A nagy Fesztivál!

Szokásomhoz híven korán keltem. Alig kászálódtam ki az ágyból, de azonnal elhatároztam, hogy ez lesz az a nap, mikor laposan a fű alatt távozom és a varázslós bohóckodás helyett inkább nekiállok megkeresni testvéreimet.
Első utam a mosdóba vezetett, hogy a hideg víz segítségével fel tudjam frissíteni az álmos ábrázatomat. Miután végeztem a mosakodással, nekiláttam volna elkészíteni a reggelimet, de a spájz üres volt.
- Az ördögbe! A múltkor Max és Reigen mindent felzabál! Ezek szerint mégis be kell mennem a klán házba… - állapítottam meg leverten. Hamar felöltöztem és magamhoz vettem minden szükséges motyómat, amire szükségem lehet egy utazás során, hiszen a reggeli után azonnal útnak készültem indulni.
A klán ebédlője a szokottnál jóval csendesebb volt. A bélpoklos Reigennek színét sem láttam, de még az a félnótás Max sem volt sehol. Mindenesetre örültem, hogy legalább ez a reggelim nyugodt lesz. Alig értem a pulthoz, de már azonnal le is adtam a rendelésemet, amiben a szokásos menümet kértem. Gyorsan megreggeliztem, majd már készültem is útnak indulni.
Ám még mielőtt elérhettem volna a kijáratot Erik az utamat állta.
- Nos, hová, hová? –kérdezte érdeklődően.
- Amit láthattad éppen kifelé. – morgolódtam.
- Remélem, a nagy Fesztiválra készülsz te is. Mert neked is kötelező a megjelenés ott, ugyan úgy mint Reigen és Max számára!
- Mégis mit takar ez a fesztivál, hogy ilyen fontos?
- Még nem is hallottál róla?! – kérdezte meglepetten. – Hát jó… Akkor röviden összefoglalom, mert kevés az idő. A külhoni mágusmester éppen ma érkezik meg Eraba. A tiszteletére pedig egy fesztivált rendeznek.
- És mi olyan nagydolog ebben a mágusban? – kérdeztem közönyösen.
- Neki nagyobb hatalma van, mint a Tíz Szent Mágusnak együttesen!
- Az igen! Akkor ő már nem csak a kalapjából varázsol… - szóltam ismételten közönyös hangon.
Végtére is a dolgok addig fajultak, hogy kénytelen voltam Eraba menni a fesztiválra. És így ismételten el kellett halasztanom a testvéreim keresgélését. Még megszökni sem volt esélyem, mert Eriknek is kötelező volt a megjelenés, így volt, aki szemmel tartson. Igaz, ő nem vonattal utazott, mint én, ő inkább a földmágiáját használva elszörfözött az úti célig.
Mikor megérkeztem a fesztivál helyszínére, különös és ritka látvány fogadott. Erat nem annak a városnak ismertem, ami lépten, nyomon átalakul egy fesztivál színhelyévé. De most az egész város fesztiváli hangulatban lángolt. Az utcák mindenféle dísszel ki voltak cicomázva és mindenütt sátorbazárok álltak. Rengetek különböző játékos pavilon is volt. A távolban megállás nélkül szólt a zene.
Egy hosszú pillanatra még vissza is repültem a boldog, gyermekkoromba, mikor még együtt volt a család és, az akkor még kicsi falunkban, fesztivál volt. Életem legboldogabb napjai közé tartozott az a nap. Bátyáimmal egész álló nap a tömegben rosszalkodtunk. Drazsét loptunk a cukorkás bazárból. Habár nem szorultunk rá, de abban mi lett volna a móka, ha apánk vesz nekünk egy-egy zacskóval? Természetesen Will bátyám a fesztivál ideje alatt is nagy figyelmet szentelt a lányoknak. Emlékszem, hogy egy lánynak hamarabb vett vattacukrot, mint nekem. Ezért én bosszúból bátyám nyakába egy gilisztaszerű, olvadékony cukrot dobtam, mikor ő nem figyelt oda. Will pedig attól annyira megijedt, hogy kétségbeesetten kapálózni és szaladgálni kezdett, barátnője pedig a sárban kötött ki végül. Persze mikor kiderült a turpisságom akkor Will alaposan megbüntetett, de az már másik történet…
Mikor újra visszatértem a jelenbe és felpillantottam az égre, egy alakot láttam az egyik ház tetején, de még mielőtt felismerhettem volna eltűnt. néhány percen keresztül csak sétáltam mindenfelé és bámultam a sok-sok bazárságot. Végül valami bevillant.
~Ha ez a fesztivál tényleg olyan fontos, mint azt Erik mondta, akkor lehet, hogy a testvéreim is itt lesznek!
Innentől fogva lelkesen keresgélni kezdtem a tömegben. Néhány idegen mágusnál érdeklődtem is felőlük, de azok nem tudtak semmi használható információval szolgálni. Végül a keresés közepette azon kaptam magamat, hogy már éjfél van…

Egyik reggel, Mirajne kopogtatott az ajtómon. Álmos szemekkel kiszédültem az ágyamból, majd kinyitottam az ajtót.
-Igen?-kérdeztem halkan. Nagyon álmos voltam egész este agyaltam hogyan kéne az erőmet fejleszteni, így nem tudtam túl sokat aludni.
-Anoya, gondoltam szólok, hogy a Fairy Tail meghívást kapott egy fesztiválra, amit egy nagy és erős mágusnak rendeznek Era főterén, lenne kedved elmenni?-kérdezte. Némi hatásszünet után, eljutott az agyamig mit is mondott Mirajane.
.Ömm.- akadt meg bennem a szó, erős és nagy mágus?*gondolkoztam magamban* talán ő tudna tanácsot adni....- szerintem elmegyek, csak egy 10 percet adj míg fölébredek,- mondtam majd visszavonulót fújtam a szobámba. Negyed óra múlva egy hátizsákkal együtt szállingóztam le az előtérbe teljes pompámban. De nem csak én álltam készen az utazásra. Egy másik mágus is táskával a hátán ült ,és iszogatta italát.
-Daniel!.-szólítottam meg a köpenyes fiút.-te is jössz?-kérdetem. Daniel sárkányölő volt....akárcsak Max.
-Igen, rád vártam.-mondta.
-köszönöm türelmedet. Akkor indulhatunk is.
-Anoya! Készítettem uticsomagot!.-kalimpálózott föllelkesülve Mirajane egy kis zacskóval, amit át is nyújtott nekem.
-Nagyon köszönöm, Mirajane. -mosolyogtam rá.-induljunk.-mondtam. Kimentünk a vasútállomáshoz és meg sem álltunk Eráig. Ám ahogy megérkeztünk Daniel egy integetés kíséretében le is lépett.
-Milyen kedves.-gondoltam. Majd egyből az jutott eszembe talán Max is is lesz. Szerettem volna már jól agyba főbe verni a múltkoriért... Először egy fogadóba mentem hogy szállást foglaljak éjszakára, a levélben ugyan az állt hajnalig tart a mulatság, de muszáj lesz valahol aludnom is. Aztán a főtérre mentem ahol már javában ment a mulatság. Árusok mutatványosok, még mágusok is voltak akik mágiákat mutattak be, majd ahogy sétáltam a hatalmas sátrak között....egy ismerős hang ütötte meg a fülem...Max gitárja....

Ismét egy újabb nap virrad Jake-re és bizony nem indul túlságosan izgalmasnak. Szokásos kezdés. Mosakodás és reggeli. Némi zöldség és egy kis tej, meg utána egy kis sajt, ami egészen jól sikerült a mestereknek ezúttal. Fél füllel hallgatja céhtársai csevegését. Úgy tűnik neki, hogy izgatottak, mivel valami magiszter érkezik külhonból. Ráadásul még erős is. Sokan terveznek most Era-ba menni, ami azért meglepő. Hisz általában nem vágyik oda az ember.
Ezért hát ő is útra kel. Szinte egy egész vagont elfoglalnak a farkasok, ahogy utaznak. Az út így eléggé csendesen zajlik, hisz akar belekötni egy csapat varázslóba és zsoldosba.
Amint megérkeznek szét is vállnak. Mindenki megy a maga útján. Így hát Jake is szétnéz. Egészen egzotikus varázslatokat is talál, de sajna egyikhez sincs pénze. Nagy kár, pedig jól jönnének a tarsolyába. Majd egy érdekes sátor felé tar, ahol elég sok varázsló áll sorba. Feltámad benne a kíváncsiság érzése, ezért jómaga is megnézi.
- Jelentkezzetek Varázslók! Mutassátok meg, hogy mit tudtok! Csak rajta, rajta! – szól a szöveg egy emelvényről.
Ez biza az ő érdeklődését is felkelti. Ezért hát beáll ő is a sorba, hogy jelentkezzen eme megmérettetésre. Kíváncsi, hogy meddig jut. Végre úgy fél óra múlva rá is rákerül a sor.
- Neve, klánja? – teszi fel az unalomig ismételt szöveget egy írnok.
- Jake Gordon, Southern Wolves. – mondja a választ.
- Rendben. Következő! – mondja, majd ekképpen útjára bocsátja a fiút.
Így hát ki is áll a sorból, majd sétálgatni kezd. Azért lassacskán elérkezik az éjfél is.

Reggel mikor felkeltem csak egyetlen egy dolog járt a fejemben.
„Végre! Eljött ez a nap is! Ma kezdődik a fesztivál!”
Már egy kerek hete tűkön ülve vártam, hogy eljöjjön ez a nap. Már nagyon ki voltam éhezve egy kiadós mulatságra. Probulus már pár nappal korábban elutazott a fesztivál helyszínére, így egyedül maradtam a lakásban a három kiállhatatlannal a fejemben. Rémes volt a velük töltött idő. Ace-re gyakran rájött az öt perc. Persze Jimmy is hozta a formáját.
Mindenesetre gyorsan kipattantam az ágyból, hamar megreggeliztem, majd felöltöztem. Magamhoz vettem a gitáromat, nadrágomat, egy kis pénzt, és a biztonság kedvéért még a láncomat is, majd elindultam a vasúti pályaudvar felé. Odaérve eszem ágában sem volt fizetni a jegyért, inkább használtam az apámtól tanult módszert. Ügyesen, fellopakodtam vonat tetejére, ahol egy kalauz sem szokott keresni. Persze a vagonok tetején való utazás nem volt gyerekjáték, sőt eléggé veszélyes volt, de engemet édesapám tanított meg ennek minden türkjére. A vonat talán félúton járhatott mikor eszembe jutott valami.
„Rei!!! Az ördögbe! Úgy volt, hogy együtt utazunk a fesztiválra… Na, mindegy most már nem tudok mit csinálni.”
Pár nappal korábban, mikor értesültünk a fesztiválról, barátommal megbeszéltük, hogy együtt utazunk el a fesztiválra. De ez sajnos nem valósult meg, mivel én nagy izgatottságomban elfeledkeztem róla.
Mikor megérkeztem Era-ba azonnal leugrottam a vagon tetejéről. A körülöttem állók felháborodásával nem törődtem, inkább rohantam kifelé a pályaudvar területéről. Kiérve a pályaudvarról elém tárult fesztiváli lázban égő város. Egy pillanatra összeszorult a gyomrom, mikor eszembe jutott az eszelős csatám Jimmy-vel, ami néhány hónapja volt. De mikor a varázslóverseny jutott eszembe, különös érzés kerített magába. Nem a verseny gondolata, hanem annak a gondolata akit, akkor megismertem. Az a lány… Nem igazán tudtam mire vélni azt az érzést, ami akkor tört elő bennem, mikor rágondoltam.
Néhány pillanatnyi ácsorgás után nekivágtam a tomboló városnak. Az egyébként békés és nyugodt utcák, teljesen fel voltak fordulva. A tömegben alig lehetett haladni. Sátrak százai sorakoztak egymás mellett, mindegyikben vagy valamit lehetett venni, vagy valamilyen játékra volt lehetőség. De ezek engemet nem érdekeltek. Csodálkoztam is rajta, hiszen már egy hete erre a napra készültem, de most csak az érdekelt, hogy megpillantsam azt a lányt.
Rájöttem, ha a tömeg szintjén maradok, akkor nem fogok semmire se jutni. Megint elővettem egy rutinszerű szokásomat. Besétáltam egy félreeső sikátorba és ott felugrottam az egyik ház tetejére. Innentől fogva a tetőkön közlekedtem. Meg is volt minden előnye, hiszen a tömeg nyomorgását elkerültem, és jó rálátásom nyílt az egész környékre. Néhány ismerős alakot is megpillantottam odalent. Köztük volt Nero, Probulus, Anoya és Reigen, de látszólag egyikőjük sem vett észre. De hiába találtam meg őket, nem velük akartam találkozni…
Órákon át keresgéltem, de eredménytelenül. éjfél tájékán már alaposan belefáradtam az egészbe. Megálltam, leültem az egyik ház tetőén, ahol még ülve is tökéletesen szemmel tudtam követni a lenti eseményeket. Kezembe vettem a gitáromat, majd egy keserédes dalt kezdtem rajta játszani.

Reggel hangos csörgésre ébredtem. A mágikus ébresztőórám volt az.
- Ó hogy az a…
Még félálom állapotomban kidugtam a kezem a jó meleg takaró alól és keresni kezdtem az órámat az éjjeliszekrényemen. Ott mindent megtaláltam, amit csak lehetett, de az órát nem, ami egyre hangosabban csörgött. Ezek a szemét kis órák úgy voltak megbűvölve, hogy addig bosszantsa az embert, amíg az föl nem kell. De nem fog ki rajtam, akkor is aludni fogok. Így visszahúztam a kezemet és a hasamról átfordultam az oldalamra, háttal az órának. De az a kis rohadék előjött a rejtekhelyéről és hangos csörgés közepette elkezdett pattogni az éjjeli szekrényemen. Próbálkoztam nem törődni vele és egy párnát raktam a fülemre tompítva a csörgés zaját. Az óra csak nem adta fel, elkezdett hajigálni az éjjeliszekrényemen lévő cuccokkal. Szerencsére a vastag takarónak köszönhetően meg se éreztem ezeket, kivéve egyet. A szekrényen lévő fényképkeretet, aminek a sarka belehasított a párnát szorongató kezembe. Az óra látva, hogy ez eredménytelen aljasabb módszert keresett. Ráugrott az ágyamra onnan pedig felmászott rám és rajtam kezdett ugrálni, mondanom sem kell, hogy még hangosabb csörgéssel. Néha-néha leugrott rólam és befurakodott a párnám alá, hogy megrugdossa az orromat. A harmadik ilyen után nem bírtam tovább, hangos csatakiáltással ledobtam magamról a párnát és lerúgtam a takarót. Az óra pánikszerűen menekülni kezdett, de nem volt elég gyors.
- Na most legyél kemény kicsi óra! Fireball!
A kis lánglabda telibe kapta az órát, ami persze darabjaira robbant.
- Muhahaha!
Most már nyugodtan aludhattam tovább, így hát vissza is feküdtem az ágyba.
- Hülye óra… azt hitte, hogy addig bosszanthat, míg föl nem…éb…redek…
Lassan tudatosult bennem, hogy az akcióm után teljesen kiment az álom a szememből. Így hát szitkozódva fölkeltem. Bár ébren voltam még mindig rettentő álmosnak ébresztem magam. Lassan kiturkáltam a ruháimat a szekrényből és felöltöztem. Elkezdtem gondolkodni, hogy miért húzhattam fel az órát, de nagyon nem fogott az agyam így lezártam azzal, hogy biztos nem volt olyan fontos.
Készen állva lementem az ebédlőbe. Pár ismerős arccal találkoztam, de csak álmosan, ásítások közepette intettem nekik. Lehuppantam egy székre és már hozták is elém a kaját, amit már falhattam is. ezt szerettem a legjobban Richard-ban. Ismer már annyira, hogy kérnem sem kell. A félórás reggeli hadjárat után odasétáltam a küldetés falhoz hátha van valami jó. Útközben a falhoz mellettem valami fesztiválról beszélgettek, bár meghallottam, de nem törődtem vele. Megállva a fal előtt nézegetni kezdtem. Ekkor valaki mögém lépett. Kilik volt.
- Hát te mit csinálsz még itt?
- Küldetést keresek, de nyugi mindjárt sorra kerülsz te is.
- Jól van, pedig azt hittem neked is a fesztiválra kéne menned…
- Fesztivál?
Fejemben a fogaskerekek hangos kattogással forogni kezdtek.
~ Fesztivál?
Elkezdtek beugrani a dolgok. A korán reggel csörgő óra. A szekrénybe előkészített ruha. A fesztiválról beszélgető mágusok.
- Áá! A fesztivál! Jaj! Max! Áháháháhá!
Hangos ordítozás közepette rohantam ki az ebédlőből föl a szobámba, ahol már ott volt az előre összekészített hátizsákom és most valahogy észrevettem a falon lévő naptárt, amin élénkpirossal be volt karikázva a mai nap és mellé írva, hogy „el ne felejtsd a fesztivált”.
- Bakker!
Rohantam le megkeresni Max-et. Biztos voltam benne, hogy már idők óta a klán ház előtt szobrozik és engem vár. Sietve kirohantam, de nem találtam sehol.
- Max-et keresed? – hallatszott a hátam mögül valaki. Ijedt kiáltással előre ugrottam és megfordultam. Goldmine állt előttem, aki mellesleg a frászt hozta rám.
- Öreg ezt te élvezed, hogy korán reggel a szívbajt hozod rám? De igen. Merre van?
- Már egy félórája elment. Szerintem a vonat állomásra.
- Ó hogy az a… De várj, honnan tudod, hogy fél órája? Figyeled őt, öreg?
Goldmine-on még a napszemüveg alatt is látszott, hogy oldalra pillanat.
- Sietned kéne, ha utol akarod érni. – mondta, majd megfordult és visszament az épületbe.
Egy ideig még furcsálva néztem, majd megvontam a vállamat és rohantam az állomásra. Hamar odaértem és azonnal szétnéztem a váróteremben, de sehol sem láttam Max-et. Megkérdeztem egy kalauzt is, aki felvilágosított, hogy egy vonat körülbelül 20 perce indult Era-ba.
~ Talán még utolérem.
Megköszöntem a segítséget, majd kirohantam az állomás elé. Fölvettem mindkét vállamra a hátizsákom, majd felkészültem az utazásra.
- Red Carpet.
Csettintettem egyet, majd egy kis lángocska szőnyeggé nőtte magát alattam és magasba emelt. Tűzcsíkot magam után húzva elindultam a vonat után a sínek fölött. Mindent beleadtam, hogy gyorsabb sebességet érjek el, mint a vonat. Sikerült is mivel a távolban kezdtem megpillantani egy hatalmas füstoszlopot, amit a vonat adhatott ki magából. A nagy száguldásban eléggé kimerültem, de nem adhattam fel itt szinte a célban. Még jobban belehúztam nem spórolva a varázserőmmel. Nézegetni kezdtem az ablakon, hogy melyikben van Max, de a végén sehol se láttam. Föntebb emelkedtem és észrevettem, hogy közép tájt a vagon tetején fekszik. Éreztem, hogy kezdek gyengülni és nagy kövér izzadságcseppek gördültek le az arcomon. Egyre közelebb és közelebb kerültem hozzá.
- Max! Max! Itt vagyok! Hahó! – ordibáltam neki, de túl hangos volt a vonat ráadásul nem voltam elég közel, hogy meghallja. Nem tehettem mást, igyekeztem még közelebb kerülni hozzá. Már csak egy fél vagon volt köztünk. Ilyen távolságból biztos, hogy hallott volna. Hatalmas levegőt szippantottam fel, majd teli torokból ordítani kezdtem.
- Max, itt va… - nem tudtam befejezni, mivel annyi varázserőt használtam fel a mágiához, hogy teljesen elemésztette mindet, de ez így önmagában nem lett volna elég. Nem figyeltem az utat, csak Max-re koncentráltam, így nem vettem észre egy kopár fa kilógatott ágát, ami telibe kapott azonnal, amint elmúlt a varázslatom. Megpördültem rajta, majd lezuhantam a földre.
Kellet egy kis idő, míg magamhoz tértem és feltudtam állni. Mindenem sajgott és a varázserőm is szinte teljesen kimerült.
- Miért van az mindig, hogy mikor ezt a mágiát használom a vége az, hogy lezuhanok és összevissza verem magam? – tettem fel a költői kérdést, amire nem érkezett válasz, mert ugyebár költői volt.
Követtem a síneket olyan másfél órán keresztül, mígnem jött a következő vonat, amire a Red Carpet segítségével föl is jutottam. Utánozva Max módszerét, a vagon tetején terültem el.
~ Ez mekkora ötlet! Max te egy zseni vagy!
A vonat kellemesen ringatott és fáradt is voltam, ráadásul nem tudtam sokáig aludni, így hamar elnyomott az álom. Legközelebb már csak akkor ébredtem fel, mikor a vonat már az állomáson állt. Kidörzsöltem az álmot a szememből és teljesen feltöltődve, újult erővel ugrottam le a vonatról és már futottam is a fesztiválra.
- Vááóó!
Meglepődve szemléltem a fesztivált. Hatalmas területen volt maga az esemény, és rengeteg féle ember fordult meg itt. Nagyon sokan mágusok voltak, de akadtak mezei emberek is. Elkezdtem mászkálni a sátrak között, aztán hirtelen valami megcsapta az orrom. Egy isteni illat, ami magával ragadott. Szinte könyörgött, hogy menjek oda hozzá. Szagot fogtam és nekiindultam a célnak, útközbe persze jó néhány embert föllöktem, és mint vadász vetődtem a prédára. Berambóztam a sátorba és nekiálltam befalni, mindent amit találtam. Ilyen sokféle ételt egyszerre még életemben nem láttam. Csillogó szemekkel vettetem rá magamat és belekóstoltam mindegyikbe. Mintha a mennyországban lettem volna, annyira finom volt minden.
Ezt még eljátszottam a következő és az azutáni sátorban is. Mire észbe kaptam, már kezdett besötétedni és a fesztivál egy bizonyos része engem kezdett üldözni, amiért felzabáltam a készletüket. De mit volt tenni, ha annyi finom kaja volt, aminek nem tudtam ellenállni. A nagy menekülés közepette beugrottam egy nagy sátor mögé és megvártam míg üldözőim elszelelnek. Kisétáltam és érdeklődve szemléltem egy kígyózó sort, ami egy sátorba vezetett.
- Jelentkezzetek Varázslók! Mutassátok meg, hogy mit tudtok! Csak rajta, rajta!
~ Ó egy ki mit tud? Mindig is kiakartam magam próbálni egy ilyenen.
Így hát beálltam a sorba egy alacsony csuklyás mágus mögé. Lassan haladt a sor beletelt vagy fél órába, mire sorra került az előttem lévő figura.
- Neve, klánja? – kérdezte unott arccal az írnok.
- Jake Gordon, Southern Wolves.
~ Ó szóval egy zsoldos mágus… Zsoldos mágus… Milyen vicces szó ~ gondoltam magamban, majd elkezdtem vigyorogni. Így hatalmas mosollyal az arcomon léptem közelebb, mikor én jöttem
- Rendben. Következő!
- Itt is volnék!
- Neve, klánja? – tette fel az úgy látszik sablonos szöveget.
- Mindenkitől csak ezt tudja kérdezni?
Az írnok ingerült pillantással tekintett fel rám, majd megismételte.
- Neve, klánja?
- A nagyszerű és csodálatos, az elemek ura, Reigen Hawkins! A Quatro Cerberus-ból.
- Rendben. Következő!
Hirtelen átfutott valami az agyamon és egy kaján vigyor jelent meg az arcomon.
- Várjon még egy kicsit. A partnerem nevét nem is mondtam. Páros fellépésünk lenne.
Az írnok nagyot sóhajtott, majd tollát ismét a papírhoz tette jelezvén, hogy készül, így mondhatom.
- Max DeLuise, úgyszint a Quatro Cerberus-ból.
- Következő!
- Köszönöm! – azzal intettem és sarkon fordultam. Hamarosan kezdődnie kell a nagy ünnepségnek, úgyhogy elindultam a főszínpad felé. Remélem Max-el összefutok még a ki mit tud előtt. Csak hogy ne érje váratlanul a szereplés.

Ismét az ebédlőben ültem mint ahogy már elégé sokszor tettem már az elmúlt években. A sarokban a legbelső előtti asztalnál. Háttal ültem az asztalnak a bal kezem az asztalon volt és a poharamat fogta, lábaim kinyújtva, ölemben egy adag popcorn, amiből jobb kezemmel csipegetve néztem a jól megszokott verekedést. Néha-néha beleiszogattam az italomba és nagyon sokat nevettem azon hogy ki hogy s mint fog földet, falat, plafont.
~Eleget ültem itt mára...~ gondoltam, majd benyomtam a maradék popcornom és italom majd feláltam. Épp mentem volna ki, mikor a klánmester, Makarov belépett.
-Egy pár percre csendet, és nyugalmat kérnék, utána nyugodtan folytathatjátok.-mondta, majd mikor elcsendesedett a terem így folytatta:
- Hamarosan megérkezik Fioréba a nagy mágus Whitemantle! a klán meg lett hívva az ünnepségre, aki gondolja elmehet, a részvétel nem kötelező, ám ajánlott...- a végén kacsintott egyet majd, megköszönte a figyelmet és távozott. Úgy gondoltam, ez nekem való ám egyedül nem volt sok kedvem. Néhány embert megkérdeztem és végül is lett egy Mirajne nevű nő azt mondta hogy a barátnője szintén megy, így gondoltam megvárom. A nagy teremben maradtam és megvártam. nem sokkal később jött is.
-Deniel!-mondta- te is jössz?-
-Igen,-feleltem-rád vártam.
-köszönöm türelmedet. Akkor indulhatunk is.
-Anoya! Készítettem uticsomagot!.-kalimpálózott föllelkesülve Mirajane egy kis zacskóval, amit át is nyújtott Anoyának.
-Nagyon köszönöm, Mirajane. -mosolygott rá.-induljunk.-mondta.
Felültünk az elő vonatra. Az út nemvolt túl hosszú ki lehetett bírni, bár annyira nem szeretem a bezárt helyeket, épp ezért nem is szóltam semmit.
Amint leszálltunk a hatalmas város a szemünk elé tárult. Az egész fel volt díszítve az utolsó kőig. Mélyen beleszagoltam a levegőbe majd...
-CUKOR!- mondtam elfojtva hangom. Egy intéssel elbúcsúztam Anoyától és a szagot követve futásnak eredtem. Futottam futottam, az összes szag közül nehéz volt kivenni de minden valamirevaló sárkányölő simán kibogozza és eljut a csokihoz!
Mindenem a cukor, így be is rontottam az első helyre ahol lehetett kapni, és vettem mindenfélét. Zselé, gumi, csoki,nyalóka, rágó, savanyú, keserű, csípős... Mindent amijük csak volt vettem, és de csak kis része jutott letételre mert majdnem mindet meg is ettem.
~Még szerencse hogy sok pénzt hoztam magammal!~ gondoltam magamban majd,most hogy feltankoltam sétálni kezdtem, és gyönyörködni a városban. Betértem néhány boltba, ezért azért és egész olcsón, szinte ingyen szereztem egy furulyát. Jól van na! Nem lehetett otthagyni! Sem a cukrokat... Végül is egész jól mulattam estig amikor is elindultam a főtér felé hátha lesz egy jó helyem...

Nagy volt a nyüzsgés, számomra már-már szorongást okozóan nagy. Egy kósza pillanatban a színpad felé pillantottam és láttam, hogy egy apró, nevetséges figura jelent meg ott. A tömeg nagy része észre sem vette, ezért mágiához nyúlt a figura, és hatalmasra nőtt. Méghozzá akkorára, hogy a tudatlan emberek még azt is hihették, hogy mindjárt lefejeli a holdat. A narancssárga öltözékes alak megköszörülte a torkát, hogy felhívja magára a figyelmet, majd nekilátott a mondandójának. Egy hosszú pillanatra teljesen megfeledkeztem a legfőbb feladatomról, és kíváncsian figyeltem a nevetséges figurát. A városra eközben néma csend telepedett.
-Üdvözlök mindenkit a mai estén gyönyörű fővárosunkban, Era-ban! Hamarosan találkozhatunk a nagy Whitemantle-el, a híres keletről érkezett mágussal, de előtte lássuk a fiatal, vállalkozó kedvű varázslók, "Ki, mit tud!" vetélkedőjét! Kérünk minden résztvevőt, hogy fáradjanak a színpad mögötti sátrakhoz, míg a többi ünneplő foglaljon helyet a rögtönzött ülőhelyeken a színpad körül! Köszönöm!
Az alak rögtön összezsugorodott, amint végzett a mondandójával, majd lement a színpadról.
~Nem érdekelnek az ilyen blődségek! Nekem a testvéreimet kell megtalálnom!
Abszolút nem tudtam kiverni a fejemből az apámnak tett ígéretemet. Neki is vágtam a tömegnek, hogy átkutassam azt. Tudtam, hogy nem a legjobb módszert választom, de hirtelen nem volt más ötletem.

Ahogy futottam a tömeg közt kilyukadtam egy férfinál aki gitározott ugyan, de nem Max volt az. Pedig úgy de úgy a földbe döngöltem volna. Sétálgatni kezdtem a sátrak között sok színes dolgot csodáltam meg. Az egyik sátorban egy asszony korcsolyákat árult. Közönséges korcsolyáknak tűntek, de gondoltam hogy ezen a fesztiválon nem létezik olyan hogy „átlagos”.
-Elnézést ezek a korcsolyák itt....
Varázskorcsolyák.-mondta a hölgy.- ezekkel soha nem fogsz elesni a jégen.-magyarázta. És még ne mis került sokba.-szeretne egyet húsom?-kérdezte a néni. Nézegettem őket, mire kiszúrta a szememet egy gyönyörű hófehér, világoskék ékköves korcsolya.
-Azt kérem!- mutattam rá kalimpálva. Alig vártam hogy kipróbálhassam de itt nem tudtam sok jeget csinálni a padlóból, nem volt két méter szabad hely annyian voltunk. Lassan éjfélt ütött az óra, mire a tér közepén lévő színpadon, megjelent a főnök Makarov.-”na ez mi a fenét csinál itt, azt hiszi így meglátják, vagy meghallják”?-kérdeztem magamban. Ám abban a szempillantásban hatalmasra nőtt, annyira hogy fölnézve rá egy-egy csillag fényét el is takarta előlünk. Mormoló hangon megszólalt.
-Üdvözlök mindenkit a mai estén gyönyörű fővárosunkban, Era-ban! Hamarosan találkozhatunk a nagy Whitemantle-el, a híres keletről érkezett mágussal, de előtte lássuk a fiatal, vállalkozó kedvű varázslók, "Ki, mit tud!" vetélkedőjét! Kérünk minden résztvevőt, hogy fáradjanak a színpad mögötti sátrakhoz, míg a többi ünneplő foglaljon helyet a rögtönzött ülőhelyeken a színpad körül! Köszönöm!-mondta. Azzal összezsugorodott törpévé, majd lement a színpadról. A tömeg szállingózni kezdett a színpad felé, én meg gyorsan beültem az első sorba hogy megtudjam nézni a kvízt. Kényelmes kis lebegő párnákra ültem Ha Max is benevezett.....kár, nem hoztam magammal rohadt paradicsomot ...

Ő is, mint megannyi másik varázsló érdeklődve járja körbe a piacot. Néhány terméket jobban is szemügyre vesz. Néhány láttán bizony érdeklődés csillan meg a szemében, de az erszénye könnyedsége miatt, csupán szomorkásan megrázza a fejét. Őt persze leginkább a sötét varázslatok érdeklik. De azért persze a többi varázslatot is megnézi, hisz nyitottnak kell lennie az embernek.
Az idő, ha az ember jól érzi magát, gyorsan elrepül és csakhamar itt az éjfél. Ekkor egy hang töri át y nyüzsgést, így hozzá is eljut a felhívás.
- Üdvözlök mindenkit a mai estén gyönyörű fővárosunkban, Era-ban! Hamarosan találkozhatunk a nagy Whitemantle-el, a híres keletről érkezett mágussal, de előtte lássuk a fiatal, vállalkozó kedvű varázslók, "Ki, mit tud!" vetélkedőjét! Kérünk minden résztvevőt, hogy fáradjanak a színpad mögötti sátrakhoz, míg a többi ünneplő foglaljon helyet a rögtönzött ülőhelyeken a színpad körül! Köszönöm!
Több se kell neki, hanem gyorsan eliramodik a színpad mögötti sátorba. Kíváncsi lesz rá, hogy hányan is jelentkeznek. No meg izgul is. Sajna túl sok látványos varázslatot nem ismer, ha nem vesszük azt, hogy képes az árnyakat irányítani egy bizonyos mértékig.
- Talán be lehetne mutatni egy kis árnyjátékot. – gondolkodik el a produkcióján.
De igazán még nincs kiforrott ötlete. Talán az előtte lévők. Mutatnak valami jót neki, amiből építkezhet.

/A dal, amit játszok/

Az első két próbálkozásra rögtön elrontottam a dalt, de harmadjára már tökéletesen ment.
Miközben a frissen kitalált dalt játszottam, felrémlettek bennem a régi emlékképeim. Az első napom a klánban, az első küldetésem, találkozásom Probulus-al, Rei-el való megismerkedésem, Jimmy-vel való csatám, és mikor megláttam azt a lányt…
Nem láttam, hogy odalent mi folyik, hiszen behunyt szemmel játszottam a gitáromon, ám érdekes módon semmiféle zajt nem hallottam az utcákról. Nem igazán zavartattam magamat, inkább szépen, nyugodtan befejeztem a dalt, majd felnyitottam a szememet, hogy szétnézzek.
A színpadra tökéletes rálátásom volt. Éppen szemtanúja voltam annak, mikor egy apró, furcsa sapkájú, narancssárga öltözetű alak egy mágia segítségével hatalmasra nőtt.
~Váááá! Ezt én is meg akarom tanulni!
~Ez nem is hülyeség! Ekkora méretben már szépen lehet rombolni egy városban.
~Héjj, ez a pasas nem Makarov?
~Most, hogy így mondod… valóban!
-Üdvözlök mindenkit a mai estén gyönyörű fővárosunkban, Era-ban! Hamarosan találkozhatunk a nagy Whitemantle-el, a híres keletről érkezett mágussal, de előtte lássuk a fiatal, vállalkozó kedvű varázslók, "Ki, mit tud!" vetélkedőjét! Kérünk minden résztvevőt, hogy fáradjanak a színpad mögötti sátrakhoz, míg a többi ünneplő foglaljon helyet a rögtönzött ülőhelyeken a színpad körül! Köszönöm! – amint befejezte a mondandóját, rögtön összezsugorodott és lement a színpadról.
~Azt hiszem, ha idefent maradunk, akkor kiváló rálátásunk lesz a színpadra és az előadókra!
~Támogatom az ötletet! Semmi kedvem odalent nyomorogni!
~Akkor ezt megbeszéltük.
Mivel még a műsor nem vette kezdetét így újra nekiálltam megpengetni a gitáromat, ám immáron egy pergősebb dalt készültem játszani. Viszont alig kezdtem bele, megláttam a tömegben azt, akit kerestem.
„Végre! Megvagy!”
Gitáromat azonnal a hátamra akasztottam, ahol a szokásos helye volt. A háztető szélére rohantam, majd leugrottam az utcára, szerencsére senki sem rohant alám. Alig értem földet, de azonnal nekiestem, hogy áthámozzam magamat a tömegen. Már csak pár méter választott el a célomtól, mikor valaki hátulról megragadta a karomat és visszarántott.

Bevetettem magamat a tömegbe, próbáltam Max-et megtalálni, de sehol se láttam. Nagy volt a hangzavar és a tolakodás, alig bírtam átverekedni magamat a tömegen. Egyszer csak a hangoskodás és a mozgolódás abbamaradt. Mindenki egy pontra nézett, illetve tátott szájjal bámult.
- Mit néz ennyire minde..
Egy hatalmas óriási volt a színpadon. Feje még a csillagokat is eltakart.
- Azta!
~ Hogy nem vettem eddig észre egy ekkora embert itt?
Az óriás megszólalt, hangja bezengte az egész fesztivált.
- Üdvözlök mindenkit a mai estén gyönyörű fővárosunkban, Era-ban! Hamarosan találkozhatunk a nagy Whitemantle-el, a híres keletről érkezett mágussal, de előtte lássuk a fiatal, vállalkozó kedvű varázslók, "Ki, mit tud!" vetélkedőjét! Kérünk minden résztvevőt, hogy fáradjanak a színpad mögötti sátrakhoz, míg a többi ünneplő foglaljon helyet a rögtönzött ülőhelyeken a színpad körül! Köszönöm!
Ezután az óriás elkezdett összemenni, mintha forró vízben mosták volna ki. Ahogy egyre kisebb és kisebb lett, úgy lett egyre ismerősebb. Egy apró kis öreg emberke állt ott, fura sapkában és narancssárga öltözékben.
- De hisz ez Makarov! Hello!
Elkezdtem neki integetni, de valószínűleg nem látta, mert nem integetett vissza. Biztos mert olyan pici…
Ekkor hirtelen egy háztetőről leugrott Max és a tömegbe ment.
- Megvagy! Nem lógsz meg előlem! Háhá!
Utána indultam és szerencsémre könnyen utat tudtam törni magamnak. Mögé kerültem és már csak egy hajszál választott el tőle, de akkor elmasírozott előttem egy nagydarab ember. Gyorsan megkerültem és mentem utána, míg végül elkaptam a karját és visszarántottam.
- Na végre megvagy! Most jössz velem!
Max próbált ellenkezni, de nem tudott, ráncigáltam magammal.
- Nemsoká kezdődik a kimittud ideje lenne készülődnünk. Oh, ha eddig nem mondtam volna beneveztem magunkat rá, egyedül azért mégse olyan jó…
Hátra néztem és rávigyorogtam.

Megérkeztem a főtérre, ahol még nem volt túl nagy tömeg, ez azt jelenti hogy helyenként lehetett levegőt kapni... Beverekedtem magamat kb középre. A téren kis lebegő párnák voltak szék helyett, amire eléggé furán néztem. Véleményem szerint ilyenre leülni lehetetlen, jobban kedveltem volna mondjuk egy padot vagy valamit... Végül is sikerült felmásznom az egyikre a negyedik vagy harmadik sorban. Nehéz volt sorokat számolni mert mindenütt szinte folytak az emberek... Törökülésben ültem le és lábamra tettem a táskám nyitva, abba pedig a nyitott cukros zacskó volt. Pár pillanattal az után hogy leültem Makarov jelent meg a színpadon, majd hatalmasra nőtt és megköszörülte a torkát, majd a beálló csendet ő maga törte meg:
-Üdvözlök mindenkit a mai estén gyönyörű fővárosunkban, Era-ban! Hamarosan találkozhatunk a nagy Whitemantle-el, a híres keletről érkezett mágussal, de előtte lássuk a fiatal, vállalkozó kedvű varázslók, "Ki, mit tud!" vetélkedőjét! Kérünk minden résztvevőt, hogy fáradjanak a színpad mögötti sátrakhoz, míg a többi ünneplő foglaljon helyet a rögtönzött ülőhelyeken a színpad körül! Köszönöm!-
Amint befejezte összezsugorodott, és elment. Innentől semmi dolgom nem volt, csak ülni, és nézni a ki-mit-tud-ot. Eme jeles pillanatnak megörvendve előkerestem a táskámban a gumicukor bevonatú csokis csípős rágóimat, majd tekintetem a színpadra szegeztem...

Nem pont úgy hatoltam át a tömegen, mint a kés a vajon, de azért mégis jól tudtam haladni. Reményt vesztve kutattam a testvéreim után, akiket már nagyon régen láttam utoljára. Piszkosul nagy volt a tömeg, ami csak nehezítette a dolgomat. Számomra nem volt kérdéses, hogy az egész város az utcánkon nyomorog, plusz még a többi máshonnan érkezett népség is! De a sok ember ellenére valahogy mégis képesek voltak elférni az emberek. A színpadra ekkor egy tetszetős, lenge öltözetű lány lépett fel.
-Üdvözlök mindenkit! A nagy mágus a szomszéd országból a csodás Whitemantle itt van most a nézők között! Mielőtt bemutatnánk őt nektek, had lássa ő is milyen remek mágusok vannak nálunk is! Kezdődjön hát a varász ki-mit tud!
Hamarosan valóban kezdetét vette a verseny. Egy pillanatra fel is lelkesedtem, hogy véletlenül nem-e meglátom valamelyik testvérem a színpadon, de az igazat megvallva ez hiú remény volt. bátyáim és nővéreim nem bazári majmok voltak, akik magukat mutogatva egy színpadon marháskodnának.
A fellépőket a tömeg ámuldozva figyelte, amit én kihasználva könnyebben tudtam végigsuhanni köztük.

A tömeg hatalmas csordaként, szinte elöntötte a nézőteret. Én gyorsan behuppantam egy puha, kényelmes lebegő székecskére és vártam mi történik. Kicsit később egy igazán csinos, bár túl sok ésszel nem igazán rendelkezhető( a látszat szerint) varázslólányka lépett a színpadra, hogy felkonferálja a versenyt.-Üdvözlök mindenkit! A nagy mágus a szomszéd országból a csodás Whitemantle itt van most a nézők között! Mielőtt bemutatnánk őt nektek, had lássa ő is milyen remek mágusok vannak nálunk is! Kezdődjön hát a varász ki-mit tud!-mondta majd letipegett a színpadról. Alig vártam a remek előadásokat. Én is mentem volna, de nem hiszem hogy nagy cucc lenne ha mindent jéggé fagyasztanék a térségben . Ezért maradtam a helyemen nézőként, hisz nem bemutatózni kaptam az erőmet, én inkább majd a harcban bizonyítok, mintsem hogy karneváli bohóc legyen belőlem. Az egyik pillanatban, mintha Maxot láttam volna elsurranni a színpad mögé, legalábbis a gitár a hátán volt, és felsőtestét se takarta túl sok ruha, ami arra engedett következtetni hogy tényleg ő az. Vajon ő mivel áll majd elő? Csak nehogy mindenkit pirítósra süssön itt nekem ...

- Na végre megvagy! Most jössz velem! – A hang rettentően ismerős volt. Azonnal fel is ismeretem a gazdáját, mikor hátrapillantottam ár, hiszen Rei volt az.
Magamban szitkozódtam egy hihetetlenül hosszú sort, hogy miért is most akadt rám, mikor én is rátaláltam arra, akit már a fesztivál kezdete óta keresek. Megpróbáltam karom kiszabadítani a szorításából, de nem sikerült, aminek nem örültem.
- Nemsoká kezdődik a kimittud ideje lenne készülődnünk. Oh, ha eddig nem mondtam volna beneveztem magunkat rá, egyedül azért mégse olyan jó… - mondta Rei, miközben pontosan úgy vigyorgott, ahogyan Ace tenné egy ilyen helyzetben.
~Én nem fogom magam kinevettetni egy város előtt! Vagy… Mit szólna a város, ha a színpadon ütném agyon ezt a bélpoklos idiótát?
~Szó sem lehet róla!
~Én akkor is ki fogom tekerni a nyakát!
~Hát persze, ahogyan azt már hetek óta mondogatod…
~Szemtelenkedni próbálsz?
~Én? Dehogy! A világ összes kincsiért sem mernék ujjat húzni veled!
Ekkor már magamban lemondtam, hogy a tömegben utolérem, ezért is volt az, hogy Rei-nek immáron nem kellett maga után vonszolnia, hanem magamtól mentem utána. Természetesen egy kicsit lehangolt voltam, de hamar vidámságot erőszakoltam magamra. Már egészen jó hangulatom volt, mikor a színpad mögötti sátrak közé érkeztünk. A sátrak között az okos emberek sorba állítottak minket, állítólag a jelentkezésünk sorrendjében. Idegesítő módon közel sem a sor elején álltunk, aminek nagyon nem örültem. Mindig szerettem minél hamarabb túl lenni az effajta dolgokon, de Rei most is hozta azt a formáját, ami miatt Jimmy maximálisan gyűlöli minden porcikáját.
Hirtelen valaki beszélni kezdett a néphez a színpadon, de én abból nem láttam és még nem is értettem semmit. A felkonfot követően egy kisebbfajta éljenzés tört ki a tömegben, amibe a gyomrom azonnal beleremegett. A tömeg hangjából ítélve rengetegen voltak a nézők.
A hosszúra nyúlt sor lassan, de haladt. Teltek, múltak a percek, majd végül éppen mi kerültünk sorra. Ám még mielőtt a színpadra léptem, hátrafordultam a barátomhoz, majd feltettem neki egy kérdést.
- És mégis mit fogunk előadni?
Válaszul, csak egy vállrántás, egy mosoly, majd egy lökés érkezett, amitől kiténferegtem a színpadra. Egy pillanatra meghökkenve álltam a tömeg előtt, majd hamar Rei lépett mellém.

A színpad mögött gyülekeztünk. Rengeteg féle mágus érkezett sorban. Gyorsan berendeztek minket a fellépési sorrendbe, aztán vártunk. A színpadról egy női hang hallatszott.
- Üdvözlök mindenkit! A nagy mágus a szomszéd országból a csodás Whitemantle itt van most a nézők között! Mielőtt bemutatnánk őt nektek, had lássa ő is milyen remek mágusok vannak nálunk is! Kezdődjön hát a varász ki-mit tud!
Előlünk folyamatosan fogytak a mágusok és ahogy telt az idő, hamarosan mi kerültünk sorra. Mielőtt felléptünk volna Max még egy kérdést szegezett nekem.
- És mégis mit fogunk előadni?
A választ én magam sem tudtam, így csak megvontam a vállamat. Eddig ezen el sem gondolkoztam. Mindenesetre rámosolyogtam, majd finoman belöktem a színpadra. Minden szem rá szegeződött, majd én is kiugrottam a színpadra. Előredőltem és a homlokomhoz emeltem a kezemet, úgy pásztáztam végig a tömegen. Rengetegen voltak.
- És most? – suttogta mellettem Max a fülembe.
- Most? – felé néztem mosolyogva – Most játssz nekünk valamit. Valami jó ritmusosat…
Max elővette a gitárját én pedig a hátam mögött lévő kezemben egy tűzgolyót formáltam, majd a közönség fölé hajítottam, ahol kis pukkanással robbant szét. A fénye olyan volt, mint valami tűzijátéké. Max a robbanás pillanatába csapott a húrokba. A zenére mozogni kezdtem a színpadon és újabb tűzgömböket teremtettem, majd azokkal kezdtem zsonglőrködni. Zenére csinálni még nagyobb élmény volt, mint reméltem. A ritmus magával ragadott, gondolkoznom se kellett, hogy mit csináljak. Max zenéje adta alám a lovat. Az zsonglőrködést akrobatikával ötvöztem. Néhány perc után az összegyűlt tizenkét tűzgolyómat, mikor visszahullottak a kezembe, sorba a közönség fölé ütöttem, újabb tűzijáték áradatot indítva ezzel.
Lendületet vettem, majd előre szaltóztam egészen a színpad elejéig. Pont a peremén megálltam. Kicsit egyensúlyoztam, hogy ne essek le, de amint megtaláltam a megfelelő egyensúlyi pont előre tettem a kezemet és földmágiát használva az alattam lévő földből egy rudat hívtam ki. Földobtam a rudat és két tűzgolyót lőttem a két végére, aztán jöhetett a hátra szaltó. A harmadik szökkenésnél megálltam és féltérdelésbe érkeztem. Fölemeltem a kezemet és a rúd pont beleesett. Rámarkoltam és azonnal felpattantam. Max zenéje továbbra is tökéletesen kísért. Most a lángoló bottal kezdtem ügyeskedni. Magam előtt kezdtem pörgetni, majd fölöttem. A levegőben a tűzzel különféle alakzatokat írtam le. A zene egyre gyorsult. Átvettem a jobb kezembe a rudat és azzal pörgettem. A ballal tűzgolyókat kezdtem dobálni a jobb kezem felé. A lángoló rúddal föl-föl ütöttem őket, mint valami kis gumilabdákat. A magasba lőttem még négy tűzgolyót, aztán újra két kézzel használtam a rudat. Az egész színpadot körbetáncoltam, hogy a levegőben tartsam a kis lángoló gömböket.
A zene még inkább gyorsult, így nekem is gyorsabbnak kellett lennem. Érződött már, hogy hamarosan finálé lesz és vége a műsornak. Már csak egy kicsi választott el a végétől, így ideje volt befejezni. A tűzgolyókat a színpad környékére ütöttem a levegőbe, ahol tűzijáték keretében felrobbantak, majd a lángoló botot pörgetve a magasba hajítottam pontosan fölénk. Max lenyomta az utolsó akkordot és fölemelt fejjel tüzet kezdett okádni elégetve a rudat. Hirtelen eszembe jutott, hogy valami külföldi mágust ünneplünk, épp ezért…
Föl tartottam a kezemet és elkezdtem Max tüzét formázni addig-addig, míg betűk rajzolódtak ki belőle a színpad fölött:

„WHITEMANTLE RULZ”

A színpadra ekkor egy tetszetős, lenge öltözetű lány lépett fel.
-Üdvözlök mindenkit! A nagy mágus a szomszéd országból a csodás Whitemantle itt van most a nézők között! Mielőtt bemutatnánk őt nektek, had lássa ő is milyen remek mágusok vannak nálunk is! Kezdődjön hát a varász ki-mit tud!
Hamarosan valóban kezdetét vette a verseny.
Egymást váltogatták a szebbnél, jobbnál jobb, ügyesebbnél ügyesebb mutatványok, váltogatták egymást. Volt egy páros aki egy egészen érdekes műsort kezdett, zenére tűzzel zsonglőrködtek. Kezdés képen egy tűzlabdát dobott a tömeg felé az egyik tag, amiről beugrottak a régi emlékek. Ahogy lángolnak a labdák, pont mint otthon a házak. Ez elindított bennem egy olyan gondolat menetet ami tulajdonképpen kiborított de összeszedtem magamat a műsor végére de ehhez három kiló cukrot tömtem magamba. kicsit zaklatott lelki állapotban de még nyugodtnak tűnően ültem a párnán...

Éjfél után nem sokkal érkeztem Era-ba a fővárosba. Milyen hatalmas és csodás hely. Tökéletes helyszín a terveink nyitóakkordjához. A város maga üres volt, mindenki a főtéren nézte a furcsa látványszínházat, aminek a fényeit és hangjait messziről hallottam. Nem haladtam gyorsan, ráértem. Lassan sétálva, szinte gyermeteg játékossággal hallgattam csizmám koppanásait a sötét macskaköves utcákon. Elértem végre a főtéren tobzódó tömeg szélét, mindannyian kicsi, lebegő varázspárnákon ültek és a műsort nézték. Kicsit jobban arcomba húztam a csuklyámat, majd beléptem a tömegbe. Szépen lassan haladtam kicsit előrébb, hogy legalább a közepéig eljuthassak, ott álltam meg és néztem az előadások végét. Valami lökött páros tűzzel írta a levegőbe, hogy "Whitemantle rulz", ezen jót mosolyogtam magamban. Nemsokára véget ért a műsor, én nyugodtan vártam a jelet. Meg is jött, nemsokára elaludtak a fények pont azután hogy felkomferálták Whitemantle-t. Kihunyt minden fény, mindent ellepett a sötétség. Engem ugyan nem zavart, kiképzésemnek köszönhetően tökéletesen láttam a sötétségben is. Azonnal sikerült észrevennem a nagy mágust, amint felállt a tömegben, majd fényleni kezdett. A színpadhoz ment, lassan a levegőben járva. Mellettem is elhaladt, kezét vállamra tette, ami jó érzéssel töltött el, de hamar eltudtam hesegetni ezt a gyenge illúziót, hisz nem vagyok egy hétköznapi negyedrangú mágus. Whitemantle felért a színpadra, ekkor indultam meg én is a tömegben...
-Üdvözöllek titeket Fiore lakói, köszönöm nektek ezt a csodás ünnepséget, hogy megmutattátok nekem, aki messzi földről érkezett, hogy mennyire gyönyörűen és vidáman tudtok ünnepelni.
Egyre közelebb értem, az utamba állókat már el-el löktem magam elől, hogy gyorsabban oda érjek.
-Szívem örül, hogy mindezt megosztottátok velem, épp ezért jöttem. Ezért, mert ez egy csodálatos ország, csodálatos teremtményekkel, csodálatos emberekkel. És most mégis veszély fenyegeti.
Ismét elfogott az a csodás bizsergő érzés mint mindig, mielőtt...
-Sajnos nem azért jöttem, hogy veletek élvezhessem a béke gyümölcsét, hanem, hogy figyelmeztesselek titeket a közelgő veszélyre...
Nem tudta végig mondani a mondatot, amint egy tíz méter közelségbe értem elleptek az árnyékok. Egy nagy fekete puffanás kíséretében eltűntem, majd a fénylő alak mögött újabb puffanással megjelentem. Azonnal bal kezemmel elkaptam az állát, testét enyhén megdöntöttem, arcát felhúztam, hogy feszüljön a nyaka. Jobb kezemben eközben kellemes fémes csilingelő hang kíséretében elöugrott rejtekéből a penge, ami eddig a kezemen lévő szerekzet mélyében nyugvott. Teljes erőmből a nyakába szúrtam a fegyveremet, olyna gyorsan, hogy a közönség még mindig nem tudta felfogni, hogy mi történik. Átlósan felfele, az ádámcsutka főlé az agy felé nézve. Tökéletes szúrás, azonnali halállal jár. Kirántottam a pengét és minkét kezemmel elengedtem. Térdre rogyott és nyakából azonnal elkezdett a világossárga vér ömleni, eláztatni az egész színpadot. Színe, fénye ami eddig bevilágított mindent, halványulni kezdett, majd teljesen elaludt. A nézők csak ekkor aléltak fel, hogy mi is történt, a fények ismét kigyúltak és iszonyatos káosz kezdett kibontakozni. Arcomon széles mosoly húzódott végig önkénytelenül, majd zsebembe nyúlva előhúztam egy nyolcoldalú lacrymát. Előrenyújtottam a közönség felé:
- Shadow Puppet Mastery: Army of the Damned!
Ekkor a közönség közé több száz páncélos katona emelkedett ki az árnyákokból megformázva, különféle fegyverrel, minden egyes ember árnyékából egy rátámadva gazdájára...
(A helyzet szerintem világos, mindenkinek harcolnia kell az árnyákából alakult katonával, minden egyes katona varázsereje annyi amennyi az árnyék tulajdonosái, de egy kis küszködés után letudja győzni a tulajdonosa is)

A színpadon még a két majom, Rei és Max is tiszteletét tette.
~Hát már ezeknek is feltűnési viszketegségük van? Szánalmasak…
Megvetésemet még jobban fokozta a csicsás, önfényező, nyalizós műsoruk. persze a keresgéléssel egy pillanatra sem álltam le, de mindhiába… Nem találtam egyik testvérem sem, amitől már rettenetesen elkeseredtem, lassan kezdtem reményvesztetté válni. Fájdalmamban már térdre rogytam.
~Apa… sajnálom, de még erre a feladatra is gyönge vagyok. Még a saját testvéreimet sem vagyok képes megtalálni. Miért? Miért vagyok ennyire semmirekellő? Hiába feszítem meg minden izmom annak érdekében, hogy célt érjek, nem ér az semmit. Olyan vagyok, mint a hangya, aki egy óriással készül felvenni a harcot… Reménytelen és nevetséges. Kinek hazudok azzal, hogy teljesíteni tudom a rám bízott feladatot?
Körülöttem egyre nagyobb lett a nyüzsgés, ami igazából most nem is érdekelt, hiszen éreztem, hogy a szemeimbe könnyek szöktek. Kezemmel gyorsan letöröltem a könnyeim, majd felálltam és reménykedve körbetekintettem.
Ekkor a színpadon egy fénylő alak jelent meg, a kisugárzásából látszott, hogy hatalmas erőknek parancsolhat. Az idegen, hamar meg is szólat.
- Üdvözöllek titeket Fiore lakói, köszönöm nektek ezt a csodás ünnepséget, hogy megmutattátok nekem, aki messzi földről érkezett, hogy mennyire gyönyörűen és vidáman tudtok ünnepelni. Szívem örül, hogy mindezt megosztottátok velem, épp ezért jöttem. Ezért, mert ez egy csodálatos ország, csodálatos teremtményekkel, csodálatos emberekkel. És most mégis veszély fenyegeti. Sajnos nem azért jöttem, hogy veletek élvezhessem a béke gyümölcsét, hanem, hogy figyelmeztesselek titeket a közelgő veszélyre...
A szavait már nem tudta befejezni, hiszen ekkor egy másik alak jelent meg mögötte, aki egy orvtámadás keretein belül megölte a nagy mágust, mindez olyan sebesen történt, hogy mire felfogtam az eseményeket addigra a gyilkos már egy mágiát készült megidézni, amiből semmi jóra nem számítottam.
~Ebből még nagy baj lesz!
Megembereltem magam, és készültem minden erőmet összeszedni, mert sejtettem, hogy itt hatalmas rontás-bontás fog kezdődni pár pillanaton belül.
Megpróbáltam mindenre felkészülni, de hiába. Amik ezek után következtek sikeresen megleptek. Az emberek árnyékaiból egy-egy árnykatona öltött testet.
~Már megint ezek a mocsok árnyak?! Elegem van belőlük!
Igyekeztem, vagy nem, de az én árnyékomból megelevenedett harcos azonnal rám támadt a hatalmas pallosával, ami elől éppen csak sikerült kitérnem. Ellentámadás képen megragadtam az árnypallost, majd azt a földbe nyomtam. Kecses mozdulatokkal végigfutottam a palloson, majd az ellenfelemhez elérve egy szaltót megelőzően fejbe rúgtam azt. Mikor földet értem láttam, hogy ellenfelem kirántja a földből a hatalmas fegyverét, majd próbál revánsot venni az előbbi akciómért. időm már nem volt a kitérésre, de még arra igen, hogy védekezően felemeljem a bal karom, hogy legalább az oldal irányú vágás ne vágjon félbe. A csapás akkora erővel sújtott felém, hogy hiába hárítottam azt, azonnal egy közeli épület falába ágyazódva tértem magamhoz, miközben az egész világ forgott velem együtt.
~Ez nagyon erős! Ez így nem lesz jó!
Kikecmeregtem a törmelékek közül, majd azonnal a földre rogytam. Tudtam, hogy hamar fel kell állnom, de ekkor eszembe jutott valami. Felkaptam a törmelékek közül egy fejmérető darabot, amit azonnal támadóm irányába dobtam. És amíg ellenfelem a felé tartó követ félbevágta, én addig felálltam és felkészültem a folytatásra. Tétovázás nélkül az irányába rohantam, mire válaszképpen ő is megszaporázta lépteit. Mikor már csak néhány lépés választott el minket ellenfelem felemelte a pallost és készült félbe vágni, de én az utolsó pillanatban a bal karommal megragadtam a halálos pengét, majd szabad kezemmel gyomorszájon ütöttem az ellenfelem, úgy ahogy csak tudtam. Az árny ereje ekkor egy picit megfogyatkozott, amit arra használtam ki, hogy kezeiből kitekerjem a fegyverét és eldobjam azt kellően messzire. Viszont mire folytatni készültem az ütlegelést addigra a nyakamra már ujjak tekeredtek, amik lassan felemeltek a földről. Küszködve elkaptam az árny alkarját és szorítottam az úgy, ahogyan csak tudtam, de mindhiába. Lassan minden kezdett elhomályosodni. De még mielőtt végleg bevégeztem volna, hirtelen a földbe ágyazódva találtam magamra, miközben minden egyes porcikámban fájdalma éreztem.
A katona ekkor pont háttal állt nekem és éppen egyre távolabb és távolabb ment tőlem, talán már új célpontot keresett, mert azt hitte, hogy velem végzett. Ám tévedett az idióta. Talpra küzdöttem magam, Elővettem a saját pallosom, majd a lehető leggyorsabb léptekkel ott termettem mögötte és egy fürge támadás keretein belül függőlegesen félbe vágtam a rohadékot.

Ahogy kényelmesen elterültem, az apró fotelemben, hirtelen egy kéz kilökött egy ismerős személyt a színpadra. Úgy állt ott megilletődötten mint aki azt se tudja fiú-e vagy lány. Max volt az, nem sokkal később Reigen követte. Nyilván együtt találtak ki valami előadást. Max leült a színpad szélére és játszani kezdett gitárján. A dallamra és a ritmusra pedig Reigen kezdett el zsonglőrködni a tűzlabdáival. Egymás után röpködtek a kis labdák az égbe, majd hulltak szét és csillogtak akár a tűzijáték. A végére pedig egy nagyon kedves üzenetet is beraktak a nagy mágus tiszteletére:
„WHITEMANTLE RULZ”
Ezek után lementek a színpadról. Úgy tűnik ők voltak az utolsók mivel nem sokkal később minden fény kialudt. Halálos csend, és sötétség esett a városra, mindenki elnémult s vártuk mi történik Ekkor a mesterem hangját lehetett ismét hallani a tömeg közül:
- Most végre eljön a pillanat amire mindannyian vártunk, mint mondtuk a Nagy Whitemantle itt van önök között a nézőtéren, fogadják hát nagy szeretettel..-abban a pillanatban ahogy befejezte a mondatát, a hátsó sorokból elindult egy fénysugár, hátra akartam nézni, hogy jobban szemügyre vegyem, de nem tudtam, a testem nem engedelmeskedett. A fény és a melegség ami a varázslóból árad, körülvett, és a legszebb emlékeimet hozta vissza. Annak az 5 év legjobb emlékeit. Lassan jött felénk, és teljesen ellepett a melegség, mintha visszakerültem volna a nagy szobába ahol a kandalló melegénél ültünk kettesben, és élveztük egymás társaságát, vagy ahogy éreztük egymás ölelését, és amikor már teljesen közel ért hozzám, és megérintette a vállam....egy csók képét láttam magam előtt. Mikor fölment a színpadra, még mindig nem tértem magamhoz, akarva akaratlanul elkezdtek potyogni a könnyeim. S csak néztem ki a fejemből, a látomásokból a hangja ébresztett föl ismét.
-Üdvözöllek titeket Fiore lakói, köszönöm nektek ezt a csodás ünnepséget, hogy megmutattátok nekem, aki messzi földről érkezett, hogy mennyire gyönyörűen és vidáman tudtok ünnepelni. Szívem örül, hogy mindezt megosztottátok velem, épp ezért jöttem. Ezért, mert ez egy csodálatos ország, csodálatos teremtményekkel, csodálatos emberekkel. És most mégis veszély fenyegeti. Sajnos nem azért jöttem, hogy veletek élvezhessem a béke gyümölcsét, hanem, hogy figyelmeztesselek titeket a közelgő veszélyre...
Alig lehetett látni valamit belőle annyira fénylett egész valója, az utolsó mondata közepén....egy csuklyás férfi pattant a színpadra előrántott egy kést, és......a varázsló...holtan esett össze..... szent vére élásztata a színpadot. A mágus fénye elhalványult, s ellepett mindenkit a sötétség. Nem láttam pontosan mi történik, annyira sokkos állapotban voltam még mindig, nagyon gyorsan történt minden, az egyik pillanatban még melegség töltött el, most meg...semmi sem maradt a helyén. A résztvevők lassan tértek magukhoz a sokkból ami fogatta őket. Egyszercsak a semmiből egy varázslat neve zengte be a teret, s mindent elleptek az árnyak.
-Shadow Puppet Mastery: Army of the Damned!-kiáltotta az idegen gyilkos, és az árnyak százasával jelentek meg. Megráztam a fejem, még mindig sokkos állapotban voltam. Ahogy akkor mozogtam, semmi sem volt eredeti gyorsaságomhoz képest, remegtem akár a nyárfalevél.., nagy nehezen elfutottam a színpad mögé kifújni magamat, nagy levegőket vettem, majd lerántatom a kesztyűmet a kezemről. Fölvettem a harci pózt. Ez itt most nem egyszerű játék, nem egy egyszerű küldetés, ha nem vigyázom...könnyen lemészárolhatnak ezek az árnykatonák..és akkor...mi lesz a fogadalmammal..és az ő..áldozatával?
Belefutottam a tömegbe, és meglepett amit láttam, az árnykatonák, mind mind egy ember árnyékából születtek meg..de akkor meg .... az én árnyékom, és mire megfordultam ott állt előttem a saját ellenfelem is. Hatalmas kardja volt, és a haláltól csak úgy bűzlött egész teste. Szemei pedig vörösen izzottak a gyűlölettől. Gondoltam hogy az aki teremtette sem lehet különb ezeknél a mocskoknál, aki képes ilyen szörnyeket teremteni, nem lehet más ezeknél sem. Nekem támadt, nem sokon múlt hogy megállítsam. A jobb kezemmel, amit mindent megfagyasztott fogtam meg a kardját, a következő pillanatban már jégbe fagyva állt előttem, s nagy puffanással füsté vált. Ezzel megszabadultam saját ellenfelemtől, de...a többi védtelen ember....sok vér folyt a tér kövére, akik nem tudtam védekezni. Pár méterrel arrébb már fölcsapott Max és Reigen dühös tüze, ők is tombolásba kezdtek...én sem maradhattam el. Eszembe jutott hogy nem rég vettem magamnak egy pár korcsolyát itt a fesztiválon, ideje lesz kihasználni ezt. Leguggoltam, majd egész tenyeremet a köre helyeztem, hirtelen befagyott az egész, gyönyörű sima, csillogó jégpálya lett a térből, amint láttam az árnyak sem tudnak megállni a helyükön, ők is csúszkáltak minden fele. Ekkor fölkaptam a korcsolyáimat s suhantam végig a tömeg közt, s amelyik árnyt csak értem mind megérintettem..viszont....egy 5 perccel később.....mintha minden erőm elszállt volna, elestem a jégen. Nyilván kifogyhatott a varázserőm a sok jégteremtéstől, de ennek így kellett lennie. Nem volt már varázserőm így csak verekedni tudtam, s menteni akit csak lehet....
Max, Reigen-gondoltam.-a többit rátok bízom......