Crow VS Dead - Amikor nagy erők egy munkáért csapnak össze!

Már hajnalban felébredtem, mert egyrészt nem voltam álmos, másrészt a fa törzse hihetetlenül kényelmetlen volt. Tegnap éjjel itt kellett letelepednem, mert néhány gyenge kis féreggel végeznem kellett s belefáradtam az eltaposásukba. A délutáni eső miatt kezdetben kissé nedves volt, ám megszoktam én mindenféle körülményt, így nem estem kétségbe, néhány perc után elszunyókáltam. A kelés után felálltam és megpróbáltam megtisztítani a ruhámat. A faromnál egy kicsit nedvesebb lett a nadrágom, s abban is biztos vagyok, hogy ez meg is látszik rajta. Szerencsére mindig hordok magammal tartalék ruhákat, így nem volt okom pánikozni emiatt. A táskámból előkotortam egy eddigi utam során használatlan ruhadarabot, majd azt, ami jelenleg volt rajtam rögtön le is vettem, s ha már úgy is itt tartottam, alsót is cseréltem. A csere után a felsőmet még nem vettem fel, s rövidnadrágot viseltem. Tudtam, hogy nincs okom miért aggódni, hiszen az erdőkben nem sokan szoktak járkálni.
Éppen hogy csak bolyongtam, amikor egy mágust pillantottam meg. Szerencsére ő is érzékelte, hogy én sem vagyok átlagos és intett is nekem. Ekkor pillantottam meg a céhének a jelét. Teste vékonynak, ennek ellenére izmosnak tűnt. Rövid szőke haja volt, s halványzöld szeme, tekintete pedig nyugodt volt. Hosszú ujjú ingjét feltűrve hordta, ami helyett szerintem akár rövid ujjút is hordhatott volna. Hosszú nadrágban volt, amit szintén nem értettem, de hát ez az ő baja. Mikor végigmértem újfent észrevettem a kezében lévő papirkát. Úgy véltem, valami munka lehet vagy hasonló, így eldöntöttem, hogy követni fogom. Hiszen csináltam már ilyet, akkor bejött, s szerintem most is be fog jönni. Mikor beoldalaztam a fák közé kissé meglepődött a férfi, rövid idő múlva azonban mintha mi sem történt volna haladt tovább. A fákat rejtekül használva elkezdtem követni a férfit. Mikor már a város közelébe értünk felvettem rövid ujjú fekete pólómat felvettem.
Szerencsére nem tűntem fel az üldözöttemnek, a város tömege remekül óvott attól, hogy az úr észrevegyen. Végül megérkeztünk egy hatalmas házhoz. Hihetetlenül gyönyörű kertje és félelmetes vérebei voltak. Nem, nem kutyák, hanem valamiféle visszataszító embernek titulált lények. Mikor elkezdett velük tárgyalni én is mellé kémkedtem magamat, majd úgy tettem mintha vele lennék. Mikor ő elindult én is mentem volna utána, azonban megállítottak.
- Én is a munka miatt jöttem. – Hazudtam nekik egyből, mire ők rögtön tovább is engedtek. Még jó, hogy nem intelligencia alapján választanak őrző-védőket. Az előttem haladó srác szerencsére nem törődött velem, nem tartott fenyegetésnek. Szerettem az efféle magabiztos embereket, mert öröm nézni, ahogy leesnek a magas lóról. Egy hosszúnak tűnő séta után elértük a megbízó szobáját. Én nem beszéltem, mert feleslegesnek éreztem, mikor azonban megkérdezték, hogy benne vagyok-e egy harcban a munkáért egyértelműen bólintottam.
Nem halogattuk sokáig a küzdelmet, egyből kimentünk a férfi külön ilyen esetekre készített edzőtermébe. Ahogy felálltunk egymással szemben, majd felmértük egymást, megszólaltam.
- Ne haragudj, semmi személyes!

- Ha nem tud fizetni, attól tartok, még ma este el kell hagynia a lakást. - hangzott el a mondat, amelyet eddig még sohasem hallottam, és mindig is reméltem, hogy nem is fogom. A lakás tulajdonosa volt, aki azzal vádolt, hogy nem fizettem ki az albérletet, pedig a fejemet rá, hogy még tegnap előtt elküldtem a pénzt. Kellemetlen. Vagy a posta hagyott cserben, vagy a memóriám; eddig mindkettőben bíztam, de többé nem fogok egyikben sem. Most tényleg nem tudtam, hogy mitévő legyek. Az egyetlen megoldás az volt, hogy villámgyorsan elvégzek valami munkát, és a jutalomból kifizetem a lakásomat, elvégre már annyira a szívemhez nőtt, hogy semmi pénzért nem válnék meg tőle. - Kérem, adjon még egy napot! Előteremtem a pénzt, még ha a szerveimet is kell piacra vinnem! - ironizáltam, miközben öklömet elszántan emeltem a magasba, és csillogó szemekkel pillantottam az őszülő férfira, aki egy bólintással jelezte, hogy ad még egy napot. Még odadobtam egy elhadart „köszönömöt”, majd a Quatro Cerberus felé vettem az irányt. Lihegve léptem be a hatalmas épületbe, és azonnal a hirdetőtábla felé vettem az irányt, amelyen különböző nehézségű feladatok voltak. Gondolkodás nélkül leszedtem az első kezem ügyébe kerülő megbízást, majd miután átolvastam, a kis városka felé vettem az irányt, ahol a megbízóm lakott. Gyalogosan indultam neki a több órás útnak. A számban ott füstölgött a szokásos vaníliás dohányrúd, a hátamon pedig a küldetésekre általában magammal cipelt szürke kis táska volt. Meglehetősen eseménytelenül telt az utazás. Egy darabig nyílt terepen baktattam, majd a környezet megváltozott, s zöldellő lombozatú fák tornyosultak felém. Csupán ekkor vettem észre, hogy időközben már csak a szűrőt szívtam. Kivettem a számból a csikket, s a táskámba dobtam, ami ilyenkor leginkább csak hordozható szemetesként funkcionált. ~ Nah, most merre tovább? - torpantam meg, mikor az ösvény, amelyen eddig haladtam, kettévált. Végül a jobb oldali mellett döntöttem, elvégre a mindig a jobb a jobb választás, legalább is általában… >.<” Csöndesen haladtam tovább gondolataimba merülve, mikor Lord Ash’argaroth hangja visszahangzott a fejemben. ~ Valaki van itt. Tartsd nyitva a szemedet, Kölyök! - ennyi elég volt ahhoz, hogy kissé visszább fogjam a tempót, ám amikor megpillantottam az ezüstszürke hajú férfit, egy sóhaj szakadt fel a mellkasomból, amely’ a megkönnyebbülésemet jelezte. Meglehetősen furcsa látványt nyújtott a félmeztelen srác az erdő közepén, de most nem nagyon tudott izgatni, hogy mit keres itt, elvégre sürget az idő: a lakásom a tét! Halványan elmosolyodtam és intettem a mágusnak, majd folytattam az utamat, de Lord Ash’argaroth tovább aggodalmaskodott. Hiába hagytam magam mögött a mágust, a testembe zárt Démon továbbra is azt hajtogatta, hogy valaki van a közelben, és akárcsak Én, a rejtélyes idegen is arrafelé halad, amerre Én. Hamarosan beértem a városba, s elvegyültem a tömegben. Villámgyorsan útbaigazítást kértem az egyik járókelőtől, majd miután elmondta, hogy pontosan hol lakik a megbízóm, már egyenesen arra felé tartottam. Hatalmas ház volt, gyönyörű kerttel, és két kigyúrt őrrel, akik felém indultak. - Ki vagy, és mit akarsz? - kérdezték szinte egyszerre, mire beletúrtam kissé kócos hajamba, majd belekezdtem a magyarázatomba. - Crow Geelstun, a Quatro Cerberustól. A munka kapcsán jöttem. - feleltem tömören, aminek hallatán azonnal tovább engedtek. Ezt követően egy hosszas séta után a megbízó szobájához értem. Csak ekkor vettem észre, hogy miről beszélt mind idáig a Pokol Hadvezére; az erődben látott srác állt mögöttem. ~ Követett. - csóváltam meg a fejem, ám ekkoron már a megbízónk is kilépett az irodájából és arról kezdett el beszélni, hogy csak egy mágusra van szüksége, ezért meg kell küzdenünk egymással, és aki nyer, azé a meló. Ezt hallva ingerülten húztam fel egyik szemöldököm. - Benne vagyok! - vágtam rá, miután megkérdezte, hogy elfogadjuk-e a feltételét. Egy edzőterembe vezetett minket, ahol aztán egymással szembe fordultunk, s ellenfelem még utoljára megszólalt, de már nem láttam értelmét válaszolni. Azonnal neki rontottam és egy egyszerű ütéssel kíséreltem meg eltalálni állkapcsát…

Szavaim után átadtam a harc kezdeményezését ellenfelemnek. Szerencsémre nem tétovázott sokáig, rögtön támadásba lendült. Egy egyszerű ütéssel próbált meg megsebezni engem. Micsoda meglepő húzás, ha ő is, s én magam is mágusok vagyunk, minek vacakolunk efféle marhaságokkal. Nem szerettem, amikor lebecsülnek, talán az ellenem nem képes támadó mágiát használni, vagy esetleg nem akar. Remélem, hogy nem hiszi azt, hogy egy átlagos harcossal van dolga, akit rövidtávon, komolyabb megerőltetés nélkül elgyepálhat. Alig néhány centire volt a fejem az ököltől, amikor hirtelen lehunytam a szemeim, majd megszólaltam.
- Dark Moment!- Szavaim után a fények eltűntek és teljes sötétségbe borult a szoba. Természetesen a férfi meglepődött, ráadásul időközben arrébb mozgattam a fejem, így terve sikertelenné vált és az ütése a levegőt csapta meg, helyettem. Az előnyt kihasználva néhány lépést hátrébb mentem, hogy mikor kinyitom, a vörös szemeim ne vegyen észre. Nagyjából úgy tizenöt méter lehetett kettőnk között, amikor kinyitottam a szemeimet. Az ellenem továbbra sem volt kétségbe esve, a hirtelen megváltozott terep ellenére sem tűnt úgy, mintha félne.
- Hihetetlen! - Suttogom, olyan halkan, hogy ne hallja. Felháborítónak tartottam, hogy a halálhoz ilyen közel sem kezd el rettegni és imádkozni. Minden esetre öröm lesz az ő áldozatán keresztül eljutni oda, hogy elvállalhassam a munkát. Már láttam, ahogy a főnökhöz sétálva átlépem a fejét, amelyből hála nekem egy csontpenge áll ki. Az arcából ömlik a vér és az addig higgadt arckifejezése egy kiáltásba torkollik, amit még a halála előtt hallat.
A tervet átültetve a gyakorlatba a földhöz hajoltam és előhúztam egy haláltüskét. A fegyvert alaposan szemügyre véve és minden egyes porcikáját átvizsgálva ellenőriztem le, hogy alkalmas-e emberölésre. Nm voltam egy minőség ellenőr, de a gyilkosságnak mániákusa, s mestere voltam. Amint megfelelőnek éreztem az alkalmat, azaz néhány pillanat után el is hajítottam a kis huncutot az útjára, melynek végén egy fejben kell megállnia.
Négy lehetőség volt, nekem volt istentelen pechem, neki volt hatalmas mákja, esetleg érezte a veszélyt, vagy talán nem tudok célozni. Nem akartam ebben a küzdelemben túl sokat koptatni az agyamat, néhány pillanatig még is elagyaltam, mi van, ha lát. Ám, akkor miért nem támad meg, talán ereje csak arra hat ki, hogy kitérjen a támadás elől, ám arra, hogy visszaüssön, már nem? Érdekes, ennek ellenére unalmas. Mint, amikor egy veszélyes ragadozó a ketrecében az altatók elől tér ki. a támadás gyenge, ezért ki is tér előle, azonban a rács erős, ezért legyőzni nem bírja az ellenségét. Most én vagyok az „állatgondozó”, akinek elsőre egyszerűnek tűnő feladata, nem is olyan könnyű, mint remélte.
Közelebb sétáltam az úrhoz, úgy öt méterrel és ismét előhúztam egy tüskét. Gyorsan megvizsgáltam, nem-e kileng oldalra vagy esetleg más problémája van, de semmi. Alaposan bemértem a mozdulatlan, de nem ijedt srácot, majd dobtam. Ahogy az előbb, most is az utolsó pillanatban tért ki. Vagy én csináltam valamit nagyon rosszul, vagy ő nagyon jól. Mindegy, a lényeg, hogy mindenképpen változtatni kell. Egy biztos tervet kell kitalálnom, ahol nem segíthet holmi jó hallás, mindenképp halál a célpontom jutalma.
A földből most két ugyanolyan fegyvert húztam ki. Nem volt türelmem vizsgálódni, vagy várakozni, rögtön felé hajítottam a két eszközt. Olyan módon, hogy ha bármelyik irányba elmozdul, akkor meghal. Ha nem mozdul, csakis akkor élheti túl, és ő így tett. Reméltem, hogy a hang miatt meg fog mozdulni, ám nem. Ott állt és várt, hogy elzúgjanak a fülei mellett.
- Ezt meg hogy csinálod? – Kérdezek rá, hátha válaszol. minek után az álcám felfedtem, avval, hogy megszólaltam, nem tartottam létfontosságúnak, hogy továbbra is a sötétben harcoljunk. Mégis, valamennyi védelmet nyújtott, így úgy döntöttem, a válaszáig semmiképpen nem adom vissza neki a látását.

Öklöm az arca felé süvített, miközben mágiát alkalmazott, s minden elsötétült. Néhány pillanatig nem tudtam, hogy mi tévő legyek, s ezt kihasználva persze ki is tért a bemelegítő akcióm elől. Milyen kellemetlen. Még egy rövid ideig azon gondolkoztam, hogy hogyan tudnám a saját javamra fordítani ezt, de úgy tűnt, sehogy. Egyedül a Démonformámban bízhattam, hiszen akkor egy testben két lélek van, és Lord Ash’argartoh figyelmeztetni fog, ha valamilyen támadás közeleg. ~ Mondd, Ash’argaroth! Benne vagy egy alkuban? - kérdeztem, minek hallatán a szörnyeteg azonnal felkapta a fejét. Tudtam, hogy érdekelni fogja, elvégre az ilyen üzletek során mindig kap Ő is valamit. ~ Mi lenne, ha segítenél elkerülni ebben az idegesítő sötétben a támadásokat, elvégre egy Démon tudja érzékelni még ilyen fényviszonyok mellett is a mozgást, cserébe átengedem neked az irányítást holnap, mondjuk egy órán át. A kikötésem csak annyi lenne, hogy Én választhassam ki a helyszínt, ahol ez megtörténik, s hogy barátokat nem ölhetsz meg. - a feltételemet hallva a Pokol Hadvezér lelkesedése kissé odaveszett, ám mivel Őt maga a gyilkolás teszi boldoggá, még így megköttetett kettőnk között a démoni alku. A tudat, hogy mostantól a „társam” ügyel arra, hogy ne sérüljek meg, valahogy megnyugtatott, ismét hideg fejjel voltam képes gondolkodni. Most már csak azt kellett kitalálni, hogy Én milyen úton fogom tudni megsebezni az ellenséges mágust. Végül szemeimet lehunyva - elvégre mindez nem is olyan félelmetes, ha nem látja az ember - az ingem ujjait kezdem el letűrni, mivel nem szeretném, ha az ellenfelem meglátná, hogy milyen mágiát használok. Mikor kész voltam vele Lord Ash’argaroth hangja szólított meg. ~ Lépj egyet balra. - azonnal megtettem, amit kért, s mélyen legbelül abban reménykedtem, hogy nem egyenesen a támadásba vezet éppen bele. Nem így lett. Éreztem, amint a rejtélyes valami, amivel megtámadott a mágus, a jobb oldalamon süvít el, nem sokkal az arcom mellett. - Birth of Demon. - mondtam ki a technika nevét, ám olyan halkan, hogy szinte már csak tátogtam. Ezt követően karjaimon elszürkült a bőr, egyfajta páncélt képezett, ujjaimon a körmök karmokká nyúltak, amelyekkel akár egy fejet is lemetszhettem a testről. Pontosan ez volt a tervem, ám előbb közel kellett kerülnöm. Szinte alig hallható kopogásokra lettem figyelmes. Talán lépések voltak, nem tudom, hiszen ha érzékeim nem élesedtek volna ki a technika alkalmazását követően, akkor ennyit se hallhattam. ~ Vajon közelebb jött, vagy távolodott? Valószínűleg előbbi, elvégre elkerültem az első támadását, s most biztosra akar menni. - gondolkodtam, ám ekkoron ismételten mozdulnom kellett, mert egy újabb támadása közeledett. Könnyűszerrel kikerültem ezt is, de nyilvánvaló volt, hogy nem szerencsés, ha hagyom továbbra is, hogy Ő irányítson. Biztos voltam benne, hogy folyamatosan közeledik hozzám, s már csak arra kellett várnom, hogy figyelme lankadjon. Ismét támadt, de most nem mozdulhattam a testemben lapuló szörnyeteg parancsára. Elzúgott mellettem a két fegyver, majd ellenfelem egy kérdést tett fel. - Ritka szerencsés vagyok. - vigyorodom el, s lassú tempóban megérintem a talajt. Egy Haláltüskét húzok elő, amelyet gondolkodás nélkül a hang irányába dobok. Ezt követően még két Death Spike-ot idézek meg, melyek közül az egyiket az ellenfelem vélhető pozíciójától kissé jobbra dobom, a másikat pedig magamnál tartom. - Egyébként meddig akarsz még a sötétségbe burkolózni? Ilyen módszereket csak olyanok használnak, akik félnek a szemtől szembeni összecsapásoktól. Te igazán nem tűnsz ilyen fajtának. - közlöm vele véleményemet, miközben várom, hogy történjen végre valami, mivel a sötétségnek hála, még mindig nem mozoghatok szabadon…

A megnyugtató sötétségben folyamatosan figyeltem, hogy mit cselekszik, miközben a válaszát várom. Nem váratott sokáig, hamar válaszolt az ifjú.
Ritka szerencsés vagyok. - Felelete nem igazán elégített ki, mert úgy véltem kamuzik. Biztos vagyok benne, hogy nem az átkozott vakszerencse segítette ki őt, ilyen rövid időn belül háromszor is. Nem hagyott sokáig elkalandozni a „barátom”, inkább megajándékozott egy haláltüskével, ami reményei szerint eltalál. Nem tudta, hogy vele ellentétben én látok a sötétben, így nekem elég csak kitérnem. Gyorsan meg is tettem a megfelelő irányba a lépést, hogy a másik eszköze is elzúgjon mellettem.
- Egyébként meddig akarsz még a sötétségbe burkolózni? Ilyen módszereket csak olyanok használnak, akik félnek a szemtől szembeni összecsapásoktól. Te igazán nem tűnsz ilyen fajtának. -- Az igazság az, hogy valóban nem szeretem az efféle harcmodort, de amíg működik felesleges mást használnom. Na, meg nem is igazán tudom, hogy megérné-e nekem feladni ezt az előnyt, könnyen lehet, az ellenem a világosban, ahol lát erősebb, mint én. De hát, bármikor képes vagyok visszavarázsolni ebbe a kellemes és előnyös helyzetbe.
- Körülbelül, most már elég is lesz ebből a bujkálásból. – rögtön utána vissza is tért a fény a terembe, én pedig már rég felkészültem arra, hogy meg fog dobni egy Death Spike-al. Nem is telt ok időbe, megtámadott a kezében szorongatott fegyverrel, én pedig kitértem előle.
A férfi valahogy átalakul, amióta elmúlt a sötétség, ahogy közelített felém, hogy közelharcban mérje fel az erőmet, észrevettem a hosszúra nőtt karmait. Nem tudom, hogy hogyan csinálta, de az biztos, hogy nagyon féltékeny lettem rá. Olyannyira, hogy majdnem sikerült is a terve. Azonban volt elég lélekjelenlétem, ahhoz hogy az utolsó pillanatban kitérjek a támadás elől.
Mikor ismét felvettem néhány lépés távolságot egy árnyököllel támadtam meg a hasfalát. Talán a hirtelen jött világos miatt, vagy, mert nem volt elég nagy távolság köztünk, de nem bírt kitérni a varázslat elől. Hatása azonban csupán annyiban nyilvánult meg, mintha egy sima ütés érkezett volna a hasára. Kicsit megtántorodott, ám semmi komolyabb. Ennek ellenére volt időm fellélegezni és átgondolni egy kicsit a helyzetet. Összesen négy test van abban a köztes dimenzióban, amikből kettőt fel is áldoznék, akár most rögtön.
Talán csak szemeim kápráznak, de úgy tűnt a bőrének színe elkezdett szürkülni. Továbbá mintha a szeme is más színű lett volna, már amennyiben nem volt eddig is aranyszínű szemei. Nem volt sok időm végigmérni, mije változott még meg, ugyanis rögtön akcióba lendült. Jobb ötlet híján gyorsan megidéztem két hullát, akik remélhetőleg el lesznek a játszópajtásukkal, amíg nekem eszembe jut egy jobb ötlet.

Ingerülten söprök ki néhány szemembe lógó izzadt hajtincset, mikor hallom, hogy a nem régiben útjukra indított Haláltüskék célt tévesztettek. Látni nem láttam, hogy miképp kerülte el őket ellenfelem, de biztos vagyok benne, hogy sikerült neki, elvégre a csontdárdák a falba csapódtak, nem pedig a mágusba. Ezt követően bevallotta, hogy valóban nem szereti az ilyesféle harcstílust, de előnyös a számára, szóval nem látja szükségét megváltoztatni a taktikáját. Még is, hamarosan ismételten visszatértek a fények a terembe, s Én újra láthattam. ~ Hál’ Istennek, azt hittem mindvégig sötétben kell tapogatóznom. - csóváltam meg a fejem, majd a még mindig a kezemben tartott csontfegyvert is felé dobtam, ám Ő egy könnyed mozdulattal „eltáncolt” a felé süvítő nekromanta fegyver elő. Ezt követően Démonná változtatott végtagjaimmal rohamoztam meg ellenfelemet, aki az utolsó pillanatban ismételten kitért a támadásom elől. Hátrébb lépett, újból felvette a pár lépéses távolságot, hogy ne legyek képes közelharcba bocsátkozni vele. Még kissé idegen volt a világosság számomra, ezért az íriszeimmel hunyorogva tudtam csak figyelni ellenfelem mozdulatait. Hirtelen az árnyékából egy ököl formázódott, ami hasba vágott, s egyet hátra kellett lépnem, hogy visszanyerjem az egyensúlyomat. ~ Fokozzuk még inkább a Birth of Demon hatását, Ash’argaroth. Elvégre már nem sok időm van. - szólítottam a testemben élő szörnyet, aki habár morogva, de engedelmeskedett nekem, és még több erőt adott kölcsön. Bőröm tovább szürkült, s éreztem, amint a lábaim is átváltoznak, valamint a Hadvezér két szarva is megjelent a fejemen. Elég sokszor használtam ezt a technikát már ahhoz, hogy tudjam, hogy ilyenkor a gyorsaság, az erő és a reflexek hármasa is tovább nő. Ismételten ellenfelem felé kezdek el rohanni, s mikor már elég közel érek hozzá, egy ugrással a magasba lendülök, és fentről készülök lesújtani, de ekkor két hullát idéz meg valahonnan, melyek közül az egyik élőpajzsként veti magát a mestere és közém, aminek hatására nem sikerült az ellenfelemnek sérülést okoznom. Sőt, a hulla sem sérült meg komolyabban. Jobb ötlet híján hátrébb szökkenek, és fél térdre ereszkedem, majd a következő pillanatban már egy csontdárdával a kezemben állok. - Egyébként… Még nem tudom a nevedet. És mondd, milyen céhnek a képviselője vagy? - teszem fel neki a kérdést, miközben megpördítem a Haláltüskét, ezzel hárítva az egyik zombijának a támadását, majd ezt követően az egyik hulla mögé kerülök és megkísérlem a földhöz szögezni a csontdárdámmal. Támadásom sikerétől függetlenül ezután ismét egy Death Spike-ot idézek meg, s az igazi ellenfelem felé kezdek el rohanni, hogy közelharcban támadjam meg a Csontdárdával.

A férfi a levegőből akart lecsapni rám, evvel felerősítve a támadását, mivel a fentről lefelé tartó csapás sokkal gyorsabb, mint az átlagos. Azonban időben idéztem meg élőpajzsokat, akik nem féltve saját testi épségüket, álltak be közém és közé, hogy megmentsenek. A mágus nem bírt tenni ellene semmit, így az egyik szolgámat találta el, ám azt sem súlyosan. Máslehetőség híján a létszámbeli fölény bíztatására az úr hátrébb szökken, majd fél térdre ereszkedik. A mozdulata ismerős, mert én is gyakran szoktam használni, amikor nekromanta eszközeimet húzom elő.
- Egyébként… Még nem tudom a nevedet. És mondd, milyen céhnek a képviselője vagy? – A srác nem várta meg a válaszomat, inkább támadásba lendült. Vagy, inkább védekezett? Mindegy, a lényeg, hogy nem maradt egyhelyben, amikor az egyik általam irányított test meg akarta sebezni. Helyette hárította a csapást, majd a zombim mögé kerülve, kihasználta a lassú reakcióidejét és a földhöz szegezte. Meglepett, de nem lenyűgözött. Úgy véltem, ez csakis azért történhetett meg, mert lebecsültem. Ám, most már nem fogok itt állni tétlenül, én is csatlakozom a harchoz.
Mikor a srác felém tartott én is fél térdre ereszkedtem és előhúztam egy az ő fegyverénél, jóval hosszabb, körülbelül egy, másfél méter hosszú csigolyaostort. Készen álltam, arra, hogy bármelyik pillanatban fejen, vagy akár lábon csapjam a veszélyes eszközzel. A férfi természetesen megtorpant, azt látva, hogy bármikor megtámadhatom. A meglepetés erejét megpróbálom kihasználni és lesújtok a tagra. Természetesen megpróbál időben kitérni, azonban a fegyverem kiálló csontjai felsértik a bal karját.
Miközben a kicseppenő vér bódító látványán rövid időre elbambulok, ő kihasználja a tétova pillanatom és felém hajítja a fegyverét. Minden bizonnyal időben kitérhettem volna a támadás elől, azonban mint sokakat ilyen pillanatban engem is elkapott egy fontos kérdés, méghozzá, hogy megéri-e. Vajon, jobban fog fájni az, hogy ez a dolog belém ütközik, vagy esetleg felbukok, a saját lábamban miközben menekülök és betöröm a fejem? Minden bizonnyal nem, mikor ezt tisztázom elmozdulok az addigi helyzetemről, azonban egy szúrást éreztem a vállamon. Nem volt súlyos,mégis zavart, ahogy a nemes piros csepp kimászott a sebből. ismét elkalandoztam, ám most nem olyan sokáig, hogy a férfi fontolóra vegyen egy újabb támadást.
- A nevem Dead Shadorick, a Skull Orderből jöttem! – felelem neki, miközben a tekintetét fürkészem. Jelenleg az a célom, hogy halálra untatom a hapsit, szóval mindenképpen csak védekezek. Igazság szerint, úgy érzem, hogy még ez is sok, de hát mit tehet az ember, ha ilyen erős, mint én. Meg nem csonkíthatom magam, úgy tenni meg, eléggé idegőrlő.

A Haláltüskémet magam elé szegezve rohantam ellenfelem felé, mikor egy Csigolyaostort húzott elő a földből. Megtorpantam, majd néhány másodperc alatt átgondoltam, hogy mit is kéne most csinálnom; miképp játszhatom ki az ellenfelemet? Végül úgy döntöttem, hogy megvárom, amíg Ő támad az ostorral, s amikor már a csontokból álló fegyver egésze már nem lesz a közelében, akkor fogom célba venni a jobbomban szorongatott dárdával, elvégre akkor képtelen lesz kivédeni. A terv készen állt, egyedül az volt a kérdés, hogy képes leszek-e kitérni az Ő támadása elől, majd megtudom-e elég erővel dobni a Death Spike-ot ahhoz, hogy ne tudjon ellépni a felé süvítő „tüskétől”. Nem kellett sokat várakoznom; ellenfelem erőt vett magán, izmai megfeszültek, és felém suhintott az enyémhez hasonlóan Nekromanta harci eszközzel, amelynek útjából már nem volt időm kitérni, csak éppen annyira tudtam elhúzódni a nagy erővel becsapódó csigolya elől, hogy az csak könnyebb sérülést okozzon. Fogaimat összeszorítva szisszentem fel alig hallhatóan, miközben lendületet véve a sötét mágus irányába dobtam a fegyveremet. ~ Úgy tűnik, ez a harc már az elején véget ért. Nem vagyunk egy szinten, de ez még nem jelenti azt, hogy könnyen fogom magam adni. - futott át az agyamon a gondolat, miközben íriszeim kísértetiesen villantak meg, mikor láttam, hogy a Death Spike célt talált, és belefúródott az ellenfelem vállába. Ezt követően habozott a másik mágus, időt hagyva ezzel nekem, hogy kissé rendezzem a soraimat. Villámgyorsan felmértem a bal karomon lévő felhasított részt, majd némi varázserőt koncentráltam a sérült pontba, aminek köszönhetően újra megjelent rajta Lord Ash’argaroth sértetlen bőre. Ugyan ezzel nem oldottam meg semmit, elvégre ugyanúgy fájt a seb, ám a külső szemtanúk számára sértetlennek mutatkozott a karom, épp ezért reménykedtem benne, hogy ez némi lélektani előnyhöz juttat, azáltal, hogy az ellenfelem azt fogja hinni, begyógyult a sérülésem. A rövid „fegyverszünetet” végül megtörte a másik fél. Nem régiben elhangzott kérdésemre válaszolt tömören, majd tekintetével az enyémet kezdte el fürkészni. Szemeim aranylóan izzottak, amint átjárta testem egészét a Démon vére, majd látva, hogy nem akar támadni, azon kezdtem elmélkedni, hogy mit is kéne tennem. Teljességgel a gondolataimba merültem, mikor egy jéghideg kéz megszorította a bal vállamat. - Mi a franc? - mordultam fel, miközben kibújtam a szorításból, majd szembe fordultam a merénylőmmel. A második hulla volt az, akiről - vagy inkább amiről - a harc hevében meg is feledkeztem. Egy rúgással terítem le, majd egy szökkenéssel mellette jelenek meg, majd az átalakuláskor nőtt pengeéles karmaimmal egy erőteljes mozdulattal lecsapom az egyik lábát. ~ Megölni sajnos nem tudom, de legalább mozdulatlanságra kárhoztathatom. - vigyorodom el, miközben szembe fordulok Deaddel. - Hát… Úgy tűnik, az Én erőm kezd a vége felé érni. Nem egészséges ezt a formát sokáig használnom. Egy utolsó támadásba koncentrálom minden varázserőmet, s ha győzöl, a Tiéd a munka. - pillantok komolyan ellenfelemre, majd Lord Ash’argaroth minden erejét - amit képes vagyok jelenlegi szinten „kölcsön venni” tőle - a jobb karomba irányítottam, s ellenfelem felé kezdek el rohanni, majd mikor elég közel érek hozzá, egy ütéssel veszem célba az állkapcsát. Ez a mindent eldöntő csapásom, most eldől, hogy a jövő hónaptól hajléktalan leszek-e! …

A férfi villámgyorsan rendezte sorait, mi több látszólag a sebe is eltűnt. Örültem, hogy nem egy teljesen védtelen, szende mágussal van dolgom, azonban, úgy éreztem ezzel nem megy semmire. Hacsak nem bírja a leszakadt részeit is visszaépíteni magába. Már pedig, ha helyzet úgy kívánja, a fejét el fogom választani a testétől és reményeim szerint abba már bele is hal, nem fog regenerálódni. De persze az is megeshet, hogy az én közreműködésemre nem is lesz szükség, mert megfeledkezett, arról, hogy én vele ellentétben nem egyes-egyedül harcolok.
A szolgám megragadta a férfi vállát, aki azonnal kapcsolt és kitört a szorításból. Pedig már kezdtem örülni, hogy az aszott test fogsora belemélyed a torkába és vége a küzdelmünknek. Bár ez nem történt meg, mégis, úgy érzem, már nem sokáig fogjuk egymás idegeit húzni, ugyanis véleményem szerint a végét járja. A varázsló egy rúgással földre küldi a szolgám, majd a semmiből nőtt hatalmas körmeivel levágja az egyik végtagját. Igazából még így is hasznos lehetett volna számomra, ám feleslegesnek éreztem tovább használni, innét már egyedül is befejezem.
Miután végzett az ellenem vigyorogva felém fordult, majd megszólalt.
- Hát… Úgy tűnik, az Én erőm kezd a vége felé érni. Nem egészséges ezt a formát sokáig használnom. Egy utolsó támadásba koncentrálom minden varázserőmet, s ha győzöl, a Tiéd a munka. - Nem értetem, ha valóban a végét járja a képességeinek, akkor miért vigyorog? Csak nem azt hiszi, hogy, ha eddig nem sikerült legyőznie, majd egy utolsó, minden eddigit felülmúló támadással menni fog. Nem akartam kedvét szegni, de erre igen kevés esély volt, hiszen az erőmnek még a felét sem használtam.
A férfi komoly tekintettel felém fordul, majd elkezd felém rohanni. Mikor elég közel ért hozzám becélozta az álkapcsomat, én pedig elkezdtem a legjobb védekező módszeren gondolkozni. Sajnos egyetlen egy sem jutott eszembe, így már lélekben felkészültem, hogy esetleg eltörik az álkapcsomat. A kéz pedig az államba ütközött és valóban úgy éreztem, hogy eltört néhány csontom, majd néhány métert hátrébb is repültem.
Miután felkeltem a földről gyilkos tekintettel a srácra néztem. Hirtelen szerzet dühömmel együtt elkezdtem szaladni felé, majd nagyjából úgy öt méterről egy árnyököllel támadtam meg, miután pedig az gyomorszájon találta és is behúztam egyet az arcába. Mikor a fekvő testét felemeltem a testéről és még egyet behúztam volna neki, érdekes felfedezést tetem. A mágus ugyanis el volt ájulva, ki tudja talán már azelőtt elájult, hogy megtámadtam volna, hiszen vannak, akik a varázserejük nélkül rögtön elvesztik az eszméletüket.
Amikor felálltam a főnök néhány gorillája vitte volna az eszméletlen úriembert, valami szörnyű helyre. Igazából nem tudom, hogy a srác szerzet nálam ennyi szimpátiát, vagy esetleg csak olyan kedvem volt, de a srácokat telibe küldtem öt-öt árnykígyóval.
- Ez meg mégis mit jelentsen? – Kérdezte a főnök, valamiért elment a kedvem a válaszadástól, így csak felé tekintettem. Tekintetemből teljes közömbösség sugárzott, nem volt kedvem sem gyűlölni, sem pedig bármilyen más érzelemmel rátekinteni. Elszomorított, hogy a srác nem bírt tovább küzdeni, pedig egész jónak tűnt. Talán, ha az időlimitjét tovább bírta volna húzni, még egész jól szórakozhattam volna. Ennek ellenére azonban, még most sem tudok róla semmit, sem a nevét, sem azt, melyik céhbe tartozik, mi több még a mágiáját sem derítettem ki, mert nem láttam még hasonlót. A megbízó négy új tagot küldött ellenem, igazából sajnáltam, hogy agyukat nem bírták használni a rengeteg izomtól, de szerintem úgy sem lettek volna nagy kihívás a számomra.
Az elsőt kiütöttem egy árnyököllel, majd miután megidéztem az árnykígyókat le is oltottam a világítást, minek következtében esélyük sem volt, az ilyen módon láthatatlanná váló kígyóim ellen. Lassan elsétáltam a főnökig, majd egy frissen előhúzott haláltüske segítségével meg is öltem. Miután ilyen módon megszüntettem a munka elvállalásának lehetőségét, távoztam is. A céhben szerencsére nem kérdeztek semmit, még jó, hogy nem tartom olyan sok társsal a kapcsolatot.

///Bocs, hogy ilyen lett, de nincs erőm átírni már, de ha nagyon nem tetszik,szólj és átírom Tiszteletem és köszi a játékot ^^///

Ezt nevezem tendereztetésnek! xD
Küldetésért szétcsépelésért, megbízó lecsapásáért az ajándék 100 VE!

» Crow vs. Adam - Amikor két zseniális elme találkozik
» Magánküldetés - Amikor egy mágus nyaral
» Hogyan veressük össze magunkat egy lánnyal? - Frici és Tif-chan találkozása
» A nagy Fesztivál!
» A nagy Fesztivál!