A jó és a rossz örök harca, de talán a gonosznak is van kedvesebb arca? - Gabriel vs Starkiller

Néha már én is undorodom magamtól. Persze, hogyha valaki a fejembe látna, nyílván furcsálná, hogy egy ilyen irtó jóképű, cool, népszerű, mindenki által tisztelt fiatalember, miért undorodik saját magától? A válasz egyszerű: már több mint 24 órája nem agyaltam meg senkit. Szörnyen érzem magam emiatt.
Épp ezért is vagyok ebben a városban. A léghajón úgy hallottam, hogy itt székel valami klán, valami Dragon cuccos… már nem emlékszem a nevükre, de állítólag egész jók. Nos, majd meglátjuk. Reményeim szerint, hogyha csinálok egy kis balhét, majd kiszúr az egyik tagjuk. Így hát a város egy eldugottabb kis negyede felé veszem az irányt, majd felmérem a terepet. Először, valami csalira lesz szükségem.
Egy kis kocsma mellett kötök ki, ahol ki is szúrom az áldozatom. Egy elég magas, erős testalkatú, morcos embert pillantok meg. Vele nem lesz nehéz összeszűrnöm a levet, így hát felé kiáltok:
- Na mi van, ma is a sárga földig iszod majd magad, te szerencsétlen?!
A tag láthatóan ráharap, mérgesen veszi felém az irányt, majd megszólít:
- Nem őriztünk együtt birkát, hogy így beszé- Ekkor megakad a mondandója, ugyanis képébe beletenyerelve, a fejét belevágom a kocsma kívülső falába.
Ekkor még azonban mocorog, szóval gyors öklösökkel kezelésbe veszem a gyomrát. Pár másodperc alatt 10 -15 gyors ütéssel szétdarálom a tag hasfalát, mire az elveszíti az eszméletét. Ekkor azonban még semmi se történik. Vagy nem járkál erre a sárkányos banda, vagy ennyitől még nem fognak belém kötni. Nincs mit tenni, kevés mágikus erő felhasználásával, egy elég gyenge kristálypengét hozok létre a tenyerem körül, majd keresztüldöföm a fickó vállát. Erre már van reakció, egy hang ordít a hátam mögül:
- Hé, te meg mit művelsz?!
Nem tudom, hogy már eddig is itt volt, vagy csak most jött ide, mert bajt érzékelt, mindenesetre örömmel könyvelem el, hogy aki megszólított az bizony egy mágus. Ránézésre fegyvermágusnak mondanám, ugyanis mellvértet hord vörös köpenye alatt, emelet elég jó a testalkata is. Úgy tűnik, egy jó kövér hal akadt fel a csalimra.
Kérdésére nem válaszolok, helyette inkább megfogom a fickó karját, majd újdonsült ellenfelem felé hajítom, a következőt mondva:
- Kapd el! – Eközben már egy jóval erősebb kristálypengét formálok a jobb kezem körül, ami a vállamnál néhány tüskémben, a tenyeremnél pedig egy hosszú, szúró – vágó pengében végződik. ~ Kezdődhet a móka.

Időnként sikerül elmélyednem a gondolataimban, pontosan úgy, ahogy most is sikerült, a söröskorsómmal a kezemben. És mit ad Isten? Megint Axelre, és Noahra várok. Mindegy, már megszokhattam volna, hogy ha velük megyek valahova, tuti, hogy elkésnek.
Mióta nőjük van nem tudtunk egy férfi napot tartani, úgyhogy ideje volt beiktatni egyet, és ennek színhelyére, illetve annak kiindulására a kertváros egy nyugisabb ivóját néztük ki, pontban délre beszélve meg a találkozót. Valamennyire tanulva az utóbbi esetekből már kikértem a sörömet a megbeszélt időpont előtt tíz perccel. – Ez volt másfél órája.
Szégyen vagy dicsőség-e, nem tudom, de én csak most hajtottam fel a korsó tartalmának végét, amire a bártündérke már ugrott is volna, de én leintettem, kiviszem én, ha már az említett két személy elfelejtkezett rólam, én nem is rontom itt a levegőt.
Az utam egy éppen távozó kétajtós szekrény előtt vezetett el, majd a pulthoz érve megköszöntem az italt, fizettem, és… egy durranás verte fel a hely viszonylagos csendjét. ~Ez nem igazán megszokott errefelé.~ Elindultam hát kifelé, megnézni, hogy mi történt.
Amint kiléptem az ajtón látom az említett szekrényt… a porban feküdve, felette pedig egy suhanc áll, pengével a kezén. ~Kristálymágia. Felismerem, már láttam Atsui-nál és Kaonál.~ Csapásra emelte a kezét, és átszúrta szerencsétlen hapsi vállát.
- Hé, te meg mit művelsz?!
A fiú felkapta a fejét, és végigmért, én elindultam felé, mire ő széles vigyorra húzza a száját, felkapja a férfi karját, és felém dobja azt.
- Kapd el! – kiáltott a kaján vigyorával az arcán.
A fickó egész teste felém lendült, és alig sikerült elkapnom úgy, hogy engem is a földhöz csapjon. ~Kristálymágushoz képest elég erős.~ Gondoltam, miközben megpróbáltam lerakni magam mellé az azonosítatlan repülő tárgyat, közben tekintetem le sem véve a suhancról, aki ismét pengét teremt a karja köré.
- Ex-quip! Magic Sword! – kiáltok, majd miután az acél hidegségét megéreztem a tenyeremben rohamot indítok a suhanc felé, egészen addig, míg össze nem csendült a két penge.

A fickó nem habozik, miután a férfit leteszi, azonnal nekem támad.
Jól sejtettem, hogy fegyvermágus, ugyanis egy kardot hív elő. Pengéink szikrázva csapnak össze. Elég kedvezőtlen a helyzetem, ugyanis a kocsma fala kb. 1 méterre van a hátamtól, nincs elég terem a mozgáshoz. Ezt felismerve, a bal kezemmel kitámasztom a jobb, elkristályosodott karom, majd két karom együttes erejével csapom el magamtól ellenfelem kardját, amit eddig végig a pengémnek szorított, hogy nekinyomhasson a falnak. Ezután az ellenfelem új lendületet gyűjt, de én még idejében rúgom el magam a bal lábammal, a fal segítségével.
Így pozíciót váltottunk, most már én mögöttem van nagy tér, mögötte pedig a kocsma. Ezt felismervén azonnal rohamba kezd. A csapásai erősek, de ez még nem is volna olyan nagy gond, a klánunk nem épp hétköznapi edzésmódszereinek köszönhetően az én erőm sem hétköznapi. A gyorsasága az igazi probléma. Gyors és pontos vágások sorozata záporoz felém, csak védekezni van időm. Hiába próbálom meg úgy hárítani a csapásait, hogy azok kardomról lecsúszva ellentámadási felületet nyújtsanak, túl gyorsan rántja vissza a fegyverét, majd indít újabb támadásokat.
Mikor már pár kisebb vágást is beszerzek, rájövök, hogy ez így nem fog menni. Így hát, egy a fejemre irányuló szúrásánál nem pengémmel védem ki csapását, hanem kockázatos módon a félrehajlást választom. A szúrása gyors, mint mindig, így nem tudtam tökéletesen elhajolni előle, a pengéje szélével egy kisebb vágást ejt az arcomon. De megtörtént, amit akartam, ugyanis így még idejében elkapom ellenfelem kezét mikor visszahúzná, majd a bal kezemmel, magam körül megforgatva elhajítom.
A fickó azonban nem zöldfülű, a levegőben irányt vált és két lábra esik, habár kissé előredőlve. Én viszont végig követtem a repülése irányát, így miest földet ér, lesújtok rá. Igaz, hogy csak pár centivel, de magasabb nálam, így nem lesz ideje lehajolni, ha a nyakát veszem célba. Ez azonban súlyos hiba volt. Alábecsültem ellenfelem, aki felmérve a helyzetet, nem próbált meg kitérni, hanem puszta kézzel kapta el a pengémet. A csapás erős volt, elég mélyen beleállt a pengém a tenyerébe, de megállította.
Ezután nem habozik, másik kezével, amellyel a kardját szorítja, keresztülvágja a felsőtestem. Én még idejében hátralépek, így nem tudott kettészelni, annyira mély se lett a seb, de azért egy karcolásnak se nevezném. Mikor hátraugorva megingok a vágástól, ellenfelem még ugyanazzal a lendületévvel tarkón csap, a kardja markolatával.
Ekkor már térdre rogyok, számból pedig kis patakként kezd folyni a vér. Szemeimet lehunyva, mozdulatlanul térdelek, kezeim rongybabavégtagokhoz hasonlóan lógnak le mellettem. Ellenfelem talán azt hitte, hogy elveszítettem az eszméletem, mindenesetre egy kissé leengedi a védelmét. Ez súlyos hiba. Még magam is meglepődök, olyan gyorsan fogom meg ellenfelem nyakát hátulról, majd rántom a lendületben lévő homlokom felé.
- CSAK VICCELTEM! – Ordítom felé vigyorogva.
A fejestől immáron ellenfelem szája is bevérzik, majd én a megingását kihasználva egy forgórúgással a közeli kocsma falába repítem. A vágás a felsőtestemen éget, a tarkóm is fáj, de ennyitől még nem fogok a porba hullani. Véres szájjal, démoni vigyorral figyelem, ahogy ellenfelem feltápászkodik, majd a következőt mondom neki:
- Feldobtad a napom! Megtudhatnám a jótevőm nevét?

Az pengék első összecsendülése alkalmával nem is szándékoztam újabb támadásokat indítani felé, csupán megtudni, hogy meddig bírja erővel, minél előbb kifárasztani. Biztosra veszem, hogy nem kapott olyan fizikai kiképzést, amin én átmentem, már csak a testalkatából is ítélve sem. Így hát folyamatos nyomás alatt tartva, szabad kezemmel a csuklóját megfogva szorítottam össze a két kardot, és közben folyamatosan hátrálásra kényszerítettem az ellenfelem. Minden a terv szerint haladt is, mígnem észrevette a szorult helyzetét, és kihasználva, hogy a másik kezemmel gyakorlatilag magam felé húzom, és nem az én pengémet tartom, megtörte a nyomást, és lélegzetvételnyi idő alatt eltáncolt előlem, legalábbis akart, viszont én nyomon követtem, nem jött be a terve…
Legalábbis azt hittem, de egyáltalán nem is ez volt a célja. ~Fenébe, fordult a kocka! Ki kell törnöm!~ Újból rohamot indítok, a lehető legerősebbeket mérem rá úgy, hogy az erőmmel tartalékolni tudjak későbbre, és a maximális sebességet ki tudjam hozni magamból. Az ütések erejével nem volt gondja a suhancnak, de kifejezetten lassúnak tűnt ilyen záporozó csapások között, de látszott rajta, hogy valamelyest mégis ért a fegyverforgatáshoz. Úgy próbált védekezni, hogy az oldalról indított csapások olyan szögben kapják el az ő fegyverét, hogy lecsússzon, és ezáltal hosszabb távról kelljen visszahúznom a pengémet, nagyobb holtteret hagyva magam előtt. ~Végülis, ha teljes erőmből csinálnám, még működne is.~ Gondoltam, miközben eszembe jutott, hogy a másik kezemet egyáltalán nem is használtam eddig.
Közben kezdett fáradni, egy kisebb vágást sikerült a vállán, egy másikat pedig a combján is ejteni. Nem olyanokat, mint amilyet terveztem, de lassan jutunk messzire, nemde? Rövid időn belül újra lehetőségem akadt támadni, és ki is használtam, olyan gyorsan, amennyire csak tudtam, szúrást indítottam a feje irányába azzal a reménnyel, hogy a pengéjével akar majd védekezni, és míg félrecsapja a pengém, a tengelyem körül megpördülve súlyosabb sebet ejthetek a testén.
Pechemre nem ez történt; elhajolt, habár a penge széle megvágta az arcát, a csuklóm maga előtt engedte elsiklani, és ki is használta: Szabad kezével megfogta, lendületemet kihasználva megpördített, és eldobott. Igyekeztem lavírozni a levegőben, és nagyjából sikerült is, újra rohamra készen értem földet, és pont ez volt a baj. Már előre dőlve, lendületvételhez készen álltam, és nem tudtam visszahelyezni a súlypontomat hátulra, tökéletes célpontot alkotva ezzel az ellenfelemnek, aki a nyakamat vette célba támadásával.
Nem tudom, honnan jött az ötlet, de ebben a pózban esélyem se volt a kardommal védekezni, puszta kézzel kaptam el a kristálypengét, csontig ütközve a tenyeremen, de gyakorlatilag szemernyit sem mozdult a karom.
- Azért, erőben még lenne hova fejlődni. – sziszegem a fogaim között, miközben rámarkolok a kardra, és a fájdalmat elnyomva megtartom, míg jobbommal egy lentről felfelé indított átlós vágással keresztbevágtam a mellkasát. Az utolsó pillanatban sikerült hátrébb ugrania, így újból nem sikerült olyan mély vágást ejteni rajta, mint amilyet akartam, de épp elég volt ahhoz, hogy meglelődjön, én pedig a mozdulatot befejezve, visszafelé a markolattal csaptam tarkón.
A srác térdre esett, száján vér csordult ki, a tagjai rongyként lógtak le maga mellé, mintha nem lenne bennük se csont, se izom. ~Vége?~
- CSAK VICCELTEM! – ordítja az arcomba, amint közelebb léptem, és leengedtem a védelmem. ~Az anyád ne sirasson!~ A következő másodpercben a homlokával szájba fejelt, és vér íze került a nyelvemre. A saját véremé. Kicsit sós volt, és régen éreztem már, egészen pontosan az Axellel folytatott harc alatt. És ha ez nem lett volna elég, a nyakamat hátulról elkapva átfordított, és a mellkasomat megrúgva a kocsma falához rúgott.
~Nem rossz. Tervre lesz szükségem, hogy én kerekedjek felül. Muszáj lesz vagy fizikailag a határaihoz közelíteni, vagy varázserejét kiüríteni. De hogy?~
- Feldobtad a napom! Megtudhatnám a jótevőm nevét?
- Örülök neki. Gabriel van Chantai, mondanám, hogy örvendek. – törlöm meg a számat, miután ellököm magam a faltól. – De nem kenyerem a hazudozás. Mondanám, hogy érdekel a tiéd, de mint mondtam… Ha nem vagyok itt, azt a férfit meg is ölted volna! Nem hinném, hogy valami gondod lett volna vele, hiszen pillanatokkal előttem jött ki a kocsmából! Nem tudom mit akarsz itt, de egy dolgot viszont biztosra vehetsz; Itt fogod hagyni a fogad, ha addig élek is.
Újból megmarkolom a kardom, és nem törődve az égető érzéssel a tenyeremen, ismét támadást indítottam felé. ~Akkor próbáljuk meg lefárasztani.~
Egy fejem felől indított legyintéssel rábírtam, hogy felemelje a pengét a feje felé, tökéletes támadási felületet biztosítva ezzel a következő, teljes erőből indított csapáshoz. A terv bejött, a pengék csattantak, és ellenfelem kristálykardja eltört. Kihasználva védtelenségét rúgásra emeltem a lábam, hason találva őt a földre került, de még a rúgás előtt elkezdte felépíteni a fegyvert. Gyorsan odalépve a lábammal a mellkasára nehézkedtem, elkaptam a jobb karját, amin a kard épült, és saját maga ellen akartam fordítani, rákényszerítve ezzel, hogy ismét feloldja a mágiát. Lábait felhúzva átkulcsolva a combomat lerántott maga mellé, a mellkasomra ült, és ismét elkezdte összerakni a pengét, de a kardom markolatával az ő mellén tátongó sebre csaptam. Oda kapott, és ismét feloldódott a mágia. ~Jó, egy ilyen precíz alkotáshoz biztosan sok mágikus erőre van szülsége.~ Oldalra gördülve mindketten talpra álltunk, és a kocsma fa fala mellett támadást indított ellenfelem, ezúttal új fegyverrel a karján. Eszem ágában sem volt védekezni, higgye csak azt, hogy eltalál… Az utolsó pillanatban egy fél lépésnyivel mozdultam ki oldalra, és a hónom alatt csúszott be a penge – a fába. Szabad kezével viszont lefogta a kardot tartó jobbomat, a fába szorult penge miatt pedig nem tudta kihúzni. Kihasználva a patthelyzetet a sérült kezemmel a tarkóját átfogva magam felé rántottam, és megfelelően időzítve felugrottam, állon térdelve ellenségemet.
Kibillent az egyensúlyából, feloldotta a pengét újra, és az ugrás csúcspontjánál gyomron talpaltam.
Lihegett. de vigyorgott. ~Mindenesetre jobban állok, mint ő… eddig.~
- Szűz kapuja! Nyílj meg!
- Micsoda?!

- Örülök neki. Gabriel van Chantai, mondanám, hogy örvendek. – Ekkor a fickó letörli a vért a szájáról, majd folytatja. - De nem kenyerem a hazudozás. Mondanám, hogy érdekel a tiéd, de mint mondtam… Ha nem vagyok itt, azt a férfit meg is ölted volna! Nem hinném, hogy valami gondod lett volna vele, hiszen pillanatokkal előttem jött ki a kocsmából! Nem tudom mit akarsz itt, de egy dolgot viszont biztosra vehetsz; Itt fogod hagyni a fogad, ha addig élek is. ~ Nem értem ezt a fickót. Nem tudna egy kicsit lazítani? Különben sem állt szándékomban megölni azt a tagot, hogyha nem tűnik fel senki, otthagytam volna azzal az egy szúrással… na jó talán még belerúgtam volna párszor. De, most, hogy így belegondolok, azóta az éjszaka óta senkit se öltem meg. Ami egy kicsit fura, annak fényében, hogy már több mint fél éve vagyok az alvilág egyik legnagyobb sötét céhének a tagja. Számtalan embert vertem félholtra, vagy vagdostam össze, de egyet sem öltem meg közülük… persze, magamat csapnám be, ha azt mondanám, hogy ez csakis véletlen. Jól tudom, hogy Virgo miatt nem ölök. Nem tenné szóvá, de tudom, hogyha megölnék valakit, azzal a szíve mélyén fájdalmat okoznék neki… ennyi pedig bőven elegendő nekem ahhoz, hogy csak akkor öljek, ha nagyom muszáj. De mindegy, ehhez ennek a fickónak semmi köze sincs, inkább megetetem vele a lovagi baromságait.
Gondolataimból visszatérve, azon veszem észre magam, hogy ellenfelem újabb rohamot indít ellenem. Gabriel a fejem felé legyint, amire én önkéntelenül is odarántom a pengém, így lehetőséget adva neki, hogy teljes erejéből lesújtson. A pengém ekkor szilánkosra törik, ami nem csoda, már a harcunk eleje óta ezzel vívok. ~ Merengés helyett inkább meg kellett volna erősítenem a szerkezetét, amíg míg megvolt rá a lehetőségem.
Ellenfelem hirtelen a földre terít, még mielőtt újraalkothattam volna pengémet. Ami még ennél is rosszabb, hogy a jobb karom elkapva, magam ellen akarta fordítani a fegyverem. Képtelen vagyok félbehagyni a mágiát, különben saját magam döfném át a pengével. Ellentámadásba kezdve magam mellé rántom Gabrielt, majd átfordulok a mellkasára. Ezután a jobb karomat felemelem, és elkezdem megkreálni a kristálypengét, hogy befejezhessem a harcot. Ekkor azonban iszonyatos fájdalom hasít belém, ellenfelem ugyanis kardja markolatával a sebemre vág. A fájdalomtól akaratlanul is feloldódik a mágiám.
Mindketten oldalra gördülve, a kocsma fala mellett találjuk magunkat. Ekkor végre sikerül egy új kardot kreálnom, ami elég erős is lett. Nem is habozok támadásba lendülök. Úgy látszik sikerül bevinnem egy találatot, ám az utolsó pillanatban Gabriel csak kitér valahogy a csapásom elől, a pengém pedig hóna alatt a fába szalad. Azonnal eszméltem, bal kezemmel megragadtam jobbját, nehogy levágjon, amíg kihúzom pengémet a deszkák közül. Ekkor azonban, maga felé rántva állon térdel, majd hirtelen egy rúgást is éreztem a gyomromban. Muszáj ismét feloldanom a mágiámat, különben nem tudom időben kihúzni a karom.
Kissé hátrálok, ekkor a térdese hatására ismét folyni kezd a vér a számból, és a kis szünet hatására, a felsőtestemen éktelenkedő seb is sajogni kezd.
- Huh, huh, huh, huh. – Lihegek, miközben vigyorogva nézek ellenfelem szemeibe. ~ Igen, ilyen egy jó harc.
Egyértelmű, hogy megpróbál kifárasztani. Akárcsak az is, hogy jobban áll nálam. Nincs mit tenni, övemről lecsatolom ezüst kulcsom, majd megidézem Virgot.
- Szűz kapuja, nyílj meg! – Ezen szavak hatására, fénycsóvák közepette megjelenik Virgo, a legszebb, és számomra legkedvesebb csillagszellem, valamennyi közül.
- Micsoda?!
Ellenfelem láthatóan ledöbben csillagszellemem láttán. De nincs sok időnk, ha mi nem csinálunk valamit, előbb – utóbb ő fog támadni.
Gondolataimat Virgo szakítja meg:
- Hívtál; csodálatos, mindenható démonkirály? – Kérdezi szokásos hangnemén.
A tervem már megvan, de nem mondhatom el neki szavakkal, hiszen, akkor Gabriel is meghallja, és úgy semmi értelme se volna a dolognak.
- Virgo, a kocsma. Készítsd elő, kérlek! – Mondom neki, miközben fejemmel a mögöttünk lévő taverna irányába biccentek.
- Értettem.
Így hát Virgo elindul sebes léptekkel a kocsmába. A tervem jó, egy kicsit lefoglalom Gabrielt, amíg Virgo aláássa a kocsmát, és mikor becsalom, ráomlasztjuk az egész kócerájt.
Ezután Gabriel felé néztem, aki még mindig egy helybe állt, habár már magához tért meglepettségéből.
- Szép, ugye? – Tettem fel neki a kérdést, természetesen vigyorogva.
Nem vártam meg a válaszát, jobb karom körül újabb kristálypengét formálva rohamot indítok a vörös lovag ellen. Ekkor ő is megindul, majd pengéink ismét összecsapnak. Az első csapást követően, lehajolok, majd jobb lábammal próbálom meg kisöpörni ellenfelem lábait, míg kardommal zárom a szöget felülről. Gabriel felugrik, így elkerüli, hogy lábait kisöpörjem, majd lendületből rám csap. Ettől kissé megingok, amit ellenfelem kihasználva, sérült tenyerét ökölbe szorítva gyomron vág.
Kicsit hátrébb csúszok. ~ Ez így nem mehet tovább. Kellene valami trükk… és már tudom is, hogy mi az.
Gabriel egy pillanatig se lazít, utánam veti magát, majd egy oldalról jövő vágással vesz célba, amit én a kristálypengém magam mellé helyezésével hárítok. Ekkor önként oldom fel a kardomat összetartó mágiát. A törés hangjával egy időben kerekedik ki Gabriel szeme a meglepettségtől. A kardja tovább halad, így, hogy nincs már kristályréteg a jobbomon, de én előnyösebb helyzetbe vagyok, ugyanis a tenyerem csak pár centire van a jobb vállától, na meg a meglepetés ereje is mellettem van. Gyorsan a hónalja alá nyúlok, majd hüvelykujommal minden erőmmel nyomni kezdem az érzékeny testrészt. Gabriel nem ejti el kardját, habár keze elgörnyed, én pedig egy pillanatig se habozva csapom arcon, a bal öklömmel. Ekkor ellenfelem csúszni kezd, de mikor érzem, hogy a csuklója a jobb karomban van, rászorítok, majd vigyorogva, kikerekedett szemekkel szólok hozzá:
- Nem lógsz meg olyan könnyen.
Ekkor bal karommal püfölni kezdem a képét. Erős csapásokat mérek rá, a szája ismét kicsattan, de ezúttal az orra is betörik. Ekkor azonban rúgást érzek a gyomromban, aminek hatására elengedem ellenfelem csuklóját. ~ Nem rossz. Egy átlagos férfi már beájult volna, ha megkapja tőlem ugyanezt az adagot, de neki még ellen támadni is volt ereje.
Gabriel kissé biceg, én pedig a kocsma felé veszem az irányt. Virgo már biztosan elkészült, ennyi idő alatt. A kocsma ajtajához rohanva, visszanézek Gabrielre, aki azóta már visszanyerte egyensúlyát, de nem akar követni. Nem ejtették a fejére, biztosan sejti, hogy ez egy csapda, hiszen látta Virgot bemenni. Épp ezért egy újabb vigyort eresztek meg, majd minden eddiginél labilisebb hangon beszélni kezdek hozzá.
- Ó, szóval nem akarsz követni. Nos, akkor azt hiszem senki se fog megállítani abban, hogy odabent megöljek mindenkit, ugye?
A mondandómat nem gondoltam komolyan, de ezt ember fia képtelen lett volna megállapítani rólam, amilyen őrült arcot vágtam mondandóm közben. És különben is, ha még sejtené is, hogy csak blöffölök, nem merne kockáztatni. Túl kiszámítható, túl lovagias.
Gabriel ma már másodjára kapta be a csalimat, ugyanis megindult felém. Ezt látva elégedetten rohanok be a kocsmába… de a látványtól még a vér is meghűlt bennem.
- E… ez most csak vicc… ugye?

Hívtál; csodálatos, mindenható démonkirály? – kérdezi a csillagszellem a fickóra nézve.
~Ja, persze, démonkirály, mi? Mindenesetre meglepő, hogy kristálymágus létére tud csillagszellemet is idézni.~ A tag mondott pár szót a nőnek, majd a kocsma felé biccentett, mire az elrohant. Fogalmam sincs mit mondhatott, hiszen azzal voltam elfoglalva, hogy visszanyerjem az egyensúlyom.
- Szép, ugye? – kérdezi vigyorogva, és amit meg kell hagyni, azt…
- Hát, nem rúgnám ki magam mellől az ágyból… - mosolygok, és ismét fel kell emelnem a fegyverem, hiszen a fickó a válaszomat meg sem várva indult támadásnak, látva a rohamot, én is hasonlóképp cselekszem. A legelső csapás után egyből a lábamat próbálja kisöpörni egy rúgással, miközben maga fölött tartotta a kardját. A lábsöprést egy ugrással sikerült kivédeni, és a lendületemet kihasználva a pengére csaptam minden erőmmel, folytatandó a már elkezdett kifárasztást. A penge nem tört szét, de megingott, így szabad kezemmel a gyomorszáját vettem célba egy ütéssel.
Erre egy kicsit hátra csúszott, az említett helyre kapta a kezét, valószínűleg még a keresztvágás is fáj neki. ~Nem hagyhatom futni, most megszoríthatom!~ Deréktájban egy keresztirányú vágással próbálok támadni, amit sikeresen hárított a pengéjével…részben. A fegyver reccsent, és a kardom a húsába mart. ~Ha nincs a kristályréteg, már nincs karja.~ Meglepődöttségemet kihasználva viszont a hónom alá nyúlt, és aljas módon szorítani kezdte. Karom meggyengült, épphogy csak annyi erő marad benne, hogy a kardomat ne ejtsem el. És ha ez nem lenne elég, az arcomat kezdi csapdosni. Újra és újra érzem a pulzáló sós folyadékot a számban, és rövid időn belül az orromon is tompa ütést érzek, és egy patak csordul végig az orrom és a szám közti bőrön. ~Elég lesz.~ Összekapom magam, és beletérdelek a gyomrába.
Ő meghátrált, ismét a gyomrához kapott, én pedig magammal vagyok elfoglalva, hogy teljesen kitisztítsam a fejem a pofonok után. Aztán elindul befelé a kocsmába, míg én magamat próbálom összekaparni.
- Ó, szóval nem akarsz követni. Nos, akkor azt hiszem, senki se fog megállítani abban, hogy odabent megöljek mindenkit, ugye? – szól oda nekem, és az ábrázatát látva újra düh önti el a szívem. Utána ugrok, ő pedig berohan a kocsmába. A kis helységbe beérve a látványtól még én is arcon csapom magam…
- E... ez most csak vicc.. ugye? – kérdezi ellenségem a csillagszellemtől, majd elteszi a kulcsot.
~Legalább a csillagszellem miatt nem kell aggódnom.~
a suhanc rohanni kezd befelé a pult felé, és minden útjába eső férfit, nőt, széket, asztalt felborít maga előtt, úgy látszik, neki huszonegy, hogy ki áll elé. Egészen a pultig rohant, ahol behajolt a pultosért, egy kopasz, borostás kövér fickóért, majd a pulton átlendülve szájba akarta rúgni azt, ám… a szenvedő fél a több sebből vérző ellenfelem lett. A pultos a fogaival kapta el a lábát. Kerekre nyílt a szemem, már majdnem elröhögtem magam, amikor megszólalt:
- Átkozott, ezért mindenkit kicsinálok! – kiáltott, és a kocsmában lévő tömeg megindult kifelé… az egetlen ajtón, ahol én álltam. Nem volt mit tenni, a legközelebbi asztal lapjára ugrottam, onnan pedig a kifelé hömpölygő tömegben az egyik fickó vállára, és vállról vállra ugráltam befelé, miközben az ár kifelé hajtott. Amint elfogyott a tömeg, láttam, hogy a suhanc felkapja a fickót a pult mögött, és felém hajítja, így az előbb említett asztalt ismét használatba kellett vennem: Felcsaptam magam előtt, és háttal támasztottam meg, mint jó baka a homokzsákot ami a lövészárok tetején van. Az élő lövedék röviddel ezután be is csapódott, hangos reccsenéssel törve ketté az asztalt, de alig ért földet, már indult is kifelé.
Leborítva az asztalt magamról, - legalábbis annak maradványát – a hahotázásban fürdő ellenfelemre pillantottam…

Az ajtón belépve, azonnal meglátom Virgot. De a látványtól még a vér is megfagy bennem, úgy ledöbbennek. Úgy hittem, hogy addigra már előkészítette a terepet, és tőrbe csalhatjuk Gabrielt. Ehelyett Virgo a pult előtt állva, szokásos tekintetével rám néz, egy korsó sörrel a kezében. Mikor engem megpillant, a bal tenyerén összeérinti ujjait, majd így mutat rá a jobbjában tartott korsóra.
- Tessék, előkészítettem!
Kisebb sokk ért. Teljesen félreértett. Viszont erre most nincs időm, Gabriel nem sokkal utánam berohan a kocsmába, habár a látvány őt is kiüti egy kis időre. Ezt kihasználva Virgo irányába rohanok, aki erre megszólal:
- Most megbüntetsz?
Már kismilliomodjára hallom ezt a kérdést, de ezúttal is elengedem a fülem mellett, miközben bezárom Virgo ajtaját. A pultos meglepődik, hogy csak úgy eltűnik az a lány, akit eddig olyan feltűnően bámult. Virgora nem tudok haragudni, félreértett, ennyi az egész, pontosabb utasításokat kellett volna adnom neki. A pultosra viszont annál inkább megharagszok, nekem csak ne bámulja így Virgot. Gabrielről egy időre meg is feletkezek, a pult felé rohanok, mindenen és mindenkin át. Pár fickót arrébb is lökök, a nőkkel megpróbálok finomabb lenni, ők egy –egy súrlódással megússzák a dolgot.
A pulthoz érve jobb kezemmel ránehézkedve, átdobom magam azon, majd így lendületből veszem célba a hájzsák fejét. Ekkor azonban fájdalmat érzek a lábamba, újdonsült ellenfelem ugyanis fogaival blokkolta a rúgásom. ~ Ilyen nincs bakker, ez a hájképű megharapott.
Fejemet elönti a vér, majd felordítok:
- ÁTKOZOTT, EZÉRT MINDENKIT KICSINÁLOK!
Ekkor Gabrielt is kiszúrtam a tömegbe, habár nem nagyon halad az irányomba, hála annak, hogy a tőlem halálra rémülő nép meglódult kifelé a kocsmából. Két legyet üthetek egy csapásra.
A lábamat felrántom a rajta csüngő csapossal együtt, és így lendületből vágok be egyet a képébe. Az ütés egész jóra sikeredett, a tag feje ugyanis széttörte az üreges fapult egy részét. Persze, ez még csak a köszönés volt a részemről. Virgot stírőli, majd belém harap, ezért egy ütésnél sokkal több jár. Így hát gyomrába beletalpalok, majd fejét kihúzva a törött pultból belehúzom a térdembe, a következőt mondva:
- Az ágyúgolyó nem harap vissza!
A tag megpuhult, most már csak ki kell lőni. Habár, elég megtermett egy jószággal van dolgom, nekem pedig már így is van egy szép kis sebem, szóval nem kockázatva meg egy rossz dobást, mindkét kezemmel alányúlok a tagnak, majd úgy emelem magam felé. Tekintetemmel hamar megtalálom Gabrielt, majd felé is hajítom újdonsült barátomat.
- Repül a bomba! – Ordítom neki!
Ellenfelem egy asztalt fedezékként használva megúszta a becsapódást, habár elég nagy visszhangja volt a dolognak, és az asztal is megsínlette. Ezután nem sokkal azonban a véres arcú csapos feláll, majd ordítozva kirohan a kocsmából.
- Áháháháhá! – Röhögöm el magam a dolog láttán.
Az idegességem aláfagyott, igaz, a Virgos terv nem jött össze, így az esélyeim a győzelemre lecsökkentek, de nem fogom feladni, ahhoz túl jó ez a harc, hogy megfutamodjak előle.
Fizikailag még annyira nem vagyok fáradt, igaz, hogy a sebem sajog, de leginkább a mágikus erőm miatt aggódom, azok után, hogy Virgot a semmiért megidéztem. Ennek ellenére azonban nem foghatom vissza magam, különben így is – úgyis végem.
Így a kristálymágiám segítségével számtalan kis kristályszilánkot teremtettem magam mellet a levegőben, és most Gabrielre célzok velük. Ő azonban egy újabb asztalt ránt maga elé, így csak pár, azon áttörő szilánk karcolja meg.
A szanaszét repkedő lövedékek azonban mindent széttörnek, a falat rongálják, a mennyezetet szakítják ki több ponton, sőt, még egy távoli csillárt is eltalálok velük, ami így meg is gyengül.
Ellenfelem az asztalt maga előtt tolva közelít felém, majd mikor elég közel ér eldobja, és rám ront. Én ezúttal nem szokásos pengémmel küzdök, hanem két kardot formálok a még ki nem lőtt lövedékekből, és azokkal védem Gabriel vágását, keresztezve őket.
Így egy újabb kör kezdődött, de ezúttal már egy új, akadályokkal és buktatókkal teli terepen.

A nagy nevetés után rövid időre elcsendesedett ellenfelem, és látszott rajta, hogy gondolkodik… De min? Nem telt bele egy fél pillanat, és rájöttem. Felemelte két karját, és kristálymágiájával ezernyi apró szilánkot teremtetett maga köré, és egyszer csak elkezdte kifelé lövöldözni a szélrózsa minden irányába őket.
Bevetődtem egy felborult, de még ép asztal mögé, és vártam, de csak nem akart alábbhagyni a kristályzápor. Körülnéztem, és láttam, ahogy a falakat és a plafont is megtépázza a „vihar” és nem mellesleg az én fedezékemen is átszáguldott nem egy. Néhány szilánk a karomon hasította fel a bőrt, még kettő a láncingemen állt meg, és ha nem fordulok hanyatt, akkor további szilánkok álltak volna bele a karomba. ~Szép, hogy még ereje végén is győzni akar, de már sokat nem tehet, és nekem is támadnom kell.~ Felkapom a mellettem lévő asztalt fedezékként, hiszen a semminél még ez is több, a szilánkok forrása felé indulok el tankként, néhány továbbra is áttéved, egy az arcomat is végighasítja a bal oldalt, de blokkolom a fájdalmat, nem szabad engednem.
Amikor ütéstávolságba érek, rálököm az asztalt, míg ismét előhúzom a fegyverem, és csapást mérek a feje irányába. A levegőben álló kristályokat hamar összerántva maga körül két kardot képez, amivel sikeresen kivédte a csapást. ~Igazam volt, fogytán a varázsereje, már nem tud újabb pengét készíteni, a megalkotott anyagból dolgozik.~
Újabb és újabb csapást mérek rá, miközben folyamatosan, hibátlanul védekezik a két karddal, ám mindkettőből porlik valamicske minden ütésnél, de ezeket könnyedén pótolja a levegőben maradt kristályokból. Ellököm magamtól, és míg kifújja magát, eloldom a köpenyemet összetartó kapcsot, majd az ajtó felé dobom, hogy könnyebben mozoghassak. Ha most nem tolom el, befejezhetem. Újra csak egy kézbe fogom a kardot, mégpedig az ügyetlenebbikbe, ami amúgy is vérzik.
Sikoltás hallatszik a pult mögül, mégpedig egy gyereké.
- Kussoljál már el, idegesítesz! – kiált mágus szegény gyerekre.
Újra lépdelek, balról csapást indítok a sérült kezemmel, mindkét kardját oda rántja, és akkorát ütök rá fél kézzel, amekkorát csak tudok, ennek meg is lett az eredménye, kiejtettem a kardot. Viszont azzal, hogy baloldalra koncentrált, jobbal alkalmam volt telibe küldeni az arcát, és csak a pult fogta meg.
– Magic Sword! – kiáltok, és újra támadásba lendülök, ismét a feje felől, maga előtt keresztbe téve a kristálypengéket megfogja azokat, én pedig folyamatosan tolom felé a fegyvereket. Lassan, függőlegesen egyenesbe húzom a kardomat, hogy teljesen ráfeküdjön az ellenségem fegyverére. Hirtelen végigcsúsztatom lefelé, hogy elég lendületet tudjak venni a következő ütésemhez;
Felfelé meglendítve a kardomat, a keresztvasat az összezárt kardokba akasztva csapom szét, és míg az ellenfelem keze maga mellett két oldalt van, az odakint ejtett kereszt irányú csapást megismétlem a másik irányból, majd, mielőtt reagálni tudna, mellbe rúgom, ő pedig átfordul a pulton…

Eléggé megszoktam már, hogy amikor vívok, nem csak a pengémet, de az egész karomat is felhasználhatom a védekezéshez, hiszen kemény kristályréteggel vonom be. Habár, ez nem jelenti azt, hogy a normál kardokkal amatőr módon csapkodok, csak kissé szokatlan. Eleinte nem is sikerül megtörnie a védelmemet, az ikerkardok segítségével minden támadását blokkolok, miközben megpróbálom tartani a pozíciómat. Eközben persze a pengéim szerkezete gyengül, de ezt a még lebegő szilánkok segítségével kompenzálni tudom.
Ellenfelem megunva az ütésváltások sorozatát, ellök magától. Annyira nem bánom a dolgot, így legalább kifújhatom magam kissé, miközben ő lecsatolja magáról vörös köpenyét. Gabriel pont megindulna felém, amikor egy sikoltás töri meg az addigi, viszonylagos csendet.
A sikoltásból nem tudom pontosan megállapítani, hogy fiú vagy lány e a hang tulajdonosa, de annyi bizonyos, hogy egy kiskölyöktől származik. ~ De nem értem, hogy mit keres itt egy kisgyerek?! És még ha valaki el is hozta magával, nem az lett volna az ésszerű, hogy menekülés közben magával viszi?!
Mindenesetre ez a sikítozás eléggé zavar, így nem lehet harcolni, szóval a hang irányába ordítok:
- Kussoljál már el, idegesítesz! – A „szép szó” megteszi a hatását, a sikítozás abba marad, így ismét Gabrielre koncentrálok.
Gabriel se habozik, már jön is, habár fura módon a sérült kezével támad. A csapást kivédem, nem is akárhogy, ellenfelem még a kardját is elveszíti. De még mielőtt ezt kihasználhatnám, érzem, ahogy jobbjával arcon üt, majd azt, ahogy a hátam nekicsapódik a pultnak.
– Magic Sword! – Kiált fel, majd új támadásba kezd.
A fejemet veszi célba, én azonban kardjaim keresztezésével hárítani tudom a támadást. De Gabriel nem áll le, elkezdi felém nyomni a pengéket, majd egy gyors mozdulatsort követően, a pult mögé rúg.
Feltápászkodok, majd mikor körbenézek, kiszúrom a korábbi sikoly tulajdonosát. Egy körülbelül 10 -12 éves kislány ült tőlem nem is olyan messze, térdeit magához szorítva. Olyan, mint egy kis hó tündér, hozzám hasonlóan fehér hajú és vörös szemű, habár eléggé rongyos ruhákban van. Látom rajta, hogy nagyon rémült, bármikor felsikolthat. Ez azonban nem lenne jó, minden érzékemmel Gabrielre kell koncentrálnom, egy hirtelen sikoly akár az életembe is kerülhet. Ugyanakkor az is feltűnik, hogy a kelleténél jobban le vagyok főve, ámbár ez nem csoda, végig a kabátomban harcoltam.
A városban nem szerettem volna levenni, elvégre a klán címeremet tettem volna így láthatóvá, akkor pedig lőttek volna a bulinak, a város összes milicistája rám vetette volna magát. De most már csak Gabriel és a kölyök van itt, az utóbbi szerintem fel se ismerné a szimbólumom, az előbbi pedig amúgy is sejti, hogy nem vagyok egy jótét lélek. Így hát lerántom magamról a sérült kabátom, és odadobom a kislánynak:
- Vigyázz rá, nemsoká visszakérem! De addig is, maradj kussban és ne mozdulj onnan! – Szólok neki, a szokásos vigyorommal a számon.
Amolyan „elvan a gyerek, ha játszik” elvre építek, reményeim szerint, ha lesz mit szorongatnia, nem fog ordibálni minden egyes csattanásnál. Ez a „mit”, jelen esetben pedig az én vörös csíkokkal díszített, fekete kabátom. Na meg így a mozgékonyságom is nagyobb lesz, hogy már csak az ujjatlan felsőm van rajtam.
Így ismét Gabrielre koncentrálhatok, de jól tudom, hogy már csak egy nagy, utolsó rohamra van elég varázserőm. A még lebegő szilánkokból 2 új kardot formálok, a maradékot pedig Gabriel felé lököm. Így nem lesz mivel megerősítenem a pengéimet, amikor meggyengülnek, de amúgy se tervezem, hogy odáig húzzam a harcot, hogy arra szükség legyen.
A kis szilánkok nem találnak létfontosságú szervet, csak karcolásokat okoznak, de nem is a sebzésre törekszek velük leginkább. Én ugyanis a szilánkokkal együtt mozogva rohamozom meg Gabrielt, így miest abbamarad a szilánkzápor, lecsapok rá a pengéimmel. Az első támadásomat kivédi, de a meglepetés ereje miatt ezúttal ő védekezik, és én támadok. Gyorsan mérem rá a csapásokat, egyszer egyik, egyszer a másik pengémmel. A pengéink minden egyes ütközéskor szikrákat keltenek, a kocsmát pedig betölti a csattanások hangja.
Gabriel minden támadásomat kivédi, de ugyanakkor hátrál is. A bal kezemmel a fejét veszem célba, amit ő egy alulról induló, srég vágással semlegesít, ami még nem is lenne baj… ha nem törné szét ezzel a már végletekig gyengült kardom. A törés hangjára szemeim kikerekednek, és azonnal hátraugrok, de a vágása még így is megkarcolja a mellkasom. Ezután fordul a kocka, kihasználva a helyzetet ő kényszerít engem védekezésre. A jobb kezemben lévő pengével hárítom az első vágást, de ezután egy, az oldalamra irányuló vízszintes vágásnál az is megadja magát. Ez már kevésbé lepett meg, így még idejében elugrottam, habár így is megkarcolta a pengéje hegye a testem.
Ekkor azonban már fegyvertelen voltam, de még nem merültem le teljesen. Minden maradék erőmet összeszedve egy új pengét kezdek formálni, de ezúttal az egész karom közül, ahogy általában szoktam.
- Crystal Make : Swo- Ekkor azonban hirtelen fájdalom hasít bele a jobb karomba, amin a pengémet formáltam. Gabriel ugyanis előreugorva, egy alulról induló függőleges vágással vágott bele a jobb karomba, a csuklómtól egészen a vállamig. A seb hosszú volt, és elég mély is, a húsomba is jócskán belekapott. Miután a vér kispriccel a karomból, fogaimat összehúzva kapom oda a bal kezem a fájdalom forrására. Ellenfelem azonban nem áll meg, a saját tengelye körül megfordulva rúg gyomron, aminek hatására ismét beleszállok az üreges pultba, ami ezúttal már ki is szakadt.
Nem elég, hogy a még korábban bekapott sebem egyre jobban lüktet, most már a jobb karom is éget, és mozgatni se igazán tudom. Tekintetemmel először Gabrielt keresem meg, aki szép lassan elindult felém. Ezután fejemet a lány felé fordítom, így ellenőrzöm le, hogy megvan e még a kabátom. A sejtésem beigazolódott, a lány a kabátomat magához szorítva figyeli az eseményeket. A tekintetét azonban nem tudom hova tenni. Még mindig felfedezhető a szemében a félelem, de ugyanakkor az aggódás is. Nem értem, hogy miért aggódik értem, elvégre biztos látta mit műveltem a pultossal és a kocsmával, inkább örülnie kellene, hogy félholtan lát. De ekkor, átfut a fejemen, hogy talán pont az tetszett neki, amit a kocsmárossal műveltem. Egyértelmű, hogy egy ilyen lány nem lehet annak a disznónak a rokona. Talán csak nála él, mert az ágyúgolyóm magához vette, de nem éppen a legjobb körülmények között neveli. Vagy az is lehet, hogy valamelyik rokonára emlékeztetem. Őszintén szólva, ő is emlékeztet engem az öcsémre, aki mostanra vele egy korosztályban lehet már.
Gondolataimat azonban hamar megszakítom, erre most nincs időm. Tekintetemet ismét Gabrielre irányítom, miközben a bal kezemre rátámaszkodva felállok. Bicegve ugyan, de új fegyver után kezdek keresni. Mágikus erőm már nincs, a jobb kezemet pedig mozgatni is alig bírom, az esélyem a győzelemre kereken nulla, de attól még nincs vége, még tudok mozogni.
A pult mögött van egy szekrény, eléggé ripityára tört ugyan, de még van rajta egy –két, viszonylag ép alkoholos üveg. Az egyiket le is rántom a bal kezemmel, és ellenfelem felé hajítom. Az üveg elöl elhajol, gondolom azért nem vágta szét röptében, hogy a szilánkok ne okozzanak rajta újabb sebeket, vagy a már meglévőket ne égesse szét az alkohol. Az üveg a falnak csapódik, és a lány újra felsikít. Mivel meggyőződésem, hogy a csattanás miatt sikoltott fel, ismét felé fordulok és ordítani kezdek:
- Nem meg mondtam, hogy ku – Itt azonban megakad a mondandóm, ugyanis rájövök, hogy miért is sikoltott fel a kislány.
A csillár tartószerkezete, amit még korábban többször is eltaláltam, mostanra végképp megadta magát és a mennyezetből kiszakadva zuhanni kezdett. A csillár hatalmas csattanással törik össze, de ami az igazán aggasztó, az az, hogy a már így is sok helyen megrongálódott mennyezet, a csillár kiszakadásával végképp meggyengült.
A kocsma hangos reccsenések közepette omlik össze saját súlya alatt, a kölyök pedig minden eddiginél hangosabb sikoltozásban tör ki. Magam se tudom, hogy miért, de mire észreveszem magam, már a kislányon fekszek, miközben a fejét a mellkasomhoz szorítom. Nem értem a dolgot, azt se, hogy hogyan értem oda hozzá ilyen sebekkel, ilyen gyorsan, és azt se, hogy egyáltalán miért csináltam. Én nem vagyok egy kedves srác … de a testem magától mozgott.
A kocsma összeomlása után, még mindig magamnál vagyok, de hatalmas súlyt érzek a hátamon. Minden erőmet összeszedve, fekvőtámaszhoz hasonló mozdulattal emelem le a testem a lányéról, eközben szerencsére a deszkák is lecsúsznak a hátamról. A jobb karomba pokoli fájdalom hasít, hála ennek a mozdulatnak. Négykézláb lihegek a lány felett, akinek nem esett baja, és aggódó tekintetét ismét rám szegezi. Ekkor veszem észre, hogy a fejem irányából vér csöpög le a lányra, pontosabban arra a kabátra, amit úgy szorít, mintha az élete múlna rajta. Először azt hiszem, hogy a számból jön a vér, de aztán melegséget érezve a forgómnál, rájövök, hogy a fejem tört be egy ponton.
- Francba… ezért mondtam, hogy kussolj. – Mondom oda a lánynak, miközben minden maradék erőmet elveszítve mellézuhanok.
Alapvetően rá estem volna, de mikor éreztem, hogy összeesek, a bal tenyeremmel elrugóztam a földtől, így változtatva meg az esésem szögét. Így a kislányon egyedül a bal karom maradt rajta, amivel a jobb vállától, egészen a derekáig átérem, a kézfejem pedig a padlón terül el. Ekkor már érzem, hogy el fogok ájulni. Nem látom, hogy Gabriellel mi történt, de nem hiszem, hogy a romok közt lelné halálát. Ezt a harcot elveszítettem… de nem baj. ~ Ő ezúttal is megment, biztosan tudom. És legközelebb már másképpen fog ez a meccs alakulni… Legközelebb nem én fogok veszíteni. Legyőzöm őt, legyőzöm Lidércet… mindenkit legyőzök, aki az utamba áll.
Ezen gondolatok közepette az erőm végleg elhagy, és a kislány mellett elterülve elnyom a sötétség.


( Az én szálam itt véget ért, köszönöm a játékot.^^ )

Miután beesett a pult mögé, nem sokat vártam tőle, elég nagyokat kapott, de úgy látszik, nem eleget, vagy nem elég nagyokat, hiszen még mindig beszélt, de nem hozzám. A kislánynak adott valamit, amire vigyáznia kell, mert vissza fogja kérni. Ezután ismét feláll, a levegőben lebegő szilánkokat összerántva két kardot formál, a maradék szilánkot pedig felém dobja, lerogyva oldalra gurulva próbálok elhajolni előlük, de néhány még így is beleáll a bal karomba. Éppen csak le tudom csapni őket, a nagyobbak kifordulnak a húsból, valamelyest tovább repesztve a bőrt, egy-két véknyabb pedig beletörik. ~Ejj Leena, lesz mit foldoznod, ha visszaérek.~
Ellenfelem a pultról leugorva támadásba lendül, és iszonyatos hévvel csapkod egymás pengével a másik után, pontosabban, és jobban, mint eddig bármikor, vajon a köpenye levételével lett ilyen mozgékony, vagy egyszerűen érzi, hogy vége van, és vérszemet kapott? Sietve vizslatom végig megtáltosodott ellenfelem, és először ötlik a szemembe a tetoválása, a Grimore Heart mágusklán címere.
Csapásai rendezetlennek látszanak, csak támad a vak világba, nem igazán figyel, csak vagdalkozik, arra pályázik, hogy így, vagy úgy, de kárt tegyen bennem. Majd az ütések záporában egyik kezével a fejemet vette célba, függőlegesen próbált eltalálni, ám egy átlós csapással megelőztem azt, sőt, szilánkokra tört a kard az acélon. Felbuzdulva az eredményemen újból támadást indítottam, félkörívben az oldala felé, védekezni próbált, de a másik kardja is megadta magát, az enyém pedig lelassulva bár, de akadály nélkül csúszott bordáira. Nem tett komolyabb kárt, hiszen ellenfelem elugrott, és ismét egy penge megalkotásán ügyködött a keze köré.
Nem lazíthatok, mielőtt kimondaná a varázslatot aktiváló szavakat, csuklójától a válláig felhasítom a bőrét, majd mire végigértem, tengelyemen körülfordulva, egy rúgással a pultba repítettem, ami most már teljesen átszakadt.
A fegyveremet eltettem, a por leültével, szemmel méregetem ellenségemet, aki oldalra fordulva a most már számomra is látható kislány felé fordult, és lihegett. Most kellene véget vetnem neki, míg nem tud védekezni, ám még mindig megpróbál felállni. Fel is tápászkodik, és lassan megindulok felé, míg ő a pult mögötti szekrényben keresett fegyvert, amivel védhetné magát. Már nem maradt felhasználható varázsereje, ha tovább erőltetné, magát belehalna, és ha van egy kis esze, nem teszi. Egy üveget lerántva a polcról felém hajított, amit kikerültem, bár nem sokkal, és a kislány újból felsikoltott.
- Nem megmondtam, hogy ku – emelte fel a hangját ismét, mire a csillár leszakadt a plafonról. Hirtelen én sem tudtam, miért sikít, de így minden más volt. Felnézve láttuk, ahogy a repedések pókhálószerű alakzatot alkotnak a plafonon, és hullani kezd a vakolat. ~Az anyját, milyen ereje volt ennek, hogy szétszedte a tetőszerkezetet. De hát… A kocsma kétszintes! ~
Az első deszkák nem sokkal később össze is barátkoztak a földdel, és nem sokkal mellettem egy nagyobb, ezúttal már beton darab szakadt le, így el kellett vetődnöm onnan. Feltápászkodva ismét a plafont fixíroztam, és az utolsó pillanatban vettem észre, hogy felettem ismét leszakadni készül a tető, így az előbbi betonkockára vetődök, mivel ott már nem sok dolog lehet, ami rám eshet. Rövidesen az egész felső emelet ránk szakadt, és a porban azonnal kutakodni kezdtem az ellenségem, és a kislány után. Felettünk a második emelet recsegett, ropogott, csupa baljós hangot hallatva adta tudtomra, hogy nem sok időm van a következő adagig, úgyhogy fél kézzel az arcomat takarva kiabáltam a kislány után.
Erőtlen sikkantásait követve meg is találtam őket, és igencsak meglepődtem a látványtól. Ellenfelem félig a kislányon feküdt, testét félig betakarta a törmelék, ami a pultról csúszott rá. ~Szerencsés ördög, hogy az asztal megtartotta, vagy valamelyest megtartotta azt.~
- Add a kezed! – kiáltottam a kislányra, majd a kabáttal együtt, amit szorongatott, felrántottam az ölembe, a deszkát és a törmeléket a fickó hátáról nemes egyszerűséggel lerúgtam, és megfogtam a hátán a ruhát, húzni kezdtem magam után. Sérült kezemmel tartottam a kislányt, elvégre kisebb súlyt kellett tartania, mint a másiknak húznia. Miután kiértünk az utcára, letéve a kislányt, két kézzel a vállamra emelve futottam a fickóval pár háztömbnyit, ahol egy sikátorba fordultunk be. Amikor futásnak eredtem, a lány futni kezdett velem, de megtorpant, és visszalépett, majd újra hallottam a futást magam mögött, egészen addig, míg a szerencsétlent letettem az árnyékba, hogy az utcáról ne lássa senki.
A kislány megállt mellettem, egyik kezében a fickó köntösével, másikban pedig az enyémmel, és megszeppenve bámult rám.
- Ő rossz? Meg fogod ölni? – kérdezte, s könnye majdhogynem kicsordult. Elfordultam, és fehér hajú fickót néztem.
- Rossz? Igen. Vagyis nem! Nem..tudom.
Megölni. Ez e kötelességem, hiszen én egy legális, ő pedig egy sötét céh tagja. Emberekre támadt, ártatlanokat bántott, és engem is meg akart lni. Megesküdtem neki, hogy megölöm.
- Ex-quip! Magic Sword! – szólok, majd az acél egyenesen a torkáig rakódik össze. Veszek pár nagy levegőt, és… - Nem megy. Jól harcolt, az utolsókig, az utolsó lélegzetvételével is kitartott az akarata mellett. Az utolsó pillanatban pedig, amikor más a bőrét mentette volna, félholtan is megvédett téged. – néztem a kislányra, elengedtem a kardot, és az semmivé foszlott, majd elvettem a kislánytól a köpenyt, ráterítve az eszméletlen srácra. – Már sajnálom, hogy nem kérdeztem meg a neved, Grimore Heart. Most pedig gyere velem, kislány! – álltam fel, és a kezemet felé nyújtottam, de ő nem moccant, nézte a fiút.
- Nem. Én itt maradok. – megdörzsöltem a haját, és először vettem észre, hogy hasonlítanak.
- Vigyázz rá! – kacsintottam. – A varázsereje miatt viszonylag hamar rendbe fog jönni, a mellkasán lévő sebet takard be a köpenyével, és itasd fel a vért.
- Hova mész?
- Eltűnök, ha engem keresni kezdenek, őt is megtalálják, és a hatóság nem lesz olyan jószívű, mint én. Ha jobban lett, tűnjetek el, ha lehet a városból is!
A kislány bólintott, és lábára leülve olyan közel húzódott a fickóhoz, amilyen közel csak lehetett, hogy az árnyékban benne legyen ő is. Én pedig felcsatoltam a köpenyemet, leporoltam a végét, amit a törmelék alól húzott ki a kislány, megköszöntem neki, és a szűk utcák közé vetettem magam.

---===|VÉGE!|===---

/Köszönöm a játékot.