtam rögtön. Nem rólam mintáznák meg a türelmesség szobrát, de azért ennyire hamar nem szoktam felidegesedni. Közben pedig még mindig éreztem a furcsa érzést, mintha nem önmagam lennék.

- Hol vagyok? A mennyországban? - szólalt meg az utoljára ébredező férfi, akiből a másik kettő "kipattant".
Miután a három egyforma alak feltápászkodott, egy igen furcsa és irritáló vitának lehettem fültanúja. Először azt hittem, hogy egy összetett illúziómágiával van dolgom, és a magát Eigo-nak nevező férfi űz csúfos tréfát az emberekkel, hogy magára vonja a figyelmet. Ez azonban nem volt jellemző a Titan Nose embereire, így kezdett úrrá lenni rajtam az a furcsa érzés, hogy nem tudtam mi történik körülöttem. Ez egy igen idegesítő dolog tud lenni, főleg ha közben három idióta azon vitatkozik, hogy melyikük is az igazi.
- Igazából én vagyok Eigo, de így nem jutunk előrébb. Valaki biztos szívatni akar, és felbérelt titeket, ti pedig alakváltók vagytok és fel tudjátok venni az alakom. - mondta a középen álló. Tényleg ő volt az eredeti, de ha elkezdenének mozogni, és keverednének, már nem tudnám megkülönböztetni az eredetit a hamisaktól. A fiú tippje helytelen volt, hisz szemtanúja voltam "szétválásank", és már épp közbe akartam szólni, de azért ők folytatták.
- Én fénymágus vagyok.
- És én is.
- Ez egyre kevésbé vicces. Most már áruljátok el, hogy kik vagytok.
Az eredeti kezdett egyre ingerültebb lenni, ami nem tűnt valami jó jelnek, de legalább annyit megtudtam, hogy milyen mágiát használnak, és ha esetleg harcra kerülne a sor, tudom mire kell számítanom.
- Hát jó, ti akartátok, akkor majd máshogy bírlak szóra titeket.
- Csak a végén nehogy ti gyertek ki ebből rosszul.
- Hiába jár a szátok, mindkettőtöket eltiporlak.
- Light Magic. - mondta haragosan az eredeti Eigo. Az emberek azonnal páni félelemmel rohantak minél távolabb a kialakulófélben lévő csatamezőről. Most már nem tűrtőztethettem magam, közbe kellett lépnem, különben súlyos következményei lehetnének a rendbontásnak.
- Most aztán már elég legyen! - kiáltottam, de úgy tűnt, nem érdekli egyiket sem, hogy más is van itt rajtuk kívül. - Ha harcolni akartok, máshol tegyétek, mert kihívom a biztonságiakat, és abban nem lesz köszönet!

- Most aztán már elég legyen! - kiáltotta a bikinis csaj. - Ha harcolni akartok, máshol tegyétek, mert kihívom a biztonságiakat, és abban nem lesz köszönet!
- Jobban teszed, ha elviszed innen azt a formás kis hátsódat, mert még véletlen neked is bajod esik. - kiáltottam oda.
- Ne nyisd ki még egyszer a szád, különben elhallgattatlak.
- Menj innen amíg még megteheted, mert a végén nem a két lábadon hagyod el ezt a helyet.
- Miért mondtam ezt? Soha nem beszélek ilyen hangnemben egy nővel. - mondtam normális hangerőn, miközben mereven néztem magam elé.
Közben a két hasonmásom a nő felé fordult, és láttam, ahogyan támadáshoz készülnek. Nem engedhetem, hogy egy civilre támadjanak. Nem a Titan Nose mágusai, de most mégis a klánom jele van a vállukon, és ha valaki meglátja, hogy egy ártatlanra támadnak, akkor ezzel megszégyenítik a céhem.
Ekkor azt vettem észre, hogy én is a csaj felé fordulok, és emelem a kezem. Nem önszántamból történt, egyszerűen nem tudtam irányítani a testem.
- Light Beam. - mondtam ki a varázsigét.
- Light Beam. - folytatták a hasonmásaim.
Három fénysugár repült a nő felé. Nem hagyhattam, hogy eltalálják, de nem tudtam mozdulni.
- FEKÜDJ! - kiáltottam a csajnak.
Ekkor azt vettem észre, hogy valami megjelent a kezében, ami eddig nem volt ott. Egy kard.
- Mi? Ez meg honnan került oda? - kérdeztem meglepődötten.

- Jobban teszed, ha elviszed innen azt a formás kis hátsódat, mert még véletlen neked is bajod esik. - mondta az egyik pofátlanul. Persze, ez a részeges idióta nem tudhatta, hogy a Quatro Cerberus mágusa vagyok, de azért ez mégiscsak a pofátlanság csúcsa volt.
- Ne nyisd ki még egyszer a szád, különben elhallgattatlak. - folytatta a második.
- Menj innen amíg még megteheted, mert a végén nem a két lábadon hagyod el ezt a helyet. - így a harmadik. Kezdett elegem lenni mindhárom pimasz Eigo-ból... Még nem tudja, kivel áll szemben, de ha ez így megy tovább, nem biztos, hogy vissza tudom magam fogni.
- Miért mondtam ezt? Soha nem beszélek ilyen hangnemben egy nővel. - váltott kissé emberibb hangnemre az először megszólaló férfi. Valami nem stimmelt, lehet, hogy ez a srác nem is önszántából viselkedik így, hanem valami... elbájolta?
Valószínűsíthetően a két klón felém fordult és támadó pozícióba vágták magukat. ~ Fény mágia, tehát vagy elvakítanak, vagy valamilyen sugárnyalábbal fognak támadni... ~ elmélkedtem magamban, közben azon is elgondolkodva, hogy milyen következményekkel kell majd szembenéznem amiért belekeveredtem egy harcba. A biztonsági őrök minden bizonnyal elnézőbbek lesznek, ha megmagyarázom az esetet. Talán kicsit sokat gondolkodtam, mert elhangzott az első majd a második és harmadik varázsige.
- Light Beam.
Három fény-nyaláb süvített felém, s már gyűjtöttem a mágikus erőt, hogy megidézzem Kagurát.
- FEKÜDJ! - kiáltotta az első Eigo, ezzel tovább erősítve bennem a gyanút, hogy nem ura a cselekedeteinek.
- Ex-Quip: Kagura! - mondtam, miközben megjelent a kezemben olyannyira kedvelt pengém. Még valamit mondott a fiú, de arra már nem tudtam figyelni - a fénysugarak vészesen közelítettek felém. A középről érkezőt sikerült kettészelnem kardommal - a mágikus energiáin érezhető volt, hogy enyémnél jóval kisebb, ám három ilyennel már meg fog gyűlni a bajom. A másodikat egy gyors oldalfordulattal kikerültem, és becsapódott mögöttem egy napozóágyba, mely darabokra robbant a varázslattól. Az utolsó nyaláb elől már csak kis híján tudtam kitérni, de megúsztam annyival, hogy bal karomon kissé kipirosodott a bőr.
- Most én jövök! - szorítottam rá Kagurára egyik kezemmel, míg a egy másik fegyvert is megidéztem mellé - Ex-Quip: Kaori#7...
Gyors ugrással ott termettem a középső Eigo előtt, ám a másik kettő máris újabb fénynyalábot indított ellenem. Az egyiket Kaori#7-el, míg a másikat a Kagurával hárítottam. Az előttem ácsorgó zavart férfi is cselekedett.
- Light Magic! - kiáltotta el magát és egy vakító villanást idézett meg egyenesen előttem. Fegyvereimmel kezeimben, karjaimat magam elé rántva próbáltam védeni a szemeim, de már késő volt. A mágikus erőktől hátratántorodtam, és a homokon elcsúszva a földön landoltam.
- Te idióta! - kiáltottam dühösen, még mindig vakon. Egy közeli asztalra támaszkodva végül sikerült felállnom és homályosan a három ellenfelemet is láttam, akik újabb támadásra készültek.

Az első fénysugarat a kardjával kettészelte, a második elől pedig könnyedén kitért, de a harmadik már majdnem eltalálta. Nem esett baja, de azt hiszem ezt nem a szerencsének köszönhettem. Úgy tűnt, hogy nem egyszerű felszolgáló, hanem egy mágus, mivel csak ez lehetett a magyarázat a hirtelen megjelent kardra.
- Most én jövök! Ex-Quip: Kaori#7... - mondta, majd a másik kezében is megjelent egy kard.
- Igen, most már biztos, hogy varázsló, méghozzá fegyvermágus. - mondtam magam elé.
A következő pillanatban csak annyit láttam, hogy hirtelen előttem állt a csaj, és támadáshoz készült. Nem tehettem semmit, a testem nem engedelmeskedett. Vártam, hogy eltaláljon a kardjával, de ekkor két fénysugár repült a lánynak. Mindkettőt hárította a kardjaival.
- Light Magic. - hagyta el számat a varázsige, amitől ismét egy vakító villanás jelent meg előttem.
A csaj karjait a szeme elé kapta. Bár kivédte a fénysugarakat, hátratántorodott és elesett.
- Te idióta! - kiáltotta dühösen.
Szemeit próbálta kinyitni, de nem sokat láthatott még, mivel nem is felém nézett. A mellette levő asztalba kapaszkodva, lassan felállt és sikerült betájolnia engem, mivel tekintete már rám szegeződött.
- Jók a reflexei, és jól forgatja azokat a kardokat is. Remélem le tud győzni. - elmélkedtem hangosan.
- Ameddig beszélek, addig se tudok akaratomon kívül varázsigéket kimondani.
A két hasonmásom egy újabb támadáshoz készült, de a csaj még nem igazán nyerte vissza a látását. Valahogy meg kell állítanom őket.
- Ne pazaroljátok a mágiátok rá. Velem akartatok harcolni.
- Ne aggódj te miattam, te is sorra kerülsz.
- Hiába keménykedtek, úgyis én foglak titeket legyőzni.
- Light Beam. - kiáltották egyszerre.
Ismét két fénysugár repült a lány felé.
- Úgy néz ki használ a beszéd, most nem támadok akaratomon kí... Light Magic!
- Francba...
Reméltem, hogy erre már fel volt készülve, és időben eltakarta a szemeit.

- Jók a reflexei, és jól forgatja azokat a kardokat is. Remélem le tud győzni. - hallottam a fiú hangját, de nem láttam teljesen tisztán, mert még mindig káprázott a szemem. Akkor tehát tényleg akaratán kívül cselekszik az eredeti, klónjai viszont minden jóérzést félretéve rombolják a hangulatomat. Pedig milyen könnyedén indult ez a nap... Kagurát a homokos földbe szúrtam, most csak a wakizashim volt a kezemben, de ha nem támaszkodok, nem maradtam volna állva.
- Ameddig beszélek, addig se tudok akaratomon kívül varázsigéket kimondani. - folytatta Eigo.
A másik kettő támadásra készült, de a látásom még mindig nem jött helyre. ~ Valahogy időt kell nyernem... ~ gondolkoztam, de nem nagyon jutottam előre.
- Ne pazaroljátok a mágiátok rá. Velem akartatok harcolni. - szólalt meg az igazi Eigo. Időt akar nyerni nekem, pedig ő vakított meg...
- Ne aggódj te miattam, te is sorra kerülsz.
- Hiába keménykedtek, úgyis én foglak titeket legyőzni.
- Light Beam. - hallottam két kiáltást, s újabb fénynyakábok suhantak felém.
- Úgy néz ki használ a beszéd, most nem támadok akaratomon kí... Light Magic! - hallatszott a varázslat Eigo felől is - Francba...
Az asztalt, amin eddig támaszkodtam, térdemmel felrúgtam, és szabad kezemmel megragadva, gyorsan magam elé rántottam. A két löveg egyszerre csapódott be, darabokra törve alkalmi pajzsomat, de legalább nem én sérültem meg. Hála gyors reakciómnak, most a vakító fénysugár sem okozott problémát, s mostanra már szerencsére kitisztul a látásom.
- Weapon Moving! - indítottam el Wakizashimat az egyik másolat irányába. A fegyver gyorsan szállt célja felé, és belefúrodott a klón vállába. Az hangos ordítással jelezte, hogy ez nem volt éppen egy kellemes tapasztalat számára. Nem volt több időm a jelenetet figyelni, a másik két férfit is harcképtelenné kellett tennem. Rámarkoltam Kagurára, s megindultam a másik klón felé, mert úgy terveztem, hogy az eredeti Eigo-t a végén szimpla ökölharcban fogom kiütni. Már épp csak egy méter volt köztem és az ellenfelem közt, így hát kardomat a homokba fúrva, majd egy gyors suhintással előrántva azt az arca felé irányoztam az apró porszemeket, hogy ezzel látását s koncentrációját megzavarjam. Ekkor azonban egy rossz érzet kerített hatalmába, s még épp időben fedeztem fel, ahogy az igazi Eigo aggodalmas tekintettel belekezd a varázslásba. Túl közel voltam hozzá, így tudtam, szinte lehetetlen lesz kikerülnöm a támadást.
- Light Beam! - ejtette ki a varázsigét, mire én ösztönösen hátraugrottam, ám a varázslat így is betalált. Éreztem, ahogy égető fájdalom járja át jobb karomat, s Kagurát is csak éppen hogy nem ejtettem el, s eddigre a másik Eigo is már kitörölte szeméből a homokszemeket...

A lány felrúgta az asztalt amit eddig támaszkodásra használt, és gyorsan maga elé rántotta. A fénysugarak az asztal lapjába csapódtak, ami ettől darabokra tört. Mivel még időben fedezék mögé tudott húzódni, ezért a vakítás sem hatott rá.
- Weapon Moving! - mondta, amitől az egyik kardja elkezdett repülni.
Gyorsan szállt, és el is találta célját, az egyik másolatom vállába fúródott, aki ettől hatalmasat ordított. A lány nem tétlenkedett sokat, azonnal rohant is a másik klón irányába. Amikor már odaért elé, kardját a homokban végighúzva a másolat feje felé suhintott egyet, amitől annak homok ment az arcába. Már csak egy találatot kellett volna bevinnie a lánynak, de ekkor ismét akaratomon kívül kezdtem el varázsolni.
- Light Beam. - csúszott ki a számon a varázsige.
A csaj felé lőttem, aki reflexszerűen hátraugrott, de így is eltalálta a fénysugár. Jobb karján egy jókora vörös folt jelezte a találatot, ami biztosan nem lehetett kellemes. Közben a klónom a homokot kitörölte a szeméből, és azonnal támadásba lendült.
- Light Beam.
Miközben ezt a támadást hárította a lány a kardjával, testem önkéntelenül odament a másik másolatomhoz, és kihúzta a vállából a kardot. Próbáltam ellenkezni, de nem tudtam. A klónom kivette a kezemből a kardot, és a csaj felé rohant vele.
- Ezt megbánod! - kiáltotta.
Amikor már odaért, és lesújtott volna, hirtelen eltűnt a kezéből a fegyver, és a lendülettől előreesett. - Hová tűnt a kard? - kérdeztem meglepődve. - Hát persze, fegyvermágus, ezért bármikor meg tudja idézni a fegyvereit és el is tudja tüntetni azokat. - mondtam ki hangosan gondolataimat.
A lány kihasználva klónom ügyetlenségét, és ebből fakadó védtelenségét, kardját belemélyesztette a testébe. A másolatom világítani kezdett, majd felém repült és beleszállt a testembe.
- Mi történt? Úgy érzem, mintha hirtelen megkétszereződött volna az erőm.
- Ez meg mi? - kérdezte meglepődve a lány.
- Light Magic. - hallottam ahogy a klónom ismét kimondja a varázsigét.
- Mit csinálsz már megi.. Light Beam.
Újabb fénysugarat lőttem a lány felé, és még mindig akaratomon kívül.

Kezdtem érezni, hogy már nem vagyok ura a helyzetnek. A számbeli fölény lassan éreztette hatását, és csak abban reménykedtem, hogy sikerül elintéznem valamelyik klónt, mielőtt még túlságosan legyengülnék sérült karom miatt.
- Light Beam. - hallatszott a varázsige attól a klóntól, akit sikerült egy időre elvakítanom. A bal kezemben tartott Kagura szinte önmagától mozdult, s sikeresen hárítottam a lövedéket. Közben az igazi Eigo is mozgolódni kezdett, de nem volt időm most vele törődni, épp a kónját akartam támadni, mikor egy kiáltást hallottam.
- Ezt megbánod! - rohant felém Eigo s vállából csöpögött a vér. A wakizashim volt a kezében, s úgy tűnt, azzal akar véget vetni életemnek. Naiv döntés volt, s ahogy közel ért hozzám, megszűntettem Kaori#7 mégiájat, az pedig eltűnt a saját dimenziómban. A meglepett Eigo másolat a lendülettől és a meglepettségtől előreesett, én pedig ezt az alkalmat kihasználva egy gyors mozdulattal véget vetettem a klón rövid létének. ~ Egynek vége... ~ gondoltam magamban, ám ekkor valami nagyon furcsa látványban lett részem. A lehanyatló test valami különleges ragyogásba kezdett, fénnyé vált, s különleges táncot járt előttem. Eigo felé repült - az eredeti felé, és eggyé vált a testével. A látvány maga egyszerűen gyönyörű volt, ám nem hagyhattam, hogy elkápráztasson, mert ketten még mindig csak arra vártak, hogy móresre tanítsam őket. Mindazonáltal reméltem, hogy az eredetivel nem kell végeznem, ezért elhatároztam, hogy utolsónak hagyom.
- Mi történt? Úgy érzem, mintha hirtelen megkétszereződött volna az erőm.
- Ez meg mi? - csúszott ki ajkaimon a megdöbbenés mitán véget ért a látványosság. Ha az igazi Eigo ereje most megkétszereződött, akkor ha még egy sugárnyaláb eltalálna... akkor abba bele is halhatnék. Óvatosnak kellett lennem, s végleg elintézni a másik klónt is.
- Light Magic. - hangzott a mágia a megmaradt másolat felől.
- Mit csinálsz már megi.. Light Beam. - hallatszott az eredeti Eigo felől is.
A vakító fény hatása ellen behunytam a szemem, s arra összpontosítottam, hogy a magam körül vibráló mágikus energiákat a látványuk nélkül is érzékelni tudjam. Minden mást kizártam gondolataimból, csak én voltam s ellenfeleim felém száguldó mágiái. Mintha az idő lelassult volna, s Kagurát fél kézzel magam elé tarva vetettem magam oldalra. Egy pillanat se telt el, s hallottam, ahogy Eigo fénysugara a bárpultba csapódva darabokra szedi a berendezést. Egy elfolytott megrettent férfihang kísérte a robbanást, ám most nem volt időm vele foglalkozni. Bárki legyen is, magára vessen, amiért itt maradt a harcunk vonzáskörzetében. Ahogy a kiömlő temérdek mennyiségű alkohol illata megcsapta az orromat, kicsit elbódultam, de végül kinyitottam szemeim. Talán mindössze pár pillanat telhetett el, de úgy éreztem, egy percnél is többet töltöttem meditatív állapotban a mágikus környezetet érzékelve.
A másolat most elég közel volt hozzám, s ő volt az első célpontom. Kagura jelenleg ugyan a bal kezemben volt, de azt is majdnem olyan jól tudtam használni, mint a jobbot. Reméltem, hogy ezzel kicsit meg is tudom zavarni az ellenfelem, s két gyors lépéssel odaszökkentem a másolat elé, és csapásra emeltem a kardom.

A lány becsukta a szemét a másolatom vakítása ellen, de így nem láthatta a felé repülő fénysugarat amit felé lőttem.
- Kerüld el! - kiáltottam neki.
Maga elé emelte kardját, és oldalra vetette magát. A fénysugaram a mögötte levő bárpultba csapódott, ami ettől össze is tört. Nem csak a fa pult recsegését lehetett hallani, hanem egy megrettent férfi hangját is, ugyanonnan.
- Még itt is maradt valaki? Remélem nem esett baja, mert az nem vetne jó fényt a klánomra.
Rengeteg alkohol folyt ki a homokra a robbanás következtében, a levegőben pedig érezni lehetett az összesnek az illatát.
- Ezt én tettem? Az a sok pia. Mi fog még itt történni ma...
Közben a lány támadásba lendült és a klónomat vette célba, és kardjával gyorsan lesújtott. A vágástól a másolatom összeesett, és elterült a földön. Ekkor jött egy újabb meglepetés. Ismét ugyanaz játszódott le, ami az első klónnál. Világított, és beleszállt a testembe. Ismét az az érzés fogott el, hogy megnőtt az erőm, de még mindig nem értettem hogyan lehet ez.
- Megint ugyanaz történt. És még soha nem éreztem magam ilyen erősnek. De még mindig nem vagyok a saját irányításom alatt.
- Segíts. - mondtam a lánynak.
- Light Magic.
- Light Beam.
Mondtam ki a varázsigéket egymás után. Egy újabb vakító villanás, és egy fénysugár hagyta el a kezemet.
A csaj talán számított rá, mivel kardját a szemei elé emelte, és az visszatükrözte a fényt, amitől én vakultam meg egy kis időre. Azt már nem láttam, hogy a fénysugarat, hogyan védte ki, de néhány másodperc múlva egy ütést éreztem a hasamon, amitől hátraestem. Lassan kezdtem visszanyerni a látásom, és észrevettem a lányt, aki előttem állt, és folytatta a támadást. Kezével a fejemet vette célba, és amikor már majdnem eltalált, félregurultam. Felpattantam és a csaj felé rohantam, mintha puszta kézzel akarnám megtámadni, de amikor közel voltam hozzá, egy újabb varázsigét mondtam ki.
- Light Beam.
Még mindig nem önszántamból mozogtam.

Egy újabb vakító fényjáték kíséretében a második klón is megsemmisült, ahogy pengém kettészelte hamis testét. Már meg se lepődtem a dolgon, de most ideje volt taktikát váltanom. Az ellenfelem bizonyára nem önszántából cselekszik, azért nem tehetek benne túl nagy kárt. A fegyvermágia egyik hátránya, hogy kardomnak nincs hüvelye, hisz az általam fenntartott másik dimenzióban nem volt rá szükség. Most viszont igazán jól jött volna egy fatok, hogy azzal zúzzam szét ellenfelem - persze ügyelve arra, hogy csak eszméletvesztést okozzak neki.
- Segíts. - hallottam a férfi hangját. ~ Nah igen, épp azon agyalok, ezt hogyan tehetném meg... ~ morogtam magamban. Egy ártatlan mágus megölésével a céhem becsületét veszélyeztetném, ezért csak egy választásom maradt.
- Light Magic. Light Beam. - hallottam egymás után a varázsigéket. A vakító fény már nem ért meglepetésként, Kagurát a szemem elé rántva visszatükröztem a mágiát Eigora, aki már későn vette észre, hogy saját varázslata ellene fordult, így egy időre megvakult. A fénynyaláb minden eddigi lövésénél hatalmasabb volt, vibrált a benne rejlő erőtől, s gyorsabban is közeledett felém, mint az előzőek. Az utolsó pillanatban vetődtem el a lövedék elől, de az esésnél mindkét kezemre szükségem volt, így Kagura hasztalanul porba hullott. ~ Hát persze, az emberi kéznél semmi sem alkalmasabb arra, hogy valakit kiüssünk, anélkül, hogy belehaljon... Persze csak ha visszafogom magam... ~ vigyorodtam el, miközben felpattantam a földről. Eigo elég közel volt hozzám, de úgy tűnt, a látása még nem tért vissza, s ezt az alkalmat kihasználva gyorsan elé ugrottam, s jobb kezemet ökölbe szorítva, egy visszafogottabb ütést indítottam a gyomra felé. A férfi hátratántorodott és elesett, s magamról megfeledkezve magasodtam fölé, hogy most a fejét vegyem célba. Egy jobb egyenessel ütöttem felé, de a látása közben visszatért, így egy gyors mozdulattal félregurult, majd felpattant, s már-már úgy tűnt, rám veti magát, mikor egy újabb fénynyalábot idézett meg.
- Light Beam! - ordította, s közvetlen közelről figyelhettem meg, ahogy a mágia megformálódik kezeiben, s elindul felém. Kirúgtam magam alól a lábam, és hanyatt vágódtam, így a lövedék egy hajszálnyival felettem húzott el, és megúsztam a súlyos sérüléseket. Eigo diadalmasan lépett fölém, de közelharcban még mindig nekem volt előnyöm. Egy gyors mozdulattal kigáncsoltam, s a férfi esetlenül terült ki mellettem. Gyors mozdulatokkal fölé kerekedtem, térdeimmel derekánál fogtam közre, és mélyen a szemeibe meredtem.
- Sajnálom, de nem tehetek mást. - mondtam neki, és egy gyors ütést mértem a fejére, majd még egyet, s egy újabb jobbkezest indítottam el. A férfi szája felrepedt, és vért köpött, de még mindig eszméleténél volt. Utolsó ütésem viszont nem ért célt - a férfi keze rászorított a felé lendített öklömre, majd másik kezével letaszított magáról, s pillanatok alatt fölém kerekedett. ~ Nem is olyan rossz egy fénymágustól... ~ gondoltam magamban, ahogy térdem megindult a védtelenül hagyott férfiassága felé...

A lány kihúzta maga alól a lábait, amitől a földre esett, és így sikerült kikerülnie a támadásom. Ahogy a homokban feküdt, odaléptem hozzá, és tudtam, hogy mi fog következni. Egy újabb támadáshoz készültem akaratomon kívül. Ekkor hirtelen egy rúgást éreztem a lábaimon, és elestem. A következő pillanatban már felettem térdelt a csaj, és mélyen a szemembe nézett.
- Sajnálom, de nem tehetek mást. - mondta.
Elindította kezét, és egy jókorát ütött az arcomba. Rögtön ez után egy újabb ütést vitt be, majd ezt követte a harmadik találat is. Ettől már felrepedt a szám, és elkezdett csordogálni belőle a vér. Oldalra fordítottam a fejem, és kiköptem a vért. Mire visszanéztem, a lány egy újabb ütést próbált mérni rám, de kezemmel megfogtam az öklét, és megállítottam. Gyorsan lelöktem magamról, és fölé kerekedtem. Kezeit lefogtam, és a földhöz szorítottam, hogy ne tudjon ismét megtámadni. Ekkor észrevettem, hogy felhúzta a lábát, és a térdével, célba vette a legérzékenyebb pontom. Eltalált. Leírhatatlan fájdalmat éreztem, amitől legurultam a lányról, és a földön fetrengtem. Felállni sem volt erőm, nem hogy harcolni. A csaj rögtön fölém kerekedett, és egy újabb ütést mért a fejemre, amit rögtön követett a másik is.
- Ne haragudj. - néztem a szemébe.
Egy újabb ütést vitt be, ami után lassan elhomályosodott a látásom, majd hirtelen elsötétült minden. Elvesztettem az eszméletem.