A nagy Fesztivál!

Hatalmas tapsot kaprunk a rögtönzött előadásunk végén, ami kifejezetten meglepett, hiszen én csak nekiültem és találomra elkezdtem egy dalt játszani. Zavaromban még a gitáromról sem mertem levenni a szemem egészen addig, amíg Ace ki nem talált egy kis tűzokádós majomságot, amit végül még Rei ügyesen fel is használt a látványos befejezés érdekében.
Már rég leléptünk a színpadról mikor a tömeg még mindig őrjöngött.
~Apa büszke volna ránk!
~Erre?! Ugye nem gondolod komolyan? Ez akkora okádás volt, hogy akkorát még nem is látott a világ.
~Mégis mit kellett volna akkor játszani?
Időközben a rendezők kitereltek minket is a nézőtérre.
~Talán valami szilvásat…
~Az meg milyen?
~Én ütöttem volna Rei-t, neki meg kékülnie kellett volna.
~Barbár állat…
~Bezzeg milyen jó vagyok, ha baj van.
~Tudod mit? Akkor tűnj el egy életre a fejemből! Nincs szükségem rád!
~Ahogy gondolod…
Amint Jimmyt elkergettem pont vége lett Makarov mester beszédének, amiről így sikeresen lemaradtam. Megkérdezni nem akartam Rei-t, hiszen az öreg éppen az imént beszélt, és enyhén szólva is kínosan jöttem volna ki a dologból…
Hirtelen minden fény kialudt a környéken, amit nem okvetlenül tartottam jó előjelnek.
Ekkor váratlanul feltűnt egy látszólag hatalmas erő birtokában lévő mágus. Az egész férfi fényben úszott.
~Ez biztosan, hogy az a mágus, akinek a tiszteletére tartják ezt a fesztivált.
Én is osztottam Ace feltételezését, hiszen az idegenen még egy köpeny is volt, ami csak jobban alátámasztotta a feltételezést.
A mágus egészen a színpadig lebegett, ahol megállva szembefordult a tömeggel. Arcvonásait szinte alig lehetett látni, hiszen még bőre is tömör fény volt.
-Üdvözöllek titeket Fiore lakói, köszönöm nektek ezt a csodás ünnepséget, hogy megmutattátok nekem, aki messzi földről érkezett, hogy mennyire gyönyörűen és vidáman tudtok ünnepelni. Szívem örül, hogy mindezt megosztottátok velem, épp ezért jöttem. Ezért, mert ez egy csodálatos ország, csodálatos teremtményekkel, csodálatos emberekkel. És most mégis veszély fenyegeti. Sajnos nem azért jöttem, hogy veletek élvezhessem a béke gyümölcsét, hanem, hogy figyelmeztesselek titeket a közelgő veszélyre...
Ekkor szavai hirtelen elakadtak, mert valami történt, amit csak nagyon nagyvonalakban sikerült felfognom. Valaki megjelent a hatalmas mágus mögött, majd hátulról egy valószínűleg halálos támadással végzett vele. A tömegen azonnal káosz lett úrrá.
A sivalkodó tömegben én csak egyetlen dologra tudtam gondolni. Fejem Reigen cimborám felé fordítottam és tekintetéből láttam, hogy ő is ugyanarra gondol, mint én. Egy bólintással jeleztük egymásnak egyetértésünk, és azonnal rohamra indultunk, de ekkor engem valaki hátulról elkapott, majd megforgatott a levegőben és a földbe passzírozott. Mindezt olyan erővel tette, hogy ekkorát talán még a legelső küldetésem során attól a maszkostól sem kaptam.
~Még mázlis, hogy hassal vágott a földbe, mert ha a gitár itta volna meg a levét, akkor nem álltam volna jót magamért!
Kissé szédült velem a világ, mikor kikecmeregtem a földből. Tekintetemmel hamar ellenfelem kezdtem keresni, akit meg is találtam egy árnykatona személyében.
- Ez nem lesz sétagalopp. Azt hiszem, a gitárt egy biztos helyre kellene tenni.
Próbáltam a lehető leghamarabb egy biztos helyet találni a tekintetemmel, de nem igazán ment. Ezért kicsit hátrálni kezdtem, majd egy nagyon finom ejtéssel az egyik ház tetejére helyeztem az imádott hangszerem. És amint biztonságban volt a gitárom azonnal támadásba lendültem. Meglepetésemre első támadásom a katona játszi könnyedséggel hárította, sőt egy gyomron térdeléssel büntetett is a naivságomért. Hallottam, ahogy ellenfelem egyik lába elemelkedik a földtől, és ez számomra plusz motivációt jelentett, arra, hogy hamar helyet változtassak. Még időben sikerült odébb gurulnom. És egy fél szívveréssel később már láttam is, hogy mennyire is volt hasznos a helyváltoztatásom, hiszen ellenfelem becsapódó talpa alatt még föld is megrepedt.
Sebesen talpra keveredtem. Lángokba borítottam karjaim és azonnal támadni készültem. Először egy jobb egyenessel támadtam, de öklöm az árnykatona elkapta. Erre válaszolva próbáltam ismételni a bal kezemmel, de a jelenet előző befejezése megismétlődött.
Mivel az árnynak nem volt valódi arca, így nem tudtam kiolvasni belőle fájdalmat a lángok miatt. Itt meguntam a padhelyzetet. Fogságban lévő kezeim szétlöktem, majd hatalmas erővel lefejeltem ellenfelem, aki ettől hátratántorodott, és így én is kiszabadultam.
Újra támadni készültem, de ekkor megtántorodtam. A katona elővette a fegyverét, ami egy hatalmas buzogány volt. A látványtól egy pillanatra a lélegzetem is elakadt. Végül aztán sikeresen eljutottam addig, hogy sikeresen nyeljek egy nagyot. Megráztam a fejem és még az utolsó pillanatban éppen sikerült elkerülnöm a buzogánycsapást, ami egy hatalmas krátert csinált ott ahol álltam.
Még a levegőben voltam, mikor előkaptam a láncom és azzal ellenfelem irányába csaptam, de ez a támadásom visszafelé sült el. Az árny elkapta a lánc másik végét, majd maga elé a földre rántott. És az nem volt elég, hogy hatalmasat nyekkentem a földön, még rám is sózott egy hatalmasat a buzogánnyal. Ebben a pillanatban, nemhiába, hittem azt, hogy még az agyam is szilánkosra tört. Ám szerencsém volt. Kisebb-nagyobb vérző sebeken kívül, csak egy kis világforgató érzésem volt.
Az eszetlen ellenfelem ekkor közel hajolt hozzám, ami hiba volt. Hiszen összeszedtem minden erőm és oly módon kezdtem okádni a tüzet, mint azt régen Sagat mutatta.
Támadásomnak meg is lett az eredménye, hiszen ellenfelem elbukott.
Feltápászkodtam a földről, de azonnal vissza is ültem, mert a világ még mindig forgott, sőt a fejfájásom közepette azt kívántam, hogy bár ne lenne az a gumó a nyakamon.

A műsorunkat hatalmas taps fogadta. Vidáman meghajoltam a nézősereg előtt, majd kifújtam magam. Valósággal kapkodtam a levegőt. Jól kifárasztott a műsor. Mi voltunk az utolsók és amint lementünk a színpadról a rendezők a nézők közé tereltek minket a többi résztvevővel együtt. Kihirdették, hogy a nagy mágus fogj, majd értékelni az előadásokat. Reménykedtem, hogy tetszett az öregnek a műsorunk.
Eltelt egy kis idő mire mindenki elcsöndesedett. Nézegettem jobbra-balra, hogy most mi lesz, de mindenki arcán tanácstalanságot láttam.
- Most végre eljön a pillanat – hirtelen meghallottam Makarov hangját, de őt sehol se láttam - amire mindannyian vártunk, mint mondtuk a Nagy Whitemantle itt van önök között a nézőtéren, fogadják hát nagy szeretettel...
~ Na végre!
Hirtelen minden fény, ami a városban világított, mint egy varázsütésre elaludt. A reflektor varázs, ami a színpadot borította fénybe, az utca lámpái, de még minden egyes ember személyes fényforrásai is önkéntelenül elsötétültek. Az emberek zajongani kezdtek. Feléjük fordultam és akkor láttam meg, hogy a tömeg közepén egy alak emelkedik ki, aki valósággal világított, mint egy villanykörte.
Az alak egy köpenybe volt burkolózva, szimpla és dísz nélküli csuhába, arcát pedig csuklya takarta. A fény mintha maga a teste lett volna, így egész valója ragyogott. Lassan kimért léptekkel megindult a színpad felé. Lépései olyan könnyedek és sújtatlanok voltak, mintha nem is lenne anyagi teste.
Pár perc alatt, felért a színpadra, nem a lépcsőn ugyan, hanem csak fellebegett a palló felé. Szembefordult a tömeggel, majd olyan mozdulatot tett mintha sóhajtana egy nagyot. Ekkor megszólalt, ajkai nem mozogtak és nem is volt hangos, de nagyon jól hallottam a szavait. Furcsának tartottam, hogy nem mozgatta a száját, de hát nagy mágus volt, megengedhette magának az ilyesmit.
- Üdvözöllek titeket Fiore lakói, köszönöm nektek ezt a csodás ünnepséget, hogy megmutattátok nekem, aki messzi földről érkezett, hogy mennyire gyönyörűen és vidáman tudtok ünnepelni. Szívem örül, hogy mindezt megosztottátok velem, épp ezért jöttem. Ezért, mert ez egy csodálatos ország, csodálatos teremtményekkel, csodálatos emberekkel. És most mégis veszély fenyegeti. Sajnos nem azért jöttem, hogy veletek élvezhessem a béke gyümölcsét, hanem, hogy figyelmeztesselek titeket a közelgő veszélyre...
Hirtelen egy puffanással megjelent mögötte egy alak. Ráfogott az öreg állára, majd egyetlen gyors mozdulattal nyakon szúrta. Minden olyan gyorsan történt. Igazából az emberek nagy része még csak fel se fogta, hogy mi történt.
Meg kell fékezni ezt a gyilkost. Max-re néztem. Ő is pont akkor fordította felém a fejét. Láttam rajta, hogy ő is arra gondol, mint én. Egyszerre bólintottunk, majd megindultunk a színpad felé. Előrébb jártam, mikor zajt hallottam magam mögül. Visszanéztem, hogy mi történhetett Max-el, de ekkor egy dárda száguldott a képem felé. Gyorsan lementem hídba, majd fölrúgtam a dárdát, én pedig tovább lendültem és a kezemmel kinyomtam magam, végül pedig talpra érkeztem.
Egy páncélos árnykatona állt előttem és gyorsan körbe nézve, megállapítottam, hogy mindenki más ezzel a problémával szenved.
- Aj jaj…
Nem bámészkodhattam, mert az árny támadt is. Szúrások egész hadával. A kecses akrobatikus mozdulatok helyett, esetlen éppen hogy csak elhajolásokkal kerültem ki a szurkálást.
Egy ilyen támadásnál oldalra kigurultam, majd gyorsan felpattantam.
- Nem beszélhetnénk ezt meg? Végül is az árnyékomból vagy.
Az árny bármi válasz helyett, megindult felém és támadásra emelte a fegyverét.
- Pedig azt hittem közös nevezőre jutunk…
Elért hozzám, aztán lesújtott a dárdával. Én elvetődtem és hozzá vágtam egy tűzlabdát.
- Fireball!
Pontosan a fejét találtam el. A tűzlabda robbant egyet az arcában, majd a tag dobott egy hátast.
Vidáman felálltam, majd leporoltam a kezemet, mint, aki jó munkát végzett. Megfordultam és a színpad felé néztem.
- Na hol is van az a galád e…
Hirtelen egy oldalról érkező dárda bordán vágott. Az ütés erejétől oldalra szálltam legalább két métert. Az ütés helyére szorítottam a kezem és vonaglottam egy ideig a földön.
- Ez… nagyon… nem esett…jól…
Lépéseket hallottam magam mellett. A zaj irányába néztem és az árny katona állt mellett fölemelt lábbal taposásra készülve. Gyorsan elgurultam. A láb lesújtott a fölbe, ami szétrepedezett alatta. Felpattantam és azonnal támadtam.
- Fireball!
Most mindkét kezemmel neki vágtam egy-egy tűzlabdát. Az árny maga elé emelte a dárdát és pörgetni kezdte, kivédve mindkét tűzlabdát.
- Ez így nem lesz jó.
Az árny nekem rontott és felém szúrt. Gyorsan fölugrottam, majd mikor leérkeztem, a dárdára tapostam páros lábbal, ami eltört.
- Stone Spike!
Egy nagy tüske emelkedett ki a földből és mellkason találta az árnyat, ami hátravágódott. Még a levegőben volt, mikor újra mágiához folyamodtam.
- Fireball!
Egy tűzgolyó is telibe trafálta, majd padlót fogott. A füstölgő árny ez után már nem kelt fel.
- Ajánlom is, hogy úgy maradj! – kiáltottam rá nevetve. A fájó oldalamra tapasztottam a kezemet és kifújtam magam. Ezúttal nagyobb biztonsággal fordultam a színpad felé. Arcomról lehervadt a mosoly. Rohanni kezdtem az orvgyilkos felé. Néhány tíz méter után felpattantam a színpadra és lefékeztem a szélén. Lihegtem és nagyon kimerült voltam, de nem engedhettem meglógni egy ilyen embert.
- Bocs, de nem engedhetlek tovább.
Legalább a mondat erejéig összetudtam szedni magam, hogy ne lihegjek. Aztán köhécseltem egyet, majd rákényszerítettem magam egy enyhe mosolyra.

Ahogy vége lett a műsornak, Makarov ismét egy monológba kezdett:
- Most végre eljön a pillanat amire mindannyian vártunk, mint mondtuk a Nagy Whitemantle itt van önök között a nézőtéren, fogadják hát nagy szeretettel...Hirtelen minden fény, ami a városban világított, mint egy varázsütésre elaludt. A reflektor varázs ami a színpadot borította fénybe, az utca lámpái, de még minden egyes ember személyes fényforrásai is önkéntelenül elsötétültek. Ekkor, valahol a nagy tömeg közepén egy alak emelkedett ki a sok ülő személy közül, akit körül mindent beragyogó fény gyúlt. Egész teste ontotta magából az Égi fényt, olyannyira, hogy majdnem az egész teret bevilágosította önmaga, de valamiért nem égette a szemet még közvetlen közelről sem. Az alak egy köpenybe volt burkolózva, szimpla és dísz nélküli csuhába, arcát pedig csuklya takarta. A fény mintha maga a teste lett volna, így egész valója ragyogott. Lassan kimért léptekkel megindult a színpad felé. Amikor közel ért a színpadhoz, elhaladt mellettem is, és minden rossz gondolat eltűnt a fejemből.
Megnyugodtam, és jól éreztem magamat, még a hasfájás is elmúlt ami a cukortól volt. Fellebegett a színpadra, majd sóhajtott eggyet. Igaz még bőre is tömény fény volt, de azért halványan lehetett arcvonásokat látni, így a száját is, valamint, hogy szomorú az arca. Ekkor megszólalt, ajkai nem mozogtak és nem is volt hangos, de minden egyes ember a lelke mélyén érezte visszhangozni szavait.
-Üdvözöllek titeket Fiore lakói, köszönöm nektek ezt a csodás ünnepséget, hogy megmutattátok nekem, aki messzi földről érkezett, hogy mennyire gyönyörűen és vidáman tudtok ünnepelni. Szívem örül, hogy mindezt megosztottátok velem, épp ezért jöttem. Ezért, mert ez egy csodálatos ország, csodálatos teremtményekkel, csodálatos emberekkel. És most mégis veszély fenyegeti. Sajnos nem azért jöttem, hogy veletek élvezhessem a béke gyümölcsét, hanem, hogy figyelmeztesselek titeket a közelgő veszélyre... Amikor elment mellettem az a jó érzés amit okozott, annyira eltompította az érzékeimet hogy csak annyit láttam, hogy mögötte áll egy csuklyás fickó és pont most vágta el a nyakát. Hátralépett majd kinyújtott a tömeg felé egy lacrymát:
- Shadow Puppet Mastery: Army of the Damned!- mondta. Felpattantam a helyemről, és egy árnyék katonával találtam magam szemben. Whitemantle halálával elszállt a tompaság így egyből támadtam.
-Lightning Dragon Claws!- A támadásom még lassú volt így kikerülte, és oldalról megrúgott, amitől a földre estem. Felpattantam, és észrevettem hogy vérzik az oldalam. A katona kezén kesztyű volt, lábán pedig egy csizma, és mindezeken tüskék. Ezen felül volt egy kard is a hátán, amit most vett elő. felém indult, és gyors csapással a nyakamra célzott. Lebuktam a csapás elöl, majd nagy levegőt vettem:
-Lightning Dragon Roar!- A villámok telibe kapták, ettől hátradőlt. Odaugrottam hozzá és ütni kezdtem, ám belém rúgott még egyet ugyan úgy, ezért kicsit hátra tántorodtam. Ismét kardjával támadott, amit most nem sikerült teljesen kikerülnöm, ezért kicsit megvágta a bal kezem. Egy gyors támadással ismét megütöttem, majd míg a benne lévő faszültségtől nem tudott cselekedni, kikaptam a kezéből a kardot, és a fejébe szúrtam. Eldőlt a földön és eltűnt. Körbenéztem, és láttam hogy valami barom egyedül akar nekiesni a fejvadásznak. Gyorsan felpattantam a színpadra, és kicsit pihegve mögé álltam. Ő is fáradt volt, tehát semmi esélyünk nem volt a merénylő ellen, de azért reméltem hogy idejében leszedhetem a színpadról...

Irdatlan nagy káosz tombolt mindenfelé. A színpadon továbbra sem történt semmi kecsegtető, hiszen az orvgyilkos nem talált legyőzőre. A nagy mágus holtteste pedig már teljesen kiszürkült, vére már a színpadról is lecsorgott.
Mikor jobban körbenéztem láttam, hogy sokak közel sem voltak olyan szerencsések, mint én, hogy le tudják győzni árnyellenfelüket. Hatalmas csaták voltak kibontakozóban, amiknek a vége még messze látszott.
~Utálom ezeket az árnymágusokat!
Tekintetem szüntelenül kapkodtam mindenfelé, míg végül megtaláltam a dolgom. Azonnal átváltoztam bikává. Előttem pár méterrel volt egy hatalmas árnykatona, aki éppen halálra sújtani készült egy földre került nyeszlett mágust. Kapkodtam a patáim, hogy időben odaérjek, és az utolsó pillanatban célt is értem. Felökleltem az árnyat, majd visszahulltában hátsó patáimmal elrúgtam a messzeségbe.
A megmentett kissé meglepetten mért végig, miközben a fejét fogta. Ismerős volt az alak, túlismerős. Visszaváltoztam.
- Hát te meg mit szerencsétlenkedsz? Ha tudom, hogy te vagy az, akkor nem avatkozom közbe! – Max hirtelen felpattant a földről, és homlokunk egymásnak nyomtuk. – Inkább még most húzz innen, amíg megteheted! – úgy vicsorogtunk egymásra, mint a kutyák szokták.

Kisvártatva az összes erőm elfogyott. Remegtem, és alig kaptam levegőt. A színadtól nem messze egy falnak dőltem kifújni magam, erőt kelett gyűjtenem hogy tudjak még harcolni. Mondjuk már halványan láttam, de sok itt a védtelen ember akik nem tudnak mit kezdeni az árnykatonájukkal. Ahogy előre néztem láttam a színpadon holtan, vérbefagyott mágust. Az addig ragyogó fénye, eltűnt, mellette állt az a fickó. Igazából csak félig mertem ránézni, ha véletlen összeköszönne a pillantásunk nekem végem. láttam ahogy rátámadnak a gonosztevőre. 2-őt föl is ismertem. Az egyik Reigen volt a másik pedig Deniel. Hátha ők tudnak menni valamire ezzel a mocsokkal. Mellettem épp egy fiatal nő küzdött az árnykatonájával, egy fém rúddal próbált meg védekezni. Erőt vettem magamon, fölpattantam majd az árny fejét megfogtam hátulról.
-Ennyi volt.-mondtam hallkan majd az árny teljesen megfagyott. A födlre rogytam.
-Basszus, ez így nem jó... nincs több erőm...-gondoltam magamba, de még eszméletemnél tudtam maradni. Most már tényleg csak a többiekre számíthatok.

Zúgott a fejem, és még mindig azt kívántam, hogy bár ne lenne fejem. Körbenéztem a forgó világban, és megállapítottam, hogy nagy a baj. Az orvgyilkos még nem talált legyőzőre, hiszen támadóit gyermeki könnyedséggel intézte el. A színpadin még mindig ott hevert a kifakult testű Whitemantle. A többi harcoló közül sokan alulmaradtak az ellenfeleikkel szemben, de volt aki, még csak éppen most lendült harcba. Egy kósza pillantás során megláttam Erik-et is, aki javában harcolt a neki szánt árnnyal.
Hirtelen egy pillanatra teljesen megszűnt létezni a világ, majd mikor újra mozgásba jött, észrevettem, hogy egy hatalmas árny tornyosul felém. Megfordulni már nem volt időm, ugyanúgy ahogy másra sem. Már készültem a hatalmas csapásra, de hirtelen eltűnt a támadóm. Ültömben hátrafordultam, miközben még sajgó fejem fogtam. Végigmérte ma megmentőmet, aki egy bika volt.
~Egy állat? Okos állatocska!
Ám rádöbbentem, hogy megmentőm nem egy állat volt, hanem egy alakváltó mágus. Megdöbbenve láttam, hogy Nero volt az.
- Hát te meg mit szerencsétlenkedsz? Ha tudom, hogy te vagy az, akkor nem avatkozom közbe!
Hirtelen visszaszállt belém minden erőm. Legbelül azt kívántam, hogy bár ne mentett volna meg. Felpattantam, és azonnal a lehető legközelebb mentem, annyira, hogy homlokunk már egymásnak feszült.
– Inkább még most húzz innen, amíg megteheted!
Nem lepleztük egymással szembeni rivalizációnkat, hiszen szinte már-már vérszomjasan vicsorogtunk egymásra.
- Fölösleges volt közbeszólnod! Ura voltam a helyzetnek! És te egyáltalán mit keresel itt?! Hozzád hasonlókat, miért engednek be?
Ekkor észrevettem valamit a szemem sarkából. Az idióta alakváltót erőteljesen eltaszítottam, majd a felém rohanó árny irányába fordultam. Kezeimmel tölcsért formáltam a szám előtt, és…
- Fire Dragon Roar!
Célpontom megsülve hullott a földre.

Egy srác ugrott fel mellém a színpadra. Ő is a rendezvényen vehetett részt és minden bizonnyal mágus is volt, ha eljutott a színpadig. Gyorsan végig pillantottam a srácon, akinek tarkóig érő szőke haja és zöld szeme volt. Hosszú szárú nadrág, sárga póló, hátán pedig egy régi köpenyt viselt.
Tekintetemet visszavezettem az orvgyilkosra. Teljes nyugalomban ült egy saját maga által teremtett árnyból álló széken, mint valami király. Az egyik karfáján könyökölt és a fejét támasztotta ráérősen. Akárhogy is, de elkellett kapnunk. Néhány lépést tettem felé, aztán egy tűzgömböt gyújtottam a kezemben.
- Fireball!
Biztos voltam benne, hogy ennyire egyszerű nem lesz és kíváncsian vártam, miként védi ki. Amint a tüzem eltalálta volna, hirtelen köddé vált.
- Hová tűntél?!
Keresni kezdtem, hogy hol lehet, ekkor valaki hátsón rúgott, amitől előre léptem párat, hogy ne kelljen felnyalnom a földet. Megfordultam és a fickó volt mögöttem. Nekirohantam és ütni vágni kezdtem, de semmi értelme volt. Könnyed mozdulatokkal kikerülte az összes támadásomat, néha még meg-meg lökött. Érződött rajta, hogy csak szórakozik és játszik velem.
~ Ennyivel erősebb lenne?
Egy újabb ütést küldtem felé, de megint hirtelen eltűnt. Előre ugrottam és hátra fordultam gyorsan készülve a támadásra, de a férfi csak állt hátul összekulcsolt kézzel.
- Most már ideje lenne neked is beszállni. – suttogtam a sárga pólós srácnak.

Felugrottam, de még időm sem volt leszedni a srácot, máris az orvgyilkosnak ugrott. Egy tűzlabdát dobott, ám a célpont eltűnt. Hirtelen előbukkant az árnyékból, és hátsón rúgta a másikat. A srác valószínűleg nem látta az esélyeit, de nagyon hadakozott. Egyszercsak hozzám fordult:
- Most már ideje lenne neked is beszállni.- súgta.
-Hát legyen- feleltem majd az előbbi taktikáját követve, támadtam a fickóra:
-Lightning Dragon Claws!- majd szinte ezzel egy időben:
-Lightning Dragon Roar!- a villámokat, természetesen kikerülte, ezért leguggoltam. Egy félköríves rúgással hátrarúgtam. Sajnos elugrott, ezért nem találtam el. Hátrébb ugrott, ám a másik srác se tétlenkedett. Azonnal rátámadt egy tűzgolyóval, ám amaz úgy kerülte ki, mintha előre tudta volna.
-Szerintem ideje lenne feladni...- mondtam a másiknak, ám ő szinte meg se hallotta és újabb támadást indított. Felkészültem hogy az árnyékából kibújó ellenségünkre támadjak, ám ehelyett kaptam egyet a hátamba...

Egy váratlan lökést következtében métereket repültem a levegőben, majd egy hosszú bukfencsorozat után elfogyott a lendültem és megálltam. Kezem, lábam szétterítve feküdtem a földön. Felülve láttam, hogy gyufaszál már megint fáklyának hiszi magát. Az oldalamba hirtelen fájdalom nyilallt, és sejtettem, hogy miért. Az idiótája a kelleténél jóval erősebben taszított meg, melynek néhány bordám láthatta kárát. Magamban épp egy cifra szitkozódás közepén tartottam, mikor észrevettem, hogy egy árny vetül rám. Oldalra vetődtem, és még a tekintetem alig kaptam fel, de az iménti ülőhelyemre valami hatalmas erővel csapott le. Nem válogattam. Az imént a valami meg akart ölni ezért nem kegyelmeztem neki. Egy erőteljes bal felütéssel kiütöttem az árnyat, ami szánalmasan gyenge volt nekem.
Körbenéztem és arra figyeltem fel, hogy az erőteljesebb mágusok inkább kicsalják ellenfeleiket a városból, minthogy itt harcoljanak. Ezek között ott volt Erik is. Mivel még tartoztam egy bosszúval ezért Max irányába vettem utam. Mögé kerültem és egy óvatlan pillanatában bokájáig lerántottam róla a nadrágját, majd pucér farpofájába egy hatalmasat talpaltam, melynek következtében hasra vágódott.
- Ezt a bordáimért. – magyarázkodtam, majd elindultam egy másik irányba.
Tekintettem jobbra, s balra, majd észrevettem, hogy egy lány meglehetősen kifáradtan időzik a csatatéren. haja kék, míg bőre sápadt volt. Kicsit sem idevalónak éreztem a lány külsejét, de ez mellékes volt. Néhány megnyújtott lépés után mellette termettem.
- Jól látom, hogy kicsit kifáradt? Esetleg segíthetnék?

Egy fának dőltem hogy pihenni tudjak. Szemeimmel végig páztáztam a teret. Vörös tenger ásztatat a tér kővét. A halott emberek szemeibe is belesikerült néznem így egy kicsit rosszul is lettem tőle ami még inkább gyengített.Remegtem a fáradtságtól. Néhány mágus még midnig hracolt, de arra már rájöttek jobb őket kivinni a városból hogy ne legyen még több kár. Az orvgyilkosnak ezközben akadt egy két ellenfele, de nem tudtak túl járni az eszén. Szerettem volna segíteni csak hogy a testm felett elvesztettem az irányítást. Ahogy ezen gondolkodtam hirtelen mellém toppant egy ismeretlen arc. Nagy köpönyeget viselt ami már a harc által eléggé összepiszkolódott. Arca kellően formás jóképű volt, haja rövid, barna. Mágusnak látszott.
- Jól látom, hogy kicsit kifáradt? Esetleg segíthetnék? -kérdezte.
-Oh nem vagyok olyan idős hogy ne tegezz.-mondtam.-amúgy nem, jól vagyok nincs semmi bajom..csak elfogyott a a varázserőm.-mondtam kicsit bunkó stílusban. Mikor ránéztem láttam kicsit elszontyolódott a válaszomat hallva.-ömm ne haragudj, öm én..hát igen eléggé kiemrültem, körübelül anynira hogy mozogni sincs erőm.-mondtam.

Az árnyak lassan elfogytak a térről, mivel a megmaradtakat az erősebb mágusok kicsalogatták a városból. Aránylag szomorúan vettem észre, hogy Erik is eltűnt, így az ő erejére sem számíthatok segítségképen. Láttam, hogy Rei és egy másik srác éppen a gyilkossal küzd, bár létszámfölényük ellenére képtelenek voltak rajta felül emelkedni. Azonnal indultam volna segíteni, de ekkor valami megállított a haladásban, majd hirtelen kissé hűvösebb lett. Nem értettem az esetet, de mikor valaki ez ülőgumómon rúgott, akkor kezdtem kapiskálni a dolgot. Elvágódtam a földön, majd egy túlismerős hangot véltem felfedezni.
- Ezt a bordáimért. – Nero volt az.
Én pedig letolt nadrággal fetrengtem a főtér kellős közepén. Ekkora megaláztatásban még nem volt részem, ezért az eset véres bosszúért kiáltott. Bár a megtorlás előtt még össze kellett szednem magam, hogy felálljak. Miközben a nadrágommal bíbelődtem elgondolkoztam Erik régi szavain, miszerint nem is a klánunkba való vagyok… Ám mikor végeztem ezeket a gondolatokat szertesepertem, majd tekintetemmel megkerestem a merénylőmet. Mikor megvolt, akkor előkaptam a láncom, megsergettem azt, miközben az pillanatról pillanatra forróbb lett, majd Nero hátsóját csaptam vele telibe.
Öröm volt nézni és hallani, ahogy Nero farpofáját eltaláltam. Vicces módon még a nadrágja ülepe is kiszakadt, így látszott az ocsmányabbik feje is. gyorsan visszatekertem a fegyverem, majd indultam.
~Bocsi Anoya, hogy megzavartam a bájcsevejt…
Nem értem rá tovább időzni, ugyanis lassan minden egyes percért drágán meg kellett fizetnünk. Rohanni kezdtem a színpad felé. Elhatároztam, hogy most ideje lesz pár új dolgot is kipróbálni. Lángoló jobb karom tüzét összegyűjtöttem a tenyerembe, majd a koncentrált lángokból egy lándzsát formáltam.
- Ezt edd meg te mocsok! Fire Dragon Glaive!! – teljes erőmből a gyilkos irányába hajítottam a rögtönzött fegyverem.

A srác azonnal válaszolt.
- Hát legyen.
Nekirontott és támadni kezdte.
- Lighting Dragon Claws! Lighting Dragon Roar!
Nagyon fura villám mágiát használt. Még sose láttam ilyet. Bár amikor jobban belegondoltam rájöttem, hogy mégis, csak nem ilyen elemben. Max is hasonló mágiát használ csak tűzben. Majd ez után, ha lesz rá alkalmam és életem, akkor rákérdezek a mágiájára.
Az árnyékhasználónk természetesen elkerülte mindkét támadást könnyűszerrel. Eltűnt és a villámos srác árnyékából bukkant elő újra. A rejtélyes villám mágiát használó barátom sem tétlenkedett, egyből leguggolt és hátra rúgott körívesen. Az orvgyilkos hátraugrott előle. Itt volt a lehetőségem, hogy támadjak.
- Fireball!
Azonnal elhajolt előle, még ugrás közben a levegőben. Félelmetes reflexei voltak. Csak szórakozott velünk. Még ketten is esélytelenek voltunk ellene. Nem tudtuk megkarcolni se.
- Szerintem ideje lenne feladni…
- Szerintem meg ideje lenne enni, de mint látod nem eszek. – feleltem vigyorogva, azzal újra támadást indítottam, de a fickó hirtelen eltűnt előlem, így az ütésem csak a levegőbe szállt. Reflexszerűen hátra néztem és készültem volna támadni, de nem volt senki mögöttem. Egyből a bajtársam felé fordultam, aki ekkor borult előre egy rúgástól, ami a hátát érte. Elhasalt a földön, aztán már fel is pattant. Mellé ugrottam és sorozni kezdtem a fickót tűzgolyóval. A srác sem volt rest és ő is beszállt a saját villámos mágiájával. Így soroztuk percekig, de semmi értelme nem volt. Akrobatikus mozdulatokkal az összeset kikerülte. Lihegve leálltam. Ekkor egy izzó tűzlándzsa tartott az orvgyilkos felé, aki az utolsó pillanatban hátranézett és elrántotta a fejét. A lándzsa tovább szállt és elhúzott mellettünk, majd a színpad mögött a földbe becsapódott hatalmas robbanással. A tűz Max-től származott, aki vadul rohant a színpad felé. Kihasználva az alkalmat, hogy az ellenfelem a támadás forrását kereste odarohantam és megpróbáltam arcon rúgni, de rám sem nézve kicsit bedöntötte a derekát és hátrahajolt a rúgásom elől. Tovább vittem a lendületem és fordulásból még egy köríves rúgást is leadtam neki, de könnyűszerrel elugrott előle.
- Lighting Dragon Roar!
Egy újabb kecses elhajlás a villámok elől. Sehogy se tudtuk megsebezni.
- Stone Spike!
Egy kőtüskét lőttem rá, de ez elől is elhajolt. Ekkor végre Max megérkezett és lángba borított kezekkel felpattant a színpadra.
- Na végre. Mi tartott már eddig?
Amikor Max felugrott és harckészültségbe vágta magát ezzel egy időben ellenfelünk előhúzta háta mögül a kezeit…

- Szerintem meg ideje lenne enni, de mint látod nem eszek. – felelte végül vigyorogva a hát... "társam". Ezután mellém ugrott és sorozni kezdte a fickót tűzgolyóval. Én sem voltam rest és beszálltam. Sajnos hiába ütöttem ahogy csak tudtam, semmi esélyem sem volt. Csakis azért próbálkoztam, mert reméltem hogy leköthetjük amíg Makarovék ideérnek. Akrobatikus mozdulatokkal az összeset támadásunkat kikerülte. Lihegve leálltam. Ekkor egy izzó tűzlándzsa tartott az orvgyilkos felé, aki az utolsó pillanatban hátranézett és elrántotta a fejét. A lándzsa tovább szállt és elhúzott mellettünk, majd a színpad mögött a földbe becsapódott hatalmas robbanással. A tűz egy másik sráctól jött, akinek a kezei is lángoltak. Kihasználva az alkalmat, hogy az ellenfelünk a támadás forrását kereste a másik nekitámadott. Mondanom sem kell hogy meg se érintette.
- Lighting Dragon Roar!- órdítottam, remélve hogy eltalálja akár csak egy villám is.
Egy újabb kecses elhajlás. Sehogy se tudtuk megsebezni.
- Stone Spike!- ordította az első lángoló srác, és egy kőtüskét lőtt rá, de ez elől is elhajolt. Ekkor végre felért a másik tüzes is. Ez így nem jó. Nevet kell adnom... legyen az egyik tuzsracegy a másik tuzsrackeeto. Igen így jó lesz. Tuzsrackettonek lángoltak a kezei, pont mint az enyémek villámlottak. Őt is tanította volna egy sárkány? Én magam is mázlista vagyok hogy találkoztam egyel, de hogy ő is... Rá érek erre később is!
- Na végre. Mi tartott már eddig?- mondta tuzsracegy, tuzsrackettonek.
Amikor tuzsracketto felugrott és harckészültségbe vágta magát ezzel egy időben ellenfelünk előhúzta háta mögül a kezeit. Mostantól valószínűleg támadni is fog, szóval óvatosnak kell lenni. Hirtelen, nagy sebességgel mögé léptem:
-Lighning Dragon's Stunning Blow!- ordítottam majd felé csaptam, Meglepte a sebességem, ám még így is könnyűszerrel elugrott. A földet találtam el, ütésem helyén beszakadt a színpad, ám hátulról elkapott az ellenfél és visszadobott oda, ahonnan indultam. Sajnos, ha ez így marad tovább, nem hiszem hogy kihúzzuk míg ideér valaki akinek van esélye...

-Oh nem vagyok olyan idős hogy ne tegezz. – érkezett a válasz. - Amúgy nem, jól vagyok nincs semmi bajom… csak elfogyott a varázserőm. – érkezett a folytatás is kissé bunkó stílusba.
~Megint kifogtam egy pökhendi bohócot… Már csak ez hiányzott, a meglévőek mellé!
-Ömm ne haragudj, öm én... hát igen eléggé kimerültem, körülbelül annyira hogy mozogni sincs erőm. - Folytatta valamivel normálisabb stílusban, bár már hiába, hisz elásta magát nálam egy életre.
- Úgy látom, hogy már nagy vész nincs, mert az árnyak eltűntek, és… - hirtelen hatalmas fájdalom hasított a hátsó felembe. Fájdalmasan felüvöltöttem, miközben kezeimmel a fájdalom irányába nyúltam. Hátratekintve láttam az elkövetőt, aki nem más volt, mint az a majomja… És amellett, hogy láncával eltalált, még a nadrágom ülepét is kiszakította!
~Megfojtom! Ez a majom ne szórakozzon velem!
Láttam, hogy az orgyilkos felé tart, hogy többieknek segítsen. Ekkor eszembe jutott, hogy talán ideje volna félretenni az ellentéteket, és a közös ellenfélre koncentrálni. Ez nem is volt rossz gondolat, de mégis elsöpörtem, hiszen az a mocsok megalázott!
- Akkor, amint látom, nagy bajod nem eshet, ha nyugton maradsz. Én megyek és… - be sem fejeztem a mondatot, mert elindultam a színpad felé. Igazából már nem is érdekelt a kékség, azok után, hogy micsoda szipirtyónak mutatkozott.

Harci pozitúrába vágtam magam, miután a színpadra ugortam. A rejtélyes figura immáron előhúzta a kezeit háta mögül. Már hárman voltunk egy ellen, de volt egy olyan érzésem, hogy ez még így is kevés lesz. Az idegen srác egy erőteljes villámtámadással rontott az ellenség felé, de a célpont szinte gyermeki könnyedséggel kikerülte a hatalmas erejű csapást. Egy pillanatig az idegen srác mágiájának ismerősségén révedeztem, de mikor ellenfelünk a háta mögött jelent meg, azonnal kizökkentem. A villámsrácot hamar visszadobták oda ahonnan kiindult.
Az orgyilkos kezeiben egy-egy szablya jelent meg, s megindult felénk. Az átkozott oly sebességgel és kecsességgel lavírozott közöttünk, hogy hiába is ütöttem felé, olyan voltam, mint a lassított felvétel a gyorsítotthoz képest. Arca helyett a színpad padlózatát találtam el. Még bosszankodni sem volt időm, mert testem több pontján is kisebb-nagyobb vágások keletkeztek, amik azonnal belém hasítottak.
~Ez eszméletlen gyors!
~Hát az… Nem is lehetett látni, hogy vagdosódott volna, csupán a végeredményét érzed.
~Hárman kevesen leszünk.
Ebben a pillanatban arra lettem figyelmes, hogy több idegen is beszállt a harcba, méghozzá a mi oldalunkon. Így már talán nagyobb eséllyel indultunk. Felálltam és újra a közös ellenfél irányába támadtam, de mikor oldalról képen találtam volna eltűnt előlem, és mivel csak a levegőt tudtam elverni ezért szép kis bukfencet hánytam a színpadon. Mikor megálltam megint arra lettem figyelmes, hogy testemen újra szaporodtak a sebek.
Kezdett idegesíteni az alak, aki immáron fegyvert cserélt.

Végre kecsegtetőbb volt a mostani felállás. Mi hárman egy ellen. Egyből megjött az önbizalmam újra. Az új villámos társam támadt először, de a gyilkos arrébb szökkent, aztán mögé került. Rá sem nézve megfogta hátul a ruháját és maga fölött átdobva visszahajította mellénk. Szerencsére nem esett komolyabb baja. Amint mellénk ért talpra pattant. A gyilkos férfi kinyújtotta a kezeit, amikben egy-egy szablya jelent meg.
~ Fegyver mágia… Pont, mint akkor, annál a férfinál…
Nem volt időm a múltba révedni, ugyanis megindult felénk. Még az előzőnél is nagyobb sebességgel cikázott köztünk. Hiába hajigáltam tűzlabdákkal, még csak nem is súrolta. Próbáltam távolabb ugrani és úgy lövöldözni tűzlabdákkal, de ez is mindhiába. Az eredménye csak annyi lett, hogy számos helyen apróbb vágást ejtett rajtam és a többieken is.
A kis akciónkon sokan felbátorodtak és csatlakoztak hozzánk a színpadra. Max újra rátámadt, de eredménytelenül.

Igaz hogy hárman lettünk, de én így sem láttam esélyt. Mindenesetre támadtam, hogy lekössem. Támadásaink sorozatát kerülte ki. Utolsó esélyünk az, ha összehangoljuk támadásainkat. Akkor támadtam mikor a többiek is, hátha megsebezhetem. Ennek az lett az eredménye hogy eltalált egy tűzgolyó. Jobbnak láttam visszavonulni. Egyre többen bátorodtak fel azon hogy mi harcolunk, és csatlakoztak a harchoz. Ha így megy tovább, még akár az is lehet, hogy legyőzzük. Ebben még mindig kételkedtem, de már volt esély. Kicsi, de volt. Villámgyorsan odaléptem, és hatalmas sebsebéggel ütni kezdtem. Nem is akartam eltalálni, csak lefoglalni. Amint négyet ütöttem ismét visszaléptem nehogy kapjak egy nagyot a nyakamba. Igaz, hogy siettem ám nem eléggé. A kezében egy kalapács jelent meg, amivel majdnem mellkason ütött. Szerencsém volt hogy alig ért hozzám, mert egy ilyen ütésbe meghaltam volna. Visszaugrottam és vártam hogy valaki más váltsa meg a világot...