Titan Nose vs. Raven Tail (befejezett)

Legutóbbi küldetésem után, a klánház felé sétáltam Shirotsume főutcáján. A hold már elfoglalta helyét az égen, a csillagok társaságában. Az utat csak az utcai lámpák világították meg, és valószínűleg a legtöbb ember már mélyen aludt. A megbízó egy nagy halom gyémántot adott, de pontosan nem tudtam, hogy mennyi. Az úton ezt számolgattam, hogy vajon mennyit kaphattam.
- 159965... 159970... 160000...
Koncentrálásomat valami furcsa zaj szakította félbe, az egyik kisebb utcában, ami a főutcáról nyílt. Mivel sötét volt így nem láttam semmit, és nem is hallottam más hangot, de azért jobbnak láttam elhalasztani a pénz számolását, mivel rossz előérzetem volt.
- Biztos csak a macskák. - legyintettem.
Úgy tettem mintha nem foglalkoznék vele, és tovább mentem, de figyeltem, hátha megint hallok, vagy látok valami furcsát. Egy ideig semmi nem történt, de egyszer csak, egy árnyékot láttam. A lámpák pont úgy világítottak, hogy a mögöttem elsuhanó személy árnyéka elém vetült. Ekkor már beigazolódni látszott a megérzésem. Megfordultam, de senkit nem láttam. Úgy gondoltam, hogy ha harcolni akarna, akkor úgysem hagyja, hogy elérjek a klánházig, ezért minek várjunk tovább.
- Gyere elő, úgyis tudom, hogy ott vagy. - szóltam az ismeretlennek.
Ekkor egy férfi lépett elő az egyik oszlop mögül, és pár lépést tett felém, majd megállt. A lámpa fényében jól látszott, hogy egy fekete bakancsot és fekete nadrágot viselt, egy vörös kapucnis fekete pulcsival. Kézfejein pedig fásli volt. Miután végigmértem, hirtelen valami sötét erőt éreztem, ami csak úgy sugárzott belőle, amit még fokozott a gonosz vigyor az arcán. Ez nem volt túl jó előjel.
- Nagyon türelmetlen ma a vacsora. - vigyorgott. - Remélem nem fogsz csalódást okozni, és ízletes eledellé válsz.
Amint befejezte mondandóját, az ökle körül fekete lángok lobbantak fel.
- Ki vagy te? - kérdeztem, miközben felkészültem az esetleges támadásra.
- Nem szükséges tudnod. A halottaknak felesleges bemutatkozni. - vigyorog. - És te hamarosan az leszel! - mondta, majd lassan elindult felém.
Önbizalomban nem szenvedett hiányt a férfi de, nem tudhattam, hogy milyen erős valójában, így nem ártott az óvatosság. Az már biztos volt, hogy harcolni akar. Bevontam az öklöm a fénymágiámmal, készülve a támadásra.
- Még meggondolhatod magad. - húztam mosolyra a számat.
- Hmm? Fény mágus? Nem is gondoltam, hogy egy ilyen ínyencség akad ma terítékre.
- A Dragon Fang mágusa vagy? - kérdezte. - Mert ha igen, akkor lassú és fájdalmas halálod lesz!
- Nehogy megégessen ez a fény. - mosolyogtam. - És nem, nem a Dragon Fang mágusa vagyok. Egy olyan klánból jöttem, amelyiknek a tagjait a harcunk után messze elkerülöd majd.
- Neked aztán rendesen felvágták a nyelved. De ne hidd, hogy túléled ezt a csatát. Sötét lángjaim elemésztik a lelked. De ígérem gyors leszek, nem fogsz sokat szenvedni.
Oldalra billentette fejét, amitől kiroppant a nyaka, majd hirtelen elkezdett rohanni felém.
- Kuroryuu no tekken! - kiáltotta, miközben felém csapott.
- Light Magic.
Egy vakító villanást idéztem magam elé, amivel próbáltam elvakítani az ellenfelem, hogy ne tudjon eltalálni. A biztonság kedvéért oldalra ugrottam, és így a férfi csak a levegőbe csapott. Kihasználva a helyzetet, hogy nem látott, gyorsan ellentámadásba is lendültem.
- Light Beam. - mondtam ki a varázsigét.
A kezemből egy fénysugár indult, ami célba talált, és a földre taszította a mágust.
- Vissza vonom a korábbi szavaimat. - mondta, miközben felállt. - Lassú halálod lesz, de annál fájdalmasabb. - mosolygott.
- Black Dragon's Roar! - kiáltotta.
Szájából fekete lángok törtek elő, amire nem számítottam. Nem volt már időm mágiát használni, ezért mivel más választásom nem volt, oldalra ugrottam és lehasaltam a lángörvény elől. Amikor abbahagyta a támadást, felálltam, és rettentő fájdalmat éreztem. Ekkor vettem észre, hogy a karomnál ég a pólóm, amit gyorsan le is kaptam magamról. A fájdalom abbamaradt, de amikor megnéztem, hogy milyen súlyos a seb, semmit nem láttam. Egy karcolás sem volt rajtam.
~ Milyen tűz volt ez? Égetett, de még sincs semmi bajom tőle. ~ lepődtem meg.
Gondolataimból, a hirtelen előttem álló ellenfelem zökkentett ki.
- Black Dragon's iron fist.
Mire felfogtam mi történt, már el is talált, és ezúttal én kerültem a földre. Erőset ütött, amitől kissé fel is sértette a számat, és egy kis vér csordult ki az ajkamból. Letöröltem, és közben nem vettem le a szemem a férfiról. Nem hagyhattam, hogy ismét bármi elterelje a figyelmem, a harcra kellett koncentrálnom.
- Light Beam.
Egy fénysugarat lőttem felé, hogy egy kis időt nyerjek, és kitaláljak valami tervet. Ekkor jött a következő meglepetés. Megette a mágiámat.
- Ez tényleg ínyencség. Köszönöm az ízelítőt, most még jobban megéheztem. Folytassuk!
Összeütötte az ökleit, amitől mindkét keze lángolni kezdett.
- Jövök! - mondta, mire nekem ugrott.
- Gyere. - mosolyogtam.
Amikor elég közel ért, és próbált megütni, előrenyújtottam a kezem.
- Light Magic.
Kézfejem fénybe borítottam, amivel elvakítottam. Közben gyorsan kinyújtottam a másik kezem is, és a testét célozva egy fénysugarat lőttem ki.
- Nem jön be kétszer ugyan az a trükk.
A vakítás ellenére ez a támadása eltalált, amitől hátra estem. Nem tudtam, hogy eltalálta-e a mágiám, ezért gyorsan felpattantam, egy felkészültem az újabb támadásra. Amikor megláttam az ellenfelem, a földön feküdt, úgyhogy már biztos volt, hogy én is eltaláltam.
- Cöh... rohadék, ezért drágán megfizetsz. - mondta miközben felállt.
- Azt hiszem mára eleget játszadoztam a vacsorával.
- Én meg azt hiszem, hogy ez a vacsora el fogja rontani a gyomrod.
Miközben az ellenfelem, és én is kifújtuk magunkat, gondolkoztam, hogy hogyan tudnám elterelni a figyelmét. Ha csak megtámadom, akkor ismét elnyelheti a mágiámat, ami lassan kifárasztana engem.
- Nem fogom vissza magam. Mostantól kezdve mindent bele adok, még ha ezért idő előtt elpatkolsz is.
- Ezt már hallottam párszor. Csak az a baj, hogy a szavaid nem tükrözik az erődet. - vigyorogtam. - Remélem élvezted ezt a kis harcot, mert mindjárt vége lesz. Elveszem a kedved, hogy a klánom közelébe gyere még egyszer.
Szerencsére senki nem volt az utcán, így senkinek nem eshetett baja, de azt se akartam, hogy a város porig legyen rombolva. Azon gondolkoztam, hogy el kellene csalnom egy olyan helyre, ahol minél kevesebb kárt okozhatunk.
- Nem a szavak döntik el a harc végkimenetelét, hanem én. Te nem vagy más, mint egy csapdába esett állat, aki vadul próbál menekülni a végzete elől, de mindhiába.
Az egész teste lángba borult.
- Elég csak megérintened, s meggyulladsz. Akkor viszont az enyém vagy. A lángjaim elől nincs menekvés.
- Black Dragon's Claw! - kiáltotta.
Elkezdett rohanni felém, de én sem álltam tétlenül. Felemeltem a kezem, és meg akartam támadni egy fénysugárral, de ekkor váratlanul oldalra bukfencezett. Amikor felállt, rögtön felém ugrott, és le akart csapni rám. Mivel számítottam erre, félreugrottam, amitől a levegőbe csapott, én pedig habozás nélkül támadtam.
- Light Beam.
A fénynyaláb egyenesen felé repült, és amikor már azt hittem, hogy eltalálja, ismét megette azt. Észrevettem, hogy nem azonnal ette meg a mágiám, hanem eltartott néhány másodpercig. Arra gondoltam, hogy ha kettőt lövök felé egymás után, akkor nem lesz ideje elnyelni a támadásaimat. Ellőttem még egy sugarat, és közvetlenül utána a következőt is. Az elsőt a karjaival hárította, ami hátralökte, de még állva maradt. A következőt is ugyanígy próbálta kivédeni, de az már a földre taszította.
Sikerült elterelnem a figyelmét, és indultam volna, hogy elcsaljam onnan, de ekkor ismét támadott.
- Black Dragon's Roar!
A szájából ismét fekete lángok törtek elő, azután elkezdett rohanni az egyik sikátor felé. A támadása nem volt túl pontos, ezért oldalra ugrottam, és így könnyűszerrel ki tudtam kerülni. Rögtön utána futottam, nehogy szem elől tévesszem. Láttam, ahogyan balra fordult, és amint én is befordultam, ő már a következő elágazásnál jobbra ment. Amikor odaértem, megláttam egy ház előtt állva, és felém nézett, de amint meglátott berohant. Az épület elé érve megálltam, hogy kifújjam magam kicsit, mivel bent sötét volt, és nem akartam, hogy a lihegésemből tudja merre vagyok éppen. Rövid idő után beléptem, és amilyen csendben csak tudtam, elindultam megkeresni az ellenfelem. Lassan lépkedtem előre, de hamar rájöttem, hogy ez így nem lesz túl sikeres. A ház eléggé romos volt, és a padló minden lépésemtől megreccsent. Ha már úgyis hallotta, hogy hol vagyok, arra gondoltam, hogy amint belépek a szobákba, hirtelen bevilágítom azokat a mágiám segítségével. Ettől majd úgy sem tud rögtön támadni, mivel nem fog látni a hirtelen változó fényviszonyok miatt. Szobáról szobára haladtam előre, de nem találtam meg, míg egy helyiség volt csak hátra. Az ajtó mellett, a hátam a falnak támasztva felkészültem.
- Light Magic. - suttogtam halkan.
Egy vakító villanást idéztem a szobába, majd rögtön félreálltam az ajtóból, nehogy eltaláljon valami mágiával. Ekkor hirtelen fekete lángok zúdultak ki az ajtón, és hallottam, ahogyan az ablakok kitörnek a szobában, és még a falak is beleremegtek. Reflexszerűen hátraugrottam, hogy távolabb legyek a szobától. Ez után hamar elcsendesedett minden.
~ Mi a franc volt ez? ~ futott át az agyamon a kérdés.
Lassan odasétáltam a szoba ajtajához, és óvatosan benéztem rajta. A helyiségben nem volt olyan tárgy ami épségben megúszta volna a robbanást. Mivel nem láttam sehol az ellenfelem, ezért beálltam az ajtóba, hogy jobban szemügyre vegyem, hogy mi történt a szobában. Ekkor hirtelen előttem termett a férfi, és vállával nekem rohant, amitől elkezdtem hátra zuhanni. Próbáltam megkapaszkodni, hogy ne essek ki a mögöttem levő ablakon, de csak az ellenfelem volt előttem. Megfogtam a pulcsiját, hogy ha már én kiesek, akkor őt is magammal rántom. Kiestünk az ablakon, amitől az üveg összetört, azután pedig a földön feküdtünk a ház előtt. Próbáltam felállni, ami nem ment olyan egyszerűen, mivel mindenem fájt. Az alattam levő üvegszilánkok se könnyítették meg a dolgomat, mert először még félre is kellett söpörnöm azokat, hogy megtámaszthassam magam. Amikor felültem az ellenfelemre néztem, hogy ő hogyan úszta meg az esést. Szerencsére ő sem volt jobban.
- Miért nem tudsz már végre megdögleni? - próbált felkelni, de neki se ment olyan könnyen.
- És te? Már nyertem volna, erre kilöksz az első emeletről.
Hamarosan fáklyák fényét pillantottam meg a távolban, és a csendet páncélcsörgés, és léptek zaja törte meg.
- ARRA! ONNAN JÖTT A ROBBANÁS! - hallatszott a távolból.
Miután nagy nehezen felálltam, egy eléggé szemrevaló városőr hölgy jelent meg előttünk.
- ITT VANNAK! - kiáltott, majd, kardot rántott, és elindult felénk.
- Azt hiszem máskorra kell halasztanunk a mi kis játszmánkat. - fordult felém a férfi.
- Úgy tűnik, most még megúsztad, de legközelebb nyerni fogok.
Gyorsan felállt, majd rohanni kezdett, és hamar elnyelte a sötétség. A nő még mindig felém igyekezett. Éppen azonosítottam volna magam, hogy ne engem üldözzön, hanem a másik férfit, amikor eszembe jutott, hogy milyen pusztítást vittünk véghez. Valószínűleg rendbontásért elítéltek volna, és a céhem becsületén is csorbát ejtettem volna, ezért jobbnak láttam ha én is menekülőre fogom. A fájdalom ellenére elkezdtem rohanni, ahogy csak bírtam. Átfutottam néhány szűkebb utcán, és próbáltam minél kiszámíthatatlanabbul változtatni az irányokat. Amikor már nem hallottam a léptek zaját, megálltam, hogy kifújjam magam, és csendben megbizonyosodjak róla, hogy tényleg nem követnek már. Még mindig nem hallottam semmit, így ismét futásnak eredtem, hogy minél előbb elérjek a klánházba. Ott biztosan nem keresnek majd. Berohantam az ajtón, és becsuktam magam mögött, majd nekitámaszkodtam. Senki nem volt a főteremben, és csendes volt az egész hely. Elindultam a szobámba, hogy lezuhanyozzak, és kialudjam magam, közben pedig azon gondolkoztam, hogy ki lehetett ez a férfi és, hogy mi volt célja.

Éhesen sétáltam végig Shirotsume egyik kietlen, sötét sikátorán. Elegem volt már a kocsmákban kapható menükből, s a hányinger kerülgetett ha csak rá gondoltam.
- Mégis mi a fenét csinálok én ebben az átkozott városban? Nincs itt semmi... - halkultam el, mikor egy magányos alak sétált el a sikátor előtt.
Érzékeim kiélesedtek, s orromat megcsapta a mágia ínycsiklandozó illata. Egy félmosoly húzódott ajkamra, a rég megérdemelt vacsora gondolatára. Végre, annyi hosszú nap után végre újra teletömhetem a bendőmet igazi, hamisítatlan mágiával. Ezt a lehetőséget nem hagyhattam ki. Gyorsítottam lépteimen, majd mikor kiértem a sikátorból, elkapott a vadász szenvedély. Egyik rossz szokásom volt, hogy szerettem játszadozni a prédával, s bármennyire is kívántam már a fejedelmi lakomát, eszem ágában sem volt egyszerűen megölni az áldozatom. Valahogy jobban esett mindig a vacsora, ha láthattam a félelemtől halál sápadt arcukat, vagy hallhattam a kegyelemért, hiába való könyörgésüket. Nem tudom miért, de ez teljesen feltüzelt. Nálam ez számított a vacsi előtti nassolásnak. Árnyékból árnyékba meneteltem hangtalanul, kerülve a fényt egy pillanatra sem véve le szemeim a férfiról. A sötét miatt nem láthattam, milyen korú a célpont, de ez nem is volt fontos, elvégre egy húsz éves pont annyira jó, mint egy hatvan éves. Talán egy perc telhetett el, mióta a főutcán fogócskáztunk, mikor a férfi váratlanul hátra fordult. Szerencsémre nem vehetett észre, hiszen még időben megbújtam az egyik, vaskosabb oszlop mögött.
- Gyere elő, úgyis tudom, hogy ott vagy. - szólalt meg.
Pár másodpercig töprengtem a dolgon, de aztán bele mentem a játékba, hagyva, hogy magától pörögjenek az események. Kiléptem fedezékem mögül, s elismerő pillantást vetettem reá. Az arc kifejezése hihetetlenül érdekes volt. Eltökéltnek látszott, egy parányi félelemmel vegyítve. Ez teljesen felcsigázott, s a lehető legszebb mosolyomat villantottam ki. Itt volt az ideje, hogy átéreztessem vele, mi az igazi rettegés.
- Nagyon türelmetlen ma a vacsora - adtam hangot elégedettségemnek vigyorogva. - Remélem nem fogsz csalódást okozni, és ízletes eledellé válsz. -fejeztem be, majd mintegy erőfitogtatásként lángba borítottam az egyik öklömet.
- Ki vagy te?
- Nem szükséges tudnod. A halottaknak felesleges bemutatkozni. - vigyorogtam, - És te hamarosan az leszel! - adtam tudtára a lényeget, majd kimért léptekkel közeledni kezdtem felé.
Reménykedtem benne, hogy szaladni fog, megpróbál elmenekülni, de sajnos csalódást okozott. Mint már oly sokszor, most is elgondolkodtam, hogy vajon miért van az mindig, hogy az átkozott férgek mindig játszák a fenegyereket, s mikor már késő, akkor próbálnak meg elmenekülni. Talán ez a világban fellelhető nagy kérdések egyike. Az emberek hitvány teremtmények, csökött érzékszervekkel. Az állatok ösztön lények, ők azonnal megérzik, ha veszélyben vannak, s nem erőlködnek a harccal, ha tudják, nincs esélyük.
A közöttünk lévő távolság minden egyes lépésemmel csökkent. A férfi fénnyel borította be öklét, ami azt jelezte, hogy varázslatra készül, de ez engem hidegen hagyott. Jobban felcsigázott viszont az, hogy a kisegér fénymágus, ami valljuk be, ritkán kerül az étlapra, hiszen olyan ritka, hogy már kuriózumnak számít.
- Még meggondolhatod magad. - eresztett meg egy magabiztos mosolyt.
- Hmm? Fény mágus? Nem is gondoltam, hogy egy ilyen ínyencség akad ma terítékre - adtam hangot gondolataimnak, figyelmen kívül hagyva az egérke cincogását.
Ekkor hirtelen bevillant, hogy talán egy, a sárkányfattyúkat gúzsba kötő féreggel állok szemben, így rákérdeztem.
- A Dragon Fang mágusa vagy? Mert ha igen, akkor lassú és fájdalmas halálod lesz!
- Nehogy megégessen ez a fény. - mosolygott - És nem, nem a Dragon Fang mágusa vagyok. Egy olyan klánból jöttem, amelyiknek a tagjait a harcunk után messze elkerülöd majd.
- Neked aztán rendesen felvágták a nyelved. De ne hidd, hogy túléled ezt a csatát. Sötét lángjaim elemésztik a lelked. De ígérem gyors leszek, nem fogsz sokat szenvedni - fejeztem be a párbeszédet, majd kiroppantottam a nyakam, mintegy bemelegítésként.
Már nem volt helye meghátrálásnak, kételynek, itt már csak az erő az, ami eldönti ezt a harcot. Lassú lépteimből egy hirtelen váltással rohanni kezdtem ellenfelem irányába.
-Kuroryuu no tekken! -üvöltöttem, mire öklömön felcsaptak a fekete lángnyalábok, s a végzetes jobbommal arca felé csaptam.
- Light Magic. - hallottam még a vacsi hangját, majd egy hirtelen villanás után, a szemembe maró fájdalom hatására azonnal behunytam a szemem, s vaktában lendítettem karomat.
Csak a levegő mutatott némi ellenállást, hiszen a célpont már nem tartózkodott korábbi helyén, így a semmibe ütöttem.
Rendesen meglepett.
- Light Beam. - hallottam a szavakat, de már nem maradt időm reagálni.
Égő fájdalom nyilallt a testembe, s kilökött egyensúlyomból, majd hamar a hideg kövezeten találtam magam.
A látásom kezdett visszatérni, s lassan feltápászkodtam a földről, bár az oldalam kíméletlenül sajgott.
- Vissza vonom a korábbi szavaimat - szólaltam fel, ahogy lassan felálltam. -Lassú halálod lesz, de annál fájdalmasabb - húztam mosolyra a számat, a fájdalom ellenére.
Mély levegőt vettem, majd bele kezdtem a varázslatba:
- Black Dragon's Roar! - üvöltöttem, mire a szám egy hatalmas lángszóróként kezdett működni, s csak úgy okádtam ellenfelemre a pokol éjfekete lángjait.
Ahogy észbe kaptam, hogy talán nem kellene idő előtt megölni, befejeztem az üvöltést, s ellenfelem kezdtem kutatni. Megelégedésemre nem történt nagy baja, hiszen még idejében megszabadult a megperzselt ruhadaraboktól.
pillanatnyi habozását kihasználva, azonnal bevittem neki egy jobb egyenest:
- Black Dragon's iron fist - dörmögtem, majd lendült az öklöm, ami ezúttal betalált.
Elégedetten szemléltem, hogy eleredt a szája vére, s örültem, hogy vissza fogtam egy kicsit magam.
- Light Beam.
A fénysugár, mit kilőtt, nem okozott különösebb gondot, azonnal felfaltam a tiszta energiát, majd megtöröltem a számat, s elvigyorodtam.
- Ez tényleg ínyencség - nyögtem ki hangosan, elégedetten, majd ellenfelemhez fordultam - Köszönöm az ízelítőt, most még jobban megéheztem. Folytassuk! - éltem bele magam teljesen a helyzetbe.
Összeütöttem az ökleimet, minek hatására mind két testrészem lángba borult.
- Jövök! -figyelmeztettem ellenfelem, majd elrugaszkodva ugrottam neki . Addig akartam ütni, amíg minden csontja el nem törik.
- Gyere. - hallottam még mindig beképzelt hangját. - Light Magic.
Nem jön be kétszer ugyan az a trükk - mosolyogtam, majd éreztem, hogy öklöm ellenfelem arcával találkozik.
Bár nem láttam semmit, az erős szaga alapján nagyjából be tudtam azonosítani a köztünk lévő távolságot, és ez alapján koordinálni az ütésemet.
A következő pillanatban valami a mellkasomnak ütközött, ami kipréselte a tüdőmből az összes levegőt, s hanyatt estem.
- Cöh... -szorítottam össze fogaimat a fájdalom hatására - rohadék, ezért drágán megfizetsz - sziszegtem, majd lassan feltápászkodtam.
- Azt hiszem mára eleget játszadoztam a vacsorával.
Szívem szaporán vert, légzésem felgyorsult. Bár meglepetést okozott a mágus, s rá kellett döbbennem, hogy mégsem lesz ez olyan könnyű falat, mint ahogy azt gondoltam, de kezdtem nagyon élvezni ezt a csatát.
- Nem fogom vissza magam. Mostantól kezdve mindent bele adok, még ha ezért idő előtt elpatkolsz is - húzódott egy fél mosoly az arcomra.
- Ezt már hallottam párszor. Csak az a baj, hogy a szavaid nem tükrözik az erődet. - vigyorogtam. - Remélem élvezted ezt a kis harcot, mert mindjárt vége lesz. Elveszem a kedved, hogy a klánom közelébe gyere még egyszer.
- Nem a szavak döntik el a harc végkimenetelét, hanem én. Te nem vagy más, mint egy csapdába esett állat, aki vadul próbál menekülni a végzete elől, de mindhiába.
Összpontosítottam, majd egész testemen fellángolt a romlott tűz.
- Elég csak megérintened, s meggyulladsz. Akkor viszont az enyém vagy. A lángjaim elől nincs menekvés. Black Dragon's Claw! - kiáltottam, smár támadásba is lendültem. Sebesen kezdtem rohanni felé, majd mielőtt rám lőhette volna mágiáját, kiugrottam tigrisbukfencben oldalra, majd ahogy újra a talpam alá került a talaj, nekirugaszkodtam, s ellenfelem felé vetettem magam.
A mágus kitért előlem, így húsa helyett a levegőbe hasítottam, s sikerült egy kis örvényt kavarnom, majd ahogy újra támadásba lendültem volna, a férfi egy újabb Light Beam-et eresztett meg.
Gondolkodás nélkül nyitottam ki a szám, s faltam fel a támadását. Bár a lövedéke visszavetett a lendületből, még sem bánkódtam, hiszen erőm egy részét azonnal visszanyertem az étkezésnek hála. Amint elfogyott az utolsó energia foszlány is, ellenfelemre vetettem tekintetemet, majd szemeim elkerekedtek. Egy újabb fényes lövedék tartott felém, s már csak védekezni volt időm. Karjaim keresztbe zártam magam előtt, hogy védjem velük a testem többi részét. A varázslat belém csapott, majd vagy másfél métert lökött hátra. Nem engedhettem le a védelmemet, hiszen rögtön azután belém csapott még egy, ami már a földre terített. Alkarjaimon kisebb égési sérülések ékeskedtek, s tudtam, ha ilyen módon folytatódik a csata, akár vereséget is szenvedhetek.
- Black Dragon's Roar! - okádtam egy kisebb lángörvényt ellenfelem irányába, majd rohanni kezdtem az egyik sikátor felé, hogy elcsaljam egy szűkebb helyre.
Eszembe jutott az a romos, emeletes épület két házzal arrébb, ahol a minap töltöttem az éjszakát, s ott, ha sikerül becsalnom, akkor könnyűszerrel kivégezhetem. Futottam, hogy bírtam, elhintve neki a menekülésem gondolatát. A tervem bevált, a férfi követett. Az első útkereszteződés után befordultam balra, majd rögtön a következőnél jobbra, mígnem az utca közepén rá nem találtam a keresett épületre. Megbizonyosodtam róla, mielőtt beléptem, hogy látja hová megyek, aztán berohantam a sötét épületbe, s megbújtam az egyik szobában. Szívverésem lassan nyugodott le, de szerencsére eléggé megtanultam már kontrollálni a légzésemet, így hamar lenyugodtam, s csendben vártam áldozatomat.
A préda elég ravasz volt. Bár nem láttam, egyre közelebbről éreztem a szagát. A padló recsegett, ahogy csökkent a távolság köztünk.
*Reccs... reccs... reccs...* majd hirtelen csend szállta meg a házat. Tisztán éreztem áldozatom izzadt bőrének szagát.
Öklömet lángba borítottam, felkészültem, hogy teljes erőből kiütöm, amint átlépi a szoba küszöbét. A másodpercek óráknak tűntek, mintha az idő le lassult volna. Aztán egy vakító villanás terelte vissza az időt eredeti medrébe. A szemem azon nyomban lehunytam az éles fény hatására, majd védelmi ösztönöm rögtön működésbe lépett. Testem körbeölelték a gyilkos lángok, majd varázserőm maradékát felhasználva felerősítettem a lángokat, s az robbanásszerűen tört elő belőlem. A helyiség koszos ablakai nem bírták a robbanás keltette nyomást, és hangos robajjal törtek ki. Ha a mágus belépett, akkor a játszmának vége. Lángjaim martalékává válik a lelke.
Fáradtan ziháltam, s dühösen vettem tudomásul, hogy kicsit túllőttem a célon. Tartalékaim a végét járták, s elkeseredetten fogadtam el a tényt, hogy ellenfelem hullája nincs sehol. A mágus elkerülte a pokol tüzét. Ott, ahol a holttestnek kellett volna lennie, nem volt semmi. Pár másodperccel később megjelent az áldozat a szoba bejáratánál. Mérlegelve a lehetőségeimet, csak egy esélyem maradt. Teljes erőmből neki rohanni, s kilökni a mögötte lévő ablakon. Nem hal bele, de legalább addig sem ficánkodik, amíg elemésztem a mágiáját.
A Terv már megvolt, csak a kivitelezés maradt hátra. Izmaim megfeszültek, majd teljes erőmből rohanni kezdtem a férfi felé, s nagyot taszítottam vállammal rajta. A taktika bevált, sikeresen kibillentettem egyensúlyából, s a lökés hatására hátrafelé zuhant az ablak felé. Hirtelen felém kapott, sikerült az átkozottnak belemarkolni a pulcsimba , s így ezáltal magával rántani...
Az ablak üvege szilánkosra tört, ahogy átestünk rajta, majd hamarosan a nyirkos földön találtam magam. Az eséstől minden porcikám fájt, elvégre nem mindennap zuhan ki az ember az emeletről. Fájdalmasan szisszentem fel, mielőtt a fényfickóhoz szóltam volna.
- Miért nem tudsz már végre megdögleni? - próbáltam felkelni, felemás sikerrel.
- És te? Már nyertem volna, erre kilöksz az első emeletről. - beszélt még mindig úgy, mintha méltó ellenfelem lehetett volna.
Talán egy másik életben még azt is megkockáztattam volna, hogy összebarátkozunk.
Nem sokra a balesetre rá, fáklyák fénye kezdte bevilágítani az amúgy csendes utcát, melyet hangos rikácsolás, és páncélcsörgés zavart meg.
- ARRA! ONNAN JÖTT A ROBBANÁS!- hallottam egy erős baritont, majd fél perc múlva, egy dögös városőr szuka jelent meg, aki hamar megpillantott minket.
- ITT VANNAK! - üvöltött vissza, valószínűleg társainak, aztán kirántotta kardját, s megindult felénk.
- Azt hiszem máskorra kell halasztanunk a mi kis játszmánkat - fordultam a másik felé, majd minden erőmet latba vetve sikerült felállnom, s fájdalmas futásnak eredtem...

Vége... / A színezést majd pótlom.