Magánküldetés: Élőholt találkozó avagy ki az élő, s ki a holt?

Átvettem a pénzemet a megbízótól. Kedvesen rámosolyogtam, majd sarkon fordultam és elindultam az utcán. Egy darabig dobálgattam a kezemben lévő szütyőt, amiben az érmék hangosan csilingeltek. Miután kiélveztem munkám gyümölcsét elraktam a táskámba.
- Vajon miért van az, hogy mindig én kapom a megbízásokat Magnolia-ba? Itt vagy egy varázsló klán. Vagy lehet, hogy ők meg hozzánk járnak?
Nagyot nevettem ezen. Elég mókásan hangzott. A főútra kanyarodtam be, majd fütyörészni kezdtem. Egy pillanatra olyan érzésem volt, mintha ez már így megtörtént volna, de csak vállat vontam és sétáltam tovább.
Egyszer csak előttem egy fickó kifutott egy utcából, hóna alatt egy barnahajú kislánnyal.
- Ejnye hova ilyen sietős?
Egy ideig néztem ahogy fut egyenesen. A kislány eléggé kétségbe volt esve. Léptem előre egyet, de ekkor a nyögdécselést hallottam. Benéztem az utcába, ahonnan kifutott a fickó. Két láb lógott ki egy kuka mögül. Közelebb sétáltam és felbukkant a lábhoz tartozó test meg többi végtag. Eléggé össze volt verve és a ruhája is jól meg volt szaggatva. Leguggoltam előtte és megböktem a vállát.
- Öhm, uram jól van? Ne vigyem kórházba?
A férfi felnézett rám, majd hirtelen elkapta a pólómat és magához rántott. Az arcunk között drasztikusan csökkent a távolság, ami kicsit kezdett kényelmetlen lenni.
- A lány! Elrabolták! Kérlek hozd vissza!
- Akit az előbb innen kivitt az a fickó?
- Igen! Kérlek hozd vissza!
Eléggé kétségbe volt esve. Látszott rajta, hogy a saját testi épsége nem számít neki, csak a kislány érdekelte. Gondoltam biztos az apja lehet és talán nem egy pedofil. Finoman lefeszítettem az ujjait a ruhámról, majd felegyenesedtem
- Ne aggódjon! Sec-perc alatt visszahozom!
Hősi pózba vágtam magam, aztán kirohantam a főútra. Becéloztam, hogy merre is futott tovább.
- Red Carpet!
Alattam megjelent a láng, ami magasba emelt és a fickó után repültem. Innen fentről sokkal jobb rálátásom nyílt az utcákra. Rövidesen meg is láttam. Érdekes módon nem kanyarodott be sehol, csak egyenesen futott. Gyorsítottam a sebességemen és felé repültem. Ahogy berepültem az utcába és mögé értem lánglabdákat gyújtottam a kezembe, közben kerülgettem az embereket, akik pánikszerűen felsikoltottak vagy félrevetődtek.
- Fireball!
Az egyik a férfi vállát találta el, a másik meg a lábát. A tag előreborult és elhasalt a porban. A kislányt elejtette, aki végig bucskázott a földön.
- Bocsesz! – kiáltottam a kislánynak. Megszüntettem a mágiát és leugrottam a földre és odarohantam a lányhoz. Felsegítettem a földről.
- Jól vagy?
A lány félénken bólintott, aztán elkerekedett a szeme és mögém mutatott. Megfordultam és négy ugyanolyan fickó bukkant elő, mint akit az előbb kiütöttem. Visszanéztem a lányra, hogy szóljak neki fusson, amíg én elbánok velük, de csak hűlt helye volt. Körbenéztem és megláttam, ahogy az utcán fut visszafelé.
- Úgy is jó végül i…
Nem tudtam befejezni, mert hirtelen egy gyomrost kaptam, amíg nem figyeltem és összegörnyedtem. Ez után felülről a fejemre mértek egy ütést, amitől elhasaltam a porba. Elfordítottam a fejemet, hogy teljesen lássam a horizontom. Kettő állt előttem és a másik kettő is megindult felém. Megemeltem a kezeimet és magam mellé tettem, hogy ha kell felnyomjam magam. Hirtelen fellöktem magam és átfordultam, így kigáncsoltam a két férfit. Miközben estek feltérdeltem és a hasukba nyomtam a kezeimet.
- Fireball!
A két tűzlabda a hasukba robbant és a lökés ereje hátra dobta őket. Az egyik a falnak csapódott, a másik pedig egy zöldséges standjába.
Ekkor fölálltam ám elém ért a harmadik. A fejemre célzott egy egyenes ütéssel. Enyhén elhúztam a fejemet jobbra, közben a balkezemmel elhárítottam a kezét, majd ráfogtam arra. A jobb kezemet ökölbe szorítottam, majd egy jól irányzott ütéssel arcon vágtam. Visszahúztam a kezemet és befordultam alá, a szabad kezemmel pedig benyúltam a hóna alá és ráfogtam a hátára. A következő pillanatban egy csipődobással már a földre küldtem. Elengedtem és felegyenesedtem, de ekkor a negyedik mögém lépett és ráfogott a nyakamra, hogy megfojtson. Kiléptem oldalra, majd könyökkel gyomorszájon vágtam, ezzel engedett a szorítás is. Kiszabadultam a kezéből és rákulcsoltam a nyakára, majd őt is a földre küldtem a haverja mellé. Végig néztem rajtuk. Mindegyik vagy ájult volt, vagy a földön vonaglott éppen.
Elindultam és visszarohantam egyenesen a férfihoz. Megakartam nézni, hogy a lány biztonsága visszaért-e hozzá. Aztán pedig gondoltam, majd segítek neki elmenni a kórházba. Már tudtam, oda egy egész rövid utat.
Mikor odaértem örömmel konstatáltam, hogy mindketten ott vannak. Vidáman vigyorogva odasétáltam eléjük.
- Nos a veszély elmúlt.
Ekkor hirtelen egy erős ütést éreztem a tarkómon és oldalra dőltem a földre és a világ elsötétült.

Lassan kinyílt a szemem. Kezdtem magamhoz térni. Megtámaszkodtam oldalt és óvatosan felültem.
- Mi a franc történt?
Megvakartam a sajgó fejemet és felültem. Bár nyitva volt a szemem nem láttam semmit. Fejemről a kezem lecsúszott a nyakamra és azt kezdtem masszírozni. Nagyon fájt az is. Talán elfeküdhettem. Körbe tapogattam, de semmit nem találtam és semmit nem láttam a korom sötétben.
- Fire Magic!
A tenyerem fölött öt centire egy kis láng jelent meg megvilágítva a termet. Halvány fény volt. de legalább segített valamit. A falak olyan ismerősek voltak, de nem bámészkodtam sokáig. Rögtön az előttem lévő ajtóhoz léptem és kinyitottam. Hirtelen erős fény csapta meg a szemem, ami egy pillanatra elvakított. Megszüntettem a tűz mágiát. Először a kezeimet a szemem elé tartottam, de szép lassan megszoktam a rám zúduló fényáradatot.
- Ez... Ez nem lehet igaz…
Leesett az állam amikor a szemem elé tárult a Quatro Cerberus klánház belseje. Folyosóról folyosóra jártam. Benyitottam a termekbe is. Teljes bizonysággal állíthattam, hogy ez a mi klánházunk, de furcsamód egy lélek sem volt itt. Bejártam az egész klánt, de sehol senkit nem találtam.
- Hahó! Valaki!
Semmi válasz nem érkezett. Az ebédlő, ami mindig zsúfolva volt, most üresen tátongott. Kirohantam az aulába és a főbejárat felé mentem, hogy kinézzek a város is ilyen-e. Elértem az ajtót, de nem bírtam kinyitni. Be volt zárva. Hiába rángattam, feszítettem semmi haszna nem volt. Remény vesztve megfordultam és neki támaszkodtam az ajtónak. Sóhajtottam egyet, aztán felemeltem a tekintetem. Elkerekedett a szemem. Egy férfi állt előttem, aki nagyon ismerős volt.
- Apa?

Nagy rázkódásra keltem. Egy zötykölődő kocsiban voltam. Teljesen tehetetlen voltam, mint valami krumpliszsák. Az álom annyira valóságos volt. Teljesen kivert tőle a víz. A kezeim össze voltak kötve. Megpróbáltam kiszabadulni belőlük, de túl szoros volt. Furcsamód mágiát nem tudtam használni.
- Antimágia? –suttogtam halkan. Oldalra fordultam és kukac módjára araszolni kezdtem egy kis réshez. Nem sokat láttam ki, de határozottan úgy tűnt, hogy egy folyón megyünk át. Kis idő után megálltunk.

Amint megérkezdtek, kinyitják a kocsi ajtaját amiben utaztál hirtelen egy zsákot húznak a fejedre hogy nehogy szét tudj nézni . Beráncigálnak egy épültebe. Csak a hőmérsékletvátozást észleled, hogy kint meglehetősen meleg volt bent viszont kellemes hideg fogad. Fölvezetnek a lépcsőn majd betesznek egy szobába és rádzárják az ajtót. Ugyanaz a korom sötét szoba mint az álmodban. Addig rángatod a fejed míg le nem jön rólad a zsák ami eltakarta előled a külvilágot, nem mintha most többetl átnál a szobából. Ahogy körüljárkálsz a koromsötét szobába egyszercsak fölbuksz valamiben s nagyot hasalsz a padlón. A hátadra fordulsz majd érzed hogy valami megszúrta a kezed. Egy üvegszilánk hevert a padlón. Megpróbálod elvágni vele a kezedet tartó kötelet. Sikerül is s egyből kiután nézel, már nyitod is az ajtót amikor az ajtóban találod ugyan azt a férfit akit te "megmentettél". Meglepődsz majd hátrálsz.
-Hova hova ilyen sietősen, kedves tűzmágus vendégünk?-vigyorog a férfi.
A postod eddig tartson.

A kocsi hirtelen megállt, én pedig, mint tehetetlen test a kocsi rakterében előre csúsztam és koppantam. Kinyílt az ajtó és valaki felugrott a kocsira. Megpróbáltam megfordulni, hogy lássam a fickót, de mire sikerült volna máris egy zsákot húzott a fejemre és elsötétült a világ.
- Hé! Így nem látok semmit!
Háborgásommal mit sem törődött. Felrángatott, aztán kilökött a raktérből. Újból egy kezet éreztem a felkaromon, ami megemelt aztán taszigált maga előtt. Egy ajtó nyikorgását hallottam magam előtt és a zsákon minimálisan átszűrődött fény teljesen elsötétedett. A levegő is hűvös lett a korábbi meleghez képeset. Egy lépcsőhöz értem, aminek persze az első fokán felbuktam és majdnem elestem, de időben elkaptam és ráncigáltak tovább. Újból egy ajtó nyílt, aztán belöktek rajta és becsapták, majd rám zárták. A lépések távolodni kezdtek, majd teljesen elhaltak. Rángatózni kezdtem és a fejemet a földöz dörzsölgettem, míg le nem jött róla a zsák.
- Végre látok!
Örültem meg hirtelen és körülnéztem.
- Látom, hogy sötét van…
Feltápászkodtam a földről és mászkálni kezdtem valami kijutás után kutatva. Addig-addig mászkáltam, míg föl nem botlottam valamiben. Odakúsztam az ismeretlen objektumhoz és tapogatni kezdtem.
- Áu!
Valami megszúrt. Óvatosabban fogtam rá. Egy üvegdarab volt. Bár nem értettem mit keres itt egy üvegdarab, de nem foglalkoztam vele. Örültem, hogy van. Megfordítottam a kezemben és fűrészelni kezdtem. Az antimágikus kötél szerencsére hamar elszakadt és kiszabadultam a fogságából. Azonnal felpattantam a földről.
- Háhá!
Kiszabadultam a kötélből,de még mindig a szobában voltam fogságban a sötétben.
- Fire Magic!
Gyújtottam tüzet a kezemben megvilágítva a termet. Amint megláttam az ajtót egyből odaléptem és ráfogtam a kilincsre, hogy kitaszítom, de ahogy ránehezedtem kattant egyet és kinyílt az ajtó.
- Fura. Azt hittem bezárta…
Kinyitottam az ajtót, azonban elég nagy meglepetés ért. Az ajtóban az a férfi állt, akinek a lányát megmentettem. Reflexszerűen hátráltam egy lépést a meglepődöttségtől.
- Hova-hova ilyen sietősen, kedves tűzmágus vendégünk? – vigyorgott rám.

A férfi csak állt és nézett engem, közben vigyorgott. Ami eddig nem tűnt fel, hogy egy világoskék kristály lógott a nyakában.
~ Egy lakrima?
A nyakáról visszanéztem az arcára. Elég torz volt az arca a szerencsétlenjének, amin a vigyorgása csak rontott.
- Ne siessen, most készült el a vacsorája…
- Ki maga és mit keresek én itt?
Most nem vigyorogtam úgy, mint szoktam, de egy halvány mosolyt még meghagytam az arcomon.
- Az nem fontos ki vagyok, az a fontos mi vagyok...és hogy mi maga...
Elgondolkodtam a válaszán, de nem igazán jutottam sehova.
- Mi van?
Megráztam a fejemet és elindultam felé.
- Na jó hagyjuk ki maga és miért vagyok itt. Ami számit, hogy én most elmegyek.
- A kastélyból lehet, de hogy utána…
Teljes erőből arcon vágtam, így nem bírta befejezni a mondatát. Az ütéstől hátravágódott és elterült a földön. Kijöttem a zárkából és átléptem fölötte, közben mosolyogva a kezemet ropogtattam.
- Azt majd meglátjuk – mondtam dallamosan. Körülbelül a fejemben volt, hogy merről hoztak. Bár nem láttam semmit azért éreztem, hogy és merre visznek. Út közben csak két őrrel találkoztam, de nem jelentettek túlzottan nagy gondot.
Kisvártatva végre kijutottam az épületből. Visszanézve rá valóban egy kastély volt. Már javában éjszaka volt, amit elég furcsának tartottam.
- Amikor idehoztak még nem nappal volt?
Akárhogy számoltam magamban sehogy se jött ki. Korom sötét volt és a hold már magasan az égen világított. Végül vállat vontam, tekintve, hogy biztos megzavarodott az időérzékem valamilyen úton-módon.
Elkezdtem távolodni a kastélytól és bementem egy erdőben. Valószínűnek tartottam, hogy ezen az erdőn át hoztak ide. A környék nem volt ismerős, még sosem jártam itt. Sötét is volt ráadásul csak egy kis lángocska a kezemben világított, de azzal se sokra mentem. Egyik fa olyan volt, mint a másik. Jóformán csak körbe-körbe kóvályogtam.
Eléggé elfáradtam a sok járásban, úgyhogy egy szimpatikusnak vélt fa tövében lekuporodtam.
- Talán hunyok egyet. Elvégre világosban könnyebb lesz kijutnom ebből az erdőből…

Egy nagy ütésre ébredsz a fejeden. Mikor kinyitod a szemedet az öledben egy nagy piros alma virított. Meg is volt a reggelid. Körbenézel majd ismét elindulsz egy úton. Vígan falatozod az almádat közben még egy kis forrást is találsz. Miközben mosakodsz és jóízűen iszod a friss, hideg, kristályos vizet, valaki megkocogtatja a hátad.
-Elnézést bácsi, én is kaphatok a vízből?-kérdezte az ismeretlen. Egy barna coffos hajú kislány volt. Odaengeded őt is hagy igyon. Viszont furcsállod hogy mit keres itt egymagában.
-Eltévedtem, már két napja bojongok itt, és elég éhes is vagyok.-mondta a kislány Körbenézel s ismét meglátsz egy almafát és leszedsz róla párat. Ezzel az ebéd mindketőtök számára tálalva van.
-Az apukámmal sétáltam az erdőben amikor este elvesztetük egymást, lehet hogy ő is eltéved.-modnta a ksilány. Bíztatóan vigyorogsz és megígéred neki hogy megtaláljátok az apukáját, illetve hogy te is kikerülsz innen nagy nehezen.
A postod idáig tartson.

Reggel egy koppanásra ébredtem, aminek a központja a fejem volt. Felpattantak a szemeim és körbe kémleltem, de nem láttam senkit a közelben. Lenéztem az ölebe és ott hevert egy alma. Felnéztem a fejem fölé, közben a puklit dörzsölgettem. Egy almafa tövébe sikerült este leheverednem. Felvettem az almát és magam elé emeltem.
- Téged pedig gravitációnak foglak hívni.
Felkeltem a földből, majd jóízűen megreggeliztem gravitációt, aki nem tanúsított ellenállást ez ügyben. Miközben sétáltam előre oldalt egy forrást pillantottam meg. Irányt váltottam felé és leguggoltam mellette. A bőrömnek jól esett a hűsítő víz. Megmosakodtam, ami rendesen felébresztett, majd inni kezdtem a friss vizet. Egyszer csak valaki megkocogtatta a hátamat. Megfordultam és egy barna, copfos hajú kislány állt ott.
- Elnézést bácsi, én is kaphatnék a vízből?
- Bácsi? – akadtam fent rajta, majd gyorsan megráztam a fejemet és rámosolyogtam – Persze. Gyere csak.
Arrébb léptem, hogy ő is odaférjen. Mohón inni kezdett a vízből, majd fölállt, amint csillapított a szomját.
- És mit keresel te itt egyedül az erdőben?
- Eltévedtem, már két napja bolyongok itt és elég éhes is vagyok. Majd ki esik a szemem az éhségtől.
Gyorsan leszedtem még néhány almát egy szomszédos fáról. Kettőt a kislánynak adtam, egy tucatot meg a zsebembe pakoltam.
- Az apukámmal sétáltam az erdőben, amikor este elvesztettük egymást. Lehet ő is eltévedt.
- Akkor, majd mi megkeressük.
Kedvesen rámosolyogtam és megsimogattam a fejét. Magamban persze reménykedtem, hogy én is kijutok erről a helyről.

Elindultunk egyet. A kislány megfogta a kezemet és úgy kerestük az apját. Bolyongtunk össze-vissza, de nem találtuk sehol. Egy lélek sem volt sehol. Ami még nagyon fura volt, hogy állatokat se láttam. Egyet se. Az ösvények egyre szűkebbek lettek. Végül egy nagy bozótosban ért véget, ahonnan már nem tudtunk tovább előre menni, így visszafordultunk, mert rémlett, mintha nem messze láttam volna egy elágazást. Mentünk és csak mentünk, de nem hogy egy elágazást nem találtunk, de mintha egy teljesen másik erdőben jártunk volna. Nem volt egy ismerős fa sem pedig ezen az úton jöttünk végig. Az egész napot járkálással töltöttük, így mikor besötétedett, fáradtan pihentünk le egy fa tövében.
Hirtelen felriadtam álmomból. Nézelődni kezdtem. A lány eltűnt mellőlem. Hiába kiabáltam utána sehol sem volt. Nem adott semmi választ. Tüzet gyújtottam a kezemben, hogy többet lássak és úgy kezdtem keresni. A környéket végig jártam, de nem találtam meg.
Tovább keresve, amikor kiléptem a fa mögül egy elég sokkoló látvány fogadott. Egy kis rét, ami telis-tele volt sírkövekkel. A telihold előbukkant a felhők mögül megvilágítva a régi elhagyott sírokat.
- Minek egy erdő közepére temető?
A sírkövek között enyhe köd szállingózott. Elindultam a sírok között. Útközben találtam egy közepes méretű fakoporsót egy sír előtt. Egy lapát volt szúrva a földbe, a koporsón pedig egy kalapács volt és néhány szög. Nyeltem egyet.
- Sosem értettem, miért szokták leszögelni a koporsót.
Tovább kolbászoltam a sírok között, amíg egyszer csak egy puha valamire rá nem léptem és bentebb süppedte a lábam.
- Hoppá.
Lenéztem és visszaléptem egyet. A köd miatt nem igazán tudtam kivenni mire léptem. Talán moha volt. Elég erősen reménykedtem, hogy csak moha volt. Felnéztem és egy férfi állt előttem. Még egyet hátra léptem reflexből, mert kicsit hirtelen jött a tagnak a látványa. Szakadt, piszkos és földes ruha volt rajta. Haja mocskos volt és ápolatlan. Arca így a holdfényben elég sápadt, talán lement a vércukra vagy vashiányos lehetett. Összeségében egyáltalán nem tűnt egészségesnek. Bizonyára már régóta bolyong itt az erdőben szegény pára.
- Bocsánat a zavarásért. Tán Ön is régóta van itt az erdőben?
Semmi válasz nem érkezett, helyette lépet egyet felém. A szeme olyan furcsán üveges volt. Az ő lépésével egyszerre én is hátraléptem. Jobban megnéztem a ruháját, ami tele volt vérző sebekkel.
- Öhm… Jól van uram?

A férfi nem reagált semmit. Rezzenéstelen arccal meredt előre. Mordult egyet aztán nekem rontott. Kitértem előle jobbra és a bal lábammal gyomorszájon térdeltem, majd visszahúzva a lábam a jobb kezemmel egy ütést mértem a fejére. A test eldőlt és porrá vált.
- Bocsesz!
Abban a pillanatban újabb morajlás ütötte meg a fülemet. Négy sírból egy-egy kéz tört ki és megkapaszkodva a talajban kimászott a földből.
- Na neeeee…
Hátra néztem, mert onnan is zajt hallottam. A fa koporsónak a teteje emelkedett és oldalt lecsúszott, aztán a földre hullott a kalapáccsal és a szögekkel együtt. Egy alak emelkedett ki belőle és felém fordította a fejét. A morbid igazából az volt, hogy a férfi háttal ült nekem.
- Hujuj…
Visszafordultam a másik négyhez, akik ezalatt megindultak felém. Kettőnél kard volt. Hörögve a magasba emelték, hogy amint elérnek lecsapjanak.
- Stone Spike!
Egy kő tüske száguldott felé és átment a testén. Az egyik hasán egy lyuk tátongott, amin frankón át lehetett látni. Rá kellett jönnöm, hogy ezzel abszolút nem megyek semmire.
- Fireball!
Eltaláltam a lyukasat, ami fellángolt, majd eldőlt és porrá vált.
- Ó, a tisztító tűz… Fireball!
Egy újabb lángoló test vágódott el a talajon. Szerencsére a kardosakat ezzel kipipálhattam. A fegyvertelenek ekkorra elértek. Lomhán felém lendítette a kezét, ami elől könnyedén kitértem, majd hasba rúgtam, amitől hanyatt vágódott. A másikat pedig egy pörgő rúgással terítettem le. A földön még mocorogtak. Próbáltak felkelni.
- Fireball!
Dobtam közéjük egy lángoló gömböt, melytől mindketten meggyulladtak és porrá váltak. Mint aki jól végezte a dolgát összecsaptam a tenyeremet, de aztán valami nem hagyott nyugodni.
- Egy…kettő…három, négy… hol a…
Ösztönösen félrevetődtem. Pont jókor, mert egy ásó szúródott a földbe, ahol az előbb álltam. A koporsós volt az. Biztos kirángatta a földből azt az ásót. Ekkor újra a magasba emelte, hogy lecsapjon rám, de mielőtt eltalált volna elkaptam az ásó fa részét. Amint rámarkoltam kirángattam a kezéből. Illetve ez egy erős túlzás volt, ugyanis jött vele a keze is. Gyorsan leveszegettem róla a hideg és büdös kézfejeket, aztán a kezemben forgatni kezdtem, mint valami profi fekete öves ninja a botját. Megállítottam a kezemben, aztán lendületet vettem és lecsaptam a fejét.
- Tíz pont! Csontnélkül! Ja és gól!
A feje messzire repült és végig pattogott a földön. A vállamra támasztottam az ásót és tovább indultam. Jobbnak tartottam megtartani ezt a hasznos kis eszközt. Remekül jöhet ilyen helyzetekben. Miközben sétáltam tovább egy dalocska jutott eszembe, amit énekelni kezdtem.
- There’s a zombie on your lawn. There’s a zombie on your lawn. There’s a zombie on your lawn. We don’t want zombies on the lawn. I know your type: tall, dark, and dead. You want to bite all the petals off of my head and then eat the brains of the one who planted me here…
Megálltam az énekléssel. Az egyik sírnál egy lakot láttam kuporogni. Magasra emeltem az ásómat, hogy készüljek lecsapni, ám amikor közelebb értem megnyugodtam, hogy csak a kislány az.
- Áh, csak te vagy az. Huh… Már hirtelen azt hittem, hogy egy… mindegy. Miért tűntél el?
Semmi válasz nem érkezett. Nyeltem egyet és közelebb léptem. Rátettem a kezem a vállára.
- Öhm, jól vagy?
A kislány ekkor lassan megfordította a fejét és rám nézett a szemgolyó nélküli arcával. Az üres szemüregéből csorgott lefelé az arcán a vér. Azonnal elkaptam a kezemet és hátráltam tőle egy lépést. Eszembe jutott, amit tegnap mondott, amikor találkoztunk.
- Hé, ez akkor nagyon morbid poén volt, hogy majd kiesik a szemed az éhségtől.

A kislány egyik a pillanatról a másikra előreborult és elhasalt a földön. A fejénél a talajon kis vértócsa kezdett gyűlni. Ekkor hirtelen egy kéz megragadta a lábamat. Lenéztem egy alak mászott elő a földből az én lábamba kapaszkodva.
- Hogy az a…
Fogtam az ásót és a szart is kivertem a tagból.
- És van bőr a képén…
Még nem nyugodhattam meg, mert újabb kezek tapadtak rám. Hiába csapkodtam őket le magamról. Egy helyére kettő került. Fellöktek és hanyatt vágódtam a földön, majd egy hideg, aszott kéz fonódott a fejemre és elsötétült a világ.
Víz csobogására ébredtem. Fölpattantam az ellenfél és az ásóm után kutatva. Az ellenfél hiányának örültem, ám az ásóénak már kevésbé. Belopta magát a szívembe az a kis kedves kerti szerszám. A forrásnál voltam, ahol találkoztam tegnap vagy tegnap előtt a kislánnyal. Már magam sem tudtam mióta vagyok itt. Teljesen összemosódott az idő. Mindenesetre odasétáltam a forráshoz és lehajoltam, hogy megmossam az arcom. Talán az észhez téríthet.
Egyszer csak a hátamat megkocogtatták. Megfordultam és egy újabb kislány állt velem szemben, de ezúttal hosszú göndör hajú volt.
- Na jó, most van elegem. Hol van az-az ásó?

- Mi rosszat tettem bácsi? – nézett rám ijedten.
- Még semmit… - suttogtam halkan, hogy csak én halljam. A kislány ezután kedvesen rám mosolygott, aztán a forráshoz lépett.
- Én csak inni akarok.
Arrébb sétáltam, míg a lány a forrásból szürcsölt. Nem tudtam hova rakni ezeket a lányokat. Már a harmadikkal találkoztam. Az elsővel nem volt gond. A másodikkal se. Először. Aztán már igen. De csak annyi, hogy szegényke hiába nézett nem látott. És most itt van ez a harmadik. Visszafordultam és elindultam a lányhoz, hogy kicsit kifaggassam, de ekkor egy fa nyél csapódott az arcomba és dobtam egy hátast. A lány odakapta a fejét és csak nevetett rajtam. Feltápászkodtam a földről és a merénylő után kutattam, amit azonnal lokalizáltam is az ásó formájában.
- Ez nem tett túl jót a kapcsolatuknak ugye tudod? – mondtam az ásónak, majd felvettem a földről. Megdörzsölgettem a sajgó orrom, aztán amint már nem lüktetett odasétáltam a kislányhoz.
- Nem tudod véletlen melyik út megyen Bu… - megráztam a fejem – a kastélyba?
- Az ott.
Mutatott a lány egy kis ösvényre. Az útra néztem aztán a lányra, majd vissza az útra, utána megint a lányra. Elkezdtem oldalazni az ösvény felé közben szemmel tartottam a lányt.
- Öhm, köszi. Helo.
Köszöntem aztán már futottam is az úton. Kisvártatva el is értem a kastélyhoz. Elámultam a látványtól. Gyönyörű szép, díszes, fehér kastély volt. Pedig mikor este kijöttem megmertem volna esküdni, hogy az egész tele volt mohával meg növénnyel és fekete volt. De különben minden stimmelt rajta. Végül vállat vontam és beléptem a kapun. Bent kellemes zene szólt és úgy tűnt valami mulatság folyt bent. Tele volt elegáns emberekkel és szépen kiöltözött hölgyekkel. Amint beléptem abbamaradt a tánc meg a csevej és minden szem rám szegeződött. Ekkor futott végig az agyamon, hogy érdekes látványt nyújthattam egy ásóval a vállamon és teljesen összekoszolt ruhában feszítve itt a bejáratnál.
- Ki hívta a halottszállítót?

Kijelentésemen mindenki hangos nevetésbe tört ki, nagy örömömre. Én is elvigyorodtam. Hirtelen elém toppant a férfi, aki utamat állta a börtönnél és akinek visszahoztam a lányát. Most elegánsan öltözött és ápolt hajú volt. Először furcsán néztem rá.
- Jöjjön beljebb fiatalúr! Csatlakozzon hozzánk!
Bentebb léptem. A férfi ezután körbe vezetett és megkínált rengeteg kajával, amit én örömmel fogadtam.
- Na várjon. Így azért mégse lehet.
- Mi a baj? – kérdeztem két falat között.
- A ruhája. Merő egy kosz.
Lenéztem magamra és valóban elég igénytelenül néztem ki.
- Hmm, biztos az előző néhány furcsa és hosszú napomnak köszönhető.
- Ez viszont akkor sem maradhat így. Jöjjön. Kap tiszta, frissen vasalt, elegáns ruhát.
Azzal már meg is ragadta a karomat és vonszolt maga után.
- Hé még be sem fejeztem!
- Kérem nyugodjon meg, majd utána ehet. Nem megy az sehová.
- Én már azon se lepődnék meg, ha a szendvicsek itt rohangálnának.
Egy folyosóra vezetett, ahol kinyitott nekem egy kétszárnyas ajtót, majd betessékelt. Tapsolt kettőt, mire egy komornyik jelent meg az ajtóban a kezében egy szépen összehajtott ruhával.
- Parancsoljon uram. M-es méretben.
- Köszönöm. – vettem el tőle a ruhát – De honnan tudja a méretem?
- Egy jó komornyiknak széleskörűnek kell lennie.
- Ez nem válasz a kérdésemre.
- Menjen nyugodtan öltözzön át. Bent van egy mosdó is, használja csak. Én itt megvárom.
A szárnyas ajtó becsapódott én pedig bent maradtam. Gyorsan levettem a ruháimat és fejest ugrottam a kádba. A sajgó fejemet dörzsölgetve elfeküdtem és megnyitottam a csapokat, hogy víz is legyen benne. Jól esett egy kicsit ázni. Nem sokat pancsoltam, csak gyorsan megfürödtem, aztán már öltöztem is fel. Magamra kanyarítottam a sálamat és megfogtam az ásómat. Nem felejtettem el a kis drágát. Még egyszer nem akartam elhagyni. Készen állva kiléptem a szobából.
- Brávó! – kezdett tapsolni a tag – Nagyon jó! Mintha csak magára öntötték volna. Mesésen áll!
- Ezt a nyalást. – suttogtam halkan.
- Parancsol?
- Mondom ezt a rakást – böktem a fickó mögötti ablakra – minek csinálták?
A férfi megfordult és kinézett az ablakon, ahol egy nagy földkupac volt a kertben.
- Áh, az. Nos, egy kisebb felújítás, illetve bővítés van az alagsorban és ideiglenesen ide lett kipakolva.
Visszasétáltunk az mulatsághoz és pedig befejeztem az evést. Örömmel konstatáltam, hogy pesztrálóm lepöccent rólam. Amint degeszre ettem magam, hűséges kis ásómmal nekiindultam fölfedezni a kastély. Rengeteg szoba, folyosó és lépcső alkotta. Találtam egy keskeny lépcsősört, ami tippem szerint a legfelső toronyba vezetett. Felkúsztam a csigalépcsőn és benyitottam a toronyszobába. Bent egy gyönyörű szép szoba tárult a szemem elé, ahol egy ágyban még egy kislány üldögélt. Elegem volt. Odamentem hozzá is izomból tarkón vágtam az ásómmal.
Megráztam a fejemet és abbahagytam a képzelgést. A kislány megfordult és pislogva rám nézett. Nem is kellett tobb. Fogtam magam és bevágtam az ajtót.
- Kezd…elegem...lenni...ebből…

Elindultam visszafelé a csigalépcsőn. Nem tettem meg néhány lépcsőfoknál többet, mikor nyikordult az ajtó. Fordultam volna vissza, de egyik pillanatról a másikra elsötétült a világ.
Fájó fejjel ébredtem egy sötét, dohos szagú cellában ismét.
- Mi a franc történt?
A tarkóm valósággal lüktetett. Mintha fejbe vertek volna valami keménnyel, de nem emlékeztem semmire. Az ajtónyikorgást hallottam még a hátam mögül, de igazából az volt az utolsó emlékem. Feltápászkodtam a földről és a sajgós fejemre szorítottam a kezem. Körülnézve a cellában, az egyik sarok mellett egy alak volt összekuporodva. Szegényke valósággal reszketett, ami csak egyre jobban fokozódott, ahogy közelebb értem hozzá.
- Elné…
- Könyörgöm ne bántson! – rezzent össze a férfi és rántotta a fejéhez a kezét védekező pozícióba.
- Dehogy bántom!
A férfi erre lentebb emelte a kezét és a reszketése alábbhagyott.
- Biztos? – kérdezte még enyhén remegő hangon.
- Persze!
Rá vigyorogtam. Elég rongyos ruhában volt és az arca is beesett volt. Úgy tűnt már régóta itt volt bezárva a cellába.
- Nem tudja mi folyik itt?
A férfi rám meresztette a szemét, mely rengeteg szenvedést, fájdalmat és gyötrődést hordozott magában.
- A férfi… akinek a nyakában egy lakrima lóg, - ekkor emlékeimben felidéztem az alakot, akinek behúztam egyet – idehívott engem és még sok mágust is…
Hangja eléggé akadozott. Látszott rajta, hogy nagyon megviselt.
- Ő egy nekromanta, a kislány, aki vele van… egy időmágus… ők ketten tartanak itt minket fogva vagy már 1 éve, de nem tudom pontosan. Nem kellett hozzá egy nap se, hogy teljesen elveszítsem az időérzékemet. Sosem szabadulhatunk innen!
A gyötrődést a kétségbeesés vette át. Felálltam mellőle és gondolkodni kezdtem. Megfordult a fejemben, hogy talán én is itt lehetek-e hónapok óta, de elvetettem az ötletet. Biztos voltam benne, hogy nem.
- Szóval két mágus… Az egyik nekromanciát használ, a másik pedig idő mágiát… hmm…

Visszafordultam a fickóhoz.
- És te milyen mágiában vagy jártas kedves… öhm ki is?
- John. A nevem John és víz mágus vagyok.
- Örvendek én Reigen vagyok. Nos ideje kijutnunk.
Odaléptem a rácsokhoz és tűzzel olvasztani kezdtem azokat. Kijutva a folyosóra végig szaladtam az összes cella mentén és kiszabadítottam a többi mágust, sőt a folyosón megtaláltam még a hőn szeretett ásómat is, amit gyorsan magamhoz is vettem.
- Rendben két csoportra oszlunk és úgy törünk ki. Ti mentek arra, mi pedig John-al erre.
Mindenki szétszéledt és a maga útján próbált kijutni. Ketten haladtunk tovább folyosóról folyosóra, aztán végül egy nagyobb hallba jutottunk, ahol már várt minket a fazon, aki bevarrt mindenkit ide.
- Nahát Reigen-sama hősködni próbálunk? – kérdezte gúnyosan. Valami nem stimmel, ami egyből szemet szúrt.
- Honnan tudja a nevemet? És ha már itt tartunk minek magának ennyi mágus?
A férfi csak vigyorgott és oldalt a homályból előbukkant 3 összevissza vert és sebesített, holtsápadt férfi. Ugyanolyanok, mint ott a temetőben. Kettő jött felém, az elsőnek egyből lecsaptam a fejét, majd hasba rúgtam, a másikat pedig oldalba vágtam az ásóval és mellkason dobtam egy tűzlabdával. Addigra John is elbánt a sajátjával. Magam előtt megpörgettem az ásómat és támadóállásba léptem vele vigyorogva.
- Mutasson valami jobbat.