Bonnie
Gealdor
Hozzászólások száma : 46
Aye! Pont : 3
Join date : 2010. Nov. 05.
Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 2
Jellem:
 | Tárgy: Bonnie familiáris és faj pályázata  Pént. Szept. 09, 2011 7:42 pm | |
| Név: Bastal
Mágia: Alakváltó mágia
Leírás: Macskaszerű lények, igen intelligensek. Mintázatuk, mágiájuk sokféle, általában csak az egy családba tartozó egyedeket lehet felismerni, ki kicsoda, annyira különbözőek. Lehetnek kicsik, nagyok, nincs kikötés. Fogékonyak az emberi beszédre, különlegességük, hogy ők sose jártak négy lábon, hanem születésük után rögtön két lábon járnak, igaz, elég bizonytalanul, inkább dülöngélve.
Egyéb: Nem a békeszerető lények közé tartoznak. Ha kell, rögtön támadnak, ritkán vegyülnek más fajokkal. Kitartásuk, ravaszságuk és konokságuk kivételes.
Az egyedek gyermekkorba lépve, ha felkeresik egy fajtársukat, ő készíti el nekik a ruhájukat, általában (mivel elég szégyellős egyedek) a megfelelő embernél pedig fegyverüket tudják megkovácsoltatni, mely egész életükben végig kíséri őket, leváltani nem lehet. (Ez általában kimerül a kardban)
Történet: Sok száz évvel ezelőtt tűntek fel a Földvilágon a Bastal-ok. Az első generációk is intelligensek voltak más állat társaikhoz képest, néhányan már csak a beszéddel kiemelkedtek a többiek közül. Kevés ember volt, aki egyet is ismerhetett anélkül, hogy egyszer is megsebezte volna. Idővel néhányuk megszelídült, csatlakozott az emberekhez, de ezeknek az egyedeknek a száma nem haladja meg a 20-at se.
Név: Sonia
Faj: Bastal
Nem: Nőstény
Kinézet: Tojás
Történet:
Egy átlagos, vagy legalábbis annak tűnő nap… így indult az egész. Csak sétálok az erdőkben, hol tavak, hol folyók partján, vagy csak tisztásokon elfeküdve… ez az igazi élet. Vándorlás, úgy kell azt.
Itt, a csöndes erdőben ki tudom használni kifinomult érzékeim… macskafüleim a kisebb zajokra meg-megrezzennek, és egy idő után érzem, hogy nem vagyok egyedül… nem lehetek egyedül. Olyan ismerős, kellemes illat csapja meg orromat, hogy testemet nem is tudom irányítani, reflexszerűen indulok el az irányba, ahol az illatot sejtem.
Önfeledten, vidáman haladok előre, néha bokrokon át. Nem tudom, mi ütött belém… elbódít az illat, ami arra felé húz. Nem is tudom, hol vagyok… átlépek egy bokron, mire egy körülbelül köldökömig érő, viszonylag fiatalosan kinéző macska néz fel rám.
- Ki vagy te? – kérdi tőlem nemtörődöm, idegesítően monoton hangon, mire mögötte egy kicsi nagyobb testű állat tűnik fel, felénk közeledve.
- Én.. izé… - teljesen meglep, hogy ott áll előttem egy macska, emberi arcmimikával… és beszél, és ruhát hord… igaz, én se vagyok egy mindennapi lény, de…
Válaszként lehúzom előtte a kapucnim, s magam elé irányítom macskafarkam, mire először elkerekedik a szeme, majd lenézően végigmér engem – de már nem tekint rám úgy, mint ellenségre, idegenre.
- Ki, vagy mi zargatja a békénket, Russ? – ér mögé, mire a másik felnevet. – Csak nem egy…
- Pedig de, öreg. Csak egy ivadék, egy félvér. Nem kell vele törődni, sok vizet nem zavar… bár, mily szégyen, hogy tőlünk, Bastaloktól egy társunk összeállt az emberrel! Nézd meg, mi lett belőle! – mutat rám, én pedig kezdem kellemetlenül érezni magam. Azt hiszem, valamit félreérthetett… - Te meg, félvér, menj innen, ez a falu még büszke annyira, hogy nem köti semmi emberi kapcsolatokhoz… és ne is legyen így. AZT MONDTAM, TŰNÉS! – csap felém hatalmas – hozzá képest hatalmas – kardjával, mire én hátraszökkenek, és elfutok.
Mégis, mi volt ez? Szerintem, tipikusan olyan dolog, amit majdnem senki nem tud megmagyarázni… csak az, aki ért az állatokhoz… Sebastian!
Eszemet vesztve futok hazafelé, pontosabban a céhház felé, pontosabban a felé, amerre sejtem, és remélem, hogy nem tévedek el… remélem, hogy választ kapok kérdésemre.
A céhépületbe érve lihegve futok a pult felé, majd csapok rá, egyenesen Sebastian szemébe nézve. Csak lihegek, és idióta mozdulatokkal kapdosok a levegőbe, miközben ijedt tekintettel nézek rá.
- Macska… beszél… a köldökömig ér, és… - magyarázok, szinte egyáltalán nem összefüggő mondatokban, mire Sebastian mögöttem terem, és lefog.
- Nyugalom. Üljünk le, és beszéljük meg nyugodtan… - ültet le egy padra, majd ő is mellém ül. – Szóval, kezdjük újra. Beszélő macskák. Mi lep meg ezen téged, mikor nekomimi vagy? – mér engem végig, mire hirtelen megtorpanok.
- Igazából az érdekel, hogy mik is ezek… valami olyasmit mondtak, hogy Bastal… - a szó hallatán Sebastian szeme felcsillan, majd folytatom. – Szóval, beszélnek… azt mondták, egy félvér vagyok… egész nagyra nőnek, úgy láttam. S ruhát hordanak, érted, ruhát! Némelyiküknél még fegyver is volt…
- A Bastal egy nagyon méltóságteljes faj. Nem szeretik, ha emberek, vagy mások zargatják őket. Nagydolgot kell tenni, hogy elnyerd a bizalmukat. Fejlettebb faj, mint mondjuk egy exceed… vagy csak ők állítják. Hisz képesek egyaránt fegyvert forgatni, és mágiát használni, igaz, amíg ezt megtanulják, ritka sok idő…
Nem is hallgatom tovább, amit Sebastian mond. Már rég kellett egy társ, és ezt egy Bastal formájában meg is találhatnám… nem érdekel, megszerzek egyet…
Újra a rejtett falu felé veszem az irányt, immáron még nagyobb sebességgel, mint, ahogy visszafele jöttem. Út közben füst csapja meg az orrom, és ijedten nézik végig. Semmi se ég, de mégis, valaminek kell, hogy égjen…
Mikor tovább futok, rájövök, mi is az, ami ég. A falu! Lángokban áll, mikor odaérek, a falusi macskák pedig a mellette lévő folyóból hordják a vizet. Rögtön felkapok egy vödröt, és önteni kezdem a vizet a házakra, vagy akármikben is laknak ezek – mire azt érzem, hogy valaki végigkarmolja a lábam, majd az arcomon is keletkezik egy pár heg.
- Áú! Ezt miért?!
- Nem szorulunk a segítségedre, félvér!
- Menj innen!
- Ne piszkold be a falu becsületét!
Nem érdekel, mit mondanak… ők itt pusztulnak, ha nem segítek. Bár látom, ahogy a távolban a macskák sokasága vándorol tova, ott hagyva a falut…
- Menjünk, emberek! Itt már nem lehet segíteni! – ordít az alattam álló macskáknak egy öreg, mire ők is odafutnak, és elmennek.
- Hé… ne… adjátok fel. – nyögöm, de addigra már mindegyik arrébb állt… nem értem… ez lenne a méltóságuk? Ennyi?
Mindenestre, arról lemondhatok, hogy valamelyik Bastalt magam mellé vegyem, és felneveljem… vagy mégse?
A romok között egy furcsa mintázatú tojást látok meg. Felé halad a tűz, amit lehetetlen kioltani – így felé vetem magam, és gyorsan kimentem onnét, majd arrébb rohanok, kabátomba törölve vérző arcom.
- Nem tudom, te közülük való vagy-e – szólok a tojáshoz. – De nyugalom, nem hagylak itt… mindenképp felnevellek téged.
A hozzászólást Bonnie összesen 9 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Szept. 21, 2011 10:47 pm-kor. |
|
