Glen Ordway - Adelus Morningway

Nos végre elékezett az idő végre, hogy eme tranzakció is létrejöjjön. És a témája két apró kis varázslat, melyet Adelus tanul meg tőlem. Rune Script /Rúnaírás/ és Enchantment /Megbűvölés/ ősi művészete kerül a térmágusunk kezébe, míg az én vékony kis bankszámlám, 100.000 gyémánttal gazdagodik.


Az ígéret szép szó és ha betartják, az úgy jó. Ezt a közmondást már sokszor halottam, de az ember hajlamos olyant ígérni, melyet nem tud betartani. Szerencsére Glen nem ilyen ember hírében állt és akármennyire is nehéz volt valami, kínos, vagy éppen fájdalmas, ha megígért valakinek valamit, akkor azt többnyire be is tartotta. És most is ez történt. Tartozott Adelus-nak, méghozzá duplán. Hiszen megpróbálta megölni őt, minden erejét beleadva csak azért, hogy megszerezze azt a könyvet, melyet évek óta akart és melyre vágyott. És ő ennek ellenére képes volt megbocsájtani neki és az első igazi barátjává válni. Elfogadni őt amilyen, a múltjával, a jelenével és minden titkával és sötét árnyával. És ezért tartozott neki. Betartotta az ígéretét és segített megfejteni neki a könyve titkát. És most arra készült, hogy betartsa egy másik ígéretet, melyet neki tett.

A szél kellemesen fújt a torony legtetején és néha csúnyán belekapott a fehér hajú mágus fürtjeibe, összekócolva az amúgy sem egyenesre fésült hajzuhatagát. Mióta csatlakozott a Cerberus-hoz, már jó fél eltelt, de ezen idő ellenére sem volt fodrásznál. Nem is akart és eszébe sem jutott. És ennek hála, a hosszú fürtjeit, most a szél az arcába sodorta.
- Végre...- fordult meg a céhépület egyik legmagasabb tornya tetején, mely a régi várak hagyományát megőrizve, egy védelmi pontként magasodott az épületkomplexum fölé. A táj, mely addig a szeme elé terült, a messzi dombok, mely felé az épületből kivető kövezett út kacskaringózott, a fák, a közeli erdő és a házak, melyek mindezt bekeretezték, mind eltűnt és a helyüket egy másik férfi vidám arckifejezése váltotta fel. - … késtél. - mosolyodott el a rúnamágus is, miközben kisöpörte az arcából a hajkincseit.
- Volt egy kis dolgom még. - mentegetőzött a mágus, de ő is jól tudta, hogy Glen, ha minden igaz, már fél órája várt rá és az üzenet szerint, amit neki küldött, nos valami nagyon is fontosról volt szó. - De mit akarsz? Csak nem egy újabb munka? Vagy talán …
- Nem! - sétált közelebb hozzá. - Csak leakarok tudni egy régi tartozást. - állt meg a térmágus előtt közvetlenül, akinek az arcára értetlenség ült ki. Talán még az is megfordul az elméjében, hogy Glen másik énje újra felülkerekedett a teste felett, vagy valaki más irányítja és ez egy csapda.
- Miről beszélsz? -kérdezte tőle Adelus. - Miféle tartozás? Hiszen nem tartozol nekem semmivel sem. - veregette meg barátja vállát, aki azonban csak megcsóválta a fejét.
- Tévedsz. Sokkal tartozom neked és most viszonzom. - emelte fel a kezeit- Megosztom vele azt a tudást, melyre vágytál. A rúnák művészetét. - mosolygott, ahogyan Adelus arca az értetlenség a kérdések keveréke miatt, egyáltalán nem értett semmit sem. - Ne izgulj, csak lazíts és ürítsd ki az elméd. Ne kérdez semmit és lélegez mélyeket. Eltart majd egy kis ideig.- kezei rásimultak a férfi fejére kétoldalt és egy enyhe nyomást gyakoroltak a füleire. De ez egyáltalán nem fájhatott neki.

Adelus szemei váratlanul kiakadtak, a pupilla felcsúszott a szemhéja alá, és csak a szeme vakító fehérségével nézhetett volna farkasszemet a rúnamágus. De a szemei csukva maradtak és olyan érzés volt ez számára, mintha az idő megállt volna. Minden tudás, melyet tudott a rúnákról, az írása, a nyelvezete, a szimbólumok tengernyi kialakítása és azok minden egyes apró kis jelentése, mely beleivódott az elméjébe, lassan Adelus birtokába is került.
- Ez mind... -dadogta Adelus, mikor visszatért ebbe a világba. A feje zúgott és kótyagos volt és az egész elméje tompa és fáradt. - … lehetséges lenne? Minden tudás melyet birtokolsz...
- Igen. - nevetett fel Glen, ahogyan megingott és majdnem elesett, ha a térmágus nem kapja el. - Szinte minden mágikus erőmet felemésztette ugyan a használata, de igen. Ez a mágia létezik, még ha kevesen is használják ma már. - ült le a földre, majd a hátát a kőfalnak támasztotta- Archivum mágia, melynek a segítségével információt tárolhatunk a saját elménkben és melyet megoszthatunk másokkal, vagy éppen ellenkezőleg, információt szerezhetünk másoktól. - nézett fel az égre közben , ahol egyre sötétebb felhők kezdtek el gyülekezni. - Ő is ezt a mágiát akarta a használni, hogy megszerezze a könyved tartalmát is. - nézett Adelus-ra, aki a kezét nyújtotta a barátjának.
- Gyere. Menjünk be mielőtt megázunk.
- Rendben...

A tranzakció értelmében 100.000 Gyémánttal leszek szegényebb. de két rúnavarázslattal leszek gazdagabb.



- Köszönöm, hogy átadtad az üzenetet Olive – mondtam, és zsebre gyűrtem a papírt. Olive gyanakodva nézett engem, próbálva leolvasni a reakciómat az arcomról.
- Valami kellemetlen hír áll benne? - kérdezte. - Lilli adta nekem, hogy továbbítsam neked. Csak nem Glen üzent neked benne?
- De, pontosan ő írt. Azt szeretné ha találkoznék vele délután a toronyban.
- Akkor fogod magad és elmész – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon heves természetű leányzó. - Te is jól tudod, hogy nem szándékosan támadott meg téged. Valami szellem vagy, démon irányította. A Mester pedig biztosított róla mindenkit, hogy nem fog újra megtörténni.
- Igen, igazad van, mégis..
Mit mégis. Te is megbocsájtottál neki. És úgy tudom megbeszéltétek a nézeteltéréseteket. Ne legyél gyáva Adelus és ne kerüld azt a szegény fiút.
- Tehetek róla, hogy a múlt héten dolgozni voltam? - kérdezte kissé mérgesen, mert pontosan tudtam, hogy igaza van Olive-nak. Szavai ébresztettek rá, hogy nem véletlenül vállaltam el olyan gyorsan új munkát. Bár tiszta vizet öntöttem Glennel a pohárba, még mindig közöttünk magasodtak a bizalmatlanság falának utolsó téglái.
,,Be szeretnék tartani egy régi ígéretet"
- Rendben találkozok vele, és nem kerülöm többet - határoztam el magam. Glen őszintén bocsánatot kért, én elfogadtam mégis kerültem őt egy ideig. Ez nem volt tőlem igazságos, ráadásul tényleg gyávaság volt ahogy Olive is mondta. A lány elmosolyodott az ebédje felett válaszom hallatán, és nem korholt többet. Később elköszönt és elindult a barátnőivel valami munkára, én pedig ott maradtam ez ebédlőben. Elővettem a rajzfüzetemet, de firkáláson kívül nem voltam képes többre. Csupán némán figyeltem az idő múlását.
Próbáltam kitalálni mit akarhat Glen, de csak mindenféle ostobaság jutott az eszembe. Végül eljött, és el is múlt a megbeszélt időpont. Végül összepakoltam a holmim és felmentem a toronyba.
A rúnamágus fent várt rám. Elálmosodott mikor meglátott, és út közben szerencsére nekem is sikerült hátrahagynom a komorságomat, így nem látta korábbi rossz hangulatom nyomait.
- Végre...- fordult felém -… késtél. - mosolyodott el a rúnamágus is, miközben kisöpörte az arcából a hajkincseit.
- Volt egy kis dolgom még. - mentegetőztem ügyetlenül - De mit akarsz? Csak nem egy újabb munka? Vagy talán …
- Nem! - sétált közelebb hozzá. - Csak le akarok tudni egy régi tartozást. - állt meg előttem. Titokzatos viselkedése miatt értetlenül néztem rá. Örültem volna, ha egyenesen miért hívott ide.
- Miről beszélsz? Miféle tartozás? - Néztem rá. Fogalmam sem volt miféle adósságról beszél. Legjobb tudomásom szerint nem volt oka bármit is visszafizetni nekem, és ezt meg is mondtam neki. - Hiszen nem tartozol nekem semmivel sem.
- Tévedsz. Sokkal tartozom neked és most viszonozom. - emelte fel a kezeit- Megosztom vele azt a tudást, melyre vágytál. A rúnák művészetét. Ne izgulj, csak lazíts és ürítsd ki az elméd. Ne kérdez semmit és lélegez mélyeket. - Mondta Glen, és tenyereit a halántékomhoz illesztette. A rúnákat, de hogy? Ahhoz hónapok és évek kellenek. Miégis mire készül? Cikáztak fejemben a kérdések. - Eltart majd egy kis ideig.
Szerettem volna megkérdezni ,hogy mégis mennyi ideig, de hirtelen pokoli hangzavar csapott le rám. Képek, hangok jelek, rúnajelek. Az ősi nyelv régi szavai, és titkos írása. Mind ott zsongott bennem. Évek alatt sikerült pár rúnát megtanulnom, de Glen tudása, mert ez csakis az ő tudása lehetett, messze felülmúlta az én szegényes ismereteimet. Olyan jelentéseket ismertem meg, amiket eddig elképzelni se tudtam. Felrémlett egy kép előttem a könyvemből, egy lefordítatlan oldal, lelki szemeimmel mégis tökéletesen el tudtam olvasni a fejezet címét: Tárgyak áthelyezése térmágiával. Csodálatos érzés volt.
- Ez mind... -dadogtam, mikor lassan kitisztult a kép, és kezdtem magamhoz térni a révületből. Még mindig az élmény hatása alatt voltam, és a fejem csak úgy hasogatott a sok feldolgozandó információtól. - … lehetséges lenne? Minden tudás, melyet birtokolsz...
- Igen. - válaszolt Glen ki nem mondott kérdésemre és váratlanul megtántorodott, és elesett volna, ha nem kapom el. Úgy tűnt az átvitel őt is megviselte. - Szinte minden mágikus erőmet felemésztette ugyan a használata, de igen. Ez a mágia létezik, még ha kevesen is használják ma már. - a rúnamágus kimerülten ült le a földre, majd a hátát a kőfalnak támasztotta - Archivum mágia, melynek a segítségével információt tárolhatunk a saját elménkben és melyet megoszthatunk másokkal, vagy éppen ellenkezőleg, információt szerezhetünk másoktól. Ő ezt a mágiát akarta a használni, hogy megszerezze a könyved tartalmát is. - mesélte a rúnamágus, miközben a feketedő eget figyelte.
- Gyere. Menjünk be mielőtt megázunk. - mondta, és én hálásan nyújtottam felé a kezemet. Glen fáradtan elmosolyodott, miközben felsegítettem a torony hideg kövéről.
- Rendben...