HomeCalendarGy.I.K.TaglistaRegisztrációBelépés

Share | 
 

 Magánküldetés - Amikor egy mágus nyaral

Go down 
SzerzőÜzenet
Pantherlily
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 166
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 05.

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 10
Jellem:

TémanyitásTárgy: Magánküldetés - Amikor egy mágus nyaral   Vas. Ápr. 01, 2012 11:15 am

Magánküldetés Atsui, Gab, Rane részére


Gab, Atsui: Igen fárasztó mágusnak lenni nemde? Munka megbízás hátán és fordítva ugyan így. Nem ártana egy kis kikapcsolódás és némi együtt töltött idő. Ez utóbbi úgy, hogy nem valamilyen szörny lekaszabolásának apropóján találkoztok. Lássuk, hogyan is lehetséges ez!
Gab(vagy Atsui) vidd el Atsuit(vagy Gabot) egy kis kiruccanásra, hogy pontosítsunk a „Maolo” szigetre, amely minden nyaralások netovábbja. Fehér homokos tengerpart, pálmafák, koktélok, helyi tradíciók, egzotikus környezet, meleg vizű források, ezek várnak rátok! (legalább is a katalógus ezt mondja)
Jussatok el a szigetre, szenvedjétek el a szokásos üdvözlési szertartást a „benszülöttektől” majd jöhet az aktív pihenés…aminek igen hamar véget vet egy kisebb nagyobb pánikot okozó földrengés. Nem dőlnek romba épületek vagy halnak meg emberek és még cunami sincsen, de a fél perces földmozgás – amely egy a sziget közepén csúcsosodó hegy tetejéből felpöffenő füstpamacs megjelenésével ér véget - azért megtöri az ember nyugalmát. Keserű a felismerés ami elér titeket…pihenni jöttetek, de dolgozni fogtok. Még ha nem is érdekel titeket a helyiek problémája, ti magatok sem tudtok ilyen környezetben kikapcsolódni, tehát nincs mit tenni, útra fel.
Ha bárkit megkérdeztek akár egy mondatban, tudatni fogja, hogy az ilyen esetek egyre gyakoribbak. Keresnetek kell valami fejest, akit kifaggathattok. A polgármester pont jónak tűnik. Postotok az elhatározással záruljon.

Rane: Céhház, küldetésfal --->

”Fiorei Mágusok!

A Maolo szigetre keresünk olyan mágusokat, akik felügyeletükkel szavatolnák a biztonságot és a rendet, jelenlétükkel megnyugtatnák a nyaralókat. A munka a felvételtől egészen a szezon végéig tart - ez mostantól számítva még 4 hét – (a szerk.), idejutás egyénileg – hajóval a legegyszerűbb – (a szerk.), szállás, ellátás biztosított, további részletek személyesen.

Rufhus Moriarti”


Hű ez de szuper munkaaaaa, ingyen nyaralhatsz egy hónapig, sőt még ők fognak fizetni azért mert sütteted a hasad. Indulás. Megérkezéskor neked is kijut a helyi vendégszeretetből, de – noha nem egyszerű – erőt veszel magadon és bentebb hatolsz a sziget városiasabb részei felé. Míg a part mentén tradicionális, pálmalevél fedte, bájos kis házikókat láttál, pár száz méterrel bentebb, egy modern városkép fogad, szinte minden földi jót kínáló üzletekkel. A megbízás hátoldalára nyomtatott térkép és igény szerint néhány járókelő segítségével megtalálod a polgármester Rufhus Moriarti székhelyét, egy karcsú, óratornyos épület személyében. Postod itt ér véget.


A körre 10 napot adok, aztán írásaitok végén tüntessétek fel, milyen határidővel kívántok dolgozni
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Rane Iceclaw
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 322
Aye! Pont : 6
Join date : 2010. Oct. 08.
Age : 28

Karakter információ
Céh: Quatro Cerberus
Szint: 6
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - Amikor egy mágus nyaral   Kedd Ápr. 10, 2012 5:33 pm

- Rane, ébredj! Rane!
Fáradtan löktem le magamról a bökdöső kezet. Egyáltalán ki az az idióta, aki zavar a saját ágyikómban? De a kéz csak nem távozott. Fülem is bekapcsolt. Csak nem házibulit tartanak nálam, anélkül, hogy szóltak volna nekem? Vöröslő szemem kinyitottam, és próbáltam rájönni, miért fekszem arccal egy asztalon, előreborulva.
Nem is az ágyamban aludtam el, hanem a céhházban. Párnaként szolgáló kezem könyökhajlata mellett egy méretes alabárd ágyazódott bele mélyen a kemény deszkába.
- Igen? - keltem fel. Hátam recsegni kezdett, ahogy kezdett kiállni az elgémberedett állapotból.
- Fáradtnak látszol. - húzott mellém egy széket Richard.
- Mióta ide jöttem, szinte folyamatosan gürizek. Ráadásul a legutóbbi edzésen majd' meghaltam, de tanultam néhány új trükköt. - panaszoltam, kényelmesen elfelejtve a néha-néha kivett két hetes vakációimat.
- Megértelek. Már mindenkinek jutott egy ilyen küldetés az idén, most te jössz! - kaptam meg egy félbehajtott papírt. - Igyekszünk mindenkinek nyugis nyaralást is szervezni, nem vagyunk hajcsárok. - lapogatta meg vállamat, és visszatért a pulthoz, mielőtt lerombolták volna éhes-szomjas céhtársaim. Kíváncsian nyitottam szét az új küldetésemet.

”Fiorei Mágusok!

A Maolo szigetre keresünk olyan mágusokat, akik felügyeletükkel szavatolnák a biztonságot és a rendet, jelenlétükkel megnyugtatnák a nyaralókat. A munka a felvételtől egészen a szezon végéig tart, idejutás egyénileg, szállás, ellátás biztosított, további részletek személyesen.

Rufhus Moriarti”


Öt szívdobbanást számoltam össze, mire kijutottam az étkezőből. Szétrombolt asztalokat és füstcsíkot hagytam magam után, a felháborodott kiáltásokról nem is beszélve. Arisa érezte örömömet, és irányomat tippelve kezdett felém repülni. Mikor kiértem a házak közül, oldalra nyújtottam kezem, újabb jelét adva tökéletes összhangunknak. Új köpenyem lobogott a szélben, ahogy felkapaszkodtam éppen odaérkező alakjára, és magasabbra repültünk.
- Négyhét pihenő, Arisa! El tudod hinni? Négy hét! Irány a kikötő! Dőzsölni fogunk!
Arisa kissé megzavarodott örömkitörésemtől, de lassan derengeni kezdett neki, hogy mi történt. Örömének egy bukfenccel adott jelet - alig tudtam megkapaszkodni benne zuhanás előtt.
- Óvatosan! - vetettem a szemére, mire csak egy szárnyvonás volt a válasz. - Ott a kikötő! - mutattam le.
Arisa kitekerte a testét, és visszafordult, mire én vontam meg a vállam. Szeméből a "tényleg?!" kérdés sütött olyan intenzitással, mint fejünk felett a Nap. Igaz, ő valószínűleg már akkor is tudta, merre jövünk, mielőtt elmondtam volna neki..
- Két jegyet Maoloba. - csaptam le a pénzt az asztalra a sorbanállás végén.
- Kié a második? - kérdezte az elfoglaltnak tűnő pénztárosnő fel sem nézve.
- Neki. - mutattam rá Arisára, aki körül tisztes távolságba húzódott mindenki. A nő végre felnézett, és artikulálatlan sikoly hagyta el ajkait. Felsóhajtottam, és a visszajárót meg sem várva elvettem a jegyeket, és felléptem a hajóra. Normális vitorláshajónak tűnt, de szemeim azonnal kiszúrták az SE-csatlakozót.
- Felszállást befejezni, indulunk! Vízi szörnyet is hoz magával? - nézett morcosan egy matróz Arisára.
- Nem vízi! Ő csak egy kígyó, akit félreértenek! Viszont ne haragudjon, nekem vakációra kell mennem. - léptem oda az induló ladik csatlakozójához. - Szabad? - emeltem fel a kis karperecet.
- Végülis.. Maga mágus?
- Naná hogy! - vigyorodtam el. Mágiám hidegen felizzott, ahogy egy propeller megforgatására kezdtem el használni. A lassan ringó vitorlás először csak megrezzent, majd egyre gyorsabban indult el Maolo szigete felé. - Milyen hosszú az út?
- Ilyen sebességgel.. - dörmögött a kapitány, majd egy pillanat múlva eredményre jutott - durván három óra.
- Arra bőven van erőm. - vidultam fel. A szélbe tartva arcomat élveztem a menetszelet, Arisa pedig új szórakozást talált ki: a hajóval lépést tartva merült alá a vízbe. Néhány másodperc múlva a tenger felszíne fölé emelkedett, permettel szórva be mindenkit a fedélzeten.
Ahogy múlt az idő, lassan izzadtságcseppek jelentek meg arcomon a víz mellett. Dicsekvésem ellenére nem volt könnyű ilyen sebességen tartani a ladikot, de nem akartam közröhej tárgya lenni azzal, hogy abbahagyom. De végül a horizonton lassan kibontakozott néhány szikla, majd a hozzájuk tartozó sziget, és a pálmafák is.
- Most már lassíthat, megjöttünk! - vezényelt a kapitány. Hálás sóhajjal vettem le magamról a csatlakozót. Arisa befelé vette az irányt, megpihenni és enni - neki is jár az egzotikus konyha!
A hajó fél óra múlva már a kikötőben ringatódzott. Az utasok éljenzése közepette én tettem le lábamat elsőre a néhány órája elhagyott szárazföldre. De még milyen föld... A kőmólón lenge fűszoknyás, kókuszruhás lányok táncoltak, és mielőtt reagálhattam volna, virágfüzérek lepték el nyakamat és arcomat. Kezembe egy kupa került, melyben valami nagy alkoholtartalmú folyadék lehetett, szagából ítélve, ami a virágokon keresztül is megcsapott.
~ Egyszer élünk. - vontam vállat, és a mozdulattól szabaddá váló számba döntöttem az italt. Hangos fuldoklásba kezdtem, amit hangos nevetés kísért - de nem csak én jártam ilyen cipőben. Az újabb kínálásokat már elhárítotam, inkább a tálcákról kínált falatokról vettem el egyet-egyet. Lágy ukulele-szó hangzott fel, és a fogadásunkra kiküldött lányok táncra hívtak minket, amit aztán már inkább nem vállaltam. Perceken múlva végül lemondtak arról, hogy megmozgassanak, helyette mágiámról akartak mindent hallani. Ezt még teljesítettem is, és apróbb tárgyak megalkotásával mutattam be a jégmágia fortélyait a lányoknak.
- Hűha, indulnom kell! - pattantam fel, mikor rájöttem, meg kéne találnom a polgármestert. Elrohantam a parton sorakozó bungalók között, amelyeket a turisták számára építettek. Takaros utak vezettek beljebb, ahol a helyiek éltek - mint a lányok, akik fogadtak minket. Az ő házaik már normálisabbnak tűntek, kőből épült, emeletes épületek. Az egész város egy nagy bevásárlóközpont érzetét idézte - tökéletes turistacsapda. Még szerencse, hogy én nem ezért vagyok itt - illetve, hogy fizetik mindezt!
Arisa eközben mellém ért. Újabb szétrebbenő városlakók, de most nem törődtem velük. Segítség kellett ahhoz, hogy megtaláljam a polgármester irodáját. Arisa egy magas, elegánsnak tűnő épület felé mutatott, néhány utcával arrébb.
- Köszönöm. - öleltem át, mire egy boldog arconnyalás volt a válasz, majd újra visszaindult a sziget belseje felé. Határozott léptekkel indultam el a messziről is feltűnő épülethez.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Gabriel Caradhel
Fegyver mágus
Fegyver mágus
avatar

Hozzászólások száma : 694
Aye! Pont : 25
Join date : 2010. Oct. 24.

Karakter információ
Céh: Dragon Fang
Szint: 9
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - Amikor egy mágus nyaral   Vas. Ápr. 22, 2012 5:20 pm

- Jeges vizet! - kiáltottam be a céhház ajtaján rögtön az után, hogy elült az ajtó fájdalmas dörrenése, ahogy sarkig kivágtam. Fél kézzel a vállamon tartottam apám régi kardját, másik kezemben egy félájult fickót húztam magam után a fapadlón, ahogy elindultam a pult felé.
- Nocsak, ez nem vall rád, Gabriel! - szólt Sebastian mosolyogva, ahogy kitette a korsó vizet a pultra.
- Nem nekem, neki. - intettem a fejemmel a szerencsétlenre, akit egy lendülettel, háttal hozzávágtam a pult oldalának, lekaptam a korsót, és szembe öntöttem vele. - Nekem sört.
Ahogy koppant a következő korsó is, Kaensho is megérkezett, és leheveredett a pult mellett. A fickó megrázta a fejét, és kapkodni kezdte a levegőt, aztán rám nézett, és ismeretlen nyelven hadoválni kezdett.
- A fene se érti, mit vartyogsz, hallgass már el! - emeltem ütésre a kezem, miután meghúztam a korsót.
- Mit akarsz vele?
- Egy megbízás, Erában fejpénz volt rá kitűzve, csempész, halvány gőzöm nincs arról, hogy milyen nyelven karattyol, de a képen ő volt, úgyhogy megy a városőrséghez, csak megpihenek.
- Te pihensz? Én repkedtem veled egész héten, míg elkaptuk! - emelte fel a hangját Sho.
- Igen, és én mentem utána abba a pincébe, mert nem fértél be, és én vertem agyon a testőreit!
- Jól van már, hányan voltak? Tízen? Tizenöten? Annyi meg sem izzaszt, ne játssz rá, nem áll jól!
- Maradj már! - legyintettem, és meghúztam újra a korsót.
- Szia Gabriel! - libbent be a konyhából Prue, fején kuktasapkával, kötényben, kesztyűs kezében pedig egy tepsi gőzölgő, illatra almás süteménnyel.
- Szia! Hát te? Sebastian beengedett a konyhába?
- Don szólt, hogy tanítsak neki pár fogást, mert szeretne megtanulni sütni-főzni, de nem meri megkérdezni… - szólt unott hangon Seb, ahogy átvette a süteményt a lánytól, odafordult a hátsó ablakhoz, kinyitotta, és kitette a párkányra hűlni.
- Nem szeretnék szégyenben maradni, ha egyszer majd… tudod… - hangja félénk volt, belepirult a mondanivalójába, ujjaival malomként játszott, és, hogy lefoglalja magát, elkezdte leszedni magáról a kötényt és a sapkát, aztán gondosan a helyére pakolni őket.
- Feleségül vesz? - tért a lényegre Sho, felkapva a fejét.
- Pontosan. - szólt még mindig fülig pirulva, de sietve odalépett a pultjához, és egy borítékot vett elő belőle. - Ez a tiéd, illetve, tiétek, Gabriel. - nyújtotta át mosolyogva.
- Ez micsoda? - lepődtem meg, de átvettem, és körbeforgatva a borítékot még nagyobb meglepetés ült ki az arcomra. - Maolo sziget? Kim van ott? Újabb megbízás? Ne már, pihenni akartam! Felmenni Sho-val Atsuhoz, és egy hétvégét nyugodtan, békességben, csendességben eltölteni…
- Nem, nem. Ez egy nyaralás, két főre, te nyerted!
- Én? Nem is pályáztam, vagy mi? Csak úgy, sorsolták? - valami olyasmi ugrott be, hogy Fiore minden mágusa benne volt a gömbben, és kihúzták a neveket véletlenszerűen.
- Én pályáztam. - mosolyogva lekönyökölt az asztalra, és felnézett rám. - Na, nyisd csak ki!
- Nem kellett volna, biztos drága volt! - téptem fel a borítékot, és kikaptam belőle a két főre szóló nyereményt.
- Igazából nekem nem volt az. - vigyorodott el szélesen, és hátrálni kezdett…nekem pedig itt lett gyanús a dolog. Felsandítottam rá, fél szemöldökömet felhúztam, és pókerarccal néztem rá.
- Ugyanis, a te pénzedből vettük a szelvényt. - csattant a nehéz, erős kéz a vállamon, Don pedig odakönyökölt a pulthoz mellém. - A születésnapod itt van egy pislantásnyira, Atsunak meg pont ma va-
- Állj! Honnan tudod? - fordultam ki, és elléptem Dontól.
- Bérgyilkos voltam, most felderítő és Xaundaras jobb keze vagyok… Van némi rálátásom Fiore mágusaira. - vigyorgott. - Nem kell megköszönnöd, inkább menj a párodhoz, és turbékoljatok, ezt a jómadarat - intett a pult mellett, a térdét átkulcsolva, fél kezét a szájára szorító fickóra. - meg elviszem én a helyőrséghez.
- Nos, hát… - kezdtem, aztán egy pillanat múlva már majdhogynem repültem, ahogy Sho a lábaim közé bújt, és fellökött a hátára.
- Azt akarta mondani, köszönjük szépen, viszlát! - rikkantotta, és a még mindig szélesre tárt ajtón egyenes tempóban kivágtatott.
- Köszönöm szépen! - kiabáltam vissza, amikor már az udvarban jártunk, Sho pedig elrugaszkodva a földtől, az égbe repített mindkettőnket.
Dél már erősen elmúlt, amikor elindultunk, így amire feltűnt a Blue Pegasus céhháza a horizonton már a nap is nagyjából olyan álmos volt, mint amilyenek mi voltunk így, az egy hetes küldetés után. De tudtuk, hogy hamarosan Atsuékkal leszünk, közölhetjük vele a hírt, és felköszönhetjük, én pedig újra átölelhetem.
- Visszapillantó sem kell ahhoz, hogy tudjam, most olyan bárgyú vigyor ül a képeden, mint valami bájgúnárnak. - szólalt meg Kaensho, ahogy ereszkedni kezdtünk, és valóban, önkéntelenül vigyorogtam, tudtam, hogy közeledünk.
Percekkel később puhán landoltunk a céh gondosan rendben tartott udvarán, ahol ünneplő tömeg zaja, és zeneszó hallatszott. Úgy látszik, nem csak én tudom, hogy Atsuinak születésnapja van. De valahogy mégis meg kéne lepni, nem csak becsörtetni…
- Sho, maradj az ajtó mellett, takarásban, van egy ötletem. - mondtam, aztán kopogtam az ajtón. Az rövidesen ki is tárult, én pedig egy lépést hátráltam, hogy oldalról ne lásson senki, nehogy lebukjak. Egy fiatal, nálam egy picivel alacsonyabb szőke hajú srác nyitott ajtót.
- Miben segíthetek?
- Gabriel van Chantai, Dragon F- á hagyjuk a formalitást. Atsui barátja vagyok, kiküldenéd az ünnepeltet, ha szépen megkérlek? Ne mondd neki, hogy ki keresi, meglepetés!
A szőke buksi szélesen elvigyorodott, aztán bezárta az ajtót, és eltűnt. Odasiettem Shohoz, felpattantam a hátára, és odasúgtam a fülébe:
- Fel az épület fölé! Ha kijön Atsui lecsapsz rá, én elkapom, és elraboljuk, siess! - paskoltam meg az oldalát.
- Tetszik. - vigyorgott Sho is, és egy pillanattal később már az épület felett lebegtünk. Az ajtó kitárult, a fény aranyszínűre festette a füvet, ahol egy árnyék bontakozott ki, majd Atsu fedte fel magát. Alakját bármennyi közül felismertem volna, egyébként zabolázatlan haját most kontyba tűzte, és néhány laza fürtöcske díszítette. Testhez simuló, szoknyában végződő világoskék ruhát viselt, ami első pillanatra elbizonytalanított az előző haditerv végrehajtásában, nem hiszem, hogy kifejezetten örülne, ha tönkretennénk. Sebaj, majd vigyázok. Előre hajoltam, Sho vágtába kezdett, és szélsebesen csaptunk le mellette. Mellé érve elkaptam Atsu derekát, és féloldalt felültettem magam elé. Másik karommal szorosan átöleltem a derekát hátulról is, és mosolyogva a szemébe néztem.
- Végre!!! Már azt hittem, nem is jöttök. - nevetett, és rögtön megcsókolt. Ajkaink hosszan forrtak össze, miközben Sho lelassított, és az épület fölött széles ívű kört tettünk meg, mire elválltak egymástól.
- Hát, gondolkodtunk rajta, hogy kihagyjuk. - szóltam, csak, hogy lássam, erre mi lesz a reakciója, de szó sem volt ilyenről, alig vártam, hogy hazaérjünk a küldetésről, és elhúzhassak Erából, s mindeközben lesegítettem Sho hátáról.
- Persze persze.. - legyintett, és kézen fogva elindult velem befelé az ünnepségre. - Gyertek, nagyon jó a hangulat odabent. - tárta ki a kaput, és ahogy bepillantottam, rádöbbentem, hogy átöltözni elfelejtettem… Még jó, hogy újabban minden ruhámat magammal hordtam.
- Nos, azt hiszem, nem vagyok az alkalomhoz öltözve... de ezen segíthetünk.- engedtem el a kezét, majd kicsit oldalra állva megnyitottam a pecsétem, és pár pillanat alatt lecseréltem a ruhámat egy fekete öltönyre, ahhoz illő nadrágra, fehér ingre, és egy felettébb szoros nyakkendőre. - Mindig túl szorosra sikerül. - nyúltam be egy ujjal, és próbáltam kitágítani, ő pedig újra kézen fogott, és bevezetett a Blue Pegasus tagjai közé.
Persze mögöttünk érkezett Sho, aki azonnal Koko felé vette az irányt, aztán, miután felverte az álomszuszékot, felkapta a hátára, és eltűntek, hogy ezután mi történt velük, nem tudjuk. Én, ahogy beértünk a táncparkettre felkértem Atsut egy táncra, ami egészen addig tartott, míg el nem fáradtunk, s közben olyan jó hangulat kerekedett, hogy komolyan szöget ütött a fejembe, hogy még azelőtt ide költözök, hozzá, mielőtt otthagyom a Dragon Fanget.
Már az éjszaka derekán jártunk, sőt, talán már hajnal volt, amikor elmentünk, és Atsu lakásán töltöttük az éjszakát. Nem volt még ilyen jó estém, és úgy gondoltam, ideje, hogy előrukkoljak a születésnapi ajándékunkkal is. Elővettem hát a két jegyet a ruhám zsebéből, és oldalra fordulva ránéztem a még alvó Atsura. Mosolygott álmában, szinte sajnáltam felkelteni, de tudtam, hogy ha meglátja a jegyeket, azonnal elhagyja még az álmosság is, így elkezdtem velük bökdösni az orra hegyét.
- Hétalvó, hasadra süt a nap! - súgtam a fülébe, miközben ő szépen lassan kinyitotta a szemét, és elmosolyodott.
- Jóreggelt.- nyújtózkodott egyet, és a papírokra emelte a tekintetét. - Mi ez? - kérdezte, és szabályszerűen kitépte ujjaim közül a lapokat.
- Egy két főre szóló egy hetes nyaralás, a Maolo szigetre, nem ismersz egy csinos, fehér hajú Blue Pegasusos lányt, aki eljönne velem? Nincs kit elhívnom, és keresek egyet, a paraméterek adottak. - vigyorogtam.
- Mi..? - könyökölt fel, és alaposabban szemügyre vette a lapokat, újra és újra. - De..de ez.. ez honnan.. miért..? - egyre izgatottabb lett, de még mindig a jegyeket nézegette.
- Miért ne? - mosolyodtam el. - Prue - Don barátnője - felel nálunk a jutalmak kiosztásáért, és minden fizetésemből lenyúlt egy sorsjegyre valót, és ketten megjátszották azt, és itt az eredménye. Születésnapi ajándék, neked most, nekem pedig hamarosan lesz.
- Hihetetlen. - tette le a jegyeket. - Egy hét pihenés együtt a tengerparton? - nézett rám, aztán rövid hatásszünet után felkiáltott - Erre álmomban sem gondoltam volna. Köszönöm! - vidáman a nyakamba ugrott, ami egy kissé váratlanul ért, de egy pillanattal később már hanyatt feküdtem, és ő a hasamon, miközben magamhoz öleltem.
- Nekik köszönd! - nevettem. - Mit szólnál, ha szó nélkül lelépnénk csak te, én, meg a kölykök? - néztem a szemébe.
- Benne vagyok. - felelt lelkesen, aztán megcsókolt, és szó szerint átugrott rajtam, hogy az ágy alól egy kisebb konténert kirántva elkezdje azt telepakolni ruhákkal, és a fürdőből előszedett fontosabb dolgokkal. Mindeközben én annyit csináltam, hogy kikászálódtam az ágyból, gyorsan megmosdottam, mielőtt akadályoztam volna a sürgésben-forgásban, aztán kiültem a nappaliba - immár felöltözve, és vártam, mikor lesz készen. Fáradhatatlanul készülődött, és az egészből nem hallatszott semmi, csak néha egy-egy koppanás, ajtónyikorgás, illetve záródás. Mire végzett, én csak felálltam a fotelból, és megfogtam a bőröndjét, megnyitottam a hasadékot, és átcsusszantottam.
- Azért, megvan az előnye fegyvermágusnak lenni. - mosolyogtam.
- Az biztos. - hadarta vigyorogva. - Indulhatunk? Sho? Gyerünk, ne lazsáljatok! - ragadta meg a kanapén fetrengő Koko mancsát, és a következő pillanatban már sarkig kivágta a lakás ajtaját, és eltűnt a lépcsőfordulón. Azonnal követtük, és az utcán értük utól.
- Hát ennek elment az esze! - motyogta oda szinte szándékosan hangosan Sho-nak a koala, mintegy szemrehányásként Atsunak címezve, de az ő lelkesedését nem lehetett letörni.
- Nos, nyeregbe! - szóltam hangosan, és segítő kezet nyújtottam Atsunak, hogy felemeljem Sho hátára. - Előre, vagy hátulra ülsz? - kérdeztem feleslegesen, hiszen mire befejeztem a mondatot, Atsu már fel is ült Sho nyakához előre, én pedig besoroltam mögé, szorosan átölelve őt.
- Öveket becsatolni, indulás! - kurjantott Sho, és pár, futásban megtett lépés után felrúgta magát a levegőbe, fellobbant lábai alatt a láng, és már száguldottunk is a tenger felé.
- Mielőtt odaérünk, figyelmeztetlek, Sho, mivel egy szigetre tartunk, sok víz lesz körülötte. De, mivel tudom, hogy Atsuval nagyon ügyes voltá-
- Nem kell úgy beszélni velem, mint egy gyerekkel… Nem megyek a víz közelébe, csak átrepülök felette, sima ügy, bízd ide!
Órákig repültünk, de, mivel már korán reggel - legalábbis ébredés után szinte azonnal - elindultunk dél körül már feltűnt a horizonton a sziget, ahova tartottunk, igaz, nem magunk előtt kellett keresnünk, hiszen Sho olyan magasra emelkedett a víztől, amilyen magasra tudott, és valódi lángcsóvaként szeltük az eget. Hiába próbálta tagadni, félt a víztől.
- Előttünk a sziget, perceken belül megérkezünk, hála az égnek. - szólt, és még gyorsabb tempóra kapcsolt.
Felérve a sziget fülé egy széles kört tettünk a házak között, ahol nem kevesen bámultak meg minket. Újra elővettem a jegyeket, és megnéztem melyik szállodába szólnak, s ahogy visszaemeltem a tekintetem a városra azonnal meg is pillantottam a cégért.
- Az lesz a mienk! - mutattam előre.
Sho perceken belül leheveredett a szálloda előtti homokra, nagyokat szuszogva.
- Ideje volt. - lihegte maga elé.
- Ügyes kislány. - simogattam meg a fejét, aztán a hotel ajtaját kinyitva magam előtt betessékeltem a brigádot. Odabent a helyiek, talán hagyományos öltözetüket magukra öltve vártak minket, és pár fűszoknyát viselő lány virágfüzéreket akasztott a nyakunkba, és végül Atsu is kapott egy pofás kis virágkoszorút. Kiszabadulva az őslakók gyűrűjéből odaslisszoltam a pulthoz, bemutattam a jegyeket, a recepciós pedig készséggel bejegyezte a nevünket, aztán a papírmunkával végezve intett egy londinernek, hogy kísérjen fel minket a szobába. Sho és Koko szájtátva néztek magukon körül a hallban, az említett fickó pedig csodálkozó pillantásokkal bombázta őket, amit ők észre sem vettek. Többször is megkérdezte, hogy vannak-e csomagjaink, de végig nemmel feleltünk. Nem akartam megmutatni, hogy hol is hoztuk a poggyászt, nem akartam, hogy mágusként tekintsenek ránk, még a végén valami munkát sóznak a nyakunkba. Végül felkísért minket a szobába, kinyitotta előttünk az ajtót, és ahogy mindenki behaladt, a kétkedő arckifejezését is eltöröltem pár, a markába csúsztatott gyémánttal. Bezártam magam mögött az ajtót.
- Szabadság! - kurjantottam el magam, és megnyitva a pecsétet kivettem Atsu poggyászát, azonnal berontottam a hálóba, az ágyra felrakva azt. - Fürdőruhát elő, irány a strand!
Atsu felütötte a bőrönd zárát, kivett belőle egy két részes fürdőruhát, és mire én elvigyorodva összefontam magam előtt a karjaimat, egyszerű kézmozdulattal kiparancsolt a szobából. Zokszó nélkül kimentem, csettintettem, és egy másodperc alatt átvedlettem egy szál hosszú szárú fürdőnadrágba, két perccel később pedig Atsu is megjelent, már fürdőruhában. Nyálcsorgatásomnak az vetett véget, hogy intett, és egy nagy törülközővel a hóna alatt elindult az ajtó felé.
A hotel ajtaján kiszabadulva alig tízpercnyi séta lehetett -volna- az út a tengerig, ha azt nem teszük meg gyakorlatilag futólépésben. Meg sem vártam, míg Atsu kiteríti a törülközőt, a kezét elengedve nekiiramodtam, és belevetettem magamat a habok közé.
Soha nem voltam még a tengernél, és egy kicsit zavart is ez a nagy meleg, nem voltam hozzászokva, odahaza nyáron is maximum huszonöt huszonnyolc fok körül mozgott a hőmérséklet, itt meg árnyékban volt annyi. Mindenesetre az újdonság a hatása alá kerített,és egy perccel később már Atsu is csatlakozott, de alig merültünk el a vízben együtt… megindult a föld. Jó fél percig tartott, és közben vadul kerestem a földrengés forrását. Talán mágia, vagy valami hatalmas lény? Amilyen hirtelen kezdődött, olyan gyorsan is lett vége, aztán gyors leltárt készítve láttuk, hogy nem lett baja senkinek. Az emberek nem estek pánikba, tehát mindennaposnak számíthat a jelenség, ezzel kizárva a mágia és a hatalmas lény opciót. Mindenesetre azon nyomban kitempóztunk a partra, és Atsu le is intette az első vizimentőt.
- Elnézést! Gyakoriak errefelé a földrengések?
- Jó napot! Korábban egyáltalán nem volt jellemző az ilyesmi, manapság viszont egyre gyakrabban zavarják meg a nyugalmunkat az ehhez hasonló földmozgások. - mondta a fickó úgy, hogy szinte végig a vizet fürkészte, és csak néha-néha nézett Atsura.
- Értem. Köszönöm. - bólintott a lány, aztán hozzám fordult. - Ez nem csak szerintem furcsa, ugye?
- Ha arra célzol, hogy pont akkor történik valami rendellenes a szigettel, amikor sikerül elszabadulnunk, akkor igen. - válaszoltam fél komolyan. - Nem, persze, nézzünk utána!
- Rendben. - sóhajtott fel, és látszott rajta, hogy neki sem tetszik ez a dolog. - Keressük meg a városházát, ha valahol tudnak valamit, akkor ott biztos.


A hozzászólást Gabriel van Chantai összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Ápr. 22, 2012 7:52 pm-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Atsui Orestes
Elemi mágus
Elemi mágus
avatar

Hozzászólások száma : 538
Aye! Pont : 10
Join date : 2010. Oct. 13.
Age : 31
Tartózkodási hely : A hirdetőtábla és Bob mester között félúton

Karakter információ
Céh: Blue Pegasus
Szint: 8
Jellem: Semleges Jó

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - Amikor egy mágus nyaral   Vas. Ápr. 22, 2012 6:11 pm

- Ne lazsálj már! – rángatta meg Koko a jobb karomat, miközben én az utolsó simításokat is elvégeztem a kivételesen hullámos, laza fürtökben kontyba tűzött hajamon. – Mindenki ránk vár… Pontosabban rád! – türelmetlenkedett.
- Jó jó jövök már… - csitítottam. Még egy utolsó igazítás világoskék-fehér testhez simuló, szoknyában végződő selyemruhámon, és már indultam is a kijárat felé. Koko már az ajtóban toporzékolt, s amint kiléptem a küszöbön, becsapta azt, majd feltöltötte mágikus cipőit varázserejével, és hosszú szökdécseléssel indult el a kockaköves úton a céhház felé.
- Nem tudsz gyorsabban jönni? – sürgetett az út közepén állva.
- Esetleg cseréljünk cipőt? – gúnyolódtam a tűsarkakon egyensúlyozva. Nem voltam hozzászokva az ilyen cipőkhöz, ha lehetett, inkább valami kényelmesebbet választottam, de ma különleges eseményre voltam hivatalos, és ugye különleges eseményhez, alkalomhoz illő öltözék dukált. Bár a Mester a mindennapokban is elvárta a csinos megjelenést, nekem ezt sikerült úgy kiviteleznem, hogy közben ne kelljen lemondanom a kényelemről sem, pláne munka közben. Apropó… hogy hova is tartottunk éppen? Nem máshova, mint a huszadik születésnapomra rendezett buliba, amit persze idén is Liz vezényelt le a tőle megszokott teljes odaadással. Már hetekkel korábban szétküldte a meghívókat a céh összes tagjának, nehogy valaki esetleg lelépjen egy munka miatt. Kicsit tartottam is a nagy tömegtől, még mindig nehezen viseltem, ha a társaság középpontjába kerültem, főleg egy ekkora társaságéba, ennek ellenére jól esett a törődésük, és már arra sem lehetett panaszom, hogy meglepetéspartival terhelik a szívem, amit köztudottan utáltam. Liz ezúttal mindenről folyamatosan tájékoztatott, még a véleményemet is kikérte, így én is fel tudtam készülni az eseményre, sőt Gabot és Shot is időben meghívhattam.
- Na végre. Azt hittem már sosem érünk ide. – gúnyolódott Koko könnyed mosollyal.
- Hát én is azt hittem. Ebben a cipőben úgy tűnt, mintha legalább háromszor olyan messze laknánk a céhháztól, mint valójában. Nem értem Liz hogy tud ezekben létezni reggeltől estig.
- Az az ő dolga. – legyintett a kis koalám. – Boldog Szülinapot Atsu!
- Köszönöm Koko! – leguggoltam, és szipogva jól megszorongattam.
- Jó azért nem kell túlzásba vinni az érzelgést. – mászott ki gyilkos ölelésemből egy bő perc elteltével.
- Ohh bocsi.. – egyenesedtem fel a szememet törölgetve.
- Készen állsz?
- Naná! – vigyorogtam, ő pedig felugrott, és kinyitotta a főkapukat.
- BOLDOG HUSZADIK SZÜLINAPOT ATSU!!!! – süvítette a tömeg egyszerre, én pedig minden reakció nélkül, meghatódva, kissé megilletődve, és persze széles mosollyal arcomon tűrtem a hajamba gabalyodó, testemre csavarodó színes papírszalagok, és csillogó konfetti eső támadását.

A céh hangmágusai pörgős, dallamos, néhol kicsit hamis, de mindenképpen szórakoztató zenével alapozták meg a hangulatot, ami szinte azonnal a tetőfokára hágott. Még egy óra sem telt el érkezésünk óta, de Sorel kellő mértékű erőszakkal máris belém öntött két pohár valamit, amitől én is feloldódtam mire előkerült a hat…vagy inkább hét emeletes óriási, több ízű torta, amit persze nekem kellett felvágnom. Szerencsére a céhben töltött közel két év alatt Sorel gondoskodott róla, hogy ne dőljek ki már egy pohár pezsgőtől.. sok órányi kemény edzés eredménye volt ez a néhány pohár, bár a tortaszeletek így is elég kacskaringósak lettek. Miután felzabáltuk az egész édességtornyot, mint a hangyák, folytatódott a buli. Mindenki megforgatott legalább egyszer, miközben én szinte percenként kukkantottam a főbejáratra, hátha kinyílik végre, és megjönnek a legfontosabb vendégek. Nagyjából egy óra telt el így, amikor sikerült végre elszabadulnom a táncba hívók végtelen sora elől, és pihegve lerogytam a lépcsőn nagyjából félúton. Homlokomat nekinyomtam a korlátnak, és mosolyogva figyeltem a mulatozó tömeget, miközben Koko mellettem szunyókált, félig lecsúszva az egyik lépcsőfokról. A pia mégis hatással lehetett az agyamra, mert már azon tépelődtem, miért nem jött el Gabriel és Sho. Addig gondolkodtam, míg sikerült meggyőznöm magam, hogy biztosan megbántottam őket valamivel, vagy talán más, sokkal jobb elfoglaltságot találtak maguknak, mint engem ünnepelgetni. Melankolikus állapotomból egy szőke, fiatal srác, a tükörmágus Wedge zökkentett ki.
- Atsu! – lépett fel az első lépcsőfokra. – Téged keresnek a főbejáratnál. – odasandítottam, de zárva volt, viszont így is mosolyra húzódott a szám. Biztos ő az, nem lehet más.
- Na és ki az? – pattantam fel lelkesen.
- Nem tudom, valami nő. – rántott egyet a vállán, aztán visszaiszkolt a tömegbe, nekem pedig azonnal lekonyult a szám sarka.
– Valami nő…. Remek… csak ne a szomszéd néni legyen, mert akkor világgá megyek… - dünnyögtem magamnak, miközben csalódottan a kapuhoz ballagtam. Sóhajtottam egy mélyet, és kitártam a kétszárnyú ajtót, de nem láttam ott senkit.
- Hahó! – tettem pár lépést kifelé, miközben körbe-körbe forgattam a fejem, de még mindig nem láttam senkit, amikor hirtelen egy fehér folt villant be a látóterembe, aztán valami erősen megragadott a derekamnál fogva, és felrántott. Szívroham közeli állapotban pislogtam magam elé párat, aztán sikerült magamhoz térnem, és lassan, de biztosan felfogtam, hogy Sho hátán ülök, és Gab néz rám mosolyogva. A szimbólum azonnal felizzott a kezemen, én pedig meglepetésemből felrévedve, egy hirtelen mozdulattal átkaroltam a fiú nyakát.
- Végre!! Már azt hittem, nem is jöttök. – nevettem felszabadultan, és megcsókoltam kedvesem. Sho lassított, majd széles ívben leereszkedett a céhház kapuja elé. Már földet ért, mire szétváltunk.
- Hát gondolkodtunk rajta, hogy kihagyjuk. – szólt Gab, miközben lesegített Sho hátáról.
- Persze persze.. – legyintettem jókedvűen, és a fiút kézen fogva, elindultam vissza az aulába, ahonnan megállíthatatlanul tódult ki a többiek zene kísérte zsibongása. – Gyertek, nagyon jó a hangulat odabent. - tártam ki a kaput.
- Nos, azt hiszem, nem vagyok az alkalomhoz öltözve... de ezen segíthetünk. – engedte el a kezem, majd fényjáték kíséretében, mágiájának segítségével lecserélte kényelmes ruházatát egy elegáns, fekete öltönyre. Szinte rá sem ismertem. - Mindig túl szorosra sikerül. – próbálta ujjával kitágítani a fojtogató nyakkendőt, én pedig nevetve bevezettem őket a forgatagba. Az est további része még a korábbinál is jobb hangulatban telt. Sho felverte Kokot, aztán el is tűntek, valószínűsítettem, hogy a parkban kószálnak, esetleg repkednek, vagy csak beszélgetnek, már kezdetektől fogva jól megértették egymást, ezért nem kételkedtem, hogy jól szórakoznak. Akárcsak mi Gabbal. Táncoltunk, nevettünk, aztán valamikor éjszaka hazamentünk, amikor elfáradtunk, minden tökéletes volt. Az éjszakát nálam töltöttük, Sho és Koko már a nappaliban húzták a lóbőrt, mire mi megérkeztünk.

Furcsa, bizsergető érzésre ébredtem másnap reggel, de a szemem csak lassan akart kinyílni. A Nap sugarai már kényelmesen áthatoltak a sötétítő függönyön, sőt még a szemhéjaimon is, tehát nem lehetett túl korán. Valami mintha mászott volna az orromon. Nem is… inkább olyan volt, mintha egy pillangó verdeste volna a szárnyával. Lustán felemeltem a kezem, és megpróbáltam elhessegetni, miközben kinyitottam végre a szemem.
- Hétalvó, hasadra süt a nap! – Gab az oldalán fekve figyelt, és két papírdarabbal piszkálta az orromat. Megvan a tettes.
- Jóreggelt. – mosolyodtam el, majd nyújtózkodtam egyet. – Mi ez? – kérdeztem, és elvettem tőle a papírkákat.
- Egy két főre szóló egy hetes nyaralás, a Maolo szigetre, nem ismersz egy csinos, fehér hajú Blue Pegasusos lányt, aki eljönne velem? Nincs kit elhívnom, és keresek egyet, a paraméterek adottak. – válaszolta vigyorogva.
- Mi..? – felkönyököltem, és jobban megnéztem a… jegyeket. Ahogy olvastam rajta a szöveget, úgy lettem egyre izgatottabb, lassan felültem, és nagyokat pislogva vizslattam a szerzeményt, már másodjára futottam át, mintha nem hittem volna el, amit látok. – De..de ez.. ez honnan.. miért..? – felgyorsult a szívverésem, de még mindig a jegyeket tanulmányoztam.
- Miért ne? - mosolygott. - Prue - Don barátnője - felel nálunk a jutalmak kiosztásáért, és minden fizetésemből lenyúlt egy sorsjegyre valót, és ketten megjátszották azt, és itt az eredménye. Születésnapi ajándék, neked most volt, nekem pedig hamarosan lesz.
- Hihetetlen. – engedtem le az ajándékot tartó kezemet. – Egy hét pihenés együtt a tengerparton? – emeltem a még mindig fekvő fiúra tekintetem. – Erre álmomban sem gondoltam volna. Köszönöm! – ugrottam a nyakába, mint egy kisgyerek, talán kicsit túl hevesen is, de szerencsére nem voltam olyan nehéz, hogy agyon nyomjam.
- Nekik köszönd! – nevetett, miközben én a hasán fekve eltoltam magam kissé, hogy lássam az arcát. - Mit szólnál, ha szó nélkül lelépnénk csak te, én, meg a kölykök? – nézett a szemembe.
- Benne vagyok. – feleltem lelkesen, majd megcsókoltam, és azzal a lendülettel, kiugrottam az ágyból. Előhúztam egy nagyobb táskát az ágy alól, és eszeveszett pakolásba kezdtem. Nem néztem mit dobálok be, ruhákból azokat választottam, amik legfelül voltak a szekrényben, aztán a fürdőszobából is összehajigáltam a fontosabb dolgokat. A nagy rohangálás közepette azért szakítottam időt arra is, hogy felverjem Kokot meg Shot, és félmondatokban közöltem velük mi a helyzet. Koko persze egy szót sem értett az egészből, Sho viszont tudhatott az utazásról, így el tudta neki magyarázni a dolgok állását. Én túl izgatott voltam, sürögtem-forogtam, mint akit beoltottak. Mintha öt perc alatt készültem volna el a reggelivel, a pakolással és az öltözéssel is, nem is figyeltem Gab mit csinál közben, mikor végeztem, ő a nappaliban várakozott, majd felállt, elvette a bőröndöm, és bedobta a dimenzióhasadékba.
- Azért, megvan az előnye fegyvermágusnak lenni. – mosolygott.
- Az biztos. – hadartam fülig érő szájjal. – Indulhatunk? Sho? Gyerünk, ne lazsáljatok! – ragadtam meg a kanapén tespedő Koko mancsát, és szó szerint kiviharzottam vele a lakásból, majd az utcán megálltam, és vártam, hogy Shoék is utolérjenek.
- Hát ennek elment az esze. – motyogta oda Koko a kiérkező farkasnak, persze pont olyan hangosan, hogy én is halljam, de most nem tudott rávenni a szájkaratéra, a vérem szinte pezsgett, fejben már a tengerparton poroszkáltam a puha homokban.
- Nos, nyeregbe! – szólt Gab fennhangon, és felém nyújtotta kezét, hogy felsegítsen Sho hátára. - Előre, vagy hátulra ülsz? – kérdezte, de ekkor én már Sho nyakánál ültem, és beletúrtam a bundájába, hogy felkészüljek a repülésre. Koko hason feküdt előttem, és szintén készen állt az utazásra.
- Öveket becsatolni, indulás! - kurjantott Sho, amint Gab átkarolt hátulról, majd nekiiramodott, és pár lépés után elrúgta magát a földtől.
- Mielőtt odaérünk, figyelmeztetlek, Sho, mivel egy szigetre tartunk, sok víz lesz körülötte. De, mivel tudom, hogy Atsuval nagyon ügyes voltá-
- Nem kell úgy beszélni velem, mint egy gyerekkel… Nem megyek a víz közelébe, csak átrepülök felette, sima ügy, bízd ide! – elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott a múltkori repülésünk kettesben, örültem, hogy volt értelme “kioktatni”.

Jó hangulatú csevegéssel telt az utazás, így fel sem tűnt, hogy valójában órákig repültünk. Sho bár próbálta leplezni, a végtelen kék tenger feletti haladás egyértelműen feszélyezte, magasabbra emelkedett, és gyorsított is, nyilván mielőbb partot akart érni, és erre nem is kellett sokáig várnia.
- Előttünk a sziget, perceken belül megérkezünk, hála az égnek. – kiáltotta, és még jobban fokozta a tempót, a sziget pedig valóban feltűnt, csak épp nem előttünk, hanem az iszonyú magasságnak köszönhetően, inkább alattunk. Ahogy a szárazföld fölé értünk, rohamosan csökkenni kezdett a magasságunk, míg végül közvetlen a házak felett tettünk egy utolsó kört, Gab pedig elővette a jegyeket, és megnézte, pontosan hova kell mennünk.
- Az lesz a mienk! – mutatott az egyik épületkomplexumra, Sho pedig azonnal célba vette, és pár perccel később, már landoltunk is a puha, fehér homokban.
- Ideje volt. – lihegett fáradtan, mi pedig – Koko kivételével persze – leugrottunk a hátáról.
- Ügyes kislány. – simogatta meg Gab a buksiját, én pedig végigsimítottam az oldalát, aztán bementünk a hotel főbejáratán. A fogadótérben néhány mosolygós, fűszoknyás lány azonnal ránk vetette magát, és a nyakunkba aggattak több virágfüzért, én még a fejemre is kaptam egy orchidea koszorút. Gab lovagiasan elintézte a pultnál a hivatalos dolgokat, aztán egy londiner felkísért minket a szobánkba, bár vetett pár furcsa pillantást a látványtól szinte megbabonázott Shora, és a hátán szintén kikerekedett szemekkel nézelődő Kokora, nomeg azt is nehezen hitte el, hogy nincsenek csomagjaink, de a borravaló minden kérdését feledtette.
- Szabadság! - kurjantotta Gab, ahogy a férfi bezárta a lakosztályunk ajtaját, aztán megnyitotta a hasadékot, előkapta belőle a poggyászom, és a hálószobába csörtetve, ledobta azt az ágyra. Ha már itt tartunk, még soha életemben nem láttam ekkora ágyat, lelki szemeim előtt láttam, hogy akár öt ember is kényelmesen elférne rajta. - Fürdőruhát elő, irány a strand! – kiáltotta töretlen lelkesedéssel Gab, én pedig ámulatomból felébredve, átvettem hangulatát, kinyitottam a bőröndöt, és előástam egy mélykék, kétrészes fürdőruhát. Egy kézmozdulattal kiküldtem az elégedetten, karba tett kézzel vigyorgó fiút a szobából, és gyorsan átöltöztem (ilyenkor azért nagyon tudtam irigyelni Gab mágiáját), aztán előkaptam egy nagy törölközőt is, kimentem én is, és intettem páromnak, hogy kész vagyok.

A partra érve Gab kirántotta a kezét az enyémből, és meg sem várva, hogy leterítsem a törölközőt, futva belegázolt a tengerbe. Gyorsan lepakoltam, majd Kokoékat ott hagyva, a fiú után eredtem, addig szaladtam, míg a víz térdig nem ért, aztán fejest ugrottam az érkező hullámba. Borzasztóan jó érzés volt újra a sós csodában mártózni, úgy éreztem, mintha máris túl lennék két hét pihenésen, azonban alighogy belemerültünk a kellemesen langyos habokba, amikor megmozdult a föld. Talán fél percig rázkódhatott lábunk alatt a talaj, aztán újra lenyugodott minden. Azonnal elkezdtem kiúszni a vízből, nehogy utolérjen egy nagyobb hullám, de aggodalmam feleslegesnek bizonyult. A partra érve láthattam, hogy a víz ugyanolyan nyugodt maradt, mint eddig volt, látszólag az emberek sem estek pánikba, senki nem sérült meg, de még az épületeknek sem lett semmi bajuk.
- Elnézést! – szólítottam meg egy arra sétáló vízi mentőt. – Gyakoriak errefelé a földrengések?
- Jó napot! Korábban egyáltalán nem volt jellemző az ilyesmi, manapság viszont egyre gyakrabban zavarják meg a nyugalmunkat az ehhez hasonló földmozgások. – a lényeget megtudtuk, nem akartam hát tovább feltartani, látszott rajta, hogy lelkiismeretesen végzi a munkáját, csak néha pillantott rám, miközben beszélt, egyébként végig a vizet kémlelte.
- Értem. Köszönöm. – bólintott, és tovább is állt. – Ez nem csak szerintem furcsa, ugye? – húztam el a számat Gabhoz fordulva.
- Ha arra célzol, hogy pont akkor történik valami rendellenes a szigettel, amikor sikerül elszabadulnunk, akkor igen. – válaszolta egy fél mosollyal. - Nem, persze, nézzünk utána!
- Rendben. – sóhajtottam kissé csalódottan. – Keressük meg a városházát, ha valahol tudnak valamit, ott biztos.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pantherlily
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 166
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 05.

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 10
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - Amikor egy mágus nyaral   Szomb. Júl. 07, 2012 12:57 am

Mindenki csak a neki szánt részt olvassa el.

Rane:
Spoiler:
 

Atsu Gab:
Spoiler:
 
Atsu, Gab, Rane:
Nem a legmegfelelőbb a hely a családi összeborulásra, de egy két baráti ölelés puszi vagy szó váltása belefér. Többre nem is lenne időtök, ugyanis újabb úriember érkezik, az előzőnél jóval rémültebb ábrázattal.
Rufhushoz jött és egyelőre úgy fest, csak rémült, lihegésektől szabdalt hadoválás jön ki belőle. Amaz közelebb lép és nyugalomra inti, leülteti s egy pohár vizet tölt neki. Miután megnyugodott, érthetően is előadja mondókáját.
Úgy fest egy helyi lakos, akinek a fia jó barátságban van a polgármester gyerekével, Rimb Moriartival. A 10 éves kis Rimb a fejébe vette, hogy a földrengéseket, valami gonosz, a hegy belsejében lakozó szörnyeteg okozza. Apja számára látszólag nem új ez az elmélet, de egy grimasznál többet nem vált ki belőle. Rimb vélhetőleg támogatás híján úgy döntött maga jár a dolog végére és néz be a hegy gyomrába, barátja nem tartott vele, helyette inkább az apukájához rohant segítségért. Ezen hírek hallatán már az idősb Moriarti is összeráncolja szemöldökét. – És pont most, amikor ez a fene ette földrengés jön. – Morog gyöngyöző homlokkal, de nem tétovázik sokáig.
– Rane – Pillant fel hirtelen – A biztonság szavatolása az ön feladata, nézzen utána a történteknek. Bár valószínűleg senkinek nem esett baja s a gyerek már rájött hogy bolondságot csinált és a barlang szájánál ül pityeregve, szeretnék megbizonyosodni arról, hogy rendben van. Ez különleges eset - ahogy mondtam, mifelénk nyugodt és felhőtlen a hangulat – ezért külön díjazást számolok fel szolgálataiért. És önök pedig - tekint Atsura és Gabra - nos ez egy remek lehetőség, hogy a kíváncsiságukat kielégítve körülnézhessenek a dolog epicentrumában. A kereséssel is hamarabb végeznek ha többen vannak, mindezt persze nem várom el ingyen. – Mondja az eddigieknél kicsit feszültebben, de minden bizonytalanság nélkül. – Rendben van ? – Azzal kezét nyújtja
A legutóbb befutott férfi, Zsigmond mutatja az utat a bizonyos barlanghoz, amely a karima északkeleti részén van. A maolo a helyiek nyelvén süveget jelent s a hegyet körülvevő barlangrendszert karimának nevezik. A város és a part a hegy déli részén fekszik így gyalogolnotok kell egy bő másfél órát. Nem lenne szerencsés húzni az időt, így azonnal indultok. Postok a város elhagyásával és a burjánzó erdőn át vezető kicsinyke turistaúthoz való megérkezéssel záruljon.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Pantherlily
Ex-mesélő
Ex-mesélő
avatar

Hozzászólások száma : 166
Aye! Pont : 0
Join date : 2012. Jan. 05.

Karakter információ
Céh: Fairy Tail
Szint: 10
Jellem:

TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - Amikor egy mágus nyaral   Csüt. Nov. 15, 2012 7:50 am

A játékosok kérésére a küldetést lezárom
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Magánküldetés - Amikor egy mágus nyaral   

Vissza az elejére Go down
 
Magánküldetés - Amikor egy mágus nyaral
Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» [Küldetés] Hogy készítsünk babát?
» [Játékos Küldetés] A Kaszás Katakombája
» Konoha kapuja
» A falu vezetőjének irodája
» [Event] A legendás küldetés!

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
 :: Játéktér :: Fiore Királyság :: Máshol...-
Ugrás: