Magánküldetés: Élőholt találkozó avagy ki az élő, s ki a holt?

Elrugaszkodtam és az ásómat lendítve nekirohantam a nekromantának. Hirtelen a semmiből a kislány pattant elém és a következő pillanatban már el is tűnt előlem és három méterrel tőlem a nekromantával voltak együtt bezárva egy nagy vízgömbbe.
- Ez meg mi volt?
- A lány idő mágiát használ! Képes maga körül megfagyasztani az időt!
John felém ordítva válaszolt, azonban így nem vette észre a mögötte felbukkanó alakot.
- Vigyázz! - kiáltottam rá, azonban már késő volt. Az élőhalott elérte és a falhoz taszította, így megszűnt a víz mágiája. Ellenfeleink ismét szabadok voltak. Feléjük néztem. A férfi ekkora már elém ért és rám vigyorgott.
- Ez megfelel?
Egy ütés érkezett a homlokomra, majd egészen a falig repültem. A falról lepattanva a földre estem, de gyorsan felkeltem. A férfi csak hangosan röhögött.
- Hát, szorongattak már meg jobban is ennél.
A férfi abba hagyta a nevetést és összeszűkítette a szemeit, majd ismét elmosolyodott.
- Legyen.
Felemelte a kezeit és a terem oldalain lévő oszlopokon felgyulladtak a fáklyák, megvilágítva az egész helyiséget. Oldalt a falban végig sírok feküdtek.
- Megmutatom az igazi hatalmam! Keljetek életre drágaságaim!
- Drágaság? Micsoda egy undorító pedofil, nekrofil állat vagy… - nyújtottam ki a nyelvemet, az undoromat jelezve.
A férfi nyakában a lakrima felizzott és lebegni kezdett a teste előtt.
- Animate Dead!
Körülöttünk az egész hely remegni kezdett. A sírok sorban robbantak ki és élőhalottak másztak ki belőlük. Valósággal rajzottak a falakból és a fal mellett a földből. Rengetegen voltak. John-al egymás hátának álltunk, így megnőtt a látószögünk. A sétáló halottak körbe vettek minket. Nekromanta barátunk csak állt hátul és ördögien kacagott.
Tűzlabdákkal kezdtem lövöldözni az élőhalottakat, de rengetegen voltak. Elértek minket, már csak a közelharc maradhatott. Ásómat felemelve aprítani kezdtem a közelembe jövő zombikat. Tudtuk tartani magunkat, de így is rengetegen voltak. Valamit kikellett találnom. Miközben lecsaptam egy zombit a nekromanta és a lány felé néztem, akik csak álltak és élvezték a műsort.
- John! Elbírsz a lánnyal?
- Menni fog! De kitaláltál valamit?
- Csak válaszd őket szét és foglalkozz a lánnyal.
- Rendben!
Ismét egy zombi hullám jött felénk, azonban, amint tudtam egy kis helyet gyűjteni magamnak lendületet vettem és szóltam John-nak.
- Ugorj!
Nem kellett kétszer mondanom John magasra szökkent én pedig lendíttetem az ásót és John talpára céloztam. Ő ráállt én pedig kilőttem az igazi ellenfeleink felé.
- Water Slicer!
Egy hatalmas vízpenge szelte ketté a földet. A lány balra, a férfi pedig jobbra vetődött. John egyből kezelésbe vette a lányt. Én sem tétlenkedtem. Elütöttem magam elől az egyik zombit, aztán utat törtem magam előtt és kirontottam a zombi seregből.
- Fireball!
A nekromanta félre vetődött előle és megérintette a földet, majd kihúzott belőle egy hatalmas csont dárdát. Elértem hozzá és felé csaptam az ásómmal, amit ő kivédett a dárdával. Hosszú csatározásba kezdtünk. Egyikünk se tudta eltalálni a másikat. Hosszú ideig így ment még, aztán elindítottam felülről egy vágást. Ő természetesen felemelte a dárdáját, hogy kivédje, de én hátrébb húztam az ásómat és a fém részével csaptam rá a csont dárdára, ami kettérepedt tőle. Nem hagytam abba, folytattam, a lendületemet és már csaptam is oldalról. Jobbról egy pofon az ásófal, aztán balról még egy. Végül alulról ütöttem egy hatalmasat, amitől a magasba emelkedett. Eldobtam az ásót és közelebb léptem hozzá. Még a levegőben volt, mikor a hasához nyomtam a kezeimet.
- Fireball!
Mindkét kezemből egy-egy tűzlabdát lőttem bele, ami hátrarepítette a falhoz.
- Stone Spike! Stone Spike!
Két föld tüskét lőttem még rá, ami a ruha ujjaiba állt bele, felszögezve őt a falra. Kábultan lógott. John felé néztem, de ő már rég elintézte a lányt. Felkaptam az ásómat és gyorsan oda siettem a nekromatához. Letéptem a nyakából a lakrimát és a földre dobtam, aztán az ásóval összezúztam.

A nekromanta hirtelen magához tér a falon függeszkedve.
-Azt hiszed hogy nyertél?-kérdezte közbe köpött egye a földre.- naívak. Ebböl a kastélyból nincs menekvés még mi életvben vagyunk.-mondta.
-Ezen könnyen segíthetünk.-indult volna meg már Joh feléjük egy víz karddal, de megállítod őt. Elgondolkodsz, ha ők meghanak akkor...ekkor jössz rá hogy a kastélyt térmágia határolja. Odalépsz a lányhoz a torkánál megragadod, s az haloványan nyitogatni kezdi a szemeit. Utasítod hogy azonnal oldja föl a mágiát., külömben megöldöd, őt is és a férfit is. A lány megijed, lassan föláll.
-Ne csináld Merry, minden munkánkat tönkre akarod tenni?-kérdezte a férfi tőle. A lány nem válaszolt, összecsapta a tenyereit, s a Nap ismét ragyogóan sütött be egy kis ablakon. A lány sírva a padlóra esett.
-Bocsássatok meg nekünk....-mondta sajnálkozva. Nem foglalkozol velük csak kifelé indulsz, John követ téged.Ahogy kifelé haladtok az egyik szobát meglátjátok tárva nyitva...egy dolgozószoba és az íróasztalon egy kis zsáknyi pénz.
-Tedd csak el, megérdemled, megmentettél engem.-mondta John mosolyogva.
Az összes mágus kint állt a kastély elött. Mindegyikükkel kezet fogsz, ők pedig hálálkodnak hogy megszabadítotad őket. Johntol még megérdeklődöd hogy miért kerültetek ide.
-A Gróf akié a kastély elszegényedett. Erőt akart magának, alapjába véve ő egy mágus, de több mágus képeséget akart magának a akrimája segítségével. Ezért kellettünk mi. Azzal hogy a kastélyban voltunk sok ideig , eléggé elszívta az erőnket.--magyarázta John. Bólintasz hogy most már világos a dolog. Hű ásócskádat a vállaldra kapod , elbúcúszol a mágusoktól sok szerencést kívánsz nekik, majd elindulsz haza.

Amint összetört a lakrima a nekromanta kinyitotta a szemét és pislogni kezdett. Dühös tekintetét rám emelte.
- Azt hiszed, hogy nyertél? – köpött egyet a földre – Naivak! Ebből a kastélyból nincs menekvés még mi életben vagyunk.
- Ezen könnyen segíthetünk.
John elindult feléjük, hogy eleget tegyen a követelménynek, de ráfogtam a vállára.
- Ne tedd, nem ér annyit.
- De…
John is belátta végül, hogy ez nem megoldás. A helyzethez valószínűleg a lány a kulcs. Valami mágiát használ, amit csak ő tud feltörni. Gyorsan odasiettem hozzá és felkeltettem.
- Na figyelj cica. Ez itt Ásó Úr – mutattam neki a szerszámomat (nem azt te beteg, hanem az ásót) – és ha nem oldod fel a mágiádat, ami itt tart minket ő szépen elveri a kis popsidat! – mondtam neki vigyorogva. A lány arca elvörösödött és félelemmel teli lett. Lassan remegve felállt, közben a fenekét fogta. Látszott rajta, hogy sikerült rá hatnom.
- Ne csináld Merry, minden munkánkat tönkre akarod tenni?
Merry nem válaszolt, helyette összecsapta a két kezét és lehunyta a szemét. Alatta egy hatalmas mágikus kör jelent meg, ami beragyogta az egész termet, majd el is tűnt. Az ablakon ekkor a nap sugarai törtek be. A lány ezután sírva a padlóra rogyott.
- Bocsássatok meg nekünk…
Leguggoltam mellé és finoman megpaskoltam a fejét, majd rávigyorogtam.
- Rá se ránts.
Azzal felálltam és John-al együtt elindultunk kifelé. Útközben találtunk egy nyitott szobát, ahol egy asztalon egy kis zsák pénz hevert. John felajánlotta nekem, hogy rakjam el, hisz megérdemlem. Lassacskán, de bele mentem.
Kint már az összes mágus gyülekezett és minket vártak. Amint kiértek üdvrivalgásba törtek, majd mindannyian kezet fogtak velem és megköszönték a segítségemet.
- Tényleg miért is kerültetek ti ide?
- A Gróf akié a kastély elszegényedett. Erőt akart magának, alapjába véve ő egy mágus, de több mágus képességet akart magának a lakrimája segítségével. Ezért kellettünk mi. Azzal hogy a kastélyban voltunk sok ideig, eléggé elszívta az erőnket.
- Áh, értem. Nos ez már a múlté.
Azzal a vállamhoz támasztottam az ásómat és vígan megfordultam, majd integetve hazaindultam.